Szájerrel üzenhettek Brüsszelből a Fidesznek

2020 december 2 10:30 de.147 hozzászólás

Senki ne gondolja, hogy Szájer József brüsszeli lebukása – ahogyan ő fogalmazta: botlás. Nem volt az már Borkai „botlása” sem, és az sem botlás, ami most Szájerrel és a Fidesszel történt. Igen, a Fidesszel, mert ez nem Szájer József története, ő csupán szereplője ennek a Fidesz számára kínos sztorinak, ám ezt a mostani forgatókönyvet nem Budapesten, hanem Brüsszelben írták.

Nem egyszerű botlásról van szó, hanem egy életformáról. Szájer József – normál üzemmenetben senki másra sem tartozó – nemi identitása a Fideszben évtizedek óta ismert, a magyarországi nyilvánosság jó része is tud erről, de idáig ez nem volt téma, mert – nagyon helyesen – mindez magánügy.

Magánügy addig, ameddig nem közpénzből megy, és nem egy álságos, magát kereszténynek és konzervatívnak mondó, másokat gyakorta „buzizó” párt képviselője bukik meg egy „többségében férfiak részvételével” zajló szexpartin. Ahol – mint utóbb a belga rendőrség közölte – drogot is találtak az ereszcsatornán menekülő Szájer táskájában.

Most bukott le Szájer József és a Fidesz, de mindez megtörténhetett volna korábban is. Mert ezek ott így élnek. Azt gondolják, hogy mindent megengedhetnek maguknak. Pénzük és hatalmuk van, semmi és senki sem állhat útjukba.

Kivéve a titkosszolgálatokat. Brüsszel ugyanis hemzseg a titkosszolgálatoktól, talán nincs olyan ország, amelynek emberei ne lennének jelen a belga fővárosban. Abban a városban, ahol mindenki mindenkiről mindent tud, de legalábbis, mindent tudni akar. Itt nincsenek titkok, az információk kölcsönösek, mindenkinek lehet vaj a fején, kinek több, kinek kevesebb. És bárki kihúzhatja a gyufát, mint például most Orbán Viktor és kormánya azzal, hogy hosszú ideje a költségvetés vétójával fenyegeti a „brüsszeli bürokratákat”, szabadságharcost játszik, miközben békés építőmunkásokra volna szükség.

Brüsszelben most lett elegük abból, amit Orbán Viktor és kormánya művel. Hogy pajzsként maga elé tartva a magyar embereket, az ő érdekeikre hivatkozva, akadályozza az európai gazdaság újraindítását. Ez minden országot érint, a délieket súlyosabban, mint a többieket, de másoknak is nagyon hiányoznak az így kapható milliárdok. Tegyük hozzá, Magyarországnak is.

Most lett tele a hócipő. Nem véletlen, hogy a szexparti mintegy 25 résztvevője közül egyelőre csak Szájer József neve került nyilvánosságra. Mostantól minden megtörténhet, nem lesz jó fideszes képviselőnek lenni Európában, mert úgy érezhetik magukat, mintha egy Hitchcock-film közepébe csöppentek volna. Ezekben a filmekben azok a részek a legfélelmetesebbek, amikor éppen nem történik semmi. Mert olyankor tudni lehet, hogy hamarosan valami nagyon félelmetes történik. De hogy mikor, és mi, azt csak a film készítői tudják, a nézők legföljebb találgathatnak.

Orbán és lengyel kollégája két napja azt mondta, hogy várja az unió újabb ajánlatát. Az ajánlat, Szájer József lebuktatásával, megérkezett. A labda most Orbán térfelén pattog, kíváncsian várjuk, hogy mit lép.

147 hozzászólás

  • ez a történet egyre inkább egy Rossini opera kavarodós jeleneteire emlékeztet, leginkább a Sevilla-i borbély ama részére amelyben az éjjeli őrjárat őrmestere számára kiderül, hogy beborúl…

    most van kitartás és összetartás és most kit fog a lengyel „barát” partnernek találni ahhoz amit mások főztek a Brexitben szenvedő és C19-B-64/ac-17 től aggódó Európa számára hogy nehogy má’ megoldja az akármit ami nem fexik jól ott a pocsolyán túl lakó drukkereknek… mindezt most be lehet állítani EU botránynak is nem csak az EU Fidex botránynak vagy mind a kettő mert akkor még habosabbra lehet keverni…, Január 20 dikáig még van idő és egy nagyon faramuci helyzet jöhet létre ami -esetleg- sokkal messzebbre mutat, mint „helyére rakni” a Fidex-t

  • A belga rendőrség eljárást indítana Szájer ellen, ezért a mentelmi jogát vissza kell vonni. Ezt az EU-képviselők egyszerű többségi szavazással megtehetik.

  • legújabb hír, az ügyész a pénzbüntetések kiszabása után leállította az ügyet!

  • Göllner András

    Szájer Józsi egy Brüsszeli ereszcsatornán, egy kis hátizsák ecstacy tablettával, benn a szobában 25 meztelen srác egy matracon, a Hifin a YMCA? Ebből kérnék egy filmet George Clooney-val a főszerepben és egy ampulla öregágyast kisérőnek. Kalandorok kíméljenek…

  • Egri-Eiben István

    És a gestapózós Deutsch Tompikáról még nincs is szó, miközben saját pártcsaládja a kizárását fontolgatja.
    Úgy tűnik, Brüsszelben jobban értenek a dolgokhoz, mint regnáló pártunk és ormányunk.

  • Véletlenül sok igazság van e cikkben ! Csak az a baj , hogy rosszindulattal van előadva.
    Igen most a nyugat hátulról kezdett támadni. Figyelemmel várjuk mit találnak ki Lengyelországgal szemben !
    Nyugodjatok meg ebből a zorbán jön ki győztesen.
    Egyébként ez a szakállas fiú biztos megfigyelésen volt ott adatokat gyűjtött , hogy esetleges támadás esetén legyenek ezen az oldalt is adatok ! , Két oldalról ment ez a szál , csak hamarabb futott össze a kelleténél.
    üdvözletével

  • Friss hír: mai nappal Szájer lemondott a Fidesz-tagságáról és EU-parlamenti mandátumáról.
    (még nem nyugdíjaskorú, de Orbán biztosan nem hagyja magára az ereszcsatornán)

  • A budapesti forgatókönyvet brüsszeliek hajtották végre.A szomszédból a bejelentő pedig egy éltes úriember vagy segéde lehetett üdvözletével

    Ja ! Birodalomépítés !? zajlik !???
    Nézzetek utána hány birodalom volt ejrópában a Vikingektől kezdve a Szovjetekig ! Mind bedőlt – ezt a bedőlést kezdik el most építeni !
    üdvözletével

  • Nos az,hogy Szájer József „meleg” az tényleg megdöbbentő és új
    a közvélemény számára.
    Az,hogy keresztény és,hogy konzervatív az biztos és ezt nem zárja ki a nemi indenditása …..bár a hithű keresztények általában férfi-nő kapcsolatban hisznek!
    Mindenesetre korrekt,hogy ezt bevallotta .lemondott magától!!!!(kár,hogy csak a lebukása után…),de ennek ellenére hazaszerető volt,és mindenútt az ország valós érdekeit képviselte,nem úgy mint a hazai és kinti
    heteroszexuális jellemtelen baloldali csürhe…..mint például
    (egy a sok közül!!!!) Gyurcsány Fletó és a szintén hazaáruló és
    idióta neje Dobrev Klára,aki annyira jellemtelen és főleg sötét!!!,hogy azt hiszi Magyarország minisztereknőke lehet,egy
    köztudottan bukott Flető után!
    Egyébként nem Szájer az egyetlen homoszexuális,a baloldalon is vannak,csak mág nem derült ki……
    Persze egy ellenzéki fórumnak és főleg Földesnek ez igazi nagy csemege…..!
    Na erről ennyit!

  • Ja az egyébként a legaljasabb hazaáruló Soros Gy. szintén meleg fiacskájáról miért nem írnak?…..mert annyira balosok? igen!!!!
    A papa ugye ki van tiltva több országból(ide meg nem mer jönni..)de a fiacskája volt nálunk….sajnos,persze uszítani!

  • Csak megsúgom,hogy ez egy keresztény ország amelyet a Fidesz vezet, (és fog is a jövőben) és se Orbán se a kormánytagok,se az emberek többsége nem meleg,és főleg nem hazaáruló!!!!!!!!!!!!
    Remélem ezt Föld. S.P is felfogta?????……!!!!!!!!!!!!!!

  • A baloldali sajtó szerint meglepő dolgok állhatnak Szájer József ügye mögött
    Bordács Bálint2020.12.02. 11:23

    A hvg keddi cikkében arról írt, nem lehet kizárni, hogy „a péntek éjjeli rendőrségi razziát ne kísérte volna valamilyen titkosszolgálati művelet – merthogy vannak erre utaló jelek is”. Korábban Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke, és Pulai András baloldali politikai elemző írt arról, hogy kifejezetten furcsa a botrány időzítése.üdvözletével
    Mi az igazság vajon ?Ezt úgy fogjuk megtudni , mint a korábban itt-ott megmérgezettek,kivégzettek , balesetet szenvedettek eseteit.

  • Kiegészítés!
    Egyébként nős is volt!!! felesége Handó Tünde jogász,bíró volt,és valőszínüleg csak késöbb lett meleg!
    Volt már ilyen az én ismerőseim között is!

  • Idézet :
    Deutsch Tamás
    MTI-OS
    A kizárási kezdeményezés kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát.

    „Harminc évvel ezelőtt a kommunisták Prágában bezártak, most pedig Brüsszelben egyesek kizárnának. Ilyen, ha az ember kiáll a szabadságért és a hazájáért. A kizárási kezdeményezés kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát.

    Az ellenem irányuló támadás valójában Brüsszel bosszúja a jogállamiságinak mondott mechanizmus magyar és lengyel elutasítása miatt. A harmincak akciója pontosan megmutatja, miért is kell minden eszközzel elutasítani a készülő »jogállamisági« büntetőmechanizmust. Ugyanazt akarják majd ugyanis csinálni Magyarország ellen, amit most néhányan ellenem terveznek, mondvacsinált okok alapján akarnak büntetni.
    Támadás egy újabb fideszes ellen brüsszelben, ki akarják zárni a ” Néppártból”.
    Egyesével megindulnak és egyszer csak nem lesz benne fideszes —és akkor már nem kell kizárni a fideszt !!!
    Pompás dolgok
    Mindenki sorra jön ?? Vagy ezek a megfélemlítés eszközei ?
    Na akkor most vajon hol vannak a tiltakozások ?
    üdvözletével

  • A fidesz buzitanyájára tört a belga rendőrség. (Magyar közpénzből bérelt? De magyar közpénzből finanszírozva, hiszen Szájjel és a tevékenysége mind közpénzből fizetett). Szájer az ereszcsatornán kapaszkodva menekült. Talán egyik kezében a táskával gatya nélkül lógva.
    Balszerencséjére a közpénzünkből finanszírozott kábítószere még nem került mind elfogyasztásra.

    Ez ugyan az a Szájer, aki a gránikkeménységű dolgokat szereti? No! Senki se gondoljon rosszra! A pótalkotmányhelyettesre gondoltam. A nemzeti alaptörvényre, ami csak a nemzetifidesz minőségi elvárásai szerint tűnhetnek látszatra gránitosnak, de valójában csak lósz@harból gyorsgyurmált nemzetietlen selejttermék!

    Ez a Szájer tartozik abba a fideszbe, amelyik alkotmányba akarja írni, hogy a család miből áll?! Egy hosszúkabátos szakàllasból és egy borotváltból? Vagy hogy is van? Szájjel a párkapcsolatban most a férfi, vagy a nő? Neki most férje, v felesége van? (Csak a miheztartas érdekében….)

    Lehet, h Szájjel buzitanyája egy iskola es egy játszótér közé esett?

    Bpen azt mondják mélyen csalódottan, hogy Szájjelnél nem is a partnerei nemével van baj, hanem a korukkal!

    A hírekben is óvatos utalás volt arra, hogy a buziorgián résztvevők nagyrésze már férfi volt!
    Na! Most az a kérdés, hogy kábítószerrel kiütni, bedrogoztatni másokat, gyerekeket, az bűn-e, vagy több!

    Keresztény értékek melletti fideszes erénycsőszcselék szempontjából az uniós képviseletük vezetője ilyen, akkor mi várható más fideszesektől, a vezetőiktől?!
    Vagy a fideszes vezèrelv, példamutatás trend lesz és az eddig normálisnak tartott női partneremet egy Szájjeres szakállas ánuszvitézre kell lecseréljem?
    Hát! Ahhoz még elég sokat kell, h alkoholizáljak, de , ha ez lesz az irányvonal a fideszes szavazóknál, akkor lehet, h menekülnöm kell Magyarországról szüzességemet mentve!

    Az már senkit sem háborít fel, hogy Szálljel a buziorgián maszk nélkül fertőzte Covid-dal és miegymással szegény áldozatait?
    Ezek után milyen erkölcsi alapja létezhetne a fideszvezerkarnak kijárási tilalomra és hasonló pandémiás előírásokra?!
    Vagy, ha éjszaka a kijárási tilalomban maszk nélkül a TEK-es üteg elkap férfitömeg társaságában, csak a fülükbe kell búgjam, hogy Szájjer Jóska buzitanyájára megyek a kisfiamért, mert úgy bedrogozták, hogy a villamosig sem tud kimenni?! (Titkos találkahely az ereszcsatornán felkapaszkodva megközelíthető!) Apropo!
    Lehet, hogy ott is működik, ha kijáràsi tilalom alatt a kivételekre hivatkozunk!
    Válogatott, leigazolt Szenyor nudibirkózó versenyzők a személyes masszőrcsapatukkal!
    A kábítószer pedig csak doppingszer, mert készülnek a Szibériai téliolimpiára!
    Különben is a fiúcsapatot edzik! Fizikai felkészítés és erőgyakorlatokkal, gőzben, masszázzsal, fenekeléssel…!

    Különben még rágódik az agyam, hogy Szájjer buzitanyáján hogyan működhet a maszkhasználatkor az oralitás….
    A hátsó betámadáskor még el tudom képzelni, bár inkább nem teszem.
    Szájjer, amikor ilyen helyekre jár, akkor hazudik a családjának, v igazat mond? És orbánnal?

  • hiába osztogatna cukorkát! A kisfiamat nem engedném a közelébe!

    Fidesz nyári táborszervezése:

    Fidelitasz nyári ottalvós komolyzenei tábort szervez dr. Szájjer József fideszes képviselő táborvezetésével Homokbánya alsóra Balaton fenékpusztára katolikus és cserkész kisfiúknak!
    Étkezések után csellózás, reggel, délben este fuvola, oboa oktatás csoportokban cserélve.
    Komoly fizikai kiképzéssel, esős időben dagonyázva az oktatók a fiatal versenyzők egymás sűrű szopatásával és melegben sok fagyival, nyalással, horgászáskor nyeletéssel!

    O1g-hívők!
    Lehet menni!
    (Izlések és pofonok…!)

  • MERKEL CSINÁLTA A SZÁJER ÜGYET, A CSUTINAK CÍMEZVE!
    .
    AZ ÜZENET LÉNYEGE, MINDENT TUDUNK RÓLAD, RÓLATOK CSUTI!
    .
    nem olyan rég beszélgettem valakivel, európai parlamenti képviselő, személyesen ismeri a merkelt, és azt a keresztény fideszbuzit, s ez az illető a következőt mondta nekem:
    .
    ha nagyon beleharapnak a merkel seggébe, akkor lépni fog.
    berlusconit, és a cipraszt is egy hét alatt lemondatta.
    .
    kíváncsian várom az elkövetkező kifarolást a vétóból.
    a lengyelnek szerintem már megküldte a selyemzsinórt, úgyhogy az villámgyorsan lelép, a csuti marad egyedül,s a többi már történelem lesz.
    .
    BIZAKODÓAN TEKINTEK AZ ANDRÁSSY ÚTI ILLIERÁLIS SZALONCUKROKKAL TÖRTÉNŐ FELDÍSZÍTÉSE ELÉ.
    .
    SZÉPEN FOGNAK MUTATNI A HIMBÁLÓDZÓ, BELEIKNÉL FELLÓGATOTT CSUTI ÁLLATOK.
    .
    hozhatja ezt a jézuska ennek a nyomorult országnak, melyet ez a magát magyarnak valló csürhe lakik.
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  • SZÁJER B. F. JÓZSEF
    .
    SZERETNÉM, HA ETTŐL KEZDVE EZT AZ ELNEVEZÉST HASZNÁLNÁ MINDENKI, MIKOR A
    .
    SZÁJER B. F. JÓZSEFRŐL BÁRMIT IS ÍR, VAGY MOND!
    .
    semmi különös, csak a maga valóságában, helyesen használom a nevét.
    a B. betű a BUZI jelentéssel bír, amit még becsületsértésként sem lehet felfogni, hiszen csak és kizárólag az illető nemi irányultségét határozza meg a maga pőre valóságában. nem kell ezt szégyellni! volt szerencsém dolgozni Antal Imrével, akiről köztudott volt ez a tény,
    .
    DE
    .
    egy csodálatos, bűbájos, és hihetetlenül nagy tudású, intelligenciájú, jó ember volt.
    a
    .
    SZÁJER B. F. JÓZSEF
    .
    nem az.
    .
    az F. betű a FIDESZ jelentéssel bír, amit szintén nem lehet sértésként venni, hiszen erre , hogy alapítója, s oszlopos tagja a pártnak,
    .
    SZÁJER B. F. JÓZSEF
    .
    büszke volt, s gondolom ma is büszke rá.
    az, hogy ha valaki a
    .
    BUZI FEIDESZ
    .
    szóösszetételt látja bele, az csak és kizárólag az illető gonoszságát mutatja meg, ezzel a „csodálatos, konzervatív, keresztényi értékekkel kitömött emberrel”, és az otthon, haza, család, kereszténység, konzervativizmus zászlaját hazug módon lengető pártjával, s annak egész tagságával, támogatóival szemben!
    .
    megint csak Petőfit tudom idézni:
    .
    MIT NEM BESZÉL AZ A fidesz…

    Mit nem beszél az a fidesz,
    Az istennyila ütné meg!
    Azt követeli a csutiság:
    Fizessük az adósságát.

    Ha csináltad, fizesd is ki,
    Ha a nyelved öltöd is ki,
    Ha meggebedsz is beléje,
    Ebugatta himpellére!…

    Ha pediglen nem fizetünk,
    Aszondja, hogy jaj minekünk,
    Háborút küld a magyarra,
    Országunkat elfoglalja.

    Foglalod a kurvanyádat,
    De nem ám a mi hazánkat!…
    Hadat nekünk ők izennek,
    Kik egy nyúlra heten mennek.

    Lassan, csuti, húzd meg magad,
    Könnyen emberedre akadsz;
    Ha el nem férsz a bőrödbe’,
    Majd kihúzunk mi belőle!

    Itt voltatok csókolózni,
    Mostan jöttök hadakozni?
    Jól van hát, jól van, jőjetek,
    Majd elválik, ki bánja meg.

    Azt a jó tanácsot adom,
    Jőjetek nagy falábakon,
    Hogy hosszúkat léphessetek,
    Mert megkergetünk bennetek.

    Fegyverre nem is méltatunk,
    Mint a kutyát, kibotozunk,
    Ugy kiverünk, jobban se’ kell,
    Még a pipánk sem alszik el!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  • Ms.Boda;

    Nem „meleg”, hanem bisexual.
    Azt mar Ms.Ungar, a magyarorszagi LGBTQ vezetoje is regen hangoztatta. Tehat nem lehetne az ujdonsag ottan!

    De vajon miert, mi jogos alapon kovetelhetnek a „nyiltgondolkodasu bal-liberalis szolidaristak” Szajer lemondasat azert?

    Hova lett a kepviselo kerulet lakossainak a joga azt eldonteni a demoktratukus modszer alapjan????

    Panaszzkodnak hogy hianyzik a demoktraciajuk, de minden esetekeben annakl teljes ellenkezojeit kovetik es kovetelik!

    S vajon miert tilos azt felhozni megyjegyzeseben azon???

    A KMH cenzora valojaban egy igazi fascista elvek es modszereit alaklmazza es kenyszeriti a KMH olvasoi es hozzaszollira!!!

    P.S.
    A „titkos-szolgalati szervek” feltetelezesei csak szelszoseges fobia!!!

    Tul zajos volt az orgi-iuk es a jarvany-vedelmi intezkedesek elleni tette!!!
    A rendorseg teljesitette alapveto kotelesseget!!!!

  • Orsós Elemér

    toth péter
    2020 december 2
    12:31 du.

    Azért mert a 25 ilusztris kizárólag hátulról a moslékosba behatolni szerető szabadelvű közül csak a mi esővízcsatornákon közlekedő akkreditált képviselőnket találták néven szólítani még nem kellene Magyarország elleni globális összeesküvésre gyanakodni, meg aztán Bruxellesben nem is hazánkájukat, hanem az EU-t képviselik a követek, ezért aztán nem is a mi, hanem az ő szégyenük, ha a nemi identitásán ilyen felháborító intoleranciával kiakadnak! 😀
    Mellesleg azt is ki kéne vizsgálni az összes(nem csak magyar!) akkreditáltnál hogy, a kiküldetésük előtti testsúlyuk mitől emelkedik a visszatérésükre 20-40 %-kal magasabbra, mert ha hasznos munkával túlhajszonák magukat azért a kis éhbérért, akkor inkább ennyivel soványabban lenne esélyük onnan visszatántorogniuk! 😀 (Példának okáért lásd Újhelyi Pityut vagy Deutsch Tompit, aki kiküldése előtt még aszott gümőkórosnak nézett ki, mára meg már olyan mint egy túltáplált kölyökgólya! 😀 )

  • warrior:
    „Ejnye-ejnye Szájer …. 😂😂😂”

    Nem értem ezt a felhajtást. Mi az a probléma, ami MOST derült ki Szájerről? Szerintem semmi. Hogy meleg? No és? Kinek mi köze hozzá? (Legföljebb a feleségének, de ez szigorúan a kettejük magánügye.) Ja, hogy elment valami kanbulira? És? Ha jólesett neki, váljék egészségére!

    Hogy állítólag a találtak a hátizsákjában némi drogot? Egyrészt ő ezt tagadja, és ellene mint EP képviselő ellen csak az EP hozzájárulásával lehet eljárást indítani, tehát a dolog jogilag vagy bizonyítható, vagy nem. Másrészt szerintem Magyarországon és jópár más államban az alkalmi drogfogyasztás (a dillerség, a terjesztés egészen más kérdés, sitten a helyük!) büntetése elég erősen túl van spilázva, ilyen alapon minden második-harmadik középiskolás gyereket meg lehet hurcolni.

    Összességében Szájerről tehát MOST azon túl, hogy a bulin az engedélyezett 10 fő helyett 25 kemény férfiú volt jelen, semmiféle különösebben problémás dolog (legalábbis jelenleg bizonyítottan) nem derült ki. Az pedig, hogy a bulijuk rendőri meglátogatásakor hirtelen ruhátlanul, az ereszcsatornán lekúszva próbált meglógni, még imponáló is; íme, egy igazi merész, kisportolt magyar meleg férfi, nem holmi elpuhult nyugati buzi! Amíg ilyen magyar eresztyén férfiak léteznek, nincs még veszve Magyarország!

    Amiért Szájer József doktor úr erkölcsileg súlyosan elítélendő (és szerintem jogilag is az lenne), nem az, amit MOST gatya nélkül cselekedett, hanem az, amit 2010-től rendesen felöltözve tett.

  • Az „EU nemzeti PIREZ-PRESS” BREAKING NEEWS!
    Deutsch Tamás a szemben levő házfali ereszcsatornán lógva menekült éjfélkor gatya nélkül! Zakója zsebéből a kábítószer hiányzó fele potyogott a szomszéd házhoz kivonuló rendőrkommandósok sisakjára.
    Ezután a szűzlányok beavatási ceremóniáját megzavaró kommandósok lefoglalták dr. DEUTSCH Tamás videokameráit a digitális pornófelvételekkel.
    A fiatalkoruak alkohol- es drogelvonó kurara lettek szállitva.
    A magyarságot képviselő nemzeti honatya mentelmi jogára hivatkozott. A rendőrség még vakarja a fejét, mert nem tudni, hogy a gyülekezési-, vagy az éjszakai kijárási tilalom-, a maszkviselési előírás-, a fiatalkorúak-, a szekszuális-, a drog-, vagy az alkoholfogyastása miatt….
    Állásfoglalásért dr. HANDO TÜNDÉhez a Nemzeti Országos Bírósági Hivatal első elnökéhez – dr Szájjer József kirugott Eu-s nemzeti fideszes volt vezetője, a fideszből kirugodott volt alapítotagjának volt(?) Feleségéhez (?), vagy férjéhez? fordultak.
    (Mostmár mindkettőjüket megértem, ha a képüket nézem.
    Ezek semmit sem akartak egymastol, csak hatalmi pozíciót és tavolsagot tartani! Az az 1500 km majdnem eleg is volt!)

    Boda már megint hozta az értelmi törpesegget!

    A drogos buzitanyás fideszbálványának narancssárga váladékával igyekezett Sorost, Gyurcsányt- és feleségét, no- meg az ismeretlen buzimszpseukepviselőt és az ellenzéki hazaáruló bèrszavazókat összemázolni.
    Idióta, jellemtelen, hazaáruló, sötét?!
    Ezt Bodamarcsi kire mondja? Magára? Handóra? Szájjerre? Gyurcsányékra? A baloldali szavazókra, az MSZP-s EU-s képviselőkre?
    Mérlegelve a beltartalmat, Bodára magára, Szájjerre és Handóra -mint feleségére is, de bőven a kiöregedett, felpüffedt képű Deutschra illik!
    De Dr. Bodané honnan merészel egyáltalán ilyen szavakat használni?!
    Látjátok? Ebből is látszik, hogy milyen veszélyes lehet még egy toll is! Jó lenne, ha lenne szabad fegyvertartás? Engednétek, hogy Boda kezébe fegyver kerülhessen? Adnátok egy ilyennek vàlasztó jogot? Nem túl veszélyes?
    Az emancipaci nem túl veszélyes jószág?
    Lehet, h a görögoknek es romaiaknak volt igazuk a valasztojog tekinteteben is?
    Bár akkor Szájjer gőgősen élvezhette volna szexuális kicsapongásait háboritatlanul!
    Persze akkor se lett volna mindegy, hogy patriciuskent, v rabszolgakent! Vagy kiválo eunukkent a késobbi Konstantinapolyban.

  • Amikor Boda meginog. Amikor kicsúszik a lába alól a vezér térdikéje, amin logolgat.
    „Boda Marcsi
    2020 december 2
    12:55 du.
    „Nos az,hogy Szájer József “meleg” az tényleg megdöbbentő és új
    a közvélemény számára.”
    Hülyeség. Már anno Terry Black is emlegette, hogy magas Fidesz-méltóságok is …

    „Az,hogy keresztény és,hogy konzervatív az biztos és ezt nem zárja ki a nemi indenditása …..”
    De. Kizárja. A Fidesz retorikája mellett kizárja. Amúgy nem érdekelne senkit. Nincs mit Magyarázni Marcsika.
    A Fidesz egy velejéig hiteltelen tróger társaság. Akiben csaz azok a megfizetett agyhalottak hiszen jó trollpénzért, mint magácska.

  • Göllner András,

    Tegyük hozzá, hogy az ectasy sok folyadékkal és némi alkohollal nem véletlenül diszkódrog. Valójában elég sanyarú az, ha valakinek már arra van szüksége. Illetve nem, mert egy idő után legtöbbünket utoléri a kor. De akkor minek erőltetni.

  • Azt mondja MArcsi, hogy „SZájer bevallotta” 😀

    Marcsi, maga továbbra sem találja az agyát!?

    Ön tényleg úgy látta, hogy SZájer „bevallotta” és hogy az a baj vele, hogy meleg? Nem, nem az a baj, hanem, hogy évtizedekig úgy élt, hogy azt hazudta keresztény, konzervatív értékeket vall, és elnézte azt, hogy a pártja hergeli a közvéleményt a melegek ellen, miközben saját identitása miatt is, ki kellett volna állnia pl legutóbb a könyvdarálás ellen, de kussolot és elnézi azt is, hogy korlátozzák a hozzá hasonlóakat. Gondolja, hogy Semjén nem meleg? Hogy a többiek nem tesznek a Biblia ellenében? Ne gondolja… És azt se gondolja, hogy BEVLLOTTA, mert ez a hét vicce Öntől. Egyszerűen lebukott, ha nem bukik le az életbe nem mond le, pedig ez nyílt titok volt a közéletben, hogy Szájernek milyen „identitása” van, és mindenki elnézte évtizedekig a Fideszben.
    Maga meg szégyellje magát (ál)keresztény létére megint, hogy mindig képes megvédeni bárkit a Fideszből. Legyen az narkós, kokós, luxusprosti yachtozós, tolvaj, korrupt. Önnek mindegyik az „Istene”, azaz az ördöge, úgyhogy jó mulatást odalent!

  • HunCanada
    2020 december 2
    4:19 du.

    Marcsi, csak használja a fejét, azt a gyengeelméjűt!

    Ha „bevallotta volna”, akkor nem kellett volna ereszcsatornán, droggal a hátitáskájában menekülőre fognia. Vagy önnek mindenki így vall be mindent? Ez a bevallás fogalma Önnek?! 😀

  • Göllner András

    Ezt a szakállas bácsit nem sajnálni kell hanem Boda Marcsi mellé kell fektetni kinn az erkélyen. Komolyra váltva a szót,

    A szakálas bácsi a fenti képen a Fidesz arca, annak a Pártnak az arca, amely a szeretet, a hazafiasság, a keresztény nemzeti értékek, az anti-kommunizmus hamis látszatát keltve kúrja agyba főbe szerencsétlen, évszázadok óta meghúrcolt, átvert népét.

    Ez a szakálas Izraelita bácsi annak a pártnak az arca, amelyik Ábrahám népe ellen hergelő, gyűlöletet keltő, fasisztákat mentegető hazudózok zsebét tömi a magyar adófizetők pénzével, és azzal szórakozik, hogy a Bencsik, Bayer, Raffay, féle zsidógyűlölők orcájára fesse át népünk fiatalságának képét. Ennek a szakálas Izraelita bácsinak, aki elárulta Ábrahám népét, egy Brüsszeli csatorna lefojón a helye.

    Ez a szakálas meleg bácsi annak a pártnak az arca amelyik a melegek ellen hergeli a magyar fiatalságot, azokat öleli keblére akik a melegek elleni gyűlöletre nevelik fiataljainkat

    Ez a szakállas tanító bácsi, annak a pártnak az arca, amelyik az elesettek, a szegények, a két kézzel dolgozó egyszerű munkásemberek munkásnők átverésével, kifosztásával, hülyítésével töltik az idejüket, a szeretet látszatkeltésével fosztogatják népünket, ezzel a módszerrel tömik tele saját és családtagjaik zsebeit.

    Ez a szakálas bácsi nem egy Józsi, nem is egy Rózsi, hanem egy közönséges szarjankó.

  • „A Meztelen Diplomata”
    /Rejtő után szabadon/

  • OIM* :
    Most meg mivan?
    Savanyú a szőlő?
    Fald kétpofára az való neked meg a náci Tóth-nak hehehe

  • O1G666
    2020 december 2
    3:15 du.

    ÉS EGY ILLLYEN CSINÁLTA AZ ALKOT..IZÉ..A KOTMÁNYT !!!
    (Vonaton. Laptopon.Vámosgyörk és Kelenfőld között)

    Van rá viccem:

    A vonaton.
    Idős öszülő tisztes hölgy a jólöltözött fiatalemberhez:
    -Mondja drága fiatalember, ez már Kelenföld?
    -Tuggya a f&szom keziccsókolom, én csak Vámosgyörkig jövök..

  • Ritkán idézem a Fideszt, de most egyetértek a
    közleményükkel:

    Fidesz november 29. 6:20
    Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József.
    „Teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek, akinek döntő szerepe volt abban, hogy hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren.”

    https://www.facebook.com/FideszHU/photos/a.10150098801139307/10160357738309307/?type=3

    „…a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet”
    https://imgflip.com/i/4oizrh

    Hát nincs igazuk?!! Dehogy nincs!

  • Kővendég
    2020 december 2
    4:48 du.

    Jut eszembe :
    Vót e kereszt a cumó mellett?
    (Nyilvén nem mertakkor nem tutdta volna
    az Ürdüng ennyire rossz útra téríteni őtet)
    Esetleg kis szentelt víz.

    Nem látta őkelme a régi régi TV riportot rencerváltás környékéről:

    Nagydarab randa
    elhízott falusi jóasszony beszél arról
    hogy őt a Sátán gyakran megkísérti.Meséli hogy
    legutóbb is, a szövőgyárban, ahol betanított munkásként
    dolgozik, műszak után a Sátán megkísértette őt az öltözöben,
    vállalati portás alakjában ! De szerencsére (mint mindig)
    volt nála kis üvegcsében szentelt víz. Azzal meghintette
    a gonoszt, mire hamarjában elpárolgott.
    Úgyhogy -idézem a jóasszonyt :
    „Szentőtt víz nélkül nem löhetségös..”

  • Kővendég, 2020 december 2,4:48 du.
    Igen ritka, de véletlenül igazat mondtak 🙂
    Persze, hogy ennek szánták!

    Tegnap este néztem a Gulyás MArci közszolgálati csatornáját, Dr Sz. Józsi cexbotrányáról: (ha valakinek nincsen még csömöre tőle 🙂
    https://www.youtube.com/watch?v=L4s-2Py_muY

  • A Meztelen Diplomata
    : ))))))))))) : ))) )) : ))) : )) : )

  • Borkai csak iparitanuló hozzáképest HÁÁÁ HÁHÁÁ HÁHÁÁ

  • megnézve a vídeót, a helyzet nem akármilyen! ennél sokkal kevesebbért is buktak meg és szűntek meg királyi dinasztiák, nemhogy egy Fidex-Kft a sok a selejtes kihaőnem-mel!

    hogy kik fogják betenni nekik a végzeteset az még kérdés, de nem túl sok jelölt van, az én konteóm szerint az EU és a brexit pillanatnyi passz helyzete a brexit hátrányára lehet, hogy kísér(t)let lesz a fidexkft megmentéséért, mert nem sok áskálódó tud dolgozni az atlanti pocsolya másik oldalán heverő érdekekért azaz nemcsak hazaárulás hanem az EU elárulása és az EU-n kívüli érdekek képviselete nem ildomos… de ovinak az ildomosság nem erénye… hogy hová rángatja az országot az most kiderülhet de mivel Italex is elhangzott a brexit mellett és még egy francex is talonban hever… egységben a kétség és akkor nem is említettem a Jens Stoltenberg KFT-t a nátócsát amely a sok exit után pénz és paripa nélkül maradhat, és akkor Nordstream” is lesz meg sikolyok „onnan” távolról

    de ne legyen igazam és a vax tegye be a kaput a Bojo éknak ami még szebb helyzetet eredményezhet… drukkoljunk én 2 éves Jameson nal koccintok!

    éljen ami nem halt meg!

  • Orsós Elemér

    Kis naivak, akik azt hiszitek hogy, az EU-ban már kezdetektől nem tudtak Szájernek a civilizált nyugaton(sajnálatosan nálunk még nem kellően) trendi dicséretes nemi identitásáról? 😀 Dehogynem, nagyon is, és már előre örültek egy olyan haider-szerű talonnak, akit bármikor elő lehet szedni ellenszegülés esetére! Most viszont nem a dicső buzisága a legmagasabb labda, hanem a vitatott pandémia miatti szigorítások megszegése, ami Bruxellesnek a nagyobb, viszont az itthoni puritánoknak meg a kisebbik skandallum! 😀 A nyugaton túl butának feltételezett Orbán ezt a már sokszor bevállt huncutságot is tudhatta, ezért lehet hogy, Józsi valami nagyobb böszmeségről előre elterelő csalétek volt! 😀

  • Orsós Elemér
    2020 december 2
    3:01 du.

    Ezt a nemzetközi valamit amire hivatkozol nem én ta
    láltam ki , ez már meg van egy ideje– amióta nem a baloldali eszme követődik nálunk – fővezér ebben a német állami baloldali sajtó,ohol egyébként a jobboldali elnyomják !, németországban az a szocialista gondolkodás uralkodik , mely ellen harcoltak nyugatnémetországban és mikor egyesültek gyakorlatilag azóta épült ki az , hogy az egész németország baloldali lett , a honeckeri eszmét rákényszerítették a nyugatiakra akik azt elfogadták és így váltak baloldali németországgá.Így ezektől sok jót nem lehet várni.A másik nagy támogató a ” világuriember ” akinek sok pénzbefolyása van és szervezetei mindenütt részt vesznek a Magyarország elleni hadjáratban .Maguk képére akarják formálni hazánkat. Fel akarják építeni az ” ejrópai „” szovjetuniót”” szocialista liberialista uniót”. Egy Birodalom építésének kezdetén vagyunk , pedig tanulhattak volna a történelemből is , a németek is , franciák is ——- az európai birodalmak mind szétestek, ők most kezdték el építeni ezt a szétesést,bár majd egyszer felébred a német nép és megváltoztatnak mindent— de remélem nem az utolsó birodalmuk szellemisége szerint fognak cselekedni.Csak azt is látni kell ez a birodalomépítés jogrendszereket épít ki , hogy eleve védjék önmagukat, de ezt azzal már kiegészítették , hogy a leírt jogokat bármikor , bárkivel szemben hajlandóak lesznek kikerülni ! Tehát a jogrendszer csak álca!
    Kíváncsian várom : melyik unió lesz amelyiket érdemes volt „választani”, mennyi idő kell az összeomláshoz!

  • Geyza
    2020 december 2
    4:35 du.

    Igen kedves Barátom!
    Hiába mondod százezerszer : a náci nem én vagyok ! : Te már igazoltad , hogy a kádár rendszerből kisnyilasként jöttél ki– de szétváltatok egy idő után ,De most egyesültetek a „baljobbikkal” és így egyesültetek a náci-és szocialista ideológiában ,így lettetek baljobbikosok ,szocialistajobbikosok és igazoltátok ,hogy egy az eszme egy a tett : lásd sztálin és hitler : ez a kettő egyesült ismét bennetek!!! KÁR megpróbálni mást ebbe belekeverni , meg másra fogni!úgy látom ezt elfogadtátok — akkor ne háborogjatok !
    Ezek vagytok -nélkülem!
    üdvözletével

  • Bendeguz79
    2020 december 2
    2:42 du.

    „A KMH cenzora valojaban egy igazi fascista elvek es modszereit alaklmazza es kenyszeriti a KMH olvasoi es hozzaszollira!!!”

    ————————–

    Láthatóan Ön engedett a „kényszernek” miután aktív hozzászólója e témának is, csakúgy mint az összes többinek! Amikor ilyen baromságokat leír, vajon gondolkodik előtte egy hangyányit?
    Egyébként nem Ms. hanem Mr. Ungár – ha már!

    Ám, ha már itt tartunk, messze nem az a gond Szájerrel, hogy meleg – meglep, hogy ennyi cikk és hsz. után mint amennyit Ön ezalatt a néhány nap alatt olvashatott a témában még nem jött le a dolog lényege, azaz, hogy a legkevésbé sem számít Sz. szexuális hovatartozása – másról van itt szó! A „hökkenet” tehát nem ennek szól – ez max. Boda kartársnőt lepte meg, aki tévesen hivatkozik a közvélemény „döbbenetére!” Sok éve tudott dolog ez Szájerről, más kérdés, hogy a kutya sem fogalakozott vele, mert ez idáig nem adott ” látványos” indokot arra, hogy téma legyen, mikor és miként éli a legteljesebb magán életét – ez ugyanis tényleg az ő szíve joga! Van – nem is kevés – olyan közszereplő és közismert ember, aki nyilvánosan felvállalja a másságát, és van aki hallgat róla, mindkét eset csakis rájuk tartozik, egyéni döntésük melyre senki nem kötelezhető, de ha megteszi sem vonhat maga után semmiféle negatív következményt – eddig, gondolom egyetért!

    A pártcsaládja azonban egy ideje a lehető legteljesebb módon rekeszti ki a társadalom hasznos tagjai közül a „másként” élőket, legyen az meleg, vagy csak gyermeket egyedülállóként örökbe fogadni kívánó állampolgár, hogy az azonos neműek párkapcsolati életviteléről és gyermeknevelési szándékáról már ne is beszéljünk! Olyannyira, hogy egyenesen Alaptörvénybe (alkotmányba) foglalta, hogy az anya nő, az apa férfi stb. A Fidesz mint magát keresztényként aposztrofáló hithű megmondó párt, azután foglalta ezt törvénybe, hogy kiderült részükről a Borkai – botrány, majd pár hónap múlva az általuk addig agyonhallgatott Kaleta féle pedofil ügy, melyről bírósági ítélet is született.

    Szájer lemondása tehát nem azért volt indokolt, mert homoszexuális, bárhogy szeretnék is így láttatni azok akik képtelenek szembenézni a Fidesz mérhetetlen szemforgató és álságos politikájának voltával, hanem mert a fenti törvények megfogalmazásában és hirdetésében aktívan résztvevő Fidesz-alapítótag most nem akármilyen botrányba keveredett – magyarul, szembeköpte önmagát, az eddig fennen hirdetett hitvallását!

    Feltételezem, nem ő az egyedüli meleg sem Brüsszelben sem a hazájában, nincs is ezen mit meglepődni, bántódás, megalázás eddig sem érte, megbecsült és elismert tagja volt a pártjának és az uniónak. Ám az orbáni elhatárolódás, mellyel Szájer Fideszből való kilépését kommentálta, sokak szemét felnyithatja: „amit Sz.J. tett, az nem fér bele a mi keresztény értékrendünkbe”

    Miféle értékrend az, ami teli torokból hirdeti az „Isten, haza, család” hármasát, bárki felett bármikor és bármiben pálcát tör – de a háttérben simán elnézi, és szemet huny tagjai fentebb említett cselekményei felett – mert azt gondolom senki sem hiszi, hogy a „vezér” nem tudott pl Szájer viselt dolgairól (ismétlem nem arról hogy meleg!) amivel a jelek szerint zsarolhatóvá is vált. Nem valószínű, hogy először vett részt olyan jellegű „orgián” mint a szóban forgó – a szervező / meghívó srácnak pl elmondta, gondolom „garanciális elemként” hogy maga is rendezett már hasonlókat a saját lakásán!
    Az meg egyenesen érdekes, hogy míg a többiek egyszál semmiben ugyan, de megpróbálták magukat igazolni, addig Sz. menekülőre fogta, jobb híján az ereszcsatornán keresztül, és míg a ruháit hátrahagyta, csak a hátizsákját menekítette – vajon miért? Csak nem a benne lévő drog miatt – amiről egyébként állítása szerint nem is tudott ? Ugyanakkor elment úgy tiltott időben egy „buliba” hogy egy darab igazolvány nem volt nála, az már nem fért a hátizsákba?

    Szájer aligha a Brüsszeli hatóságok miatt esett pánikba – sokkal inkább a hazai lebukás és retorzió sejlett fel előtte – pontosan tudta, hogy ha ez kitudódik, pestiesen szólva, neki annyi! Márpedig ha megkésve is, de diplomata útlevéllel igazolja magát, az hamarabb jut a magyaro.-i hatóságok és a külügy tudomására mint gondolná!
    Ezek után jelentette be kissé „megfáradtan” hogy lemond az eu-s képviselői posztjáról, mert ezután az elméleti munkára helyezi a hangsúlyt, azzal szeretne foglalkozni. Ha valaki, ő tudta mi az igazság, inkább ne mondott volna semmit, úgyis kiderül minden , de legalább nem hazudott volna, még a sajátjainak is!

    Teljesen egyetértek egyébként Kővendéggel – nem az ereszes sztori miatt kell szégyenkeznie, hanem azért amit az elmúlt évtizedekben szemrebbenés nélkül, sakál módra visítva a többiekkel, véghez vitt!
    Nesze neked Alaptörvény!

  • Tót:

    Barátod neked a…

    Te büdös náci-csíra.

  • 2017 óta a képen látható viselet a hungaro-politikum
    (új kifejezés, magam talátm ki az imént)
    megszokott hétköznapi viselete.

    A Meztelen Diplomata
    eztetetet mostan továbbfejlesztette,
    akárcsak az Alaptöööörv..izé..kotmányt.

    https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–wypVkeXo–/75GawtSaPKH9vtcXs.jpeg

  • Az ablakon kiugro meztelen Szajer a hatanlevo hatizsakjaban az Ecstaci-t allitotta hogy nem a sajat hasznalatara volt.

    De hat akkor meg az urge inkabb drug-dealer lenne???
    Vagy talan karacsonyi ajandeknak szanta valakinek???

  • TOTH PETER;
    Tagadhatatlan, hogy az elso naptol egy-eszme, egy cel, egy modszer, egy eredmenyek, semmi kulombseg soha nem volt, csupan a neveik, zaszloik es persze a nyelveik!!!!

  • Bizonyara Szajer a hatizsakjat kidobra az ablakon.

    Latod latod, egy-ket Belga rendor sikeresebb mint az osszes magyar-politikai-ellenzekek!!!!

  • Valosag a regi mondasban;
    Adj nekik elegendo kotelet, s felakasszak onmagukat!

    Amit az osszes magyar politikai ellenzekek keptelenek voltak, egy par Belga rendor sikereskedett.

  • Most jelent meg a Reuter’s interview-ja David Manzheley a Brusszeli sex-party szervezojevel.

    Aki alitja, hogy ezek a partik nagyon kedveltek, nepszeruek es altalanosak. S az unnepihangulat megkoveteli.
    S hogy Szjer-t nem latta elobbi partikon.

    Ez a parti kicsi volt, altalaban , allitasa szerint szaz-fore is megy.

    A rendorsegi jelentes nem koti ossze a hatizsakot Szajerral.
    Allitolag az lehetet valaki mase is.

  • Orsós Elemér

    toth péter
    2020 december 3
    7:03 de.

    Kedves Péter, erősen reménykedem hogy, másodjára átnézve észreveszed a görcsös röhögéstől hasukat szorító szmájlijaimat! 😀 Mondon ezt úgy hogy, a „meztelen diplomata” találó geyzai jelzőn is tapsikoltam, mert nem a politikai, hanem a meztelen(azaz elfogulatlan) igazságot próbálom magamévá tenni! 😀

  • Orsós Elemér

    HunCanada
    2020 december 2
    4:19 du.

    Kedves HunCanada, az utólsó bekezdésig szerintem kitűnő az érvelése, de az utolsó már felesleges személyeskedés! 😀

  • Motto: Cui prodest

    „…ezt a mostani forgatókönyvet nem Budapesten, hanem Brüsszelben írták…”

    Ez egy nagy tévedés.
    Ezt a „történetet” minden bizonnyal Berlinben tervezték és írták, mert a németek érdekeltek a legjobban a „vétó” előtt.

    (Bizonyíték a titkosszolgálati részvételre: Ha nem lebuktatni akarták volna Szájert szervezetten, akkor a razzia után először a baráti magyar kormányt tájékoztatták volna. Nem így történt.)

  • Geyza:
    „Borkai csak iparitanuló hozzáképest HÁÁÁ HÁHÁÁ HÁHÁÁ”

    Természetesen feltételezéseim vannak, de ha ezek helytálóak, akkor most nem értek egyet veled.

    Feltételezése 1: Borkai az adriai hajókázás költségeit a szexmunkás hölgyek munkadíjával feltehetően nem a saját pénzéből fizette, vagy ha mégis, akkor hivatali munkakörénél fogva nyujtott ellentételezést. Akár az egyik, akár a másik, súlyos, esetleg büntetőjogilag is értékelhető hivatali visszaélés.

    Feltételezés 2: Szájer kanbulira történő látogatásának – ahová illedelmes vendégként feltehetően azért vitt némi italt és talán, de nem bizonyította extasy tablettákat – ennek költségei aligha lehettek túl magasak, így azt feltehetően saját EP-képviselői honoráriumából fedezte.
    Ő a maga részéről csak egy kis járványügyi szabálysértést követett el (nem tudom, hogy a belga jog szerint az extasy birtoklása és fogyasztása büntetendő -e, vagy sem, de egyelőre nem bizonyított), amiért az ottani rendőrség 250 euro pénzbirsággal sújtotta, amit feltehetően ki is fizetett (ha nem, legfeljebb majd leüli, a cellatársai feltehetően örömmel fogadnák). Az ő szabálysértése nagyon vicces, de nem túl jelentős.

  • Egri-Eiben István
    2020 december 2
    12:22 du.

    Tompika mostanra már
    úgy néz ki mintha a saját nagyapja lenne hehe

  • Ez a Totha p.tenyleg ilyen priimitiv, v.csak a buziorgias miiatt szórja szet a bolhait?

    Fideszadomanykent arverezesre kitenni lehetne a Szajjer-relikviakat!
    Pl. Szajjer hasznaltgumi keszletet!
    Bar, aki végignezte a buziorgia szervezőjenek nyilatkozatat, az megtudhatta, hogy az ORGIAJUK KIZAROLAG KOTONMENTES RESZVETELŰ VOLT!
    NA EZ SZERINTEM A VÉRLÁZITÓ! Így megy haza Hando Tundehez a szexeles kozben rajtakapott állapotban?
    Azok utan hogy fog keresztenyi csaladi, hazas eletet elni?
    Ez az etalon- a keresztenyi csaladmodell?

    Szajjer egy szimpatikus, belevaló ürge!
    Buziorgiákba jár Brusszelben es Magyarorszagon! Egeszsegere!
    Csak ami undoríto, az az, hogy
    – az ismeretlen pucer hapsikkal gumi nelkul szexelve szexualis identitasat megtagadva szentfazekaskodik!
    – hazudik a csaladjanak, hazudik nekunk, hazudik a bennuk vakon hivo szavazoiknak! (Boda nagy szerelmese, mégsem tudta róla az o1g-médiákbol, h Szajjer buzi!)(buzisaga engem nem zavar, amig nem az en testemet kostolgatja!)
    – azt hazudja, h bevallotta, h házibuliban volt!
    (Ezutáñ a buziorgiakat csak „házibulinak@ fogjuk nevezni….)
    – keresztény családmodell!
    – kijarasi korlatozásokat leszarja!
    – gyulekezesi korlatozasokat leszarja!
    – kábitoszerrel visszaél, kábitoszer terjesztó!(zéro tolerancia ellenére! )
    Ő most hany ev bortont fog emiatt kapni?
    Rendőrok elol menekult az ereszcsatornákon kapaszkodva!
    Hatosagi intezkedesnek ellenállt!
    Amint ma hallottam éppen, lehet, h pont a lengyel kollegájával erkolcstelenkedve juttattak el éppen egymást az isteni csúcsokig!

    De barátaim és nemzeti kereszteny tarsaim NE AGGÓDJATOK!
    SZajjer a Parlament oldalaban nyithat egy buziorgiafészket nagy nemzetkozi tapasztalatával!
    Jelszó: ministransfiuknak, kiscserkesz legenykeknek a belépes dijtalan!

  • https://m.facebook.com/partizanpolitika/videos/370518174250584/

    Buziorgia rendezőjének riportja!

    Gumi nélküli szűkkörű 30 fős kanorgia, amin a rendőrök gyalázkodva intézkedtek az aktusozok között!

  • Csak olyan aids-esek vehettek rajta részt, akik kezelés alatt állnak!
    Csak olyan Covidfertozottek, akik kijelentettek, h már nem fertőzőek!
    Boda! Toth Peter! Korrekt , kovetendő feltételek kijáràsi tilalomra!?
    O1g bevezeti ezt is Magyarorszagon? Budapesten?
    Bodáéknál nem a mikulas fog átkuszni a Parlament tetejerol a házuk ereszcsatornáján, hanem Szájjer a vérző kezével lecsúszni azon a pinceklubbjukba!
    Jelszó: ORÁLKULÁM – a megmondó

  • toth péter
    2020 december 2
    1:43 du.

    Mikor egy idiótáról kiderül hogy mellékesen még ócska kis náci (akárcsak te édesapám) akkor elkezd (etek) rikoltozni hogy hát ellene (tek) összeesküvödött az egész Világ.

    Holott nem veszi (tek) észre hogy a Nagyvilág toronymagasan szarik a fejére (fejetekre) , csak minduntalan odatolakdtok alája.

    Így aztán nem tsoda ha tsorog rajta (tok) a lé Hö.Höhö.

  • Minden rendben van, én csak a gumi nélküli szexet nem értem. Senki se félt, hogy esetleg teherbe esik?

  • Kővendég
    2020 december 3
    2:03 du.

    Nem abból az aspektusból tanulmányoztam a kérdést mint te.
    Csak arra céloztam hogy melyiköjük orgiája a vaskosabb 😀 😀

  • https://24.hu/kulfold/2020/12/02/szajer-jozsef-orgia-brusszel-szexbuli-szervezo/

    Közpénzből! Ugyanis mi fizettük eddig a buziorgiáit!
    Lelkendezzetek hát kedves keresztény testvéreink példamutatásukon!

    Az aktuális 29 éves buliszervező férfi egyébként kéthavonta szokott körülbelül százfős meleg orgiákat rendezni.

    Ezek szerint Szájjer megvalósította az idő ismétlő körforgását!

    Brusszel-Budapest a mai Szodoma és Gonorea!

  • Az NEM illegalis buli volt!!!!
    Nem magyarorszagon torteent!!!
    Csupan a jarvany-vedelmi intezkedesekel elleni kihagas.

    De talan majd a magyarok lassan rajonnenek, hogy ‘mindenhatojaik’ semmi masok mint a lakossag ostobasagaiknak es hiszekenysegeiknek a ki-hasznaloi es oriasi hypokratak, akik a hiszkeny lakossagot az orruknal-fogva vezetik.

    Hajlnadok minden ‘elitista’ propagandaknak bedolni, ha csak valami cuclizast es pelenkazast igernek a lakossagnak.

    Az am ami igazan megbocsajthatalan szegenletesseguk !!!

  • BESANCON:, dec.3, 8:06 de.

    Ha maga valoban tudta mind azt az urgerol, miert volt nema azon a sok evek alatt???
    Miert csak ‘doktor ur’-ozta ????
    Na az volt am a „baromsag amit leirt” !

  • Dr,Gollner:

    Mi alapon allitja ismetelten, hogy az urge „zsido”???

    Hiszen ismetelten jelentve, hogy „kereszteny-konzervative”.

  • Ferenct: „Bizonyíték a titkosszolgálati részvételre: Ha nem lebuktatni akarták volna Szájert szervezetten, akkor a razzia után először a baráti magyar kormányt tájékoztatták volna. Nem így történt.)”
    Jaj. 1.A titkosszolgálati nyomozás nem törvénytelen, csak indokolni kell: pl. kábítőszerfogyasztás-terjesztés gyanújával, vagy a járványügyi előírások megsértésének gyanújával. Miután mindkét gyanú igazolódott, mindegy, hogy titkosszolgálati vagy belügyi szervek nyomoztak. Nyilván azért nem a belügyi szerveket vetették be, mert feltételezték, hogy külföldi állampolgárok is érintettek az ügyben.Ez is bejött…
    És:”…a razzia után először a baráti magyar kormányt tájékoztatták volna. Nem így történt.)” Még szerencse: ugyanis arrafelé hallottak valamit harangozni a jogállamról, ahol a törvénysértés TÉNYE számít, nem az elkövető SZEMÉLYE.
    Vagy úgy gondolod kedves Ferenct, ha a törvénysértést elsikálják, eltitkolják, nem is történt semmi?

  • Bayer Zsolt Szájerről: Józsi küzdött ezzel a rettenetes démonával, nem tudom, mióta….
    Nagyon hülyén fog hangozni, nagyon sok mém fog születni a következő mondatomból, de akkor is ragaszkodom hozzá. Szájer József igenis egy morális lény.

    Fideszvezető B. L:
    „hibás szerkezetű” emberről beszélt, akivel kapcsolatban „ezt a kockázatot” már 30 éve tudják.

    Tehát akkor a fidesz eddigi gyűlöletkeltő allaspontjaval szemben a homoszexualisok már csak rettenetes demonaikkal kűzdők? Akkor betegek es megsem kell a tőluk fuggetlen ok miatt elitelni, gyulolni?
    Hibás szerkezetű lények?
    Ez kockázatot jelent?
    Nem a demokratikus oldal felol jelent kockazatot, hanem az o1g-rezsim részéről, ami most visszafele sült el!
    Ráadásul a zsidózas el is maradt, mert a rezsimet erte volna negativan! A demokratikus oldal nem krealt zsidokerdest!
    Forditott esetben o1g-rezsim szakállas nagykabátos zsidobácsikat szokott emlegetni, akik homoszexuálisak, es szeretnek jatszoter es iskola korul boklaszni, sötétben bújkálva inzultálni és menekülni a hatóságok elöl!

    Mintha o1g rezsimje leírása Szájjerről lett volna mintázva!

    Azert en Szajjert Magyarorszagon sem látnám iskola es jatszoter közelében! Gyerekeinket nem engedném ezután aggodalom nélkul ezen teruletekre!

    Melyik o1g-rajongo bizna kisfiat Szájjerre?

  • Még egy fontos dolog kedves fórumozók! A szexuális identitás NEM TÖRVÉNYBE ÜTKÖZŐ CSELEKEDET. Civilizált államokban régóta, Magyarországon a hatvanas évek eleje óta. Merthogy kiderült: a homoszexuálisokat, biszexszuálisokat nem az ürdöng mozgatja, hanem a génjeik. Ahogy azok határozzák meg, pl. hogy milyen színű a szemünk. Így hát se „ránevelni, se rászoktatni nem lehet senkit. (Pedig én szívesen rászoktam volna a zöld szemre: sokkal jobban állt volna a vörös hajamhoz, mint a barna.:)))
    Szájernek tehát az nem bűne, hogy a saját neméhez vonzódik. Még a gyáva elhallgatás is érthető egy olyan sunyi, álszent, hazug közegben, mint a magyar kormányerőé. De a műhabverés elviszi a figyelmet az igazi,nemzettel szembeni vétkéről: hogy ő volt az, aki személy szerint kiherélte a Magyar Köztársaság egyeztetett Alkotmányát, és megalkotta a velejéig hazug zalaptörvényt.

  • AuroraBorealis

    SZÁJER ÜGYBEN AJÁNLOTT IRODALOM:

    Szabó István, Koltai Lajos: REDL EZREDES (díjnyertes magyar film)

    Szinte 1:1-ben mindent elmond Szájer lényéről és „tragédiájáról”.

    Letölthető: a videa.hu-ról, v. a youtube-ról.

    KÉT MŰVÉSZ FILMKÉSZÍTŐ VÁTESZI JELLEMRAJZA.

  • AuroraBorealis

    A legvadabb nácik az egykori SA tagjai voltak, köztük Röhm a

    félkatonai szervezet parancsnoka is, akiről ugyancsak

    bebizonyosodott homoszexualitása, amely Hitler számára azért

    jelentett kiemelt kellemetlenséget, mert köztudott volt kettejük

    régi és furcsán szoros barátsága, ami a megválasztott NSDAP

    részéről, illetve onnan kezdve ebben a kontextusban már

    tarthatatlan koloncként nehezedett a führeri cím egyetlen, már

    az egész világot áhító birtokosára.

    – LEGFŐKÉPP ENNEK A TITOKZATOS ÉS ÖSSZEGYEZTETHETETLEN

    ÖSSZEFÜGÉSNEK AZ ELTITKOLÁSÁT SZOLGÁLTA A HOSSZÚKÉSEK ÉJSZAKÁJA,

    AHOL AZ ÖNGYILKOS PISZTOLYT A TÖBBI – 150-200 – LEMÉSZÁROLT SA-

    „FIUCSKA” KÖZÖTT RÖHMNEK SZEMÉLYESEN, MAGA A FÜHRER ADTA A

    KEZÉBE.

  • Szájeresz József!😂 De ez csak nekem újdonság, Bayer Zsóti 5. sorszámú tagkönyvtulajdonos elmondta, hogy Szájeresz Józsi neki már 20 évvel ezelőtt bevallotta. Így érthető, hogy a szolgálatok jelzésére miért nem mozdult Orbán, illetve miért küldte tartós külföldi kiküldetésbe 2004-től Brüsszelbe. Itthon nem volt szem előtt. De ilyen pozícióban, mint amibe került Szájeresz, másoknak is tudomására jutott a nemi identitása, innentől időzített bombaként működött. Thaiföldi kiruccanásai ellenére (fiatal fiúkhoz), most érett meg a helyzet fölrobbantani a hírt. A drámai körülményeket maga Szájeresz szolgáltatta az igazolványai nélkül és meztelenül menekülő, a házfal esőcsatornáján leereszkedő, Magyarországot és a Fideszt képviselő, 2014-től az Európa Unió Jogi Bizottságának tagja és a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság póttagjaként.

    Szájeresz ezzel az ereszcsatornás menekülésével hatalmasat bukott, pedig akit még II. Erzsébet brit királynő is kitüntetett. Tehetséges jogász és politikus volt, ámbár az utóbbi években csak az Orbáni politika végrehajtója. Egyedül az idén 33 éves lányát sajnálom.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    O1G666
    😀
    Egy biztos, hogy SzájerCucusnak még kijár ugyanaz a személyi védelem, ami a pedofil limai nagykövetünket is megillette, hogy őt is a titkosszolgálat lopja haza, hogy itthon ítélkezzenek fölötte, azért hogy a bűnös aktus szaftosabb részletei egy nemzetközi tárgyaláson, nehogy „kiszivárogjanak”.
    Ha ez Orbán pajzsán Polt Péteren múlik, idehaza bírósági vádemelés helyett még megvan az esélye egy sima szabálysértési ügynek is, hisz aszongyák ez az alkotmányel- és megba..ó alak a „házibulin” nem használt maszkot, mert állítólag a szakálla nem engedte… Na most képzeljük el ott azt a fekete szakállt…
    Sőt, ha a Saharov nevű muzulmán baltás gyilkost vesszük alapul, akit Orbán általi kiszabadulása után még ki is tüntettek, egy hazafias nagy ez-az akármi még a mi Sajerünket is megilletheti. Mert hát bizisten: „a hazám, hazám a mindenem”…

  • A fenti írás további tévedése, miszerint figyelmeztetés volt a fidesz részére.

    Ha annak szánták „akik” akkor baklövés volt, mert ezzel azt érték el, hogy a fidesz, jobban fog vigyázni.

    Szerintem Szájert a ’22-es választások előtti időre tervezték időzíteni (mint anno a Strache- és Salvini- ügyeket).
    Most kereshetnek „másik Szájert”-:)

  • Könyörgöm! A szexuális identitás Magyarországon a hatvanas évek eleje óta NEM TÖRVÉNYTELEN! Nagyon helyesen -ahogy jogállamban lennie kell. Szájer szabálysértést, legfeljebb kihágást követett el: kismennyiségű kábszer birtoklása miatt, illetve a gyülekezési tilalom megszegése miatt, eetleg megbotránkozást a meztelen menekülésével. Ez a tételes törvénysértése.
    Íratlan szabályokat szegett meg. De a legsúlyosabb nem a minapi. Hanem az,amikor néhány éve mindenféle konszenzus nélkül kiherélte a Magyar Köztársaság alkotmányát bűntársai – köztük honatyák, élükön a mostani kormányfővel – élénk helyeslése közben, felszámolva a köztársaságot.

  • Almási Alma
    2020 december 3
    5:55 du.
    Álmaink Almája

    sohase’ tagadd meg önmagad! nyertél; csak szeretnélek emlékeztetni, Lesbos ban se’ kellett teherbeeséstől tartani (aún los bomberos son muy fuertes… nem tudom ugyanezt magyarúl hűen visszaadni)

  • Bár nem a cikkhez kapcsolódik,de megkérdezném ettől a „nagyon demokratikus” fórumtól és Föld.S.Pétertől,hogy miért nem ír cikket Deutsch Tamással készült riportról (TV.!!!)amelyben azt
    nyilatkozta,hogy az EU-ból ki kellene zárni:”azt a hosszú haju zsidó politikust(megbevezték:őt!!!)
    Na ez nem semmi,Különösen,hogy az EU-t az antimagyar,zsidó számazásu Soros irányítja,aki nem csak a hazája,hanem a vallása(már ha van…)szégyene is:hamis keresztlevél birtokában,annó szemrebbenés nélkül nézte végig a zsidók deportálását….!
    A riportot élő egyenes adásban közvetítette az ATV csatorna!
    Ezek után még kint antiszemitázzák a magyar kormányt,Orbánt?…
    aki jó kapcsoatot ápol a zsidó egyházzal,és jelentős támogatást is kapnak!!!!!!!!!!!!!
    Na mind a kinti,mind az itthoni ellenzék levizsgázott!!!!(nemcsak most,már régebben is)Még rátettek egy lapáttal…

  • Tisztelth…

    Írja, hogy aztán annak a
    „a bűnös aktusnak szaftos részletei nehogy kiszivárogjanak…”

    Pedig abból a kifolyt szaftból Simicska jóvoltából bizony éppen Orbán „G”-ből kifolyólag 😀 az egész ország bőven kapott és kap is egyebek közt a nyakába…

  • Probaltam ma reggel kutatni, hogy vajon mifele torveny, szabalyzat, eloiras letezhetne ami a Magyar kepviselok kotelessegeit es magatartasait megszabna, eloirna, meghatarozna.

    Boseges idot toltottem azon, kulombozo variaciok formajaban fogalmazni a kutatast.

    Semmi azon NEM letezik!!!
    Csupan egyettlen web-lap, ami az MSZP ellenzese volt biztositani barmi eloirt kotelezetsegeik nem letezzen.

    De vajon miert????

    Tehat, annak alapjan Szajer allithatja sajat vedelemeben, hogy a Magyar-allamhatalom erdekeben nyomozo, felderito erdeket szolgalt, hogy ki mas magyar diplomata lehetne altalanos resztvevo azokon a sex-orgikon!!!!!

    S azert az on-reszkirozo-tetteert talan valami kituntest is erdemelne.
    Hmmmm???

    Hat miert ne?
    Hideg volt am pentek-este Brusselban meztelenul maszni a csatornat!!!

  • THU;

    Diplomatakat csupan a Persona Non Grata modszer alatt eltavolithatnak, de nem hinnem hogy a a mask-visles annak oka lehetne.
    De az urge lemondott, tehat jogos tartozkodasa Belgiumban megszunt.

    Semmi nemzet nem vadolhat mas-nemzetekben tortent kihagasokert.
    Sot ki tudna, mi a mask-visles nem betartasanak a fokozata?

    S mivel semmi magyar torveny, szabalyzat ami kepviselo kotelezettseget es magatartasat megkovetelhetne, az ugy zarva es elfelejtve lessz napok alatt!

  • Orsós Elemér

    Ferenct
    2020 december 4
    10:21 de.

    Az az igazság hogy, abszolut feddhetetlen, megkörnyékezhetetlen politikusokat kellene ilyen bizalmi poziciókba állítani! Node, termett-e már ilyen valaha? (Nekem már az is gyanús és elveszett aki aktiv politikára szándékozik adni a fejét!)

    „Ha annak szánták “akik” akkor baklövés volt, mert ezzel azt érték el, hogy a fidesz, jobban fog vigyázni.”

    Jobban fog vigyázni? Már az első kormányzásuk is avval a nyavajgással telt -amiből még most sem tudtak tanulni?- hogy, a csúnya Európa pikkel rájuk! 😀

  • Amúgy viszatérve a cikkre:
    Földi László volt hirszerző szerint: Szájer J. titkosszolgálati művelet áldozata lett,eredetileg nem is volt meghíva a buliba,ami a járvány miatt egyébként is szűkkörű volt (egy Dávid bevű férfi vis így nyilatkozott,a meghívő nem is ismerte Szájert…..)
    Mindezt igazolja Ujhelyi István szocialista (!!!)képviselő egy interjúban ,hogy egy politikai játszma áldozata lett a képviselő!!!!!!!mert a nemzetközi tőke és politika nézteit Orbánhoz hasonlósan ő sem tudta elfogadni,így bele kellett rúgni,ellehetetleníteni!!!!!!!!!!
    Na emésszék meg az igazságot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Ha van itt „meleg” kommentelő (egyáltalában…?), magyarázza már meg, hogy a magyar LMBT Szövetség miért ítélte el egy ma reggeli nyilatkozatában Szájer meghurcolását ?!

  • O1G666
    2020 december 3
    2:58 du.
    Igazán sajnálom, hogy jelzőid alatt vagy !üdvözletével

  • Geyza
    2020 december 3
    3:48 du.
    Országos Egyetlen Jóbarátom !Rettenetesen Örülök , hogy a régi vagy! kis-náci-komenista,ebből már nem engedsz.
    Az hogy te a szidalmazást választod — mindig azt jelenti,nincs mit előadnod , ennyit tudsz ! Lehet , hogy ilyenkor már füves-sokat ittál.megismétlem neked,hogy ne felejtsd el:toth péter
    2020 december 3
    7:11 de. Imádlak országos jóbarátom olyan kis kinyújtott karú vagy üdvözletével

  • Ferenct
    2020 december 4
    10:21 de.

    Hja apukám.
    Majd levetkóznek és vigyáznak a ruhájukra.

  • A ” Meztelen Diplomata” : ))))))))))))))))))))))

  • Azzé arra volt esze hogy a vonaton megírja az új Alk..izé..kotmányt. Egy laptopon.
    A Meztelen Diplomata.
    HEHEeehehehehee

  • talalom:

    A Brussel-i rendorseg nem a nemzetkozi vitara reagalt, hanem a helyi panaszokra, hogy tomeg-partizas volt a vedelmi intezkedesek elleneben.

    Masik.
    A genetikai otlete jo, de persze azt mar bunugyi-vedo-ugyeszek regen es gyakran probalatak alaklamazni.
    De igen sikertelenul am.

    Mart az emberileny nem olyan mint a gilisztak, melyek csak a talaj nedvessegere es homersekletere reagalnak maszni folfele vagy lefele a talajban.

    Az emberi-leny kepessege es kotelessege az onkorlatozasa, s szabadon hatarozhat elkovetni buntetteket, vagy nem, fuggetlenul a genetikai.

    Azert javaslom a masik cikket, az „erkolcs” es „etika” alanyan.

    Persze, kiveteles amikor a bumozo szakerto nerologusok alatal bizonyitott elmebajos.
    De akkor is zart-helyesgben fogjak tolteni eletuket.

    Kivetel lehetne, HA elmei-bajaik kigyogyulasat szakertok bizonyitja.
    De akkor meg vissza a buntetteinek vadjaval szembesulni ismet.
    Ha csak a buntett-hatar-idejet tulelte az intezetben.
    Arra is volt mar pelda!!!

    S a Szajer-Bukharin fele „alkotmanyuk” mesei, s mind azon kifogasok nem Szajer, hanem a magyar-nemzet szegyenlete !!!!

  • Nem a nemi identitás, hanem az kisfiúk életkora volt mindig is a probléma!
    O1g Szájjertmegtagadta! ” Nem egyeztethető össze a fidesz keresztényi erkölcsiségével”!

    Ha a homoszexualitásra utalt, akkor az a gáz, mert o1g ezzel is elárulta, h nem europai, nem civilizált!
    Ha pedig a kikorúak megrontására, a pedofiliára gondolt, akkor azért, mert az a legkeményebb bűncselekmény!

    Felmerült a gyakorlati kérdés: a buziorgián maszkviselés!
    A pikánsabb részleteket nem részletezném, de maszkban Szájjer sem tudja gyakorolni az orális variációkat!

    Másrészt! Ha zavarja a szakáll a maszkviselésben, akkor hogy viseli más kötelező helyen?

    1848-as szabadságharcosokat, Aradi vértanukat megnézném vírusmizéria idején!

    A guminélküli védekezésmentesség szintén fontos kérdés Covid-szempontból, Aid-szempontból!
    Coviddal kapcs o1g azzal támad, h a volt fertőzöttség nem jelent védettséget az ujabb mutaciok miatt, azaz Szajjer aktivan covidfertőzést indukált, mert a buziorgia belépőjekénti feltétel volt, hogy már átestek a Covidon!
    Szájjer KARANTÉNJÁRÓL TUDTOK BÁRMIT IS, VAGY BŰNÖZŐI MODON FERTŐZÖTT MINDENKIT, AZT ELHALLGATVA, BE NEM TARTVA A KARANTENT!?

    MÁSIK feltetel az volt, hogy AIDS-ESKÉNT KEZELÉS ALATT ÁLJON, DE NEMBAJ, HA AIDS-ES!

    szoktam vért es plazmát adni, de ha azt állitanám, h aids-es vagyok, de kezelgetnek, akkor felteszem, NEM TARTANÁNAK NEMFERTŐZŐNEK, NEM ADHATNÉK VÉRT!

  • most akkor mit lehet tudni Szájjer thayföldi szextúráiról?
    Hány évesek voltak a vele kikapcsolódó kisfiúk?

  • Szokatlanul visszafogott a posztíró és régi kommentelő társaim is! Ezt dicséretnek mondom.

    Sajnálom én is a valódi konzervatív szavazókat, de sajnos ettől még nem biztos, hogy tömegesen kiábrándulnak a fideszből, ne legyenek illúzióink. A szektás hívő bármit és az ellenkezőjét is elfogadja, csak hogy ne sérüljön a saját kis elképzelt világa. Most talán Szájer esetében hirtelen megvilágosodtak, hogy „jaj, hát buzi, nem tehet róla”. De ettől még nem fogják általában elfogadni a másságot. Mert ezt adták ki a központban. De holnap ugyanúgy rá fognak rontani mindenkire, aki a hagyományos házasságot, erkölcsöket tagadja. Sőt Orbán még inkább a hagyományos, konzervatív családapa képében fog tetszelegni. (Holott a jó családapa ismérve nem feltétlen az, hogy mennyit „takarít meg” a családjának.)

    Azért annyit mondanék, ha már egy megvezetett szavazó szemét sikerült felnyitni, az már nyereség. Viszont az egész politikai világról elmond sok mindent ez az eset. Az üzenetük kb. az, hogy bármit megtehetsz, majd csak akkor buktatunk le, ha beleköpsz a közös levesbe, vagy ilyesmi. (Az átlagemberrel meg ki törődik?)

    Alma poénja zseniális!
    Kővendéggel egyetértek, bár én mást emelnék ki a bukott úr 30 éves pályafutásából. 30 éve hazugságban él. És ha nem bukik le, még tovább élt volna így kényelmesen. Normális ember belebetegszik abba, ha hazudik. 30 éves hazugság a normális embert ráadásul megöli. Valamilyen szervi betegségben elvitte volna bármelyikünket az ilyen velejéig őszintétlen, megjátszós, a mindenáron nyerni akaró életforma.

  • SchumackerLady

    Talalom
    04/6:12

    Szájer langyossága önmagában még nem lenne bűn, ám egész eddigi ájtatos életét és szinte egyedülálló aktív politikusi törvényhamisító életét éppen abban ama keresztényi hazugság légkörében élte le, amely többek közt az Ő szexuális sorstársait bélyegzi meg azzal, hogy ők ne fogadhassanak örökbe gyereket valamint, hogy ne házasodhassanak egymással, amikor ezt képviseli az EU-ban is. [Ő bezzeg, viszont jól el lehet a heteró „identitású” főbíró, ill. alkotmánybíró asszonyával, Handó Tündével és két, remélhetőleg normális gyerekükkel.]

    Szájer az orbáni tányérnyalóknak abba a legundorítóbb fajtájába tartozik, aki felvállalja akár az emberileg legsötétebb politikai feladatokat is, mint az alkotmányhamisítás és buktatás ódiumát is csak, hogy elködösítse a maga nemi s a többi, pl. maffiózó identitását…

    Ne feledjük, hogy 1998-ban a országgyűlési választásokat közvetlen megelőzően többek közt(!) (persze a távollétében!!!) valakik az ő társasházi lakása ajtaját robbantották be, hogy a választó közvéleményből szolidaritást váltson ki. A többi szintén jobboldali célpont pedig a Lendvai utca FidSS székház erkélye(!) és Torgyán szintén társasházi külső kapuja volt. A FidSS első, magából kiinduló (Magyarnemzet nevű tapétalapjuk) reakciója erre az esőcsatorna bohózatra is tehát az volt, hogy ez a bu..ibuli titkosszolgálati provokáció volt. Hát ki ha nem ők, mert ők aztán igazán tudják a módját… 🙁

    Talalomka! Megnézhetnéd a Redl ezredes című Szájer-jellemrajzot.
    Mert Szájer egy típikus, a hatalomhoz dörgölődző házipatkány…

    Üdvözléssel: Sch.

  • SchumackerLady

    O1G666 5:58

    😀
    😀
    😀
    😀
    😀

  • Bendegúz79
    2:58
    Sajnos, a HVG folyóirat egykori, még a rendszerváltó fidess „hősi korszakában” megjelent (utolsó oldali párbeszéd rovat) Szájert bemutató cikkében, illetve saját ottani nyilatkozata szerint: Szájer apja zsidó volt.
    Mellesleg, akik itt joggal a REDL EZREDES-re, mint filmanalógiára hivatkoznak, jól látják „az ürgében” is ezt az azóta ugyancsak mélyen takargatott sötét foltot, amely viselt kolonc a film egyik jelenetében, az akkorra már ezredesi magasságba felkúszott K.u.K. tisztből is hisztérikus rohamot vált ki, amikor egy Galíciai szülőfalubeli rokon zsidó asszony keresi fel őt a parancsnoki szobájában azért, hogy meghívja őt a péntek esti sabbat vacsorára…

  • Bendeguz79
    2020 december 3
    9:09 du.

    Vagyis : illegális buli volt.

  • amint az a legújabb hírekben szerepel a FIDEX.KFT elvtársai fogyóban vannak, egy alapító elvtárs kilépett, ez -talán- annak a jele, hogy menekülnek a patkányok a süllyedő hajóról a FIDEX.KFT mint a Titanic és a párt tagságával is ugyanaz lesz mint az a legújabban előkerült eredeti felvételeken a lőttek is egymásra a Titanicon és kegyetlenül elbántak mindenkivel a ki a korlátozott számú azaz nem elegendő mentőcsónakba be akart tolakodni az első osztályú utasok előtt… szép kis kalamajka lesz vagy már van is? Méne méne tekel upharsin?

  • Bendeguz79
    2020 december 4
    2:55 de.

    BESANCON:, dec.3, 8:06 de.

    Ha maga valoban tudta mind azt az urgerol, miert volt nema azon a sok evek alatt???
    Miert csak ‘doktor ur’-ozta ????
    Na az volt am a “baromsag amit leirt” !

    ——————————-
    Bendegúz! A jó Isten tegye már valahova, ennyire ostoba tényleg nem lehet, de úgy tűnik, mégis! A hivatkozott írásomban hosszasan (túl hosszasan is) leírtam pontról pontra hogy mi a gond Szájerrel, és a „produktumával” ám ezek között az épp nem szerepel, hogy homoszexuális!
    Tényleg nem képes felfogni, hogy egy normális közegben a melegsége mindenkinek a magán ügye, ezért hát miért is kellett volna „szólnom” akár nekem akár másnak aki tudta ezt róla, sok éve ?

    1. Kinek szóltam volna 2. miért és mi célból?

    Úgy gondolja van itt egy „nyilvántartó hivatal” aki azzal foglakozik, hogy kinek milyen a nemi identitása, és ahova a „megtudott adatokat” be kell /lehet jelenteni? Mert önöknél ez így működik? Önmagában ez, sokszor ismételve sem bűn, sem társadalmilag sem jogilag nem olyan cselekedet, ami hatósági retorziót kellene hogy vonjon maga után – szálljon hát le a földre, érkezzen meg a XXI. századba és verje ki a fejéből, hogy ezt bárki aki tudott róla, kuriózumként éli/élte meg, vagy amivel X-nek vagy Y-nak dolga, tennivalója lett volna!
    Kevesebb ’50- es évekbeli filmet nézzen, ott még valóban feljelenthették egymást emiatt, és súlyos következményei lehettek a hatóság részéről – én is láttam ilyen filmeket mostanság többet is. Apropó, ha Ön megtudja valakiről, aki mondjuk közszereplő, hogy meleg, de önmaga nem tette azt közzé (ehhez is ahhoz is joga van) akkor „szól róla?” Kinek és milyen célból tesz bejelentést?

    Részemről pedig soha nem „doktoruraztam” Szájert, noha tudom, hogy jogot végzett – én is! És? Gyanítom az országban még sok tízezer, esetleg sok százezer ember tette ezt, vagy mást. Az ország ugyanis tele van ilyen vagy olyan doktorral ( az orvosi / jogi doktori címen kívül ma már szinte bármely területen szerezhet doktori címet valaki. meghatározott feltételek és képzés után) mégsem szólítjuk meg így, csak az orvosdoktort!
    Én nem hallottam még, hogy Sz.-t bárki „doktorurazta” volna, ez jogi doktorok esetében a mindennapi életben általában nem szokás! Minderre csak azért tértem ki ilyen részletesen, mert ki tudja hányadik vagyok a sorban, akinek neki szegezte a kérdést, hogy „miért nem szólt ha tudta, és miért „doktorurazta” eddig, ha tudta” (láttam, talalomot is megtisztelte már e kérdésekkel)

    Hogy mégis mi a gond a Szájjerrel történtekkel, arra most már nem térek ki újra, előző írásomban részletesen elmagyaráztam, ha nem értette meg, semmi garancia nincs arra, hogy most megértené! További szép napot!

  • Szerencsétlen,alaptalanul vádaskodó,tájékozatlan,fanatikus ballibsi hozzászólók!
    ugye nehéz az igazságot megemészteni azokbak akik csak a Népszavábőól.HVG-ből,az EU-ból tájékozódnak?……
    Amúgy a maguk nevetséges”összefogása”sem segít a töbszörösen leszerepelt baloldali ellenzéken…
    Megsérteni nem tudnak,csak nevetségessé,szánalmassá válni,a szellemi színtjük meg egyenesen szánalmas!
    Na jobbulást,Andrew-s és a régóta terhelt Geyza…..
    Zsidózni elfekejtettek,de sebaj ln kesztéby vagyok,és zsidó varátnőm is nézte a D.Tamás riportot a TV-ben!!!!!!
    Pá!

  • Pár hozzászólót kihagytam,de talán rájönnek kikre gondoltam.nincs sok időm mert jó filmet nézek,így a reklám alatt írok!
    Pá!

  • TALALOM Decrember 4. 5;55 de;

    Ki mint elt ugy itel!

  • BESANCON;

    Ketsegtelenul, az urge magukat verte at hazufsagaiaval.
    S allitana hogy nem „doktor ur”-aztak, hajbokolva???

    Ha az urge bi-sexual-sagat maga termeszetesnek hirdeti, hat akkor ma miert velik mind a jelntest a Brusseli rendorsegtol megdobbentonek???
    Vajon miert kenyszeritettek kepviselo urukat lemondani amire megvalasztottak?

    Hat nem az am az igazi „baromsag”?????

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2020 december 4
    1:11 du.

    Kedves Marcsi, egy frászt lett titkosszolgálati vagy politikai játszma áldozata! A kielégíthetetlen farka vagy hüvelye(vagy mindkettő) áldozata lett, amiket nem tudott féken tartani még a pandémiai szigorú megszorításokra hivatkozva sem!! 😀

  • Boda Marcsi
    2020 december 4
    12:29 du.

    Marcsi, két mamusz csere közben áldozz időt arra, hogy megírod mindezt ékesen egy új cikkben Dr Boda Marcsi az Összes Mamuszok és Pongyolák hősnője aláírással… remélem tejes-kávéd van elég kikészítve ehhez?

    várom a cikket, az mégsem lehet, hogy az egységsugarú olvasó a KMH-n félre van tájékoztatva Dr Boda…. nélkül?

  • Leonardó da Vinci is homoszekszuális volt, de az utókor nem erre emlékszik hanem az életművére – igaz, ő nem mászkált le eső csatornákon (avagy ki tudja-:)

  • talalom :
    December 4, 11;12 de sporaiban tisztazta, hogy Szajer valojaban csupan egy bisexual es hypokrata, aki szegyenleteben meg meztelenul is probalta meguszni a koz-botranyt!!!!

  • GEYZA:
    O.K. de tortent valaha is apjaval hasonlo botrany, barmi is lett volna ?

  • BESANCON: Barmennyire is mentegeti Szajert nemi preferencijaaert, de hat akkor miert veli azt botranynak ?

    Vagy talan egy kituntest nyujtana neki ?

  • Szajer nem csak ugyved, hanem Jurist Doktor.
    Az u.n. Alaptorvenyuk fogalamazoja.
    A vezeto partjuk alkoto tagka.
    Nemzetuk EU kepviseloje.

    Felesege az alkotmanyos birosag volt elnoke.
    Olvastam befolyasossagat,azon pozicioinak elereset, stb.

    Hat igazan nem csoda hogy oly remesen ellenzik es soha nem ohajtanak a demokratikus modszer alkalmazasat, hogy a szavazo lakossag tobbsege hatarozhatna minden kozossegi ugyeiket!!!!!!!!!!!!

  • Tisztelthölgyeimésuraim
    Dec.4./8:05

    Na és? Az hogy maszkot nem használt az mind semmi, de a jeles bártulajdonos nyilatkozata szerint még kotont sem. Pedig egy olyan fertőzőnek gondolt barlangban ez a védőruha talán igencsak ajánlott viselet lenne… 😀

  • UI

    A „tulaj” arról is nyilatkozott, hogy akik negetiv Covid-tesztet mutattak azoknak nem kellett maszkot hordani, azoknak pedig akiket már kikezeltek az AIDS-ből azoknak gumit sem kellett használniuk.
    Majd aztán arról is beszélt (a rendőröknek), hogy nem nem is tudott Szájer jelenlétéről. A fentiek tükrében, ha így volt, Szájer hogyhogy nem hordott maszkot, és egyáltalán hogyan ellenőrizték a vendégeket ezen a „”legális””, úgymond házi-bulin?

  • Talalom
    11:12

    Amikor kegyed azt írja,hogy ott Szájer legfeljebb k i h á g á s t követett el, akkor a szótévesztés vétkébe esett, mert azt általában, és helyesen . m e g h á g á s n a k . minősítik. 😀

  • AuroraBorealis
    2020 december 4
    7:37 de.

    Bocs, de én úgy tudom, hogy a legvadabb nácik az SS tagjai voltak, akik pont az SA lefejezése után jutottak korlátlan hatalomhoz.

    Az SA tagjai zömében kispolgárok voltak, akik a vesztes háború és a hatalmas munkanélküliség miatt nem találták a helyüket a társadalomban, sok fiatal is. Akkoriban az utcákat verekedő csoportok járták, főleg politikai kampányok idején. Rengeteg kis párt próbálta ezt a tömeget becsatornázni a maga zászlaja alá. Egyenruhával, kitűzővel, és igen, az erőszakos tettek dicsőítésével.
    Talán ebbe a sorba tartozott a férfiak közti szex valamiféle propagálása is, bár erről hallgat a szakirodalom. Itt olyan beállítódásról beszélünk, hogy külső jegyeiben, viselkedésben rendkívüli férfiasságra biztatták a tagokat. Közben a homoszexuális szexet elnézték a vezetők, sőt talán kezdeményezték? Talán a lövészárkokkal volt összefüggésben, ahol évekig a férfiak össze voltak zárva.

    Szájer más tészta, róla az Ungár is azt nyilatkozta, hogy vele mindent meg lehetett beszélni a divatos öltözködésről, mikor még mindketten fideszesek voltak.

  • A buziorgiáztato rendező arról is nyilatkozott, h Szajeren kivul meg jonehany fideszest is vendegul szokott latni!

    Ez azt mutatja, h a magyarorszagi homofob gyuloletkeltes elol a rászorulo fideszes buzik kimenekulhettek Brusszelbe, ill.eltavolitottak oket a homofobba gerjesztett Mo-rol messze! Egyreszt a vedelmuk erdekeben (hiszen Brusszel fejlettebb erkolcsisege reven nem uldozi oket), masreszt a nemkivanatos stigmaval eloket leplezve bujtatja oket tavolabb a meleg tűztől, ill. szuzmariai inoszencia, a hamis szubjektiv valosag kepet festi a birka szavazotabora elé, mintha a leprasnak ítelt homoszexualisok nem lennenek, nem ronthatnák a fidesz hazugon ábrázolt torzoját!

    Azaz Brusszel a fidesz buzimenedekhelye. (De azert deportacios kozponja is, amit az erdekeltek nyerteseñ a szabadsaguk megvaltasakent is elhettek meg. Fidesz es buzijainak szempontbol win-win megoldas, hiszen nem a náci halaltaborok barakjaiba es gazkamraiba toloncolva vagonirozzak oket, hanem a luxusba Brusszelbe (fidesz szemmel Szodoma es Gonora világaba) 1. osztalyon repulovel, ahol szabadon elhetik hedonista perverz életuket az adoinkbol finanszirozva!
    Nekem a romai kori uralkodok luxusorgiai jutnak eszembe, de azok kozul is a kifejezetten férfiak reszere tartott hamvas legenykék es ropogos husu kisfiu csemegével rendezettek.
    Filmet kene forgatni a 2 kor montazsabol!

  • SchumackerLady
    2020 december 5
    3:42 de.

    Kicsit elszaladt veled a ló. MSZP-s politikusokról csak azért nem derült ki a sok szerető tartás, prostihoz járás, mert azok is védték egymást körömszakadtáig.

    Volt a Havas, aki anális szex-re felhívás-gyanúja miatt, hírbe került, és kibukott a közéletből. Egy műsorban nyilatkozta, hogy a politikusoknak külön videógyűjteménye van a bordélyházban.

    Persze, lehet azt mondani, hogy az mszp-sek nem hirdették propagandájukban a keresztényi erkölcsöt. De mivel zsarolhatók voltak, inkább elnéztek a fidesznek is minden ilyen stiklit. Az egésznek a tudatlan választók a legnagyobb vesztesei.

    Én a Kiss László-ügynél is azt mondtam, hogy nem kell máglyára dobni, de jobb, hogy kiderült.

  • Hazai lámpa
    2020. dec. 5. 3:42

    „A szektás hívő bármit és az ellenkezőjét is elfogadja, csak hogy ne sérüljön a saját kis elképzelt világa. Most talán Szájer esetében hirtelen megvilágosodtak, hogy “jaj, hát buzi, nem tehet róla”. De ettől még nem fogják általában elfogadni a másságot. Mert ezt adták ki a központban”

    —————————-
    Ebben alighanem igazad van, mindig találnak másik megoldást, amivel magyarázni lehet a nyilvánvalót!
    Szájert személy szerint sajnálom, mert messze nem ugyanaz a kategória mint Németh Szilárd, vagy bármelyikük a 133 bátor ember közül, de nagykorú, tudta mit csinál, lelke rajta !

  • talalom
    2020 december 4
    6:12 de.

    „Még egy fontos dolog kedves fórumozók! A szexuális identitás NEM TÖRVÉNYBE ÜTKÖZŐ CSELEKEDET. Civilizált államokban régóta, Magyarországon a hatvanas évek eleje óta.”

    Bocs, de én úgy tudom, hogy a Kádár-korban végig bűncselekménynek számított a homoszexualitás, ahogy a pornóipar és a prostitúció is.

  • Boda Marcsi
    2020 december 4
    1:11 du.

    „Földi László volt hirszerző szerint: Szájer J. titkosszolgálati művelet áldozata lett,eredetileg nem is volt meghíva a buliba,ami a járvány miatt egyébként is szűkkörű volt…”

    —————————
    Marcsika, te már megint feltaláltad a meleg vizet!

    Ott volt Szájer vagy nem? Nem kell ide Földi László meg titkosszolgálat, meg egyéb nyalánkságok – egyértelmű, hogy Szájer József saját hülyesége, és meggondolatlansága áldozata lett, nincs ezen mit szépíteni, de tudom te mindenre képes vagy, hogy átfesd a feketét fehérre – ám, végiggondoltad egyáltalán a dolgokat?

    Mi az hogy nem is volt meghívva? Ez valamiféle felmentés? Ennek ellenére mégis ott volt, és az eredetileg „szűk körűre tervezett” buli 25 fős lett, miután gondolom mindenki vitt magával még egy embert, volt aki kettőt is, és annyi – innentől már látható volt az érvényben lévő rendelet megszegése, de ez egy dolog! Ahol 25 ruhátlan egyén jön össze meghatározott célból, feltehetően a maszkot és sűrű fertőtlenítést mellőzve, ott igencsak odacsapnak a járványnak, és ebben vajon milyen szerepet játszik a titkosszolgálat?

    Nehogy kiderítsd a végén, hogy direkt leitatták vagy bedrogozták, majd odacsalták, megfosztották a ruháitól és csak úgy per hecc kitolták a tetőn, egyenesen az ereszre irányítva? Ja, előtte még megpakolták a hátizsákját cuccal, és azt meg a hátára erősítették, majd akció indul, egy kettő három….stb Ennyire ostobán naiv még te sem lehetsz, hát próbálnának téged a „titkosék” ilyen helyzetbe hozni, ha még annyira szervezkednének sem sikerülne nekik – vajon miért? Na látod!

    Totál mindegy, hogy lakossági (szomszédok) bejelentésére ment ki az egyébként az utcában alig 100 méterre lévő rendőrség, vagy a titkossz. szervezte meg a dolgot, ismerve Szájer „szokásait” – mert nyilvánvalóan ez kell a dologhoz – a tény, hogy nem hiába állították a csapdát – már ha! Ennyi, nincs ezen mit ragozni, és még csak nem is ez a gond, mert ez még másokkal is előfordulhat ( lásd a 24 többi résztvevőt) hogy elmegy egy meleg bulira tiltott időben, és rajtuk üt a közeg!
    De – nem mindenki menekül fejvesztve, ruhátlanul, egyedül a hátizsákját kapva magára ( pontosan tudta hogy miért épp azt és nem a gatyáját kapta fel) tetőn és ereszen át !

    Az igazi gond megint csak nem ez – hanem az, hogy a maga /maguk által hirdetett és másokra szabott erkölcsi elvárásokat és fennen hirdetett „alapállást” szegte meg, annak mondott ellent, amit épp ő fogalmazott meg az Alaptv. nevű sokadszor is módosított „hitvallásukban!” Ez a banda, élen Szájerrel, akik a másság mindenformáját oly módon ítélik el, ahogy ők teszik, most nyugodtan köpjenek fel és álljanak alá – József testvérrel az élen! Hogy utána még sorozatosan hazudott is, az már csak árnyalja a képet, sokat nem változtat rajta.
    Csak ez a gond kedves Boda, és nem az hogy Szájer József meleg – ez az ö dolga! Hogy milyen bulikra jár, az magán emberként megint csak a magánügye lenne, de Sz. nem magánemberként van jelen Brüsszelben, miként Kaleta sem Peruban! 16 év brüsszeli tapasztalata, sok mindenre megtaníthatta volna, ha nem bízza el magát olyan fene mód.
    Csak hogy tudd, most azért vannak meglőve, mert mindez kiderült, egyébként ahogy 30 éve nem zavarta az övéit, ezután sem zavarta volna, csak most homok került a gépezetbe, és kiborult a cumó! Eddig igen, most már viszont nem fér bele az „értékrendjükbe” – ahogy O.V. nyilatkozta!

  • gyerekek, hogy mik vagynak?
    Petras Grazulis Litván honatya rosszul állította be a webcam-ját és azon a háta mögött egy mezítelen férfiember látható, gyengéden hozzá hajolva; mialatt éppen arról papol a Petras, hogy ilyennek lenni milyen törvénytelen, a NET meg halálra röhögi magát rajta

    a politikusok a nagyvilágban

  • Besancon:

    HEHEHEEHEEheeeheh a Meztelen Diplomata HEHEHEEEHEehehehe

    Titkosszolgák vitték oda : ))))))))))))))))))))))))

    Hátizsákkban , ruha nélkül

    HEHEHEEEHEHEEEEEHEHEEhehehhhehehehhhh

  • Szajer sex-caped-jan mar tobb szo esett mint amit Bocaccio is valaha irhatott volna.

    De letezik am egy masik vilagszerti eset a ferfiak hasonlo nemi-esetein.
    De NEM ohajtom semmi-keppen vadolni hasonlo problemak esetivel a Romai Khatolikus egyhazat.

    Sajnos, az egyhaznak evento sok billio dollarokba kerul a jovateteli koltsegek fizetesei, ami joszivu-adomanyokbol a joindulatu celokra adomanyozva a tagok altal.

    Mar tettem a kerdest itten, hogy miert nem lehetne egy amerikai puspok papava valasztva a cardinalosok altal?

    Ketsegtelenul, a nok papsagi korlatozasait az megszuntetene, es lehetoleg a papok notlenseget is.

    S mivel a fogamzas-gatlas elleni tilalom lehetoleg talan tobb koltsegbe kerulne az egyhaznak a papok-gyermekeiknek a nevelese mint a notlenseg altal okzott kovetkezmenyek karteritesei?!

    Leheto, hogy a notlenseg vonz nehamy homosexual-vonzasu fiatal ferfiakat, de inkabb a notlenseg korulmenyei kenyszeriti a tiltott kiskoruak irant oket.

    De mind-ket esetben a problema megoldatlan.

    Talan egy amerikai Papa lehetne valoban a megoldas?
    Hiszen 75 millio amerikai roman khatolikus tobb vonalaokon igen befolyasosak a vilag khatolikussai kozott.

    Bizonyara Szejernak is volt valami problemaja ami a korulmenyeibe sodorta, de szegyenkezve erezte magat nyilvanossgara jovetelevel.

    Mint a mondas, minden broblemakkal oszinten kell szembealnia az egyennek!
    Bizonyara az lessz majd az egyhaz megoldasa is egy napon.

  • Hazai Lámpa:
    „Bocs, de én úgy tudom, hogy a Kádár-korban végig bűncselekménynek számított a homoszexualitás, ahogy a pornóipar és a prostitúció is.”

    A férfi homoszexualitás kriminalizálását Magyarországon az 1961.évi büntetőtörvénykönyv szüntette meg, a női homoszexualitás pedig már a Csemegi-kódex (1878) szerint sem volt büntetendő. Zsarolni persze ettől függetlenül lehetett és nyilván ma is lehet vele, sok mással is. A „C” tipusú nemzetbiztonsági vizsgálat űrlapján pl. házasoknál és nem házasoknál, férfiaknál, nőknél ma is külön kérdés, hogy van -e házasságon kívüli kapcsolata?
    Az állami hatóságok egyébként ma is bármivel zsarolhatnbak, újabban például minden korlátozás nélkül hozzáférhetnek bárkinek bármilyen egészségügyi adatához, pl. volt – valaha bármilyen nemibetegsége, volt -e terhességmegszakítása, stb., vagy bármilyen betegségben szenved, milyen gyógyszereket szed, stb.

  • Gorgonzola
    2020 december 6
    3:42 de.

    De még mennyire !!
    Mert pl. ha egy diplomata meztelen, akkor
    nyilván nem vonatkozik rá a diplomata-ruha
    adta védettség és így könnyem meg-há-gat-ha-tik 🙂
    Pláne ha maga is akarja.(Mármint a Meztelen Diplomata hehe )

  • Persze ha az a hátizsák diplomata-hátizsák ,
    akkor egészen más lett volna a leányzó fekvése.
    Mert egy IGAZI diplomata akkó meztelenül is doplomata.
    De így..hogy csak egy drog-lerakat volt benne..

  • Kovendeg:

    Kihagyta a ma legfontosabb informaciot-nyijto alapot, a cell-phonjat!!!!

    Minden szava, hol-lete tagadhatalan adatait adja.
    S az evekig tarolva.
    Persze csak a szuksegesseg eseten neznek abba, de minden adat tagadhatatlan es megcafolhatatlan!!!

    Na es a public camerak, mind a legkivalobb bunugyi megpoldo eszkozok.

    Az egeszsegi adatai torvenyek alatal vedettek. Csupan birosagi hatarozat alapjan alkalmazhatok!

  • BESANCON:

    NEM volt hatizsakja a hatan,semmi sem volt rajta, Adam kosztumben maszott le.
    Nem latta a fenti csatolt kepen?

    A hatizsak nem biztos hogy Szajere volt.
    A rendorseg kesobb azt is jelentette.

    De miert maszott le?
    Remlete volan hogy valaki vagy egy taxis szalodajaban vitte volna meztelenul ???

  • B79! „TALALOM Decrember 4. 5;55 de;

    Ki mint elt ugy itel!”
    Nem tudom ugyan, hogy jött ez a mondás ide, de ha már.
    A szexualitás az ember életének fontos része. De ha nem párosul szeretettel, szerelemmel, akkor fabatkát sem ér. A kielégülésre célzott ösztönélet nem ad örömöt, új erőt, lendületet: pusztán testi-lelki kiürülést. (Akár kétnemű, akár egynemű kapcsolatról legyen szó.)
    Elég régen tisztázták már, hogy a szexuális identitást nem az ördög határozza meg,hanem a kromoszómáink párosulása. Így hát nem lehet „eltanulni”.
    Persze az ember bonyolult szerkezet – működési mechanizmusának számtalan eleme nemhogy ismeretlen – hanem egyénenként eltérő.
    Amikor az ember fiatal korában a szexualitással ismerkedik a számtalan tilalom, előítélet korlátai között, kipróbálhat ezt-azt. A szép emberi test – akár női, akár férfi – esztétikailag lehet vonzó. De kívánatos???
    Az már más eset. Még szerencse, hogy a vonzások és választások bonyolult szövevényében általában a kevésbé szépeknek is jut pár – különben rég kihalt volna az emberiség.

  • Auróra

    Hitlernek nemcsak a Röhm féle biszex barátság volt a takargatni való „titka”.
    Volt neki egy vér szerinti kiskorú unokahúga, aki állati szerelmes volt ebbe az állatba. Egyszer barátnőjének panaszkodott is, hogy „nem tudod elképzelni, hogy Adolf miket is kíván éntőlem”… Hitler tulajdonának tekintette őt és mindenbe bele is szólt, amit tenni akart. Aztán egyszercsak a kislány belhabarodott a vezérfióka soffőrjébe… stb. féltékenységi jelenetek, stb. majd mit ad isten, a leányzó a „festőművés” lakásában az ő pisztolyával főbe lőtte magát… Az ő sötét választói is simán elsiklottak ezen a magánéleti apróságon, mint ahogy Anikó asszony monoklijai, vagy a „komondor ügy” sem képezték kritika tárgyát a mi vezérünk megválasztásakor…

  • hazai lámpa
    2020 december 6
    6:57 de.

    Már megint hazudozol összevissza a Kádár-korszakról.
    Te kis Horthysta áltörténész.

  • hehehehe A Meztelen Diplomata heheeehe

    Hát istenem. Grabicsoltak egyet. Csoportosan.
    (Vegyes-felvágott hehehe)

    Amíg egy erélyes kommandó végét nem vetette.Most mi van ebben?

    Szteem semmi.
    Csak akkor EGY ILYEN NE ÍRJA ELŐ AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK,HOGYAN KELL ÉLNI ÉS VISELKEDNI !!!!!!!!!!!!!!!

  • Bocsánat, hogy a csapos közbeszól…

    A facebook-on hallottam egy riportot, amelyet egy fideszes bácsikával készítettek. Ő megmondta a tutit, hogy a tabletták nem Szájeré voltak, csak valakik beletették a zsákjába. Ezt MAGA SZÁJER nyilatkozta, tehát kétség sem fér hozzá.

    Úgyhogy hagyjátok szegény Bodát a saját levében…

  • Vögelein 3:21

    Miféle „barlang” ? És miféle „védőruha” ? ))) 😀 (((

  • A cikk témájával rokon ajánlott olvasmány a testvérlapunkból:

    https://nemszava.us/marko-beata-ner-nemzeti-erkolcsok-rendszere/

    Apropó:

    Új KESMA csatorna a NER egén: A SZÁJER CSATORNA.

  • Mindeközben a magyar püspökök kussolnak. Egyik „történelmi” egyházi vezető se szólamlott meg a család védelmében. Tudtommal a miséken se téma, így most a valódi hívők tanácstalanul néznek ki a fejükből.

  • Orsós Elemér

    warrior
    2020 december 7
    8:36 de.

    Hogy jönnek ide a trendi nemi identitásokra még pápailag is agyon érzékenyített magyar püspökök? 😀

  • TALALOM December 7, 3;33 de soraival es meglatasaval majdenm 100%-ban egyetertek!!!!!!!

    Inkabb hozzadanam, hogy a mai modern elelmiszer-termelesek alaklmaval minden vegyszerek hasznalataval termelve, keszitve,osszeallitva, tartositva, stb.stb.

    S az sajnos remesen befolyasolja az emberi elet, fizikai es szellemi letet.

    Kezdve a fogamzastol az anyamehben fejlodve, sot meg a ferffiak ondoit is, s egesz-eleten-at a hormonok allandoan a vegyszerek hatasai alatt mukodnek az emberi testben.

    Minden szexualis ketelkedo esetek melyek orvosi szak-figyelmet kapatak, a hormonal-egyensulytalansaga volt mutatva.

    Ma szuletnek babak, akik nemei megallapithatatlanok.
    S fejlodesukkel a puberti-kor idejen megdobbento problemaikkal alnak szemben.

    A nemi hatarozatlansagaik, a kabitoszerek, sot az ongyilkossagba is sodor sokat.

    S a hormonok normalis helyreallitasai minden kivetelek nelkul helyreallitotta a normalis egyensulyt.

    Manapsag, minden emberileny nem kevesebb mint evi 20 Kg. nem ohajatott vegyszereket fogyaszt tudatan-kivul az elelmiszerekkel.

  • WArrOR:

    Nem szukseges „tanacstalanul nezni ki a fejebol”, hanem amely kocsmaban nem erzi otthon magat megy mashova nasbap?!

    Hasonloan a vallasi kozossegevel is amodon szukseges tenni.

    Bizonyara letezne egy ahol meg WARRIOR is otthon erezne nagat?!

  • Almási Alma
    2020 december 7
    6:26 de.

    Na igen.
    Pucéran meg azért mászkált
    éjnek évadján az eresz-csatornán
    (mármint a Meztelen Diplomata heheheeeheheehehehe )
    mert ezt megkívánta tőle a hely, az ország szellemisége.
    Különben is a svédtorna nagyon kellemes elfoglaltság,
    valamint a meztelenség sem hagy ott semmi kivetnivalót.
    Gondoljunk csak a végtelen jégmezőn kibomlott lobogó hajjal szaladó istennői alkatú svéd szőke csodanőkre.

  • O1G jelentős mértékben ellenőrzi a sajtója azon képességét, hogy beszámoljon a szexparti részleteiről, ahol 25 férfi vett részt, mielőtt a rendőrök feloszlatták. De szerencsére a magyarok másutt is tudnak olvasni róla, és kérdéseik vannak arról, hogy hogy lehet egy buzi Fidesz alapító tag és miként lehetnek a fideszesek ennyira álszentek, akik LMBTQ-ellenesnek vallják magukat, és súlyosan akadályozták az LMBTQ közösség jogait Magyarországon.

  • hazai lámpa
    2020 december 6
    4:13 de.

    SchumackerLady
    2020 december 5
    3:42 de.

    Kicsit elszaladt veled a ló. MSZP-s politikusokról csak azért nem derült ki a sok szerető tartás, prostihoz járás, mert azok is védték egymást körömszakadtáig.

    ———————————-
    Tévedsz lámpa, és ebben a hsz.-edben erősen relativizálsz is. Nem tudom hogy kerül ide most a a „politikusi szeretőtartás” miután Sz. esetében nem egészen erről van szó, ráadásul az, mióta világ a világ, mindig is létezett – sőt politikusokon kívül általában ismert embereknél is megszokott dolog volt a szerető tartás, továbbá a nem ismerteknél sem volt ritka, de az a kutyát sem érdekelte!

    Még, hogy nem derült mi az MSZP-s politikusoknál? Dehogy nem, bár erősen gyanítom, hogy te inkább az MSZMP-s politikusokra gondoltál, miután valami oknál fogva szinte állandóan a Kádár rendszer körül lebegsz! Kiderült bizony, a pesti flaszter közönsége előtt semmi nem maradt titokban, épp úgy tudták, hogy ki kivel mikor és miért – meg is beszélték ahogy tudták, bár tagadhatatlanul fékezett habzású volt a dolog, miután nem létezett még fb. internet, mobil stb szóval egy csomó olyan kommunikációs eszköz, amivel azonnali közlésre és a visszajelzésre számíthatott bárki, maradt a hagyományos „hírszolgálat”( piac, közért, újságos, kávéházi információs szolg. szomszéd asszony, egy egy újság pletykarovata stb) így ha lassabban is de csak elérkeztek a hírek azokra a helyekre és fejekbe, ahol fogadókészséget találtak!
    Az egész világunk rohamosan megváltozott, minden sokkal fokozottabb lett, hamarabb lobban fel és hül ki – régebben a kevesebb hír tartósabban életképes volt, hiszen magad is tapasztalhattad, hogy manapság minden csoda három napig tart! A következmények viszont – amennyiben vannak – alighanem hosszas kihatásúak, akár egy életet /életeket is megváltoztathatnak, mint pl most Szájerét és a szoros környezetéét!

    Ám szerintem hiábavalóság bizonyos emberi gyarlóságokat félrelépéseket, bármi megingást politikai oldalhoz kötni, és azt gondolni, az ilyesfajta „stikliket” valamiféle hallgatólagos vagy netán egyezménye megállapodás alapján nézik el egymásnak – ez így nyilván nem létezik, hisz láthatóan nem nézik el, és előszeretettel lobogtatják a külvilág felé a bizonyítékokat, információkat, arról aki fölött épp pálcát akarnak törni, akikről lám, „megtudtak valamit” – ez mindig is így működött, miután emberekből áll a világ, akik ilyenek is meg olyanok is!

    Az viszont tény, hogy egyes vezető, „kormányközeli, magát meghatározónak vélő” politikussal és egyéb közszereplővel valóban elszaladt kissé az a bizonyos ló, miután érinthetetlennek gondolva magukat úgy vélték /vélik, hogy nekik mindent szabad, és miként az anyagiakat abszolút magukénak érzik a társadalmi érintkezés terén is meglehetősen szabadosan és szabadon élik a világukat: „Isten, haza, család” – ám most a fagyi visszanyalt!

  • SchumackerLady

    warrior 8:36

    A magyar püspökök inkább az „engedjétek hozzám a gyermekeket” igével vesződnek és örülnek, hogy végre nemcsak az egyház, de az őket maximálisan favorizáló és támogató FidSS párt keveredik ilyen és hasonló szégyenletes botrányokba úgy, mint jachtszex, pedofil és homoszex politikus csatornamászók botrányai, miközben szavakban azok is a keresztényi erkölcsöt papolják a jónépnek…

  • Málnaszőr
    2020 december 7
    7:53 de.

    Sire, (de magyaroszan lehet: „sőr” is)

    az a „nemszava” az nem népszava? vagy inglisssűűűll: nepsava? (ez, hogy a grizinek örömet okozzak)

  • Málnaszőr kérdésére:
    6:48

    A barlang a latin anusnak felel meg, a védőruha pedig felhúzható esőköpenynek megfelelő gumialkalmatosság… 😀

  • Hazai! Mint Kővendég is írta: Magyarországon 1961 óta nem törvénytelen, nem bűncselekmény a homoszexualitás. Bár nemcsak a Te egyenirányított fejecskédben kapcsolódik össze a prostitúcióval és a pornóval.
    A prostitúció – akkor üzletszerű, titkos kéjelgés (ütk)- egészen más. Az, hogy egy ember – akár férfi, akár nő – a testi örömökért pénzt kér. (Titkosnak akkor sem volt mondható.) De a gyalogos „örömlányokat” akkor sem üldözték nagy vehemenciával.Viszont megfigyelték, zsarolták, sőt besúgóként használták őket. Még egy Rákóczi téren kerengő is megkereste egy délután egy fonónő havi fizetését. Nagy csáberő – gondolom én. Csak akkor lett ügy ilyesmiből, ha valakit akarata ellenére árultak a nehéz fiúk. Úgy tudom, ma már az ütk nem bűncselekmény: csak a prostitúcióra való kényszerítés.
    A pornó megint teljesen más tészta: szexuális tartalmú képeket, fimeket készíteni, birtokolni, árusítani szintén nem törvénybe ütköző. Lásd Kovit, aki legálisan tett szert nagy vagyonra pornófilmek készítésével, árusításával. (Van neki nemzetközi pornó-Oscarja is.) Sőt nagyon büszke volt arra, hogy a filmjei finomak, ízlésesek…
    Sőt, egy időben évente volt Budapesten pornókiállítás is.
    A homoszexuálisok azért keveredtek ide, mert a magadfajták miatt nem vállalhatták a nemi identitásukat – hát csak a prostituált adódott nekik.
    Még egy fontos körülmény: ha nem vagy érintett, nem kötelező részt venni.

  • B79. dec. 4.7:35: „Kivetel lehetne, HA elmei-bajaik kigyogyulasat szakertok bizonyitja.
    De akkor meg vissza a buntetteinek vadjaval szembesulni ismet.
    Ha csak a buntett-hatar-idejet tulelte az intezetben.”
    B79! Nem kéne esetleg rózsaszín négyszöget viselniük, mint a koncentrációs táborokban, amíg „túlélik”? Eddig csak ostoba volt: de most kibújt a náci szög a zsákból…

  • Ezekre a szexuális izékre…

    Hogy ki mit hová dug, az nem izgatja fel a fantáziámat, tehát nem érdekel. Gyerekek megrontása az más kérdés, nyilvánvalóan büntetendő.

    Azonban persze van véleményem azért. Elsősorban a szerelmet, a szeretetet, a szexet és a mechanikus ingerlést nem kevergetném egymással. Ezek különböző dolgok, olyik genetikusan örökölt képesség, olyik intellektuális lelki működés, hormonkérdés, vagy tanult szokás, olyik meg az önuralom hiánya szerintem.

    A rendszeres orgián való részvétel például egy önuralom nélküli, érzelmileg kiüresedett emberre utal. Ilyenektől lehetőleg távol tartom magam, és piszkosul zavar, ha engem és országomat ilyen emberek képviselik a világ előtt.

  • Besancon
    2020 december 8
    4:46 de.

    Volt a hatvanas évek végefelé
    egy szép kerek botrány ami „Kőzért orgiák”
    néven híresült el a pesti közönség előtt.
    A KÖZÉRT vállalat felső vezetése szervezte ezeket
    állami pénzekből és mindenféle hírességek meg állami
    vezetők vettek rajta részt rendszeresen.
    Állítólag Bara Margit művésznő meztelen ámde csokoládéval leöntött csodás testéről nyalták a csokoládét, élükön az akkori igazságügyi minisztererel.(Vagy valamelyik másikkal, mindegy.) Állítólag.

    Annyi bizonyos hogy a sikkasztások miatt szép börtönbüntetéseket szabtak ki a szervezőkre, a résztvevőket nem sittelték le mert a szexpartik nem voltak tiltottak, csak éppen nem helyeselték államilag azokat.

  • Itt a tagadhatalan bizonyiyek, hogy milyen reszrehajlo az atlag kozvelemeny!

    Ha egy csinos fiatal holgy meztelenul a sajtofenyekepesze elott leve, egy vagyont es hirnevet hoz letre.

    De ha egy kozepkoru nem igen csinos magyar plotikus meztelen kepe kerul a publikum ele, mindjart politikai koz-botrany jon letre, s azt elitelik, de nem a fiatal csinos meztelen holgyet.

    Ez a bizonyiteka a tagadhatatlan szelszoseges reszregajlo kozvelemeny alkotasnak!!!!!

  • De majd mingyá’ gyön a Bránerstein
    (vagy Stein-Bráner? mindegy Hö..Höhö..)
    és tájékoztat minket hogy hát nem is érti az egészet.
    Miért van mindenki annyira felháborodva
    a Meztelen Diplomata „férfias tette” bmiatt ?

    *****************************************

    Idézem fennt nevezett Bráner témával kapcsolatos megnyilvánulását:

    https://kanadaihirlap.com/2019/10/10/borkai-zsolt-a-fideszes-nemes/

    D.Bernstein
    2019 október 12
    4:46 de.

    Legalább Borkai mihamarabb bocsánatot kért férfias tettéért. Annak idején Clinton pedig még hamisan is esküdött perverz cselekedete kapcsán ,Mónikával… Idősödő magányos kommentelők, remember !!! -g-

    **********************************************

  • talalom
    2020 december 8
    1:09 du

    B79! Nem kéne esetleg rózsaszín négyszöget viselniük, mint a koncentrációs táborokban, amíg “túlélik”? Eddig csak ostoba volt: de most kibújt a náci szög a zsákból

    ————————-
    Szerintem az már régen kibújt, pl amikor többször rákérdezett többektől, hogy ha tudtuk hogy „milyen” miért nem jelentettük? Hogy kinek és miért, az nem derült ki, de úgy tűnik neki ez az alapállása!

  • Tényleg..Gurltiz:
    TE nem voltál ott a bulin?
    Amekkora egy FIDESZ-nyalonc vagy,
    el tudom képzelni hogy „beadtad a derekakdat”
    a Meztelen Diplomatának heheheeeeheeheheheeheheeh
    (Vagy legalábbis megpróbáltad. Te kis szakállas Koncsíta.)