Mi terjed a járvánnyal?

2020 november 19 3:38 du.77 hozzászólás

Látszólag egyszerű a válasz: hát a vírus!

De, ha a vírus betörése (kitörése?) óta zajló folyamatokat szemléljük, láthatjuk: sokkal többről van szó.

Ha a világban zajló eseményeket követjük, azt is észrevehetjük, hogy – bár országonként a hagyományok, anyagi lehetőségek stb. függvényében eltérő módon -, de a tendencia hasonló. Mivel nem vagyok járatos a nemzetközi politikában, maradnék a magyarországi helyzetnél.

Elöljáróban: a járvány veszélyes helyzetet teremtett itt is, sok rendszabály jogos, betartásuk elemi érdekünk: bár a legtöbb késve, felemásan született – de még a járványügyi szakemberek megítélése is eltérő. Nem pártolnék semmi olyan kezdeményezést, pl., hogy „ellenállásiból” ne hordjunk maszkot, vagy juszt is tartsunk nagy, egymásraborulós bulikat. (Bár úgy látszik, a kormány szerint a vírus elkerüli a focit, csak most rendelték el a zártkapus mérkőzéseket.)

Csakhogy egyre világosabban kitűnik: a kormány arra használja a veszélyes helyzetet, hogy simán belovagoljon a diktatúrába, egymás után rúgva föl a garanciákat a törvénykezésben, de a napi életben is. Kijárási tilalom, gyülekezési tilalom – már megvan. Vésztörvénykezés ugyan kijelentve még nincs – egyelőre nincs szükség rá, még megvan a parlamenti kétharmad. (Bár a hírek szerint olvadóban van.) Érthető, hogy a közvéleményt most nem nagyon foglalkoztatja, hogy a fideszes honatyák hozzáfogtak a választási törvény megbuherálásához, vigyázó szemüket már a másfél év múlva esedékes országgyűlési választásokra vetve. Amúgy a parlament munkájáról se nagyon érkeznek hírek, legfeljebb a mocskosszájú Kövérelvtárs – mellékesen a Parlament elnöke -, borzolja a kedélyeket

A mindennapi életben azonban világosan követhető, hogyan sző-fon be egyre több területet a lopakodó, ordas kormányzati erőszak. Miközben a vírus megfékezéséhez szükséges intézkedések rendre elmaradnak. Szinte tapintható az az öröm, ahogy a kormányfő, meg korifeusai szinte a szájuk szélét nyalogató elégedettséggel jelentik be a rendelkezéseket. (Bár most már néhányan viselnek maszkot, ami jótékonyan eltakarja a kárörvendő mimikát.)

Nézzünk néhány konkrétumot. Bár jelentősen emelték az orvosfizetéseket, cserébe nemcsak az orvosok, hanem az egészségügyi dolgozók is gyakorlatilag rendelkezési állományba kerültek. Vagyis feladataikat a kormány határozza meg, munkavégzésük helyét kijelölheti. Árulkodó, hogy még a kormányhoz lojális orvoskamarával sem egyeztettek a törvényről – utólag próbálnak nyesegetni – egyelőre nincs hír arról, milyen eredménnyel. A gyakorlatban ugyanis ez annyit jelent, hogy bármelyik egészségügyi dolgozót átirányíthatják az ország egyik feléből a másikba, vagy működési területéről máshová –pl. covidos intenzív osztályra, tekintet nélkül arra, van-e a feladathoz képzettsége.

Rettentő mennyiségű lélegeztetőgépet beszereztek – nem tudom megítélni, hogy ezek alkalmasak-e a feladatra, néhány szakember szerint kérdéses a hatékonyságuk. Ugyanakkor nincs elég szakápoló, aki felügyelje a lélegeztető gépen lévőt. A protokollok szerint egy – vészhelyzetben maximum három lélegeztetett felügyeletét képes ellátni egy ápoló. Van olyan intenzív osztály, ahol 20-25 betegre jut egy ápoló.

Hangsúlyozom: ilyen és hasonló anomáliák minden kormányban előfordulhatnak, hiszen kétségtelenül nehéz a helyzet. Józan paraszti ésszel azonban pár dolgot fel nem foghatok.

Elsőként azt: miért nem tesztelnek? Minden ismeretlen feladatnál a normális ember legelőször a meglévő állapotokat igyekszik felmérni. Mellékesen: a viszonylag alacsony, bár meredeken emelkedő fertőzöttségi mutatók annak is betudhatók, hogy fogalmunk sincs a népesség nagyobb részének fertőzöttségéről. Így arról sem, hogy van-e a környezetünkben vírushordozó, hiszen úgy tudni: a gonosz kis koronás az esetek nagyobbik részében nem okoz súlyos tüneteket. Fiatal, egészséges szervezet viszonylag könnyen átvészeli a megbetegedést. Mai 11.13-i hír: összesen 99 ezer fertőzöttet szűrtek ki eddig, mintegy 9 ezer halálos kimenetelű megbetegedés történt, az áldozatok többsége idős, más betegségekkel is küzdő személy volt. Azt persze nem tudjuk, hány tesztelésből lett a közel százezer fertőzött, hiszen a teljes népességnek ez alig 1 százaléka! A halálozási arány meg, – az ismert adatok szerint 10 százalék körül van, amennyi előfordult már keményebb influenza járványok idején is. Anélkül, hogy lekicsinyelném a mindannyiunkat fenyegető veszélyt, óhatatlanul egy régi adoma jut eszembe. A hajóskapitány leszól a gépházba: Mennyi? A gépész visszaszól: Tíz. Mire a kapitány: Mi tíz? Mire a gépész: Mi mennyi?

Szóval, ott áll az ember, és fogalma sincs, mi mennyi?

Erre mondom én, a magam laikus módján, hogy már régen, még az első hullám idején meg kellett volna szervezni az általános és ingyenes! tesztelést. Ma egy teszt 19500 forintba kerül, és úgy tudom, legalább két vizsgálat kell a megbízható eredményhez. Mégha egy család elő is tudja teremteni ezt a jelentős összeget, vajon van elég kapacitás a vizsgálatok kiértékeléséhez? Mai hírekben hallottam, hogy végre munkába állítanak pár labornak berendezett buszt. Pár évtizede gyakran járták a településeket ilyen mozgó laboratóriumok, amelyekben az akkor elterjedt gümőkórra, tüdőbajra teszteltek, oltottak ezreket.

Persze, az ilyesmi megszervezése nem megy egyik napról a másikra. De könyörgöm, a vírus magyarországi megjelenése óta eltelt egy fél év!

Mi történt ezalatt az idő alatt? A kormányzat benyomta a pánikgombot, és folyamatosan harcol, mint valami Don Quijote a szélmalom ellen. Nem kérdezve senkit és semmit – néha még a saját szakértőivel se áll szóba. A prímet persze, mint minden autark rendszerben a kormányfő viszi, szemmel láhatólag lubickolva a helyzetben. Se szeri, se száma a hadi kifejezéseknek: törzs irányítja a kommunikációt, meg a védekezést, egységek vonulnak erre-arra és így tovább. Ha csak a tájékoztatásban lenne jelen a hadi szóhasználat! Pár napja megjelentek a katonák – fegyverrel az oldalukon! – a kormányzati indok szerint azért, hogy segítsék a rendőrök munkáját, akik a kijárási, gyülekezési tilalom megtartását ellenőrzik, a boltzárást, maszkviselést számon kérik. A kijárási tilalom immár este 20 órától reggel öt óráig érvényes. Munkába járáshoz igazolást kell kérni a munkáltatótól. Jelentős kihágás nem történt eddig – emiatt kicsit érthetetlen a katonai járőrök cirkálása. Egy Anyuka mesélte: a két lánya munkából jött hazafelé, az igazoltatáskor mutatták a szabályos papírjukat. A szerv azonban személyi motozást tartott szükségesnek! Élek a gyanúperrel, hogy a fijúgg kicsit közelebbről is szemrevételezték volna a lányok bájait. De azért képzeljük el a helyzetet. A kihalt utcán megállít pár marcona fegyveres, és személyi motozást foganatosít. Vajon mit kerestek? Fegyvert? Vagy röpcédulát, amelyen a kormány menesztését szorgalmazták? Tudomásom szerint egyelőre nem tilos, sőt nem is büntetendő az épp regnáló kormány távozását követelni.

A harcias lózungok mellett a háttérben ezerrel folyik a törvények barkácsolása, amelynek folyamán a kormány nemhogy az ellenzékkel, de a hozzá lojális szervezetekkel sem egyeztet. Új egészségügyi törvény készül, amelyben a hírek szerint jelentősen megváltozna az orvosok jogállása (Másodállások tiltása, szolgálati helyek központi kijelölése stb.). Az ügyben még azzal az Orvosi Kamarával sem egyeztettek, amelyik mindig lojális volt az orbáni kormányhoz. Sőt, 2008 táján jelentősen hozzájárultak a szocialista-szabaddemokrata kormány bukásához azzal, hogy bojkottálták az akkori egészségügyi reformtörekvéseket -, sok helyen egyenesen bujtogattak ellene. Hát most a fagyi visszanyalt. Ami persze normális embernek nem vigasz, főképp nem öröm. Hiszen a hazánkat, honfitársainkat éri – talán az elkerülhetőnél nagyobb vész, bánat és tragédia.

És ezen semmiféle harcias fegyvercsörgetés nem enyhít.

Rátesi Margit

77 hozzászólás

  • megérkezett az első szállítmány a Sputnyik V. vax ból Budapestre nincs is másik még a többi csak küzd, de nagy a pofájuk

  • Maradok a címnél:
    „Mi terjed a járvánnyal?”
    Szerintem elsősorban a hatalmi koncentráció. Lehet mondani, hogy itt is, meg ott is. Viszont ez olyan, mint a kaktusszerű kutyatejfélék esete Afrikában. Konvergens evolúció. A hatalmi tényezőknek túl jól jött ez a járvány-kommunikáció ahhoz, hogy ne használják ki. Hol jobban, hol kevésbé. Ahol a vezetésben ülők hierarchiája, és a vezető személyisége olyan, ott diktátorkák ütötték fel a fejüket. Másutt „csak” hivatalnokok.
    Egyébként általánosságban fenntartom: alapvetően pánikkeltés zajlik. Ezzel kapcsolatban nem igénylem annak a megmagyarázását, hogy a Föld nem lapos. Készséggel elhiszem, hogy létezik a Covid-19 -nek elnevezett nátha-törzs. Azt is készséggel elhiszem, hogy pupoláció-szinten ugyanúgy immun-breaker , mint anno a spanyol-nátha volt.
    Ami zajlik az azonban olyan, mintha a közlekedési balesetekre hivatkozva betiltanák a közúti közlekedést, és a gyereket nem engednék az utcára.
    Alkalmasint valaki álljon már neki, és vesse össze a szezonális influenza, a közlekedési balesetek, a „klasszikus” halálokok és a mostani megbetegedések áldozati statisztikáit.
    Lehet, hogy utána mégsem fog az utcára menni. Mert az a fránya közlekedés is….
    Egyébként a napi horrorhíradók számaira is immunis lesz az ember egy idő után. Emlékszem atrrra, amikor egy időben rendszeresen bemondták a hétvégén közúton meghaltak számait. Aztán abba maradt. Mert egy idő után pont nem érdekelt senkit.

  • „A harcias lózungok mellett a háttérben ezerrel folyik a törvények barkácsolása”
    Ühüm….
    Na kérem!
    Azok után, hogy az ehhez szükséges legutóbbi felhatalmazást az ellenzék lelkes bólogatása és gombnyomogatása kísérte az országgyűlésben, kéretik ezt nem szemére hányni jobban Orbánnak, mint az ellenzéknek en groß.
    Orbán azzal a hatalommal él, alkalmasint most vissza, amit az ellenzéktől is kapott.
    Igen, a bátor 133 agyhalott enélkül is megszavazza. De így legalább az ellenzék is kitette a gerincét szikkadni. Az „így dobjuk sutba a moralitást” mozgalom bemutató gyakorlataként.
    Elvégre jön a hideg. a Parlamentben meg mégiscsak fűtenek. Meg a büfében is fő a kávé.

  • Én úgy emlékszem, hogy a Gyurcsány-kormány a világgazdasági válság miatt bukott meg, és aztán jött a Bajnai (válságkormány). Nem mintha védeni kéne az orvosokat, de erősen sarkítani kell, ha őket akarjuk kormánybuktatóknak beállítani.

    A Kádár-rendszerben a vidéki emberek jobban el voltak látva infrastuktúrával, háziorvos, buszjáratok stb, és ráadásul befeküdt a kórházba két hétre nyugodtan, amíg kivizsgálták. A kapitalizmusban szinte a műtőasztalról kitolják a beteget az utcára, kis túlzással.
    Talán nem tartana itt az egészségügy, ha az szdsz politikusok nem hirdetik meg, hogy „nincs ingyenebéd”! Félreértés ne essék, sokan elhitték, amit anno a politikusok kampányoltak. De most már van tapasztalat, be kéne látni, hogy miben tévedtek a baloldali kormányok, és hogy az bőven benne volt a bukásukban. Ráadásul most a baloldaliak egyszerre követelik a nagyobb állami beavatkozást a fidesz-kormánytól, és háborodnak fel minden központi szigorításon. Ez így nem fog menni.

  • Jaj, te szegény Hazay!. Gyurcsány mondta azt is az eü-ről(nem szó szerinti idézet), hogy az a felháborító, hogy nem ugyanaz jár a fontos embernek, mint egy átlagosnak – nagyok a különbségek még a városi és falusi ellátás között is. Mindez közpénzből… Ez pedig erkölcstelen. Közpénzből legyen egy mindenkinek járó alapellátás – azon felül meg kell fizetni. (Addig is, azóta is megfizetjük: csúszópénzben, korrupcióban, ami szétrágta a teljes rendszert.) (A szegényebbeknek lehetett állami, alapítványi stb. segítség
    Ma van magánegészségügy -, de nincs hozzá egészségpénztári kedvezményes megtakarítási lehetőség. Most én is magánközponba járok – a fiammal összedobjuk -, egy vizit 20 ezer forint, rendesen, számlára fizetve. A körülmények meg:ég és föld.
    Arra már ki se térek, hogy a csúszópénzekből mi jut fejlesztésre…

  • Volt Itt Olyan aki oda nyilatkozott +-másfél két évvel ezelőtt, hogy az emberiség túlnépesedési problémáját egy világháború vagy egy világjárvány oldhatná meg.Nos…nem tudom,hogy az ateisták milyen imát mondanak,de úgy látszik jól imádkozott.

  • hazai lámpa
    2020 november 20
    4:48 de.

    S valóban nincs ingyenebéd…..

  • gyuri10
    2020 november 20
    12:20 du.
    „Volt Itt Olyan aki oda nyilatkozott +-másfél két évvel ezelőtt, hogy az emberiség túlnépesedési problémáját egy világháború vagy egy világjárvány oldhatná meg”

    Tudom, hogy nem Te voltál, de akkor, ha valaki ebbe belegondol, akkor az sem oldaná meg. Illetve de. Esetleg véglegesen. A háború biztosan. A korlátozott atomháború ugyanis csak papíron levő doktrina. A nagyok között kirobbanó háború során a nagyok gyengülésével, és az élhető területek szűkülésével óhatatlanul egyre kisebb szerveződések éreznék magukat nyerő, és nyerésre kezdeményező szerepben. köztük atomhatalmak is. Egy olyan láncreakció beindulásával lehet tehát számolni, aminek a végén egy alig lakható bolygófelszín, és a jelenlegi lakosság ~10% lenne. Az utóbbi olyan szétszórva, hogy gyakorlatilag a populációs csomópontok már maguktól összeomlanának (genetikailag halmozottan veszélyezetetett populációk a keveredés lehetőségétől elzárva).
    A jelenlegi technológiai állapotban egy valós világháború valószínűleg az emberiség végét jelentené. a jelen civilizációs szintjének mindenképpen.

    Egy ténylegesen letális világjárvány, amilyen a covid-19 nem, mondjuk az influenza fertőzőképességével, illetve pszeudorekombinációs hajlamával, és a pestis letalitásával. A jelenlegi népesség ~80 %-át kiirtaná. Ráadásul elég rövid időn belül, és a hatásosan tömeges immunizálódás lehetősége nélkül. Mivel a spontán rezisztencia genetikai alapú, a rezisztens csoportok jó eséllyel rokonai egymásnak. A társadalmi hálózat összeomlásával tehát beltenyésztődött törzsek elszigetelt csoportjaivá válna az emberiség.
    Nem véletlen, hogy a biológiai háborúk megannyi nagy ötletei papíron vagy kémcsőben maradtak. Mert már a modellkísérletek alapján sem ígértek győzelmet senkinek.

    Az ilyen lájtos náthák, mint a SARS törzsei, 1-1 ritkább influenza-szerotipus legfeljebb a pánik szabályozására alkalmasak. Nem vitatva, hogy a részpopulációk 4-5(-7-8) százalékos mortalitása az érintetteknek pont 100%.

  • Andrew_s
    2020 november 20
    1:36 de.

    ugye a Bill Gates és tsai. üldöztetni akarják az „antivax” tömegeket (mint te meg én) ha nincs SARS -om akkor minek beoltatni magam vele? ha van akkor meg csak rosszabb lesz azaz csak pénzkidobás a nagy pharma cégek hatalmas extraprofitja és amit írsz a vesztegzár meg a folyamatos rémhírterjesztés én már régen nem nézek híreket pontosan ezért ennél még az usa celebjeinek bugyuta hírei is izgalmasabbak meg a Rudy Giuliani hajfestékének lecsorgása sajtóértekezleten

    kérdéseiket sem hiszem el!

  • gyuri10, a logikus következményekért nem kell imádkozni, se hívőnek, se ateistának. A logikus (természetes) következmény SAJÁTMAGÁTÓL következik be. Kivéve, ha időben felismerjük és TESZÜNK ellene.

    Tetszik, nem tetszik, így van. Egyébként a koronavírus halálozási aránya ebben a problémában nem megoldás. Úgyhogy számíthatsz még sokkal durvább folyamatokra is.

    Megmondtam, uff!

  • Andrew_s, a nukleáris háborúval kapcsolatban talán igazad van, bár már a II: Világháború is meglehetősen „korlátozott” volt, mivel az I. Világháború túl veszélyes fegyvereit NEM HASZNÁLTÁK. (gáz, lángszóró, dum-dum golyó…) Azért hülyébbek nem lettünk, azt hiszem.

    Ami viszont a népességet illeti, a mai emberiség 20 %-a (1,6 milliárd) azért még nem kifejezetten „vérfertőző” állapot.

  • Rodeo11
    2020 november 21
    3:02 de.

    Már korábban is mondtam, s fenn is tartom. A pánikolókat, és a pánikhiradók gerjesztőinek felülőket egy valamire kérnék. Fogjanak már a kezükben egy biológia tankönyvet. Aztán keressenek rá az epidémia címszóra úgy, hogy a covidot ejtsék ki a találati listából.
    Rögtön jobb közérzettel röhögnék körbe a médiát.

  • Mi terjed a járvánnyal ?
    (Legalábbis Árvalányhajlandban) ?

    Hát a sötétség !
    NagyjóazIstentőlvalónk
    máris megérdemelné a fizikait,
    a Díjjat, a Nóbelt, hogy azt is
    ki tudta mutatni hogy a sötétség
    még a fénynél is gyorsabban terjed !

  • Almási Alma,
    nem tudom,hogy vígasztalás-e számodra,ha elárulom,hogy a diploma nem védi meg a tanult embereket sem mint pl.Te is vagy és a tanulatlan analfabétákat sem ,mint Én vagyok.Egy csónakban evezünk!Javamra csak annyi szól,hogy Én még ma is tudok jól evezni.

  • talalom
    2020 november 20
    11:32 de.

    Bocs, de ez most mire válasz?

    Leírtam, hogy még a szocializmusban is voltak előnyei az orvosi ellátásnak, pl. senki nem maradt kivizsgálás nélkül egy kis zsákfaluban sem. Ha másképp nem, hát befeküdt 2 hétre a kórházba. Manapság egy fő háziorvos + egy asszisztens látja el a körzetét, és ha az is kiesik? A miénk lelkiismeretes, de nem mai csirke, mostanság különösen úgy néz ki, mint akibe hálni jár a lélek … a fáradtság miatt.

    Persze, ehhez az is kellett, hogy anno nem utazhattak az itthon kiképzett orvosaink számolatlanul külföldre. Nem írtam semmit az egymást követő kormányokról, és a mindent átható korrupcióról. Én csak arra reagáltam, hogy mindenre kijelented, hogy „nincs ingyenebéd”. Ez így önmagában csak egy vélemény, és akár igaz is lehet. De nem biztos, hogy igaz csak azért, mert politikusok mantrázzák.

  • gyuri10
    2020 november 20
    12:20 du.

    A Dan Brown egy egész könyvet írt erről. Az ő krimijében olyan vírust szór szét az őrült tudós, amitől meddő lesz az emberiség egyik fele (hogy a másik fele miért nem, azt ne kérdezd:)

  • Az emberiseg robbanas-szeru tulszaporodasat mar en nem csak egyszer hoztam fel, de nem emlekszem hogy barki is jozan esszel nuklearis haboru, vagy vilagszerti-jarvany megoldast is almodott volna.

    Mert mind-ketto, a nuklearis haboru ugy mint vilagszerti jatvany minden elet-lehetoseget lehetetlenne tenne ezen a Foldon. Igen, a jelen jarvany az allatoktol, a deneverektol ugrott at az emberisegbe.

    De legyunk oszintek es jozanok azon, hogy az emberiseg tulzott lete minden mas let-lehetosget egyenloen teszi lehetelenne.

    A Fold athmospherajanak oxygen tartalma csokkenoben.
    A tengerek vizeben ma tobb plasztik-szemet mint halak es mas elolenyek.Sot, plastik-molekulak talalva az emberi testekben is.

    Az oxygen-termelesre szukseges eso-erdok oriasi mertekben es visszakozhatalanul pusztitva.

    A terme-foldek is tulsagosan kihaszmalva es vegyszerekkel megfertozve.

    Aki nem hajlando latni mind-annak mereteit, mikor en magyarorszagon fiatal srac eltem, a vilag lakossaga a ket (2 ) billio kuszoben volt.
    Ma kozel a 7 es 3/4 billio.
    S minden ecologiaia szukseglet sokkal nagyobb aranyban pusztitva.

    Vajon miert is gondolna barki is haboru-jatvanyok altali megoldathatlansagra?????????????????????????
    Hiszen, sem a jarvanyok, sem a haboruk nem, nyujtottak semmi megoldast, a tomeg-szenvedeseken es pusztitasokon kivil. S utana az emberiseg rohamos novekedeseit.

    Az egyedulli lehetoseg, sot elhalaszthatalan kotelezetseg az emberi szaporodas inteligens es erkolcsos korlatozasa, sot csokkentesenek szuksegessege.

    Maskulomben semmi lehetoseg nem maradhat az emberiseg, sot mas szerves-elet let-lehetosegenek sikeres jovojere.

    Na, mi ellenkezni-valot lathatna bann barki is ??????

  • hazai lámpa,
    Dan Browntól csak a Cod da Vincit olvastam.Ha megírod a könyv címét,megpróbálom pótolni a hiányos tudásomat.Addig is köszönöm.

  • Almási Alma
    2020 november 21
    11:23 de.

    Kedves Alma,
    Ugye mérlegelted a szövegkörnyezetet is.
    Végy 1,6 milliárd embert. Egy kupacban egy egész India. Szórd szét nagyjából egyenletesen úgy, hogy egy-egy csoportban egy genetikai leszármazási sornál többen ne lehessenek (genetikai rezisztencia). Vágd el ezeket a csoportokat egymástól, és vegyél el mindent, ami a mai kiterjed kommunikációs és energetika hálózattal összefügg.
    Egy részük spontán kihal az ellátási problémák miatt. A másikat megtizedelik az egyéb betegségek (antibiotikumok nélkül, amiket ma közúton szállítanak, egy idő után a rozsdás szög is halálos lehet). Így más nem is olyan sok a túlélő, és igencsak előáll a törzsi szerveződésen alapuló posztapokaliptikus helyzet.

    Atomháború: A II. világháborúban nem volt kunszt korlátozottnak lennie. Fizikailag nem volt jelentős mennyiségű bevethető eszköz, és mindössze egy államban volt az a kevés is. Jelenleg a nyilvántartott atomhatalmak száma kissé több. A könnyen telepíthető piszkos aknák számát szerintem senki nem tudja megbecsülni. Különösen, mert az előállításához nem kell sok minden, viszont területszennyezésben verhetetlen hatékonyságú.
    Vegyük az előző számokat. Szórjuk szét bunkerekben: Eleve beletenyésztős helyzet.
    Szórjuk szét a felszínen. A háttérsugárzás miatt fokozott genetikai veszélyeztetetettség és a populációs maradékokat mérgező környék veszi körül.

    Hidd el: nem a különböző vezetők szívjósága miatt maradt el eddig bármelyik forgatókönyv. Egyszerűen elég nehéz olyan forgatókönyvet kitalálni szerintem, amiben a kirobbantó ereje teljében túlélné.
    S nem féletlenül pánikolnak a keszekusza szálakon szétcsempészett atomhulladéktól. Egész városrészeket lehet a random kialakuló gyomorrák kockázatának kitenni az ivóvízbe kevert, jól oldódó nitrátokkal. Netán aereoszolként szétfújni. Netán gyalog robbanószerrel porítva szétszórni….
    S hogy ez mennyire nem sciáfi
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Radiol%C3%B3giai_fegyver

  • Hazai Lámpa:
    „a szocializmusban is voltak előnyei az orvosi ellátásnak, pl. senki nem maradt kivizsgálás nélkül egy kis zsákfaluban sem. Ha másképp nem, hát befeküdt 2 hétre a kórházba. Manapság egy fő háziorvos + egy asszisztens látja el a körzetét, és ha az is kiesik? A miénk lelkiismeretes, de nem mai csirke, mostanság különösen úgy néz ki, mint akibe hálni jár a lélek … a fáradtság miatt.”

    https://hvg.hu/360/202045_recsegropog_ahaziorvosi_rendszer_tobb_mint_felezer_doktor_hianyzik

  • Andrew_s:
    „Mi terjed a járvánnyal?
    Szerintem elsősorban a hatalmi koncentráció. Lehet mondani, hogy itt is, meg ott is. Viszont ez olyan, mint a kaktusszerű kutyatejfélék esete Afrikában. Konvergens evolúció. A hatalmi tényezőknek túl jól jött ez a járvány-kommunikáció ahhoz, hogy ne használják ki.”

    Bár – Andrew_s-től eltérően – a legkevésbé sem becsülöm le a jelenlegi járványt, a fenti megállapításával teljesen egyetértek. Nyilvánvaló, hogy a polgári szabadságjogok, szűkítésének, megvonásának a járvány adta lehetőségét a kormányzatok nem csak most, pillanatnyilag, hanem közép- és hosszabb távon sem fogják kihasználatlanul hagyni – ha hagyjuk. S úgy vélem – legalábbis Európának ebben a régiójában – hagyjuk majd.

  • Andrew_s
    2020 november 20
    2:15 du.

    „nincs ingyenebéd”

    Ez egy politikai szlogen, ami teljesen megbukott, pl. azért mert nem lehetett vele szavazókat fogni. Lehet, hogy Amerikában ez működött, de itt nem működik, ehhez képest még egyesek ma is ezzel kampányolnak a fidesz ellen.

    Gondolom az USA-ban ezzel a középosztályt lehetett megfogni, hogy csökkentik az adókat, és nem a „nyomoroncokat” támogatják a közpénzből. Ez a szlogen nálunk még a középosztálynál sem működik! Nálunk jellemzően a vidéki középosztály és a segélyesek döntik el a szavazásokat. Ez utóbbiak mindig az aktuális kormánypártra szavaznak. Az előbbinek a fidesz nyújtott követhető mintaképet: nemzeti-keresztény értékrend. A „nincs ingyenebéd” lehet, hogy néhány liberális közgazdásznak tetszik, de a nagy többségnek nem kínál semmilyen pozitív üzenetet.

  • itt vagyok, mint Paff a bűvös sárkány…most ezt miért kellett törölni?

  • Andrew_s
    2020 november 21
    8:16 du.

    A Wikipédia azt írja, hogy a Föld becsült népessége 1800 körül egymilliárd, 1930 körül két milliárd volt. Azért valahogy megvoltunk, nem? És annyira talán nem is voltunk elszigetelve egymástól, közben ugyebár nagy birodalmakra, sőt még egy világháborúra is tellett az „elszigeteltségből”.

    Bár az kétségtelen, hogy egy kihalás után más lenne a népesség minőségi eloszlása, én azért ezen nem nagyon aggódnék.

    Ami egy újfajta „atomháborút” illeti, az sem ugyanaz lenne, mint Hirosima. Egyáltalán nem biztos, hogy kihalással fenyegetne. Konkrétan nem tudom ugyan, de minden bizonnyal a fegyverek ma már más szempontok szerint vannak továbbfejlesztve. Sőt, azt gondolom, inkább a mesterséges biológiai fegyverektől (vírusoktól?) kell tartani. Még az sem kizárt, hogy ez a mostani már egy kísérlet. Ha az, akkor azt is láthatjuk, hogy mennyi minden múlik a tájékoztatáson és a pánikon.

  • Hazai Lámpa:
    Andrew_s: „nincs ingyenebéd”
    „Ez egy politikai szlogen, ami teljesen megbukott, pl. azért mert nem lehetett vele szavazókat fogni. Lehet, hogy Amerikában ez működött, de itt nem működik, ehhez képest még egyesek ma is ezzel kampányolnak a fidesz ellen.”

    Ez csak részben helytálló. Magyarországon bőven lehetne ezzel az ócska és hazug politikai szlogennel szavazókat fogni, egy kicsi módosítással, pl. így: „Csak nektek … (itt a célzott társadalmi réteg laza, tetszés szerint értelmezhető körülírása) van ingyenebéd, senki másnak!”

  • Hazzay! Ugyan ritkán használom az „ingyenebéd” szlogent, de nem tőlem és nem Tőled függ – csak maga a rögvalóság. Amúgy az „ingyen” dolgokért általában drágán megfizetsz. Csak nem tudod, miben és mikor.
    A valahai „ingyenes” egészségügy árát épp most fizeted: lerobbant intézményekben, gyalázatosan fizetett, ezért elmenekült orvosok, nővérek hiányában.
    Lehet szuronyos puskával menni a pandémiának – csak nem hatékony.

  • Kővendég
    2020 november 22
    4:50 de.

    Nem becsülöm le a jelenlegi tömeges fertőződéseket.
    Különösen mert tudom: ha elkapom akkor nagy eséllyel az utolsó betegségem lesz mielőtt elbeszélgetek a dédnagymamáimmal.
    De egy dolog a vírus, mint biológiai tényező, megont egy dolog a populációs hatása, ami még mindig biológiai tényező, és egy újabb dolog a társadalmi hatása (kommunikáció, csoportreakciók, stb.). Ha az utóbbi nyilvánvalóan köszönő viszonyban is csak piszok messze van az első kettővel , akkor engedtessék meg a kétely joga. abban, hogy a politika valós és adekvát választ ad a virológiai jelenségre. Különösen, ha nyilvánvalóan nem ad adekvát, és a legkevésbé sem valós reakciót. Szerintem.
    S ehhez nem kell vátesznek lenni. Pusztán el kéne olvasni a neten előforduló szakirodalmakat a Coronaviridae-csoportról a példa kedvéért.

  • hazai lámpa,

    Tudom, hogy politikai szlogen volt. Azt is tudom, hogy nem népszerű szlogen. De ettől még igaz.
    Nincs ingyenebéd. Meg más sem.

  • „nincs ingyenebéd”

    hazai lámpa!

    Természetesen mindennek ára van. Ha a nép hülye, és ezt nem érti: magára vessen; mindenért fizet valaki. Most éppen ezt szenvedi az is, aki ezzel tisztában van. „Oszt jó napot!”

    Ha akárki azt üzeni bármiféle módon, hogy van „ingyenebéd”, az hazudik.

    Csak egy halk megjegyzés: az úgynevezett munkaalapú társadalmat valamikor a letűnt(?) évszázadban egy Mussolini nevezetű pojáca már realizálta. Ez az alapbetegsége számára függőséget (fejjel lefelé) okozott.

  • tehat a munka alapu tarsadalmat NEM AKAROD dehat eszel nem ? tehat az elelmiszered nem munkaalapu tarsadalomban keletkezett ? hiszen azt is irtad nincs ingyen ebed ? az ebeded NEM MUNKAVAL LETT ELO ALLITVA ?

  • MIKLOS ba;

    Musolini „alapbetegsege” volt a hatalom-vagy!!!

    A regi romai birodalom a fejebe ment, azt oahjtotta ujja-eleszteni fegyvevres erokkel.
    Alma a hodito es rablo-gazdasagon alapulo tarsadalom letrehozta volt.

    Mint maguk a Trianon-i almaikkal.

  • Almási Alma
    2020 november 22
    10:30 de.

    A HIV is kielégíti a biológiai fegyverek kritériumainak nem kis részét…. Csaxolok.
    – életmódszerűen fertőz;
    – hosszú lappangási idő;
    – jelentős erőforrást köt le a kezelés;
    – a hosszú lappangáshoz biztos tünetkialakulás járul…;
    i tagdajscse;
    Csak éppen kiderült: vannak biszexuálisok; ma szél visszafele is fúj, stb.
    Nem kizárt, hogy anno egy afrikai kísérleti telepről megszökött állat, ember, kisérleti alany vitte magával negyven évvel ezelőtt. De bizonyítani sem fogja senki mostanság.

    Más: az emberiség ma sokkal kitettebb a saját civilizációjának, mint száz éve. A neolitikumban is jól megvoltunk valahogy. Azért ma gondolom nem szakócával karcolod a barlang falára az üzeneteidet…..
    Miközben a gammasugarak hatását tanulmányozod a bőrödön a százszorszépekre, és háromfülüekre. Ez utóbbiért Bocs!

  • Kővendég
    2020 november 22
    4:50 de.

    van egy kédésem, ha hatalmi koncentráció körüli herce hurca igaz (és igaz szvsz!)

    akkor a világgazdaság mivé válik ha így folytatódik ahogy most padlóig nyomott fékpedállal csinálja?

    újra üzembe állíthatók lesznek a Bőing 737 MAX -jai (repülő koporsók) de ki fog rajtuk repülni? a Messi Buenos Aires és Barcelona között két évente egyszer az argentin válogatott selejtezőre? és ebből mit lehet fenntartani?

    senki sem vesz semmit, már két hete karácsony van a Gyed Maróz

    (na jó északamerikában sánta klaus)

    már vigyorog az összes áruhirdetésben… most vegyétek meg a bőrápolókatmeg a lábgomba krémeket és az ájpadokat amikkel ugyanazt lehet csinálni, mint a grizi a KMH-n telepötyögni a világot hülyeséggel és bambán késjesen vigyorogni amikor megérkezik a válasz, hogy én is szívem…

    a kaja vásárlásnál a potenciális vásárlók (még ilyet észak amerikában nem láttam) megszagolják és megtapizzák és megnézik az árát mielőtt otthagyják a polcon, de hatalmas mennyiségű CAD 0.75 / zacskó zacskós kínai leves van ami kis tasak ízesítő és egy marék száraztészta az ami a legjobban fogy azt állandóan töltik a polcon, meg a papírtörülközőket a többi kérdéses marad és a friss húsáruk között egyre több a 30% kal leengedett árú mert 24 óra múlva ki kell dobni … túrkálnak és nem mindenki tud online vásárolni egyébként is az is egy katasztrófa már a tegnap feladott csomagot sem garantálják karácsonyra amit (mármint a karácsonyt) halál komolyan el akarnak halasztani jövő júliusra

    akkor hogyan lesz az egész?

    mert ha azzal számolunk (valaki beszólt egy C19 cikk alá, hogy a közlekedési balesetek, és az összes többi szokásos halálesetek számát is C19 alá teszik, mert a rémhírek nem állhatnak meg

    usa ban 180000000 embernek van otthon lőfegyvere (legálisan) és kavarog az egész és semmiféle változás nem várható csak személycsere és az aki be lesz ültetve az már szenilis!

    lesz még normális élet?

    az étteremben itt a közelben benn nem lehet enni de sátortető alatt a hóviharban igen a villanyhősugárzó a nyitott sátorban semmit sem melegít…

    most újra bezáratják a kiskereskedelmi egységeket van amelyik végleg beadja a kulcsot

    hogyan látod te ezt onnan?

  • Andrew_s
    2020 november 22
    4:32 du.

    szvsz ennél a géppisztoly AK-47 sokkal hatékonyabb?

    AstraZeneca’s Covid-19 vaccine shows average efficiency of 70%
    UK News · 16 minutes ago

  • gyuri10
    2020 november 21
    6:21 du.

    Bár a Gugli mindenkinek a barátja, de azért én is szívesen segítek.:)

    Inferno a könyv címe, és azóta film is készült belőle. Jobb, mint a Da Vinci-kód. Az alapötlet az, hogy ha csökkenne a népesség, akkor kb. minden baja megoldódna az emberiségnek. Ehhez a középkori pestisjárványokat hozza föl példának, hogy bár megtizedelte a nyugat-európai népességet, de ennek volt pozitív hozadéka is. Pl. megszűntek az éhínségek, jobb viszonyok közé kerültek a túlélők, beindult a kulturális virágzás stb.
    Persze nem szabad elfelejteni, hogy olyan szerző könyvét olvassuk, aki mindenféle titkos szektákkal foglalkozik.

  • VAN ingyenebéd,
    csak tunni kő hol osszák.
    (Bár Mijóságusurunk akadályozza ezt (is))

    Ellenben irdatlan sorok
    szoktak állni az ingyenebédért.
    Még jólöltözötteket is fellelni a tömegben.
    Végülis..mondhatni ez az ára neki: több órás sorba’állás.

  • Rodeo:
    Azzé kő törölni téged időnként
    me’ baromi unalmas vagy. És sok unalmasat firkálsz.

    (Legalábbis erre tippelek.)

  • gyuri10
    2020 november 21
    2:22 du.

    Tégedet semmi meg nem védhet..a saját hülyeségedtől.

  • talalom
    2020 november 22
    11:41 de.

    Azok a lerobbant intézmények éppen most újulnak meg EU-s pénzből! Az EU-támogatás szerinted nem „ingyenpénz”? És az más téma, hogy egyes fővárosi kórházak nem újultak meg, vélhetően más okokból.
    Az orvos fizetéseket meg inkább hagyjuk, mert azt éppen mesterségesen tartják olyan szinten, amilyen. A jobbmódú nyugati nyugdíjast, akinek derogál az öregotthonba bemenni, vajon ki mosdatná ki a koszból? (kelet-európai ápolónők).

    Írtam máshol, hogy Latin-Amerikában a legtisztább kapitalizmus van. Szerinted ott milyen minőségű az ellátás? Odamennél kipróbálni?
    A járvány ha támad valamit, szerintem az európai jóléti intézményeket támadja. Ha nem lesz baloldal, amelyik kiállna ezekért, akkor ki fogja ezt megvédeni? Kis történelemóra: ezek a jóléti társadalmak a 2. vháború után alakultak ki, Keynes angol közgazdász elmélete alapján. Nagy bajba jutottak a 80-as évektől kezdve, mikor csökkenni kezdtek az állami bevételek (pl. mert a multik kitelepítették a termelést a Távol-Keletre).

    Ezért jöttek más közgazdászok, és meghirdették a „szabad piacot”. Hogy a piac majd szabályoz mindent, még a társadalmi problémákat is megoldja.
    Mivel közgazdaságból (sem) vagyok penge, ezért a Guglit is igénybe vettem. A „nincs ingyenebéd” fogalmat Milton Friedman amerikai közgazdász vagy a követői használják. Ő a minél kevesebb állami beavatkozás híve, konzervatív amerikai elnökök tanácsadója volt.

    Érdekesség, hogy a kelet-európai rendszerváltásokat levezénylő gazdasági szakemberek mind ezt az iskolát járták ki. Míg a naiv, kelet-európai (humán) értelmiségiek a rendszerváltáskor valamiféle nyugat-európai jóléti társadalom megvalósulásában hittek.
    A csavar a történetben, hogy a Kádár-kor közelebb állt a jóléti társadalmakhoz, mint az ami a rendszerváltása után következett, és napjainkig tart.

  • Bendeguz79
    2020 november 21
    4:50 du.

    Valóban nagy hiba volt a népesség-robbanást előidézni. Ennek egyik oka volt a zöld forradalom, vagyis hogy a műtrágyákkal hatalmas hozamokat értek el rövid idő alatt a növénytermesztésben. Még ennél is súlyosabb, hogy védőoltásokkal sok olyan ember maradt életben, akinek a megélhetése egyáltalán nem volt biztosított. Ez volt jellemző pl. a fejlődő országokban a gyermekbetegségek esetén.

    Csakhogy. Én úgy tudom, hogy Európában -ahol van születésszabályozás- ugyanúgy túlnépesedés van. Ha az európaiaknak maguknak kéne az élelmiszert megtermelni, és nem hozhatnának be máshonnan, vajon elég lenne? (más kérdés, hogy sokszor Európában sem azt termelik, amire a népességnek igazából szüksége lenne). Szokták példának hozni Grönland szigetét is. Ott a hetvenes években a dánok megteremtették a jóléti társadalmat (városok épültek). Olyan népességnövekedés indult be, amit saját forrásból nem tudtak volna fönntartani (pl. nagyipari halászat).

    Sajnos az ipari társadalmaknak időnként szembe kell nézni ezzel a problémával, hogy már nincs hova fejlődni (növekedni). A gyarmatok se szállítják végtelenségig a nyersanyagot, és az árukat se fogadják be korlátlanul.
    Meg kell jegyezni, hogy erre a problémára még csak az Adolf Hitler-félék kínáltak megoldást, a saját szempontjaik szerint. Ő nyíltan meghirdette, hogy csak egy ipari nagyhatalom maradhat életben, míg a szomszédoknak mezőgazdasági termékekkel kell őt kiszolgálniuk (Grund und Boden).

  • Kővendég
    2020 november 22
    10:36 de.

    Én mindig azt mondom, hogy nem muszáj a középosztálynak amerikai szinten, nyugat-európai szinten élnie. Van egy széles alsó-középosztály Magyarországon, amelyik nem él meg a pénzéből, keresetéből.

    Rajtuk nem a rezsicsökkentés fog segíteni, hanem ha a kormányok elhatározzák, hogy ezt a réteget meg kell menteni. Csakhogy ehhez jóléti társadalomra lenne szükség. Na de ahhoz meg nincsen pénz. A Kádár-korban ezt úgy oldották meg, hogy a népesség nagy része vidéken lakott, és a tsz-eket támogatta az állam. Mivel mindenkinek volt munkája, abból tudtak építkezni, gyarapodni. (Akkoriban nem volt szociális segély, ugye ez közismert dolog, de mégis fontos leírni).
    Persze, ahhoz is kellett pénz, és nyilván erre az szokott lenni a válasz, hogy ez adósította el az országot stb.

  • Miklós bá’
    2020 november 22
    5:43 du.

    Máshol írtam, hogy Magyarországon miért nem épült ki a fasizmus. Mert az itteni nagytőkések nem támogatták. A zsidó nagytőkések a Bethlen-féle irányvonalat támogatták, ami liberális konzervatív volt.

    Gömbös, Imrédy a fasiszta rendszerben látták a megoldást, különösen az 1929-es világválság után. Történelemóra dióhéjban: Ennek lényege, hogy az állam szabályozza a gazdaságot (és nem mellesleg az élet minden más területét). Ugyanis a kapitalizmus akkor (is) súlyos válságban volt, összeomlott a hitelezés stb.

    Szerintem a „nincs ingyenebéd” fogalmán teljesen mást ért a kisember (és a belőle élő demagógok), és mást azok a piaci fundamentalisták, politikai propagandisták, akik a buta kisemberen élcelődnek. (vajon a kettő közül melyik van tisztában a fogalommal, hogy valamit megtermelek, és abból pénz keletkezik? Melyik a kettő közül, akinek ez a mindennapi élete része?)
    A dolgozó ember azt érti rajta, hogy az állam nem őt támogatja, hanem a nagy multikat és nagyvállalkozókat, akik ebből jóval kevesebbet csorgatnak vissza a társadalomnak, mint amire lehetőségük lenne.

    Én még olyan „kisembert” nem láttam, aki azt hinné, hogy az államnak korlátlanul rendelkezésére áll az erőforrás, és csak az akaraton múlik, hogy szétossza.

  • Jaj Hazai! Levágtál itt egy komplett marxista-leninista középiskolai anyagot. Ugorgyá!!!
    Amúgy a névadó Marx és Lenin icipicit szofisztikáltabban fogalmazták meg elméletüket…

  • Rodeo11
    2020 november 23
    3:46 de.

    Mostanában divat szidni a kínai meg orosz vakcinákat.Nos. Ha rajtam múlik nem tudom, hogy abban bízzak, amit az adjunkelminélgyorsbbanminéltöbbet égisze alatt a profit és nem gyógyításorientált cégek gyártanak, vagy netán abban bízzak, amit egy kicsit más érdekeltség mellett fejlesztettek. Mondjuk úgy, hogy egy téves vakcina gyártója másnap valami kies üdülőhelyen találja magát. Csákánnyal a kézben. Vagy ott sem.

  • hazai lámpa
    2020 november 23
    7:15 de.
    „Én mindig azt mondom, hogy nem muszáj a középosztálynak amerikai szinten, nyugat-európai szinten élnie. Van egy széles alsó-középosztály Magyarországon, amelyik nem él meg a pénzéből, keresetéből.”
    Ezt a széles „középosztályt” úgy hívják, hogy szegények. A megélhetésből kicsúszottaktól a csórókon keresztül az ágrólszakadtakig bezárólag. Ergo: alig van tényleges középosztály.

  • ANDREW_S;

    Remelem olvastad az altalad kozolt web-cim lenyeget?

    Tudod mit jelent barmi tidomanyos jelentesekben a ” may be”, „not known”, „perhaps”, stb.stb.?????

  • Azért ez a névválasztás – miklos ba – valamit nagyon alulmúlt … (Édesapámnak volt az ilyesmire a kedvenc szavajárása: csoze.)

  • Bendeguz79
    2020 november 23
    1:16 du.
    ANDREW_S;

    grizi segítek, én már csak ilyen vagyok, olvasd ott „a” szó mellett

    Remelem olvastad az altalad kozolt web-cim lenyeget?

    Tudod mit jelent barmi tidomanyos jelentesekben a

    ” may be”= ha nem esik piros hó de térdig érő passzát szél fú,

    “not known” = a franc se tuggya de ha alaposan utánanézek, akkó’ -esetleg- kiderül, hogy beborúl,

    “perhaps” = akkó’ mikó’ a Mikulás gyüvik vagy a déli szél de ha az sem akkor kiscica,

    stb.stb. = süket tahóság betette*2…;?????

    remélem ez segített, Andrew meg majd üzizik neked valami derűset fénypostával

  • Andrew_s
    2020 november 23
    12:38 du.

    én, mint csekélyértelmű (most geyza tapsikol) úgy döntöttem, ha az elmúlt 10-en valahány évben nem fertőződtem meg és az orvosi leleteim szerint koromnál 30 évvel fiatalabb kisportolt egyén adatai az enyémek, akkor mellőzöm ezt az akciós izét (aláhúzva általad jellemzett hatékonysági kritéria mérő karakterisztikáját) és folytatom létemet mint antivax;

    a maláriámat már kitárgyaltuk; meg az orvosi tévedést amikor csupa egymerő jóindulatból és valódi baráti szeretetből (tudod Dante és a Pokol bejárata fölötti felirat) majdnem sikerült nekik örökre elaltatni… de kuncogva vettük tudomásul, hogy nem sikerült

    a SARS meg maghagyom annak aki… nem mondom meg…(kuncog)

  • Bendeguz79
    2020 november 23
    1:16 du.

    grizi melyik Andrew’s linkről gagyox? mert 2-őt találtam egyikben sem szerepel egyik általad idebiggyesztett szó sem!!! (kinyitottam őket!)

  • Geyza
    2020 november 23
    5:33 de.

    a lovin egy árva konyit nem nyernél ezzel (sem)

    ej, nem nyert! más tipp?

  • talalom
    2020 november 23
    12:05 du.

    Ha te mondod, biztos úgy van! Tisztában vagy a marxizmusssal, biztos annak is ilyen lelkes híve voltál 30 évvel ezelőtt. Most meg éppen az aktuális jelszavakat fújod, lényeg, hogy mindig a nyertesekhez tartozzál.

  • Andrew_s
    2020 november 23
    12:41 du.

    Ugyebár, mi a középosztály? Az, hogy van biztosítása meg mindenféle befektetése, és jár neki az ingyen fogorvos (munkahelyen)?
    Van hozzáférése a kultúrához, és ráhatása a politikára?

    Ez utóbbi értelemben a Kádár-korban volt itt egy széles középosztály, bár nem így nevezték. Manapság viszont a bérből és fizetésből élők nagyon nagy része nem éri el ezt a szintet vagy a gyerekei már nem fogják elérni. Jellemzően nincs anyagi tartalékuk vagy lakhatási gondjaik vannak.
    Akkor hogy is van ez? Ezért váltottunk rendszert állítólag, hogy jobban éljünk … Ha ezt nagy rétegek nem mondhatják el magukról, viszont kialakult egy vékony felső-középosztály + dúsgazdag oligarcha réteg, akkor miről beszélünk? Akkor minden porhintés, amit te meg talalom itt hirdettek.

    Nyilván az alapfogalmakat többé-kevésbé mindenki ismeri, aki ide ír. Azért írom le többször, hogy biztos ugyanarról vitázunk-e ill. az olvasók számára (ha vannak).

  • Idézet :

    „””Pár évtizede gyakran járták a településeket ilyen mozgó laboratóriumok, amelyekben az akkor elterjedt gümőkórra, tüdőbajra teszteltek, oltottak ezreket.”””
    No de hát ön a múltat dicséri ,igen abban a rendszerben minden fasza volt,-hiába akkor is a mai elvtársak ,vagy szüleik intéztek mindent , hozzuk vissza azt a rendszert !!! elvtársak.
    idézet : „””Rettentő mennyiségű lélegeztetőgépet beszereztek – nem tudom megítélni, hogy ezek alkalmasak-e a feladatra””” azok biztos nem jók.
    Ami ma müködik azt a 90 elötti rendszerből hoztuk magunkkal – még egészen jók !
    Idézet „””(Másodállások tiltása) —- pontosan az ellenkezője igaz — de jó lehet ilyet mondani! Csak nem tetszik a híreket meghallgatni , vagy direkt elhallgatja
    !
    Idézet :””” Jelentős kihágás nem történt eddig – emiatt kicsit érthetetlen a katonai járőrök cirkálása””” — lehet hogy az ellenzéket akarják levadászni : jobb lett volna ha egyenesen leirja.
    Idézet : „”” És ezen semmiféle harcias fegyvercsörgetés nem enyhít.”””— semmi fegyvercsörgést nem hallani, biztosan a 2006-os tv adásokat hallgatta a tv-ben és azzal keverte össze — ki kellene kapcsolni üdvözletével!!!

  • gyuri10
    2020 november 20
    12:20 du.
    …..Az internacionalista imát : „” Ez a harc lesz a végső…..””

  • Geyza
    2020 november 21
    2:05 du.
    Hát az útjába álltál
    üdvözletével

  • Geyza
    2020 november 23
    5:31 de.

    VAN ingyenebéd,
    csak tunni kő hol osszák.
    (Bár Mijóságusurunk akadályozza ezt (is))
    —- Kiállított talán a sorból??? üdvözletével

  • Bendeguz79
    2020 november 23
    1:16 du.

    Mint arra Rodeo rámutatott, a beszólás egyik alapfeltétele, hogy elolvasd, azt, amibe bele akarsz beszélni.

  • hazai lámpa,
    köszönöm.Utána nézek.

  • Mar gratulalatam „TALALOM”-nak elobb is, de igen jelentos elohaladasat bizonyitja soraoval.

    Sorai SOHA nem tunt, s nem okzott ketelkedest oszintesegen, csupan ideologia meggyozodese volt amin kerdest tettem fel a multban.

    De hozzaszollasai tagadhatalan bizonyitek az elevi felvilagpsodasainak.

    Mint a „nincsen ingyen ebed” alanyan.
    A termelo-lakossag penzinek az allamhatalom altali szorasan.
    Meg a husz-ezer-Forintos koltsegu private orvos alkalmazasan.
    S megjegyzese tiszztan bizonyitja a kulombseget az ingyenes ‘socialais-medicine’ minosegen: „eg es fold”.

    Mint elobb-jelzete,a bankokat elosegiti a ‘kapitalista’ ‘toke-befektetesekre’.

    De vajon a Bangonek, Kunhalmik, stbk.hogyan itelnek mind azert?

    GRATULA „TALALOM”!!!!!
    Csak igy tovabb, a valo-tenyek oszinte itelese es a sajat meggyozodesei alapjan!!!

  • Hmmm. Igen, Hazay. Marx elmélete picit bonyolutabb, mint amit Te hallottál róla harangozni.
    Egyébként: nem, nem azért váltottunk rendszert, hogy jobban éljünk. Hanem azért, mert a régi tönkrement – az okok sokrétűek -, és muszáj volt.
    És igen, tényleg a nyertesekhez tartozom. Bár az általam preferált politikai elv tíz év óta nincs hatalmon. Tíz év óta figyelem, ahogy a sötétség, irigység stb. behálózza, elkábítja a nemzetemet.

  • No, úgy látom, a magyarisztáni szélsőjobboldal szószóli pl. T.P. – mucsai Führerük példájára – elő-előbújnak a falhasadékokból; engem különösebben nem zavar, végülis nem én vagyok a KMH tulajdonos-főszerkesztője. Ha neki jó… legföljebb az ember nem olvassa a lapját.

  • „Most meg éppen az aktuális jelszavakat fújod, lényeg, hogy mindig a nyertesekhez tartozzál.”

    —————-

    lámpa, írd már meg mik az aktuális jelszavak manapság – kivált azok, amik a „nyertesekhez” való tartozásunkat biztosítják!
    De kik is ma a nyertesek?
    Annak alapján amit Andrewnek írtál – „kialakult egy vékony felső-középosztály + dúsgazdag oligarcha réteg” Eddig stimmel – és te úgy gondolod, hogy talalom épp és pont az ezekhez való tartozás vágyával „fújja a ma aktuális jelszavakat?” Az a talalom, akit pár napja még úgy jellemeztél, hogy leragadt a 30 évvel ezelőtti viszonyoknál és hitvallásánál ? Egy cseppet sem zavar, hogy egyik szavadat a másikkal hogyan és miként ütöd agyon?

  • A cikk címének másik változata:ha a járvány-nyal a járvány nélküli delírium tremenses szopik?

  • Hajjaj! Valamit rosszul írtam, hogy B79 megdícsért? Amúgy: Bangónét nem, de Kunhalmi Ágit ismerem, beszélgettem többször vele, értelmes nő.
    Kővendég!Szerintem ha csak az egyetértők beszélgetnénk itt, unalmas lenne. Nekem a jobbosok mai vezetőivel az a bajom, hogy nem érdekli őket a más vélemény – vagy éppen „ellenségnek” tartják. Nem érvelnek – rugdalóznak.

  • talalom,
    a te nemzetedet sok sok évtized óta a romlott anyatej kábítja. Politikával vagy anélkül.A sötétség nálatok legyőzte az irígységet már a II.VH előtt közbem és után is.

  • Jav:közben

  • Kővendég
    2020 november 25
    7:23 de
    A szélsőjobb ott van gyuriferi baratod oldalán — ezzel eggyé váltatok vele,csak néha külön mutogatjátok magatokat — de eggyé váltatok , mert hogy azok is voltatok mindig,csak amikor haragudtok egymásra— akkor kicsit szétváltok úgy tesztek mintha nem ismernétek egymást —- úgy hogy amikor önmagadról beszélsz — gondold meg kik vagytok– ne más felett ítélkezzél. , mert ti vagytok a baljobbik ! azaz a szélsőbaljobbik !és így a szovjet és német fühhrer is a tietek ,mert szeretitek mindkettőt üdvözletével

  • Jópár ellentmondás egyértelműen mutatja, hogy a mesebeli gyilkos vírus nem.
    Elsősorban tömeg átideologizáló (hit változtató) információs hatás terjed. Direkt és fordított (protest) hatással is.
    Ez utóbbit segítik az (ál)ellenzéki csatornákból folyatottak is.
    Ha a vírus műsorhoz hozzáadjuk az egyéb manővereket is, akkor (továbbra is) az új világrendre való átállítás jön ki számomra.

  • talalom ;
    Eppen „ellensegnek tartjak”.

    Ne feledje az mind a maguk rendszere okozta, hiszen hosszuodon-at raboltak, kinoztak es gyilkoltak oket a leg-kegyetlenebb modon irgatlanul.

    De mit tesz hogy a jovo-generacio azt NE kovesse?!

    S vajon miert nem ohajtana hogy egyszer vegre a lakossag
    gyakorolna a „hatalom”-at a sajat eletet szabadon elni es itanyitani ?????

    De miert ellenzi azt????
    Miert egy maroknyi politikus korlatlan onkeny-uralmat ohajtja es hirdeti?????

  • Hazai Lámpa:
    „Ez utóbbi értelemben a Kádár-korban volt itt egy széles középosztály, bár nem így nevezték. Manapság viszont a bérből és fizetésből élők nagyon nagy része nem éri el ezt a szintet vagy a gyerekei már nem fogják elérni. Jellemzően nincs anyagi tartalékuk vagy lakhatási gondjaik vannak.”

    Ez szerintem is egyrészt nagyjából így volt, másrészt ma – szubjektív benyomásom – szerint úgy van, ahogy írja. (Azért nem írom, hogy ma objektíve úgy van, ahogy írja, mert nincsenek objektív, megbízható adataim a mai magyar társadalom rétegződéséről. Valószínűnek tartom, hogy az Orban-rezsim a társadalom egy nem jelentéktelen hányadát – gyanítom, hogy a családtagok is beszámítva harmadát – így vagy úgy támogatja, a társadalom alsó három-négy decilisének rovására.)

    Hazai lámpa:
    „Akkor hogy is van ez? Ezért váltottunk rendszert állítólag, hogy jobban éljünk …”

    Nem! Ez alapvető tévedés. (Hogy a társadalom, benne az értelmiséget egy jelentős része, mit hitt, mit gondolt akkor, az más kérdés.) A rendszerváltás nem a 250-300 akkori ellenzéki tevékenységének eredményeként, nem is az utcán, még kevésbé a Parlament homályos szobáiban holmi „háromoldalú tárgyalásokon” történt meg, hanem Marslaxokk-öbölben a Maxim Gorkij utasszállító hajón.
    (Annak elemzése, hogy ez miért történhetett így meg, nagyon messzire vezetne. Ha egy mondatban kísérelném megokolni, akkor képletesen talán azt mondanám, hogy a „szpáhiknak” elegük volt abból, hogy csak „szpáhi-birtokosként” bírtak mindig bizonytalan státusszal és birtokkal, valódi tulajdonossá akartak válni, és ehhez a változáshoz a helyzet kedvező alkalmat teremtett.)

  • Gyuri 10! A nemzetedet nem Te választod: beleszületsz. Egyik nemzet se tökéletes, ahogy a szüleid se. Normális ember mégse ostorozza nyilvánosan a szüleit.
    Nem a „magyar” – német, amerikai, orosz stb. – az aljas, vagy éppen zseniális: hanem a konkrét személy.
    Persze, a szocializációd nagyban függ a környezetedtől. Ami pár száz éve „nemzeti” – előtte pár száz évig meg családi, nemzetségi, törzsi volt.
    Az emberiség létszámának növekedése, a földi erőforrások végessége tette szükségessé a nemzetek közötti együttműködést – a nemzetköziséget. A háborúskodó, erőfitogtató nemzetek folyamatosan alulmaradnak.
    Az integráló, együttműködő népek meg sikeresek. Az orosz erőszakosan nemzetköziseített, a szovjet bukott. Az angol folyamatosan terjeszkedett – aztán látszólag föladta a gyarmatbirodalmát. De addigra kialakult egy függőség – nyelvben, technológiában stb.
    A folyamatnak fontos mutatója a nemzeti nyelvek sorsa. Ami erőteljesen függ az adott nemzeti teljesítménytől. A számítógép nem véletlenül lett computer – és nem szamoszcsitalnaja masina…

  • talalom meglatasa a multon a tortenteket jelzi.
    De manapsag az emberiseg nem elforgacsolodik a nemzeiseguk felsobbrendusegenek erdekeben, hanem eppen ellenkezoleg.

    Eggyesul a kozos-erdekeik lehetosegeert.

    Ami a kerdesre vezet, hogy mi lehet majd a sorsa azoknak melyek a vilaghodito celokat uldoznek, ideologia, vallasi, stb, stb, alapokon?

  • Nagy Gyula
    2020 november 25
    11:04 de.

    Kedves Gyula, ebből az elnyújtott, túl óvatos köntörfalazásból nem sok lényeget lehetett kihámozni! 😀 Konteóra gondolsz vagy nem?!
    (Mellesleg mióta egy egyetemen tanító nagyon közeli kutató biológus rokonom ex catedra kijelentette hogy, ilyen faramuci „vírus” a természetben a büdös életben nem tud spontán létrejönni még vuhani géntenyésztett bőregerekben sem, annak ellenére hogy ezt Bendegúz eskű alatt állítja, én is elhatároztam hogy, nem covid ellen fogom beoltatni magam, hanem hiszékenység ellen! 😀

  • talalom,
    részint még igazad is lehet.A nyelv él,akkor a nép is él.2000 év után is képes a régi alapok tiszteletben tartásával újjá építeni az új hazát.72 év alatt 1200 évnél akár nagyobb eredmények felmutatásával is.