Félrevezető statisztikák — A magyarok és az ezer eurós átlagbér

2020 szeptember 18 9:05 de.119 hozzászólás

Nagyjából harminc éve, hogy Magyarország gondolt egy nagyot, és felszámolta iparát és a mezőgazdaságát. Tette ezt abból a megfontolásból, hogy mindentől meg akart szabadulni, ami a kommunista, de leginkább a szocialista múltra emlékeztette. És ami a legfontosabb, hogy utat nyithasson a nyugati tőkének. Aki köszönte szépen, pár év késéssel meg is érkezett, és azóta is vígan viszi ki az országból az ezermilliárd forintokat, míg a lakosság felé, az éppen aktuális kormány azzal büszkélkedik, hogy az átlagbér már 1000 euró.

A statisztikából kihagyják másfél millió ember bérét, akik jellemzően 100.000 forint körül keresnek, a többiekét pedig olyan számítással mérik, ami elképesztő módon torzít felfelé.

(Havanna-telep, Budapesten. Fotó: Németh Sz. Péter / Velvet)

Szeretném jelezni, hogy Magyarországon az átlagfizetés valahol 600 euró környékén van.

Ilyen árak mellett ez szégyen.

Szóval az van drága barátaim, hogy elképesztő módón át vagyunk mi verve. Ezért kellett nekünk a rendszerváltás? Hogy egy életen át gürizzünk, nagyjából azért, hogy legyen tető a fejő felett, és tudjunk enni adni a gyereknek?

Tényleg az a jó, hogy el tudunk büszkélkedni, hogy akár egy hétvégét is voltunk a Balatonnál? Hitelből? Ez az ország népének az átkosban nagyjából a természetes volt. Ja nem. A két hét balatonnál, családdal. Az volt a természetes.

Egészen felháborító ami történt velünk. A kapitalizmus és a fogyasztói társadalom bedarál minket. Mert persze, van autó, internet és mobiltelefon sokaknak. De milyen áron? A fiatalaokat már az iskolában hitelbe verik, a Diákhitellel.

Ha lakást akarsz venni, akkor jön az újabb átok a lakás hitel. Majd az autó, a nyaralás, az esküvő, ezek mind – mind olyan kiadások, amit egy átlag magyar állampolgár immáron csak hitelből tud kifizetni. Élete végéig fizetheti vissza, 2-3 munkahelyen dolgozva. Mi ennek az értelme? Miért csináljuk ezt? Mi történik velünk?

Itt van a Fidesz-KDNP kormányzás. Azt hazudják, hogy az elmúlt 10 év volt az ország legjobb 10 éve evör. A Magyarok tele vannak pénzzel, minden oké. Ezt mondják a statisztikák. Majd jött a járvány és újra elképesztően sok a munkanélküli lett, csökkentek a fizetések, elszabadultak az árak. És mennek tönkre az emberek százezrei.

Mert annyira jól élünk, hogy 2 hónapi tartaléka sincs az embereknek. Ezt sikerült a fideszes kormánynak az elmúlt 10 évben produkálnia. Ellopott euró milliárdok, kizsigerelt emberek, jól élő milliárdosok.

Ma nem magyar-roma ellentét van, hanem dolgozó-kizsákmányoló ellentét van.
Akinek van pénze, az járhat normális iskolába, kaphat egyészségügyi ellátást. Aki dolgozik, az mehet az állami iskolákba, alulfizetett agyonfrusztrált tanárokhoz, valamint 70 pluszos mogorva, megfáradt orvosokhoz.

Ennek véget kell vetni. És új irányt kell szabni az országnak. Pénzt kell adni az embereknek a munkájukért. El kell ismerni annak a 4 és fél millió embernek az áldozatát, akik nem igazgatósági tanácsokból harcolnak a demokráciáért, hanem életük feláldozásával, küzdenek az ország fenmaradásáért.

Elég volt a kizsákmányolásból, most már végre foglalkozzunk az emberekkel. Legyen 200.000 forint nettó a minimálbér, 100.000 forint alatt ne keressen senki, a családi pótlék legyen 37.500 forint gyermekenként, és nyugdíjasok is kapjank minden hónapban, 37.500 forintot nyugdíjkiegészítést!

Székely Sándor
A szerző független Országgyűlési képviselő, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

119 hozzászólás

  • Székely úr függetlenségét jobban bizonyíthatná, ha ezt az írását 2009 előtt teszi közzé! Attól, hogy a 60-70.000 gittegylet egyikének az elnöke, hogy a DK egyik fiókpártját megalakította, miért válik „függetlenné”, illetve mitől független?

  • „Ma … dolgozó-kizsákmányoló ellentét van”

    Na, ja. Ez a kapitalizmus, ezt akartuk.

    Most adva egy részről a munka-adó és adva a munkavállaló. Kettőjük érdeke antagonisztikusan ellentétes (by Karl Marx-:)

    Tetszettünk volna bolseviki kommunizmusnak, proletárdiktatúrának nevezett baromságban maradni?!
    Akart a fészkes fene.

  • Koszonetem fejezem ki a foszerkesztonek a kozolt fenykepek felismerteteseert a nemzetkozi szokasok alapjan. A regi Kinai szollas, „Egy kep egy millio szot helyetesithet”. S bizzony a kozolt kep teszi azt.
    Tucat-emeletes epulet tombok, nehany automobilok is, de a fold-ut a kimagaslo pontja. Az ut, a parkol-garage, a landscaping, az uszoda, a club-haz , arra a magyar folgozoknak nem lenne ugy sem szukseguk. Hm????

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 18
    12:54 du.

    mindez ami a képen látható, magasan jobb életminőség, mint nálatok a lakóparkok a senkiföldjének közepén közművek és utak nélkül, persze uszoda sincs mert nem fürdenek évekig, vagy soha csak lőnek.

  • Hmmmmmm….

    „Nagyjából harminc éve, hogy Magyarország gondolt egy nagyot, és felszámolta iparát és a mezőgazdaságát. Tette ezt abból a megfontolásból, hogy mindentől meg akart szabadulni, ami a kommunista, de leginkább a szocialista múltra emlékeztette. És ami a legfontosabb, hogy utat nyithasson a nyugati tőkének. ”

    A T. szerző vagy nagyon fiatal és nem élte át a maga valóságban azt a korszakot, vagy az átélést a Holdon követte el. A felszámolás igaz. De szó nem volt emléktől való szabadulásról, és tőkeútnyitásról abban a formában, ahogy Móriczka elképzelte végképpen nem.

    Volt zsellérnosztalgikus idiotizmus, különösen nagy értékre gondatlanságból elkövetett baromság, amiért kevesebbért is küldtek a Mennyei Béke terén a mennyekbe vezetőket. Meg szó volt üveggyöngyökről, és barom demagógiákról és lezsírozott elitváltásról. Legfeljebb.

  • „Nagyjából harminc éve, hogy Magyarország gondolt egy nagyot, és felszámolta iparát és a mezőgazdaságát.”

    Egy lompos lófütyit, ezt mind a rendszerváltóként önmagukat hősiesen átmentett káderek számolták fel maguknak!

    „Ezért kellett nekünk a rendszerváltás?”

    Ezért! Főleg azoknak, akik még most is rendszerváltásnak hazudják a „minden a dolgozó népé” című közvagyon átcimkézését „enyémre”!

    Tovább nem is folytatom a kekeckedést egy olyan naivval(vagy a közelgő rendszerváltásról felkészületlenül beavatatlannal), aki még most is csak az okozatot tudja felfedezni 30 év elteltével! 😀

  • Végre nagy nehezen megszólalt valaki a hivatalos ellenzékiek közül az Oltalom egyesülettel kapcsolatban:
    „Micsoda drámai helyzet, mikor már önkéntesekkel kell védeni a gázórákat, hogy ne szereljék le azokat. Iványi Gáborék Dankó utcai épületénél ez a helyzet. Itt van az óvoda, a kórház, itt kapnak minden nap meleg ételt a leginkább rászorulók. Most mégis veszélyben vannak, mert már a rezsit sem tudják fizetni.
    Iványi Gáboréktól nemrég vontak el megint állami támogatást. Lehetett tudni, hogy baj lesz. Adományokra most még nagyobb szükségük van, mint eddig, mert emberségből ez a kormány megbukott. Nemcsak azért, mert a feladatait képtelen ellátni, hanem mert azok munkáját is akadályozzák, akik az állam helyett teszik a dolgukat.”
    https://www.facebook.com/dobrevklara/
    +
    Vinnék a gázórát is Iványi Gáboréktól, fűtés nélkül maradhat a hajléktalanszálló
    https://24.hu/belfold/2020/09/18/gazora-allam-mukodes-ivanyi-gabor/

  • „A statisztikából kihagyják másfél millió ember bérét, akik jellemzően 100.000 forint körül keresnek, a többiekét pedig olyan számítással mérik, ami elképesztő módon torzít felfelé.”

    Bizony, bizony! DE az ügyesen kifelejtődött hogy, abból a másfél millió bérkúrtítottból minimum 1 milliónak olyan nyugati befektető a kenyéradó gazdája, akinek az anyaországában ugyanazért a munkáért a háromszorosát kell szemrebbenés nélkül fizetnie, tehát vele kellene megbeszélni hogy, a magyar munkását miért nézi seggberúgható rabszolgának?!

    „Legyen 200.000 forint nettó a minimálbér, 100.000 forint alatt ne keressen senki, a családi pótlék legyen 37.500 forint gyermekenként, és nyugdíjasok is kapjank minden hónapban, 37.500 forintot nyugdíjkiegészítést!”

    Ezzel a megkülömböztető igazságtalansággal sem értek egyet! Legyen minden felsorolt bér és juttatás holnaptól kedvezményesen az EU átlag fele, de egy év múlva zárkoztassanak fel bennünket szolidárisan az átlagukra! 😀 😀 😀

  • Nem csak kivancsi vagyok, de igen szeretnem tudni ,hogy mit tartsak szem elott hozzaszollasokban, hogy vajon mi alapon donti el a foszerkeszto, hogy a hozzaszollasomat kozli-e majd vagy a vegen torli.

    Mert neha egy-ket napon at megtartja az altalam olvashato formaban, de az nem kozolt.
    Talan a fo-igazgato hataroztata varna azt eldonteni?

    De mivel masok eseteiben azt nem alakalmazza, csupan velem szemben, hat vajon veleheto lehetne az valami „kivaltsaganak” vagy csak „megkulomboztetesenek”???

    Barmely eset is lehetne, de bajon miert csak velem szemben gyakorolja azt ?

    Masok soraiban mindenfele profanitik es egyeni atkozaspokat megallasnelkul kozol.

    Talan az lenne manapsag az ohajtott hozzaszollasok modja?

  • Tisztelt Székely Sándor Úr!

  • Ezt az aljasságot vajon hogyan magyarázza lelszi, Ferenct, a mindig vicces Tóth Péter vagy az újranagymagyarország dicső egén világító lámpa. Remélem legalább örültök, hogy kezd megvalósulni az álmotok!
    Iványi Gábor azok sorsára jutott, akiket védelmezett, akiknél kikapcsolták a gázt.
    https://nepszava.us/ivanyi-gabor-azokra-sorsara-jutott-akiket-vedelmezett-akiknel-kikapcsoltak-a-gazt/

  • Tisztelt Székely Sándor Úr! Elnézését, de valami lett a gépemmel és nem tudok normálisan szöveg-szerkeszteni. Az is lehet, hogy ezen a lapon kvázi „kontrol” alatt vagyok. Az Ön cikke igen elgondolkodtató, sőt megérne egy személyes „gondolta-futtatást”. A statisztikát viszont hagyjuk ki. Tanulmányaim folytán van rálátásom, hogy felettesem kérésére számszakilag lehet súlyozott számtani átlagot statisztikailag kimutatni, miszerint egy kocsiszínben mennyi a tejszín. Az átlagbér azonban még ennél is bonyolultabb, vagyis inkább egyszerűbb, ha a társadalmi rétegeket vennénk külön-külön súlyozottan. Üdv. PP&P

  • Székely úr, én 250 eFt nettó minimálbért javasolnék. -g-

  • Göllner András

    Igaza van a Székely Sanyinak. Csupán egy finomítással élnék – az egyszerű, elnyomott emberek átverése, szopatása, az erőszak évszázadok óta folyik. Erröl tett tanuvallomást Petőfi, Ady, Ilyés, Márai, Bibó és mind azok a százezrek, milliók akik több alkalommal is lázadtak, kezükbe próbálták venni a hatalmat hogy aztán szarrá verjék őket érte, rájuk húzzák Kun Béla bolsevikjainak bűneit, „Vörös terroristák”nak ábrázolják őket. Kezdődött ez Dózsával, majd jött 19, 45, 56, utána meg az a jóságos Kádár Jani, aki úgy kitenyésztette a magyar munkásemberekből a szolidaritás iránti vonzódást, a gerinces tartást azzal a Gulyáskommunizmusnak becézett kábítószerével, hogy még ma is visszasírjuk őtet. Amit meg utána mind arra rálapátolt a szabad tőke-áramlás és a szabd-piac láthatatlan kezének bőlcsességébe vetett hitével a magyar politikai elit teljes egésze, az csak bemelegítő volt a nemzeti szégyenfoltnak, Horthy imádónak, illetve annak mészárosainak, hogy most , a kisebb méretű segg-dugóiról, a vékonyka Rákay Filip, vagy Raffay Ernő, majd a dagadtabbak, Bayer, Vidnyánszky ne kelljen beszélnem. Nem fogják jól végezni ezek a fiúk. 48, 19, 56 szelleme kiolthatatlan. Nem alszik. Az alvás látszatát keltő, földhöz szorított, megbilincselt áldozat minden ellene elkövetett obszcén erőszakot érez, és jegyez. Csupán az idejét, a megfelelő pillanatot várja az elszámoltatásra. Ami késik, nem múlik.

  • Ferenct
    11 : 44

    Hát pedig bizony ez tényleg így van. Ezt jól tudja.

    Viszont Marx nem „munkaadóról és munkavállalóról”, hanem a termelőeszközről, mint tőke tulajdonosáról – t ő k é s r ő l – és az azt működtető . m u n k á s r ó l , ezek sajátos, azaz nem azonos feltételekkel funkcionáló szereplők . g a z d a s á g i . viszonyáról beszél.

    Tudniillik ez a meghatározás azt a hamis látszatot kelti, mintha . e . k é t . f é l . azonos feltételekkel venne részt a kettejük (jog-)viszonyában, illetve a gazdasági versenyben. Holott munkabér címén a munkás, a dolgozó az általa munkával megtermelt és létrehozott hozzáadott-értéknek csupáncsak a töredékét kapja meg. – Azt már ki sem merem mondani, hogy a közgazdaság-tudomány is ezt nevezi (tőkés) kizsákmányolásnak.

    Mert munkaszerződés ide, kollektív szerződés oda a munkás eme együttműködésben olyan közönséges . d i k t á t u m n a k . tesz eleget, melynek során a profit, illetve a tőke növelés, bár nagyobb hányadában személyesen ő vesz részt, ám annak elosztásához, függő helyzeténél fogva, neki személyesen e kontraktusban az égvilágon semmi köze…

    Schumacker

  • 2:07 Utóirata
    Ferenct felé:

    Ez az ellentét pár Ferect úr szerint az egyszerűen feloldható

    napi problémák sorába tartozik… Nosza…

    Avagy valami más, pl. ráolvasással szüntethető meg ?

    Talán a munkás képviselet, a munkástanácsok, netán a

    szakszervezetek visznek a

    > m u n k a . é s . t ő k e* . e l l e n t m o n d á s a <

    feloldása felé…?

    Sch

    .

    * magántőke

  • 2:07 Ui.II.

    Harmadik bekezdés:

    „meghatározás” szó alatt a

    „m u n k a a d ó . é s . m u n k a v á l l a l ó ”

    terminus technicus . b e c s a p ó s , hazug(!) jellegét

    hangsúlyozom.

    Sch.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    SchumakerLédi 2:37

    Szerintem Ferenct szerint a kizsákmányolás egy nem is létező fogalom…

    -Pedig ezt Marx – Engelssel együtt – nem csak úgy a hasára csapva, hanem matematikai képletekkel kimutatva is bizonyította a profit és hozzáadott érték viszonyát tanulmányozva, ill. meghatározva.
    -A tőkés kizsákmányolás a tőke természetére visszavezethető szükségszerűség.
    -A tőke természete pedig a szükségszerű profitéhség, melynek legjellemzőbb és leghatékonyabb formája a munka kizsákmányolása.
    (Figyeljük csak meg ebben a vonatkozásban is a globálisan telepített több-százezer filléres összeszerelő üzem mai szerepét az immár globális méretű kizsákmányolásban.)

    Üdvözli: thu. 🙂

    Ps.
    A konzervatív erők ma már ott tartanak, hogy nemcsak a kizsákmányolás, de a munkás és tőkés, mint osztály létét is tagadják, vagy elhallgatással sumákolják el… Ilyen a munkáltató és munkavállaló elterjedt finoman cizellált blöffje is.

  • Kerekes Sándor

    Ez egy végletesen és tisztességtelenül kifacsart és eltorzított értékelés.
    Az ország bajainak nem a rendszerváltás az oka és nem az elveszett szocialzmus hozna rá megoldást.
    Szerzőnk vagy nem érti, vagy nem akarja beismerni, hogy a hozzá hasonló érzéketlen, műveletlen és szűklátókörű politikusok siklatták ki a rendszerváltást. És hogy ez mennyire így van azt legjobban a párhuzamos cseh és lengyel példán lehet látni ahol a rendszerváltás sikeres volt és a jelenlegi kormányok éppen most, napjainkban vezetik tévútra az országukat valamilyen ködös ideologia nevében, vagy csak egyszerűen a saját gazdasági érdekeik érvényesítésére.
    Csakis egy lelkiismeretlen és ostoba ember javasolhatja azt, hogy még több és több pénzt osszanak a lakosságnak akkor, amikor azt a pénzt senki nem termelte meg előzőleg, tehát azt is csak kölcsönből lehetne előállítani. Az elmúlt harminc évben ezt az ostobaságot háromszor is elkövették a magyar kormányok: Kádár, Medgyessi, majd Gyurcsány kormányzása idején adósították el az országot újra és újra. A jelenlegi kormány sem jobb semmivel, az ország nominális adóssága mérhetetlenül megemelkedett az Orbán kormány alatt és ráadásul a kölcsönöket még el is herdálták.
    A kilábalás útja, amelyet egyetlen kormány sem volt hajlandó eddig megjárni, nem a nagyobb szelet a tortából, amelyet minden párt előbb-utóbb csak ideologiai alapon akar felosztani, hanem a nagyobb torta, amelyből mindenki nagyobb mennyiséget kaphatna és amelyet viszont csak a piac teljes kihasználásával és az ideologiamentes kormányzással lehet előállítani.
    A mi szerzőnk itt csak a szokásos ostoba ideologiai jelszavakat puffogtatja, anélkül, hogy a folyamatokat a legkevésbé is megértené. Felháborító, hogy ilyen emberek ülnek az Országgyűlésben, demagogok, akik egyre csak rombolják az ország politikai és azdasági állapotát.
    Ezeknek a demagogoknak a lelkén szárad, hogy a magyar oktatás annyira lezüllött, hogy tömegével termeli az írástudatlan idiotákat és alattvalókat, akik az ilyen lelkiismeretlen demagogokra adják a szavazataikat.

  • Jaj!Székely úr írására nagyon jól ráillik egy mondás: a pokolhoz vezető út jószándékkal van kikövezve.A memóriája sem megbízható, emiatt a következtetései is hamisak.
    Nagyon hasonlít a ner mai politikájához.
    „Pénzt kell adni az embereknek a munkájukért” – írja. De. Ki „adja” azt a pénzt, kinek, és mennyit? A szolidaritás nem nyálas siránkozás társaink rosszabb sorsa felett – hanem összekapaszkodás, támogatás. De egyik sem pótolhatja a saját erőfeszítést sem – mindenki felelős IS a saját sorsáért.
    Amúgy: mindig hajszálnyival többet kerestem az átlagnál (többnyire két munkahelyről) – mégse volt sose tartalékom.
    Hitelek: 10 évi várakozás és két gyerek után kaptunk lakást, így is csak magas protekcióval – 35 éves hitelre. Azóta is verem a fejem a falba – a protekció megvolt – de én „öntudatosan” nem vettem igénybe. Pedig nagyon másként alakulhatott volna minden. Anyagilag legalábbis. De, ahogy az orosz mondja: a kifolyt tejbe sírni kár. Különben is – megvagyok. A fiam is szépen boldogul a családjával – ha megszorulnék, számíthatok rá is, a testvéreimre is.
    A nyugdíjamból megélek – lejártak már a hitelek. És eszembe jut, mennyi harcom volt a kilencvenes években, hogy nem engedtem magam minimálbérre bejelenteni és zsebből kapni a munkabért. Az a pár ezres többlet akkor nyomtalanul elment volna, így viszont megélek a nyugdíjamból. Bár nagyobb lakáskarbantartáshoz a fiamtól kell kölcsönkérnem,amit aztán – kamat nélkül, de megadok. Sajnos a lakástakarék megszűnt. Bár mostanában az eszement drágulás erősen leértékelte a jövedelmemet: betakarítási szezonban 600-1000 forint egy kiló gyümölcs! Pedig elég jó nyár volt.
    Mégsem a drágulás aggaszt a legjobban. Hanem az, hogy milyen jövőt szán a gyermekeinknek,unokáinknak az ország harci-marcija.

  • Ferenct:
    „Na, ja. Ez a kapitalizmus, ezt akartuk.”

    Miért beszél többesben? Ön épp ezt akarta, ez rendben.
    Én életkorom folytán nem tudhatom, de gyanítom, hogyha annak idején 1988-90 táján a lakosság valóban tudta volna, hogy valójában mi következik, akkor az Isten se menthette volna meg az országot a polgárháborútól. (Melynek eredeményeként persze egy csöppet sem lenne jobb a társadalom alsó kétharmadának, ellenkezőleg, még sokkal rosszabb. Tehát, o sancta simplicitas, éljen az áldott ostobaság!)

    Frenct:
    „Most adva egy részről a munka-adó és adva a munkavállaló. Kettőjük érdeke antagonisztikusan ellentétes (by Karl Marx-:)”

    https://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00566/cim00593.htm

  • Andrew_s
    2020 szeptember 18
    2:34 du.

    most láttam meg „ezt” és rákerestem (hanyagul olvastam a „gondolatok egy bilin ülve; cikket)

    azt olvastam, hogy Kínai beruházó megvette Ikarus Mátyásföld-et szőröstűl bőröstűl, és már talált is egy eredeti Ikarus 55-ös járművet amit fel akar újítani!
    és a többi?

    meg a magyar libamáj, EU nem tudott olyat hát megszüntették, nem kell messzebbre menni a Thatcher látogatásig amikor a Budapesti Nagy Vásárcsarnokban sétált és alig tudta visszatartani hogy elájuljon… akkor kezdődött az, hogy márpedig ide demokrácia kell ha törik ha szakad

    és lőn … igaz néhány évtizedet várni kellett rá, de most aztán…. szóval most van!

  • Göllner András
    2020 szeptember 18
    8:28 du.

    ha minden szar, akkor mi a jó?

    56 egy színes forradalom volt az első komolyabb próbálkozás a demokrácia betolására, s nem jött össze! és szvsz úgy volt jó!
    a többiben már vagy még nem vettem tanúságot sem!

  • Bendegúz! Amúgy a Havanna lakótelep közelében lakom, nem a telepen, hanem családi házban. És sokkal jobb, mint a híre. Nem tudom, ez a széles út miért maradt földes – bár rendezett, nem kátyús-szemetes. Ahogy nézem, a Kondor Béla Művelódési Központ és az egyik uszoda mellett van. (Három uszoda van a kerületben.) 35 éve, amikor épült, volt itt egy érdekes kísérlet. Nem betonozták ki előre a telepi utakat: kb. 1-2 évig vártak, és azokra az „ösvényekre” tettek szilárd burkolatot, amerre az emberek kitaposták a nyomvonalat. Nem tudom, ez az – egyébként rövid szakasz miért maradt ki.
    A XVIII. kerület – Pestlőrinc-Pestimre – a főváros ötödik legnépesebb kerülete – 100 ezren lakunk itt. Amúgy főképp alsó-középosztálybeliek lakhelye, nem túl erős adóképességgel. Központi segítségre nem nagyon számíthatunk – a kerület folyamatosan szocialista vezetésű. Az ipari üzemek többsége folyamatosan tönkrement – igaz, ettől viszont sokkal jobb lett a levegő. Viszont szinte eltűnt az iparűzési adó, ami az önkormányzatok fő forrása. Mivel a központi adóztatás nagyon erős -pl. 27% az általános forgalmi adó -, helyi adókat nem nagyon vetnek ki.

  • talalom valamit megérzett a szerző hamis írásából, ami így kezdődik: „Nagyjából harminc éve, hogy Magyarország gondolt egy nagyot, és felszámolta iparát és a mezőgazdaságát.”

    Összeomlott az magától, összeroppantotta a hatalmas összegű körbetartozás és a világpiaci versenyképtelenség.

  • Kerekes Sándor (4:46): „…amelyet viszont csak a piac teljes kihasználásával és az ideologiamentes kormányzással lehet előállítani.”
    Sándor! Ha elfogadod, hogy az ideológia (röviden) nézetek összessége, és nem szabad pártnapokon súlykolt lózungok, akkor el kell fogadnod azt is, hogy nem létezik ideológiamentes kormányzás, sőt gazdaságpolitika sem. Legfeljebb cinikus elvi szem.(elviszem pont)
    Nem létezik szabad piac – még a cserekereskedelemben sem. A piacot – kínálatot-keresletet – nem a puszta racionalitás mozgatja, sokféle befolyástól függ egy-egy áru-szolgáltatás értéke. Még a materiális javaknál is, pl. divat a ruházatban, étkezési szokások stb. stb.

  • warrior
    2020 szeptember 19
    9:59 de.

    „Összeomlott az magától, összeroppantotta a hatalmas összegű körbetartozás és a világpiaci versenyképtelenség.”

    …..meg a hatékonyság és a szervezettség hiánya, de legfőképen a „minden a dolgozó népé” című általánosan rosszul értelmezett szlogen, amit sokan a szemérmetes szemlehúnyások miatt szabad rablásnak értelmeztek!

  • Kedves „talalom”:
    Meglepett valasza!
    Nem tettem semmi megjegyzest a lakotelep eseten.
    Persze a telep tervezese es kivitelezese ottan nem a sziksegletek alapjan mentek, az tagadhatatlan.

    Csupan hogy amindenhato allami-es part vezerek mit veltek.

    Az altalanos megjelenesen sem tettem semmi megjegyzest, persze tomeg-lako-epuletek minden astetikai megjelenesekben leteznek vilagszerte minden nagy varosokban.
    Persze nem a XIX szazad magyar epiteszei altal am.

    Az altalanos ottani rendszer ami rem furcsa.

    Persze a hozzaszollok csak a „kapitalizmust” atkozzak.
    De hat azon kivul csak az allamhatalom monoplizmussa az egyedulli lehetoseg, vagy a teljes semmi.

    A „kozgazdasag” az valojaban valtozhatatlan, csak hogy ki es mi kepesseggel, vagy ostobasagga al;tal vezetve.

    S a tulajdonozasa is az egyen aki kepes azt tenni, vagy a magukfele allami monopolizmus politikusok hatalmai es nem az egyen kepessegei altal.

    Az az eredemnyeken mindeg erossen lathato volt, sot ma is ottan.

    De vajon gondoltak mar hogy a Kinai Communbista Part vezetosege miert adta fel a „szocialista allam monopoliumokat” a KAPITALIZMUS-ert?????

    Mao altal valasztott szocialais-szolidaritasukban eheztek es milliok haltak ehen.

    De a „kapitalizmus” gazdasagi csodakat hozott, es Kina par-evtized alatt modern ipari nagyhatalomma valt.

    Persze a Kinai nep teljesen mas mint a magyarok.
    Ugyesek, szorgalmasok, dolgoznak nagyon erossen minden panaszkodasok nelkul nem csak bagokert, de meg semmiert is.
    Sot ma Pelosi es tarsai vitatjak a Congreszusban, hogyan buntetni Kinat a kenyszermunkaasok altali termekek exportalasert.

    De a nemzetuk ugy valik ipari nagyhatalomma, s gazdagga.
    Amig maguk a 30 eve lehetoseget engedtek elillanni.

    Nem szukseges am PhD-nek lenni azt belatni.
    No de nem atkozzak a kapitalista sikereiket.

    Mit gondolnak, vajon miert nem ????
    Sot Viet Nam is a „kapitalizmus” atkozott modszeret koveti.
    Na de lassak mas azsiai nemzeteket, mint Malaya, Singapor, Del Korea, sit Indiai is amodon halad a fejlodes utjan.stb.

    Mint a kozmondas, csupan a DEMOKRACIA es a KAPITALIZMUS szukseges a tarsadalmak sikeres elohaladasaikra.

  • lelszi! (2020 szeptember 18 10:42 de.)

    Ekkora épületes marhaságot régen láttam leírva! (Erre még Boda Marcsi sem lenne képes!)

  • Emberek! – száz szónak is egy a vége. A kapitalista rendszerekben az ember kihasználja az embert, – viszont a szocializmus rendszerekben meg pont fordítva van! Ennyi.

  • Hm. Mint a biográfiámból tudható, 10 évig (62-72) dolgoztam gyárban, konkrétan, satupad mellett. (Mechanikai műszerész a szakmám.) Újságíróként is üzemi lapoknál működtem – ez volt a nekem való terep. Már a hetvenes években is sokkal szabadabban lehetett írni, mint országos – pláne megyei! – orgánumokban. Biztos hozzájárult, hogy az általános műveltségem (legalábbis a humán) nem állt/áll túl erős alapzaton. Bár az egyik kedvenc szerkesztőm nagyon díjazta, hogy ha valami hibás lett a szerkesztőségben – pl. lejárt az ajtókilincs -, előkaptam a retikülömből a laposfogót és a csavarhúzót, és megcsináltam. Publicisztikát se tudtam írni csak úgy, szórni a vakvilágba bölcsességeimet. Nekem ahhoz konkrét kiindulópont kellett. A legnagyobb elismerést is üzemi lapnál kaptam, amikor egy üzemi tanácskozáson a melósok kórusban javították ki a levezető elnök bemutatását: Nem Rétesi, Rátesi! Üzemi lapnál nem nagyon lehetett kamuzni, mert az olvasó másnap elkapott, és rákérdezett. De volt, hogy a kovácsműhely sarkán rámemelték a kalapácsot. Nem nagyon dőltem be a siránkozásoknak, hogy így a norma, meg úgy a rossz rajz, hiányzó szerszám/anyag. A riportot szerettem a legjobban. Lelkesen mászkáltam félig kész hídon, meg 30 méteres üzemcsarnok tetején a hidászok nyomában, rocsóztam a zajló Tiszán, amikor a jeges ár elvitte a félig kész vasúti hidat. (Amúgy van egy kis tériszonyom, de kíváncsibb voltam annál, minthogy ez visszatartott volna.) Repülős lapnál ültem sokmindenen, ami repül. Két dolog nem jött össze: a vadászgép, meg a gyalogsárkány.
    Újságírónak készülőnek az lenne a tanácsom: a legfontosabb a kíváncsiság. A műveltségi hiányokat lehet pótolni, a stílust is lehet alakítani, finomítani. De ha nem vagy kíváncsi arra, amiről írsz, megérzi az olvasó – és unalmas leszel.
    Írónak, költőnek készülők többnyire bűnrossz újságírók -, mert ők a saját gondolataik közlését tartják fontosnak, nem kíváncsiak másra. Bocsika: Ady is.Ok. Pulicisztikát írt, de nem hiszem, hogy egy interjút jól meg tudott volna oldani, holott kenyérkereset miatt működött hírlapíróként.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Orsós
    Elemér
    4: 05

    „Nyugati… kenyéradó a gazdája, akinek anyaországában ugyanazért a munkáért a háromszorosát kell szemrebbenés nélkül fizetnie…” Ezen az igazságtalanságon joggal berzenkedik minden gondolkodó…

    Ám ennek az igazságtalanságnak is két oldala van. Mégpedig ott, ahol ez a torz érdekeltség megszületik, a tőke profitteremtő „ösztönében”, ami a legalapvetőbb tulajdonsága, hogy a munkabért a profit javára minél lejjebb szorítsa, mert ezen keres a legtöbbet.

    A cég-székhelyi munkás egyelőre még nem veszi észre azt, az ő országához kötött – azaz korlátolt, nemzeti – szemléletében, hogy át van verve, amikor a béralku során a bér nagyságát csak hazai viszonyokhoz méri és igazítja… Ilyenkor az ottani melós nem vesz tudomást arról, hogy a tulaj’ bizonyos hazai bérszint fölött a „saját” tőkéje munkára, munkabérre fordított részét helyezi ki más, természetesen jóval alacsonyabb bérszínvonalú országok munkavállalói „javára”, mert ezekkel a termeltető akcióival a tőkés igenis, felfoghatatlan nagyságú extraprofitra tesz szert. Viszont ezzel egyrészt kárt okoz a helyiektől elvett munkalehetőséggel, másrészt túl-olcsó munkabérrel az importált sóher külföldi munkaerő sérelmére.

    Orbanisztán viszonylatában az ún. munka-áttelepítő német tőkét ez a maffiaállam még titkos, úgymond’stratégiai szerződésekbe foglalt extra adókedvezményekben is részesíti, mely a német tőkésnek a magyar munkás bérén alaposan „elspórolt” extraprofitját még annál is extrább mértékben növeli.

    Ergo, ilyen virtigli-protekcionista és korrupt módon nyújtott előnyök után teljesen elképzelhetetlen az a „megoldás”, hogy a maffiaállam és az így kedvezményezett német „kenyéradó gazdái” a magyar munkás bérét lagalább háromszoros mértékben hajlandó lenne a nyugati munkás béréhez igazítani.

    Üdv! thu

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Rodeo11
    9:09-19

    1988-ban jártam először Londonban, majd rögtön fél évvel azt követően – tehát Thatcher alatt – csodálkozhattam rá a kapitalizmus, és a demokrácia a SZER-en, szóbeszéd útján, újságcikkekben és persze a the Beatles formájában megismert és addig fényesre lakozott díszdobozára…
    Ott láttam először a Hayde park közvetlen közelében aluljáróban papírzsákban alvó több hajléktalant. Nálunk addig ilyen még nem volt – azóta már igen… de bőven… Majd egy bedeszkázott istenháza templomajtaja előtt, a timpanon alatt gyümölcs-rekeszekből ácsolt ágyaikon nyugvó vagy kolduló nyomorult kollégáikat.
    A Soho-ban az idehaza tiltott pornóból is csodálkozva vettem ki a részem egy kis füzetke formájában. Itt az konzervatív „szemlélet” váltotta ki a csodálkozásomat, hogy a szex fotókon bizarr kis piros koronggal kötelezően takarták ki a képből az érintkezés „legkényesebb pontjait”, ill. a kontaktus helyeit, hadd ne soroljam magyarul… A kereskedő szerint, a regnáló konzervatív Thacher kormány rendeletének megfelelően minden kiadványuk így van „nyomva”…
    Láttam-volt olyan sztrájkot, amikor az Oxfort street-en szó szerint hegyekben állottak a teli fekete szemeteszsákok tízezrei… stb.

    üdv: thu

    😀 🙁

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 19
    4:22 du.

    grizi
    #1.: önmagadat cáfolod!
    #2.: semmit sem tudsz Kína gazdasági rendszeréről, mivel a kínai kommunista párt (általatok elátkozva és eredményeit irigyelve) megváltoztatta a ti selejtes kapitalizmusotoknak a PROFIT SHARE re általatok alkalmazott és tök eredménytelen metódusát egy hatékony szocialista PROFIT SHARE -re… ebben van a megoldás!
    #3.: a magyarországi 60 as évekbeli panel lakások az égető háborús károk és a vasfüggöny által okozott károk és lemaradás miatt Dán és egyéb nyugat európai modellek voltak, és a szükségleteket teljesítették(SIC)

    ha valami nem értesz ne tegyél be ilyen hosszú helyesírási hibákat

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 szeptember 20
    6:21 de.

    Maximálisan mindennel egyetértek! (Remélem már észrevetted hogy, erre a „stratégiai partnerségre” ugrok a legvehemensebben! 😀 )

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 szeptember 20
    8:35 de.

    én nem vártam 1988-ig!!! 1968 ban az egyik legelső IBUSZ Budapest Bécs re fizettem be (hátsó gondolatokkal), de amit ott tapasztaltam (a Maria Hilfer Strasse tényleg nagyon sokat segített abban, hogy nem váltottam be a titkos elképzelésemet) érdekes módon az endéka utaim 2-3 hetesek nem sokkal később hótt sikeresek voltak élményekkel tele és vettem -többek között- hatalmas, közel 1 literes Kölnisch Wasser-t ami sokáig kitartott egészséges és üdítő illata volt, nagyokat zabáltunk még a generál szósz is ehető volt de a sör az mindent elfelejtetett ami esetleg… de hát a rengeteg …stein az gyönyörű volt csak azt a nyugati demokráciákból begyűrűzött hosszú lére eresztett borzalmas kávéjukat tudnám felejteni

    a SZU és Csehszlovákia is nagyszerűek voltak sőt Zakopáné is igazi kemény téllel ami manapság már az sincs

  • vita képte Lenkéék most el vannak foglalva sürgős ügyeikkel
    a „rőnek” a helye! csak megmondani akarnak de … na jó e’vvan

  • warrior
    2020 szeptember 19
    9:59 de.

    Van igazság abban amit mondasz, de azért had tegyem hozzá:

    Oroszország piacán BOMBABIZTOS „hadállásaink” voltak !!
    Csakhogy akkoriban a Szovjetúnió átmenetileg fizetésképtelenné vált a „csillagháborús” technológiai verseny következtében.

    Szépemlékű balf@asz Antalljózsi pediglen vehemensen kijelentette nyilvánosan, hogy olyan országnak nem szállítunk semmit amelyik nem tud fizetni.

    Másnapra megszűnt a hazai ipar túlnyomóan jelentős része.

    Így tehát önként, büszkén és dalolva feladtuk a Világ egyik legnagyobb piacát.

    Naná hogy a nyugati cégek rögtön
    elfoglalták a „légüres teret” !
    Momentán benyomultak ezerel.

    Aztán fizetésképessé váltak az oroszok, de velünk akkor már nem nagyon álltak szóba mint megrendelők.
    Nomeg nem is nagyon lett volna mivel
    illetve kivel termelni nekik.

  • Rodeo11
    2020 szeptember 19
    9:19 de.

    „’56 szines volt ”

    Igen, az nagyon „színes” volt mikor az apámat el akarták hurcolni az újnyilasok.

  • lelszi
    2020 szeptember 18
    10:42 de.

    Te meg jobban tennéd,
    ha a baromságaidat nem itt tennéd közzé.

    Elhúzhatnál a fajtársakhoz.
    Miért jó neked holmi ballibsibibsik
    által folyton körberöhögtetni magadat ?

  • talalom;
    Ismertette az olvasokkal, hogy „Pestlorimc” es „Pestimre”-ben lakik.

    Kepes vagyok am emlekzni meg arra is,hogy szokott ottanni varosreszek amiket Pestszentlorinc es Pestszentimre-neveken leteztek.

    Vajon azok hova lettek, ma mar nem leteznenek, de csupan a neveket valtoztattak a szentek-uldozesevel?.

    Elfelejtette megirni, hogy mi tortent mind azokkal az ottani mukodo uzemekkel. Erdekes lenne ertesiteni annak okakit.
    Hiszen nyujtott javaslatokat a fiatal ujsagiroknak, de a hirek legfontosabb resze mindeg, s az am az ujsagiro sikere, hogy kozli mind az adatokat, nem csak a blah-blah-kat.
    Az hianyzik ma mind a magyrorszagi hirlapokbol.

    Beszamolt az adora vonatkozoan, Irta : „nem tuleros adokepesseggel” de aztan meg „az adoztatas nagyon eros”.

    Sot jelezte a 27%-os adot, amit ottan meg az alapveto elelmiszereken is zsarol a szeretet allamhatalmuk.

    Mint mar irtam parszor, az en hazam Florida orszag 6 (hat) % kereskedelmi adon (elelmiszeres egeszsegugyi cikkek adoztatlanok)tartja fenn a 22 millios orszag mukodeset. De az is fokent kozoktatas,kozegeszseg es az auto-utak fejlesztesere koltve.

    Maguk adoztatjak az elelmiszer es egeszsegi szuksegleteiket is????
    Az am az igazi utcca-rablas.
    S 27% -os ado ????
    Milliomosok sem fizetnek oly magas adot itten.

    Vajon panszkodott a cikk szerzojehez???
    Mert Szekely Sandor es MIND a parlamenti tarsai hatarozataik am mind az!!!!

    Egyszerien nem hiszem-rl, hogy Orban adoztathatna onmaga!

  • Geyza
    2020 szeptember 20
    10:40 de.

    „AZ” volt a színe virága az egésznek, azért csináltatták

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 19
    4:22 du.

    grizi
    #1.: önmagadat cáfolod!
    #2.: semmit sem tudsz Kína gazdasági rendszeréről, mivel a kínai kommunista párt (általatok elátkozva és eredményeit irigyelve) megváltoztatta a ti selejtes kapitalizmusotoknak a PROFIT SHARE re általatok alkalmazott és tök eredménytelen metódusát egy hatékony szocialista PROFIT SHARE -re… ebben van a megoldás!
    #3.: a magyarországi 60 as évekbeli panel lakások az égető háborús károk és a vasfüggöny által okozott károk és lemaradás miatt Dán és egyéb nyugat európai modellek voltak, és a szükségleteket teljesítették(SIC)

    ha valamit nem értesz ne tegyél be ilyen hosszú helyesírási hibákat

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 20
    11:21 de.

    grizi

    jó lenne látni ezek után Óoz a csodák csodája Pomádé király királysága a te saját egyhavi vásárlókosaradat számokkal… tudod ugye kis chartered accountant-om onnan Florida országból…hitelkártyádat ne feledd

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 20
    11:21 de.

    grizi

    MBNA mastercard:
    Standard Annual Interest Rates of 19.99% on purchases, 22.99% on balance transfers✪ and access cheques, and 24.99% on cash advances

  • Bendeguz79:
    „A “kozgazdasag” az valojaban valtozhatatlan,”

    Háát… nekem viszont az az érzésem, hogy ha a fizika lenne épp oly „egzakt” tudomány, mint a közgazdaságtan, akkor az emeleti ablakból kiesett virágcserép hol 10 méteres lyukat vágna a betonba, hol a kiesett virágcserép elkezdene fölfelé
    szállni egészen a stratoszszféráig, hol pedig repdesne mint egy madár, ide-oda. 🙂

  • MIND A KOZGAZDASAGOK valosagat cafoloknak;
    Igen, a viragcserepet is am.

    Az egyedulli kulombseg abban az Adam es Eva ,vagy barmi masnevu barlanglakol koratol, hogy KI volt a kezdemenyezo, a tulajdonos, a befekteto persze, es a „kizsakmanyolo” ill. a jovedelmezo vagy a vesztes.

    De kovesd sajat allitasaidat; NE hasznald ki a peket, a hentest, a szabot, a fogaszt, a fodtaszt. Elj ugy mint a barlanglako!
    Vadszd a sajat bolenyedet, viseld annak boret ruhadnak,s stb. stb.

    Az mindeg az egyen korlatlan joga volt vilagszerte meg az afrikai buss-men, vagy az Oldowai gorge-lakoinak idejetol kezdve.
    Azt persze csupan a bolshevik tomeg-rablasok valroztatta. De az mind teljesen tonkre is tette.

    Irtam, mar, hogy a Kinaiak eszesebbek, ugyesebbek, sot , anatomiailag is nagyobb agyuk van.

    Hat nem csoda hogy feneken rugtak az itteniek altal hirdetett es magasztalt allitast.

    ELJEN A KAPITALIZMUS!!!!

    A LEGostobabb hozzaszollonak, mind a Kinai befektetesek
    (Greater Chine Growth Fund)s mind mas, igen sikeres es fizet jo osztalekot is am.

  • Göllner András
    2020 szeptember 18
    8:28 du.

    Bocsi, de hol tetszik élni? A Holdon? Székely úr telke mellett?
    Elszámoltatás? Magyarországon? Ne viccelj.
    Orbán, ha valaha el fog kotródni, akkor ki fog derülni, hogy:
    1./ a személyes vagyonát már rég átmentette a megfelelő strómanok elvált feleségeihez, és hasonlókhoz.
    2./ a személyes felelőssége nagyjából a szabálysértések szintjén mozog;
    3./ még az alól is mentesíteni fogják a megfelelő háttéralkuk. Azok, amelyek a sleppjének is biztosítani fogják a szabad elvonulást;

    Ha nem hiszed nézd végig a magyar történelmet. Kit számoltattak el utoljára tényszerűen? Talán Dózsát. Bár neki is koncepciós per jutott.
    – Azokat, akik a ’80-as évek második felében elkezdték a GMK-korszak vadvízi evezéseit, nem számoltatták el. Jobbára simán átmentették magukat az elitváltás során, amelynek az előkészítése ’88-ban már javában zajlott.
    – Antall József, ha tetszik időben meghalt, de szobrot kapott, úgy hogy ő is megúszta. A sleppjéből Boros a mai napig haszonélvező. Az országnak okozott tízezer milliárdokban mérhető kárért senkit nem vontak felelősségre. Inkább kitüntették…
    – A Horn-kormány regnálása alatt megállították a szétprivatizálások kárvallottjainak kisemmizését (amivel mérsékelni lehetett volna antall kártételét)? Pl. állami földvisszavásárlásokkal? Egy fenét. Utána ezért bárkit felelősségre vontak? Egy fenét.
    – Az első orbánkormány szétlopta az utolsó nagyobb állami földtartalékokat. Felelősségre vonta bárki is? Nem.

    S ezek csak a kiragadott nagyobb masszívumok. Nem kedves András. Orbán és sleppje simán meg fog mindent úszni. és remegő térdű impotens trottyosként Orbán átadja a hatalmat a menyének, akkor majd szobrot állít neki a hálás kliens-kör.

  • Rodeo11
    2020 szeptember 19
    9:09 de.

    A nyugati szakértések már ’88 magasságában ott tartottak, hogy holland pénz érkezett a magyar mezőgazdaság átvilágítására. Hogy, hogy nem holland cégek végezték el ezt a munkát. Nyugati díjazásért természetesen. Ergo: szinte az utsó fillérig a saját cégeiket támogatták meg a magyar s..nyalintók hathatós támogatásával a nyugati szervezetek.

    Az ami a magyar mezőgazdasággal történt, az sokkmindenkinek lehetett érdeke: a zöldbáróságba menekülő párt-kádereknek, a nyugati feldolgozó-cégek sorának, stb. Csak egyvalakinek nem. A TSZ-ekben ÁG-kban dolgozó mezőgazdasági szakembereknek és szakdolgozóknak, a feldolgozóipar foglalkoztatottjainak, stb.

    Az ezt lezsírozó, majd később végrehajtó ellenzéki kerekzsbaosztásban résztvevőknek, majd később Antallnak nem hatalom és szobor, járt volna, hanem egy-egy csákány egy kőbányában, míg rájuk nem rohad a műanyagbilincs.

  • Rodeo11
    2020 szeptember 20
    10:03 de.

    Anno telepecsételték a vörös útlevelemet. Azt az NDK-s generálszószt meghagytam volna bárki másnak. De egy igazi knédli innen kicsit feljebb … az igen. És Prágában a KV is sokkal jobb volt, mint Berlinben. Aztán egy alaposabb kirándulás oda, ahol a Becherovka terem… az igen.
    Ja, és Tyeraszpolban fura módon tök jól elvoltak a moldávok az oroszokkal. Közel egy hónapig dolgoztam ott egyetemistaként. Olyan meglepikkel, hogy pl. Kisinyovban a busz végén elindult kopek eljutott a sofőrig, és a jegy is vissza a visszajáróval.
    Ami kicsony hazánkban már akkor is elképzelhetetlen lett volna. Tyeraszpolban nem volt nagy közlekedés. De legalább volt hely a lajtoskocsiknak, amiből a Kvaszt mérték. Az igazit. Nem azt az izét, amit olykor Budapesten is lehet kapni.

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 19
    4:22 du.

    Rodeo-hoz csatlakozva: hülye vagy és gőzöd sincs sem Kína, sem a kínai társadalom működéséről.
    Ugyanaz a mongol behatásokkal fűszerezett mentalitás van ma is, amit Ming elvtárs meghonosított. (aki, mint mutatja, egyébként mongol volt).
    Az átlag lotifutinak meg tök mindegy, hogy az égi sárkány kegyeltjét tartományúrnak vagy párttitkárnak hívják.
    Amúgy meg nincs kapitalizmus arra fele. Ugyanúgy egy állammonopolista szocializmus van, amivel nálunk is kísérleteztek a 60-as évek végétől. Csak a léptékek nagyobbak. Meg a kezdetek kicsit erősebbek voltak. Maikor a korrupciós normákat megsértőket nem lefele buktatták egy másik íróasztalhoz, hanem a többiek okulására is: tarkón lőtték Peking központjában. Azóta ezen a téren kicsit kétségtelenül enyhültek a viszonyok.

  • Andrew_s
    2020 szeptember 20
    3:39 du.

    kösz, akkor nekem már nem is kell mást írnom a grizinek, mint, hogy a saját egészségbiztosítása terhére vegyen agylúdtalpbetétet, ha már elérték ezt a fejlődési szintet és nem csak internet blogok: TIKTOK és hasonlókkal küzdenek vérhabosra ordibált májkpompejó… emlékszel e arra a rádiójátékra amiben az volt a schlusspoén, hogy: „…és a legyek elfoglalták a légypapírt” na ez a griziék sorsa is

    olvastam -nem is olyan régen, 16 órája- egy hosszas elemzést a kínai gazdaságról és az érdekeltség megteremtéséről 20 év alatt kőkorszaki (v)iszonyokból 21. századi életkörülményeket teremtenek a Himalája lankáin is, még a 150-300 fős sziklaháti falukban is oktatás+életszínvonal és a falusi lakosnak termelő munkát adnak…; büszkeséggel dolgozik, mert nem alamizsnát kap, hanem profit share-t(SIC)

    és nem másoktól lopott $$$ okat (havi $1800 +/- 300) amit azután a 19,99% os kamatos kamatra el is költenek, amit a bank havi minimum törlesztés esetén 22,14%/12 -vel számít amivel a $10000-nél kevesebb egyenleget ezzel a havi törlesztővel ami usque $252,19 írd és mondd 342(SIC) hónap alatt képes kifizetni, ha nem növeli az egyenleget

    olyan meglepetések érnek végignézve Google Earth és élő felvételeket Shanghai és más városok látképeiről… hogy azóta is tátva maradtam, nem hiszek a szememnek…DE MEGÉRTETTEM MIÉRT A LEGNAGYOBB ELLENSÉG,

    …ha hallottál a New Reset (C19)-ről: az egy beteges álom marad, ugyanabból a másik rémálomból ébredve amit 25 évvel ezelőtt próbáltak és a sikertelenség égig ér!

    hja és tudnod kell (ha nem tudnád) Xi egy nyomorgó nagyon sok gyermekes család sarja és tudja mit csinál (azt a nyomort csak a demokráciák homeless -ei ismerik ha felébrednek a Heroin álomból)

    szerencsétlen Bernie Sanders hiába ordibálta (már nem!!!) a profit share ről szóló müezzint a minaret helyett a légből…

  • Andrew_s
    2020 szeptember 20
    3:31 du.

    amikor a 70-es években Trabanttal 8500 km-t autóztunk a SZU ban sok minden mellett mikor Gruzíjában a kaukázus egyik csodálatos ormán átnéztem a völgy másik oldalán hatalmas drapp foltok mozogtak a zöld háttéren és távcsővel kiderült birka és kecskenyájak és ott álltunkban egy 1500 as Lada állt meg a közelünk ben és ősi szokásaikhoz híven az egyikük odajött és egy bontatlan grúz vörösbort adott át nekünk ami azt jelentette: isten hozottak voltunk és valaki meg is súgta nehogy eszünkbe jusson viszonozni az sértés… Szuhumiban (ugye az Aranygyapjú földje) jókat zabáltunk és nagyon élveztük Szocsi ban a hatalmas hullámokat a strandon… Jereván ban az ősiség légköre vett körül és Kijevben is még nem volt semmi majdan hanem a patinás élet mindennapjai… az is igaz nagy szomorúságunkra Csap nál a vámosok elkobozták a friss paradicsomunkat és bogyiszlói paprikánkat mert karanténba kell tenni és mondták (rázkódtak a visszatartott röhögéstől) hogy majd visszafelé ugye (de oroszul jól tudó megsúgta már meg is beszélték hogyan készítenek lecsót belőle) ez volt az egyetlen incidens és isteni az orosz fagyi…

  • ANDREW_S;
    Bunko magatartasod es ertelemzesed a mai vilagrol sajnos a veretestver-nodtol is alacsonyabb.

    Ha a valosagot a sajat elkepzeleseiddel helyetesited az a magad problemaja, de akkor legalabb lennel tisztesseges es halgass!!!

    Nem csoda hogy a kinakiak sokkal elobre vannak a modern vilagban ma.

    A Gollner-hez cimzett soraidban;

    Hagy utalgasssak vagyonaikat barki szamara, de mi az atruhazasi ado ottan????

    Lassuk hogy tudsz-e valamit legalabb az allitottakrol, meg ha nem is Kinaban. Hm?????

  • Hey bru-ha-ha;

    Mar ketszer megirtam hogyan hasznalhatod a bankok penzet teljesen kamatmentesen, de a foszerkszto azt nem engedte neked tudni.

    En a cashless modszert alkalmazom mar sok evek ota.
    Mindent csupan a hitel kartyaval,egy arva centet sem fizetek hasznalatert, sot a bank fizet nekem 1.5%-ot az altalanos alkalmazasaert.
    Tobb mas dolgok hasznalatai alaklmaval, 2,3,4 sot 5%-ot pl. repulesekre, Hitelokra 4%-ot, megnevezett restaurantok 4%, uzemanyag 2-3%-ot.

    A foszerkeszto bizonyara kihasznlaja azt, amig neked meg olvasni sem szabad azt.

    Nem csoda, hiszen keptelen lennel ugysem felfogni.

  • Olvasd:
    „70 Years of China’s Economic Growth in One Chart”

    Lathatod mind a vilag osszes gazdasagait es minden leheto adatait.

    Vagy :
    https;//www.visualcapitalist.com/china-economic-growth-history-text=From%20agrarian%20economy

  • Köszönet mindenkinek aki veszi a fáradtságot és aláírja a „Kiállunk Iványi Gábor mellett” c.- petíciót.
    Itt lehet megtenni:
    https://www.peticiok.com/kiallunk_ivanyi_gabor_mellett?uv=28127839#sign

    Iványiék nem kaphattak az egyházi 1 százalékból, a szcientológusok és az ősmagyarok igen.
    https://hang.hu/belfold/2020/09/20/ivanyiek-nem-kaphattak-az-egyhazi-1-szazalekbol-a-szcientologusok-es-az-osmagyarok-igen/

  • Göllner András

    Andrew_s

    Ha jól olvasom fenti soraimat, én is a számonkérés hiányán, a szabadrablás tartós, elviselhetetlen könnyedségén merengtem odafenn. Kitartok a mellett, hogy ami késik nem múlik. Valami ilyesmit mondott Martin Luther King Jr is… annak elutasítása nem az aktivitás, a lázadás, hanem a passzívitás irányába tereli a figyelmet. Az utóbbival vitorlázik Orbán lenn az Adrián. Mi magyarok ebből is jobban teljesítünk….

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Orsós
    Elemér
    20/9:58

    Na, akkor Kína esetében ezt az úgymond’ „stratégiai partnerséget” szorozzuk be mondjuk 100-zal, úgy egybevetve a
    >marék rizs elmélet< keserűen cinikus valóságával,
    hogy ma a világtermelés dandárjából részt"vállaló" kínai munkásnak még a mi munkásunk bérének is csak a morzsája jut.
    [Itt most, figyelmen kívül hagyva a helyi munkaadó szerepét betöltő munkáltató, a komprádor tőke rész profitját.] Úgy tűnik tehát, hogy a kizsákmányolás foka a távolság arányában is növekszik… 🙂
    Ami még akkor is így van ha, miként Rodeo11 állítja, hogy az ottani állami tőke ezt a különbséget pl.szociális juttatások, és szolgáltatások – egy másfajta profit share – formájában, közvetve osztja el, illetve juttatja a munkás-millióknak, de a profit java végsősoron mégiscsak a bérmunkában foglalkoztató tőkés, azaz tulajdonos kezében fut össze, azaz őt illeti…

    Üdv: thu

  • T. Bendegúz! 4:22

    Ön gyakran használ olyan érzelmi hasonlatot a történelmi és gazdasági törvényszerűségekről általam is kifejtett álláspontokról, amelyeket pl. én sose használok. Mert részemről ezek a kérdések sosem „az éljen, vagy az átok” mezsgyéjén mozognak, hanem mindig az objektív valóság talaján állnak.

    Ilyen a tőkés alapokon működő társadalom léte és témája is, amely úgy ahogy, de belső törvényszerűségei szerint működik és fejlődik, esetleg visszafelé is, de teszi amit a szükségszerűségek parancsszerűen az ilyen rendszerre rákényszerítenek. Lehetne sorolni, de én most csak a nemzeti, belső feltételek okozta torzulásokat említeném, mint pl. az üzleti alapokon működő állami militarizmus gazdaságmegtartó kényszerét, amely ugyanakkor meghatározza egyes államok teljes külpolitikáját is. Másfelől pedig a tőke globalizmusát, amit a klasszikusok már több mint 100 éve imperializmusként határoztak meg, és úgy is lett, sőt ma már annak sokszorosként kulminál…

    Mindez nem tetszés, vagy nemtetszés kérdése, ez van.

  • Rodeo11
    2020 szeptember 20
    11:26 de.

    Ne okoskoggyál kicsi ember akkor már éltem.
    És ha az apámat meg is lincselték volna náci elvbarátaid.
    attól én még itt itt vagyok és elküldözgetlek tégedet
    a jó ‘csába az antiszemita nézeteiddel együtt.

  • Most olvasom:

    Rodeo kínai elv-barátai kényszer-sterilizálják az
    újghur kisebbséghez tartozó nőket hogy ne lehessen gyerekük.

  • Bendegúz79
    09.19/4:22

    Abban mindenképp egyezünk, hogy minden, tehát a politika, a történelem alapja és mozgatója is a gazdaság.

    „Csak” az egyes részletek azok,amelyek példákkal, hivatkozásokkal alátámasztva tisztázandók, illetve igazolandóak… 🙂

    Egy biztos, és ez okoz nehézséget sokszor közöttünk, hogy Ön ősi jogként elismeri, sőt láthatólag – mint itt is – a magáénak vallja az embernek ember által történő kizsákmányolás jogát, miközben nekünk meg demokráciáról papol [utsó.bek.] mintha évezredek óta ez az égbekiáltó ambvivalencia mindössze csak egy jogi mechanizmus, és nem hatalmi nyomás és erőszak kérdése lett volna.

    Mondja, nem a luciferi cinizmus legélesebb kontrasztja ez az Ön érvrendszere, kéremszépen… ?

    Vagy, Bendegúz „sem adhat mást, mint mi lényege”* ?

    Üdv’ Sch.

    .

    .

    * Madách: Lucifer vitája az Úrral [részlet].

  • És amikor a dallamok emlékképekké formálódnak:
    .
    https://youtu.be/YqVRcFQagtI

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 20
    6:22 du.

    grizi,

    a számok szerint önmagadat csapod be!!! dehát te mindent jobban tudsz…

    a valóság amiről itt hőbörögsz, hogy Cenz Ura nem engedi be az kettőtök vitája
    ha mindent kifizetsz a hitelkártya törlesztésére 30 napon belül azaz kizárólag cash deal eket csinálsz akkor sem kapsz egy árva kanyit sem,

    mert: a hitelkártya kamata havonta 19,99+1,089%/év/12!!! ezt eddig érted?
    namost ha ebből neked visszafizet 1-5%-ot akkor a te kamataid 21,079%- az általad „kapott” 1 től 5% -ig terjed azaz minimum 16,079% ot mégis befizetsz

    that is the catch azaz ha 30 napon túl törleszted az egyenlegedet akkor ennek a 12-ed részét ki kell fizetned, azaz 1,339% ot te fizetsz a soha vissza nem kapott átvágást; azaz becsaltak az alagútba dehát te usa állampolgárként a közgazdasághoz is „így” értesz azaz állandóan csődben vagy de a folyamatos pénzforgalom látszata azt jelenti neked, „namostaztánkurvajóljártam”

    szvsz a Cenz Ura ezért nem engedi be a hőbörgéseidet erről mert hazugságok amiket te egy jótékonykodó útonálló bankrendszerről akarsz elterjeszteni

    és most van röhögény!

  • Ps.8:44-hez

    Az adóval kapcsolatban bizonyára igaza volna, hacsak nem számítanánk be a képbe a szégyenletes, ún. rendszerváltás
    (szocializmus kontra –> kapitalizmus) során lebontott,
    addig igenis működő nép-vagy nemzetgazdaság mesterségesen, azaz tudatosan szétvert szinte minden elemét…

    Ergo, nem maradt, nincs is már elég adót kitermelő gazdasági egység, ezért marad a lakosság, a 27%-os általános fogyasztási adója, meg még ki tudja mi minden botrányos sarc-változat az autoriter rendszer fentartására ami a már leadózott tételt is újra, meg újra megadóztatja: vagyis a hatványozott magyar adóztatás.

    *

    Bármennyire is fáj ez Önnek és mindannyiunknak, az így tapasztalt bődületes több, mint hibák mindenképp a gazdasági rendszer, azaz a kapitalizmus számlájára írható törvényszerű antagonizmusok felhalmozódására vezethető vissza… Itt az önzés és „kaparj kurta” már olyan méreteket öltött, amely a legszegényebbek alól is kihúzza a legenyhébb támaszát is…
    Miért a kapitalizmus? Mert a gazdaság, az egyéni tulajdonosi érdek és a hatalom együtt, mint a fák hajszálgyökerei szövik át az Egész beteg szövetét.

    Visszhall’: Sch.

  • Geyza
    2020 szeptember 21
    6:58 de.

    attól, hogy rám akarsz fogni dolgokat a valóság teljesen más, ne hazudozz! és akkor -csak azért, hogy quittek legyünk- én is elküldelek melegebb éghajlatra

    szerencséd van mert a Cenz Ura nem engedte be a más hangnemben írt megjegyzésemet féltve a „lelki cizelláidat”

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 szeptember 21
    2:04 de.

    szerény kérdés hozzád… elmagyaráznád az egységsugarú KMH olvasónak, mit értesz „az ő” alatt a profit tulajdonlásával kapcsolatban, mert ez így számszakilag -enyhénszólva- ködös!

    a másik: azt te is és sokan mások kihagyjátok (érdekes módon a grizi emleget 70 éves fejlődési ciklust és eulogizálja a szocializmust) az, az a tény, hogy a helyi vásárlókosár egyenlegével kellene indokolnod de nem teszed

    az a tény, hogy Kína a már megkötött nem nyugati relációjú gazdasági együttműködési egyezményeivel és hatalmas külföldi beruházásaival autokrata is lehetne azaz leválhatna a nyugatról a nyugat azonnali halálával (nem véletlen hogy az ott tevékenykedő usa cégek süketek a D.Trampli hőzöngéseivel kapcsolatban mert azok megvalósulása a teljes usa államcsődöt jelentené, tehát maradnak, mert nekik megéri; feasible!!!)

    az oroszok más cipőben járnak… ők a teljes autokráciát is bevezethetnék Rubel elszámolással lezárva a határaikat… de nem teszik

    a forró fejű elemzések mindig balul sülnek el, hűvös fejjel (cool nem cold!!!) gondolkodva és cselekedve a világ teljesen más lehetne mint amilyen

    érdekes módon most „a nagy téma” demokráciáéknál Venezuela Juan Guaido és csatolt zsebtolvajai akik elköltötték személyes luxusra az usa által másra juttatott milliókat és Bjelorúsz az ottani kavargás…

    de mély, sőt tengermély hallgatás van arról ami Austráliában, Usa ban, Franciaországban, Németországban véres verekedésekkel tüntetőkről és azok valós okairól a C19 és csatolt álomporok már elveszítették hatásukat és az ébredés nem akármilyen… Göllner emlegeti a Martin Luther King Jr. szavait amik szavak maradnak és elterelt mozgalmak mint azt a történelem mutatja az utóbbi 250 évben és most is csak eredménytelen hőbörgés van
    érdekes módon a John Turnerek Canadában valós -bár nagyon lassú és komplikált- változásokat eredményeznek és szép nagy hallgatás van arról, hogy amikor Canada bejelentette Usa nak, hogy akkor én is megvámollak 2 azaz két órán belül -szép csöndben- eltörölték az elnök véres szájú +10% os alumínium tarifáját
    és nem nyitjuk meg a déli határainkat, mert nincs szükségünk még többre abból ami így is sok és érdekes módon a Konzervatív Ontario kormányzat teljes egyetértésben unisono dolgozik a liberális Trudeau val ebben is (miközben ellenzékék ordibálnak hülyeségeket mert mint az utóbbi 30 évben láttam amint NDP hatalomra kerül azonnal a teljes a csőd mert nem értenek ahhoz hogyan és mit kell csinálni csak arról tudnak zengzeteket, hogy miért kapják az őket soha meg nem illető hatalmas fizetésüket az államkasszából)

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 szeptember 21
    2:04 de.

    Én nagyon sajnálom a kínai munkásokat, de azért engedtessék meg nekem, hogy a rokonaimért sokkal jobban aggódjak! 😀

  • Bendeguz79:
    „MIND A KOZGAZDASAGOK valosagat cafoloknak;
    Igen, a viragcserepet is am.”

    Sajnos, ez a „magyar nyelvű” mondata véletlen betűhalmaz, értelmetlen, s ezért értelmezhetetlen. (Amennyiben netán
    azért szól hozzá, hogy valaki el is olvassa, akkor – ha már sem angolul, sem magyarul nem tud (ami önmagában nem szégyen) – próbáljon nár valami olyan nyelven írni, amit esetleg legalább alapszinten ismer valamennyire.)

  • Geyza
    2020 szeptember 21
    7:13 de.

    bucika… majd a Cenz Ura eldönti, hogy feldönti, vagy ráddönti?

    mondd az milyen gazdaságpolitika, hogy az usa szankciózik; az milyen eredménnyel járúl a jelenleg 45 millió munkanélküli javuló életszínvonalához?
    és a Pán demo Ni ‘Um hogyan lesz most a második körben, miközben a gonosz kínaiak ujgúroznak szerinted… ott voltál amikor csinálták?

    lementettem, hogy hátha el kell küldenem twitterrel
    én bizonyos „elemek” (na jó nem laposelem) kérdéseit sem veszem komolyan hát még az állításaikat…, egyébként is nem áll… nekik, csak a szankcióktól?

  • Rodeo11
    2020 szeptember 20
    5:38 du.

    Igen. A kijevi kupola, ami ott csillogott a domboldalban, ha a „metró”ról leszálltál a híd közepén….
    Meg konzervhalmon nyújtozó macska a húsbolt kirakatában. Hús nem volt, mert ha volt, akkor mindenki rongyolt a vödörrel.
    Mag a fagyi. A két ostyalemez közé szorított izé. Se nem vanilia, se nem tej, de finom….

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 20
    6:05 du.

    Az a baj tudod, hogy Te a kínaikról annyit tudsz, amit tumplistáktól olvasol. Viszont én ismerek kínait, és olyat is, aki ott szerzett (Pekingban) kínai nyelvviszgát. 🙂 Ja, és nem fényképről, mint kend.

  • Göllner András
    2020 szeptember 20
    10:17 du.

    M.L.K. nem Magyarországon élt. Alkalmasint arrafele sem volt nagy elszámoltatás. Hazánkban meg „bedrótozottan” marad el. Nem megbántani szerettelek volna. Csupán jelezni: aki itt elszámoltatásban bízik, az a Holdról jár dolgozni a Szíriuszra. Hévvel.

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 20
    6:05 du.

    Ami a bunkóságot illeti. Te, aki tüntetőleg nem méltatod az itt olvasókat arra, hogy legalább kísérletet tegyél az olvasható írásra, ne tarts szabadelvű népnevelést.
    Tudod: tükör, szálka, gerenda, szemműtét. Köszi.

  • Andrew_s
    2020 szeptember 21
    3:49 du.
    nagy kösz!!!
    csodálatos

    a legyek ura, a légyfogó, és a kaszás sohasem tudtam megtanulni még kikalapálni sem…

    ez ma hiánycikk az ilyen

  • Göllner András

    Andrew_s

    Az elszámoltatás nem a bizalom hanem a cselekvés függvénye.Azt csinálni kell. Tudom hogy a remény hal meg utóljára, de ha eleve ezzel kezdünk, akkor mi értelme egyáltalán megszólalni akár idelenn vagy oda fenn. Akkor menjünk inkább vissza Ázsiába legelni, ahogyan azt Ady Endre testvérünk is javasolta több mint száz évvel ezelőtt. Igen, az amiről itt beszélünk, az elszámoltatás lehetetlensége, az úgy bele lett főzve a magyarok fejébe mint a far-hát a tyúklevesbe. Te ezt adottnak tekinted, én az életem végéig ellene fogok beszélni, még akkor is ha Marslakónak néznek a barátaim 🙂 Asszem ezt túltárgyaltuk.

  • Andrew_s
    2020 szeptember 21
    4:08 du.

    most kaptam egy levelet, hosszú, és borzalmas, de ezek a sorok egyúttal a remény szikrája is!
    az Usa nyugati partján dúló végzetes tüzek és a keleti parton végig trappoló egymást követő hurrikánok, és a kettő a térség centrális részeit is tönkreteszi, ez végzetes, de ugyanakkor végre valami olyan történik, amit nem lehet letagadni és elmismásolni a füst London England fölött is láthatóan narancsszínűre festette az eget nappal!

    a fossil fuel industry és a fracking technology nem a politikai tiltakozás, hanem önmaga dugájába dől, már nagyon régen semmi valós hasznot nem termel az önköltség és a szállítás valamint annak kapcsolt költségei többszörösei az eladható árnak!!! ezt semmilyen pénzverde nem tudja kompenzálni sem hosszú sem rövid távon
    az LNG körül folyó konkurencia harc életre halálra megy, de ugyanakkor akinek esze is van meg meg is teheti az átáll (Kína nagytávolságú nagysebességű villamos vontatású vonatokat üzemeltet és egyéb energia forrásokat kutat mialatt a rövidtávon a gazdaság futtatásához szüksége van a fossilis energiákra… MÁSHOL EZ MÁSKÉPPEN VAN!)

    DÉLKELET ÁZSIA és a hátasztán országok most egyesülnek érdekeik azonosak, és aki ezen érdekek ellen hergeli őket az keményen rá fog ….. ni! nem is olyan sokára
    hallgatás van a MSM-ban erről de hatalmas mozgalmak és alapítványok dolgoznak a jelen minél gyorsabb megváltoztatására

    tehát nem MLK Jr. kell hanem egy nagyon okos és tapasztalt kínai gazdasági szakember akinek az ötleteit a gyakorlat igazolta és nem érdekli, hogy a halálfélelem mit mondat az ezzel egyet nem értőkkel…

    azt is látom (már említettem) hogy kies Kanadánkban felismerték ezt de rengeteg dolog és a hadi gyengeség hátráltatja de beindult… Európa tétovázik és számolja az obulusokat ahelyett, hogy meg is valósítaná az érdekei szerinti politikát gazdasági alapon és semmi rablómese mondvacsinált MLB és csatolt dolgok miatt…amit szintén látok a C19 (lánykori nevén: SARS) esetén a fagyi visszanyalt

    üdv és Madách szavai: ember küzdj és bízva bízzál és hagyd magad Luciferrel vezettetni (emlékszel major Tamás Luciferére?) Luce (latin= FÉNY azaz Lucifer a fény maga, vagy a dialektika szerint a tagadás tagadása

  • Andrew_s
    2020 szeptember 21
    4:08 du.
    ez még idekívánkozott:
    Madách: Ádám: vezess új utakra Lucifer

  • Göllner András
    2020 szeptember 21
    5:19 du.

    „Igen, az amiről itt beszélünk, az elszámoltatás lehetetlensége, az úgy bele lett főzve a magyarok fejébe mint a far-hát a tyúklevesbe. Te ezt adottnak tekinted, én az életem végéig ellene fogok beszélni, még akkor is ha Marslakónak néznek a barátaim 🙂 ”

    Tisztelt Göllner úr, nagyon egyetértek, DE hogyan lehetne ezt megvalósítani, amikor 82-től az összes eddig regnáló módszerváltót, idegenbe kiárusítót, 1 forintért gyárat, szállodát eladót és vásárlót tetemre kellene hívni és kik lennének a fedhetetlen bírák? Nem kötekedni akarok, ezt most halál komolyan kérdezem, mert nem vagyok híve egy véres polgárháborúnak, majd az azt követő szokásos humanitárius felszabadítói „ideiglenes” megszállásnak! 89-ben még senki nem mert volna beleavatkozni az esetleg eldúrvuló valódi elszámoltatásos rendszerváltásba, de a máig tartó elidegenítés visszacsinálása már nemzetközi bonyodalmakat okozna, ezért az már nem lenne szuverén magyar magánügy! Szerintem sajnos a rendszerváltást és számonkérés legideálisabb pillanatát saját gyávaságunk miatt 30 évvel lekéstük! 🙁

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Orsós Elemér
    09.21. 10:40

    Kedves Elemér, fölháborodni lehet, néha én is így vagyok vele, de a dolgok fejlődését tekintve:

    Jómagam csak azért a kínai munkás* helyzetét vetettem egybe az általad kihangsúlyozott saját rokonaink helyzetével, hogy bemutassam , hogy a >foglalkoztatás jótékony képében< tetszelgő . t ő k e . a saját érdekeit automatikusan, már-már gépiesen követve nemcsak a megtérülését, de elsősorban az extraporofit reményében miként bánik tárgyként élő emberekkel, illetve azok sorsával.

    Ebben a már nagyon is mai viszonyban korántsem a rokonság, nem is a "memzeti összetartozás" a meghatározó kritérium, hanem csak és kizárólag adott szereplők – a munkások (dolgozók) – társadalmi hiararchiában elfoglalt, rajta kívül álló okoknak köszönhető, szinte abszolút kiszolgáltatott majd-legalsó létrafoka. Eme alsó grádics az, amely bizony nemcsak országhatárokat, de kontinenseket is átível, ahol a globális tőke"mindenhatóságán" túl mégis . e g y s o r s ú v á , s ez által összetartozóvá kovácsolja távolkeleti, európai sőt, esetleg még – és kimondom – az amerikai munkás, az ún. munkásarisztokrata sorsát is… Megismételve, hogy ezt a szolidáris érzetet éppen, maga a minden akadályt áttörő tőke teremti meg.

    Tehát, történelmi léptékkel(!) mérve e globális kötelék egyszer még erősebb lehet a rokoni** szálnál is. Ámde az EU-s átlagbér egyelőre még egy jó-darabig várathat magára, mert a tőke az az erő, amely "nem enged a huszonegyből"… Jobban támogat egy országbitorló keresztapát, mint bármely munkást.

    – Persze a béke érdekében, tárgyalni mégsem fölösleges, sőt kell…
    ˙

    Üdvthu.
    .

    * Írhatnánk távfoglalkoztatott magyar, indiai, thaiföldi, vagy vietnami, stb.stb. munkást is…

    ** Rokoni: értsd nemzeti.

  • Az elszámoltatás nehéz kérdés. Egyfajta pszichologiai elégtétel és szükséglet, de elsősorban az a konkrét szerepe lenne, hogy a későbbi vezető politikusok számára (talán) visszatartó ereje van. De ez utóbbiban őszintén szólva nem hiszek, mivel szerintem a gyakorlatban csakis egyetlen szabály létezik: mindenki annyit tehet, amennyit MEG TUD tenni (vagy inkább, amennyit KEDVE VAN megtenni). Régebben úgy mondtam ezt, hogy senki sem lop többet, mint amennyit a helyzetében el tud lopni.
    A baj az, hogy fogalmuk sincs, MIT AKARUNK. Csak az indulatok tombolnak, az irigység, a másra mutogatás, és az a tudat alatti „érzés”, hogy bosszút kell állnunk a sérelmekért. És ha ez nem elég, akkor van néhány kulcsszó, amely megmutatja, hogy kit és mit kell utálnunk, illetve hogy kit és mit kell szeretnünk.

    És ez édeskevés, és édeskevés lesz akkor is, ha Orbán elveszíti a következő (vagy bármelyik további) választást. De még akkor is kevés lesz, ha durvábban, netán lámpavasak segítségével váltunk kormányt.

  • Almási Alma
    2020 szeptember 21
    10:26 du.
    Álmaink Alméja

    most ismételjem önmagam? hátha nem olvastál(?) engem.
    az a tévedés az egészben, hogy politikai harccal próbálkoznak azok, akik a politikához sem értenek, a politika nem szócsata (SIC), a politika keményen számok számok elleni „számháború”, azaz a gazdaság és azzal együtt a pénzügyminisztérium, Nemzeti Bank (vagy annak megfelelője a FED), és azok a tárcák amelyek a gazdaságot hivatottak stimulálni

    de ugyanúgy, mint azok a sirámok, miszerint rasszizmus van oda vissza és körbe körbe és akkor ne legyen rasszizmus ordibálják az utcán kóválygók attól nem fog elmúlni a rasszizmus amíg kemény anyagai előnyei és hátrányai vannak ugyanannak és pont azért létezik, mint a szankciók, ha nem tudok jobbat mint a konkurencia akkor kilövöm, puff! és máris jobb nekem a konkurenciánál egészen addig, amíg egy másik és/vagy milliomodik konkurencia nem röhög a pofámba, hogy hülye vagy Kisbence, DOLGOZZ APÁM és csinálj jobbat, olyan jót, amit senki más nem tud, és ha erre nem vagy képes mert az utódaidat és a munkaképeseket a Vasorrú bába kalandjaira oktatod nem pedig arra, hogy a 2 szer 2 az nagyon jó közelítéssel (logarléccel) 4(!!!) és nem 5 nem 3 és semmi egyéb

    a lelki toprongyság az, amikor… a színház és a film művészet, a zene és a festészet, szobrászat akkor művészet, ha felmutat: ÍME EZ A SZAR ÉS LÁSSAD KISBENCE TE IS KISFIAM MINT BEA ÁLTAL BEMUTATOTT SZÍNDARAB ÉS ANNAK BÁZISA lehet így is megvitatni és megoldani

    ha (kis filozófiai óvodai alsótagozatos tananyag) a tagadás tagadása helyett „csak” tagadunk akkor oda jutunk, ahol most a világ nagyon nagy része bolyong mint a Varázsfuvolában Taminó a (szellemi) sötétségben és -egyelőre- nem kap segítő baráti kezet… csak szépen letagadják az ő létét azután megkapja a Varázsfuvolát és a tagadás tagadását a DIALEKTIKA ALAPTÖRVÉNYE

    mint az anyagmegmaradás törvénye… hiába a sok „vita” arról is; az anyagot nem izgatja, ő van és punktum és rablómesén kívül még semmit sem lehetett ellene tenni

    dehát az emberek nem látogatnak Operaházat mert a Pudvás Pozdorja Össznépi Kalamajkát hallgatják arról, hogy a Csicskásigizi copfja helyre tyutyutyú

    és itt -részemről- a röhögény következik

  • Almási Alma
    2020 szeptember 21
    10:26 du.

    Azért azt
    had tegyem hozzá,
    hogy az „átkos” Kádár-reszimben
    az volt a közvagyon lopkodásának max.tétele
    ha a főkönyvelő elvtárs, vagy a vállalati párttitkár
    a gyár bővítésének építkezéséről elvitetett a vállalati
    teherautóval annyi téglát a kis telkére, hogy abból
    fel lehetett húzni egy kis hétvégi vityillót.
    Az meg már a panama netovábbja volt ha a
    helyőrségi kapcsolatok révén nehány
    kiskatonát kért kölcsön a melóhoz.
    Persze csakis önkéntes alapon.
    Akik örömmel jöttek,mert a
    láda sörök várták őket.
    Valamit valamiért..

  • Rodeo11
    2020 szeptember 21
    9:28 de.

    Nyamvatt kis antiszemita diktatúra-párti szófosó-gép vagy,
    mindenféle normális emberi erkölcsi érzék és érték nélkül.

  • ALMASI ALMA Szept 21, 10:26 du. soraival teljesen egyett latok!!!!!

  • Mind a KIZSAKMANYOLAS predikaloiknak.

    Mar parszor tettem ezt a kerdest itten, de SENKI nem volt hajlando sem kepes reagalni ra.

    Amikor Maga, barki, az olvaso, vasarol pek-termekeket, vagy hentes arukat, vagy alkalmazza a fodraszt, vagy a fogaszt, stb.stb.
    KI ZSAKMANYOL KI KIT??????

    Illetve maga azokat a termeloket es szolagltatokat, VAGY azok a termelok es szolgaltaok MAGAT ??????

    Seggitsegul emlekezteve az elemi-iskolai alapokra:

    A kozgazdasag mukodese: produkalni szukseges termekeket vagy szukseges szolgaltatasok nyujtasa egyenlo ertekben jutalmazva a fogyaszto lakossag altal.

    Na oszinten magyarok, letezett az amodon a szeretett Nepkoztarsasagukban, a magasztalt CCCP-jukben, vagy meg manapsag is Cubaban, Venezielaban, Eszal Koreaban ????

  • Almási Alma: „A baj az, hogy fogalmuk sincs, MIT AKARUNK. Csak az indulatok tombolnak, az irigység, a másra mutogatás, és az a tudat alatti “érzés”, hogy bosszút kell állnunk a sérelmekért”

    Gondolom fogalmunk sincs akart lenni. De erről eszembe jutott, hogy itt is milyen szépen le lettem többször döngölve, amikor azt mondtam az egyes tüntik, és pártpofázások kapcsán, hogy egyszer egy pozitív üzenetet szeretnék lűtni az ökölrázás és kontraökölrázás helyett

  • Göllner András

    @ Orsós Elemér

    „nagyon egyetértek, DE hogyan lehetne ezt megvalósítani?”

    No e fontos kérdésre a válasz helye idelenn elég szűkös. Röviden: a kommunikatív cselekvés fegyverével. Még rövidebben? Észnél kell lenni.

    De mondom akkor bövebben is Elemér: Úgy hogy először kalapot emelünk azok előtt akik megpróbálták ezt a lépést megtenni 48, 18-19, 45, majd 56-ban, de sorra átverték őket a hölgyek és urak. 19 és 56 munkástanácsait nem szégyelni, átkozni hanem tisztelni kell. Azok a százezrek akik megpróbálták a kezükbe venni a felelőséget az életükért, e nép igazi hősei – nem Kun, Horthy, Rákosi, vagy Kádár akik mind, sorra, bepalackolták forradalmaink megsemmisíthetetlen lelkét, hogy aztán 90-ben egy láthatatlan kéz, a piac „bölcseire” bízzák mindnyájunk jövőjét, oszt jó napot. Ugye most nem szükséges elmondanom mért imádja Orbánt a mesterségesen szőkített bombázó a Fehér Házban, mért hívja, „Liebe Viktornak” nemzeti szégyenfoltunkat Angela, miért tömi a zsebét milliárdokkal az Európa Tanács, és képtelen 10 éve megtenni azt amire saját szabályai köteleznék?

    Az a bizonyos 99% akinek a nyakán térdel az 1% „csak” 2 dolgot akar magának és gyerekeinek: az igazságosság és esélyegyenlőség elveit biztosító jogállamot, illetve egy gazdaságilag – őkológiailag – fenntartható társadalmi jólétet mely nem az uraság, az 1%, hanem az átvert, „isten adta nép”, a munkából és bérből élők érdekeit tartja szem előtt. Ez az irány, út, szabad szemmel is látható. Nem kell hozzá más mint az, hogy letépjük a kötést a szemeinkről, letépjük a tapaszt a szájainkról, és lekűzdjük azt a pesszimista, bátortalan, társadalmi szolidaritás iránti óckodásunkat, amelyet ezért húztak ránk, neveltek belénk a hölygyek és urak, hogy képtelenek legyünk megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól, a valóságot az illúziók világától.

    Mindezt persze lehetne még ragozni, de arra már sajnos nekem nincs időm.

  • Kenyszerulok kerdezni, kinek mi tudat, es velemnye letezne a Kis-Balatoni 60 milliiardos adofizeok zsebeibol koltott latogatasi kozpont letesitesen?????

    Allitva az a magyarok torternelmi es szarmazasi toretenelmuk magasztalasa celjabol tortenne.

    Mi a valosag azon?????

  • Azert erosen fapados korulmenyek koze lehetett menni a Balatonra Szot-udulesre!
    Azert kisse tul populista baloldalias az iras!
    A jovedelmeket a kereslet-kinalat hatarozza meg, foleg ma, amikor nyitotta valt a munkaeropiac es kulfoldon 2-3-szorosat is lehet keresni….
    A szocialis juttatasok kerdese mar lehet megalapozottabb!
    Persze ahhoz is valakinek meg kell termelni a szetoszthatokat!

    Egyre lathatobban borul rank a válság, amit tavaly is mar elore jeleztunk, de iden mar sokszor elmontuk!
    NEM COVID, HANEM GAZDASAGI! Torekedik a kormany a Covidra fogni , de az csak kifogas, ellensegkep teremtes!
    (Addig a csori migransok voltak a hasonlo elterelo magyarazatban!)

    Vagy 1 hete a forint bedoleset, zuhanasat a nemzet sasszemu bankjanak izgazgatoja az orszag valutatartalekanak kenyszeru reszbeni eladasaval tompitotta, lassitotta (a kemenyvalutankert elkezdte felvasarolni a vilagon a befektetok szandeka szerinti – szabadulni probaltak a forintbefekteteseiktol) az intervencios valutatartalekunkbol!
    Ezen hetvegevel tovabbra is szabadulnak a befektetok a forintunktol, ami eros nyomast gyakorol a forint bedolese felé!
    „Szerencsere” a magyarok fogjak megfizetni, mert a kormanyunk a lakossagra terelte at a befektétesi nyomast, ugy, h irrealis hozamot igert az allampapirokert!
    A magyarok elszegenyiteseert nem kell majd elszamoljon nemzetkozi szinten, igy mi szabadon meglophatoak vagyunk!
    A forint folyamatosan erosen gyengul!
    A termeles minimalis, a szolgaltatasok is csak azert docognek meg, mert sokan meg kulfoldon dolgoznak!
    Bar onnan megprobaljak visszaszippantani oket a covidos karanten es megszoritasokkal!
    Csak azert nottek a fizetesek, mert a szakemberek joresze kulfoldre ment, igy duplajara ugrott a maradek selejt fizetese is….
    A nemtermelo szfera pedig gyenge teljesitese mellett is fizetesemelesben reszesulhetett, mert nincs meroszamuk, hatekonytalansaguk korlatlan lehet!

    Rohanunk a valsag melyseges bugyrai felé! Bar vannak sokan, akik eszre sem veszik, csak akkor tudatositva, amikor a bugyrok szakadekanak sziklain egyre gyakrabban es erosebben koppan a fejuk!
    Bar sokan akkor is a migransok bunkojára fogják, meg a Covid kenyszeru kovetkezmenyekent!

    Azt sem tartom jonak, h tobb orszagban fedezet nelkul fizetgettek eddig is magas szoctamokat a Coviďra hivatkozva, mert szinten valsagba sodorjak orszagaikat!
    Persze! Jo kapni, de valamikor azt vissza kell fizetni! Ha mi nem, akkor a valsag elhuzodasaval gyerekeinknek, unokainknak! Csak johetnek haborus korulmenyek, amikor minden sokkal nehezebb lesz!

  • Én azt írom most is, amit itt már évek óta: a rendszerváltozás során egy túlhajtott kapitalizmust vezettek be, ami a rendszerváltó értelmiséghez és a nyugati támogatóikhoz köthető.

    A hazai jobb és baloldal valami idejétmúlt módon képzelte a kapitalizmust, amilyen az még a 80-as évek ELŐTT volt. „Majd lesz egy kis munkanélküliség, ami majd gyorsan lefut, és aztán a tőkével teremtjük a munkahelyeket stb.” Csakhogy a 80-as évek után nagyot változott a tőkés világ, megjelentek az offshore cégek, és a munkakiszervezés a Távol-Keletre. Pl. ilyen azelőtt nem volt, hogy megszűnik a textilipar, de ruházkodni mégis kell. A nehezen megszerzett fizetésből viszont a kínai ipart támogatja a magyar munkás stb. Ez felér egy kulturális sokkal.

    Sajnos a középosztályi származású rendszerváltók azzal nem voltak egészen tisztában, hogy a nagy többségnek egészen mást jelent a Kádár-kor, mint az „elnyomott” elit művészeknek és szamizdatolóknak. Akkoriban nem létezett az”éhező festő és a nyomorgó értelmiségi” kategória, ahogyan „az eladósodott pályakezdő és a munkanélküli diplomás” is ismeretlen volt.
    Paradox módon, a viszonylagos jólét miatt ezek az értelmiségiek felnagyították az ideológiai problémákat, és erre a demokrácia (meg a többi) bevezetését látták gyógyírnak. A szocializmusból csak a rosszat látták, a nyugati életből meg csak a jót.

    Talán ez jellemzi az elmúlt 30 évet: minden rendszerből sikerült a rosszat átvenni vagy megtartani, annak bármilyen hasznos hozadéka nélkül. Ezt konkrétan a rendszerváltásnak nevezett jelenségre értem, ahogyan az megvalósult. A benne szereplők végzetes harcnak láttatták a folyamatot (a múlt és jövő, a Jó és Rossz harcának), amiben nincs mozgástér, és az értelmiség kényszerpályán mozog. Hogy ez így volt-e tényleg?

    És végül: tisztelet a kivételnek, akinek a munkásságát nem ismeri a közvélemény, de csendben tették a dolgukat, miközben jobbról komcsizták, balról fasisztázták őket!

  • Almási Alma:
    „Az elszámoltatás nehéz kérdés.”

    Valóban, különösen akkor (ami szerintem valószínű), ha a jelenlegi rezsim legalább még egy emberöltőnyi ideig eltart. Két-két és fél emberöltő eltelte után ugyan kit és hogyan lehetne „elszámoltatni”? Pláne, ha nem közönséges vagy íróasztal-tömeggyilkosokat számoltatnak el, hanem ugyanolyan közönséges tőkés vállalkozókat számoltatnak el amilyenek maguk az „elszámoltatók” is nagyon szívesen lennének.

    Almási Alma:
    „Egyfajta pszichologiai elégtétel és szükséglet,”

    Szerintem nem elégtétel.Nem a „elszámoltatni” kell, hanem a társadalmi (s nemcsak a politikai – az önmagában szart érne), rendszert megváltoztatni. S legyünk őszinték, jelenleg – legalábbis nekem – halovány segéd-gőzekém sincs róla, hogy milyen régi vagy új rendszerre; ti. meggyőződésem, hogy a félperifériás, tehát a magyar kapitalizmus az ilyen, és nem volt jobb a „legszebb” arany éveiben sem, ami pedig a későbbi, un. szocialista (államkapitalista?) rendszert illeti, – túl azon, hogy az is elég szar volt – az a határozott véleményem, hogy nem annyira külső, mint inkább elsősorban belső okokból alakult villámgyorsan „vissza a régi szarrá”. (Az idézőjelbe tett szintagmát Marx egy korai művéből, „Die deutsche Ideologie” plagizáltam.)

    Alma:
    „de elsősorban az a konkrét szerepe lenne, hogy a későbbi vezető politikusok számára (talán) visszatartó ereje van.”

    Ebben erősen kételkedem. Volt bármiféle visszatartó ereje a nürnbergi pereknek a sok későbbi eseményre, vagy akárcsak az 1990-es években délszláv polgárháborúban? Semmi. Talán mégis Churchillnek volt igaza, aki – a Mussolini elleni „népítéletig”, amikor is változtatott véleményén nem volt az ilyen számonkérő perek híve, hanem úgy vélte, hogy „egyszerűen, gyorsan és humánusan agyon kell lőni néhány tízezer nácit”? Nem tudom. A pereknek, ha más értelme nem is volt, annyi igen, hogy egyrészt segítettek a későbbi történészeknek a múlt feltárásában, másrészt 5- 10 évre – de nem tovább! – teremtettek valamiféle igencsak korlátozott konszenzust a nemzetiszocializmus ellenében.

    Almási Alma:
    „A baj az, hogy fogalmuk sincs, MIT AKARUNK.”

    Mint kicsit feljebb olvashatod, tökéletesen egyetértek.

    Almási Alma:
    „És ez édeskevés, és édeskevés lesz akkor is, ha Orbán elveszíti a következő (vagy bármelyik további) választást. De még akkor is kevés lesz, ha durvábban, netán lámpavasak segítségével váltunk kormányt„

    Én is így vélem, bár ha muszáj lenne jósolnom, akkor leginkább arra tippelnék, hogy (ha a biológia vagy más, előre nem látható körülmény másképp nem dönt) rezsimváltás majd azután következik be, amikor a jelenlegi rezsimnek már „sikerült” jelentősebb nemzeti tragédiába vezetnie az országot.

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 20
    6:05 du.

    minden usa egységsugarú hülye; csak a grizi trolibusz!

    Americans hoarding trillions of dollars in cash amid pandemic & presidential election uncertainty – Morgan Stanley

  • Almási Alma
    2020 szeptember 21
    10:26 du.
    Álmaink Almája

    egy gondolat bánt engemet (na jó, ez „csak” az egyik)

    a Big Bang az az ASZTROFIZIKUSOK MARKETING STRATÉGIÁJA anélkül nem lehetne eladni a legújabb szimfóniát sem amit most a Z Űrre és annak mozgásaira színes képekkel komponizéltek… mert egy dög unalmas és komplikált Uncsi verzumra ki lenne kíváncsi? egyébként is megkérdezném (nem engednek oda) az egyik ilyen Bigbengeset, hogy azon túl, amit ma lát a Hubble mi lehetséges? ott csücsül a teremtő és malmozik a kezeivel?

  • Többször fölmerült itt a Dózsa-féle parasztforradalom. Az 1970-es években kikutatták, és még publikálták is a történészek (Kádár-korban), hogy nem paraszt volt és nem forradalom, de a többi stimmel …

    A mezővárosok lakossága, vegyesen kisnemesek, értelmiségiek és parasztok igen jól éltek a mezőgazdasági fellendülésből. Ezt megirigyelték a nagyobb birtokosok, és maguknak akarták ezt a hasznot lefölözni. Ez ellen lázadt föl ez a sokszínű társaság, hogy ti. a már egyszer megszerzett jogaikat akarták megnyirbálni.
    Vagyis megdőlt a marxista tétel: nem a nyomorultak lázadnak föl tömegesen az érdekeikért, hanem akinek van bármilyen kicsi egzisztenciája, amit el akarnak venni tőle.

  • Bendegúz79
    9.22/11:32 , a kis naiv kérdezi, hogy KI KIT IS ZSÁKMÁNYOL KI ?

    Erről e g y e l ő r e annyit, hogy olvassa el, de figyelmesen Schumacker asszony és „tisztelhölgyeim…” párbeszédét és álnaiv vicceit annak alapján tételesen fogalmazza meg…

    Később a cikk zárolásáig megpróbálok rá tételesen magam reagálni.

    Üdvözlettel: KordonB.

  • Az „elszamoltatas”t vitazoknak.

    Nem hogy nem volt rendszer valtoztatasa, csupan a rendszer nevenek valtoztatasa tortent.

    De mivel hogy nem volt semmi FELELOSEGRE VONAS, az a gazemberseg golytatasat biztositja ma is.

    Koncetraljatok a tenyeken, nem a phreziologian.

    Illetve nem csak a multban tortenteken, hanem a nem tortenteken. A felelosegre vonas hianyan.

    Az maradt a „zold” lampa, a nyitott ajto a mult gazembersegeinek folytatasara.

    Csak a nevek valtoztatva, vedeni a bunosoket !!!!
    ( Jack Webb Dragnet-beli mondasa!)

  • Göllner András
    2020 szeptember 22
    1:06 du.

    Köszönöm, ismét egyetértek és szerintem az elvek helyesléséig és a politikusok otthoni, zárt ajtók mögötti anyázásáig nagyon sokan eljutnak, de a prágaihoz hasonló defenesztrációra(ablakból való kidobatás) sajnos már kevesem vállalkoznak, szerintem nem a bátorság hiányzik, hanem a fiatalok a kurva sok egymásnak is ellentmondó neoliberális agymosástól, a munkára aktiv korúak az éhbért éppen meghaladó munkabér féltéstől és a nyuggerek pedig az átélt sorozatos átverésektől tunyultak el ennyire.(Persze ha, szociológus vagy psichológus lennék, akkor ezt szakszerűbben ki tudnán fejteni. 😀 ) Az általam nem nagyon kedvelt Tamás Gáspár Miklósnak a magyar értelmiség felelőségét firtató esszéjét is jó szívvel ide tudnám csatolni, aki szerint ha több együttérzést, sorsközösséget tudnának mutatni a szignifikáns többséggel, akkor még a passziv ellenállás is hatásosabb lehetne.

  • Rodeo, most ne fizikázzunk!

    Amikor a BigBang ötlet felmerült (60-as évek vége, 70-es évek eleje, úgy emlékszem), akkor még a fizikusok körében nem volt kérdés az „eladhatóság”. Ez egy későbbi termék, amikor az újságírók romantikusnál romantikusabb „magyarázatokat és elnevezéseket” találtak ki. Ekkor terjedt át ez a társadalmilag nagyon káros betegség a tudományos elméletekre… Mondhatnék akár neveket is, de meglincselnétek… 🙂

  • Hm. Komolyan mondom kezd olyanná válni a párbeszéd, mint egy valahai ml-középiskola vitaköre. (Az ml-egyetemek már színvonalasabbak voltak.)Csak néhány kiragadott téma.
    1. Elszámoltatás. Ez a gyakorlatban mindig úgy valósult meg, hogy néhány kisebb simlist elrettentő példaként elítéltek, a nagyvadak meg röhögve kimosták magukat. Viszont tág tere nyílott a névtelen feljelentéseknek, vizsgálatoknak, ideológiai célzatú leszámolásoknak.
    2. Ródeo és többek, akik a számok, számok” világában, a gazdaságban látják az „igazit”. Az a nagy büdös helyzet, hogy az ember különleges állatfaj: nemcsak materiális javakra – élelemre, fedélre stb. van szüksége ahhoz, hogy fennmaradjon. E komplex szükségletét pedig egyedül nem, csakis együtműködve képes megteremteni. Nem beszélve arról, hogy a gazdaságot mindig az ideológia (nézetrendszer értelemben) határozza meg.
    E két pontról oldalakat lehetne írni. Most csak annyit: a szolidaritás nem nyálas jótékonyság – bár egyes konkrét esetekben arra is szükség lehet. De az csak annyi, mintha a gyulladt manduládat a nyakadra tekert leukoplaszttal akarnád gyógyítani.

  • HAZAI LAMPA:

    Kina nem csak ottan de felvilagszerte tonkre tette a txtile, ruha, cipo, sok mas kozszuksegleti ipoarokkat, egyszeruen az olcsonn termlesi loltsegeikkel.

    Olcsobban folgoznak, de a vegen meg-gazdagodnak azon.

    A magyar mindeg a leheto leg-kisseb termelesel remelt meggazdagodni gyorsan.

    Persze amikor bizonyos iparok tonkere teve altaluk, vagy barki versentzok alatl, a termekeik arai magassan felmegy.
    Persze amodon a monoplimu-rendszeret eri, el.

    S ahol anti-monopoli torvenyek nem leteznek hat azok tonkre mehetnek.

    De minden tarsdalmak es mindenkor amodon kezdtek fejlodesiket.

    Na mondja kerem, miert nem tettek ugyan azt a magyararok 1990-ben. Ma maguk is sikersebbek, gazdagabbak, s talkn boldogabbak is lehetnenek.

    Japan, Del Korea, Singapore, Malaya, stb.stb. mind a legalacsonyabb keszitesi lehetosegeikkel kezdtek, de a szorgalom es a fejlodes lehetosege hozta a joletet szamukra. Semmi mas nem helyetesiti a kepesseget es szorgalmat.

    A fogyasztok mindeg, mindenuutt a leg-jobb minesugu arucikeket vasaroljak a legjobb,ill. alacsonyabb arakon.
    Vajon miert nem a magyar arucikkeket?????

  • Bendegúz69

    Addig is – ha valóban érdekli önt a válasz – mindenekelőtt szíveskedjék átfutni többek közt a :

    —-> Google ;
    — k i z s á k m á n y o l á s . címszó alatti ;
    —-> W i k i p é d i a . tétel minden egyes elemét ;

    alaposan és szabatosan képletekkel alátámasztott lényegi meghatározását, és válaszát az ön kérdésére benne vitaalapot szolgáltató, illetve bármi esetre behelyettesíthető példákkal.

    🙂

  • Lámpa

    A Dózsa féle – kaszákkal, kapákkal és cséphadarókkal – felkelés tényleg nem volt forradalom, mert a megmozdulás további céljai és kimenetele abszolút homályosak voltak. Ezt támasztja alá a földbirtokosok kegyetlenül véres leszámolása is, akik mégiscsak megéreztek valamit ennek a jobbágylázadásnak az ő számukra valahol mégiscsak történelmi veszélyt sejtető jelentőségéből.
    E lázadók „fegyverei” se arra utalnak, hogy a többség azon a néhány kisnemesen kívül netán valamiféle fölfegyverzett, várlakó birtokosok lett volna.

    Többségük kunyhólakó kétkezi jobbágy(!!!) volt, akinek elege lett az ötszázéves, születésében is hazug áltatásból, amely rendszer ugyanúgy hazudta el a földi szenvedés „jutalmául” járó majdan mennyei jutalmat, mint abban az adott pillanatban a jobbágy számára már oly-mindegy török veszélyt is…

    Az pedig, hogy egy lázadás vezetője pillanatnyilag éppenséggel egy „hadvezéri” szerepet kapott nemes volt nem jelenti azt, hogy az a több-tízezer lázadó is az volt. S hogy a saját sérelmét is belevitte az események formálásába az a világtörténelemben sem egyedülálló jelenség. A Spartacus-féle rabszolgafelkelés – szintén nem forradalom(!) – sőt hadjáratokkal tarkított háború történelmi szereplője ugyanúgy jogos indulatokkal fölfegyverkezve indult harcba az adott kor rendszere ellen, mintjóval később Dózsa György korában a . t ö b b i . „parasztfelkelés” német, francia, vagy holland-földi résztvevője. Minden felkelés és forradalom szereplőjének egyik indítéka a „mit vesztehetek, ha…” dilemmája…

    Ami pedig a korabeli uralkodó osztály – benne a papság – viselt mindenkori retrográd álláspontját és résztvevők egyéni érintettségét nagy történelmi égzengésekben illeti, azt legjobban Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámája mutatja be, ahol a történelem által haladó reformátornak Luther Márton az egyház és a papság hivatásszerű, már eleve reakciós mivoltát igazolja.

    Tehát amit itt maga összehordott e témáról, az egy szemenszedett történelemhamisítás…

  • Előbbi kommentárom oka Hazai Lámpa 10:01-es
    légbőlkapott
    szösszenete.

  • Utókomment:

    A jobbágy számára nem „a török” a tényleges veszélyforrás, hanem mint a leszámolásból is látható – legalább annyira, vagy kitudja – a tényszerű nemesi elnyomás és a középkori anarchia…

  • K.BLURD:

    De vajon miert nem probalt valaszolni az igen egyszeru kerdesre???

    KI ZSAKMANYOL KI, KIT???
    A termelo a fogyasztot, vagy a fogyaszto a termelot amig a csere annak egyenklo ertekeben megy????

    Ki a fene kerdezte, vagy hivatkozott a szotari ertelemere???

    Miert nem kerdezet azt a Hottentotta tolmacsatol???

  • Almási Alma
    2020 szeptember 23
    3:09 du.

    Álmaink Almája

    engem nem kell nyugtatgatnod!

    nekem ez az egész vidám, mókás perceket, órákat okoz, és amikor megnézek a Science & History csatornán 5 részben azaz 5*1 órában egyvégtében levetített mozit és abban az egységsugarú állampolgár azaz néző teljes hülyének nézésével mindenféle képleteket firkál tudóskám egy árkus papírra ceruzával és kiszámolja… és akkor büszkén szóval én nem kekeckedek én élvezkedek és a „tudományos” folyóiratok online változataiban… az egyik (ez teljesen felejthetetlenné tette magát számomra) azt mondja, hogy van egy nagy galaxis künn az űrben és közeledik és szét fogja barmolni a tejútat, potom 800000000 fényévnyire saccolja és azzal zárja a cikket, hogy még nem tudták pontosan megállapítani, hogy közeledik vagy távolodik de várjunk 800000000 évet és megtudhatjuk, hogy elment e vagy idejött) mindazonáltal lehetséges, hogy egy nullát tévedek és 8000000000 fényévről van szó

    légy vidám… és bölcs… én is azt teszem…

    ez a cikk is elveszíti szavatosságát holnap úgyhogy majd más cikknél írnék neked és még hallgatsz a Don -ról

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 24
    9:43 de.

    grizi

    tudtommal a kizsákmányoló zsákmányolja ki a kizsákmányoltat

    kifelejted -drágám- a middle man -t a kereskedelemben mert manapság az INCOTERMS megengedi, hogy ne a termelő legyen közvetlen kapcsolatban a vevővel

    a kis sarki cipész az nem oszt sem nem szoroz a nagy össznépi globalitásban…

    ahol Németország legfőbb kereskedelmi partnere az usa volt 2015, azután 2016 ban a negyedik helyre esett vissza az usa… és még zuhan

    namost kihagyod a profitot az egyenlőséget emlegetve azaz az általad kapott 5% banki juttatás a semmivel egyenlő mert ha minden egyenlő akkor honnan van a banknak „az” 5% ka amivel téged eltart tehát minden $100 ból $5-öt visszafizet neked, miután kifizettél neki 21,17% ot a $100 ra

    Kordonka nagyon jól megkérdezte tőled de te csak blődliket tudsz idetenni a köz röhögényhez

  • Hazai Lámpa
    09.23./6:17

    Azt írja,hogy pl. „ilyen azelőtt nem volt, hogy megszűnik a textilipar, de ruházkodni azért mégis kell. A nehezen megszerzett fizetésből viszont a kínai munkást támogatja a magyar munkás.”

    Nem, kedves Lámpa. Nem a magyar munkás támogatja a kínai munkást, hanem a nemzetközi tőke, amely csak és egyedül a számára extra-mód’ kifizetődő globális „munkakkiszervésben” érdekelt, ennélfogva az ő extraprofitját jelentős mértékben . g a z d a s á g o s a b b . 10-ezer kilométerrel odébb kitermeltetni, mint a saját – úgymond – „hazájában”.
    Hadd keserítsem el tehát kegyedet, hogy a magyar munkás éppoly kiszolgáltatott, mint a kínai, a japán, vagy teszem-azt, a dél-amerikai kollégája…
    A döntés kulcsa jelenleg ugyanis semmikép sem a nemzeti munkás, hanem a termelőeszközöket kizárólag birtokló nemzetközi tőkés . o s z t á l y . kezében van. Mindebből következik az is, hogy az . i n t e r n a c i o n a l i z m u s . szervezeti . f o r r á s a . csak és egyedül a globális ipar és egyéb értékteremtő céghálózat aktív . t ő k e…
    Mindebből következik, hogy a magyar munkás kollegáival együtt ma még csak egy néma és kiszolgáltatott szemlélő. Ő is örül és hallgat, ha valamilyen munkát kap…

    .

    Üdvöz-légy Lámpuska,
    Jogban is teljes 🙂

  • Bendegúz79 ne dühöngjön és ne fortyogjon! Gyakorolja inkább a magyar olvasását is. Ráfér magára, bárki lássa is az írását…
    Nem a szavakon lovagolunk, amikor a „W”-Lexikont (nem szótárt) ajánljuk… Az tudományos részletességgel tárgyalja a kizsákmányolást, mint gazdasági alapfogalmat.

    Minden esetre, dióhéjban:

    KIZSÁKMÁNYOL A TULAJDONOS MUNKÁLTATÓ, AKI A MUNKÁS [v. dolgozó

    ill. még korábban rabszoga, jobbágy, és stb.elnyomott]

    MUNKÁJA ÁLTAL ELŐÁLLÍTOTT HOZZÁADOTT – AZAZ A MUNKÁJA –

    ÉRTÉKÉNÉL [a tényleges tulajdonosi költségek levonása után is]

    KISEBB ÉRTÉKET FIZET KI MUNKABÉR* CÍMÉN.
    ˙

    Szívesen!

    .

    * Ill. termény, avagy járandóság formájában…

    Ui: A közgazdaság tudományának kiemelkedően fontos tétele többekközt a termelés eredményének, a >hozzáadott érték< az elosztása termelő és termeltető között, illetve ennek aránya, amely logikusan elvezet a kizsákmányolás fogalmához is. Szűkebb értelemben a munkabér is az igazságos elosztás kategóriájában értékelendő.

    Szintén szívesen !

  • DUBOIS:

    Nem lenne hajlando sem kepes belatni, hogy a magyar es mas vasrlok a kinai termekek vasarlasaval kinat teszik vilaghatalomma es gazdagga????

    Csupan mert a kinaiak ugyesebbek, szrogalmasabbak es hajlandok es kepesk jelentosen olcsobban dolgozni.
    S amodon termekik olcsobbak mint a Magyar, europai es aameikai munkas termeki.

    De amodon gazdagodik Kina, Viet Nam, Del Korea, meg elotte Japan, stb.
    Amodon gazdagodott a XIX. szazad vegen a US, meg a nemet, elobb meg Anglia amodon lettek vilag hatalmak.

    De vajon miert nem voltak kepesek abbol semmit tanulni az edlmult 30 alatt sem???????????

    Az olcsob es jobb munosegu arucikk ami elkel a vilagpiacon.

    A Kinai „Road and Belt” ha sikerul, tonkre tesszi majd egesz Europat. A Nemet, Francia, Angol koltsegek, munkaberek osszahasonlithatalan a Kinai munkas kolrsegeivel.

    Fiatal kinaiak a rizsfoldekrol a munkas-othonokban ,napi egy csesze fot rizsert dolgoznak.
    Sot bortonokben es a kenyszewrmunka-taborokban mulliok dolgoztatva teljesen ingyen.

    Ma a Vlobal Earth mutatja 360 olyan kentszermunka tabotok letet es 16 tobb epiteseit az Ujgur lakott nyugati reszen.
    De hasonloan megy a del-keleti tartomanyok „szbad-ipari-zonakban is”.
    Pertsze vannak am ottan milliomosok sot billiomosok is.

    Kozben Maguk fiztnek 1.2 billi US dollart a Kinai kolcsonert epiteni a Belgrad-Budapest vasutvonalat.
    Az resze a Gorogorszag-nyugat eruropai vonalnak.

    A kinai termekek hajon a Szuez cstornan at, gorogbe, s onnan vasuton termekeikkel elarszatani egesz europat.

    A lusta, az ostoba, a sirankozo, panaszkodo az csak hatra marad.
    Nem lett volna ezer esztendo eleg abbol tanulni?

  • Dubois
    2020 szeptember 24
    11:51 de.

    szeretnék tiszta vizet tölteni a fejekbe!
    kies Kanadánk ban elérhetőek azok az információk, amiket máshol nagy nehézségek árán tudna az egységsugarú „hallgató” elérni és megérteni (ez utóbbi, mármint a megértés sokaknak nagyon nagy nehézségekbe ütközik, mert MSM feltöltötte mindenfélével mint a mekik kalóriával amire nincs szüksége olyan olcsó és jól laktat, és nem kell főzni mire magához tér, már nem is tud felkelni a fotelból mert… és ugyanez a szellemi tespedtség is minek zavarogni a valóság nehézveretü láncos vasgolyóival?

    Kína megszervezte és mindazokat akik megállapodtak vele pontosan és gazdaságosan (nem óccó és nagyon jó minőség, minden ellenkező híreszteléssel szemben) kiszolgálja és a kölcsönös megelégedettséghez vezet, hogy Hollandok, Németek (nézz utána Duisburg Kereskedőház… nem írok méreteket majd utánanézel) begördül a vonat szabványos konténerekkel Shanghai ból Kazahsztán on, Bjelorúszián Lengyelországon Németországon át Hollandiáig, percre pontos! ha az áru nem lenne megfelelő akkor senki sem venné meg de veszik …láttam 20 -on éves kínai vezérigazgatót és a futószalag mellett dolgozókat akik dolgoznak nem panaszkodnak hanem eredményt hoznak létre és minőséget ezt úgy nevezik: Belt & Road a térképen meg tudod keresni és még csak gyermekcipőben jár… senkit sem lőtt ki, senkit sem szankciózott meg, senkit sem bombázott le

    ellátja áruval olyan áruval aminek van keresletje és a minősége pontosan megfelel annak az árnak amiért a vevő megkapja

    nem akarok itt zászlókat lengetni, hűvös fejjel tények és az a történelmi geografiai valóság, hogy nagysebességű tehervonatokkal lehet szállítani, a vonat bárhova be tud állni azaz meg és kirakható automatikusan, ennek legyőzhetetlen előnyei vannak

    a többit rádbízom

    fanyalogni lehet, de én a polcon ha Ontario a termelő megveszem vagy Kanada akkor is ha nem akkor nagyon megnézem honnan jön, mert nem mindenhonnan jön az a minőség amit én megeszek!!! egyszer kipróbáltam azóta „azt” nem veszem meg és akkor sem hozom haza ha ingyen adnák!!! és nem is nevezem meg honnan…
    az lehet, hogy Lengyelország nagy Usa barát és nagypofával dumál, de amikor a létéről van szó akkor a Duda Xi-vel ír alá és fog vele kezet, mert jön az amire neki szüksége van és viszik azt amit ő ajánlott ha megfelel… és megfelel a kis tüskefrizurás örökmozgó vezérigazgató megszervezi és új megoldásokért dolgozik… nem volt szó róla mennyiért csinálja, a kiscsaj aki valahonnan Kína alsóról került Duisburgba azt mondta bemutatva a szállodai lakosztályát amiben a kislányával lakik hogy a kedvence a pénz mert…és mosolygott

    nem foglalkoznak lelki toprongy dolgokkal, mert 24/7 el vannak foglalva és mindazok is akikkel kapcsolatban állnak a Holland üzletember mosolyogva fogadta és rövid idő alatt megállapodtak kölcsönös megelégedettségre

    ilyen szempontok is vannak és tudd Kanada kész bármilyen változásra fel vagyunk készülve és az előrelátható nem rózsás… onnan a határon túlról

  • Rodeo
    18:17

    Nagyon köszönöm ezt a megvilágosító összefoglalódat (is) a „selyemút” jelenlegi „hadállásáról”, amely szerintem, ha minden jól megy, szerencsés esetben nem vezet világháborúhoz, mert kitűnik belőle Kína jószándéka és a rendszer remek szervező
    és alkalmazkodókészsége és képessége.

    Remélem 11:51-es kommentemből nem az olvasható ki, hogy fanyalognék a nemzetközi viszonyokon… Hiszen jómagam mindig is arra mutatok rá, hogy a világtőke globális uralma folytán az, amely a marxi fejlődés – a gazdasági evolúció – útját szinte önmagától, kérés nélkül is teljesíti. Többekközt azzal, hogy bár kénytelen kelletlen, de a legnagyobb létszámban épp a Kínai Népköztársaság munkásait – munkásosztályát – foglalkoztatja, „csak azért”, mert egyelőre(!) csak ott képes a saját munkerejének áránál jóval-de jóval alacsonyabb munkabért lefejni. Teheti ezt márcsak az ottani hallatlanul hatalmas munkáslétszám munkerő-áru értékleszorító hatásánál fogva is, ami Kína objektív adottsága.

    Namost, ez a magától kínálkozó, és az imperialista tőkének csak extraprofitot hozó alacsony bérköltséghányad, az USA és a Kínai gazdaság ebből adódó hallatlan nivellálódása folytán – Trump-lee minden ellenkező igyekezete ellenére – még további természetes és ettől szükségszerű(!) gazdaságterjeszkedési ösztönt vált ki a világtőkéből, amely mostmár további exponeneciális változásokat generál az egész világgazdaságában.

    Vagyis a gazdaság egyre növekvő totálisan globális jellege immáron hangsebességgel közelít Marxnak ahhoz a számításokon alapuló előjelzéséhez, miszerint a gazdasági rendszerek(!!!) a kapitalizmus legfejlettebb szakaszában lépnek át a történelem egy „újabb minőségi fokozatába”.

    Arra viszont egyelőre nincs áfium, hogy ez az egyelőre még békés történelmi folyamat képes lesz e valaha is megállítani a tőkés gazdaság fegyvergyártásra (+tartásra) irányuló addiktív vágyát, hisztérikus mániáját …

    Míru-mír! Đ

  • Utószó
    2,24

    Akik viszont itt fent is (Elemér és Lámpuska) a munkabér valamiféle teljesítmény nélküli, autark nemzetközi kiegyenlítésén álmodoznak, azok éppen a fentiek alapján tévednek súlyosan.

    Tudniillik addig, amíg a nemzetközi [a kínai] munkásosztály nagy része kénytelen elfogadni a marék rizs elmélet elnyomó tőkés diktátumát, addig a munkaerő nemzetközi átlagárának, vagyis a munkabérnek ez az egyetlen reális, orientáló tájékozódási pontja marad, amiből a tőke nem hajlandó engedni. Mert ha mégis ezt tenné, azzal nemcsak a kínai munkaerő piacot, de azzal az egész globális világgazdaságot csapná agyon…

    Előbb tehát a fiatal kínai tőkének kell arra az önálló szintre emelkednie, hogy a külföldi diktátumoknak ellen tudjon állni, s majd csak az után tárgyalhatna a kínai szakszervezetekkel a bér [a munkaerő ára] növelésről.Egyelőre azonban ez még járhatatlan út.

    Üdv: Đ

  • KORDON BLUED
    2020 szeptember 24
    3:38 de.

    Na most ki hamisítja a történelmet?

    Hogy a Dózsa-féle lázadás derékhadát kisnemesek, ferences szerzetesek és mezővárosi (!) jobbágyok tették ki, az jobban hihető. Akik elégedetlenek voltak a nagyobb birtokosok által elképzelt gazdasági felosztással.
    Nehezebb elképzelni az általad ajánlgatott verziót, hogy ti. politikailag tudatosan a „jobbágyság rendszere” ellen lázadtak volna föl a résztvevők.

    Én úgy látom, hogy egy kommunistának illik ott is osztályharcot keresnie, ahol nincs. Majd jön Margitka, és leszid, hogy nem kell olyan komolyan venni az osztályharcot, mert az csak papíron létezett! A korabeli Habony Árpádok nyomtatták ki a brosúrákba.
    Azon egyikőtök se gondolkodott soha, hogy mekkora károkat okoz a fejekben ez az osztályharcos gondolkodás? Hogy mennyire antidemokratikus? Ezen nőtt föl az Orbán Viktor számtalan követője is, mégha most más elveket is vall.

  • Dubois
    2020 szeptember 24
    11:51 de.

    Hosszabb távon vélhetően minden munkás veszíteni fog, de jelenleg a kínai munkásnak van kiszámítható jövőképe, a magyarnak meg nincs.

    A hozzászólásomat ahhoz írtam, hogy szerintem 1990-ben egy olyan kapitalizmus képe élt a rendszerváltó értelmiségben, amely munkahelyeket teremt. Azzal vajon számoltak-e, hogy a könnyűipar egy jelentős része megszűnik (ruhagyárak és egyéb üzemek)?
    Lehet, hogy nem voltak tisztában, hogy 1980 után hova fejlődött a nemzetközi gazdaság? Ilyen módon rendkívül nagy felelőtlenség volt beleugrasztani az országot az új rendszerbe.
    Egy olyan kulturális sokk érte az ország népét, amit sokan mai napig nem dolgoztak föl. Ezért olyan sikeres Orbán Viktor, mert valamiféle jövőképet felvázol, olyat, amilyet.

    Régebben, ha egy lány közepes tanuló volt, az mehetett pl. varrónőnek, az élelmiszeriparba vagy az egészségügybe. Ma mit hallanak a fiatalok a jövőjükről? Már ahhoz hitelt kell felvenni, hogy nyiss egy fodrászüzletet vagy ruhajavítót, és a bevételből termeld ki a havi törlesztést (akkor is, ha nincs bevételed). Vagy éppen a cégek pár évente váltogatják a profiljukat, mert mindig más összeszerelő üzemmé alakulnak át. Az én szomszédom olyan helyekre jár dolgozni, ahova busszal viszik a környék népét a távoli ipari parkba. Szerelt már össze GPS-t, és csomagolt kontaktlencsét stb.

    Én nem mondom, hogy aki kreatív meg ügyes, az nem találja meg a számítását ebben a rendszerben. Csak éppen van egy nagy létbizonytalanság, és a „potyadék” az mindenképp lemarad a versenyben. Nem én mondom ezt, hogy „potyadék”, hanem a rendszer árazza be kíméletlenül a résztvevőket.

  • Göllner András
    2020 szeptember 18
    8:28 du.

    Göllner úr, ne álmodozzon, a baloldal bukásának senki más nem volt az oka, csupán a baloldal maga.

    Az olyan fotelforradalmárok, akik kényelmes, meleg lakásaikból magukhoz ragadnak minden pozíciót, míg a Máraik, Illyések, Adyk stb napi pénzgondokkal küszködnek. Mert önállóan gondolkodó emberek, és nem fogadják el a párthierarchiát. Vagyis hogy semmim percemberkék mondják meg nekik a tutit, hogy mit jelent a baloldaliság. Akármilyen külföldi egyetemen képezték ki a nagyszájú pártértelmiséget.
    Nem azt lesik az iránymutatók, hogy a demokratikus rendben hol alapítanak vállalkozásokat, milyen kis koncokból fognak megélni, ha „újraosztják a lapokat”. Az ön által emlegetett nagy gondolkodók száz évvel előre gondolkodtak!

    Ez egyben kijelöli az ön által emlegetett Kádár János helyét is a magyar Pantheonban. Sok magyar ma is abból él, ami érték és tőke a Kádár-korban felhalmozódott az országban. Akkoriban a gyakorlatban érvényesültek a baloldali értékek, bár hivatalosan a párt akaratát valósították meg.