Budapesti olimpia

2021 január 3 9:49 de.94 hozzászólás

Orbán Viktorral készült interjú jelent meg a miniszterelnök kedvenc újságja, a Nemzeti Sport december 31-i számában. Belső merényletről beszélt Orbán, szerinte ez hiúsította meg azt az elképzelést, hogy Budapest olimpiát rendezzen. Szerencsére, mondta Orbán, az emberi életkor meghosszabbodott, így van rá remény, hogy még az ő életében lesz olimpia Budapesten. Orbán rosszul emlékszik: nem egy „belső merénylet”, hanem Orbán Viktor kormánya vonta vissza az olimpiai jelentkezést.

Népszavazás lett volna ugyanis a kérdésről. 2017-ben, a Momentum kezdeményezésére és a többi ellenzéki párt tevékeny közreműködésével, rövid idő alatt 266151 aláírás gyűlt össze. Nem az olimpia megrendezése ellen, mert nem is ez volt a kérdés. Arról kérdezték (volna) a fővárosiakat, hogy akarnak-e Budapesten olimpiát. Lehetett (volna) igennel és nemmel is válaszolni. Ám a kormány megijedt a népszavazástól, s visszavonulót fújt. Pedig, ez lett volna az igazi nemzeti konzultáció, s nem a milliárdokba kerülő parasztvakítás, amelynek során leveleket küldözgetett polgárainak a kormány.

Annak idején Tarlós István, akkori főpolgármester is megszólalt az ügyben. Azt mondta, hogy aki nem támogatja, hogy olimpiát rendezzenek Budapesten, és aláírja az olimpiáról szóló népszavazási íveket, az nem szereti Budapestet. Ezzel a szöveggel azokat sértette meg a regnáló főpolgármester, akik nem támogatták, hogy fölösleges és értelmetlen kiadásokra kényszerítsék a fővárost, s nem adtak megbízást olyan pénzek elköltésére, mely összegek egy részének – lásd még Magyarország korrupciós megítélése – nagy valószínűség szerint kézen-közön lába kél.

Amúgy meg, minden ellenkező híreszteléssel szemben, a budapestiek nem ellenzik az olimpiát. Örülnének annak, ha a magyar sportolók hazai közönség előtt mérkőzhetnének meg másokkal az aranyakért, és nemes küzdelemben győznének. Szeretnék, ha az egész világ látná, hogy mi, magyarok milyen jók és tehetségesek vagyunk. Rendezésben, versenyzésben, mindenben.

Csak előbb még meg kellene oldani néhány problémát. Nem nagy dolgokról van szó, kizárólag olyanokról, amelyek tisztességes hozzáállással orvosolhatók lennének. Mindössze sok pénz kell hozzá, és még több idő. És mindenekelőtt, elhatározás.

Jó lenne például, ha megszűnne a szegénység. Vagy, legalábbis, jelentősen mérséklődne. Lehetőség szerint, a gyerekek nyomorát kellene először felszámolni, utána a felnőttekét. Mert szívszorító, elkeserítő és főként megengedhetetlen, hogy ma Magyarországon több százezer gyerek éhesen kezdi a napot. Nem azért, mert életforma náluk, hogy nem reggeliznek, ahogyan azt Harrach Péter, a kereszténydemokraták prominense mondta. Az sem elfogadható, hogy télen sokan fáznak, és az utcán, vagy épp a saját lakásukban fagynak meg.

Még az olimpia előtt kellene költeni valamennyit az oktatásra. Nem keveset, sokat. Mert tényleg a tudás a jövő. Magyarország és az itt élő emberek jövője attól függ, hogy a ma nemzedéke mit és hogyan tanul, képes lesz-e lépést tartani a világgal, megfelelni az egyre növekvő kihívásoknak?

Aztán, ha már az oktatás rendben van, jöhetne az olimpia. Persze, csak akkor, ha a kórházakban lesz elég orvos és ápoló, kötszer, gyógyszer és ágynemű, nem maradnak el pénz- és szakemberhiány miatt műtétek, s nem csak papíron, vagy a szólamok szintjén rövidülnek az elviselhetetlenül hosszú várólisták.

És a korrupcióval is kezdhetnének valamit azok, akiknek az volna a dolguk, hogy ne lehessen lopni, de legalábbis, következmények nélkül semmiképp. Hogy az erre hivatott illetékesek ne pártolják, hanem üldözzék a bűnt. Akkor jöhet ide az olimpia, ha már nem az jut az eszünkbe az ötkarikás játékok budapesti rendezéséről, hogy a hatalom urai azért akarják a versenyeket, hogy többet tudjanak lopni.

Ha mindez meglesz, a budapestiek teljes szívvel támogatni fogják az olimpiát. Sőt, a magyar főváros lakói már azzal is beérnék, ha látnák a szándékot a javulásra. Hogy a Fidesz és Orbán nem kivéreztetni és ellehetetleníteni kívánja Budapestet, hanem felvirágoztatni. Ehhez persze rá kellene jönni arra a nem túl bonyolult igazságra, miszerint erős Budapest nélkül nincs normális Magyarország.

94 hozzászólás

  • franciamagyar

    Csodálatos, remekül összegzett írás.

  • „Szerencsére, mondta Orbán, az emberi életkor meghosszabbodott, így van rá remény, hogy még az ő életében lesz olimpia Budapesten.”

    Kívánok neki hosszú dolgos életet. Egy kőbányában.

  • ” Gyerekek csináljatok már egy kis Olimpiát. Naná hogy a bűnüs Budapesten. Had döglődjenek tőle a liberbolsevisták.Megvan rá a pénzem. Hogy mit mondasz öreg???! Hogy nincs rá pénz ??? Már hogyne lenne rá pénz ! Majd ad Brüsszel. Az is az én pénzem, ezt jó ha megjegyzed.”

    /No komment, no infó. Értsd ahogy akarod/

  • Pontosan!

  • A szerzo ertelmesen es humanisan ramutatott cikkevel a nemzet jelentos problemainak okozojara.

    De, mivel a cikk-alanya az olympia, hat elsonek egy par rovid szot azon. Illertve egy olympia koltsegen.

    Vissza-pillantva az elemult par evtizedekre,egy olympiai felkeszules a vilag barmely varosanak a 30-50 billio US dollarba kerult. Igen ,meg a Socsi teli-olympia is.

    S minden varos csak veszettt azon anyagilag.

    A magyaroknak nemzeti buszkesegeiket mutatani, amint a szerzo jelezi, a nemzet evi gazdasagi ossz-termelesenek kb. 40%-at koveytelne.

    Na aztan emelitve az ehes gyerekeket, meg a teli hidegekben fagyoskodokat.

    Habar annak megoldasa nagyon es nagyon egyszeru.
    Lezarni az allamhatalom minden mukodeset es hazakuldeni minden politikust es burokratakat fizetes-nelkul persze egy teljes esztendore.

    Az talan tulsagosan hangzik a KMH szocialaistaiknak???

    Hat akkor miert nem csak mondjuk felet, es fele-fiztest nyujtani, sot egy torveny-javaslatkent a minimalberhez kotve azt ????

    Mind a felsorolt problemak megoldasa penzbe, penzbe es penzbe kerul am, rengeteg penzbe!!!

    S penzt csak ottan leheto megsporolni ahol azt korlatlanul szorja a szeretett szocialaista-elvekalapjan mukodo allamhatalmuk.

    Az OLYMPIA otlete egy igen rossz-anyagi elekpzeles!!!
    Amig nem letezik a nemzetnek 30-50 billio US dollarja a szemetbe dobni, ne is gondoljanak arra!!!!!

    P.S.
    Konzultacio vagy nepszavazas?????????????????????
    A kulomsseg az eg es a fold a ketto kozott!!!!

    P.P.S.
    Emlitve a Fold-et, ma jelentve hogy Foldunk az elmult 50 evben gyorsabban es gyorsabban porog.
    Persze csak napi milli-second-al, de az atomic-ora a csillagokra allitva azt tagadhatlanul koveteli az idoszamitas modifikalasat.

  • Szeretném itt Föld S. Péternek és valamennyi, bátran megszólaló értelmiséginek megköszönni azt, emberi hangon szólnak e3 velejéig immorális és kifejezetten antiszociális rendszer mind újabb s újabb, kifejezetten az állam leginkább szegény polgárainak a nevében az őket érő, legtöbbször a kirablásukaz szolgáló akciói ellen.
    Nem tudom, ki volt, aki egyszer az ATV egyik beszélgetős műsorában nagyon világosan kimondta, hogy egy legális, vagyis jog (és alaptörvény) alapú rendstózer a törvénykezését a polgárai jogainak érdekében is megfogalmazhatja, meg a kötelességeik érdekét elsődlegesnek tartva is. Az angol „for law” és „by law” terminusokat használta. Ezeket a kormány szándékosan keveri és ezzel megtéveszti a polgárai többségét.
    Nem lehet mindenkit angolra tanítani. OK, de arra igen, hogy világossá tegyék, hogy mik a jogaink és mik a kötelességeink, és az utóbbiakba beleértve a jogalkotó állam szociális és pénzügyi kötelezettségeit és jogalkotása valós ellenőrzésének a lehetőségeit is a három független hatalom-gyakorlás elvén. Úgy tűnik, hogy az illiberális média többség ellenére is TANÍTANI kell a népünket erre – József Attilai értelemben. Föld S, Péter az egyike e bátor tanítóknak. Valószínűleg nem fog érte magas állmi kitüntetéseket kapni és mégis teszi a dolgát. Szerencsére nem egyedül, de valamennyi becsületes (még nem korrumpálódott) értelmiségünk FELELŐS azért, hogy sikerül-e kimenteni e morális züllöttségéből a hazánkat.

  • Hm. Nem értek egyet T. Szerzővel. Sose lesz olyan oktatás, eü. stb, amire ne lehetne még többet költeni. Nem ez a baj az olimpiával. Hanem, hogy mivé züllött az eredetileg a hivatásos mutatványosok – céldobók, erőművészek – ellensúlyozására létrejött mozgalom. Mi lett az „ép testben ép lélek” jelszavából! A XIX. sz végén azért szálltak nyeregbe, vízbe, pástra stb. de Coubertin báró hívei és követői, hogy bebizonyítsák: az emberi élet teljességéhez a mozgás, a fizikai erő, ügyesség is hozzátartozik. Ezért az olimpiát kizárólag a kedvtelésből futó, ugró, vívó AMATŐRÖK megmérettetésének szánták.
    Nem csoda, hogy az élsport mára – az egész világon – a legkorruptabb üzletággá vált, amit főképp diktatúrákban kultiválnak. Naná: a csengő aranyak/érmek mellett értékesebb hozadéka is van: hatalom.
    Jellemző, hogy a hitleri Németországban, a 36-os berlini olimpiában hasadoztak először az amatőrizmus hazug kulisszái. Ma már senki nem gondolja, hogy a munkapad, íróasztal mellől felállva, csak úgy, lehet 1 perc alatt futni a százat, bevinni egy balegyenest.
    Az „élsportolók” e hazug parádé legszánandóbb termékei.

  • talalom
    2021 január 5
    3:46 de.

    Memmondom én Néked , mi lett az eredeti jelszóból:

    „Ép testben épp hogy élek..”

  • Nos csak röviden:
    Orbán nagy sportámogató (focirajongó is nem mellékesen ,Puskás stadion….) így az megint egy hazugság,hogy ne támogatta volna az olimpia megrendezését,és Tarlós sem ellenezte!!!!!!
    Pénz meg akkor is lett volna rá,különösen ,hogy akkor még nem a vírus volt a központi kérdés,mint ma!
    Na megint egy uszító,értelmetlen cikk(nem az első és sajnos nem is az utólsó….)
    Aki elhiszi a rágalmat az sajnos nincs képben,vagy fanatikus baloldali!

  • Mellesleg egy ilyen nagy esemény,amelyre sok országból érkeznek,valószínűleg nem veszteséges…!

  • Szaz-szazalekosan egyetertek „talalom” hozzaszollasaval, mert a tagadhatalan tenyeket hozott a figyelembe.

    A „sport” politikai propagandava lett teve.
    Kezdve a Nemet Nemzeti Szocialista orszag alatal, majd a nemzetkozi voros szocialistak alatal, Szovietek es tarsaik altal.

    Erdemes figyelembe venni, hogy 1945-utan tobb 1936 nemet noi-bajnokok nyiltan ferfiak lettek.

    Hasonloan sok szoviet noi-bajnokok a „hentes kinezettuek”, mindeg ketseges nok voltak.

    S remesen elleneztek a „nemi-vizsgalat”-ot bizonyitani hogy ferfiak vagy nok lettek volna.

    Na persze a sport-eredemnyeket befolyasolo vegyszerek alaklmazasa ma a hodito.

    Az Orosz Federacio tobbszor elkapva es tiltva a versenyzestol,mas nemzetiseguek versentzoje is neha, de az oroszok,mint a volt kelet-nemet renszeresen hasznlatak „tejesitmeny fejleszto” vegyszereket.

    De a masok oldala volt az u.n.”amateur” meghatarozas.

    Amikor egy sportolo tett egy hirdetest mint sportolo, akkor azonnal „profi”-kent tiltva lett.

    De amikor az allamhatalom, ill. allamhatalmak mint pl. rendorornagy-kent titulalt allasban allami financirozassal magasztalva, azt figyeelemenkivul hagyva.

    Tehat „talalom” meglatrasa fejen utotte a szeget, mind ez csak prostitualta a sport valosagat!

  • Ami pedig a „belső merényletet” illeti,hát az ellenzék pontosan tudja,hogy miről is van szó: a cél érdekében alpári módon tüntet,lázít -ami az ország és a kormány ellen szól-nem beszélve a söpredék migránsokról!

  • PRESBITER;
    Teljesen jelkentektelen, hogy hany hatalmat-gyakorlo allami szervezet uralkodik onkenyesen a tarsadalom lehetosegeit es egyeni jogaikat korlatozni!!!!

    A teny, hogy a lakossag, ill. a tarsdalom semmifele hataroztai es ellenorzese hianyaban, csupan onkenyesen mukodhet barminek nevezett politikai egyseg.

    S az nem fog soha valtozni, amig a lakossag minden alapveto jogaik korlatozva az allamhatalom „sarkalatos torveny”-eivel.

    A parlamenti rendszer csupan egyettlen szerv, a Parlament, az allamhatalom egyedulli gyakorloja.

    A Parlament valassza a kormanyfot, kormany tagjait,allamgot, birakat, a Kuria tagjait, s a kormanyfo kotelezett a Parlament tagjanak lenni.
    Tehat a Parlament az egyedulli allamhatalom.

    Mi lehetosaege letezik a lakossagnak????

    Szavazhatnak csupan partok neveire, de senkit a szavazo-lakossag NEM valaszthat.

    S a „koalicio”, a politikusok korlatlan , onkenyes egyezmenyei alapjan korlatlanul alkothatnak barmi politikai szovetkezeseket.

    A szavazo-lakossagnak semmi beleszollasa nem letezik.

    De a leg-szegyenletesebb abban, hogy a tomegek lenyeltek mind azt mint a merget!!!!!

    Hat ne csodalkozz annak eredemnyen!!!!!

    Ostobasag nem elfogadhato kifogas !!!!!!!!!

  • Bendeguz79
    2021 január 5
    12:15 du.

    grizi, mióta a WADA az usa ban székel azóta mindenki mást eltiltottak nem is egyszer (cum trucc) és egyetlen usa atlétát sem pedig a világban ma kizárólag profi sportolók versenyeznek akiknek van orvosuk vagy orvosi bizottságuk személyre szabva és azok alkalmaznak mindenféle trükköket hogy az ő birkájuknak legyen a legselymesebb a bundája

    a többi rablómese

    én megszüntetném ezt a hülyeséget is a HIV, Lábgomba, Hüvelygomba, C-19 (és mutánsai) idején a kóbor kutya sem látogatja a tv meg azt mutat amit nem akarok látni tehát be sem kapcsolom azaz az én előfizetésem nem támogatja a milliomos sportolókat a quad okat ugranak és már -lassanként- az Eiffel tornyot is helyből át tudja ugrani a bronz éremért…
    zászlós felvonulás meg politikai ócska propaganda és haszontalan de a sporteszköz gyártók reklámjai megtérítik néhány befektető kidobott pénzét vegyen nájkot attól elmúlik a bokaficama meg adidasban a legjobb edzeni

    a röhögény az egész

  • „a hatalom urai azért akarják a versenyeket, hogy többet tudjanak lopni.”

  • Csak úgy eszembe jutott (már igen régen): mi lenne, ha az ilyesféle versenysportra, mint olimpia, világbajnokság, stadionok stb. a költségvetésből – = a mi pénzünk! – egy huncut vasat sem adhatna az állam, azaz mi. Fizessenek az Orbánok (Mészárosok), Csányik, Lázárok, meg mindenféle öltözőszagú egyéb szerzet!

  • az egyik sportújságíró az Orosz Föderációból azt írta, hogy a modern olympiákon már egy normális és sexi női hátsórészt (popsi) sem lehet látni, mert a 12 éves fruskáknak még nem fejlődött ki miközben hatalmasakat pattognak és repkednek körbe körbe… a többit nem mondom…

  • Orsós Elemér

    talalom
    2021 január 5
    3:46 de.
    Geyza
    2021 január 5
    10:52 de.

    Maximálisan egyetértek Veletek, ezzel már -Bendeguzzal együtt- négyen vagyunk!

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2021 január 5
    11:51 de.

    Kedves Mariska, én meg ammondó vagyok hogy, foglaljuk imába a Momentum -egyetlen sikeres- Nolimpia című kezdeményezését, mert ha megvalósul rajongottjaid megalomániás vágya, akkor ma kb. a görögök cipőjében járhatnánk, akik 170 %-ra el vannak adósódva és még a szaros gatyájukon is jelzálog van!

  • FSP ismét remek cikket szentelt a sohasem hazudó, néhányan itt istenként imádott örökös (egyre snájdigabban sportos) és kizárólag az élsportot (és persze rokonságát és barátait) agyontámogató uralkodónk mélyinterjújában kifejtette, hogy a hazátlan bitangok „álomgyilkosok” 🙂 ármánykodása ellenére kegyelmes urunk őszentsége mégis csak szeretne olimpiát rendeztetni kipcsák birodalmában.
    Természetesen a mindig csak a nép javát akaró, példásan igazat mondó kegyelmes nagyúr most is kicsit máshogyan emlékszik a dolgok folyására mint a nép egyszerű gyermekei de majd az iderendelt hívők elmagyarázzák, hogy ne az emlékezetünknek vagy a simán visszakereshető akkori doksiknak higgyünk, hanem az emlékezetet megszépítő okosan megtervezett propagandának …
    Mert ugyanis pofátlanul összejönni a kellő számú aláírás a népszavazás elrendeléséhez amit persze a kegyelmes úr ugye nem engedhetett meg az alattvalóinak az utóbbi röpke 10 esztendőben (ott van nektek a kitűnő nemzeti konzultáció mega békemenet!) szóval kénytelen volt elnapolni a kimeríthetetlen lopással és propagandával járó népünnepélyt ez a bátor hazafi és valamiért nem merte megkockáztatni a propagandájának esetleg ellentmondó népszavazási eredményt.
    Nade megjött a jóhír! Rendíthetetlen fáraónk nem mondott le a piramisépítésről, hagy ismétlődjön meg a szenzációs 1936-os olimpiai csinnadratta, hagy lássa meg a nagyvilág a magyarok nagyszerűségét, csavaros eszét, fejlett doppingkultúráját!
    Lesz még nagy Magyarország, … 🙂

  • Kedves Presbiter!
    2021 január 4, 10:53 du.
    Tökéletesen egyetértek kitűnő hozzászólásával és gratulálok hozzá!
    Talán csak avval egészíteném ki, hogy nem csak az értelmiség (egyre kevésbé létező kategória) hanem minden jóakaratú, felelősen gondolkodó magyar ember felelőssége, „hogy sikerül-e kimenteni e morális züllöttségéből a hazánkat.”

  • talalom
    2021 január 5
    3:46 de.

    Ha az élsportot az Olimpiával azonosítod, akkor az alapvető tévedés. Ha pedig belegondolok, hogy a kosarazásba, ökölvívásba és a hasonló gladiátorviadalokba mennyi pénz forog, akkor az USA az egyik a legnagyobb diktatúra a Te interpretációd alapján. Mondjuk nem fogunk ezen összeveszni 🙂

  • Boda Marcsi
    2021 január 5
    12:02 du.

    Látom megint kibújt belőled a neofita illiberális.
    Ugye Te a ‘970-‘980-as években a híd alatt csöveztél? Amikor éppen nem Vácon ragasztottad a papírzacskót szamizdat irodalom terjesztéséért. Ha erről egy kicsit bővebben mesélnél….
    Mert gondolom Te is olyan voltál és maradtál mint Boros Péter, aki mint kövér szar mindig a víz felszínén úszott, majd utólag belülről bomlasztotta azt a rendszert, amelynek különben haszonélvezője volt.

  • Olimpiát Alcsuthidobozba!

    All-in-piát a birka-népnek!

    Versenyszámok:

    – sikkasztás – egyéniben és csapatban

    – panamázás – mint csapatsport

    – stró-man és stró-manci (milliárdok névre íratása)

    – Eu-pénzek lenyúlása

    – Magyar közpénzek lenyúlása

    – Gyorsasági verseny: cégalapítás azonnali pályázásra és nyerésre

    – Pályázaton legnagyobb összeget nyerés

    -Pályázaton legkisebb önrésszel legnagyobb százalékon nyerés

    – Pályázatkiírástól leghamarabbi nyerés
    – pályázatkiírástól leghamarabbi kifizetés
    – Pályázaton nyerés utáni legmagasabb plusszmunkàk elszámolására kifizetés
    – Legfeleslegesebb állami beruházásokon nyerés összege
    -Leghatékonytalanabb beruházásokon nyerés
    – ki tud a legdrágábban stadiont építeni?
    – Ki tud a legtöbb adóbevételt kimenteni közpénzjellegéből?
    – ki ússza meg a legtöbb közpénzeltüntetésért járó büntetési tételt?

    További versenyszámok összeàllítását várjuk még!

  • Most nem ehhez hanem a „Moslékkormány” cikkhez szeretnék utólag hozzászólmi(mert már ahhoz ben lehet7 nap letelt..
    Bendegúz79!

    Kicsit csodálkozom,hogy ennyire megváltozott a hozzáállása az itthoni eseményekhez és hagyja magát aki ráadásul KINT él!!! tájékozatlanúl,a baloldalról félrevezetni!
    A jelenlegi kormányra nem 48 % szavazott,hanem jóval többen és ugye többször(3x)!!!!!!!!!!!
    Ami Geyza terheltet,és a többi fanatikus ballibsit illeti rajtuk nem csodálkozom…..
    Semmi baj,csak őszinte részvétem,és akik megérdemlik,azoknak plusz megvetésem…és ezzel nem vagyok egyedül!
    Na pá és jobbulást kívánok!
    s

  • A budapestiek gondolkodása miatt soha nem lesz ott olimpia üdvözletével

  • Egymilliárd!!!!!!!! Egymilliárd éves prémium egy futballedzőnek! Hogy a bőrük nem ég le a pofájukról! – (Pár perce mondta az RTL Klub híradója.)

    A részleteket rátok bízom. „Oszt jó napot!”

  • Annak azért örülök ha normális de nem elvakult(!!!) és a többséghez tartozó jobboldaliként(!!!)az élet,az események engem igazolnak,és ez remélhetőleg így is marad 2022-ben is,ha megérem!

  • idézet :…” a tét magas .Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra , hogy beoltassák magukat, akkor a zorbánnak kell viselnie a politikai következményeket”””…k.p. brüsszeli nyilatkozata.
    Ez a megoldás —-szerintetek is?

  • Amúgy remélem,hogy mind a kinti,mind az itthoni „moslékokat”(nem részletezem,tudják kjkre gondolok..).hamarosan megeszik a disznók, a ballibsi disznók megsemmisülnek… a félrevezettek meg észre térnek….!
    Na elmentem,jó film jön!

  • Boda Marcsi
    2021 január 5
    11:53 de.

    Légy erős:
    Az Olimpiák MINDENHOL veszteségesek!
    (Ezt persze te , mint számszaki analfabéka,nemtudhatod..)

    Mintahogyan azt sem vagy képes kiszámolni
    (egyszerű összeadással és kivonásokkal) hogy nem mindegy
    hogy egy ilyen rendezvényből származó nagyjából azonos veszteséget mondjuk Kína, vagy Magyarország szenvedi e el?

    Felfogtad idióta ?

  • Miklós bá’
    2021 január 6
    12:59 du.

    az a spanyol harmadosztály portásának a havi fizetése

  • Geyza
    2021 január 6
    4:41 du.

    te meg semmilyen vitelben nem vagy büfé! számvitelben legkevésbé

    a sporteszköz gyártók reklámjai és szponzorálásai megtérítik de null szaldósra

  • Az itteni T. Péterek és Marcsik nemrég foglalták el a Capitoliumot a helyi félistenük, a leköszönő elnök felszólítására egy rövid időre, hogy megakadályozzák Biden elnökké kinevezését mindkét ház együttes, ceremoniálisnak indult ülésén.
    Ezek a jóemberek itt is kizárólag csak a féknyúzoknak hisznek, ami igaz otthon kicsit kifinomultabb és kezd szinte kizárólagossá válni. 🙁
    Szóval kár a szóért …falrahányt borsó….

  • Félő, hogy a NOB most is Orbanisztánnal is olyan szégyenletes módon fogja lejáratni az olimpiai eszmét, ahogy azt 1936-ban a Hitleri Olimpiával tette, amikor tagjai és vezetői kivívták, hogy a Kristályéjszakákon, a Reischtagtűzön, a Hosszúkések-éjszakáján stb-n túl lévő, és a már 3 éve KZ lágereket üzemeltető Hitleráj kapja meg a nyári olimpia berlini megrendezésének a jogát, amivel ezt a hatalmas világpropaganda eszközt és alkalmat adta az akkori, Goebbels féle náci abszurdum kezébe.
    Az élsport – az olimpiai eszme – körül lassan 100 éve több a hazugság, mint az ígéretes pozitívumok jótékony hatás.

  • O1G666

    Pár olimpiai számot kihagytál,amiben Orbán feltétlen az élen jár

    – Alkotmányelvetés, rekord egy éjszakás alaptörvény alkotással.

    – Visszamenőleges törvényhozás szupergyors,egy-éji elfogadással.

    – Egyszerű törvényjavaslat benyújtásától eltelt 8 ó. elfogadás.

    – Földárverés közönség nélkül, egyetlen pályázóval.

    – Beruházási tender egyetlen kijelölt győztessel.

  • +1

    – Esőcsatorna-mászás csupasz fenékkel,egy szál FidSS hátizsákkal.

  • Helikopteres repülő-rénszarvas vadászat kenetes szózatokkal.

  • Chris:

    Miért nem tiltod már ki innen ezt az ócska büdösbanyát örökre?

  • Nem értem a problémát. Ha, mint pl. Boda Mária írja, az olimpia nyereséges, akkor azok, akik mindenáron szeretnének Budapesten (vagy Alcsuton) mihamarabb olimpiát, alapítsanak az olimpia megrendezésére egy gazdasági társaságot. Akik nyereségesnek gondolják, azok záros határidőn belül kiki vásárol akkora összegben szigorúan névreszóló és átruházhatatlan Olimpia-téglát, amekkorát rá tud és rá akar szánni, ezzel egyidejűleg a tulajdonát képező téglákkal arányos hányadban automatikusan tagjává válik a gazdasági társaságnak. Ha az olimpia mégsem kerül megrendezésre, téglajegyük folyó értékét az addigi szervezési költségek arányos részének levonása után visszakapják. Ha az olimpia megrendezésre került és nyereségesnek bizonyult, akkor a gazdasági társaság tagjai befektetett tőkéjüket és a nyereség befektetésükkel arányos részét megkapják. Ha az olimpiát megrendezték, de az veszteségesnek bizonyult, akkor a befektetésük arányában – az általuk befektetett összeg valamint minden egyéb vagyonuk és későbbi esetleges jövedelmük, anyagi követelésük terhére – az olimpia veszteségét és annak kamatait azonnal esedékes, végrehajtható pótbefizetéssel kötelesek kiegyenliteni.

    A fentiek megvalósításához netán szükséges kisebb jogszabályi változtatásokat 133 „bátor ember” és őfelsége Orbán Viktor kormánya minden bizonnyal szívesen megvalósítja.

    Javaslatomat – a Vezér és kormánya, valamint az őt támogató polgártársaim iránti hazafias lelkesedésből –
    ingyenesen bocsátom a magyar állam rendelkezésére. 🙂

  • toth péter
    2021 január 6
    12:58 du.

    Hál’stennek.

    Bár ami Főncit illeti, magasan tesz a zemberek akaratára.

  • Miklós bá’
    2021 január 6
    12:59 du.

    Mit sajnálkozol?
    A Nemzet Diadalának a letéteményesei ők.
    Még akkor is ha CSAK az ötödét tarhatják meg.

  • BESANCON : DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    Ezt az írásodat idézni kellene minden létező fórumon, szerte e széles NET .- en :

    Besancon
    2021 január 5
    3:55 du.

    Egy kis idézet gyűjtemény a Fidesz ötös számú párttagkönyve tulajdonosának és egyben lovagkeresztes publicistájának, az „újságíró” Bayer Zsoltnak veretes jelzőiből, melyeket a Fidesz vélt vagy valós ellenfeleire használt az elmúlt időkben. Az “anyag” egyébként Hont András volt fideszes újságíró, publicista gyűjtése! Véleményem szerint szükségtelen bárkinek végig olvasni, ennyire senkit nem vélek mazochistának csakis azért hoztam ide, hogy egészen pontosan tudjuk miről beszélünk, amikor a “moslékkormány” általános szellemi és erkölcsi szintjéről értekezünk. Vajon hallotta valaki, hogy bármely kifejezést, szóhasználatot nehezményezett bárki a NER lovagok közül vagy elnézést, netán bocsánatot kért volna valaki a koszorú költő nevében?
    A köztársasági elnök, miniszterelnök, házelnök elhatárolódtak már tőle? Nem – és miért is nem?

    1) szardarab,
    2) aljas fasz,
    3) elmebeteg bûnözõ,
    4) takarodjatok haza a kurva anyátokba!
    5) lúdtalpas, kígyóvállú, ultraliberális gennyláda,
    6) utcai faszverõ kabin,
    7) szeretném látni a világ összes liberálisát, ahogy szomorkásan behúzódva verik a ványadt kis faszukat,
    8) konzumidióták,
    9) üzenjük a patkánynak,
    10) megcsinálja a kishúgát is, ha kedve szottyan rá,
    11) ön- és közveszélyes, velejéig rohadt állatok,
    12) ocsmány, ragyás pofájával, a kicsike pöcsével, az egész sikertelen, elbaszott életével,
    13) kretének,
    14) a reakció nemzetközi rendfenntartó ereje kibaszott szerzõdéseivel együtt,
    15) teveszaros sivatagotok,
    16) beteglelkû, ostoba médiageci,
    17) az azeri meg a horvát geciláda kéz a kézben bassza meg a büdös kurva anyját,
    18) egy ökoproli, és agyon kellene verni jó, morcos bikacsökkel,
    19) egy nyilvános vécé faláról lekapart cuccból lett gyurmázva.

    És a lista nem teljes, mert a parlamentből a “taknyukon nyálukon kirángatott civilekről” szó sincs ebben a gyűjteményben, pedig lazán elhangzott, emlékezhetünk rá, hogy megütközve idézték az ellenzékiek és civilszervezetek közül többen is, ám a Médiahatóság felügyeleti szerve rendre nem talál rajta semmi kivetnivalót. A HÍR -TV az összes mocsok kanálisával él és virul, a fentebb megidézett Gajdiccsal az élen! Szembe kell nézni vele, hogy ilyen szellemi és erkölcsi színvonalon áll a fideszes média.
    Legalábbis a vezető publicistájuk szókincse alapján !

  • Hagyd el Geyza! Szegény BM azt se képes folfogni, hogy a választási metódus megváltoztatása tette lehetővé, hogy akár 35%-os szavazataránnyal uralmon maradhassanak. Nemcsak az egyéni körzetekkel, hanem az ukrajnai, romániai importszavazókkal. Azoknak semmi nem drága: nem az ő bőrükre megy. A választás normális helyeken nem nemzeti, hanem állami ügy. Hiszen nem arról kell szavazni, hogy milyen nemzethez tartozz, hanem arról, hogy az állami keretek között milyen elvek szerint szervezzék az életedet. Ebbe belekeverni a nemzetet olyan blaszfémia, mintha a szüleidet arra használnád,hogy takargassák a hibáidat.

  • toth péter
    2021 január 6
    1:34 du.

    Kedves Tóth Péter, a megoldás az igazmondás, és nem a felesleges, abszolút indokolatlan hazudozás! Érted?
    Gyáván elbújsz a kis k.p. mögé, még csak ki sem mered írni kiről hazudsz, de feszt nyomod a hülye sódert, amit elvbarátaid a fejedbe vertek! Az nem gond, hogy nem beszélsz angolul, de ha személyesen nem tudsz meggyőződni róla, hogy valóban azt mondta -e és úgy mondta ahogy te azt készen kaptad a Fidesz 5-ös számú pártkönyvének tulajdonosától, az aranyszavú Bayertől, akkor legalább fogd be és olyasmikről irkálj amit értesz is! Rendben? Kiforgatni és félremagyarázni bármit lehet ha a szándék megvan, kérdés etikus- e, de mivel ez a fogalom nálatok ismeretlen, így nem is rugózok rajta, hisz pusztába kiáltott szó lenne.

    Krekó Pétert személyesen ismerem, nála higgadtabb, tárgyilagosabb politikai/társadalmi elemzőt nem igen tudok elképzelni – ráadásul abszolút oldalfüggetlen a munkáját illetően. Őt megvádolni bárki ellen folyó, bármiféle felbujtással alapos melléfogás, ez már kritikus szinten lévő elvetemültség részetekről, de csak nyomjátok ezerrel, előbb utóbb kontraproduktív lesz az erőlködésetek – feltéve, hogy már nem az!

    Ha esetleg érdekelnek a tények is, itt a tegnap esti beszélgetés Krekó Péterrel, ha a képre kattintasz, meghallgathatod ő mit mond a saját szavaival, a témáról! Egy másodpercig sem gondolom, hogy valóban meg is teszed, de a magam megnyugtatása végett ide mellékelem – tudod, az úttörő ahol tud segít!

    http://www.atv.hu/belfold/20210106-kreko-peter-meg-sosem-kapott-ilyen-brutalitasu-fenyegeteseket

  • Miklós bá’
    2021 január 6
    12:59 du.
    Néha mást is kell nézni,mert az a tv nem mindig mond igazat ,( polgárvakító)( német szisztéma szerint dolgozik , kimondottan magyar kormány ellenes minden megmozdulása) de a helyesbítést már nem igazán fogod elolvasni.
    Lehet hogy megérdemli , nem kell sajnálni tőle ! El kell menni edzőnek ! Fog menni?
    üdvözletével

  • Egy kicsit eltérő téma, de most ez az AKTUALITÁS :

    Amerika sőtétebbik arca.
    a nyitóképen egy okostelefonos ősember :

    https://nepszava.hu/3105152_trump-hazakuldte-hiveit-miutan-azok-agressziven-behatoltak-a-capitolium-epuletebe-a-szenatusi-eredmenyekre-reagalva-video

  • SzandiMandi
    2021 január 6
    7:52 du.

    ha -esetleg- nem értenéd az események quintessencia -ját: tegnap usa ban ugyanaz történt ami 30+ éve Levédiaalsópöffetegen szokásos: győz a Nagy Demokrata abszolút többséggel és aki vitatja az meg fekete seggű

  • Geyza
    2021 január 7
    8:59 de.

    óh nagy guru

    tegnap ki nyert? ugye ha valaki OVI val nem ért egyet az ??? felelj (mondd, hogy hüje vagyok de az nem válasz!) szóval demokráciában csak a rendőrnek és a nemzeti gárdának -állig felfegyverezve- lehet igaza?

  • Azzé kiváncsi lennék hogy SOB* ,ez a semmirekellő kis fityfiritty mit szól az alábbihoz, figyelembe véve hogy nemrég itt azon lelkendezett hogy a Trumpné nagysos asszony
    -idézem fenntebb megnevezett kis fityfirittyet- :
    „Simán behúzza a szavazatokat” (Mármint a férjeurának hehehe)

    https://nepszava.us/pence-kihirdette-hogy-joe-biden-az-elnokvalasztas-gyoztese/

    *SOB = Slapaj of Bájjerzsóttyi

  • Geyza
    2021 január 7
    8:59 de.

    ha -esetleg- nem értenéd a lényegét, január 20 után Pelosi lesz az usa Mészaros&Mészaros-a

    nem mindegy, hogy ki van korrumpálva, te (az mennyi chip ben?) vagy a gyurcsi10?

  • Lefogadom,
    fennti bejegyzésemben
    szereplő kis semmirekellő
    fityfiritty most -régi szokása szerint-
    szívesen hazudná azt hogy az Amerikai Népszava
    hazudik, dehát nem lehet. Kínos..igaz kicsi hazudós SOB* ?

    *SOB = Slapaj of Bajorszottya

  • toth péter
    2021 január 7
    7:46 de.

    HUNT* te pedig egyáltalán nem szoktál igazat mondani.
    Dehát…ezt senki nem is várja el (már) tőled.
    Kiváltképp nem azok, akik az apanázst küldözgetik neked.

    *HUNT = Humortalan Náci Tothpéter

  • Orsós Elemér

    cukihara
    2021 január 7
    2:09 de.

    Nem akarom a NOB érdemeit kicsinyítene, de a Time magazin még rajtuk is túltett azzal hogy, -kakukktojásként- 1938-ban hitlernek majd 1939-ben és 1942-ben sztálinnak is „az év embere” díjat szavaztatott nagyon tájékozott amerikai olvasóival! 😀

  • Orsós Elemér

    talalom
    2021 január 7
    6:42 de.

    Kedves Margitka, nem akarlak elkeseríteni, de 35 %-os szavazataránnyal azóta már Ti is, akár kétszer is földbe taposhattátok volna a fideszt a saját választási törvényük segítségével! 😀

  • Látom megértetted, ‘toth péter’, hogy az értékrenddel van bajom. Csak így tovább! „Hajrá magyarok! Oszt jó napot!”

  • Orsós Ee

    1) Tévedsz amikor a görögök olimpia miatti eladósodását hasonlítod össze a magyarországi elmaradt játékok esetleges megrendezési költségeivel. „Akkor” a magyar gazdaság bivaly erős volt és megrázkódások nélkül lehet volna megrendezni az olimpiát szemben.

    2) A momentum soha nem fogja tudni lemosni a rájuk égett „nolimpia” szégyenét – generációk múlva is erre fognak emlékezni a magyarok tömegei undorral

  • Találom

    sajnos ez a nemzetközi szavazás így nem igaz

    Két okból
    1 – szinte valamennyi ország külföldön elő állampolgárai is szavazásra jogosultak.
    legutóbb például személyesen jártam a bolíviai konzulátus épületénél, amely mellékesen egy nemzeti kulturcentrum is, es hétvégeken a vele szembeni terén utcai kirakodóvásár, fesztivál szokott lenni az év folyamán
    Tömegek szavaztak
    2. – a baloldali mozgalmaknak ez az elszakadt területek elleni magyarellenes hozzáállása bizony melyen gyökerezik a sztálinista hagyományokban, hiszen az orosz megszállás alatt nemzetiségi kérdéseket felvetni bizony rögtön a nagy SZU (CCCP) elleni direkt támadásnak bizonyult volna, hiszen Kárpátaljat a CCCP annektálta.
    Ezt használta ki bátran Csauszesku, a nyíltan Nazionalista szocialista rendszerével
    Tessék figyelni, fordítás – Népi nemzeti szocializmus – másképpen: NAZIONALSOCIALST, avagy NÁCI

    A gimnaziumunkban, ahol a mi osztályunk az első évfolyamon egységesen kilépett a KISZ-bol, amúgy mar meséltem, az osztályfőnökunk iskolai párttitkár volt, mint történelem tanár (mellesleg a part főiskolán doktorált)

    Szóval amikor szoba kerültek bármilyen nemzetiségi kérdések, legalábbis azok a lehetetlen állapotok, üldözések, tömeges kitelepítések, vagy a másik cikknél az Orsós Elemér által citált Beregszászi eset, valamennyi esetben azzal hárította el a kérdést, hogy képzeljük el mennyire lezuhanna az életszínvonalunk , ha egyik napról a másikra mondjuk Erdélyt visszacsatolnak.

    De mostanra mar rég tudom, hogy neki nem ez fajt, hanem mint PARTITKARNAK ezt kellett hirdetnie, ez jött fentről

    Sajnos ez az ami miatt ezt a kérdést az elmúlt nemzedék nem bírta feldolgozni.
    A PARTHUEK szamara ma is ellenség minden határontúli, a magyar NEMZETIESKEDOKNEK pedig a vörös-posztó avagy a vereskendo

    Úgy hogy ezért nincs megoldás vagyis megbékélés racionális alapon.
    Mert a volt komenista rendszer volt hívei máig tagadjak az igazságot, gyávák szembenézni vele.

    Pedig annyi kellene, hogy bocsánatot kérnének a hazugságaikert az elszakadt ATYAFIAINKTOL is.
    És onnantól lehetne számítani az ottani értelmesek szavazataira is, ugyanúgy vagy jobban mint ahogy az O.V.

    De azt azért megmondom, hogy számomra is visszataszító amilyen gyűlöletes módon pontosan a baloldal a mai napig beszél az elszakadt volt hazánk fiairól.

    Ha róluk így beszél, akkor miért hihetne bárki is az ilyen baloldaliaknak??!!
    Hanem sajnos a tobbseg sajnos azt gondolja, hogyha visszakerülnenek a hatalomba egy percig se volnának jobbak mint anno.
    És én megértem az egyszerű emberek félelmet

  • Rodeo11 2:37

    😀 😀 😀 😀 😀 – jaj, a rekeszizmom !!!

    🙂

  • Bendegúz79 11:56

    Például Puskás Ferenc honvéd őrnagy, alias P.Öcsi.

  • Talalom 3:46
    Bendegúz79 és Rodeo11

    Azokat a diktatúrákat és autoriter rendszereket mindenkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (a NOB) segíti hozzá a könnyű sikerhez – az olimpiában rejlő óriási nemzetközi propaganda potenciált illetően – ahhoz képest ingyen. Ezért hajt annyira, tűzön vízen át erre lehetőségre a mi cuki LEGO-Napoleonunk is: https://hu.printerest.com/pin/353110427006319378/

    Még egy megjegyzés a 36-os berlini olimpia, Hitler büszke német bajnokaihoz: A nagyobb részük szinte . e l f e l e d v e . a II. Világháborúban vált valamilyen közönséges háborús halottá… Gondoljunk parádés bevonulásukra a stadionba.

  • Bendegúz79

    Kissé megkésett válaszom az Ön, jan.5-i, azóta sajnos lezárt Moslékkormány c. KMH-cikk 5:31-es kommentjéhez személyes megszólíttatás címén:

    A kizsákmányolás mértéke egy egyszerű számtani feladattal kiszámítható. Azonban a módozatai óriási változatosságot produkálnak, melyek legkézenfekvőbb mai változata a terjeszkedő, illetve a globális tőkekihelyezés, vagyis globális kapitalizmus, ill. imperializmus, ahol a foglalkoztatásból is hatalmas sőt a legnagyobb részesedés… Tegyük hozzá és szóljon a javára, hogy legalább békés (nem háborús), mégcsak nem is hidegháborús működés, ami millióknak ad munkát.

    A társadalmi terjedelemben mért kizsákmányolás tehát ma már világméretű. Az nem csupán a hazai (a „saját nemzeti”) munkásosztályra terjed ki, hanem a világ bármely országára feltéve, hogy az extraprofithoz elegendő, ill. annak megfelelő extra alacsony munkabér legyen belőle kifejhető… Az ilyen távberuházásnál nincs jobb a világon és nincs az Trump védő- és büntetővám, amely az éhbért mint a tőke érdekét képes lenne lekörözni. Ezért ennek bármi címen való megvonása világháborús konfliktus forrása lenne.

    Ja, meghogy azt is kérdezte, hogy ezt a kizsákmányolást ki is végzi el, ki bonyolítja… Hát természetesen a helyi burzsoázia – ti. még Kínában is létezik ilyen. MarxKároly (már bocs hogy e nevet ki mertem írni) ezt a helyi réteget komprádor burzsoáziának nevezte már vagy 150 évvel ez előtt… Tehát ők, akik nem pusztán munkafelügyelők de a telepített eszköz állomány, a gépek őrzői, esetleg bérlői, vagy az amortizált termelőeszközök felvásárlói és gyárépületek, telephelyek tulajdonosai is lehetnek…stb.

    Üdvözlettel: C

  • Geyza

    Te voltal “Hites”
    ?
    Mar bocs, hogy igy szemtol-szembe, de vedd ugy, hogy elotte lenyomtunk ket matrozfroccsot.

  • Kővendég
    2021 január 7
    4:53 de.

    Kedves Kővendég! Nem is olyan régen azt írtad valamelyik cikk alatt, hogy iskoláidra nézve nyolc általánossal rendelkezel. Nem gondolom, hogy bárkivel is összetévesztelek, általában jó a memóriám de ha mégis, akkor elnézésedet kérem!
    Olvasva azonban a hozzászólásaidat, arra biztatlak, hogy nézz körül otthon a ládafiában, szerintem találsz még ott egy – két bizonyítványt a nevedre kiállítva – ez persze aligha feltétele a munkádnak, vagy a gondolkodásodnak, csak úgy megállapítottam.

    A fenti okfejtéseiddel és levezetéseddel pl maximálisan egyetértve – talán épp ennek az apropóján – tettem az észrevételem!
    Olimpia rendezés? Hát ha csak így nem!😀

  • Rodeonak: (az összesre)

    Yoffan akko.

  • Orsós Elemér

    ferenct
    2021 január 7
    1:31 du.

    A 1. pontról nem vitatkozom, mert nem tudom laikusként megcáfolni, de a 2. pontról az a véleményem hogy, a sportipari szakmunkások jamboreeit ne keményen kisajtolt adóforintokból finanszírozzuk, csináljanak inkább nekik a belőlük pazarul megélő szponzoraik és eltartóik prémium játékokat! Sajnos szerintem a talpig gentleman Coubertin báró által megálmodott Olimpia már profitorientált üzleti játékokká alacsonyult! 🙁

  • Ferenct:
    >>”Akkor” a magyar gazdaság bivaly erős volt<<

    Csak nem azt állítja, hogy most nem bivalyerős? Hiszen az állami propaganda most is állandóan azt szajkózza, hogy az, sőt… Csak nem helyezkedik szembe saját Vezérének és Kancellárjának igen határozott álláspontjával?
    Tíz év múlva pedig – mondja Orbán – nem lehet majd ráismerni Magyarországra.(No, kinek a szavait kopirozza? Ki mondta 1934-ben, hogy adjatok nekem még tíz évet, és nem lehet majd ráismerni Németországra? No, ki? Ráadásul az illető "sikerült" is nagyjából tartani a igéretét; 1945-ben már tényleg nem lehetett ráismerni az 1934-35-ös Nemetországra.)

  • Gorgonzola azt mondja, hogy a NOB a Madre Tereza!

    Csak azt nem tudom, hogy hogyan lehet ennyire lemasolni az Orban hazudozasi strategiajat?!!
    Es miert?
    Az Orbán legalább a hatalomért hazudozik, ferdit, csal.
    Nem minden penész nemes. Jó példa rá emberünk, aki egyszerűen csak addig ferditi a valóságot amíg olyannak nem tudja azt látszatni, amivel alá támaszthatja az idétlen villogasat, csakhogy ő is megmondhassa …… hmmmm ….. mit is??

    Majd NOB fog Olimpiai falut, meg stadionokat építeni
    Ellenben igen, hagyjak magukat megvesztegetni, mint ahogy nemrég ország világ elott világosan bizonyságot nyert.
    Persze vissza osztanak a vesztegetési pénzekből, vagyis cinkos társakka lesznek azokkal akikkel kell. Másképp nincs Olimpiai rendezés

    A Riói Olimpia 35 Milliárd dollárba fajt a városnak.
    Nem véletlenül kerültek hidegre a város es az állam vezetői.

  • OK CUKIHARA;

    A hivatkoztt hozzaszollas alanyan mar probaltam a Maga megjegyzese alapjan, az „egyszeru szamtani feladat alapjan kiszamithato” kerdest mar tettem itten, megadott szamok alapjan, DE a fodszerkeszto torolte.

    Talan HA probalom ismet, a Maga kedveert, talan kozolne a foszerkeszto?!

    Csak feletetelezett pelda, de igazan „egyszeru szmatani feleadat alapjan” kerem adja kiszamitott adatait!

    A feltetelezett pelda;
    Maga az ABC ceg tulajdonossa, termel es arusit XYZ termeket.
    En vagyok a Maga alkalmozott dolgozoja.
    Fizet nekem pl. $25-oranket.

    Mennyit szukseges maga megkocvetelni tollem termelni a Maga cegenek javara, hogy kepes lehessen az XYZ termeket sikersen arusitani es cege sikersen mukodesben maradni ,sot novekedni, alaklmazni tobb dolgozokat es termelni tobbet?

    Mennyi osszeget szamutana Maga profitjanak????

    Csuapan matamatikai szamitasat adja kerem !!!!!

    A „VAM” alanyan,
    Minden nemzet, mindeg, vilagszerte gyakaorolta a VAMolas alkalmazasat osidok-ota.

    Amodon korlatozhattak az importokat, a sajat kozgazdasagaik termelo kepessegenek biztositasan.

    Na, ha valaszolna erre?

    Nemzet „A” fizet 25 centet atlag oranket termelo dolgozoinak, amig a masik nemzet altalban fizet 25 dollart.

    Hat nem jogosan vamolhatja azt a termek munkaber-koltseg kulombseget ????
    Jogosan $ 24.75 a termek orankenti keszitesi koltseget ki-egyenliteni???????????????????

    De amikor pl. a US vamol 50 centet, amig Kina vamol 10 dollart a US termeken, hat melyik nemzet kormanya lepte tul az elfogadhato vamolasi hatart????????

    Kerem, sot konyorgom, NE a regi Marxista brochurakbol masolja valaszat!!!!!!!!

    Csupan az „egyszeru szamtani feladat alapjan” tortent szamitasait !!!!!!!

    Csupan amodon lehetnenk kepesek meghatarozni, hogy valoban mi az a jogos es szukseges, vagy kizsakmanyolo jovedelmezese a kozosseg-szamara elmaradhatatlan koz-szuksegleti cikkek termeleensen!

  • ferenct
    2021 január 7
    1:31 du.

    Láthatóan mindenki tévedhet – nekem úgy tűnik Önnek többszörösen is sikerült!

    1) „Tévedsz amikor a görögök olimpia miatti eladósodását hasonlítod össze a magyarországi elmaradt játékok esetleges megrendezési költségeivel.” – írja Orsósnak.

    — Nincsenek magyarországi elmaradt játékok, és annak költségei sem, miután ez a kifejezés egészen mást jelent, mint vélhetően Ön ezt gondolja! Az „elmaradt játékok” esetén Magyaro. pályázott, elnyerte a rendezés jogát, és mindent megtett a szükséges beruházások, és előkészületek terén, ám – a játékok a rákészülés és igyekezet ellenére elmaradnak!

    — A Momentum nem a szívem csücske – bár kétségtelenül vannak szimpatikus, eredményesen dolgozó tagjai – ennek ellenére a Nolimpia c. kezdeményezésük hamvába holt ötlet lett volna, ha nem vevő rá a „közönség!” Tudja, kiállhatok én sokad magammal minden utca sarokra meg főtérre bármi célból aláírást gyűjteni, ha a kutya sem írja alá amit kérünk, mert nem ért velünk egyet! Nem igaz? Szerveződött ugyanis egy maroknyi csapat (Momentum) meghatározott céllal, amihez aztán csatlakoztak több párt tagjai, aktivistái, civil szervezetek stb míg összejött az adott határidőre ha jól emlékszem 260 ezer aláírás! Ahhoz, hogy eredményes legyen a projekt, kellettek ugyanis azoknak az állampolgároknak az aláírásai akik oda kanyarították azt a szükséges adataikkal együtt! Ilyenformán a Momentumra égett „generációk múlva is undort okozó szégyenről” beszélni több mint badarság!

    Ám ez csak egy népszavazási kezdeményezés volt, és mivel összejött a szükséges mennyiség, semmi nem akadályozta meg a kormányt, hogy valóban kiírja róla a Népszavazást – Nem tette! Vajon miért nem? Csak nem attól tartott, hogy nem menne át az Olimpia ötlete? Ezek szerint 260 ezer ember megfúrta egy 9.5 milliós ország „nemzeti törekvését?” Ez szerintem csakis úgy lehetséges, hogy az közel sem volt egy nemzet vágyálma, esetleg a nemzet egy részének az elképzelése /projektje csupán!
    Ezt azonban a Momentum korszakos bűneként felróni több mint igazságtalan vádaskodás!

  • Bendeguz79
    2021 január 8
    3:27 du.

    grizi, mondd, csak nekem itt és sehol máshol, nem fáj ez neked?

    Marx Károlyból megbuktál!

    mondád:

    „Nemzet “A” fizet 25 centet atlag oranket termelo dolgozoinak, amig a masik nemzet altalában fizet 25 dollart.”

    igenám de Nemzet A ezért ad neki családi házat és jólétet, ingyen egészségügyet, ingyen oktatást az egyetemig bezárólag a másik meg mindenért pénzt kér azaz kifosztja és a $25,00 ből marad neki – $47.54 azaz elpusztul és lesz belőle homeless

    hát nem kedves?

  • talalom:
    „a választási metódus megváltoztatása tette lehetővé, hogy akár 35%-os szavazataránnyal uralmon maradhassanak. Nemcsak az egyéni körzetekkel, hanem az ukrajnai, romániai importszavazókkal. Azoknak semmi nem drága: nem az ő bőrükre megy. A választás normális helyeken nem nemzeti, hanem állami ügy. Hiszen nem arról kell szavazni, hogy milyen nemzethez tartozz, hanem arról, hogy az állami keretek között milyen elvek szerint szervezzék az életedet.”

    Tartalmilag teljesen egyetértek, (de azzal kiegészítve, hogy állampolgársági – és a választási – rendszer gyökeres átalakítása ellen annak idején Gyurcsányék által felhozott érvek, „23 millió román”, stb. ostobák és gyalázatosak voltak).

    A valós, de (részben szándékosan, részben ostobán) elfedett kérdés az volt, hogy politikai (hangsúlyozom, nem pedig kulturális!) értelemben mi Magyarország lakossága? Elsősorban „demos”, tehát a tartósan és életvitelszerűen itt élő emberek állama? Vagy elsősorban „etnos”, tehát valós (vagy vélt) etnikai leszármazású emberek állama??

  • Besancon

    „Nincsenek magyarországi elmaradt olimpiai játékok…”

    Vannak!
    A Momentum akadályozta meg egy inkorrekt bp-i kampánnyal és felhasználva azt, hogy városok pályázhatnak az olimpiák megrendezésére – országos szavazással szemben!

    Ez másrészt nagymértékben tovább súlyosbította Budapest vs (fővároson túli-) Magyarország egyébként is nagy ellentétét.

    Fenntartom: A Momentum generációkig nem fogja tudni lemosni magáról a „nolimpiát”

  • Besancon
    2021 január 8
    4:55 du.

    Könnyen lehet, hogy ez a Ferenct azért sikolytozik ennyire az Olimpia hálistennek elmaradásától*, mert valami kis pénzecskéje bánja.

    Tudodd..amint a magyar Parlament háromnegyedre vonatkoztatott alap-kiskátéja előírja: „Nézőpontom az üléspontomtól fögg”

    *Mondjuk..Főncit sohasem érdekelte mit akarnak a zemberek..

  • Kővendég
    2021 január 8
    2:42 du.

    Csak nyolc évet kért a Jobbik által preferált mocskos disznó.
    De tizet kapott…a többi stimt.

  • Olvassunk kérem.
    Mást úgysem nagyon tehetünk
    ebben az önkéntesen karenténes helyzetben:

    https://nepszava.hu/3105325_orban-es-takaroja

  • Bendegúz79 3:27

    Well, 🙂 kedves Bendegúz!

    Természetesen a kizsákmányolás mértéke kiszámítható az „A”cégnél dolgozó John, vagy a „B” cégénél dolgozó Liu béréből egyenként és termékre, árura, vagy szolgáltatás egyedi értékére lebontva is, de ez utóbbi félrevezető lehet…

    KarlMarx szerint célszerűbb megoldás összehasonlítani a maga „A”, vagy „B” vállalata éves nyereségét, avagy a régi jó össz’,nettó(!!!) profitját, osztalékát stb. összehasonlítani a cég által kifizetett munkabér teljes összegével.
    Az összehasonlítás műveletei: [„/” oszt, ill. osztva]

    1.NYERESÉG-BÉR a két”jövedelem”különbsége.(ti.tulaj-alkalmazott)

    2. BÉR/NYERESÉG, ami %-ban adja meg a tulajdonos egyéni, ill. személyes nyereségét ill. a kizsákmányolás* mértékét, tiszta hasznát szemben az azt (a profitot) előállító dolgozói állomány(munkás) össz’keresetével.

    3. Ugyanez egy dolgozó kizsákmányolására lebontva
    = 1./a munkáslétszám

    Ha most Ön kíváncsi két munkás, John, vagy Liu kizsákmányolt helyzetére ugyanezt a műveletet külön is elvégezheti, vagy a könyvelőjével is elvégeztetheti „A”, v. „B” vállalataira, hogy lássa az amerikai munkás hazai egy éves jövedelmét ugyanazért a munkáért, ill. ezek különbségét. Itt most mellőzzük a made in Us és a made in Ch minőségét.

    Ismét üdvözlöm: C

    .

    *Kizsákmányol (ige): Az, aki más munkáját annak értékén alul fizeti ki, avagy az ún.értéktöbbletét (a munkája által hozzáadott értékét) kisajátítja.

  • Rodeo11
    2021 január 5
    3:56 du.

    Neked kötelező az
    Orosz Föderációból érkező ilyen és hasonlü „szakirodalom” ?

    Naaa..csak azzé kérdem mer’hogy ennyire „képben” vagy…

  • BESANCON es a tobbi hozzaszollok csupan a nemzeti-buszkeseg erdekeben beszelnek.

    Magyarorszag teljesen keptelen barmi nyari Olympiat nyujtani, anyagi okai joktsegei miatt.
    S a teli-sportokmolympiaja lehettelenseg!

    Nem letezik elegendo lehetoseg mind a nyari olympiai versenyek megtartasaira.

    De meg a focit sem kepesek megtartani, hol lehetne azon szuksegletnek megfelelo helyeken mind a versenyeket tasrtani parnap alatt????

    S hany kulombozo versenyekrol van szo???
    S hol az u.n. Olympiai village????

    Kezdve, nem letezik elehgendo szallodai helyseg meg a latogatok kisreszerenek sem.

    A kozlekedes, kezdve a repuloterrel, az utcak es auti-utak, nyaron ma is allando dugokban!

    A teli olympia egyszerubb es olcsobb, mert csak a sieles es korcsolyazas lehetosgenek szuksegesegei.

    De Sochiban az is 50 billio dollarba kerult az orosz lakossagnak.
    A realista gondolkodast figyelmen kivul hagyjak maguk!

    Azert ma mar es a jovokben az olympiak csak az elobbi helyeken vannak es lesznek tartva.

    Az olympia oriasi koltseg es kiadas a helyi lakossagnak.
    Az olympiakon csak a hotelok, ettermek, barok es utca-nok jovedelmeznek.
    A helyi lakossag csak rafizet.

    Gyanukodik abban??????

    Keresse az adattokat mind a mult olympiak koltsegein es korulmenyein mielott elkepzelseit allitana barki is !!!!!

  • Kővendég
    2021. jan.9. 6:29

    „Tartalmilag teljesen egyetértek, (de azzal kiegészítve, hogy állampolgársági – és a választási – rendszer gyökeres átalakítása ellen annak idején Gyurcsányék által felhozott érvek, “23 millió román”, stb”

    —————————-
    Ezt nem Kovács László akkori MSZP-s pártelnök mondta a 2002-es választások előtt, még valamikor decemberben?
    Én így emlékszem sőt, arra is, hogy utólag elismerte, nem volt igaza. Ám, hogy valójában mi lett volna „ha” az okafogyottá vált miután akkor elálltak a Népszavazás szándékától, és a magyarigazolványok kibocsátásában látták a megoldást a nem Magyaro.-on élő, de magukat magyarnak valló romániai állampolgárok számára.

    Ugyanezen témában viszont a 2004-es népszavazás érvénytelen volt miután nem mentek el annyian szavazni, mint az szükséges lett volna az érvényességhez, ám – az „eredmény” így is elgondolkodtató, mert az alig 38 százaléknyi szavazatokat összegezve ugyanannyi szólt mellette mint ellene! (igen-nem)

    2004-ben már a Fidesz számára volt rohadt fontos a kettős állampolgárság megadása – sosem fogod kitalálni miért! Persze, hogy Önös érdek, felfogták, hogy ha nyerni akarnak sőt hosszabban akarnak időzni a kormányzópárt szerepében, a megoldás csakis a határon túliak szavazati jogának megadása, és a cél érdekében kiemelt támogatása – erről szólta el magát Mikola István, az elhíresült beszédében, amikor is előállt a tervvel, hogy „csak egyszer kell nyerni, és a határon túliaknak szavazati jogot adni, akkor aztán a Fidesz az elkövetkezendő húsz évre bebetonozza magát a hatalomba” – nem dicsérték meg érte, egy darabig el is tűnt a színről. Az első nyerés után aztán rögtön következett a választási törvény módosítása, a körzetek átrajzolása, szavazati jogok megadása, később a számítógépes „malőr” stb – és máris megvan a megoldás arra, hogyan lehet 49%-nyi szavazatból 67%-ot, és így 2/3-ot csinálni a parlamentben.

    Bár Kovács L. többszörösen belátta, hogy tévedett 2001-ben, bocsánatot is kért érte, de nem gondolnám, hogy ő volt az egyetlen akinek akkor az általa felvetett lehetőség megfordult a fejében, és komolyan számolt volna vele, ettől akkoriban többen tartottak, persze kevesen vallották be! Azt mondod „ostobák és gyalázatosak” voltak? Lehetséges, hogy igazad van, de – vajon mennyivel tisztességesebb az amit Orbán csinált és csinál a mai napig a határon túliakkal, a tetejében a hazai adófizetők rovására? Pontosan tudják mire kellenek ők Orbánnak, a tisztességesebbek, akiben még van tartás, nem is kér belőle, de a baksis mindig jól jön, és talán ezeknek az embereknek eszükbe sem jut, itthon miként élik meg ezt a hazai magyarok – mert ez is sikerült Orbánnak, egymásnak uszítani a bel és külhoni magyarokat! Nagyon úgy néz ki azonban, hogy nem igazán jött be a számítása, kevesebben állnak kötélnek mint annak idején gondolta volna bár igazán nem tudom milyen mennyiségre, számokra számított, ezért aztán „emelni kell a tétet” ami plusz feszültséget, és ellenérzést teremt itthon.

    Amennyiben sikerült valamennyire is megismernem a habitusodat, sejtem most mit gondolhatsz, és igazad is van – egyik erkölcsi vétség sem feledteti a másikat, senkit nem ment fel a tény, hogy de a másik is, ám ha az egyik „szereplőnek” felrójuk, mert gyalázatosnak ítéljük valamely nyilatkozatát, akkor a szemük előtt zajló sokszoros visszaélést, az önzésből és kíméletlen hatalomvágyból fakadó emberi gyarlóság /bűn mellett se menjünk el szó nélkül!

  • SchumackerLady

    Besancon
    5:27 és
    Kővendég
    6:29

    Annyit jegyeznék meg erről a „Magyarigazolvány” gyalázatról, hogy . c é l j á t . tekintve ezt az egész „állampolgárságért hazaffyságot” álszent gondolatot anno, még Hitler Adolf találta ki a „népi német” fogalom, nálunk a Volksbund bevezetésével, mely intézmény már akkor egyértelműen a III.Birodalom expanzív politikai érdekeit volt hivatott képviselni.

    Amikor Horthyék a Müncheni Egyezmény hitleri ajándékaként 1940-41-ben katonailag vonultak be az úgymond’ „visszatért” területekre, a „népi németek” már horogkeresztes zászlókkal, mi több, egyéni horogkeresztes karszalagokkal fejezték ki az irredenta magyarok iránti testvéri szolidaritásukat…

    Aztán hamarosan, már ez a gondolat alapozta meg a két nép Don-kanyarban végződött testvériségét és fegyverbarátságát… – Hiába! Valamit valamiért. Minden azértnek megvan a maga miértje.

    Ma Orban Führer, e nacionalista – irredenta – logika mentén, lénygében e menetrendet követve vezette be a Magyarigazolványt, mint jogosítványt valamire, mely akciósorozatnak a Magyarigazolvány csupán az első fokozata. Ti. több választás idején már határmenti falvakban ideiglenesen bejelentkezett, pontosabban az oda szervezetten(!) bejelentett, néha házanként is többezer ún. igazolványos „magyar” lakó papíron megjelenése, a választások idején megduplázva, megháromszorozva az egyes határon inneni helység lélekszámát. Majd ezt követte a választás napján autóbuszok százaival retúr(!) szervezett – sokszor magyarul nem is beszélő – ezrek határokon által transzferálása a szavazóhelyiségekbe, ki tudja kinek a költségén, „ingyen”…

    A további Magyarigazolványos folytatás a Posványosi Szabadegyetem már eleve provokatív létrehozásában és létében öltenek nap mint nap, ki tudja hová vezető testet.

    Tehát a Magyarigazolvány és a kettős állampolgárság intézményesítése jóval túlmutat ezen intézmények fennkölt elhivatottságot sugalló, illuzórikus maszlagján…

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2021 január 9
    5:27 du.

    2004-ben már a Fidesz számára volt rohadt fontos a kettős állampolgárság megadása – sosem fogod kitalálni miért!

    Ez nem volt szép, mert ilyen alapon akkor Lengyelországot, Olaszországot, írországot stb., ne adj’ Isten még a legpatriótább USAt és Izraelt is el kellene marasztalnod, amiért nem hajlandók idegenbe szakadt vagy tántorgó nemzettestvéreiket megtagadni!

  • Geyza
    2021 január 9
    2:55 du.

    pontosan, ahogy mondod, csak „egyet” felejtettél ki, hogy én ezt a Baszdoszty Délkelet Texas-i kiadásában olvastam, ékes texas-i tájszólással, te meg bartust olvasol, tőle meg lehet tudni azt is ami nincs, de olyan mókás!

  • Géza

    Nagyon színes a rosszindulatú fantáziád.
    Semmilyen pénzügyi érdekem nem kötődött az elmaradt magyar(!) olimpiához.
    Csak annyi, hogy magyarként mondva éppen ideje lett volna egy magyarországi olimpiát megrendezni mert Magyarország általánosan (worldwide) elismert sport nemzet, nagyon sok olimpiai bajnokot adtunk a világnak az ország lakosai számához viszonyítva, stb.
    Neked ezt nehéz lehet felfogni mert gondolom gyárilag ilyen vagy. Ennek ellenére a világ nélküled is működik és lesz még magyarországon olimpia – amikor a nolimpiás hülyegyerekek már régen a süllyesztőben lesznek.

  • ferenct
    2021 január 9
    7:16 de.

    Hát igen.
    A Momentumnak is lehetnek
    jó ötletei.Az Olimpia „megfúrása”
    szerintem a jobbnál is jobb ötlet volt.

  • Geyza
    2021 január 7
    10:05 de.
    egyetlen Országos Jóbarátom :
    A Hazugság nálatok van : En nem szoktam hazudni , az a te szokásod.! Meg elvbará-társaidé : nézd meg hogy beszélnek a gyuriferiék és a hozzájuk csapódott ” kisnyilas -elvtársak”
    undoritó ahogy a magyarországon élő magyarokat ,meg a külföldön élő összes külföldieket hogy félrevezetik.És ezt kint beveszik : Itthon meg a szeretettel idézett igen nagyon kedves Népszavád :Ez különösen megmutatja,hogy a kádárista világból jött komenisták , és ezzel már nemigen tudva mit kezdeni liberalisták,meg nem tudom miegyéb , meg jobbikos nyilasok-fasiszták vagytok — nem tudjátok hova tartotok,a múlt gondolataiban éltek attól már elszakadni nem tudtok,de már fel sem vállaljátok, mintha nem azok lennétek,újat nem tudtatok magotokévá tenni , gondolkodásotok egy helyen lefagyott : és a mikor ez bekövetkezett attól kezdve csak rettenetes mocskos módon szidtok mindenkit , kívántok mindenkinek minden rosszat,mert nem az valósul meg most amit TTTTIIII akartok.de nagy hátországa van a pénzügyi világból amit most képviseltek ill. azon pénzügyi emberek mellé csapódtatok , akik támogatnak benneteket és azokat csináljátok amit ők mondanak —és azt hiszitek a ti gondolataitok érvényesülnek.!
    De nem számít nektek csak az , hogy gyuriferi győzzön,mert ő a múltból jött emberetek — így gondoljátok– és azt hiszitek vissza hozza a káder rendszert , mely megölte az 56-sokat , lelőttek a Kossuth térre …. stb stb.
    Merjük remélni , hogy ez nem fog bekövetkezni,mert az rosszabb lesz mint a kádár-rendszer –mert a nácik is mellétek csapódott , behívtátok őket ( baljobbikos vonal)
    ők lesznek a ti verőlegényeitek!… meg amit csináltak ezek korábban !!!
    No meg kinyílnányítjátok , hogy törvénytelen eszközökkel is véghez viszitek amit akartok !!! A puding főpróbája már zajlik is Budapesten!!!
    Na ezeken gondolkozzál , meg gondolkozzon a cikk írója,ne azon a sok marhaságon amit a ludasmatyis gondolkodás elő tud hozni belőletek.
    Remélem , hogy nem forgatjátok fel Magyarországot ! Nem csináltok további gyilkolásokat , nem teszitek tönke az országot , nem áruljátok ki a magyar vállatokat stb.stb.stb.
    üdvözletével

  • Miklós bá’
    2021 január 7
    11:02 de.
    Leragadtál Miklós bácsi
    üdvözletével

  • SzandiMandi
    2021 január 6
    7:52 du.
    Figyeld meg — be fog igazolódni,hogy az egész nyári–pénzügyes-elvtárs által finanszírozott –országfeltúrásnak a végeredménye az egész , ezt kiprovokálták , behúzták a csőbe azon embereket aki békésen tüntettek, de a balhét a baloldal , intafa meg a pénzügyeselvtárs csinálta,hogy a végén még rá tudja húzni a jobboldalra a vizes lepedőt! — mielőbb gondolkodni kéne írás előtt
    üdvözletével

  • Besancon
    2021 január 7
    7:09 de.
    Gondolataid nem bírom felfogni— annyira nem vagyok képzett, de ha elolvasod amit Géza Országos Jóbarátomnak válaszoltam az előbb — rájöhetsz ki hazudik és hol vagytok Ti és miről mit és hogyan gondolkodtok – biztos a kádári 5.számú igazolvánnyal rendelkeztél , csak felvállalni már nem tudod.No meg mire,hova akartok kilyukadni a „szocialista-baljobbikos , szdsz-es”gondolatvilágotokkal,! k.p. Barátod biztos megköszönné , hogy emigyen megvédted és a világ legjobb emberének kiáltottad ki.
    üdvözletével

  • ferenct
    2021 január 10
    6:37 de.

    Örömmel hallom.
    De sportnemzet helyett
    legyünk inkább normális nemzet.
    Tudod öreg, előbb egy pár cipöt kell venni, autót csak utána.

  • Úgytűnik megint HUNT*
    tyúkeszemére léptem, vagy mi…Hogy ennyire rikácsol itt.

    *HUNT = HazUdós Náci Tóthpéter

  • Rodeo11
    2021 január 10
    6:34 de.

    Tudsz olvasni (is ) ?
    Miamanó. Eddig azthittem
    csak Vágnerul értesz.Tekintve
    hogy mindig azt látom a prenáci dalművész
    förmedvényeiből próbálod elénktárni a valóságot.

  • OK CUKIHARA hol a valasza az „egyszeru szamtani feladat alapjan”???????

    Miert nem reagalt a sajat allitasa alapjan, amit allitott elobb, miert csak a hosszu jelentektelen blah-blah-okat ismetelte???

    Menyit lennek szukseges maganak termelni es menyit zsakmanyolna maga ki engem az emlitett $25 oraber alapjan????

    A maga regalasa alapjan minden jogom lehtene legalabb tiz dollaros oraber emelest kovetelni es sztrajkolni ha azt mag nem adna.

    De azon-modon mennyi-idon-belul menne tonkre a maga cege?

    Vagy talan maganak az „egyszeru szamtani feldatt”-al van problemja????????????????????????

    Nem megy a „szamtan”, vagy tul sokat magolt a teljesen jelentektelen propaganda szovegekbol ?

    Maga ketsegtelenul nem csak oriasian sikertelen, de oriasian kizsakmanyolo kapitalista is lenne elobb.

    S az maga alatl felhozott „hasonlitas”-a alapjan a tenyek a bizonyitekok allitasomnak!!!!!

    A Marxista elkekepzelesek alapjan mukodo kozgazdasagok soha, sehol nem mukodott, meg az NSZK-ban sem, a szocoalizmus kirakat orszagban sem.
    Az valora tunt 1990-ben!!!

    Az a valosagbeli hasonlat!!!!!!!!

    Maganak nem lenne semmi alapon joga elni mashol csak Cubaban, Venezuelaban, Eszak Koreaban.

    Vajon mi alapon latja jogat elni egy NEM Marxista gazdasagi tarsadalomban???

    Nem latna hogy csupan kizsakmanyolja a szabad-kozgazdasagi tarsdalmat ottan elni???

    S nem mis emlitheto a Marxista elveken letezo hazdasag „kozgazdasag”-nak mert NEM kozossegi, csupan az allamhatalom, illetve a PART az egyedulli kizsakmanyolo kapital;ista.

    De hat Marx Manifestoja nem azt kovetelt megsemmisiteni, a kapitalista uralkodo tulajdonost?????????????

    Tehat Marx elekpzelese on-pusztito elveben es gyakoprlatban is!!!!!!!!!