Orbán zsarolja Magyarországot

2021 január 24 9:58 de.72 hozzászólás

A nemzet miniszterelnöke ráérzett arra, hogy a magyaroknak elegük van a korlátozásokból. Szeretnénk visszakapni a régi életünket, ami nem volt mindig jó, de legalább normálisnak látszott. Orbán Viktor rájött, hogy pártoktól, felekezetektől függetlenül, mindenkinek elege van a bezártságból.

Még a fideszeseknek is tele van a hócipőjük, bár ők nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt bevallják. Amerika ebből a szempontból szerencsésebb hely: ott a republikánusok közül sokan kimutatták, hogy elegük van Donald Trumpból. Megmaradtak republikánusnak, de Trump eszelősségéből nem kértek. Nálunk nincs olyan fideszes, aki merne szembeszegülni Orbánnal. Aki szembeszáll vele, többé nem fideszes.

De nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy Magyarország miniszterelnöke visszaél azzal, hogy szeretnénk újból normálisan élni. Tudja ezt, és zsarol bennünket. A kínai és az orosz vakcinát szeretné ránk erőltetni, minél hamarabb és minél nagyobb mennyiségben.

Hogy miért ez a buzgóság, azt csak ő és környezete tudja. Nekünk, többi magyarnak, legföljebb sejtéseink vannak. Az biztos, hogy néhány elvakult Orbán-hívőt leszámítva, mindenki meg van győződve arról, hogy valami sötét ügy húzódik a háttérben. Például az, hogy Orbán és csapata keresni akar a kínai és az orosz vakcinán. Merthogy, a Pfizeren nem kereshetnek, azt ugyanis ingyen kapjuk a sokat ócsárolt Európai Uniótól. Ahol nincs mit, ott nem lehet lopni, abból nem lehet pénzt csinálni.

Lehet az is, hogy Orbánék nem keresni akarnak, hanem törleszteni. A Budapest-Belgrád vasútvonalat a kínaiaknak, Paks 2-t az oroszoknak.

Az mindenesetre beszédes, hogy jó szándékot szinte senki sem sejt az orosz és a kínai vakcinák látványos erőltetése mögött. Főleg, mert ezekről az oltóanyagokról mindenki tudja, hogy milyenek. A tízmillió vakcina-szakértő országa lettünk, lélekben tizenötmillióé.

Ezért mondja a nemzet miniszterelnöke, hogy amíg nem lesz tömeges oltás, addig nem oldják fel a korlátozásokat. Orosz és kínai oltóanyaggal zsarol bennünket, olyan vakcinákról hadovál, amelyekről alig tudunk valamit. Nem is kell, hogy tudjunk. Laikusok vagyunk, nem szakértők. Orbán sem szakértő, ő még nálunk is rosszabb: politikus.

Most azzal áltat bennünket, hogy nekünk az a jó, ha az lesz, amit ő akar. Mari néni Dunarettentőn, és Józsi bácsi Békésborzadályon még hisz neki, beveszi ezt a maszlagot, de a Mari nénik és a Józsi bácsik fogyóban vannak.

Odáig jutottunk, hogy sokan azért nem akarják a kínai vagy az orosz anyaggal beoltatni magukat, mert Orbánék ezt ajánlják. Ezt nevezik bizalomvesztésnek. Mert amúgy sem az oroszokkal, sem a kínaiakkal nincs bajunk úgy általában, bár vannak olyan oroszok és olyan kínaiak, akiktől nem vásárolnánk használt autót.

A magyarok közül sem mindenkitől.

Nem vagyunk annyira szabadságszeretők, amilyennek hazudjuk magunkat, de azt nehezen viseljük, ha zsarolnak bennünket. És ha azzal hitegetnek, hogy akkor járunk jól, ha az lesz, amiből Orbán és csókos barátai hasznot húznak.

72 hozzászólás

  • csak szólok a ruszki és kínai vakcina legalább 10szer annyiba kerül az országnak! =))

  • Két nappal ezelőtt az a hír járta, hogy Orbán nyomására az illetékes magyar hatóság engedélyt adott az orosz, második generációs un. vektor vakcina kzárólagos magyarországi alkalmazására.
    Ma azt hallom, hogy NEM ADTAK KI ILYEN ENGEDÉLYT. Csak az oroszhatóság az általa engedélyezhető területre.
    Most a taralyos miniszterünk aláírt 1 milió ilyen vakcinára egy megrendlést az oroszoktól. Három részletben való szállításra, aminek az első részlete akkor lesz itt, ha már a Pfitzer is leszállította a kissé (de okkal) késő vakcina rendelését. Ingyen. Az orosz vakcina adagja pedig 10 forintbe kerü és a szükséges két oltás közül a második nem azonos biológiai összetételú, mint az első.
    Az uniős engedélyű, harmadik generációs vakcinák eddig megkapott vakcinák oltás-szervezésével is gond volt.Vajon mi lesz, ha még a teljesen másképpen kezelendő orosz vakcinák logisztikáját kellene megszervezni?
    Eddig is a legfőbb gond volt a lakosság és az illetékes e.ü. szervek informáltságának a hiánya. Mi lesz ezután?
    Két nappal ezelőtt még elfogadtam volna az orosz vakcinát, de a kínait akkor sem. Ma már az oroszt se engedném beadatni.
    Ezt “sikeresen” elérte a kormányzati kommunikáció. amit leginkább csak hazugságok katyvaszának tudnék nevezni.

  • Nagy tisztelettel olvtársaim iránt: nem értem ezt a bezártság-hisztit. Az ismerőseim többsége “békeidőkben” is évente 1-2-szer járt vendéglőbe, színházba, kirándulni. Ha dolgozik azért, mert nincs ideje – szünnapokon inkább otthon pihen. Ha már nem, akkor meg ennél többször nem nagyon tudja vállalni a kimozdulás költségeit. Ez nem a szegény réteg: mindannyiunknak van nyugdíjunk vagy munkabérünk – nem is minimális. Nem járunk egymáshoz sem – beszélgetünk minden nap telefonon. Ha valamelyikünknek mégis segítségre van szüksége, a legmozgékonyabb beül egy taxiba, és intézkedik. Nem fostorgunk feleslegesen a boltokban jómagam korábban is kb. hetente egyszer jártam bevásárolni, most a fiam gondoskodik a beszerzésekről.
    Vakcina ügyben egyelőre figyelek – nincs előítéletem egyik készítmény iránt sem. De amennyire tudni, egyik esetében sem tisztázottak pl. a mellékhatások, a lehetséges következmények. Ehhez idő kell.
    Uralmat ajánlok mindenkinek: ÖNURALMAT!!!
    Bár azért az éberség sem árt. Úgy látom, a közvélemény hiszterizálása elsősorban a kormány keze alá dolgozik.Ennek ürügyén lehetett az egészségügyet a katonák kezére adni, és most már a közbiztonságot is fegyveresekre bízni.

  • George RONA
    2021 január 24
    10:16 de.

    De legalább feleannyira hatékony. Vagy még annyira sem.

    Nagyarnak azzé jó nemde ?

  • Megoldas a fideszszavazoknak beadni az orosz es kinai vegyszert! Önkéntes alapon jelentkezhetnek ra(, es akkor megtudjuk hanyan is vannak.)
    A többit pedig a külhoni magyaroknak fel lehet ajánlani! Önkentes alapon beolthatóak.
    Romániai magyarok is kaphatják. Kivanycsi vagyok, hañyan fogadjak el o1g-től

  • Csak a pénz lopás, korrupció miatt veszi az Orosz és Kínai oltóanyagot a rablóvezér. Bejelenthetnek bármilyen összeget, sok milliárdot és kenőpénzt fizetve, az Oroszok és Kínaiak némák maradnak a titkos szerződések árairól. Az oltóanyagok $2.75 és 5.50 között vannak eladva fejenkénti adagban. A Pfizer ampullák egy része akár három emberre is elegendő oltóanyag és azok ára az EU számára $13.00 alatt volt az első szerződés szerint, de olcsóbb lesz a következő szállítmány.
    Csak a Fidesz! Csak a korrupció! Csak a lopás!
    A viktor is ismeri az EU közvéleménykutatások eredményeit, amiben a magyar emberek 68%-a tudja és nem ellenzi a korrupciót, különösen, ha részesei lehetnek.

  • George RONA
    2021 január 24
    10:16 de.
    csak szólok a ruszki és kínai vakcina legalább 10szer annyiba kerül az országnak! =))

    Én is csak szólok,hogy a cikkben az van írva,hogy a Pfizer féle vakcina 0-ősszegbe kerül.Akkor most a ruszki és a kínai hivatalos áron 0000000000×0 áron kapható?

  • Föld S.Péter!
    Csak halkan közlöm:

    Elegünk van a vírusból,az idióta és jellemtelen EU-ból,az idióta ellenzékből és mellékesen magából is!!!!!!
    A kormány mindent megtesz,hogy biztonságos,jó vakcinát szerezzen be,más forrásból is,mivel a Pfitzer és a Moderna nem győzi kapacitással a gyártást,a kinai nem teljesen oké,de a brit és az orosz igen (közel 100 %-os)
    Próbáljon meg tájékozódni,és nem uszítani,akkor is ha netán ezért fizetik…..!
    Na pá!

  • Ami pedig a régi és az új amerikai kormányt illeti,sok kétes információ van…. mindkettőnek lehet igazsága….de ahhoz,hogy Föld.S Péter mondjon erről véleményt,ahhoz ő túl kicsi..és tájékozatlan,pláne,hogy még az itthoni helyzetet sem képes felfogni!

  • Amig az EU már jogi útra lép a vakcina-gyártók lecsökkentett szállitásai miatt, s amikor Merkel is már az oroszokkal tárgyal,- akkor Földes úr elkezdi terjeszteni legújabb rágalmait. A sületlenségek megelőzésére: a vakcinák ára szinte egységes: 18-22 USD. Az oroszoké is…., kedves “George” !

  • “Indiában a helyi elit a nyugati vakcinákat használja míg a népet a saját indiai oltóanyagukkal oltják be.

    Mi ezzel a probléma? 60 év fölött problematikus!
    Az orosz vakcina, a kínaiak és az indiaiak hagyományos oltóanyagok, melyek azon az elven alapulnak, hogy a legyengített vírust oltják be. Majd ennek eredményeképp a szervezet immunrendszere ellenanyagot fejleszt ki és kialakul a védettség. Csakhogy 60 fölött a szervezet reakciója már távolról sem biztos…

    Kínában ezért nem oltják a 60 fölöttieket viszont nagy mennyiségű Pfizer-Biontech vakcinát vásároltak az elit számára …”
    .
    https://fuhu.hu/az-orosz-va
    .
    a csuti geci, és a bandája már rég be van oltva a pfizer-biontech vakcinával
    te meg vakujj paraszt, dögöjj nyugger!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok
    .
    .
    Ps.: a sváby műsorában a második riport kivételesen – számomra érthetetlen módon, mert az atv a csuti geci seggevége hely a német trumpimádó sanya tévéje – egy teljesen korrekt riport ment le a csuti geci ámokfutásáról, amit a vírussal kapcsolatban emutatott.
    .
    aztán a végén egy jakab ferenc nevű pécsi “professzor” virológus, aki a csuti geci által létrehozott akciócsoportban kutattya a vérust naty-naty elszánnccsággal, azt pofázta, hogy bármilyen oltás jó lesz!
    .
    a jó kurva édes anyádat, te patkány féreg!
    .
    bevallotta a műsorban, hogy őt már beoltották a pfizer-biontech vakcinával, tehát ő a legjobbat, legmodernebbet kapta meg,
    .
    DE
    .
    a nép, az istenadta nép elégeggyen mekk asszall amitt kapp a veszíírtűű!
    .
    a szíve rohadjon ki az ilyen férgeknek elevenen!!!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  • Kicsit qrvara kezd unalmas lenni az akármilyen oldali politikai hiszti.
    Az, hogy a T. szerző megint kapott pár flekket helykitöltésre, az egy dolog. De nem Lehetne legalább nyomokban konzekvensnek maradni?

    “A nemzet miniszterelnöke ráérzett arra, hogy a magyaroknak elegük van a korlátozásokból. Szeretnénk visszakapni a régi életünket, ami nem volt mindig jó, de legalább normálisnak látszott. “… “Még a fideszeseknek is tele van a hócipőjük, bár ők nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt bevallják. ”
    ….”Amerika ebből a szempontból szerencsésebb hely: ott a republikánusok közül sokan kimutatták, hogy elegük van Donald Trumpból. Megmaradtak republikánusnak, de Trump eszelősségéből nem kértek. ”

    Elhiszem, hogy Trump lábon hordta ki az agyhalált, de hogy kerül egy nexusba az amerikai reform republikánusok csapata a magyarországi karanténnal?
    Amúgy a hazai karanténnak pont akkor lesz vége, amikor
    1. Orbán konszolidáltnak érzi a hatalmát;
    2. Vagy Orbán beviszik a zárt osztályra;
    3. Az ország gazdasági helyzete tarthatatlanná teszi, mert már hazudni sem lehet túlélést;
    4. Kimegy az utcára a felnőtt lakosság 30%-a egy akár szó szerint ütőképes ellenzéki vezetővel az élen, és kormányt vált;

    Aki ugyanis azt hiszi, hogy a vírus vekkerre ébred és fertőz este 8 után, az hülye. Aki azt hiszi, hogy a közértben ugyan elég a másfél méter, de egy étterem fél házzal sem nyithat ki, mert ott sokkal jobban terjed a vírus távolra, az is szedjen más porokat. Aki azt hiszi, hogy nem alapvetően egy burkolt politikai és hatalmi indíttatású gyülekezési tilalom van, az mártsa hideg vízbe a fejét és jó reggelt. A bodaosztályú dísztrollok felmentést kapnak. Ők egy hatalomváltás után úgyis a hirtelen felébredt seggnyalók derékhadát fogják alkotni.

    “Főleg, mert ezekről az oltóanyagokról mindenki tudja, hogy milyenek.”
    Mesélj kedves szerző milyenek? Fejtsd ki kérlek. Kezd az immunglobulinokkal. Köszi. Szerintem pont fogalmad nincs. Ahogy sokaknak (nekem sem). De szerintem a többiről sem.

    Amúgy pont szembefogalmazol a következő gunyoros felütésnek
    ” A tízmillió vakcina-szakértő országa lettünk, lélekben tizenötmillióé.”

    O.K. ha Chris kiengedi elnézést is kérek mindenkitől. De ha a tisztelt plebsnek orvosi kérdésekben politikai hangulatkeltés kell, akkor áztassák langyos vízbe a kedvenc párszónokukét, aztán adják azt be maguknak.

    De utána kéretik oltári nagy kussban lenni, akkor is, ha bármelyik vakcinától kinő a harmadik fülük.

    Köszöntem a türelmet. Az enyém elfogyott.

  • Boda Marcsi
    2021 január 24
    2:31 du.

    Idióta jellemtelen agyhalott a kedvenc főnőköd. Az ellenzék viszont idióta. Mert továbbra is egymással vannak elfoglalva. Viszont az emberek sem jobbak.
    Az oroszoknál is tüntetések vannak, de itt nincs egy olyan ellenzéki vezető, aki nem százezreket, hanem akár csak ezreket meg tudna szólítani.

  • Göllner András

    Ni csak mit látok !!! Visszajött a györgy az önként számüzetésből !!! Hanyadszor is gyurka??? Úgy látszik nem birod a kinn létet a Boda Marcsi nélkül, mi?? Visszacuccoltál a lavóroddal, csalánkiütéseiddel hogy eljátszd megin’ azt a verditt a KMH alúljárójában. 🙂

  • György Molnár

    “Mari néni Dunarettentőn, és Józsi bácsi Békésborzadályon még hisz neki, beveszi ezt a maszlagot, de a Mari nénik és a Józsi E bácsik fogyóban vannak.” Ezek sohasem fogynak el Magyarországon, bizonyíték rá az előző úgy 1100 év……Bent ülnek a Parlamentben és minden olyan helyen, ahol lopni lehet……

  • György Molnár

    Boda Marcsi-nak üzenem: A PATIKÁK MÉG NYITVA VANNAK…….Gyorsan pótold az elfogyott gyógyszeredet……A lélegeztető gépről már csak a temetőbe visz a Fidesz……Ha Fideszes voltál, akkor díszsírhelyre…..

  • Göllnerbandi:

    Az azért van mert a Lehárblogon mintha törölték volna egy múltheti befirkálását.

    Nem az első eset hogy a Gyurka ott is kiharcolja a tiltást hehehe

    (lehet hogy tévedek. Mintha egy pillanatra láttam volna a rinyálástát, de éppen jöttek hozzám. Mire másfél óra múlva visszatértem a géphez. már nem találtam az írását.)

  • Boda Marcsi
    2021 január 24
    2:31 du.

    Nekünk meg itt az idióta jellemtelen hazudós Bodákból és Gyuri10-ekből van elegünk

  • “Orban Zsarolja…”

    De igen sok cikkek es hozzaszollasok alitottak mar itten ,hogy Orban “diktator”.

    De hat akkor az hogyan lehetne va;losag, hogy egy diktator zsarolhatna onkenyesen uralt alattvaloit ?

    Hoszen ha Orban valoban diktator, csupan egyenlo, vagy magasabb-fokon levok zsarolhatok.

    A diktatook azok mindenhatok, mindenek folottiek !!!

    Hogy felejthettek el azt a magayrok ?????

  • Andrew_s
    2021 január 24
    8:05 du.

    kackac, oroszoknál most éppen a rossz fával tüzelnek a “tüntetgetők” bérmunkában egy köztörvényes sikkasztó akinek már 12 szer meg kellett volna halnia és a Lenin mellett feküdhetne bebalzsamozva ha a demokratikus propaganda igaz arról, hogy meg van mérgezve Novi puszi val ami köztudottan a világ legerősebb politikai mérge… még soha senki sem halt bele de néhányan mérgezés előtt hirtelen elutaztak a szomszéd brit városba, a német katonai laborok sem tudtak mást mondani nyavajnyij ról, mint hogy nagy valószínűséggel bekapta de most kemény egészségnek örvend azután meg gyilkolták (ha az összes demokráciák onnan a SARS mellől amivel nem tudnak mit kezdeni aszongyák, akkó’ annak úgy kő’ lönnie vala)

    érdekes módon az usa nem tiltakozik a moszkvai tüntetések ellen de a saját kongjesszusuk elleni akció az nagyon nem esett nekik jól…tudod van sapkája? nincs? durr bele! és még nem is kérték, hogy impiccseljék meg a Putyin-t (mert utána a Zsirinovszkiy lenne??? az meg bevallottan kommenyista)

    bonyolulttá lett a nemzetköz, nagyon élvezem olyan tréfás dolgocskák vagynak lévén

  • Étteremben másfél órát töltenék másokkal együtt (rendelésre várva és elfogyasztva a 3 fogásos végül elkészített kaját), míg élelmiszerboltban célirányos vásárlással 10 percet.

    Ami meg a vakcinákat illeti, tesztelésen vesz részt mindenki, aki oltakozik. Mert ezek a vakcinák nagyon gyors fejlesztésen estek át, idő nem volt minden korosztályra és minden alapbetegségre kiterjedőn tesztelni a mellékhatásokat. Ezeknél csak egy a lényeg, egyik sem okoz szövődményes tüdőgyulladást, és semmilyen kialakuló más szövődményt nem tapasztaltak eddig.

  • Rodeo11
    2021 január 25
    2:20 du.

    Méreg-ügyben már múltkor ismertettem a véleményem.
    Olyan lehet, hogy az ügynök béna, áruló, bármi, és a tag nem kap mérget. De fenntartom, hogy szerintem ezekből szubletális dózist kapni/adni nagyobb előkészületet igényel, mint odadobni még egy késhegynyit a biztonság kedvéért.
    Csak összehasonlításként: közforgalomban levő növényvédőszer (és nem a tiszta hatóanyaga) is volt olyan, amiből 5-10 milligramm /testsúlykg az LD50 ez azt jelenti, hogy 1 gramm 50%-os eséllyel megöli a pacákot és ez nem titkos hadiszer, hanem talajfertőtlenítő granulátum.
    Lehet, hogy Navalnij háromnapos pörköltet evett, és megbuggyant sört ivott utána. De ha meg akarták volna ölni mérgezés által, akkor most halott lenne. Szerintem.

  • A gyilkosok emlékműve
    1945 elején két fronton zajlottak a harcok Budapesten. Míg a német és magyar csapatok a szovjet előrenyomulást próbálták visszaverni, a nyilas pártszolgálatosok, akik korábban átlagos életet éltek, cipészek, pékek, villanyszerelők voltak, embervadászatba kezdtek a belső ellenségnek minősített honfitársaikkal szemben. A XII. kerületben, a mészárlások közvetlen közelében ma egy kardot markoló turul-szobor emlékeztet az ép ésszel felfoghatatlan bűnökre.

  • Hát ez az, kedves Bendeguz!
    Ebbe bizony benne vagyunk mi, itthon élő magyarok is valamennyien.Mondhatnám: A zsrnok elűzéséhez feltétlenül szükséges nemzeti morál bizony oda van. EZÉRT viseljük el már tíz éve és uganezért kilátástalan a helyzetünk.

  • Göllner András

    @ Geyzuka

    A Gyurka egy uborka. Már rég befőtt neki.

  • Gyuri10
    jan.23.5:53

    Gondjai lehetnek a matekkal de ez legyen az Ön problémája!

    Egy már lezárt cikk ( Nem a kínai … stb jan. 23.5:53 ) alatt olyan valótlanságot állít Geyzáról amelyet ő már többször megcáfolt, elég közérthető érvekkel – és meglep, hogy még a legvalószínűbbet sem veszi figyelembe, már mint, hogy életkora szerint 1961-ben Geyza aligha lehetett “verőlegény” nem csak a Maros utcában, de bárhol (se) miután akkoriban max. tizenéves lehetett ( jó esetben 12-13.)
    Nem tudom a szervezet akire hivatkozik kiket “foglalkoztatott” de van egy olyan érzésem, hogy nem igazán gyermekkorúakat! Túl azon, hogy az Ön rögeszméje alapból nem egyeztethető össze Geyza személyiségével, még ráadásul erősen becsületsértés szaga is van.Tudja ezt bizonyítani? Gondolom nem, mert máskülönben már megtette volna! Azt nem tudom, hogy Ön szándékosan állít valótlanságokat, ill. tudatában van- e ennek, vagy netán önmaga is tévedés áldozata, de az eredmény szempontjából majdnem mindegy. Miért gondolja, hogy a személyes tragédiája, meg a vélhetően igen magas életkora felmentést ad mindenre?

    Azon kiváltképp csodálkozom, hogy C. Adam mint moderátor/laptulajdonos átengedte ezt az “írást” – hiszen láthatóan fenn kellett volna akadni azon a bizonyos rostán! Ön egyébként rendszeresen a saját személyes gyűlölködésére használja a lap adta véleménynyilvánítási lehetőséget, kvázi rendesen visszaél azzal, hogy C. Adamnak mint a lap egyedüli működtetőjének vajmi kevés ideje lehet a tételes átolvasásra, moderálásra, nem tudok ugyanis elképzelni más okot, hogy ez az írás itt megjelent. Miért gondolja hát, hogy az Ön sajátos bosszúja /gyűlölete /ellenszenve – hívja aminek akarja – bárkit is érdekel, és feltétlenül ezt akarja olvasni a KMH oldalain?

  • Jo estet

    Minthogy talán vannak egyen-ketten itten akik a valóságból ami a világban ippeg zajlik, be vágom ezt a site-t ide.
    Remelem a mesterseges-intelligencia censorunk, vagy maga főszerkesztőnk beengedi, mert ugyan nem szokott kivágni, de nemrég az ENSZ-WHO síte-t akartam közkinccsé avanzsalni, na ugy kilettem penderitve mint a rodeio arcképe …..

    Tehát a világban ez történik kisdobos-kispajtasok: (a kivénhedt ifjugardistak, munkásőrök nem osztanak, még csak nem is szoroznak)
    Olyan, de olyan szánalmasnak vagytok, vagy olyan foldbutak – a cikkről mar ne is szóljak – hogy egyszerűen az ujjamat kell harapdalni, hogy konstatáljam, hogy ébren valék.
    Bar mar írám többször hogy a világban elképesztően súlyos dolog történik éppen, de ti itt, a nagy többség egymás seglukaval vagytok elfoglalva. Mint ahogy a múlt század harmincas éveinek végén, apáink-nagyapáink

    https://www.weforum.org/great-reset/

    Ez a Davosi-fórum honlapja.
    A jelszó

    Great-Reset

  • Besancon
    2021 január 26
    6:15 du.

    A Gyuri10 mindenkit mocskol aki a NET-en megtalálható korábbi írásai alapján megmutatja hogy évek óta folyamatosan hazudik itt és más oldalakon is.

    Ráadásul az állítólagos -melldöngető- Holokauszt-túlélő zsidó
    a neonáci Jobbik ide küldött ágenseivel ápolt mindig is jó viszonyt.

    Ez már odáig fajult hogy a féleszű antiszemita Bodamarcsival itt tervezgették a személyes találkát.

    Azhiszem ez nem szorul magyarázatra a Gyuri11 mentalitását illetően.

  • Besasncon:
    Azért azok a korai hetvenes évek szép idők voltak 😀 😀
    A Kékgolyó étterem és környékén 😀
    Éppen minap néztem a Nagyenyed utca felső végén lévő éttermet, abban is valami bank vagy nemtom miafene van már.

    A Maros utcai zöldséges helyén autószalon lett vagy 18 éve. Mert az kuvvául kell az embereknek. Annélkül nagyon nehéz a mindennapi élet.

    A Városmajor utcában volt/van egy bőrdíszműves. Érdekessége hogy ott vettem az első farmeremhez az első jó széles övet valamikor 1968 ban. Az még megvolt kb 5 éve.Amikor a motoromhoz vettem ott pár kisebb bőrszíjat.

  • Orsós Elemér

    Az mind semmi, mert a németek már Orbánt is tullicitálták avval hogy, Schleswig-Holsteinben februárban beüzemelik a nótórius vírus- és oltástagadóknak kialakított első(mert többet is terveznek!) internáló tábort, ahol ezektől a véleménybűnözőktől -a köztörvényesekkel ellentétben- még a kondicionáló termeket is megtagadják, ami felháborító! 😀
    https://youtu.be/mvcDPRpHTiM

  • De tegyük félre ezt a hazudós sza…rdarabkát és beszéljünk a valós problémákról :

    https://nepszava.hu/3107518_szputnyik-elhallgatott-ketsegek

  • Sajnalom Kedves PRESBITER:

    Amint az elmult ezer-ev tortenelmi adtai bizonyitja, a Magyarok elvezettel jatszak az “aldozat”-szerepet!

    Az nem kovetel semmi tetteket, kepesseget sem szorgalmat.

    Csupan remelni a vilag sympatiajat!!!!

    Hat mi mas lehetne egyszerubb es konnyebb???

  • Ne foglalkozzunk a mocsxkolósó Gyuri10-el, mikor itt sokkal lényegesebb problémák vannak :

    https://olkt.net/egeszsegugyi-torveny-szerint-beleegyezes-nelkul-is-beadhato-a-koronavirus-elleni-vakcina/

  • És mi a mai magyar helyzet? Marad a Turul:

  • Igen kedves cikk szerző Péter úr !

    Ez a cikk most egy borzalom ! Mindent összekavar amit lehet.Ön tulajdonképpen a második politikai felszólaló K.P. után.Ön és K.P. szerint az a jó ha a “tömeg” nem oltatja be magát — mert akkor lehet majd a zorbánt hibáztatni mindenért.Tudja-e kedves szerző úr, hogy gyerekkorától minden vakcina Oroszországból jött , csak akkor Szovjetuniónak ” hívták ! Akkor jó volt a vakcina ? Jó volt hisz azért tud még most is élni– közel hét évtizede– hogy azok a vakcinák megvédték ! Bár lehet ,hogy 69-után előjön a mellékhatás — ezért most az orosz mellett kínaival is be kellene oltatni magát
    t hátha közömbösíti ezeket.
    Nem akarom én Magát bántani! Önt? Téged? Nagyságos szerző Urat , le kell írni megszólítás módját nehogy lelkét megbántsam !Hajlandó vagyok Országos Jóbarátommá fogadni , mint Geyza Barátomat.Mert én szeretem a tisztességes embereket— csak annak is kell tudni látszani.
    Mivel magyarázza azt , hogy beállt a gyuriferi féle csapat mögé és minden áron lebeszélni akar az oltásról,mint K.P. elvbarátja.
    És mit mond a gyöngyösi polgármester soron kívüli vakcina oltakozásáról? Félnek , hogy nekik a kínai jut és lehet hogy még azért fizetni is kell majd , mert azt a zorbán veszi saját pénzből?( és a polgármesteri kiharcolt fizetésből nem telik )
    Egyik oldalon — mint e cikk írásakor te is támadod az oltást és sunyiban pedig valahol beoltattad magad, feles leges lett volna , mert már abban a korban vagy , hogy hamarosan rád kerül a sor –hisz az ejrópai junió rengeteg vakcinát ad — abból a zorbán még ajándékba is adott , mert a magyarok már majdnem be vannak oltva teljes egészében , — lehet hogy a kínai,orosz , izraeli, ámerikai vakcinákat csak megtévesztés miatt hozatja be , mert csak a kiválasztottak fognak azzal oltakozni? lehet hogy arany válpánt fog kinőni a helyén — amit majd el lehet adni ! Ez lesz a kétszeres hatékonyság.
    Tehát Péter úr ! a baj az nálatok , hogy most már a bal összekeveredett a jobbal !!!! és nem tudjátok mit mondjatok !!! ,hisz ez nagy probléma egyrészt komenistának , másrészt kisnyilas-nácinak lenni.Valószínű ez is megzavarta az írás pillanatait és azért lett ilyen zavaros.
    No de fel a fejjel – jön a vakcina : orosz-kinai stb.válogatni lehet köztük és hátha az elme ki is tisztul tőlük.
    Országos Jóbaráti üdvözletével

  • Gyula Bognar
    2021 január 24
    12:37 du.
    Úgy látom nagyon hiányzik a Vakcina— Nyugalom — sor kerül rád is — csak kicsit várni kell ,mert a junió eladta előlünk ,mert kellett a pénz valakinek
    üdvözletével

  • Geyza
    2021 január 24
    11:37 de.
    Szerintem 10 000 – szer kerül többe , de legalább a megszokott oldalról kapod az alapanyagot — bár most nem tudod , hogyy balról , vagy jobbról adasd be magadnak —- :::: de várd ki a sorodat , ne előzz ,mint a gyöngyösi polgármester és haverjai
    Országos Jóbaráti üdvözletével

  • abramovics
    2021 január 24
    3:43 du.
    Kimondottan szép szavakat használsz — de , hogy azt az egyet mér veszed annyiszor a szádra–üdvözletével

  • Andrew_s
    2021 január 24
    8:00 du.
    Lehet,hogy az egész világ hülye ? a zorbánt utánozza száz ország : nagy ember lett belőle !!! azzá tettétek !
    Most legutóbb Németország leste el , hollandia-belgium ,svédország stb . stb. Ja? hogy azok baloldaliak —– ők megtehetik , hogy a zorbánt utánozzák ??? kicsit zavaros ahogy gondoljátok üdvözletével

  • gyuri10
    2021 január 24
    1:30 du.
    Lehet hogy segíteni kellene neki kiszámolni — nem biztos hogy menni fog.
    Üdvözlettel.

  • warrior
    2021 január 27
    11:46 de.

    Majdnem kitettem az a linket én is. Megelőztél 😀 😀

  • warrior
    2021 január 27
    11:46 de.

    A fiam pont ott lakik ahol ez a nyilas-emlékmű ormótlankodik.
    Meséli hogy időről időre vén lerobbant nácik gyülnek ott össze és ordítoznak hangoskodnak, irredental nótákat kántálnak.
    Nem lehet tőlük pihenni.

  • Geyza
    2021 január 27
    9:45 de.

    elolvasván a cikket!!!! abból az derül ki, hogy akik Pfizer és Moderna vax -ot bökettek be maguknak azok közül sokan meghaltak, a betegedettek száma nem csökkent, viszont kurvára aggódik a cikkíró a Szputnyik V. ról pedig semmilyen tapasztalata sincs… ennyit a cikkről és a félrevezető címéről

    mindez igazolja azt is, hogy a nemzetközben a demokratikus vax okkal van a probléma semmilyen gyakorlati kifogás India, Orosz, Kínai vax ellen nem merült fel és veszik

    Kanada -kínjában- mert nem kapja amit megvett Pfizertől saját terméket jelentett be és még idén márciusban (annak ídusán???) már böknék is és emberkísérletek is megkezdődtek …

    hatalmas nagy hajcihő és a számok csak nem akarnak csökkenni…

  • Figyelitek?

    Bevadult a kis náci-csíra.
    Istenostorát alakítja, de közben csak
    egy szaros kis fülkotró-pálcika a pöcegödörben.

  • „Ez a történet az évtizedek óta tartó hazudozásról szól” – Így készült A gyilkosok emlékműve
    Ács Dániel rendező mesél arról, hogyan találkozott ezzel a történettel, miért nem akart képviselőket kergetni, és mit kérdezett volna Pokorni Zoltántól, ha vállalja az interjút.

  • Putyin bejelentette a vilaghaborut!
    A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.
    https://www.portfolio.hu/global/20210127/figyelmeztette-a-vilagot-vlagyimir-putyin-mindenki-mindenki-ellen-harcolni-fog-ha-tovabb-romlik-a-helyzet-467098?amp

  • Az orosz vakcina nem ugyanaz, mint amit teszteltek!
    Jó oltakozást! Laboregerek lesztek!
    Önként vonultok a vágóhídra! Csak a saját sírgödrötöket ássátok meqg előbb!
    https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/szputnyik-v-elter-a-forgalomba-kerulo-es-a-klinikai-teszten-hasznalt-vakcina-a/cx7p5nl?utm_source=related&utm_medium=www.egeszsegkalauz.hu&utm_campaign=widget-8793512

  • Geyza:
    https://olkt.net/egeszsegugyi-torveny-szerint-beleegyezes-nelkul-is-beadhato-a-koronavirus-elleni-vakcina/

    Nem értem, az én ismereteim szerint ez mindig is így volt, már apám fiatalsága idején is.(Igaz, akkoriban talán még nem voltak elvi okokból minden védőoltást ellenzők, valamint lapos Föld hívők.)
    Ami szerintem új benne, csak az állam esetleges kártérítési felelősségének a kimondása – tudtommal eddig erről szó sem volt.

  • Kővendég
    2021 január 28
    5:58 de.

    mindez azért van, mert van gyemokrácíjá, e’setu’ni?

  • O1G666
    2021 január 28
    12:23 de.

    Óh Egy Nagy G(b)ölcs *666

    és a többi vax -ot kin és hogyan és milyen eredménnyel (a gyártó saját adatai nulla értékűek, független gurukat akarok hallani arról, hogy melyiktől lesz nyúlfülem és uszonyom?)

  • O1G666

    jan.28, 12:23

    Na ja, itt meg a valamikori szégyenteljes diktatúra haszonélvezői, feltétel nélküli kiszolgálói pontosan azt teszi amiket a vírus el terjesztői elvárták, eltervezték.

    Marjak egymást, acsarkodnak az épp aktuális politikusaikra.
    Magyarul szart sem látnak es értenek a világból
    Pontosan ugy, ahogy Putyin mondta.

  • Presbiter
    2021 január 24
    11:11 de.

    Nem meglepő módon megint egyet értek veled, szinte betűről betűre ezek foglalkoztatnak engem is! Összefoglaltad a lényeget amikor azt írod:

    “Két nappal ezelőtt még elfogadtam volna az orosz vakcinát, de a kínait akkor sem. Ma már az oroszt se engedném beadatni.
    Ezt “sikeresen” elérte a kormányzati kommunikáció. amit leginkább csak hazugságok katyvaszának tudnék nevezni.”

    Most már akkora a káosz az orosz /kínai vakcinák terén, hogy legszívesebben megállíttatnám a földet, hogy kiszálljak!
    Részemről befejeztem, hallani sem akarok többet vakcinákról – pedig nyilván nincs igazam, mert kell az az oltás, csak marhára nem mindegy, hogy milyen és melyik!
    Dr. Szlávik szerint bármelyik vakcina jobb mint a fertőzés – mondta ezt három napja, azóta talán hozzá is eljuthattak információk – kérdés, eddig mennyire volt tisztában a hátteret árnyaló dolgokkal ? Most mindenesetre úgy tesz, hogy neki támaszkodik egy 30 éves Ladának, elmondja nekünk, hogy ne féljünk azt használni, mert bármilyen jármű jobb mint a sok tíz kilométeres gyaloglás majd ezt követően arrébb sétál, lazán beül egy Mercibe és elhajt! Naná, Ő már túl van a Pfízer mindkét adagján!
    Cecília asszonyság pedig örömteli pislogással jelentette ki, a minap, hogy “úgy tűnik valamennyi vakcina hatásos” – Úgy tűnik? Ez kevés a bizalomhoz!

    Tegnap hozta nyilvánosságra többek között a 444. hu és a 24.hu is – megnevezett forrásokra hivatkozva – hogy a nagy mennyiségű, kiszállításra váró orosz vakcina, nem ugyanazt tartalmazza, mint az amelyet állítólag a magyar hatóságok vizsgáltak – miközben az is kiderült, hogy sem a magyar Népegészségügyi Hivatal, sem az OGYÉI nem vizsgálta érdemben, bár kiment két munkatárs, hogy “megtekintsék” a gyártósort (?) és a szert mindössze az orosz fél ( gyártók) nyilatkozatai alapján engedélyezték ! Ezért kár volt kimenni.
    Kár ezért a sok hazugságért és mellé dumáért, mert bőven lehet, hogy tök felesleges a kavarás, miután az orosz v. még akár jó is lehet, de azért az elgondolkodtató, hogy ha tényleg megfelelő akkor miért nem kérték az Uniós vizsgálatot /engedélyezést ? Talán csak nem azért mert pontosan tudják, hogy a “minta anyag” meg a szállítandó vakcinák nem azonos tartalmúak? És akkor máris helyben vagyunk: mi mindenben és mennyit hazudtak a világnak eddig az oroszok? Miért és mit lehet elhinni nekik?

    A kínai cuccal kapcsolatban már nem is fárasztják magukat kormány szinten – pontosan tudják mi az elutasítás oka, de nem bizonyított vizsgálatokkal és hatósági engedéllyel próbálnak operálni, nem kötik ki feltételként az EU közreműködését – pedig ez magáért beszélne – hanem megint az erő nyelvén kommunikálnak : rendeletet hoznak, hogy elég hozzá Szíjártó külügyér “szakértelme” minek ide holmi hatóság, uniós szakemberek
    vagy az OGYÉI? Innentől akár szélnek is lehet ereszteni őket, hiszen ha most nincs rájuk szükség “vészhelyzetben” akkor mi dolguk lenne ” békeidőben?” Bukfenc, alias Szíjártó mindent tud! ( Menczer T. nevű segédjével az oldalán, a lélegeztető gépek óta szinte “túlképzettek”) Orbán feltalálta a meleg vizet, azaz megbízta a mindenhez is értő miniszterét, hogy vegye át az orvosok – gyógyszerészek – kutatók és virológusok feladatkörét, és minősítse legálisnak azt a szert amiről a szakemberek is igen óvatosan fogalmaztak (“súlyos mellékhatásokról nem érkezett jelentés”) de volt/van professzor aki jóval célirányosabban fogalmazott ! Végül is lehet jó, hatékony és lehet hatástalan vagy tetemes mellékhatással bíró szer a kínai vakcina – a lényeg, hogy a lakosság körében amúgy sem igazán elfogadott oltóanyag, most kifejezetten elutasítottá vált. Mindez mire volt jó?

  • Geyza
    2021 január 27
    6:05 du.

    Országos Jóbarátom !
    Úgy látom nem vártad meg a kínai vakcinát -pedig neked ez lett volna jó- persze az is meglehet hogy jobbikos – balos módszerrel soron kívül kibuliztál magadnak egy vakcinát— ha jól tudom te gyöngyösi származású vagy-így egyszerűen meg tudtad oldani– no de mindegy melyik lett — nálad nem használt : az agyadra ment !
    Emlékezz vissza bevallottad hogy : 45 előtt kisnyilas voltál , majd 45 után átvett az ávh , majd munkásőr ruhába bujtattak,de itt már a pártba is be kellett lépni , így lettél komenista is . Na hát ez a múlt tette lehetővé ,hogy a a jobbikkal egyesüljetek— mert ugyanazok vagytok , csak néha szétváltok.!
    No meg ez a dicső múlt teszi lehetővé , hogy ilyen ocsmányul tudjál beszélni , ahogy teszed , de mindig önmagadból indulsz ki— s amit csinálsz azt a másikra akarod rávetíteni–ez kimondottan baloldali gondolkodásmód!
    De azért én nagyon kedvellek , mert Országos Jóbarát vagy és az ilyennek kijár : üdvözletével

  • O1G666
    2021 január 28
    12:23 de.

    Idézet : “”” Jó oltakozást! Laboregerek lesztek!”””
    Kérdés : a “”” laborpatkány “”” -nak mennyivel jobb lenni ??? üdvözletével

  • Orbán az e-heti menetrend-szerinti állami-rádió-nyilatkozatában kijelentette, hogy ő kínai vakcinával oltatja be magát.

    EZT EL IS VÁRJUK TŐLE !

    Vajh mi kényszeríti ezt a kalandort, hogy még a saját érdekét is figyelmen kívül hagyva kockáztatja a miénket is.

    Az érthető, hogy goszpodár Putyin Orbánt személyét terhelő KGB-adatok birtokában simán kizsarol(t) tőle a mi zsebünkre előbb egy atomreaktort, majdmeg X-millió Szputnyik vakcinát…

    Na de a Kínaiaknak mégis miképp került a zsebükbe a bal-zsebükben a jobboldali disznó pásztor ?

  • Voronyezs
    2021 január 29
    9:15 de.

    “Na de a Kínaiaknak mégis miképp került a zsebükbe a bal-zsebükben a jobboldali disznó pásztor ?”

    —————————-
    Felteszem, költői a kérdés! A Budapest – Belgrád vasútvonal megvan? 750 milliárdos, soha meg nem térülő beruházás :

    ” Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közleményben tudatta, pert indított a Budapest–Belgrád vasúti beruházás ügyében, érvelése szerint azért, mert “a Kínai Kommunista Párt kívánsága fontosabb volt Szijjártó Péternek, mint a magyar adófizetők törvényes joga a kínai hitel részleteinek megismeréséhez”.

    Szél április 26-án közérdekű adatigényléssel fordult a magyar pénzügyminiszterhez, Varga Mihályhoz, amiben kikérte a beruházás finanszírozásáról szóló, általa aláírt hitelszerződést. Varga kihasználva a veszélyhelyzetben akár 90 napra nyújtható válaszadási határidőt és bevárva a titkosítási törvény június 27-i hatályba lépését három hónap múlva válaszolt, és a válaszában a törvényre hivatkozva megtagadta a szerződés kiadását.

    “A törvény a külügyminiszterre bízta annak eldöntését, hogy kikérve a Kínai Népköztársaság Kormányának véleményét és mérlegelve Magyarország külpolitikai és külgazdasági érdekeit, kiadható-e a szerződés, vagy 10 évre titkos. Szijjártó Péter ez utóbbi mellett döntött” – áll Szél MTI-nek küldött közleményében…. ” ( Forrás: HVG.2020.szept.16)

    Egyébként látta, olvasta ezt a szerződést valaki /bárki ?
    Jó ha tudjuk, mese szerűsége ellenére is, hogy 2049-re Kína a világ ura akar lenni, miután Hszi-Csi ping meghirdette a “kínai álmot”, amikor is a népköztársaság 100. évfordulójára Kína a világ gazdasági és katonai hatalma lesz! (Forrás: Nyugati fény, 2021.01.29.)

    A jelek szerint azonban Széll Bernadettnek rossz lapjárása van, miután az “Oltási terv” kiadása iránt benyújtott kérelmét szintén elutasították, mondván az nem adható ki! Az indok: azért, mert “attól a jövőbeni változások is függhetnek!” Világos! Bárki, bármikor, bármilyen érdekek alapján felülírhatja azt, hát minek is tudják az érintettek, oltószemélyzet, páciensek stb, hogy mi a helyzet?

  • Kedves Besancon!
    “Végül is lehet jó, hatékony és lehet hatástalan vagy tetemes mellékhatással bíró szer a kínai vakcina – a lényeg, hogy a lakosság körében amúgy sem igazán elfogadott oltóanyag, most kifejezetten elutasítottá vált. Mindez mire volt jó?” – Örökös miniszterelnökünk ugyanazt a pávatáncot járja mint 2015-ben amikor beengedte a menekülteket a keleti pályaudvarra 2 hétre, hogy megutáltassa őket a propagandájával.
    Nagyon jól jön majd most ez a vakcina bizonytalanság és elutasítottság ami szeretett kipcsák-basinknak mivel így egész évben a kormányrendeleteivel igazgathatja az országot. A lakosság szegényedik, egyre kiszolgáltatottabbá válik, a haverok-rokonok meg gazdagodnak. Szóval hiába próbálja megmenteni a népet a remek vakcinákkal, kénytelen lesz fenntartani a megszorításokat az elhúzódó pandémia miatt. Aligha kellene jobb feltétel a következő 2/3-os négy év megteremtéséhez. 🙂
    Ne legyen igazam 🙁

  • Panelpatkányokbol lettek a laborpatkanyok!
    Korabban laboregereket irtam, mert megtévesztett a meretuk! Szűkolve a kinai es putyini [email protected] eger mereture huztak ossze magukat.
    Optikai tevedesem volt! Bocs!
    Tenyleg van olyan hulye, aki elhiszi, h o1g es caladja onkent es dalolva kinai, v orosz vakcinaval oltatta volna be magat?! Vagy barmelyik fideszes vezető?!

    De megnéznem azt a valosagshow-t, ahol ellenzeki vezetők ellenőrzese mellett oltjak be az orbancsaladot a fideszes csaladokkal egyutt kinai es orosz vakcinakkal oroszrulettszerűen!

    Lehet, h ez lenne a megoldas a diktaturank megdontesere!

  • Besancon:

    Nem olyan biztos az!!
    Hogy bármilyen vakcina jobb a fertőzésnél.

    Mert ugyebár ha beoltatod magadat egy, az emberek 50 százalékán segítő anyaggal és aztán gyanútlanul lemész a sokember közé, könnyen meglehet hogy fele-fele alapon jól lélegeztetőgépre kerülsz.

    Ennél az is jobb ha otthon elvagyok, mikor pedig kimegyek kerülöm az embereket és sűrűn törülgetem a kezeimet denaturált szesszel. Meg azokat a tárgyakat is, amiket megvásárolok, A bevásárló kocsi fogantyújáról már nem is beszélve.

    Vagy például olyan súlyos mellékhatások érnek hogy fél napot kell üldögélned az orvosi rendelő zárt és szűkös légterében ismeretlenekkel összezárva. Ha pedig nem üldögélhetsz odabe, kinnt kell álldogálni a négyfokban (esetleg mínusznégyben) amíg talán sorra kerülsz. A felfázás garantált.

  • Besancon:

    Az ügyfeleim azon szoktak röhögni,
    hogy amikor kifizetik a készüléket amit a megrendelésre készítettem, megkérem őket hogy a pénzt tegyék le a földre a bejárati ajtó mellé.

    Ott hagyom három napig, a beérkező levelekkel együtt.

    Ezalatt az idő alatt elpusztulnak a papíron esetleg meglévő vírusok.

  • Voronyezs
    2021 január 29
    9:15 de.

    A kínaiak megveszik akit és amit lehet, illetve érdekükben áll. Illetve eladják, ha érdemes. Nem most, hanem nagyon régóta. S mindig voltak kurrens termékeik. Pl. a selyemút megvan? De ugyanezért ár-érték arányban rugalmasak. Ahogy a megrendelő szeretné. Mindig mosolygok, amikor olyanok mondanak egy 4000+ éves, igencsak heterogén államiságról, és benne az emberekről általánosító véleményt, akik legfeljebb a sarki büfésként gondoltak kínait látni.

    Ami a vakcinákat illeti. A teljes víruson alapuló vakcina jobb lehet, mint az egyetlen (vagy kevés), ráadásul a legváltozékonyabb fehérjén alapuló, de a genetikát is megberhelő alternatíva. De kétségtelen: nagyot rúg az immunrendszerbe. Ezt 100 éve tudjuk (más vakcinák kapcsán).

  • Geyza
    2021 január 29
    5:34 du.

    Besancon:

    Nem olyan biztos az!!
    Hogy bármilyen vakcina jobb a fertőzésnél.

    ——————————

    Bizony, hogy nem ! Olyannyira, hogy – mint láthattad – nem is a saját véleményemet írtam, hanem a két Pfízer oltáson túl lévő Dr. Szlávikot idéztem a Ladás hasonlattal! Nem lehet nem észrevenni az “igazodási” pontokat, amellyel meggyőzni óhajtják az alapból bizonytalan oltakozni kívánókat. A fertőtlenítéses megoldásaid nagyon helyesek, ha ezt következetesen alkalmazod + távolságtartás, akkor nem is lesz bajod! Én miután társasházban lakunk nem tudom kitenni a leveleket, pénzt, és egyéb árucikket sehova, max. a teraszra, ezért hát a szórófejes alkoholos (gyógyászatban használt orvosi ) flakont alkalmazva jól körbefújom amit lehet ( levél, csomag, pénz, telefon, kilincsek, kapcsolók, számítógép egér, főleg a klaviatúra stb) vagy szilárd burkolatú áru aminél nem kell tartani attól hogy beszívódik és rontja pl az élelmiszer minőségét) és megvárom míg megszárad, csak aztán bontom fel vagy teszem el. A joghurtokat, tejes flakont, csomagolt sonkát /sajtot. vagy a celofánzacskós zárt cuccokat meg forró víz alá tartom néhány percig, aztán hagyom lecsepegni! A zacskós, porállagú cuccokkal vagyok bajban ( liszt, cukor, stb) amit se le nem fújhatok se forró víz alá nem tarthatok, ezért én is próbálkoztam kitenni azt egy nagy tálcán a kinti asztalra, de miután nálunk nagyon elszaporodtak a varjak, letettem róla! Egyszer fura zajra lettem figyelmes a nappaliban ülve, kinéztem a teraszra és látom, hogy egy termetes varjú próbálja feltépni a zacskót a csőrével, de olyan kitartóan és fenyegetően nézett vissza rám, hogy elzavarhatatlannak tűnt – jó néhány másodpercig eltartott míg meggyőztem, én vagyok az erősebb, és végül feladta: a süsü már a korlátra erősített karácsonyi girlandon csüngött lefelé, de még akkor sem akart távozni! Mellesleg a girlandot is megtépkedték már néhányszor, úgy hogy jóval előbb leszedtük, mint szoktuk. Örültem, hogy a galambok mostanában távol maradnak, hát erre jön a varjú invázió!

    A zsebünkben van állandó kellékként a kis fertőtlenítős flakon, sűrűn alkalmazzuk, a boltokba bemenet- kijövet, és a kocsit is rendesen “megfürdetjük” mielőtt betoljuk az üzletbe stb szóval ismerősek az általad leírtak! Még az első hullám alatt történt, hogy egy időben rengeteget köhécseltem, és mindennek egyforma, kissé csípős ízét éreztem, a joghurtoknak főleg – a családom nem tudta mire vélni, a fiamék naponta többször hívogattak, hogy mit érzek, de semmi más bajom nem volt ezenkívül, míg végül a férjem jött rá, hogy a Sanytol nevű fertőtlenítő folyadékot amivel akkoriban agyon fújdogáltam mindent, vagy törölgettem le ezt azt ( én voltam a szanitéc) belélegzem és az irritálta a torkomat – sürgősen el is kobozta, azóta használom ezt az alkoholos letörölgetéseket, ezt jobban bírom!

    De, meg kell mondanom, már nagyon unom, annyi plusz munkát ad ez a folyamatos készenléti állapot, hogy szeretném Csipkerózsika módjára átaludni azt az időt, míg újra szabadon élhetünk, jöhetünk mehetünk! 🙂

  • Ukrajnában betiltották a Szputnyik V- orosz vakcinát – azt amiből Szíjártó épp most vásárolt 2 millió darabot!

    Csak és kizárólag olyan oltóanyagot engedélyeznek használni, amit az Európai Unió jóváhagyott. Péntek de. parlamenti döntés született a tárgyban, miszerint tilos az oroszok által kifejlesztett és forgalmazott vakcinák behozatala és alkalmazása, a 364 képviselő közül 280 megszavazta a javaslatot ( minimum 226 képviselő kellett hozzá) (Nyf.2021. jan.29)

  • Besancon
    2021 január 29
    1:09 du.

    Kb 100 évvel ezelőtt a Japán Császárság is meghirdette hogy a Globusz ura akar lenni. Ennek szellemében nevelték az embereket évtizedeken át :

    “És eljön majd a nap, amikor a végtelen nyugati sztyeppéken megütköznek egymással a Nyugati Hatalmak hadseregei Japán Császárság fegyveres erejével és a győzelem után végre egyesíteni lehet a Japán Császár jogara alatt a Füld népeit.”

    Ez egy japán professzor tollából jelent meg egy japán napilapban a harmincas években.

    És mi lett a vége ?ű
    Az lett a vége hogy Japánt szénné atombombázták azért, hogy hagyja el ezeket a hülyeségeket. El is hagyta.

    Ma Kína semmi mást nem tesz csak gépiesen másolja a Meidzsi-kor japén politikáját. Gykorlatilag változtatás nélkül.

    Had idézzek Maocetungtól, aki alábbiakat az ötvenes évek elején írta:

    ” A Nyugatnak jó fegyvereik vannak. Nwkünk nincsenek jó fegyvereink. De a Nyugattól megvásárolhatjuk ezeket a jó fegyvereket és velül legyüzhetjük a Nyugatot.”

    Az egészben az a döbbenetes, hogy sem Amerika sem pedig a Nyugat többi állama SEMMIT NEM TANULT a Második Világháború távolkeleten lezajlott politikai eseményeiból.

    Más szóval: A katonák megtették a magukét, acéllal és vérrel elmosták az agresszorokat. A politikusok pedig ismét szarkeverés és hatalomvágy miatt összebasztak mindent.

    Hazugság hogy a katonák akarják a háborút. A fehérgalléros felelőtlen politikusok agyában születnek meg ezek a gondolatok. Mert nem tudják milyen a kifröccsenő agyvelő, a darabokra tépett emberek látványa.

  • Besancon
    2021 január 30
    5:30 de.

    Nem kinnt hagyom a levgeleket, hanem az ajtón belül, a füldön hagyom.A fal mellett.

  • AuroraBorealis

    1118

    Orbán pénteken a saját állami rádiójában nyilatkozva kijelentette, hogy
    “…aki nem fogadja el a kínai vakcinát, az a sor végére kerül”.

    MI EZ, HA NEM ZSAROLÁS ?
    Amikor az állampolgárnak joga a szabad gyógyszerválasztás.

  • Besancon
    2021 január 30
    6:46 de.

    nagyon csodálkoznék ha ez Ukrajnában nem lett volna! ugyanakkor a nyavajnyij hívei és a tyúkanyócskaja (a bjelorúsz Juana guaido) leveleket küldözgetnek a Bidén nek, hogy ugyanmá’ szankciózza meg az országot (ki ki kéri a saját hazája ellen) mert ők most igazán hazaárulók… közben idegen zsoldban a fennálló demokratikusan megválasztott vezetőkkel nem értenek egyet, de otthon 1 usque 2 % os támogatottságuk van a mindenkori választásokon… hát nem kedves akció emellett Nagaszaki és Hirosima megatomozása? mi az pár millió füstbe ment ember a szent cél érdekében?

  • AuroraBorealis
    2021 január 31
    3:09 de.
    demokráciákban ez nem divat!!!
    USA, Canada, EU népük megkérdezése nélkül döntöttek a “demokratikus” vaxok mellett a másikaktól óvják a népet (azok nem korrumpálták őket)

    mindenki (Kanada aki akarja!!!) azt kap amit az ország beszerzett és ha valami amit nem ez akkor letartóztatják

  • GEYZA Jan.30, 12;14 du.

    Az emberi termeszet ami soha nem valtozik.

    Onzo, gyalo, bekepzelt es kegyetlen.

    Hiszen meg Cain is a vilag-uralmat kepzelte testvere Abel meggyilkolasaval.

    Tegnak a Kinai CCP nyiltan kijelentette Taiwan eseteben , ha onalloak ohajtanak lenni az elkerulhetetlen haborut jelent.

    Egy mas-fel-billios hatalom vilagszerti haborut egy csopp-kis-sziget elfoglalasaert???