Magyarország első szolgája így vezényel

2020 április 10 1:01 du.23 hozzászólás

A belinkelt, 50 másodperces videó sokat elárul arról, hogy is képzeli Magyarország első szolgája a veszélyhelyzeti vezénylést. Merthogy „vezénylésnek” képzeli, afelől nem lehet kétség. A kormányerő részéről senki más nem tesz bejelentést. Helyettese a díszletek mögött semlyénkedik, pardon, serénykedik, olyan rendeleteket fogadtatva el, mint pl. a többek szerint felesleges és túlzó Budapest-Belgrád vasútvonal építéséhez felvehető kínai hitelkeret 500-ról 1700! milliárd forintra való emelése. Az 1200 milliárd különbség annyit jelent, hogy minden magyarországi lakosnak valamivel több, mint 120 ezer forint adóssága keletkezik Kínával szemben. Tízmillió lakosra lenne pont 120 ezer forint – de hát a határainkon kívül élő állampolgáraink a hitel-visszafizetés áldásaiból természetesen nem részesülnek, így nyugodtan törölgethetik meghatottan könnyező szemeiket, látván idoljuk hősiességét.

Fontos: a felvételt az origo.hu adta közre, amely honlap évek óta kormányirányítás alatt működik. Szó sincs tehát ellenzéki kukacoskodásról.

Nézzük a szcenáriót – mert nem kérdés, színjátékról van szó, mégpedig a ”magyar léleknek” oly kedves operett műfajában. A Korányi János Pullmonológiai Intézet bejáratához hajtat a bonviván – oppardon érkezik a miniszterelnök autója. (Kanadaiaknak: a budaörsi tüdőszanatórium a magyar egészségügy kiemelt intézménye.) Ellenőrzik a magas vendég hőmérsékletét – amit az elégedetten nyugtáz. Mint amikor az üti szívatta az őrséget a szolgálati szabályzattal.

A kapuban a kar két szólótáncosa fogadja. Bocsika – a kórház parancsnoka, és logisztikai vezetője – rendőregyenruhában. (Hol vannak a katonák?) A főpincér – az igazgató főorvos – kíséri, tájékoztatja. A miniszterelnökön szabályos, szűrős maszk – két eset lehet: a maga varrta maszkot elajándékozta rászorultabbnak, vagy olyan ügyes, hogy képes otthon összeütni egy ilyen készséget. A statisztérián – bocsi orvosokon, ápolókon, rendőrökön sima, sebészi szájmaszk.

A 15.mp körül, ahol a „főpincér” a további, készenlétben álló – egyelőre üres – részleget mutatja, a háttérben, a falon NEM falidíszt látunk. Ott bizony a lehullott csempe alól kandikál ki a puszta malter. Kiemelt intézményben! Mit csinál a rendező??? (El lehet képzelni egy közkórházat.) A szcenárió urasan berendezett irodában folytatódik – nyilván a főpincér használta, még főorvos korában. Itt már csak a szőke szólótáncos látható az asztalnál. Következik a „bejárás” – a vírusos betegek részlegébe – nagyon helyesen! – nem engedik be. A bejáratnál mentő érkezik. Civil mentő – a mentősön egyáltalán nincs maszk. (De hol vannak a katonák?) Nagyjából ennyi, finálé egyelőre nincs.

Nyilván készülnek már valahol a látványos záróképre, ahol a bonviván elnyeri a hercegséget – hacsak addig ki nem derül, hogy a becsületes, derék, bátor stb. maga sem szegénylegény: egyenesen királyi leszármazott. Ahogy az már az operettekben lenni szokott. Tartok tőle, másképpen fest majd az az összkép. Mindenesetre ezt a rendezőt elzavarnám, még a végén valami lélegeztető gép nélkül hörgő dolgot tol be a háttérbe.

Megjegyzés 1: a miniszterelnök látogatása április7-én történt – azóta más kórházakban is járt.

Megjegyzés 2: miközben írom ezt a jegyzetet (április10. délelőtt), aközben elérhetetlenné vált origo.hu. Legalábbis számomra: reggel nyolctól még megnézhettem az opuszt, fél tíz körül már ”nincs kapcsolat”-ot jelzett a gép. A net rendben van, más honlapokat elérek. Ha az origo-n nem is, a videó talán elérhető még az mtva.hu híradó archívumában.

23 hozzászólás

  • tonalitását vesztett kakofón hekmekükütyű a NER és a kitalálója
    és a TAVASZÜNNEP: AZ ÉBREDÉS, ÚJJÁSZÜLETÉS NAPJA fekete fátylakkal borítva és megnyíltak a tömegsírok is, lesz krematórium is (NYNY ban a bulldózerek dolgoznak… de ájtatosan)

    békét békét kiáltja János apostol és mindenki süket

    hallgasd Máté-t: Erbarme dich… (de mikor? fog e igazán szívből ez szólni)

    Nun ist der Herr zu ruh gebracht…

  • Vígoperett..majdnem

  • Oszinten mondva „talalom”, kezd maga gyanusnak tunni itten soraival.

    Mint irta is „A kvarantennaplo” cimu cikkeben, az April.7, 12;24 du. soraiban is ,hogy „tehetos” nyugdijjasok kozze tartozik.

    Na meg regebben jelezte, hogy a kapitalista bakokat tamogatja penzevel, amint unokaja reszere betetet alapitott.

    Nem megbocsajthato am Lenin elvtarsanak a szellemei alatal, hogy maga teljesen semmibe tartja Lenin LEG-fontosabb figyelezteteset is, s igazi kapitalista kizsakmanyolas eszkozeit gyakorlja a sajat es meg unokaja erdekebn is.

    Jelen cikkevel is csupan Orban ismerteteset es nepszeruseget hirdeti.
    Beletja azt ????

    Talan varhatnam bevallasat is barmely kovetkezo soraiban, hogy valojaban maga egy „szekreny-Fideszes”.

    Szidja Bodat meg masokat is itten , csupan eltereleni annak figyelet a valosagrol. Hm??????????????????????

  • Bendeguz79
    2020 április 10
    3:15 du.

    grizi, ebből a zagyficamodból nem derül ki pontosan, hogy te most kapitálistapista vagy e vagy Leninfiú? esetleg a Karcsi bácsi titkos imádója?

    mit iszol? nagyon furcsa és nagyon erős lehet?

    makk rebetli zöld renonccal és rekontra

  • A belpolitika bonyolult viszonyrendszer, a külpolitika még bonyolultabb. Államtitkok ismeretének hiányában nagyon nehéz olyasmiről véleményt mondani, aminek nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai szálai is vannak, pláne, ha ezek a szálak több mint félévszázados múltra nyúlnak vissza.

    Természetes reagálása az ellenzéknek, hogy minden olyan kormányintézkedéssel szemben hallatja az ellenvéleményét, amiről hiszi, hogy az nem hoz eredményt a társadalom egészének, vagy a hátrányos életkörülményű rétegeinek.

    De az nem mindegy, hogy ezt milyen szóhasználattal teszi, mert a vélt iránymutatás kiválthat kontraprodukciót is. Főképp az olyan stílust kell kerülni, ami sajátja a kormány és állampárt vak híveinek. Mert mondjuk, amit Bayer Zsolt művel az írásaival, azt pénzért-jólétért-tekintélyért teszi a saját falkájában. Amit viszont itt a KMH kommentszekciójában művel Boda Marcsi, az egyéni lelkesedése és képességbeli hiányosságainak produktuma.

    Nem kellene a stílusukat átvenni.

    (Petőfi Sándor verseit ismerik a kínaiak, tankönyveikben szerepel a Szabadság, szerelem! című verse, szobra is található Kína több városában)

  • Írjál már pár sort Margit G.Németh Erzsébetről (a jobb sorsra érdemes Karácsony balfácán egészségügyi helyetteséről), hogy hányszor járt a Pesti uti szerencsétleneknél. Maszkban vagy maszk nélkül. Egyszer sem… -dia-

  • D.Bernstein Miért kellene oda mennie, és miért kellene pazarolni értelmetlenül a védőeszközöket?
    Nem elég, hogy aki szétbarmolta az egészségügyet, az most pofátlanul Karácsonyra próbálja kenni?
    A hibát nem Karácsony követte el, de már a kezdetnél megírtam, a balhét rá fogják kenni. Már a kábítós, gondolkodásból felmentett be is szólt neki, mint legvastagabb arcbörű. Te meg persze elhiszed. Bezárult a kör. Ocsmány az EÜ, de megint sikerült másra fogni.
    Tényleg ennyire nem értesz hozzá?

  • Ez a takony O1G beképzelt falusi suttyó most épp a Tábornok úrat játsza, fel és alá járkál az országban és zsebredugott kezekkel ossza az észt szakembereknek.
    Nagy a gyanúm, hogy ennek a nyomasztó rémképnek olyan Ceaușescu féle vége lesz.

  • Kenny
    2020 április 11
    9:32 de.

    Érti ő, csak
    épp nem az a dolga
    hogy a VALÓSÁGRŐL írjon.
    Neki is mekkő élni valamiből, nemiga ? .. : )

  • Pityi Palkó

    Evvolt árvízkor is.A terepen
    pattogós parancs-szavakat adott ki,
    mire az árvíz meghunyászkodva visszavonult.
    Onnan tudom hogy láttam a TV-ben.(Akkó még volt Hungarotévém)

  • Ebben a cikkben az a probléma, hogy nem valósághű a példálózás sem.
    „Mint amikor az üti szívatta az őrséget.”
    Nos, ha valaki egyáltalán ismeri egy őr-század „felépítését”, akkor tudnia kell, hogy minden szolgálat váltásnál van egy őrparancsnok, aki nem azonos az ütivel. Azaz, az üti nem biztos, hogy tudja az őrök jelszavát. És, ha nem tudja, akkor a sima őrkatona is „hasra fektetheti” (sőt kötelessége ezt megtenni) akár egy üti ezredest is, ha az őrzött területre rendfokozatára hivatkozva vagy egyébként akarna belépni. /Állj ki vagy! Jelszó?! Ha nincs jelszó, akkor …., még ha netalán az őrkatona személyesen is ismerné az illetőt.

    PPP

  • ez Nagy Magyar vezényló tud vezényelni? nem hiszem!

    tőlem megtanulhatta volna már nagyon régen,

    mert ha én beintek…ott vonó nem marad a húrok fölött mind „meghúzza” attól lesz sok kis vonócska cisz moll ban… essetunni

    addig is zöld renonc tök rekontrával és makk betli

  • P. P.
    6:00/
    II.b.

    Ja! Ahogy Boris Johnsonnal is történik… Ő máris bentlakó, míg a

    miénk,az univerzális tuskó egyelőre csak terepszemlére vonult be.

  • D.Bernstein
    2020 április 11
    5:24 de.

    Mielőtt ostobaságokat irkálsz, légyszi olvasd el a mellékelt cikket, sem nem hosszú, sem nem apró betűs, csak a lényeget tartalmazza, hátha okosabb leszel a témában! Egyébként nem G. Német, hanem Gy. Német a neve, aki a kultúráért felelős főpolg. helyettes – de mint ilyen, helyettesítheti a főpm.-t bizonyos területeken ( felosztás kérdése) ezért a Pesti úti otthonba is ő kísérte el Müllert.

    Egyébként meg miért is kellene vagy kellett volna az otthonban többször előfordulnia? Ő nem orvos, nem eü-s, nem járványügyi, de nem is ANTSZ szakember, miért is fontoskodott volna akár ő, akár más önk.-i ember az otthonban? „Ellenőrizni” is csak az tud, aki tudja mit kéne ellenőriznie, miután ez kifejezetten szakfeladat, a tetejében pedig csakis akkor ellenőrizhet illetékes személy valamit, ha ahhoz a valamihez a feltételeket biztosította ! Felesleges tehát bohóckodni és eljátszani a mindenhez (is ) értő csodabogarat, mert ha a szükséges pénz, védőeszközök és szakemberek, plusz egyéb személyzet biztosított, akkor nem a kultúráért felelős főpm. helyettes folyamatos okvetetlenkedésére van szükség egy idős otthonban, elvégre nem átjáróházról beszélünk! A témában továbbá lényeges, hogy a „jobb sorsra érdemes” Karácsony mit mondott és dokumentált már vagy három hete – de arról nem akartok tudomást venni, csak beszéltek a vakvilágba!
    Egyébként Borsodnádasdon az állam által fenntartott idősek otthonában a jelek szerint a 41- es létszámú lakóknak kb a fele fertőzött – most lehet Karácsonyozni meg G. Németezni, de minek? Értelme nulla, a járvány pedig alaposságot, időben történő lépéseket, és szakértelmet kíván – na meg persze a szükséges eszközöket és pénzt! Ha valamelyiknek is híján vannak, illetve nem áldoznak rá, akkor van baj!

    https://hvg.hu/itthon/20200412_Pesti_Uti_Idosek_Otthona_vizsgalat_jarvanyugy_koronavirus

  • 8.20.d.e. Kedves Bea ! Akkor már pontosítsunk: Gyuriczáné Németh Erzsébet a hölgy neve, (h-val…), valóban nem orvos, és a fővárosi humánpolitikáért felel elsősorban. A fizetését is pontosan írtam meg máshol, több mint 2 millió. Hogy ezek után miért felel (nyilván semmiért….) azt mindenki maga döntse el. A XI-ik kerületben bukott el 2 éve a választáson DK szinekben, aztán később a „kerület arcának” kezdték reklámozni. Hajrá Újbuda !
    Hogy sikerült a húsvéti ebéd ! Baráti üdvözlettel – d-

  • Igen nagyon gyanus, sot tobb mint gyanus.
    Sot kerdore is teszem, hogy miert nevezne cikkeben a PM-et „Magyarorszag elso szolgaja”-nak, amikor mindeg csak diktatornak, korrupt-nak, stb.stb-jnek nevezi???

    Calamo okbpl megavaltoztatta volna velemnyet ????

    Na, az persze meg inkabb gyanusabbnak tunik.

    Ha talan cinikus ohajtott volna lenni, hat csupan ellentmondasat kovette el.
    Mert semmin nem nyujt kovetheto, kutatahato adatokat allitasaival.

  • D.Bernstein
    2020 április 12
    10:35 de.

    na de bern Stein? ki ez a Bözsi, hogy annyira ki van écázva itten?

    rokolyája van e? meg 100 alsószoknyája? mert ha az nincs akkó’ minek a soxó?

    tök betli makk renonc piros durchmarsch és rekontra

  • Bendeguz79
    2020 április 13
    2:31 du.

    Attól még lehet valakit diktátornak nevezni, sőt korruptnak is, hogy a félhivatalos megnevezése „Magyarország első szolgája” – vagyis a latinban a minister szolgát jelent, ill. legmagasabb állami tisztviselőt, ennélfogva Orbán mint a miniszterek elnöke, nem más mit az első szolga! Vili?

    Egy embernek lehet több, rá jellemző, őt kifejező jelzője is, attól még ő maga! Önt is bizonyára hívták, „becézték” már sok mindennek, de az mind egy embert takart, Bendegúzt!

  • RODEO: Arról a bizonyos Bözsiről van szó, aki közvetve felelős 200 megfertőzött idős emberért és 10 halottért. Ezek a számok a magyarországi pillanatnyi veszteséglista 10 !!! százalékát teszik ki. Nem kis ügy… Örülhetsz, ha neked a rég-múltadból nincsenek ilyen emlékeid… -g-

  • Besancon, igen teves maga kedves holgyem.

    Az allam-fo a leg-magasabb, vagy mondhatna az elso allam-tisztviselo.

    S NEM a parlamnet egyik, tagaja akit magat part-vezreneveben a parlamenti kormanyzas fonokenek nevezette ki magat !

    Tehat maga is meltatja OV-t mert maga is mint itten mind az ottani ragcsalok az OV szekreny Fidessz-esei.

    Hiszen OV eteti mindannyiaikat minden aldott nap, a szegeny dolgozoktol kizsarolt penzeikbol.
    Az a tagadhatatlan valosag, asszonyom !

    Csak nagyon unjak magukat es a web-en valo pletykazasaik elvezetes idotoleteseik szidni egymast.

  • BrunszvikTeri
    2020 április 12
    6:56 de.

    Hehehe

  • Besancon
    2020 április 12
    8:20 de.

    Úgytűnik Brennstájra ráosztották a DK mocskolását.