Az állam jogáról

2020 április 9 8:13 de.86 hozzászólás

Minden államnak joga van tudni azt, hogy kik az állampolgárai. Ezt a legliberálisabb nézetek is elfogadják. Erről a jogról, a lopási célzattal elindított, hazaárulás jellegű letelepedési kötvénnyel, a kipcsak párt,- és állami vezetők, részben lemondtak korábban már. Azért jó tudni, hogy kik az állampolgárok, mert akkor tudjuk, hogy kik járultak megfelelően, hátukon zsáknyi pénzzel, a „Mészáros Lőrinc Adóhivatal” urnái elé, és kik azok, akik nem támogatják megfelelően a focit. A történet, innen egyszerűen forintosítható. Például, akik betegek, azok nem tudnak hátukon zsáknyi pénzzel járulni a „Mészáros Lőrinc Adóhivatal” kasszájához. Ezek az emberek például, már annyira nem is érdekesek. Csak pénzben vannak. Sok pénzbe kerülnek. Fizetni nem tudnak, így reménytelen küldetés a kipcsakok szent focirugdosásának támogatására hívni őket. Tömegjárvány, világjárvány esetén például nem is akarnak tudni ezekről a polgárokról.

Ausztriában, például, naponta végeznek el 12.000 koronavírus tesztet. A kipcsak párt,- és állami vezetés eddig az egész kórság kitörése óta, nem tesztelt 30.000-et kábé. Ez a tesztelés, egy állami feladat. Az adófizető polgárok – ( jó, mondjuk Ausztriában nem Mészáros Lőrincnek hívják az adóhivatalt, ami valóban különbség ) – pénzéből, az állam finanszírozza. Mert az állam tudni akarja, – Ausztriában – hogy kik, és hányan vannak a betegei. Ausztriát, az államot, érdekli polgárainak egészségi állapota, érdekli, hogy kik lettek betegek, hogy az egészségeseket megvédjék, a betegeket pedig gyógyítani tudják. Tehát, tesztelik a polgárokat, felmérik a polgárok kapcsolati rendszerét, hogy ha fertőztek, merre mentek, merre fertőzhettek. . Magyarországon, kivezényeltük a rendőrséget, és a katonaságot, valamint a kipcsakok alkottak hitleres törvényt. (A statáriális bíráskodás bevezetése rémhír – még.)

Ha az öregek otthonába bekerül a vírus, nem tudjuk ki vihette be. Őszintén szólva nem is érdekes. Bekerült, – oszt jónapot, mert a teszt nem állítja meg a járványt, mint azt már mindenki tudja, és érti is, a kipcsak pártfegyelem keretében. A teszt azért lehet jó dolog, mert tudják,hogy merre tartanak. Ismerik az arányokat. A fertőzőeket, a betegeket, az egészségeseket. Magyarországon, ez nem szempont a jelek szerint. A történet főleg rendőrségi ügy lett. Katonasági ügy lett. „Rezsicsökkentős” Szilárd szerepel, mint katonai főakármi. Nem kellenek betegek. Nem kell fertőzés. Nem kell tudni ilyesmiket. Fényes szelek – Gogolák Elvtársnő kurta szoknyában, rendőri kísérettel eligazítást tart. Csak ne mondjuk rá, hogy ez már sajtótájékoztató. Ausztriában például, a napi tájékoztatást orvosok, és gazdasági szakemberek tartják. Nincs rendőr. Nem is értem miért?…

Tegnap volt egy marha jó. Viszonyításként, Ausztriában jelentős a járvány miatti jövedelem kiesést pótló támogatás, magyarországi szempontból hasonlítva, rendkívül jelentős összegek ezek. Olvasom ma, Parragh elvtárs kipcsak véleményét: „Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.” – idézet szó szerint. Parragh kipcsak. Minden szó nélkül, gondoljunk most Ausztriára egy pillanatra. A jövedelem kiesés miatti támogatásokra… – és arra, hogy Európa gazdasági motorja vagyunk, mint ahogyan azt pártunk kipcsak vezetői gyakran említik… . De ez a legjobb, szintén Parragh Elvtárs kipcsak: „JELENLEG EGY ADOTT MOZGÁSTÉR VAN, EZEN BELÜL MOZOG A MAGYAR KORMÁNY IS, EGY POLITIKA ÉRTÉKREND ALAPJÁN DÖNTI EL, HOGY KIKET TÁMOGAT.” – ez Freud.

Ízleld meg még egyszer: „…EGY POLITIKAI ÉRTÉKREND ALAPJÁN DÖNTI EL, HOGY KIKET TÁMOGAT.” – Tehát, ha Te nem vagy kipcsak, nem viszel megfelelő mennyiségű pénzt, a „Mészáros Lőrinc Adóhivatalba”, ha nem szereted a felcsúti kisvasutat, nem szereted a focirugdosást, nem szereted a stadionokat, és még mindehhez beteg vagy, fertőzött vagy, tönkrementél, akkor Te le vagy szarva. Ezt mondta el Parragh kipcsak.

Európában, – (ejhópában) – Ausztriában is, „…POLITIKAI ÉRTÉKREND ALAPJÁN…” adják a támogatásokat vajon? Nem rászorultság alapján? De tényleg?…

Kósa-Somogyi László

86 hozzászólás

  • (A statáriális bíráskodás bevezetése rémhír – még.) -írja a Szerző. Valóban, MÉG, de a polgári bírósági eljárások hetek óta szünetelnek.
    Még mielőtt bárki örömujjongásban törne ki a magyar “bértámogatás” hallatán, mondom a feltételeket. Csak a 15-50 százalékban csökkentett munkaidősnek jár: nem bérkiegészítés, csak a fizetéscsökkenés 70%-a. Vagyis “gazdasági vezetőknek” számolás. Ha valaki pl. 8 óráért eddig nyolcezer forintot kapott, a 6 óráért meg hatot, akkor csak a kiesett 2000 forint 70 százaléka jár: vagyis 1400 forint. (Az is a munkaadónak: ismerve “magyarvállalkozó” mentalitását, ez se biztos, hogy eljut a dolgozóig.) Akinek tehát 100%-ban megszűnt a munkaideje – pl. autóipari beszállító melósának -, annak semmi nem jár! (0 forintnak a 70%-a is 0.) Ezt is igényelni lehet majd valamikor, nem automatikus.

  • Igen

    Csak hogy mi a megoldás?

    Sajnos még ezen lap hasábjain is vannak ma is, akik Gogolák Elvtárs-nő kurta szoknyáját mosogatják ezerrel fehérre – a szelek ma is fényeskednek …

    Miért ne lenne tele az ország olyanokkal akik Parragh kipcsák nadrágjából kifúvó „édes”-szellőktől eshetnének „édes”-bódulatba?

    Már csak ilyen ország vagyunk – az a kisebbség akik közé Kósa-Somogyi is tartozónak vallja vallja magát – az az elenyésző kisebbség – magamat is odaszámítva

    Majd talán az unokáink – addig is a szellőket ezen a tájon még jó ideig az aktuális pártvezérek és kiválasztottaik rittyentik

    Vannak akiknek büdös volt akkor is, most is. Vannak akiknek ez a módi volt és marad a „tiszta-oxigén”

    PÁRT-unk VAGY NER-ünk – mi a különbség?
    Nekem semmi – na de akik akkor vagy most befeküdtek?

    A marxi/horthysta kasztrendszer milyen jól el vegetál – a magyar föld életerős termő föld – a dudvát még a méteres mély-eke se szántja ki.

  • Igen kíváncsi vagyok, a cikk melyik bekezdésébe miféle „tényekkel”, „érvekkel” fognak belekötni a JFS-ek, slapajok, Bodák, Bernsteinek (bocs’, ha kihagytam valakit)!

  • Göllner András

    Lendületes írás, Jó ez a kipcsak meghatározó – ez kell a Boda félék torkára, ezzel gargalizálhatna az a Járusek is, hogy a hangszállai rendbe jöjjenek – bár neki nem csak a hagnszállaival a gond, az agyát is elárasztotta az a bizonyos sav amelynek a levével lavóroz idelenn a szerencsétlen.

  • Gépkarabéllyal a koronavírus ellen.

  • Besancon

    Sajnos lezárult a csapóajtó „az állam jogáról” cikknél így ha eljutnál ehhez a cikkhez, akik itt oszlatnék egy félreértést.
    Félreértés igaz, bár szinte jelentéktelen – csak azért térek vissza rá – hogy kétszeresen is félre lettem értelmezve:

    1., A konyak és pálinka viszonylatát a vérnyomáshoz nem én deklaráltam éltérőnek, hanem a bodamarcsi.

    Anélkül hogy kutakodnék specialisták megállapításai után – nézetem szerint nehéz nagyobb ökörséget így kijelenteni – tekintettel arra hogy mindkettő 40 fokos körüli égetett szesz.

    Alkoholok. Hogy éppen milyen íztartalmat kölcsönöz a kiindulási cefre e szempontból édes mindegy. Tudniillik a maradék pedig víz, jelentéktelen mennyiségű illóolajokkal, ami az ízt adja. Ehhez társul a későbbi érlelés során a hordó anyagából kiáztatott akármi.
    A lényeg, számomra nyilvánvaló, hogy a vérnyomást mindkettő egyformán befolyásolja. Ha már itt tartunk, a fogyasztás utáni első 20 perc folyamán kissé felnyomja, aztán folyamatosan esik a vérnyomás. Persze mindenkinél eltérő mértékben

    2., Amiért felvetettem mindezt, semmi más oka, célzata nem volt, mint hogy rámutassak a bodamarcsi-féle „logika” különlegességére, bár látom kevés sikerrel

    Megjegyzés:

    A vörösbor valóban nagyon jó hatással van a keringési rendszerrel, és a vér hemoglobin tartalmát fokozza – akár jelentős mértékben is!
    Persze csak mértékkel …

  • Kenny

    Neked is válaszolnék, bár nem szeretném, hogy ezt a ragyogó írását Kósa-Somogyinak szétverjük – nálad ez nem jellemző, azért bátorkodom mégis megpróbálni hogy röviden reagáljak:

    Értem és tudom, hogy a jogállás szerint „Cognac” címmel csak a franciák által lefektetett kritériumok szerinti borpárlatokat lehet nevezni.
    A calvados is francia – bár a magyar almapálinka …!!!

    Nekem az Ararát akkor is jobban ízlik, mint bármelyik fennhéjazó francia társa

    Egyéni ízlés kérdése –

    A pálinka névre is majdnem sikerült kiharcolnia a magyar kormánynak, hogy csak magyar gyümölcspárlatot hívhassanak így – a végén a siker nem volt teljes, a sógorokat nem sikerült kitúrni a pályáról.
    Viszont se Szlovákiában, se Erdélyben, se a Vajdaságban már nincs pálinka.
    Pedig a szatmári szilva ma is ott az igazi – Margitka is preferálná – de hát „csalódnia” kell

    Ez mind csak pénzkérdés – lobby – vagyis hogy melyik kutya …..

  • Orbánnak kapóra jött ez a világjárvány. Simicska Lajos nem véletlenül mondta róla amit.

  • Érdekes, hogy még Boda, se mer most jönni a klapanciáival. Nyilván nem ér rá, számolgatja, hogy majd, öt év múlva mire költi a „13. haviját, ami egyheti lesz – megondta Magyarország mára legkártékonyabb, legaljasabb, legsunyibb vezére.

  • Micsoda nagyszeru dolog az az ottani gazdasagi hatalmasoknak, s az nagyreszben az allami uralkodok is am.

    Most olvasva a magyarorszagi hirekben, hogy mar tankolhattok 272 forintert is ottan.
    Az 90 cent. Vagy harom es fel dollar egy gallon.
    Elkepzelhetetlen hazemeberseg.

    De az ugy megy am ahol csak az allamhatlom elvez jogokat.
    S NEM a lakossag.

    Itten ma $ 1.50 egy gallon uzemanyag, de abban 45.5 cent az ado.
    Tobb mas orszagokban ahol az auto-uti-ado alacsonyabb, az 99 centbe kerul egy gallon (3.8 liter) auto uzemanyag.
    Az alig 60 Forint. Tehat ti ottan 6-szorossat fizetitek a szeretett elvtarsaitoknak.

    Bravo.

    Nem csodallom hogy imadjatok az ottani mindenhato allamotokat.
    Megerdemlitek azt orokke !

    Nem, az nem cinukussagom, az a tagadhatalan teny !!!

    Ti nek akarnatok, sot sem erdemelhetnetek semmi jogokat !

  • Miklós bá, és Göllner…meg a hasonlók!
    Én nem kötözködöm,csupán több hiteles megbízható forrásból tájékozódom…és rájöttem,hogy egyesek hiába gargalizálnak,ugye a vírus ellen nem véd,de az agybaj ellen sem,amire szintén nincs jelenleg ellenszer,sajnos…!
    Na jobbulást!

  • Úgy tudom mind Amerikában,és persze Kanadában is tovább pusztít a vírus(sajnos itthon is,de szerencsére jóval kisebb mértékben)így
    csodálkozom,hogy nem azzal foglalkoznak…..!
    Sajnos Angliában és Spanyolországban romlott erősen a helyzet….
    Mindenkit sajnálok,és drukkolunk itthon,hogy mielőbb megtalálják az ellenszert!

  • Tankoljatok fel mielott a mai napnak vege!

    Putin es a Saudi korona-herceg meg-eggyeztek az olaj termeles jelentos csokkentesen.
    Ma a ko-olaj 23 dollar volt.
    De holnapra mar is a 40 dolaros arakat emlegetik.

    Persze a ti hiretekben hogy az auto-uzemanyag ara csak 274 Forint egy liter ma ottan.

    Floridaban $1.50 egy Gallon, az 3,8 liter. S abban 45.5 cent a US es Florida adoja.
    Ma a vilagpiaci ara 68 cent egy Gallon, 3.8 liter.

    Add ahoz a szallitas koltseget, s a pumpa-tulajdonos fel-arat es az adot. S vasarolhatsz amit ohajtasz 72 forinter literenkent.
    Ti azon felett 200 forintal vagytok kizsakmanyolva.
    Dicsoito szocialista szolidaritasotok.Hmmm?

    Tehat a Forint mai ara alapjan az 72 Forint egy liter.

    S ti beszeltek a kapitalista kizsakmanyolasrol???

    Hat valosagban ki is am a „kizsakamanyolo”????

    Orban-Csanyi-Matolcsi trilliomosoakka valhatnak ugy.
    S ti azt dicsoititek.
    A szbadkereskedelem az nektek „kizsakmanyolas”.
    Hat mifele meglarasotok lehetne az ????

  • Gabriel
    2020 április 9
    10:55 de.

    mondjál nekem egyetlen országot a Föld nevű bolygón Tejútrendszer valahol a seholse külvárosban .., Naprendszer balra a harmadik …,

    ahol nincs egyetlen bálvány sem???
    addig pészah meg húsvét meg makk ultimóka rebetlivel, rekontrával és renonccal

  • Tökéletes meglátás,pontosan így megy Magyarországon a pénzek elosztása.3 középfokú szakmám van ,tekinthetjük hiányszakmának az elsőt,mert ápolónőkből sajnos nagyon kevés van Magyarországon hiszen a diplomások többnyire nyugaton dolgoznak már évek óta.Igaz nekem csak középfokú általános ápolói és asszisztensim van ,mégis keresett lennék a szakmában ha lelki szempontból meg nem betegített volna ez az ország,az osztálytársaim is például.Aki irigyek olyan nőkre mint én ,aki kiváló eredménnyel képes elvégezni egy ilyen nehéz szakmát.Már 18 évesen elkezdték a szemétkedést velem,ami azóta is folytatódott.Ma már könyörögnek ugyan ezek az emberek,hogy menjek vissza ebbe a szakmába dolgozni,de látom milyen ez az ország,milyenek az emberek.A lehető legnagyobb sajnos a rosszindulat.Attól félnek a normálisan gondolkodó emberek,nehogy polgárháborús helyzet alakuljon ki az országban ,szegény lázadás,vagy éhséglázadás például .Nevetséges amit ez a kormány ,de az is amit a magyar emberek művelnek egymással.Nekem bajor származású 51 éves,két gyerekes anyaként ,ez a véleményem

  • A magyar állam jogáról …. a Magyar Közlönyben április 7-én közzétett 93/2020. (IV. 6.) számú kormányrendelet feljogosítja az Operatív Törzset (OT), hogy bármely szervtől, jogi személytől vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől adatszolgáltatást kérjen. Az adatközlés kötelező érvényű. Ezzel az OT lényegében a hatályos adatvédelmi jogszabályokra tekintet nélkül és korlátozás nélkül ismerhet meg – adott esetben különleges – személyes adatokat, ami a járvány elleni küzdelem érdekében szüksége lehet ugyan, de adatvédelmi aggályokat is felvet.

    Korlátlan megfigyelési jogot kapott az Operatív Törzs!

    Az OT vezetői a belügyminiszter és az emberi erőforrások minisztere. Tagjai: az országos tiszti-főorvos; a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója; az országos rendőrfőkapitány; az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, továbbá a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az Országos Mentőszolgálat főigazgatói. Üléseiken részt vesz a miniszterelnök.

    Fertőzésgyanú ( 😀 ) esetén IS elég tudni a bankkártyád és a telefonod számát, rajtuk keresztül feltérképezhető a kapcsolati rendszered, a mozgási területed, hogy kikkel kerültél kapcsolatba, közülük kik az ismerőseid. Rutinfeladat megszerezni az e-mail címed, internetes tevékenységed, stb. stb. stb.

    (békeidőben ugyanezekkel a jogokkal működik a KRNNI)

  • T.Miklós bá’!
    – Nagy empátiával, és szánalommal olvastam ezt a szöveget, ami Önöknek szólt, akik kélyesen olvasnak, hitlerezésről, kipcsakozásról, gázszerelőről, kisvasutról, tolvaj-kormányról, diktatórikus hazaárulásról, bezzeg a labancok…stb. amiket vasvillával összehányt ide a T.Szerző!!
    – Osztozom örömében, de tudnia kell, hogy van egy ellenzékünk aki mindenre képes, de mindenre alkalmatlan…
    – Ennek a hangján szólalt meg ez a „cikk” és gátlástalanul ránk borított egy halom szamárságot…
    – Gratulálok a szerzőnek, – persze ismerve eddigi botladozásait ezen a „pályán”!

  • Gabriel Kedves Gabriel Van a polcomon néhány üveg XO konyak, de egyik sem „fennhéjázik”.
    Egész jól elvannak a többi nemes és kevésbé nemes alkohollal. Még a birspálinkával is. Nem azt írtam, hogy rossz, hanem azt, hogy nem konyak.
    Már rég szeretnék egy harminc évest a polcomon látni, most majd jobban igyekszem. Nálunk csak 10 éves van és nem alkuszom.
    Persze itt van még az a kérdés, melyik Ararátot kóstoltad, és hány féle konyakkal tudtad összehasonlítani azonos körülmények között. Nem fogunk ezen összeveszni, de én nem tudok „legfinomabb” italt.
    Finomat viszont sokat.
    A pálinkát továbbra sem tudom megszeretni, nekem durva ital.
    Egyébként még egyetlen olyan lepárlóban sem jártam, ahol szidták volna a másik lepárló portékáját. Viszont miért ne lennének büszkék a sajátjukra?

  • GABRIEL
    ;

    Magyarorszag es az EU torvenye altal csupan a Magyarorszagon fozott ill.parolt gyumolcsokbol eredt ital nevezheto „palinka”-nak.

    Persze a magyarok Erdelyben es mas reszeken, mint meg Burgenlandban is foznek azt, de NEM arusithato a „palinka” nev alatt. Csupan a magyarhatosagi felugyelet allat az otten keszitet termek leheto.

    Talalhatod a WWW-en.

  • Slapaj Ha már élvezed a magyar nyelv gyönyörűségét, akkor azt kéjjel tedd.

  • BODA MARCSI:

    Tobbszor hivatkozott soraiban a „megbizhato forrasokbol” kijelentesre.

    Sajnalom Kedves Marcsi.
    Az en tapasztalatiam alapjan nyert meggyozodesem, hogy a magyar media adatait minden masnak velheto de valodi adatoknak nem.

    Rengeteg a blah-bl;ah-balah-jaik, de barmi hirekbol remelheto adatok teljesen hianyzok.Sot ami letezne az is mas jelentesek alatal cafolva,ill. mast jelentenek.

    Mar tobbszor kerdeztem itten a KMH olvasoitolo pl. a Meszaros Lorince-re leheto adatokat, informacikat.

    Persze soha senki nem volt kepes nyujtani semmit mert nem letexik semmi informacioik.

    Sot hasonloan mind a magyarorszagi informaciok amik valojaban elkerulhetelenek lennek.
    Mint az ado-bevallasi adatok, telek-konyv, vezeto cegek balance-lapjaik, stb.
    De semmi nem letezo, sem kutathatok.

    De a sok propaganda maszlagaik gyakran nyujtanak emleiteseket, mint pl. „a Meszaros ceg fizet osztalekot..” stb.stb.

    Tudja mi az az „osztalek” ?????

    S hat vajon kiknek fizethetne „osztalek”-ot Meszaros cegei ???

    Osztalek, ill. a jovedelem elosztva a tulajdonosok, ill. a befekteto reszvenyeseknek.
    Mind a kis-oreg nagymamak „mutual”= kozossegi befektetesei, meg a bankok alatal, s minden leheto mas forrasokbol.
    Ami bizonyitja, hogy Meszaros NEM lehet a teljes, ill.100%-os tulajdonos, amint allitjak.
    Tisztan a ceg, bar-ki neve allatt is mukodne, de a reszveny-tulajdonossai reszesulnek az evi jovedelembol.

    Tehat hogyan lehetne hivatalos adat hogy Meszaros milyen-meretu tulajdonos,amikor az nem a teny. Csak propaganda.

    De ha valoban „megbizhato forrasok”-ra tudna hivatkozni, kepes lenne valoban megbizhato adatokat is nyujtani.
    Masok velemenyei nem mas mint az itteni tobbsegnek az ocsarkodasai es atkozodasaik.

  • OK mind a magyar-zsenik !

    Senki nem hajlando sem kepes eggyetlen szoval sem bevallani, hogy miert velitek azt, hogy az allamnak letezhetne barmi joga is a polgarai felett??!!!

    Ha nem meritek azt bevallani, hat en megirom itten.

    Csupan azert mert nektek az allam az isten, a mindehatotok, a szoptatok es pelenkazotok.

    Nem mertnetek felnoni es felnott modon a sajat eleteteken, tetteiteken on-magatok szabadon donteni.

    De miert remultok meg annak otletetol is?????

    Annyira elvezitek a cuclit meg a pelenkat ???

    Nem velnetek hogy ideje lenne az allamhatalmat kotelezettnek tartani,es a polgarai csupan akik jogokat gyakorolhatnanak.
    Igazan ideje lenne mar annak !!!!

  • GABRIEL, RODEO, GEYZA, KENNY alakotjatok a sajat clubbjaitokat???
    Talan „talalom” is csatlakozik majd.

    Kit valsztanatok meg elnokenek ???

  • ANITA SZASZI;

    Sorai szerint Bajor, 51 eves, aki nem dolgozik, es kepzett, amit leirta, nem apolo-no, hanem ami inkabb u.n. „nurse’s- aid”. (Aplo-assitense).

    Allitott szarmazasa alapjan azonnali nemet allampolgarsagot kaphat, s maga is kepes lehetne mint mind a magayrorszagi tarsai is jol-fizetett allast kapni.

    Igen, az NSZK mind a magyarorszagi Swaboknak is azonnali allampolgarsagot sot meg teljes karteritest is nyujtott a Rakosi altal elkobzott tulandonaikert.

    Vajon tenne azt magayrorszag barki magyarokert ???

  • Bendegúz 79!

    Maga nem itthon él,én meg igen…így kissé tájékozottabb vagyok és nem egy hanem több hitelse forrásból(!!!!!)

    Miklós bácsi!
    Ügyeljen az egészségére,ne aggódjon…bár mist senki nem nyugodt!

    Talalom!
    illene olvasni,TV-t nézni,tájékozodni,és főleg „értelmezni”
    ugyanis nem 5 év múlva kapunk egy heti nyugdíjat,hanem jövőre
    és a követező években is …..fokozatosan visszaadják,amit a választási csaló szocik(!!!!) először adtak,aztán visszavontak,mert csődbe vitték az országot…….
    Na örülök,hogy ez a legnagyobb problémája…ebben a nehéz időkben!Egyébként a szép (és főleg megdolgozott…) nyugdíjamból,eddig is rendesen megéltem!

    Amúgy a hasonlóknak őszínte részvétem….én köszi jól vagyok,vigyázok magamra,a fiam is rendszeresen segít!

  • Amúgy Talalomnak és a hasonló szinten lévőknek!!!!!

    A kormány ugye nem állította egy szóval sem,hogy egyszerre kapjuk vissza a 13.h.nyugdíjat?(fokozatosan)…..erre ebben a vészhelyzetben nem is számíthattunk…..!emelett minden évben kapunk nyugdíjkiegészítést,korrekciót,ill.emelést!
    Na rázzák meg a „bogyójukat”…hátha megvilágosodnak?!!!!

  • Bendeguz79
    2020 április 10
    12:39 du.

    gizi az újjászületés a Tavasz ünnepén van jelöltem, mindig is az volt!!!

    úgy hívja a magyar nyelv: SZERETET… én rá voksolok még akkor is ha…

    illetlenség ezt ide ma, de kibújik belőlem!>>>

    Dies irae, dies illa solvet saeclum in favilla teste David cum Sybilla…

  • Bendeguz79
    2020 április 10
    12:39 du.

    Mijabaj mán megenn fijjú,
    agyadra ment a tavaszi frontbeütés?

  • Kenny
    2020 április 10
    11:32 de.

    SOB* fegyelmezett munkaerő.
    Kéjelegni is csak akkor és annyit,
    amennyit a feladat megkíván.Persze kellő ellenszolgáltatásért.

    *SOB = Slapóca of Bájárzott

  • Rodeo11
    2020 április 9
    11:53 du.

    Kína?
    Vagy nem ??

  • Boda Marcsi
    2020 április 9
    3:43 du.

    Honnan tudod hogy Magyarországon mennyire pusztít?
    Te idióta te…

  • Geyza No de „ly-nal” kéjelegni?

  • Kedves Kenny

    Persze hogy tökéletesen igazad van a variációk terén.
    Pont ezért hangsúlyoztam, hogy nekem, NEKEM úgy általában jobban ízlik!
    Persze hogy nem próbáltam ki még töredékét sem a „brandy” változatoknak, nem vagyok sem közeli, sem távoli rokona sem a Münchausen bárónak, hogy ilyen állítsak.
    Az ember fia úgy automatikusan az azonos árkategóriákat szokta összehasonlítás tárgyává tenni.
    És nyilván amelyek összemérhetöek egymással.
    Nem vagyok híve a pálinkáknak, még úgy sem hogy meg tudom főzni őket is.
    A „Mestre Alambiqueiro” amiről papírom is van, nem pálinka-főző mestert jelent, hanem desztilláló mestert.
    Al Ambique – tornyos üst/desztilládor.
    Ebbe a kategóriába többek között a rózsa-olaj is beletartozik – illóolaj.

    Igaz, hogy a kezdeti lépéseket a gyakorlat terén 8-10 évesen tettem, a falusi kifőzdében, segédkezve nagyapámnak a szatmári-szilva lepárlásában.
    3 réztornyos rendszer.

    De ö sem itta, csak a nyelvével ízlelgette – talán én is azért szoktam meg, hogy semmi sem vedlek nyakló nélkül, és csak olyanokat ízlelgetek, amik megérdemlik.
    Pont ezért lehet egymásnak is ajánlgatni – aki a szesz hatása miatt iszik, annak tökmindegy. A krumpliszesz alapú „megy-pálinka” megfelelő hatást okoz.
    Vagy bármely „cachaça”

  • Bendeguz!

    Aki el-el fogyaszt egy-két pohár italt, az nem iszákos.
    A vörösbor ráadásul még egészséges is. Persze mértékkel.

    Mellesleg felőlem mindenki annyit iszik, vagy nem iszik, ahogy jólesik neki.

    Felőlem füvet is szívhat – ha úgy esik jól neki.
    Ha kábító porokat szippantgat, injekciózik csak sajnálni tudom, mivel tisztában vagyok vele hogy kárt okoz MAGAMÁGÁNAK.
    sajnálni tudom, de szerintem mindenkinek meg kell hagyni a jogot arra is, hogy úgy tegye tönkre a saját életét, ahogy akarja.

    Más kérdés, hogy alkoholosan vagy bekábítózva száll a kocsijába, ez esetben már másokat veszélyeztet, ami már nem magánügy.
    Ezen a téren minden büntetés kevés, a jogosítványt nem hónapokra vonnám vissza.
    Viszont egy alacsony alkoholszint nem jelenthet veszélyt, tehát az aki egy-két pohár bort megiszik, az nincs alkoholos befolyásoltság alatt!

  • BODA MARCSI;

    Koszonom hogy emlekeztetett arra hogy nem ottan elek !

    Rendben, nem ellenzem allitasat, sot ismetelten ohajtanam megkerni, hogy amodon lenne szives nyujtana a megnevezett adatokat mind amaga altal hitelesnek velt forrasokbol???

    Csupan adatoket kerem!!!
    Nem velemenyeket, mint az itteni hozzaszollo-ocsarkodok teszik?!
    Azt elore is koszonom !!!

  • Tegnap hoztam figyelmetekbe, hogy tankoljatok fel,mielott az energia arak emelkednenek.
    Meert Putin es a Saudi kiraly-herceg az olaj termles nagyaranyu csokkentesen eggyeztek meg.
    S azzal vahato volt az energia arak gyors emelkedesei.

    Hat az nem tortent ma.
    Bizonyara mert a coronavirus tombol vilagszerte teljes gozzel.
    De senki nem tudhatja hogy az mikor fog tortenni.
    Jelenleg a fogyasztas a leheto leg-alacsonyabb a virus hatasa altal okozva.

    De amint a korulmenyek javulnak, ugy a fogyasztas mint az arak is gyorsan fog emelkedni.

    Az [email protected] minden adatait nyujtja.

  • O K Miklos;
    Ez NEM kikotes, csupan egy nagyon egyszeru kerdes.
    Talan, mindent tido lettedre probalnal valaszt nyujtani.

    Vilagszerte az allamhatalmak dobaljak a penzek igereteit, milliokat, billiokat, trilliokat, zilliokat, sot igerik dobalni mint a szemtet.

    De lennel hajlando megmondani nekunk itten, hogy majd valojabol honnan fog mind az penz jonni ???
    Ertve azt [ersze vilagszerte am.

    Mag ha az allamhatalmak kepesek lesznek mind az igert penzeket kolcson venni bankoktol, hat ki fogja mind azt majd visszafizetni kamattal ????
    Meg ha a jlen kamatok alacsonyak is ma.
    Gondoltal mar arra ????

    Ezen a vilagon SEMMI nem esik az egbol ingyen am !!!

    S minden arva vas erteket valakiknek verijtekeivel kell azt majd produlakni.

  • Geyza
    2020 április 10
    2:44 du.

    maga írkál itt nekem címezve olyan mértékben undorító és hazug insinuacio-kat, amik alulmúlják még a legalja Göbbels-ét is!

    de a redakció tudja mit tesz, mikor beengedi, viselje a következményeit…

    már a main stream media sem képes takargatni a régóta rettegett valóságot… de geyza kérdezhet undormányokat

    makk rekontra tök negyvenszáz és piros renonc

    amúgy mindez az újjászületés szent ünnepén

  • Gabriel.
    Ápr.9. 11:52

    „Sajnos lezárult a csapóajtó “az állam jogáról” cikknél így ha eljutnál ehhez a cikkhez, akik itt oszlatnék egy félreértést.
    Félreértés igaz, bár szinte jelentéktelen – csak azért térek vissza rá – hogy kétszeresen is félre lettem értelmezve:

    1., A konyak és pálinka viszonylatát a vérnyomáshoz nem én deklaráltam éltérőnek, hanem a bodamarcsi.

    ——————————————–
    Így igaz kedves Gabriel, én sem állítottam az ellenkezőjét, nincs tehát félreértés! Ám, én Bodától már sem nem kérdezek, sem nem magyarázok – tengerbe nem hordok vizet – ezért is fogalmaztam úgy egyik mondatomban, hogy

    „az előbbi orvosi ajánlásként nekem is furcsa!…” – ez a mondat elég egyértelmű: nekem is, tehát másnak is, azaz neked! Vili?

    Egyébként a hivatkozott írásom a Következmény c. cíkk alatt olvasható, az Állam jogáról c. cikk még nincs zárva, hisz épp itt irkálunk most nagy okosságokat! -:))))

  • Kenny !
    – Ott a pont…

  • Slapaj Á dehogy, csak gonoszkodtam. 🙂

  • Gabriel Magyarországon kevesen ismerik a kulturált alkoholfogyasztás fogalmát. Mint mindenben, ez is fekete fehér. Aki iszik alkoholt, az alkoholista.
    Ha nem iszik alkoholt, akkor hazudik. Ugye milyen egyszerű? Érdekes ország.

  • Na megint eltúnt „véletlenül” a sértegető,sötét Gyzának írt válaszom:az ővé megjelenhet?…röviden csak annyit,hogy nem én vagyok „idióta”,hanem ő,én ugyanis több hoteles csatornából,újságból és bennfentes ismerősőmtől(köztük normális tájékozott orvosok,sőt baloldaliak is vannak!!!)míg a szerencsétlen Geyza csak a kocsmából szerzi a híreket….
    Sajnos ő már olyan állapotban van,hogy rajta sem lehet segíteni,bár a betegsége nem halálos (mint a vírus)csak sajnos végleges ls „kellemetlen”….!

  • a tájékozódom szó kimaradt…de remélhetőleg a gyengébbek …is megértik,amit írtam?….
    Na ennyi!

  • Kenny:

    Máma még nem ittunk semmit
    Nem mehet ez így tovább
    Inni kell, ha addig élünk,
    Igyunk hát, az angyalát !

    /Régi repülős szabály,nótába foglalva. Mindig betartottuk ezt a szabályt.Mert szabályok nélkül nem lehet megélni a repülésben/

  • Kenny
    2020 április 10
    3:39 du.

    HEHEHEHHHHHEEEEeheheeheeehehehe

    K É LY E L G E K ebben a gyönyörben :

    **************************************************
    slapaj
    2020 április 10
    2:04 de.

    T.Miklós bá’!
    – Nagy empátiával, és szánalommal olvastam ezt a szöveget, ami Önöknek szólt, akik kélyesen olvasnak, hitlerezésről, kipcsakozásról, gázszerelőről, kisvasutról, tolvaj-kormányról, diktatórikus hazaárulásról,
    **************************************************

    hlya , aky úlyságyrónak akredytátatyk az tuggja a dörgést

  • Rodeo11
    2020 április 10
    9:33 du.

    Ne pityeregj kislány.
    Lesz még ez rosszabb is

  • Besancon!

    Ezer bocs, valóban logikus, én meg átsiklottam felette
    És ráadásul még jól el is néztem

    További kellemes Húsvétolást, Peszach-ot!

  • Kenny

    Ez az alkoholfogyasztáshoz való hozzáállás is pont egy mérőfoka annak az eszement gondolkodásnak amit gyorsan sutba kéne dobni – addig míg végképp nem lesz késő.
    Annak a szokásnak, hogy mindent, mindenkit sematikusan be akarnak sorolni valahová.
    Tudom én, hogy itt minden így működött úgy az átkosban, és ugyanúgy az azt megelőző rendszerekben
    Anno abban az elkorhadt világban (horthysta) szó szerint felcímezték egymást és megcímkézték a nép többi részét, az átkosban már csak titulusok jártak, aszerint hogy ki mennyire hűséges alattvaló.
    Amit a mostani korban is nagyban gyakorolnak – változás semmi

    Hát ezért jár a magyar nép feje erre a srófra, minden vonatkozásban.
    de mindenben! Akár kulturális, akár még tudományos élet területén is.

    Sok víznek kell a Kék-Dunán lefolynia, sok generációnak elmenni és felnőni, hogy ez másképp legyen.

    Azok – a nem is olyan kevesek – köztük Tenmagad, enmagam – talán inkább ezért is adtuk fel a sziszifuszi küzdelmet, mert észérvek itt nem hatnak – mivel mint „tudnivaló volt” gondolkodni veszélyes. Inkább így a nagy többség egy percre se hezitált és gyorsan és leszokott róla, meg a jóérzéseiről is.

    Mindent az állam jogkörébe utalnak meghatározásra – hogy ki milyen kritérium szerint „iszákos”, zenehallgató, .. folytassam?

  • Gabriel
    2020 április 11
    5:57 du.

    Nem emlékszem hogy a Kádár-érában
    járt volna bármiféle „titulus” , párthűség szerint.

  • Gabriel
    2020 április 11
    5:57 du.

    mindez plag izélés a szép szőke herceg országából ott is csak az lehet celeb meg ahhoz hasonlóan „jól eleresztett” ha ügyesen bedől, kis terpeszben hogy ne fáradjon és azt adja ki elöl amit hátulról bele neki telibe ha hahahaha ez nincs így akkó’ lesz belőle mellőzött és Nyú Ór Lehány ban találja magát meg Florida külsőn ahol már a Marco Rúbio nevű cubai migráncs már nem lát el

    bele kellene szőnöd szavaidba azt mindig honnan nőtt ki a dudva és azt tudva már könnyebb a megoldást is megtalálni… én a radikalitás mellett szavazok

    zöld rebetli tök ultimóka reokntra és renunciação

  • Na lehet,hogy a gépemmel is baj van(sajnos többször tapasztalom..),de Geyzának írt üzenetem, sajnos eltünt.
    Neki csak annyit,most ne menjen locsolkodni,mert veszélyes,inkább elégedjen meg a már meglévő „tojásaival”(akkor is ha mindkettő megzápult…
    Aggódom,hogy az eddigi agybaja mellett,még a vírust is elkaphatja…!

  • Geyza!

    Én soha nem írtam neked (mint te..),hogy „idióta” vagy,csupán azt,hogy bunkó,szellemi csökkent,és kissé…alkoholista,terhelt,
    ami ugye igaz?….de azért semmi rosszat nem kívánok neked,mert én EMBER vagyok!!!!!!
    Na pá!

  • Boda Marcsi
    2020 április 12
    1:34 du.

    Ne udvaroljál nekem,
    az idióta ostoba nyanyák nem az eseteim

  • Boda Marcsi
    2020 április 12
    1:34 du.

    és honnan tudod Marcsi, hogy „nekijje” nincsen akkora schlagja ami elér odáig, szavai alapján bizonyosan egy nagy ….sz

    rebetli tök negyvenszázzal zöld ultival és makk renonccal

  • B79! Bizonyítékok.
    Nem tudom, hogy külföldről elérhetők-e, de itthon nyilvánosak a cégbírósági adatok – igaz, elő kell fizetni ezekre. A cég és tulajdonosi hálókat feltérképezve látható, hol landolnak az állami és eu-s pénzek. A gázszerelő száznál több cég tulajdonosa vagy résztulajdonosa. Ez eddig nem tilos, rendben van.De szerinted életszerű, hogy a főbb cégei az elmúlt időben 650-szeresére (hatszázötvenszeresére!) emelték az árbevételüüket, a NYERESÉGÜK meg a nyolcszázszorosa a 2010 előtt elértnek? Az eredmények forrása meg 95%-ban állami megrendelés, illetve az állam által felügyelt pályázatokon elnyert eu-s fejlesztés.
    A pénzszivattyú sokféleképpen működik, alegegyszerűbb módja, hogy pl egy 100 forintos munkáért a „baráti” cég 140-et számláz az államnak, vagy az EU-nak. a Kormányfő vejének cége meg is bukott az uniós cslás elleni bizottság (OLAF) vizsgálatán, az anyagot átadták a magyar ügyészségnek (az EU-ban az ügyészség nemzeti hatáskörben van). A magyar főügyész – régi „harcostárs”meg azt mondta: nincs itt semmi nyomoznivaló, és ad acta tette az ügyet. A kormányfő meg gálánsan – persze a költségvetésből, a mi adónkból – kifizette a veje cégének azt a 300 milliócskát.
    Van persze sok-sok módszer: konkurrensek tönkretételétől az államosításig. Elég kacifántos ügyek, Boda-féléktől nem várható, hogy a tizedét is megértik, holott itt folynak el a közös milliárdok.

  • Hexadodekaéder

    Bendegúz79 11:39

    Azt feszegeti, hogy Mészáros Lőrinc részvénytársaságaiban csupán csak résztulajdonos. Ergo, „akkor meg mit hőzöng a magyar” e multimilliárdos >ismeretlen eredetű és mértékű, extra-rövid időtávú< meggazdagodása ellen…!

    Mészáros úgy gazdasági, mint történelmi léptékkel mérve, egy pillanat alatt lett multimilliárdos, akkor amikor Simicska korábbi stróman és "adóhivatali elnök" méltatlanná vált a jóságos hűbérúr szeretetére s ezért a keresztapa őt eldobván gyorsan a gázszerelő gyerekkori kenyerespajtását tette meg vagyona egyetlen őrzőjének és Lajos addigi cégeit sebtiben ráiratta.

    – Azt egyébként semmi sem zárja ki, hogy egy Rt.-nek egyetlen tulajdonosa legyen. Magyarországon talán ezért általában az Rt. tulajdonosok ún. Zártkörű (zrt-ékbe szerveződnek).

    – Addig, mig ez a tulajdonosi átadás meg nem történt, mészáros gázszerelő vállalkozása mellett, Felcsút polgármestere rangot is betöltötte s mint közszereplő, köteles volt a kotnyeles sajtó minden kérdéseire válaszolni, ami új kitüntető strómani beosztásában már akadályt jelentett a haveri titkok megtartásában. Ezért a kenyerespajtás és miniszterelnök gyorsan lemondatta álruhás kincstárosát a polgármesteri címéről, hogy a kettejük titkos viszonyáról a parsztja ne mondhasson annyi marhaságot, mint amennyit leváltásig elkotyogott.

    Azóta aztán szinte semmi nem szivárog ki a Mészáros Rt-Birodalom jól szigetelt nyilászáróin keresztül. Így aztán senki nem ismerheti, hogy tulajdonképpen ezekben az Rt-kben még kik is foglalnak helyet, Mészárossal együtt vágják e a szelvényeket… Egyedül az eddig évente megjelenő 100 Leggazdagabb c. könyv sorolja a több-milliárdos Strómant azok közé, miközben Gazdája szegény pedig még mindig több-tízezer Ft-os adósságtól senyved…

    😀 😀 😀 😀 😀 😀

  • Bendegúz79 Próbálják itt a lehetetlent, megmagyarázni egy vaknak (neked) az impresszionizmus színkavalkádját.
    Szerintem ha nem hiszed, járj utána.

  • B79! Sajnos, a gazdasági tényeket nem lehet másfél mondattal elintézni, hogy „hiteles” vagy „nem hiteles” csatornákon tájékozódik valaki.
    Bodát értem: neki már a nyereség, meg a bevétel megkülönböztetése is gond, kénytelen hát idoljának hinni, mert a megértéshez -hmmm nem elég a kapacitása. (Mondhatnám azt is, hogy síkhülye, de én nem szoktam így minősíteni.)
    Te ugyan bőszen ostorozod az „állami” beavatkozást – miközben az USA-ban is nagymértékben függ egy cég sikeressége attól, hogy hozzájut-e állami megrendeléshez. A fegyverkezés ott is a legnagyobb üzlet – amiből persze részesülnek legalább munkabér szintjén az ott dolgozók is.
    Az USA „gazdagsága” felfújt lufi – tök üres, főként az adósságán alapszik. Hogy a kevésbé erős nemzetek finanszírozzák a Te, meg a hozzád hasonlók kényelmes életét. Nehezen érthető, miért. Hiszen az USA legutolsó élenjáró innovációja a rágógumi volt. Már az atombombát – sőt, a hasonlóan pusztító eszközt, a hollywoodi filmet is – az európai agyak elszívásából építették.

  • Bendegúz79 11:49

    „OK mind a magyar zseniknek!”c.karcolatáért egy irodalmi díj jár.

    És egy szmájli 🙂 !!!

  • Drizari 12:15

    „Orbánnak kapóra jött ez a koronavírus járvány. Simicska nem véletlenül mondta róla, amit mondott.”

    – Tényleg. Nem is tudtam, hogy a koronavírus virulens hatást gyakorol a spermiumokra…

  • Masik kerdes.

    Amint allitjak hogy Meszaros oly remesen gazdag, hat mi jelentosege ,elonye vagy jovedelme lehetne egy 1,500 lakosu falu polgarmesterenek lennie ?????

    Vajon mit fizet az a „polgarmesteri allas” es elonyt jelenthet egy sok-szazszor biliomosnak ????

    Meg a Varadi nevu juhasz gyilkossagval is gynusitottak.
    Amit a bizonyotott, sot tagadhatalan tenyek tisztazott, hogy az mi-modon tortent.

    De legutobbi itten tett allitasra tiltva lett az adat kozpolese.

    Azt velik maguk, „nyilt-gondolkodas” elvenek es iagzasagnak?

  • Gábriel
    10:55
    .

    NER=NemzetiEgyüttműködésRendszere=Volksgemeinschaft (á’lá: A.H.)

    https://britannica.com/topic/fascism/Volksgemeinschaft#ref742146

    Aki ezt egybemossa a párt fogalmával,az maga egy NER-katona.

    Ti. demokráciában önszerveződő(!) kf. ideológiájú pártok a politika demokratikus színterén, azaz plurális(!) miliőben, demokratikus parlamentben ütköztetik egymással a nézeteiket, ill. mérik össze a politikai erejüket, nem pedig egyetlen központ által egybegyúrt(!) tömb (NER és VG) diktátuma szerint.

    Ne tegyen úgy mintha mindezt nem tudná, tehát ne sugalmazza itt a demokrácia alapkellékei,a pártok társadalmi szükségtelenségét.
    És pláne legyen oly szíves, ne vonjon egyenlőségjelet közéjük és hol-mi néptömörítő fasiszta maszlag közé…

  • HEXADEDO;

    En itten csupan egyetlen dolgot allitok, s az gofy maguk sohe, semmi bizonyitetokra vezetheto informaciot nem hajlandok vagy kepesek nyujtani.

    Hogy valaki mi foglalkozasu volt a multban, sot mint „plumber” , hat az nem szegyenletre melto. Sot pont az ellenkezojet. Hogy vegre Magyarorszagon a lehetoseg nem korlatozott.

    Nem Hexadedo. Barkit, sot meg polgaresteret NEM kotelez a maga ohajai.
    Csupan amit a faluja alapitolevele eloir, es a falu-valaszto-lakossai ohajtananak azza tenni. PONT.

  • talalom
    2020 április 13
    6:20 de.

    Nem számít.
    Van pénze a mogyornak,
    akkó meg ne ugrájjon, nemiga ? .. : )

  • Geyza!

    Ütüdött lennék,ha neked udvarolnék,miért is tenném egy ilyen sankinek,egy ilyen sötét alaknak….,most ismét bebizonyítottad,hogy se tisztességes,se ember nem vagy,csupán egy szánalmas „bértollnok alkoholista”!
    A válaszod ellenére is „szánlak” mivel ismétlem én EMBER(!!!)vagyok,míg te csak egy emberszabásu,jellemtelen alkoholista!!!!!!!
    Akik téged olvasnak ezt rég tudják,és többen hasonló véleményen vannak!!!!!!!!!!!!!!!

  • Geyza
    2020 április 12
    4:31 de.

    Cavinton

  • HEXA es masoknak is;

    Persze hogy ma nem ifeg tudod hogy „ki es mi” a Meszaros cegenek vezetoi.

    Itt a LEGegyszerubb megoldasa annak:

    Holnap reggel menj , vagy hivd befektetesi brokerodat hogy vasarolj Meszaros Lorinc cegeinek reszvenyeit.

    S akkor newm csak tulajdonossa is leszel majd Meszaros cegeinek, de fogod kapni a cegek minden ertesiteseit.
    Sot kapod majd a postan mind azon cegek vezetoinek a valasztasira valo szavazo-lapokat is.

    Tehat egyenloen hatarozzhatsz a Meszaros cegek minden dontesein, s azon egyenloen jovedelmezel is.

    Biztos sokkal jobb befektetesek mint a palinka-fozoknek es az allami ado-hivatalnak adni penzedet !

  • Geyza!

    Csak egyet sajnálok,hogy itthon élsz,és itt rontod a levegőt.. bár nem nagy sikerrel,mert egyre többen nem hisznek neked,és megvetnek(aminek hangot is adnak…) de sajnos a terheltséged miatt ezt nem vagy képes felfogni…..!

  • Hexadodekaéder
    2020 április 13
    6:24 de.

    octaéderke… a grizinek nem szabad ilyen hosszasan elemezni valamit, mert nem fér rá a képernyőjére és nem tud görgetni… és el sem tudja olvasni… egyébként is ez a keresztbe kasul tulajdonlás az USA csilliárdosainak lételeme vannak olyan társaságok amelyeknek úgy van két tulajdonosuk, hogy az egyik a másik tulajdonát tulajdonolja és ezt azután a sok apró csilliárdot népes trösztökbe és konglomerátumokba szervezik amiknek összesen 3 tulajdonosuk van de azok keresztbe kasul (mintha a te házad konyhájának én lennék a tulajdonosa te meg az én házam nappalijának és az összes házelemet ilyetén kettőnk között meg lehetne osztani és soha senki sem tudná minek ki a tulajdonosa… de ha osztott tulajdonba vesszük az egész utcát akkor még bonyolultabbá válhat és adóhivatal legyen a talpán ha az én könyvelőmet le akarja leplezni)

    piros rebetli makk negyvenszázzal rekontra és renonc ezutóbbi a legfontosabb

  • Mind a Meszaros ugyet vitazoknak;

    Igen, megtalaltam az adatokat a „Baron” kozli azt, sot az „OpusGlobal” sajat hivatalos adatait is.

    Kozoltem minden felkutatott informaciakat harom hosszu hozzaszollasomban. De a foszerkeszto annak nyilvanmossagrahozasat tiltja es torolte.

    Tehat aki azon ohajtana barmi valosagot kozpolni, kovetnie szukseges a sajat kutatasait.

    Persze mint a mondas megy; „Az igazsag mindeg serti a bunost”!!!

  • talalom; 4/13,, 11;13 de soraira;

    Sajnalom talalom, de maga nagyon a rodeo-hoz hasonloan probasl nagyon regen elavult maszlagokat ismetelni.

    Ha maga meg a „rago-gumi” esetenel van elragadva a mai technikai elohaladasok ugyeiben, javasolnam a jelennel probaljon talalkozni.

    Hany ma alkalmazott technikai elohaladasok eredtek szeretett elvtarsaitol?

    Persze hogy a hitel az elohaladas financirozasainak a lehetosege. Talan visszamanne a kavicsok alaklmazarahoz?

    A US dollar a vilag elso penze, csupan mert a mogotte allo lozgazdasag mukodese tartja azt fenn. Ma is azt vasaroljak fel vilagszerte a biztonsag celjabol.

    Persze hogy a US nem hanyagolja a nemzeti onvedelemet.
    De hat elvtarsai vilagszerte ertve a Musulnokat is, hat miert eletuk mminden celaj a hodiatas.
    Nem a kis saros falu a kozakok korlatlan kegyetlensegei aran hoditottak meg a del-foldet a Visztulatol a Japan tengerig? Hany szaz nemzetisegeket felemesztve ???

    Azt persze soha nem vette kerdore. Miert nem ????

    Emlekezne Nikita mondasara; „Rablo az aki toltott fegyvert tart az ajtoja mogott hazat vedeni” ???

    De a US nem az agressio celjaval, sot SOHA nem hodito cel nem letezett. Minden esetben csupan onvedelmi.

    Hat mi a bun abban.
    Miert nem predikalja vadait Putin-nak ?????
    Hany embert gyilkoltak meg Ukrajnaban, Szyriaban, na meg az Ajatolak Yemenben Lebanonban, Kozep-Afrikaban, sot Iwaqban, Afghanistanban.
    S egyetlen tetteik nem onvedelmi okokbol am.

    Es mit vel a Xi elvtarsa tettein az Ujgur nepek elleni kegyetlensegeken?????

    Jogosnak talalja Kina hatarozatat fegyveres eroszakkal meghoditani Taiwan-t ???

    Beeszljen arrol, azok nem ON-VEDELMI tetteik am !!!!!

    Hat ki a bunos, ki az agresszor ????
    Lo az imperialist ????

    Persze az nem oldja meg a vilag problemait, de a maga allando egyoldalu csupan elkepzelesein alapozott propagandai bizonyara nem segit a helyzeten !

  • Dubois;

    Nagyon meglepett,hogy a mondanivalom fogalmazasat velte megjegyzese alapjan erdemlonek.

    Hiszen magyrul fogalmaznom nagyon gyatra.

    De a jelentes ertelmet vette volna hondolkodasara?
    Vajon miert nem?

    S mit velne, miert gyulolik az itten olvasok azt, hogy az emberiseg alapveto jogaik NRM alavethetok az uralkodo allamhatlmaknak???

    Maga nem velne talan hogy az allamhatalmak kotelessege lenne a kozosseg erdekeit szolgalni, s nem a kozosseg letezik az allamhatalmat azok kenye-kedve szerint szolgalni ????

  • Hexadodekaéder

    T: Bende uram! 2:50

    Nemoda Buda, tisztelettel. Azért etika és erkölcs is van a világon ! Vagy az nem számít ?

    Először is az a pénz az elsőtől az utolsó fillérig nem Mészárosé, hanem Orbáné, de az is csak látszólag, ugyanis ez a vagyon a gazdaságból, az állampolgároktól ügyesen eltriblizett, elsíbolt ezer-milliárdok óriási halmaza.

    Sajnos a demokraták glasszékesztyűben harcolnak gondolván, hogy az ellenfél biztos egy vele azonos máltai lovag… Míg a Keresztapának csak a machiavellista; „üsd,vágd, nem apád” a harcmodort követ, amiből előbb, vagy utóbb, de polgárháború lesz.

    Üdv!!!

  • HEXADEDA:
    A „Meszaros”-i vagyanon kozoltem az adatokat, de mint mar fentebb jeleztem a foszerkeszto azt nem engedheti a KMH olvasiknak latni.

    Meszros minden uzleti tettei ma egy u.n. holding company alatt van. Az Opus Global Nyrt.

    A reszvenytulajdonosok tulajdonaban. Meszaros annak csak reszlegi tulajdonossa.

    De az Opus Globan kivalloan mukodik, s naprol napra sikeresebb.
    Javasoltam mind az itteni olvasoknak penzeiket NEM a bankokba hanem az Opus Globanba befektetni, HA jovedelmet ohajtananak. A ceg P/E tatio-ja 5.83%.KIVALLO!

    Masik:
    Az allando ismetelt allitasan, a Meszaros „gazembersegen”, „corruption”, „lopott”, stb. allitasokon nagyon varom az adatokat maguktol mar kozel harom eve valosaggal konyorogtem azert !!!!

    Kerem, sot konyorgom ismet, nyujtsak mind a letezo bizonyitetkokra vezetheto adatokat !!!!!!!!

    Valojaban az lenne az „ethica” es „erkolcs”.!!!

  • Bendeguz79
    2020 április 14
    7:18 du.

    grizi

    én még ennyi selejtes állami propagandát eccerre nem olvastam, még abban az időben sem amikor a pesti rikkancs a Nemzetinél azt ordibálta és lengette a Népszabit, hogy: MEGSZÜNT A NYOMOR pedig aki…

    szóval úgy tűnik nekem, hogy meg vagy fejtve te vagy az us farin szekretarija más néven májk pomp eo ass…

    namost kit védett meg Nagasaki ban meg hiroshimában és az azóta eltelt saccperkábé 75 évben a saccperkábé 35000000 halottal a nyomorékokat nem tartják számon és kitől vagy mitől?

    mert most éppen a KÓVIDOS 17,014 van és a SZARSZ NEM JÖN ÖSSZE pedig lőnek rá?

    de csak szarsz marad

    már a Tramplee önmagát is… percenként pedig az asztán demokratikus és meg is van választva,

    ha sikerül (isten adja) akkor a dzsó a bidén lesz a zelnök és akkor asztán hátasztán már obama is megáldotta…

    tengeralattjáróval próbálkozzanak nevjorkban a tájmszkeveren…,

    vagy Apolló 72 vel útban a semmibe meg a Holdra…,

    esetleg a katonákat kiszerelhetnék a barlangokból ahová beterelték őket, hogy élve maradjanak

    szóval grizi ha hahaha és aszondod lejárt szavatosságú maszlagot szoktam sohasem reagálsz rá, mert butuska is vagy kis tündérke… a grízeke

    ezt bőrbe kellene köttetned és kiadni, mint ANTI MARX -ot

    rebetli tök ultival renonc és piros rekontra

  • Hexadodekaéder
    2020 április 15
    5:16 de.

    2 deka éder!

    pontos!

    de „csak” ügyetlen másolata annak ami a többi demokráciában műxik szerte szana azt meg nagyon érdekesen nyugati világnak nevezik

    a fór mula az eccerűke: ne add neki oda mert akkor neked nem lesz… így lehet csilliárdos vagyonokat és yachtokat a mészaros&mészaros az kis nevetséges tákolmány az O1G vel együtt

    makk rebetli, zöld tarhonya piros renonc és rekontra

  • Bendeguz79
    2020 április 14
    7:18 du.

    grizi, megvárjam, amíg a Margitka magához tér ezt olvasván és reagál rád? az lesz még csak a nagy SZARSZ + KÓVID 16,98

    addig is olvassál Rejtő Jenőt különös tekintettel a Piszkos Fred re amiben nagyon részletesen le van írva és elemezve az a SZARSZ helyzet ami ma USA-nak neveztetik

    TÖK REBETLI MAKK DURCHMARSCH zöld renonc és piros rekontra

  • Hexadodekaéder

    T.Bendegúz

    Egyébként a Mészáros (valójában Orbán) birodalomhoz „felhasznált” kÖzpénz nagyobb részéből „felépített” magánvagyon az EU-tól Magyarország, ill. az összes állampolgár számára >adományozott< úgynevezett kohéziós alapok €-millirdjai megcsapolásából tevődött össze. Ennyiben Orbánék az Unió polgárainak befizetett adó-pénzeit is folyamatosan csapolta, csapolja ma is…

  • Hexadodekaéder

    Bendegúz

    Az Uniós pénzek – tender – pályázatokat az elmúlt évtizedben mindig is az Orbán vezette FidSS kormány bírálta el. Ezen a „szűrőn” 😀 jutott el a pénz, vagy vagyontárgy, pl. megrendelés formájában Mészáros néven, szinte csak az Orbán-bukszába…

    Most, az új ellenzéki polgármesterek éppen azért harcolnak, hogy a cégek EU-s pályázati pénzei fölött az önkormányzati testületek döntsenek és ne az egypárti FidSS kormány.

  • Gorgonzola
    2020 április 13
    1:06 du.

    Esti mese

    -de ha olyan jól esik a neked diktátorok seggét nyalni, de az Orbánét valamiért nem szereted, pedig a fajtádból való, Kisz-titkár volt, meg III/III-as besúgó! – Ha nem tetszik mégse, vannak olyan helyek a világban ahol a Marxot tartják veled együtt követendő bandavezérnek.
    Te szerencsétlen, miért nem kopogtatsz ott bebocsátásért? Miért az én hazámat mocskolod még mindig ezzel a gyilkos uszítással?
    Ha még találtál volna rá a helyre – akkor segítek, az Orbán ott térdepelt a Tiennan téren – ahol a más-véleményeken levőket ugyanúgy tankkal taposták el mint Budapesten

    Gyilkosok, hóhérok csicskása – hogy-hogy ne vonjak egyenlőséget, mikor az?
    Ugyanaz bizony hiánytalanul – a PÁRT és a NER
    Nem vagy te ennyire stupid, ne játszd meg magad, hogy ne tudnád, hogy amikor a PÁRT szót írom le, akkor az a Magyar Szocialista Munkáspért jelenti, alias MKP, magyarkommunistapárt.

    Azt ami a DIKTATÚRÁT GYAKOROLTA, A SZIGURUAN KÖVETENDÖ ESZMERENDSZERT ELDÖNTÖTTE – AMINEK A MEGSÉRTÉSÉÉRT HALÁL JÁRT, DE MINIMUM KIKÖZÖSÍTÉS.

    Ki nem tudta volna mindezt, ha kedves volt a családja élete?

    Sok jóhiszemű embert, tömegeket ugyanazzal a dumával etetsz be, mint az Orbán, mondván;

    –Ne a tényeknek higgyenek, hanem amit mondok! —

    Szemét, csavargó, gyilkos propaganda!

    Mivel magad is terjesztője vagy – lelked rajta

    Az én képembe meg ne hazudozz!

  • Gabriel
    2020 április 15
    1:54 du.

    gabcsika nagyon fel vagy borzolva, mi történt veled? ráesett a lábadra a TŐKE?

    a sok átkozódásod helyett ide bele telibe betolhatnád azt az egyetlen KÁNAÁNT ahol mindaz amit te elátkozol nincs!!! és van demokrácijá, boldogság (legalább térdigérő, tudod, mint a passzátszél) és derű meg kutúra és szeressükegymástgyerekek és hasonló csodák de nehogy az Óoz t hozd ide

    addig is tök rekontra makk rebetli rablóultival…, e renunciação

  • Gabriel
    2020 április 15
    1:54 du.

    aszongya a fáma (most jött fénypostával igaz nem tört be az ablakom tőle

    Tadzsikisztánban nincs szarsz sem kóvid akármilyen az élet normálisan megy

    kis kommunista diktátorka van ott meg az átkos és ami még rossz lehet a Földön

    rebetli tökből a Tőke e renunciação makk rebetli rekontrával leöntve

  • Gábriel 1:54
    a portugál gálya

    Ki mocskolja a „te hazádat” ?! Én ugyan nem. Hisz az egy csodás természeti táj dzsungelekkel és óriási vizes vadonnal. A te hazád a Föld tüdeje. Éppen attól az oxigén-dús klímától oly harsogó az ordításod, ami még idáig is, a Duna-Tisza tájékáig is elhallik. Hát ne is hagyd, kiabálj, énekelj, hogy ott Amazóniában, a szűkebb pátriádban mindenféle jöttmentek ne vágják a fákat és ne égessék az erdőket. Egyszóval én is szeretem Braziliát a te hazádat annak ellenére, hogy ott rengeteg náci – úgy látszik veled együtt – lelt benne hazára, alapított ott egzisztenciát – mert volt nekik miből – a Holokauszt áldozataitól összerabolt aranyakból. Köztük Eichmann, Mengele, Barbye és még több-ezer más SS-pribék tömeggyilkos is, de sok csatlós csendőr és nyilas csemete is ott telepedett le, akárcsak te is, aki ha csak teheted, úgy kötelességszerűen, üvöltve gyűlölködsz a MI magyar hazánk sérelmére, miközben egyesszám első személyben folyton locsogod, hogy az „az ÉN hazám”…
    Hát tod’mit? Pont te ne mocskold a durva személyiségjegyeiddel Deák Ferenc, Ady Endre, József Attila, Kossuth Lajos, Csokonai Vitéz Mihály, Radnóti Miklós, Illyés Gyula és a többi magyar hazafi csodás emlékét az ilyen és hasonló, kisajátító förmedvényekkel, mint ez is.
    Egyébként tudom, csak >> az kiabál akinek a háza ég. Hát, inkább nyugodj meg szépen és olvasd el József Attila, mondjuk A Dunánál című versét, ami az igaz és valódi hazafiságot boncolgatja, talán megválaszolva a te zavaros, brazil nézetrendszered hiányosságait is feltéve, hogy fel tudod fogni még az irodalmi magyart is..:

    magyar.irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/adunanal.htm

    + 1 fröccs:
    Nem voltam, se elv, se bajtársad, de még tartótiszted sem, nem tartoztam hatósághoz, akikkel összetévesztettél.

    .

  • Ui:

    Tévesen értelmezed,tehát ezt is tévesen tudod:

    Orbán pont fordítva mondta meghívott diplomatáknak és nagyköveteknek:

    „Ne azt nézzék mit mondok hanem, hogy mit teszek.”

    Aztán még hozzátette:

    „Tudják; pávatánc”.