Recesszió, beomlás, járvány

2020 augusztus 15 9:06 de.76 hozzászólás

Az éppen aktuális vízcsapokból most azt hallom előbugyogni, hogy kerek szemekkel csodálkoznak a gazdasági visszaesés mértékén. Miközben valami negatív csodaváráshoz hasonlóan lamentálnak a második hullámról. Mármint a COVID-19 fertőzések második hullámáról. Amelynek már az első hulláma körül is sokkal inkább a gazdasági világ-recesszió fedősztorija látszott sertepertélni.

Egyébként a gazdasági visszaesés feletti nagy csodálkozást sem igazán lehet megérteni. Májusban, amikor először indult be a vezéri fantázia hazánkban a második hullámról már világos volt, hogy:

-A dübörgő gazdaságban valójában nincs hosszabb távra működési tartalék;
-A szociális ellátórendszer képtelen megbirkózni a gazdasági visszaesés áldozatai keltette problémával;
-A tartalék hiánya nem kis részben annak is köszönhető, hogy a pénzt a hatalom önmagára és látvány-beruházásokra, nem pedig termelő, hasznot hozó célokra költötte;
-A satufékkel megállított gazdaság nem rendelkezik akkora tartalékokkal, hogy az oligarchák extra pénzei mellett még a robogni hazudott gazdaság fékezésének kárvallottjain is érdemben segítsen. Nem majd egyszer, hanem ott, és akkor.

Ugyanakkor az is világos, hogy egy általános fertőzési nyomás meglétekor valójában legfeljebb kommunikációs fogás lehet hullámokról beszélni. Nem véletlenül beszélnek az influenza esetében is „szezonális” influenzáról, és nem a spanyol-nátha járványt követő akárhányadik hullámról. Márpedig a Coronaviridae csoportba olyanok tartoznak, mint például a nátha. A nátha esetében hányadik hullám van most Európában? Hány ezredik? Valaki számolja már össze. Nem kell mind. Elég, ha a bronzkortól napjainkig terjedő skálán elárulja. A COVID-19 esetén miért gondolja bárki, hogy a vírus egyszer itt van, aztán másnap kihal, és egy második, harmadik, akárhányadik hullámban visszatér a Marsról? Mert ezt mondja a politikával alágyújtva fűtött kommunikáció?

Egészen biztos benne mindenki hogy ezt a fajta kommunikációt valóban a vírus terjedése teszi szükségessé? Egészen biztos, hogy nem az indokolja inkább, hogy a nagy nemzetközi recesszióval még mindig nem tud mit kezdeni a gazdaság-politikai vezetés? Természetesen egy percig sem vitatva, hogy a folyamatos fertőződésekben van, illetve lehet szezonalitás. Lesznek csúcsok és lesznek platók a jövőben is. De ismét emlékeztetnék arra, hogy egy új, pontosabban a tömegek immunrendszerének ismeretlen vírus csak addig új, amíg az első tömeges fertőződése lezajlanak. A COVID-19, minden áldozatáért részvéttel, sem bizonyult olyan mélyre eresztett kaszával érkezőnek, mint az I. világháborút gyakorlatilag megnyerő influenza.

Így van egy valószínűleg szezonalitás mutató, tehát időről-időre visszatérő vírus, és van egy pánikhangulatban érdekelt politika. Mely érdekeltség levezethető abból, hogy a vírus körül gerjesztett pánik elvonja a figyelmet a gazdasági tehetetlenségről, a megalapozatlan döntésekről, vagy éppenséggel azokról, amelyek megalapozottak ugyan, de az alapjai messze vannak a közérdektől. A tendenciájában folyamatosan romló magyar valuta árnyékában jelentés mértékben összeszerelő üzemmé silányított, és így erősen kitett magyar termelés összeomlása tényleg akkora meglepetés?

Valószínűleg nem, mert az elemzői vélemények már korábban is egy tíz százalék körüli visszaesést emlegettek. Ennél nem kicsit lett a visszaesés nagyobb. De, ahogy a májusban írtakat idéztem: az ellenkezője lett volna nagyobb meglepetés. Valójában a visszaesés kapcsán nem a gazdasági állapot a meglepőbb. Sokkal inkább az, hogy a látványberuházások garmadájával felcsicsásítva kivéreztetett állapot csontjait szopogatva is van, aki lelkesen, és hithű szorgalommal tapsol annak a politikának, amely eddig leginkább nem a kompetenciájával tüntetett. Már akkor, ha a kompetenciát nem egy kleptoligarchnikus rendszer hatalomtechnikai kiépítésében mérjük.

76 hozzászólás

  • Göllner András

    Orbán Viktor gazdaságpolitikája, akárcsak Horthyé, mindent megtett annak érdekében hogy átalakítsa azt egy, a német gazdaságtól függő szarcsimbóknak. Ahelyett, hogy az EU adófieztők milliárdjait a magyar gazdaság korszerűsítésére, a fiatal generávciók szellemi fejlesztésére, a közoktatási rendszerének felújjítására, az értelemnek az érzelemmel szembeni térnyerésébe fektette volna, Sorosozott, migráncsozott, hülyített, stadionokat, fürdőket, palotákat épített haverjaival és a pénzek jelentős összegével kitömte a csicskásainak és családtagjainak a zsebét. Ennek a gazdaságpolitikának issza most a keserű levét a magyar nép, és annak, hogy olyan alacsony szinvonalan ketyeg Orbán politikai ellenzéke hogy az egyszerűen ijesztő mert aligha lesz képes rendet tenni he egyszer eljön az élszámoltatás ideje.

  • Tegnap a Havanna utca felől úton motorral mentem ki Vecsésre.
    Egy elképesztően színes, dizájnos óriási stadiont láttam 90 százalékben elkészült állapotban.

    Visszafelé Vecsésről az Üllői úton jöttem be Pestre.
    Az út ELKÉPESZTŐEN rossz állapotban van !!!
    Azthittem szétesik alattam a motor legalább 6-8 kilométeren át !
    A tükör teljesen kilazult, még ilyet nem is láttam.
    Lassan menni meg nem lehetett mert eléggé keskeny a sáv és nagy rajta a forgalom.Nem tarthatom fel a sort.

    De a stadion az csili-vili.

  • A gazdasagi valsag csak egyre sulyosabb lesz, mert tologatjak, halogatjak az intezkedeseket, nem neznek vele szembe. A valsagot is valamennyire lehet arrebb tologatni, de egyre nagyobb az asztal kozepere tét ennek erdekeben.
    Azaz a bukaskor is nagyobb lesz a veszteseg!
    A kovid-mizeria csak fedosztorryja az elbénázott valsagnak, amit o1g alkalmankent eloszed, politikai igenyei szerint.
    Igy barmilyen ellenzeki tenykedest ezzel keresztbe bir vágni, felulir, hiszen arra hivatkozik, h aki nem koveti őt a covidháboruba, az Magyarorszag ellensege.
    Na, az öregeket ezzel maga melle is tudja allitani….
    Ennek a covidvirusos inFluenzanak se nagyobb a halalozasi rataja, mint sok más erosebb, intenzivebb influenzanak, es nem is merik elarulni, hogy minden evben hanyan halnak meg más szokásos influenza miatt! (Ugyan ugy a gyenge immunrendszerűek, akik többnyire öregek!
    Es azok is, akiknek antibiotikumot adnak, mert az kiirtja a szervezetunk szamara fontos bakteriumokat is, amelyek az immunrendszerunket fenntartjak!
    Lehet kamuzni, de teny, hogy az antibiotikummal tonkretett immunrendszeruek megszenvedtek, ha elkaptak a covidet!

    Az lenne a celszeru, ha önkentes alapon sokan ateshetnenek a fertozesen, mert akkor ok mar vedettek lehetnenek, fertozesuktol nem kene tartani!
    A szuklatokoruek ezt nem fogjak fel, pedig igy sok evig velunkmaradhat a mizeria, a fenyegetettseg, a a kiszolgaltatottsag a politikai iranyithatosagra,- elnyomásra!
    Akár evtizedig is játszhat velunk o1g, h maszkot kell hordani es karantenba menni, ha o ugy akarja!
    Kedves nyugdijasok!
    Nemcsak ti fogtok eletetek vegeig maszkban es kesztyuben bohockodni a kozteruleteken, hanem eszerint már mi is, ha csak nem fogjuk fel vegre többen, h a kiraly meztelen, a covid ellen nem igy kell vedekezni!

    Varom már, h olyan teszteket csinaljanak tomegesen, h kimutatjak, h valaki atesett ezen, igy utana mar minket nem tudnak markukban ragadva ugraltatni bohozatukban a tobbi önkentes maszkos bábbal!

  • Göllner András
    2020 augusztus 15
    9:33 de.

    Sajnos maximálisan igaza van, de az elszámoltatás már 31 éve bőven esedékes lett volna, épen azoknak akik azóta is bűntetlenül mentették át „rendszerváltás” nevű irdatlan nagy hazugsággal, önpuccsal, elvtársi és előre betervezett kölcsönösen előnyös nyugati összeköttetéseikkel a gazdasági és politikai hatalmukat és mára már az unokáiknak is megalapozták az elszámoltatást lehetetlenné tevő, zökkenőmentes utódlást! 🙁 Sajnos a gunyoros summájáról IS elhíresült első miniszterelnökünknek volt igaza, mégha ezt kényelmetlen is szégyenkezés nélkül utólag bevallanunk!

  • Ezzel a virusmizeriaval kulonben oriasi nemzetkozi bedoleseket generalnak, mert pl. A turizmusbol elo orszagokat kiherélik!
    Ha pl. O1g Horvatorszagot is narancssarga besorolasba tette volna, Horvatorszag hamarabb összeomlott volna gazdasagilag!
    Mivel o1g es bunbandaja sok horvat ingatlanerdekeltseggel rendelkezik es vitorlasaik is ott vannak, ezert nem akartak magukkal kiszurni, lesz@h@rtak a magyarokat, es turisztikailag celorszagkent zöldzonaban tartottak! Azaz nem kell hazaerkezve 15 napig karantenba lenni, amig a tobbi orszagbol erkezve igen!
    Valszeg, ha lemegy a nyar es a vitorlasszezon, narancssargaba teszik, mert indifferens lesz….
    Az egesz vilag hasonlo jatszmakkal bedontogetest szenved el.
    Nincs az a turista, v üzletember, aki bevallalna, h utazasa utan 2 hetig az allam altal kontrollalt modon karantenba zarjak!
    Karantentoteles: Észak, – Dél – es Kozepamerika! Ausztrália es Óceania!
    Ázsia es Afrika minden orszaga!
    Spanyolo, Norvegia, Svedo, minden balkáni ország! Kb.8-10!
    Nagybritánia! Ukrajna, Belorussz, Oroszország!

    Ha belegondoltok, bezártuk magunkat, azaz kizártuk a világbol! Vasfuggony nelkül!
    Pontosabban VIRTUÁLIS VASFÜGGÖNYT HOZOTT LÉTRE O1G!

  • O1G666
    2020 augusztus 15
    2:40 du.

    Pannónia aktuálisan önjelölt géniusza 2015 óta gyúrt a rendkívüli állapotra és a vasfüggönyre. Az utóbbira már csak azért is, mert a gazdasági exodus-t nem tudta megállítani.
    Amit nem kapott meg az EU-tól, illetve a migráncsozással, azt most megkapta a vírustól. Nyilván nem Orbán indította el a járványt, de jó érzékkel ült fel a nemzetközi kommunikáció farvizére.
    Alkalmasint az USA válsága 2008 -ban már nyilvánvaló volt, és az első hullámot pofátlanul kiterhelték a világra. A politikai válság pedig még régebben, ifj. Bush uralma alatt megindult. Azt is exportálták első kanyarban. 2008 nem kis részben annak is a következménye volt.
    Valójában az a helyzet, hogy ha van egy vödör sz@r, és a tartalmát szétkened a falakon, akkor két problémád is keletkezik.
    1/ továbbra is van egy vödörnyi sz@r, de sokkal büdösebb, és mást is tönkretesz.
    2/ látszólag megoldottad a problémát, mert a vödör üres, és így ismét tele lehet pakolni. A végeredmény tehát egy sokkal büdösebb lakás, és két vödörnyi fekália.

    A világ most itt tart. Van egy politikailag és gazdaságilag is becsődölt atom-nagyhatalom, aminek már a második, de lehet, hogy a harmadik vödre is tele van. Adott egy sok kis gumiszobából álló lakópark, ahol a gumipányvákat időnként megrángatják, és ezzel a közösre koordinált mozgás látszatát keltik legalább a központ környékén, adott két másik atomhatalom, amelyik el van foglalva a saját vödreivel. Nem kicsit, hanem nagyon.

    Valójában a vírus-kommunikáció világszinten érdeke a nagyhatalmak vezetőinek, de az EU vezetőinek is. A gyengébb gazdaságokat gyakorlatilag kinullázza. Ezzel gyarmatpiacot teremt D-, illetve K-Európában, amelyek egyben ütközőzónát is jelentenek. Dupla haszon, fele élvezet az ott élőknek. Lehet egy kicsit vergődni, de a választék valójában a német sas karmai, illetve a kínai sárkány, és az orosz medve állkapcsainak a választására korlátozódott. A kis-Antant láthatóan újra-szerveződött. Ezúttal német támogatással is. Lehet szájtépni, és egy Eu-s skanzenné válni, de hülyeség. A sas magasából, felülnézetből, legalább a panoráma szebb lehet, mint a többiek szájszagába elmerülni.

  • Göllner András
    2020 augusztus 15
    9:33 de.

    Ellenzék? Tényleg? Máshol született komment, de idemásolom, mert ide is illik:
    Jelenleg még azt a pártot sem gyanúsítanám meg egy engem is megszólító, köz-kommunikált programmal, amelyik személy szerint talán a legszimpatikusabb abból a hatból. Bár sosem kampányoltam mellettük, de szerintem elég vak, aki nem olvasta ki, eddig, hogy minden baromsága dacára ez nekem a DK jelenleg.
    A többi:
    MSZP: Jól megérdemelten és kemény munkával küzdötték magukat kerekítési hibára. Amellett már Mesterházy korában, is voltak kétségeim, Botka óta gyakorlatilag nincs, hogy háttéralkuk kötik a FIDESZ-hez;
    LMP: Kezdettől sem voltak kifejezetten ellenzékiek. Sokkal inkább működtek egyfajta középjobbos FIDESZ-szatellitként, mint ellenzékként; Az előző választásnál ezt erősítette, hogy a választás előestéjén is inkább Gyurcsányt, mint Orbánt akarták leváltani;
    Jobbik: Egy neofasiszta töm,örülésként indult. Nem hiszek abban, hogy a Novák-féle nyíltan fasiszta vonalat nem csak kirakattatarozási célból tették egy hátsóbb sarokba, ahonnan bármikor leporolható;
    Momentum: Gyakorlatilag egy neo-FIDESZ. Ugyanúgy egy hazugságra gründolva. Mert a NoOlimpiás aláírásokat NEM pártalapításhoz adták az emberek annak idején. Magam sem. Fekete-Győr pl. azok egyike, akikre akkor sem szavaznék, ha kitenné az asztalra a aranyból faragott nyelvét.
    Párbeszéd: ??? Kivel, mikor, hol, beszéltek pár? Egymással? Ugyan már!

  • Andrew_s
    2020 augusztus 16
    5:22 de.

    Magam sem írhattam volna precízebben…

  • Andrew_s
    2020 augusztus 16
    5:22 de.

    Nem tudom konkrétan kinek az „elemzése” ill. hsz.-a fenti, de akárki fogalmazta is, szó szerint egyetértek! Helyesebben rémlik, hogy pár hete olvastam, és akkor szerettem volna mellékelni hozzá egy képet, de valamiért nem ment át.
    Mindegy, a lényeg benne van – okulásként ezt a pár mondatot valamennyi ellenzékre szavazni készülő ( de a fideszesnek sem árt) polgártárs megszívlelheti!

  • Az 1. világháború után, mikor a spanyolnátha támadt, akkor konkrétan élelmiszerhiány és hideg, fűtetlen lakások voltak a városokban. Főleg a háborúban vesztes országokban, de nemcsak ott. A legyöngült immunrendszerű betegek orvosi vagy bármilyen egészségügyi segítséggel is rosszul voltak ellátva.

    Azért most nagy segítség, hogy lélegeztetőgépre lehet tenni a betegeket meg infúziót adnak nekik. Vagy éppen a megelőzésre van lehetőség, mondjuk azért, mert lehet hetekig karantént tartani. Ez száz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, mert nem volt segély vagy bármi más fizetés, amiből hetekre tartalékoljanak az emberek, főleg a kiskeresetűek. Még a maszkviselést se tudták megoldani 100 évvel ezelőtt, többek között azért, mert kevés volt a maszk, ráadásul nem eldobhatóak voltak, és nem tudták gyakran kimosni.

    Itt egy cikk, hogy a korabeli sajtó akkor éppen próbálta bagatellizálni az eseményeket, mert hogy a rémhírterjesztésben nem volt senki érdekelt.
    http://elsovh.hu/1918-osze-magyarorszagon-pusztit-a-spanyolnatha/

  • Ami a gazdasági recessziót illeti, tulajdonképpen az is hasonlítható a járványokhoz, vagyis hogy visszatér időnként. Tehát ebből a szempontból akár el is törpülhet Orbán felelőssége, hiszen több évtizedes folyamatokról van szó.

    Az első világháború után nemcsak a spanyolnátha gyengítette a háborúból kilábaló európai országokat. A gazdaságot amerikai hitelekből próbálták felpörgetni, ráadásul a győztesek a vesztesek által fizetett jóvátételből akarták az adósságaikat fizetni.
    Ott volt először is a frontokról hazatért több ezer leszerelt katona, aki nem kapott munkát. A parasztokat a háború folyamán a földosztás ígéretével motiválták a kormányok, ami a háború után természetesen nem következett be. A munkásságnak választójogot és az életkörülményeik javítását ígérték, ami szintén üres ígéretnek bizonyult. A háború után az európai országokban (akár győztes, akár vesztes) megszaporodtak a sztrájkok és a földfoglalások.

    Lényeg, hogy a liberális politika és a kapitalista gazdaságtan háború előtti egyeduralma végetért, és megdőlt a tévedhetetlenségük mítosza. A tömegek az állam beavatkozását követelték, hogy segítsen a kétségkívül nehéz helyzetükön. Érthető okokból a baloldali, marxista radikális mozgalmakat mindenhol elutasították a nagytőkések. Olyan megoldást, pártot kerestek, amely biztosítja a köznyugalmat, de nem bontja meg a fennálló társadalmi rendszert. Ez lett a fasizmus.

    Nagy hiányossága a cikknek, hogy nem helyezi összefüggésekbe az általa bírált korszakot. Magyarország gazdasága nyilván nem 2010-ben jutott válságba.

  • 1990-ben akkor lépett Magyarország a kapitalista táborba, mikor az épp újabb válságba jutott. Ezt a nyugati országok a jóléti állam lebontásával próbálták „orvosolni”. Ez volt a Tony Blair majd idehaza Gyurcsány Ferenc nevével jelzett korszak.
    Ekkor kezdődött az EU kibővítése kelet felé, nyilván gazdasági és egyéb megfontolásokból. Akik elpályáztak Kanadába, azok most nyilván verik a mellüket, hogy ők micsoda eurómilliárdokat hoztak az országnak az EU csatlakozással. Csak az a csúnya Orbán …

    Akik meg itt maradtak, azok meg látják, hogy az a sok milliárd a Gyurcsány idejében ugyanúgy hizlalta az oligarchákat. Mondjuk autópálya építés meg földalapú támogatás formájában. Naiv lelkek Kanadából gondolhatják, hogy ezek az oligarchák nem azok az oligarchák, akik Orbán körül sertepertélnek, és néha lefotózzák őket.
    Dehát ezt csak ilyen csóró itteni lakosok mesélik, nem kell elhinni. Ez csak feltételezés, mert az itteni csóri lakosság nem zabálja a szusit egyik menő pesti szállodában sem, vagy nem iszunk koktélokat az új stadionok VIP-páholyában.
    Szóval nem voltam ott, mikor ezt mondták, csak úgy hallottam.

    Azt viszont már a környezetemben is láthatom, hogy pl. van nagyszámú segélyes réteg, amelyiknek érdeke az államra, vagyis a jelenlegi kormánypártra szavazni. Mert legalább közmunkát ígérnek neki, amit a másik oldal ördögtől valónak tart. Ezt nem tanítják Kanadában a gazdasági egyetemen?
    A középrétegeket szintén meghatározza az a réteg, amelyik helyben az önkormányzatoknál és a hatósugárban elosztja ezeket az eurókat. Ebből telik bicikliútra, kisvasútra és falunapokra, bálokra. Így fordulhat elő az a helyzet, amit Géza leírt. A csili-vili stadionra járt a sok euró, de utána már a lepusztult közútra nem.
    A kórház lehet gyönyörűen kifestve, tatarozva, de belül lehet nincs elég orvos.

    Ez a baj az EU-val is, kívülről szépen befestve, szép színesek a zászlók, jelszavak. Belül meg átláthatatlan működés (a kisembernek), bezzeg a nagy halak mindig átjutnak a hálón, és tisztában vannak a működés apró, ezerféle útvesztőjével. Nem véletlen, hogy aki arra szakosodott pályázatíróval iratja a pályázatát, mindig nyer.

    Ennél még az is hatékonyabb lenne, ha minden EU-polgárnak adnának minden évben ezer eurót. Az se menne rosszabb célra, mint ami most van …

  • Andrew_s
    2020 augusztus 16
    5:19 de.

    Ugyebár ismert példa, hogy a korai keresztény Európában német vazallus államok voltak a környéken, kivétel a Magyar Királyság. Tehát nem járt adófizetési kötelezettséggel a szövetség.

    Nyilván ehhez kell egy gazdasági hátország, ami a kis országoknál nincs meg. De talán kis részben az uralkodó elit hozzáállása is számít, akik a rendszerváltáskor egymást tiporták, csak hogy a Bush úrral (és egymással) együtt fényképezkedjenek. Ma meg már egyik se akar tudni erről, akár úgy, hogy a Bush szobor mellett fotózkodnának, ami a Szabadság téren van valahol eldugva.
    Értem én, hogy meg kell élni valamiből. És sajnos volt már olyan, hogy itt generációkra előre tönkrement, aki a közért valamit hajlandó lett volna tenni.

    Talán azoknak kéne összefogni, akiknek még van egy kicsi, amit elveszíthetnek. Nem tagadom, vannak élethelyzetek, mikor az individualitás kerül előtérbe. De általában az az igaz, hogy a bajban lévőknek, ha összeadódik az erejük, az megsokszorozódik.
    Szerintem a nagyhatalmi játszma az igen kevés embert érint, viszont politikai jelszónak kiváló!
    Sokkal fontosabb lenne az életszínvonal megtartása, miközben a jóléti állam megroppant. Életszínvonal helyett inkább életminőséget mondanék!
    A vírus szerintem ráirányította a figyelmet, hogy micsoda érték van az európai államok ingyenes közegészségügyi rendszerében, hogy bárki bemehet a sürgősségire, hogy kapjon egy infúziót. Enélkül a legegyszerűbb betegségekbe, egy fogfájásba is akár bele lehetne halni. Ennél még sokkal fontosabb a betegségek megelőzése! Ezért is jönnek ide a migránsok.

    A (liberális) értelmiségnek leginkább az a kifogása Orbán ellen, hogy nem tetszik a buci pofája, de más érvük nemigen van.

  • Besancon
    2020 augusztus 17
    2:08 de.

    Magam írtam e gy FB-csoportban egy hasonló vitában.

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 17
    4:43 de.
    „Az 1. világháború után, mikor a spanyolnátha támadt,”
    A spanyol-nátha az I. vh. vége fele támadt, és gyakorlatilag az nyerte meg a háborút, mert a valóban legyengült, és lövészárkokban is összezsúfolt emberek közül, ha egy megkapta, gyakorlatilag teljes hadegységek estek ki napokon belül.

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 17
    8:03 de.

    1. Orbán buci pofája senkit sem érdekel. De az, hogy nem termelő látszatberuházásokra herdálta el a pénzt (alkalmasint a haverjainak átjásztva), és emiatt egy kivérzett gazdaságú, tartalék nélküli országgá vált M.o., az sokakat érint.
    2. Az egzisztenciális bizonytalanság miatt indifferens az eü.-rendszer ingyenessége, mert az abban érintett (45+ korosztályú) emberek jórészt nem mennek el szürővizsgálatokra sem. Pl. mert azok egy része nem ingyenes. Pl. azért sem, mert ha találnak valamit, vagy szimplán kiesik valaki negyed évre egy komplex kivizsgálás miatt, akkor zömmel nincs hova visszamennie dolgozni. S mert a jövedelemviszonyok nem teszik lehetővé az operatív tartalékképzést, inkább beledöglik az életbe 65-70 évesen.

  • Göllner András

    Andrew_s

    „Ellenzék? Tényleg?”

    A kérdésben nincs köztünk ellentét. Hozzászólásomra írt válaszodat osztom. Sajnos, tényleg olyan a magyar párt-politikai ellenzék amilyen. (Én még egy harmadik kérdőjelet is alkalmaztam volna: Ellenzék? Ezek? Tényleg?)

  • Andrew_s
    2020 augusztus 16
    5:22 de.

    Itt tartunk most.

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 17
    8:03 de.

    lámpuska ilyeneket írni? te kis renitens mit fogsz te ezért kapni a… szóval attól is

  • angol feliratok: free belorus kinek szólnak ezek a plakátok? és a piros fehér csíkos bjelorúsz zászló 1933 óta már nem érvényes a forradalmárok ezt sem tudják és nem tudják a nép nyelvét csak angolul?

  • Chris a bjelorúsz „tiltakozók” nem tudnak bjelorúszul mert ott még nem az angol a hivatalos nyelv, kinek szól a tiltakozás?

    és a litván nagyherceg zászlóját használják a 14. századból… végre egyetértek a Göllnerrel erre kiradírozod… nagyszerűé és a többi mi nem tetszik benne?

  • Andrew_s
    2020 augusztus 17
    9:08 de.

    Szóval nem a háttérhatalom tőrdöfése okozta a német katonai vereséget …? (irónia)

    Én még ilyen elméletről nem hallottam, hogy (csak) az influenza határozta volna meg a háború végeredményét a nyugati fronton. Nyilván kiesést okoznak a beteg katonák a létszámban, és ez sürgetheti a hadvezetést, hogy befejezze a háborút. Kérdés, hogy szerinted előre látták a hadvezetésben 1918 őszén, hogy hová fajul a „spanyol” vírus terjedése?

  • Andrew_s
    2020 augusztus 17
    9:16 de.

    1. Az autógyárak már jóval Orbán előtt idejöttek. Persze, még beleírhatják az új törikönyvekbe, hogy azokat is Orbán hozta ide, úgy ahogy kizavarta az oroszokat (toppantott a lábával). Ezért kérdezem, hogy szerinted 2010 előtt mi volt fenntartható? Illetve szerinted mit finanszírozott volna az EU, ami fenntartható, és a fidesz nem pályázta meg?

    2. Nem a magyar eü-ről írtam, hanem általában az európai egészségügyi rendszerről. Hogy bemész a kórházba vagy a fogászatra, és ingyen ellátnak, pl. kihúzzák a gennyes fogat. Ez neked talán természetesnek tűnik, de lehet, hogy fejletlen országokban nem ez az alap.

  • Lukasenka remek szervező lehet, ha több mint 30 százalékot le tudott hámozni a nyertes 81-ből… (Bárki megemelheti a kalapját előtte, ilyet még – anno – Rákosi sem tudott megcsinálni. Az EU lángelméi most egy második MAJDAN kapcsán rá akarják tenni kezüket a fehéroroszokra is. De a büsszeliek Putyin mellett nyeretlen kétévesek…)

  • Rodeo11
    2020 augusztus 17
    11:34 de.

    Attól nem félek, mert a fontos kérdések megtárgyalását agyonhallgatják az itteni megmondóemberek is.

    Félreértés ne essék, az se lenne jobb, ha kimarad az elmúlt harminc év, és semmi sem változott volna. Sőt, megkülönböztetném néhány nagyhatalmi (politikai vagy gazdasági) vezető lepacsizásait a társadalmi igényektől, vagy egyszerűbben mondva a társadalmi mozgásoktól.

    Amit írtam, arra válasz, hogy a cikk szerint itt jóléti állam van, csak éppen Orbán regnálása miatt épült le a jóléti ellátó rendszer. Meg hogy nem szárnyal a gazdaság, és ilyenkor nem jut a szociális ellátásokra.
    Igazából, ez a szemlélet maximálisan érvényesült a magyar rendszerváltásban, ti. a gazdaság teljesítőképességétől függ a szociális ellátórendszer. Viszont ha ez a jóléti állam lényege, akkor nem világos, hogy minek kellett egyáltalán bevezetni?

    Mármint ha a kisember szempontjából nézzük, és nem a nyertes réteg meg a pesti értelmiség szempontjából.
    És miért kell rácsodálkozni, hogy hasonló helyzetben a Ducére szavaztak a népek, mert az legalább ígért valamit?

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 17
    8:03 de.

    „A (liberális) értelmiségnek leginkább az a kifogása Orbán ellen, hogy nem tetszik a buci pofája, de más érvük nemigen van.”

    ——————————–

    Én inkább úgy fogalmaznék, hogy neked ennyit sikerült levenni a „kifogásokból és az érvekből” – ám ezt magad sem gondolod komolyan, ill. ha mégis az egyfajta beszűkült látásmódra vallana, amelyet viszont én nem hiszek el! Ennél azért lényegesen szélesebbre tárod az információkapudat, de valamiért ez így kényelmesebb? Komolyan feltételezed, hogy ha már a megelőző tendenciát nem is számítjuk, csak az utóbbi 10 évet, akkor az arról szól, hogy Orbánnak „buci a pofája” és az ellenzéki érzelműek (szerinted liberálisok) ill. a reálisabban gondolkodók erre koncentrálva nem is veszik észre, hogy úgy egyébként mi folyik ebben az országban? Te tényleg csak és pusztán a dagadt hasára és a torz megjelenésére alapozod az őt érő kritikákat? Ez ilyen egyszerű lenne?

    Más szóval, ha Orbán egy alapos fogyókúrán venne részt, és megszabadulna egy csomó felesleges kilótól és az ebből eredő kellemetlenségektől, alapvetően más lenne az ország helyzete az ő szellemisége és irányítása alatt? Szerintem a naivságnak ez a foka nem jellemző rád!

    Ami az ingyenes eü-et illeti, okafogyott erről beszélni, hiszen ami nem működik rendesen, a funkciójának megfelelően, arra alapozni sem lehet! Nem tudom pontosan hol élsz, annyit már levettem, hogy valahol vidéken, talán egy kisebb faluban, de többszöri megállapításom, hogy irreális elképzeléseid vannak a fővárost ill. úgy általában a városi lakosságot, annak életmódját, lehetőségeit illetően. A sürgősségin nem szoktak csak úgy „ex has” infúziót osztogatni, csak mert azért jött be valaki, ott bizony sürgősséggel beküldött/utalt betegek várakoznak több órát, akár egy egész napot, míg – állapotuknak megfelelően – besorolást nyernek és rájuk kerül a sor: az idős cukorbeteg néni étlen szomjan éppúgy kornyadozik a tolókocsiban ( ülő vagy fekvőhely már nincs) a sorára várva, mint a mozgásképtelen, vagy hordágyon fekvő, mentővel beszállított szívbeteg esetleg az erősen görcsölő, folyamatosan hányó gyomor, vese, vagy daganatos beteg! Ezek az emberek ott mind arra várnak, hogy a sürgősségin megállapítsák, ill. döntsenek arról, jogos- e a kórházi felvétel, beigazolódni látszik-e a gyanú, hogy aztán a megfelelő osztályokra szállítva szakszemélyzet vizsgálja tovább – már ha!

    De, bizonyára te is hallottál, olvastál már olyan esetekről, hogy XY több órás várakozás után maghalt, még mielőtt az ellátására, vizsgálatára sor került volna, ide oda küldözgették, ill. az állapota épp a késlekedés miatt rosszabbodott – de ahol van néhány kóbor, halálfáradt sürgősségi ügyeletes, kb ugyanannyi agyonhajszolt ápoló -asszisztens, és egy egész aulányi valamennyien sürgősségi ellátást ill. vizsgálatot igénylő beteg ott sajnos ilyesmi is előfordul – ezzel persze nyilván nem azt akartam írni, hogy a sürgősségin ütre – főre hullanak az emberek, csak szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy a „sürgősségin” a nevének megfelelő ellátás biztosított!

    A házi orvoshoz jobbára már csak gyógyszerért megy a polgárok egy jelentős része, mert az előírt szakorvost igénylő szakvizsgálatok hetekkel esetleg hónapokkal később realizálódnak, így aki egy kicsit is teheti, muszájból megpróbálja a rendszeren kívüli ellátást – és egy idő után rájön, hogy kis túlzással ugyan, de tulajdonképpen erre keres! Épp és pont erre játszik a fentebb említett bucifejű főni, amikor a járvány apropóján seperc alatt leüríttetett X számú kórházi ágyat, a háziorvosi /szakorvosi ellátást lassan de biztosan elsorvasztva a betegeket a magánellátásba tereli – már akit lehet! Akit meg nem, „az annyit is ér” hogy a klasszikusokat idézzem – az bizony így járt! Mert van egy jelentős csoport, aki viszont már sehova nem jár, az megadja magát a sorsának!

    Nem tudom a migránsokkal mi volt szándékod, hogy és miért keverted ide, de egy biztos: Magyarhonba nem az egészségügyi rendszeréért jönnek – ha egyáltalán jönnek – a migránsok! De! Azt sem tartom valószínűnek, hogy Európa más országaiba a „betegségek megelőzésének” kilátásáért indulnának útnak a szülőföldjüket elhagyva, családostól gyerekestől, megszámlálhatatlan kilométerekkel a lábukban. Ám miután én egy okos lány vagyok aki látott már karón varjút, hát nem vitatom, hogy minden lehetséges – csak baromira nem életszerű!

  • Göllner András
    2020 augusztus 17
    10:35 de.

    Az kimaradt az okfejtésből, hogy az ellenzéki pártoknak alig van mozgósítható pártszervezete. Vagyis olyan aktivistái, akik „kimennének” a terepre, és ott elmagyaráznák az alapelveket a közönségnek. Illetve a 2010-es évekig bezárólag volt egy ballib ajánlat, amiben sokan próbáltak hinni (EU-csatlakozás, gazdasági fejlődés). Ezek mára kifulladtak.
    A fidesz ezzel szemben jött 2010-ben, és pl. nemzeti felemelkedést ígért, ami sikeresebb szlogen lett az ellenféléhez képest.

    Ugyebár alaptananyag az iskolában, de azért föntebb leírtam a fasizmus megjelenését az 1920-as években. A fasiszta párt eszméi többek között úgy terjedtek, hogy a tagok, akik hittek a meghirdetett eszmékben, elmagyarázták azt a megcélzott társadalmi csoportok körében. Egyébként más radikális pártoknál is így volt.
    Ezzel szemben a polgári pártok nem szoktak hozzá, hogy a választási győzelemhez szükség van más társadalmi csoportok szavazatára (a sajátjukon kívül). De azért reménykedtek, hogy majd a többség rájuk szavaz. Csakhogy ez itt nem Amerika, ahol elég annyit mondani, hogy demokrácia meg alkotmány, és az állampolgár álmából felébresztve is tudja, hogy kire kell szavazni.

    Itt egy demokrácia hívőre jut legalább másik öt, aki bebizonyítja neki, hogy minden baja a demokráciából származik. És ebben van is igazság, főleg hogy nincs senki, aki ténylegesen megcáfolná ezt. De ismétlem, leginkább az alapelvek hiánya a döntő ebben, nem az aktivisták hiánya. Jellemzően ezek az alapelvek a kapitalizmus, a jóléti állam, a többpárti demokrácia, amik 1990-ben még hívószavak voltak, mára meg mindenki mást ért rajta. A legtöbb szavazónak erről nem egy sikersorozat jut az eszébe, ahogy az ellenzékiek ezt láttatni szeretik.

  • „Recesszió, bomlás, járvány”
    Na, ja.

    Magyarországon több társadalmi trauma volt az elmúlt kb száz évben mint az összes európai országban együtt.

    Kanadában, Svájcban, Svédországban, Austriaban, GBR-ben, Franciaországban, stb. nem volt vörös terror, fehér terror, nyilas terror, rákosi-féle kommunista terror, kádári „proletár diktatúra” és poszt-kommunista/liberalista diktatúra. Ezek a mai bajaink okai amiket az elmúlt harminc évben nem tudtunk kiheverni – de dolgozunk rajta-:)

  • D.Bernstein
    2020 augusztus 18
    6:10 de.

    Aztaa..mekkora egy seggnyaló troll ez a Bránerstein..

    Ellenben láttam ma az Euro News -on egy 5 másodperces videot:
    Minszkben egy pasas áll este valami téren egy pad mögött.
    Aztán váratlanul összeesik.
    De nem ám úgy mintha rosszul lett volna, hanem mnt egy zsák.
    Összecsuklott és eldőlt.
    Ki lehet találni mi miatt.

    Ilyesmik várhatóak majd akkor is ha
    a „dicsőséges” kétharmadból egyharmad lesz.

  • Brennerstein:
    Megsúgom: Az Europai Unió gazdaságilag jóval erősebb
    Oroszországnál, a NATO pedig bármikor leveri Putyin Vörös Hadsereg-maradványát.
    Csak hogy tudd .

  • Olvasom hogy Belaruszban már
    ötszázezres (500.000.) „tüncikézések” vannak
    a Hitler-fan Lukasenka és az ő rendszere ellen.
    Lassan lehet küldeni innen egy gulyás-szaftot fingó
    leány-századot,1957-es gyártású géppuskáikkal a megsegítésére.

  • D.Bernstein
    2020 augusztus 18
    6:10 de.

    Putyin még a sokkal ártatlanabb Janukovicsot és „Ősoroszországot”(lásd Kijevi Rusz!) sem tudta megtartani! Az viszont felettébb érdekes hogy, az „ellenzék” a véletlenül mindig a legparázsabb tűzvonalban serénykedő világmédiának nyilatkozni és molinókat feliratozni csak angolul tud és hibátlanul! Vagy talán ilyen kivételesen világszínvonalú az állítólag baromira elmaradott Bjelorusziában az idegen nyelv oktatás? Nyílvánvaló hogy, Lukasenka csalt, de ha 60 %-ig visszakozmetikáztatta volna magát, mert annyi reális lehetett, akkor most simán mondhatná: gyerekek, miért ilyen kurva fájdalmas elviselni a vereséget, tessék számoljunk újra! 😀 Azért legyünk őszinték: van Minszben is egy kis áporodott Victoria Nuland anyó vagy nyugat-európai barátnői gyártotta sütiszag! 😀

  • A Covid jarvany felszamolasa ma az csupsan az emberiseg remenye.
    Amig mukodo vedo-oltas nem letezik, sem sikeres oevossag,ill.ellenhatas, adig a jarvany ismetleodesenek eselye igen eros.
    Sajnos az emberi szervezet nem produkal ellen-testet a jarvany ismetlodesenek lehetosegen.
    Tehat a Covid-19 sokkal rosszabb mint a szakertok reges-regen veltek egy anti-bakteria-virus kialakulasat.

    Ami a gazdasagi koeulmenueket illeti, az attol fugg hogy milyen termelo-kepesegekkel rendelkezo tarsadalmakrol lehetne szo.

    A koltsegek es a karok elkerulhetet;enek, DE kepes es rugekony kozgazdasagok sikeresebben at-fognak esni .
    S azt a tozsde ma is bizonyitja.

    A sirankozasok es remenytelensegek ketsegtelenul nem a megoldas semmire sem.

    De lasd azokat a tarsadalmakat melyek fugyukltek a jarvany kovetkezemyeire sem szenvedtek tobbet mint az aggodo tarsadalmak. Swedorszag a valo pelda arra.

    A village nem fog osszeroppani, s mint a mondas a kepes es hajlando sikersskedik minden lehetosegen.
    Mint a regi Magyar mondas; „minden karon van haszon”.
    Nagyon sokan igen sikereskednek ma is meg a leheto leg-negativabb esemnyeken is.

    Hat miert nem tanulnanak inakk abbol????

    S ha minden cask a teljes kapt-ra is vezetne, hat akkor az aggodalmak ugy sem lehetne sagely !!!!!

    Fel a fejekkel, cask a job lehetoseg a lehetoseg !!!!

  • Geyza
    2020 augusztus 18
    9:25 de.

    miért „kell” mindenkit leverni? lehet, hogy nincs igazad?

  • Geyza
    2020 augusztus 18
    9:25 de.

    te vagy a MSM papagájkommandója

    röhögény!

  • A spanyolnathanak tobb aldozata volt, mint az l. VH aldozatai!

    Hazailampera, orsos es Ferenc!
    Erezni az orbanista elfogultsagotokat , ami miatt beirasaitok meg valaszra sem meltathatoak hiteltelenseguk folytan!
    Tevedes hegyek, csusztatasok , tenyszeruen igaztalan allitasok garmada!

  • Ferenct:
    „Ezek a mai bajaink okai amiket az elmúlt harminc évben nem tudtunk kiheverni – de dolgozunk rajta-:”

    Ferenct úr, úgye annak idején Ön igen aktív ellenálló volt a Kádár-rendszer ellen?
    – „Ja, hogy még nem, de már dolgozik rajta.” 🙂
    Így már értem.

  • Tisztelt Besancon!
    2020 augusztus 18 8:00 de.- hozzászólásával teljesen egyetértek.

  • Kővendég
    2020 augusztus 18
    6:48 du.

    Egy irodában, anno :
    -És mondja csak elvtárs.Volt Ön partizán?
    -Nem, de már készül róla a pappír…

    /Hofi/

  • Rodeo11
    2020 augusztus 18
    11:38 de.

    Már megbocsásson hülye idegen,
    de Kína volt az az ország,ahol a sajtóban pár hónapja
    arról cikkeztek hogy Kína hivatott vezetni az Emberiséget.
    Nem az USA , nem az EURÓPAI ÚNIÓ, nem a NATO, hanem Kína.
    Hát tudod kit vezessenek azoknak a nyomorult hangyaemberkékből
    álló vatta-népség isternverte diktatórikus álkommunista párt-elitjének a csürhéje !!
    Max. a magadfajta agyatlanokat öcsi.

    „Kína:Hangyaboly-álszocializmus”../Ivan Jefremof,cca 1960/

  • Besancon
    2020 augusztus 18
    8:00 de.

    Hazai Lámpa csak egy sima Horthy-fan.
    Relativizálnia kell az Orbán-ellenzékiséget,
    mert most itt a horthy-éra restaurációja folyik.
    Csak éppen ez a Hazai Lámpa az irdatlan hosszú agymenéseibe
    rejti el a propagandáját.

    Bármit ír olvasás nélkül el kell utasítani. Kinek van türelme és ideje minden hazugságát le ellenőrizgetni ? Hazudik és kész.

    Biztosan ír néha valós dolgokat, de ismered a régi elvemet:

    Ha meglátok egy vödör takonyban egy szép szaloncukrot,
    nem fogom kihalászni és letisztogatni hogy jéé milyen egy finom szaloncukor…

  • Geyza
    2020 augusztus 19
    8:37 de.

    „ezed” tömény anti… meg nácizmus és rasszizmus sőt más is…;

    de azt itt nem szabad nevesíteni, mert a WordPress Genius Loci APP kiradírozza és sikoltozni kezd! (hisztérikusan);

    ami számomra túl zajos itt a szférák zenéjét hallgatva az Éterből, zavarja köreimet

  • Geyza
    2020 augusztus 19
    8:37 de.

    a Science & Discovery channel adta tegnap: az USA kísérletezik a Kínai Nagy Fal lemásolásával… de kiderült az előzetes tanulmányok alapján, hogy 40 év teljes GDP je sem elegendő erre a célra és a végén nem is lehet rajta sétálni hegyen völgyön csak befestenék a nemzeti zászló színeivel… feladták az építést, amit megcsináltak a mexico usa határon az első hurrikán ledöntötte romokba, ennyit erről… az „egykétpárt rendszer az usa ban nem elegendő a SARS legyőzésére, hogyan látod te ezt: Óh Nagy Mű Ezzin !!!???

  • Geyza
    2020 augusztus 19
    8:31 de.
    Tudod az a baj hogy, ezt Hofi viccnek szánta, pedig igaz volt!
    Ha tényleg annyi partizánunk és ellenálónk lett volna, mint amennyien ezért pénz és zsíros hivatalt vettek fel, a ruszkik egyetlen magyar nőt nem tudtak volna megerőszakolni, mert tárgytalan lett volna a „felszabadításuk” és a 46 éves ideiglenes itt állomásozásuk! 😀

  • O1G666
    2020 augusztus 18
    6:13 du.
    Nem akarok a többi megszólított képviseletében is nyilatkozni, de szerintem még fele annyira sem vagyunk orbán elfogultak, mint amennyire Te a jelentéktelen orbánt túllihegő! 😀
    Mellesleg szerintem mindhárman orbánkritikusak vagyunk, de az a bajod hogy, tárgyilagosan a még nála is töketlenebb ellenfeleit is merészeljük kritizálni és ez Nálad elfogadhatatlan skandallum! 😀

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 18
    5:30 de.

    A spanyolnátha, amikor tetőzött (1918 koraősz-ősz) több embert ölt, mint a háború. Tekintettel arra, hogy jó pár „frontbetegség” terjedését ismerték lövészárok és ostrom-körülmények között, illetve azt meg tapasztalhatták, hogy aki az influenzát (akkor az „A” volt divatban) elkapja, az bele is hal, elég ostobának kellett lennie annak a hadiorvosnak, aki ne látta volna.

    2020 augusztus 18
    5:36 de.

    A magír primer termelés szétverése antall korában megindult. De ettől nem kell kitenni a daszka pocséta tetejére.

  • Pilács
    2020 augusztus 18
    5:36 de.
    Magyar primer termelés..

  • Ferenct
    2020 augusztus 18
    9:20 de.

    Nem mondod, hogy már a cím elolvasásig sem sikerült eljutnod?

  • Geyza
    2020 augusztus 19
    8:37 de.

    Ezt a tömény baromságot a kínai emberekről, illetve mentalitásról (hangyaember, vatta~ stb.) honnan a retekből sikerült összevakarni? Ja, hogy Jefremov. A „Bika óráját” miért nem olvastad? Ha már Jefremov. Vagy a „Kína vezeti a népet” abból extrahálódott, csak elfelejtetted, hogy honnan szedted?

    Amúgy mennyit tudsz úgy általában a kínaiakról? beszéled a nyelvüket? Beszélgettél legalább pár órát egy-egy népcsoporttal? (mert a „kínai” az legfeljebb Neked egységes meghatározás, egy lassan kétmilliárdnyi nem kicsit heterogén sokaságra)
    Azt pedig most engedjük is el, hogy Európában még ágyékkötőben rohangásztak a római légió hírére, amikor Kínának már azóta is történelem-folytatólagosan létező központosított államisága volt.
    Az átlagember meg pont lesz…ja, hogy a „sárkányuralkodót” császárnak vagy párt-titkárnak hívják.

  • Geyza
    2020 augusztus 19
    8:45 de.

    Besancon
    2020 augusztus 18
    8:00 de.

    „Hazai Lámpa csak egy sima Horthy-fan.
    Relativizálnia kell az Orbán-ellenzékiséget,
    mert most itt a horthy-éra restaurációja folyik.
    Csak éppen ez a Hazai Lámpa az irdatlan hosszú agymenéseibe
    rejti el a propagandáját. ”

    ——————————

    Tudod Geyza, meggyőződésem, hogy minden „valamiért történik” – legalábbis amikor nekifog valaki hosszú, bonyolult történelmi leckéket fogalmazni, hogy aztán – témától függetlenül – odajusson, hogy „..ezek legalább, de azok…?”
    Azt hiszem jól látod, az esetleges véleményét, mondanivalóját ilyen módon elejtve osztja meg, ám ahhoz el kellene olvasni számtalan fejtegetést a magyar történelem legkülönbözőbb szegmenséből idevágó, vagy épp ide nem vágó részleteivel együtt, hogy megtudd, az ellenzék ill. a baloldal régen sem, meg most sem képes semmire, megbukott az EU-ba fektetett remény (is) ám jött Orbán 2010-ben és ő legalább „nemzeti felemelkedést” ígért, ami gyógyír a mindenben csalatkozott nép bajára!
    Ez itt a lényeg, ez ugyanis egy vélemény de ha egyszerűen csak leírja hogy mit gondol a jelen politikai garnitúrájáról és a mértekről, valamint a jövő kilátásairól, az úgy túl egyszerű lenne! Valamiért muszáj Horthyt és korát életben tartani, folyamatosan idekeverni mert úgy tűnik csak ezzel együtt érvényesek az aktuális kilátások elemzései. (2020.08.18.8:11 Göllnernek szóló írása első bekezdése) Ez így egy önálló gondolatsor, önmagában elég is lenne.

    Felmerül tehát a kérdés, hogy jön ide a fasizmus 1920-as terjedésének sokadik ismertetése, csak mert „ugyebár alaptananyag az iskolákban?”

  • Végigfutottam a kommenteket is.
    Andrews aug. 16. 3:22 „elemzése” rosszindulatú közhelyek felsorolása. Jórészt a klubrádió, meg az atv mantráiból szedve. Göllner úron nem csodálkozom: nem itthon él, mit tudhatja.
    De Alma!
    2. A jelenlegi magyarországi körmányfő már 1989-ben is egy agresszív bugris volt – csak annyi változott, hogy már fennhéjázó is, miután sikerült megtartania a – hazai és nem hazai – választók negyedét, harmadát. Ezt a választási törvény átszabásával érte el.
    Ferenc! Meddig akarsz még siránkozni a mohácsi vészen?

  • Ellenzék.
    1. Jajjjajj, nem csinálnak semmit, lefizették őket, st., stb.
    2. Jajjjaj, képviselőik bementek – joguk volt ehhez, már megvonták – a tévébe, rendet bontottak! (18. december)
    3. Jajjjaj, csak tüntikéznek, aztán rendben hazamennek!
    Mint a nyúl, aki sose visel füstszűrős sapkát.
    A minap Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, azt találta mondani, hogy a magyar kultúra tönkretevőit földönfutókká tesszük.
    Azt a nyivákolást!Jajjjaj, hogy lehet ilyet mondani!
    Márpedig azok, akik a magyar kultúrával együtt a magyarságtudatot is siránkozó beszarisággá tették, ennek koronájaként mától megtekinthető az az iszonyatos kolumbárium, ahová mindannyiunkat képletesen el is őhajtanának temetni minimum egy kis földönfutást megérdemelnének.

  • O. E!
    „Te a jelentéktelen orbánt túllihegő! 😀”

    Túllihegőnek meg nem neztek o1g-vel kapcsolatban pedig főleg!
    Lehet barkit kritizalni a mostani ellenzekbol is o1g-t mentegetve, de az siralmas!
    Mindenki követ el hibát, de o1g-nel az számit hibanak, ha nem a sajat erdekeit teszi az országé elé!
    És ez oriasi kulonbseg!

  • talalom
    2020 augusztus 20
    6:04 de.

    Egyrészt, adós vagy, mint mindig, a tényszerű cáfolattal. Értem, hogy nem kedvelsz, amióta Botka kapcsán beégtél a végén egy nincs programja, de van programja ámokfutidba, miután Botja is belefutott a saját kardjába, és nyilvánvalóan sok mindent akart, de programot adni, és Orbánt leváltani nem annyira.
    Alkalmasint: mivel az ATV de facto Orbán-felé húz, míg a Klub-rádió nem annyira, érdekes általad egy kalap alá venni. De ez meg legyen az ő problémájuk.

    Másrészt, ahogy a szövegből is kiderül: leírtam a véleményem egy FB-fórumban, és ide is bemásoltam. Értem, hogy esetleg nehéz szembesülnöd azzal, hogy valakinek „csak úgy” is van véleménye egy helyzetről, és az nem a szajkó tollával ékesítetten visszhangja a Tiednek, de ez van.

    Harmadrészt, ha már, akkor esetleg olvasgasd a saját kommentjeidet is, mert lózungpanalekért Te viszont nem igazán jársz kölcsönkérni. ld akár „6:23 de.”, ami nagyjából egy szótagismétléssel leírható állítás-gyűjtemény: bla-bla

  • O1G666
    2020 augusztus 20
    8:23 de.

    OKÉ, de már többször tisztáztuk hogy, O1G csak egy kis bátornak és szuverénnek látszatott Vitéz László, ezért CSAK olyan saját érdekei lehetnek, amiket nagy kegyesen megengednek neki a hasznos szolgálatai viszonzására! 😀 Biztos hogy, megéri a gazdinak a hasznához képest nagyon bagatell 1-2 milliárd koncot átendedni a jól szolgáló kutyusnak, ahelyett hogy őt is Lukasenka bélyegekkel illetnék! Hogy ki a kesztyűbáb kezelő gazdi……..ezt most ne firtassuk! 😀 (Az én nyugati vak komondorom nem harapós, csak a te keleti veszett (fehér)orosz agarad! Ez a példázat persze nem neked szólt, csak egy példa a külömböző világnézetek és főleg érdekek közötti kettős mércére! 😀 )

  • Amit Magyarorszag keptelen volt megoldani 30 ev alatt, keptelen volt 1000 ev alatt sem.

    Az persze nem az evek szaman mulik, hanem a megoldasaikon, amit pedog mindeg melle-lonek.
    S a vissza a multba mifele megoldas lehetne ????

    Ne fledd, ma nincsen gazdasagi valsag sehol, kiveve Venezuala, Kuba es Eszak-Korea esetein kuvul.

    Csupan a Wuhan jarvany terjesztesenek felelme tart vissza milliokat vilagszerte munkahelyeikre visszaterni biztonsagban.
    Minden mas hazdasagi alapok vilahszerte jo-allapotokban vannak.

    Na de vajon hogyuan szokott-meg ez a virus, a vilagszerti-jarvany okozoja, a Wuhani laboratoriumbol, s Kinaban minimalis karokat okozott a lakossag egeszsege es eletenek pusztitasain?

    Persze a Kinaiak fegyelmezetebbek az elozo 2,500 ev korulmenyei alapjan mint pl. az amerikaiak.
    De mindenek dacara kisse gyanisan letszik az egesz.

  • HA a foszerkeszto engednhetne reagalni a mar lezart portalon Hazai Lampa soraira.

    Sajnalom Lampacska, ismetelt allitasai valotlanok voltak.

    Mert Europabanm soha, senki NEM szavazhatott SENKIRE semmi allami,sem koztisztviseloi pozicikra!!!!!!

    Sem alkotmanyos modositasokra, tovenyhatarozatokra, csupan az allamhatalom alatal jovahagott partok neveire, ami mindeg lehetove tette europaban a leheto leg-kegyetlenebb diktaturak letrejotteit, a XX. szazadban.

    Persze 4 ezer+ evvel ezelott Ebla varos-allam lakossai szabadon valsztottak kiralyukat, 7 eves haridore.
    Sot, ha nem voltak meg-elegedettek a kiralyukkal, szabadon visszahovo valasztast tarthattak (ami modon Arnold Swartzxenager is lette California kormanyzoja).

    Persze Ebla , Mesopoyamia egyik varos-allama volt.
    Sot meg Avram nagyapja is volt az egyik kiralya.
    Mind az 4,000+ evvel ezelott!!!!

    Na vajon mikor erik el az europaiak azt ???

    Allandoan ismeteli a „demokracia” szot.
    Lenne kedves nyitlan megirni, hogy Maga mit ertelmezne DEMOKRACIA szo ertelme alatt?????
    Hoggyan velne azt mukodni az eletben ????

    Konyorgom, mentsen meg a szo propanda-hasznlataitol!!!

    A „demokratikus tarsdalmi modszer” alkalmazasait mar tobbszor leirtem, persze maguknak az ottan bizonyara felfoghatatan, vagy elkepzelhetetlen.
    De miert ellenzik????????

    Talan nem lehetnenek boldogabbak onmaguk szabadon hatarozni minden koz-erdeku donteseken, hatarozatokon a politikusok helyett?????

    Vajon miert nem ?????????????????????????????????

  • Andrew_s
    2020 augusztus 19
    7:50 du.

    a @geyza „ilyenkor” el szokott tűnni, ő a blog szurkapiszkája

  • andr. A 2018-as választáaokra valamennyi pártnak volt íott poogramja, kivéve a bandaszövetséget -úgyhogy rolsszuol emlékszel.Te nem fsz eégni, legfeljeb le – mert ha valami nem illik a koncepiódba, nem veszel róla tudpmást.

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 20
    11:37 de.

    Nem az a lényeg, mit mondanak, hanem aki mondja! Én akkor érezném rosszul magam, ha itt Géza vagy valamelyik, bármilyen oldali megmondóember dicsérne vagy kedvelne! Mert akkor tuti, hogy rosszul csinálok valamit.

    Egyet mondok. Chrisnek soha egy sort se kellett kicenzúrázni a mondanivalómból, bármilyen karcos volt is. Chrisnél egy szabály van, de sokan még azt se bírják elviselni, hogy ugyanis be kell tartani a kommentelés szabályait. Kulturáltság, és lehetőleg ne OFF-oljunk.
    Szerintem ez az igazi demokrácia. Amit az itteni, állítólag demokrácia-hívő megmondóemberek művelnek, az ettől elég messze áll.

  • Besancon
    2020 augusztus 20
    2:46 de.

    Kedves Besancon, mivel Magyarországon nem volt fasizmus az 1920-as években, ezért én fentebb egy sort sem írtam a Horthy-korról.

    Én arról írtam, ahogy Olaszországban nem sokkal az 1. vháború lezárulása után megjelent a fasizmus, Mussolini nevével fémjelezve. Hát, ha magadtól nem jössz rá, hogy kerül ide, én ugyan meg nem magyarázom neked.

  • Andrew_s
    2020 augusztus 19
    7:34 du.

    Van-e különbség a te influenza-elméleted, és a német tőrdöfés legenda között? Mindkettő egyetlen okra vezeti vissza az 1. vháborús német vereséget, ettől persze még lehet köztük különbség.

  • Besancon
    2020 augusztus 18
    8:00 de.

    Harmadszorra is leírom a gyengébbek kedvéért: nem a magyar egészségügyről írtam. Az európai államok egészségügyi rendszeréről írtam, ami ugyan sok problémával küzd, de még így is a világ többi része előtt jár. Ugye a topik témája a gazdaság és járvány vagy a Hogyan fikázzuk a többi kommentelőt?
    Maga a cikkíró hozta ide az 1918-as spanyol-járványt. Még a cikket se sikerült olvasnod és értelmezned, de már a kommentelőket savazod?

    Mondjuk hasonlítsd össze az afrikai életszínvonalat az európaival, már ha nem túl nagy kérés. Talalom többször is leírta máshol, hogy egy afrikai vagy afrikai migránsokkal készült riportban a nő meghatóan nyilatkozott arról, hogy Európában a falból folyik a víz (vezetékes víz).
    Ez a kis példa is tökéletesen bemutatja az afrikai helyzetet.

    Lehetne még ennek kapcsán írni a jóléti társadalomról, ami Keynes angol közgazdász nyomán került be az európai közgondolkodásba. De hát az már annak tényleg magas, aki csak azért jár ide, hogy más kommentelőket kiosszon, és egyébként a témához semmi mondanivalója nincs. Akinek nem inge, ne vegye magára …

  • talalom

    Botkának nem volt programja, de fél évre minden pártközi egyeztetést megbénított. Amit Te akkor fe ltudtál hozni, az egy fél oldalnyi nyomtatott szöveg volt lózungokkal az MSZP honlapján. Nem program.
    A DK-nak volt valamije, ami akár programnak is tekinthető. Eltekintve attól, hogy alapvetően egy elméleti körmondatgyűjtemény volt, amit talán azok sem értettek, akik írták.
    A Jobbiknak volt egy félfasiszta kiáltványa, és ennyi.
    Az LMP egyetlen programja Gyurcsány leváltása volt. Maguk mondták még a választás előtti napokban is, amikor elmentek meggyőzni Gyurcsányt, hogy mondjon le.
    Az Együttnek egy nagy hezitációgyűjteményen kívül semmije sem volt. A Párbeszéd már akkor sem állt szóba senkivel.

    Nem koncepció, ha nem tény kérdése, hogy olyan, kölcsönös kompromisszumokkal hozott, egyeztetett program nem volt, amit _mindegyik_ párt egy egységes keretben tudott volna kommunikálni úgy, hogy ne csak az elméleti közgazdászok és teoretikusok értsék.
    Ezt a kölcsönös kompromisszumokon alapuló valóban kormányváltásra érett programot nem tudtad akkor sem felmutatni, bemutatni, és azóta sem. Pusztán kötekedtél, amikor ezt hiányoltam. A jelen összefogás sem a programalkotásról szól.
    Az LMP, illetve most a Momentum is Gyurcsányozik a hódmezővásárhelyi lokálkakassal karöltve. Program nincs, de azon már vitatkoznak, hogy ezt a semmit ki akarja miniszterelnökjelöltként képviselni. Ez az az „összefogás” aminek a forgatókönyvét akár a Fidesz-székházban is megírhatták volna. S egyáltalán nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy nem ott írták. Elvégre most már a 2014-es bukást összehozó MSZP-s polceleb is bejelentkezett. Régi kipróbált dózerharcosként.

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 21
    2:42 de.

    Az 1918-as járvány áldozatainak a száma nem elméleti, hanem számszaki kérdés. Nem az én elméletem, hanem a járványtan krónikájának ténye.
    Az, hogy te nem hiszed el, vagy elhiszed, csak hülyének teteted magad, az a magánügyed.

  • Hazai: „Amit az itteni, állítólag demokrácia-hívő megmondóemberek művelnek, az ettől elég messze áll.”
    1. Miután Te is gyakran írsz ide, „megmondóember” vagy Te is. (Ez nem szidalom, csak tény.)
    2. A demokrácia nem az, amikor Neked – vagy Nekem – van igazad.
    És: Elég gyakran mismásolsz – trendiül offolsz. Amikor hosszasan magyarázod a szád íze szerint Ormos-t – legyen szó bármiről.Olvass néha Szakályt, Szabadost, Romsicsot. (Karsait ajánlani sem merem.)

  • HAZAI LAMPA:

    Ne legyen kerem nagyon elfogult az europai elet-szinvonal altal. Hiszen magyarorszagon is vannak akik gemes-kutaikbol nyerik ivovizuket.

    Sot Caracas is a fej;lett vilagvaros, de nem letezik allando vilany-szolgaltatas.
    S gyakran a fovaros lakossai a folyobol kenyszerulnek hordani a vizet vedrekkel.

    De sok afrikai varosok felhokarcolok sokasagai leteznek tenegertol-tengerig, amit nem igen lathat europaban, London es a Parizsi Eifel-en kivul.

  • talalom;

    Minden partok „irott programjai” semmi mas mint WC-papir.

    Nem az hogy mit igernek, hazudnak, mit rikacsolnak, hanem hogy MIT CSELEKEDNEK a kozosseg erdekeinek elomozditasara !

    Vanon maga miert mindeg nema azon??????

    Feltetelezett elkepzelesek abszolute jelentektelensegek gyujtemenyei.

    Irjon mar egyszer a valo es mukodtetheto lehetosegek kivitelezeserol !!!!!!

    Azon Maga mindeg nema.
    Vajon miert ?????

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 21
    11:04 de.

    grizi, majd ha egyszer -nem is „olyan” sokára- semmiféle hatása sem lesz a FED és kapcsolt bűnöző bandájának a világra:

    lásd még USA(SIC) (beleértve az IMF-et is) akkor majd mindenkinek a „falból folyik a víz”, ahogy az afrikai leányzó mondta csodálkozva onnan, ahol van vezetékes víz;

    és gazdag országok nem lesznek lebombázva és kiherélve a gazdagságukért, hogy azt a gazdagságot az a rohadt Elon Musk és társai elrabolják fegyverrel és erőszakkal;

    mert az erősebb kutya élvezi a sexualis élet örömeit, mondják „ők”;

    és abból a genetika legújabb kutatási eredményei alapján kizárólag nyomorék és lelki toprongy alakok születnek ami most látható PORTLAND ban is!!!

    „az” a vídeó amit ott vettek fel az tipikus!!! és ez már a vég előszele! „repülő lengő rugással a fejit, hogy meg ne sántuljon bűnözők az utcát uralják, mert a többiek nem is értik miért fáj, de nagyon!?

    erre mondjál valami griziset (addig kis Bordeaux i vörössel csak 6 éves, kiskorú…, öblítem a port a gígámról!)

  • Rodeo11
    2020 augusztus 20
    3:17 du.

    Te idióta.
    Egyáltalán nem „tűntem el”
    csak éppen sürgős és határidős munkáim vannak.
    Ha egyáltalán tudod hogy mit jelent a „határidős munka”.
    Mert idáig úgy láttam a felelősség-viselés igen távol áll tőled.

  • Besancon
    2020 augusztus 20
    2:46 de.

    Pontosan ezért mondtam már régebben
    és most is : MINDENT AMIT HAZZAY IDE SKRIBÁL
    el kell utasítani. Az egészt itteni szereplése
    a Horthy rendszer restaurációjáról szól, megspékelve
    a jelen kor mindenki által ismert problémáival, amiket
    úgy ad elő mintha ö jött volna rá ezekre.
    Ezzel próbálja itt eladni magát.

    Figyelmen kívül kell hagyni oszt jónapot.
    (Hogy egy „klasszikust” idézzek hehe)

    Régebben az írta őkelme hogy a
    Dumaszínházzal van valamiféle kapcsolata.
    Hát ez meg is látszik a kilóméteres semmitmondásain.

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 21
    2:40 de.

    Magyarországon olyannyira fasizmus volt a huszas években,
    hogy Mussolini példának tekintette a korabeli magyar helyzetet.
    Csak éppen a huszas években még nem létezett ez a kifejezés hogy „fasizmus”. Tekintve hogy azt Mussolini alkotta meg.

    Hazudtál megint mint mindig.

  • Andrew_s
    2020 augusztus 19
    7:50 du.

    Bocs de minden megvan a könyvtáramban Jefremovtól.
    Még a „Bika Órája” is

    ÉS tartom : ” Kína = hangyaboj álszocializmus”

  • hazai lámpa
    aug 21.2:35

    „Én akkor érezném rosszul magam, ha itt Géza vagy valamelyik, bármilyen oldali megmondóember dicsérne vagy kedvelne! Mert akkor tuti, hogy rosszul csinálok valamit..”

    ———————————
    Hát ez azért elég önleleplező mondat volt kedves lámpa!
    Mert mit csinálsz te itt? Mondod a magadét, miként mindannyian ezt tesszük, és feltételezzük, hogy amit írsz, az a te véleményed, és minden különösebb szándék nélkül írogatod, csak mert több szem többet lát, ki így ki úgy, valamennyi komment hozzátesz valamit a dolgokhoz, aztán csak levon belőle mindenki valamit – vagy nem, de ez már más kérdés!

    Erre kiderül, hogy direktbe mész a falnak, mert ha valaki netán egyetértéséről biztosít, vagy csupán csak egyezik ill. hasonló a véleménye a tiéddel, akkor te riadozol, hogy valamit biztos rosszul csinálsz? Miért? Mit kéne csinálnod hogy „jól” csináld azt a valamit? Ez a fenti beidézett mondatod egyébként is egy akkora közhely, hogy ihaj – épp és pont azoknak a lózungja, akik alapjaiban nem beszélgetni szeretnének valamiről, nem megvitatni, hanem kizárólagos véleményt formálva igét hirdetni – a te hsz-id általában erre hajaznak, de most legalább tudjuk, hogy miért! Jaj, mert mi van ha valaki „kedvel?” Semmi! Ugyanaz, mint amikor „nem kedvel” Ezért aztán szembe mész az úton boldog boldogtalannal, hogy az előbbit biztos elkerüld? Miért? Miből táplálkozik nálad ez az állandó és folyamatos „összeférhetetlenség” amire törekszel? Egyébként jó ha tudod, aki itt megfordul, és irkál, az mind „megmondóember” te is én is és mindenki, mert valamennyien a véleményünket mondjuk, függetlenül attól, hogy az A vagy B vagy Z!

    Én még sosem aggódtam amiatt, hogy kit hogy érint a véleményem, amit írok az kiből mit vált ki, és ha netán egyetértő írásokkal találkozom, nem kezdem el megszaggatni a ruháimat és hamut szórni a fejemre, hogy már megint valamit rosszul csináltam, mert nem vívtam ki eléggé senki ellenszenvét az épp aktuális írásaimmal!

    Állításoddal ugyanis azt mondod, hogy itt csupa egyetértő azonos beállítottságú „véleményformáló” van jelen
    és ha jön a 132.-ik bátor ember, akinek eltér a világlátása és kikiáltja az egyetlen igazságot, azt valamennyien egyként kiutálják, hiszen le merte írni, hogy a császár meztelen!

    Kedves lámpa ne tulajdoníts magadnak ekkora jelentőséget, ezt úgy általában senki nem teszi, és ha nem tűnt volna fel itt sokan sokfélét mondanak/dunk, és ha a vélemények valamilyen szinten megközelítik a másikét nem gondolom, hogy bárki is riadozna, hogy hoppá, ezt megint elcsesztem!
    Magyarul: ne gondold, hogy az a kereszted, miszerint egyedüli igazmondóként előbb utóbb betörik a fejed !

  • Geyza
    2020 augusztus 22
    4:20 de.

    nem hiányoztál nekem arra nincs határidő, hogy meddig nem! hja, nem tudom mi az, csak, hogy megnyugodjál, még majd felmegy a vérnyomásod?

  • Geyza
    2020 augusztus 22
    4:20 de.

    hangyaszorgalommal határidőre …, hogy mik vannak?