Karanténnapló 4.

2020 április 16 8:35 de.62 hozzászólás

Ücsörög az ember immár egy hónapja az önként vállalt vesztegzárban, kiváltságos magyarként. Kiváltságos, mert nem bérház mélyi szoba-konyha, sőt, nem is másfeles, soklakós panel lépcsőház rabsága színhelye, hanem egy önálló ház, meglehetős – 400 nm-es kerttel. Sőt: nem túl magas, ám nem minimális nyugdíjából is futotta némi megtakarításra a korábbi évekből. Amit ugyan 2010 óta elszántan farag a magyarországi kormány 10 éve, de az én, 73. éve edzett túlélési praktikáimon nem képes kifogni. Ráadásul itt van a fiam is, aki nagyszombaton betolta nekem a közeli hipermarketet a mellette lévő trafikkal együtt, így háborús készletek tetején üldögélve van időm nézegetni netes és egyéb beszélgetőköreim működését, amik közül – nem titok: a kmh a kedvencem. Nemcsak azért, mert időnként közli is agymenéseimet.

Hanem miattatok. Akik közül sok barátot szereztem – legalábbis így gondolom -, Írországból, Kanadából, Izraelből, Brazíliából, Székesfehérvárról. Persze ezek amolyan netes barátságok: fene tudja, hogy működnének személyesen. De meggyőződésem: ha tényleg életveszély fenyegetne engem, vagy a fiamat, bármelyikőtökhöz fordulhatnék. Még Slapajhoz is.

Hagyjátok a j ly tévedését: tapasztalataim szerint ezek megkülönböztetése ösztön kérdése. Egy bölcsész kollegám is képtelen volt erre. Persze nem elegáns Slapi elvbarátaitól, hogy Kunhalmi Ágin számon kérik, miközben maguk is bizonytalanok. Meg kell nézni az MTA helyesírási szótárában – ez a titok. Persze jó, ha tudja az ember, hogy rag, jel, toldalék soha nem ly, hanem j. De ehhez meg tudni kéne, mi a szótoldalék.

Summa summárum – örülök, hogy Chris jóvoltából ismerhetlek Benneteket. Apropó Chris! Most, hogy a József központ csökkenteni kényszerült a jövedelmedet, nem kéne a kmh költségeihez hozzájárulnunk? Dobd már be a számlaszámot – tán még az én fogyatkozó tartalékaim között is akad 50-100 CADnyi.
Illusztráció: Robert Strong Woodward

62 hozzászólás

  • Christopher Adam

    Kedves Margit,

    Köszönöm a kedves ötletet. Utoljára 2017-ben gyűjtöttünk adományokat a KMH fenntartására. A honlap havi költségeit tulajdonképpen zsebből fedezem. A jobb felső sarokban megjelenő Google Adsense hirdetésekből évente beérkezik esetleg olyan 300 dollár, de a honlap havi dija 125 CAD. Ez magasnak tűnhet, de az itt tárolt adatmennyiség (több mint 6 ezer cikk és több mint 5 ezer képanyag), illetve a forgalom is azt jelenti, hogy nem elegendő egy egyszerű, olcsó havi 10-15 dolláros csomag. A honlap havi dijon kivül van még néhány kisebb költség: a domain név éves megújitása, egy-két fizetős applikáció (pl. az egyik kiszűri a nyilván spam hozzászólások többségét, ami másképpen elárasztaná a moderációra váró valós hozzászólásokat), stb.

    A költségeket zsebből fizetem, de az évek folyamán akadtak akik hozzájárultak a kifizetések fedezéséhez. És három éve egy kisebb adomány kampányt is inditottunk. Aki esetleg hozzá szeretne járulni költségeinket, ajánlom az alábbi linket, ahol a PayPal rendszeren keresztül ezt beküldheti. Köszönjük!

    Adomány:




  • ßokminden kozott azt sem erthetnem, h van az, h a védendő nyugdijas reteg kirajzik párosával a piacra, a boltokba!
    Nemcsak, h magukat nem vedik, hanem potencialisan fertőzhetik a többi nyugdijast es minden más fiatalabb korosztályt….
    Vagy ez már nem szempont?
    Tényleg!
    Soha korabban nem volt a piacon ennyi nyugdijas ennyi ideig , sőt párosan! Mintha eddig lett volna tiltva es most szabadultak volna ki.
    Nem ugy volt, h a rokonok vasaroljanak nekik, es ne ők menjenek ki? Es csak a legszuksegesebbekert a legrovidebb idore?
    Sokan nézelodnek, beszelgetnek, boklaszgatva vasarolgatnak es kozben fertőznek.
    Igen, ahogy irtad! Mintha a lll. Vhra tankolnanak be.

    Azt kene csinalni, h mindenki csak 2 csomagolasegysegnyi tartoselelmiszert vehessen normal aron, h ne vasaro.jak fel masok elol az ennivalot, a többit dupla aron adni, ami többletét a jovedelemnelkuliek kaphassak meg!

    Kanadában eddig legalabb 5 féle segélyt lehet most kapni, amiből ha az egyik eloirasainak nem felelsz meg, akkor a ll. vagy továbbiak állnak rendelkezesre.
    Ha vi 2000 CAD-osból van ketfele szeleskörüen (470.000,-/hó) es további 1000CAD-os egyetemistáknak, akik nem tudnak mellette dolgozni -kvázi rászorultsagi alapon es további 100CAD-os alapitvanyi összegek.
    A 2000 CAD-os már egy hete is folyoositva lett, akinek az járhatott!
    O1g meg ehezteti egy filler nelkul az utcara kerulteket, hatha ehenhalnak, vagy a szomszedaikon, rokonaikon élőskodve elvegetálnak!
    Korrekt es praktikus megoldas !
    ” Mindenki annyit ér, amennyit össze tudott kaparni!”
    Pannon Robin hood kora virradt ránk!
    De mikor szabadit mar fel minket a Csuklyás Robin?!

  • Nna.
    LEgalább megtuttam hogy most 257 Ft 1 CAD

  • Kedves Margit !
    – Tudom én ezen a felületen a minoritáshoz tartozom, és kétszeresen is figyelnem kell, mit pötyögök az avulgató telefonomon…
    – Kenny elegánsan, feddett meg ezért a helyesírási hibámért, ami a javamra vált mert egy életre beégett hogy, kéjelegni csak egyszerű „j”- vel lehet…
    – A karantént nem kell sokszor elhagynom, mert, a „home office” itthon a „mama hotel”-ben zajlik, a szüleim az egészségügy mostanában megtapsolgatott első vonalában dolgoznak szinte éjjel nappal…
    – Chris eddig minden ” kommentemet” engedte, én pedig ámuldoztam, a KMH, – az egyházi, – az irodalmi tevékenységétől,- és a zöldséges-virágos templomkerti elkötelezettsége láttán!
    – Kedves Margit, jól esett, hogy amiért néha más véleményen vagyunk, és nem egy korosztály, bántás nélkül, néha támogatólag említettél…

  • Virtuális kivégzések folynak a kommentekben, és ezek után az én „ly-os” gonoszkodásom kerül pellengérre. Hát jó. 🙁

  • Cris Adam;

    Ha talan emlekeztethetnelek a sajat cikkedre, a legutobbit 2019 Agusztus 16-an irtad. De annak alanyan, soraaidben hivatkoztal az elobbi 2018 es 2017-i hasonnlo soraidra is.Az „Emlekezteto a KMH Hozzaszollinak” cimu soraidban. Ahol tisztan jelzted mind az elobbiekben is ismertetett alapszabalyokra vonatkozo adatokat.

    Jelezted ,hogy a ;”gyulokodo”, „veszekedo”, „gunyolodo” hozzaszollasok tiltasaira.

    De ketsegtelenul, mind a „idiota”, „barom”, „hulye”, „marha”, „fereg”, „hazug”, „gonosz”, „gazember”, „atkozott”, stb, stb. kifejezeseket ismtelten figyelemen-kivul hagyod, csupan mert azokat az egyen-elleni tamadasokat a veled es politikai-ideologiai celjauiddal elvileg meg-eggyezok kovetik.

    Nagyon gyanitanam, hogy mind azok az egyeni kihivasok nem leteznenek a KMH ,es minden web-lapokon nyilvanossagra hozott kozlesekkel nagyon ellentetben. Sot az fentebben jelzett soraidban is.

    De mind-azok altal tett allaitasaikra valszolni, a weben letezo adatokat kozolni, vagy bizonyitott tenyekre hivatkozni szigoruan tiltod es torlod ismetelten.

    Egyszeru kerdesem, hogy vajon mi celbol nem koveted amit predikalsz, es ismetelten nyilvanosagra hoztal ? Miert lennel oly nagymertekben egy-oldalra hajlo, megkulomboztato , reszrehajlo ???? Valami azt sugalja nekem, hogy az nem Szent Jozsef erkolcsivel lenne egyenlo. Tevednek ???? Vagy talan navian hinnem hogy letezne valami valosag a sajat irott es kozolt soraidban , amit onmagad is kovetnel ????

    Remelem ,hogy nem tevednek abban !

  • Remek ötlet volt, köszi Margit!

    Szomorú emléknap ez a mai. A magyar hatóságok 1944-ben éppen ezen a napon kezdték meg az ekkor már megélhetésüktől megfosztott zsidó emberek gettóba zárását a kárpátaljai területeken. Később ezekből a gyűjtőtáborokból családok ezreit zsúfolták marhavagonokba és indították útnak az auschwitz–birkenaui és más haláltáborba.

  • Bendeguz79
    2020 április 16
    12:59 du.

    grizi

    ha a gyereknek Péterke a neve akkor nem lehet sértő számára, ha Péterkének híjják!!!

    a grizi meg -ugye- griziségeket írkál nem csak a „kéjbordót” nem tudja használni, hanem képtelen magyar billentyűzetet persze virtuálisat mert van olyan a mai technikai állapotban csoda lenne nekem 16 féle van beállítva és kattintással váltok!!!

    és ha griziségeket bömbölményezel ide a KMH ra akkor az nem lehet sértő ha nevén nevezzük amit elkövettél másik meg a sunyiságod, ha neked szegzik a kérdést akkor elhallgatsz és sirámaidat tolod ide mint most is a Cenz Urát „piszkálva” fölöslegesen

    ő a Lord a KMH n és ezt még a grizinek is tűrnie kell

    rebetli tökből és makk ulti meg renonc és piros rekontra

  • Geyza!
    CAD ingadozik 230-240 között! (Jól irtam)
    Remélem nem ennyi jött le a kommentemből!

    A kontrasztot probaltam szemleltetni az élő helyzetben!
    Kanadában nem hagynak éhenhalni, ámig nalunk nem hagynak élni!

    Szerintem az a ló masik oldala, de meg mindig jobb, mint a
    Starvaicum Hungaricum ! -ahogy a művelt békák mondják!

    Itt fogják forgatni az ÉHEZŐK VIADALA c. Egészestés játékfilmsorozatot….

    Főszereplő: Ovi van Kenobi (a Nemzet Mészárosa)
    Rendező: Ovi van Kenobi és Quentin Tarantino
    Producer: A Nemzet Mészárosa
    Tömegjelenetek: a Nemzet

    és a Biblia Legújabbszövetség mozgóképekbenn:

    Mózes Viktor es a magyarock 40 éves vándorlása körbe-körbe a Hortobágyon, a tejjel-mézzel folyó Kál- Kánaán megtalálása, az Ígérgetések földjén

    Főszereplő: Mózes Viktor
    Rendező: K. L. Csaba
    Mellékszereplők: Fidesz-szavazók törzse, a 7ti-ták törzse,
    A forgatás beszállítócége: Hanta-manna
    A szállítás támogatója: Vidd Co. 19
    Filmstúdió: XXI. Covid 20.20 Fogsz

    Fekete luk a Földön!
    Alcsútdoboz felsőn britt tudósok minden pénzt elnyelő fekete lukat találtak.
    Neve: C.Ovi.d 19-2020 milliard

  • Kenny
    2020 április 16
    11:53 de.

    te csak ne duzzogj, jó?
    inkább modulálj c-moll ból ! Esz-dúr ba bár mind a kettő 3b de meccsodda kulombség ( hogy a grizit citáljam)

    addig is egy kis C-dúr kis egykortyossal meg

    makk negyvenszáz és zöld renonc meg tök rebetli rekontrával

  • O1G666
    2020 április 16
    4:25 du.

    az a film már megy élőben 1989 óta változó rendezőkkel és változó statisztákkal főszereplője nincs csak a 40000000 rabló

    1 forinto húngaro Es igual a
    0,0043 dólar canadiense
    16 abr. 9:54 p. m. UTC · Renuncia de responsabilidad
    1 CAD= 232,558 HUF

    A foodbank -ok (itt van ilyen=adakozott friss ingyen kaja raktárházakban) ingyen szállítanak ingyen kaját és a gyorsláncok ÜBER eznek über eats alapon a Subway lánc szépen kartondobozokba csomagol de nincs ezzel egyedül…

    makk rebetli tök renonc piros rekontra

  • Drága Kenny! Nem akartalak megbántani, amikor írtam, nem is emlékeztem, ki igazította ki a j-ly ügyet.
    Igen virtuális kivégzések vannak – szerintem itt kevésbé, mint általában. BM sósavköpködő fejecskéjén, B79 lenéző útálatán, amellyel mindig „tényeket” követel, hogy aztán ne vegyen tudomást ezekről, vannak még páran.
    Gabrielt gyakran elkapja a „szeretet” dühe, vagy Ródeót, hogy sokan értetlenek vagyunk „kapitalistapisták” szemétségein. Persze, engem is elkap a „harctéri”, a legszívesebben a Dunára vontatnám az Aurórát – csak azt nem tudom eldönteni, a Parlamentre, vagy a Várra szegezzem az ágyucsöveket. Csakhogy ettől mi lenne jobb?

  • Szandi Mandi emlékeztetett minket a magyar nemzet örök szégyenére,honfitársaink százezreinek enkezünkkel való kiirtására. Csakhogy az nem 44 márciusában kezdődött, ahogyan sokan szeretnék hinni – a mai sunyi hatalom meg készségesen ontja a mákonyt.
    Persze, a legtöbbünk nem vett részt ilyesmiben – hiszen nem is éltünk még. Nekem a tágabb családomban sem volt nyilas, de még olyan se, aki zsidóvagyon „kiigénylésével” tett volna szert bármire.
    Nekem a legmegrázóbb élményem az volt, amikor 2004-ben megkérdeztem Anyukámat, mi történt a falujabeli zsidókkal? 44 nyarán elvitték őket – válaszolta. És nem kérdeztétek, hogy hová, miért? Hogy kérdeztük volna? Az volt a törvény!
    Sokszor elmeséltem már, de muszáj felidézni újra és újra.
    Mert itthon kísérteties dolgok történnek. A diktatúra kiépült pár éve, a terrort is megalapozták törvényekkel – ehhez a vírus kapóra jött.
    76 évvel ezelőtt se tudott volna sokat tenni a Gestapo, de még a csendőrség, meg az állami adminisztráció sem, ha nem állnak tömegek – BM kedvenc szavával a többség – miurunk mellett. Nem gondolom, hogy Ferenc1 a hűvös távolságtartásával kimenne az út szélére, hogy kárörömmel kísérje az elhajtottakat. Vagy hogy Orsós puskával lökdösné vagonba a „nemzetárulókat, brüsszelitákat, civileket”. (Mert a „zsidó” egyelőre nem komilfó, legfeljebb áttételes, „sorosista” formában. Holott úgy tudom, Sorost ugyanezért tagadta meg népe egy része, mert szerinte a cionizmus pont olyan embertelen és veszélyes méreg, mint a nácizmus. Hiszen a zsidó is csak olyan, mint a többi nép.) Slapaj írna pár, közhelyektől bűzlő cikket, és learatná az ezekért járó babérokat.
    Szóval: „ártatlanok” maradnának.
    Csakhogy ez az „ártatlanság” az, ami konkrét fegyvert ad a bodák, meg tóthpéterek kezébe.
    És erre a mai, nemcsak tüdőt, hanem lelket is emésztő idők nagyon alkalmasak. A magyarországi junta (lánykori nevén kormány) parancsnoka meg élvezettel veti bele magát a vészbe: magával rántva nemzetem többségét.

  • Rodeo11
    2020 április 16
    6:02 du.

    Tegnap a CAD 270-valahány Ft volt.
    Igaz , a PayPal.-on

    De a Válság előtt például
    a PayPal olcsóbbért adta a Dollárt mint a hazai pénzváltók,

  • Geyza
    2020 április 17
    6:40 de.

    hahahaha

    Pay_Pal az még csak egy…. izé, bele vagyok regisztrálva de évek óta mást használok… pl az amazon nem vált pénzt azon a pénznemen számol amibe éppen kerül, az Ali Baba (Ali Express) sem váltogat a fogyasztó érdeke az ő érdekük és nem akarnak keresni holmi átvágással mint péjpali

    makk rebetli tök negyvenszáz piros renonc és rekontra

  • Találom

    „Hagyjátok a j ly tévedését: tapasztalataim szerint ezek megkülönböztetése ösztön kérdése”

    Valami ilyesmi, igen – ha a nyelvérzéket ösztönnek nevezzük.
    (Nem azért mert az MTA azt mondja, hanem azért mert az MTA-nak az a kötelessége, hogy felfedje mi a helyes – nem a farok csóválja a kutyát)

    Vagyis megtanulható, ugyanis nem véletlen, hogy amikor a nyelv/beszéd rögzítésére céljából áttértek a latin betűkre, akkor elkülönítve a két hangzót, két külön jelet alkottak.

    Ha kételkednél, akkor írd le a „gyökét” ennek az igének. (kételkedés)

    Felfedezheted, hogy ha odafigyelve próbálgatod kimondani a szót amiben „ly” van „l”-llel, azt csak kissé fogod furcsának érezni, míg ellenben a „j”-vel írandó szavakban a „j” helyén ha „l”-et mondasz értelmetlen lesz.

    Persze finom nyelvérzék kell hozzá, és odafigyelés. Akkor megérezheted, hogy a „j” esetében a nyelved lefele „tapad” vagyis inkább az alsó fogínyedhez szorul, míg „ly” esetében a szájpadláshoz közelít, mintha „l”-et akarnál mondani.

  • talalom
    2020 április 17
    4:09 de.

    intézkedjél Aurora ügyben, de nehogy elgázold vele a Lánchidat, izgis lenne az akció a két szép épület nem bántott senkit, alcsútdobozra kellene céloznod amikor éppen telt hurka nap van… az lenne a tréfa

    kapitálistapistáék addig nem nyuxanak, amíg én is előrántom az Aurórát… és célba veszem a….

    olvasom a valós statisztikákat itt tőlünk délre ahonnan az eszet „osszák” mert túlteng bennük és demokráciába van csomagolva de bélyeget sohasem tesznek rá hááááát nem akármi…

    ott a kietlen nevjorkban vannak olyan negyedek ahol nincs SZARSZ és vannak olyanok, hol csak SZARSZ van

    és József Attila mit szólna??? és hálnak az utcán

    addig is makk negyvenszáz, tök rebetli rekontrával és piros renonc

    hja és egy a jelszónk a konyha, melybe korgó gyomorral megyünk ….

  • Bendeguz79
    2020 április 16
    12:59 du.

    és a grizi igazolja a róla szólókat!!!! sunyít és melléröfög… asszem nem igen érdemes piszkálni, mert lepattan róla a már megszáradt máz és kiszaglik az alatta bűzlő

    szerencsétlen egy floridai…

    senki nem gondolt még arra, hogy küldjünk a grizinek virtuális magyar billentyűzetet, és hogy kiüssük a keziből az okostelót, hogy beleessen a bilibe?

    tök ulti makk negyvenszázzal és zöld renonc rekontrával

  • találom Kedves találom Nem bántottál meg. Most sem. 🙂

    Ha már itt tartunk. Dacára jó magyar tanáraimnak, rengeteg olvasmányomnak, erősen kopik helyesírásom. Nem írásból éltem, és nyolc éve alig írok magyarul. Igazából csak itt zavarok és néhány barátommal levelezek. (Többsége hazaáruló, így a magyar helyesírás nekik sem az elsődleges). Sokszor kell utána néznem egy szó helyesírásának.
    Viszont úgy gondolom, én mint gyökértelen hazaáruló ezt megtehetem, egy magát magyar hazafinak tartó nem teheti meg, akkor sem ha féltéglával veri közben a mellét.
    Mikor a prosti srácok kommentfolyamában hat szavas mondatban HÁROM nagy hibát ejt a „nagymagyar”, azért elgondolkodtató. Az is, hogy ritka ha egy komment ott hibátlan, pedig tőmondatokban beszélnek. Ritka a Jurasek féle „intelligens gyűlöletcunami”, általában egy mondatban intézik el az „ellenséget”. Ki az ellenség? A homo sapiens, akit ők „ballibsinek” neveznek.
    A „j” és az „ly” nem tartozik bele, nem is látom értelmét a megkülönböztetésnek. Ha „J” vagy „B” hülye, akkor hüje is.

  • Geyza Matolcsynak köszönhetően, egyre kevesebb pénzt kell hazaküldenünk, a forint kétségbeejtő árfolyama miatt. Ma 20%-kal ér többet forintban a jövedelmünk mint mikor elindultunk.
    Arról nem beszélve, hogy ott tulajdonunkban lévő ingatlanuk értéke is több mint duplájára nőtt
    Hiába, ha egy gazdaság száguld…..

  • GEYZA;

    Az ottani „inforadio”-d naponta ketszer kozli mind a nemzetkozi valuta ertekeket,ill. napi arakat.

  • talalom;

    Valojaban a KMH leg-felsobb itelo biraja, aki vegso iteletet hozta majdnem minden KMH olvaso es hozzaszollon.

    Boldog, kisse elkesett szuletesnapokat „talalom”, amit eredetileg kivantam a Maga szamara.
    Persze a foszerkeszto torolte.

    De miert nem kepes az eroszak-vagyatol megaszbadulni ????
    Miert maig is csupan az eroszak otlete nelkul keptelen semmi megoldhatot elekpzelni.?
    De vajon miert „talalom” ????

    Az volt leg-elso kerdesem Magahoz evekkel ezelott.
    S arra csupan a „hazug”,”gonosz” es „gazember” jelzokkel reagalt.

    SOHA, egyettlen szoytnem irtam, sem soha nem irnek ami barki „utalat”-ot ertelmezhetne!

    Nem latna be hogy pont azert keptelenek a szavazo-urnaknal sikereskedni, csupan a csatahajo agyujai-nelkul, az eroszak-nelkul meg gondolkodni sem?!

    Nagyon sajnalom hogy Maga oly rem haragos egyenisegu, remelnem azt belatna es valtoztana azon.

    Higgye-el az elet valojaban elvezetes is lehet am, csupan az egyeni felfogasat, meglatsat szukseges valtoztatni, s nem a vilagot probalan valtoztatni. Hiszen az ugy is lehetetlen es sikertelen elkepzeles volt minden vilag-hodito tervezoinek mindeg.

  • Bendeguz79
    2020 április 17
    12:58 du.

    Sakkó miva’ ?
    Közük sincs a valós helyzethez!
    Még egy időjárást sem tudnak úgy beadni hogy igaz legyen.
    Majd pont ilyen sarkalatos dolgokban mondanának igazat?
    Gondolkozz mielött okoskodni kezdesz.

  • Rodeo11
    2020 április 17
    8:26 de.

    Egéssségedre.

  • Kenny
    2020 április 17
    10:09 de.

    Debezonyám!
    Látod te is milyen jól jártál?Dübörgünk mint állat.
    Ma Mo nő a legjobban.IMF is memmonta minap.

  • Bendeguz79:
    „Valojaban a KMH leg-felsobb itelo biraja, aki vegso iteletet hozta majdnem minden KMH olvaso es hozzaszollon.”

    Mr Bendeguz79, én egyre kevésbé értem a maga „véleményeit”.
    Ön általában a magántulajdon korlátlan szabadságának híve, bármiféle szükséges állami beavatkozás megveszekedett ellensége. Itt és most viszont – amikor az Ön alakilag és stilárisan bűn rossz, olvashatatlan irományairól van szó – a lap tulajdonosának azt az alapvető jogát támadja, hogy az általa közölhetetlennek tartott fogalmazványokat ne hozza le a saját lapjában.

  • Kenny
    2020 április 17
    9:54 de.

    tanulj castellano -t és annak rejtelmeit, hogy a „v” és a „b” sohasem különböztethető meg beszédben és a „j” meg a „g” sem egymástól mindig rákérdeznek hogy ez most hogy is van?… ja és nincs „k”

    valamint a „c” csodáai mert attól függően milyen magánhangzó követi a szóban lesz belőle „k” vagy „sz” „c” mint olyan nincs de van „ch” az meg cs

    tök ulti makk móka zöld renonc és piros rekontra

  • Bendeguz79
    2020 április 17
    1:23 du.

    grizi ahogy bele bele pillantgatok a förmedvényedbe az az éca jut eszembe ti ott florida szélsőn és az egész usácskában megszavaztátok alkotmányos (na jó nektek „ámen ‘d elment”- jeitek vannak azt meg a kóbor kutya sem tudja mi?) alapokon azokat akik most szépen sorban kibasznak veletek… és nem is tudtok szólni miatta mert a sarki zsarú belétek durrant… és elvisz a pólisz na nem az Akró hanem a városchi!!! az nagyobb boldogság ott a kiesben

    tök betli az egész meg makk ultimóka zöld renonccal meg piros rekontra

    a Mnuchin aki izraeli állampolgár…és usa pénzügyminiszter most adott $1200 at de nem tudni naponta, évente vagy életre szólóan azoknak akiknek úgyis minden mindegy… és most meg akarjátok nyitni…remélem a mi tankjaink felvonulnak oda Niagara Falls hoz és nem engedik becipelni ami nektek sem kell

    hol vannak a trilliók? elvitte a cirmoscica?

  • Kedves Margit !
    – Nagy örömöt szereztél az Aurorás ötleteddel ! – Elképzeltem, mint Rjepin festményén a hajó vontatók, vonszolod Veled egyivásúakkal ezt csodás hajót, amit Szentpéterváron, túristaként én is megsimogattam…
    – Gondolom, a Téli Palota ostromának gazdag élményével, nagyon szigorú lennél, ha ezeket a világhírű ágyúkat Rád bíznák…

  • Gabriel! A”kételkedés” nem ige, hanem főnév (van ott egy s képző, meg egy é kötőhang). De ez csak zrika, nem akar bántás lenni.
    Hanem: nekem az el-es megoldás sose jött be. Pl. a zalai rokonaim úgy mondták: Muszál neked mindenbe beleszólni? Aztán a muszáj mégis j. Vagy: még tájnyelven sem hallottam „gólát” emlegetni, miközben a madár gólya. Biztosan más nyelvekben is vannak ilyen logikátlanságok.
    Segíthet persze, ha az ember sokat olvas. Bár éppen a „kéj” esetében fölmerülhet a költői sor képe: „Sekély / e kéj” – kész a zavar. A legbiztosabb: rag, jel, képző sose ly, mindig j. Leggyakrabban a fölszólító mód – ragját keverik: Élly a mának! (Élj)
    Kennynek igaza van! Egészen föltűnő, hogy „Magyaremberek” mennyire nem ismerik az írott nyelvet. Kommentelőkkel szemben megengedőbb vagyok: nem mindenkinek kenyere az írás. De joga van kifejteni a véleményét. Igaz, ennek jelentőségéből sokat elvesz, ha az illető csak a dühét ragozza – nem ritkán trágárságokban. Hanem a hivatásos szószólóiknál már nem bocsánatos bűn: nekik munkaeszközük az írott szó – kutyakötelességük jól használni. Kontárok – olyan, mintha egy m3-as menetnek 2,8-as lyukat fúrnál – lötyög benne a hármas csavar (értelem).

  • B79 meg had „sikereskedjen” – kár, hogy se szóképet, se metafórát, se humort, iróniát nem ért magyar nyelven. (Nem tudom angolul ismer-e ilyesmit.)
    Pedighát, ahogy Karinthy mondta: Akinek humora van, mindent tud, akinek humora nincs, mindenre képes.

  • Rodeo11 Haha. Balzac regény 400 oldal, a felesleges magánhangzók nélkül 250?

  • Slapaj! Az Auróra motoros hajó – tehát szélcsendben sem kell vontatni. (Ha jól tudom, monitor osztályú hadihajó.) Ez egy allegórikus jelentésű kép volt.
    Bár nyilván nagy örömmel hajtanátok a parton a hozzám hasonló vonszolókat.
    Viszont könnyen előhívhattok egy másik régi képet is. Munkát! Munkát! – hörgi a junta parancsnoka (korábban magyarországi kormányfő). Közel az idő, hogy milliók vágják rá a régi jelszó második felét: Kenyeret! Nem nagyon hagytok más választást a fokozódó és egyre alpáribb fenyegetőzésekkel, immár nyílt harácsolással. Tényleg azt gondolod, hogy a „gazdaság” fellendítését szolgálja milliárdok kikötőfelesztésbe, meg turizmusba öntése? Biztos vagy benne, hogy a „járványvédelem” költségeire kivetett különadókat a látványsportokra kell költeni?

  • talalom 2020 április 17
    4:09 de.
    Ez attól is függ, hogy üres a Parlament vagy tele van abban a pillanatban.

  • KOVENDEG;

    Az elso allitasa ,hogy nem kepes ertelmezni hozzaszollasaimat, oszinten KOVENDEG, HA valmi hozzaszollasomban erthetelen Maganak, vagy barkinek, hat ne legyenek szegyenlosek azt kerdezni tollem.

    Minden problema nelkul hajlnado vagyok ismetelt, vagy tovabbi magyarazatot nyujtani boldogan.

    De a tovabbi alliatasai teljes V A L O T L A N S A G O K!

    Megismetelem maganak es mindazoknak, akik soraim ertelmezeseivel problemakba utkoznenek.

    Kerem, probaljon emlekezni arra a jovoben!

    1., Minden emberileny elzalogosithatalan jogait nem csak velem ,kovetem, gyakorlom de azt hirdetem es azert harcolok minden leheto modon barmikor, barhol !!!

    2., Az allamhatalom, kormany, stb. szigoru korlatozasan a kozossegeik alatal meghatarozott es barmikor meghatrozhato es valtoztathato alapon a kozosseg tobbseg hatarozatai altal.

    3., A kozosseg elzalogosithatalan lehetosegen a demokratikus modszer alapjan minden koz-tisztviselok, egyenileg, neszerint a lakossag tobbseg szavazati altal valsztva, vissza-hivhatoan, felelosegre-vonhatoan.

    4., Az allam-igazgatas leheto LEGkisebb mereten, koltsegen es felelosen tartott allapotan.

    5.,Kozosseg igazsagszolgaltats jogan, a JURY rendszert.

    Az Aprilil 16, 12:59 d.u. Cris Adam-hoz cimzett soraimat
    maga allitasa szerint keptelen ertelmezni.
    De ugyan akkor allit teljes valotlansagokat !!!

    De ugyan akkor allit, ill. vadol engemet teljesen valotlansagokkal.

    Sem a foszerkeszto, sem a lap tulajdonossainak, fentartoinak a jogait NEM tagadtam, NEM vettem kerdore, sot arrol semmi megjegyzest sehol nem tettem.

    Csupan a foszerkesztot es cenzort celozatam emlekesztetni a lap alapveto es magszabott u.n. „posting rule-jara. Ill. a hozzaszollasok alapszabjaira.

    Na kerem, mit talalna maga ismet felfoghatatlannak abban?

    Ha szuksege lenne ,kerem kerdezzen, s boldogan ismetelt magyarzaokat nyujtok !
    De KEREM NE tegyen valotlan allitasokat !!!

    Mert nem ohajtanam emlekeztetni az altalanos magyar szora, ami azt jellemzi !

  • Kenny
    2020 április 18
    8:54 de.

    hahaha nincs -véletlenül- egy élőképed Balzac tintatartójáról? nekem vannak -dód fantáziám van- ötleteim…

    azt bizonyosan ismered, hogy anno a pesti lapok egyikében folytatásos regényként jelent meg „híresíró” regénye és a nagy sikerre való tekintettel a kiadó azzal kívánta honorálni, hogy minden halott után prémiumot fizetett neki, mert a lapeladás hatalmasan megugrott várta az egyszégsugarú olvasó „akövetkezőrészt”… és akkó’ termelékeny lett írókánk és egyre több halottat produkált a Biatorbágyi vonatszerencsétlenséghez hasonló dolgokat 12+ részben elemezte, de amikor a Lükekuku Máre nevű Belgakongóban született hajóskapitányt megbízta a Nagyhatalmas utassszállító hajó a Sohasenkisemélitúlaboldogságot nevűt megtöltött egy fél déleurópai város lakosságának megfelelő kaszinó utazással és kivitte a viharzó Atlanti Óceánra, akkor a kiadó futárral cetlit küldött neki:

    ha elsűllyeszti a Sohasemvol….t akkó kirúgom

    elfelejtettem neked megemlíteni a castellano (ejtsd: kastejjánó vagy kasztellyánó)

    másik csodáinak legérdekesebbikét: az ácsé rejtelmeit
    ugyanis a „h” néma sohasem ejtik, de a Henrique lehet Enrique nek is írni törvényesen ezért a nagy castellano kérdés:

    conaché o sinaché (ejtsd: khón ácsé …. színácsé)

    tök rebetli makk terített és zöld ulti piros rekontra renonccal

    majd a hibákat javítsad mert bizonyos vagyok benne a „tintatartólyát” elsőre így írtam azután bejött a sikoly meg a piros hullámos vonal amit a grizi nem lát mert neki minden hupilila

  • „Kontárok – olyan, mintha egy m3-as menetnek 2,8-as lyukat fúrnál – lötyög benne a hármas csavar (értelem).”

    Margitka lelkem ebben toleranciális FGIDEX NAT NER van elemezve tökéletesen
    ISO724/DIN 13T1 szerint

    M3 menet 2,675 középátmérő (mm)

    2,387 magátmérő
    2,459 anya magátmérő
    2,500 anya magfúró átmérő

    tehát hajszálpontosan lefestetted hogy a fidex a 2,800 mm akármijével selejtet gyártott

    tök rebetli makk durchmarsch piros renonc és zöld rekontra

  • Rodeo11 Voltam a Balzac házban a Vogézek terén ( Place des Vosges), de őr állt a tintatartó mellett. 🙁

  • Kenny
    2020 április 18
    3:04 du.

    hahaha

    hát mi mellé ha nem emellé?

    sem írógép, sem más csak -esetleg- gyorsírók?

    (de azt Feuthwanger alkalmazta amikor egyszerre 8 könyvet diktált 8 különböző színű papíron gépelő titkárnőjének…ennek ellenére olvasmányos de…)

    engem az érdekelt volna (nem jutottam el oda (sem) mert „akkor” éppen Cabo Verde-n dolgoztam valami jól fizető projecten)

    hogy mekkora? azaz mennyi tinta fér bele? és milyen az eredeti tinta színe!!!

    Balzac érdekes egyéniség…de én A. Dumas -t nagyon megkedveltem, amikor Rózsi néném (milyen jól ismert a drága) 9 éves koromban a 3 kötetes Monte Christo val lepett meg amit addig nem tettem le amíg kétszer ki nem olvastam

    semmilyen filmet nem vagyok hajlandó róla megnézni, mert a regény kinyitja az olvasó fantáziáját, beletelepül és el kezd egy vadi új Kheops pyramist építeni benne minden hozzávaló kütyüvel és megmarad ( már a könyvnek nyomai sincsenek egy sógorom távollétemben megsemmisítette a gyümölcsöskertet (a család 25 éves munkája… és csinált helyette egy sártengert) és az összes könyveimet is rendőr alezredes volt a drága nyugdíjban és doktor (el tudod képzelni?) de én rövid idő után véres nyomokkal a lelkemben a Carib Tengerre kerültem hosszú időre mire onnan vissza már nem élt

    ezért rágcsálom én a „soave il vento…” kezdetű Cosi fan tutte tercettet számtalanszor és nem tudom megunni…

    nagy élményem volt amikor bevetődtem Moszkvában egy zenei antikváriumba (pesten rendszeresen látogattam a kiskörúton) és még Musszorgszkij életében készült kottákat találtam (meg is vettem 1 rubelből egy egész kötetet adott az ámuldozó eladónő náluk az ára azért volt hogy ne legyen ingyen ugye az a kultuszminiszternő aki secc pecc megvette (kerül amibe kerül alapon) az összes olyan klasszikus zenei LP k jogát és nyomtatható eredetijét amit a szakma elismerésre méltónak tartott, és ugyanott olyan -majdnem csomagolópapír minőségbe csomagolt- kincseket vettem, kopejkákért, hogy Pesten csodájára jártak)

    ez is nevelés… meg a Leningrádban olyan Sevillai borbélyt láttam… hogy bárhol megállta volna a helyét,

    és a színház csodáit leleplezve a Basíliót aki szerepe szerint egy magas sovány savanyú uborka egy olyan orosz basszus énekelte aki vörös göndör hajú és széle hossza egy kis duci… és sovány volt, eszkleptikus meg magas… hahaha

    tök rebetli makk ulti és zöld renonc meg rekontra

    ugye megjegyezted mekkora a tintatartó? ide vele

  • szó volt arról, hogy… hát itt van egy élőhír

    nem kommentelem de rövid fordítás a geyzáknak akik csak esztergáúl tudnak

    a krumplee szongya mindenkinek l….sz a seggébe aki nem hiszi el amit ő hazudik…egyébként is Kína hibás ha hiszik ha nem mert ő mondja…,

    mindezt élőben a CNN en a Deborah nak aki boldog miatta

    „President Donald Trump has opened up his daily Covid-19 task force press conference by blasting the media for reporting official data that makes the US look bad, instead of pursuing allegations of a Chinese conspiracy.
    “When the fake news gets out there and they start talking about the United States is number one… China’s number one by a lot. It’s not even close. They’re way ahead of us in terms of death,” Trump said just minutes into his daily briefing.

    “Who believes these numbers?” Trump exclaimed, interrupting response coordinator for White House Coronavirus Task Force, Deborah Birx, who was trying to back his statement with visuals of deaths-per-capita around the world.”

    tök rebetli makk durchmarsch és piros renonc és rekontra

  • a SZARSZ tipikus esettye

    britek (a cikkben) inkább kevesebbért de elmennek egy gyorsétterembe hogy a kezük ne legyen koszos…az egyetlen angol fiú aki jelentkezett fél napig bírta mert olyan nehéz pedig 25 %-kal többet fizet
    Kanada ugyanaz

    MARAD A KÉRDÉS HAZ OKOSTELÓS NEMZEDÉK ILYENNÉ VAN NEVELVE, AKKOR UGYANEZEK MIT FOGNAK ENNI ÉS MILYEN RUHÁBAN FOGNAK JÁRNI, A KANADAI TÉLBEN NEM ECCERŰ MEZÍTELENÚL RAFFIASZOKNYA NÉLKÜL HAHAHAHA

    EZ AZ IGAZI SZARSZ KOVID 17,052 +YA NÉGYZETEN
    However, the reason why people are not interested in farm work is not reducible to money. Many young people tell me that they would rather work at a coffee shop for less money than get their hands dirty on the land. Baristas earn on average £7.58 an hour, which is less than the £8.72-£10.90 earned by fruit pickers.

    Last year, I talked to a contractor who specialises in recruiting workers for farms. She told me that in the previous three years, every worker she recruited came from Eastern Europe or the Balkans, bar one young English lad. According to her, this lad lasted for only a half a day, because he found the work far too demanding physically. It seems that sections of British society have become alienated from physical work altogether.

    tökig rebetli és makkulti meg renonc és zöld rekontra

  • hazudjunk magunknak ma többet mint tegnap azzal a probléma a szőnyeg alá lesz sepregetve…

    de a valóság nem lesz más (ford geyzéknak: 3700 al több a halottak valós száma NYNY ban, mint amit eddig meséltek)

    TWEET

    The New York Times

    @nytimes
    Breaking News: New York City’s coronavirus death toll soared past 10,000 after officials added more than 3,700 people who had never tested positive for the virus but were presumed to have died of it. https://nyti.ms/34CLZ2e

    MINDEZ MIRE JÓ?

    tök makk rebetli és zöld renonc meg rekontra

  • még beengeded?
    a hülyeség és a szervezetlenség meg a mindennek az agyonplitizálása

    a gyógyítás több álozatot szed, mint amit a SZARSZ ra megbecsültek valaha is

    A cure worse than the disease: UK lockdown could cause 150,000 ‘avoidable’ deaths, MORE than the virus it’s meant to stop

    makk rebetli renonc és rekontra

  • Auróra Boreálisz

    Megszólíttatván, hogy hova lőjek ?
    Szerintem Margit igencsak tudja hova lőjön, csak most itt játssza a pacifista peace-makert, holott lehet, azelőtt a lap frontján inkább mint egy amazon állott kivont karddal.
    Most meg az a kérdés fordul meg a fejében, a keresztapás kolostort, vagy a Parlamentet kék szétlőni.
    Nanemá!!!hogy nem tudja a különbséget polgártársasszony! Ezek szimbolikus tárgyak, még akkor is, ha ma a parlamentet egy galád 2/3 alja-fattya, a hazay maffia camorra birtokolja. A Karmelita klastromban pedig már ugyane’ országházat bitorló „többségnek” nevezett horda keresztapája [godfather] székel, aki fél szemével biz’ már egy jó ideje a szomszédos királyi palotával kokettál egy pompás, az őt megkoronázó aspirantúra reményében.

    S hát ha mégis egy ilyen szétlövős békecsináló hangulatba keveredett kegyed az otthonlét magányában, legalább írt volna oda Országházat, mert az legalább csak egy épület, de nem szimbóluma a demokráciának, mint a Parlament intézménye…
    A kolostor albérlőjét viszont nyugodtan lövesse szét ahogyan csak akarja, úgy ahogy van, a benne lakó trónbitorlóval együtt, így ni*:

    „Itt a nyilam, mibe lőjem?
    Királyi szék áll előttem.
    Belelövöm bársonyába’,
    Hogy csak úgy porzik kínjába’.
    Éljen!
    Éljen a köztársaság!…”

    /…/

    „…Ez egyszer csak annyit mondok
    Jó soká voltunk bolondok,
    Legyen egy kis eszünk végre,
    Másszunk a király képére.
    Éljen!
    Éljen a köztársaság! ” … – Hisz’ hol van az már ?!

    Auróra

    .

    * Petőfi Sándor

  • Auróra Boreálisz

    Talalom 9:02 –> : tök’jó válasz a Slapecnak!

    + Az auróra szénnel fűtött gőzhajtású, nagy méretű páncélos hadihajó, az akkori cári flotta egyik büszkesége volt. Tudtommal részt vett a távolkeleti, Japán elleni háborúban is…

  • Egy ideje, nem régóta, valamelyest süllyedt a KHM amúgy is alacsony vitakultúrája. Persze ez kissé fellengzős fogalmazás, hogy valamiféle vitakultúra folyt itt, mert ebben az összetett szóban szerepel a kultúra szó is.

    Úgyhogy sorozatokat kezdtem el nézni, többek között bepótoltam a sokak szerint sikeresnek mondott SOA amerikai 7 évadost. SOA, vagyis Sons of Anarchy, nálunk Kemény motorosok címet viseli.

    Nézve egymás után az epizódokat nem értettem, hogy mi a fenétől sikeres? Aztán ahogyan hagytam magam mögött az epizódokat rájöttem, Magyarországon sokan élnek a társadalmi ranglétra alsó fokán. A főhős jóképű, családcentrikus, miközben egy hidegvérű gyilkos, aki gondolkodás nélkül lövi le az ellenfeleit. Egy olyan típus, aki az őt ért sérelmeket azonnal megtorolja, és győz.

    Az más kérdés, hogy miközben magát körültekintőnek és okosnak is gondolja, ebben a bűnözői közegben túlzott hangsúlyt helyez az adott szóra, amit igaznak tart. A hazugságot viszont azonnal képes a legbrutálisabban is megtorolni. És egyben ez a legnagyobb gyengéje, ami családját is szétzilálja.

    (ebből kitetszik, hogy elment a kedvem az „érdemi” kommentelésektől, hagyom másokra az egymás lealázását, ez nem a műfajom)

  • Auróra Boreálisz
    2020 április 19
    5:37 de.

    Az sömmi.
    A II Vilhábban részt vett Leningrád védelmében is.
    A jó kis (nem túl) messze hordó ágyúival.

    Mondjuk..engem leginkább
    mindig ez izgatott nagyon az Aurorából,
    a rádiós-szoba :

    http://www.ticketsofrussia.ru/museums/aurora/images/a-11.jpg

  • Drizari
    2020 április 19
    8:30 de.

    aki SOA kat néz egyvégtében az SZARSZ helyzetbe kerül, mint te is… a SOA az az ….valósshy hazaffy ASS nevelés szerves része te meg nyeled, mind kacsa a galuskát

    elmúltál már 18?

    tökmakkzöld rebetli és piros renonc rekontrával

    a kultúróról neked meg a vitáról??? hahahaha aki SOA-t néz és meg is zabálja

  • Rodeo11 Nagyon sajnálom, vicceltem. Nem tudok a tintatartójáról semmit, mert a múzeum nem berendezett lakás, hanem részben a használati tárgyait bemutató (pl több száz dísztámyérját) részben üvegvitrines kiállítótermek íratokkal, könyvekkel és plakátokkal. Sajnos nem emlékszem, hogy a tintatartója ott volt e, és mível akkor még nem volt okostelefon, olcsó fényképezőgépünkkel csak kevés fényképet tudtunk készíteni, és volt ami sikerült. Első párizsi utunkon még olyan szegények voltunk, hogy a templom egere alig köszönt vissza.
    Azóta már többször pótoltuk, a fényképek is egyre jobbak sőt már professzionális gépünk is van, de a múzeumbe többször nem mentünk be. Párizs olyan gyönyörű és gazdag látnivalóban, hogy nagyon meg kell válogatni, mit nézzel meg kétszer. Csak a Louvre egy egész nap, de inkább kettő. Azt hiszem Párizsban kellene egy év. Mikor jövünk Pestről haza és meglátjuk a körgyűrűről az Eiffel tornyot, olyan rossz, hogy nincs idő bemenni, de annyi látnivaló van Európában, nem szabad leragadni egy városban.

  • Kenny
    2020 április 19
    10:12 de.

    kösz,

    kis igazi hegyvidéki szőlőtermelő olasz falut iktassatok be csak zabálás céljából…. ha még nem volt

    vagy ugyanolyat O Porto környékén

  • Rodeo11 Ha Vinci és környéke számít, akkor megvolt az is. Mikor megnéztük Da Vinci szülőházát akkor bejártuk a környéket is. Da Vinci szülőháza éppen egy hatalmas szőlőkert közepén fekszik.

  • DonGolo Itt folytatnám, Margit biztos nem haragszik érte.
    Várj, az eredeti kérdés Bach vagy Bartók volt. Ott bátorkodtam megjegyezni, hogy a Concerto nem Húsvéti zene, sőt Bartók nem lehet egyházi zene. Egy mert nem az, kettő azért, mert kevesen értik és értékelik Magyarországon. Még a jóval könnyebben hallgatható Kodályt se, pedig neki van vallásos zenéje is.
    Ez a világ rendje, mikor jönnek az új zenék, elfelejtik egy időre az újat. Így járt Vivaldi, Kraus, Hasse, Bach, Hummel és még számos zeneszerző. Hummel nem csak csodálatos zongoraművész volt, hanem szerintem jobb zeneszerző is Lisztnél, de nem volt egy showman. Elfelejtették mint Charles Valentin Arkant.
    Száz éve Bach még Sebastian fiát, Emanuelt jelentette. Mint tudjuk, vagy negyven komolyabb zeneszerző volt a családban, Sebastiannak három világhírű fia is volt. Ma már periférián vannak, a piac dönt.
    Kérdésedre Vivaldi előtt például Gregorianumokat hallgattak a templomokban, gondolom ezt Te is tudod. A Hungarotonnak van egy jó sorozata és mostanában Savall élesztgeti e csodás műfajt.
    (Volt szerencsém véletlenül Salzburgban meghallgatni egy kórus próbáját, nem volt kis élmény).
    Mikor egyre terjedelmesebbek lettek a misék, kellettek a hosszabb zeneművek, hiszen a misék fénykorában elérték a négy órát is. Bécsben az ünnepi zenés misék még mindig legalább két órások. (Ehhez is volt szerencsém, egy karácsonyi Haydn misén részt venni). Bach Passioi tökéletesen megfeleltek ennek a célnak.
    Tehát véleményem szerint nagyon sok zeneszerző műve működik Húsvétkor, de Bartókot és Sosztakovicsot nem tudom ide sorolni.
    Egyébként megvan Bartók régi Hungaroton összese is hanglemezen, és Sosztakovics barátja (Barshai) által levezényelt Sosztakovics összesem is van, és egyik sem porosodik. Rattle Bartók lemezei is ott vannak a magas polcon nálam.
    Viváldira visszatérve él a Vivaldi reneszánsz, de vajon hányan tudnak a Négy évszakon kívül róla valamit, illetve tovább megyek, hányan tudják, hogy az a négy hegedűverseny amit Négy Évszak néven ismerünk, csak négy darabja egy tizenkét darabos sorozatnak? A zeneszeretők folyamatosan keverik az Évszakokkal, amiből van több is, de egyik sem Vivaldi.
    Akkor még egy kis dicsekvés, a St Martin-in-the-Fields templomban Londonban egy gyertyafényes Négy évszak koncert. Húsz éve volt, de alig halványult az élmény.
    Gondolom ezeket Te is tudod, csak vizsgáztattál?

  • O1G666 (2020 április 16 9:30 de.)
    Szabadna érdeklődnöm, h mely ország mely helységének mely piacairól/boltjairól/nyugdíjasairól beszélsz, és milyen idősávról? Az én szűkített mozgástartományom mostanában M.o.-on, Bp-en, belváros (8 ker, Blaha tér és Nagy körúti) környékén van, és én nem tapasztalom amit te, se piacon, se boltban. Mindenütt fékezett forgalom (és fékezett árukínálat) van. Érdekelne, h merrefelé van a nyugisok általad ostorozott rajzása, hogy még véletlenül se járjak arra és akkortájt.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Rodeo11

    Ez a SZARSZAG [azaz SARS AGE] ez nagyon sikeres nálad. Sokat ismétled, még szétterjed széles e hazában hogy a korszakot fogják róla elnevezni. 😀

    üdv’

  • „talalom” nehany megjegyzeseire;

    Kezdve a „humor” megejgyzesere.

    Recccs !!!
    Persze „talalom”, maga soha nem tanuskodik soha semmi humoraval!

    Magyarorszag naci csatlossagan.

    Nem tagadhatja, hogy amikor Horthy bedult a ket Bacsi Accord maszlganak, valojaban Kun Bela es mind a maguk alatali Trianoni gyarlosaginak lett aldozata.

    S amikor mar a helyzet katasztrofalisra fordult ,magyaroszag lehtosege nulla volt azon valtoztatni.

    Spot meg Horthy Moszkvai osszekoteteset is elakpta a Gestapo, s Horthy onmaga is az SS foglyava valt.
    Egyetlen fiat alig volt lepes eletben megmentani.

    Vajon mit velne, mi lehetosge volt Magyarorszagnak akkor az ezer-eves ostobasaikon valtoztatni?
    Hiszen maguk azt meg ma is ellenzik.
    Tehat minden amint ment ezer even-at.

  • Találom

    Visszatérve az „ly-j” kétségekre, először arra gondoltam, hogy nem csűröm-csavarom ezt a kérdést, de mégiscsak muszáj vagyok reagálni, részemről sem zrikálásként, hisz tudatosan dobtam fel a labdát, azzal hogy majd folytatjuk.
    Most mégis csak röviden annyit, hogy a „kételkedés” főnévi IGENÉV, az alap FŐNÉV pedig a „kétely” szó – mint láthatod „y”-nal íródik. A szógyök pedig vita nélkül a „két” szó (kettő)

    A „muszáj” pedig nem magyar szó, hanem német, a „musz”/kell igéből

    Az l->ly lágyulás nem azt jelenti hogy használják is valahol az ly helyett az adott szó „l”-es változatát, hanem csak mindössze annyit, amit le is írtam, hogy a nyelv amikor a „j”-t képezi az alsó fogsorhoz szorul, míg „ly” esetében közelít a szájpadláshoz.

  • T.Kenny!
    5.10

    Eszem ágában nem volt vizsgáztatni, max’elgondolkodtatni… 🙂
    Ellenben utóbbi kommented óriási élmény számomra. Megvallom ilyen párbeszédekre vágyom itt a KMH-n is, és az első beírásom feléd tulképp’ erre irányult. Én is eszerint igyekszem élni, ahogyan itt lefestetted saját zenei életed…
    A Négy évszak sláger mivoltáról pedig szó szerint ugyanaz a véleményem.
    Még 1 : a „3 tenor koncertjei” egyenesen idegesítenek, mert giccses felfújt üres lufik. Ők a szerzőktől idegen interpretációt képviselnek… Szép a hangjuk, slussz-passz.

    Köszönöm az eszmecserét. DG

  • Bendeguz79
    2020 április 21
    4:16 du.

    grizi

    ez agnoszticizmus, revizionizmus, történelemhamisítás és agysérv (mindez a helyesírási hibák nélkül, azokkal Lipótmező!!!)

    tökig betli és makk renonc meg zöld rekontra

    mivel eddigi kérdéseimre nem szóltál sem „á”-t sem „b”-t ezért elfogadom, hogy nem értesz hozzá

    és próbálkozzál meg ezzel, hátha benő a fejed lágya?
    https://www.microsoft.com/en-us/download/details.aspx?id=35490
    inglisűűűűűűűűűűűl tucc-e? grizi?

  • DonGolo
    2020 április 22
    9:47 de.

    a 3 tenor az egy nagy üzleti vállalkozásként indult P. Domingo kezdeményezésére, hogy a leukémiából éppen felépült (azaz túlélte Domingo titokban fizette mert a katalán Carreras és a „nem katalán” Domingo ugye …)

    és a vállalkozáshoz igazodniuk kellett (Marco Armiliato is küzdött) a vevő közönség nívójához, és sikerült elérni!!!

    ugyanezért a bécsi vagy a berlini operából és a MET ből is páros lábbal

    ennyit erről

  • DonGolo & Rodeo11 Viszont alapanyagot adtak a Doni kozákoknak, akik egy hatalmas paródiát csináltak belőlük Bécsben a Konzerthausban.

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2020 április 22
    12:57 du.

    Nekem André Rieu, Mága Zoltán és Illényi Katica ripacskodása borsóztatja meg a hátamat! 😀 De a csúcs az, amit Lakodalmas Lajos művel a diplomájával!

  • Hexadodekaéder

    A MONITOR: egy kimondottan kisméretű hadihajó típus.

    „Fehér” kadétok az Újpesti öbölbeli laktanyájukból ilyen apró méretű gőzösökön lopództak le a Dunán 1919-ben és tüzeltek az akkori Hungária-szállóban székelő ún. Szovjet Házra.
    A Vörösőrség a partról visszaverte úrifiúk szervezett ellenforradalmi zendülését, melyet a történelem a Monitorok lázadása néven említ.
    Mai, valóban motoros folyami monitorok maximum kisméretű gépágyúkkal és aknavetőkkel rendelkeznek.