Csoda Orbániában, avagy a történelmi előrelépés azonnali megvalósulása

2021 március 5 10:35 de.31 hozzászólás

Óriási eredménynek nevezte a Jenei nevű magyarországi kórházfőigazgató (akit néhány hónapja, noha nem orvos, Kásler miniszter javaslatára Orbán kormányfő nevezett ki a sosemvolt, rendeletileg létesített hazai egészségügyi csúcsintézmény vezetőjének, és az ő főrendőri, dandártábornoki és megyei rendőr-főkapitányságon szerzett gazdasági tapasztalatai alapján kifundált ajánlatára nem sokkal később az országos kórházfőigazgatáshoz a fentiekkel azonos módon kinevezett helyetteseket is kapott, szám szerint ötöt, akik közül csak ketten voltak korábban a Fidesz-KDNP országyűlési képviselői, egyikük fideszes polgármester is), szóval ez a Jenei kedden, a budapesti sajtótájékoztatóján nevezte óriási eredménynek, hogy az egészségügyben dolgozók többsége aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a vasárnapi határidőig, hozzá téve, hogy bár sok volt a kétkedő és a kritikus vélemény, az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született, amely még javulni fog, akár 96 százalékig is felmehet.

Bennem az akár szócska (akárcsak a csak és a mindössze) manapság holmi hirdetésben láttán-hallatán is felmegy olykor pumpa, de ez a Jenei-nyilatkozat kiborított.

Hiszen bárki nevezze is eredménynek, pláne óriási eredménynek, hogy („az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására”) a járványveszély tetőzésekor mindösszesen, csakcsupán öt és félezer szakképzett foglalkoztatott hagyta el egyik napról a másikra az állami egészségügyet, az felháborító. De ha egy ország valamennyi kórházának főigazgatója teszi ezt, az az óriási jelző használata nélkül is világbotrány.

Az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született, amely még javulni fog, akár 96 százalékig is felmehet.

Nálunk már megszokottan botrányos viszont az ország emberi erőforrásai – az egészségügyéért is felelős – miniszterének szerdai kijelentése, ami A tanú című film Virág elvtársának örökbecsű mondatát juttatta eszembe: a nemzetközi helyzet fokozódik. Kásler miniszter a helyzetfokozódást ekként bővítette: A fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben. Mondta ezt szerdán annak tudatában, hogy az új, egészségügyi szolgálati jogviszony – amelynek bevezetésével párhuzamosan zajlik Orbán kormányfő szerint „minden idők legnagyobb orvosi és ápolói béremelése” – egyszersmind hirtelen másfélszeresére növelte a létszámhiányt, és annak ellenére, hogy a legtöbb orvost, ápolót, műtőst és nővért a hivatástudata késztette maradásra, a rájuk zúduló feladatok elláthatatlansága jónéhány kórházban káoszt teremtett, egész kórházi osztályok zártak be, és igen sokan kényszerből, vagy éppen azzal a feltétellel írták alá a szerződést, hogy amennyiben három hónapon belül nem törölnek belőle bizonyos számukra hátrányos követelményeket, akkor felmondanak.

Mindennek ismeretében mégis azt kell mondanom, hogy Orbániában ezúttal csoda történt. Mind a hazai kórházak főigazgatója keddi, a vasárnapi határidőig aláírt dokumentum egészségügyben dolgozók százalékarányának növekedésére vonatkozó igérete, mind a hazai egészségügyért is felelős miniszter szerdai jóslata (ami szerint a fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben) már csütörtökre teljesült.

Legalábbis Gulyás miniszter tegnapi bejelentése értelmében. Azt állította ugyanis, hogy amiként ősszel az országgyűlés egyhangúlag fogadta el a törvényt, most az egészségügyi dolgozók is szinte egyhangúlag fogadták el azt: 96,3 százalékuk írta alá az új jogviszony létesítéséhez szükséges szerződést.

Amiként ősszel az országgyűlés egyhangúlag fogadta el a törvényt, most az egészségügyi dolgozók is szinte egyhangúlag fogadták el azt: 96,3 százalékuk írta alá az új jogviszony létesítéséhez szükséges szerződést.

Ami annyit jelent, hogy az egészségügyet egyik napról a másikra elhagyott szakképzett foglalkoztatottak száma öt és félezerről nem csupán az országos kórházfőigazgató által ígért négy és félezerre, hanem történelmi előrelépést megvalósítva három nap leforgása alatt alatt 3670-re csökkent.

Aczél Gábor

31 hozzászólás

  • Wauuuu.
    Engem vadolnak az olvasok a neha hibas gepelesmert.
    Kozben a szerzo kilenc soros mondatabol semmi ertheto allitast nem tesz.

    De legalabb bizonyitja Orban-szeretet, amokor szulhazajat ujja-keresztelte a szeretett vezere nevere, Orbanistan-ra.

    Vajon allitana,hogy azt Orban-iranti-szeretetenek, a regimodi hazaja-itanti-husege helyett tette?

    Csupan egy dolog dobbent figyelemembe a cikkbol, hogy az emkitett torvenyt a parlament „egyhanguan jovahagyott”.

    Ketsegtelenul az „ellenzek” is bekesen es boldogan egyuttmukodik, semmi vitak, sem ellenzekek nem letezok tobbe.

    Oh boy, Joe Biden mi remesen irigykedik am azon most a magyar politikusok unified egysegen.

  • miután az alapeset egy kóklerság, azaz a lakosság számarányához képest elenyésző a fertőzöttek valós száma!!!
    ha sokkal több IQ tesztet csinálnának kiderülne, hogy idiótából is sokkal több van…

    vagy: 13 hónap alatt a lakosság 95,7% ka nem kapta el az akármit és

    azaz 9 770 000 nem fertőződött meg

  • kíváncsi lennék ki kérdezte a kanadai magyarokat.

  • Ahányan vagyunk, annyiféleképpen VÉLEKEDÜNK a kóvidról. De, mint a hajdani cseh film címe is mondja: „Senki nem TUD semmit”. Én magam is csak a magam véleményét mondom, és még véletlenül sem kívánkozok vitatkozni ezen.

    Isten kedves volt hozzánk, és egy olyan betegséget küldött ránk, ami nem túlságosan veszélyes, kicsi a mortalitása, a járvány pedig könnyen leküzdhető. Szóval kifejezetten alkalmas lenne arra, hogy általa sokkal veszélyesebb járványokra is felkészüljünk és az ellenlépéseket begyakoroljuk – mivel sokkal súlyosabb járványoknak nézünk elébe a túlszaporodásunk, az összevissza utazgatásunk és az emberiség által termelt árucikkek felesleges ideoda szállítgatásával.

    Tudjuk, mindenféle veszély esetén a legnagyobb kárt a pánik okozza. Ehhez képest az egész világon a legtöbb kormány pánikol, és a polgárait hergeli. Pedig az internetes kommunikáció már önmagában is pánikkeltésre hajlamos. Hogy ez a pánikolás egyes kormányoknak politikailag előnyös, azt talán ők tudják, én nem.

    A vírus elleni védekezés (gyógyszerek, vakcina, lélegeztető gépek, maszk, egyéb gyógyeszközök) teljesen nyilvánvalóan durva üzleti vállalkozásokba torkolltak.

    A különféle szabályok – üzletek, iskolák bezárása és egyebek egyrészt kellemetlenek, másrészt a gazdaságot és a társadalmi kapcsolatokat tönkreteszik, harmadrészt – például az este 8 utáni kijárási tilalom – hülyeségnek tűnnek.

    Azokban a lépésekben pedig, amelyek ésszerűnek tűnnek, sok kormány – például a miénk is – belebuktak (múltidő!).

    Szóval, ha isten vizsgának szánta ezt a kóvidot, akkor bizony a világ most megbukott. De talán van, aki tanult belőle…

    Summa summárum, szerintem szarban van a kakaó…

  • RODEO;
    De naponta, sot orankent egyre nagyobb aranyban emelkedik ugy a fertozottek, mint az elhalok szmao is.

  • 3670 db egészségügyis hiányzik a rendszerból a későbbiekben. Nem kellett nekik a közel dupla fizetés sem. Inkább felveszik a végkielégitést, vagy elmennek dolgozgatni a főorvos urak magánrendelőjébe… Nem rossz vircsaft…. Szerintem Dobrev Klára (és fertőzött rajongói) sem fogják megérezni a csökkent létszámot. (Olvasom, hogy a spanyol király nővérkéi is külföldön oltózkodtak be, kinai vakcinával, ezt Klára asszony is megtehet még)

  • T.Aczél Úr !
    – Tiszteletben tartva Orbanisztán iránti ájulatát, feltételezve építő szándékát, a valóban pontos adataihoz kis kiegészítést tennék…
    – 2021. március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3%-a, több mint 106 ezer szakember meggyőződéssel választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyba lépést!

    A végső adatok beérkezésével megállapítható,- a lúzer oldal által terjesztett álhírek dacára , – hogy a korábban összesítettnél is kevesebben, az egészségügyi dolgozók alig 3,6%-a döntött az állami struktúrából való távozás mellett.
    – Néhány száz fő nyugdíjba ment, Ők nagy része más formában de tovább dolgozik, több mint ezer fő a magán egészségügyben folytatja, több száz aki más szakmába vagy külföldre távozik stb.
    – Ezzel párhuzamosan – a mai napig – közel 900 új belépő is érkezett a rendszerbe. A betegellátás mindenhol biztosított !
    – Jó egészséget kívánok, tisztelettel ! 💉💉

  • Bendegúz!
    11:21

    Orbanisztán Magyarország gúnyneve, amit ismeretlen szerző találóan az ázsiai posztszovjet tagállamok Kazahsztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán mintájára adott az autoriter diktátor Orban vezette a szerencsétlen Magyarországnak.
    A névadás azonban telitalálatnak bizonyul, mert hírhedt pávatáncos Vezérünk már mindegyik ország diktátoránál tett tisztelgő látogatást.
    Bár rossznyelvek szerint ő csak azért keresi az ilyen szégyenletes kapcsolatokat, hogy adott helyzetben, ha „majd szorít a cípő”, vagy a hurok, hát legyen hová emigrálnia.

    Ugyanez az összefüggés hozta őt a mintakeresztényt össze az agresszív iszlám azerbajdzsán vezetésével is.
    Tudniillik Alijev csak azzal a feltétellel volt hajlandó barátságába fogadni Orbánt, ha az a bitorolt hatalmánál fogva, áthágva minden hazai és nemzetközi jogszabályt kiadja neki a Ramil Safarov nevű baltás gyilkost, aki egy csendes éjszakán közös szállásukon szétverte az örmény-keresztény, NATO tanfolyamtársának a fejét. Orbán kiadta, Alijev elnök így a kebelére szorította, és rövidesen, egy időben – és váratlan – azeri bankoktól még 100ezer $ nagyságrendű átutalás is befutott kf. magyar cégek címére …

    Ui: Alijev elnök Safarovot pedig hősnek kijáró parádé kíséretében magas azeri állami kitüntetésben részesítette.

  • Helyesbítsük a fake news-t:

    Sokak legnagyobb csalódására a magyar egészségügy (en block) nem omlott össze-:)

    Néhány száz többnyire eü szak-dolgozó (nem orvos) nem vállalta, hogy marad a továbbiakban is a „langyos” közalkalmazotti státuszban, mivel van egy-két másod állása a magán orvosi rendszerben, ezért oda távoztak.
    Az élet megy tovább (business as usual).

  • VOGELEIN;
    Ha Maganak az efogadhato jogot nyujt ugy „csufol”-ni szulohazajat, hat a legegyszerubb megoldassa nem lenni magyarnak.
    Vagy mondjam inkabb Orbanistasnak?

  • Slapaj:
    „2021. március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3%-a, több mint 106 ezer szakember meggyőződéssel választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyba lépést!”

    Aha! Megyőződéssel… Sőt, régóta kérték. 🙂

    Slapaj:
    – „több száz aki más szakmába vagy külföldre távozik stb.”

    No, ez viszont helytálló. Akinek az életkora, családi körülményei, egészségi állapota, nyelvismerete megengedi,
    azok elmennek.

    Slapaj:
    „Ezzel párhuzamosan – a mai napig – közel 900 új belépő is érkezett a rendszerbe.”

    Természetesen, idemenekülnek a migráncsok és buzik miatt élhetetlenné vált Nyugatról.

    Slapaj:
    „A betegellátás mindenhol biztosított!”

    Természetesen! Egyre jobban! Csak egy példa: 2019 júniusában még „csak” 373 tartósan betöltetlen házorvosi praxis volt az országban. Másfél év alatt, 2021 februárjára a Vezér és Kancellár, pÁrtunk és kOrmányunk vezetésével sikerült elérnünk, hogy ez a szám 611-re növekedett. Hát igen… vannak még hibák Nertársak, de az eredményeket szorgos munkával már sikerült kiküszöbülnünk.
    http://www.neak.gov.hu/felso_menu/szakmai_oldalak/gyogyito_megeleozo_ellatas/alapellatas/haziorvosi_ellatas/hsz_fog_letel_2021.html

    Önnek is jó egészséget!

  • 2021 március 6 5:03 du.

    Ilyen sunyi megfogalmazást régen olvastam.

    „2021. március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3%-a, több mint 106 ezer szakember meggyőződéssel választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyba lépést!”

    Nem szégyelled magadat, hogy ilyet leírsz: „meggyőződéssel”?

    Tényleg nem látod, hogy ilyen választás elé a maffia állítja az embereket? Vagy te is – kérdezem!!! – ennek a mocskos féregbandának a tagja vagy? Vagy – kérdezem!!! – fejpénzért mondod a magadét?

    Mussolini, Hitler, Goebbels ipari tanuló lehetne mellettetek! A féligazságok szajkózása a hazugságnál is halálosabb veszély. Ezt műveled most. És erre nem lehet azt mondani, hogy „oszt jó napot”!

  • Almási Alma
    2021 március 6
    10:12 de.

    Álmaink Almája

    EZ (IS) TELITALÁLAT

    megjegyzésem ez sem deus ex machina, hanem gonosz kapzsi útonállók jól – rosszul megszervezett (az ügy mint írád teljesen transzparens) pofátlan rablási akciója… magam részéről azokat az adatokat várom, amelyek majd azokból az államokból érkeznek amelyek felszámolják/ták a vesztegzárat és amelyekben a normális SARS előtti élet újraindul/t a többi amit mondanék konteó, így mellőzöm

  • Orsós Elemér

    Vögelein
    2021 március 7
    6:50 de.

    Hasonló, de kissé átalakított analógiával pedig nemsokára példálózhatunk akár Germanisztánról is, ha nem az autoriter diktatúrát hanem az iszlám vallási dominanciát emelnénk ki, ugyanis az összes -sztánra végződő felsorolt országokon kívül még Pakisztán és Afganisztán is muszlim és ha nem sikerül a németeknek megállítani az ottani exponenciálisan növekvő hittérítést, akkor ők is várományosok egy nem túl távoli jövőben -sztánra végződő új országnévre! (Hasonló aggodalmak vannak Svédisztánra is, Gallisztánban viszont már kezdenek kormányzati szinten is a gallok csúnya antiliberális ellenreakciókról gondolkodni!)

  • D.Bernstein!

    A lányom éppen most „érzi”(!!!) a csökkent létszámot és a szervezettséget a kórházban, mint veszélyeztetett terhes. Úgyhogy menj el Te a jó büdös fenébe a csökött süketeléseddel! „Oszt jó napot!”

  • Orsós
    Elemér
    4:13

    Sajnos van ebben valami. Csak ne legyen igazad! 🙁

  • Ui. Vögelein 4:13-hoz

    Azért annyit még hadd jegyezzek meg, hogy mikor még mi is ott, >Turánban< bóklásztunk haza után tallózva, amikor az iszlámnak még híre hamva sem volt, azt az országot sokak nevezték már . K a z a k i s z t á n n a k. Van egy gyönyörű könyvem, inkább album. A címe "Kazakisztán kincsei". Szovjet munka a hetvenes évekből…
    Tele sok nagyon hasonló sírlelettel, mint az itthoniak, nameg az ún. kurgánokkal, mögosztán ezek hazai, kunhalomnak nevezett megfelelőivel, kultikus mesterséges dombokkal, nagy régészeti ásatások helyszíneivel.
    Két-háromezer kilométerre innen. Érdekes hasonlóság…

  • RODEO 3/6,12:06 de.
    A ma korareggeli jelentese az AP-nek, az Orban elrnedelese a leheto teljes lezartsra.
    Az ovodak, iskolak, uzletek, kozlekedes,stb. minden e leheto leg-minimalisabb mukodesre korlatozva.

    Mert Magyarorszagon a jarvany a leg-sulyosabb kovetkemnyei megy.

  • MIKLÓS
    eltekintve folyamatos bunkóságától,talán tudnék segiteni veszélyeztetett terhes lányán az Amerikai uti MAZSIHISZ Szeretetkórház révén. Salom! -dia-

  • Miklós bá’ (Slapajnak):
    „lyen sunyi megfogalmazást régen olvastam. (…)
    Tényleg nem látod, hogy ilyen választás elé a maffia állítja az embereket? Vagy te is – kérdezem!!! – ennek a mocskos féregbandának a tagja vagy? Vagy – kérdezem!!! – fejpénzért mondod a magadét?”
    Miklós bá’ (D.Bernsteinnek):
    „Úgyhogy menj el Te a jó büdös fenébe a csökött süketeléseddel!”

    Ugyan Milós bá’, nem tudtad? Petri György (aki úgy látszik, prófétának bizonyult) írta 1990-ben:

    Sziszifosz visszalép

    Rettenthetetlen hülyék kora jő.
    Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
    Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
    a szikla óhatatlan visszafelé görög.

  • D.Bernstein! (2021 március 8 8:41 de.)

    Sem én, sem a lányom nem eladó.

  • Miklós bá’
    2021 március 8
    3:09 du. – Bersteinhez

    Bunkó vagy bizony
    Az a fajta sült paraszt, akinek Orbant szoktad jellemezni
    Bemutatkoztál, hogy kik azok a volt pedagógusok, akik a padlóra küldték a magyar oktatás színvonalát. A napnál világosabb próba.
    Igen nyugodtan hagyod szenvedni a lányod – vagy inkább talán az a valóság – hogy pofátlanul hazudozol, aminek bizonyságára a lányod hírét sem sajnáltad.
    Ugyan már, Te lennél az a talpig úriember, a megvesztegethetetlen?
    Itt, egy óceán túloldali eléggé kevéssé közismert fórumon, álnéven vered a nyálad – nagy valaki vagy … sajnos …

  • Bravó Miklós bá’ és úgyszintén Kővendég!

  • Gabriel! (2021 március 8 5:06 du.)

    Tudod mit? Inkább Aczél Gábor, Kővendég, SzandiMandi, Ille István, Rátesi Margit – elnézést kérek azoktól, akiket most itt hirtelen nem tudok megnevezni! -, mint egy ilyen „óceán túloldali” akárki (ha már sültparasztoztál).

    Valamibe megint nagyon beletrafálhattam, ha ilyen intenzíven személyes megszólításra lettem méltó, úgyhogy, kedves Gabriel, esetleg be is mutatkozhatnál, ki vagy, mi vagy, ha már engem ennyire ismersz és ennyire utálsz.

    Összeesküvés-elmélet: HUNT, slapaj, Gabriel ugyanaz volna?
    (2021 március 5 4:28 de., 2021 március 6 4:45 du., 2021 március 7 4:27 du., 2021 március 8 5:06 du.)

    Ezen túl nem kívánok reagálni ilyesféle aljasságokra, mint amiket kiböfögtél az előbb. Isten áldjon! „Oszt jó napot!”

  • Miklós bá’
    2021 március 9
    1:53 du.

    Ugye „kedves” pedagógus úr, ha a Te szádon jön ki mások parasztozása az finom úriemberi megnyilvánulás, de ha te visszakapod, mindjárt sikoltozol mint a fürdős k…
    Pedig talán a gecizés sem pedagógusi megnyilvánulás és talán nem nyilvános közbeszéd kellene hogy legyen.
    De nálatok az normális – mivel, hogy nyakra-főre használatos.
    És még te őserdőzöl? Meg idióta elméleteket gyártasz?
    És mi köze van ehhez az általad felsorolt személyeknek??
    Hozzájuk menekülsz, mint a rajtakapott csibész gyáva kölyke?
    Pedig, feltételezem a hajad őszül …
    Nyomurúságos egy viselkedés ez, egyáltalán nem felnőtthöz való
    Te voltál az aki gyerekeket nevelt?
    Úgyhogy arra válaszolj, hogy kiktől került ilyen színvonalra az oktatás? Miért tart ott ahol van?
    Nehogy már Orbán/Gyurcsány lenne az oka.
    Ok tanítottak valaha is valamilyen iskolában?
    Csakhogy másokat hibáztathass, még a lányod állapotát is belekevered, hogy sajnáltathasd magad, aztán, amikor valaki valós segítséget felajánl, akkor vered a nyálad?
    Te, tanárember??!!
    Igen, a pedagógia alapelvét a komcsik mélyen eltitkolták, azt, hogy a gyerek számára az oktató példakép
    Akkor is utánozza, ha egyébként megveti
    Nem csoda, hogy a magyar fiatalság jó része, olyan amilyen, ilyen példaképekkel
    Az értelmese meg menekül az országból, amíg megteheti
    Mint a húszas-harmincas években
    (merthogy menekültek volna tömegesen a nyomorult komcsi diktatúrában is, csakhogy a komcsik aláaknázták a határt)

  • Miklós bá’
    2021 március 9
    1:53 du.

    Ja még egy fontos dolog
    A megjegyzésemben az óceán-túloldali kitétel a KMH fóruma, ahová ilyen alpári módon írogatsz, és álnéven persze, így persze bátran, félelem nélkül
    Hm, valahogy ezt sem fogtad fel
    A személyek viszont, akiket felsoroltál, adják a nevüket az írásaikhoz –
    (ha nem vetted volna eddig észre, én is – bár tőlem senki sem kérte – de megszoktam, hogy vállaljam magam)

    Az általad felsoroltak között akad olyan sajnos, aki ha nem azzal akarna hős lenni, hogy mocskos-szájban kenterbe ver bármilyen útszéli csavargót, még bizony elvezhető írásokat is produkálna….
    De viszont mint tőle bevállaltan tudjuk, Ö nem gyerekeket oktatott …
    Viszont a többiek úriemberek és úrhölgyek hozzád képest – ne kevergess senkit semmibe (a lányodat se)
    Csak hogy az eszelős vak gyűlöletednek hangsúlyt adhass, illetve hogy ezzel lopd be magad az általad óhajtottak táborába – (gyerekes, vagyis infantilis attitűd)

    Látod öreg, én vállalom magam – még akkor is, ha a nagy többségnek nem tetszem – ennyi, és?
    Ez vagyok én, ez voltam és ez leszek – nem játszom kaméleont….

  • SzandiMandi

    Csak nagyon halkan jegyezném meg, ha megengeded – hogy anno a kádár-időkben a Honvéd Kórház Traumatológiai osztályán – mikor volt szerencsém műtősfiúként ott szolgálni, voltak olyan időszakok, hogy hárman voltunk (3, azaz három műtősfiú)

    Aki abban az időszakban mondjuk úgy, nem volt túl szerencsés, és valamilyen balesetet szenvedett el (vagy valami rokona) – nemcsak közlekedési, hanem mondjuk leesett a meggyfáról – talán tudja, hogy hétfői napon a Honvéd volt a nagy-ügyeletes.

    24 órán keresztül (reggel 7-töl kedd reggel 7-ig) minden Bp-i és környéki esetet ott láttunk el.
    Ugy nagy átlagban 1500 esetről beszélünk, amiből sokszor több százan a kórházban maradtak, nem kevés eset komoly műtétet követelt.

    Az osztály 4 nagy műtővel 1 un. kismütövel (ambuláns) rendelkezett. Azontúl persze gipszelők és egyéb kiegészítő ellátások.
    A fenti esetszámokból talán nem nehéz kikövetkeztetni, hogy minden zugban zsúfolásig tele voltunk
    Csak hogy időzítsük, a 70-es évek végéről beszélek.
    Papiron 8 fő műtősségednek volt státusz.
    Nem tudom, figyelted-e, írtam, hogy voltak esetek, amikor hárman voltunk. Jó esetben már öten, az is előfordult hogy hatan, na nem mint betöltött státusz, hanem sokszor jött egy két orvostanhallgató besegíteni.
    Este 7:00 után a helyi röntgen is rám hárult, ahová én vittem a pácienst, én röntgeneztem, én hívtam elő a filmet, és rohantam vele és a filmmel a műtőbe.
    (Megjegyezném csak zárójelben, hogy soha nem fogadtam el hálapénzt, senkitől – akár hihető, akár nem)

    A konzekvenciát vonjad le magad – úgy arról az időkről – úgy a mai megfelelőjéről

  • Bendegúz79
    03.7.10:56

    Írja, hogy én csúfolódom a szülőhazámmal. Nagyon téved. Sajnálom.

    Az . O r b a n i s z t á n . nevet sajnos nem én ragasztottam szerencsétlen, stadion és sportcsarnok-délibábos* kis hazámra, hanem az antialkotmányos puccsista, Orbán-vezette egypártrendi szélsőjobboldali rezsim bélyegzi meg azt a sajátmaga lenyomatával..

    Tudja kedves”79″, ironikusan e főnév leginkább hasonlít az egykor ugyancsak telibe-találó „Hitleráj” országnév kombinációra. Viszont amíg ez mindössze egy nyilvános házat, csupán egy kuplerájt gyaláz meg a névadó kancellár szégyenletes nevével, addig Orbanisztán elnevezés legföljebb néhány másik ázsiai zsarnokra húzza rá a vezérelvű barna uniformist**.(Részletesen ugyanez:Vögelein 03.7.6:50)

    Üdv’ – V –

    * Ha videón méltóztatik megtekinteni eme „sztán” végződésű Közép-Ázsiai köztársaságok összképét, láthatja,hogy azokat is az esztelen betonépítmények tömkellegének gombamód szaporodása jellemzi. Mégis, mire véli Ön Orbántól ezt a Central Asian tempót ? 🙂
    ** Barna uniformis: az SA – ti.Hitler magánhadserege – egyenruhája mára közkeletű, szimbolikus színe, úgy mint „barna pestis”.

  • Bendegúz Úr!
    03.07.12:21

    Most sajnos csak egy kérdésére érek rá reagálni,

    Állítja, hogy „Horthy háborút se nem kezdett, se nem okozott”.

    1.) Vegyük csak azt, hogy évekig Ferenc József Cs és Kir szárnysegéde egészen 1914-ig, FJ. hadüzenetéig* ( beosztott szaktanácsadó). A trónteremben ő egy nyugágyban pihen őfelsége jobbján és keresztrejtvényt fejteget Közben Ő császári fensége FJ. csak annyit mond, „Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam”. Horthy nem győz mérgelődni hogy kibillentették szelíd magányából… Ráadásul kenderesi birtokáról, ahol imádott lovagolni is, tengerre kellett szállnia, hogy majd a K.u.K flottát is, mint egy hős, úgy vezesse…

    KELLEMETLEN EPIZÓD: Ezt az igazságtalan imperialista háborút ez az ártatlan Horthy, immár tengernagy, a tudtán kívül úgy elvesztettük mint a pinty. Persze az elvesztés is igazságtalan volt,mert nekünk járt volna az a győzelem – „a győőőzeeeelem!”*.

    2.) 1941.áprilisában már mint Magyarország kormányzója és legföljebb mindössze „legfőbb hadúri” minőségében úgy látszik éppen szabadságon lehetett, amikor mi,Magyarország hadüzenet nélkül megtámadtuk Jugoszláviát. Teleki búcsúlevelében nem győzte megfeddni ezt az ártatlan bárány, úgymond'”Főméltóságú urat”, Magyarország úgy látszik panoptikumi bábkormányzóját.

    3.) Még ugyanebben az évben, 1941-ben természetesen ez a „legfőbb hadúr” tudtán kívül, biztos aznap későn ébredt, hadüzenet nélkül mi magyarok megtámadtuk a Szovjetúniót is. Azt a Szovjetuniót, amely a harmincas évek végén visszaadta nekünk a 48-as Forr.és Szabharc. hadizsákmány zászlóit, és meg nem támadása esetére ígéretet tett Erdély és a Felvidék elismerésére szovjet részről…

    STB STB STB.

    MÉRLEG:Kb.1.000.000 halott(részben mesterséges, részben áldozat)

    KONKLÚZIÓ:Ennyi fővezéri hamvas ártatlanság láttán, az vesse rám az első követ, aki legfelső >felelős< állami vezető létére még nem keveredett bele ennyire ártatlanul háborúk kirobbantásába, avagy hadüzenet nélküli háborúkba, illetve egy egész ország katasztrofális tönkretételébe !!! Érvrendszerünket mi sem bizonyítja jobban, mint Horthy szolgalelkű könyörgőlevele Sztálinnak, és a generálisszimusztól ellenszolgáltatás gyanánt kapott felmentő "közbenjárás" a Háborús Bűnösök Nürnbergi Bírősága vizsgálata elől is, ahol csak "tanúként" hallgatták meg.

    * Tipikus Horthy-kori "Fiúk fel a fejjel" kezdetű cserkészinduló zárózöngéje.

  • Helyesbítés:
    Sztálin megszólítása a főméltóságú Horthy alázatos levelében: Marsall (máshol Tábornagy Úr)

    Ui.
    Sztálin a háború utáni első magyar küldöttségtől rákérdezett Horthyra… Nyomatékkal kérte, hogy ne bántsák Horthyt, hisz már olyan öreg.

  • Tudja mit? Gyorsan az elsőre is mondanék valamit az USA által meggyalázott nemzeti öntudatra.

    VIETNAM

    Hozzátéve, hogy Franciaország ugyanezt tette még az USA előtt. Usa csak folytatta, amit ők elb–ak.

    Mindkettő imperialista területszerző és hadiraktár felemésztő és felújító – innovatív – fegyveranyag korszerűsítő háborút folytatott. Természetesen a II.VH-ban extramód felerősödött USA gazdaság ill. megújított fegyver arzenál jóval hatékonyabbnak bizonyult a franciákénál. Mégis a Dienbienphui- vereséghez hasonló szégyenletes vereséget szenvedtek az igaz ügyért küzdő vietnami néptől. A részletekbe nem is érdemes belebonyolódnunk.

    Pontosan ezzel kapcsolatban szeretném megnyugtatni Önt most, hogy én nem(!) vagyok USA ellenes, mint ahogy még úgyse Francia – a polgári szabadság hazája – ellenes… Én ember, ember általi kizsákmányolás ellen vagyok.
    Ezért inkább korunk elasztikus kapitalizmusa problematikájával foglalkozom és azt kutatom. Többekközt olyanokkal is, hogy pledául az Európai Unió idáig vajh milyen meggondolásból támogatta és támogatja Orbán rablótolvaj rendszerét ? Csak nem itt is a távfoglalkoztatásban és a nekik juttatott adókedvezményekben érdekelt német összeszerelő üzemeknek az elnöki székekre gyakorolt befolyása lenne a magyarázat ?
    Mindehhez hozzátéve, hogy mindenképp a békés megoldás pártján.