Együttálló csillagok

2020 augusztus 21 1:08 du.22 hozzászólás

Bár idén – a járvány miatt – tűzijáték nem volt, sokak számára mégis egészen bizonyosan emlékezetes marad augusztus 20. Budapesten, az Erkel Színházban különleges bemutatón tapsolhatott a közönség. Az új magyar musical címe egyetlen, de annál beszédesebb szó: Puskás! Az pedig külön érdekessége a darabnak, hogy a szerzők, a rendező és az Aranycsapat tagjait játszó művészek is mind fiatalok.

Elcsépelt közhelynek számít, hogy két magyar szót szinte az egész világon ismernek, tudnak magyarul. Az egyik a gulyás, a másik Puskás! A szegény, sváb családba 1927. április 1-én, Kispesten született Purczeld Ferencnek már az édesapja is labdarúgó, a Kispest FC játékosa, később a Budapesti Honvéd edzője volt. A család 1937-ben magyarosította a nevét Purczeldről Puskásra. A gyerekről már korán kiderült, hogy tehetségesen kezeli a labdát. Legjobb barátja a szomszédban lakó, nála másfél évvel idősebb későbbi csapattársa, Bozsik József volt, akit 12 évesen felvettek a Kispest kölyökcsapatába. Feri addig könyörgött, míg a klub intézője – meglátva benne a tehetséget – hamis igazolással, Kovács Miklós néven bevette őt is a csapatba. A nézők az első felvonás kezdő jelenetében tanúi lehetnek ennek a történetnek, ahonnan elindul a világhírhez vezető, de drámai időszakokat sem nélkülöző karrier.

A bemutatót eredetileg a Hősök terére tervezték – árulta el Szente Vajk rendező – de az Erkel Színház színpadán is lebilincselő, látványos marad. Az előadás grandiózusságának mindössze egy oka van: Puskás Ferenc életének nagysága. Ehhez próbálnak méltóak lenni, úgy ünnepelni ezt a 75. évfordulót, ahogyan azt ő megérdemli. Idén augusztus 20-án van ugyanis az évfordulója annak, hogy először öltötte magára a válogatott címeres mezét, ehhez igazították a bemutató idejét. Meg is jelenik a perc a darabban, mint ahogy a 6:3, az 56-os forradalom, az elvesztett világbajnokság és az 1960-as BEK győzelem is, már a Real Madrid kék-fehér színeiben. Ám a két időpont között történtekről ma már igen keveset tudunk. Egészen bizonyos, hogy mindazon – egyre kevesebbeknek – akik még emlékeznek arra a korra, meglepetés lesz a színpadon életre kelő néhány epizód.

A színdarab valós eseményeken nyugszik, és azokon át mutatja be a kort, amelyben játszódik. A musical szereplői egykor létező emberek, minden, amit a színpadon tesznek, a valóságban is úgy történt. Az őket megszemélyesítő művészek nem operaénekesek, bár döntő többségüknek szoros kapcsolata van a zenés színpad valamilyen műfajához. A címszereplő Veréb Tamás a Budapesti Operettszínház tagja, de a könnyűzenei életben is ismert előadó. Szerepéről szólva elmondta: Puskást eljátszani óriási ajándék számára. Hosszasan készült rá, filmeket nézett, könyveket olvasott róla, igyekezett a sztár mögött az embert megismerni. Úgy gondolja, Puskás szeretettel, tisztelettel bánt mindenkivel, előre köszönt a portásnak is, a „csapat” volt számára a legfontosabb. Ebben a darabban egy drámát is el kell játszani, milyen volt elhagyni az országot, átélni, hogy abból az óriási magasságból, ahová eljutott, egyszer csak a családjával együtt a földön találja magát.

A gyerekekkel kezdődő, látványos nyitókép után Juhász Levente sodró lendületű zenéje, a jó dalszövegek hallatán nem kell különösebb tehetség annak megjóslására, hogy a darabnak komoly sikere lesz. A „Magyarország a góljaink szárnyán…” kezdetű dalt, mellyel a színpadi „Aranycsapat” Helsinkire, az 1952-es olimpiára készül, és ott bajnokságot nyer, nemsokára talán még a stadionokban is énekelni fogják. Az előadás nem szűkölködik roppant hatásos jelenetekben, olyannyira, hogy bizonyára többen is lennének, akik kötelezően írnák elő a mindenkori magyar válogatott tagjainak a musical többszöri megtekintését! Az első felvonás a csodálatos 6 : 3-mal ér véget, pontosabban nem ér véget, mert a szünetben részleteket vetítenek az eredeti filmfelvételből, Szepesi György felejthetetlen, helyszíni közvetítésével.

A második felvonás az 1954-es Világbajnokság máig vitatott elvesztésének történetével kezdődik. A darab nem vállalkozik – nem is vállalkozhat – arra, hogy a miértekre választ ad, azt viszont emlékezetünkbe idézi, hogy utána három napig valóban zavargások voltak Budapesten, amit csak nehezen sikerült elfojtani. A szövegíró, Galambos Attila munkájában az Aranycsapat tagjai közül Puskás mellett főleg Bozsik és Czibor figurája kap a musical történetét mozgásban tartó feladatot. Czibor szerepét a fiktív karakterrel, Vörös elvtárssal való drámai ütközése teszi hangsúlyossá. A szerző erről így nyilatkozott: „Amikor történelmi darab születik, a legizgalmasabb feladat megtalálni a tény és a fikció kényes egyensúlyát. A Puskás musical írása közben szinte végig a valóságra támaszkodtunk. A darabban még a fantázia szülte események is megtörténhettek volna, a kitalált személyek is feltűnő hasonlóságot mutatnak valós alakokkal.”

A musical egészen 1960-ig követi Puskás életének alakulását, ekkor van ismét a csúcson. A Real Madrid színeiben, a német Eintracht Frankfurt ellen Glasgowban játszott Bajnokcsapatok Európa Kupája találkozón négy góllal segítette győzelemre az őt új hazájában befogadó csapatot. Puskás a négy góljával rekordot állított fel, máig nem szerzett senki ennyi gólt egy BEK döntőn belül. A felvonás és a musical a magyar futballtörténelem mindezidáig utolérhetetlen csúcspontjának, az Aranycsapat-tagok élettörténetének rövid bemutatásával végződik. Ekkor valóban csillagok álltak együtt a pályán. Bozsik volt köztük az első magyar – tudjuk meg – aki elérte a századik válogatottságot, de sajnos többük élete is túl fiatalon fejeződött be. A finálé zárómondata: „Te is mutathatsz példát…” bizonyára sok nézőben emlékezetes marad.

22 hozzászólás

  • Magyarorszag csak egyetlen egyszer alt a vilag-foci-bajnoksagat megnyerni, de politikai celokbol azt Puskassal elszurtak.

    Igen ketes hogy valaha is azzal a lehetoseggel magyarorszag szemben alhatna valaha is.

    Egyeni meglatasom volt mindeg, hogy Kocsis Sanyi sokkal kepesebb focista crac volt.
    Persze a politikai vonalon nem kedvelt egyen.

    Azzal vege a magyar foci-lehetosegeik es kepessegeiknek!!
    Imadhatjak Puskas uto-idoi magasztalasat, semmi mas nem maradt a foci-remnyeikbol.

    A magyar focinak vege, meg ha lenne penzuk nehany afrikai jatekost is vasarolniuk.

  • A KMH-nak az a szerencséje,hogy B79 mindent tud.(Bukfenc)
    Ott éltünk ismerjük a témát.Azon a meccsen is kint voltam a Latorca utcai Vasas pályán amikor Öcsi egy rossz napot fogott ki és az első félidőben nem rúgott gólt.A félidőben a vasas gúlacsapata szép bemutatót tartott.Óriási taps és már jön is ki a két csapat a második félidőre.Ekkor egy alaposan meglocsolt drukker kiabálta be,hogy:”Őcsi Te is mutass már valamit”.Mire: Puskás a bekiabáló felé fordította a hátát,előrehajolt és letolta a nadrágját.Amit akkor mutatott az nem pont az itt jelzett”példa” mutatása volt,de a tapsot Ő is megkapta.

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 21
    1:37 du.

    Nem egyszer hanem kétszer… 1938-ban is döntőt játszott a magyar foci válogatott az olaszok ellen. Azt is buktuk.

    A többivel egyetértek amit írt. Az is vicc és a világon nincs ilyen idiótaság, hogy aranycsapatnak hívjuk egy VB második helyet elért válogatottat és azóta is ebből él a magyar foci nagyságának elképzelt legendája.

    Már többször volt nélkülünk Világbajnokság is mint ahányon egyáltalán a válogatott ott volt.

  • A magyar labdarúgást, mint sportot pont ez az eszetlen sztárolás szúrta el. A “sportnemzet” önáltatását is. Az élsport élősködő daganatként terpeszkedik a mozgásigényre. Miközben lassan minden főre esik egy “világszínvonalú” stadion, az iskolák felében egyáltalán nincs tornaterem, 90 százalékában meg annyi, hogy a mindennapi tornaórát kiszolgálja. Nem tudom létezik-e egyáltalán normális iskolai tornaterem, zuhanyzóval, öltözővel, ahol nem egy kimustrált tornapadon kuporogva kell felkapkodni az izzadt testedre a ruhát, amiben aztán még órákig üldögélned kell.
    És mi épül, aminek az ELŐKÉSÍZÍTÉSÉRE több mint 100 milliárdot szánnak? (Mt lehet ebőlelcuffolni, ha majd építik is!) Nem, nem tornaterem, nem közösségi uszoda, vagy sportterem nagyobb falvakban.
    LŐTÉR! Minden járásban, a “hazafias nevelés” céljából.

  • Háát.. ezt sem fogom megnézni.
    Úgy látszik, erősen hanyatlik az ízlésem, esztétikai ítélőerőm. 🙂

  • Kővendég
    2020 augusztus 22
    11:57 de.

    ezt viszont nézd meg
    és?

    https://www.youtube.com/watch?v=Q1rTaw3O1wI

    üdvözlettel “onnan”

  • Kővendég
    2020 augusztus 22
    11:57 de.

    kit érdekel, hogy ő egy zseni… csináld utána!!! és figyeld legalább 70 éves!

    ez kapott 50 perces tapsot Réti Dodival

  • Kővendég
    2020 augusztus 22
    11:57 de.
    mivel hitsorsosoddal el vagytok tévedve abban a dzsungelben amit ti magatok kreáltatok a Levanteról
    íme egy zseni szava (és milyen szó!!!)
    Vincenzo Bellini aki merészelt beleszólni a legégetőbb EU problémákba és javasolt is megoldásokat (nem fog nektek tetszeni de megoldás!)

    https://www.youtube.com/watch?v=bRDPx8VnFtY

    it Maria Callas és Ebe Stignani alkotnak de ne feledd oroveso-t sem de legfőképpen Pollione-t

    vagy tudáso(tok)d akármiről selejtes… sajnálom te génius a röhögény képviselője

  • Kedves Chris most (tök elázottan) Komlóssy Erzsébet felvételeket hallgatok, mert én még láttam és hallottam ott űltem az Operaban amikor Mario del Monaco felhívta az ügynökét, hogy őt most és azonnal szerződtesd! akkor volt ez, amikor a kiskörúton leállt a forgalom mert MDM egy 1935 -ös Rolls royce al érkezett Bécsből a magán repülője helyett Sámson és Delila

    isten éltesse a nagyokat akik igazán tettek a magyarokért

  • lemaradt a felvétel Kónya???

  • Rodeo11:
    Köszönöm a javaslatait, de – mint már egyszer említettem Önnek – sajnos a zenei felkészültségem nagyjából nulla, s az Ön kedvenc műfaját, az operát még ezen belül sem kedvelem.

  • ptolemaio11111,
    Kővendég helyett,én adnék neked egy jó megoldást.Sajnos csak elméletben,mert a hokedlit egyedül kellene beszerezned.

  • Hantás kódisfajzat,
    hol volt neked pénzed az operára?Még a kakasülő utolsó sorára is csak az én hittestvéreimtől szerzett vagyonkából juthatott nektek

  • gyuri10
    2020 augusztus 26
    5:50 du.

    vegyél be valamit, még annak híján megárthat neked…

  • Jaj de kár, hogy csak 1960-ig szól a sztorija ennek a remek nemzethy eposznak. A felcsúti Puskás akadémiát és a mi szeretett mijóurunkat, – akinél többet senki nem tett a magyar labdarúgás felemelkedéséért-, bele kellett volna írni ebbe a bizonyára kiemelkedő müzikelbe. (Na majd jövőre!) Már csak a trianon balettnek kell végre rivaldafénybe kerülnie, hogy megláthassa a nagyvilág és a szomszédos irigykedők a mi egyedülálló nemzetünk kulturális primátushát. Éljen a mi szeretett pártunk és vezérünk! 🙁

  • Elég szégyen a Magyarságra nézve hogy a “Puskás” szó jut az eszükbe ha hallanak rólunk.
    (Illetve újabban az “Orbán” szó is.)

    Pedig azér a magyarok mást is letettek az “asztalra”.
    Amik talán J Ó V A L fontosabbak voltak az Emberiség szempontjából,mint egy, a bőrgolyóval ügyesen rugdalózni tudó félművelt ember.

  • Rodeo
    Mijez a sok baromság,
    amiket összehordasz már megint.

  • Kővendég
    2020 augusztus 26
    10:13 de.

    Opera..opera..Tudom már !!!
    Az az a fajta színpadi manifesztum,
    amiben a prózát úgy adják elő mintha nóta lenne.
    És hozzá hetykebajszot, kecskeszakállt és kardot viselnek.

  • Geyza
    2020 augusztus 27
    4:09 du.

    ez is merő tévedésed Óh Nagy Guru!
    az Opera az egy magyar kozmetikai márka de jobb, mint a Fabulon aminek a vezérmotívuma (Leitmotive): Fabulon a bőre őre lerohad a bőre tőle

  • gyuri10
    2020 augusztus 26
    5:50 du.

    onnan néztelek le

    (jobb ha tudod: ott van a legjobb akusztika)

  • Kővendég
    2020 augusztus 26
    10:13 de.

    ez azt is jelenti, hogy szinuszai nem tiszták (tisztán kell tartani, nagynyomással) és ezért nem is tud zümmögni, ami az operaéneklés alapiskolájában az első órán vagy a müezzinképzőben diplomaosztáshoz alapkövetelmény

    szinuszok nélkül nincs opera, a tangensekről és a cotangensekről csak érintőlegesen esik szó, a cosinus az meg a kakasülőn hangzik…
    ki kellene próbálni két szünet között mikor senki sem akar perecet venni jégbehűtött Bambi val

  • Rodeo11
    2020 augusztus 27
    6:54 du.

    Aztán legutóbb mit adtak a Magyar Állami Fabulonban?

    Taláncsak nem az “Éjféli Operabemutatót ” :