Karanténnapló 3

2020 április 7 8:04 de.74 hozzászólás

Helyzet: ragyogó tavasz, 17-18 fok, bár az esték, éjszakák csípősek, hidegebb vidékeken gyakori a mínusz. A szilvafa ledobta menyasszonyi ruháját – csak remélem, hogy a szirmok alatt lapuló gyümölcskezdemények (ha vannak egyáltalán) nem szenvedték meg a hideg éjszakákat.

Illusztráció: Carol Marine

A ragály is megy rendületlenül a maga útján: mára 732 igazolt fertőzött, újabb hat, összesen huszonhat elhunyt. Orvosok, járványügyi szakemberek, matematikusok a mostani és korábbi pandémák adatait vizsgálva arra a következtetésre jutottak: a hivatalos adatoknak kb. a százszorosa lehet a valóság. Mégsem hiszem, hogy a hivatalosságok hazudnának. Még Magyarországon sem. Nagy a felelősségük: ragaszkodniuk kell az igazolódott adatokhoz, nem kelthetnek pánikot a valószínűség számítással közelebbi ismeretségben nem lévők között. Ugyanakkor érzékeltetniük kell: a helyzet komoly, a szabályok betartása mindenkinek az érdeke.

Mellékszál: ezernél többen vannak hatósági otthoni karaténban. Ők azok, akik fertőzött területről hazatérve, vagy fertőzöttel érintkezve kötelesek két hétig az otthonukban tartózkodni. Nem viszik el őket elkülönítő helyre, de a hatóság ellenőrzi, betartják-e a kijárási tilalmat. (Országosan még csak kijárási korlátozás van érvényben.) És rendre több száz, a tilalmat megszegőt találnak. Talán tudjátok: nem vagyok egy fegyelmezési tébolyban szenvedő. De nem vacakolnék szabálysértési bírsággal: úgy bevágnám ezeket egy állandóan őrzött elkülönítő helyre, mint a pinty. Ha nem képesek annyi önfegyelemre, hogy belássák: az általuk hordozott vírust szórják így szanaszét.

Hanem más területeken a kormányzat nem pihen. Világszerte nagy felháborodást keltett a felhatalmazási törvény, amit persze a kétharmad farokfelvágva elfogadott, gyakorlatilag teljhatalmat adva a rendeleti kormányzáshoz. Az ürügy az volt, hogy a járvány kényszerítette rendelkezéseket a kormány késlekedés nélkül meghozhassa: ez eddig sem volt akadályozva, az ellenzék megszavazta a nagy létszámú rendezvények tiltását, az iskolabezárást – sőt, ők sürgették – és a kijárási korlátozásokat is. Csak ahhoz ragaszkodott: határozott időnként szerepelt 30, de 90 napos határidő is az ellenzéki javaslatokban – az országgyűlés vizsgálhassa meg a korlátozások fenntartásának indokát. Az ellenérv az volt: szerepel határidő. Mégpedig az: a járvány és következményeinek elmúltával visszaáll a törvényes rend. Ezzel két bibi van: az egyik, hogy kétharmaddal kellene elfogadni, hogy elmúlt a veszély, meg a következményei is???! (Jó, ha egy évtized alatt föl tudjuk számolni a következményeket – és nemcsak Magyarországon, hanem világszerte.) A másik bibi. Kevesen tudják, hogy a „migránsveszélyre” hivatkozó 2015-ben kihirdetett vészhelyzetet a kormány suttyomban folyamatosan hosszabbítgatja – függetlenül attól, hány illegális bevándorló jut be az országba.

Elég furcsára sikeredett a katonaság bevetése is. Addig rendben van, hogy a katonaság ilyen vészhelyzetben készenlétbe áll. Arra gondolnék, a katonai mentők, egészségügyisek segítenek a civileknek beteget szállítani, tesztelni. Netán a határokon segítenek az áruszállító kamionok ellenőrzésében, tesztelésében, fertőtlenítésében, hogy folyamatos legyen a boltokban az áruellátás – ez az egyetlen hatékony ellenszere az árdrágításnak. De ilyesmiről nem hallani. Viszont kórházparancsnokokat nevezett ki a kormányfő a kórházak élére – pl. a készletgazdálkodás ellenőrzésére. (Talán attól tart, hogy a nyomokban végre megjelent arcmaszkokat cefreszűrésre használják az orvosok, ápolók?) A néptelen utcákon fegyveres járőrök, ujjuk a géppisztoly ravaszán. Pedig mi nem randalírozunk ordítva az utcán, nem borogatunk kukákat, és nem gyújtogatunk autókat.

Egyébként is furcsa jelek mutatkoznak a magyarországi első szolgán: már nem is királyi többesben beszél, hanem egyes szám első személyben: kineveztem, benyújtottam, elrendeltem stb. Fürkészeket, meg cserkelőket küld ki eladó maszkok, fertőtlenítők, lélegeztetőgépek után!

Egy javaslatot csodák csodájára visszavont. A Semjén miniszterelnök-helyettes által benyújtott, 54 paragrafusból álló salátatörvény javaslatot. Egy pont verte ki a biztosítékot: a helyi védekezést valamiféle központi bizottság irányítaná, amelytől az önkormányzatoknak, polgármestereknek engedélyt kell kérniük intézkedéseikhez. Agyrém! Több mint háromezer település több ezer rendelkezését egy bizottság vizsgálná fölül – öt nap alatt, mert ennyi idő alatt kéne dönteniük az engedélyezésről. Talán abban reménykedik, hogy a koronavírus ért magyarul, és ész nélkül menekül egy ilyen helyről. Szerintem pont fordítva: vigyoroghat nyugodtan: a vírust nem fogja a puskagolyó. Viszont bízhat abban, hogy az agyatlanul központosított parancsolások megkönnyítik szabad lófrálását.

A visszavont törvényjavaslatban olyan – a járvány megfékezéséhez feltétlen szükséges??? passzusok is vannak, mint a színházak eddig háromtagú felügyelő bizottságainak öttagúra bővítése, az öt tagból persze hármat a kormány küld. Ilyen fontos feltétele a vírus elleni harcnak a Városliget elvétele a fővárostól, hogy folytatódhasson Európa első városi parkjának totális beépítése. Vicces is lehetne – de inkább szomorú és aljas. Kihasználni a nehéz helyzetet, a közfigyelem lanyhulását egy szennyes diktatúra alattomos terrorrá mélyítéséhez – a pávatáncos leleménye. Nincs ezzel egyedül a nemzetközi színtéren. De itthon teljesen elbodásodott a „többség”, köszönhetően a kormányerő évek óta tartó folyamatos uszításának. Sajtószabadság eddig sem volt – a rémhírterjesztés szankcionálásának szigorítása viszont már a „hírszabadságot” is megszünteti. Veszélyhelyzetben a rémhír rendkívül ártalmas, terjesztőit felelősségre kell vonni. Ez eddig rendben van, és meg is vannak a törvényes feltételei. A javaslat szerint azonban szinte tetszés szerint ítélhető meg, mi a rémhír, és mi a tényközlés. Az egyik kisváros ellenzéki polgármesterét pl. rendőrségi attaknak vetették alá, mert kiszűrtek néhány fertőzöttet. A polgármester meg azt találta mondani: fertőzési gócpont alakult ki, mindenki tartsa be a távoltartási szabályokat.

Egy volt kdnp-s politikus nemrégiben azt mondta: szerencsénk, hogy nem a fidesz van ellenzékben, mert már égne az ország. Van benne valami: hiszen sem az ellenzéki pártok, mozgalmak, se „ellenzéki érzelmű” emberek nem szerveznek tömegrendezvényeket, betartják a gyülekezési tilalom előírásait.

Hanem. Ahogy telik az idő, fogy a türelem – és fogynak az egyéni tartalékok – már ahol egyáltalán volt ilyesmi. (A magyar háztartások 10(!) százalékának van két hónapra elegendő tartaléka élelemre, lakhatásra.) Százezreknek kellett abbahagyniuk a munkát -, az állásuk ugyan létezik, de fizetést nem kapnak. Mivel nem munkanélküliek, segély sem jár, még arra a vacak 3 hónapra sem, Emellett van kb. 800 ezer egyéni vállalkozó, akik elvesztették megbízásaikat, jövedelem nélkül maradtak. (Nemcsak szellemi területen – találkoztam már számlára dolgozó takarítóval, titkárnővel stb.) Számukra az adóhalasztás nem sokat ér: amúgy se tudnának fizetni: ha nincs bevételük, miből? Európa MINDEN országában, valamint az USA-ban, Kanadában is jövedelempótlással segítik állampolgáraikat az állami költségvetések. Nemcsak a „gazdag” államokban: Romániában 60% Bulgáriában 40 százalékát fizeti ki az állam az elmaradt fizetéseknek.

Nagy várakozás előzte meg hát az egy hónapja odázott „gazdaságvédelmi” tervet. A minap be is jelentette a „keccsölő” tábornok az idei költségvetés átalakítását. Háááát – nem sokban különbözik az eddigi, rosszemlékű nyugdíj, meg egyéb ”védelmi” tervektől. Igaz, az egészségügyi dolgozók kapnak egyszeri – adózás alá eső – 500 ezer forintot. Ezt nem lehetett megúszni, és minden normális ember egyetérthet. De béremelésről szó sincs, a szociális dolgozók pedig még az egyszeri pluszpénzből is kimaradtak. Holott ők azok, akik a településeken gondoskodnak a rászorulókról, kiszállítják az ételt az ellátás nélkül maradt iskolásoknak, élelmiszert, gyógyszert vásárolnak az egyedül élő időseknek stb. A hajléktalanok is rájuk maradtak: a szálláshelyek töredéke a valós létszámuknak.

És szó sem esik semmiféle jövedelempótló támogatásról, de még a munkanélküli segély példátlanul alacsony, három hónapjának felemeléséről sem, ahogy a családi pótlék összege is marad a 2008-ban megállapított szinten.

3000 milliárd forint átcsoportosításáról beszél a kormányfő. És persze a közteherviselési kötelezettségekről. Na, de honnan veszi el a pénzt? A bankoktól, meg a multiktól. Tapsol is ennek minden bodaság. Mert nem tudja az „ártatlan”, hogy a bankoknak nincs saját pénzük: a betétesek, számlatulajdonosok, befektetők pénzével kereskedik. A befektetők viszonylag könnyen szabadulnak: eladják a részesedésüket. Hanem Mari néninek a temetésére gyűjtögetett spórolt pénze, meg a 90 százalékban átutalási számlára érkező fizetések, nyugdíjak kifizetése is veszélybe kerülhet. A”multik”meg! A számottevők – az autógyárak – már egy hónapja nem dolgoznak, a kisebbek sem termelnek. Maradnának a kiskereskedelmi multik, a bolthálózatok. Ezek megsarcolásának következménye a drágulás. Hatósági árak ezen nem változtatnak: csak a kötött áras portékák leköltöznek a pult alá, még drágábban. A megoldás csakis az áruhiány elkerülése lehet.

A következő sarcolandó terület az önkormányzatok. Miután a helyi védekezéshez az állam eddig se adott egy fillért se – a saját, csökkenő bevételeikből kell megoldaniuk a helyiek ellátását, meg számtalan közfeladatot. Egyetlen „operatív törzstagot”, de még honvédet se láttam a közterületet fertőtlenítők között – az anyagot, a bért az önkormányzat állja. Most az autók után befizetendő súlyadót is einstandolja a magasságos központ.

Nincs kétségem, hogy nemcsak a kormányhűek, de a népesség nagyobbik részében is általános kárörömöt vált ki pártok költségvetési támogatásának megszüntetése. Ennek az az oka, hogy a köznép 95 százalékának – beleértve a mindenoldali megmondók többségét is– fogalma sincs a politikai demokrácia működéséről, eszközrendszeréről.

Még mielőtt túlságosan örülnének, hogy eltűnnek a pártok, szólok: a Párt megmarad. Amúgy a magyar költségvetés 2,5 (kettő és fél) milliárd forintot fordít a parlamentbe bekerült pártok támogatására. (2018,májusi adat, nem hiszem, hogy ma ez az összeg 5 milliárdnál nagyobb lenne: a kormánypárt könnyedén nélkülözi: csak az ellenzékieket lehetetleníti el.)

Ezzel szemben: nem állítják le az eddig is kétséges hasznú gigaberuházásokat. Mehet a 120 milliárdosra tervezett atlétikai stadion, a Vár tökéletes szétmázolása középkori műemlékből émelyítő cukrosdobozzá, a Városliget lebetonozása. És ez csak a főváros. Hiába no, a betont, meg a térkövet lehet a legegyszerűbben túlszámlázni. Így aztán kap 2 milliárdot a balatoni kikötőfejlesztő, meg Schmidt Mária hosszúnevű alapítványa. 17,4 milliárdot kapott (március 29-n) a csudálatos gázszerelő cége az általa lerabolt Mátrai Hőerőműért, és persze folytatódhat a belgrádi vasútvonal – immár rendeletileg titkosított – építése. (Na, mire jó a rendeleti kormányzás?) Mind-mind nagyon fontos és sürgető a járvány megfékezéséhez. Vagy nem?

Persze van érv – még figyelembe is vehető – a beruházások fenntartására: hogy a vész elmúltával újra lehessen indítani a gazdaságot. Munkát! Munkát! – hörgi az egyre furcsábban viselkedő kormányfő.

Biztos, hogy meg kell várni, amíg tömegek egészítik ki a régi jelszót? Kenyeret!!!

Utóirat: Óriási öröm ért! Van egy cicám: kerti macs, egérfogásra lett szerződtetve. De nagyon gyanakvó, be nem jönne a lakásba – még velem is, pedig sose bántottam. A kaját is akkor eszi meg, ha eltűntem. Vagy két hete nem láttam: a kaja ugyan elfogyott – szerintem a szarkák járnak

rá, de a leve ottmaradt. Már lemondtam macsúrról. és ma kinézve látom, hogy elfogyott a táljából a kajalé. Na akkor teszek ki kaját. (Konzervet kap.) Viszem ki a tálját: hát, ott sündörög őkelme a kisteraszon! Micsoda öröm! Gondoltam, megosztom Veletek, jól jön egy jó hír. Juszt is!

ZU: Ma (Április 6. 12 óra) A kormányfő újabb „gazdaságvédelmi tervet” jelentett be. Miután ismét kárhoztatta az „emúttnyócév” tíz évvel ezelőtti időszakát, rátért a lényegre. Az akcióterv első szakaszát mindjárt ki is pipálta: a munkahelyek megőrzésére szóló járulékfizetési csökkentések, adóhalasztások, hiteltörlesztések felfüggesztésének már bejelentett rendszerét véve alapul. A második, most bejelentett szakasz a GDP 18-20 százalékának átcsoportosítását jelenti: a költségvetési hiányt a tervezett 1,5% helyett az idén 2,7%-ra emelik. Az első a munkahelyek megőrzése, ami öt programpontot tartalmaz. Az első, hogy „a rövidített munkavégzés esetén készen állunk arra, hogy átvállaljuk a munkaadóktól a bérköltségek egy részét. Ez a bértámogatásnak egy speciális magyar formája lesz.” (Szó szerinti idézet.) A második, hogy a munkahelyek megőrzése érdekében 450 milliárd forint értékben beruházásokat támogat a kormány. A harmadik programban a kiemelt ágazatok szerepelnek, amelyeket újra kell indítani: turizmus, egészségipar(?), élelmiszeripar stb. A negyedik program a magyar vállalatok támogatása kamattámogatás, garancia formájában, amire 2000 milliárdot szánnak. Az ötödik pont a „család- és nyugdíjas védelmi program. Ennek egyik pontja a 13. havi nyugdíjak visszaépítése, méghozzá úgy, hogy 2021 (a JÖVŐ ÉV!) februárjában kifizetnek EGY HETI plusznyugdíjat, majd 2022-2023 és 2024-ben újabb egy-egy hetit. Mellékesen: 2022-ben lenne itt egy országgyűlési választás…

(A bejelentést a kormányfő itt található beszédéből foglaltam össze.)

A rendeleti kormányzás szépségeihez tartozik, hogy a rendelkezés azonnal életbe lép, se kérdést, se javaslatot nem tehet hozzá senki. Ahogy a majd nyilván szükséges részletszabályozáshoz sem.

„ Visszaépítjük a 13.havi nyugdíjat. Ezt négy részletben tesszük meg. 2021 februárjában a nyugdíjasok a januári nyugdíjon felül egy heti nyugdíjat fognak kapni.” (Nem tudja a minielnök, hogy a nyugdíj nem UTÓLAG, hanem a tárgyhóban jár? Februárban tehát csak a februári nyugdíjhoz tud tenni, a januárihoz nem.)

74 hozzászólás

  • „Karanténnaplóm” szerint a biztosított idősávban járok bevásárolni. Kapható minden, WC-papír és papírzsebkendő is. A sertés és marha húsok frissek, a baromfialkatrészek is. A filézett pipimell kimondotta szemrevaló és gusztusos. Nem szoktam venni, száraznak találom. Meg nem vacakolok vele, hogy kilessem porhanyóssá tételét.

    A vásárlóközönség betartja a szociális távközt (2m) és a többség szájmaszkot, orvosi gumikesztyűt visel. Csodálom az eladókat, ők is a frontvonalban, bármikor megfertőződhetnek. Viselnek szájmaszkot és kesztyűt. Fizetéshez többnyire az önkiszolgáló pénztárhoz terelik a vásárlókat. Jó játék: magad húzogatod az érzékelő alatt a vonalkódos cuccaidat, végül bankkártyával zársz. De fizethetsz papírpénzzel, és fémpénzzel is, mindkettőt elnyeli az okos gép.

    (emlékszel: réges-régen előbb a pultnál lemérték, kaptad a ceruzás blokkot, azzal sorba álltál a kasszánál, majd visszamentél a pulthoz, és megkaptad a barna csomagolópapírban (rajta ceruzával az ára) a parizered, ha épp végzett a mérlegmutatvánnyal az eladó, és a blokkodat feltűzte egy százasszögre)

  • Helyzet április 7. reggel 8 óra: 817 igazolt fertőzött, 43 elhunyt. A bejelentés a halálozási arány szempontjából érdekes. Az 5% körüli arány nemcsak a németországi, rendkívül alacsony, ezrelékben mérhető arányhoz képest magas, hanem a szomszédos országok – Szlovákia, Románia, Ausztria – 3-4 százalékos arányához képest is.

  • Drizari! Nekem is ez a tapasztalatom, bár én a”magyar üzletlánc” egyik boltjába járok.Nagyon jól vezetett, tiszta,olcsó üzlet. (A CBA nem franchaise, így különbség van az árakban, a választékban.) Közel van, akár gyalog is: mi a fenének zsúfolódjak más diszkontokban? De mi köze van ennek a „gazdasági akciótervhez”? Ami a mészárosok cégeinek támogatásán kívül semmit nem tartalmaz.
    Sőt: Van egy fogadásom! A nyugdíjTÖRVÉNY szerint az idén novemberben esedékes, a valós inflációt figyelembe vevő kötelező nyugíjkiegészítés eltűnik majd valahol a „szolidaritás és védelem” örvényében. Felajánlok 1 db bontatlan, M3-as típusú szűrővel ellátott munkavédelmi arcmaszkot. Ellentételként szívesen fogadnék egy Chivas Regal wishkyt, 1 literes kiszerelésben, esetleg ugyanilyen butélia Henessy konyakot, eredetigazolt szatmári szilvapálinkát.

  • Kedves Találom!
    Nagyon pontos és fontos írást publikált. Gratulálok.
    A statisztikai adatokhoz annyit, hogy a nálunk köztudottan (és botrányosan) kevés tesztelés miatt a „hivatalosan” és nem magán laborokban aranyáron elvégzett tesztek száma más országokhoz képest rendkívül kevés.
    Ha az Ön által is idézett hivatalosan fertőzöttek száma 817 helyett csak 43 lett volna, akkor nálunk a halálozási arányszám 100% lenne. Ha jóval több, pl 2×817=1624 pozitív tesztet állapítottak volna meg, akkor viszont csak kb 2,26%.
    Nagyon is indokoltan reklamálják, hogy sokkal több tesztet kellene végezni.Persze nem a statisztika javítása miatt, hanem azért, hogy aki megbetegszik, az minél előbb orvosi kezelést kapjon. Lehetőleg mielőtt még a legsúlyosabbra, a lélegeztető gépes kezelésre szorulna, amitől az Isten őrizzen meg mindenkit, beleértve az ahhoz szükséges relatíve nagy számú e.ü. személyzet szükségességét is.

  • talalom,

    az emberek élni, túlélni szeretnének. Élelemben szerencsére nincs hiány (WC-papírban se), „mindössze” lassan százezreknek nincs munkája és így fizetése se. Ez utóbbit megoldani nem tudom, nem is a feladatom. Agyalnom se kell rajta. Legfeljebb az a kérdés zavar, mi történik, ha elfogy a pénzük? Ez megtörténhet velük?

    Ami meg a nyugdíjasokat illeti, már rég nem homogén társulat. Viszont legyen bármennyi is valakinek a nyugdíja, legalább megkapja. Illetve, majd most 9-én kiderül, rajta lesz-e a bankkártyákon?

  • talalom,

    ja igen, és absztinens vagyok, talán emiatt bírtam lecserélni a 3,5 éves autómat egy teljesen újra. A járvány miatt még mindig csak bejáratom (3000 kilométerig).

    (nem nagyképűségből írtam, csak érzékeltetés, hogy a magyar nyugdíjasok – szerencsére – már rég nem homogén társulat, így Korda Györgynek és Kóbor Jánosnak is van mit a tejbe aprítani a nagyon kevéske nyugdíjuk mellett)

  • Bocsánnat, az írás végéről lemaradt az utolsó bekezdés befejezése:
    „ Visszaépítjük a 13.havi nyugdíjat. Ezt négy részletben tesszük meg. 2021 februárjában a nyugdíjasok a januári nyugdíjon felül egy heti nyugdíjat fognak kapni.” (Nem tudja a minielnök, hogy a nyugdíj nem UTÓLAG, hanem a tárgyhóban jár? Februárban tehát csak a februári nyugdíjhoz tud tenni, a januárihoz nem.) „Ez történik majd 2022-ben, 23-ban és 24-ben is. Most persze a munkahelyeket kell menteni, de nem feledkezhetünk meg a nyugdíjasokról sem.”
    Az idézőjeles rész a kormányfő április 6-i, déli, saját szájú bejelentésének betűhív leirata. Ennyit a 13. havi nyugdíjról…

  • Igen Drizari. Magam is a „tehetős” nyugdíjasokhoz tartozom – bár a nagykorú Clióm lecserélésére nem gondolhatok, de legalább tankolni tudom. Igaz, nem járok már hosszú távokat: évi 5000 kilométer max. Észrevettem, hogy hetven múltával bizonytalan lettem – különösen szürkületben. 53 éves a jogsim – vezettem is napi rendszerességgel, így tudom: a bizonytalan vezetőnél még a rossz sofőr is jobb.
    Nem is hiányolnám a 13. havi nyugdíjat – pláne nem, hogy hazugság még az ígéret is. De a törvényben kötelező inflációkövető emeléshez ragaszkodom. Annál is inkább, mert a családban megjelent az első, nulla jövedelemmel randelkező felnőtt. Múzeumban volt teremőr: a múzeumok bezártával nem kell munkába mennie. Ám a bizonsági cég, amely alkalmazza, egyetlen fillért sem fizet. A ma (ápr. 7-én) bejelentett „munkabér támogatás” sem vonatkozik rá, az csak valamilyen homályos „csökkentett munkaidőben” dolgozók bérkiegészítésére igényelhető. Hát, lesz helye a nyugdíjunknak – remélhetőleg egy ideig még folyósítják.

  • ahhoz nyugodt és megfelelő kultúra is szükségeltetik, hogy valaki kibírja a karantént figyelem (néha) a teve hírekben a sétahajózó utasokat most, hogy nem lehet kiszállni onnan ahová rengeteg pénzért befizették magukat, hogy egy időre szegregáltak legyenek az óceánon karanténban, már nem bírják és teljesen hisztérikusak, meg követelőznek, hogy mindenki adakozzon nekik, hogy onnan ki…, pedig mennyire akartak be

    tök rekontra és renonc meg negyvenszáz hülyeség

  • talalom,

    nem lesem Orbán megnyilvánulásait, a történelmi felelősség az övé, kormányájé és a pártjáé. Ez utóbbit itt leírtam már, s volt aki nem értette. Most sem fejtem ki.

    Jelen helyzetben mást tenni nem lehet, mint hogy a választott demokratikus ellenzéki képviselők hallassák a hangjukat. Ezzel ugyan „megsemmisítendő politikai ellenséggé” válnak (O.V. szerint már váltak), és nulla a törvényhozási és a parlamenti befolyásuk, de legalább még vannak.

    Sajnálom, hogy a családodban már van egy felnőtt jövedelem-nélküli, sajnos segíteni és tanácsot adni se tudok.

  • Drizari

    (emlékszel: réges-régen előbb a pultnál lemérték, kaptad a ceruzás blokkot, azzal sorba álltál a kasszánál, majd visszamentél a pulthoz, és megkaptad a barna csomagolópapírban (rajta ceruzával az ára) a parizered, ha épp végzett a mérlegmutatvánnyal az eladó, és a blokkodat feltűzte egy százasszögre)

    —————————————–
    Épp a napokban beszélgettünk erről a férjemmel hogy milyen volt amikor elmentünk a fűszereshez vagy a „közértbe” vásárolni, kivártuk a sorunkat, kértünk ezt is azt is, az eladó kis kupacba rakta, egy egy vásárló cuccait, ráírta mindre az árat, később amikor már fizettél, a blokkon lévő összegek alapján azonosította, és adta oda sorban az árut, mi meg raktuk a kosárba, szatyorba stb sőt, a ráérősebb vagy alaposabb eladók még le is húzták a blokkról a már kiadott tételeket. És valószínű akkor sem volt kevesebb vásárló, legfeljebb nem napi szinten rohanták meg az üzleteket, és raktak bálákat a bevásárló kocsijukba! Nekem úgy tűnik, akkor kevesebb áruféleség volt, és egy- egy cikkből közel sem volt ekkora választék, továbbá külön volt hentesüzlet, pékbolt, és zöldséges – mindenhova külön mentünk, legfeljebb nem ugyanazon a napon – és akkor is bevásároltak azt emberek, megvették amit akartak, és senki nem óbégatott ha a pultnál, vagy a pénztárnál várakozott. Jó részt gyerek voltam még, egyedül, vagy valamelyik családtaggal mentem, a listát még nem én írtam, de így utólag belegondolva, ha ma egy hirtelen változás következtében visszaállna a régi rend, nem tudom miként alkalmazkodnánk? Nekem úgy tűnik nem csak az áruféleség, de mi magunk is mintha meghatványozódtunk volna!
    Önkiszolgáló pénztárak nálunk csak az Auchanban vannak, de ott nem lehet kp-vel fizetni, csak kártyával ezért aztán ott nincs is sorállás, tök kényelmesen lehet lehuzigálni a tételeket, és bepakolni másik kocsiba! Azt tapasztaltam, hogy az idősebb korosztály idegenkedik ezektől a pénztáraktól – egyelőre – pláne ha több mindenfélét vásárolt, még akkor is ha, egyébként is kártyával fizetne. Félnek tőle, pedig nem ördöngösség, de ha belegondolsz, a zöldség – gyümölcs részlegnél is zavartan pislognak, ha beakarnak árazni valamit, és a mérleg előtt állnak – sokan várják, hogy odalépjen egy „segítség!” Látod mekkorát változott a világ a százas szögre akasztott blokkok óta ?

    A csirkemell nekem sem jön be annyira – bár a családom miatt többnyire ezt veszem – nem is feltétlenül a szárazsága miatt, hanem mert önmagában semmi íze, olyan radírgumi szerű az egész – viszont ha jó van elkészítve, megfelelően ízesítve, akkor nagyon finom tud lenni! De azért a comb sokkal -sokkal ízletesebb!

  • Arról az egyheti „tizenharmadik havi” nyugdíjról: Egy évben 52 hét van. 1 hét az az éves nyugdíj 2%-a. Mivel az infláció ennélmár most is sokkal több, és mi lesz még… Szóval kinn leszünk a vízből Miviktorunk jóságától… Ugyebugye?

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2020 április 7
    11:16 de.
    Röhögő görcsöt szoktam kapni, amikor az általad zárójelben és bulvár lapokban szereplő hölgyek és urak síró fürdős alkalmazottként a kevéske nyugdíjukkal sajnáltatják magukat, miközben a jogdíjaikból -megjegyzem megérdemeltem- aranypolgárként élnek! 😀

  • A Reuter jelentese a MAV zenekara autokon a Budapest utcain hangszorokkal pumpaljak zeneiket, a lakossag oromere.43 halalos eset a kilenc es fel millioban. Kozben tobben haltak meg az orszagban kozonseges balesetek es buntettek kovetkezmenyeiben. De a kerdes, hany a 43 kozzul halt-volna el a corona-virus nelkul is ????? A vilagszerti adatok akapjan a cukorbajosak, rak, rudo, sziv, bajokkal szenvedok akik az aldozatok vilagszerte.

  • talalom;
    Whisky-t, Conyakot, szilvapalinkat, es elfelejtette egy doboz Cubai szivart!

  • Kedves Cenz Ura, most nagy munkába vágtam a fejszémet (de nagyon jól ki van kovácsolva és és -főleg- ki is van fenve)

    meg akarom fejteni a redakciós alapelveid lényegét, eddig -be kell töredelmesen valljam- teljes a csőd e téren

    de nem vagyok az a fa….vő aki ripsz-ropsz feladja… ki fog az derülni

    addig is mindenféle játékok össznépi körtekerészeti körgugolászati tovalöködöm

  • Besancon,

    oh, yeah! A változás (és fejlődés) megállíthatatlan. Emlékszem még a kannástejre, amit altatni lehetett és forralni kellett, és piacokon az élő tyúkokra, amiket szombaton spárgával kötöttek ki a konyhákban vasárnapi sorsukra várva. Kétkilós kenyereket árultak, mérés nélkül kaptad a felét és 3,60-ba került. Hentes kirakatában disznózsírból faragott Rákosi „mellszoborra” is emlékszem – jelentését évtizeddel később értettem meg, és emlékszem, helyben főzött a hentes kolbászt (2 forintosat), állva ehetted nála mustárral v. tormával, szelet kenyérrel, papírtálcán kaptad. Emlékszem a lovaskocsikra Pesten, árultak rajta jeget, szódát, de emlékszem az áramszünetekre és a vízkorlátozásokra is, meg a heti kétszer érkező húsra és az érte álló hosszú sorokra a hentesüzleteknél. Az udvari porolókra, a porolón szőnyegeket püfölő „nénikre”, a bérház udvarán a vasárnap délelőtti hegedűsökre és tangóharmonikázókra, s folyosókról (gangokról) nekik aláhulló újságpapírba csomagolt 10-20-50 filléresekre, a házudvarba betérő ószeresekre, és drótos-tótokra, de megcsodáltam az udvaron átvonuló és a pincelejárat felé vonuló szénlehordókat is. És emlékszem még a vasárnap délelőttönkénti, a házban hallható húsklopfoló hangjára is.

    Hiányoznak? Nem. Viszont hiányzik a sok kis bolt, trafik, üzlet, még a Vasedény és a Keravill is, a támpontok. Hiányoznak ezek a támpontok nekem éppúgy, mint a visszatérő gólyának a villanyoszlopról levert fészek.

  • B79! Cigarettázom, nem szivarozom.
    Drizari! Gyere Az élet az „Átkosban” – miért volt Magyarország a legvidámabb barakk – című face oldalra! Ott nosztizunk jópáran. De azért ezzel vigyáznék: lehet, hogy a villanyoszlopról levert gólyafészek épphogy megmenti a drótokon ügyetlenkedő fiókák életét…

  • Drizari
    2020 április 8
    2:59 de.

    nekem a Háztartási oda néha csak azért mentem be mert imádtam az ott kerengő illatokat ugyanúgy a Patikákat és a drogériákat amikben ott keverték kavarták ami kellett

    a vasedény is nagy dili volt amit ott nem lehetett kapni azért messze kellett menni az építési telepre a lerakatba ahol egy egész házhoz valót egy helyen be lehetett szerezni meg a sok asztalos alapanyag raktár ahol olyan furnérokat tudtam bvenni, hogy utána a csodájára jártak mikor a szomszéd asztalos megcsinálta a terveim szerint

    renonc és hiányzik és rekontra piros negyvenszázzal

    és jött a vándorköszörűs akit tudtuk hol lakik és akkor oda is el kellett menni mert a disznóöléshez az eszközöket illett rendbetenni előtte és a már korábban máshol említett schuszter, nélküle lukas cipőben kellett volna járni de tőle mindig ép és fényes cipőben mentem haza

  • talalom
    ápr.7. 9:54

    „Ellentételként szívesen fogadnék egy Chivas Regal wishkyt, 1 literes kiszerelésben,”

    ——————————————
    Nem szeretnélek kiábrándítani, de szerintem Ch. R. nincs egy literes kiszerelésben, én legalábbis még sohasem láttam itt magyar honban, csak 0.5 vagy 0.7 decis üvegben. Tudom, mert a férjemnek is ez az egyik kedvence, és ahányszor valami alkalom van ( szülinap, névnap, karácsony, netán házassági évforduló stb) mindig ez a kísérő ajándék – és bár vasárnap lesz a szülinapja, nem tudom, hogy oldjam meg, hogy a szokásos üveget az ajándék mellé beszerezzem, ez itt a nagy kérdés! Közel egy hónapja nem járok ki – egyedül legalábbis – kb két hónapja mikor az ajándékot vettem, még nem gondoltam, hogy milyen gyakorlati gondokkal kell majd szembenéznem/nünk a „nagy nap” előtt – de hát így jár aki csak a klaviatúrát veri egész nap, és a dolgok csak úgy elmennek felette! -:)))))

  • Besancon
    2020 április 8
    11:32 de.
    tudtommal van 1 gallon -os kiszerelés is…

    renonc

  • talalom,

    Facebook ellenes vagyok, mert munkáltatók és állami szervek (KRNNI)is kutakodnak rajta. Utóbbi persze pedofilok és más bűnelkövetők után sasol, de könnyen a merítésükbe lehet kerülni „nézetek” miatt is. S ha tapadnak, az se számít, ha valaki álnéven regisztrált.
    Az előbbi meg a dolgozóját is elbocsájtja mondvacsinált okkal, ha neki nem tetsző kommenten kapta rajta a dolgozóját.

    Sajnálom, de nem regisztráltam a FB-ra, és szándékomban sincs.

  • talalom;

    Ahhh, de maga csak valami ottani dudvat fustol.

    S a fustoles igazi kornaja a Cuba-i Corona szivar, csupan az megy a jominosegu whisky es conyakokkal.

  • Drizari
    2020 április 8
    2:59 de.

    Azok a tejek bizony még rendesen megaludtak, nálunk is volt mindig a kamra polcán félliteres befőttes üvegekben – ezt mintha direkt erre a célra találták volna ki! Pár éve én is próbálkoztam, de ezek a tejek már nem alkalmasak altatásra, valami betyárosan kellemetlen illatú, és állagú lötty lett belőle, még véletlenül sem aludt meg – kiöntésre épp megfelelt!
    A hentesféle meleg kolbász is totál más ízű volt, mint amit itthon csinálok pedig már annyiféle kolbásszal próbálkoztam, de azt az ízt nem tudom visszahozni, a mustár sem a régi, az mintha egy kicsit hígabb lett volna – szóval más volt, vagy csak a megszépítő messzeség, láttatja így? Nem tudom.
    A jégtömbökre még jól emlékszem, vastag szigetelt kesztyű volt a fószeren, és valami kampós hosszú fémrúddal húzta le a kocsiról a jégtömböket, az asszonyok meg vödrökkel mentek érte, 1 ft. volt egy rúd! A húsklopfolásról nekem mindig a vasárnap délutáni túrós pite jut eszembe, meg a házi asszony, aki vasárnap de. megmosta és becsavarta a haját, majd a munkái végeztével kiszedegette a csavarókat, megfrizurázta magát és du. elégedetten kiült a gangra, vagy a kertbe, kinek mi volt, a férfiak meg a meccset hallgatták – mást se lehetett hallani mindenhonnan, mint hogy „Albert lő gól….!” Jobb esetben elmentek egyet korzózni, sétálni!
    A vízkorlátozás nem volt valami jó, mert nem lehetett locsolni, rekkenő hőségben az utcák, sínek is elég szárazak forrók voltak, a madarak a porban fürödtek, hát ez tényleg nem hiányzik, ám ami az áram szünetet illeti, nekünk egy időben elég gyakran kijárt belőle ( egy budai kerületben lakom) és alapból kb másfél órákra nem volt áram, a tetejében az eseti órákban! Hál Istennek most már elég régen volt, de a szóban forgó időben az elégedetlenkedők kérdéseire ( mi az oka a gyakori és váratlan áramszünetnek ) az elektromosok azt a választ adták, hogy „kellett maguknak rezsicsökkentés…hát itt van az eredménye, beruházás, karbantartás, felújítás stb már nem fér bele”

    A kis üzletek, „szakosodott boltok” tényleg nagyon jó dolgok voltak, nekem a klasszikus drogéria ( „illatszertár”) is nagyon hiányzik, olyan jellegzetes vegyes illat terjengett bent miként az un. háztartási bolt is egy külön világ volt, papírzsákokban a rézgáliccal, festékekkel, padlóbeeresztővel stb – sok volt a kimért áru, ami miatt itt is sajátos illet terjengett!

    Más világ volt – van ami hiányzik, van amit véletlenül sem hoznék vissza

  • Besancon
    2020 április 8
    11:32 de.

    ezzel lepd meg!!!
    4,5 liter állvánnyal hogy könnyen lehessen tölteni (még részegen is nem esik ki a kezéből
    Chivas Regal 12 4.5l Bottling Note
    A classic blend, Chivas Regal 12 year old is very malty and extremely rich in flavour. This is a 4.5 litre, super massive, goliath bottle of Chivas, with a handy cradle to help you pour.

  • B79 fennhéjázó lefitymálása csak kihozza az emberből a prolit. Nem, nem szívok koronást – bár az USA-ban oly népszerű „nemes” vadkendert se. A koronást meg nemcsak vírus formájában, hanem minden fajtájában megvetem.
    Besancon! Az üveges, pasztőrözött (3,60-as) tej régen sem aludt meg, csak a kannás nyerstej. Ez a pasztőrözés lényege. A nyerstej bolti forgalmát valamikor a hatvanas években szüntették meg. Rájöttek ugyanis, hogy a gümőkór (tbc), a morbus hungaricus terjedésének egyik forrása a tehéntej, az itthoni tehenek jó része fertőzött volt tbc-vel. Akkortól szűrik, gyógyszerezik a teheneket – a tbc forrásaként meg is szűnt – most gyógyszermaradványok lehetnek a tejben. Piacokon most is kapni hűtőtartályokból árult nyerstejet, ami megalszik. Ott szoktam venni, bár ez már erősen lefölözött tej, így az aludttejben is sok a savó.
    Egyébként: én örülök, hogy nem kell ungot-berket bejárnom egy vásárláskor, nagyjából megkapok mindent egy helyen, egy hipermarketben. Bevásárló központba (mall-ba?) nem járok – ott van egy csomó, nekem felesleges üzlet. Nekem a vásárlás nem öröm, hanem feladat. Pláne, ha ruhát, cipőt kell vennem: brrr…

  • talalom!

    Áruld már el légyszi, hogy milyen „ottani dudvát füstölsz?” -:)))

  • Besancon,

    lám, milyen az emlékezet: az a jégtömb 4 forint volt, amit jégcsákánnyal felezett v. negyedelt a jegesember. Többnyire negyedet vettek 1 forintért:

    https://imaginebp.hu/wp-content/uploads/2018/01/duna31.png

    Viszont fagylaltból egy gombóc 50 fillérbe került, a kakas nyalóka meg 1 forintba. Mozijegy 2 forint az első két sorba, ha nem volt artistaműsor a filmhíradót követő szünetben. 🙂
    _________________________________________________________

    Más.
    Éltem a számomra biztosított időintervallummal, és bevásárolni indultam. Meglepő kép fogadott a Spar előtt: nem bírtam leparkolni, minden hely foglalt volt. Ez a parkoló fizetős, csak az első egy óra ingyenes a vásárlóknak, akik több más üzletet is fölkereshetnek, köztük gyógyszertárat is.

    Hát ja. Miniszterelnökünk ingyenessé tette a parkolást az ország területén. A közelben dolgozók itt hagyták az autóikat. Ráadásul a téren és az utcán is nyüzsögtek a 65 évnél fiatalabbak. Így elnapoltam az élelembeszerzést szombatra. Az különben is pihenőnap, és reményem szerint lesz parkolási hely 9 órától az üzletnél.

  • Még mielőtt bárki örömujjongásban törne ki a magyar „bértámogatás” hallatán, mondom a feltételeket. Csak a 15-50 százalékban csökkentett munkaidősnek jár: nem bérkiegészítés, csak a fizetéscsökkenés 70%-a. Vagyis „gazdasági vezetőknek” számolás. Ha valaki pl. 8 óráért eddig nyolcezer forintot kapott, a 6 óráért meg hatot, akkor csak a kiesett 2000 forint 70 százaléka jár: vagyis 1400 forint. (Az is a munkaadónak: ismerve „magyarvállalkozó” mentalitását, ez se biztos, hogy eljut a dolgozóig.) Akinek tehát 100%-ban megszűnt a munkaideje – pl. autóipari beszállító melósának -, annak semmi nem jár! (0 forintnak a 70%-a is 0.) Ezt is igényelni lehet majd valamikor, nem automatikus.
    Miközben folytatódnak a sok számilliárdos, tök felesleges, káros nagyberuházások, állami támogatással. Különösen „bölcs” előrelátás a turizmus 600 milliárdos megsegítése – tényleg nem látják, hogy a járvány elmúltával várhatóan nem a régi rend áll vissza? Vagy ez a pénz csak a kormányfő lánya igazgatta ágazatnak szól?
    Vagy tényleg meg kell várni, amíg a kormányfő Munkát! Munkát! hörgését tömegek egészítik ki a régi jelszó második felével: Kenyeret!!!

  • Drizari! Eszerint én vagyok az öregebb: az én gyerekkoromban még 2 ft volt az egész tábla jég…

  • Találom: 9:54

    Egy támogatott támogatójának a támogatottja, avagy kéz kezet mos

    .

    Ez az itt általad névvel is kiírt, úgymond’ „rendes magyar üzletlánc” attól annyira magyar, hogy az orbánék azt csináltak belőle. Valahogy – talán azt is zsarolással tették, mint a trafikokat – olcsón, vagy ingyen elhappoltak bezáró, tönkremet közérteket és azokat egy háló(zat)ban tették magukévá. Egyszóval ez egy einstandolt FidS-S üzletháló…
    Mint az már jóval később derült ki ők, tudniillik a szélsőjobbos – fogathajtó és más kegyelt sportfoglalkozásokat űző – (strómanok) hivatalos tulajdonosok voltak a megrendelői a 2002-es választási kampányban azoknak az
    . ó r i á s p l a k á t o k n a k .
    amelyeken város és országszerte
    szocialista és szabaddemokrata
    politikusokat plakatíroztak ki
    . b i l i n c s b e-v e r v e .
    és egymással összeláncolva.
    Persze tették mindezt a plakátokon nem a saját közértháló, hanem a „Fiataldemokraták”, mint megrendelő nevében, ám a számlák magukért beszélve az általad rendesnek feldicsért cég által voltak kiállítva.

    Azon túl hogy e cselekedetük mekkora pofátlan és övön-aluli ütés volt választások idején, a mélymagyar cég, avagy annak vezetése, nomeg az azt támogató támogatottjuk a Fidesz, megvalósította a . t i l t o t t . párt-finanszírozás bűntettét is, aminek aztán – tudtommal – semmiféle jogi következménye nem volt
    „e nagyon jól vezetett, tiszta rendes”
    – nem franchaise – ám velejéig korrupt
    üzletlánc számára.

    Azért még annyit, hogy sajnálatos, hogy a fenti politikai elkötelezettségükről ne tudtál volna, pedig tudtommal mégcsak nem is azon az oldalon állsz – Te, aki annyit hivatkozol újságírói múltadra és tapasztalatodra, nálatok nem volt tiltva egy cég nevének a kiírása …???

    Üdvölettel: málnaszőr

  • Drizari
    2020 április 9
    5:12 de.

    Nomeg a zegyforintos csoki
    is 1 Forint volt. (A Sportszelet)
    Később nyolcvan fillér lett.Mostanában
    asszem 80 Forint. De nemrégen volt már 100 is,
    aztán hirtelen 40. Biztos a Forint kilengései miatt Hö.HÖhö.

  • málnaszőr
    2020 április 9
    10:12 de.

    Meg tudomásom szerint ezt a motoros huligánbandát is ők patronálják, akik Árpibácsiba és Gyurcsányba is
    a rohadt dudáikkal meg motor-bőgetésükkel beléfojtották a szót anno.

  • talalom,

    kezdettől 4 forintba került egy tábla jég. Ha megnézed a fotót (amit nem néztél figyelmesen) olyan lovaskocsit nem láthattál, mert ilyenek pólyáskorodban közlekedtek a 40-es évek végén. Te ezt a jeges kocsi típust láttad (a fotó 1957-es):

    http://www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_117084.jpg?rand=1586448062

  • talalom;

    A gyarilag keszitett cigaretta nem csak a normalis dohanyban levo nicitint-tartalmaz, hanem nagy mennyisegu nicotine van hozza-adva.
    Remelem tudja miert ?!
    Es hogy mi annak kovetkezmenye?!

    Amig a Cubai szivarok 100% termeszetes dohany levelekbol kezzel csavarva fiatal Cubai leanyok altal.

    Ugy a maga es mindenki „tehen-teje”, sot az anya-yej is, es minden husok es hustermekek ,minden allati eredtu eledelek, meg a halak is tartalyokban tenyesztve, sot meg a tojas is tartalmaz growth-hormon-okat es anti-biotumokat.

    Az pusztitja manapsag az egesz emberiseget.
    Talan a Saharai es a jungelokban levo benszulottek a kivetelek.

    Eerdemenye annak mind a jelen jarvanyok, tomeges rakos es szerves betegsegek, melyek nem igen leteztek elobbi szazadokban.

    Az emberi szervezet teljes mesterseges valtoztatasa.

    Egeszsegi szakertok mar evtizedek ota varjak felelemmel az u.n. SUPER BUG megjeleneset.Ami ellen semmi anti-biotikum nem fog hatasos lenni.

    Mi lessz majd akkor ???

    Csupan nehany barlangokban bujkalok menekulnek majd meg?

    Az emeberiseg on-pusztito tetteinkenek, a modern eletnek leszunk aldozatai ?!

  • Drizari
    2020 április 9
    5:12

    Igen, valószínű azért emlékszem 1ft.-ra, mert mi ezek szerint egy negyedet vettünk, nagyobb nem is fért volna bele a jégszekrénybe – a ” hűtő ” csak jóval később ütötte fel a fejét, legalábbis nálunk! De nem is igazán hiányzott, mert volt a házunkban egy méretes hűvös kamra ( magyarul „speijz”) az ég világon minden elfért ott, de a húsféleségnek nyári melegben kellett a jég!

    Az 50 filléres fagyira jól emlékszem (1 kisebb gombóc) prímán letudtam enni vele magam, ma nagyjából ugyanez a helyzet, de megrögzött fagyi imádó vagyok, bár azt a régi vizes citromfagyit amiben még citromhéj darabok is voltak, már nem kapni sehol, pedig én egy jó citromfagyiért elmennék a világvégére is, ugyanígy imádom a citromtortát és úgy általában mindent ami citrommal van ízesítve.

    A kakasos nyalókát valamiért nagyon szerette minden gyerek (úgy emlékszem, ez is 1ft. volt) de, hogy miért, az rejtély, mert alapvetően egy ragacsos, töményen cukros valami volt, ( talán pirossal színezett égetett cukor?) viszont remekül összepirosozta a nyelvünket, meg szánkat!

    Ahhoz nem igazán kellene lángésznek lenni a kormányzat részéről, hogy ha ingyenessé teszik az egész o. területén a parkolást, kivált Budapesten, akkor ezt bizony ki is használja mindenki és épp azoknak nem lesz helye akiknek kellene – pl adott helyen vásárlóknak, vagy adott helyen lakóknak! Nekünk is már csak két -három dolog kellett volna, de a férjem sem próbálkozott, bár parkolni még tudott, ám mint mondta taposták egymást, hát hagyjuk szombatra, ha nem hát nem!
    Plusz, „azt sem látta előre” a kormány illetékese – főleg most a járvány okán korlátozott mozgások miatt – hogy a húsvéti vásárlások miatt mondjuk 2 nappal előbb utalták volna a számlákra a nyugdíjakat, hogy a sok, mindenből kifogyott ( pénzből, otthoni készletekből) idős ember ne ölje egymást ezen az egy napon de. 9-12 ig hiszen a holnap (nagypéntek) munkaszüneti nap, ezen kívül marad az egyetlen szombat de. és slussz! Az áremelkedések miatt egyébként is padlón vannak az átlagnyugdíjjal vagy jóval az alatt rendelkezők, ezért legalább a számukra indokolt lett volna egy rendkívüli, egyszeri kifizetés mondjuk 20-30-50 ezer ft. értékben ellátástól függően, miután a kormány/Orbán által kedvelt utalványok legyártására már gondolom nem lett volna idő!

    A teljhatalom birtokában feltételezem, hogy ez nem kívánt volna akkora egyeztetést, ellenállásra aligha kellett volna számítani az ellenzék részéről – szóval, a felhatalmazási törvénnyel, ha már kérte, élni is kellene, nem csak akkor ha elvonni kell, hanem, akkor is ha átérezve sokak nyomorát és elkeseredését, a leglehetetlenebb helyzetben lévőknek segítségére sietne ! Ez már nem cinizmus, nem is érzéketlenség amit ez a banda művel, ez már egészen más.

  • Málnaszőr! Tudom. 1. Csak néha hivatkozom újságírói múltamra, azt is úgy, hogy életem egy szakaszában műveltem, és 1989 óta nem vagyok hivatásos. (89 előtt meg nem volt tilos cégnevet emíteni – nem volt divat a reklám.)
    2. a CBA nem vásárolt üzleteket. Úgy indult, hogy a gebinbe adott közértek, abc-k csatlakozhattak egy beszerzési társuláshoz, ahol a még részleges áruhiány és kétszámjegyű infláció közepette a nagy tételben vásárlás alkuelőnyeit használták ki. A társulás volt a CBA, amely a haszonból üzleteket is épített: többnyire újakat, amik már egységes logóval jelentek meg, de az árképzés, a választék alakítása többnyire ma is az üzletvezető kompetenciája. Mostanában zajlik egy egységesítési törekvés, Príma logóval.
    Az,hogy az eredeti tulajdonos a fogathajtókat vette maga mellé, érthető – 98 táján nyilván könnyebben kapott forgóeszköz-hitelt. (Úgy rémlik, a tulaj nemrégiben meghalt, de ez nem biztos.)
    A plakátok ügye nem érdekel: koszos, drága boltban akkor se vásárolnék,ha szekfűvel, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök úr portréjával lenne kitapétázva. Nem óriásplakátra szavazok. Nincs is kisbolt: szerény, családi házas környék,ahol alig van gyalogosforgalom, így a néhány próbálkozó 2-3 hónap alatt tönkrement. Minden üzlethelyiség üres -kivéve egy barkácsboltot: amit ott nem kapsz meg, a kazántól a szárnyascsavarig, a fogpiszkálótól a tetőlécig,az nem is létezik.
    Borzasztó butaságnak tartom a mindenféle bojkottot. Okosabbnak kell lenni az ellenfélnél, nem lúzerebbnek.

  • Drizari
    2020 április 8
    12:25 du.

    Én is rühellem a Fészbukot.
    Az emberiség megrontójának tartom,
    a „digitális bestialitás”* melegágya az.

    *a fiam meghatározása a jelen össztársadalmi problémára

  • Besancon
    2020 április 8
    1:00 du.

    A mostani dobozos áltej,
    ha „megalszik” , csak egy büdös emulzióvá válik.

  • talalom
    2020 április 9
    8:59 de.

    Emlékszem még:
    A jegesek lovaskocsin jöttek
    és ordítozták hogy ” jegggeeeeeess..”
    Aztán mindenki ment lefele és olyan hosszú
    négyzetes jégrudakból pattintották le hihetetlen
    ügyességgel a kívánt darabot. Szatyorban vittük fel.

  • talalom
    ápr.9. 3:22

    Igen, én is a kannás tejről beszéltem „megalvásilag” – a másik, pasztőrözött tejet mi ritkán vettük, problémásabb is volt a szállítása! Literes üvegekben volt, egy kis karton lapocskával lezárva, és elég nehéz volt az üveg üresen is, törékeny és ráadásul abból 2-3 üvegnyi kellett volna naponta – másnaponta cipelni, hát inkább mentünk az alumínium kannával, és ez általában valamelyik gyerek feladata volt.
    Én szeretek vásárolni, szívesen járkálok ide oda – főleg mióta magam választom meg hogy akarok e, vagy sem!
    Régebben a a vásárlástól kezdve a család minden ügyes bajos, hivatalos ügye csekkek befizetése, szülői ért. az én „hatáskörömbe” tartozott, szó szerint minden intézni való, határidő az én agyamban kattogott, mert a férjem munkája okán eléggé leterhelt volt akkoriban, reggel ment, hogy mikor jött az nagy kérdés volt, a hétvége sem alakult valami rózsásan ennélfogva – szerintem fogalma sem nagyon volt mit hol lehet kapni, mennyiért és mit hogyan és hol lehet elintézni! Aztán változtak a dolgok, én lettem lényegesen leterheltebb – időben legalábbis – és ő szép lassan megtanulta mire való a sárga csekk, eljárt a fogadóórákra, foglalkozott a gyerekkel, és néha néha meglepett egy- egy főzéssel – mondja is gyakran, hogy 10 év az életéből! -:)))) Listáról remekül tudott bevásárolni, igaz ha nem kapott vagy talált valamit (esetleg nem ismerte fel!) akkor mindig ott volt a kérdés, hogy mit vegyen helyette, és ahhoz mi minden kell, de hát az élet nem habos torta mint tudjuk!-:))))

    Mára, hogy mind a ketten egy kicsit lazábbra vehetjük a figurát – csak meghatározott napokon dolgozik, én meg többnyire itthon – kialakult az a rendszer, hogy ő megy de. -ként vásárolni, ezt azt elintézni, amit lehet neten utal és intéz, és általában visz egy kisebb listát, de szörnyen önérzetesen leszögezi minden alkalommal, hogy „meg amit látok” én meg ráhagyom, hogy „oké,meg amit látsz” így ez már szállóige lett nálunk!
    Ennél fogva a vásárlástól napi szinten megvagyok kímélve, pedig szeretek lemenni néha, így ha több minden kell pl nagy bevásárlás vagy különlegesebb dolgok, utánajárások, esetleg olyasmi kell amiről lényeges hogy én is lássam előtte, na akkor megyek én is! Általában elhúzzuk az időt, ezt is azt is megnézzük, több helyre bemegyünk, itt kávézunk, ott sütit vagy fagyit veszünk, a piacon lángost eszünk, stb és mikor hazaérünk, kezdődik a legnehezebb feladat, az elpakolás, a mindennek helyet keresés stb – ez az egyetlen amit nem csípek a vásárlásban, és mikor végre lezuhanhatok a fotelomba, mindig elhatározom, hogy inkább gyakrabban intézünk- vásárolunk dolgokat, de ezt inkább kihagyom, ám ez nem így működik, legközelebb is ugyanez lesz – jó ez így már erre a kis időre! -:))))
    Okosan tettük, hogy most hétfőn túl estünk a macerásabb dolgokon, akkor még nem voltak sokan de. – így csak annyit megyek az utcára amennyit a napi, másnapi sétáim indokolnak, hol erre, hol arra, egy egy kis időre, távol mindenkitől, szerencsére ezt itt nem nehéz betartani!
    Nálunk nincs a közelben CBA, de ha lenne sem valószínű, hogy sűrűn mennék, elég drágának találtam mikor néha itt-ott betévedtem, plusz nem volt szimpatikus, és ma sem az, hogy ha kereskedelem a téma, akkor csak és kizárólag Fodor Attila az illetékes okoska, a CBA szóvivője! Még véletlenül sem intéznek kérdést / riportot más üzletek képviselőihez, így mivel kb egyforma távolságra van egy Auchan, egy LIDL, és egy ALDI, így többnyire megtaláljuk ott amit keresünk + van egy viszonylag normális, nem túl nagy piacunk, tiszta és rendszeresen takarított mosdóval, (nem elhanyagolható szempont) így nagy panaszom nincs az ellátásra, bevásárlóhelyekre! De a legjobban szerettem a Cora áruházat míg volt, mindig odajártunk nagyobb bevásárlás esetén, a legszebben, legízlésesebben itt voltak terítve az áruk! – szerettem a lakberendezési és az ajándék részlegét, karácsonykor, szülinapokon, vagy egyes alkalmakra mindig találtam remek ajándékokat ott mindenkinek! Igaz, kicsit többet autóztunk miatta, de ott sok miden más egyéb szaküzlet is volt a környéken, ahova be lehetett nézni, többnyire találtam is rendre valamit ami megtetszett. Sajnálom, hogy a „Coráék” elmentek!

    Szóval szeretek vásárolni, noha nem tudom, ha napi szinten kellene nekem csinálnom, szükségből és időre, mint régen, mert valahova mindig rohantam, akkor mennyire lennék tőle boldog, de ahogy visszaemlékszem, nem igazán volt ellenvetésem akkor sem, legfeljebb nem ilyen ráérősen tettem mint ma!

  • Ma ismét sétáltam egy nagyot, katasztrófa-turistáskodás helyett vírus-turistáskodtam egyet az autóm kasznijában.

    A szélvédő mögül nézve az emberek tartják magukat a kijárási korlátozás szabályaihoz. Csekély gyalogos és járműforgalmat tapasztaltam. A pestiek se mozdultak ki ma, sehol nem találtam parkoláshoz helyet.

    Viszont egyes falvakban előfordultak kisebb tömörülések a mindig zenélésre és táncolásra kapható népcsoportnál. Húsvétoláshoz jöhettek össze.

  • Geyza Hát nagyon szégyellem magam. Használom a Facebookot.
    Teljes nevemen és sokat.
    Az emberek már csak olyanok, hogy mindent tudnak jóra és rosszra használni.
    Facebook nélkül is tud mindent rólad aki akar tudni rólad, akit meg nem érdekelsz, az akkor se néz meg ha tíz Facebook oldalad van.
    Leírnám mire használom, de már tudom, hogy idióta barom vagyok, már több Facebook ellenestől megkaptam. Persze internetes oldalon. 🙂 Vállalom.
    Aki belép a digitális világba, az nem titkolózhat.
    Az internetkeresőd sokkal többet tud rólad, mint a Facebook, kivéve ha profi hekker vagy.

  • Nincs aludttej, cserébe nincs TBC. Ez egy jó üzlet.

  • Besancon,

    sok átlagnyugdíj alatti nincs padlón! Le kellene már szokni egy kalap alá venni a nyugdíjasokat! A szocializmusban voltak azonos helyzetűek, mert nyugdíj mellett más keresetük és jövedelmük csak nagyon korlátozottan lehetett.

    Ma sajnálgatsz egy havi 75 ezer forintot kapó nyugdíjast, aki havi 1,5 millió forintért adja bérbe az örökölt budai villáját! Sajnos ez a Korózs Lajos is homogén társaságnak nézi a nyugdíjasokat, ezért beszél velük kapcsolatban hülyeségeket!

    De lehet még számtalan jövedelemszerző lehetőség, amivel a többszörösét keresi a nyugdíjának. Ilyenek az őstermelők is, akik eleve sokmilliós éves bevételig nem is adóznak. És aki jó időben és jó helyen vásárolt földet, amit aztán bérbe ad?! Lehet sajnálni és adni neki 50 ezer forintos utalványt, mert a nyugdíja „csak” havi 83 ezer forint!

  • Geyza
    04.09
    11:56

    Köszönöm egyetértésed.

    A felbérelt nácik, az ún. „Gój”Motoros . h o r d a . még
    K o s á r y . D o m o k o s . történészprofesszor, akadémikus MTA elnökbe is durván . b e l é f o j t o t t á k . a szót, amikor 2006-ban az 1956-os, (Dózsa György-úti) 50 éves emlékmű avatásán mondott beszédet, mely eseményekben ő annak idején személyesen a Történelemtudományi Intézet Forradalmi Bizottságának az elnöki tisztét töltötte be.
    Tehát korántsem volt baloldalinak mondható, hisz’ fiatal korában még Teleky Pál kedvelt tanítványa is volt… Ám az . o r b á n i . e l l e n f o r r a d a l o m, annak névadójára oly jellemző aljas arzenálja kedvelt (általad leírt) módszerével mégis, karaktergyilkosság célpontjául pécézte ki a tiszteletben megőszült 93 éves tudóst…

    Neked jó egészséget és ‘éberséget: málnaszőr

  • Geza 5:38

    Oszt arra emlékszöl e, hogy a jeget miben hordták haza az emberek?

    Emlékeztetlek; cekkerben, ami egy természetes anyagból (kenderből) font, majd megszőtt spárga hálószatyor volt.
    Akkoriban – ötvenes-hatvanas évek – bevásárolni is ezzel
    jártak a hölgyek. Nem volt nyúlós, ezért bajos volt kicsire
    összehajtani, így aztán kézben hordozták. Jéghez praktikus
    szállítóeszköznek bizonyult.

    Jellegzetes pesti kabaré-poén volt, hogy a cekker a hatoson beakad egy férfi gombjába, minek okából mindkettőjüknek le
    kell szállni a villamosról, viszont e „konfliktus” remek alkalmat szolgáltat egy életre szóló ismerkedésre… 😀

  • Geyza/Kenny
    .

    A Facebook egy igazi „ördögi találmány”, melynek segítségével az

    emberek – gyerekek is – kiszolgáltatják, még pontosabban kiadják

    magukat országnak és világnak, s mindezt, valami bemesélt, kamu

    kollektivitás, sőt valami szemérmetlenül behazudott szolidaritás

    nevében. – Egyszóval káros és egyre veszélyesebb !!!!!!!!!!!!!!

  • Vásárlás. Egy kivétel van:ilyenkor szeretek a piacon böngészni – itt is egy tiszta, rendes, olcsó piac van. Csak jellemzésül: elvesztettem a pénztárcámat: megyek be a piacfelügyelőkhöz reménytelenül: hát jön két férfi, hozzák a bukszámat talált tárgyként leadni. Miután ellenőrizték, hogy az enyém, akartam adni valamennyit a két megtalálónak, egy pofa sörre – de nem fogadták el. Ez természetes – mondták.
    Egy másik alkalommal megvettem az almát, továbbálltam az apróval. A másik üzletben akarok fizetni: hol a pénzem? Eszembe jutott,az almaárusnál csak az ezresből visszajárót tettem el. Visszaoldalogtam:tudom, távozás után… De az árus a szavamba vágott: Itt hagyta a kilencezer forintját. Itt van, a pénztárgép alá tettem: gondoltam, hogy visszajön érte. Talán nem csoda, hogy ragaszkodom ehhez a piachoz.(Pesti oldal.)
    Csak mondom:ők is magyarok, és nem a magasan képzettek közül valók.
    A férjem nem vásárolt:eljött cipekedni, de nem lehetett megkérni,hogy hozzon ezt vagy azt. A második párom viszont szeretett vásárolni. Sajnos.Ugyanis mindenből hadtápnyi mennyiséget vett. Képes volt másfél kiló főzőkolbászt megvenni, miközben naponta max 10 dekát evett meg. (Én nem szeretem.) Mindketten távoztak már…
    A fiam a nehéz cuccokat veszi meg:macskakaja, ásványvíz. Most, a karantén ideje alatt persze mást is. De azért a legjobb személyesen intézni. Na, majd a járvány múltával.

  • DonGolo Mint minden, ha nem tartják be a játékszabályokat.

  • Találom kedves!

    Még egy.

    Ahogy kialakult – mint te is írod – ez a CIBA nevű orbáni üzletlánc, a konkurencia ellen megindítottak egy ugyancsak módszeres és rájuk annyira jellemző, szinte már goebbelsi rágalomkampányt. Remélem még erre is emlékszel – ahogy úgymond’

    „a LIDL-ben, meg a CORA-ban (stb.) rágcsálókat láttak emberek”.

    Mindezt nem ám egy csomagban tálalták a nagyérdeműnek, hanem külön-külön kipécézve a konkurrenciát, némi idő eltolással, egyenként ismertetve, á l l a m i . r á d i ó k b a n a hamis hírt. A lényeg, hogy ők a kiskereskedelemben ugyanúgy inkorrektek, mint a nagypolitikában. És ez >a magyar lánc<…

    Bár hírforrást – ami persze nem is létezhetett – ezekben az esetekben sem közölték, ám már messziről kilógott az a mocskos "patkányláb", csak úgy, mint minden egyéb hétköznapi politikájukban is a nemzeti alól kicsüng a naracssárga drapéria.
    Mint szerinted lúzer, én nem tudtam, hogy Gyurcsány Ferenc érdekelt volt ezekben a nemzetközi üzletláncokban…

    Mellesleg Margitka, az az ügy nem csupán "egy plakátügy" volt, mint azt te könnyedén aláminősíted a jelentőségénél, hanem súlyos választási csalás, korrupció és alattomos rágalomhadjárat sorozat (lásd ott).

    No' kellemes ünnepeket: málnaszőr

  • Geyza+Kenny
    5:329:34

    Egy kis ajánlott irodalom Facebook-fanoknak és antibookistáknak egyaránt:

    https://nepszava.us/a-facebook-mint-totalis-tevedes-es-katasztrofa/

    🙂 : malnaször

  • Don Golo / Kenny:

    Nem a technikával van a baj hanem az emberekkel.
    Egyre sokasodik a fiatalkoruak közötti öngyilkosság,
    a Face.-n elszenvedett társasáságbéli DIGITÁLIS BESTIALITÁSOK
    miatt.Fel nem foghatom hogy a hülye nemtörődöm lusta szülök
    miért engednek fiatalkorúakat a NET-re.Tán kényelmesebb nekik,
    addig is elvan a gyerek a gyerekszobában.
    Ilyen alapon kiengedhetik öket akár az éjszakai életbe is.
    Csak azért lesittelnék őket.
    Én nem engedtem anno a kölykömet a NET-re .

  • Voronyezs
    2020 április 10
    12:27 du.

    Há’ aktatáskába’ mégsevihették, nemiga ? .. : )

  • málnaszőr
    2020 április 10
    12:01 du.

    Undorító az egész.
    Fujj..

  • talalom
    2020 április 9
    2:01 du.

    Én nem bojkottálom a Cébéát.
    Csak épp , ha meglátok egyet, átmegyek a túloldalra.

  • Kenny
    2020 április 10
    9:34 de.

    nekem is van…de inkább olvasom, mert olyan „tréfás” annyi mindenféle hozzászóló mond mindenfélét bármiről és mutogatja magát tiszta diliház, igazi valós élő kabaré

    hogy másra is jó? hogy családok ezzel élő kapcsolatot képesek fenntartani, az … már csak adalék

    hogy ki mit tud rólam és mit talál ki rólam az mindenki magánügye attól én még az vagyok aki és ezen senki sem képes változtatni hiába „les” be

    zöld ulti makk rebetlivel és renonccal

  • Rodeo11 Nem szoktam olvasni és ritkán írok bele. Tagja vagyok rengeteg zenei csoportnak, sok kerti csoportnak, és még több ír kiránduló csoportnak. Jó ötleteket és tanácsokat kapunk. A világ minden táján van ismerősünk, barátunk, és így is tartjuk velük a kapcsolatot. Vállalom a veszélyt, hogy valaki idegen megnézi a kertünk fényképét, és meglátja milyen színű virágokat ültettünk. Akit érdekel megnézi, akit nem az nem. Sok barátunk örömmel nézi meg a kertünket, ez nem olyan veszélyes. Nem hiszek benne, hogy feltörik az oldalamat, majd utaznak néhány száz kilométert, hogy tönkretegyék a virágaimat.
    Az is roppant veszélyes lehet, hogy utólag feltesszük utazási képeinket, mert azt nem tudhatják meg a hitelkártyánkról, az autó GPS-ről, a telefonomról vagy a keresőmből. Az internet körbe fog, az és azt tud meg rólunk aki és amit akar.
    Mindenki panaszkodik, hogy elidegenedik a világ, majd mindenki el akar bújni a másik elől. Üldözési mániája van az egész világnak.
    Tudom, hülye vagyok, de örömmel követtem egy volt kollégámat, aki válás után talpra állt, vett vidéken egy parasztházat és felújította. Minden este megmutatta mit végzett. Nekem öröm volt nézni az örömét, Ő meg boldogan osztotta meg. Vannak árnyoldalai a közösségi oldalnak? Vannak. Minek nincs? Ördögi találmány volt valamikor a gőzgép, a telefon és a televizió is.
    A szar emberek mindennel vissza tudnak élni, azon nem segít a betonbunker.
    Minden beszélgetésbe, levelezésbe bele tudnak nézni vagy hallgatni. Pont a Facebooktól féljek?

  • Geyza Igen, ez a nevelés kérdése. Minden korban más és más veszély fenyegette a gyerekeket. A szülő feladata a felkészítés a védekezésre.
    A technika fejlődését soha senki nem tudta megállítani, együtt kell vele élni, és használni a legjobb tudásunk szerint.
    Az autót sem dobjuk ki, mert vannak balesetek.

  • Talalom + Geyza

    Az valóban igaz, hogy privatizált Közértekből összeállt laza agglomerátum, a CBA már korábban is létezett, mielőtt még a Fid SS harács-kommandója lecsapott volna rájuk. Ti. ebben a buliban [esetleg N..V.eszközökkel] kizsarolt helyiségeknek van primátusa, ami viszont nem jön egyszerre. Be kő aztat cserkészni…Ja. Ám a Camorra módszere a régi, az megmaradt.

    Például, nem is oly rég, a Király utca körúti sarkán volt egy hatalmas alapterületű Pizza Hut étterem, „átellenben éppen” egy SPAR közérttel. E franchaise vendéglátó tönkremenvén bezárt, gondoltam, na most biztosan bankfiók nyílik a helyén, mint ez a környéken szinte kizárólag így történik az elmúlt 30 évben – de nem…! Mert mit-ad-isten, hát nem egy CBA nyílt ennek is a helyén…?

    …És lépten-nyomon ezt a fajta terjeszkedést tapasztalja a pesti ember, hogy a csak a kapcsolati tőkéjétől erős, és e fölényét kihasználó gazdasági szervezet valami módon – a piacot megkerülve – mindig hozzájut egy-egy becsődölt cég csakis frekventáltabb helyen fekvő üzlethelyiségéhez.

    És ne felejtsük azt sem, hogy ebben a remekül összehangolt, protekcionista játékban nemcsak a FidSS, de annak banki portfoliója is aktív szerepet játszhat. Pl. Magyarország szocializmusból átvett, ugyancsak ettől legnagyobb bankja – VIP-páholytag, háver vezérigazgatóval az élén – szintén, szinte teljhatalommal uralja a hazai ingatlan piac financiális részét is…

    Ja, hogy: De legalább magyar… Tod’mit? Akkor inkább a multi!!!

    Ismétlem azért, hogy tévedés ne essék. Jómagam nem a szabályozott ám törvények talaján működő szabad gazdasági verseny ellen berzenkedem, dehogyis… Csak és kizárólag a maffiastílusú(!), eszközeiben nem válogató, államkapitalizmus és az ellenőrizetlen, oligarchikus – ti. a Versenyhivatal mint a többi lekötelezett hivatal is, egy nagy nulla – monopol gőzhenger terjeszkedése ellen morgolódok…

    Monnyák: Ja!!!De legalább magyar! Tod’mit?Akkor inkább a multit!

    Mindannyiótoknak koronamentesen unvirulens ünnepet kíván:
    málnaszőr 🙂

  • Kedves Mindenki. Biztos az is befolyásol, hogy az eladók olyan „békebeliek”: morgósak is, de szólnak. Szerintem ma NEM akar csirkét sütni – mondja a hentes, és tudom, vegyek mást: a csirke „másodlagos frissességű”. A Gy. F. képet allegóriának szántam – miből jött a „tulajdonrész”?
    A vásárlás nem „elvi”dolog: ha valamire szükségem van, megveszem – pláne ha futja is rá. Ha nincs szükségem, nem veszem meg. És ott, ahol relatíve olcsó. Ennyi.
    Nem is értem a siránkozásokat: jaj, mennyi szemetet árulnak! Fúj, a „haszonleső” kereskedők! Persze, mert megveszed! Senkinek az eszébe se jutna seggen fütyülő hintalovat, meg hulladékból összepréselt „mellsonkát” árulni, ha nem fogyna. „Dehát nincs más!” Dehogy nincs. A másnapra szó szerint szétfolyó felvágottnál sokkal jobb egy zsíroskenyér, ilyenkor zöldhagymával, télen meg lilahagymával.(A zsír, meg a szalonna különben is a legjobb szer ráncosodás ellen.DD) Jaj,koleszterin! OK, egyél ízfokozót, meg állományjavítót!
    Különben is: a kereskedelem eszköz, hogy eljusson hozzád a szükséges termék. Meg kell tanulod használni, lehetőleg már gyerekként Van egy hülye szólás: tű, kés olló gyerek kezébe nem való! Ja, aztán az első alkalommal, ha hozzájut, magába döfi, mert nem tudja, mire való.
    Ez érvényes a net-re, meg az FB-re is.

  • Drizari
    2020 április 10
    11:09 de.

    „sok átlagnyugdíj alatti nincs padlón! Le kellene már szokni egy kalap alá venni a nyugdíjasokat!
    . . . . . . . . . . . .
    Ma sajnálgatsz egy havi 75 ezer forintot kapó nyugdíjast, aki havi 1,5 millió forintért adja bérbe az örökölt budai villáját! ”

    ——————————————

    Valószínű akad, aki kis nyugdíja ellenére az „örökölt budai villáját hasznosítja ” – de sanszos, hogy ők vannak kevesebben, mondhatnám a dolog elég egyedinek tűnik számomra, épp ezért mint te magad is mondtad, nem szabad általánosítani! Én úgy tudom, hogy mindig azt kell alapul venni amiből a legtöbb van, és a nyugdíjasok 2/3- nak az ellátása nem éri el az átlagnyugdíjat ( ez jelenleg talán 135. ezer?) sőt olyannyira nem, hogy az 50-60-80 ezres nyugdíjasok, azaz akiknek a járandósága nem éri el 100 ft-ot, az konkrétan 46751 személy. Nem annyira sok, hogy a kormány nem tudja kezelni, és legalább nekik kellene most, azaz nem januárban, nem februárban hanem most és azonnal egy kb 30-50 ezer ft, körüli összeggel a segítségükre lenni, tekintve, hogy a szokásos novemberi kompenzáció aligha realizálódik az idén. Mellesleg még ha így lenne is nagy pofátlanság, hogy a jóval magasabb inflációt ők hitelezik meg az államnak, miután januárban csak 2.7 „kiigazítást” kaptak a nyugdíjasok! De oké, az 50 ezer ft.-ot kapó nyugdíjas majd kap februárban 12 ezer ft-ot, annak már most legyen szíves örüljön!

    Az sem valószínű, hogy az igazán kis nyugdíjjal rendelkezők, mind adózás nélküli őstermelők lennének – bizonyára akad jó néhány, de ez sem mérvadó. A fővárosi és nagyobb városok bérházainak nyugdíjas lakosai aligha tudnak bárhol is termelni, de hát magukra vessenek a lehetőség adott, mi a fenéért nem élnek vele ? Nem csak a későn kifizetett nyugdíj itt a téma, hanem az, hogy ezeknek az embereknek a megoldatlan helyzete totál figyelmen kívül esik a kormány részéről!
    Ugyanígy a minimálbéres, állásukat elvesztett vagy közmunkából élő családok helyzetén is segítene, ha legalább a 12 éve változatlan összegű családi pótlékot megemelnék minimum a duplájára, ha annyira szívügyük a jövő generációja, hogy ezért ajándékba osztogatnak 2.5 milliós vissza nem fizetendő támogatást is a 7 személyes gk-ik vásárlásához, mint elengedhetetlen feltételét a nagycsaládnak! Novák K. valamelyik este fontoskodó pofával megnyugtatta a polgárokat, hogy „semmit nem vesznek el a családtámogatás keretében jelenleg is élő kedvezményekből” – de nem akarja/akarják érteni, hogy az „embereknek” épp és pont nem ez a legnagyobb gondjuk jelenleg! A problémáknak ilyen irányú kezeléséről semmit nem hallottunk a gazdaságot érintő nagy bejelentések alkalmával!

    De igazad van, őket sem lehet egy kalap alá venni, bizonyára köztük is van aki örökölt vagy más egyéb forrásból származó vagyonokkal rendelkezik és merő sunyiságból játssza, hogy a létminimum alatt vagy épp fölötte tengődik! Elvégre „mindenki annyit is ér amennyije van, amennyit összetudott kaparni”

  • Mellesleg Málnaszőr! Anno személyesen tapasztaltam rágcsálók nyomát egy ilyen diszkontban. Persze, felfújták.
    De azt tudni kell:MINDENHOL, ahol élelmiszer van nagy tételben, van rágcsáló is, csótány is, hangya is. (Éttermekben is.) De egyikük se hülye:kerüli a zajt, a fényt, az embert. Ha már a szemed elé kerül, akkor tömeges populáció gyűlt föl a zugokban.
    Az élelmiszert elég körülményes fertőtleníteni: a kenyerespolcot mégse permetezheted le méreggel. Meg a csomagolásra váró cukorhegybe se keverhetsz egérirtót. (Így aztán kiszitálják belőle az egérpiszkot.)
    Rágcsálók ellen a legjobb a macska. De mit szólnál, ha egy cic a raktárból az árutérbe tévedve, a lábadhoz dörgölőzne???

  • Ma ismét orosz-rulettre kényszerültem, kifogytam (nekem) fontos élelmiszerekből, mint pl. tej. Most éltem a papírcetli nyújtotta emlékeztetővel, fölírtam leendő zsákmányaimat.

    A parkoló, ahogy számítottam, most szinte üres volt, pihenőnap lévén a környező hivatalok és munkahelyek dolgozóinak autói nem foglalták el a vásárlók elől a helyet.

    A bejáratnál külön kiakasztott műanyag (átlátszó) kesztyűk fogadták a betérőket, amit mindenkinek föl kellett húzni, aki kesztyű nélkül lépett volna be. Azt nem kérdeztem, hogy ez a gesztus a külön idősávra jogosultaknak szól, vagy mindenkinek?

    Áru bőségesen mindenből, a húsokat viszont pont akkor pakolta ki egy hölgy, mondta, csak most érkezett. Ami nála feltűnt, mindezt álarc és kesztyű nélkül végezte. Puszta kézzel fogta meg a friss oldalasokat, karajokat, némelyiket bárddal darabolta, s tette az árubemutató tálcára, a plexi borító alá. Talán mert ezeket nyersen nem esszük, és a sütés-főzés közben elpusztul az esetleg rájuk került vírus?

  • Besancon,

    abba a 46751-ben benne van Kóbor János is, aki maga mondta, hogy mindössze annyi a nyugdíja, amiből csak félig bírja megtankolni az autóját! És benne vannak azok is, akiknek ez a pénz csak az egyik része a nyugdíjuknak, a másik részét euróban v. svájci frankban kapják a külföldi munkájuk után.

    Mit nem lehet ezen megérteni? Szeretném hallani azt, hogy akiknek kizárólag csak nyugdíjból származik a jövedelmük, és nem éri el a havi 100 ezer forintot… Na, ők valóban segítségre szorulnak. De Kóbor János nem szorul segítségre, ha a vitorlásának bérelt helye van a füredi kikötőben.

  • Kenny
    2020 április 10
    4:07 du.

    csak, hogy tudd, legújabb hír: UK, Dutch állampolgárok az újonnan telepített 5G továbbító tornyokat gyújtják fel mert az káros a svédeknél egy helyi nagymama indította az akciót… korábban volt hollandok is benne az új szélerőművek ellen rongálással mert azok károsak

    hülyeség fájna …

    dehát ma nagyszombat van nem mondok semmi mást

    mert a wifi ugye és mindezt 5G-n beszélték meg egymással

  • Drizari Kiegészítésként. Nekem Kóbor János hidegvíz. Viszont folytatnám a mondatot, mert hozzátette nem panaszként mondja, mert neki van mit a tejbe aprítania. Ez fontos, mert teljesen kifordították az interjút Kóbor nem panaszkodott mint a többi zeneipari szakmunkás.

  • talalom:
    „Rágcsálók ellen a legjobb a macska. De mit szólnál, ha egy cic a raktárból az árutérbe tévedve, a lábadhoz dörgölőzne???”

    Bár nem vagyok valami nagy macska-rajongó, de nem különösebben zavarna. Nem lehet minden állat kutya.:-) Ha macska, hát macska…
    Egér, patkány jobban zavar, bár… a patkány kifejezetten intelligens, jól nevelhető állat, de azért inkább a ketrecében legyen, mint az élelmiszer raktárában.

  • Drizari
    2020 április 11
    8:20 de.

    Én a vírust megeszem nyersen is,de
    főzve jobbszeretem.Elvégre kúltúremberek vónánk,vagy mija..asz.

  • málnaszőr
    2020 április 10
    11:27 du.

    EZ a mi mindennapjaink rejtett lényege.

  • Geyza Ezt a vírust inkább ne kóstold meg, ez a vírus komolyan harap.

  • Rodeo11 Az 5G-vel nagy hibát követtek el. Nem volt hatásvizsgálat és semmibe vették az ellenkezőket.
    Lehet árt, lehet nem, de felelőtlenül kezdték vele elárasztani a világot.
    Tele van a világ mesterséges sugárzással, és egyre többet csinálunk.
    Persze a természet csodálatos, lehet megszokjuk, de azért kéne egy határ. (Csernobil megint elkezdte az adását sugározni, pedig senki sem nézi).
    Mint mindennek ennek is csak az előnyeit ecsetelik. Az ember fia csak azt látja ebből, hogy megint cserélheti le az új eszközeit még újabbra, még drágábbra, hogy Boda kommentje két század másodperccel hamarabb megjelenjen. Ha nem teszi, a plusz sugárzást akkor is megkapja, ingyen.
    Ui. Nagy előnye, hogy a 4K-ás és 8K-ás filmeket is lehet streamingelni.
    Az jó, legalább több embernek teszi tönkre a szemét az új technológia.
    Neked nem káprázik a szemed a 4K-s telefontól?

  • Kenny
    2020 április 12
    6:42 de.
    el nem fogod hinni: SEMMILYEN TELEFONOM SINCS! mert még szemügével sem látom ami azon van és a tv távirányítóját is csak nagyítóval tudom elolvasni…
    kommunikációra megmarad a desktop és ami abba bele van dugva és egy részük wifi és még nem észleltem semmilyen bizergést sem miattuk

    nagy igazad van abban, hogy az egész „technikai” fejlődés csak is üzletpolitikai mert ezzel el lehet adni a a legújabb lilába kékülő piros nyulakat is…
    a legocsmányabb ilyen volt itt kies Kanadában megszüntették a szódapatron gyártását (mert túl olcsó volt) most lehet palackozott csapvizet szódásítva vagy anélkül és árulják az új sodastream et ami drága és a hozzávaló 60 L es CO2 palack is túl van árazva és a cserelehetőség is korlátozott azaz megveszi a marha azután futhat a pénze után és pofátlanul úgy hírdetik, hogy a PET palackokat kiváltja egy általuk gyártott többször használható PET palackkal

    ez legalább 1000 szeres profitnövekedés a többi rablómese

    ezek a G-k engem hidegen hagynak az ütötte meg a szememet, hogy USA nem képes rá tehát üldözi mint minden mást a madárijasztőnek készült anyatengerjáróhajóik is ugyanazok és a legolcsóbb csúzli is 1000 szeres haszonnal van a polcon és ha valaki nem akarja megvenni akkor lelövik:

    EZ IS KAPITÁLISTAPISTA MARKETING POLICY

    nincs másik

    és kártyajátékok nem póker mert azt nem de ultimóka renonccal és rekontrával

  • Rodeo11 Nekem van „okostelefonom”, sőt tabletet és laptopot is használok. Már a távírányítást is az „okostelefonomon” keresztül oldom meg. Ami a legnagyobb szégyenünk a lilaködös világban, TV-nk is van kettő.
    Én vagyok a sátán, a világ gyilkosa és a legbutább ember egy személyben.
    Azt már el sem merem mondani, hogy diesel autóm van, húst is eszem.
    Reméljük elvisz az influenza, és akkor megmenekül a világ.