A Szabad Európa Rádió vezetői hányszor találkoztak Kádár Jánossal?

2019 szeptember 29 8:55 de.121 hozzászólás

A ma 50-es körüli korosztály, és az idősebbek még talán emlékeznek a SZER, alias Szabad Európa Rádió, műsoraira. Alkalmasint a hírműsoraira is, illetve azokra a rövid hírsorokra, amelyek a zenés műsorok zeneszámai közé is belefértek. Nem is igen szerette a hazai hatalom. Az idők azonban változnak. Az itt járt kedves vezetője képviselte vezetői mentalitás is a jelek szerint.

Azon, mondjuk, akár komolyan is el lehetne vitatkozni, hogy a SZER-nek mekkora szerepe volt az 1989-1990-es, lezsírozott, gengszterváltásban. Szerintem nem sok. De elfogadom, hogy egyesek szerint sok. Gondolom, főleg azok szerint volt sok, akik ma is valami külső hatalomtól várják az ország megváltását az korrupto-oligarchia regnálásától. Elvégre a cselekvésképtelenségig bénító csodavárásnak, és az ezzel társuló felelősségátruházásnak mindig is nagy piaca volt. Nem véletlenül tudja Orbán is ezt, az nagy népi cár-komplexust meglovagolni. De snitt! Ez nem a SZER-ről szól.

A SZER kapcsán ugyebár az az aktuális hír, hogy itt járt a SZER vezetője Budapesten. Annak az országnak a fővárosában, ahol a sajtó szabadság néhány korlátozottan elérhető rádió-adásban, a talán feszültséglevezetőnek gondolt, és ezért békén hagyott néhány sajtó-megnyilvánulásban testesül meg. Amely megtestesülés a „nincs” eufémisztikus megközelítéseként is értelmezhető. A tudósítás szerint most „a magyarországi sajtószabadság körüli súlyos problémák miatt vetődött fel a SZER magyar adásának gondolata”. Amely megállapítás fényében akár furcsálhatnánk is, hogy Twitter-post tanúsága szerint a jövőben indítandó adásról a kormány képviselőivel, köztük a CEU-ellenes, ám CEU-n végzett Kovács Zoltán kormányszócsővel is egyeztetett. Aki furcsálja ezt, az tegye nyugodtan.

Azért érdekelne, mert annak idején nem kevés figyelmet fordítván a SZER mindennapjaira, elkerülte a figyelmemet, hogy a SZER vezetősége hányszor tárgyalt az adásairól Kádár Jánossal, vagy az akkori kormányhatalom akármelyik képviselőjével. Nem a gulyásleves receptjéről, hanem az adásokról. Mert, ha az emlékeim nem nagyot csalnak, akkor annak idején éppen az (is) adta a SZER nimbuszát, hogy nem a hazai kormány-tisztviselőknél járkáltak meghallgatásra (sem), és pláne nem az adások egyeztetése miatt. De változnak az idők, és a hátsók. Csak a biológia változik lassan. Így a nyelv továbbra is az egyik legizmosabb szerv. Legfeljebb a SZER lesz kicsit hiteltelen. A nyelvcsapásokkal szignifikáns mértékben.

121 hozzászólás

  • Csak interneten lesz hozzáférhető, nem a régi rövidhullámokon.

    Twitter-postjában a következőt írta Jamie Fly: “new Hungarian digital service to be launched next year.” – azaz új magyar digitális szolgáltatás indul a jövő évben.

    Ebben az esetben túlzott jelentősége nincs, a vidék “maradi” lakosságát nem érinti, akiket viszont elér a KESMA ellenőrzése alá került megyei napilapok, és egy kormányközeli holding.

  • SZER??? nem tévedés? szvsz: SZAR

    volt és maradt, bye bye

  • Talán nem véletlen, hogy az amerikai kül-, illetve “szövetségi” politikáról sokszor a csalános, és a más szerve jut az ember eszébe…..

  • Biztos, hogy ezt a SZER-t nem a Mészáros Lölö gründolta?

  • Híííínye, elállt a lélekzetem! Gratulálok!

  • Mint említettem, a mi köreinkben nem volt SZER. A kétsávos (közép- hosszú) rádiókon nem lehetett fogni. Még a házban sem (52 lakás, kb. 220 ember) járta sose SZER-hír.Pedig a házmesterlakás amolyan szerver volt. A házmester szedte havonta a lakbért, hozzánk adták le a villany- gázóra állást. Napközben jött a számlás: aki nem volt otthon,annak Anyu kiizette: a számla után mindig kapott pár forint jattot. Naponta legalább 4-5 lakó megfordult nálunk. Politikáról annyi szó esett, hogy vajon mi drágul, és mennyivel. Nem vidék: főváros VIII. kerület.
    A vidék szerintem semmivel sem maradibb, mint a főváros csak mások a körülmények.

  • Bravó Bandi, rövid és velős. Alma, ez nagyon jó:) Csak Bodát ne hergeljétek:)

  • Az ugye tény,hogy “annó” a hatalom.a Szabad Európa Rádiót nem “díjazta” sőt próbálta korlátozni,de az is tény,hogy manapság szerencsére erre senkinek,még a szerencsétlen ellenzéknek sincs módja,mert ugye a hírek szabadon áramolhatnak,(sajtószabadság van) és erről a Szer vezetője is meggyőzödhetett,meg arról is,hogy manapság nincs szükségünk kinti és hasonló tájékoztatásra!
    Információkat több itthoni és hiteles forrásból is lehet szerezni
    méghozzá naponta!(pláne aki értelmes és keres…)
    Na erről ennyit!

  • 1) Egy őszinte mondatában a Budapest Bacon egyik okos tojása mondta (nem szó szerint, de lényegileg):
    A SZER magyar nyelvű újra indítása jelzés a Fehér Háznak (Trumpnak), miszerint az us külügy régi gárdájának szándéka ezzel (is) borsot Törni Trump orra alá, aki jó viszonyban van Orbánnal.
    2) A Kovács Zoltánnal való egyeztetés is üzenet volt, de ez a “régi gárdának”, hogy ne már no-:)

  • Amúgy E.I.Simay4

    Azt hiszem ,ár a cikk címe is nevetéseges és értelmetlem!
    Ugyan minek is találkozott volna egy a SZER-t képviselő ember,egy
    komminista vezérrel? pláne,hogy a rádiót a többség “stikában” hallgatta(ahhoz,hogy tényleg valós képben legyen…amit egyébként
    tapasztalt is itthon…???)

  • ” Melegítve nem jó a csók és a húsleves…”

    /Hofi/

  • Miklos Banfi,

    Boda most nem ér rá, mert vagy valami szappanoperát néz, vagy a legdemokratikusabb kedves vezetőjének tapsol az újraválasztása miatt. Akit mind az egy jelöltből überdemokratikusan megválasztott a narancsvilági lopkoviczok közössége. De az is lehet, hogy Boda továbbképzésen ül.
    Elvégre jönnek a választások, és nehéz világ jön a trollokra, akik az illegális lehallgatásoktól a személyi kultuszig kell, hogy mindent megmagyarázzanak a maguk egyszerűségével.

  • talalom,

    fura rádióok lehetett. Emlékeim szerint még a dédim özönvízkorszakbeli rádiója is képes volt a SZER-t fogni. Onnan hallottam először, gyerekként a ’68-as baráti segítségnyújtásról. Azzal a kiegészítő információval, hogy “erről ne beszélj az iskolában”

  • nem változtatva eredeti és fentebb leközölt véleményemet, felmerül bennem a kérdés mi a célja (valós cél!!!) az adások újra indításának?

    #1. ötlet: fellazítani az EU-t, azaz borsot törni az EU-t egy tömbként kezelni akaró vezető államoknak, a BREXIT árnyékát növelve

    #2. ötlet: segíteni O1G -nek abban, hogy a #1-t elérje és legyen még egy luk az EU-n

    bármennyire is furán hangzik,

    az EU 500+ milliós lakosságával 1,48 szerese az USA lakosságának ami piacot és munkaerőt is rejt,

    mialatt az USA offshore tevékenysége öntökönlövés,

    ugyanakkor az EU más utakat jár és a nemzetközi kooperáció keretében a világ “bizonyos” részéhez csapódik,

    leválva a NATO megszálló és elnyomó tevékenységéről

    egyúttal a fölösleges pénzkidobásról ami az USA fegyver-lobby-ját erősíti ami végső soron a NATO megszűnését is jelentené, ami nagyon nagy politikai és gazdasági pofon lenne az USA nak, bevételeinek jelentős része ebből származik

    másik dolog a fosszilis energiahordozók kereskedelmi árai valamint a valós önköltségi árak viszonya csak az USA -ban egyedül az utóbbi 2 évben 200+ milliárd a veszteséget eredményezett amire a cégek bank kölcsönöket vesznek fel és hazudnak a tényleges számokról és a bankok veszni látván a “beruházásaikat” (hitelnyújtás egy olyan iparágnak amely veszteséges de nem akarják lecserélni azon az alapon, hogy az USA korlátlan mértékben nyomtatja a $$$$$-t aminek semmiféle fedezete nincs EZT NEM ÉN MONDOM CSAK IDÉZEM A BANKOK ÉVES JELENTÉSEIBŐL AMELYEK NYÍLVÁNOSAK)

    ott tartanak hogy a rétegroppantásos kitermeléshez hajórakományra sivatagi homokot kell importálniuk és a szükséges vizet is vagy a tengerből vagy máshonnan ugyanakkor a
    ennek az olajnak a minősége egyre romlik és egy egy ilyen kút egy másfél év alatt kimerül

    mindezt eltakarandó a SZE(A)R szerepe kicsinek látszhat de hatása végzetes ha hisznek nekik

  • Andrew_s
    2019 szeptember 29
    5:07 du.

    “fura rádióok lehetett. Emlékeim szerint még a dédim özönvízkorszakbeli rádiója is képes volt a SZER-t fogni.”

    Azért ez nem egészen így volt.
    Nem minden rádió volt képes fenni a rövidhullámű sávot,
    ma meg FŐKÉPPEN alig találsz a piacon ilyen képességű rádióvevő készüléket.Azok is méreg drágáért vannak csak.
    Érdekes módon Magyarországon NAGYON KEVÉS olyan rádió-féleséget gyártott az Orion és a VT* ami csak közép hullámra volt alkalmas, közép és hosszúhullámra alkalmasat meg egyáltalán nem gyártottak. Mindenben volt rövid és hosszú hullám is, középkategóriától felfelé. A felső kategóriás rádiókban több rövudhullámú sáv is volt.

    A ruszkiknál fordított volt a helyzet: Alig volt található rövidhulámú rádió, nehogy a jónépet megfertőzze a nyugati propaganda,annál több a hosszú és persze középhullámú.

    Csak megbízható elvtársak** vásárolhattak rövidhullámra is alkalmasakat, akiket nem téveszt meg az imperialisták aljas aknamunkája a rövidhullámokon a szovjet emberek épülő és szépülő szabad hazája ellen . 😀

    *VT = Eleinte a székesfehérvári Vadásztöltény Gyár rövidített neve volt. Párt utasítására elkezdtek kisebb kategóriájú rádiókat gyártani. Aztán nevetségessé vált a név, főleg a televiziógyártás beindulásakor, ezért megváltoztatták
    VTRGy -re. (Villamossági , Televízió és Rádiókészülékek Gyára.) Aztán ez is nevetségessé vált, különösen a nyugati vásárlók körében. Így lett belüle Videoton .Vagyis maradt a két kezdőbetű , a V és a T

    ** Rádiók a megbízható elvtársaknak.( A “Sinicska” )
    A SZu-ban.kimondottan párttitkároknak és egyébb fontos efftassaknak gyártottak egy különleges táskarádiót, minden sáv vételére, hogy mindig tisztában lehessenek az ellenség aljas aknamunkájával kapcsolatos hírekkel hehehe…
    A rádió, azért hogy az ipse nehogy információk nélkül maradjon valahogyan, rendelkezett belső teleppel, hálózati csatlakozási lehetőséggel és autóakkumulutáros táplálással is.
    Ma a gyűjtők horribilis pénzeket adnak egy-egy ilyen szemétért. Nekem is volt egy, valamilyen hulladéktelepen vettem kilóra. És az EBAY-on eladtam kb ötvenszeres áron, pedig javíthatatlan hibája volt neki, annak ellenére hogy állítólag military minőségben készítették. A hullámváltója TOTÁLISAN kontakthibás volt, a szétszedése és kitisztítása pedig legalább egy hetes meló lett volna. Így hát inkább eladtam. Ne is lássam 😀 .

    Íme a “Sinicska”
    http://rr20.ddns.net/Item.aspx?ItemId=38777d10-8e8f-46ae-a118-5237bd83ce80&Lang=En

  • Tényleg!

    Ugyan mit is kereshetett egy Szabadamerikai SzER vezető az

    Illiberális (FidSS-KDMP) Koalíció egyik ízig-vérig antiliberális

    fid-SS patkányánál ?!

    – Talán átadta Trump elnök kedves megbízólevelét?Vagy mi mást ?

    – Esetleg kerítés-mintát hoztak Orbánnak, vagy kért, elnökük

    üdvözletével ??

    – Lehetséges, hogy – biztos, ami biztos a SzER adás megindítása

    előtt, még tisztázták Magyarország szabad-amerikai fegyver-

    beszerzéseit és NATO-beli szerepét, az ország szabadsága és

    biztonsága érdekében ?

    – Vagy csak biztosították Orbánt, hogy egyszemélyi hatalmát, a

    rendszere fundamentumait, többek közt a közpénz és közvagyon

    harácsolását,a tányérnyaló új-burzsoázia (mint.pl. Kovács Z. is)

    hűbéri vagyongyarapítását, meg hogy az általa kiépített fals

    jogrendszert, gyakorlatot stb.nem érheti bántás ?

    – Vagy mi-másfenét kellett még közölniük egy állampuccs Vezére,

    propagandafőnökének zártkörű tárgyalásán, az . e l l e n z é k .

    teljeskörű . k i h a g y á s á v a l… ?!!!
    ˙

    .

    [keresőszavak: Pinocet,Marcos,Batista,Thieu,Bolsonaro,Orban…]

  • ˙

    Ami Kováx Zoltánt illeti, ő is nagy tanulság olyan filantrópoknak, mint Soros György úr, aki az ő személyében is* csak egy kígyót melengetett a kebelén…

    .

    * A csúti kondást, magát is, Soros emelte ki a mocsokból, de annál is mocskosabbá vált…

  • Almási Alma 10:23

    Ez a “Mészáros Lölő” is egy telitalálat )))))))))) 😀 ((((((((((

    Bizony, ha így és ennyire igyekeznek, akárcsak a Népszabadságot,

    még őket is hátba döfheti egy mészáros a nagy konyhakéssel…

  • Boda Marcsi:
    “manapság nincs szükségünk kinti és hasonló tájékoztatásra!
    Információkat több itthoni és hiteles forrásból is lehet szerezni
    méghozzá naponta!(pláne aki értelmes és keres…)”

    Ez így van. 🙂
    Például nekem nincs különösebben szükségem a SZER magyar adására ahhoz, hogy tájékozódjak. Az interneten, ha nem is minden, de a nagyobb nyugati lapok, folyóiratok aktuális számát megnézhetem, elolvashatom, gyakran ingyen. (Csak hát.. Magyarországon sajnos nem mindenki olvas valamennyire is tűrhetőn legalább 3-4 nyelven.)
    Úgy tudom, a Kádár-korszakban nyugati folyóiratokhoz csak a legnagyobb könyvtárakban lehetett hozzáférni (gyakran csak akkor, ha az olvasónak volt un. zártanyag engedélye, bár ilyet – értelmiségiként elég könnyű volt szerezni – de hát nem mindenki értelmiségi, én sem), nyugati napilapokat pedig csak a szállodákban lehetett – jó drágán – vásárolni.

    Tekintve, hogy – legalábbis az én benyomásom szerint – Orbán politikájával úgy a német kormányfő, mint a mostani amerikai elnök majdhogynem apró részletekbe menően elégedett (ha nem lenne az, Merkel nem jelent volna meg legutóbb Sopronban, hanem protokollárisan elküldte volna maga helyett a külügy egyik alosztályvezető-helyettesét), nem hiszem, hogy a SZER esetleges magyar adásának, ha egyáltalán beindul, bármilyen jelentősége lenne.

  • Andrew_s,

    Néprádió volt a neve, és kizárólag a Kossuth és a Petőfi adók voltak rajta fogható:

    https://hu.museum-digital.org/data/hu/portal/images/201806/141334455b226ef5abcc9.jpg

  • Hát igen.Eléggé undorító
    ez az álságos huzavona a SZER körül.
    Mindenesetre az Boda féle idióták már előre rettegnek tőle.

  • Andrew-s!

    Jó párszor megírtam,hogy én miután gyűlésekre sem járok,ugye nem tudok tapsolni…..(de itthon persze igen,és annak akinek akarok!)
    Aztán nem nekem és a normális többségnek jönnek nehéz idők,napok
    az önkormányzati választásokon,hanem a szerencsétlen ellenzéknek!
    A mi kerületünkben meg egyébként is szuper,népszerű és több ciklust megnyert polgármester indul,ami pedig Tarlóst illeti,hát neki
    biztosan sincs oka aggodalomra a hiteltelen nevetséges
    ellenzéki bóhócok miatt!
    Addig is nézem a “kabarét”…..
    Na aki akar és oka van rá az izguljon!

  • Geyza
    2019 szeptember 30
    3:35 de.

    Nem vagyok tévedhetetlen. Lehet, hogy a dédim és szüleim iparkodtak olyan készülékre szert tenni (vagy maradt régről), ami fogta. Passz.

  • Amúgy Andrew-s egy kissé el van maradva,ugyanis a baloldalon vannak illegális lehallgatások,amit saját maguk készítenek,a legfrissebb most Karácsony “őszödi beszéde”,az állítólagos….szövetségeseik szidalmazása,rágalmazása,amit nem csak ujság írt meg,hanem képpel és hanggal(!!!) a TV is közvetített,be is ismerte és megint össze-vissza hadovált a szerencsétlen!
    Talán be kéne kapcsolni néha a TV-t……..
    Pá!

  • Drizari
    2019 szeptember 30
    9:41 de.

    Mint fent Geyzának.
    Jóvanna 🙂

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 29
    4:01 du.

    Eze esetben pláne felértékelődik a kérdés, hogy mit keres a SZER vezetője egy bolsevik párt kádereinek körében

  • Mellesleg nem kell feleslegesen aggódni se D.T elnök,se Orbán miatt,mindkettejük pozicíója biztos,és mellesleg népszerűek!

  • Christopher Adam

    Marcsi,

    Donald Trump népszerűségi rátája jelenleg 42,8 százalékon áll. A lakosság 53,2 százaléka szerint rosszul végzi a munkáját:

    https://projects.fivethirtyeight.com/trump-approval-ratings/

  • C.Á!

    Köszönöm az infót,de az sem mellékes,hogy akik az elnököt támadják hány “pártocskából” származnak?…és úgy fognak össze
    mint esetleg itthon?…..
    Ami Orbánt illeti ő viszont jóval magasabb %-on áll(én itthon élek és nekem ez a lényeg!)
    Amúgy a cikk(az ottani ellenzék) D.T és Orbán kapcsoltát,szimpátiáját vesézte….ami
    ugye nem véletlen?!de nem számít!

  • Christopher Adam

    Marcsi,

    Amerikában nincsenek “pártocskák”. Trump ellenfelei mind a Demokrata Pártba tömörülnek.

  • C.Á!
    Köszi az ismételt infót,de ugye D.T.még nem bukott meg?….és a Demokrata Párt még nem vette át a hatalmat? erről biztosan hallottam volna..
    Itthon szerencsére stabil a helyzet és nekem és a többségnek
    ez a lényeg!

  • Christopher Adam
    2019 szeptember 30
    2:56 du.

    Trump 42.8 tizeden áll?

    Úr istennnn !!
    Akkor háromnegyede van !!!

  • Érdekes..
    Nem kell SZER (egyenlőre)
    hogy megtudhassuk Hungaroisten
    bukott FIDESZ-es áligazságügyi miniszterének
    csúfos kétszeri Európai Úniós kanosszajárásának körülményeit.
    Annak dacára hogy Ostoba Impertinens Marcsa szerint
    Von Leyen-nel kinevezése előtt Istenbácsi
    úgymond “elbeszélgetett” hehehehh

  • Ostoba Impertinens Marcsa bele ugat az USA belügyeibe,amihez még keserűen büdös fingása sincsen nekije…

  • Andrews Geyza:nem tudom,nem emlékszem pontosan, mi jött be a rádión (60 éve volt), azt tudom, hogy külföldi adó csak nagyon torzan néhány román meg cseh nyelvű adó. Egyszer bejött a luxi. (Még városnevekvoltak a skálán nem a szám -egyiknél se volt érthető adás. A lényeg: ugyan most úgy tűnik, mindenki a SZER-t hallgatta, de ez nem igaz. Csak kevesek hallgatták, akinek volt “világvevőjük” – Vidéken meg sok helyen áram sem volt – kb. 65-re fejeződött be a vidék áramosítása,de még a hetvenes években is tartott a tanyák villamosítása.
    56-ban hallgatták sokan: akkor meg annyi marhaságot összebeszéltek, hogy jó pár ezer magyar életébe került. Az lett volna a tisztességes tájékoztatás, ha megmondjá, legalább a magyar kormánynak: Az amcsik meg a Szu megegyeztek abban, hogy Magyarország nem tartozik az érdekkörükbe, ne ugráljon ki a kormány a VSZ-ből, egyezkedjen az oroszokkal. A románok pár évvel később szép csendben kihátráltak: Csau mindenfelé úgy pöffeszkedett, mint független. (Nem ismerős???)

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 30
    2:34 du.

    A baloldalon??
    WTF…te idióta !
    Pont hogy a Képviselőházban
    az ellenzéki képviselőket hallgatták le titkosszolgálati módszerekkel, majd a szöveget megvágva kiteregették !
    Te ostoba idióta ! Azt sem tudod mit ugatsz itten !
    Pont azt pofázod mint a többi FIDESZnyik :
    Azzal vádaskodtok amit ti követtek el folytatólagosan a magyar emberek ellen.
    Még van pofája ennek az ócska banyának azt hörögni itten hogy ő nem troll.
    Akkora troll vagy te mint a Jánoshegy.Kilátóstul. 😀

  • De ki van (lesz) az új Szabad Európa mögött? Ez a kérdés. Gyanítom, egyszerű “nosztalgia-rádió” lesz. Egyelőre a neten elérhető a világ…

    Egyébként 56-ig zavarták a SZER adását. Mi nem is azt hallgattuk akkoriban, hanem Graz-ot, mivel a nagymamám papája onnan jött Magyarországra 1870 körül, és azt nem is zavarták..

  • Geyza
    2019 szeptember 30
    4:40 du.

    Christopher Adam
    2019 szeptember 30
    2:56 du.

    Trump 42.8 tizeden áll?

    Úr istennnn !!
    Akkor háromnegyede van !!

    ——————————————–

    Ebből itthon Orbán már simán 75 százalékot csinálna, és meg sem állna a 4/5-ig! De hát ez a Trump egy rohadt nagy pancser -mit tudja ő hogyan kell bűvészkedni a számokkal, ahhoz hogy “bebizonyíthassa a légnyomást” -:)))) (Karinthy)

  • Azért valljuk meg, szépek ezek az egypárt rendszerek! Nekünk is ilyen kell! 😀 Mint pl. a 70. évfordulóját ma ünneplő Kínának! A szolid katonai ünnepséget Hszi Csin-ping elvtárs nyitotta meg, aki a Kínai Kommunista Párt főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke és a KKP Központi Katonai Bizottsága elnöke.

    A felejthetetlen militarista bemutatót a szárazföldi erők legújabb fejlesztésű DF-41 (DF=defensive?) lajstromjelzésű ballisztikus interkontinentális rakétáinak felvonultatása zárta, állítólag ezekkel az USA bármelyik pontja célba vehető. Levezetésnek ezután már csak pár darab röpcsi zúgott el az égbolton, hogy aztán a tér helyet adjon az önfeledten ugrándozó és integető felvonulóknak, akik szintén katonai alakzatban vonulva nyűgözik le a közönséget! A meghívóval rendelkező nézők kis zászlóikkal lelkesen mosolyogva integettek a felvonulási parádé összes résztvevőjének. 😀

    A parádé nyitánya ágyúkból leadott 70 díszsortűz (képminőségben érdemes HD-t választani):
    .

  • Drizari
    2019 október 1
    6:04 de.

    csak nem? irigykedsz? Tramp Lee felavatásán sokkal kevesebben voltak, hogy mást ne mondjak üres volt a tér néhányan arra vetődtek és semmi parádé és a Pomádé király is használt gönceit vette fel a térdig érő nyakkendőjével és -mint kiderült szaudi arábiában- lőni sem tudnak, vagy ha igen mind mellé megy, kanyarpuskák?

    jaaa, és Kínának sem meg az oroszoknak sincs Bőing jük pláne 737 Pixi MAXI tehát nem is tudnak lezuhanni

    Usa ban most IMPICCS ÖSSZ NÉPI HURÁL JÁTÉKOK vannak valamivel szórakoztatni kell az unatkozó meccsrejárókat

    essetunni?

  • Rodeo11, ?

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 30
    3:27 du.

    Tudod hol vagy többségben? A mellékhelységben, ha egyedül vagy.
    Azt ugye tudod, hogy még tartozol azzal a számítással, amitől a 43 % körüli eredményből 66%-ot számolsz.

    Na ahol ez megoldható, azt hívják bolsevizmusnak. De ezt nyilván magadtól is tudod. Elvégre egy pártnövendéknek, aki csak a feneket veszítette el ’89-ben, ezt illik tudnia.

  • C.Á!

    Nos neten utána néztem és bizony azt olvastam,hogy kint is több,és ugye nem 2 párt van!!!!
    A képviselházban a demokraták vezetnek,míg a szenátusban a republikánusok..!
    Amúgy azt olvastam,hogy + még van Libertárius Párt,Nemzeti Szocialista Mozgalom,Puerto Ricói Függetlenségi Párt?TeaParti Mozgalom,Whig Párt…..Azt,hogy melyik mennyire is fontos? és hogy koalícióban vannak-e nem tudom,de őszintén szólva nem is igazán érint…Amúgy a kinti ellenzék szerint D.T másik “nagy bűne”……hogy Orbánnal szimpatizálnak!
    Aztán tegnap és ma 2 érdekes cikket olvastam:
    Az egyik arról szól,hogy a demokraták sürgetik a külügyminiszternél,hogy mutassák be a kormány egyes külföldi (ukrán) kapcsolatainak dokumentumait,(ez még talán érthető),de az elnök Putyinnal folytatott telefonbeszélgetésére is kíváncsiak(milyen jogon?)ja meg az elnök felmentését szorgalmazzák,ami ugye ott sem egyszerű?…..van jog is?!
    Egy másik ujságban meg arról olvastam,hogy a volt elnök Bill
    Clinton neje nyilvános fórumon államtitkokat osztott meg….
    Hát Amerika nagy ország és ugye valószínű,hogy ott is vannak furka -piszkák,mocskolódások a pártok között……
    Én itthon élek és őszíntén szólva engem az itthoni helyzet érdekel,ami szerencsére stabil!
    Választ kizárólag C.Ádámtól várok,(ha van ideje rá),a hiteltelen,tájékozatlan,fanatikus senkik véleménye nem érdekel,ha lehet kíméljenek meg az idétlenségeiktől!

  • Rodeo11
    2019 október 1
    10:17 de.

    Hát igen.
    Szar az nektek, ha valakik technológiában világelsők.
    A magatokfajtájú szellemi nyomoroncok csak alulról ugattyák az ilyesmit 😀 😀

  • Besancon
    2019 október 1
    4:24 de.

    Majd Hungaroistenbácsi
    ezzel a kis Trumpocskával is
    “elbeszélget” mint a Leyen-lánnyal,
    hogy miképpen is kő csinyányi a dógokat.
    Ez a Világ szerencséje. Hogy van egy Világ-esze.
    Aki szerencsére itt van velünk a Kárpát-medencében.

    Régebben is volt egy Világ-esze,
    egy Kárpátok Géniusza. Az román volt.
    De ő valahogyan elkallódott a történelmi
    események sodrában.Pedig kár érte hehehehehe 😀 😀 😀

  • Boda Marcsi
    2019 október 1
    1:54 du.

    Amerika-szakértő lett az Ostoba Marcsa, abban a gusztustalan türkizkék kinyúlt ócska kis pulloverjában, amiben lejár az utcára. 😀 😀

  • Egyszer találkoztam valami fórumon egy idiótával, aki leállt vitatkozni mindenkivel mindenen. Nekem például a mikrohullámú rendszerelméletről tartott előadást és amikor megmutattam neki a mérnöki tanulmányokat a téma körül, hazug idiótának nevezett.Mert ő elolvasta NET.-en és ott mást írtak.
    (Amolyan ” tudomános ismeretterjesztő izékből” tájékozódott a barma.)
    Az illető amúgy negyven éves korára még nem talált a hülyesége miatt munkahelyet mert mindenhonnan elhajtották három nap után és az anyja mellett háztartásbeli volt a háztájiban. A diznyókat hízlalta gumicsizmában és a háztáji rendszámtábla nélküli 5 Km/h sebességre képes moslékhordó-platós járművet szerelgette. Ez a dolog pl. alapot adott neki arra hogy az anyjába elküldjön egy USA-beli srácot, akinek valami terepjáró-kereskedése volt. Leállt vele vitázni a négykerékhajtásról hehehe..

    Na az is pont ilyen baromságokat írt mint ez az Ostoba Impertinens Marcsa..
    Hogy ő NET-en elolvasta és egyből mindent jobban tudott
    azoknál akik nap mint nap a kérdésel foglakoznak.

  • Drizari
    2019 október 1
    12:08 du.

    ???

    IMPICCS ÖSSZNÉPI HURÁL??? érted? vagy mi a????

  • Drizari
    2019 október 1
    6:04 de.

    A “dicsőséges népi kínai ” kuvva nagy
    hadsereget úgy seggbe rúgta a Vietnámi Népköztársaság
    fegyveres ereje 1976-ban, hogy a nagy futásban mindenüket szétszórva othagyták Vietnámban.
    Momentán az anyjuk p…csájába rugdosták őket vissza.

    Kínának az 1800.-as évek óta ezidáig egyetlen egy “haditette” volt ami feljegyzésre érdemes:
    valami többszázezres hadsereggel lerohanták Tibetet, akinek volt 180 katonája de csak 40 puskája.

    Most az egész Világot akarnák az idióták meghódítani.
    Borítékolhatom , nem fog sikerülni.
    Agyament idióta sárgák.
    A japánokat az USA kigysógyította egy fájdalmas műtéttel abból a tévhitükből hogy ők vannak hivatva irányítani az általuk csak “Keletázsiai Nagytérségnek” aposztrofált Déli Félgömböt.
    Eleinte. Mert a végső céljuk az egész Glóbusz leigázása és népeinek rabszolgasorba hajtása volt.

    “Majd eljön az ídő, amikor a végtelen Eurázsiai sztyeppéken a Japán Császari Hadak megütköznek a Nyugat hadseregeivel azért, hogy a dicsőséges győzelem után egyesítsék a Földgolyó népeit a Japán Császár jogara alatt.”

    Ez és hasonló lózungok mentek a japán sajtóban a huszadik század első évtizedeiben, megspékelve a japán faj (yamoto faj)
    felsőbbrendűségének végnélküli mantrázásával.

    Kína , minekutána az USA , Anglia és a Szovjetúnió kihuzták a japánok markából, megtanulván a leckét most követve a japán módszereket, világuralomra tör.

  • ˙

    Gelyza!322

    Technokrata dodzsemes haver!

    Képzelem mennyire élvezhetted, a velünk szinte szomszédos Belgrád technológiában – mert számodra csak ez a fontos – igazán “világelső” bombázását is. Tod’, amikor az amik egy pontos célzással sunnyogórakétával kilőtték éppen a Kínai Népköztársaság nagykövetségének úgy en bloc, az egész épületét. Megmutatták a Te szóhasználatodban; azoknak “a rohadt kínaiaknak”, hogy jó lesz ám vigyázni. Az se számított, hogy ez akár világháborúhoz is vezethetett volna, hisz első a technológia… Nemde ?
    [Egyébként azok “a jugók” ott sikerrel kilőtték több “láthatatlan”-nak beharangozott lopakodójukat is.]

    Drizary jubileumi helyszíni közvetítése megmutta, hogy – bár immár az USA segítségével, de ők is a kapitalizmust építik – azért még mindig jobb, ha vigyáznak… 😀

    Na, sayonara ! Cukihara

  • Rodeo11:
    “Kínának sem meg az oroszoknak sincs Bőing jük”

    Nekem volt jónéhány, de mostanában sajnos fogynak. Kicsit biztos híztam, többet kellene mozognom.

  • Kővendég
    2019 október 2
    5:47 de.

    Egyszer a hetvenes években, mikor még ifjonc voltam, hozzájutottam három darab ritka nyugáááti farmerhez.
    So’sem hallott fajtájuak voltak : Going. És egy kovboj volt a hátsó marhabőr címkén, lasszóval a kezében.
    El akartam őket adni.
    Egy ismerősöm kérdezte, milyen márkájú a farmer?
    Mondom neki
    – Eredeti Going. Nem kell ?
    Erre ő :
    -Még Böing sem kell, nemhogy Going ! 😀

  • Cukihara
    2019 október 2
    4:16 de.

    Csak kettő észrevétel:

    Egy:
    Az amcsik -nagyon helyesen- lebombázták a belgrádi rádióadót, mert hamís híreket sugárzott rajta a háborűs bűnős Milosevics-rezsim.
    Erre a POFÁTLAN kínaiak a nagykövetségük rádióadóját éthangolták arra a sávra és onnan folytatta a háborús bűnös Milosevics az uszítását.
    Mire azt is lebombázták hehehe..mikor a kínaiak elkezdtek pampogni és siránkozni, akkor közölték velük hogy hát nincsen az USAF-nak normális térképe Belgrádról, mert titkolnak mindent, ezért tusrista térképeket szereztek be valami butikból, amiken még nincs feltüntetve hogy az akinai nagykövetség. De remélik azért senki nem sebesült meg a támadásban, merthogy éjjel volt és ha akarják az USA majd helyreállítja az épületet ha leverték a háborús bűnös Milosevics rezsimet.A hülye kínaiak csak nyeldekeltek ettől, de mit tudtak csinálni ? SEMMIT barátom, semmit !!
    Kína azért még kisfiú az USA mellett és nagyon sokáig az is fog maradni.Méghogy “világháborút. És Kina.” Ettől azért okosobbnak tartanálak, hogy ekkora böszmeségeket írjál le.

    Kettő:
    Láttam a felvételeket a Szerbiában lelőtt F117-ről.
    Úgy nézett ki a kettéhasadt kompozitanyagokból készített szárny, mintha sorban egyenlő távolságokra szép kerek lukakat fúrtak volna rája.
    Vagyis valami géppuskával, vagy Kalasnyikovval sorozták volna meg.
    Ezek a gépek 30-50 méter magasan repülnek és relative nem túl gyorsan.Szubszónikus gépek ezek. Légvédelmi rakétával így nem lehet lelőni, a radar meg nem látja felderítű üzemmódban.Amúgyis radar-árnyékban halad.
    Ebből nekem világosan az jön le, hogy Sztyepa bácsi ott állt a hegytetőn és gyönyörködött az alkonyatban vagy a madárfüttyben, mindegy. Egyszercsak pont a feje felett irányon közeledni látta a nagy fura formájú gépet, szinte szemmamgasságban. Mire csőre b..szta a Kalasnyikovot és megsorozta 50-100 méterről.
    Neki szerencséje volt, az USAF pilcsinek meg pechje.
    Szerintem minden más , témával kapcsolatos okoskodás csak szócséplés.

    Egyes barmok azzal a hülyeséggel jönnek Internet-szerte hogy a hatvanas években “fejlesztett” (lopott) ruszki URH-sávon üzemelő radar révén lőtték le a lopakodót, mert az annyira elavult hogy az amerikaiak elfelejtették bel tervezni az ellene való védekezést.
    Na igen. Ugyanezek az okkkos emberek azt is szokták taglalni hogy a Föld lapos, (ezért a radar jobban lát meg minden) továbbá a kanyaró elleni oltás nem szükséges mert az csak megmérgezi a gyereket.

  • Geyza
    2019 október 1
    6:32 du.
    @g

    mint maga is mások is a saját maguk által támogatott világhatalmat akarják győzelemre vinni, de az göröngyös út, meg kátyús, mármint egy a világ mind az enyém című mese mese mátka…

    lásd még Afganisztánt egyik része heveny bombázásba a másik része heveny röhögésbe hal bele mert 19 év alatt a világ eszei és technológiái még csak hullazsákokat tudtak produkálni

    úgy tűnik kend szavaiból a Mészaros & Mészaros Levédiabasznádi egyeduralmáért drukkol, már csak alig más maradt ellene mint a Tiborcok

    a szabad európa az egy jó ötlet (nem a SZER) de ahhoz a NATO nak ki kellene települnie -mondjuk- a katasztrófális holdra

    bruhaha

    magának olyan sok esze van, hogy így szeletelve is marad még ott a… szóval abban

  • Geyza,

    a kínaiak minden tekintetben mára a spiccen vannak, 1976 rég volt, ma a vietnamiak nincsenek sehol … hadászatban sem.

    Hét éve képesek voltak fölépíteni és teljesen berendezni 15 nap alatt egy 30 emeletes szállodát, ami kibír 9-es erősségű földrengést is. Hatalmas logisztikai szervezés és eszközpark + szakképzett munkaerő kellett ehhez. Ez a Kína már nem az ‘óccó cuccok’ országa.
    .

  • Orsós Elemér

    https://mandiner.hu/cikk/20191001_kanada_mathieu_bock_cote_a_mandinernek

    Nem mondok véleményt, mert semmi közöm hozzá, de az itt magyarországról kibickedő kanadaiak véleményét szívesen meghallgatnám!

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2019 október 2
    11:37 de.

    OK hogy, 15 nap alatt összeszerelték a legót, DE hány év alatt gyártották le? 😀

  • Orsós Elemér
    2019 október 2
    2:52 du.

    ez itt következő szigorúan magánvéleményem:
    a Mathieu aki egyébként Bock Coté is egy 13. senki Kanadában és semmit sem mond! (megtudod ha elolvasod az általad mellékelt cikket amit félúton abbahagytam)

    az a jellemzője, hogy semmit sem akar, csak azt nem akarja amit mások már csinálnak és inkább eredményesen, mint eredmények nélkül, egyébként az usa árnyékában nem könnyű liberálisnak lenni egy olyan fasiszta elnyomó társadalom a sok fontoskodó senkiházi dumájával és rablásaival rossz példa és már Kanadában is lőnek ami korábban Kanadában nem volt divat

    a jelenlegi Andrew Sheer a C party headhoncho ja még ennél a senkiházinál is rosszabb mert az tud ártani ez meg csak hanbosra veri a nyálát és a kóbor kutya sem kíváncsi rá csak a Mandiner

    a C party azon az alapon, hogy nagyobb profitja legyen a magántőkének még a jelenleginél is, megvágja a szociális hálót és azt hazudja, hogy mindez jó az egységsugarú állampolgárnak ha beledöglik is. az amit “ad” az abból van visszaadva amit elvett!!!

    nem érdemes ilyen senkiháziakkal foglalkozni saccperkábé arra érdemes, hogy fogyókúrára vigyék erőszakkal mert a sok semmittevéstől alaposan megtokásodott

    jaaa és filozófus ez elmond mindent róla amit eddig még én nem mondtam

    bruhahaha

    ne terjessz ellenséges propagandát, jó? ha kérhetlek

    inkább nézz utána Elisabeth May nek és pártjának szinte semmiről másznak felefelé a ranglétrán minden mathieu nagy csodálkozására

    May akar valamit és el is mondja nem úgy mint a konzik és mathieu csak azt nem akarja amit mások csinálnak de önmagától egy fél gyakorlati ötlete sincs

    kabaré tréfának nem jó mert inkább sírnivaló.

  • Geyza
    2019 október 2
    9:55 de.

    nem baj @g, orvos látott már? esetleg valami guru?
    nagy szükséged lehet rá, a rossz brosúrákat találtad leverni a stelázsidról… és ide másoltad? minek azt hiszed mindenki olyan mint te?

  • Drizari
    2019 október 2
    11:37 de.

    Ennek igazán örvendek.

  • Rodeo11
    2019 október 2
    10:02 de.

    Mi van?..Mi van ??

  • Drizari:
    Majd akkor lesznek a csájnaiak a “spiccen” , ha nem szart gyártanak , azt is lopott technológiával , hanem előrukkolnak valami eredeti dologgal.

    Per pillanat ők csak élősködnek a fejlett világ nyakán, ami elég ostoba ahhoz hogy eltűrje ezeket a férgeket.

  • Drizari:

    Most itten lehet elméleteket gyártani, de Vietnam AKKOR IS p..csán rúgta a kínaiakat, nem is kicsit.

    És még nem láttunk Kínától semmit a fegyvertelen Tibet aljas lerohanásán kívül, maximum a folyamatos undorító fenyegetőzéseket.
    Pillanatnyilag úgytűnik a Délkínai Tengeren nagyobb hadereje van az egyesített Tajvani, Fülöp-szigeteki, Malajziai, Brunei, Indonéziai, Szingapúri, Thaiföldi, és Vietnámi flottának. Kambodzsát nem említem mert ők pont annyira hülyék mint a magyarok : nem tanulnak a történelmükből.
    A kinaiak által kikotyvasztott Vörös-Khmer uralom alatt elpusztított 2-3 millió honfitársukról mintha elfelejtkeznének, megint leálltak bratyizni a mindenre képes alattomos kinaiakkal.
    Ráadásul ezek az országok mind egyöntetűen az USA haditengerészetével is szövetkeztek. Szóval Kína pattoghat meg aljaskodhat de pillanatnyilar nem sok esélye van.
    Mint hallom a minap Vietnámot provokálták Vietnám partmenti vizein.
    Pofátlan és agresszív banda, míg a pofájukba nem vágnak mint anno 1976.-ban.

  • Rodeo11
    2019 október 2
    4:05 du.

    Látom OIM* tól lesed el a szófordulatokat.
    Kb. pont akkora ostoba senki vagy mint ő,
    azzal a különbséggel hogy te több halandzsa-szót ismersz.
    Amiktől elméncnek tünsz saját magad előtt.

  • Drizari
    2019 október 2
    11:37 de.

    a @g annyira el van tévedve, mint Piroska az erdőben és nagyhírtelen találkozik a Nagy Farkassal…

    a katonai parádéra majd azt mondja: minden pappundekliből van és kályhaezüsttel befestve,

    csak azt nem tudom MBS Mohammed bin Salman szaudi alkirály,

    miért kérte fel az iraqi külügyminisztert, hogy békét közvetítsen a szaudiak és a perzsák között, szabad kezet adva neki,

    ugyanakkor a houtiknak is ajánlatot tett békére…

    csak nem azért, mert a sok ócskavas amit rásóztak még a sivatagi homok gereblyézésére sem alkalmas, mindenesetre két filléres csúzlikkal kilőtték a vagyonukat meg a szemüket

    és a világ rajtuk röhög és még impiccs játékok is vannak ezutóbbi a kedvencem… sakkban ezt nevezik végjátéknak
    paraszt berosál és a király is és ráadásul nincs pelenkájuk

  • Geyza 9:55

    Ugyanez a technokrata világszemlélet és szemellenző,
    a német fegyverek . m i n d e n h a t ó s á g á b a.
    vetett hit vetette a Hitlereit és annak nagy vezérét
    a berlini kancellária-épület udvari-gyehenna tüzére.

    Sayonara 🙁

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2019 október 2
    4:02 du.

    “ne terjessz ellenséges propagandát, jó? ha kérhetlek”

    Evvel a Mandinert fenyegesd meg, jó? ha kérhetlek!

    (((csak kíváncsi voltam hogy, a keserű emigrációban tengődő, fasiszta Magyarországról csámcsogók miként reagálnának, ha nem csak a szerencsétlen itthon rekedteket kellene szakértőként atyáskodva felkarolniuk és lenne idejük a saját -általuk bagatellnek tartott ál- problémáikra is! 😀 )))

  • Geyza
    2019 október 2
    5:55 du.

    Eddig azt gondoltam, tájékozott vagy.

  • Drizary kontra-Geyza 11:37
    5:55

    Ha “a kínaiak” szerinted szart gyártanak, akkor az USA miért is dolgoztat velük? – a szöveged tehát csak Trupli-i propaganda.*

    Évente 3-millió[!] óriáskonténer hagyja el a kikötőit és ennek az iparágnak évi átlagban 8-10% a növekedési[!]üteme…

    A világ 10 legnagyobb konténerkikötőjéből 7 kínai, a világ legmodernebb termináljai. Ebből is a Sanghai-i a legnagyobb és laegkorszerűbb. A hajók legtöbb célkikötője az Egyesült Államok… Ilyen jó vevő lenne “a szarra” ???!
    A koppintásról meg annyit: Gondolod, ha Arrhimédesz nem födözi fel a törvényét, a kínaiak még ma is tutajokon úsztatnák a konténereket ?

    Geyza! A te technokrata felsőbbrendűséged, lassan meghaladja a 30-as évek német Übermenschlich-ét is…

    Na Sayonara 😀

    *TrampLee még mindig nem merte kivetni a beígért büntetővámokat
    “a kínában készített-amerikai ))) 😀 ((( árukra”. Azért nem tette, mert azzal a saját eltartóját az USA nagytőkés felső-tízezrének extraprofitját rövidítené meg, de nagyon! – Persze egy más lapra tartozik az, hogy ezzel ráadásul automatice kínai munkás-milliókat dobatna utcára, ami neki csak ínyére volna, hisz ott nőne az elégedetlenség.
    – EZ AZ IGAZI PROBLÉMA, NEM PEDIG A KÍNAI ÁRU ÁLLÍTÓLAGOS ROSSZ MINŐSÉGE, MEG A KOPPINTÁS… ŰBERGEYZA!

  • Na igen.
    Lopniuk kell nagyhirtelen valamit a Böingtől, ha nem akarnak eltűnni a sűlyesztőben :

    https://nepszava.hu/3052057_baljos-jelek-es-sulyos-kudarcok-utan-a-siker-remenye-az-orosz-repuloiparban

  • Nem tudom, kinek mennyire tűnt föl, a 70 éves parádéjuk fő-fő helyén kizárólag kínai legfelső politikai-állami vezetőket lehetett látni. Már aki megnézte itt a parádéról készült videót.

    Azt sem tudom, ki mennyire vette észre, hogy Hszi Csin-ping, Kína teljhatalmú vezetője, hagyományos “Mao-öltözetben” jelent meg, a többi vezető ugyan “európai” szabású öltönyben, de azonos fazonnal és színben. Nyakkendőik szintén azonos alapszínben.

    Azt meg végképp nem tudom, ki mennyire gondolt arra, hogy mindezzel valamit üzent Kína a világ felé, hogy ráadásul legközelebbi barátjukat, Putyint se lehetett látni egyetlen felvételen se. Azaz meg se hívták.

    Tájékozatlanokkal különösebb társalgásba nincs kedvem bonyolódni, mindössze utalnék néhány “kapitalista” sajtóra, amiben kiemeltek az első-számú vezető beszédéből figyelemre méltó mondatokat.

    Az egyik ilyen, a fő cél, hogy ne térjenek le a szocializmus útjáról. Ennek az a lényege, hogy a hetven évvel ezelőtti nyomorúság után úgy kell alakítani az elosztási viszonyokat, hogy minden kínai és minden Kínában élő nemzetiségi jó létben éljen, tehát mindenekelőtt a teljes népességet érintő szociális programot kell megvalósítani. Fontos volt az a megfogalmazása is, hogy Kína nem mond le arról, hogy valamennyi országgal együtt egy olyan globális közösség létrehozásában közreműködjék, amely az emberiség egészét magában foglalja.

    Külön bekezdésben akartam kiemelni Hszi Csin-ping talán legfontosabbnak tűnő kijelentését, miszerint: “Amit a külföldiek meg tudnak csinálni, azt mi is meg tudjuk csinálni, amit a külföldiek nem tudnak megcsinálni, mi azt is meg tudjuk csinálni.”

    Valahogy nagyon úgy néz ki, hogy az 1,4 milliárd lakosú Kína belátható időn belül meghatározó szereplőnek készül előlépni akár geopolitikailag is. Legalábbis a kínai kommunista vezetők viselkedése szerint.

  • Orsós Elemér
    2019 október 3
    4:57 de.

    akkor ezt most vegyem úgy, egy hülye tréfa volt részedről a mandinert című szennylapot propagálni?
    bruhahaha

  • Geyza
    2019 október 3
    7:16 de.

    maga meg eltalálta a szarva közt a tőgyit

    idézet a linkjéből Óh Geyza techdudu

    …”A jövőben a megrendelő választhat, milyen hajtóművet akar.

    Az új gép arra hivatott, hogy a Tu-154 és a Tu-204/214, sőt az Airbus A320 és a Boeing 737 helyébe lépjen.”…

    rablómese hígítva

  • Tisztelt C.Á!

    Az október 1-i levelemre vártam a válaszát……de ehelyett csak
    Geyza mocskolódásai jelentek meg,és a szokásos bunkó sértegetéseire írt jogos észrevételem nem……kár,mert igaz volt.Azóta még a hozzászólásom “ugatásnak” is nevezte.
    Amelett,hogy sötét és bunkó kérem közölni vele,hogy én ember vagyok ,aki hozzászól és nem “ugat”mint ő…….
    Eddig azt hittem,hogy a moderálás mindenkire (a primitív híveikre)is vonatkozik? például Geyza kutyára…is!
    Egy “állítólag”demokratikus” hírlapról ezt feltételeztem…!

  • Geyza
    2019 október 2
    5:55 du.

    Többrendbelileg nincs igazad Kínával kapcsolatban.
    – Az egyik a technológia. A “szart gyártanak” az már egy évtizede is fenntartásokkal volt igaz. Mostanság a híradástechnikában simán verik az amerikai technológiát. Tekintve, hogy ott sem feltétlenül a polgári híradástechnikában debütál a legújabb technológia, a haditechnikát sem írnám le.
    A mezőgazdaságban is verik a nagyokat. Ha nem így lenne, akkor nagy baj is lenne.

    – A másik a geoplitikai állapotok. Kína sosem adta fel a birodalmi, birodalmasodási szándékot. A fentiek figyelembe vételével jelenleg megalapozott ez a szándék, és ki is elégíti a birodalmak ismérveit. A birodalmasodás Európában egy vertikális expanzióval kísért folyamatot jelent. Kína valójában a határvédelmi csatározásokat leszámítva tradicionálisan katonai expanzióval, hanem gazdasági befolyásszerzéssel operált.

    – Az USA gazdasága addig áll, amíg a nagy hitelezők, incl. Kína, érdekeinek így is megfelel.

  • Bár(sajnálom) ma sem kaptam választ C.Á.tól,annak azért örülök,hogy a szerencsétlen,fanatikus Geyzát, még az itteni (fórumos)baloldaliak is többen megvetik,elítélik,.ledorongolják,ami ugye
    nem véletlen?…..
    Sebaj,levontam a konzekvenciát és továbbra sincs okom elkeseredni jelentéktelen itthoni,sem a szintén jelentéktelen és főleg tájékozatlan kinti acsarkodók miatt!
    Én és TÖBBSÉG (!!!)itthon teljesen nyugodtak és biztosak vagyunk
    az önkormányzati válaszások eredményét illetően!(a kormányváltás meg ugye,mostanság nem téma?!)

    Na elmentem,minden jót!

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2019 október 3
    1:43 du.

    “– Az USA gazdasága addig áll, amíg a nagy hitelezők, incl. Kína, érdekeinek így is megfelel.”

    Ez így igaz lehetne, de szerintem Kína nagyon pofára esne, ha megpróbálná a túl magabiztosan adott FEDezetlen tartozásokat inkasszálni, mert abba ő is beledöglene és erre már valószínű rádöbbentek.

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2019 október 3
    1:43 du.

    Arra gondoltam hogy, azt a brutálisra növekedett adóságot szerintem még hajlandóság esetén is lehetetlenség visszafizetni, így marad a két félnek egymás töketlen mogyorózása.

  • Andrew : Dehogy verik.
    USA chipeket használnak mégpedig azért mert az USA eladta nekik a technológiát.

    A ma használatos mikrochipeket mindet az USA.-ban vagy Németországban fejlesztették ki, aztán vagy eladják a licencet, vagy ami egyszerűbb leszállítják a hipeket tokozatlanul a megrendelőnek, aki aztán tetszése szerint kombinálja egy tokban ezeket az áramköröket.

    Amugy meg KU-VVÁ-UL nincs kedvem itt vitázni Rodejjó meg más laikusokkal.Nem tudtok a technológiákról semmit, de le vagytok ájulva ettől a szemét tolvaj komcsi bandától.

    A kinaiak SZART gyártanak, amikhez lopták a technológiát és a szabadalmak nagy részét is.

    Ami nem szar, azt nappali műszakban gyártják jó minőségben (viszonylag jó minőségben persze) és ezeket a termékeket az ismert USA és EU nagyvállalatok tervei és technológiája alapján készítik. Ezek aztán az ismert gyárak címkéit viselik.

    Harmadik műszakban (az éj leple alatt) aztán ugyanott de sokkal szarabb alapanyagokból elkezdek kihányni a márkajel nélküli, ugyanolyan kinézetű de szinte használhatatlan szart és ezeket ezer-konténer-számra szinte csempészéses üzemmódban terítik az egész világban.

    Ezért kell nekik a Belgrád-Budapest vasút is. Hugy könnyebben lehessen a szart bejuttatni az EU-ba, lehetőleg feketén.Amihez jó partner nekik a most regnáló hatalom.

    Egy szó mint száz :
    Amit maguktól gyártanak, az mind SZAR.
    Amit a Nyugat gyártat náluk, az relatíve használható, de már egyre inkább kezdik felismerni mindenfelé hogy azért azok sem az igaziak.

    Sajna ma a filléres kinai NET-modemek uralják a magyar piacot.
    Eddig három modemom döglött be..Szarok ezek.

  • Boda Marcsi
    2019 október 3
    11:47 de.

    Ne mocskolódj.
    Vagy ha mocskolódsz,
    viseld az ódiumát és ne sipákolj dióta.
    Ki vagy te hogy azt képzeled bárkit is érdekel
    a rengeteg, vég nélküli bűzös böfögésed.Évek alatt még egyetlen érdemi hozzászólást sem láttunk itt tőled, csak a rohadt párt-mocskolódásaidat.Csak azért lehetsz itt mert Chris megtűr tégedet, mint valami különös torzszülöttet,
    akit mutogatni lehet.Te egy vásári attrakció vagy, akin a jónép szörnyülködik 😀 😀 😀

  • Rodeo11
    2019 október 3
    11:47 de.

    NA igen.
    Azért is tettem ki a linket.
    Hogy a kisgyerekek tágra nyílt szemmel olvashassák a mesét.

    Te is hiszel még a mesékben úgylátom.
    Kisgyerek 😀 😀

  • Drizari
    2019 október 3
    4:58 de.

    Áhh dehogy vagyok én tájékozott.
    Írni-olvasni alig tudok.
    Számolni is csak
    háromésfélig.

  • Óvatosan a a kínai áruk dicsőítésével.
    A kínai ember rabszolga mentalitású, erről néhány ezer éve Birodalom gondoskodik. Nagyon rendes, kedves emberek, de önállóság, kreativitás minimális. Ezt még a nagybátyámtól tudom, aki két évet lenyomott náluk, mint úszóedző.
    Ha nagyon lelkesek vagytok Kínára, még mi is kaphatunk belőlük…

    Egyébként kreativitásban a japánok is nagyon rosszul állnak. Volt együttműködésünk velük, mert rettentő szorgalommal begyűjtöttek rengeteg meteoritot az Antarktiszon – nyilván még most is gyűjtik – amelyeket egyenként laboratoriumokban kémiai, fizikai szerkezetre precizen kimértek, és hatalmas táblázatokat gyártottak. Aztán néztek, mint a moziban. Kollegám, és csoportja – köztük magam is – adtunk nekik tippeket, hogy mire és hogyan lehet ennyi rengeteg adatot a tudományban felhasználni csillagászati elméletek bizonyítására, meg ilyesmire, mert nekik fogalmuk sem volt, hogy mire jó ez az egész, csak gyűjtögettek szorglmasan. Máig megvan valahol egy hatalmas táblázatom a gépemen ezekből az adatokból…

  • Orsós Elemér
    2019 október 3
    5:04 du.

    rossz helyen keresed a “megoldást” az USA nem nélkülözhetetlen, sőt fölösleges! mindazzal együtt amit tesz, adósság meg egyebek, és Kína annál sokkal bölcsebb, hogy bevegye azt a maszlagot, hogy Washington DC -ben van a világ esze és vagyona, a világ ennél sokkal nagyobb (nézz utána mi is van az utóbbi 15-20 évben Peru ban, ez az ország ásványi kincseivel és geopolitikai helyzetével olyan lehetne mint amilyen most nem!!! “bizonyos” nagyon erős külső hatásokra… ugye a helyiek tudnak élni és dolgozni -úgy ahogy- 2500 méteres tengerszinti magasságon és afelett, nagy része magasan afeletti, tehát nem igen foglalják el, mert percekre képesek létezni azokban a régiókban de…)

    és mivel nagyobb szépen arra megy a játék hogy sokkal nagyobbal behelyettesítse, viszont azok akik abból -bármilyen okból- kimaradnak arról fognak koldulni…

  • C.Á!

    Hát levontam a konzekvenciát……Geyza (sorozatos) és újabb mocskolódása,sértegetése is megjelenhetett,mig az előzőkre írt
    reagálásom nem….és maga sem válaszolt a levelemre ,amit Önnek
    írtam ,”valószínűleg” nem egyformán vélekedünk a demokráciáról….,arról meg már nem is beszélve,hogy egy ilyen
    vunkó alak mint Geyza nem igazán használ a fórumnak….
    Tipikus múltat ídéző szoci hozzállás,amikor a más véleményen kévőknek “kuss” volt……
    Mellesleg én főleg információt(netről és egyéb helyről szereztem) írtam,és azt vártam,hogy esetleg a kinti tényekkel ahol maga jobban képben van ,míg én az itthoni valós helyzettel !!!!!!! és kiegészíti!
    Sebaj….

  • Amúgy és ugye nem mellesleg…!

    Engem nem kell megtűrni(mert esetleg önálló véleményem van és
    tájékozott vagyok többekkel ellentétben,nem meg még bunkó sem vagyok…)mert ügye nem “létkérdés”…számomra a fórum,ami pedig az egymást írtó,szánalmas szinten lévő ellenzéket(főleg az itthoniakat) illeti,őket meg nem jegyzem,nem osztanak,nem szoroznak,(arra jók,hogy derüljek rajtuk a “napi ellenzéki kabaréban”),más értelmesebb dolgokkal foglalkozom!

  • Csak egy kérdésem lenne:

    A Bendegúz kivan tiltva, vagy magától nem ír többet?

  • Almási Alma
    2019 október 4
    7:47 de.

    röviden tömören a kínai: pragmatikus

    a legnagyobb filozófusaik is “csak” gyakorlati tanácsokat adnak(SIC) és nem lehet őket eltéríteni elméletekkel amelyek bizonyítása még megoldatlan! tapasztalatom a politeisztikus hitkörben is azonos és a kínai is az!!!

    a mai forradalmi fejlődése minden elképzelésnek ellentmond (hogy azt a korábbi őket leigázó és megalázó gyarmatosítók kontójára megy az szerintem -minimum- normális)

    a politeizmus=demokrácia és érdekes módon az a kínai fejlődés ami van (nem tagadható) demokrácia nélkül nem hozható létre de mindenhez kell egy központi “headhoncho” akit a méhek is kitenyésztenek és minden áron életben tartják, hát Kínában is ez van de (nem tudom láttad e az Andromeda szífí-t? a kollektív agy van benne ami közellenséggé válik a diktatórikus human rendszerekkel szemben Roddenberry egy zseni és amit ott (is) mond azon érdemes elgondolkozni)

    mert a Méhkirálynő nélkül a kollektíva (ha csak egy időre is) de béna és halálra ítélt lesz, azaz szükség(ük) van rá

    nem vitatni akartam gondolataidat, hanem hozzátenni némi bömbölményt

  • Boda
    okt.4.11:53

    “arról meg már nem is beszélve,hogy egy ilyen
    vunkó alak mint Geyza …”
    —————————————

    Mit nem mondasz, Geyza egy vunkó alak ? Még ilyet, majd jobban odafigyelek….! De tulajdonképpen milyen alak is az aki vunkó?

  • na, amit mondtam?
    Boda levonta a konzekvenciát, itt amúgy is mindenki bunkó, primitív, tájékozatlan és elmebeteg, csak ő villamos (csing, csing).

    ő persze csupa hiteles forrásból szerzi az információit, megfelelően tájékozott és képzett, főleg mindig más, értelmesebb dolgokkal foglalkozik – pl. sorban áll a választási krumpliért – és egyébként is, neki ez a fórum semmit nem jelent, se nem oszt, se nem szoroz, mert ő egészen más szinten áll hozzánk képest.

    ráadásul a többséghez tartozik, akiknek a nevében szól is, pedig hát folyamatosan elmegy, de valamiért mindig visszajön – ez nem skizofrén egy kicsit?

    ami pedig a tagadott bunkóságát illeti, élénk cáfolat a Boda Marcsi, mint olyan c. facebook oldalamon idézett, decens és visszafogott idézeteinek több tucatja.

  • Marcsikám, én – bevallom – alig várom, hogy jöjjön a reklámod, és írj ide valamit, mert tőled szoktam megtudni a legújabb fidesz szlogeneket. Lássuk be, ezek egyre gyengébbek és egyre ocsmányabbak, amiben az a biztató, hogy a VEZÉRKAR majrézik. Tudom persze, te nem tartasz semmitől, de hát neked nem is kell…

  • Gabriel
    2019 október 4
    10:07 du.

    @gaga

    a gizit elítélte házi őrizetre a Lava-jato meg a Cenz Ura október 24-ig semmi bölcselizéjét nem láthatod, itt maradt hiánypótlásra a MS. Boda, ő teljesen frekventált és csillog villog, mint minden hasonló NER giccs

    bruhahaha

  • Rodeo11:
    “röviden tömören a kínai: pragmatikus a legnagyobb filozófusaik is “csak” gyakorlati tanácsokat adnak”

    Ha Lao-cse vagy Kon-Fu-Cse neve ötlik fel bennem, akkor az a gyanum, hogy ebben egyetértünk. Azért csak gyanum, és nem meggyőződésem, mert sajnos nem tudok a mandarin, de még csak az egyszerűsített kínai nyelven sem olvasni, hogy a többszáz, egymást alig vagy egyáltalán nem értő szóbeli nyelvjárást ne is említsem. Önnel ellentétben még csak nem is doktoráltam a sinológia valamelyik tárgyköréből. 🙂 Legföljebb, még bohó ifjoncként, Tőkei Ferenctől olvasgattam egy keveset; de ő, mint tudnivaló, marxista=tömeggyilkos (copyright Gabriel úr) volt, tehát manapság passé.

    Rodeo11:
    “tapasztalatom a politeisztikus hitkörben is azonos és a kínai is az!!!”

    Hmm… Tisztelt doktor úr, remélem, publikálta már angolul ezt a vadonatúj, ám korszakalkotó fölfedezését! Ne hagyja, hogy valaki esetleg elorozza Öntől a tudományos világelsőbbséget!
    A hülye világ mindeddig nem tudta, hogy a taoizmus, a konfucianizmus, a buddhizmus kínai irányzatai, az iszlám és a kereszténység mind-mind a politeista hitkörbe tartoznak!! (No jó, a kereszténységet a szigorúbb zsidó vallási hagyomány nem tartja igazán monoteizmusnak – kivéve természetesen az anti-trinitárius keresztény vallásokat, amelyeket viszont a mai többi keresztény felekezet nagy része nem tart kereszténynek.)

  • Besancon
    2019 október 5
    3:36 de.

    hehehe

    Velem fexik velem kel a büdösbanya.
    Abban a csábos, kissé kinyúlt gyanúsan
    turkáló-dizájnos türkizkék bankbajáró-pulloverében..

  • Boda Marcsi
    2019 október 4
    12:25 du.

    Hátpedig öreganyám,
    te csak egy megtűrt pária vagy itten.
    Megmondotta volt az oldal tulajdonosa,nem is egyszer.

    Kettő okból tart meg tégedet:

    1
    mert be akarja mutatni a
    széles Nagyvilágnak,hová vezet
    ha az emberi aljasság párosul a
    mértéktelen kormánypropaganda fogyasztásával

    és 2

    mert valami társadalom-filozófiai
    tanulmányt is készít rólad vagy belőled,
    ugyanezen okokból kifolyólag.Ezért kell nekünk
    itten tégedet nap mint nap nagynehezen elviselnünk.

  • Rodeo11
    2019 október 4
    10:36 du.

    És mond kisgyerek:
    Mennyit kapsz a Népköztársaságiaktól
    ezekért a nap mint nap szajkózott propagandák miatt ?

  • Gabriel
    2019 október 4
    10:07 du.

    Letiltódott ő urasága 1 eopke hónapra.

  • Almási Alma
    2019 október 4
    7:47 de.

    Egyébként Japánnal is ez a helyzet.
    Kb 20 vagy 30 évvel ezelőtt olvastam egy tanulmányt.
    Azt fejtegették benne hogy mi mennyibe kerül az USA.-nak ill. Japánnak.(Műszaki dolgokról van szó)
    A tanulmányból kiderült, hogy az USA.-ban egy gyártásba került termékben kb. 20 % az innováció költsége, addig a gyártás során felmerülő költségek már 80 százalékra rúgnak !

    Vagyis kuvvául megy nekik az új dolgok kitalálása, de piszok drága termelés és az erre rakódó adó.

    Japánban pont fordított volt (akkoriban) a helyzet.
    80 % -ot emésztett fel mire nagy nehezen kitaláltak valamit maguktól, de munkaerő végtelen olcsósága meg egyebek miatt a gyártás már csak 20 %-ot emésztett.

    Szerintem a mai Kínában pont ez a helyzet,
    csak éppen 95% / 5 % arányban.

    Dehát nagy ország.Jó sok pénzük lett azokból az adókból, amiket a nagy nyugati , náluk beruházó cégek fizetnek, továbbá az ezektől ellopott technológiával és ócska alapanyagokból , feketén gyártott, az egész világot elárasztó gagyi-termékeikból.

  • Alma:

    Kína már ott tart, hogy SONY tranzisztorokat HAMISÍTANAK !

    A HI-FI őrültek valami miatt rá zizzentek egy régi japán SONY tranzisztorra, az erősítőik építéséhez.

    Ez a tranzisztor egy kb2-3 centis fém tokban van és a többi hasonló tranzisztortól eltekintve DOMBORÚ a teteje, továbbá különös módon PIROS színnel van ráírva a típus, meghogy Sony.

    Namost ezek azért mostanra már ‘gyebár elfogyogatta. A Sony nem gyárt hobbistáknak félvezetőke, az nem üzlet nekik.

    Nem igy Kínának ! Kínai kereskedőknél ötvenesével lehet rendelni ezekből !

    Persze ezeknek az elektromos paramétereik meg sem közelítik az eredti Sonyt, de mindig sikerül velük átverni valakiket a Nagyvilágban.

    Mindig nőnek fel újabb és újabb HIFI irányultságú kisgyerekek, akik vásárolnak belőle.
    Főleg hogy pofátlan módon a kinai állam állja a postaköltségeket !!!
    Emiatt más kereskedők nem tudnak velük versenyezni.
    Államilag kétszeresen dotált lopás hamisítás csalás.
    EZ KINA !!

  • Ille! és a többiek!

    Higgadjanak le végre és ne locsogjanak feleslegesen…..
    Maga szórakozott velem a facebookon(amit letojok) én csak reagáltam(ne hazudozzon)
    Aztán mind maga,meg főleg Geyza kapcsolják be “néha”…a TV-t
    hogy néha képben legyenek……Képpel,hanggal jelennek meg a dicső baloldali elvtársakról nagyon igaz ocsmány dolgok…..a kiszivárgott “állítólagos” szövetségesekről készült letagadhatattlan tények,bizonyítékok!
    Egyesek arról is nyilatkoznak,(bedrogozva!!!!kép,hang)hogyan is lehet egy kerületben 100 milliókat lopni……
    Az,hogy ezetről a dolgokról a hírlap,ill a kintiek nem tudnak,az egy dolog….de ugye az itthoniaknak módjuk van tájékozódni?….
    Ugyanez vonatkozik a többi észlényre(nem sorolom fel)meg persze a szintén fanatikus
    Almára is aki nemrég hozzámszólt,de ugye minek??
    Én nem fideszes szlogeneket írok,hanem a valóságot,meg ugye továbbra sincs mitől tartanom,sem nekem se másnak(csupán egyes ellenzéki bűnözőknek,csalóknak,akikkel páran már az ügyészség is foglalkozik.
    Én nyugodtan alszom(és a normális
    többség is!) és cseppet sincs okom izgalomra a választás eredményét illetően,de nektek sem mivel rajtatok nem múlik semmi…….izguljanak a bűnözők!

  • Alma!

    A Fideszért meg ugye nem kell aggódnom,mert ugye csak három év
    múlva lesz kormány választás,most meg ugye csak önkormányzati választás van…..és hiába rendelték ki a hibbant,hazug és jellemtelen Karácsony Gergelyt Brüsszelbe…..rá és a hasonlókra
    csak az idióták szavaznak,akik ugye nem számítanak?
    Azért rendelték ki,hogy: amelyik városban ellenzéki jelölt győz
    aki befogadná a migránsokat,azok kapnának EU-s támogatást,míg mások nem….!
    Na kész röhej,meg ugye nem városi,kerületi szinten utalják a pénzt?!…
    Na nem ártana némi “ész és önkritika….!

  • Amúgy csak halkan jegyzem meg a “gyengébbek” kedvéért,hogy a szavazás név nélkül történik(titkos) minden esetben,és csak az
    eredmny számít,tehát senkit nem érhet se dicsőítés,se hátrányos
    megkülönböztetés!

  • Kővendég
    2019 október 5
    8:56 de.

    kedves “sztónehenge®” a szentháromság az “már” poli, az meg hogy Lao Ce és Kon Fu Ce mit beszél a politeizmusról azt majd egy monoteisztikus teapartyn add elő… nagyon üde lehet!!!
    Jahve, meg Allah az ugyanaz csak az egyik fiatalabb és hangosabban hortyog mikor a kőtáblák ráesnek a lábára álltában a vártában… mindezt az angol eredetimből fordítottam csak neked… buddha is egy a sok közül van ahol kilóra adják ha van elég égetni való agyag és megfelelő színű krétapor festék

    a nagy monoteisztikus vallások az USA, és a Mammon amelyet Cipolla mester mutogat az akkor már elkábított Mario nak…az az USA Minion ja

    szóval? jó sokan vannak és az már teljesen poli még a kétpártrendszer is ami úgy műxik, hogy egyetlen Jancsi bohóc egyik oldala kékre a másik oldala pirosra van festve és a lapos Földön állnak elefánt lábakon és ordítanak, mint a szamár mikor csillagokat lát

    essetunni? pedig milyen egyszerű kérdezd meg geyzát a kockás lepedőben rohangálót körtekerészetikörgugolászatitovalöködöm -et ő mindent jobban tud

    bruhahaha

    és a talapzatodat hol hagytad?

  • Amúgy Geyzának csak annyit üzenek,(nem előszőr…de ugye nem érti?)hogy duguljon már be,és annak ellenére,hogy C.Á párszor engem moderált(bár nem volt mit..)míg másokat, akiket kellett volna,például őt nem(!!!),soha nem írta,hogy megtűrt vagyok,mert ha csak a Geyza féle,elvakult fanatikusok írhatnának ide,akkor ugye ez nem egy demokratikus
    hírlap lenne,hanem egy ellenzéki kerekasztal…bár néha azt hiszem,hogy az utóbbi….!Annak azért örülhet Gyza,hogy több regálásom a modortalan mocskolódásaira nem jelent meg…megkímélte
    a főszerlesztő,bizonyára az állapotára való tekintettel!
    Amúgy idióta Geyza szerencsére nem veled kelek és fekszem….
    mint esetleg te velem(már a gondolattól is rosszúl lennék…),sőt még a CIB bankba sem rohanok,hogy lássalak…..
    Na nyugi,”általában”….nem neked írok!

  • Boda Marcsi:
    “cseppet sincs okom izgalomra a választás eredményét illetően,de nektek sem mivel rajtatok nem múlik semmi”

    Nagyon ritka eset, de ebben egyetértek Bodával; egy mutáns fasiszta diktaturában, tehát például mai Magyarországon a választásokon már jóideje nem múlik semmi.

  • Hölgyek, Urak!

    “hiába rendelték ki a hibbant,hazug és jellemtelen Karácsony Gergelyt Brüsszelbe…..” -írja Boda.

    Megjegyzem, hogy ha valaki vette volna a fáradtságot, és a Boda által tett sok-sok rágalmazó, becsületsértő bejegyzést megküldte volna a sértetteknek, s ha azok minden ilyen esetben büntető- és polgári eljárást indítottak volna ellene, akkor – ha a bíróság esetenként akár csak 3.000.- forintra marasztalta volna el nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás, becsületsértés miatt Bodát – akkor a hölgy már rég csőlakó lenne.

    Persze, nincs kizárva, hogy tévedek. Boda említette, hogy olyan ügyvédje van, aki a jogi végzettségen és ügyvédi szakvizsgán kívül orvosi végzettséggel is bír. Hát, ha az ügyvéd mindezeken kívül a megfelelő szakorvosi végzettséggel is rendelkezik, akkor valóban nem kizárt, hogy a bíróság Bodát – büntethetőséget kizáró ok miatt – minden esetben felmentette, vagy az ellene
    folyó eljárást megszüntette volna.

    Mindent összevetve, mint már korábban említettem, szerintem Bodával nem érdemes szóba állni, hadd szórakoztassa önmagát.
    Persze, ez csak javaslat, aki úgy érzi, hogy az ő számára Boda a megfelelő szellemi partner, folytasson vele továbbra is színvonalas eszmecserét.

  • Rodeio

    A Lava Jato az úgy látszik arra, feléd is járt, bár én az ilyen erős agymosást nálad eddig másnak tudtam be.

    Mindenesetre a “lelkecskédnek” nem ártana egy jó kis mosás. (jó kis vízágyúval)

    p.s.
    csakhogy még véletlenül se úgy értsem, hogy szívvel-lélekkel a korrupció mellett állsz ki, a “colarinho-branco” (fehérgalléros) bűnözők védelmében töröd itt éjjel-nappal magad.
    bár amúgy mintha minden bejegyzésed nem is erről szólna??

  • Geyza

    Köszi az infót.

    Bár most jött le, hogy azért a kínaiknak van egy hamasithatatlanul sajátos invenciójuk, amit Te sem vitathatsz el tőlük:

    Ott amikor a korrupció napvilágra kerül, nincs sok habozás, a delikvens rögtön elmondhatja az utolsó fohászát ….

    Ha magasabb beosztásban leledzett, AK-47 az eszköz ….

    Na ha ezt néhány helyen bevezetnék … ajaj

  • Kővendég
    2019 október 5
    8:56 de.

    kedves kavics úr(?) rövidebben: a kapitálistapista MONO POLY az a kedvencem…, ugye az a vallás a: leg….bb

    össznépi hurál, az egységsugarú állampolgár állandó rosálásban tartására

    bruahaha

  • Drizari!
    X.3.9:20

    A KÁBÍTÁS TRÜKKJE

    Szerintem Hszi Csin-ping elnök azzal, hogy azt hazudta, hogy nem térnek (v.nem tértek) le a szocializmus útjáról csupán kábulatba kívánta ejti a világot, nameg természetesen a kínai tömegeket is.

    Ti.Kínában szuper gyorsasággal épül a kapitalizmus, vagyis egy Kínán belüli konvergenciának lehet tanúja az egész glóbusz – az úgymond globális társadalom – beleértve különösen az azt uraló Egyesült Államokat, amely eddig úgy ahogy, de mégis békés, bilaterális együttműködő harmóniában 😀 , kínai milliókkal termeltetett és ma is termeltet, azaz kölcsönös gazdasági kapcsolat keretében . k ö z ö s e n . oldják meg a tőkés kizsákmányolás kényes problematikáját a dolgozók kizsákmányolását.

    Ezekben, a csupán szavakban szidott gyakorlatuk során, a kereskedelmi kapcsolataik és a foglalkoztatásban szinte tökéletes harmóniában dolgoznak együtt a globális tőke további gazdagodása, a profit hatékony kitermelése érdekében.

    Az csak a minimum, hogy eközben Kína az oda beruházott technológia révén a magáévá teszi annak korszerű vívmányait is, ugyanis a kizsákmányolt kínai milliók “ingyenmunkája” fejében.

    Az a kínai kikötőket évente elhagyó hárommillió container [ld.cukihara kommentje idefent] csak tartalmaz, X-milliárd, kitudja a hanyadikon-$ értékű, és ugyancsak X*X-milliárd tétel, avagy darab árut, alkatrészt, megmég ki tudja hány fajta portékát és még mi mindent. [Melynek egy jó része már, mint amerikai áru alkatrészeként jelenik meg és funkcionál az amerikai piacon.]

    Csak egy példa a virágzó tőkés együttműködés margójára Sanghaj… De az a több-tízezer, szintén szaporodó vállalkozó kínai, ill. tőkés vállalat is amely a 2008-as gazdasági világválság idején, a kapitalizmus . v e l e j á r ó . atributuma gyanánt, nem röstellt egyik napról a másikra munkások millióit is utcára tenni… Ez az a kínai, mostmár osztály, a komprádor burzsoázia(!!!) amely a kínai elnök elvárásait – bizonyítottan kész és képes is teljesíteni. Mégpedig azt az álmot, hogy úgyszólván “Kína nem mond le arról, hogy minden kínai és minden nemzetiség jól éljen és arról sem, hogy minden országgal együtt vegyen részt egy olyan >g l o b á l i s . k ö z ö s s é g< létrehozásában, amely [ahogy mondta] az egész emberiséget magában foglalja…"

    Márpedig hölgyeim és uraim, az a bizonyos, úgymond "globális közösség" jelenleg csakis a nemzetközi kapitalizmus rendszere, hisz más gazdasági rendszer a tőke uralmán túl . e g y e l ő r e . nem is létezik.

    Eztán az Elnök Úr mindezt megerősíti még azzal, hogy-asszondja, "amit a külföldiek tudnak, azt mi is meg tudjuk csinálni s amit a külföldiek nem tudnak, m i . a z t . i s . meg tudjuk csinálni", mely mondat tartalma – annak hangzatos nevétől [ti.Kínai Népköztársaság] eltérően – a diktatúrába, mint irányítási és vezetési elvbe és rendszerbe vetett hitükre utal, amelynek viszont már semmi köze a szocializmushoz, de – e fenti okfejtésből kifolyólag – a marxizmushoz mégannyira sincs …

    Kína ma a globális konvergencia kapitalista állomása.

    – V –
    ˙

    .
    Ui: e kommentemet külön ajánlom még Geyza nevezetű, örök útkereső, agg pionír és Rodeo nevű magabiztos olvasótársam figyelmébe…

  • Voronyezs 2:54
    / Drizari 3:20

    Kinek is az érdeke ?

    Az Egyesült Államok (persze mások is) a . t ő k e . érdekétől hajszolva, átgondolatlanul exportálja(ta) Kínába – no korántsem a demokráciát, hanem – magát a kapitalizmust.
    A demokrácia, jól írod, e g y e l ő r e még várat magára, de vagyunk még egy páran, akik jól tudjuk, hogy ez a távkizsákmányolás (vagyis a globalizmus) gyakorlóinak nem is állna érdekükben, pár rengeteget papolnak róla. Ha a hatalmas távol-keleti országban hirtelen kitörne az angyali demokrácia, az épp a tengerentúli tőkés világurát sodorhatná csődállapotba … Mert éppenséggel az ő érdeke a (nemcsak a kínai) diktatúra fennmaradása.
    ÉS akkor még az “Államok” Kínánál mutatkozó $ eladósodottságáról még nem is beszéltünk. Kína pedig minden ellenkező híresztelés dacára egyelőre, még TÜRELMES. Tehát jó lesz, ha EZT az antagonizmust békében egyáltalán megússza a világ, vagyis további együttműködésben és nem a Trumpféle vámháborúban próbálnák feloldani. 🙁

  • Begerjedt a félkegyelmú Boda ,a maga kültelki stílusával 😀 😀
    Gyenge vagy te idióta, nehezen viseled a gyűrődést.
    Vigyázz még a végén valami megpattan benned.
    A virág már ilyenkor ugyan drága.
    (Bár nem is küldene senki,
    szaal mindegy.)

  • Javítás:

    “pár rengeteget papolnak róla” helyett: b á r . rengeteget …

  • Marcsi, van bennük közös vonás! Például én sem aggódom a fideszért egy cseppet sem. Ha valahol megbuknak, hát zagson! 😀

  • Tudományhoz, technikához három dolog kell:
    1. kreativitás
    2. szorgalom, precizitás
    3. pénz

    Mi európaiak kreativitásban vagyunk nagyok. A keleti népek szorgalmasak és precízek. Az USA-ban van a pénz.

  • Scumacher Laady:
    – Vagy mi-másfenét kellett még közölniük egy állampuccs Vezére,
    propagandafőnökének zártkörű tárgyalásán, az . e l l e n z é k .
    teljeskörű . k i h a g y á s á v a l… ?!!!

    Feltételezem, hogy átadta Mr Donald Tramp üdvözlő üzenetét, miszerint irigykedéssel vegyes csodálattal nézi a magyar miniszterelnök tevékenységét, és kéri, hogy néhányszor keresse föl őt pár-pár napra a lakásán, tartson részére rövid tanfolyamot a hatalom megszerzésének és megtartásának, a fasiszta egyszemélyi diktatúra létrehozásának és megszervezésének művészetéről. Felajánlotta, hogy amennyiben neki akár jövőre, akár később fel kellene adnia az USA elnöki tisztét, szívesen eljönne Orbán mellé kisinasnak.

  • Geyza
    2019 október 3
    6:13 du.

    Bodásodsz!
    Erre gondolok:
    “Amugy meg KU-VVÁ-UL nincs kedvem itt vitázni Rodejjó meg más laikusokkal.Nem tudtok a technológiákról semmit, de le vagytok ájulva ettől a szemét tolvaj komcsi bandától.”

    “USA chipeket használnak mégpedig azért mert az USA eladta nekik a technológiát.

    Ez így konkrétan nem igaz. A gyártókapacitás nagy része a távolkeleten van. vö. földrengés és lapka-ár anno (2000-es évek elején). Önmagában pedig az Intel+PCDOS (amibál az MSDOS is kinőtt) a korának leggyengébb architekturája volt. Ezért kapták meg a polgárok. A 8, majd 16-bites korszak olyan technológiái, mint a Zilog, illetve a Motorola-procik vagy pénz hiányában vagy katonai okokból nem kerültek széles körben elterjesztésre.

    ” de le vagytok ájulva ettől a szemét tolvaj komcsi bandától.”
    Mikor jártál Pekingben? Amúgy tegyük fel (Czeizel után), hogy a tehetség megjelenése haranggörbét ír le. Miből gondolod, hogy most már közel 2 milliárd emberből nincs akár matematikailag (darabra) is több tehetséges, mint másutt? Mert kínai? Nem vagy kicsit rasszista?

    “A kinaiak SZART gyártanak, amikhez lopták a technológiát és a szabadalmak nagy részét is.”
    Ez így konkrétan baromság. Mára legalábbis. Anno sem “lopták”, legfeljebb az alapkliséket. Azért, mert a nyugat is szart gyártott. Anno ott ültem a sajtótájékoztatón, amikor a Cisco képviselője habzó szájjal bejelentette, hogy hogy beperelik a kinaiakat, amiért “ellopták” a routerüket. Majd egyszer nézz utána, hogy miért is maradt el a per? Ne nézz utána. Azért, mert a kínaiak azt mondták, hogy O.K. pereskedj, de akkor nyilvánosságra hozzuk az általunk kijavított archtekturális hibákat, szoftveres sérülékenységeket, és titkosszolgálati hátsó ajtókat. A per elmaradt. Mily furcsa. Igaz?
    Amúgy jelentős különbség van még a mobiltelefonok közt is aszerint, hogy Te veszed meg itt, vagy kínaiként, kínai lakcímre rendeled meg odakint.

    “Ezek aztán az ismert gyárak címkéit viselik.”
    Tényleg? Ne mond! Majd azért nézz utána a Lenovonak… Mint ismert címke. Első dolog volt levenni az IBM -címkét. Minek írsz valamiről, amiről lövésed sincs? Hmmm….?

    “Harmadik műszakban (az éj leple alatt) aztán ugyanott de sokkal szarabb alapanyagokból elkezdek kihányni a márkajel nélküli, ugyanolyan kinézetű de szinte használhatatlan szart ”
    Dolgoztál pl. a Genius nagy-Kínában épített gyárában, vagy csak az előítéletes ellen-propagandát ismered?

    “és ezeket ezer-konténer-számra szinte csempészéses üzemmódban terítik az egész világban.”
    Azért okvetlenül emlékezz vissza, amikor hazánkba egy tengerfeneket is megjárt merevlemez-szállítmnányt építettek be számítógépbe.S nem kínaiak…

    stb.

  • tisztelthölgyeimésuraim

    Geyza !

    Csak megnyugtatásképpen.A kínai kereskedelmi hajók méreteikben a

    világon a legnagyobb hosszuságban és ennek megfelelően a

    legnagyobb befogadóképességgel készültek. Már a 15. században

    említenek a világtengereket járó, 180 méter(!!!) hosszúságú

    dzsunkákat (Marco Polo is). Ekkora hajót aztán hány-száz év

    múlva produkált az európai, pláne az amerikai ipar ??? Aztán

    honnan is vették át a műszaki megoldásokat, a puskaport, a

    rakétát, a porcelánt, avagy a selyem “licencét”, amit csak úgy

    elloptak ? Tegyük hozzá hogy a kínai hallatlan kézügyesség és a

    magas-fokú “technológia”, az megközelítőleg sem követte a tőlük

    ellopott találmányokat.Az csak lassan és jóval később alakult ki

    Aztán még annyit az inkorrektségről, hogy ugyan kik is

    terjesztették el azt a szó szerint társadalompusztító mérget a

    kínai ún. ópiumháború idején ahhoz, hogy a kínai népet előbb

    kellően legyöngítve majd leigázhassák ? Na kik is ?

    Miről is beszélsz TE és miféle erkölcsi elefántcsont toronyból

    osztod az észt ?! Szerénység öcsi! Szerénység…

  • Igazán örülök hogy
    le vagytok ájulva attól a
    tolvaj szemét diktatórikus bandától.
    A 200 millió internetes térfigyelő kamera legyen veletek.
    Természetesen a jó kis arcfelismerő szoftwerekkel egyetemben…

    https://vilagterkep.atlatszo.hu/2018/08/15/tech-disztopia-kinaban-totalis-ellenorzes-kamerak-millioival-es-arcfelismero-szoftverekkel/

    Ésszel fel nem foghatom
    hogy mindig vannak olyanok
    akik leájulnak attól hogy valakik
    valahol irdatlan nagy hajókat szereznek be,
    hogy a lopott technológiákkal készített gagyit globálisan teríteni tudják.

    Meghogy több mint
    egymilliárd emberből található
    pártizezer akik képesek nagynehezen
    arra amita FEHÉR EMBER már kb 300 éve gyakorol.
    Kína rezsim egy undorító szégyenfoltja az Emberiségnek

  • Almási Alma
    2019 október 6
    4:37 de.

    Meg a kreativitás.
    Mármint az USA.-ban.
    Ha valaki elhagyja például
    Zanzibárt, mert ugyan jó mérnök lett
    valahol Európában de a hazájában csak a homok
    rostálására akarták felfogadni és az USA.-ba távozott,
    akkor aból amerikai állampolgár lett.
    A szellemi eredményi az USA szinte
    VÉG-TE-LEN szabadalmi gyűjteményét
    fogják gazdagítani.

    Csak a helyi nagyokosok okulására:
    MA nincs a világban olyan műszaki termék,
    amiben minimum ne lenne két három USA szabadalom.
    De inkább 20-30 . Kínai szabadalmakról még nem hallottam.

    Az kétségtelen,
    hogy amikor volt az
    Öböl háború és a seregnek
    kiosztották a vadi új USA zászlókat,
    a katonák döbbenve tapasztalták hogy a zászlók
    alján apróbetűvel az áll hogy “Made In China , Shanghaj”.

    Szaal..leborulok a kínai ipar előtt. Egyszer használatos selyemzászlókat jól tudnak készíteni heheheheheeehehehe

This site is protected by Comment SPAM Wiper.