Magyar nemzeti összetartozás a floridai tengerparton — 24 millió adóforintból

2020 február 11 12:10 du.102 hozzászólás

Magyarországi adófizetőknek köszönhetik kanadai és amerikai magyarok, hogy 24 millió forintból bulizhatnak a floridai Daytonában, illetve Los Angeles-ben és San Francisco-ban. A kanadai Extra Hungariam alapítvány szervezésében kerül megrendezésre „az év bulija” amelynek fénypontja az Edda nevű együttes fellépése. A Magyar Hang című konzervatív lap számolt be a magyar állam által támogatott rendezvényről, illetve arról is, hogy idén magyar adófizetők 48 millió forinttal támogatják a Kanadai Magyar Kulturális Tanács táncdal projektjét. Lukács Csaba, a magyar konzervatív lap újságírója teszi fel azt a kérdést, amelyet a KMH-ban számtalanszor megfogalmaztunk az évek folyamán:

„Kanada a világ második legélhetőbb országa, ahol a minimális órabér 15 kanadai dollár (közel 3500 forint), és egy építkezéseken dolgozó munkás éves átlagfizetése 52 181 dollár, vagyis havi egymillió forint. Jó kérdés, a kanadai magyar ki tudta volna-e fizetni egy Edda-koncert valós jegyárát?”

Buli a Daytona Beach-en

A kanadai magyarok nem szorulnak magyar állami segélyre. Ez nem jelenti azt, hogy valamennyi kanadai magyar jómódú lenne és azt sem, hogy 15 dolláros minimum órabérből meg lehetne élni például Torontóban vagy Vancouverben. Nem lehet. De magyar bulikon és egyéb magyar szórakoztató rendezvényeken résztvenni luxus — különösen amikor a tengerparti partizásról ismert Daytona Beach városában kerül sor erre, a téli turista szezon alatt. A legtöbb magyar adófizetőnek nem adatik meg az a lehetőség, hogy télen meleg tengerparti desztinációkra repüljön — akár magyarságtudatát erősíteni, akár nem.  Kanadában és az Egyesült Államokban pedig otthon az internet segítségével, családon belül, helyi baráti körökben és szerény helyi közösségi rendezvényeken is lehet nyelvet gyakorolni, illetve magyarságtudatot erősíteni.

Ezen kívül van még egy másik igazság, amit nem könnyű kimondani és talán ennél is nehezebb hallani: Kanadában nem csak, hogy van kulturális és közösségi élet a magyarságon kívül, hanem az annál sokkal gazdagabb. Ha csak szűk diaszpóra közösségben éljük le életünket, lemaradunk mindarról, amit ez az ország nyújt számunkra — az a nemzet, amely befogadott minket, mely ország sokunk számára szülőhazát jelent. Ettől még beszélünk magyarul, van érzelmi kötődésünk magyar örökségünkhöz és Magyarországhoz is, de a kanadai élet — amelyet a legtöbb kanadai magyar szabadon választott — nem a magyarságtudatról szól elsősorban.

Különösen rossz szájízt adhat nem csak a magyarországiaknak, de lelkiismeretes kanadai magyaroknak is, hogy észak-amerikai szórakoztatóipari rendezvények fedezésére költ ilyen szabadon a magyar rezsim az adófizetők pénzéből. Úgy tűnik, hogy az évek folyamán a pályázatok és az elnyert összegek is egyre merészebbek lettek. Az biztos, hogy nem a magyar állami szubvencióból rendezett floridai tengerparti bulikkal építünk hidat az észak-amerikai diaszpóra és a magyarországiak között. Ugyanakkor a diaszpóra közösségnek és a magyar-magyar kapcsolatoknak egyaránt jót tenne, ha az Extra Hungariam Alapítvány vezetősége őszinte önreflexiót végezne minderről.

102 hozzászólás

  • A Magyarországot kirabló, az országot leplezett, „demokratikus” módszerekkel álcázó diktatórikus, orbáni kormányzás adófizetők pénzéből hatalmas összegeket költ hazug és meghamisított propagandára. Nem, hogy floridai tengerparti bulira nincs esélyük sem a hazai szegényeknek, hanem százak halnak meg az idei szezonban nem is nagyon kemény télen a saját lakásaikban mert nincs pénzük fűtésre sem. Ha valaki 3 hónapig nem tudja kifizetni a társadalombiztosítási n(TB) járulékot, akkor megszűnik a jogosultsága bármilyen egészségügyi/orvosi ellátásra, gyógyszerekre. Ilyenek pl. a hajléktalan páriák.
    Az Orbán kormány meredek lejtőn a gazdasági és társadalmi megsemmisülés felé vezeti az országot.
    Minden magyar pária nevében SEGÍTSÉGÉRT KIÁLTOK Hozzátok.

  • mondjuk az eddára akkor sem fizetnének érte… egyébként jól vagyok… Datoya bícs nélkül is… kiszerettem a meleg tengerpartokból is, a sok homokos …tengerpart…szóval… oda mennyenek a heterók meg a fehérek, meg a katolikusok és helótozzanak ott

    báj báj

  • Gondolom csöppen-csurran az alapítvány vezetőinek is, ingyen nem szervez semmit egy magyar. Aki igen, az már elvesztette a magyar „kultúráját”. 😀

  • Remeljuk, hogy a kituno tollu Slapajunk kuld egy sziporkazo tudositast errol a remek esemenyrol. :)))

  • Göllner András

    „Magyarországi adófizetőknek köszönhetik kanadai és amerikai magyarok, hogy 24 millió forintból bulizhatnak a floridai Daytonában, illetve Los Angeles-ben és San Francisco-ban.”

    Én ezen egy ici picit igazítanék. Inkább azt mondanám, hogy Orbán Viktor apja f…k köszönhetik a magyar adófizetők, hogy az ő pénzükön bulizhatnak a kanadai magyar nagykövet, Ódor Bálint kanadai haverjai floridában, vagy a nyugati tengerparton (pl Vaski Gábor torontói milliomos, az Extra Hungariam alapítója, akinek Ódor javaslatára utalták a magyar adófizetőkből kipréselt milliókat.)

    Ódor Bálint – Orbán Viktor kanadai helytartója – az a kis karmester, aki már évek óta szórja itt kanadában a magyar adófizetők milliárjait, hogy így, mások által keservesen megdolgozott pénzeket szórva, népszerűsítse magát és a Fidesz csirkefogóit a pénzéhes kanadai-magyar körökben. Ezzel a módszerrel próbálta átverni a kanadai zsidó közösségeket pár évvel ezelőtt. (Ebben a Kanada-Magyar Demokratikus Chartának és a KMH-nak köszönhetően enyhén szólva beletört a bicskája. A végén már apukájának kellett ezeken az oldalakon a kisfia segítségéért fóhászkodnia. Nézzenek utána)

    Mindkettőt el kell számoltatni 2022-ben.Azt a mocskos szájú, gyülölet-keltő, UFO-s Pataki Attilát pedig kérem ne ide, vagy floridába hanem a világűrbe lőjje ki a Gánti bányász fia. Világos?

  • A nemzeti összeharácsolás ugyanakkor már nem riad vissza attól sem, hogy a hazai lakosoktól csalással kísérelje meg összekaparni a morzsákat is.
    Az elmúlt években folyamatosan államosították a közszolgáltatókat,és beépítettek egy-egy Nemzeti előnevű céget, ami a pénzt beszedi. (Állítólag az „extraprofit” kivédésére. De az urak az extraprofit tárgyalásánál sem voltak jelen: az ugyanis csak a komparatív előnyök – helyi jellegzetességek, ujdonságok plusz haszna, és nincs köze a tisztességtelen haszonhoz.)
    Egy ilyen nemzeti fedőnevű cég csalási kísérletével éppen ma találkoztam. Dr. Szabó Gergely ügyvédi irodájától kaptam egy levelet, hogy tartozom 50ezer 519 forinttal a „gázszolgáltatással összefüggésben”. (nem írták oda, kinek tartoznék). Mellékeltek egy „engedményezési” okiratot is, amely szerint az NKM Földgázhálózati Kft. az Energy-Credit Zrt-re engedményezi a követeléseit, így a „teljesítési utasítás” értelmében a pénzt 8 napon belül utaljam át az Energy-Credit bankszámlájára. Amelynek számlaszáma és telephelye megegyezik az ügyvédi irodáéval, ami feladóként szerepel a sima (tehát nem ajánlott, nem utánvétes)levélen.
    Na most: nincs tartozásom, sőt elmaradásom sem: minden gázszámlát időben befizettem. A homályos – jogilag hibás – megfogalmazások is gyanút keltettek, utána néztem. Az Szabó Gergely ügyvédi iroda már sokakat becsapott.
    Viszont sáros az ügyben az NKM Földgázhálózati Kft. is – ügyvezető: Antal József, hálózati igazgató Skrinyár Simon Zsolt. Honnan tudná különben az Energy-Credit, illetve az ügyvéd a gáz ügyfélazonosító számomat???
    Panaszt tettem a Budapesti Ügyvédi Kamaránál az iroda ellen.
    Azért el tudom képzelni, hogyan érint egy hozzám hasonló hetvenen felüli idős embert egy ilyen levél. Tele hivatalos tovaha-bohuval, szigorú pecsétekkel bár a földgázhálózatiak csak alírták, pecsétet nem nyomtak rá, de az ügyvéd nem sajnálta a szárazpecsét-nyomóját sem. Az Energy-Creditnek bármelyik boltban kapható, összerakható pecsétnyomója van.
    Érdemes tudni: ha valaki első ijedtében befizet egy ilyen követelést – esetleg épp azért, mert van számlahátraléka – az csak hosszadalmas és drága peres eljárás után tudja visszakapni, ha egyáltalán…
    Háááát, lehet, hogy a daytoni bulizók most miattam eggyel kevesebb lángost kaptak. (Tényleg, lehet a bícsen lángost kapni???)

  • Presbiter
    2020 február 11
    12:34 du.

    Nem tudom milyen egyházi előjárónak hiszed magad,de ne a baloldali, kötelező brossurából szemezgess!
    „Az Orbán kormány meredek lejtőn a gazdasági és társadalmi megsemmisülés felé vezeti az országot.”
    Egyet azért elmagyarázhatnál: amikor szárnyalt az ország gazdasági és társadalmi szempontból, miért kellett állandóan kölcsönöket fölvenni, miért növekedett folyamatosan az ország eladósodottsága? Miért mentek csődbe a privatizált kórházak, süllyedt az egészségügy hihetetlen mélységbe? Egyetlen komoly intézkedés az volt, hogy minden kórházi ágy mellé került! értékmegőrző trezor!
    Tudom az Orbánék mindent szétlopnak, de azért kifizették az elvtársak felhalmozott adósságait, csökkent az ország eladósodottsága, működik a gazdaság a nyugati pénzügyi és gazdasági szakemberek véleménye szerint is!
    Tudom, van egy réteg aki még több kannás bort tudna fogyasztani, csak kevés a jövedelme, több segélyt kellene adni nekik! Bármelyiküket megkérdezed, a sorsukért soha nem ők a felelősek, mindig valaki más, esetleg a csillagok rossz állása!
    Ami a saját lakásukban meghalókat illeti, ez is a Fidesz bűne, soha ilyen 2010 előtt nem volt, legalább is a „fősodor” nem foglalkozott velük!
    Nem emlékszem pontosan Korda Gyuri által mondott számra, de saját bevallása szerint is legalább 70-szer turnézott Amerikában, igaz azt sem mondta, hogy a saját pénzéből! Tudom most a Patakit kell ekézni, nem állt be a Bródy mögé! Szerinted a diaszpórában élőkkel való kapcsolattartás az Orbán találmánya?
    Végül, de nem utolsó sorban, ha megemelnék a Te TB járulékodat a nem fizetők általi hiány kompenzálására, fel lennél háborodva, igazságtalannak tartanád, jogosan! Volt kollégám a ’90-es években havi átlagban 800.000 Ft fölött keresett, a minimálbér után fizette a vállalkozási adót, a TB járulékokat pedig azután sem! Ne gondolkozz! 🙂

  • talalom
    2020 február 11
    1:39 du.

    nekem van kéznél és rajtra kész papíraprítóm az ilyen leveleket abba szoktam tenni olvasatlanul még azokat is amelyek hitelkártyákat ajánlanak hogy megtudják az összes és pontos személyi adataimat, a daraboló a kártyákat is aprítja

    nem kell velük foglalkozni, tolvajokkal teli a világ

    minek fárasztod megad ügyvédi kamarával az is egy gittegylet

  • Nem vagyok semmilyen egyházi előljáró. Valaha tényleg presbiter voltam a a református egyházban, amelyben a presbitérium amolyan „bölcsek tanácsa” A többségnek vannak bizonyos határozati jogai, de egyetlen ellen-vélekedőnek sincs vétójoga.Mára már kiöregedtem ebből is.
    Amit „Presbiter” néven leírok, az az egyéni véleményem.
    Tanácsolod, hogy ne a baloldali sajtót szemezgessem. Nem teszem egyik oldallal sem, de elolvasok néha még angol cikkeket is. Egyszerűen GONDOLKODÓ embernek képzelem magam. Nem állítom, hogy tévedhetetlenül, de engedtessék meg, hogy ne valamelyik oldali sajtó határozza meg a véleményem.
    Baj, ha meg is írom?

  • Lelszi1. A privatozált kórházak nem mentek tönkre. Páran, az rvosbárók biztatására széttrolkodták azokat.
    2. Az a tb-adó, amit most Te „járuléknak” hívsz 2009-ben 4900 forint volt: most 7800. (Ez nem jövedelemfüggő: mindenkinek ennyit kell fizetnie, bármekkora a jövedelme, ezen felül van a %-os eü adó, a jövedelmek után.)
    3. Több intézkedés is volt – de szétvertétek. Naná, hogy a magánbiztosítók kimenekültek. Most? Akinek sok pénze van, annak ott a magáneü – akinek csak kevés, mehet a legatyásított, szétrabolt államiba. Még kannásbort se kell vennie ahhoz, hogy ne tudja megfizetni a vizitenként 20-25 ezer forintot + a kezeléseket. Biztosan sok kannásborra költ az a vidéki asszony, aki „sose dolgozott”: csak a házban, kertben, háztájiban -így nem volt állása.
    Leszállhatnátok már a lumpenekről: mindig vannak ilyenek. De ez a kormány nyugodt szívvel hajtja az eddig megkapaszkodókat is a nyomorszintre.
    Kevesen tudják: nem az államadósság abszolút értéke a fontos, hanem az állam likviditása. Az USA pillanatnyilag a GDP-je 150 százalékára van eladósodva. Csau meg kifizette Románia teljes adósságát, 90-ben 0-ról indultak… Lassan elérjük a 90-es romániai szintet.

  • Rodeó: Nem, nem hagyhatod, hogy egy csalási kísérlet sikerrel járjon. A többiek miatt.

  • „A Magyar Hang című konzervatív lap számolt be a magyar állam által támogatott rendezvényről, illetve arról is, hogy idén magyar adófizetők 48 millió forinttal támogatják a Kanadai Magyar Kulturális Tanács táncdal projektjét.”

    Erdekes, hogy ezekrol valahogy mindig elfelejt irni a kiegyensulyozott es partatlan kozszolgalati es kormanymedia.
    Szegeny Marcsinak is a innen kell ertesulnie, hogy kiket is kell tamogatnia 🙂
    Slapaj nagyon varjuk a tudositast!
    (Ugysem hisszuk el, hogy nem voltal/leszel ott 🙂 )

  • Rodeo11 Te vagy Senki Alfonz, aki csak a legnagyobb titokban létezhet a Földön?

  • Kalocsai Miklós

    lelszi
    2020 február 11
    1:39 du.

    lelszi! Akkor te most tájékozatlan vagy, vagy hazug! De az a valószínűbb, hogy mind a kettő! Megrovod Presbitert, hogy baloldali brossúrákból tájékozódik, pedig neked sem ártana időnként belenézni, nem csak O1G szennymédiájának a hazugságaira alapozni a véleményedet. Akkor tudnád, hogy nem lehet összehasonlítani egy világválságos időszakot egy nemzetközi fellendülés időszakával. Akkor tudnád, hogy diktátorodék elvették a három ezer milliárdos magánnyugdíj pénztárat, kisemmizték a rokkantakat, megadóztatják a korkedvezményes nyugdíjakat. Akkor tudnád, hogy soha nem látott mennyiségű pénz jön az EU-ból, melynek nagy részét zsebre vágja a maffia család (O1G körei). Akkor tudnád, hogy Gyurcsányék idején csökkent a társadalmi csoportok jövedelme közötti különbség, most soha nem látott szélesre nyílt az olló. Akkor tudnád, hogy a „jobban teljesítünk” hazugság mögött szinte minden mutatóban folyamatosan romló tendencia látható. Legyen az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjak, a minimálbér. Szóval ajánlom, hogy az O1G agysorvasztó vírust terjesztő szennymédia helyett időnként böngésszél baloldali brossúrákat is!

  • T.C.Adam !
    Igazolom, hálás szívvel, hogy Kanada egy élhető, számomra is sokat jelentő ország !
    – Ismert tény, hogy a Magyar Kincstárból elkülönített alapra pályázhatnak a külhoni magyar szervezetek, Ausztráliától kezdve, Kanadán át az Egyesült Államokig.
    – Így saját felelőségére, feltételezem hogy jóhiszeműen, a kanadai Extra Hungariam Alapítvány, sikerrel, 24 milliós támogatást kért (pályázott meg) az EDDA koncert turnéjának támogatására!
    A koncertekre egyébként 35-45 amerikai dollárért árulják a jegyeket (11-14 ezer forint), amiből akár meg is térűlhet az inkriminált támogatás…
    A jegyekből származó bevételeket, aztán a kárpátaljai magyarság támogatására konvertálják át…és nem a „rászoruló” magyar diaszpórát kívánják kényeztetni!

  • Nagyon jo, es szuksegszeru, hogy ezt megirtad, Chris. Eegyetlen hiba van benne, „az évek folyamán a pályázatok és az elnyert összegek is egyre merészebbek lettek:. Ezek nem elnyert osszegek. Mindenki tudja, legfokeppen Pataki, bar az UFO-k meg tagadjak. Ezeket odanyomjak nekik verseny nelkul. Normalis orszag Schiff Andrast nyomna ide a kepunkbe, nem ezt az idiotat (megha regen jo zeneket is csinalt). Vagy Borodyt, ha mar kukturarol van szo. Elkepzeli valaki, hogy adnanak neki penzt, ha nem Orbant istenitene ejjel-nappal? igy kap ingyen utat, nagy fizetessel.

    A kanadaiak meg az amerikaiak is meg szegyeljek magukat, akik elfogadnak az otthoni adofizetok penzebol.

    Ugyhogy elvezze a kulturat aki elmegy ra:

    https://www.youtube.com/watch?v=Ik1wfStNShE

    (talan 3 perc korul kezdodik a slager, a csucs):

  • No most nem is értem!
    Akik innen Mo-ról finanszírozzuk kiizzadt adóforintjainkból ezeket a külföldieknek szóló bulizásokat, Patakiattilatámogatásokat, akkor minket (engem, Józsinénit és Maribácsit) ezért most szeretnek, tisztelettel gondolnak ránk a bulizók, a koncerttel érintettek, vagy balekként kiröhögve lesajnálnak es o1g-t istenítik megint az újabb lenyúlási trükkje miatt?
    Büszkén kiállhatok a kanadai és usabeli magyarok elé, hogy én vagyok az a kiszipolyozott vágómarha, aki a szórakoztatásukra donorálta a vére egy részét, meg beterelték tömött sorban a honfitársaival nap napután a fejőterembe, hogy már fejlett automatizált rendszeren szivassák le lelketlenül!?

    Boda Mariska is ott bőg mellettünk a terelt csordában, de meglehet ő és ők a szerencsésebbek, mert a narancsos LSD-s ködben áztatott agya/ agyuk nem érzékeli a valóságot, csak bódultan lebegnek o1g mátrixában!

    Óriási a csábítás o1g mátrixának delíriumos narancsgőzében párolni, sorvasztani agyunkat posványának bűzös langy tömjénjében öntudatunkat vesztve elmerülni, elveszni, vagy a nyomorult szigorú valósággal szembesülve megkűzdeni elnyomó rezsimünkkel minden reggel ébredésünkkor?!

  • Nekem olybá tűnik, hogy Pataki Attilát ily modon dotálja o1g!
    Alkalmanként több10millioval!

    Legalább mi ufonauták fognánk össze es nekem is csurrantana valamit matolcsitestvérünk, hiszen ő a Mars sötét oldaláról jött….

    Legjobb ajánlatom lenne, ha a bodafélékkel összebutorozva az egesz fideszes, patakis, ákosos brancsot elszállítaná egy ufotranszport agyműtétre!

    Vagy már pont ez történt meg Orbanisztánbolygón?

  • Gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon mi vagy kik érdekeltek a magyarok olyan mérhetetlen megosztásában mint amit a fenti cikkből is kiviláglik és leírt Ch. Adam?

    A megosztottság Kanadától Izraelig különösen Magyarországon jelen van és megront baráti, családi stb kapcsolatokat.

    Kik érdekeltek ebben a „zsigeri” gyűlölettel teli megosztás fenntartásában?

  • Biztos, hogy egy kivénhedt zálogháztulajdonos rocker a magyar kultura záloga? Üdvözlöm a tengeren túli magyarok ízlését.

  • Daniel Igen egy normális ország Schiff Andrást nyomná.
    Szerencsére Neki erre nincs szüksége, megáll a művészetével a saját lábán, nem is akárhogyan.
    A zeneipari segédmunkásoknak van szüksége támogatásra, akik ugatják a zenét.

  • Ferenc1. Akkor tán emlékezz arra, ki ordibált 2002-ben húsvéttől karácsonyig talpig kokárdában „idegenszívűekről”, meg a „haza nem lehet ellenzékben”!? Ki fogadtatott el a kerdem portugáliai tanácskozásán (tán 2003-ban) egy olyan határozatot,hogy Magyarországtól vonják meg a támogatásokat, mert „hazaáruló” a kormánya? Ki bujtogatott éveken keresztül MINDEN kormányzati intézkedés ellen? Ki jelenti ki az ország házában, hogy az ellenzéki képiselők – akiket kb. másfél millió magyar szavazott meg – ellenségek, akiket taknyukon, vérükön kellene onnan kirángatni? Egyik se baloldali vagy szabaddemokrata volt.

  • Hiánypótló írás, nem mintha ismeretlen lenne számunkra. András és a többiek hozzászólása is helytálló. Slapaj menthetetlen – de ezt már tudjuk – lelszivel együtt. De az információ nagyon hitelesnek tűnik, oszt kicsit meglepő is, hogy a Kárpátaljai magyarok számára küldik a pénzt… Ennél arrogánsabb, ízetlenebb viccet nagyon nehéz hallani. Hacsak nem az ukrán szavazókra értette, de hát arról azért kevés a dokumentáció… Megkaphatnánk a számlaszámot, amin mi is támogathatnánk őket.
    Sajnos ez annyira tragikus már, hogy fájdalmas olvasni és írni róla… Mikor lesz már vége ennek??????????

  • Sajnalatosan mind a hozzaszollasok az u.n. „alagut-latas”-modon latjak az esetet.

    Minden nemzet, sot orszagok is koltenek nagy osszegeket hirdetni, nepszerisiteni magukat amivel termkeiket remelnek arusitani vilagszerte.

    Sajnos a magyaroknak nem igen akad hirdetnivalojuk.

    Meg egy zene-bandajuk sem letezik ami a hamarosan jovendo „spring break” alkalmaval milliokat szedhetne Daytona Beachen.

    Pl. Florida milliokat kolt vilagszerte a turista hirdeteseire. Persze evi-osszjovedelmenek 1/4-e a turistak-zsebebol ered.

    De a szeretett allam-atyaik koz-penzszorasait nem hogy nem ellenzik, hanem, meg minden alkalommal emlekeztetve oket hogy szeretett politikussaik mindn magyar jovedelmenek kozel felet rabolja el adok neveben, amit csak sikertelensegekre szor el.
    De azt magasztaljak.
    Mert meg annak emlekezteteset is gyulolok.

    A problemajuk, hogy nincsen mit hirdetni vilatgszerte ami jovedelmezo lehetne.

    Talan lenne az az „Eda egyuttes” nepszer ottan ????

  • P.S.

    Az a magyar „Edda egyuttes” igen sikeres lehet, meg a sajat utazasi kolrsegeiket sem kepesek fedezni.

    Tehat jovedelmuk is zero, hat mibol fizethetnek adot ???

  • A kultúrember Pataky 10 évvel ezelőtt … azóta fejlődött:
    .

  • Kalocsai Miklós

    Ferenct
    2020 február 12
    3:36 de.

    Ne viccelej! Te gondolkodol azon, hogy kinek az érdeke a megosztás és a gyűlölet keltés? Nem csodálkozom, hogy úgy teszel mintha nem értenéd, pedig csak a tükörbe kellene nézned, és azokra gondolni akiknek nap mint nap próbálod mosni a mocskos mundérját! O1G egész rendszere a megosztásra, a hazugságra, a gyűlölet keltésre van berendezkedve. Méghogy gondolkodol! Most is sunyin értetlenkedsz, hazudsz jó fidess-eshez méltóan!

  • Ferenct! (2020 február 12 3:36 de.)

    Ne másról süketelj! Arról van szó, hogy a mi adónkból buliznak Floridában olyanok, akiknek nincs szükségük a mi adónkra! Az meg őket minősíti, hogy ezt a zsozsót elfogadják!!! Arról nem is szólva, hogy így lefizetve lelkiismeretfurdalás nélkül szavaznak arról, hogy itthon ki kormányozza az országot! Úgyhogy nem ártana elgondolkodnod azon – elvtársaiddal együtt -, ki is osztja meg itt a nemzetet. (Ha már nem átalljátok leírni ezt a szót: nemzet.) „Oszt jó napot!”

  • Göllner András
    2020 február 11
    1:22 du.
    Kedves Tanár Úr.
    Ilyen csúnyán nem szabad besz.. akarom mondani — írni! üdvözletével

  • Jon a SPRING BREACK, Feb 26-March 4 ig.
    A vilag osszes ifjusagi talakozoi egyben.

    Amikor a foiskolak adnak tavaszi szunteiket, s minden diak rohan Daytona Beach-be.

    Party, party ejjel-nappal egyhetig megallas-nelkul.
    Csak a partying, persze a sex, booze es marijuhana korlatozatlanul, mind az a „Vilag leghiresebb tengerparti” szorakozohelyen.
    Akinek ver van az ereiben az el-nem hagyhatja azt.

    Csak ird a braiwserodba a „Spring Break at Daytona Beach”. tobb mint 2 millio adatai.
    vagy
    springbreakguide.com/dayrona-beach
    http://www.destination360.com/travel/spring-break/fatyona-beach
    http://www.daytonabeach.com

  • slapaj 2020 február 115:02 du
    „Igazolom, hálás szívvel, hogy Kanada egy élhető, számomra is sokat jelentő ország !” – Jomagam is egyetertek jomagammal :)Remek es egyuttal meggyozo!

    „A jegyekből származó bevételeket, aztán a kárpátaljai magyarság támogatására konvertálják át…és nem a “rászoruló” magyar diaszpórát kívánják kényeztetni!” – Nagyon koszonjuk ezt a bennfentes informaciot es termeszetesen nem csak, hogy elhisszuk, de modfelett logikusabbnak is tunik Kanadan keresztul tamogatni a „tavoli” karpataljai testvereket mintha kozvetlenul tennenk 🙂 (Amugy is pont ilyen adakozonak ismertuk meg a ezeket a nacceruen k-i magyar szervezeteket.)

    Slapi, kapd ossze magad! A rendezvenyrol tudosits, (te mindenhol is ott vagy) ne a kotelezo szarelkenegetessel untass.

  • SzandiMandi
    2020 február 11
    1:17 du.

    Ha megengeded, hozzátenmék
    a mondatod végére (persze zárójelben)
    egy rövid kétbetűs kiegészírtést : ” (is) „

  • lelszi
    2020 február 11
    1:39 du.

    Kötelességének érzi a kicsi-náci hogy elkezdjen hörögni..

  • Presbiter
    2020 február 11
    3:14 du.

    A nácik (és agy Lelszi) szerint
    mindenki baloladali aki nem náci.Eleinte
    mocskolódnak csak, később haláltáborba küldenék öket.
    Lásd Boda Mária nevú mocsadék akárki legutóbbi eszmefutatását
    azoknak az „eltüntetéséről” akik eléggé bolondok ahhoz
    hogy más véleményen legyenek mint az ö tartói.

  • slapaj
    2020 február 11
    5:02 du.

    „…meg is térülhet..AKÁR…”
    Ha ezt a nap viccének szántad, akkor
    -mivel udvarias fijjú vok- : HAHAHA.HA.HAHA.

    De tudod mit? legyen úgy.
    Akkor viszont NEKEM,MAGYR ADÓFIZETŐNEK,
    mi a kib..szott jó búbánatos lóf..nak kellene
    támogatnom a kárpátaljaiakat? Hazátlanok vagy mi??
    Nincs munkájuk?Éheznek és kibombázták őket? Nem.Hátakkormeg?

  • Miklos Banfi
    2020 február 12
    10:35 de.

    A francba…
    Éppen tegnap történt először meg
    hogy álltam a nappaliban, hallgattam a rádióban
    a szenvetlen hangú előadó részletezéseit a mérhetetlen sok
    állami bundázással kapcsolatban és azon tűnődtem elkeseredve hogy „mikor? MIKOR lesz már ennek vége??”

  • Drizari
    2020 február 12
    12:41 du.

    Undorító egy alak…

  • Ferenct
    2020 február 12
    3:36 de.

    Mindig tudtam hogy troll vagy.
    A többieket ideig-óráig megtéveszhetted
    mert ők -velem ellentétben- barátságosak és jóindulatúak.
    Hisznek az emberekben. Még benned is hittek. De csak eleinte.

  • tóth péter
    2020 február 12
    1:15 du.

    Kis hülye erkölcs-nénike

  • Kenny
    2020 február 11
    3:58 du.

    Senki Alfonz
    korábban La Rochelle gróf volt,
    onnan küzdötte le magát a csatornába,

    Rodeonál ez pont fordítva van,
    azzal a különbséggel hogy belőle so’sem fog nemesember válni.

  • Ferenct!

    Ha válaszoltál ‘talalom’ kérdéseire – (2020 február 12 9:35 de.) -, utána böfizhetsz Bodákkal, Tóthokkal, JFS-ekkel (stb.) kórusban. Esetleg arra is szolgálhatsz/szolgálhattok magyarázattal, hogyan lett az MDF-Fidesz székházból kőbánya.
    Amíg erre nem válaszolsz, addig nincs kredit. „Oszt jó napot!”

  • Göllner Andrásnak:
    Bocsánatot kérek, ha csúnyán beszéltem vagy írtam bárkiről is. Nem állt szándékomban bár bevallom, hogy sok néven nevezhető politikusról vagy kommentelőről nincs jó véleményem. A kultúrált vitába azonban nem fér bele az anyázás. Aki azt teszi, az igazából semmit sem mond sem a véleményéről, sem semmilyen érdemi hozzáfűzni valóról.
    Sohasem szabadna a partnert minősíteni ahelyett, hogy valaki az alap-kérdéshez szólna hozzá.
    Nagyon nagy megtiszteltetés a számomra, ha egy valaha volt tanítványom szól hozzá a mondandómhoz. Köszönöm.

  • Daniel, koszi szepen az Edda koncertreszletet. Igazan tanulsagos, hogy pont ezzel a remek szokinccsel es eloadokeszseggel rendelkezo zenesz fiatalemberrel kell nepszerusiteni a hazai kulturat Floridaban! (hol mashol, nana majd a zimankos eszakon 🙂 a kanadai Extra Hungariam Alapítványon keresztul – nyilvan a kivalasztottak legnagyobb oromere :).
    Azeee kivancsi lennek, hogy hany darab fizetovendeg lehetett ezen az kihagyhatatlan es csupan 24 millioval megtamogatott koncerten 🙂
    Igaz iden mar legalabb dupla annyira lesz jo!

  • Ferenc megint bedobott egy alnaiv kerdest:
    „Kik érdekeltek ebben a “zsigeri” gyűlölettel teli megosztás fenntartásában?”

    Bizonyara a „tuggyukkik”-re celozgatsz szokas szerint. Nem is am a Bayerzsotid, COFod, a tejourad es parancsolod, a trollhaverjaid, es az egesz fidesz mediatok (beleertve a kozszolgalatinak csufolt propagandaszemetet).
    Legalabb jol megfizetnek erte?

  • Miklós b!

    Rövid válasz: Hülyeségeket hablatyolsz, kisöreg.
    Közepes: Szíven találtalak? A gyűlölet keltő népséghez tartozol te is?
    Hosszabb: Miféle adóról dumálsz? Nincs ilyen adó, meg olyan adó. Egy fajta adó van amit minden(!) állam a belátása szerint költ el. Mint az megtörtént Horn, a „nemzeti Ferink” stb. idején. Világos?

    ps: Bizonyára egy adómentes nyugger vagy aki baromi jól el tudná osztani a magyar adót-:)

  • És hogy fog szegény Marcsi csodálkozni, ha észreveszi, hogy miviktorunk őtet is eltünteti…

  • Göllner András

    @ Tótpeti

    Ki b..t itt csúnyán? Szerintem az a cs..a amikor a Bendegrúz vessző nélkül szaladgál idelenn.

  • Juszt se rángat bele ebbe se Orbán, ne hivatkozzon rám! Újfent konzultálni akar! Most a börtönperekről (rossz körülmények) és a gyöngyöspatai szegregáltaknak ítélt pénzről. Irányított válaszadási lehetőségekkel. Most se kérek ebből, konzultáljon vele a Boda! Meg a Pataky Attila bulit szervező kanadai magyarok!
    (a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésén jelentette be Orbán)

  • Ez a fent nevezett „Edda hang-csoport” lenne a regi 1973-beli Miskolci u.n. Edda Muvek ????

    Korulmenyeik sokat mond a csoport minosegerol.
    Kozel fel-evszazad utanni mukodeseik ellenere sem kepesek a sajat utikoltsegeiket fedezni???

    Elashatnak magukat mint zeneszek !!!!!

  • hexadodekaéder

    Fejlődni kell kéremszépen a nemzeti összetartozásban is :

    1933.: „Deutschland,Deutschland über Alles” [Volksgemeinschaft*]

    2020.: „A Kör közepén állok, Körbevesznek jóbarátok.”** [NER]
    ˙

    .

    *A hitleri Népközösség = az orbáni Nemzeti Együttműködés–>[NER]

    ** Ez egy Edda szám.
    – Az is benne van, hogy „kaptam”. Igen, a mi adópénz milliónkat.

  • hexadodekaéder

    Megjegyzés:

    Pataki Attilának az Edda és a FidS-S frontemberének már igenjól kifizetődött – a többekközt az a „kétmilliósnak” is elkamuzott – orbáni nagygyűléseken való gyakori mutatkozása, nyüzsgése… Mert a mi Führerünk sose felejti el, hogy a hozzá hű bajtársaknak örök hálával tartozik…

    Tényleg! Pataki nem kapott még Kossuth díjat, mint ezek közül, már oly sokan…? Az nem lehet !!!

    Meret most csak úgy hirtelen; ott van pl. a Rudolf szinész házaspár, melyből köztudottan csak az asszony feküdt le e megtisztelő N E R-V e z é r r e l, Ők erre már . m i n d k e t t e n . megkapták ezt a rangos állami díjat s a közepes tehetségű R.Péter művészúr még a Vígszínház igazgatói székére is pályázik, minthogy a Nemzeti „Együttműködés” Rendszere immár ki is vette a Főváros kezéből még saját színházainak a fennhatóságát is…
    Mellesleg a művész úr – nem csodálom, hisz ezt nem hagyhatta ki – erreföl megbocsátott a hűtlen
    Nagykálózy,immár szintén Kossuth-díjas Eszter, ugyancsak művész nőnek.
    Ez is művészet, méghozzá életművészet… 😀

  • Ferenct
    2020 február 12
    3:36 de.

    Gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon mi vagy kik érdekeltek a magyarok olyan mérhetetlen megosztásában mint amit a fenti cikkből is kiviláglik és leírt Ch. Adam?

    ———————————————

    Ezen gondolkodik? Egyáltalán ezen Önnek gondolkodnia kell? Ha nyitott szemmel és füllel jár/él ebben az országban, akkor ezt nem kérdezheti komolyan!
    Igen, – bizony barátságok, családi kapcsolatok és még ki tudja mi minden ment gallyra emiatt a fékevesztett gyűlöletkeltés miatt és még nincs vége – de lehet hogy ezt Ön ugyanúgy nem látja, mint ahogy nem látja és nem is igazán hiszi, hogy vannak a hajléktalanokon kívül, saját „otthonaikban” megfagyott emberek, sajnos nem is kevesen!

    Én viszont azon gondolkodom időnként, amikor az Ön hsz-it olvasom, hogy vajon Ön az országnak melyik pontján élhet, ahol ennyire nem látszanak és nem érzékelhetőek bizonyos tények! Van ilyen hely egyáltalán?

  • talalom
    febr. 12.9:35

    Ki jelenti ki az ország házában, hogy az ellenzéki képiselők – akiket kb. másfél millió magyar szavazott meg – ellenségek, akiket taknyukon, vérükön kellene onnan kirángatni?

    ——————————
    Egy-két apróságot helyesbítenék, amely ugyan nem bír akkora súllyal, de mégis!
    Nem először írod, hogy kb másfél millió szavazó voksolt az ellenzékre – szerintem min. egy milliót tévedsz mínuszban!
    A másik, hogy Bayer nem az ellenzéki képviselőket akarta az általad is jelzett módon eltávolítani a parlamentből – annyit talán még ez az elborult agyú „publicista” is tud, hogy ők abszolút jogszerűen vannak ott ahol, hanem a különböző civilszervezetek képviselőit, akik alkalomadtán jelen vannak a parlamentben egy egy sarkalatosabb, civileket is érintő ügy megtárgyalásakor! A lényegen nem változtat ez a mocskos, és magából kivetkőzött fenyegetőzés, de sokat elmond, hogy Bayer -tök illetéktelenül és minősíthetetlenül – épp azokat a civileket óhajtja sajátos módon megrendszabályozni, akik épp az állam /kormány kötelezettségeit látják el, mintegy helyettük teszik meg ami tőlük telik.

  • Ja, és ezzel az új konzultációzással jusson az is az eszedbe, hogy jogerős bírósági döntéssel szemben akarja Orbán Viktor várni a válaszokat, azaz a politikáját a törvények fölé helyezte.

    Aki ebben válaszadással részt-vesz, az Magyarország jogrendjének romba-döntését segíti. A válaszával kinyilvánítja, hogy Magyarországon a törvényeket felülmúlhatja egy Orbán Viktor kezdeményezte politikai gyűlöletkampány. És cinkos ebben valamennyi fideszes. Meg a Boda.

    A gyűlölködés meg már olyan mértékűvé vált, hogy tegnap délután rálőttek a DK üres újbudai irodájára. A helyszínelő rendőrök több golyó ütötte lyukakat és fémlövedék maradványokat találták. „Magyarország (egyre) jobban teljesít!”

  • Ferenct A „nyugger” szó használata a legalja.

  • SzandiMandi Pontosítanék. Pataki nem zenész. Messze van ő attól. Aljas módon kihasználta minden társát úgy csinált karriert. Jól eladja a színpadon mások produkcióját, annak aki vevő erre a szemétre.
    Slamovits Istvánnak köszönhette a befutást, és adóelkerülési manőverekkel került a kemezek előadói közé.
    A fiatalságáról annyit, hogy 69 éved kivénhedt „rokker”.
    A magyar könnyűzene silányságára utal, hogy karriert csinálhatott. Már ez is kevés, most már kézből kell ennie, hogy Mercedesét tankolhassa. Úgy látszik a zálogháza amit az emberek megsegítésére alapított (igen, volt pofája ezt nyilatkozni), nem jött be fényesen.
    Hát ilyen alakok jutnak a NER-nek művészek helyet. Ez van, ezt kell a NER-nek megbecsülni. Az meg a kinti magyarokat minősíti, ha erre jegyet váltanak. Egészségükre.

  • Besancon Van ilyen hely, szerintem sok van. Aki elégedett a saját helyzetével és azt saját nagyságának gondolja, valamint nem érdekli a többiek sorsa mert azok csak azt kapják amit megérdemelnek hiszen lusta, tehetségtelen kétes alakok, azok mind ilyen helyen laknak. Vannak itt is néhányan.

  • Kíváncsi vagyok, ebből mi fog kisülni: a CÖF-CÖKA képviseletében eljáró Lomnici Ügyvédi Iroda feljelentette Niedermüller Pétert, az ominózus fogalmazása miatt.

    Aki nem emlékezne rá, tévészerpelése közben találta mondani: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, hogy ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, amiket ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”

    A feljelentés alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (a magyar FBI) közösség elleni uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja jogcímen indított büntetőeljárást Niedermüller Péter polgármester ellen.

    Szóval, elkezdődtek a politikai töltetű koncepciós perek előkészítése. Rabosítva biztosan lesz (újj- és tenyérnyomatok, háromoldali portréfotó, bűnügyi eljárásban nyilvántartásba vétel – vagyis bekerül a ROBOTZSARU-ba) és járhat kihallgatásokra a Labanc útra, a volt HÖR Pság II. kerületi felújított villájába. (fogdákat is kialakítottak)

  • Oh come on Gellner, az „ekezeteken” meg a leg…. is tulesett. Hat most miert csak arra tudsz reagalni????

  • hexadodekaéder
    2020 február 13
    2:30 de.

    A kör közepén hányok
    Mellettem még sok más hányók
    Hánynak éjjel hánynak nappal..rosszak…

  • A kedves foszerkeszto nema maradt cikkeben jelezni, hogy vajon mit ohajtana a magyar allamhatalom hirdetni ezzel a allitolagos „hang-csoport”, vagy talan inkabb ZAJ-csoport Daytona Beach es Californiai fellepesevel ??????

  • Ezt jól megkaptam … Igaz, továbbra sem tudom, miféle mesebeli átalakulással válik egy székház kőbányává, de üsse kő! Ettől még nyugodtan – nem hülyén! – halok meg.

    A nyuggerezés viszont fáj! Mert nem mindegy, hogy Bródyval együtt nyuggerezzük egymást, vagy kubatovi elszólásként kapjuk olyanoktól, aki még nem nyuggerek, de ha nem halnak meg fiatalon, ők is nyuggerekké válnak.

    Tudatom továbbá: az általános forgalmi adót – úgy mondják, hogy ÁFA – mindenki fizeti. A nyugger is. Szegények adójának is nevezik, kedves Feri. No, ennyit erről az egészről! „Oszt jó napot!”

  • Besancon

    „…vannak a hajléktalanokon kívül, saját “otthonaikban” megfagyott emberek, sajnos nem is kevesen!”

    1) Nem tudom, hányan haltak meg Magyarországon otthonaikban de tudom, hogy voltak ilyenek. Ha csak egy volt az is túl sok. Azonban ezt a halálozási-statisztiká politikai érvekre felhasználni min. az ízléstelen. Ti. minden korábbi magyar kormányzás idején és minden országban vannak „ilyen” tragikus esetek szinte elkerülhetetlenül. Sajnos.

    2) Én Pest-megyében lakom (és Ön?) és látom/hallom a gyűlölet-keltést. Azt is látom, hogy vannak akiknek kifejezett érdekük a magyarországi feszültség- és gyűlölet fenntartása. Úgy látom, hogy elsősorban a klf médiumok „megmondó emberei” a kútmérgezők (pld. Bayer Zsolt, Bolgár György, stb) akiknek a gondolati mérgei lecsorognak a társadalom alsóbb rétegeibe. (Minél képzetlenebb ember hallja/látja ezeket „jóembereket” annál hatékonyabb a méreg)

    A helyzet elkeserítő.

  • „Nem először írod, hogy kb másfél millió szavazó voksolt az ellenzékre – szerintem min. egy milliót tévedsz mínuszban!”
    Besancon, igen. A pontos számok:

    Listás szavazatok

    2010 2014 2018 év
    millióban:

    2,70 2,21 2,49 kormánypártok
    2,37 2,55 2,61 ellenzék
    2,90 3,21 2,30 nem ment el szavazni

    ugyanez az összes választópolgár %-ában

    34 28 34 kormánypártok
    30 32 35 ellenzék
    36 40 31 nem ment el szavazni

  • Sajnálom,én szép táblázatot csináltam, de a gép csak szóközöket tett be. De azért talán így is érthető…

    Na, megpróbálom másképp:

    Listás szavazatok

    2010_____ 2014_____ 2018_____ év
    millióban:

    2,70_____ 2,21_____ 2,49_____ kormánypártok
    2,37_____ 2,55_____ 2,61_____ ellenzék
    2,90_____ 3,21_____ 2,30_____ nem ment el szavazni

    ugyanez az összes választópolgár %-ában

    34%______ 28%______ 34%______ kormánypártok
    30%______ 32%______ 35%______ ellenzék
    36%______ 40%______ 31%______ nem ment el szav

  • Geyza
    2020 február 12
    2:56 du.

    +++ akik nem tudják azt kocsonyás állományt (ha van nekik) ott a nyakukon lévő búrában…, bruhahahaha

    To Learn Who Rules Over You, Simply Find Out Who You Are Not Allowed To Criticize.
    VOLTAIRE

  • Bendeguz79
    2020 február 12
    9:02 du.

    NEM!

    Az az Edda 1983-ban hivatalosan feloszlott, vagyis megszűnt. Pataky Attila, aki énekes volt a bandában 1984-ben az „Edda Müvek” néven egy új zenekart szervez, aminek a személyén kívül más köze nincs a régihez.

  • Bendeguz

    Még annyit, hogy pontosan ez a Pataky volt az eredeti EDDA zenekar felbomlásának oka, merthogy őkelme nem volt képes zeneileg fejlődni, ez okból (is) a zenekar szétbomlott.
    Viszont Pataky mint „ATTILA” az akkortájt divattá vált „NEMZET CSÓTANYAI” szerepkörbe tökéletesen beleillett, amit a mai napig művelni képes, más ilyen csótányokkal.

    Ezek „zenéire” csaptak jó bulikat az akkoriban éppen ifjúkori „kilengései” éveiben járó jelenlegi „állam, kormány és népvezérünk” – így érthető a feltétlen és hű támogatottságuk a többi „csótánnyal” együtt.

  • hexadodekaéder

    Drizari 6:52

    „Több golyóütötte lyukak…” és a megtalált „acélgolyók” a Rendőrség szerint „n e m . l ő f e g y v e r t ő l” származnak”.

    Tehát nem is lövés volt? 😀 Már előre mosdatják a tetteseket…

  • hexadodekaéder

    Te Geiza !!!

    Mint fegyverben jártas demokratának,mi erről [2:14] a véleményed?

  • hexadodekaéder

    Drizari 11:08

    Az ominózus Niedermüller mondat előtt még elhangzott egy kérdés is. Csak ezzel válik teljessé a mondanivalója.

    Klek, mint hozzáértő közöld le linkben a ATV műsor e töredékét.

    Kösz.

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2020 február 13
    6:52 de.

    Hmmmm! A jó DK most merényletről örjöng, de mitől merénylet egy használaton kívüli, lakatlan iroda félbehagyott megtámadása, mi értelme volt? Nem akarok jómájú lenni, de nekem inkább tűnik figyelem és gyűlöletet vagy szánalmat felkeltő önmerényletnek ez a nemzetközi skandallum, aminek olyan mindentkikellpróbálnihogymégjobbanafigyelemközépponjábakerüljünk szaga van, mint a teve utcai rendőrszékház egykori kalasnyikovos ostromának.

  • ALMASI ALMA:

    A 9.5 millio lakosu orszagban 8 millio szavazo lenne ????
    Az talan tulsoknak tunik.

    Maga talan a szavazasra jogosultak szmait jelezte.

    De nem jelezte hogy valoban hanyan a REGISZTRALT szavazok szamai.

    S mi az hogy „listas” szavazok????
    Mi a lista-nelkulli ?

    De KI szavazati joga lehetne VALASZATASI lehetoseg barmi allam-poziciok betolteseire?????

    Hiszen csupan part-preferenciat fejezhetnek ki!!!
    S aztan a partvezerek dontenek mindenen.
    Maskent „koaliciok” lehetelenek lenne !!!

    Mikor adta maga meghatarozo jogot barmely politikusnak is „koalicioba” lepniuk ????

    Tehat „szavazataik” semmi mast nem jelent mint mikor a „Nep-front”-ra adhatta jovahagyasat.
    Szavaz, de nem valaszt !!!

    Nem letezik a nep-hatarozata, tehat nem demokracia, csupan a parlamenti politikusok korlatlan hatalmat hagyjak jova.
    De ha nem tennek azt, az sem valtoztatna semmit.

  • KARIKAS GABRIEL
    Koszonom azertesiteset.

    De mifele zenei egyuttes lehetne az amely meg a sajat alapkoltsegeit sem kepes fedezni???

    S mi okbol, vagy celbol az allam alkalmazza oket, vagy miert kuldi az allam kuklfoldi turara koltsgeiket ???

    Meg a zene sem szabad es korlatoztalan a magyar-allamhatalomtol ?????

  • Almási Alma
    2020 február 13
    4:25 du.

    Sajnálom,én szép táblázatot csináltam, de a gép csak szóközöket tett be. De azért talán így is érthető…

    —————————————

    Teljesen érthető a szép táblázat nélkül is a tendencia. Azaz, hogy a 2010-es nagy elvárások után, amikor az éjjel nappal hazudó Gyurcsány után a Fideszt /Orbánt választották többen – ám hol van ez az óriási többségtől, miszerint „egy országnak lett elege” – a következő, azaz a 2014-es és 2018-as években megbicsaklani látszott a nagy bizalom, mert mindkét évben az ellenzékre voksolók voltak többen! De, nem is a számszerűség az ami döntő, hiszen durván és igen – igen nagyjából azonos a mellettük ill. ellen voksolók száma, azzal együtt is, hogy mindenféle náció, határon kívüli és távolabbi hazánkfia szavazatára is szüksége volt ehhez a Fidesznek, a számítógép „leállásáról” nem is beszélve! Az igazán arcpirító hazugság azonban ott kezdődik, ahogy ebből a számarányból 2/3-ot csinált magának a „győztes” párt! Mind milliókban kifejezve ( számszerűen) mind százalékosan jól látható, hogy az utolsó két szavazáskor a Fidesz szavazók alig egyharmada támogatta szavazatával a 2/3 -os győzelmet hazudó, mellét döngető kormányfőt és szégyentelen bandáját!
    Ennek tudatában hivatkozik folyamatosan az „erős felhatalmazásra” és ennek tudatában akarja meggyőzni megint a fél világot, hogy a kamu konzultációk mily nagyon megtámogatják az ő „akaratát.”

  • hexadodekaéder
    2020 február 14
    2:13 de.

    Elmondom hogyan kéne lennie:

    —-Üdítők, rum whisky.Ötórai verekedés.——-
    Az étterem helyiségeibe lőfegyvert bevinni TILOS
    ——Azokat a ruhatárban le kell adni!———
    ——-Ugyanott furkósbotok bérelhetőek.——–
    —————-Az Igazgatóság——————

    /Rejtő/

  • Kenny, 2020 február 13, 10:28 de.
    Teljesen igazad van, ki kellett volna tennem az idezojelet, (hogy atmenjen az ironia).
    „Aljas módon kihasználta minden társát úgy csinált karriert.”
    – Szoval tokeletes idolja a mai partallamnak 🙂

    Amiota Slamo nincs a csapatban (1983) azota P. Attila vendeglatoipari tanczenet folytat csakugy mint a NER tobbi hallgathatatlan megelhetesi „zenesze” (pl. bazinagyfero, Akos stb. sajnos hossu a sor)

  • Orsós Elemér Miért nem lepődtem a gondolataidon? Természetes, hogy megint a gonosz Gyurcsány tehet róla. Ki más?
    Hókuszpók kutya füle ehhez a Gyurcsányhoz képest.

  • Orsós Elemér! (2020 február 14 3:33 de.)

    Dávid egy parittyából megküldött kődarabbal vágta kupán Góliátot, de úgy, hogy csak na!
    Képzeld el ugyanezt ma egy jó csúzlival meg egy megfelelő méretű csapágygolyóval! (Arról most ne is beszéljünk, milyen hamar észrevették, mi történt ebben a „használaton kívüli” helyiségben!)
    Már csak egy van der Lubbe kell, aki fennakad a zsaruk hálóján, „oszt jó napot”.

  • Bendegúz, csillagbogár!

    a táblázatnak három sora van. Az elő sor a kormánypártokra leadott szavazatok szma, második az ellenzéki pártokra leadott szavzatok száma, harmadik sor a meg-NEM-jelentek száma.
    Lists szavazat: nálunk kétféle szavazás van. Pártlistákra ÉS egyéni jelöltekre. A fenti táblázat a pártlistákra vonatkozik, ami tiszta ügy. Az egyéni jelöltekre való szavazást szokás manipulálni választókörzetek kialakításával, illetve azzal, hogy van-e második forduló, ha egyetlen egyéni jelöltnek sincs 50 %-a.

  • Orsós Elemér
    2020 február 14
    3:33 de.

    Drizari
    2020 február 13
    6:52 de.

    Hmmmm! A jó DK most merényletről örjöng,… stb

    ——————————–

    Ha csak ennyit írsz, is elég lett volna, szerintem bárki tudta volna folytatni a gondolatmenetedet! Sőt – megint a szokásos képlet : ebből is bárki rájönne mindenféle nick nélkül, hogy kitől származik az írás!
    Általában erre büszke szoktál lenni, hogy micsoda következetes f@sza gyerek is vagy te – de ne bízd el magad, ez még véletlenül sem erre enged következtetni!

  • Köszi a kiigazítást az ellenzéki szavazókról. Csakhogy én az akkori – 2010, 2014-es – jobbikos és lmp-s szavazókat nem számítom az ellenzékiek közé. Most változni látszik a helyzet, de az LMP a kormánypárt felé erősít. Talán megint megsegíti őket a fidesz, hogy ne essenek ki a parlamentből végképp. Még az is lehet, hogy „zöld” szövetséget köt velük 22 előtt. Nagyon billenékeny az az 1%-os többség a teljes népességben, kéne az az 1-2% is, ami most az LMP-é.
    Ferenc1! Habitusomnál fogva tulképpen konzervatív lennék – szeretem a hagyományokat, mindenféle változást csak fokozatosan, lassan eresztenék rá a társadalomra, felelősséggel tartozom a nép MINDEN tagja iránt stb. Csakhogy Mo-n NINCS konzervatív oldal. Egy habzó szájjal ordítozó soviniszta, irredenta kisebbség van hatalmon, ami mellékesen szétverte a konzervativizmus csíráit is.
    Ez a „szétverte a családokat” meg egyszerűen nem igaz. A 16 még élő, anyai ágú unokatestvérem között olyan is van, aki saját költségén jött Pestre (260 km) anno, csápolni a mostani kormányfőnek. A találkozónkon (amiről itt tudósítottam), senki nem bántotta őket. Csak éppen a beszélgetéseinken a már felnőtt gyerekeik csak néztek ki a fejükből: mennyi mindenről fogalmuk sincs! Tényekről, összefüggésekről.
    Pl. A GDP (nemzeti össztermék) azt mutatja, mennyiért vásároltunk (mi és az állam) termékeket, szolgáltatásokat. Márpedig, ha infláció van, ugyanannyi termékért TÖBBET fizetsz, így emelkedik a GDP, anélkül, hogy a termékek/szolgáltatások köre bővülne. Úgyhogy az a baromi büszkén hajtogatott 4,9% reáliákban inkább 0-1%. És akkor nem beszéltem arról, hogy a 2009-ben az alsó és felső decilis(10%) jövedelme közötti kilencszeres különbség tizenkétszeresére nőtt. Ez azt jelenti, hogy a kormányerő lemondott minden tizedik magyarról. Inkább minden ötödikről, mert a 11-89-es sávban is nőttek a különbségek – így a jövedelmeket tekintve egyre többen kerülnek az alsó végekre. Két csoport van, amelynek többé-kevésbé biztos a helyzete. A ner-be betagolóké, és a nyugdíjasoké. Ez utóbbi bizonyára sokakat meglep – de így van. A 2002-es tapasztalatok óta kesztyűs kézzel bánnak a nyugdíjasokkal. Persze attól még lehúzzák őket is a be nem ismert inflációs rátával. De adnak zsibbasztó tapaszt „prémium” formájában, aminek a jellegzetessége, hogy nem épül be emelésként, és költségvetési szinten nem éri el a Mészáros cégek egyhavi nyereségét. Persze azért a fű alatt zajlik a „nyuggerezés”, de a vastagját ráhagyják a radikálisokra.

  • Ferenct,

    Nyilvánvalóan érdemben nem fontos, hogy az országnak melyik szegletében él (nincs szándékomban átmenni Bodába) inkább amolyan költői kérdés volt, hogy van- e olyan pontja az országnak ahol ennyire nem látszik az ami nyilvánvaló. De miután Ön is megkérdezte, válaszolom, hogy én pedig a fővárosban élek, annak is egy budai szegletében.

    Nagyon nem tetszett a hangnem ahogyan Miklós bá’- nak válaszolt, de biztos nem az volt a célja hogy nekem vagy másnak tetsszen – ám sokat elmond Önről.
    Ami az adót illeti, jó ha tudja, hogy egytől egyig mindegyik magyar állampolgárra tartozik, aki itt él, itt élte le az életét, itt dolgozott és dolgozik ma is, ide adózott és adózik ma is, és fizette az egyéb járulékokat, hogy mi lesz az adójával hogyan és mire költi azt az „állam” helyesebben a mindenkori magyar kormány! Nem kell ahhoz adószakértő „nyuggernek” lenni, hogy lássuk és erősen kifogásoljuk, hogyan herdálja és szórja el azt a jelenlegi miniszerelnök a saját kedvteléseire, vagy külhonban indokolatlan, ám annál önösebb célú „támogatásokra”

    Adót pedig mindenki fizet – lehet, hogy ezt Ön nem tudja?
    Valószínű Milkós bá’ nyugdíjas, Ön meg még nem, de csúsztassa el ezt egy kicsit, és akkor egykettőre kiderül, hogy amikor Miklós volt „aktív”akkor talán Ön nem adózott még – mindenesetre, ha idő előtt nem esik egy tégla a fejére, Ön is lesz „nyugger” és mint ilyen a társadalom kegyvesztettje!
    Adó pedig az SZJA-n kívül is van, hozzátéve, hogy sok nyugdíjas ma is dolgozik – van ki azért mert a munkájához ragaszkodik,esetleg nincs kinek átadnia, és van ki a megélhetése végett – sőt egyre többen rákényszerülnek rá, és ők bizony ugyanúgy adóznak a jövedelmeik után. De! Ha csak egy kiló kenyeret vagy egy liter tejet vásárol, már azon is rajta van az adó, hát még a rendszeres egyéb vásárlásokat is hozzászámítva, továbbá a gyógyszerek, fogyasztási cikkek, benzin, utazás, műszaki, ruházati, könyv, színház – mozi, a kultúra egyéb vonatkozású „cikkei” valamint a szolgáltatások, mégtovábbá, a gépjárműadó, ingatlan és telekadó, idegenforgalmi adó stb Ön úgy tudta, hogy ezek alól a nyugger fel van mentve? Ezt nem akarom elhinni! Szóval hányféle módon és összegben adózik az a bestia nyugdíjas aki nem átall belepofázni abba, hogy az ország örökös miniszterelnöke kisvasutakra, stadionokra, fűthető gyepszőnyegekre ( ha már a fagyhalált szenvedettekre is gondolunk) a saját családi és haveri körének gazdagodására és gyarapodására költi az ország és az unió adófizetőinek a pénzét – meddig? Amíg hagyjuk neki – na itt vagyunk rendesen számonkérhetőek, ez tény!

    A „nemzeti Ferit” pedig értelmezni sem tudom – mikor is volt Gyurcsány Ferenc nemzeti? Már ha róla beszél egyáltalán!

  • Kenny:

    Ezek zsigerből gyűlölik
    Gyurcsányt, balról jobbról egyaránt
    mert végre ki merte mondani anno az IGAZSÁGOT,
    mégha a maga tesze-tosza átgondolatlan módján is.
    Ebben az országban az igazság kimondásánál nagyobb bűn kevés van

  • Geyza Az rendben van, hogy a kormány erőlteti ezt a szálat, mert járt utat járatlanért…. Az Istenadta nép még nem unja ezt az egyoldalú romlott menüt?

  • Így van! Pont azért, mert kimondta az igazságot. Vajon mit gondoltok miért folytat ellene a most is uralkodó hatalom kérlelhetetlen karaktergyilkosságot?
    Ha ez eszkalálódik, még egyéb gyilkosságok is lehetnek.

  • ALMASI ALMA:

    ” You must gave been a beautiful baby, you must have been a beautiful child….” vagy talan valami „csillagbogar” is ???

    Sajnalom, ugy a magyar valasztasi torveny kozlese, mint a democratikus valasztasi rendszer emlitese tilos itten!!!

  • HA ” az Istenadta nep megunja” ugy fognak majd cselejedni mint Rodeo.
    Straight to the shreder.

    De miert tilos itten meg emliteni is hogy miert nem kezdenenek a szocial mediakon at megnyerni a tomegeket pont azt tenni ???

    A LMH foszerkesztoseg nem merne gondpolni sem arra.

  • hexadodekaéder

    Talalom 6:19

    LMP: KIVÁLÓ KÖZZÉPPÁLYÁS ÖSSZEJÁTSZÁS

    Az LMP többször is bebizonyította azt, hogy a róla szóló pletyka alapos. Az Orbán nagyúr és vazallusa Schiffer András OV. védőügyvédje még 2009-ben közösen hányták a placcra ezt a kiripto-FidSS udvari-ellenzéki csoportocskát.
    DE, hogy legalább legyen valami „sajátos” jellege is, maga a Führer hűbéri ajándékként adta nekik az addig általuk terjesztett úgy nevezett „zöldpárt” kamu-titulust… [Ezt követően azonnal, tehát nem véletlen, vonta vissza végleg a saját, pedig addig igen harcos* Illés Zoltán kijelölt zöldséges lovagját és középcsatárát… ]
    Ők, az LMP az Orbántól megtanult pávatáncukat midig a FidSS-re oirientált lassú oldalirányú, csúszó sasszézással járják, mígnem a kellő időben hirtelen át is nyergelnek hozzájuk… Tagjaik általában zöldfülű, politikában kevésbé jártas, vagy születetten naiv kezdők, avagy dörzsölt, kettős politizálást folytató nyíltan FidS-S spionok, mint pl. Scmuck Erzsébet, vagy Schmidt Mária fő-FidSS milliárdos fiacskája, Ungár Péter…
    Schmuck – azóta ellenzéki elnöknővé beültetett hitvány féreg – a legutóbbi parlamenti választásokkor már odáig süllyedt, hogy a főnáci Schmidt M. udvari történész és miniszterelnöki ideológiai főtanácsadótól volt képes rendszeres, a pártjukat illető tanácsadói jótanácsokat elfogadni…

    Egyszóval,Kedves Margit ezt a zöldpárt blöfföt ők már, mint stafétabotot 2010-ben rég átvették… Miért is kéne ezt most újra megkapniuk? Persze ide tartozik még, hogy a FidSS kapcsolatokon keresztül még-frissebb zöld információkra tesznek szert annál, mintha szürke mezei zöldpártként fungálnának. A probléma csak akörül van, hogy minden megmozdulásukat Schmidtéken keresztül előre lezsírozva egyeztetik Orbánnal…
    – Avagy. Csak nézzük meg azt a lagymatag, vagy inkább „0” közreműködésüket, amelyet a Rómaipart és a Ligetprojektben tapasztalt kézifékes közreműködésük produkál… A kéziféket pedig,mögöttük állva nem más, mint Orbán őfőméltósága markolja …

    .

    * El kell ismerni Illés Zoltán, a megáncolt Prometeus, egykori harcosságához képest az LMP „zöldpárt” mai környezetvédő érzékenysége és ébersége mélyen a . b é k a . s e g g e . a l a t t . szennyvízben fuldoklik… Ha Fieszes is, Keresztapa, őt teljes szilenciumra kárhoztatta, ami egy ilyen hitbuzgó környékező számára, mint ő a mai viszonylatra lefordítva, nagyjából Savonarola máglyahalálával azonos végzetet jelenthet… 😀

  • hexadodekaéder

    ps.

    Az L M P Orbán Viktor nélkülözhetetlen választási kelléke …

  • Kenny
    2020 február 15
    10:41 de.

    ” Az rendben van, hogy a kormány erőlteti ezt a szálat, mert járt utat járatlanért…. Az Istenadta nép még nem unja ezt az egyoldalú romlott menüt?2

    ————————————————-
    A sokféle „összetevőből” származó halmazt sosem szabad egységesíteni. Oszd három felé az „állományt” : 1. kormánypárti, 2. ellenzéki, 3. nem tudni milyen, hiszen nem ment el véleményt nyilvánítani egyik évben sem, de vélhetően nem megrögzött Orbanista, hiszen akkor hason csúszva is elkúszott volna, hogy a vezére mellett hitet tegyen. Nagyjából ez a helyzet, ez a kb azonos mennyiségű halmaz (+ – 10%) teszi ki ma Magyaro. felnőttkorú, szavazásra jogosultjainak az összességét.

    Az „Istenadta népnek” egy része tehát nem unja, a másik két része viszont bőven unja, sőt egyre fogynak már az egyetértők is. Tudja és érzékeli ezt Orbán is, hiszen az októberben szétszaladt nyájat valahogy vissza kell terelni, ezért is találta ki megint a konzultációs hablatyot, amivel nem csak a saját nyáját, de sok, más nyájhoz tartozót is maga felé fordíthat, amennyiben olyan „kérdésekkel” rohanja le őket, amely úgy általánosságban a nép „igazságérzetével” találkozik – értsd, rámutat, hogy ki a „rosszember” ( Rózsabimbó effekt) kit kell utálni, ki és mi a felelős az egyéni sikertelenségeikért, mennyire más lenne a helyzet, ha ezek nem lennének, micsoda Kánaán lehetne itt, ha nem létezne „bírói függetlenség” börtönbiznisz, gyöngyöspatai romák, sőt Szeviép ügy sem – ez utóbbiról vajon mit tudhat a közvélemény, az kérdés, de a lényeg, hogy kapnak az oldalukba erről is egy „egyetértésükre” számító kérdést, és kész! Máris sínre van téve egy időre a nemzeti gondolkodás – de botorság feltételezni, hogy ezt úgy általában a magyarok gondolják így – nem, csak a magyarok egy része, ők a féltégla amivel verheti Orbán a mellét, és hogy a többi lényegesen nagyobb csoportba tartozó mit gondol, az nem érdekli : ő egy speciálisan saját célra hozott törvénnyel az egyharmadból is simán csinált magának kétharmadot, de kizárólag a parlamentben – na innentől aztán el is van vetve a dolog! Ez az írmagja mindennek, ezt kellett volna megakadályozni bármiképpen – de sok, ismert okból nem jött össze, kérdés 2022 -t illetően rájönnek-e az ellenzéki megmondóemberek, hogy a mi megoldás, mert egyszer már sikerült!

  • Presbiter
    2020 február 15
    10:46 de.

    Hát látod !
    Az aljas lelkű OIM* már itt bujtogat gyilkosságosdira !

    *OIM = Oldal Idióta Marcsája

  • Besancon
    2020 február 15
    7:37 de.

    A „pupulista” Ferenct ködösít.
    Úgy tesz mintha nem tudná hogy nem
    az SZJA a legnagyobb adótétel ma,hanem az
    a harminkét-valahány (vagy még több) adó,amit ezek bevezettek
    És azokat mindenki fizeti, aki csak él lélegzik és mozog.
    Még a csecsemők is mikor tiszta pelenkát kapnak.
    De még a halottakat is megadóztatja ez a rezsim.

    Csak az ilyen Ferenct-féle iderendelt seggfejek meg akarnak minket dumálni az udvarias szavakba csomagolt hazugságaikkal.

  • Különben VALÓBAN tanulságos
    amint ez a Boda évről évre,hónapról hónapra
    aljasodik lefelé és váltogatja a „köpönyegjeit”,
    attól függően milyen a „politikai széljárás”.
    Jól tette Chris hogy nem gyomlálta innen
    ki ezt a haszontalan kártevőt.

    Nem érthetjük meg
    pl. a döglegyek „működését” sem,
    ha nem tartunk belőlük párat búra alatt,
    tanulmányozási célzattal.Hogy aztán jó irtószereket
    találjunk ki ellenük.Ez csak hasonlat,de valahol azért áll.

  • Besancon Sajnos nem ismerem mind a 269 szavazót, aki unja a „gyurcsányozást”. Olyan elhanyagolható százalék, hogy marad az Istenadta nép megszólítás. Sajnos.

  • LESZLI;
    A Presbiterhez cimzett soraidban emlitetted a „valalkozasi ado”-t.
    Lennel-jo ismerteni ,hogy mi az a „valalkozasi ado” magyaroszagon ?

    Elore is koszonom !

  • Kenny
    2020 február 16
    11:18 de.

    Ez az általad mantrázott „Istenadta nép” inkább sejtet Istenátka nép látens irtózást belőled! Nem kell a népet ennyire lenézni mert másként értékel mint Te vagy a hozzád hasonló, még középutat sem tűrő ellendrukkerek! Minden relativ, mert tegyük fel, ha most nem ez, hanem az általad kedvelt másik patás ördög regnálna, akkor az „Istenadta nép” már nem burkolt szidalomként, hanem sehogyan sem kerülne általad terítékre!

  • nyugdíjba vonul vagy szabadságra a KMH?

  • Orsós Elemér Ki az a másik patás akit kedvelek? Már megint Gyurcsány? Ne marháskodj. Az nem zavar, hogy többször leírtam, mi a Gyurcsány kormány miatt jöttünk el?
    Ennek ellenére nem hiszem, hogy
    a Dennis ciklon miatta volt tegnap. Az „Istenadta népből” pedig azt olvasol ki amit akarsz, az ember az érzelmeiért nem felelős ezt Te is tudod.

  • Orsós Elemér

    Miklós bá’
    2020 február 14
    3:44 du

    Dáviddal Ti legalább olyan hiteles alakra hivatkoztok, mint a mi Botondunk vagy Lehelünk, akiktől Ti -jogosan- hasonló példálózás esetén röhögőgörcsöt szoktatok kapni! 😀

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2020 február 15
    4:15 de.

    Vice-versa: úgy látom TE is rögtön felismerhető vagy a túlburjánzó megfelelési félrebeszéléseidből! 😀 Viszont én nem személyeskedéssel próbálok egy vitát eldönteni, mert nekem nem létkérdés hogy, igazam legyen! 😀 (Az a baj hogy, nagyon megszoktátok ezen a balos, szélsőbalos dominanciájú fórumon hogy, csak kevés ellenzéketek vagy elfogulatlan közép van, ezért azt a pár ellenszegülőt nem érvekkel, hanem lejáratással próbáljátok -jobbára sikerrel- kiiktatni, aminek az lesz a végeredménye, hogy a KMH egy idő után nem vita, hanem egymást tömjénező vagy túllicitáló forummá válik! 🙁 )

  • Orsós Elemér Ki itt az elfogulatlan közép? Megnyitnád a tudás csapját?
    Kevés jobboldali van? Itt?
    Több van mint ellenzéki és sokkal szorgalmasabbak.
    „ezért azt a pár ellenszegülőt nem érvekkel, hanem lejáratással próbáljátok -jobbára sikerrel- kiiktatni,”
    Azért tudjuk, ez a jobboldal módszere. Azután mikor sikerül felgyújtani a Reichstagot, akkor rákenjük Dimitrovra. Nem Ti találtátok ki, de arcátlanul jól müködtetítek.
    Azért felhívom megint a figyelmedet, hogy a NER-nek nem csak a baloldal az ellenzéke, hanem a tisztességes konzervatív keresztény jobboldal is. Tudod, aki nem annak mondja magát, hanem az.:)