Kósa Lajos zsidózott a Fidelitas kongresszusán

2019 december 1 8:13 de.60 hozzászólás

Kósa Lajos ismét megcsillogtatta párját ritkító intellektusát. A Fidesz alelnöke az önkormányzati választásokat értékelte a Fidelitas kongresszusán, és arra a megállapításra jutott, hogy már semmi sem olyan, mint régen:

„Az antifasiszták összeálltak az újnyilasokkal, a zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”.

Más embertől meglepő lehet ez a megfogalmazás, de Kósa mondhat bármit, neki már úgyis mindegy, beárazták őt a Fideszben és a Fideszen kívüli világban is. Tudják róla, hogy azért tartják a Fideszben, mert kell valaki, aki azok nyelvén is képes megszólalni, akik olyan egyszerűek, mint a faék, és a tagolt mondatok túlságosan bonyolultak volnának számukra.

Persze, azért jó lenne tudni, honnan tudja Kósa Lajos, hogy ki zsidó és ki nem az. Nagy valószínűséggel Kósa Lajos az egyetlen ember ebben az országban, aki tisztában van vele, hogy a zsidók kire szavaztak. Lehet, Kubatov Gábor mondta el neki, bár róla eddig úgy tudtuk, hogy a Kubatov-listaként elhíresült törvénysértő okádék csak a politikai hovatartozást, azaz a megbízhatóságot tartalmazza, a származást, a felekezetet nem.

Korábban Martonyi János volt külügyminiszter igyekezett eligazítást adni a témában, de az rég volt, és valószínűleg ma már nem érvényes. Ha valaki nem emlékezne: a 2013-ban még külügyminiszterként ténykedő Martonyi a Jerusalem Post című újságban az izraeli-magyar kapcsolatok fontosságáról írt, valamint arról, hogy a holokauszt a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája. Majd egy kis színessel tette teljessé a cikket: „Nem vagyok zsidó, katolikus vagyok, de sokszor gesztikulálok a kezeimmel – és korántsem ez az egyetlen dolog, amiben hasonlítok a zsidókra.” Ezek szerint akkoriban az számított zsidónak, aki úgy gesztikulált, mint Martonyi János. Ma már azonban minden másképp van, megváltozott a világ, úgyhogy elmondanánk Kósa Lajosnak, hogy is van ez a zsidókkal, az újnyilasokkal, valamint a Fidesszel. Emberiességből magyarázzuk el Kósa Lajosnak ezt a zsidós dolgot, mert meggyőződésünk, hogy nem volna jó, ha még a mostaninál is hülyébben halna meg.

Kezdjük azzal: nem lehet tudni, hogy a zsidók miként szavaztak. Mint ahogyan az sem tudható, hogy kire voksoltak a nem zsidók. Ami biztosan tudható: sok zsidó és nem zsidó azért nem szavazott Orbán Viktor pártjának jelöltjeire, mert elegük lett abból, amit a Fidesz az elmúlt kilenc évben Magyarországgal művelt. Hogy lerohasztották az egészségügyet, padlóra küldték az oktatást. Gyűlöletet szítottak, uszítottak mások ellen, s mindezt azért, hogy ezzel tereljék el a figyelmet arról, hogy nem kormányozzák az országot, hanem szétlopják.

Ebből lett elegük a zsidóknak és nem zsidóknak. Származástól, felekezettől függetlenül. A Fideszből lett elege sok embernek drága Lajos úr. A korrupcióból a kilátástalanságból, a reménytelenségből. Nem mellesleg a pökhendi arroganciából. Érted már Lajos? Ezért voksoltak sokan a zsidók és a nem zsidók közül a te pártod jelöltjei ellen.

60 hozzászólás

  • Páterkém! tegyük hozzá, hogy nyíltan és őszintén, teli pofával! S a közönség vevő volt rá! =))

  • „Az antifasiszták összeálltak az új nyilasokkal, a zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”

    Földes!
    Ez valóság nincs mit tagadni, és nem csak Hajdú-Biharban

    ps: Heller Ágnes volt a legfőbb szószólója annak, hogy a cuki-nácikkal össze kell állni. Ezt az elvtelenséget nem lehet letagadni – a magyarországi zsidók egy részének a legnagyobb „dicsőségére” – de inkább kárára.

  • Kedves Földes Úr!
    Nagyon szépen össze foglalta a cikkben szereplő kontár politikus miben létét.A magyar ellenzéki oldalról az illető jelemét mégy senki sem fogalmazta meg ilyen frappásan.Engem a hányinger fog el,amikor a TV-ben meglátom.Nem is értem hogyan lehet egy ilyen felkészületlen,tudás hibában szenvedő embert felelős vezetője egy országnak.Én szégyellem magam a világ előtt.

  • Orsós Elemér

    „Persze, azért jó lenne tudni, honnan tudja Kósa Lajos, hogy ki zsidó és ki nem az.”

    Persze azt meg még jobb lenne tudni, hogy Lajoska azt sem tudná hogy Magyarországon ki a román, szlovák, sváb, horvát, szerb, ruszin, cigány zsidó, örmény, holland, ukrán vagy az itt magyar állampolgársággal előforduló akárki, mert mind magyarnak vallaná magát!!!

  • A renyheagyú értelmi törpe kósa mondatábol kiderül, h az antifasisták a zsidók.
    Ákkor ezek szerint én is aź lennék….Ez még vállalható is inkább, mint o1g-szimpatizánsnak lenni!
    A Kosizmus erkölcsi törpeségre utal, amikor is megrekedt a kisgyerekkori szinten!
    Heller Agnes és még számtalan zsidó es nemzsido ázt mondtuk, hogy még az Ördöggel is szükséges összefognunk, ha van esély o1g leváltására, mert alapbol demokratikus modon nem lehet! Sőt, még ezt a demokratikus csökevényt is meg fogják akadályozni o1g-ék, ha kell a folyamatosan csalássorozatokkal megszérzett eredményeikhez!

  • Kósa úr!
    Az antifasiszták nevében felkérem önt,hogy tartózkodjék az ilyen megnyilvánulástól,mert
    nem vagyunk játékszerek sem mi sem a választó polgárok.Próbáljon a háza táján egyszer kritikusan körülnézni és az ott tapasztaltakkal eljátszadozni,de ehhez egy kis ész és bátorság szükséges.Ez önnél sajnos hiánycikk,ezért jobb lenne talán a tanult szakmájával foglalkozni,
    7avagy talán ahhoz sem ért?

  • Ferenct Ez igen aljas mondat, hogy jól is esett nekik. Bár elnézve a magyar idióták Horthy imádatát, ez sem lenne túl meglepő. Gondolom az árjáknak megérte a Don kanyar, hiszen haltak a zsidók is.
    Most egy kelést kell kivágni Magyarország testéből, és ez sajnos néha nem kellemes műtétet kíván.
    Mindazonáltal minden nácit és nyilast undorító féregnek tartok ettől függetlenül, tisztelet annak aki kibirja velük hányás nélkül. Gyomor kell hozzá, szó se róla. Ha jól emlékszem, Churchill és Truman is összedolgozott a gyűlölt Sztálninnal, a nemes cél elérésében. Remélem ebbe beleszólhatok migráncs létemre?

  • Sírnak-rínak, mert pont arra blazíroztak hogy úgysem tud összeállni a sok NER-tagadó és a több oldalról meghamísított kis választási trükkjeikkel a meglévő lágy agyú szavazóik révén mindig elérik a kétharmadot dacára annak hogy mindig kevesebbet érnek el 50 százaléknál.

    Most az égre kiáltják csalódottságukban a bánattyukat hogy ohh mily hatalmos, de az csak komoran röhög rajtuk.

  • Mielőtt beindulna a Kósa Lajost leantiszemitázó 140 dB-es orbánozó kórus, üdvös lenne – akár az interneten – lenyomozni, hogy a delikvens apai nagymamája mennyiben volt „árja”…

  • Kalocsai Miklós

    Kósa e jeles beszéde végén bebizonyította, hogy igaz a mondás: vak tyúk is találhat szemet! Az ellentét párok felsorolása után azt mondja: mert jobban utálják a Fideszt, mint egymást! Ismerjük el, ebben azért van igazság!

  • Kalocsai Miklós

    Ferenct
    2019 december 1
    8:41 de.
    Olvasd el még egyszer, hátha megérted! Az írásban szó sincs tagadásról! A szerző arra kíváncsi hogy Kósa honnan a fenéből tudja, október 13-án a zsidók kire szavaztak, és egyáltalán honnan tudja kik voltak a szavazók közül a zsidók!

  • Ferenct!

    Hellert ne merészeld a szádra venni! Majd ha te átélted/túlélted mindazt, amit ő, akkor kérdezhetsz. Addig meg állj oda Kósa mellé, ne lapulj! Ha pedig van benned emberség, menj egy könyvtárba, és tanulj!

  • A francba is! Az egyik Auschwitz után is képes még mindig zsidózni, a másik Jézust kiált, a harmadik Allah nevében gyilkol, a negyedik kétségbe vonja nemzeti identitásomat – biztosan akad e tájon valaki, aki folytatni tudja ezt – … Vége lesz ennek egyszer? Lesz ennek egyszer vége? Vagy marad minden úgy, ahogy eddig? Pedig végre vége kell, hogy legyen a „szemforgató, hamis papok” tömegbutító regnálásának!

  • Jelenünkben a múltunk. Az ok régi, az okozat mai. Ezt látni egy fiatal ország életében is, ha himnusz éneklésről és nemzeti szimbólumok védelméről hoznak törvényt.

    DAC. E hárombetűs szó jelenthetne csökönyösséget, makacsságot, akaratosságot is, ha nem csupa nagybetűből állna. Így viszont mozaikszó, egy tulajdonnév rövidítését jelenti, de végül mégis dacosságot. A rövidítés a szlovákok legrégebbi sportegyesületét, Dunaszerdahely labdarúgó csapatát jelzi. Az egyesületet 1904-ben alapították Dunaszerdahelyi Atlétikai Club néven. (a monarchia idején)

    Szlovákia nemrég a nemzeti himnusz és szimbólumaik védelmében – okait most nem részletezném – rendszabályt hozott oly-módon, hogy idegen ország himnusza nyilvánosan akkor hangozhat el, ha annak az országnak a hivatalos képviselői is jelen vannak.

    A DAC hazai mérkőzésein rendre felhangzott a magyar himnusz, és a klubzászlók mellett a hazai szurkolók lengették a magyar zászlókat is. A pozsonyi parlament döntése után a szurkolók egy új „himnuszt” találtak maguknak, a Nélküled címűt, egy magyar nemzeti-rock együttes szerzeményét.

    A zeneszöveg következmény, nyilvános éneklése következmény, oka a régmúltban keletkezett, és nem ma. Mérkőzés kezdete előtti pillanatok a stadionban:

    http://www.youtube.com/watch?v=77z_ZDM4l58

  • Ja, igen. Fönti mondandóm lényege, hogy Kósa Lajos is egy következmény, többszörösen összetett következmény. Rajta kívül akad még jó-néhány következmény.

    Ez a férfi se gondolt a következményre:

    http://www.youtube.com/watch?v=3ASv9PRkIxk

  • Miklós bá’
    2019 december 1
    4:12 du.

    Azt gondolom sohasem!

    A logika egyszerű: Mindig és minden generáción belül lesznek akik felismerik, hogy meglovagolható az irigység. És minden ezzel a jelentéktelennek avanzsált dologgal kezdődik.

    Mert sajnos ilyen egyszerű, elég a minden emberben természeténél fogva létező irigységet meglovagolni, feltüzelni – onnantól gyűlöletté válik, a gyűlölet pedig már képes ölni.

    Nem kivételes magyar átok ez sajnos – legfeljebb itt és most, vagyis az elmúlt és jelenlegi generációkban erősebben van jelen.
    Milyen szinten létezik ez azon a helyeken ahol jelenleg is egymást irtják a népek.
    Itt volt (és van) a déli szomszédainkban, ne is menjünk olyan messze, bár milyen könnyű elsiklani ezeken.

    lásd akár az olasz, akár a német területek lakóit. Ahol a fasizmus kicsúcsosodott, annak ellenére, hogy a legerősebb felvilágosult kulturális múltat bírták felmutatni.

    Lásd bármely gyereket a világon, őszinte irigységgel a lelkében születik.
    A nevelés tud ezen segíteni?
    Csak részben, mert számtalan esetet láttam, ahol testvérek homlokegyenest ellenkező érzelműekké váltak. Ugyanazon anyáktól, apáktól, ugyanabban a családban felnőve.

    De menjünk tovább, a magyarban még mondás is van, hogy irigy mint a kutya.
    Az állatok normálisan telve vannak irigységgel – hozzánk tartozik, mint viselkedés.

    Ez lenne a világban a legfontosabb feladat, hogy ennek a kinevelésére koncentráljon.

    De mint mondjak erre, amikor az itteni hozzászólók többsége a Marxismust, amely nem más, mint az irigység ideológiai köntösbe ágyazott kiterjesztése, vakhitként követi.
    Van persze egy-két kivétel, aki még nemzeti köntösbe is bujtatja – és szégyen nélkül hitet tesz mellette szinte minden bejegyzésében.
    De ami a rosszabb, még néhány cikkiró is akad ezen a palettán, aki még rasszistázik is szégyentelenül, bő nyállal, úgy a cikkeiben, mint a hozzászólásaiban.

    A vallási intézmények a melegágyai az irigység ideológiájának, és a legjobb eszköz a terjesztésében.

    Ez ellen emelt szót anno Jézus, akit rögtön fel is szegeltek egy száraz fára, aztán egy két évszázad múlva néhány csavaros eszű felismerte, hogy a nevében is mennyi hazugságot, uszítást lehet terjeszteni.

  • Kenny
    Önmagadat cáfolod – olvasd vissza amit írtál

    Miklós bácsi
    Kapaszkodjon meg: Merem Heller nevét a számra venni függetlenül a sorsától ami spec nem tartozik a témához. Ami tartozik az, hogy Heller az elsők között volt akik a cuki-nácikkal való összefogást erőltették/támogatták úgy, hogy a „nehéz sorsát” éppen a mai cuki nácik elődjei okozták és akik még okozhatják is a zsidóknak. Elvtelenség volt a köbön Heller részéről.

    Valaki itt írta, hogy honnét tudható, ki a zsidó? Hát csakis onnét, hogy elmondja. Vállalja mindenki az identitását: zsidóságát, cigányságát, magyarságát, stb.

  • már megint? le vagyunk….? igen? megérdemeljük ha hagyjuk

    hahahaha

  • Ferenct Nem olvasgatom magam. Ha véleményed van írd le. Ha lusta vagy rá, ne adj nekem feladatokat.

  • Maria E.Eliason

    Amig egy antiszemita él a világban én ZSIDÓ vagyok!
    As long as one antisemite exist I am a JEW!

  • Maximus Plebeius
    2019 december 1
    12:30 du.

    Kósa úr!
    „Próbáljon a háza táján egyszer kritikusan körülnézni és az ott tapasztaltakkal eljátszadozni,de ehhez egy kis ész és bátorság szükséges.Ez önnél sajnos hiánycikk,ezért jobb lenne talán a tanult szakmájával foglalkozni,
    7avagy talán ahhoz sem ért?”

    ——————————————
    Tulajdonképpen mi „Kósa úr” tanult szakmája?
    Van neki olyan egyáltalán? Annak idején a Marx K. Közgazdasági Egyetem féléveit ugyan elvégezte, de ennek végeztével diplomamunkát nem nyújtott be, nem államvizsgázott, így diplomát sem szerzett! Államilag dotált 10 félév kidobva az ablakon! Van valami amihez szakavatottan ért a zsidózáson és piszkoskodáson, és a hazudozáson kívül? Mert azt már tökélyre fejlesztette, valószínű ő a párt „primitív ökle” azaz udvari bolondja, és mindazt amit Orbán nem akar kimondani, de feltétlenül szeretné, ha a köz tudomására jutna, Kósával mondatja ki, majd teszteli a hatást! Másként nem tudom elképzelni a működését, csakis úgy hogy minden egyes akciózásáról, kupakolásáról, „tuszizásáról” tud a legfelsőbb vonal – lásd a csengeri örökösnő ügyét – mert máskülönben miért tűrnék, hogy egy ekkora barom tépázza a már igencsak kikezdett köpönyegüket!?

  • Ferenct
    2019 december 2
    11:53 de.

    „Valaki itt írta, hogy honnét tudható, ki a zsidó? Hát csakis onnét, hogy elmondja. Vállalja mindenki az identitását: zsidóságát, cigányságát, magyarságát, stb.”

    ———————————–
    A valaki Kalocsai Miklós volt, idézem őt:

    „A szerző arra kíváncsi hogy Kósa honnan a fenéből tudja, október 13-án a zsidók kire szavaztak, és egyáltalán honnan tudja kik voltak a szavazók közül a zsidók!”

    Ez itt a nagy kérdés kedves Ferenct – vagy feltételezi, hogy valamennyi szavazó „identitását vállalva” előtte, utána személy szerint megvallotta Kósának, hogy ő zsidó e vagy sem? Ebből aztán Kósa egy kockás füzetben kiszámította, hogy hányan szavaztak, közülük mennyi a zsidó – de akkor még mindig kérdés, honnan tudta, hogy melyik állampolgár kire szavazott? Miként a kormány iránti lojalitásáról híres Köves Slomó – ez a beszéd úgy tűnik még nála is filmszakadást idézett elő – Kósához írt levelében írja, zsidók már nincsenek is az érintett megyében ( Hajdú Bihar) miután 75 évvel ezelőtt valamennyiüket haláltáborokba hurcolták és elpusztították – ergo nem is szavazhattak!

    Tehát ki és mit „mondott el” Kósának az identitását illetően?

  • D.Bernstein
    2019 december 1
    1:15 du.

    Mielőtt beindulna a Kósa Lajost leantiszemitázó 140 dB-es orbánozó kórus, üdvös lenne – akár az interneten – lenyomozni, hogy a delikvens apai nagymamája mennyiben volt “árja”…

    ——————————-
    Ezt a dicső feladatot meghagyjuk neked – mert szerintem rajtad kívül ez itt senkit nem érdekel igazán, te meg úgy tűnik erre szakosodtál!
    Teljesen mindegy, hogy ki volt vagy mi volt Kósa Lajos akármelyik nagyanyja, a kijelentése magáért beszél, és az őseitől függetlenül elfogadhatatlan, semmivel sem magyarázható!

  • Általános kérdés:

    Mi jelent a „zsidózás”?
    Avagy: van cigányozás, svábozás, magyarozás, szlovákozás is?
    Ha igen, mi a különbség közöttük, ha nincs akkor nincs miről beszélni.

  • Lám-lám. A 444.hu szinte beszüntette cikkeihez a hozzászólási lehetőséget. Lehet mondani, hogy a kommentszekció többségében baloldali és liberális irányultságú, de helyet kaptak a kormánypárti hozzászólók is.

    Tény, hogy a sok esetben frappáns és vicces, olvasókat megnevettető szövegek olykor átcsaptak alaptalan és költött szövegelésekbe.

    Hogy aztán ez a korlátozás a szerkesztőség saját elhatározása, vagy az állampárt nyomására történt, azt nem tudni.

  • Ohh! A 444.hu cikkei a fészbúkon kommentelhetők. 😀 Mondjuk akkor nem véletlenül csukták be a noname nickneves kommentszekciójukat. Onnan könnyű beazonosítani a hozzászóló személyét … aki(k)nek erre jogosultsága vagyon.

  • Orsós Elemér

    Maria E.Eliason
    2019 december 2
    3:46 du.
    Úgy soha nem lesz vége hogy, miközben jóízűen -szinte provokative, akár ok nélkül is- antiszemitáztok, magatokat felsőbbrendűen feddfetetlennek tartjátok, mintha az eredendő bűntől ti kiváltságosan mentesek lehetnétek! Egy kis önkritika néha nem ártana, mert így kontraproduktiv a megjátszott áligyekezet! Már az is jó kezdet lehetne, ha nem zárkóznátok el kategórikusan a nyilvános kibeszélhetőségtől!

  • Hírek olvasásához a hirkereso.hu oldalát használom segítségül, ahol a „Friss” fülre kattintva látom a hír megjelenése idejét, címét, lead-jét és a hírforrás nevét.

    Nemrég föltűnt, hogy túlsúlyba került az origo.hu cikkeinek ajánlása, ami híroldal kőkeményen kormány és Fidesz oldali elkötelezettségű, ráadásul hajlamos fake news közlésekre, karaktergyilkosságokra, baloldali és liberális kötődésű légből-kapott történések megírására, azaz újságírói aljamunka végzésére.

    A hírkereső viszont a Népszavából szinte sose emel ki és ajánl semmit, így alkalmanként külön kattintok erre a nagy múltú baloldali (nem kommunista) kötődésű szociáldemokrata lap online kiadására.

    Így fedeztem föl benne egy cikket, ami Gulyás Erika klaviatúráján készült „Több millió magyar él tartalék nélkül” címmel.

    A szerkesztőség felkérésére a Publicus Intézet végzett közvélemény-kutatást, ennek eredményét publikálta a belföldi rovat újságírója. A részletes ismertetésből egy diagram képe ejtett rabul, ami bemutatja, mennyi ideig bírna megélni pénztartalékából az a magyar állampolgár, aki elvesztené a munkahelyét ill. a nyugdíját.

    A sávdiagram bemutatja életkorcsoportok, iskolai végzettségek és aktivitás szerinti bontásban, hány hónapig bírnák ki fizetés és nyugdíj nélkül a megkérdezettek. Megdöbbentő, hogy közel 70 százalékuk legfeljebb 2 hónapig bírná pénzbevétel nélkül. Íme:

    https://nepszava.hu/i/10/12/0/1255670.jpg

    (forrás: https://nepszava.hu/3059275_tobb-millio-magyar-el-tartalek-nelkul )

    „Magyarország jobban teljesít”

  • Ferenct
    2019 december 3
    8:41 de.

    Általános kérdés:

    Mi jelent a “zsidózás”?
    Avagy: van cigányozás, svábozás, magyarozás, szlovákozás is?

    ————————————-
    Általános megállapítás: Ön ismét mellébeszél kedves Ferenct !

  • Orsós Elemér
    11,34

    ….”azt sem tudná,
    hogy ki a zsidó, román…..stb.
    mert mind magyarnak vallaná magát”… 😀
    Hát bizony, fid-SS körökben a . n a g y . d i l l e m m a . éppen ez a mondatod. Ettűűűű fáj a fejük nekijük… Ja!

    Tudniillik a Horthy éra szabad-antiszemita légkörében még ez a kérdés nem volt kérdés. Akkor minden állampolgár iratában feltüntették nemcsak az illető vallását, de a nemzetiségét is.

    A mára már nyíltan Horthy restaurátor Fid SS első Orbanisztán Önztársasága idején* megtartott [a rendszerváltás utáni első] „népszámlálás” ü r ü g y é n . a kormányon lévő fid-SS-ek rögtön megpróbálkoztak megbirkózni ezzel a számukra nem véletlen (ld. a cikk) sarkalatos problémával is. Már az azt megelőző propaganda hadjáratukban is nagyobb hangsúlyt fektettek a felekezeti és nemzetiségi kérdés megvallására, mint bármi másra. Természetesen ezen belül leginkább a zsidóságra igyekeztek nyomást gyakorolni, hogy úgymond’ „b á t r a n . v a l l j á k . m e g”… Ez volt a szlogen, melynek az volt a célja, hogy aztán később, már a személyazonosító igazolványokba, meg ki tudja még hová is, milyen statisztikákba és nyilvántartásokba is ezen címszó alatt kerüljön be, mint „adat” a vallási és nemzetiségi hovatartozás magánügye…

    Ebben a propagandamunkában Orbánéknak nagy segítségére volt Köves Slómó, az általuk akkor kinevezett országos tábori főrabbi is, aki az efféle és hasonló más jószolgálatokért cserébe, még egy holokausztban hívőit-vesztett XVIII.sz.-i óbudai műemlékzsinagógát is megkapta hűbéri birtokul a Vezér őfőméltóságától…

    A „makacs” hazai zsidóságot persze így sem sikerült, ezzel a „bátorító” szöveggel csőbehúzni. Ellenben szegény cigányság azzal, hogy akkor magukat „nemzetiségként” határozták meg még nagyobb, és vége láthatatlan bajt húztak a fejükre, amelynek azóta is nap-mint nap mindannyian a szem és fültanúi lehetünk…

    .

    * I.Orbanisztán: 1998-2002.

  • A Saxo Bank most is elkészítette a következő év hagyományosan meghökkentő 10 jóslatát, amik bekövetkezésének esélye vajmi kevés. Magyarország is bekerült közéjük, a hozzáfűzött sztorit a bank vezető közgazdásza, Steen Jakobsen írta.

    Szerinte a jövő év végéig eldurvulnak vitáink Brüsszellel, megcsappannak az EU-pénzek, és emiatt is 375 forintig drágulhat az euró. Így nagy eséllyel Magyarország lépéseket tesz az EU-ból való kilépésre. A magyar rész mindössze egy oldal, amiben helyet kapott egy frappáns karikatúra is:

    https://cdn.portfolio.hu/articles/images-o/h/u/n/hungary-black191204-338531.png

  • Orsós Elemér

    Cukihara
    2019 december 4
    6:40 de.

    „Ellenben szegény cigányság azzal, hogy akkor magukat “nemzetiségként” határozták meg még nagyobb, és vége láthatatlan bajt húztak a fejükre, amelynek azóta is nap-mint nap mindannyian a szem és fültanúi lehetünk…”

    No, ezt azért nem merném ilyen határozottan kijelenteni, mert aZ összes magyarországi nemzeti és nemzetiségi kisebbség(csak a hivatalosan elismertek 14-en vannak!)plusz a hazai zsidóság közül ők „szenvednek” magasan a legnagyobb pozitiv diszkrimizácótól számarányuk tekintetében, de a rájuk pocsékolt hatalmas dotáció valahogy mindig a vezetőik zsebében landol vagy értelmetlenül elkótyavetélődik általuk, ráadásul még a beilleszkedési szándékukat is olyan ügyetlenül próbálják kinyilvánítani hogy, az inkább szándékos bojkottnak látszik! Mellékesen, ha meg Te is személyesen szem- és fültanuként tapasztalnád meg a valóságot és nem nagyonneoliberális média által megvezetve, akkor valószínű nem írnál le ilyen csacskaságot! Slomoról szerintem is igazad van, de a zsidóság szelektiv elnyomásáról alkotott véleményed úgy vélem kissé túlzó.

  • Orsós Elemér

    Cukihara
    2019 december 4
    6:40 de.

    Egyébbként az idézett kommentemmel nem akartam ilyen messzire elkanyarodni, csak egy szentimentális fixa ideámat vetettem fel! 😀

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2019 december 4
    9:52 de.
    Annyira azért nem frappáns a karikatúra, mert az EU megitélésünk szerint a valóságban ott alul a lengyelek mellett lenne a helyünk! 😀
    Azt sem tartanám viccesnek, ha a lavinát a magyarok indítanák be, megelőzve a lengyeleket és a cseheket!

  • Besancon

    Kérdést tettem fel.
    Kérdéssel nem lehet mellébeszélni-:)

    ps: Még mikor beszéltem mellé? Idézze pse.

  • Besancon 2019 december 4, 4:54 de. – Hatalmas BRAVOOO! 🙂

    Drizari 2019 december 4, 9:52 de. – A Portfolio azert nem fogadna erre, mivel: „Orbán Viktor magyar kormányfő többször is határozottan leszögezte (pl. a 2018-as parlamenti választásokat követő beiktatási beszédében), hogy az ország helye az EU-ban van és tagok is maradunk.” Na, ezek utan Te kinek hiszel 🙂

    Mas. Talan egy kicsit konnyebben ertelmezheto a „vilagraszolo” magyar novekedes (5%) ugyaninnen:
    „A török líra és a forint csaknem fej-fej mellett rendre 9,3% és 9,2%-kal esett eddig a dollárral szemben. .. A lengyel zloty 4,7%-os, a cseh korona pedig 3,4%-os eséssel megúszta idáig az évet. Mivel az euró 4,2%-ot esett eddig idén a dollárral szemben, így vele szemben a forint esése is kisebb: jelenleg 4,8%-os.”
    https://www.portfolio.hu/deviza/20191127/a-vilag-legrosszabb-devizai-kozott-iden-a-forint-408523

  • Orsós Elemér
    11:53 és 11:03

    Te pedig a magad butaságától és előítéletességétől – már nem is látens antiszemitizmusodtól – eltelve, Maria E.Elaison 3:46-os kommentjéből csak azt vagy képes leszűrni, hogy szerinted az illető kommenttárs nyilván zsidó, pedig hozzászólásában éppen arról van szó, hogy a rasszizmusnak ez a speciális törzse mennyire primitív és tarthatatlan gonoszság, mert már eleve egy antihumánus gyűlölet-göcsört az ún. európai kultúrnépek magasabbrendűnek vélt testében.
    Vagyis Maria E.Elaison éppen e beteges gordiuszi csomó, vagy rákos daganat ellen pontosan abban látja a védekezés útját, ha ő – aki nem tagja a zsidó felekezetnek – szolidaritásból vállal személyes azonosulást, többekközt az itt megismert, te szövegeidhez is hasonló előítéletes gyűlöletbeszédtől évezredeken át megalázott és lemészárolt milliókkal…

    Te is tudod, hogy annak az általad is sokat emlegetett „nyilvános kibeszélhetőségnek” a korszaka már 1919. és 1945. között . m e g t ö r t é n t , és a teljes sikertelenséggel – már amennyiben Te a Holokausztot annak ítéled – lezárult.

    Egyébként mit is akarsz Te még azok után kibeszélni?? Vagy újra elkezdeni ?? Oszt akarsz e még zsidónak született gyermekek fölött ítéleteket kinyilatkoztatni, és hozni… ???!!!
    Tod’mit? Jobban teszed, ha ezek után és helyett inkább mondasz 100 Kyrie Eleisont…

    Másfelől az előítéletességről szólva, már megbocsáss, de az Orsós név Magyarországon egy tipikusan cigány hangzású nomen… Hát kérdem én, akkor hát beszéljük e még ki a nevedet is nyilvánosan, amikor Te néha nemcsak Mózes népéről, de a földönfutó romákról is oly alattomos körmönfontsággal fogalmazol mint az olvasható ?

    .

  • Ferenct
    2019 december 3
    8:41 de.

    Persze, hogy van. Számtalan példát lehet hallani ilyeneket. A „szlovákozás” olykor „tót”-ozásként is, „románozás” is sőt nem is gondolná, de „szőröstalpú”-zás is van. És igen van magyarozás is, hiszen van ahol és akinek ez ugyan úgy pejoratív értelmet nyer a világban, mint a magyarok többségének büdös románozni, buta tótozni, zsidózni, cigányozni!

    Tehát van.

  • Orsós Elemér

    SzandiMandi
    2019 december 4
    1:31 du.
    Vajon azon is érdemes lenne -csak úgy naiv kiváncsiságból, legfőképpen abszolut elfogulatlanul és persze hogy kritikusan- elgondolkodni hogy, ezek a meghökkentő számok spontán, külső beavatkozások nélkül keletkeztek-e? Vajon azt is érdemes lenne -mellébeszélések nélkül- boncolgatni hogy a 10-20 éve még vidáman prosperáló dél-amerikai országok mitől estek vissza a bányászbéka segge alá és hogy, mi a véleményük erről a másoknak meg megelégedést okozó malőrörről? Vajon van-e ebben a spontán folyamatban valamilyen maszek pénzkibocsátó bankocskának valamicske ártatlan kezecskéje vagy természetesen minden tényáladék a független piac természetességéből keletkezik?

  • Orsós Elemér

    Cukihara
    2019 december 5
    3:27 de.
    Nem gondolod hogy, beteges mindent antiszemitizmussal kimagyarázni, nem beszélve az unalmasságáról és főleg kontraproduktivságáról? Főleg hogy, Te kanyarodtál el arra, mert eredetileg az általános, magyarországi emberek közötti megbékélésről áhítoztam! Értem, szóval az általánost sokallod!
    És mellesleg -mint már többször is mondám- mocskos herótom van a tisztességtelen szalmabáb érveléstől!
    Egyébbként meg az Orsós nicknevet egy nagyon inteligens cigány barátom tiszteletére vettem fel, de ilyen alapon vehettem volna fel Regős nevet is! 😀

  • Kővendég
    2019 december 2
    4:44 du.
    Kennynek és Rodeo11-nek!

    http://hu.autonomija.info/kocsis-arpad-a-migrans/

    Ez mennyiben cáfol engem?

  • Kedves Elemer!
    2019 december 5, 5:47 de.
    „vidáman prosperáló dél-amerikai országok”-rol nem igazan tudok, igy a veluk kapcsolatos ertekezest inkabb meghagynam masnak.

    A „maszek pénzkibocsátó bankocska” jelen esetben az MNB es az „ártatlan kezecske” pedig ennek vezetojehez (orokos vezerunk jobbkezehez 🙂 tartozik akinek vezetesevel immar 10 eve nyomjak ki az UJJA-formazott forintott. (Probalja meg valaki ellenorizni vajon mennyit 🙂 Szoval altalaban ilyenkor szokott kicsit felhiggulni a fizetoeszkoz. (Valamint az MNB beavatkozas hianyatol.) Amikor utoljara Mo-on voltam meg 240 Ft volt az Ajro, a CAD pedig 175 Ft – mostanaban mar nem egeszen ennyi. Egyebkent mikor, hol es kitol volt/van barmiben is „független piac” orbanisztanban???
    (Vagy pedig a megbizhato hazai kozszolgalati medianak van igaza es akkor: „soros” 🙂

  • Cukihara
    2019 december 5
    3:27 de.

    Kétszer is elolvastalak, hogy mindent amit leírtál jól értek e – köszönöm a soraidat, a szívemből szóltál!

  • Orsós Elemér

    SzandiMandi
    2019 december 5
    11:14 de.
    Jobban terelsz mint egy profi hortobágyi pásztor! 😀

  • Kenny:
    „Kennynek és Rodeo11-nek!
    http://hu.autonomija.info/kocsis-arpad-a-migrans/
    Ez mennyiben cáfol engem?”

    Semennyiben. De miért gondolja, hogy valamiben épp Önt próbáltam cáfolni? A korábbi kommentjeik alapján úgy véltem, hogy a cikk Önt és Rodeo11-et valószínűleg érdekli.
    Ha ebben tévedtem, elnézését kérem.

  • Kővendég Érdekelt. Nem is bántásból kérdeztem, hanem kiváncsi voltam a miértre.

  • Kedves Elemér 2019 december 5, 1:58 du.
    „Jobban terelsz mint egy profi hortobágyi pásztor! 😀”

    Erdekesen ervelsz / cafolod a magyarazatomat a kerdesedre 🙂

    Viszont, ha egyertelmuen megirod mit is szeretnel hallani, (most ugyis ennek van itt a szezonja) biztosan lesz aki a legnagyobb orommel megerositi a prekoncepcioidat.

    Na veled is jo volt „beszelgetni” 🙂

  • Orsós Elemér
    2019 december 5
    5:47 de.

    Ha a főszerkesztő nem törli ki a neked szóló bejegyzésemet, akkor ha megengeded én válaszolok:

    Dél-Amerika jelenlegi rongyos állapotát a mocskos drogmaffia összeborulása okozta a még mocskosabb magát baloldalnak nevező szindikátus maffiával.

    Az ördögi terv kiagyalója a kubai gyilkos diktátor és testvére volt.
    Létrehozták az úgynevezett „Fórum São Paulo” szervezetet, a brazil baloldali terroristák segedelmével, amelynek alapító tagjai a FARC (kolumbiai terroristák és drogtermelők), a még borzasztóbb nicaraguai szandinista rezsim és hasonlók voltak, ès persze valamennyi baloldali párt a kontinensről.
    Igen, az ENSZ jelenlegi emberi jogi biztosa, Michelle Bachelet, volt chilei elnöknő, mint a szocialisták elnöke, Salvador volt szárnysegédjének a leánya, aki az NDK-ban lett kinevelkedve.

    Talán interjúhold meg Rodeio barátod, aki belsőséges szereplője, de legalábbis támogatója volt és az most is az a dél-amerikai gyűlölet-hadjáratnak, ami semmi más miatt nem történik, mint hogy a maffia-klánok az országokat sikeresen a földre teperhessék gazdaságilag, kulturálisan, és egészségügy tekintetében.
    Valami nem-régi bejegyzésében itt lelkendezett a „kontinens tűzbeborításáról”, mint győzelemről.

    Amikor már elég nagy a káosz, akkor a sok lebutított és lebetegített parasztnak be lehet adni a csököt, amit simán benyel.
    Hiszen innentől elvakultan HISZ benne, hogy a kommunisták (vagy a fasiszták) a megváltóik – pontosan az általuk okozott nyomorból. Nézd meg Argentínát ahol újra megválasztották azt a Cristinát, aki a volt férjével hosszú évek alatt sikeresen szétrabolta, és nyomorba döntötte az országot.

    Merthogy ezek egyikének sem az a célja, hogy a népek ne nyomorogjanak, hiszen ha a tömegek kijönnének a nyomorból, akkor kik lennének a szavazó táborukba tartozók?

    Orbán és Kádár ugyanerről a fáról termett, Antal inkább a Horthy reinkarnációja volt, csak nehogy valaki olyan kerüljön az Orbán helyébe, aki Rákosit támasztja fel.
    De többet nem írok, talán ennyit még átenged a Christopher, mert azt hogy a Rodeionak megmondja valaki az igazságot, azt itt nem engedi.
    Vagy valóban fél ettől a szörnyetegtől? (Nekem minden kém és besúgó az …)

    Azt hittem mellesleg, hogy ez a lap itt egy liberális politikai szellemű sajtóorgánum, de sajnos nagyon távol áll ettől, legalábbis a szerzőinek többsége. Az ide bestabilizálódott „olvasótábor” jó részéről már ne is beszéljünk ….

  • HunCanada
    (dec. 5.)

    Egyetértek.
    Ezért nem érthető, h. a „zsidózás” miért kitüntetett a tótozás, a románozás, a cigányozás és magyarozás stb sorban.

  • Kővendég
    2019 december 5
    7:37 du.
    nem találtam említésre méltónak a cikket, illetve a Cenz Ura kitörölte amit reflektáltam, mert én másképpen látom a migráncs kérdést mint a fősodratúak

    de nyugodtan írjál, el szoktalak olvasni … érdekelsz

  • Kósa Lajos „zsidózásához”:
    https://nepszava.hu/3059410_lajos-rohognom-kell

  • Kedves Ferenct. Szerintem a büdös románozni, büdös magyarozni, büdös cigányozni, és büdös zsidózni etc. mind ugyan olyan elvetemült dolog, és a gyengeelméjűek sajátja. Ebben a tekintetben nincs különbség, vagy kiemelés.

    A másik megközelítés a kérdésedre pontosabb választ fog adni. Mivel keresztények vagyunk így a válasz a Bibliában van megírva

    (Figyeljen ájtatos, álkeresztény MARCSI maga is, hogy életében először találkozzon a szentírás pár sorával)

    „„Adjon neked az Isten égi harmatot, zsíros földet, sok gabonát és mustot. Népek szolgáljanak neked, nemzetek boruljanak le előtted! Légy parancsolója testvéreidnek, boruljanak le előtted anyádnak fiai! Átkozott lesz, aki átkoz, áldott lesz, aki téged áld!””

    Mózes könyvében többször előjön ez, mely magyarázat arra, hogy Izráel népét, a zsidókat bántani, átkozni olyan főbenjáró bűn hogy ebből a szempontból a te szófordulatoddal „kitüntetett” a többi közül. Olyannyira, hogy aki pedig megasztalja őket az felmagasztaltatik.

    Keresztény megközelítésből ilyen egyszerű a magyarázat.

  • Gabriel
    2019 december 6
    10:23 du.

    mivel a Cenz Ura kitörölte érveimet és legfrissebb adataimat csak annyit írnék -persze ha a Cenz Ura beengedi-, hogy pofátlan hazug tényferdítő vagy akivel méltatlan bármi érdemi vita…

    egyébként a main stream media hiába hallgatja agyon a tényeket, az események majd szépen „megaszongyák”

    és csak a tréfa kedvéért meg, hogy valami móka és kacagás is legyen: ugye a drágalátos kanadai aranybányász lehányzó miután holdbéli halott tájakat hagy maga után Albertá-ban és Saskatchewan ben amiben csak kavicsot lehet ültetni most már Burkina Fasso ban boldogítja az ottaniakat a fősodratú kanadai újságok is beleferdítettek a cikkeikbe, hogy a szentéletű bányarém nem is sérült meg mikor a 2 autóbuszukat felrobbantották a helyi lakosok a bányák valós tulajdonosai… abbéli örömükben, hogy ilyen kedves bányarém érkezett riogatni őket

  • Ferenct
    2019 december 7
    4:50 de.

    Ez is egy burkolt zsidózás volt.
    Ti félnácik már úgy zsidóztok hogy észre sem veszitek.
    A véretekké vált ez a fajta mentalitás. Szomorú dolog ez.

  • Rodeo11
    2019 december 7
    9:24 de.

    Te öregkém nem
    „másként látod” a dolgokat,
    hanem egyszerűen csak egy félnótás vagy.
    Kár okoskodnod meg humornélküli poénokat gyártani,
    attól te már nem fogsz jobb színben feltűnni senki előtt.

  • Cukihara
    2019 december 5
    3:27 de.

    Hagyd el..
    Orsós Elemér volt már itt
    „Inkább Bibi” is, az izraeli
    választásokat megelőző hónapokban.
    Gondolom a mélyen rasszista és állítólagos
    zsidó származásának dacára náci eszméket propagáló Gyuri10-nek akart imponálni ezzel a nick-választással.

    Több mint különös dolgok ezek…

  • D.Bernstein
    2019 december 1
    1:15 du.

    Kósa Lajos butuska.Nem kicsit,nagyon.
    Még nálad is jobban,pedig az nagy szó.

  • Kővendég 2019 december 7, 10:28 de.
    Kácsor Zsolt cikke kituno, szinte „kotelezo tananyagga” kellene tenni az itteni „kormanyelfogultak” szamara. (Persze itt most naivan feltetelezem, hogy nem trollkodnak, hanem csak rossz helyrol informalodnak.)

  • Géza

    „Ez is egy burkolt zsidózás volt”

    Írd már meg végre (amit fentebb kérdeztem de még senki nem vette a fáradságot a válaszra), hogy mi a búbánatos fészkes fene az a „zsidózás”?
    Az, ha ha egy mondatban szerepel a „zsidó” szó, az a zsidózás? Ha ez így van, akkor az pszchológiai tünet.

    Érvek hiányában „félnácizol” engem ami hazugság. Te minden bizonnyal nem csak félnáci vagy – ami szavaidból áradó gyűlöletet, a kirekesztési hajlamodat, stb. illeti.

  • Kedves Geyza, bár kétségtelen, hogy Rodeót egy picikét unom, de azért arról szó sincs, hogy rossz színben tűnne fel előttem… Na, csak mondom…