Karcolás a diktatúra ábrázatán

2020 július 28 12:46 du.123 hozzászólás

Régóta fontolgatom, hogy megírom a magyarországi rendszerváltás történetét – alulnézetből. Ez az „alulnézet” azt jelenti, hogy magam a „középosztály” alsó szélén tanyáztam valahol. Bár újságíró voltam, de nem befolyásos nagy lapnál, csak egy helyi orgánumnál. Bár volt ennek egy szakmai előnye: bármilyen hülyeséget írtam, az olvasó másnap reggel a műhely sarkánál számon kérte. Így azután igyekeztem kerülni a hülyeségeket – azt remélem, többnyire sikerrel. Erre utal, hogy évtizedek múlva is akadtak, akik emlékeztek a nevemre, írásaimra. Egyébként ez legmagasabb szakmai kitüntetésem – a hivatalos listákra sose kerültem föl. Pályázatokon nyertem nívódíjakat, ösztöndíjat. (Soros a hetvenes években itthon még nem volt ismert.)

Ebből a helyzetből következik az is, hogy nem voltak „bennfentes” információim – minden diktatúra féltékenyen őrzi titkait. (A ner paranoiásan.) Gyakran változó szerkesztőim hamar rájöttek, hogy nem tudok alkalmi vezércikket írni se május elsejére, se április negyedikére. (Ez nem változott: október huszonharmadikára se tudok.) Viszont kész haszon, hogy szívesen foglalkozom a gazdaság, gazdálkodás, termelés ügyeivel. A kollégáim között sok volt a titkos költő/író, akiknek a „művészi” lelkéhez nem ért föl a kupolókemencék, a dörömbölő világa. (Dörömbölő: óriási üzemcsarnok, ahol a vasúti vagonok oldalát egyengették a hetvenes években kézzel!, kalapácsokkal.) Úgyhogy hagytak békén mászkálni a hidászokkal a zajló Tiszán, termelési tanácskozásokon kutakodni, mozdonybaleset okait firtatni a keleti határszélen.

A gazdasági információim az átlagosnál talán egy fokkal jobbak voltak. A Közgazdasági és a Társadalmi Szemléből azért némi képet lehetett kapni a „sikeres” magyar gazdaság árnyoldalairól, a 67-ben alapított Heti Világgazdaság (HVG) meg bőven szemlézte a The Economist, a Financial Times a magyar gazdasági „csodával” kapcsolatos írásait.

Az alábbiakban csak azt az állításomat támasztom alá, miszerint a magyar rendszerváltozás jóval korábban kezdődött, mint a nyolcvanas évek vége. Évtizedeken keresztül, fokozatosan engedett a szorításából a rendszer. (Talán emiatt „nem tetszettünk forradalmat csinálni.”) Szemléletes példa volt erre, hogy a hatvanas években egyre-másra születtek jó magyar filmek, jó humorral, kiváló szereposztással. A Mici néni két élete című filmben (1962) főszerepet kapott a nyugatról hazatért Páger Antal, és Kiss Manyival olyan parádés komédiázást csaptak, hogy még az aktuális mondanivalót is szívesen elviselte az ember. (A fővárosi lakásínség enyhítésére született az „eltartási szerződés” formulája, amiben egy fiatal házaspár vállalta, hogy az idős főbérlőt haláláig gondozza, aminek fejében megkapja a bérleti jogot: ezt népszerűsítette a film.) Több akkori filmből máig fennmaradt egy-egy mondás, amiről sokan tán nem is tudják, honnan ered. „Az oroszok már a spájzban vannak!” például A tizedes meg a többiek (1965) című filmből. Ez volt az első olyan háborús alkotás, ami nélkülözött mindenféle pátoszt. A háború utolsó heteiben a két front közé szorult kastélyban verődik össze a csapat: szökött munkaszolgálatos (Pálos György), lelécelt frontkatonák (Darvas Iván, Szabó Gyula), a kastély őrzésére hátrahagyott komornyik (Major Tamás) az újpesti vagány (Sinkovits Imre) vezetésével próbálják meg túlélni a harcokat. Persze a propaganda-elemek itt is kilógnak, akár a lóláb – mégis élvezhető az egész. A filmet egyébként a Szovjetunióban is bemutatták: óriási sikerrel. (Az ideiglenesen itt állomásozók meg egyenesen imádták: a csatajeleneteket ugyanis a szovjet hadsereg itt lévő egységeivel vették föl. Magas kitüntetéssel ért föl bekerülni a statiszták közé.) Mindkét film megtalálható a youtube-n. Annak idején százezrek nézték meg a mozikban.

A harmadik film A tanú, amiről tán a nem itt élők közül is sokan hallottak. A Bacsó Péter írta és rendezte film 1969-re készült el – de még 10 évig kellett várni a nyilvános bemutatásáig. (Én 1979-ben láttam egy félig-meddig nyilvános vetítésen MÚOSZ színháztermében.) A film alapvetően az ötvenes évekről szól, amikor feketevágásért börtön – akár kivégzés is – járt. Pengeéles szatíra – de 69-ben tán még sokan éltek a Virág elvtársak, meg Bástya elvtársak közül. Ki gondolta volna, hogy 30 év elteltével változatlan virulenciával bukkannak elő? Csak most nem gyomorbajt viselnek, mint Virág elvtárs, hanem konya bajuszt: az (osztály) harc viszont változatlan erővel fokozódik a bajusz alól. Bástya elvtárs vöröslampaszos tábornoki nadrágját meg harmonikázó civil gatyó váltotta föl – de a paranoia maradt, sőt fokozódik. (Bár Virág elvtárs nem volt trágár.)

Mellesleg: a film készítőit retorzió nem érte. Bacsó Péter 1971 és 88 között 17 játékfilmet rendezett/írt, a főszereplő Kállai Ferenc a Nemzeti megbecsült tagja volt, emellett sok-sok filmben játszott is. A Virágot alakító Őze Lajos karrierjét is csak viszonylag korai halála szakította félbe.

Még az is ehhez filmhez kapcsolódik, hogy a 88-ban alakult Fiatal Demokraták Szövetsége a narancsot választotta jelképéül. Mint a Tanú-ból tudjuk: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk: a magyar narancs.

Ez persze csak egy kicsi példa, karcolás a diktatúra ábrázatán. De sok ilyen volt: pl. Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című könyve megjelent 1971-ben. Azután, hogy a 70-ben Nobel díjat kapott író emigrált a Szovjetunióból. Vagy 85-ben, a félig betiltott, majd magánlakásokban mégis megrendezett, elnézett Európai Kulturális Fórum. Ami jellemző – mind-mind a kultúra felől érkezett, ami aztán alaposan összekaristolta a proletárdiktatúra addigra már inkább homályban tartott arculatát. A végső döfést persze a gazdaság adta: a 72-es, majd a 79-es olajválságra nem volt képes ráfordulni a KGST böhöm hajója.

Nem véletlen hát, hogy a ner apologétái annyira reszketnek a kultúra szabadságától. Virág elvtárson, Bástya elvtárson 1979-ben csak röhögtünk. Mai reinkarnációikon inkább sírni lenne kedvünk.

Hát nézzük meg inkább újra a Tanú-t.

Jó szórakozást!

123 hozzászólás

  • Köszönöm Margit! Mint kb. 10-zel fiatalabbnak, most kitöltötted az akkor számomra még láthatatlan lukakat és új értelmet adtál azoknak a film élményeimnek!

  • Margit, drága Margit

    az kimaradt, hogy a két olajválságnak mi az eredete, ki eredeztette, és mi volt a céljuk? azaz szvsz nincs válság cél nélkül, a legutóbbi „fósszilis” (majdnem dilist írtam) válság a negatív áraival mai napig a csúcs volt, és(SIC) mivel a Virág Elvtárs és Bástya Elvtárs is másik kontinensre migrácsolt a válságos cél más volt de mikor Bástya Elvtárs beleharapott az immár Orosz import Orosz Narancsba akkor kunkorivá vált a füle és lekonyúlt a ….a

    azok az NGO-k amik „magánlakásokban” működhettek anyagi támogatást kaptak és a CIA erre a célra rendszeresített kiskátéját is megkapták fénypostával mint a Mézga Aladár a Köbükitől (az is jelképes volt, mai napig sokan nem is vették a lapot)

    szóval ezt hiányolom, mert az osztályharc nem áll meg csak festeni kezdi magát és parókát hord ma már az „alonzs” paróka nem divat (de van másfajta)

    majd méltassál ha beenged a moderácija

  • „Virág elvtárson, Bástya elvtárson 1979-ben csak röhögtünk. Mai reinkarnációikon inkább sírni lenne kedvünk.”

    Töröm a fejem, hogy A tanú filmen miért röhögtünk és most a ner-rezsimen miért nem?

  • Mar jeleztem parszor es oszinten, hogy nekem tetszik „talalom” cikkeinek,ill. irasmodjanak a stylusa.

    De ezen cikkenek alanyan elterelete a temat a cikk lenyegenek jelzesen ami nem csak meglepo, de teljesen mas iranyba folytat.

    S teljesen nema maradt, a magasztalt politikai, tarsadalmi es gazdasagi rendszer bukasanak eredeti okzojan.

    Talan masok is varnak Tolle, hogy mit lat, ill. latott a nemzetkozi szocialista vilagresndszer kudarcainak az okozojanak?!

    Hiszen nem csak Kadar utanni allamrendszer semmisult meg, hanem a nagy Szoviet Unio es mind a kelete-europai csatlossai is. Sot meg a leg-sikeresebbnek allitott DDR is.

    De nem csak rendszer, hanem a Szovuet tag-respublikak is onallosagoaikat kialtottak ki, s ma nemely teljesen mas iranyokat celoznak.

    Csupan Bjelorussiaban maradt fen a regi uralkodomodszer.
    De ma a fovezer, aki a Corona-virust terjedeset viccesen csak hiszteriank nevezte, ma onmaga is meg-fertozott.
    Tehat meg tobbet is veszthet mint hatalmat.

    Nem tisztazza a szerzo, hogy a vegso evekben az allamhatalmuk kisse engedekenynek mutatkozsat mi okozta volna?

    Let volna az nemi „valtozasa a rendszerenek”,u.n. on-hatarozataik alpjan, vagy csupan latva az irast a falon, nem mertek az eroszakos felszamolasat alkalmazni mint az elobbi evtizedekben ????

    Remlenem azon irna a szerzo tortenelmi celu muvet, s publikalna is!!!!

  • Bendeguz79
    2020 július 28
    4:01 du.

    grizi már megint agnoszkálsz? az okát otthon keresd (usa az otthonod!) meg a KÖZÖS PIAC-ban és a NATO ban

    a KGST nagyon jól megvolt nélkületek sőt!!! dehát… lebontottátok a berlini falat is amit annyira őriztetek, hogy nehogy véletlenül „SZOCISARS” begyűrűzzön

    most kénytelenek vagytok offshore ozni meg lőni és szankciózni balettozni nem tudván

    hahaha

    essetunni?

  • Ami a filemeket illeti:
    Aczél et. IQ-ban annyival állt mondjuk Kövér et. fölött, hogy a mai kultúrabefolyásoló pótpápák naponta hagynák magukat megministrálni, ha a közelibe juthatnának.

    Forradalmat meg azért nem tetszettek csinálni a népek, mert valójában a fejük felett az állampárt és az olyan pszeudbizgerák, akik az ellenzéki fatányérosnak hívott kerekszasztal lovagjainak hazudták magukat lezsírozták az egészet. A népek magukért talán forradalmat csináltak volna, de az egyik gengszterért a másikkal szemben nem.
    Az egy szem kivétel az SZKH/SZDSZ volt. Naívak voltak, és hittek a csodában. Pofára is estek és ki is csinálták őket.
    A pártitkárokkal kompromisszumot kötő múzeumigazgató, a szálasitól balra konfirmáltan, az örökké víz felszínén úzsó olyan sz..r, mint Boros, a haszonelvűen mindenkivel boltoló Lezsák, az párttöbbségű egyetemen tanító tanszéki nagyemberek, Az MSZP középbalszárnyát lépező Pozsgay, a pártporonytként pártelitegyetemrejáró, a párt által diplomával meghajított fidesznyikek (akik között Orbán akkor maga volt a középszer különben) körében ugyan milyen rendszerváltás volt?
    Ja, semmilyen. Egy békés elitváltást zsíroztak le a lakosság olyan szintű megvezetésével, hogy mire az kiderüljön, már vékonybélig benyelve ezt a baromságot.
    De a lakosság sosem érezte magáénak ezt a gengszterváltást. Ez látszik, a magasról lecsinált politikai helykeresésekhez szervezett olyan szinházi szabadfoglalkozásokon, amiket az izgágábbaknak szerveznek, és tüntetésnek hívnak.
    Egy igazi, valós katarzisra törekvő, tényleges felháborodáson alapuló, a táradalom által magának vallott tüntetés után
    a/ nem menne haza farkobehúzva a tömeg;
    b/ valószínűleg nem pártcsicskák szövegelnének a színpadon, mert kitermelné a maga vezetőit;
    c/ elsöpörné az egész politikai elitnek nevezett társaságot. az első fáig, vagy a Dunába.

    No ettől pánikol a banda Fidesztől MSZP-ig. Testületileg. Ahogy annak idején is pánikoltak. Amikor azt a módszert választották, hogy ha nem tudod meggátolni, akkor állj az élére és fékezd.

  • Rodeó! Vannak elképzeléseim a 72-s és a 79-es válságok okairól, hiszen végigéltem azt az időt az enyhüléstől, a Moszkva-Washington forródróttól az atomcsend egyezményekig, miközben mindkét fél igyekezett növelni a befolyási övezetét. Nem vagyok naív, és elég jó a logikám – de a nemzetközi történésekről nincs bennfentes információm, csak következtetéseim. Én meg újságíró voltam/vagyok – nem béljós.

  • B79 téved! Nemcsak Fehéroroszországban maradt fenn „a regi uralkodomodszer.” Oroszországban is, de főképp a kaukázusi országokban – a magyar főkolompos kedvenceiben, Azerbajdzsánban, Tadzsikisztánban, Kazahsztánban lett vad a helyzet. Kazahsztán fővárosát, Asztanát pl. egyetlen nap alatt nevezték át az országot a változások óta uraló Nurszultán Nazarbajev után Nurszultánra. Alijev, azeri elnök meg örökölhetővé tette a hatalmát. Úgyhogy arrafelé éppen – már az EU-tag balti államokon kívül – Putyin birodalma a leginkább civilizált.

  • Makokríz! A tanú 1950-ben játszódik – 79-ben már túl voltunk rajta. Most meg jó eséllyel előttünk áll az a világ.

  • Amit a filmekről és a színészekről, rendezésről ír Margitka, azt teljesen meg tudom érteni. Mert nagyon jó filmek készültek, nagyon jó színészekkel.

    De ami a mögöttes okokat illeti, hát az kissé furán áll össze a cikkben. Mintha valami szupertehetséges, szabadságszerető filmkészítő-klikk állt volna a háttérben, akik belülről bomlasztják a rendszert, és végül még a rendszerváltást is elérik? Hát ha így lenne, az tényleg valami valóra vált álom lenne.
    Eszerint ma is van valahol egy dinamikus kis színházi társaság, akik hamarosan ontani fogják a NER-ellenes filmeket?

    Sajnos a filmszakma máshogy működik, és ahhoz nagyon sok pénz kell. Megkerülhetetlenek a mecénások, akár az állam, akár a magánszektor oldaláról jönnek. Tehát más okokat is kéne a háttérben keresni. Pl. a hatalom elképzelései a kultúrpolitikában.
    Éppen ezért fárasztó, hogy Margitka állandóan a diktatúra szörnyűségein rugózik. Mint a fenti példa mutatja, a valóság nagyon ritkán működik úgy, mint a papírforma. Könnyű lenne úgy elemezni egy rendszert, hogy előveszem a lexikont, és kimásolom, hogy az ottani hivatalos berendezkedésnek mik a jellemzői (így tesznek a marketingesek, régi nevükön propagandisták). A legtöbb tudós nem csak könyvből dolgozik, hanem konkrét példákkal összeveti az elméleti feltevéseket.

  • Igaz, hogy a kultúra mindig karcolgatja a regnáló hatalom ábrázatát amit az nem szível.

    Azonban:
    Az elmúlt kb harminc évre vissza nézve érdekes megfigyelni, hogy melyik „kulturális csoportok” karcolgatták az éppen regnáló kormányt.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2020 július 28
    4:01 du.

    „Csupan Bjelorussiaban maradt fen a regi uralkodomodszer.
    De ma a fovezer, aki a Corona-virust terjedeset viccesen csak hiszteriank nevezte, ma onmaga is meg-fertozott.
    Tehat meg tobbet is veszthet mint hatalmat.”

    Biztos hogy igaza volt, mert a szalonna és vodka népi gyógymódoktól, mindenféle drága tudományos módszerek nélkül a napokban meggyógyult! 😀
    (Persze az is lehet hogy, nem is volt beteg, csak előadott egy kis megjátszott példamutatást lelkes népének! 😀 )

  • „Doktor Kotász..Doktor KOTÁÁÁSZ..tessék már jönni! Akasztásom van és már nagyon fázok”

    /vagy valami hasonló/

  • Gabriel Karikas

    makokriz
    2020 július 28
    3:47 du.

    Ez pontosan úgy értelmezhető, mint foci-szurkolótábor.
    Mindenhol van az erős mag – (organised fans, gangs)
    Most itt van nekünk például a BodaMarcsi – aki ujjong a NER-nek.
    Voltak akkor is ujjongói a Bástya, Virág elvtársak által megtestesített rezsimnek. (A PÁRTUNK ÉS NÉPÜNK csapatának)

    A kivénhedt képviselői itt írogatnak – változatlan hévvel – teljes lelkükből, testükből változatlanul elkötelezve. (Bár gondosan rejtőzködve)
    Nyilván hogy röhögnek ugyanúgy rajtunk, a csendes többségen, mint anno akkor.

    Orbán Viktornak nem a focitudása érdekes. Nem focista, hanem menedzser akar lenni.
    Pontosan tudja, hogy a kemény-mag – az a 300-400 elvakult szurkoló – aki meghatározza a hangulatot a pályán ÉS AZON KÍVÜL IS!
    Igy működött az az akkori átkos világ is, és ugyanígy működik ez a mai elátkozott

  • Orsós Elemér
    2020 július 29
    4:41 de.

    Biztosan Hitler-szalonna* volt.
    Lukasenka Elnök-Tovarisch Nagyúr a
    Mein-Kampfból szokott erőt meríteni,
    akkor miért pont ne a kátrányból vegyített
    tömör gyümölcs-íz ne gyakoroljon rá jó hatást,nemiga?.. : )

    *Hitler-szalonna:
    Táblákban „kiszerelt” sötétvörös színű
    félkemény állagú (harapható) szerveskémiai
    úton előállított édes ízű élelmiszer-pótlék.
    Manapság „narancs-ital” nevű ál-üdítőveé szelídült.

  • Andrew_s
    2020 július 28
    7:35 du.

    „pszeudobizgerák” ez megérdemel egy Litricsőrly Nobel Prájzot!!!

    a kabaretto rendesen le van írva, mit ittál előtte és alatta? lécci, hadd élvezzem én is ugyanúgy??!!
    üdv.

  • talalom
    2020 július 28
    8:08 du.

    drága arany cupák Margitkám kedves… a forró dróton sütötték a pecsenyét! csak a Rezsőt kellett jó helyre bedugni! annyit azért elárulhatnál (ha nem megy egyedül gábriel segít?), hogy mi is valós különbség a szövetségi haderőt forradalom ellen kirendelő Trampli és a Nurszultán között?

    epedve és izgalommal várom a választ?

    szeretlek

  • Gabriel Karikas
    2020 július 29
    7:29 de.

    majd ha minden úgy lesz ahogy abból következik, hogy azok megszűnnek akiket útálsz, akkor marad egyáltalán ember a Földön?

    aggódok miattad, ma sem vetted be? elgurult?

  • Hazai L! Igen, vannak – csak éppen nem kapnak nyilvánosságot. Bár azért – főképp a net miatt – nagyobbak a lehetőségeik, mint anno – de kutakodni kell utánuk. Pl: Alföldi István, a király rendezése fenomenális volt: lehántotta a műről az összes nyálas operettizét. De hiába várnád, hogy a közpénzekből (évi immár 100 milliárd forintból) fenntartott nyolc(!) tévékanális bármelyike közvetítse. Az írásban említett filmeket időnként leadja a Duna, mindig magas nézőszámot vonzva. Úgy vélik, nem veszélyesek: had röhögjön a nép a „komcsikon”.
    És igen: ha nem lettek volna „szabadcsapatok” a kultúrában, művészetben, de a gazdaságban, szociológiában is, bizony sokkal nehezebb lett volna az átmenet. A magam részéről jobban örülök az „elitváltásnak”, mintha kilencvenben megint szétlőttük volna egymást.
    Az Andrews-féle kibiceknek persze semmi se drága. A mi proli köreinkben azt mondtuk az ilyenekre: az se tetszik neki, ha üvegcseréppel vakarják a …hátsóját. Miért nem szól az ellenzék? Ha tüntetnek: miért emiatt, miért ott, miért vannak kevesen/sokan, miért mentek haza, miért maradtak ott? Tán föl kellett volna gyújtaniuk a Várat?
    Ezeknek mindig az a lényege: miért nem csinál MÁS valamit? Nemá’, hogy maga menjen bármiért, vagy bármi ellen.
    Még egy Hazai: a kultúra meg a művészet éltetője a szabadság. Nem az a dolga, hogy libernyákokat, vagy épp tősgyökereket hurcoljon a hátán. (Mondjuk a kormányfőknek se ez lenne – dehát, ha némelyik nem képes másra!) Még a népszerű, szórakoztató műfajok is megsínylik a görnyedt hátú cipekedést.

  • talalom;

    A kozep-azsiai musulman nemzetek NEM oroszok!!!

    Lenin forradalama utanni evtizedben a Voros Hadsereg fegyveres sikeresegi azok uralamait A Kremln-ek nujtotta, de azza; soha nem valtak orossza!!!!

    Persze a jelen kaoszakat eleik, mint a kisgyerek amely jezd tanulni jarkalni.

    De nem velne ,hogy az is a regimented korlatozasok kovetkezmenyei?

    De a kerdesem maradt, hogy mit velne mi okozta a mindenben a legtokeletesebb es magallithatatlan Szoviet Unio osszeomlasat mint egy katrtay-var 1988-90-ben???

    Az OPEC „olaja-valasag”-nak semmi kapcsollata nem volt ahoz, sot ellenkezoleg, hiszen Oroszorszag gazdasaga a ko-olajtermelesukon fugg.

    Az OPEC megallitotta a ko-olaj pumpalasat es szallitasat politikai zsarolas celjabol.

    Akkor a US-ban az uzemanya arak a plafonra ugrott a 19.9 centes egy Gallon arrol a $ 1.36-ra.
    Ruhantam mint sokan masok is es vasaroltam ket-kis-fogyasztasu Francia Simca kocsikat.

    Aminek a motorja a csomag-tartoban volt.
    Mikor a mechanikusom latta azt majdnem hasra esett rohogve, s varro-gepnek velte a csomagtartoban.

    De amint a politikai szelek rendezzodtek minden helyre alt, s a Simca-k mentek a zuzoba.

    De kivancsi vagyok, hogy cikkenek cimet miert csak „Karcolas”-nak velte a diktatauran?

    Hiszen valoban a „diktatura”, a kinzasok, kegyetlensegek, a kenyszermunka-taborok, az akasztasok es a nevek ami szunt meg, minden mas felfogasok es modszerek, alig valtoztak !!!!

    Mind az kozvetlen kerdeseim, s mint a cikk szerzoje, lenne hajlnado kozvetlen magyarazatokat nyujtani azon ?

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2020 július 28
    7:35 du.

    Ennél gyönyörőbb összefoglalót még nem hallottam a „rendszerváltásról” !!!!!!!!!!!!
    A bölcs népnyelv ezt így határozza meg találóan:
    csak a kutyák nyakörve cserélődött újabbra! 😀

  • györgy molnár

    Mindhárom filmet kívülről ismerem, de bármikor szívesen megnézem, ha éppen megy valamelyik csatornán, mert nem találom meg egyhamar a videó-kazettáimon….A tizedes biztos többször is megvan, You Tube-on nem szeretek filmet nézni, inkább régi ritkán hallható számokat az 50-es, 60-as évekből…

  • „Szerénység elvtársak, szerénység!
    Ha szeretek valamit magamban, az pont a szerénység”
    – Bástya et. 🙂

  • „Szerénység elvtársak, szerénység!
    Ha szeretek valamit magamban, az a szerénység”

  • talalom
    2020 július 29
    10:40 de.

    Alföldi IK-ja érzésem szerint nemcsak egy rendszer ellen tüntetett, hanem az egyház meg mindenféle konzervativizmus ellen. Sok embert megsértett, és a műve inkább megosztó, mint összehozó. Az összehozásban inkább a Kádár-kori közönségfilmek jeleskedtek, amikről írsz.

    Egyébként az általad emlegetett filmekben sem jelent meg egy csomó téma, ami akkor nem volt támogatott, pl. vallás. Tehát a készítőik alapvetően baloldali szemléletben alkottak, de azért bőven akadt így is közérdeklődésre számot tartó téma, pl. a 2. v.háború a Tizedesben.
    Erre azért volt lehetőség, mert a Kádár-kort meghatározó kultúrapolitika elhatárolódott az ötvenes évek vonalas filmjeitől. Mivel a Kádár-vonal az 56-os forradalom révén jutott hatalomra, nekik ez jelentette a legitimitást. Ezért juttatták kifejezésre, hogy ők mások, mint az elmúlt sztálinista korszak.

    1. Tehát ha mindenképp bátorságot keresünk, akkor bizony nemcsak a színházakban kell keresni. Ha nincs olyan a politikában, aki megvédte volna ezeket (a többségükben baloldali) alkotókat, akkor könnyen járhattak volna úgy, mint más országokban a szovjet blokkban.
    2. Úgy látszik, nem ugyanazt értjük ellenzékiségen. Én pl. megnézem az 50-es években készült filmeket is, mert sokan szerették azokat is. Pl. Soós Imre filmjeit. Volt tömegbázisa az akkori kommunista pártnak, ugyanis sok volt a szegénysorból feltörekvő fiatal. Persze a legtöbb akkori film valami ideált mutatott be, amivel ellentétben állt az ötvenes évek légköre meg az akkori gazdasági helyzet.

  • györgy molnár
    2020 július 29
    3:41 du.

    Vannak filmek amiket
    NEM NEM LEHET MEGNÉZNI ismét és ismét..
    Az ember már betéve tudja a párbeszédeket és mégis 😀

  • Mind a magyar filmek hirdetoi kihagytak a leg-alapvetobbet a filmeik dicseresebol, hogy nem szorakoztatsi celokbol keszitett a magyar allam barmi filmejet szabadon, hanem csupan polotikai propaganda celokbol.

    Mint annak alapja volt leszogezve V.I.Uljanov atya altal; „Szamunkra a film a leg-elso propaganbda eszkoz”.

  • Gabriel Karikas

    Rodeiocska!

    Mily nagyszerű hogy saját magad teszel tanúbizonyságot – elismerést – arról, amit fentebb állítottam.

    Nem mást írtam le, pontosan, mint hogy néhány korlátolt (agyilag és lelkileg) azt képzeli a világról, hogy az olyan, amilyennek a saját korlátolt, lázálmas ideáiban az megjelenik.

    Írtam fentebb hogy, néhány száz bekattant tombolni kezd, – mint a focipályán – szétverik a stadiont, felgyújtják az utcát, élvezetük az az, hogy minél nagyobb rombolást csináljanak.
    Persze a milliós tömegek kussolnak – mindegy, hogy gyávaságból, félszböl – vagy csak egyszerűen úgymond „nem akarnak semmibe belekeveredni”. Ezt a magad félék kitűnően megtanulták – kihasználják.

    Bár ki tudja csak egyszerűen kevés az agyad hozzá – bár én ezt nem hinném
    Akkor nem jönnél a szokásos félrevezető szöveggel – mint csauseszku –
    Vagy „Wágnerral”

    Te kis elfuserált HITLER-IMITÁCIÓ

  • B79! Persze, hogy tudom, hogy a kaukázusi országokban többségben muzulmánok élnek. de pont úgy a Szovjetunió tagköztársaságai voltak, mint az általad emlegetett Bjelorusszia.
    Rodeó! Nem elemzést írtam, ahhoz kötetek kellenének. De gazdasági ügyekben olvasd el Kornai: Hiány c. művét – nem hosszú, és nagyon közérthető. Abból kitűnik: se a CIA, se más összeesküvés nem lett volna képes megdönteni a szovjet-rendszert: kellett ahhoz a saját hülyeségünk is.
    Amúgy nem nagyon vagyok USA-barát se.

  • Hazai L: Jesszus, micsoda zavar uralkodik a fejecskédben! „Mivel a Kádár-vonal az 56-os forradalom révén jutott hatalomra, nekik ez jelentette a legitimitást.” – írod. RÉVÉN???! Egy frászt: ellenében.
    Hogy „nem jelent meg a vallás”? Dehogynem. Csak nem csaptak pofán a füstölővel. Nem nagyon érted az árnyalatokat.

  • Kedves talalom!
    Nyaralási állapotban vagyok, együtt az öt darab unokámmal, lányommal, menyemmel, fiammal, férjemmel. Szóval nehezen jutok a net-hez. Az én cikksorozatom IV. részében még egyszer visszatérek majd a Kádár korszakhoz, remélem, Gabriel örülni fog… 🙂

    Ehhez a cikkedhez majd érdemben azután fogok csak hozzászólni. De addig is figyelmesen olvaslak.

  • Rodeo11
    2020 július 29
    10:14 de.

    Megrészegített a politika. Ja, nem. 🙂
    Amúgy mi bajod van vele. kevesebb benne az elütés, mint amit Bendegúz egy mondatban elkövet.

  • talalom
    2020 július 29
    10:40 de.

    A korod nem menti a naivitásodat 🙂 Milyen átmenetről álmodozol?
    Átmenet az MSZPM, kontraszelektált egypárti uralma, és a látszólag többpárti (szinte mindenhol ott vannak/voltak az MSZMP-s bivalyok) szinte NDK tipusú, nem kevésbé kontraszelektált többpárti izéke között. Anno a KGST-re halottam, de a gengszterváltásra is igaz. Alapvetően egy rühes kutyát sikerült két rühes macskára cserélni. A naiv csodavárók pártját meg, mint írtam: kicsinálták.
    Amellett tök jó, amikor gyakorlatilag ismeretlenül, mert ezt a fórumot leszámítva nem rémlik, hogy hosszú délutánokat átbeszélgettünk volna, ilyeneket bírsz írni: „Az Andrews-féle kibiceknek persze semmi se drága. A mi proli köreinkben azt mondtuk az ilyenekre: az se tetszik neki, ha üvegcseréppel vakarják a …hátsóját”.”

    Mert azért emlékeztetnélek. Eddig egyik esetben sem sikerült tényszerű cáfolatra jutnod. A legerősebb érved az volt eddig, hogy hát ottan van’a, csak meg kell keresni. Nálam egy program forrásmegjelölése úgy indul, hogy itt van, és link. Esetleg kiadvány szkennelve. Nem egy lózunggyűjtemény 10 mondatban, mint amit Botkánál kikiáltottál programnak, hanem szépen leírt, a tényleges proli (értsd: nem hülye, hanem diplomátlan munkás) szintjén is kommunikálható program. Amellett tudod: a proli, mint proletár nem attól lesz az, hogy anno belépett a pártba és messziről látott egy vasmunkást.
    Igen, ismertem agrárproletárokat. Nem, nem kiabáltam tele pártonkívüliként az intézményt, hogy mekkora nagy proli vagyok. Laborvezetőként tettem a dolgom, mint agrárértelmiség. Szóval ismertem agrárproletárokat. Ma egyiknek sincs 100 holdas szántója, milliós traktora, és pont olyan kiszolgáltatott munkása a földeknek, mint anno. Ha nem lett öngyilkos, ha nem lett földönfutó, ha nem lett hajléktalan. Úgyhogy mégsem pont olyan. Sokkal sz..b a legtöbbnek, mint annak idején.
    Egyáltalán nem tartom csodának, hogy megtalálja őket bármelyik szélsőséges ideológia. Nem azért mert embertelenek, hanem mert tehetetlenek, és a düh csatornát keres. S azt fogják támogatni, aki emberszámba veszi őket.
    Ha dinsztelt ellenzék nem Budapest terein tartana konkurrenciaválasztó póttüntetéses pótmagánszórakoztatásokat, akkor lehet, hogy rájönnének, mielőtt tényleg dinsztelés jön. Az nem vidékjárás, hogy elmerészkednek egy nembudapesti faluközpontba és mind a húsz, gondosan kiválogatott hallgatóságnak és a kameráknak elálmosító zsongítást tartanak jelszavakból. Nem mintha a székletes fővárosban jobb lenne. Csak kevésbé feltünő. Míg ki nem mennek a napra. Akkor elolvad a máz, és jobban látszik, hogy a Momentum, és a Fidesz között legfeljebb a koruk játszik. Hogy szinte biztosan megvan a háttéralkú, mert ingyen senki nem lehet olyan idióta, mint Botka vagy most Korózs volt, stb.
    De menjél csak sokat tüntetni, ha tetszik. Szólj okvetlenül, ha történik valami azon kívül, hogy az esedékes Milla, Pukli, Korózs vagy bármelyik elmondja a magáét, rázza kicsit az öklöcskéjét, amibe mogyoró helyet legfeljebb görcsöcske van, majd szépen hazamennek a legények és a lányok, mint anno az Opera elől, ahol a rendezők inkább idő előtt bezárták a bazárt, mert kiderült: ott volt olyan szándék, hogy a tömeg bemegy és a nyakánál fogva vezeti ki vezért.
    Úgyhogy a szervezők balra el, és a terepet átadták a rendőrségnek, azzal, hogy bocsi: mi itt sem voltunk, és ugye nem zavartuk Orbán elvtársat.

  • Andrew_s
    Ha megengeded, tegeznélek, nem azért mert ezzel valamilyen felsőbbséget kívánnék érzékeltetni(magyarul ez nem cselédpertu), csak szeretném ha elfogadnád az azonos perspektíva révén egy újonctól. Élvezettel olvasgatom a kissé érdes, számomra azonban fogyasztható és frappáns vélekedéseidet a kis kies hazánkban folyt/folyó és még folyni fogó eseményekről, köntör, szándékos és butaságból fakadó falazás/elkenés/mismásolás nélkül. Gondolom, belülről élvezés miatt vagy ebben napra és véleménykész. Mindaddig azonban, amíg ezzel gyakorlatilag kimehetsz a pusztába, és félsz a magánytól, változás nem lesz, nincs vezérerő, mely a (fizikából milyen vagy? – tehetetlenségi nyomaték ? meg van ?) ma passzív(tehetetlen) tömeget mozgásba lendítse, addig a magány halálos ölelése fogad. „És mindaddig, amíg az itt szereplő, nagyon okos és nagyon hozzáértő hozzászólások elkövetői” nem jönnek tisztába a tehetetlen tömeg érdemeivel, addig ez így is marad.
    Tehát, addig csak ez marad…
    Mottó: ceterum censeo Orban et Fidesz esse delendam

  • Orsós Elemér,

    Annyi pátoszos legenda kering, hogy fáj tőle az ember feje. Olyan, mint anno a pártizánszövetség. Ha annyi rendszerváltást akaró rendszerváltó lett volna, ahányan belülről gondolták erodálni a rendszert, akkor az a rendszer ki sem alakul.

    Ergo: pont annyira volt rendszerváltás, mint indexes oknyomozás pedoporno-ügyben. Egyszerűen azért, emrt a követségek mindig is a szolgálatok terepei. A szolgálatok vadászterületén meg az oknyomoz, akinek megengedik. S annak engedik meg, akinek tollbamondhatják az „oknyomozását”.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2020 július 30
    6:56 de.

    Legöbb párbeszédet a Macskajajból tudok, csak utána következik A tanú, a Csapd le csacsi, az Isten hozta őrnagy úr(Tóték) és az Indul a bakterház(bár a két utóbbi szerintem könyvben sokkal jobb) 😀

  • talalom,

    Amúgy az, hogy Alföldi rendezés tetszik vagy nem, az magánügy. Neked fenomenális volt, nekem nem tetszett. Talán azért, mert élőben láttam, hallottam az eredetit a Királydombon.
    Az ízlés egyéni szoc probléma.
    Ami nem az, az az, hogy ha valakinek nem tetszik Alföldi gányolt rendezéseinek egyike, akkor vannak fórumok, ahol azonnal homofób lesz ettől.
    Na ez a nem mindegy.

  • Orsós Elemér
    2020 július 30
    5:01 du.

    A „Csapdle Csacsi”-t nem ismerem,
    az „Isten hozta őrnagyúr”.-tól meg már elsőre is idegbajt kaptam. Emiatt aztán kerülöm is.

  • Orsós! Ott a pont! Vedd még hozzá a Szamárköhögés-t!
    Andrews! Te pont úgy ismersz – innen – engem, mint én téged. Nem is az a vita köztünk, hogy a lekváros bukta, vagy a csokitorta finomabb-e.
    Te az általam innen ismert írásaiddal, hozzászólásaiddal azt állítod: semminek nincs értelme, mert a „valakik” úgyis levajazzák a „nép”, a „proli” stb. kárára. Nagyon népszerű éca – itt is sokaknak tetszik, pl. ptg olvtársunknak is. Kockázatmentes – sőt minden hatalom kedvence: hiszen véletlenül se mondja, hogy mit lehetne, kellene másképp tennünk, viszont jó igazolás a hatalomnak: lám, ez is szabadon beszélhet! Amúgy is több szót veszteget az ellenzék ócsárlására – tiszta haszon. Programügyben: hááát, egyik pártvezető sem viszi személesen, Adrews polgártásnak a programot.

  • Bocs, elugrott. Csak nekem furcsa, hogy Andrewsnek ugyanakkor szava sincs arról, hogy a Fidesz-szé aszott pártszövetségnek tíz éve bevallottan semmiféle programja sincs – a törvénykezés a népszerű felvetések, meg az aktuális közvéleménykutatások járszalagján rángatózik?
    Ellentmondás is van bőven: Miért nincs az ellenzéki pártoknak kimunkált programja? Van, mindegyiknek, hozzáférhető a neten. Akkor miért nem egyszerű, rövid, hogy a proli is megértse? Ilyen is van. Sőt az aktualitásokra is reagálnak. De erről nem értesülhetsz se a tévéből, se a rádióból – és most már az írott sajtóból sem. Falujárás. Milyen kijelölt hallgatóság??? Amíg jobb volt az egészségem, magam is voltam ilyeneken. Persze, hogy a helyi szimpatizánsok jöttek el elsősorban – már amelyik mert. Termet, fedett helyet többnyire nem kaptunk, bárki megállhatott, kérdezhetett a főtéren, vagy az utcán. De volt, ahol figyelték, ki jött el, akárcsak érdeklődni is. Emiatt nem vállalkoznak vidéki körzetekben szavazatszámlálónak se: Nektek szurkolok, de értsétek meg, ha ez kiderül, lőttek az önkormányzati munkahelynek, a közmunkának, de még a vállalkozásnak is!
    Lehet persze mondani: kellene a civil kurázsi! Csakhogy, ehhez ad jó felmentést az Andrews féle hőbörgés: dehát ezek is azt mondják, hogy az egyik kutya, másik eb!

  • Gabriel Karikas
    2020 július 30
    9:27 de.

    tényleg elgurult! nagyon erős lehetett?

  • Még egy szó a prolikról. Lehet, hogy Andrews ismeri a prolikat – diploma nélküli munkásokat. Én viszont 15 és 25 éves korom között proliként dolgoztam – véletlenül éppen vasmunkásként. Pont olyan szoba-konyhába mentem haza, mint a mellettem dolgozó betanított, vagy a karbantartó lakatos. Ez nem érdem, nem is szégyen – így alakult. De kicsit más nézőpontot eredményeznek a tapasztalatok. Fővárosi vagyok – így az „agrárproletáriátust” csak ismertem, vidéki rokonaimon, ismerőseimen keresztül.

  • talalom
    2020 július 30
    10:56 de.
    Margitka drága, nem olvasom el a Kornai-t sem!

    szeretnélek viszont rábírni, hogy emlékezzél az Iliász és Odüsszeja TRÓJA utolsó lerohanásának (ásatások bizonyítják 13 szor rombolták le az irigyei) rettenetes történetét ami nagyon hajaz -szvsz- a KGST lerohanására mert ugyanúgy mint Trója az Agamemnonék létérdekeit sértette de profitéhségüket az irigységükkel együtt harcra és hatalmas háborúvá növelte annak logisztikai (Trójai Faló) és harci Cassandra megaszon’ta de…

    szóval erről ennyike

  • ptg,

    Lehet, hogy a Fidesznek vesznie kell, de egy olyan ellenzékkel, amelyik az általad emlegetett tömeg tehetlenségével nem számolva meg sem próbálja megszólítani a tömeget, nem fog.
    A jelen, jobbára valószínűleg háttéralkukkal megtámogatott ellenzék nagy része pedig kínosan vigyáz arra, hogy a feszültség nagyját levezetve, még véletlenül se legyen a tömeget megszólítani kész vezetője, programja.
    Ami a magányt illeti: Hektór és Parisz húgának sem hitt senki. Viszont legalább nem vagyok hercegnő 🙂

  • Gabriel Karikas

    talalom
    2020 július 31
    11:23 de.

    Nagyon sokszor még két azonos körülmények között felnőtt két testvér gondolkodása, világlátása és ebből fakadóan élútja abszolút értelemben is különböző – így a vége is.
    Nem tudok mást tenni, mint nagyon sajnálom azokat akiknek a haja velem együtt megőszült ugyan, de látásukban még ott tartanak, ahol kezdték.
    Vagyis tök egyszerűen mondva, semmit se tanultak az életből!
    Akkor vajon mi a francnak éltek?

    Sajnálom, hogy Te is a magad köreivel egyetemben nem fogtad még fel, hogy természetes módon nincsenek osztályok, csak egyszerűen nincsen két egyforma ember.

    Persze SZÉP SZERIVEL VANNAK OLYANOK, AKIK BELEAKARJÁK KÉNYSZERÍTENI EMBERTÁRSAIKAT VALAMELYEN „OSZTÁLYBA” – MONDVÁN HA BELEDÖGLESZ IS, „DE ODA KELL ODATARTOZZ AHOVA MIMONGYUK!
    PERSZE MERT ILYEN MÓDON LEHET AZ EMBEREKET A LEGJOBBAN MEGVEZETNI – DOMINÁLNI FELETTÜK.

    Igen ugyanilyenek voltak a rabszolgatartók, a földesurak, a vitéz-nemesek, kommunisták(bolsevikok) fasiszták

    Csak egy butácska kis kérdésem lenne? ha Te ifjúságod első tíz évében kijöttél abból az „osztályból” ráadásul egy osztályokba tűzzel-vassal, harapófogával, zsákbavarrósággal spékelt rendszer idején – vajh nem azért volt mégis inkább, mert te amúgy magadat egy valóban egyeni, független embernek érezted?
    EMBERNEK – ÉRTED MI AZ? Mindenkitől szabad független embernek!

    Akkor hogy merészeled megtagadni ezt az érzést és lehetőséget másoktól??

    Ezt szeretnék a liberálisok, mint társadalmilag elfogadott életszemléletet törvényesíteni – érted?? általánossá tenni.

    De mindig vannak lózungok, mint rodeio, vagy nem is tudom hirtelen hogy hány klónozott változatban ideírogató voronyezsek, aurórák meg hasonló söpredék, akik persze felismerték a seggnyalásból származó előnyöket a diktatúrákban és azokat szajkózzák itt. Azt akarják folytatni, hogy a fiamnak unokáimnak is olyan szennyes, mocskos jövője legyen a magyar hazában, mint amit akkor létrehoztatok!

    Mi a különbség köztük és Bodamarcsi között?
    Vajon mi más, mint hogy az (a Boda) legalább egy valóban megvezetett tyúk, de az előbbiek az aljas ravasz-rókák akik a tyúkokra vadásznak!

    Ha elolvastad, és ebből arra a következtetésre jutsz, hogy én „fröcsögök” meg mi mit tudom milyen útszéli kifejezéseket szoktak használni ezek az itt maradt szemetesládák – akkor sajnálom – de nincs remény.
    Nincs reménye, jövője annak az országnak, amit magyar földnek hívnak, akkor a gyuri10 igazsága teljesen megáll még ma is!

    Nincs remény, mert Te is a ravasz rókák, a hazugok útját követed inkább – annak a zöngése „édesebb a fülnek” amíg nem a Te zenédet húzzák az átnevelő táborokban, vagy a kinvallató cellákban.

  • Andrew_s
    2020 július 31
    5:04 du.

    „Ami a magányt illeti: Hektór és Parisz húgának sem hitt senki. Viszont legalább nem vagyok hercegnő 🙂”

    ez tutti? kedves Cassandra? olyan jó soraidat olvasni

  • talalom
    2020 július 30
    11:05 de.

    Ezt tényleg félreérthetően írtam, amit a Kádárék hatalomra jutásáról írtam, tehát megismétlem. Kádár azt követően jutott hatalomra, hogy a sztálinizmusról kiderültek a dolgok a Szovjetunióban. Hruscsov pártfőtitkár a valahanyadik kongresszuson ismertette a Sztálin által elkövetett dolgokat, pl. személyi kultusz és tisztogatás a pártban.

    %6-ban -ugyebár mennyi vita volt itt a KMH-n is, tudtommal részt vettek egyaránt baloldali és jobboldali elemek is. A baloldaliak (és a tömegek!) Kádárt elfogadták a forradalom leverése ellenére is, mert érezték, hogy a Hruscsov irányvonalát követi. A jobboldaliak, mint itt Figyelő is, persze soha nem fogadták el Kádárt a megtorlások miatt, amik 56 után történtek.

    Ha te annyira odavagy a hatvanas években kezdődő enyhülésért, amely a filmművészetben is megjelent, akkor tudnod kéne, hogy ez onnan jött. Illetve az 50-es évek vonalas filmjeinek alkotói se tehetnek róla, hogy a kultúrpolitika ideológiai filmeket csináltatott velük, pl. Soós Imre kiváló színész és Horváth Teri sok ilyenben szerepelt! Most akkor Soós Imrét hova sorolod, a pártállam elvtelen kiszolgálói közé?

  • talalom
    2020 július 30
    11:05 de.

    Kb. úgy jelent meg a vallás a hatvanas évek filmjeiben, mint Alföldi rendezéseiben két heteroszexuális szerelme! Lesajnálóan, mint valami régi letűnt kor csökött maradványa …

    Te ugye tapsoltál ennek is, annak is … Mert te annyira haladó vagy, hogy már saját magad előtt jársz! Már nem tudod magad utolérni, úgy haladsz …
    Úgy gondolom, hogy a vallásosság megítélésében nem volt különbség az 50-es években készült propagandafilmek és a hatvanas évektől születő újfajta alkotások között. Ebben nem vették át az olasz mozi újításait a filmkészítők. Ott voltak olyan filmek, amiket nagy sikerrel vetítenek a rendszerváltás óta a magyar tévék. Ezek a vallásos embert olyannak mutatják be, aki a megváltozott, modern körülmények között megtartja a hitét, mégha kétségek között is. Így is lehet(ne) vallásról beszélgetni. Ilyen pl. a Don Camillo, aminek 50-es évekbeli változata is készült (Nyugaton).

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Don_Camillo_(film,_1983)

    Abban nincs igazad, hogy ma filmművészeten keresztül megcsapnának a füstölővel, ugyanis nincsenek ilyesféle kurzusfilmek. Inkább a fociba fektet a kormány, kevésbé a kultúrába.

  • Rodeó júl. 31. 4:24: És? Ez kit lepett meg? A szolidaritás, a jókarat nem szívjóság kérdése, hanem kemény racionalitás. Annak belátása, hogy ezek nélkül nem működik a társadalom: eluralkodik a káosz, az erőszak. Ha csak sápítozik az ember, hogy lámlám, a régiek is: irigység, bírvágy – pfúj! – akkor olyan leszel, mint a szecsuáni jóember. Balek.
    Ismered a példázatot a közlegelőről, ami csak tíz tehenet képes eltartani? Az erős, a mohó (irigy) hiába szorítja ki a mások tehenét, és a nagyobb haszon reményében hiába hajtja a saját 20-30-40 jószágát a legelőre – végül az összes tehén éhenpusztul.

  • Andrew_s
    2020 július 31
    5:04 du.

    Evidenciaként írsz arról és mások is, hogy baloldali tömegpárt kellene. Lehet ez is egy megoldás, de lehet, hogy teljesen más lesz.

    Mint írtam, a tömegpártok egy 20. századi jelenség. Azért a másik megoldást se kéne elvetni, hogy ugyanis voltak kisebb, világnézeti pártok, pl. keresztény pártok, parasztpártok, liberálisok és persze a kommunisták. A kilencvenes években a parlamentben ilyen is volt, meg olyan is.

    Ezt is meg kéne tárgyalni, hogy van-e hagyománya a (kétpárti vagy többpárti) parlamentarizmusnak Magyarországon? Tudják-e egyáltalán a szavazók, hogy mi a különbség a pártok között?
    A program még nagyon messze van, és az alapoktól kéne kezdeni az építkezést.
    Véleményem szerint a tömegpártok, akármilyen oldalon vannak, olyanok, mint a kisgömböc. Föl akarnak szívni mindenkit magukba, nem viselik el a különutasokat. Ahol több párt van, ott megtanulnak ezek egymás mellett élni. Ez a pluralizmus nagyon rövid ideig virágzott a magyar demokráciában az újabb időkben, kb. a kilencvenes években.

    Illetve kijelenthető, hogyha a többpártrendszer azt jelenti, mint a kétezres években, hogy az ország működését megbénítják a pártharcok, akkor az emberek megundorodnak a politikától. Ezután még a centrális erőtér is elviselhetőbbnek tűnik, mert még az is jobb, mint az állandó, sehova sem vezető marakodás.

    Aztán még ott van az alkotmányosság és a hatalmi ágak szétválasztásának kérdése, ez aztán tényleg kívül esik az átlagszavazó látókörén, pedig ez is fontos része lenne a politikai közbeszédnek. Régen mindenki tudta, hogy a király a hatalom képviselője. Azóta az eltelt 100 évben legalább 10 rendszer volt Magyarországon, ez az operettország, nem a Kálmán Imréé!
    Megőrülnének az emberek, ha ezt mindet követnék.

    ” – Nonono! Embörök! – emelte föl Mátyás a karját. – A pap mög a zsidó, az nem állom! Csak az az állom, amit az úr mondott. Hát ha állom nem lösz, akkor én is vállalom azt az izét, a kominizmust.

    – A komenizmust – javította ki az esernyőcsináló. – Hát állam akkor is lösz, mert a komenizmus is állam, csakhogy az köztársaságállam.

    Mátyás tiszta bort akart önteni a pohárba.

    – Mögálljunk csak. Hát ki lesz abban a köztársaságállamban a királ?

    – Hát ki lönne? Senki se. A köztársaságban nincs király – nevetett a falábú.

    Mátyás fölállt. A diadala önérzetével lépkedett a komenista elé.

    – Mind mese ez, hallja. Ha nincs királ, akkor kinek a képét töszik rá a pénzre? No?

    Az esernyőcsináló is fölállt. Mérgesen hadonászott mind a két kezével. Amerikát magyarázta. De nem ért már az semmit. Az emberek eloldalogtak mellőle. Mátyás megbuktatta a komenizmust, de a győzelem nem tette gőgössé. Elmenőben barátságosan nyújtott kezet az eszmei harcban leterített elvtársnak:

    – No, adjon Isten hasznos munkát.”

    Móra F.: Ének a búzamezőkről (1927)

  • Andrew_s
    2020 július 31
    5:04 du.

    Jelen álellenzék akkor árusította ki szavazóinak az érdekeit,
    amikor kiárúsította a tulajdonában lévő megyei lapokat.

    Ezt aztán megfejelték a Népszabadság bitang-kézre juttatásával.

  • Talalom

    „Lehet persze mondani: kellene a civil kurázsi! Csakhogy, ehhez ad jó felmentést az Andrews féle hőbörgés: dehát ezek is azt mondják, hogy az egyik kutya, másik eb!”
    ———————

    Na ettől az „ebezéstől” megyek a falnak! Tapasztalatom szerint amikor elfogynak az érvek akkor jön ez az egyik 19, a másik egy híján húsz, vagy a már általad is idézett ebhasonlat! Volt egy közeli ismerősünk – sajnos már csak volt, a héten temettük, még áprilisban hunyt el a járványban – vele sokat beszélgettünk, gyakran össze is tűztünk a politikán, a különböző társadalmi viszonyok megítélésén, és általában az volt a végkifejlet, hogy a „politikusoknak nem szabad hinni, mert mind hazudik” – de ezt mindig olyan cinkos, összekacsintó ábrázattal mondta, ami után már csak az ebezés jött! Ennek ellenére csak és kizárólag az ellenzéki oldalon talált kifogásolni valót, és bár sosem ismerte el, hogy bármerre is húzna, mert ő „rohadt tárgyilagos és kívülálló” (kb mint Ferenct )teljesen egyértelműek voltak a megnyilvánulásai, ám hogy mit kéne, hogy kellene, és hogy konkrétan mi is a kifogása, az sosem derült ki. Hát van ilyen!

  • Olvasom Andrew_s, talalom, ptg és a többiek eszmecseréjét.
    Nem szólnék bele, mert – bár nem lógnék ki a sorból, hiszen amint ez a KMH fórumán folyó érdemi politikai vitákban mindinkább szokásos – magam se tudnék semmi, de semmi értelmeset mondani. Piszkos Hunniában 115 esztendeje mintha csak a technika és a technológia fejlődött volna valamelyest…
    https://kolozsvaros.com/2017/02/28/ismeretlen-korvin-kodex-margojara-siras-es-panaszkodas-reszlet/

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2020 július 31
    5:04 du.

    „A jelen, jobbára valószínűleg háttéralkukkal megtámogatott ellenzék nagy része pedig kínosan vigyáz arra, hogy a feszültség nagyját levezetve, még véletlenül se legyen a tömeget megszólítani kész vezetője, programja.”

    Köszönöm a tantuszt:
    Magyarul, minthacsak a 89-ben a koncért való küzdelem külömböző elképzelései miatt többfelé szakadt állampárt jogutódok -titkolt- titkos paktuma érvényesülne! 😀 Ezért van az hogy, ha fellép valaki akiben potenciális riválist lehet részükről érzékelni, azt valami visszautasíthatatlan kecsegtetővel kompromitálva rögtön le kell járatni, mégpedig a sárga földig! 😀

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 1
    2:57 de.

    Igazad van, de az 50-es évek kötelező sematizmusából nehéz volt valódi értékkel kitűnni!

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 1
    3:42 de.

    Kedves Hazai Lámpa, tegyük már kötelezővé a KMH forumozói részére az „Élet a búzamezőkön” című regényt, mert nagyon sok emberséget lehet idézni belőle! 😀

  • talalom
    2020 július 31
    10:25 de.

    Alkalmasint persze elhozhatnák a pártok az összes polgártársnak a programot. Ártani biztos jobban használna, mint az a programmentes lózungpárbaj, amit a programtalan ellenzék vív önmagával, és a kormánypárttal. akiknek valóban nincs programja viszont az ad hoc ötleteket véghez vinni képes hatalma igen.
    Amikor Te egy szintre hozod, hogy az ellenzéknek azért nem kell program, mert a Fidesznek sincs, akkor akkurátusan levezeted, hogy az egyik hitelvű kormányzást le kell váltani egy másik hitelvű kormányzásra, mely bagázs anno lecserélte a korábbi, nem kevésbé hitelvű kormányzást.
    Van egy olyan játék, amit ovódában ismertem meg anno,. amikor egy-két hangadó elkezd kézen-fogva szaladgálni, és óbégatják:
    „Ki játszik ilyet? Majd megmondom milyet”. Aztán amikor már mindenki fogja egymás kezét, akkor esetleg kiderül, hogy fogalmuk sincs mit akarnak játszani, csak összecsődítettek mindenkit, mert az akol-melegre vágytak.
    Lehet így is. Elvégre mindenki átesik talán ezen a szakaszon. Azért nem bánnám, ha legalább a politikusok egy része kinőne a rövidgatyából és kikukucskálna az ovi kerítése felett.

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 1
    9:51 de.

    Nem tudom, hogy tantusz vagy sem. De az előző választáson gyakorlatilag Gyurcsány volt az egyetlen potens ellenfél. A választás előtti estén is még sokkal inkább Gyurcsányt akarta leváltani, mint Orbánt. Előtte pedig Botka minden tárgyalást fél évre befagyasztott azzal, hogy Gyurcsányt akarta leváltani egy másik párt, a DK éléről, és nem Orbánt a hatalomból (igaz előtt Orbán járt Szegeden és beszélgettek).
    De kicsiben is. A tanárokat Puklival az élen gondosan megosztották, páran megáztak, majd hazakullogtak. a CKP sem akkor, sem azt követően nem volt képes egy általános programot hirdetni. Miközben a tanárszakszervezetek tudhatóan remekül kijöttek anno Orbánnal.
    stb.

  • Hazai L!: SZKP XX. kongresszus, 1956 február. Ekkor hangzott el a Hruscsov beszéd a sztálinista korszakról – amit a szocországok legtöbbjében nem vertek nagydobra. Magyarországon se. De a moszkvai kapcsolatokkal rendelkezők tudtak róla, így az MDP-ben (az akkori egypárt: Magyar Dolgozók Pártja) terjedt a híre. Egy „egypárt” soha nem egységes, mindig kamarillaharcok terepe.
    A szovjetzóna országaiban folyamatosak voltak a konfliktusok: NDK 51, 53, Lengyelország többször is. 1956 októberében a magyar egyetemisták arra kértek engedélyt, hogy a lengyel munkások mellett szolidaritási nagygyűlést rendezzenek. Júniusban ugyanis Poznanban az államhatalom rátámadt egy munkástüntetésre, ahol mintegy száz halálos áldozat lett.
    Nyugaton is voltak tüntetések, de pl. Franciaországban és Olaszországban a Kommunista Párt parlamenti párt volt – több időszakban a fő kormányerő,vagy koalíciós partner, így nyílt terror nélkül oldották a konfliktusokat.
    Ez a vallásügy Neked nagyon beakadt: pedig volt különbség az”írtsd a klerikális reakciót”, meg aközött, hogy a párttitkár keresztet vetett a templom előtt, és szóba állt a plébánossal. Szerintem az istenhit magánügy: a mindannyiunk pénzéből fenntartott államhatalomnak nem dolga vallásügyekbe beleavatkozni. Magyarországon ma nincs vallásszabadság. Miféle rendszer az, ahol a parlament többsége döntheti el, melyik hívő gyülekezet lehet egyház, és melyik nem? (2011. évi CCVI. törvény) Így fordulhat elő, hogy egy alig 30 éve létező, egyszemélyes bizniszszekta „történelmi egyházként” fungálhat.
    Ja – és az ötvenes években sem volt tilos a vallás: én 1955-ben voltam elsőáldozó, hittanra jártam, és minden évben ott voltunk a feltámadási körmeneten, meg az éjféli misén. A vasárnapi nagymise, előtte a gyónás meg természetes volt. Ettől még az általánosban kitünő tanuló voltam. (Később már nem, az érettségim is csak 4,5-re sikerült, a szakmunkásvizsgám pláne csak közepes lett.)

  • Kővendég
    2020 augusztus 1
    7:38 de.

    A linket köszönöm. Mert alapállapotban nem szoktam ott olvasgatni. Az valamikori Ordítok blogból kváziönállóvá vált gondolatreciklálási segédmunkások nem annyira szoktak érdekelni. Főleg mert sokszor, annak idején elsősorban a trágárságban adtak csak újat hozzá ahhoz, amit sikerült összekotorászni az önálló gondolat helyett.
    De változnak az idők. Önálló gondolat még mindig nincs, de legalább Ady-t és változatlan szöveggel tették fel.

  • Rodeo11
    2020 július 31
    11:15 du.

    Anno az a szegény lány valószínűleg összeszámolta a kezén, hogy 2+2 az négy. De mert sokan 3-nak gondolták, míg mások 5-nek szerették volna látni: körberöhögték.
    Látta a tendenciát, hogy a gazdáját, akit talán meg is kedvelt két gyerek után, egyszerűen nem hagyhatják életben a honiak. Elmondta, kiröhögték. Pedig igaza volt.

  • Geyza
    2020 augusztus 1
    5:13 de.

    Pontosan

  • Besancon
    2020 augusztus 1
    6:26 de.

    Visszaolvasható (itt és a blogon is): sosem ebeztem.
    Visszaolvasható (itt és a blogon is): sosem mentettem fel egyik oldalt sem azzal, hogy a másik sem jobb.
    Visszaolvasható (itt és a blogon is): N+1 -szer leírtam, hogy konkrétan mi a problémám, és konkrétan mi lenne szerintem a megoldás;
    Visszaolvasható (itt és a blogon is): Többször levezettem, hogy vannak tendenciák, amik érvényre jutnak, és a megoldás nem a strucc-politika, ahnem az, ha számolnak vele;
    Visszaolvasható (itt és több fórumon is): A csodaváróknak kényelmesebb a struccpolitika és aztán azok lenézése, gúnyolása, hibáztatása, akik előre szóltak, hogy 2+2=4;

    Ugyanakkor azt szerintem sok pálinka után sem hiszed: egy-egy reflektív blog-irat tehet arról amire követő módban reflektál, és nem fordítva.

  • talalom
    2020 július 31
    11:23 de.

    Szomorú szívvel tudatom, hogy rokonaim között a krizantént ternesztő nagyapám volt a legagráribb. Ellenben kertészként végeztem, és középiskolásként is kertészetekben dolgoztam, majd az egyetem után is. Kétegyházát, Csányt, de Tápiószelét sem tekinteném fővárosnak. De még az egyetem soroksári tangazdaságában sem akadémikusok kapáltak.
    Pedig igény lett volna rá. Néha már pár tanszék-vezetővel megelégedtem volna a szájtépésük helyett

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 1
    3:42 de.
    Andrew_s
    „Evidenciaként írsz arról és mások is, hogy baloldali tömegpárt kellene.”
    Tényleg? Hol?

  • Andrew_s
    2020 augusztus 1
    11:52 de.

    Konkrétan tudomásom van róla
    hogy a tanarak az iskolában arra próbálták
    rábeszélni a nebulókat hogy a szülők a FIDESZT támogassák.
    Aztán pofára estek.Ahogyan az mindig is lenni szokott mostanság
    De szteem ez nem zavarja őket abban hogy tovább folytassák ezt

  • Andrew_s
    2020 augusztus 1
    12:06 du.
    köszönöm a megemlékezést, egyébként -csak hogy tudd- anno a legfelsőbb oktatási intézményben; még a logarlőcs használata idején; a matek tanár kedvenc szavajárása volt: 2 x 2 nagyon jó közelítéssel elfogadható 4 -nek

    írjál többször olyan derűs

  • Andrew_s
    2020 július 31
    5:04 du.
    És a későbbiekhez (is).
    Egyetértünk, de nem uabból a szögből. Abban is igazad van, hogy nem elég világosan látni a jövőt és az azt nem kedvelőknek bemutatni(elmondani). Mikor születtél ? 56-ban a nagyapámmal végigsétáltam az Üllői- és a Körúton, láttam a nyomait, láttam mit jelent a harc és hallgattam esténként, meg napközben is a PPS-ek hangját, meg amik nagyobbakat durrantak. Ezt nem kívánom sem a gyermekeimnek, sem az unokáimnak – most nagyon úgy néz ki, hogy a váltáshoz nem lehet megúszni ilyenek nélkül. Ellenben úgy gondolom, hogy a nem létező, magukat vezetőnek kikiáltók ezt mindenképpen el kell kerüljék. Épp ezért kell az a teljesen elkoptatott szó, jelentés: „egységfront”, az a valami, amit ebben az országban az ismert történelmünk során még soha sem sikerült békés eszközökkel előteremteni. Innen kezdve lehet bízni a kihalásos váltásformában, csak ezt már én és pár hozzám hasonló „hőbörgő” nem éri meg. Nekem ez nem probléma, el vagyok magamban is és a családom is, de ez a megalkuvás egyik esete, amit a mai ellenzéknek nevezett társulatok eddig nem ismertek fel. Ennek sok oka van, családi, oktatási, médiapolitika, politika, gazdasági és az elveszett illúziók…Nekem nincs jobb receptem ennek a megváltoztatására, mint a passzív tömeg meggyőzése és aktivizálása – ehhez Montecuccoli óta ismerten csak három dolog szükséges „ pénz, pénz, pénz”, amit az állítólagos váltásra készek nem kívánnak beáldozni. Pedig előttük lebeghet egy már háromszor megbukott vidéki fiúcska felemelkedése és ennek folyamán az ország kirablása. Következtetésként írom, minden nép megérdemli a vezetőit, főleg ha azokat „demokratikus választások” útján nyerte, mert a a butaság öl és nyomorba taszajt és ez ugyanúgy jellemző Ámerikára, mint kicsiben egyik itteni levelezőtárs kedvenc szóhasználatával élve „levédiabasznádra” is. És a várható nyereség sem éri meg ezekszerint eddig senkinek sem ezt a befektetést… ez a vicc a buliban.
    Mottó: ceterum censeo Orban et Fidesz esse delendam

  • ptg:
    „Pedig előttük lebeghet egy már háromszor megbukott vidéki fiúcska felemelkedése”

    Hja, ahogy szeretett és bölcs vezérünk mondotta volt, egyszer kell bukni, de akkor nagyon. Népünk ezt jól megtanulta és alkalmazta még (óh, lássunk csodát!) visszamenőlegesen is; csak arra utalnék, hogy 1867-1945 között az ország ugyan megélt egy-két komoly politikai bukást, ám csak egyetlenegy alkalommal, 1905-ben esett meg valami ilyesmi (s nem is különösebben komoly következményekkel) választások útján.

    „Következtetésként írom, minden nép megérdemli a vezetőit, főleg ha azokat „demokratikus választások” útján nyerte”

    Ebben viszont teljesen egyetértünk.

  • ptg
    2020 augusztus 1
    3:51 du.

    Nem sokkal, de kicsivel ’56 után. Viszont anyám (nyugodjék békében) mesélt a tankban égett szovjet kiskatonákról, az akasztott emberekről a körúton. Ahogy arról is, amikor az egyetemisták énekelve mentek végig a Bartók Béla úton az elején és géppuskások „takarítottak” a végén ugyanott.
    Egyáltalán nem hiányzik egy ilyen hatalomváltás. Anno láttam (szerencsére csak gyakorlaton), hogy az Ak-47 -es és a törpített verzió (AMD) mit képes csinálni akár csak egy kifüggesztett fél disznón. Azóta röhögök a háborús filmeken, amikor megsorozzák a csókát és az nyögdécselve, de tovább fut, és még gyorsan lebírkózik egy fél különleges egységet. Holott a valóságban az, akit egy vágott hegyű bevetési töltény eltalál, pláne több, az nem fut sehová. Mert tüdő nélkül és szétszakadt belekkel az nehéz művelet.
    Elég gyalázatosnak tartom, ha egy ország vezetése folyamatosan beszűkít minden alternatív megoldást, és csak ezt az utat hagyja. A nézeteim szerint ez az emberség elárulása és hazaárulás.

  • Geyza

    Ma ugyanazok kaffognak, hogy nekik a 2010 előtti oktatás kell, akik annak idején az ellen tiltakoztak.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Hazai Lámpa

    Azt írod, hogy a rendszerváltás előtt az egyházakat nem támogatták.

    A rendszerváltás előtt (1945-1990.)a papok állami fizetést(!) kaptak.

  • „már elsőre is idegbajt kaptam.”Ezt mi már régen tudjuk,de itt nincsenek ideggyógyászok.Kár keresgélni.A „Karcolás a te ábrázatodat”erősebben kikezdte,mint a diktatúrátokat.A ti diktaturátok keményebb,mint ami a te szádból meredezik ki,valami féle barbi baba csiklója.Mihamarabbi javulást.Gy.

  • Andrew__s,
    Heltai Jenő sok évtizeddel ezelőtt már megmondta:”Kis nép vagyunk csak egy csőcselékünk van”Ez is egy meghatározó része a magyarság nevű fikciónak.

  • Andrew_s
    2020 augusztus 2
    3:39 de.

    Ezt most tényleg Neked írom:

    De az semmi, az orvosok is arra
    buzdították a hozzájuk forduló nyomorultakat,
    hogy CSAKIS A FIDESZ -re szavazzanak. Aztán amikor
    savanyú lett a szőlő, jól el „steigoltak innen a sárgába”.

    Hogy Fricibácsi Mr. Karinthyt idézzem, igaz ő más aspektusban használta a kiszólást.

  • Andrew_s
    2020 augusztus 2
    3:39 de.

    Bizony! De azt azért elárulhatná nekem valaki hogy, mi az oka annak hogy, a korszerűtlen kádári oktatás alatt miért hoztak haza -a nyugatiakhoz képest állítólag sokkal-sokkal hátrányosabb helyzetű- diákjaink nagyságrendekkel több(nem vicc, utána lehet nézni!) nemzetközi diákolimpiai érmeket, mint most és miért volt bennük több hazaszeretet, mint a mostani face-bookon szocializáltakon, pedig akkor nálunk a nyugaton nagyon lenézett szocialista internacionalizmus volt a kötelező? Tévedések elkerülése végett megjegyzem hogy, nem nosztalgiázom, mert nekem akkor sokkal rosszabb volt! Ja, és kedves Bandi, természetesen nem Neked szól e ravasz, kompromitáló kérdés!

  • Besancon
    2020 augusztus 2. Index-margó
    Sajnálatosan a fenti címen nem adatott meg az idő rövidsége miatt válaszolnom.
    A megszólalásoddal is igazolod, hogy nem vagy való erre a felületre, kémkedni, kutakodni jársz ide a hozzászólók azonosítása céljából. Na, akkor legyen kielégítve a kíváncsiságod, ezennel felhatalmazom az oldal üzemeltetőjét, hogy amennyiben ezeket az adatokat nyilvánosan megkéred, adja ki az azonosításomhoz elegendőeket(ip cím, belépés stb.) a többit, ha kívánod hasonló nyilvános kérésedre ezeken a felületeken megadom – természetesen elvárom, hogy hasonlóan járj el te is, kedves barátom, Besancon.
    További jó leselkedést !
    De mindezek ellenére/mellette :
    Mottó: ceterum censeo Orban et Fidesz esse delendam

  • Kővendég 2020 augusztus 2 3:14 de.
    Nyertél, csak ne felejtkezz meg annak a kvázi”koalíció”nak a sorsáról és az utána folytatódott mindennek, mintha nem lett volna (sok) változás. Viszont mintha ilyesmit láthattunk és élvezhettünk volna is (már aki élvezte) nem túl régen, igaz az nem egy évig tartott, kicsit többet, egy ciklust kihúzott. És ez a mai napig megszabja az életünket, az akkor előtérbe került, „fingjuk”sincs a politikáról népnemzeti múzeumigazgatók, liberális HIT gyülekezetiek és elásták több emberöltőre az értelmesebb gazdaságokhoz csatlakozást és kiszolgáltatottá tették az országot. És akkor tíz éve jött másodszor az egyszer már megbukott a messiás, O1G, aki viszont ellopta a maradékot. Ez jó történelmi visszatekintés ?
    De mindezek ellenére/mellette :
    Mottó: ceterum censeo Orban et Fidesz esse delendam

  • gyuri10
    2020 augusztus 2
    9:02 de.

    Egyik bolond ki, másik bolond be.
    Ha a Boda ki, akkor Gyuri be.
    Nagy a világ hajj…

  • ptg
    2020 augusztus 2
    2:23 du.

    Nem jól látod a dolgot.
    Besancon kolleginát pl. ismerem személyesen.

  • ptg
    2020 augusztus 2
    2:23 du.

    Elolvastam visszamenőleg min kaptad fel a vizet.
    El kell mondjam Néked, Besanconnak félelmetes az emlékezete és kiváló az emberismerete.
    Ez a szakmájából ered : bankban dolgozott régen.Nekem is ő csinálta anno az első Cascomat egy másik szépséggel együtt.

    Ha ő azt mondja hogy rémlik neki mintha látott volna itt tégedet , akkor arra akár mérget is lehet venni.

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 2
    12:14 du.

    Azért az hozzá kell tenni a kommentedhez,
    hogy a Kádár-rendszer idején egy hazai mérnök, orvos vagy akadémiai fokozattal rendelkező kutató Nyugaton akart elhelyezkedni, automatikusan 1 fokozattal lentebbre sorolták be.
    És ismételten szak meg egyéb vizsgákat kellett tennie.
    Magyarán : nem bíztak akkoriban a magyar felsőoktatás kiválóságában.

  • Gabriel Karikas
    2020 július 31
    9:30 du.
    A dicséret mindig jól esik,különösen egy általam értékesnek talált EMBERTŐL.Nem tudom melyik véleményemre céloztál,de mindegyikben benne van az alávalók-(nem csak az alattvalók)tól levő undorom.19 évesen szabadultam meg az általam(is)dunamenti Mongóliának,túlértékelt pokolból,mely helyett már réges régen az Ural hegység környékén egy kis rezervátumban lenne a helyük. Örülök,hogy gyerekeimet nem kellett egy kétszínű aljas közegben felnevelnem.Ennek kamatját ma már unokáim és dédunokáim élvezik és hála a Jó Istennek nem is tudják,hogy mitől szabadítottam meg Őket.Valahol már régebben idéztem József Attilától a fasiszta kommunizmusról.Nos… ez való ennek a semmit meg nem szenvedett csürhének.Apám és mindnyájunk családjainak rablógyilkosainak. Kedves Gabriel ez egy kis része a véleményemnek és ha az ideténfergő általad is említett,meg a kihagyott szennycsatorna lakóknak ez nem tetszik,hát jobb esetben nem lesznek a barátaim. Esetleg kiszerkeszthetnek a faliújságra,a népszabadságba,a ludas matyiba vagy ha úgy tetszik a virradatba.Gy.

  • „Amikor Te egy szintre hozod, hogy az ellenzéknek azért nem kell program,”- Andrews. Ha bárhol azt – vagy olyasmit írtam volna, hogy az ellenzéknek nem kell program… De hagyjuk.
    Nem vagyok függetln – nem lógok a levegőben, mindig arra fordulva,amerre a szél fú. Ugyanúgy függök egy csomó dologtól, mint mindenki: csak én nem tagadom le.
    Amúgy: szabad vagyok, mert nem azért nem lopok, mert nem szabad.

  • Ha már a „diktatúra ábrázattyánál” tartunk,
    álljon itt (is) egy érdekes és izgalmas hír :

    https://nepszava.hu/3086958_jo-hir-a-hun-es-turk-tudatu-nepeknek-megtartjak-a-kurultajt

    Erre van pénz, kórházakra meg nem annyira.

    Kurultáj helyett inkább kuplerájnak nevezném az egészet zászlóstul türkménestul meg olyan idiótástul, aki a minap hátrafelé nyilazva egy ilyen szügségtelen jamboree-n jól hasba lőtt egy idióta názelődőt aki kiment megbámulni a türkmén-hun tudatúakat.
    Nyolc napon túl gyógyult a szimpatizáns barom.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2020 augusztus 2
    4:36 du.

    Hát persze, ez természetes, mert meg kellett nekik bizonyosodni arról hogy, a mérnökök, akadémikusok nem a foxi-maxi előnyével jutottak-e esti vagy levelező szemenáriumokon a papirjaikhoz és gyakorlati tudásuk is van! Megaztán a szegény munkavállalók avval az 1 fokozattal való megszényenítéssel is az itthoni apanázsuknak legalább a háromszorosát egyből megkapták, amit itt a gyámántdiplomáig sem tudtak volna kikönyökölni!

  • gyuri10
    2020 augusztus 2
    4:48 du.

    csórikám, azt írja a világsajtó, hogy most „ott” éppen hetek óta tartó megnemelégedettségi ordibálási és lövöldözési kanossza járás van, te melyik „oldalon” ordibálsz?

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 3
    8:42 de.

    Elemérke, hogy ne hallomásból beszéljek én vagyok a példa: kies mai hazámban az első évben az elérhető 100 pontból 92 ponttal azonnal felvettek azzal a megjegyzéssel, hogy amiből már vizsgáztam „ott”, nem kell ismételnem..;

    mialatt a bennszülöttek alig érték el a 65-72 pontot ami a minimális küszöb érték volt arra, hogy még egyszer szóba álljanak velük

    a többiről gondolkodj el még egyszer

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 3
    8:42 de.

    Pontosan így van.

    Azt azért hozzá kell még tennem:
    Amikor még az Akadémia fizetési listáján voltam (a BME Space Research Group”-ban ,
    de másodállásban Svájcba szállítottam egy olyan tekercselőgéphez való komlett vezérlést,
    ami hirdető-oszlop méretű erőátviteli transzformátotkat
    tudott tekercselni, a svájci megrendelőm esti borozgatás mellett megkérdezte (magyar származású volt) mennyit keres
    egy akadémiai dolgozó Magyarországon,
    aki űrkutatási témában dolgozik.
    Mikor mondtam neki egészen ledöbbent.

    Azt felelte:
    Egy mérnők ennek a tízszeresét kapja Svájcban, de HA AKADÉMIAI STÁTUSZBAN VAN akkor még annak is kb a tízszeresét !!

  • gyuri10
    2020 augusztus 2
    4:48 du.

    Széltyúk hehehe

    (Hogy „áldott emlékű” istenverte Dr Torgyánt, a sztárügyvédet idézzem)

  • ptg:
    „És ez a mai napig megszabja az életünket, az akkor előtérbe került, „fingjuk”sincs a politikáról népnemzeti múzeumigazgatók, liberális HIT gyülekezetiek és elásták több emberöltőre az értelmesebb gazdaságokhoz csatlakozást és kiszolgáltatottá tették az országot. És akkor tíz éve jött másodszor az egyszer már megbukott a messiás, O1G,”

    Persze, de ezt óriási erővel bíró külső megszálló hatalom csapatai véres erőszakkal, saját akarata ellenére kényszerítették rá a szegény áldott magyar társadalomra, aki megpróbált ellenállni, de hiába. Ja, hogy mégsem? Hát akkor, mi a probléma?
    Akiknek kellett, hát élvezzék, akik közönyösök voltak, tűrjék – de lehetőleg a családom és jómagam hiányában, nélkülünk.

  • Geyza
    2020 augusztus 3
    9:50 de.

    minden nagyon szép minden nagyon jó!!!
    rendszerek és azok különbségei:

    2020 ban kezdték az északamerikai egészségügyet csúcsra járatni hatalmas hirdetési kampány van arról, hogy az milyen jó befektetés, ha valaki sok havi részletre fogszabályozót és lúdtalpbetétet kap amit a fejlett egészségügy házhoz is szállít miután a vevő megadta hitelkártyája adatait

    a Rákosi rendszerben ezt az OTI ingyen csinálta azaz közel 70 éve

    de olyan jó tudni, hogy talajfúrások lesznek a Marson meg drónok fogják felderíteni a Marsot
    mibe fogadjak, hogy a moderátor ezt sem engedi be?

  • Kővendég
    2020 augusztus 3
    10:20 de.
    Pont olyan vagy, mint a befejezetlen mondat. még azért megkérlek, hogy ha idézel rőlem, csak befejezett mondatot szíveskedj kopizni. Hát élvezd akkor, és ne oszd itt az észt, ha megszavaztad és neked tetszik, ha meg leléptél, akkor meg örülj és azért élvezz – el.
    Mert van az az általatok nagyon nagy tiszteletben ránk, kommunistának kikiáltott országokra 90 táján ránkerőltetett „demokrácia”, és ott mindig valakinek nyernie kell a választáson. És akkor aki nem szavazott a nyertesre, szív, vagy lelép. Te melyik voltál, vagy ?
    Akkor marad nekem csak ez:
    Ps: ceterum censeo Orban et Fidesz esse delendam

  • ptg
    2020 augusztus 3
    11:54 de.

    a kötelező demokrácia, hogy mit fox te ezért kapni? én már nagyon régen gúny szóként használom, egyébként is alapvetően téves amit oktrojálnak: az eredeti demokrácia a kisebbség erőszakos hatalmának a neve volt, de jól hangzott benne a „démos” mint manapság a „nemzeti” : national vagy másképpen: nacional és milyen büszkék rá

  • Gabriel Karikas

    Geyza

    És ez nem sokat változott azóta.
    Bár… nekem volt egy érdekes esetem, még közvetlen a rendszerváltás után:
    Egy frissibe betelepülő elektronikai gyárhoz gyártástechnológiai vezetőt kerestek.
    A feltételek mellett (többéves szakmai gyakorlat, angol-német nyelvtudás) kértek egy ajánlólevelet.
    Ilyenem hijján és ráadásnak még az ismerős a lehetőségről úgy szólt, hogy másnap már menjek vele, mert a német mérnök-instruktor akkor lesz ott – fogtam és elvittem egy általunk (maszek vállalkozásban) fejlesztett és gyártott kütyüt.
    A németje megnézte mindjárt a Kütyüt, a rajzát – aztán 2 kérdést tett fel: Van e közöm az elektronikai tervekhez, és mennyi közöm van a gyártástechnológia tervezéséhez?
    Mondtam, hogy az elektronikát mondjuk felében csináltam én, másik felében a fizikus kollégám (társam) A gyártási technológiát, disegn-t azt én csináltam, kivéve a trafótervezést, az a fizikus kolléga csinálta. Ö volt benne a profi.
    Ezek-után nem kérdezett, hanem mondta, hogy akkor holnap reggel nyolckor találkozunk, a munkakönyvet ne felejtsem otthon.
    A fizetéssel biztos megleszek elégedve, sajnos annyit nem tudnak adni mint nyugaton, de a fele-bért a nyugati átlagnak megkaphatom. Így kaptam anno az akkori kb. 2 ezer dollárnak megfelelő fizut.
    Ja… nem volt, és ma sincs elektromérnöki diplomám …

  • Kedves ptg
    2020 augusztus 2
    2:23 du.

    Akkor tisztázzuk, mi borított ki ennyire!
    Itt van két megjegyzés, a felsőt te írtad, az alsót én:

    “Valóban új vagyok az oldalon, és minden újszülöttnak, nekem is minden vicc új.”
    ———————————

    „Szerintem úgy vagy te új ezen a fórumon, ahogy én vagy bármelyikünk! Sosem értettem, így most sem vágom, hogy mi ezzel a célja bárkinek, most pl neked, de végül is te tudod!”

    Ennyi! Erre egy átlagos gondolkodású, nagyjából kiegyensúlyozott lelkivilágú ember max. azt írja, hogy „tévedsz, vagy talán összetévesztesz valakivel mert én valóban új vagyok” stb stb Jó esetben leírja, hogy ő bizony sosem fordult elő itt semmilyen néven, most is csak kergették, azért szaladt be ide – ez esetben még humorról is tanúságot tettél volna! Vagy tudod mit? Még ez sem kellett volna, egyszerűen csak tudatod, hogy tévedek – erre idővel vagy rájövök, vagy nem – aztán kész, gondoljak amit akarok! Ehelyett te akkora zihálásba, és méltatlankodásba kezdtél, mintha – Gabriel hajólékelési hasonlata alapján – azzal vádoltalak volna meg, hogy te vagy Búvár Kund! Bocsánat, de te jól vagy? Eszedbe sem jutott, hogy ez a reakció minimum túlreagálása egy olyan személyes benyomásnak mint amiről én írtam neked?

    Nem érdekel, hogy miféle „leselkedést” és „kutakodást” tulajdonítasz nekem pusztán mert a stílusod, mondanivalód és egyéb megállapításaid túl ismerősnek tűntek, és ennek hangot is adtam – igaz betűk formájában? Geyza talán túl jóindulatú az irányomban, de abban abszolút igaza van, hogy az átlagosnál némileg jobb a memóriám és a megfigyelőkészségem ( ezzel jobbára ki is merültek az értékelhető tulajdonságaim) és sok minden megmarad az emlékezetemben, felfigyelek néha jelentéktelennek tűnő dolgokra is, szóhasználatokra, sajátos megállapításokra, véleményekre, és gyakran hónapokkal, évekkel később is tudom nagyjából, mert emlékszem, hogy egy adott témáról ki mit írt, miként vélekedett! Aztán, ha most másként ír, akkor hümmögök!
    Van ilyen – nem egy nagy kunszt, nyilván te is ismersz ilyeneket!

    Amikor kb egy hete olvastalak, rögtön az tűnt fel, ahhoz képest hogy új vagy, túl jól ismered – hiszen kitértél rá – az itteni viszonyokat, a hsz-ok sajátosságait, többek „viselt dolgait” életkörülményeit – vagy akiket „egyetlen barátomként” megszólítottál, általában úgy írtál nekik/róluk, mint akik nem először váltanak szót! Olvasd vissza az „Index -margó” alatti írásaidat, szinte valamennyit – szokatlan az a bizalmas, robbanásszerű „belépő”amelyet ott előadtál.
    Szerinted túlzás tehát, hogy arra gondoltam, ez a pasi bizony nem először jár itt, vagy írt már régebben, de legalábbis olvasta az oldalt méghozzá sokat…!
    Egyébként nyilvánvalóan azt írsz, és annak írsz amit és akinek akarsz, hidd el, ez nem érdekel, eddig sem volt hozzá semmi közöm – mindössze egy szubjektív megállapítást tettem a „kezdeti hozzászólásaiddal” kapcsolatban!

    Ám, még mielőtt mélyebben nyugtalanítana a gondolat, hogy általam „figyelve vagy” és a „beazonosításodon dolgozom” nyugodj meg, az ég világon senkit nem figyelek jobban mint mást, a kutyát sem érdekli a személy szerinti kiléted – barátodnak sem kell szólítanod, mert bár sok éve itt verem a klaviatúrát, és igyekszem mindenkivel normális és elfogadható stílusban értekezni (nem feltétlenül egyetérteni mert az más ) alig pár ember van akinek a barátságát szíves örömest felvállalnám!

  • ptg:
    „még azért megkérlek, hogy ha idézel rőlem, csak befejezett mondatot szíveskedj kopizni.”

    Ez nem rám tartozik, majd az életeműve kritkai összkiadásának a szerkesztőjével szíveskedjen megbeszélni.

    ptg:
    „és ne oszd itt az észt”

    Én megtehetem, hogy osztom, nekem van mit osztanom; jut is, marad is. Azt persze megértem és el is fogadom, hogy Ön takarékos, sőt, az Ön helyében én is az lennék. 🙂

  • Gabriel Karikas

    Gyuri

    Az ember nem attól lesz az aki, hogy mit mondanak róla.
    Amúgy nagy általában azokat szívlelik a legkevésbé, akik az igazat a képükbe mondják.
    (a tükör effektus)
    De lett légyen ez bárhol is a földön, mindig is így volt.
    A prófétákat is általában meggyilkolták.

    Az olyan személy, akinek véleménye sokaknak tetszik, az bizony a legaljasabb kétszínű. (söt: sokszínű) – talán jó politikus? 🙂 🙂 🙂
    A világ által mindig a „legimádottabbak” voltak az emberiség legaljasabb gonosztevői.
    Vajh miért istenítik ma is az ilyeneket?
    Vajh miért állítanak minél nagyobb kőszobrokat a legbitangabb embereknek?

  • Gabriel Karikas

    Kövendég
    és Geyzának is

    Ez a *ptg* valami régi provokátor ittenröl

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2020 augusztus 2
    4:48 du.

    Kedves Gyuri, ne haradudj már meg érte, de engem egy kicsit irritál ez a dunamenti Mongóliázásod, mert bennünk még cigányból és zsidóból, sőt girgicből, türkizből és állítólag japánból is sokkal több vér csörgedez, mint mongolból, ezért helytállóbb lenne még a dunamenti Türkizisztán gúnynév is! 😀 (Mellesleg nem akarlak elkeseriteni, de megtévedt, előre ki nem okosított régészeitek állítólag ecte zsidó ősterületen VI. századi keresztény templomot találtak a napokban, amiket óvatlanul úgy nagydobra vertek hogy, most már nem lehet átzsidósítani, mégse javaslom hogy, azt a területet nevezzétek át valami korai Pátriárkaisztánra! 😀 )

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 3
    2:31 du.

    gratula! mindez saccperkábé 1991-ben lehetett, a matematika jelenlegi állása szerint ez usque: 29 év! ma már -mint írád- Brazíliában vagy a caboclók-kal és a térdigérő passzátszelet kerülgeted… az viszont igaz, még mindig nagyon delejesnek mutatkozol ki is szoktál sülni (na nem mint wienerschnitzler hanem mint kondezátor) pláne ha megorrontod Marxot a közelben

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 3
    2:31 du.

    Nekem is van egy hasonló esetem:
    Időpont : 1990, Cocom lista utáni jó évek
    A színhely Anglia, Leeds, Johns Radio (kormányzati és katonai felesleges műszerek raktára, javítóbázisa és értékesítő telepe).

    Jártam ott vagy hároszor olyan mikrohullámú és más analitikai műszereket vásárolni a hazai üzleti partnereimnek és magamnak is, melyek előtte a „Béketáborban” szinte beszerezhetelenek voltak. A Cocom lista miatt, ha meg mégis akkor aranyárban lehetett behozatni ferde utakon ilyeneket.

    A második oda-látogatásomkor már kaptam egy asztalt, pár műszert hogy a megvásárolni kívánt berendezéseket kontrolláljam le.
    Ez kb 5-6 órás múvelet volt mindig.

    Időnként odajött a tulaj, hozott teát és kekszeket és megkérdezte van e valamire szükségem még, de nem volt.

    Aztán mikor elrendeztük a bizniszt, felajánlotta hogy lépjek be hozzájuk alkalmazottnak ! Szép fizetésért.
    Persze csak röhögtem az ajánlatán.
    Akkoriban itthon a dupláját kerestem .
    (Annyit mint egy USA vállalati közép-vezetö)

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 3
    7:15 du.

    Egyenlőre nem tudom ki ez a ” ptg”
    Besanconra hagyatkozok a kérdésben.

  • Kővendég
    2020 augusztus 3
    6:32 du.

    Hm..
    Jön egy ismeretlen
    és megmondja hogy mit mondhaunk meg.

  • Besancon
    2020 augusztus 3
    5:15 du.

    Tanulmányozásunk alanya felkapta vizet.
    Ez kettő dolgot sejtet:

    1: ideges kissé
    2: volt már itt de oktalan módon tagadni igyekszik
    2: a pici élcelődésedet túlreáglja , vagyis agresszív
    2: az agresszívitása óráról órára növekszik
    2: tehát nem jószántából van itt !!

    Ez már három? nem baj 😀 😀

  • Geyza
    2020 augusztus 3
    9:50 de.

    volt egy bökkenő, volt egy vasfüggöny amire Kádárék akkor már több lukat is fúrtak és így te is tudhattad, hogy mennyire el vagy nyomva, kizsákmányolva… és el tudtad adni azt a kütyüt… mennyit fizettek érte neked SFr-ban?

    és elfelejtetted ide bemondani neked milyen akadémiai titulusod van és melyik egyetemen lettél mérnök?

  • Besancon
    2020 augusztus 3
    5:15 du.

    szúrkapiszkának ez iciripicirit hosszúra sikeredett… (én a helyedben annyit mondtam volna: „jusztis”)

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 3
    7:15 du.
    ha áramszedőd lenne te lehetnél a trolibusz, de így?

  • Geyza
    9:50

    Csúsztatások vígjátéka, amit itt elfecsegsz, hogy pl:

    1./ Nagy szerényen úgy beszélsz az Akadémia nevű munkaadódról, mintha a tagja is lettél volna a Magyar Tudományos Akadémiának. Ezentúl esetleg szólítsunk akadémikusnak? Valljad be, ezt a nem is rossz ötletet Rejtőtől plagizáltad, ahol Gorcsev, zsebében a kártyán nyert Nobel díjjal végig kilincseli az előkelő köröket… stb. 😀 Bocs’,de volt egy kolleganőm, akinek a 8 általánosa mellett volt egy férje is, aki történetesen orvos volt. A kollgeinát doktor.XY-nénak hívták… Ebből az anyakkönyvesnél szerzett doktori címből élt nyugdíjazásáig…

    2./ A bér, a jövedelem országonként változó. És te egyszer kiugrottál Svájcba és mindjárt elájultál az ottani hozzád hasonló „”akadémikusok”” veled összehasonlított, fantasztikus jövedelmétől…
    Holott nyílt titok az, hogy Svájc a II.V.Háborús „Aranyvonatok” végállomásaként* befogadta, és azóta is tárolja azok matematikailag kifejezhetetlen értéket képviselő – törvényes rablógyilkossággal megszerzett – terhét. Ezek a dollárban mért kvadrilliárdok ma is ott pihennek a zürichi és más nevezetes bank-utcák föld alatti trezorjaiban. Ez az, ami garantálja a helyi akadémisták és úgy általában a svájciak gigantikus közös jövedelmeit…

    3./ Emlékezetem szerint ezt a kérdést itt a KMH-n már tisztáztuk, de azon belül is, hogy Svájc az I.VH. előtt (!!!)még, a villággazdasági lista majdnem legalsóbb – békasegge – fertáját foglalta el. 🙁

    Megjegyzés: Abban a jólétben, a te rokonaid jeggyűrűi , avagy fogai is benne rejlenek… Na most ömlengj kenyeres’a horger-i harmóniáról…
    ˙

    .

    * Épp ezért Svájc, az örökbéke és a mintademokrácia hazája és népe X-edik népszavazásán nem véletlen szavazta meg >a banktitok örök szentségét< rögzítő bűnpártoló referendumát…

  • Javítás:
    „horgeri” = horlogere-i

  • Ui.

    Talán az se véletlen, hogy az ottani anyagi feltételeknek megfelelően, a CERN-t is Svájcban tudták megépíteni…

    Ezek és hasonlók egyfajta kárpótlás félék…

  • Kedveletlen Besancon
    2020 augusztus 3
    5:15 du.
    Csak röviden, mert a szószátyárság női erény és nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni: a felület kímélése(takarékosság) okából nem szórakoztattalak az önéletrajzommal. De a túlzott önbizalmad ellenére véges a memóriád és rossz az emlékezőtehetséged, ez most mellément. Az, meg hogy régóta olvasója vagyok az újságnak, nem rád, hanem a szerkesztőre és a tulajdonosra vet elfogadható fényeket.
    Kővendég
    2020 augusztus 3
    6:32 du.
    Magázódva is tudok hozzád hasonlóan Bodóné lenni(tudod, ő az aki mindig másról beszél, mikor a bor árát kérdezik), de ezt elkerülendő, ismételten kérlek, tőlem csak egész(hátha ezt megérted, mert a befejezett melléknevet nem ismered) mondatokat idézz(kopizás is ismeretlen neked). De ettől függetlenül élvezd nyugodtan a magad világát. Az enyémet meg hagyd békén.
    Ps: ceterum censeo Orban et Fidesz esse delendam

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 3
    7:15 du.

    Kövendég
    és Geyzának is

    Ez a *ptg* valami régi provokátor ittenröl

    —————————–

    Mit nem mondasz – csak nem ???

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 3
    7:15 du.
    Ez szimplán hangzik… Így nincsen hatása!
    Mondhatta volna szebben is, legkedvesebb barátom, Gabriel, ark: agent provocateur.
    És ? Most jő a kiűzés, mint névalapú teendő ?
    De akkor is mottóm: ceterum censeo Orban et Fidesz esse delendam

  • DonGolo
    2020 augusztus 4
    4:35 de.

    Ezerszer leírtam itt hogy az Akadémis fizetési listáján voltam!!

    Innentől a többi hülyeségedet el sem olvasom.Amiket itt összehordtál , azok indifferensek.

    Ha szövegértési gondjaid vannak, fordulj orvosodhoz, gyógyszerészedhez.

    Az idiótikus szélsőbalos gúnyolódásaidra meg nem vagyok vevő

  • Rodeo te szerencsétlen tudatlan zenebohóc :

    Hol volt már 1990 .-ben a Kádár rendszer meg a vasfüggöny ?

    Csak annyit irhatok neked is mint a másik szélsőbalos figurának, bizonyos Don Golonak :

    Tanuld meg hogy egy leírt mondat mit mond el.

    Mert idáig úgytűnik mindketten formális analfabéták vagytok.

    Elolvassátok a feketén fehéren leírt, nem bonyolult magyar nyelvű mondatokat, aztán pont az ellenkezőjét vélitek benne felfedezni.

  • Besancon:

    Már kezd körvonalazódni kajóbánat ez a „ptg”

    Írt ide egy tudálékos kifejezést, ami beugrott nekem régenről.

    Megírom Néked emilkében.

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 3
    8:00 du.

    Majd te is „antiszemita” címkét kapsz ettől a nímandtól..

    Mert akik -szerinte- őt kritizálják, azok a Zsidóságot támadják következésképpen cigányok.

    Sok undorító hazug alakkal találkoztam az elműlt 22 évben a hazai NET világában, de ekkora szemétládával mint ez az elfuserálódott Conchita, csak elvétve.

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 3
    8:00 du.

    Még a saját apja állítólagos halálával kapcsolatban is legalább három mesét adott itt elő, kb másfél-két év leforgásán belül.

    Sajnáltatja magát ezerrel,
    miközben mások érzéseibe térdig gázol

  • https://www.youtube.com/watch?v=E8_ig4SPAak
    Még egy karcolás. A Queen 1981-ben Budapesten lépett föl – elsőként a vasfüggöny mögött. Freddy berohant egy óriási angol lobogóval, majd megfordult – és a zászló másik felén a magyar trikolór. Egy emberként bőgtünk – pedighát tudja az ember, hogy ez a varázslás része. Aztán elénekelte – akadozó magyar nyelven – a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dalt. Azt is tudtuk, hogy nem sok fogalma van a szavak jelentéséről – mégis, olyan jó volt magyarnak lenni.

  • Orsós Elemér (Gyuri10-nek):
    „engem egy kicsit irritál ez a dunamenti Mongóliázásod,”

    Engem nem iritál, csak nem értem, miért kell bántani a mongolokat és Mongóliát. Nem tudom, Gyuri10 egyáltalán járt -e Mongóliában, s ha igen, mennyi időt töltött ott? Egyáltalán, mi a baja a mongolokkal?

    Orsós Elemér:
    „bennünk még cigányból és zsidóból, sőt girgicből, türkizből és állítólag japánból is sokkal több vér csörgedez, mint mongolból,”

    Lehet, bár ebben nem lennék olyan biztos; igaz, a mongolok csak egy esztendeig tartózkodtak errefelé, nem 150 esztendeig, mint az Oszmán Birodalom különféle népei, de azért… (Mellesleg, de nem utolsó sorban, én nem ismerek cigány, zsidó, török, stb. vért, csak emberi vért.)

    Orsós Elemér:
    „ezért helytállóbb lenne még a dunamenti Türkizisztán gúnynév is! 😀”

    Ez viszont jó ötlet! Türkmenisztánban ugyan még soha nem jártam,
    de amit olvastam az ottani politikai rezsimről, úgy tünik, valóban nagyon hasonlít a jelenlegi magyar politikai rendszerre.

  • ptg – Ha megengeded, én befejeztem, nem kívánom tovább dagasztani a semmit, amit a témával kapcsolatban gondoltam, azt már tegnap leírtam.
    Egyben elnézését kérem a cikkírónak, hogy részemről egy hsz. erejéig elvittem a témát, ám nem feltételeztem, hogy ez ekkora cunamit von maga után – sajnálom!