Válogatott orbánizmusok

2020 augusztus 27 9:48 de.109 hozzászólás

Rajongóim azt tartják, hogy orbánfóbiám van. Lehet benne valami, mert ha csak elolvasom valamelyik bődületes marhaságát, viszketni kezdek és izzad a fejem búbja, pont úgy, mint amikor erős paprikát eszem.

Persze, Orbán hű rajongói már évek óta pocskondiáznak, sértegetnek, amiért nem hódolok be ájult boldogsággal a kis Nagy Embernek, de oda se neki. Mivel soha, semmikor egyetlen ellenérvet, egyetlen bizonyítékot, számadatot nem hoztak fel cáfolatomra, hát megengedem, had éljék ki magukat. Erős a gyanúm, más örömük sincs az életben. Kutyájuk nincs, hogy oldalba téríthessék, a gyerek visszapofázik, az asszony leüvölti a hajukat, hát marad az imádás, meg a pocskondiázás. Sajnálatra méltó emberkék. Akkor már inkább a fóbia.

Lássuk, mi a mai adag.

2010-ben Orbán kijelentette, hogy ő a népe javát akarja. Most tekintsünk el attól, hogy neki soha nem volt népe, a lényeg, hogy népe javátt 2020-ra meg is szerezte!

Na, és most jönnek az idült baromságok: „A magyar nemzeten nem fog a golyó, sem a kardvas, Magyarország, ha le is verik a lábáról, újra és újra feláll.” „Nagy idők várnak rátok, készüljetek, mindennap készüljetek”. „Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék, még beteljesítheti a küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia”. „Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet. De mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk.” Hiába, no, tudjuk, hogy a mi mérkőzésünk addig tart, amíg nem győzünk!

Az egyik pénteki rádiószózatában azt hangoztatta, hogy a cigányok nem a magyar nemzet részei, Magyarország nem a romák hazája. Cseppet sem rasszista, csak Magyarország miniszterelnöke.

Ennél butább, minden mondatában egymásnak ellentmondó beszédet, ami Sátoraljaújhelyen hangzott el, még Orbántól se lehetett elvárni, de neki sikerült alulmúlnia magát. Íme néhány részlet:

1.) “A száz év magány korszaka véget ért, ismét vannak szövetségeseink.”
Mindig voltak. Ilyenek, olyanok – ami jutott, de voltak: osztrákok, németek, majd az oroszok.

2.) “Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk.”
Az angolok például kibírták, hogy megszűnt a világbirodalom. S nem állnak olyan pocsékul… Az oroszok kibírták a cárizmust, Sztálint, s még azt is, hogy megtámadtuk őket. A németek a XX. században bebuktak két világháborút, s ma mégsem állnak olyan szarul. Tovább is van, mondjam még?…

3.) “Mi, magyarok nem tűntünk el, nem vesztünk oda, hanem különálló minőségünket megőrizve hazát alapítottunk itt.”
Ez egy annyira értelmetlen, se füle, se farka mondat, hogy én kérek bocsánatot Orbán helyett. Kik azok, akik “nem vesztünk oda, hanem különálló minőségünket megőrizve hazát alapítottunk itt“, a népek országútján, ahol ki tudja hány nemzetiség hagyta génjeit.

A NER jelentéktelen, bármikor lecserélhető, egyébként nem sokra becsült fogaskerekei már maguktól, parancs nélkül is tudják, mit vár el tőlük a kenyéradójuk. Itt a KMH-n is előtűnnek díszpéldányaik. Önként uszítanak, hazudnak, gyűlölködnek, mocskolódnak, önként taposnak lefelé és nyalnak fölfelé, önként állnak bosszút, ha valami valós vagy vélt sérelem éri a gazdát. Ez nem is feltétlenül tudatos, mint inkább reflex. Egyfajta életösztön, hiszen tudja jól az ilyen, hogy nem az esze, nem a tudása és nem a szilárd erkölcsi tartása miatt van kereslet a személyére, kizárólag azért kap helyet az asztal alatt, mert a hozzá hasonlókra mindig szükség van. Kell valaki, aki kisikálja a bilit, aki feltakarítja a mocskot, aki beleharap az ellenségbe.

A legszörnyűbb ebben az egészben, hogy nem csak egy önkéntes geci van, hanem sok. Ott vannak mindenhol, csaholnak, marnak. Pitiáner kis faszok, de mégis iszonyatos kárt tudnak tenni. Nem azért, mert hatalmuk van, hanem éppen azért, mert szaporák.

Ha egy ország politikai elitjének nincs szüksége az ilyenekre, ha nem engedik nagyon elburjánzani ezeket, akkor visszahúzódnak, legfeljebb otthon, magukban gyűlölködnek. Abban a pillanatban azonban, amikor fizetőképes kereslet van a szolgáltatásaikra, előrajzanak és összemocskolnak mindent, beférkőznek minden résbe, szétrágnak, összeszarnak mindent.

„a mi hazánk szíve közepe a törvényesség, a jog és a rend.” na, ezt már minősíteni se érdemes.

Ahhoz, hogy valaki király lehessen, előbb alattvalókra van szükség, akik készek őt királynak tekinteni. És elhinni, hogy a dolgok így vannak jól, nem lehetnek máshogy.

Az, hogy “a magyar genetikusan alattvaló” (nem “alávaló” a gyengébb szeműek kedvéért) nem tudom, mennyire igaz. Általában biztosan nem.

Az, hogy (már megint – száz év alatt vagy ötödjére) egy olyan kultúrát sikerült kialakítania ennek a nemzetnek, amelyben a talpnyalás, a hajbókolás, az “alatt levés” nem szégyen, hanem érték…

„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni (mindent megmagyarázni) a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.
Ez a fajta soha nem változik meg.” (Márai S. némileg aktualizálva. Galyatető helyett tessék az Adriát behelyettesíteni.)

Nem igaz, hogy a fideszesek (Márai nyilasokat mondott) a főbűnösök. A NER nyertesei csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. (Ez is Márai, csak 2020-ra átszerkesztve).

Dr. Bánki György pszichiáter egyébként kimondta, hogy a NER a “Nárcisztikus Együttműködés Rendszere”. Ezek az emberek gyógyíthatatlanok, és iszonyatos károkat okoznak. A pénz csak eszköz nekik, a hatalom a cél. Lehet, belül gyűlölik magukat, de gyávák beismerni, hogy tkp. semmit nem érő emberek, és mindig kell egy külső megerősítés, hogy ők fontosak. Na, ez nincs átszerkesztve.

Orbán még mindig az a szerencsétlen, szegény kisgyerek, akit vert az apja, de véresre, mert az öreg is egy pszichopata (genetikailag öröklődik a hajlam erre az agyi deformitásra, ugyanis a tükörsejtes neuronok hiánya okozza, aminek következménye, hogy az ilyen lény nem képes együtt érezni másokkal).

109 hozzászólás

  • Nahát Illepista, kezdem azt hinni, hogy te nem is szereted teljes szívedből és minden erőddel a mijóurunkat, aki minden mozdulatával és bölcs szavával csak a javunkat akarja meg azt, hogy egyre jobban teljesítsünk! Nem lesz ennek jó vége, meglásd utol fog érni a példásan dolgozó népünk méltó megvetése. Na most aztán jól megkaptad!

  • Tisztelt István!
    Ez szép volt, ezuttal minden szavaddal egyetértek! (Pedig vélemény eltérést(kötekedést?) keresve háromszor is elolvastam ezt a kiváló cikket! 😀 )

  • Minden kedves magyar, bármely politikai irányban elfogult kommentelőnek figyelmébe ajánlom az alábbi mintaszerűen elfogulatlan, tárgyilagos, önkritikus elemzést, mert nagyon sok magyarországi párhuzamra is rámutathat és nálunk még gyenge próbálkozás sincs ilyenekre! Igaz hogy, meglehetősen hosszú, de nem unalmas, mert olyan gyönyörűséges -még akár szépirodalminak is nevezhetném- magyar nyelven íródott, ami még a magyar profi irodalmároknak és nyelvészeknek is dicsőségére válna!
    https://leharblog.wordpress.com/2020/08/24/quo-vadis-israel/#comments

  • Úgy tartják, “elveszett nemzedék” vagyunk mi, Ratkó-gyerekek.
    De vigasztalhat az a tudat:
    az utánunk következő nemzedék is elveszett.
    Csak épp ők saját magukat veszejtették el.
    A szavazófülkékben.

    Röviden:
    Nem kell a magyarnak
    török, osztrák,német ruszki ahhoz
    hogy időről idöre lenullázza saját magát.

    Kérdés mikor csap át ez a folyamat mennyiségi változásból minőségibe: Mikor fog VISSZAVONHATALANUL odaveszni a Haza ?

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 27
    4:15 du.

    Hát igen..elég hosszú egy cikk, azmár biztos.
    Ésugyebár a mai rohanó világban..ahol az idő pénz..sajna..

  • Geyza
    2020 augusztus 27
    4:25 du.
    Beszélj nyugodtan 25 és alatti ismeretlen magyar fiatalokkal és rájössz hogy, miért a szavazófülkékben fogják pont ők elveszejteni Hazánkat és a jövőjüket! Elképesztő a globális -írott, elektronikus és virtuális- média közösségi szemléletet rossz irányba módosító hatása, melyet legjobban a kiherélt (neo)liberalizmus és a globális piac legfőbb a “minden áron vedd meg, mert megérdemled” mantrázott jelszó totális individualizmust serkentő hatása szerintem nagyon rossz irányba befolyásol, miközben minden eddig bevált erkölcsi és esztétikai mormákat ezekhez képest sokadrangúnak degradálnak!

  • O1G egy irgalmatlanul veszélyes barom, az EU testén
    pofátlanúl élősködő PARAZITA, aki kihasználja a self hipnózisba terelt retárdaltak jóhíszeműségét. Röviden, egy moslék gazember ! Egy ravasz, kitáplált, képmutató disznó, egy ronda, minden hájjal megkent szélhámos!

    Amig a Fidesznek megvan a kétmillió, biztos puddingfejű szavazója, addig ez az elmebeteg büdös kis műparaszt, hatalomra éhes O1G hátradől a bársonyszékébe a vári Karmelita palota erkélyén, megnyalja a kolbászzsíros szájaszélét, kávét kér, fingik egy nagyot és kuncog magába.

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 27
    5:26 du.

    Ebben csak az a jó (az a bíztató számomra)
    hogy nem fogom megérni a végkifejletet.
    Amúgy mag sz–rok nagyívben arra hogy az unokáimnak mitől lesz rossz az életük.
    Maguknak csinálják, viseljék is majd az ódiumát.

    Én ugyan nem fogok agyilag megpattanni a tehetetlen mérgelődéstől. Röhögök az egészen oszt kész.
    Mimást tehetnék nemiga ? .. : )

  • Orsós Elemér,
    látom bekukkantottál egy tisztességes és még ráadásul magyarul is hibátlanul író blogba.Hogy miért hoztad ide,nem teljesen indokolt,de ez legyen a Te gondod.Még mindig jobb,hogy Azt hoztad ide,mintha az ittenieket próbálnád oda vinni.Ugyanis Ott állunk a Vártán.

  • Geyza,
    valóban nem szólítottál meg az előző cikkben,de azért nem feledkeztél meg rólam sem.Amit válaszként írtam azt erre fel tettem:

    Geyza
    2020 augusztus 25
    9:59 de.
    Illepityu:

    “Izrael épp most békül az Arab Világ jelentős részével.
    Teherán és Törökország dühöngve figyeli a történteket.
    Lehet hogy Gyurink is hamarosan másként fog írni Anagyúrról?

    (Gondolom a természetetellenes Izrael-barátságát hamarosan
    felül fogja bírálni a természetes vérvonal-beli
    elkötelezettség, elvégre kipcsákok
    vagy mi a jóbánatok ők..)”
    Ráadásul,azt sem tudom ki az Anagyúr.
    További felvilágosítás a témáról nem az én feladatom.
    Szent a BÉKE?

  • Geyza
    2020 augusztus 27
    5:02 du.
    Kedves Geyza, azért végy erőszakot magadon és rágd át magad rajta, mert nagyon megéri, ha másért nem a hozzánk hasonló egynyelvűek elkápráztatására, amit ott művészi fokon túllicitálnak a mi anyanyelvünk szépségének megkoronázására! Ezért még a mi nyelvünket is pozitivan akceptáló Gyuri is tapsikolhat!

  • Pityi Palkó
    2020 augusztus 28
    1:20 de.

    Orbán már 2012-ben is orvosi eset volt ( https://endresy.blogspot.com/2012/07/miniszterelnoki-tunetlicit.html ), akin a paranoid skizofrénia tüneteinek nagy részét (a kíivülről láthatókat) végig lehetett pipálni.
    Az azonban már nem csak az ő hibája, hogy hagyják szabadon bomolni.

  • Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy fontosnak tartom, hogy itt a vitát le lehet folytatni, mindenki elmondhatja a véleményét demokratikusan. A pocskondiázóknak csak annyit írnék, hogy nincs olyan politikus, akiről az ellentábor kortesei hasonló mocskot ne tudnának összeszedni.

    Folytatva a szomszéd topikban leírt gondolatmenetet. Talán az általános iskolai tanító néni még látta, hogy a kis Viktorka nagyon jó tanuló, de ami az együttműködési képességét illeti, azon volna még fejleszteni való. Viszont ahogy egyre feljebb került az iskolarendszerben a kis hősünk, egyre inkább háttérbe szorult a nevelés, és az oktatás került előtérbe. A középiskolai, majd az egyetemi oktatók nem érnek rá a diák lelkivilágával törődni, nekik fontosabb a dolgozat, a vizsga, az érdemjegyek. Pláne az úttörőben az a szempont, hogy jó beszélőkéjű legyen a gyerek.
    Mondja már meg kedves szerző, hogyan jutott be az ország legjobb egyetemének jogi karára valaki, ha nincs végig jeles, de inkább kitűnő bizonyítványa?
    Kéri László “érdemei” a Bibó kollégisták kinevelésében múlhatatlanok, aztán ott a sok szponzor meg akik felkarolták a kezdő politikust. Ők talán egy gyűlölködőre, propagandistára pazarolták a díjakat és jutalmakat (abban az időben)?
    Én ugyan nem voltam ott, de logika szerint nem kerül be akárki ezekre a helyekre, ahhoz jó tanulónak kell lenni, de viselkedni is tudni kell. Sok tehetség pont azért kallódik el, mert nincs aki fölkarolja, vagy képtelen elviselni az atyáskodást.

  • Ami a magyarok lelkivilágát illeti, a cikkben fölsoroltak és a cáfolatok is a nemzetkarakterológián alapulnak, ami tudománytalan, de legalábbis használhatatlan a való életben.

    Tudomásul kellene venni a tisztelt ellenzőknek is, hogy a magyarokat is érték traumák, ahogy sok más népet, és ezek földolgozása sokféleképpen történhet. Ennek nem mond ellent, hogy a magyarok is, mint sok más nép, sajnos bűnöket is elkövettek.
    Sokszor, sokan leírták már, hogy a jobboldalra jellemző az önfelmentés, az öndicséret a magyarságtudatban. Erre újra meg újra rácsodálkozni, hát ez már elég unalmas az ilyen újságcikkekben.
    Annyit jegyeznék meg ezzel kapcsolatban, hogy a szocialista korszak történetírása érthető okokból a magyar uralkodó osztályokat tette felelőssé a kudarcokért. Pl. egy Nemeskürty könyvet nem lehet nyugodtan végigolvasni (akiből utóbb egyébként fidesz közeli lett), hogy abból ne ömöljön a magyar nemesség pocskondiázása. Még a középkorban is, mikor világbirodalmak csaptak össze, csak a magyar nemesek hibásak mindenért. Nem az angolok, nem a németek.

    A mostani kényes baloldali és liberális fanyalgók az akkori történetszemlélet ellen talán fölemelték a szavukat, és idézgették Márait? Nem, pláne hogy Márai tiltott volt a szocializmusban.

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 27
    5:26 du.

    Elemér az oktatás minősége a: múlt, jelen és a jövendő nem is olyan régen láttam egy (Samsung???) legújabb okosteló hirdetést egy laundromat (fizetős önhasználatú mosoda) -ban két fiatal mossa szennyesét de csak fél kézzel adagolnak és nyomogatják a mosó vagy szárítógép gombjait mert oda sem nézve a telefonjaik csodálatos képernyőjét bámulják elbűvölve (akár egy fogtömést is meg lehetne nekik csinálni érzéstelenítés nélkül mialatt bámulnak rá)… de ami a lényeg az, hogy mutatja a hirdető mit látnak a képernyőn HD ben 5G vel!!! na mit? egymás pofázmányát az egyik mosógépsortól eltakarva a másik mosógépsorig

    ezzel számomra a mai generáció le is lepleződött (visszamenőleg a mileniálisok mind) és USA statisztika hivatalos és részletes a mai 30 on aluli ifjúság 35+%-ka nem is keres párkapcsolatot semmilyent még alkalmit sem!!! a média azaz hivatalos propaganda áradat megölte a romantikát az ágysarkába kucorodás és okostelózás a “lét”

    szvsz ez a vég! de majd ők meglátják önmaguknak csinálják miközben el vannak tévedve a BLM és kapcsolódó “mozgalommal” mert azt hiszik az bármilyen megoldást ad majd a valós problémáikra…;

    mialatt az elnök tegnap bejelentette hogy a Nemzeti Gárda és a SWAT ki lesz küldve ha a helyi önkormányzatok nem oldják meg a reménytelen hőzöngéseket

    mindez tök demokratikus!

  • Pityi Palkó
    2020 augusztus 28
    1:20 de.

    Bár a megfogalmazás kissé vulgárisnak tűnik, belátom, hogy ezt nem is lehetett volna másként – tökéletes leképzése néhány közérthető szóval a jelen helyzetnek!

  • Orsós Elemér !
    -Engedelmével egy 25 év alatti kér szót !
    -Igen, “orbánozással” tele a padlás, ami tudjuk abszolút kontraproduktív…
    – Természetesen, ebben a műfajban vájtfülű, irástudók is megnyilatkoznak sokszor igen szellemesen…
    – Itt, egy jobb sorsra érdemes település nyomorult “falubolondja” is öklendezhet…- márcsak ilyen a demokrácia…
    – Félve feddem meg Ille urat, mert nem tudhatom az amnézisét, hogy van-e remény mentális rehabilitációjára…

  • gyuri10
    2020 augusztus 28
    5:13 du.
    Nem volt alantas szándékom, csak arra akartam jó példát mutatni hogyan kell magasabb célok érdekében még az egymást egy kanál vízben megölni képes politikai ellenségeknek is kezet fogni legalább arra az időre amig a közös probléma el nem hárul! (A mieinknek viszont nem ártana egy alapos hazaszeretet ösztönző intenziv szeminárium, bár ezeknek a megélhetésieknek lehet hogy, csak a drasztikus -szerintük méltatlanul szemtelen és igazságtalan- fizetés megvonás verné ki a biztosítékot! 😀 )

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 29
    1:58 de.
    a kedves szerző megmondja: nem kellett oda se jó bizonyítvány,csak pártajánlás. a kedves papa, mint párttitkár, benyomta, mint annyi más párttitkár a magáét. persze, Csodalámpás, te ilyesmiről soha nem hallottál.

  • slapaj
    2020 augusztus 29
    7:39 de.
    tudod, kicsi slapaj, egy újszülöttnek minden orbánozás új 😀
    megnyugtatlak, ha ismernéd az anamnézisemet, azzal sem tudnál mit kezdeni, buta vagy te ahhoz.

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 29
    2:15 de.

    másik -m-rlejárt szavatosságú- cikkben kérdezed grizit… hogy… dehát a grizi nem tudja, úgy általában semmit sem tud de szereti használni a billentyűzetet az akármin amin helyesírási hibákat tesz közzé… ott István a király kapcsán volt erről szó

    a honfoglalás és a honalapítás néhány száz évében keresgéltek hogy hová csapódjanak,

    dehát oda ahonnan elmenekültek nem igen volt ildomos…;

    oda ahová menekültek ott meg gyanús alakok voltak

    (teljes joggal a berohanásos rablóhadjáratokat figyelembe véve amely mószer mai napig használatos nem akrván termelni inkább kirabolnak másokat azután jön valaki aki nagyobb kutya és akkor behúzódnak zsugorba)

    persze ezzel sem voltak mások másként csak akkor amikor “a” mások csinálták akkor lett -nagyhírtelen- Szent László a honvédő… meg a kevésbé de azért… Dugovics Tífusz…; Dobó Katalin akinek volt egy bátyja István

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 29
    1:58 de.

    a Kéri Laca meg a Bíbó a hibásak, hogy mennyire rühelltem -már anno- mind a kettőt

  • Besancon
    2020 augusztus 29
    5:40 de.

    Autóbuszt nem vezethetsz orvosi alkalmassági vizsgálat nélkül. Országot viszont minden kötöznivaló barom vezethet mindenféle vizsgálat nélkül.

  • Néhány aktuális orbánizmus: (és még hol van a vége?)Kapcsolódva a slapaj által lenézett, szerintem viszont remek Illepista gyűjteményéhez.
    Jó kezekben van az ország, ez nem vitás! Az oktatás és egészségügy már régóta központosított szocialista nagyvállalat, így sajnos már szót sem érdemes vesztegetni rá. Viszont vannak egyre jobban teljesítő NER intézményesedő területeink:
    Irodalom és a hazai zene – az örömódát a libsik kezein kalapáccsal eljátszani kívánó szimpatikus erdélyi szakemberünk Demeter Szilárd kezében, a magyar színjátszás és színészképzés pedig a remek kárpátukrajnából származó Vidnyánszki úr kezében összpontosul.
    https://444.hu/2020/08/29/itt-a-vege-vidnyanszkyek-kezi-vezerlessel-iranyithatjak-az-szfe-t

    De a keresztény szeretet jegyében sem restelkedik a mijóurunk csodálatos rencere:
    “Az új tanévtől csökkenti, majd teljesen megvonja a kormány a kiegészítő támogatást a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskoláitól. A MET több óvodát, általános iskolát és középiskolát is fenntart Budapesten és az ország hátrányos helyzetű térségeiben, például a Szabolcs megyei Tiszaszentmártonban vagy Beregdarócon.”
    https://444.hu/2020/08/29/megvonja-a-kormany-a-tobblettamogatast-ivanyi-gaborek-iskolaitol

    Nagyon jó interjú olvasható Iványi Gábor lelkésszel:
    https://jozsefvaros.hu/hir/75241/a-gyulolet-elszabaditasanal-pokolibb-dolog-keves-van
    Örülhet slapaj kollega – tényleg kihalófélben vagyunk.

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 29
    1:58 de.

    Az ELTE volt anno a legmagasabb szinten szervezett egyetem. Mármint KISZ, majd párttagsággal rendelkeztek ott a legtöbben. Ha ebbe beleszámítod, hogy külön teológusképzése volt, akkor ez azt jelenti, hogy a teológusokat leszámítva gyakorlatilag 100% volt a KISZ/MSZMP -tagság.
    A Bibóba kifejezetten azok kerültek, akiket legtöbbször a szülői hátteret is figyelembe véve, a PÁRT-szervezetek ajánlottak. A bekerülteket aztán a PÁRT a kisebb, és olykor a nem is kisebb szemétségekből is kimosta. Két okból: a szülők (zömben pártfunkcik) iránti gesztusból, részben mert ezzel sakkban tudták tartani a szülőket, és a csemetét is.
    Tekintettel arra, hogy a kontraszelekciós nyomás már a középiskolában is kialakult, az, hogy ezek a csemeték hatost kaptak akár valamiből, az semmit sem jelent. Sík idiótán is lehettek kitűnők.
    Erre a legjobb példa Orbán neten is valamikor elérhető szakdolgozata, ami legfeljebb egy tanszéki munkatárs cikkvázlata lehetett, mielőtt odaadták beadandóként ennek a szerencsétlennek. Olyan formai hibákkal (pl. kézzel betoldott szövegek, 2 második oldal, stb.), amire másutt legfeljebb kettest kapott volna.
    Egyébként igen, a KISZ-, és pártszervezetekben megvolt a helye az olyan, kisebbrendűségi komplexustól szenvedő, és ezért bárkin, bármikor bosszút állni hajlandó csinovnyikoknak, mint amilyen Orbán vagy Kövér. Mert ezek a figurák meggyőződésből voltak szemetek. Tudva, hogy más útjuk (pl. szakmai) nincs előre. Azonban anno arra is vigyáztak, hogy a portás hatalmánál több ne legyen a kezükben. Nem véletlen, hogy Orbán sem kapott semmilyen operatív funkciót (komolyabb KB-tagság, vagy hasonló). Pont az efeletti sértődése hozta létre a Fideszt, egy esős délutánon a Park-szinpad büféjében. S nem véletlen az sem, hogy az egykori pártfunkcik, akik ismerik az előéletet is, dúsulnak a Fidesz-ben, ahonnan nagyon vigyáznak nem-nagyon-beszólni a régi MSZMP-s bivalyoknak.

  • Geyza
    2020 augusztus 28
    12:11 du.

    látod már megint elszóltad magad, az éjféli operabemutató sokkal hosszabb és azzal ér véget, hogy: inkább lőjön!

    de ugyanezt nem lehet elkészíteni egy Omega számról, sem a Zorrán Jön Ki Ahang egyik opus áról sem

    vagy te tudsz olyat?

  • Andrew_s:
    “külön teológusképzése volt,”

    Mármint az ELTE-nek? No ne, tisztelt Andrew_s, ha lehetséges, a kétségtelen tényeket illetően – világnézeti-politikai beállítottságunktól függetlenül – próbáljunk a valóságnál maradni! Az ELTE elődje a m. kir. Pázmány Péter Tudományegyetem volt, amely 1921-től hittudományi-, orvosi-, jogi- és bölcsészettudományi karral bírt. 1949-ben létrehozták a természettudományi kart, 1950-ben megváltoztatták az egyetem nevét, egyben megszüntették a hittudományi kart, ami a továbbiakban Római Katolikus Hittudományi Akadémia néven az a Magyar Katolikus Püspöki Karhoz került. Az ELTE-ről leválasztott orvosi kar 1951-től önálló egyetemként működött tovább.

  • Andrew_s
    2020 augusztus 29
    3:07 du.
    eme nagyértékűdhöz kis adalék kiemelve a bárhol a világban működő “küzdelmet” a túlélésért és a “másiknál” jobb létért függetlenül az egyén tényleges képességeitől, tudtommal és tapasztalatom szerint ez már a kapitalizmus legutolsó kidudorodásaiban is működő képes szabad verseny azaz a tényleges tudás és alkalmasság már nem döntő, ha az a bizonyos aspiráns valakinek hasznos bármilyen okból…

    hosszú ideig eredményesen dolgozva egy adott hatalmas szervezetben és elismerten az ember fia kiépíti kapcsolatrendszerét vagy az ennél is bővebb ismerősök láncolatát akik közé be lehet sorolni azokat akik “csak” tudják ki vagyok és ha kérek valamit akkor ezért további kérdések nélkül megteszik

    kis senkiházi felkészületlen fiatal kerül a területünkre és helyezkedik, nem a tudásával (az nincs neki) és nem a szakmai felkészültségével (az sincs neki) hanem benyalással kis party itt másik kis party ott azt hívén hogy a 30 ezüst ér még valamit és lehet érte kapni bármit!

    messze kellett utaznom másik földrészre és hosszú időre hiányt hagyva hátra utazásom 2 hét múlva volt esedékes és akkor eme alak támogatója és főnöke megkeresett, hogy (hiszed vagy nem?) adjam át a kapcsolataimat XY -nak… mondtam neki, és hogyan gondolod? tálcán vagy papírzacskóban… és akkor megértette a “támogatott” még ottlétem alatt el is tűnt boldogabb vadászmezőkre…

    az orbán és a kövér és a hasonszőrűek is hasonlóak lopnak nem csak pénzt és az ami nem pénz az a fontosabb… módszereik borzalmasak és eredményességük a befogadón múlik és — nagyon jól írod sokan láttak benne fantáziát hogy kesztyűbábként előretolják és a háttérből kapják meg a több mint 30 ezüstöt

    ez van szerte széjjel a világban kivéve azokat a helyeket ahol kizárólag tényleges eredményekkel lehet előrejutni

    hol van ilyen?

  • Andrew_s:
    “Az ELTE volt anno a legmagasabb szinten szervezett egyetem. Mármint KISZ, majd párttagsággal rendelkeztek ott a legtöbben.”

    Nem tudom, csupán feltételem, hogy a felsőoktatási intézmények oktatói és hallgatói között a Pártfőiskolán volt a legmagasabb párttagok aránya, utána talán a BM, majd a Közgazdasági Egyetem egy-két karán (külügyi, külker), s talán a HM felsőfokú oktatási intézményeiben. Hogy az ELTE oktatói és hallgatói körében mekkora volt a párttagok aránya, az egyetem régi iratanyagának kutatásával elég egyszerűen megállapítható lenne – de nekem fogalmam sincs róla.

    Voltak bizonyos állami kitüntetések (pl. a Magyar Szabadság Érdemrend, a Szocialista Munka Hőse, a Szocialista Hazáért Érdemrend, talán a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem, stb.),
    amelyek kitüntetettjeinek gyermekei felvételi vizsga nélkül törvényesen felvehetők voltak, illetve azonos pontszámok esetén a felvételnél előnyt élveztek.

    Ezen kívül a felvételi vizsgákon persze (mint ma is mindenütt) nyilván számíthatott a protekció, a személyes ismeretség – de hogy frekventált egyetemeken gyönge középiskolai eredményekkel, nem jól sikerült felvételi vizsgákkal bíró jelöltek tömegét csupán azért vették volna föl, mert az apjuk egy jelentéktelen vidéki cég még jelentéktelebb párttikára volt – hát ez iránt vannak kétségeim.

  • Hazai Lámpa:
    “Ami a magyarok lelkivilágát illeti, a cikkben fölsoroltak és a cáfolatok is a nemzetkarakterológián alapulnak, ami tudománytalan, de legalábbis használhatatlan a való életben.”

    Ej-ej Hazai Lámpa! Ön, – visszatérése óta – mind többször okoz kisebb-nagyobb csalódást nekem! 🙂 Ahogy annak idején a nagy Sztálin, az univerzális zseni, a népek bölcs tanítója iránymutató tanulmányokkal ajándékozta meg a világ népeit a közgazdaságtudomány, a nyelvtudományok, a pedagógia, társadalomfilozófia, a biológia, a kibernetika köréből, úgy Orbán Viktor Vezényló Tábornok is igyekszik a tudományok setét erdejében utat mutatni minden magyarnak:

    “Gúnyolódni szoktak a liberálisok, hogy a nemzetkarakterológia nevetséges dolog. De meggyőződésem, hogy a siker lényegét a nemzetkarakterológia és az ágazati politikák összehangolása adja. Ha a gazdaságpolitika összetalálkozik egy nemzet kultúrantropológiai sjátosságaival, akkor az emberek részt fognak venni benne.” – így a Vezér és Kancellár, akinek bölcs útmutatását
    Ön most figyelmen hagyni… mit figyelmen kívül hagyni?! egyenesen tagadni! látszik. (És mielőtt hülyének nézne, a nemzetkarakterológia kérdésében természetesen Önnel értek egyet.)

    Mivel az én szadizmusomnak is vannak bizonyos határai, a Nemzet(meg)vezetőnk megvilágító erejű kinyilatkoztatásának részletesebb ismertetésétől egyelőre megkímélem.

  • SzandiMandi
    2020 augusztus 29
    2:43 du.

    Slapaj lenézése csak színpadi. jól láthatóan – mivel hasonlót nem képes produkálni – irigy, ráadásul a sértegetésen kívül semmi másra nem képes, se ellenérveket, se tényeket nem képes előhozni, de ez csak a szokásos. sajnos, a fiatal kora nem mentesíti a tudatlansága alól.

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 29
    2:15 de.

    “nemzetkarakterológia”

    ezt @kővendég elménckedése miatt kerestem meg nálad a forrásnál (hát mit mondjak, nem egy Kodály i forrás)

    ez tényleg létezik? és lehet belőle doktorálni meg PhD-zni sőt akadémiai levelezőtagságot meg akadémiai rendes tagságot is lehet vele kidolgozni?

    van még ilyen a NER-ben?

    és:
    “Tudomásul kellene venni a tisztelt ellenzőknek is, hogy a magyarokat is érték traumák, ”

    ezt én úgy fogalmaznám “át”, hogy: a magyarok traumatikusak® (ebbe beleértendő az én személyes véleményem: ők maguk a trauma maga!!!)

    az ilyen fajta “problemsolving-olás” szvsz nem vezet sehová, hacsak nem a szakadékba…

    valami igazi gazdasági megoldással el lehetné -még- érni azt, hogy a magyarok lelki élete is másképpen alakuljon (marxizmus alaptétele: a “Lé”-t meghatározza a tudatot) és sohasem fordítva

    ennek eklatáns (Rejtő szerint: kézenfekvő) példája az USA (ő mint a világ esze és csimborasszója) jelenlegi BLM -mel összekapcsolt kavargása NEM LEHET A BETEG LELKET EGY MÁSIK BETEG LÉLEKKEL MEGGYÓGYÍTTATNI TRUMP ODAMENT ÉS FOGADTÁK ÉS TOVÁBB LÖVÖLDÖZNEK CSAK ÚGY CUMBEJSPÍL MERT MÉG A MEGOLDÁS LÁTSZATA IS EL VAN KERÜLVE… de olyan jól látszik vídejón amint az elnökválasztás előtt usque 2 hónappal a lövöldözők között sétál…

    mindez Levédiaalsópöffetegen el sem képzelhető ott a balaton környékén Győrtől délre marad NER és deriváltjai (mert a ló is tud deriválni)

    ez sem tudományos de muszáj volt leírnom, kikivánkozott olvasván a nemzetkarakterológiát (azóta néha csuklok mikor eszembe jut)

  • Ille István, 2020 augusztus 30, 2:17 de.
    |gy igaz, a legobjektívebb érve eddig az volt, hogy: azt mondta az apukám, aki az egészségügyben vezető pozícióban van – az egész járványkezelés az ország nyunyókája és a hazaküldési botrány cáfolataként. Az itteni “szolgálata” is csak referenciaként szolgálhat a kesma valamelyik propaganda médiájához, ahol nyilvánvalóan hatalmas karrier vár rá – mert hát pontosan ilyen embereket keresnek 🙂
    Bár valószínűleg már meg is találták, amilyen rátermett!

  • Ille István

    SzandiMandi
    2020 augusztus 29
    2:43 du.

    “…sajnos a fiatal kora nem mentesíti a tudatlansága alól.”

    ——————————–
    Nem bizony! Bár én kicsit idősebbnek gondoltam 25 alatti -nál – de majdnem mindegy, a kor önmagában semmire nem jogosít és nem mentesít a gondolkodás terhe alól, sem fiatal sem idősebb korban. Slapaj aligha azért gondolkodik így, mert “25 alatti” ő valószínű 70 körül is ilyesmiket írna, legfeljebb másféle szóhasználattal, másféle kifejezésekkel. Amikor érdemi tudás és főleg megtapasztalás nincs a készlettárban, akkor érveket sem tudja mire építeni!
    Slapaj “lenézése” a jelen időszakban nem más, mint a sámlin ülő lenézése a hokedlin helyet foglaló felett, de – ismétlem, nem az életkora miatt, bár ezzel kész bármikor “visszavágni!” mert elég ostoba hozzá, hogy azt gondolja a véleménye szempontjából ez egy különleges adu. Úgy tűnik azonban, sosem fogja megérteni, hogy nem csak a 20 (25 alatti) éveseké a világ! Nagyon nem!

  • Kővendég
    2020 augusztus 29
    5:32 du.

    Nem papi képzést emlegettem, és lehet, hogy valamelyik filozófiai intézet keretein belül. De biztosan volt pl. vallástörténet oktatás, mert anno nekem papírom volt arról, hogy annak hallgatására befogadnak, noha a kertészetire jártam. A Kertészetin nem járultak végül hozzá. Az is rémlik, hogy az előfelvételis katonaságban külön állatkertként kezelték azokat a leendő bölcsészeket, akiknek hivatalosan is vallásközeli jövőképük volt.
    Szervezettségileg nem egy olyan rendezvényhez volt szerencsém, ahol büszkén emlegették, hogy 96-98% -os a szervezettség az ELTE-n. De biztos rosszul emlékszem.
    Amúgy a nem nappali képzések sokkal heterogénebbek voltak. A foximaxin pl. egyáltalán nem volt elvárás a párttagság, akármit is tart a legendárium.

    Mindamellett mindezek szerintem mérsékelten érintik a Bibóról írtakat, amely elég közel volt a kertészetihez ahhoz, hogy elég sok mindenről akkor is halljunk, ha nem mindig akartunk. (az, hogy a KEK-en a legnagyobb pofája a nem túl szomjas bibósoknak volt, akiknek szinte fix szavajárásuk volt, hogy a papa a pártban majd elintézi.

  • Kővendég,

    Még azt is elhiszem, hogy ahogy mindenkinek megvolt a maga ’56-as, úgy valószínűleg mindenkinek megvoltak a maguk egyetemi tapasztalatai is.

  • Alma!

    Sajnos már “bezárt” az O. és családja, c. cikk, így az ottani írásodra (aug.28. 10:27) itt reagálnék, ha C.A. megengedi!

    Az úttörők mozgalmával kapcsolatos leírásod nagyjából valósak, így látom én is – de hisz ezt már annyiszor és oly sokan megbeszéltük, körbejártuk ( itt is), hogy sok újat már nem tudunk hozzátenni ! Én kicsit később voltam úttörő – kb a te és a gyerekeid közötti időszakban – és talán csak annyit, hogy “az én időmben” is szinte mindenki úttörő volt, de azért voltak kivételek, akik valami oknál fogva kiestek a rostán! Mint pl a férjem is, akinek “avatását a szülők nem kérték” tekintve, hogy a “gyerek ministrált” – ám ezt az illetékesek tudomásul vették, és soha semmi gond nem volt belőle, sőt az osztályfőnöke azt kérte, hogy ha lehetséges vegyen részt a táboros ill. egyéb programokban, mert példás magaviseletű gyerek, aki jó hatással volt a fegyelmezetlenebb tanulókra. Így esett, hogy “avatatlan úttörőként” szinte valamennyi szabadprogramban részt vett. Nálunk egyébként még a rosszabb tanulók ill. a gyengébben teljesítők is lehettek úttörők, tekintve hogy a 12 pont lényege épp az volt, hogy “az úttörő ahol tud segít” és működött az un. felzárkóztatás elve, épp ezért a magatartásban, tanulásban “lemaradással küzdő” tanulókat nem közösítették ki ily módon! Hogy ez jó volt e vagy sem, azt így utólag már megítélni nem tudom, de akkor valószínű természetes lehetett.
    Szerettük egyébként a különböző sport meg irodalmi /tájékozottsági vetélkedőket, gyűjtöttük buzgón a papírt, a szemetet, és időnként valamelyik örs feladatul kapta a kerület valamelyik idős polgáránál tett látogatást, ugyan meséljen már az életéről stb aztán ebből valaki fogalmazott egyet az örsi napló számára és kész!

    Senkinek sem előnye, sem hátránya az úttörőlétből nem származott – Az első talányodat illetően: én sem tudom Hazai mikor volt úttörő szerintem igen csak a vége felé lehetett (szerintem még nincs 45) túl sokat nem tud róla /róluk, amiket ir, az nem annyira a valós történéseken és ismereteken alapul, mint inkább feltételezéseken! Talán érhette némi kellemetlenség a tanárnője vagy az úttörő szervezet részéről, esetleg nem kapott meg valamiféle elismerést amire vágyott, és úgy érezte őt illeti, ám a kivételező tanárnő egy jó tanuló, talán tehetősebb gyereket részesített előnyben – mert ilyenek ezek, a jó képességű, jól teljesítő, tehetséges gyerekek közül is azokat emelik ki, vagy részesítik előnyben akinek a szülei megtudják adni, fizetni mindazt, amit másoknak nem – ezért is kallódik el sok tehetség! Ám, ennek alapjában véve köze sincs az úttörősséghez, hiszen a kivételezés, a különböző okoknál fogva biztosított előny, megkülönböztetés az iskolákban (is) nagyjából az emberrel egyidős, az úttorőség meg épp nem! Ha létezett, és itt-ott jelen voltak ilyen olyan privilégiumok, az az úttörősség nélkül is ugyanúgy működött. Valami ilyesmi történhetett, mert nem lehet nem észrevenni a frusztráltságát ahogy rugdalózik a témában, és aligha valós vagy helytálló kijelentéseket tesz olyasmiről amit nem annyira ismer /ismert olyan mértékig, hogy szakértőként nyilatkozzon azok “tévedéseiről” akik átélték, és nem találják úgy, hogy bármilyen szempontból “meglettek volna vezetve”- netán a sok hülyéskedés forrását még élvezték is!
    (Miért mondom, írom mindezeket? Mert én még emlékszem a H. Gerti – féle egészpályás letámadásra, a témában!)

    Ugyanez volt helyzet a KISZ-esetében – semmi felesleges ideológia, semmi átnevelés, minimális kötelezettség, talán még annyi sem mint úttörőkorunkban! Tagdíj, néha egy- egy iskolai rendezvényen, bálon szervezői munka, segítség, zongora kíséret stb Persze, hogy KISZ -tag voltam, naná, hisz enélkül nem mehettem volna építőtáborba, már pedig azok voltak “Kamaszkorom legszebb nyarai” – hogy a klasszikusokat idézzem!
    Önmagában a KISZ -titkárság nem jelentett belépőt egyetlen egyetemre /főiskolára sem, de ha az egyébként összejött, akkor sokat számított, plusz tényező volt
    – ezért ragadt ott sok buzgómócsing. Ennyi!

    A második talányod már egy kicsit könnyebb feladatnak tűnik: én úgy gondolom Kővendég egyáltalán nem volt rossz magaviseletű gyerek, sőt! Nagy valószínűséggel azért nem volt úttörő, mert 1. elvi kérdésként kezelte 2. az életkora okán (már az én gyerekem sem volt, mert mire odajutottak volna, addigra rég megszűnt, vagyis felbomlott a szövetség!)
    Vagy ha nem – hát kisnyúl! -:)))))

  • Besancon:
    “Amikor érdemi tudás és főleg megtapasztalás nincs a készlettárban, akkor érveket sem tudja mire építeni!
    Slapajtapasztalat “lenézése” a jelen időszakban nem más, mint a sámlin ülő lenézése a hokedlin helyet foglaló felett, de – ismétlem, nem az életkora miatt, bár ezzel kész bármikor “visszavágni!” mert elég ostoba hozzá, hogy azt gondolja a véleménye szempontjából ez egy különleges adu.”

    Lehet, hogy nem vagyok annyira jóhiszemű, mint Ön, de nem gondolom, hogy Slapaj esetében az érdemi tudás vagy a tapasztalat hiányozna, és azt sem, hogy ostoba lenne.

    Szerintem Slapaj úgy véli, hogy a jelenlegi vagy ahhoz hasonló rezsim valószínűleg még 15-20 esztendeig fennmarad (s ebben talán nem is téved), és folyamatosan megtapasztalja, hogy ebben és az ehhez hasonló rezsimekben az érvényesüléshez mi szükséges. Igyekszik, hogy majd érvényesülni tudjon.

  • Kővendég az aug.29-i hozzászólásában nagyon pontosan felsorolt néhány olyan (minek is nevezzem?) “kitüntetést”, amelyek az egyetemi felvételinél igenis előnyt jelentettek, akár a tanulmányi vagy felvételi eredményekkel szemben is.
    Az ELTE kari tanulmányi osztályain külön kategóriát jelentettek az ott dolgozó tiszviselők által ÉRMESEKNEK nevezett felvételizők, akiknek az “elbírálását” minden karra egyformán érvényes előírások pontosan szabályozták. Ez más egyetemeken is pontosan így történt.Később, az egyetemi tanulmányaik alatt az így felvettek közül kizárólag csak azokról tudtak a tanárok, akik KISz aktivistaként, vagy akár párttagként hangot is adtak az “elkötelezettségüknek”.
    Egyetemi hallgatóként is és kéőőbb oktatóként is nagyon kevés ilyennel találkoztam. Az tény, hogy kevesen is képesek voltak épp elég bajt keverni.

  • Andrew_s:
    “Még azt is elhiszem, hogy ahogy mindenkinek megvolt a maga ’56-as, úgy valószínűleg mindenkinek megvoltak a maguk egyetemi tapasztalatai is.”

    Van ami hit kérdése, van ami nem az, hanem szürke, bürökratikus, szervezeti ténykérdés; ilyen pl., hogy volt -e az ELTE-n külön teológusképzés? Nem volt. Ehhez nem hinni kell vagy nem hinni, bőven elegendő ha, akit érdekel, a NET-en rákattint az “ELTE története” címre. Ennyi.

    Hogy az ELTE bölcsészkarán, ahogy minden más bölcsészkaron a filozófia szakon tanultak -e valláskritikát, illetve bármely hallgat spec.koll-on tanulhatott -e vallástörténetet? Nem tudom biztosan, de minden bizonnyal. Ahogy azonban a “szentséges egyházi atya” nem összekeverendő az “egységes fegyházi gatyával”, az ELTE filozófia szak valláskritika tantárgya, vagy egy vallástörténet spec.koll. sem összetévesztendő azzal, hogy “az ELTE-nek külön teológus-képzése” lett volna.

    Ja, bár nem ide tartozik, de a félreértést elkerülendő megjegyzem, hogy nekem nem volt se személyes 56-os, se pedig egyetemi tapasztalatom. (Ha csak azt nem számítom, hogy egy időben – külsősként – bejártam a Károli Gáspár Református Egyetemre nyelvet tanulni. De akkor ott időnként csak valami minimális tandíjat kellett befizetnem, de semmiféle előző iskolai bizonyítványt nem kértek. Igaz, a nyelvtanulásról bizonyítványt nem kaptam, de nem is kertem, nem volt és nincs rá szükségem.)

  • “a grizi nem tudja, úgy általában semmit sem tud de szereti használni a billentyűzetet az akármin amin helyesírási hibákat tesz közzé… ott István a király kapcsán volt erről szó…”

    Rodeo, ezt díjazom! 🙂

    Válaszom egy régebbi kérdésedre: A tartozásomat természetesen törlesztem, de most – némi kellemetlen és kellemes történések következtében képtelen vagyok erőt venni magamon. Becslésem szerint úgy két hét múlva rendeződöm… De azt is meg kell mondanom őszintén, hogy egyre kevésné van kedvem ide írogatni, olvasva a sok nagyon selejtes kommentet szinte minden cikknél. De hát ilyen az élet…

  • Kővendég
    2020 augusztus 30
    5:30 du.

    Korábban is írtam, tévesek is lehetnek az emlékeim. Nekem sincsenek ’56-os emlékeim egyébként.
    Ha az ELTE története azt írja, akkor meghajolok előtte, és tudomásul veszem: tévesek az emlékeim. Ezt még leírhatom csupa nagybetűvel is, ha úgy jobban elhiszed, hogy leírtam 🙂 Nekem az emlékeimben az maradt meg, hogy azon az egyetemen volt elkülönített vallásfilozófiai, illetve teológia-oktatás, de nyilván tévedtem, hiszen le van írva, hogy nem volt. Részemről nem fogom tovább ragozni.

    ’56 kapcsán sem arra szokták mondani, hogy állt-e kiégett szovjet harckocsi, bennégett kiskatonákkal egy adott helyen, mert arról fotók is vannak. Ahogy a meglincselt, amúgy olykor sorozott állományról is. Az emlékek ott kezdenek szétválni, amikor ezt, egy kiskatona kínhalálát, forradalmi hőstettként kezeli valaki és kiemelt nyugdíra tart igényt, vagy állatias gyilkosságnak, aminek az elkövetőjére a szimpla akasztás egy enyhített bünti, mert viszonylag gyors. De ebbe ne menjünk bele itt szerintem.

  • Kővendég,

    A nem ide tartozóhoz még 🙂
    A Kertészetin volt olyan tárgy, hogy kötelező fakultatív tárgy. Aláírásra ment csak. Ezt gondoltam vallástörténettel teljesíteni az ELTE-n. Az egyetemem fura urai végül nem engedélyezték. Amúgy meg igazad van abban, hogy a vallásfilozófia és teológiai tárgyak oktatása nem azonos a formális teológus képzéssel. Még akkor sem, ha az én olvasatomban a teológus nem azonos a pappal. De tényleg hagyjuk. Köszi.

  • Besancon:
    “úgy gondolom Kővendég egyáltalán nem volt rossz magaviseletű gyerek, sőt!”

    Ezt magam is így vélem. Olyan 20-25 évvel késöbb egy színházi előtérben összeakadtam egyik volt osztályfőnöknőmmel. Persze nem ismert meg, én se őt (rossz az arcmemóriám). Szólt valamit a partneréhez. A hangjáról viszont általában évtizedekkel később is is felismerek szinte bárkit. Megszólítottam, bemutatkoztam. Szinte felsikoltott, összecsapta a kezét: “- Úristen, és maga még most olyan rettenetes ember, mint amilyen volt?!” Tehát biztos jó gyerek lehettem, hogy még 20-25 év, rengeteg más gyerek tanítása után is így emlékezett rám. 🙂 🙂

    Besancon:
    “Nagy valószínűséggel azért nem volt úttörő, mert 1. elvi kérdésként kezelte 2. az életkora okán”

    Nem, akkoriban aligha volt elvi kifogásom, és azt hiszem, nem az életkorom lehetett a probléma. Kisdobos még biztosan voltam, azt tudom. Arra már nem emlékszem, hogy még az úttörőavatás előtt történt valami iskolai ünnepségen, vagy magán az avatáson; tornaterem, Himnusz, igazgatói beszéd agyonkoptatott panelekből – és én közben elkezdtem röhögni
    egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Nemsokára a fél iskola röhögött, s persze ettől még kevésbé voltam képes abbahagyni.
    Kizavartak, másnap behívták apámat, pár nap múlva áthelyeztek egy másik iskolába. (Végülis, ha a botrány nem előbb, hanem épp az avatáson történt, akkor lehet, hogy mégis voltam úttörő – legalább 15-20 percig.)
    Így vagy úgy, nyilvánvaló, hogy az államszocialista rendszerben ellenálló, és a rendszer politikai üldözője voltam. 🙂 A rendszerváltást követő gondolkodtam is rajt’,
    hogy hősies ellenállásom elismeréseként meigénylek egy államtitkári, de minimum listás képviselői posztot. De aztán végignéztem a bandán… ezektől? és pláne ezekkel? No, nem!!
    Maradtam állatgondozó, így általában jóindulatú (bár a csimpánzok lopnak, ebből is látszik, hogy az ember legközelebb rokonai) és a maguk módján értelmes lények között dolgozom.

  • Kővendég
    2020 augusztus 30
    4:26 du.

    “Szerintem Slapaj úgy véli, hogy a jelenlegi vagy ahhoz hasonló rezsim valószínűleg még 15-20 esztendeig fennmarad (s ebben talán nem is téved), és folyamatosan megtapasztalja, hogy ebben és az ehhez hasonló rezsimekben az érvényesüléshez mi szükséges. Igyekszik, hogy majd érvényesülni tudjon.”

    ————————-

    Lehetséges, hogy így van bár azt változatlanul fenntartom, hogy akinek alapból hiányoznak bizonyos információi és tapasztalatai (ennek oka lehet akár a fiatal életkor is)viszont ennek ellenére néhány mérettel nagyobb mellényt visel mint kéne, az akár ostobaságokat is összehordhat, kellő belátás és mérsékletesség híján. Ha viszont reményei szerint ez a rezsim még 15-20 évig is tarthat, és ehhez szorosan idomuló alapállást vesz fel, akkor lesz bajban, ha ez a rendszer egyszer csak “kimegy alóla” – esetleg hamarabb mint gondolná. Mert egy nagyjából előrelátó (nevezhetjük számítónak) egyén ezt is belekombinálja! Ám ha jól okoskodom, ez már nem a mi problémánk lesz!

  • Almási Alma
    2020 augusztus 30
    8:16 du.
    Álmaink Almája,

    ennek is te vagy az oka! mert kellemes magánügyeiddel élvezkedsz, ahelyett, hogy emelnéd a színvonalat, engem esz a kefe, hogy nem tudom kitalálni, a grizi milyen apparátussal billentyűzik, és hogy mekkora újjai lehetnek…(örök rejtvény) hja és hogy melyik faiskolában volt körtefa csemete?

    a másik dolog, remélem a kellemetlenségeid már elmúltak (elmulasztottad azokat!) és csak a kellemességeid tartanak távol eme Deus ex machina azaz KMH cikkeitől ide is bedaruzzák magukat a “deusok” ember legyen a talpán aki nem vakul el tőlük…

    hozzál már némi villámfényt és ózont

    addig is minden jót

  • ALMASI ALMA ,Aug 30,8:16 du.

    Nem , nem “Istvan kiraly”-rol ment a parbeszed, hanem hogy vajo Vajk vezer miert arulta el a magyarok nyelvet, irasmodjaikat, tarsadalmi es gazdasagi rendszeruket. amivel a magyar leventeket jobagyokka tette.

    Mind azt csaupan a paparol kapot masodlagos, sot maradekokbol osszetet koronaert.

    De magacska keptelen volt azon hozzaszolni a sajat tudasa es velemenye akapjan.
    Inkabb az egyeni tamadasait tukorzette a gepeles hibain es az ekezetek hianyain.
    Nem az volt a kispolgadi csokebenyessegei????

    Azon meg az evtizedek sem volt kepes segiyeni?!

  • Almási Alma,
    mások,illetve a nagy többség ledegradálásán szeretnél feljebb lépni?Ne tedd,mert ezek a gondolatok önrombolást végeznek.Ha akarod megtudod Te mutatni az Emberhez méltó arcodat is.Mert az is van!

  • Kővendég
    2020 augusztus 30
    5:30 du.

    56-os emlék

    a suliban jól be volt fűtve a fa-szén tüzelésű vaskályhában és mi mialatt majszoltuk a fejenként egy kis tábla svájci csokit amit az USA küldött a forradalmároknak mi forradalmi lendületből bedobáltuk az úttörő igazolványainkat a kályhába… otthon semmi különös a SZER-t egy darabig nem zavarták és nekünk kéz alatt baráti kapcsolat révén az Orion ból volt világvevő rádiónk és a SZER ott recsegett de nem emléxem mit brekegett mentek a rémhírek nekem az volt a feladatom, hogy elmenjek bringával kenyérért a maszek pékhez (volt olyan) isteni friss meleg 2 kilósakat sütött és én kivártam a soromat azután még sorállás alatt az utca hosszában feltüntek a T34 -esek nagy sebességgel a város felé tartva amíg ott voltam nem lehetett átkelni az utcán… azután vége lett… mi nem igen mentünk be a városba el voltunk látva kajával egy évre csak a kenyérért kellett bringáznom… utána sok szó esett róla, hogy: “nagyimre” nekem a nevén kívül nem mondott semmit! majd hosszú hiátus után (mi nem sok mindent éltünk át) 1968 ban IBUSZ -szal Bécsbe mentem azzal a hátsó gondolattal vettük a jegyet, hogy kinnmaradjunk e vagy nem de miután a szállóban 2300 órakor kikapcsolták a gázkonvektort és kinn méteres hó meg -30C° én is és ő is úgy döntöttünk ez nem nekünk való és nem vettem semmit a Maria Hilferen pedig oda szinte eltoltak bennünket hülye magyar költsd a filléreidet alapon bóvlira…én már akkor sem és azóta sokkal kevésbé

    az iskolákban lehetett korábban is vallási oktatást kapni… de én nem kértem belőle bár korfirmáltam… ennyit erről a filozófiai részéről annyit, hogy amikor nekiszegezett kérdésemre a tiszteletes nem tudott számomra elfogadható választ adni a bibliai izékkel kapcsolatban oda sem jártam többé a vasárnap délutáni teadélutánokra sem… ez így maradt bennem mai napig

  • Besancon:
    “Ha viszont reményei szerint ez a rezsim még 15-20 évig is tarthat, és ehhez szorosan idomuló alapállást vesz fel, akkor lesz bajban, ha ez a rendszer egyszer csak “kimegy alóla…”

    Szerintem nem kizárólag akkor. Slapaj – lehet, hogy kellő ismeret és tapasztalat hiányában, ezt nem tudom – nem veszi számításba, hogy Nem csak a forradalmak falják föl időnként a gyermekeiket, hanem az ellenforradalmak is. Nem biztos, hogy az Orbén-rezsim minden következő etapjaiban a rezsim túlontúl elkötelezett híveként mutatkozni meg, minden esetben feltétlenül olyan fix élet-, pozició- és vagyonbiztosítást fog jelenteni.

  • Andrew_s:
    “Az emlékek ott kezdenek szétválni, amikor ezt, egy kiskatona kínhalálát, forradalmi hőstettként kezeli valaki és kiemelt nyugdíra tart igényt, vagy állatias gyilkosságnak, aminek az elkövetőjére a szimpla akasztás egy enyhített bünti, mert viszonylag gyors.”

    Ebben egyetértünk. Személy szerint – sok egyéb mellett – talán ezért nem lelkesedem különösebben a forradalmakért és az ellenforradalmakért. (A fülke-ellenforradalomért sem.)

  • Kővendég
    2020 augusztus 31
    5:13 de.

    Hát, mondtam én, hogy elvi okokra vezethető vissza a “nem úttorőség?” – mert simán rossz gyerek bárki lehet, az nem különösebb kunszt – de előkacagóként, hangos nevetésre bírni egy egész sulit, az nem semmi, ez bizony “rendszer kritika!” Mert mi mást jelentene az avatáson történt akció, ha nem egy tudatalatti véleménynyilvánítást? -:))))

    A csimpánz lopásokkal kapcsolatban, egy élményem nekem is van – szó szerint “maradandó!” Annak idején, sok évvel ezelőtt, a veszprémi állatkertben jártunk barátokkal, és a csimpánzok ketrece előtt állva beszélgettünk, én a kezemben fogva hol levettem, hol visszahelyeztem a napszemüvegem, mikor észleltük, hogy az egyik csimpánz velünk szemben mereven figyel minket – egyszer csak kinyúlt a rácson, egy hang nélkül kivette a kezemből a szemüveget, kezdetnek mindjárt kiütötte belőle a két lencsét, majd imitáló mozdulatokkal felrakta a homlokára! Néhány másodpercig nézett ránk, vajon mit szólunk a produkcióhoz, aztán elrohant, és már a társaival estek egymásnak a különleges prédáért!
    Jót nevettünk, és tovább haladtunk, majd visszafelé sétálva mikor a csimpánzokhoz értünk, kiröpült elénk valami – az én barátom dobta vissza nekem az alaposan megtiport napszemüvegem! Intettem, hogy köszönöm, és eltettem – azóta ez valamiféle kabala nekem, hát ezért írtam, hogy maradandó.:-))))

  • Almási Alma
    2020 augusztus 30
    8:16 du.
    Álmaink Almája

    engedd meg
    ez valaminek a vége aminek nincs folytatása mert álmok vannak de nagyon kevés teljesedik be és ez sem!!! sőt dehát a többi a Big Bang tagadása és röhögés könnyekkel
    https://www.youtube.com/watch?v=JR4_9-4cW_o
    remélem müezzin beengedi

  • Andrew_s
    2020 augusztus 31
    2:07 de.

    Szerintem is volt valami vallásoktatás az ELTE Múzeum-körúti épületében – úgy tudom, egy évfolyamtársnőm bátyja oda járt, papnak készült. Ez a 60-as évek elején volt, de szerintem az a rész megmaradt “Pázmány”-nak, nem lett átkeresztelve “Eötvös-nek”. De lehet, hogy rosszul emlékszem. Mindenesetre a Trefort kertben mindig nyüzsögtek reverendás hallgatók is az én időmben.

  • Kedves Besancon!
    Csak korábbi hozzászólásom kiegésítéseként:

    https://nepszava.hu/3089878_visszaadni-egy-keresztet

  • Kővendég
    2020 augusztus 31
    5:13 de.

    A cicák is szeretnek lopkodni.

    Az enyém különféle rejtekhelyeken kis kupacikat képezett mindenféle rossz tranzisztorokból és egyébb apró alkatrészekből.
    A csúcs az volt amikor az elveszettnek hitt radírgumimat rálépés révén a szőnyeg alatt találtam meg, hogy hát mi a fene dudorodik ott.
    Onnantól, ha használnom kellett a radírt, mindig oda tettem vissza.
    Ha egyszer ott a helye…

  • Kővendég
    2020 augusztus 29
    7:06 du.

    “Kultúrantropológia”*…menten összesz..rom magam..

    *Idézet Nagyjómiurunk változatos definícióiból.
    De lehet hogy nem is definícióról van szó, hanem egy pártíz miliárdocskából létrehozandó
    új “nemzetkarakterológiai”** tudományágról.

    **Nemzetkarakterológia : Csak nem ez is valami új tudományág a Szíttya kék ég árvalányhajas gyepűin ?
    (Pár tíz milliárdocskával megtámogatandóan ? )

  • Rodeo11
    2020 augusztus 29
    4:55 du.

    Nem volt ott a film végén a slusszpoén?
    Ahh minő impertinencia..Lemaradt..bojjjzasztóóó
    Még szerencse hogy kb 32 változatban van feltöltve
    a kabaré-tréfa a Youtubera.Szóval nem maradtál le semmiről.

  • slapaj
    2020 augusztus 29
    7:39 de.

    Te is szót kapsz itt!
    Pedig amiket leírsz, az mind tömény szervestrágya.
    Szóval nézzél végig magadon kispofám,aztán hányd el magadat.

  • gyuri10
    2020 augusztus 28
    5:38 du.

    Gyurka:
    Én tégedet magas-ívben…
    Nem neked írtam hanem rólad.
    A kettő nem ugyanaz.Adjak egy Magyar Értelmező-szótárat?
    (Most kérdeztem tőled ugyan, de csak írónikusan.Ne válaszolj.)

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 28
    5:41 du.

    Namég csak az hiányozna nekem,
    hogy kisregényeket olvasgassak a Lehár-blogon.
    Én ugyan kedvelem Lehár írásait,de azért mindennek van határa.

  • T.Besancon,Kővendég,Presbiter!
    – Természetesen, nem tudom milyen lesz a következő 15-20 év ! – Én ebben vergődöm, Önök a múltban, – ami a szóhasználatuk alapján, valamiféle “értelmiségi” vegetálás lehetett, ami életük alkonyára kifényesedett!
    – Nézzék el nekem, hogy letünt világukból, nem sok erőt meríthetek… ami nagyon sajnos,- de erös szimpátiával olvasom gondolataikat, amik inkább egymásnak szólnak és a “nosztalgiának”…
    – Űditő, hogy egy gyűlőlet-blogon, emberi hangon és nyelvünk iránti alázattal jelennek meg…

  • ˙

    Kővendég&HazaiLámpa

    MAGYAR NEMZETKARAKTEROLÓGIA=ELKÉSZÜLT az ARANYVONAT c.cikkopus

    (témája és alattvalói hangneme együttvéve)

  • Idézet : “””…Rajongóim azt tartják, hogy orbánfóbiám van…”””
    Ez az egész cikkre most is igaz.
    Idézet : “””A NER jelentéktelen…””” bekezdéshez : Mindent elmondtál ami a kádár rendszerben pontosan így működött , nézd meg a mai ellenzék fő-fő szólóit,pártjait mi történik ott —- ::: akkor kikről is beszélsz???
    “””””A legszörnyűbb ebben az egészben, hogy nem csak egy önkéntes geci van, hanem sok “”” Pontosan így volt a kádár r.-ben is csak akkor geci besúgóknak is hívták őket ! Kiről is beszélsz?
    nem elemzem tovább-bár elolvastam végig,de van szükséged az előzőeket figyelembe véve sok mindent átgondolnod!
    üdvözletével

  • Ille István
    2020 augusztus 29
    11:33 de.

    Ille úr, maga mindig a tényeket hiányolja. Erre kérem, ha adna végre valami cáfolatot, azt megköszönném. Wikipédia, Orbán-életrajz, talán nem hazudik.

    ” … jogot tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1987-ben diplomázott. Szakdolgozatát a lengyel Szolidaritás mozgalomról írta.[8] 1983-tól diplomájának megszerzéséig volt tagja a Szakkollégiumnak (1985-től Bibó István Szakkollégium). 1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget. Ezután 1987 és 1989 között Szolnokon lakott, de Budapesten dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt. 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől 1990 januárjáig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választás miatt félbeszakította.”

    A jogi egyetemre manapság különösen, de szerintem akkoriban is csak azt vették föl, aki teljesített egy bizonyos pontszámot. Főleg az ELTE-re. Főszereplőnk ráadásul igencsak kreatív volt, sok minden érdekelte, az egyetemi újságírás meg az angol nyelv tanulása, sőt itt valamelyik topikban még a kis filmszerepéről is külön cikk volt.
    1. Na most ehhez képest maga azt állítja, hogy egy pártfunkci buta, tehetségtelen, modortalan fiacskája csak azért érte el mindezt, mert volt protekciója? Még a Soroshoz meg a Bibóba is azért vették fel, mert megsértette a tanárt vagy mi? Soros úrhoz mennyiben volt jó ajánlólevél, ahogy itt föntebb írják, egy vidéki pártfunkci jelentéktelen fiacskája?

    2. Bele kéne törődni, hogy volt a kis Viktornak egy szép arca is, és megvezette ezeket az okosságokat. Egy demokratikusabb rendszerben ez hamarabb kiütközött volna. De sajnos a magyar politikai környezetben, akár a szocializmusban, akár a rendszerváltáskor, egy szűk kör akarata érvényesült. Az érdekek vezették a politizálást, nem az értékek. A mi kutyánk kölyke, ez többet számított, mint hogy milyen ember.
    Magyarul: itt az ördöggel összefogna inkább bármelyik politikus, minthogy a másik párt demokratikus értékrendű, de esetleg más politikai beállítottságú (konzi, lib, balos) képviselőjével.

  • Besancon
    2020 augusztus 30
    3:46 du.

    Esetleg a a te véleményed alapján döntsük el azt is, hogy mi szükséges az ifjúsági neveléshez? Én csak leírtam a véleményem, nem én szüntettem meg az úttörőt.

    A diákönkormányzatok, amik az új rendszerben talán ugyanúgy látszatintézményként indultak, a demokratikus rendszerben 1990-től működnek. Sajnos nem lett olyan országos jelentősége, mint az úttörőnek, mert nem volt aki megszervezze, nem volt mögötte minisztérium vagy akár pártok támogatása.
    Megengedem, az úttörőmozgalom nem volt anno a párttagság előszobája, ilyet nem is írt senki. A KISZ azért már más, az előnyt jelentett a felvételinél, ahogy fönt is írták.
    Összességében: ha már volt egy országos szervezet a gyerekeknek, akkor azt igenis jogos pedagógiai szempontból kielemezni. Nem volt pozitív hatása nevelési szempontból, mutatja ezt itt az egyes egykori úttörők sértettsége is. Eddig semmi pozitívumot nem tudtatok róla írni, csak azt, hogy nem volt olyan rossz, meg hogy nem vette senki komolyan.

    (A szabadidős elfoglaltság fontos, de senki nem mutatta még ki, hogy ez bárkinél is pozitív irányt hozott volna a nevelésében. Hangsúlyozom, itt a nevelésről beszélek, pl. hogy összekovácsolta a sorkatonákat vagy cserkészeket a sok megpróbáltatás, kaland.)

  • Kővendég
    2020 augusztus 29
    7:06 du.

    és Rodeo

    Most kicsit elszomorodtam, de talán valahogy túlélem. A kilencvenes években rendkívül népszerű volt ez az irányzat, mert ugye a szocializmusban ez tiltott gyümölcs volt. Ez a régi mese a germánok és szlávok tengerében feloldódó magyarságról.

    De nem volt ez egy külön tudományág, hanem több mozgalomnak volt az ismertetőjegye. Az ellenzék még nem ismerte föl ennek a létét sem.
    Úgy gondolom, hogy a szavazók bizonyos műveltséggel rendelkező részénél hatásos. Másokat pl. azzal fog meg Orbán, hogy “nem engedi be az emmigránsokat”.

  • Hazai
    Lámpa
    08:46

    “Bele kéne törődni,hogy a kis Viktornak volt egy szép arca is.” szólítja fel eképp’ kiskegyed az olvasótársait…

    Csakhogy e drága “”kisfiú”” ugyanott, már a Bibóban(!) a hozzá hasonló, ugyanolyan setét és Kövér barátjával közösen szült egy “dolgozatot”, amelynek az volt a fő és sajátkezű konklúziója, hogy’aszongya:
    ” A JOG BÁRMIKOR MEGVÁLTOZTATHATÓ PARANCSOK HALMAZA. ”

    Tehát ebben a fiúcskában már akkor benne lakozott a makacsparaszt kutyaszufla. A rabló tehetség, amely már akkor magában hordozta az autoriter diktátor szociopata vonásait, mely faragatlan vonások belülről, a lelke mélyén marták szét az oly sokat hivatkozott jogi egyetem törvénytisztelő hagyományát és vonásait…

    Ugye mily szép is ez, Lámpácska !?

    Orbán emberi természetében itt az a pont, amely őt Hitlerhez teszti kísértetiesen hasonlatossá, aki ezt a kérdést – a maga idejében – pontosan így gondolta. Tudniillik ez az a dilemma amelyen ha bármely más, akárki csavargó is túlteszi magát, vagyis semmibe veszi, azaz lesz rja a jogot, minek megfelelően rezzenéstelen pofával töröl el alkotmányt, fékeket és ellensúlyokat, és egyáltalán bármi jogszabályt, amiről Ő úgy gondolja, hogy az őt a személyes előrehaladásában egy kicsit is gátolja… Ezen túl olyan jogszabályokat akaszt a nyakunkba, amely jogrendszerről azt állíthatja és terjesztheti, hogy az ő országa egy jogállam.. Pedig mindenki tudja, hogy ez csak az idézett, kiemelt mondat esszenciája,azaz az . o r b a n i z m u s veleje, kvintesszenciája…

    Halihó: -V-

  • hazai lámpa
    2020 szeptember 1
    8:46 de.
    na akkor legyek megnyugodva? ilyen csodálatos indíttatással csak egy kültelki lótolvaj és útszéli schwichák vált belőle; még a pembroke is megünnepelhetné

  • Geyza
    2020 augusztus 31
    8:43 du.
    Mint mondtamvolt Neked: ne az -esetleg neked- unalmas tartalomért, hanem a hibátlan és élvezetes irodalmi élményért olvasd el! 😀 Ilyet nem kapsz le egy magyarországi irodalmi könyvespolcról! Sajnos, mert mintha szándékosan develválnák az anyanyelvünket!

  • Kővendég!

    Egyetértek Presbiterrel, az alábbiakat illetően (is)

    “Kővendég az aug.29-i hozzászólásában nagyon pontosan felsorolt néhány olyan (minek is nevezzem?) “kitüntetést”, amelyek az egyetemi felvételinél igenis előnyt jelentettek, akár a tanulmányi vagy felvételi eredményekkel szemben is.
    —————–
    Ez alighanem így volt, szerintem konkrét példát is tudnak rá sokan a környezetükből. Volt kolléganőm mesélte kb 12 éve mikor még itthon élt – már egy ideje Bristolban tengetik a mindennapjaikat családostól – az épp zajló egyetemi /főiskolai felvételik kapcsán, hogy ő bizony nem felvételizett – kicsit hülyén nézhettünk rá, mire kiderült, hogy a “munkás/paraszt származás” érdemi minősítésénél fogva nyert felvételt a Közgázra anélkül, hogy bármiféle tudást, alkalmasságot bizonyítania kellett volna, pedig nem volt sem osztályelső, sem kitűnő bár vitathatatlanul értelmes, jó képességű diák, de megjegyezte, hogy ha felvételiznie kellett volna, aligha jutott volna be, a sok kitűnő eredménnyel jelentkező hallgató közé. Különösebb próbatétel nélkül bejutott tehát olyan tényezők miatt, amelyekről aligha tehetett! “Saját szájával mesélte” tehát nem innen onnan hallottam és összeraktam alapon írom, hogy kezdetben szinte valamennyi vizsgája “alig” volt (épp hogy görbült ) vagy mindjárt csak utóvizsgával sikerült. Eltelt vagy két-három félév, mire rájött, hogy azért ez már nem a szolnoki gimnázium, ahol amúgy jó tanulóként volt elkönyvelve, ezért némi tanulgatással, meg a viszonylag jó képességeivel boldogult – itt azért nem árt egy kicsivel nagyobb szorgalom, és intenzívebb felkészülés! ( mellesleg az már csak plusz adalék, hogy a szülők kiknek köszönhetően a lányuk annak idején bekerült a közgázra, hosszú évek óta elkötelezett fideszesek – Boda kutyafüle hozzájuk képest!)

    De! A bejutás az egy dolog, az hogy mi kerül a hallgató személyi anyagába, miként kezeli a tanulmányi o.vezetője/előadója stb az mind külön válik illetve nem igazán fut össze a hallgató egy-egy tárgyból nyújtott akár írásbeli akár szóbeli teljesítményével. Mert amikor egy adott vizsgán a tétel húzást követően a tudás “bizonyítására” kerül sor, már aligha számított, hogy “az én szüleim a Szocialista hazáért érdemrend vagy a Munkás – Paraszt hatalomért emlékérem ilyen olyan kitüntetettjei, esetleg párttitkár, vagy netán a Szocialista munka hőse stb akkor és ott már csak a vizsgáztató tanár és a hallgató létezik /létezett – az adott tanár pedig nem rendelkezett olyan nyilvántartással, sőt kevés kivétellel általában nem is érdekelte, hogy a hozzá aznap délelőttre vizsgázás céljából bejelentkezett hallgatók közül ki miféle. (Ezek viszont már a konkrét tapasztalataim) Kivéve persze, a már Presbiter által is említett jó nagy arcot növesztő párt ill. KISZ funkcikat, akik gyakran a tudást is a “hátterükkel” helyettesítették volna!

    Nem tudom, hogy OV hogyan és minek köszönhetően jutott be az ELTE mindig is elitképzésnek számító jogi karára, vagy a te szavaiddal élve “egyik frekventált egyetemére” Valószínű, hogy nem közepes tanuló volt, elég rátermett és eszes is lehetett, ám ez még lehet, hogy nem lett volna elég egy sikeres felvételihez – a nappali /állami képzésre jelentkezők között nem is kevesen hozták a maximumot – kellett esetleg a párttitkár papa ráhatása. Ám ez koránt sem úgy működött, hogy az “egyetem fura ura” megnézte, hogy mennyire jelentékeny vagy jelentéktelen az adott vállalat melynek a párttitkára volt a jelölt felmenője – magasabb szintről jött a segítség, ezért nem volt elhanyagolható tényező, hogy a “szívességkérő” jó káder legyen – valamit valamiért!

    Még valami az aug.29. 6:12 írásod végéről: a jogi karra nem a “jövő bíróit” vették fel – ez egy tiszta, “romlatlan” elképzelés – ott egyszerűen jogászképzés folyt, és mint tudjuk a jog talán az egyetlen olyan hivatás, melynek képviselői az élet minden területén megtalálhatóak – hogy az egyetemi képzés után kiből lett bíró, ügyvéd vagy ügyész, jogtanácsos vagy valamelyik terület szakjogásza, és egyáltalán merre vette az irányt az egyéni döntés, készség és rátermettség, na meg “ingerencia”kérdése – így szép egyszerűen! Egy adott jogi diplomával bármerre lehet indulni, de nem árt ha mielőbb a szakvizsga felé vesszük az irányt – enélkül a gyakorlati életben semmire nem megyünk, főleg ha akarunk is valamit kezdeni a diplománkkal és nem csak dísznek kellett! Enélkül mondják az ember lányára /fiára, hogy “befejezetlen jogász!” – mint OV

  • hazai lámpa
    2020 szeptember 1
    9:31 de.
    úgy tűnik engem nem tudott “megfogni” mint nagyon sok más sem és nem csak O1G vel kapcsolatos,

    hanem csak úgy általában…szerény megjegyzésem:

    elméletek az elméletekről a legkevésbé!

    ebbe beletartozik az az ábrándozás -néha egészen jól szituált tudósok esetén is-, hogy a világnak volt kezdete azaz lesz vége is(SIC); ennél agyalágyultabb elméletet keveset olvastam, teljesen bibliai indíttatású!

  • Geyza,
    úgy látom,nem bírod visszatartani,ami a szádból magas ívben szivárog.Ez nálad a száj záróizmok sorvadása vagy fixa idea?Mert ha az első akkor az visszatér a kiinduló pontra.Ha igen, hát…mégis sajnálatra méltó vagy,pedig azt hittem,hogy valami normalitás még beléd szorult.Tévedtem.
    magyar nyelvtudósoknak:ironikusan nem azonos az”írónikusannal”.

    Geyza
    2020 augusztus 31
    8:39 du.
    gyuri10
    2020 augusztus 28
    5:38 du.

    Gyurka:
    Én tégedet magas-ívben…
    Nem neked írtam hanem rólad.
    A kettő nem ugyanaz.Adjak egy Magyar Értelmező-szótárat?
    (Most kérdeztem tőled ugyan, de csak írónikusan.Ne válaszolj.)

  • U.I.
    Izrael nevét akkor vedd a szádra,ha már megtisztul a szád minden szivárgó anyagtól.Addig…ha van mivel gondolkozz,hogy mi közöd van hozzánk.Szerintem annyi,mint a makói vöröshagymának a proletár diktatúrához.

  • hazai lámpa
    2020 szeptember 1
    9:21 de.

    “Összességében: ha már volt egy országos szervezet a gyerekeknek, akkor azt igenis jogos pedagógiai szempontból kielemezni. Nem volt pozitív hatása nevelési szempontból, mutatja ezt itt az egyes egykori úttörők sértettsége is. Eddig semmi pozitívumot nem tudtatok róla írni, csak azt, hogy nem volt olyan rossz, meg hogy nem vette senki komolyan.”

    Szerintem Te sem sértődsz meg ha most alaposan megcáfollak:
    határozottan állítom hogy, sokkal hatásosabb volt a gyermekeket felügyelet mellett -otthon normális szülők által megcáfolt- téveszmékkel kábítani, mint hagyni hogy, most kütyüket nyomkodva Face-booktól, Tik-Toktól, fogyasztás serkentő gerintelen reklámoktól és herbáloktól felügyelet nélkül kábulhatnak!

  • Kedves Bendeguz!
    Vajk – pontosabban Geyza fejedelem, az apja (nem ez a mienk itt), aki belátta, hogy a Kárpát-medencében nem tudjuk megvetni a lábunkat hosszú távon, ha nem leszünk keresztények. Az augsburgi vereség egyértelműen megmutatta, hogy az európai viszályokba fegyveres zsoldosként beleavatkozni (“kalandozások kora”) hosszú távon nem kifizetődő, mert Európa képes összefogni ellenünk, és akár kiirtani is minket a Kárpát-medencéből. Persze a HIT megváltoztatása erős kulturális változásokkal is járt, amit István drákói szigorral hajtatott végre. EZÉRT vagyunk még itt ezer év után is…

    Mellesleg, amióta csak én itt vagyok ezen a fórumon, azalatt már egészen nyugodtan megtanulhattad volna a magyar helyesírást. De ha nem, hát nem. Csak legalább erre ne lennél büszke.–

  • gyuri10,
    az itt megjelenő hozzászólások egy jelentős része – többek között a tieid is – pocsék, pökhendi, a tárgyhoz nem tartozó, a többieket lenéző ostobaságok. Tisztelet a kivételnek! Az utóbbi időben nagyon leromlott az egész fórum, de ezen nem is csodálkozom. Magyarország is nagyon leromlott.

    Voltaképpen nem is nagyon van már kedvem ide írni, csak becsületből válaszolok még azoknak, akik megszólítanak – mert gyerekkoromban így tanultam. És mert még van egy tartozásom a KMH felé, befejezni a cikksorozatomat.

  • Rodeo11
    2020 augusztus 31
    2:53 du.

    A tűzvarázs az egyik kedvencem már 12 éves korom óta, valamint a Siegfried’s Rheinfahrt… A papámnak volt rengeteg régesrégi lemeze, és nekem szabad volt iskola után (nem voltam napközis, hanem kulcsos gyerek) lejátszani ezeket, a szőnyegen ülve a lemezjátszó előtt, sőt véletlenül letörni a széléből egy darabkát, vagy ügyetlenségből a gramafontűvel átszakítani a barázdákat. Sose lettem leszidva emiatt. Azóta is opera és klasszikus zenekedvelő vagyok.

    Hét évvel ezelőtt megpróbáltam a Don Giovanni-t megrajzolni filmnek. Persze belefulladtam. Ha fel tudsz menni a Face-re, oda föltettem. A link az előtörténetre mutat, de a video fölötte van.

    https://www.facebook.com/agnes.holba/posts/1729376533814851?comment_id=1729787513773753&notif_id=1529300860884094&notif_t=feed_comment

  • HAZAI LAMPA;

    Wauuuu.
    Micsoda szep pedigree-t irt Maga az Orban neveben, talan omaga sem lett volna lepes cifrabban leirni.

    De mondja kerem ,szerezte legalabb egyettlen ebedet ugyvedi munkajaval????

    Mit cselekedett mind azokat a listazott tanulmanyaibol valoban hasznosodni???

    Orban pedigree-je csak kicsit rovidebb mint pl. Joe Biden-e.
    Aki egesz eleteben az adofizetok kicsikart penzen gazdagodott.

    S ha Orban az Angol jogrendszert tanulta, hogy a feneben keptelen volt kozel fel-evszazada abbol valami nagyon csopp tapasztalatat alkalmazni hazaja, nepe szamara???

    Eletemben mindeg amodon vettem minden alkalmazast keroseket, ne mond hogy mit kaptal a kozossegtol, hanem hogy mit tettel a kozosseg szamara es mit tudnal elerni a tarsadalom szamra, ha azt a lehetossget kapnad ???

    Vajon mit valaszolna arra a kerdesre meg Orban is?

  • hazai lámpa
    2020 szeptember 1
    8:46 de.
    mi is volt a kérdés? 😀

  • Hazai Lámpa:
    “A kilencvenes években rendkívül népszerű volt ez az irányzat, mert ugye a szocializmusban ez tiltott gyümölcs volt.”

    Az 1990-es években is? Ezt nem tudtam.
    Úgy tudtam, hogy a magyarországi történelmi nemzetkarakterológiai irányzat kezdetét legtöbbször Beöthy Zsolt (1848-1922) irodalomtörténész, esztéta, kritikus nevéhez, azon belül is az 1880 körül megjelent “A magyar irodalom története” c. művéhez (ezt nem olvastam) szokták kapcsolni, bár talán jóval korábbra is tehetnénk.
    Úgy tudtam, hogy ez az irányzat a magyar szellemi életben az 1930-as években volt igazán divatos, mégpedig Prohászka Lajos A vándor és a bujdosó c. művét követő jelentős vitairatokban, pl. Szekfű Gyula, Babits Mihály, Németh László, Fülep Lajos, Karácsony Sándor, stb. írásai. Hogy ezek 1990 előtt tiltott művek lettek volna, erről nem tudok, én a legtöbbet a Széchenyi Könyvtárban és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból kölcsönözve akkortájt olvastam. Más kérdés – és ebben Önnek igaza van – hogy akkoriban új kiadásban nemigen, vagy csak igen alacsony példányszámban jelentek meg.

    Hazai Lámpa:
    „Ez a régi mese a germánok és szlávok tengerében feloldódó magyarságról.”

    Ezt talán érdemes picit régebről kezdeni. Gottfried Herder (1744-1803) filozófus egy, azt hiszem kb. 1790 táján megjelent Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit c. könyvében, tett egy mellékes, elejtett megjegyzést a magyarokról, hogy „azok, mint az ország lakóinak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, vlachok és más népek közé vannak beékelődve, és századok múlva talán a nyelvüket is alig lehet majd felfedezni”. Ez a hírhedett un. „herderi jóslat” jelentősen hatott Herder magyar fordítójára Kazinczy Ferencre, rajta keresztül az egész magyar nyelvújításra (és ahogy lenni szokott, természetesen a nyelvújítás korabeli ellenfeleire), talán majd az 1849 utáni Vörösmartyra is.

    Önnek egybként teljesen igaza van, az 1930-as évek vége felé a kérdés – ekkor már a zsidó- és sváb- (hazai német) ellenesség kapcsán – kőként a népi írok egy részénél ismét előtérbe került.

  • Andrew_s
    2020 augusztus 29
    3:07 du.

    “..Sík idiótán is lehettek kitűnők.
    Erre a legjobb példa Orbán neten is valamikor elérhető szakdolgozata, ami legfeljebb egy tanszéki munkatárs cikkvázlata lehetett, mielőtt odaadták beadandóként ennek a szerencsétlennek. Olyan formai hibákkal (pl. kézzel betoldott szövegek, 2 második oldal, stb.), amire másutt legfeljebb kettest kapott volna.
    Egyébként igen, a KISZ-, és pártszervezetekben megvolt a helye az olyan, kisebbrendűségi komplexustól szenvedő, és ezért bárkin, bármikor bosszút állni hajlandó csinovnyikoknak, mint amilyen Orbán vagy Kövér…”

    ————————-
    A szóban forgó szakdolgozatot én is láttam, Schmidt P. elhíresült szakdolgozatának idején melyet ugyan nem, de OV szakdolgozatát egy ideig “meglehetett tekinteni” – aztán eltűnt! Hogy mi volt a cél, terelés vagy bizonyítás, a fene tudja, de kár volt feltenni : 1. senki sem kérte, miután ez épp nem volt a “kétely tárgya” 2. akinek még esetleg volt, annak is oda lett minden maradék illúziója.

    Tény, és az igazsághoz tartozik azonban, hogy akkor a hagyományos gépírással lényegesen nehezebb volt precízen és küllemre is elfogadható formába önteni egy szakdolit, mert ha egy oldalon helyesírási hibák, elgépelések, gyakori szóismétlések (ami akkor mikor írta fel sem tűnt) voltak azokat bizony javítás után újra kellett gépelni – figyelni persze arra, hogy az az egészhez viszonyítva jól illeszkedjen, értelme legyen. Később, már az általánossá vált szövegszerkesztővel ezt pillanatok alatt meglehetett oldani, nem különösebb kunszt – épp ezért ha valaki nem tudta azt saját maga megfelelően kezelni, voltak erre a célra irodák ahol a leadott, mindenféle javításon átesett (tartalom, stílus, helyesírás stb) végleges kéziratból normális formátumban megoldották azt. (ha jól emlékszem Orbánnál a sorkizáró sem működött ) Tehát nem volt lehetetlen, idő is volt rá elég – főleg ha valaki nem az utolsó pillanatban kezdett el kapkodni, és gépbe írni a sok hevenyészett oldalt. De ha azt úgy átvették tőle és értékelték, hát nagy kifogásunk nekünk sem lehet. Ha csak ez lenne a baj vele, egy szót sem szólhatnánk – sokkal inkább az utolsó gondolatod az intő, melyet a bármikor és bárkivel szemben kész bosszúról írtál!
    Ennek jó példáját látjuk most is Iványi G.-ral szemben.

  • Almási Alma:
    “Szerintem is volt valami vallásoktatás az ELTE Múzeum-körúti épületében – úgy tudom, egy évfolyamtársnőm bátyja oda járt, papnak készült. Ez a 60-as évek elején volt, de szerintem az a rész megmaradt “Pázmány”-nak, nem lett átkeresztelve “Eötvös-nek”.

    Nagyon könnyen lehetséges. Fogalmam sincs, hogy melyik épülettömb mikor és melyik állami vagy felekezeti intézményhez tartozott.

    Andrew_s és köztem csak arról zajlott a vita, hogy 1950-től az állami ELTE-n volt -e papi vagy civil (tehát nem-papi, hanem pl. hittantanári-, kánonjogászi-hivatásra, stb feljogosító diplomát adó) Teológia Kar? Szerintem nem volt.

    Sőt, tovább megyek; gondolom – és remélem (de nem néztem utána) – hogy állami egyetemen, főiskolán ma sincs. Azért úgy mégis, talán még se az állam határozza meg, hogy egy róm.kath. hittantanárnak mit kell tanítania a transzubsztanciációl, vagy egy református lelkésznek a kettős predesztinációról, egy zsidó hittantanárnak a mikve használatáról.
    Természetesen egy-egy adott állami felsőoktatási intézményben is lehet esetleg tanulni szabadon választható tárgy vagy spec. koll. keretében ilyen, olyan vagy amolyan vallási diszclipinát, ismeretet (amit az adott intézmény elvállal és van rá megfelelő oktató) – de az ettől nem teológiai kar, és nem is teológusképzés.

  • Almási Alma
    2020 szeptember 1
    7:03 du.
    Álmaink Almája

    köszönet, nagyon nagy! a Feuer zauber nekem is de szeretnélek emlékeztetni a Rajna kincse kezdő hangjaira ami nagyon hosszú évek különféle zenéi között való vándorlás után szinte az első helyre került a Máté passió “Nun ist der Herr zu Ruh’ gebracht…” kezdetű végső búcsú a “reménytől” ami a zárókórust előzi meg a világrengető Wir setzen uns… -t és a Vier letzte Lieder R. Straus-tól Jessey Norman Kurt Mazur előadásában ilyen lemezjátszós élményeim nekem is voltak, ott fedeztem fel a zenét addig amíg nem sikerült élőben hallani mert a rádió hangminősége sokáig URH előtt amikor Siciliából élőben közvetített (RAI) Verdi-k és hasonló (ott fedeztem fel magamnak Renata Scotto-t Bellini-ben)

    a grizi az -szerintem- gonosz, mindenkire haragszik mert a kisebbségi komplexusát nagyképűséggel takargatja és mikor a helyesírási hibáit betolja akkor olyan hisztérikus, hogy remeg tetőtől talpig, azt akarván mondani mindenkinek, hogy “namostaztánénmegmutatomnektekazakármitamitcsakéntudok”

    várva sorozatod következő részét, üdv innen a trópusi Kanadából (azt mondja a meteurológia, hogy azért lesz tél is, már nagyon várom olyankor jó Vivaldi száncsngőit hallgatni vonósokra)

  • Almási Alma
    2020 szeptember 1
    7:03 du.
    Álmaink Almája

    kinyitottam a fácsét de azt mondja, hogy csak egy szűk körnek engedted meg és ezért nekem nem nyitható ki, pedig a Don Giovanni -ban sok minden más mellett hatalmas adag igazi vihogó Mozart humor is van, a 3 “hölgy” és a kedvencem (énekeltem is eredeti nyelven) Leporello akinek a neve fogalommá is vált: “Madamina il catálogo é questo…” és a fafejű kővendég (egy nagyon régi de élő prágai opera tv közvetítés rendezője árnyékként tett be a műbe és én kuncogva figyeltem amint az “árnyék” nyomta lefelé a pokolba a Don-t… semmi kézfogás az árnyék a fejére tette a pracliját és ott erőlködött…)

    üdv.

  • Almási Alma
    2020 szeptember 1
    6:29 du.

    Miva?…Miva?

  • gyuri10
    2020 szeptember 1
    4:51 du.

    Mivan Izraellel már megint?
    Ahogy téged olvasunk, az jön le hogy Izraellel mindig problémák vannak, holott Izraelben nincsenek problémák, hacsak nem az Izreaelben élő nácisztikus izraeli állampplgárok nem okoznak Izreaelnek gondokat.
    Mint amilyen te is vagy ott, a távoli Izraelben, ami még lehet hogy a hazám lesz..
    Ha itt nagyon eluralkodnának az általad, (különös módon állítólagos izreali állampolgár) támogatott nácik, akiknek Izreal és az izraeliek elpusztítása a végső céljuk.

  • * e=a & a=e (De csak helyenként hehe)

  • Úgy látom,
    hogy Hazai Lámba
    kötelességének érzi bőbeszésőséggel
    álcázottsemmitmondásokkal elterelni az eredeti
    céljától ezt a topicot (is).Mint mindig ha
    kormánykritikáról esik szó

    Deháthaegyszer ez neki a dóga…
    Ugyanígy Gyurkánk meg Izraelizik..mint általában.
    Szegény Izrael. Ojvé ha tudnád mire használják a nevedet..

  • Alma:

    Itten ne haggyál minket,
    mint Szent Pál a bonyíkokat..

    /Idézet a Zindulabakterház c. örökződből/

  • Orsóskám:

    Van kb hat év restanciám,
    elolvasandó könyvek terén.Ezek
    a kéglimben mindenfelé lehelyezve* várják az elolvasásukat.

    Tehát beláthatod hogy
    minden 10-teletem ellenére Lehár kisregényére max 6 év múlva tudnék csak sort keríteni.

    De ezzel meg az a gond, hogy a könyvek kupaca* tovább fog addig nőni itten. Éshát ugye..a dolgok természetéből fakadóan ami szem előtt van, az automatikusan előbbre sorolódik be.

    *A könyvtáramba már nem férnek ezek be.
    Azzé nem voltam most pár napig mert flexet és AWI hegesztőt ragadtam hogy építsek egy jókora újabb könyvespolcot.

  • Vögelein:
    >>Csakhogy e drága “”kisfiú”” ugyanott, már a Bibóban(!) a hozzá hasonló, ugyanolyan setét és Kövér barátjával közösen szült egy “dolgozatot”, amelynek az volt a fő és sajátkezű konklúziója, hogy’aszongya: ”A JOG BÁRMIKOR MEGVÁLTOZTATHATÓ PARANCSOK HALMAZA. ”<<

    Talán se Ön, se más nem gondolja, hogy az alább következő nagyon-nagyon rövid, és így erősen zanzásított fejtegetéssel a Disznófejű Nagyurat védeni. De ha mégis, akkor maradok az Arisztotelésznek tulajdonított a mondásnál, "Amicus Plato, sed magis amica veritas".

    Mi a jog? Ezt a kérdést elég régóta, elég sokan és elég sokféleképpen próbálták boncolgatni. A különféle megközelítések két nagy csoportba sorolhatók: a természetjogias felfogású vagy az un. jogpozitivista csoportba.

    A természetjogias felfogások szerint a mindenkori hatályos, pozitív jog felett létezik valamiféle más, felsőbb jogi szubsztancia által alkotott jog: Isten kinyilatkoztatása, a Természet, az Ész, vagy éppen a Proletáritus Jogérzete. Ha és amennyiben a hatályos jog az isteni kinyilatkoztatásba, a természet jogába, az ész-jogába, illetve a proletáriátus jogérzetébe ütközik, akkor és annyiban semmisnek tekintendő. A jogpozitivista felfogások szerint a hatályos jog felett nem áll semmi, ezek a „mi a jog?” kérdésére azt válaszolják, hogy a „jog az a jog”, vagyis az éppen hatályos pozitív jog. Igy a jog valóban nem más, mint a jogalkotó szabályos eljárásban bármikor megváltoztatható parancsainak a halmaza.

    Még annyit jegyeznék meg, hogy egy politikai vagy társadalmi forradalom (vagy éppen ellenforradalom) az első szakaszában általában (de nem mindig) természetjogi érveléssel igyekszik legitimálni önmagát és intézkedéseit, amely a forradalom (ellenforradalom) gyözelmét követő sikeres konszolidáció esetén általában fokozatosan jogpozitivista érvelésbe fordul.

    Nem olvastam az Ön által említett dolgozatot, annak színvonaláról természetesen nem tudok véleményt alkotni, de a konkluzió simán belefér a jogfilozófiai felfogások egyik nagy, pozitivista
    csoportjába. Nem hozható fel vele szemben több probléma (igaz, kevesebb se), mint az ellenkező, természetjogias felfogással.

  • ALMASI ALMA; Sept. 1,6:29 du soraira;

    Kerves Almasi;
    A Vajk (elso Istvan) tortenet iroi minden kerdesek feltetelezesinelkul is csupan az egy-oldalu propahandakat es nem a valo tortenetek indito okait orokitettek meg irasban.

    A portyazo magyar hadak , a masodik Ausburg meletti kudarcaik vetet veget mind a nyugati portyazo rablo-hadjarataiknak.
    (Igen, nem lovaglasi gyakorlasuk volt mind az !)

    Nem azert mert belattak volna annak veszelyet, helytelenseget es erkolcstelenseget, hanem mert Otto adott nekik egy lecket amit maig sem lehet elfelejteni.
    Felakasztatta mind a katonai-vezetoiket.

    Hogy Vajk, aki elso Istvan lett, egyszeruen belatta hogy Otto hadai keszen altak azt megismetelni.

    De azt elhinni, hogy minden nemzeti identitasaikat ONKENTESEN feladtak volna, amit az idegenektol atvettek helyetesitettek.

    A Vata felkeles a bizonyitek, hogy a lakossag mind azzal ellentetben alt.
    A templomokat leromboltak es a papokat meggyilkoltak.
    S az orszag nagyreszet elfoglaltak (1045).

    A keresztenyseg meghoditotta Europat,ugy a Romai mint a Byzzantine vallasi hatalmak.

    DE egyetlen egy-sem adta fel teljes nemzeti identitasagaikat, nyelvuket, hituket, tarsadalmi es gazdasagi rendszeruk alapveto let-kehetoseget!!!!

    A magyaroknak az NEM csak kapitulalasuk , meghodolasuk, hanem teljesen mas tarsadaloma valasuk lett.

    Mindeg meghodolt a magyar a katonai kudarcaik utan, a mongoknak, a toroknek, a Habsburgnak, 44-ben Eichman SS-einek, 45-ben Stalin hadainak es a rajuk kenyszeritett rendszereket, de SOHA nem onkentesen!!!!

    Mindeg csak az eroszak tulhatalmanak hodoltak meg.
    Ami persze az altalanos emberi magatrtas.

    De mindeg voltak akik harcba leptek azok hoditasi ellen.

    Harcolt az Ottoman torok ellen.
    Tobbszor a Habsburg hatalom ellen.
    Nemlyek meg az Eichman SS-ei ellen is.
    Es 1956-ban a vilaghoidito Szoviet hadedrok ellen is.

    Mind az termeszetes ellenallasuk volt az idegen hoditok ellen, termeszetesen a Vata felkeles is amodon az idegen hatalmak altal kenyszeritett rendszer ellen.

    Minden teny ellent-bizonyit a Vajk ONKENTES ohajai altali nemzeti identitasuk megsemmisitenek.

    Otto es a romai-hatalom rajuk eroszakolasa kedvezobbnek tunt mint az allando hadakozasaik.

    Vajknak is biztonsagosabbnak mutatkzott a teljes meghodolas, mint a tulerovel valo allando haboruk es annak leheto kovetkezmenyei.

    Na annak belatast nevezheto “bolcsesseg”-nek, persze nem letezett mas ki-ut, de a valosag tagadasat ki nevezne annak????

    Inkabb Otto bizonyitotta bolcsesseget, Vajk-nak semmi mas ki-ut NEM letezett!!!
    S mind amelett, koronazott “szent” lett.

    Vakj hatalma nem szunt meg, inkabb megerositette valt.

  • Rodeo, ha igaz, akkor most a Facsén átírtam teljesen nyilvánosra… Ha gondolod, nézd meg, hátha sikerült…

  • Kővendég
    2020 augusztus 31
    5:08 du.

    Köszönöm a linket!

  • Rodeo11 aljas Potom leó11111,
    ha már megemlítetted a Don Giovannit,arról nekem az jut eszembe, hogy Holbával és az Izraelt hazájának álmodó ürgével együtt fogjatok mindhárman kezet az ott megírt “Kővendéggel” még ma. (szó sincs az itt lévő Kalaposról.)

  • Almási Alma
    2020 szeptember 2
    2:40 du.

    Álmaink Almája

    ahhoz szükségem van új linkre, a fentin még nem jön be

  • István,
    úgy látom,hogy ezt az egérpiszkot nehezebb levakarni,mint Orbánt. Hiába..a pofátlanokkal szemben még Te sem tudsz eredményt elérni.

  • Almási Alma
    2020 szeptember 2
    2:40 du.
    Álmaink Almája
    beléptem a saját oldalamra a fácsén, és kerestelek, mint Holba Ágnest de annyi hasonló ugrott be, nem tudtam kiválasztani melyik is…??? az egyiken egy szemüveges hölgy képe is van, az lett gyanús számomra de nem ugrik be semmi

    pedig őszintén kíváncsivá tettél, mivel szeretem eme típusú játékokat…
    a twitten meg ezt találtam
    https://twitter.com/goalstv3/status/1296936181817581570

    mivel “imádom” guardiola mágust ez pont jókor ugrott be

  • Almási Alma
    2020 szeptember 2
    2:40 du.
    Álmaink Almája

    nem akarom kommentálni, de ez csak neked, tőlem valami olyan hátsó gondolattal, hogy új rajzfilmet fogsz csinálni ezek után!!!

    az én -szerény- véleményem szerint ez felűlmúlhatatlan művészet és Schwarzkopf még csak kis istennő volt benne…
    https://www.youtube.com/watch?v=Jb3SpSOHpv0

    csoda lett volna ha nem ő Donna Elvira az egyik legvarázslatosabb hölgy a Teljes Mozar Övre ben, és a fiatal Siepi igazi olasz krakélerként adja amit kevesen az opera előadók közül (vagy senki?) láttam és hallottam Pesten ebben!!!!
    persze Furtwängler vezényli

    Don Giovanni- Cesare Siepi
    Leporello- Otto Edelmann
    Donna Anna- Elisabeth Grümmer
    Donna Elvira- Elisabeth Schwarzkopf
    Don Ottavio- Anton Dermota
    Zerlina- Erna Berger
    Masetto- Walter Berry
    Commendatore- Raffaele Arié
    Vienna Philharmonic
    July 27, 1953

    hja…, Salzburg!!! ahol Osváth Júlia ugyanezt Toscanini vel csinálta kb 30 évvel korábban
    Wolfgang Amadeus Mozart

    és hallgasd, én betöltöttem a Rozét és a quadrofón fejhallgatómat mert a szomszédok allergiásak…

  • chris lécci rúgjál bele a wordpress be az mégsem lehet… hogy az amit most betettem nem engedi be megőriztem Almának dehát van neked word press ed hogy a jó édes…

  • Besancon
    2020 szeptember 2
    6:10 de.

    A kertészetin oldalanként 3 nyilvánvaló javítás lehetett, de volt festék, meg a z a kis fehér krétaporos izéke. Meg volt már, igaz nem olcsón, fénymásoló is (nem a feketedő xeroxolás, hanem igazi). Magam a sajátomat én gépeltem ilyen technikákkal. Orbán két évvel később államvizsgázott… De tényleg nem árul el többet Orbánról, mint a suttyó igénytelenséget. Ami viszont megmaradt (nyilvános zsebhokizás, tehénengatya öltönyben megjelenés, stb.)

    Ahogy, mint egyet értünk a kisebbrendűségből elkövetett irtó-képessége is megmaradt.

  • T.Kővendég
    1:47

    Bocsánat, de az Ön érvelése pedig tiszta szofisztika, amely nem abból indul ki, hogy a Vezér [diktátor] adott időszakban [1987.] mi ellen is jártatta a bagólesőjét. Magyarul miről is hazudozott, tett úgy mintha ő és a többi Bibás lennének “a szabadság” szószólói, miközben ők ugyancsak szofisztikálva, már ezeken az összejöveteleiken ifjúi lelkesedéssel a maguk egyéni sikerei lehetőségeit fontolgatták és tervezgették*. – Tisztelet a kivételnek, akik néhányan már rég kiléptek közülük, a márkorábban abból az áldemokrata FidSS egyletből.

    Tehát itt a tét már akkor a demokrácia, vagyis a köztársaság megteremtése volt, amelynek a legalapvetőbb . g a r a n c i á i . az Alkotmány, illetve annak zavartalan működését biztosító fékeknek és ellensúlyoknak minősített rendszere, melyet Bibásék az első adandó alkalommal eltöröltek, vagyis a Köztársaság
    jogrendjét a maguk büdös szájízükhöz alakítottak át abszolúte felrúgva a az Ellenzéki Kerekasztal konszenzusát.

    Ergo azon az alapon, hogy úgymond’ a “JOG BÁRMIKOR MEGVÁLTOZTATHATÓ PARANCSOK HALMAZA” a Köztársaságból, szó szerint egyik napról a másikra autoriter diktatúrát ácsoltak maguknak. Egy olyan rendszert, vagyis oligarchiát, amelyet eleve nem-hogy a polgári erkölcs és etika, de a jog is elítél. Ám még a legnagyobb tőkés országok legliberálisabb gazdasági szabályai is szankcionálnak.

    Ezek után mostmár hadd ne soroljam az eltelt 10 év és az azt megelőző I.Orbanisztán viselt dolgait, amelyeket ez, az akkori ifjú titán már ott bekalkulált – az ő kedvenc kifejezésével élve – a saját “életpályája” fő vonalába. Mindössze mintegy 6-7-ezer jogszabály és rendelet változott át az ellenkező előjelű rendszerűvé…

    Na, ez az a kalkuláció – a Vezér másik kedvenc kifejezésével – >spekuláció< amelyet ama fenti ominózus mondat már teljes egészében magába foglalt és tartalmazott.

    Üdv: -V-

    * Ma az ELTE-Bibás kolléga-szentjei mind az államvezetés legfelsőbb polcain, Keresztapa közelében, valamint hatalmas állami és ZRT-k, cégek gazdasági kulcspozícióiban csücsülnek. Nincs tehát ezen mit szépítgetni és a sz..rt paszírozva a részleteken szofisztikálni …

  • ui.Kővendég címére:

    Egyezzünk meg, hogy jogról beszélve, jog alatt olyan magatartási szabályt normát értünk, melynek keletkezése az államhoz kötődik, a társadalomban kötelező és érvényesülését az állami szervek írott jogszabályok alapján biztosítják.

  • Vögelein
    2020 szeptember 1
    1:15 du.

    és mások. Azt megengedem, hogy előnyt jelentett OV-nak és más diákoknak a családi háttér, lsd. Kövér családját. De azt nehezen hihetőnek tartom, hogy a 12+5 évet lógással, nem tanulással töltötték volna. Szerintem itt jó tanuló gyerekekről van szó, legalábbis tűrhető magaviselettel. Ezt főleg a magyar iskolarendszer ismeretében mondom.

    Nem igazán érdekes, milyen színvonalú a diplomamunkája. Lényeg, hogy a Soros úrnál ez jó ajánlólevél volt. Ille úrhoz is ez a kérdés, hogy mi alapján támogatták Orbánt oly sokan? Soros úr pártfunkcik csemetéjével képzelte a nyitott társadalmat? Mégis hogy?
    Bele kell nyugodni, hogy az ifjú Viktor jól fölmondta a leckét. Nem szégyen ez, mert nagyobb politikusokat is átvágtak, megvezettek a magyar történelemben.

  • Orsós Elemér
    2020 szeptember 1
    4:54 du.

    Amiről te írsz, az a szabadidős elfoglaltság. Ez sajnos nagyon különböző színvonalú volt iskolák szerint. De legalább volt ennek egy országos szervezete, ami ma nincs.

    Én viszont arról írok, hogy pedagógiailag nem volt ez kidolgozva, vagyis nem történt személyiségfejlesztés. A gyerekre rászóltak, hogy kösse meg normálisan a nyakkendőt, akár egész életre tüskét hagyva benne. Persze, ezt lehet értelmiségi fanyalgásnak minősíteni (nem a te részedről), de ez az igazság. Ezt nem mentheti az, hogy ma még rosszabb a gyerekek helyzete.
    Itt is vagy az Országházban olyanok osztják az eszet, akik az úttörőben (jól) szocializálódtak: a főnöknek mindig igaza van. Ezt tanulták meg az ünnepségeken való órákig álldogálásból, az értelmetlen parancsszavakból. Mindegy, hogy konzi, lib vagy szoci az illető.

  • ui.II. Kővendég címére

    O1G Már akkor végiggondolta, hogy ehhez a
    s p e k u l a t í v . p a n a m á h o z .
    mindössze 3 FidSS “lábat” kell beépíteni:

    1. Köztársasági elnök,
    2. Főügyész,
    3. FidSS parlament.

  • Vögelein
    2020 szeptember 3
    6:15 de.

    Meg kell 2,2 millió olyan seggfej, mint például a Gyuri10.
    Akik akár belföldről vagy külföldről de fenntartják a 33 százalékarányukkal a furamódon kikalkulált 75 százalékot.

    Más országban az ilyesmikért félmilliós tüncikézések szoktak lenni. Itt meg az ún. “ellenzék” részéről csak annyi hallatszik hogyhát ” nálunk nincs is diktatúra, csak demokrácia-hiányos állapot van”*

    *Ezt a baromságot először Drágabolgárúrtól hallottam, mikor egy dühös betelefonáló részletezte a műsorában a mostani közállapotokat.