Kaphattak-e védőoltást a kötéltáncosok?

2021 március 8 10:50 de.39 hozzászólás

Február első napja óta kormányzati követelmény, hogy a 80 évesnél idősebb regisztráltak esetében a háziorvosoknak küldendő oltakoztatási lista „egy prioritást rend” szerint vegye figyelembe „az oltandó idős ember dokumentált krónikus betegségeit is”, hogy „tehát az életkoruk és egészségi állapotuk alapján legveszélyeztetettebbek” legyenek a lista elején.

Számomra megfejthetetlen rejtély, hogy az idei esztendő nyolcadik hetéig beszerzett 536 ezer 388 adag EU-s vakcinából miért nem jutott nekem, ha 326 ezer 899 adag raktáron maradt.

De vajon miért maradt volna raktáron egy ekkora készlet?

Nem volt rá igény?

Ez elképzelhetetlen.

Legalábbis kevésbé elképzelhető, mint hogy nem maradt raktáron, hanem az oltási tervben nem szerepeltetett csoportok tagjai jutottak hozzá.

Mondjuk, például kötéltáncosok.

Jobban közelítve a realitáshoz; futballisták.

Talán – mert ilyesmiről is hallottam – gyógyfürdői

foglalkoztatottak, a fürdőmestertől az igazgatóig, noha medencékben nincs víz, de a kádfürdés és a masszázs igénybe vehető szolgáltatás.

Horrobile dictu: kormányzati hivatalnokok. Kormánytagok. A százharminchárom bátor ember.

Summa summurum: raktáron nem lehet, ha én nem kaphatok.

Aczél Gábor

39 hozzászólás

  • A cikkben feltett kerdesre igen egyszeru a valodi valasz, ha a szerzo oszinte es hajlando lenne azt elismerni a tenyek alapjan.

    A szocialais medicine pont ugy mukodik vilagszerte.
    Az allami burokraciai egyettlen mukodesenek leheto eredmenye.

    Pontosan azon okbol ellenzik mindenfele a „szocialais medicine” alkalmazasait a lakososk, mert NEM ohajatjak a szuksges egeszsegi szolgaltatast az allam burokracia altal ugy nyujtani mint az elelmiszer ellatasaik a jegyrendszereik alapjan mukodik, mint Eszak Korea, Cuba, Venezuela, stb.

    Magyarorszagon az egeszsegi szolgaltatas gyatra allapotban van, mert a kepzet orvosok es mas egeszsegi szakertok mashova menekultek a jobb lehetosgeik celjabol.
    S az allamhatalom mas celokat vel fontosabbnak, amin az adofizetok penzet szorja mint-ha soha nem lenne [enzmel hatara.

  • Aczél urnak 80 év felett már nem kell elmenni kötéltáncosnak. Elég, ha regisztrál, s megbeszél a családorvosával egy időpontot, s 3 napon belül beoltják KINAI vakcinával. Ha volt párttag létére utálja a kinaiakat, akkor pedig még várnia kell egy darabot… (Egyébként az amerikaiből azért van „raktáron”, mert az személyre főlre van téve a 2-ik oltásra.)

  • Minden kedves női kommentelőnek nagyon boldog nőnapot kívánok! :
    https://24.hu/belfold/2021/03/08/nem-noknek-valo-videk-nonap-szexizmus/

  • Vakcina transzparencia 2021:

    „A Külügyminisztériumtól és a Miniszterelnökségtől sem kaptuk meg a kínai és az orosz vakcinák beszerzéséről szóló szerződéseket” – Nyilván 75 évre titkosították ezeket is. 🙁
    https://blog.atlatszo.hu/2021/03/a-kulugyminiszteriumtol-es-a-miniszterelnoksegtol-sem-kaptuk-meg-a-kinai-es-az-orosz-vakcinak-beszerzeserol-szolo-szerzodeseket/

  • D.Bernstein;
    Koszonet a felvilagositas a figyelemre hozasaert.

    Valoban az AZ oltoanyag ket-alkalommal,szukseges a beoltas azzal.
    Tehat a masodik oltas, ill. a tarolt oltonayag nehany-het mulva lessz beadva akik az elsot kaptak.

    A tudas mindeg hatalom !!!!

  • Aczél Gábor

    D.Bernstein
    2021 március 8
    1:29 du.

    1. Az első dolgom volt regisztrálni, mihelyst lehetett.
    2. Az EU-s vakcinából a táblázat adatai szerint a második oltások beadása után csaknem 91 ezer adag marad, ami szabadon felhasználható. Számoljunk együtt! Az elsö oszlopban szerepeltetett számokat összeadva megkapjuk a beszerzett EU-s vakcinák összegét, ami 1 millió 99 ezer 240 adag. Ha ebből levonjuk az első oltások darabszámát és a második oltások dupláját, megtudjuk a még beadható oltások számát, ami pontosan 90 ezer 946 adag. 3. Ebben a tárgykörben az illetékes állami hivatallal folytatott levelezésemet valamelyik itteni írásom kommentárjaként a KMH-ban is közzé tettem, de némi friss bővítménnyel tegnap magyarországi sajtóban publikáltatott:

    https://hirklikk.hu/kozelet/van-aki-elmult-80-eves-es-hiaba-var-oltasi-idopontra/378085
    Kérem, olvassa végig és az után adjon nekem tanácsokat.

  • Aczél Gábor

    D.Bernstein
    2021 március 8
    1:29 du.
    Helyesbítés, A raktáron lévő, a második oltás beadása után szabadon felhasználható EU-s vakcinák száma „csak” 26 ezer 541 adag, Bocs,

  • Hm. Szögezzük le: a világon nincs olyan kormány, ami hiba nélkül oldana meg egy ilyen óriási feladatot.
    De nekem van egy gyanúm: fejétől bűzlik a hal.. Figyelem a kormányzati híreket, és úgy vélem, a kelleténél több a bizonytalanság, a félreérthető, netán később hamisnak bizonyuló közlés.
    És felrémlik előttem, hogy hogy fogalmazott a mindentható guru néhány hónapja. ElkészíTEM az oltási tervet, ami szigorúan titkos. Majdnem felröhögtem: s akkor honnan tudják majd az orvosok, állampolgárok, mi a teendőjük? Úgy látom, az egész államigazgatás – élükön Cecília asszonnyal, így működik.Nem tudják, mit mondhatnak és mit nem, mi tetszik majd a mindenthatónak. Így azután maszatolnak.
    A kormányfőnek meg a legfőbb gondja, hogy hogy kerülhet a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. (A kormányzati kommunikációt nem a tájékoztatás, hanem olyan dumák uralják, hogy Magyarországon kevesebb a halott, több az oltás mint Burkina Fasoban…)
    Az ország fele meg bedől ennek a dumának. És nem veszi észre, mennyire veszélyes, ha teljhatalmat ad egy ilyen kényszerképzetektől gyötört fazonnak.

  • A magyar kormány ismét a saját csapdájába:
    1) Novemberben kampányoltak az influenza-oltás ügyében mire mindenki „oltakozni” akart, de nem volt elég oltó anyag, de a végén lett.
    2) Most is ez a helyzet covid-19 vakcinával mert már minden politikai ellenző beadatná magának (még ha Észak-koreai is lenne-:) de megint csak nincs elegendő szer. Remélem, hogy beteljesül Orbán ígérete, hogy Húsvétig mindenki beoltanak aki igényli.

  • De a kerdes, hogy az orvosok miert nem kaphatnak meg a paciensik szamara szuksges vaccinakat, hiszen az orvosok feleleosek pacienseik egeszsegi ellatasaert, nem az allami burokratak.

    Nem hinnem hogy az orvosok keptelenek lennek beute,ezmi a ketszeri vaccina altali paciensik beoltasara.

    De mint a regi kozmondas, ‘Az allamburokracia sohe nem kepes megoldani a problemakat amit csak okoz.’

  • Aczél Gábor
    2021 március 8
    9:09 du.

    Kedves A. Gábor !

    Ne szabadkozzon nincs miért – a sötétségen alapuló ostobaság akkor is az, ha történetesen „tanács” formájában üti fel a fejét! Reménykedjünk, ma ismét – mint 2020.dec.26.óta minden héten, megérkezik a 12 heti Pfízer vakcina, még akkor is ha a kormány illetékesei ezt nem szokták nagy dobra verni!

  • D.Bernstein
    2021 március 8
    1:29 du.
    Utánaszámoltam megint. Első bejegyzésem második pontjának szövegét (és az ugyancsak hibás második bejegyzésemet) felejtse el! A hozzászólásom szövege helyesen:
    1. Az első dolgom volt regisztrálni, mihelyst lehetett.
    2. Az EU-s vakcina raktári készletéből a táblázat adatai szerint valamennyi második oltás beadása után pontosan 96 ezer 464 adag vakcina marad. 3. Ebben a tárgykörben az illetékes állami hivatallal folytatott levelezésemet valamelyik itteni írásom kommentárjaként a KMH-ban is közzé tettem, de némi friss bővítménnyel legutóbb magyarországi sajtóban publikáltatott:
    https://hirklikk.hu/kozelet/van-aki-elmult-80-eves-es-hiaba-var-oltasi-idopontra/378085

    Kérem, olvassa végig és az után adjon nekem tanácsokat.

  • Újabb javítás,remélem a végső.
    A második pont helyesen:

    2. Az EU-s vakcina raktári készletéből a táblázat adatai szerint valamennyi második oltás beadása után pontosan 26 ezer 184 adag vakcina marad.

  • Kedves Gábor, csak ismételni tudom, amit férjem írt. (Olvastuk a levélváltást…). Itt a XI-k kerületben a háziorvosok szinte könyörögve telefonálnak az idős pacienseiknek, hogy fogadják el a KINAI oltóanyagot. Talán a harmada, ha elfogadja… (Pedig van a rendelőikben !) Fogadja el Ön is !!! Tisztelettel -dia-

  • D.Bernstein
    2021 március 10
    4:18 du.

    Kedves Dia, nálunk(rezedaillatú, imádott kisvárosomban) sajnálatosan ugyanez a helyzet! Valószínű reklámozni kéne hogy, fél Ázsia ezzel van már beoltva, oszt még eddig senki sem betegedett meg tőle, ellenben van olyan átlagmagyarnak agyonajánlott nyugati szupervakcina aminek már halálos áldozata is van!

  • Aczél Gábor
    2021 március 9
    10:09 du.

    Pánik politikai alapokon!!!
    Ilyen az emberi gyengeség – ettől lesznek az emberek komcsik, fasiszták, bigott vallásosok …… és sorolhatnám ….
    Az emberi gyengeség előbb félelmet szül – aztán félelméből „tartozni kíván” valami jól körülhatolható csoporthoz …
    Ha úgy gondolja, hogy az oltás egy védelem a vírus ellen – tegyen túl a politikai hovatartozásból származó örültségén, és hallgasson Bernstein „tanácsára”

    Nem fáj az …
    Igy 80 évesen az embernek már bölcsességben kellene élnie, nem bigott eszmerendszerekhez való tartozást keresni
    A BELSŐ SZELLEMET FEL KELLENE VÉGRE SZABADÍTANIA
    Tudom nem ismeri az Írásokat, nem tudja mi a különbség a Lélek, Szellem, Test között.
    Igy csak annyit tudok konklúzióként mondani, hogy pont ezért él PÁNIKBAN – és aki pánikol nem tud SZABADON GONDOLKODNI
    A gyógyszereink 60%-anak az alapanyagai – világátlag – kínai laboratóriumokból származik.

    Kínában 5000 évvel ezelőtt már „tudományos orvoslást” folytattak, filozófiai iskolák működtek

    Európában pedig ugyanebben az időtájban azt kezdték felfedezni, hogy a húst meg lehet tűzön is sütni, nem kell nyersen elrágcsálni

    A következtetést szabadon le lehet vonni

    Szeretetlen ítélkezés pedig sajnos, soha nem vezetett sehova –

  • Te jó ég! Hát ekkora a baj a kínai vakcina körül, hogy itt hamarjában három fogadatlan prókátort is megszámláltam akik – ki-ki a maga stílusában ugyan – de azon dolgoznak, hogyan tudnának egy- két árva vakcinára vállalkozót találni?

    A „történés” annyi, hogy Aczél G. érthetően oltásra vágyik, miként rajta kívül vagyunk még így egy páran, csak épp nem mindegy milyenre, és őszinte nem értését humorba fojtja. Ám Gabriel, erre átmegy mindenhatóba, belső szellemekről delirál és a lelket és a testet is belevonva /bölcselkedve a lelkére beszél…. Jaj Istenem!
    Dia pajtás már előzőleg csatlakozott a „jó ügyhöz”, az „idealista” Elemér meg kontrázik hozzá – mert az úttörő ahol tud segít! 😀😀😀

  • Gabriel
    2021 március 11
    2:58 du.

    „Kínában 5000 évvel ezelőtt már “tudományos orvoslást” folytattak, filozófiai iskolák működtek

    Európában pedig ugyanebben az időtájban azt kezdték felfedezni, hogy a húst meg lehet tűzön is sütni, nem kell nyersen elrágcsálni”

    Sőt, a már mostanra nagyonsötétfeketévé alázott Afrikában is voltak olyan magas kultúrák, amiket kár volt a „felsőbbrendű” gyarmatosítóknak elpusztítani!

  • A ma reggeli AP hirjelentese alapjan Magyarorszag a Corona-virus elleni oltasok „hose”.

    Ugy a Kinai es az Orosz oltoszerek beszerzedevel erve el azt.

    Az EB csak probalja kezeiket mosni az oltasok hianyossaga maitt.

    Magas magyaroszagi fertozes es a halalozas is, s az egeszsegi szolgaltatas erossen megterhelve, na de az nem csoda a korulmenyek alapjan.

    Tehat mondhato, hogy a „koteltancosak” sikereskednek!

  • Besancon
    Nem tudom mennyire ismerted ifjabb korod tájan a Kálvin teret.
    Nem igazán tér, azt hiszem ma sem, de mindenesetre oda, a kiskorut kanyarulatába érkezett be az üllöi út és a Baross utca.
    Ott a két út beszögellésében volt egy épület, (tudtommal ma is áll) aminek az utolsó emeletén volt egy osztály – természetesen még a kadar-korabeli átkos idökröl beszélek, – ezen osztálynak 11 alkalmazottja volt, a fönökkel együtt 12-en számoltattak meg, akinek külön szoba jutott – szóval vele együtt egy igazi családi barátom, és ivócimborám “a társaságot” csak “A PISZKOS 12” neven emlegette.
    Természetesen tagként. A társaságban volt még Úr, aki iskolatársam és sportban csapattársam is volt, és természetesen a kapcsolatott középiskola után is tartottuk.
    A társaság valamennyi tagja jogász volt, – igaz a Fönök (Oszt.Vez.) produkciója országszerte ismert volt, bár maga cask kevesek elött – szük körben.
    Igen, a Mikroszkóp Szinpad háziszerzöjéröl van szó, és mellékállásban késöbb a Biztosítás-Felügyelet elnökéröl.
    A társaság tagjai pedig a rendszerváltás után az országba betelepülö Biztositó-társaságok vezérigazgatói, elnökei, de minimum valamely ilyen társaság Jogi Osztályának igazgatói lettek. A baráti köteléinket családalapítások után is az emlitett személyekkel igen szorosan fenntartottuk, (összejártunk) még hosszú-hosszú évekig. (Én voltam az aki külföldre távozott)
    Nyanya!
    Szivesebben irnék “Banyát” mert ez megtisztelö megnevezést jelentett – gondolkozz már egy kicsit és szállj magadba, nekem mi szükségem volt, van lesz, azokra a hülye, idétlen feltételezéseidre, amiket képes voltál ide ezekre a papirokra vetni, csakhogy behizelegd magad egy köleves-árus és hordája társulatnak.
    Akik között van olyan, aki dicsekvésként emliti, hogy idézem az egetverö banalitását: “szociologiai kutatásokat folytat” –
    Lefordítom:, ma is azon agyal, hogy hogyan tudná még nyomurultabbul hülyiteni az egyszerü, normális embereket.
    A VAKCINA KÉRDÉS:
    Az szakmabeliek (orvosok) minimum 90%-a ugy világviszonylatban nem tud igazán véleményt formálni a vakcinák hatásosságat illetöen.
    Talán 5-5% százalék mer voksolni valamely vakcina elönyei mellett vagy hátrányok miatt valamely jósógát megkérdöjelezni.
    De BIZONY NAGYSÁGOS DOKTORASSZONY (JOGÁSZ!!) POLITIKAI ALAPOKON ÉS ÜZLETI SZÉLHÁMOSÁGOK MEGITÉLÉSE FOLYTÁN EGY ABSZOLÚT HUMAN-EGÉSZSÉGÜGY KÉRDÉSBEN ÁLLÁST MERÉSZEL FOGLALNI!
    Ès persze majdnem valamennyi pincebeli hozzászóló!
    Andrew_s, akinek vannak ismeretei, és megpróbálta azokat megosztani, már réges-régen le lett itt hurrogva, politikai és ideológia alapokon
    Csak nézek, mint a Rozi a moziban – hogy valójában tényleg hova jutott ez az ország …. !!
    Sajnálom Nyanya, hogy nem vagy egy valódi Banya ….

  • Ha már Vakcina értékelés folytatódik, akkor had szabadjon a magam egyszerűsítő módján ezt is lefordítani:
    (nem, semmiféle ideológia, politikai, vallási stb .. kérdés, hanem szakmai)

    Két típusú vakcinát lett szerencsénk megismerni
    1 Hagyományosak
    2 Modernek

    A hagyományosak köze tartozik minden ami nem a Karika doktornő által kifejlesztet technikával van előállítva.
    Mit jelent a hagyományos?
    Semmi mást, mint amit eddig megszoktunk a vakcináktól, mégpedig annyit, hogy a saját természetes immunrendszerünket „tanítja be” – készíti fel egy kórokozó megismerésére
    Ezért legyengített valódi vírust kapunk – hogy a szervezet kellőképpen felkészülhessen egy erősebb támadás kivédésére.
    Igy már megvan a kórokozó cód, amelyet nem a támadás idején kell előbb legyártani, és aztán bevetni.

    A másik eljárás (Moderna, Pfizer) pedig valamennyi sejtünket ÁTKÓDOLJA – HOGY A VÍRUS NE ÁRTHASSON
    Vagyis belőlünk csinál (ser humano) egy MUTÁNST

    Valahogy így, egyszerűn-parasztosan leírva

    Hogy ezek köz%ott a világ különféle országaiban (valamennyiben) a politikusok hogy próbálnak hasznot húzni így vagy úgy, nem gondolnám, hogy az egészségügyi hatásosság (megfelelőség) témakörébe tartozna

  • Drága Besancon!
    Nincs itt semmi látnivaló, a mijóurunk kínaival oltakozott meg mindenki más is aki csak számít. (Talán még a bazi nagyferóis.
    Engem csak az nyugtalanít, hogy marcsink, tóthpéterünk meg a ferink még talán mindig hezitál mikor most a haza becsülete a tét?! 🙂
    Naná hogy aki igazi magyar csak a kínaiban bízik, esetleg a másik kedvenc oroszban. Amíg lesz belőlük akár egy darab is ne is álmodjatok nyugati fúj vakcináról ti álomgyilkosok! Amúgy is minden rosszért az EU a felelős, még a sorosért is!

    „Egy olyan, zavaros hátterű és múltú céggel kötött szerződést a kínai vakcinák beszerzésére az állam, amely hasonló méretű üzletet még soha nem bonyolított le. A vállalatot ráadásul viszonylag hamar össze lehet kötni egy olyan céggel, amelyik a tavalyi lélegeztetőgép-beszerzésekből húzott hasznot.” – Szegény viktorunk, ha erről tudna biztosan nem engedné …. 🙂

  • hexadodekaéder

    Talalom 5:34 😀

    Azoknak a . t í z e z r e k n e k, akiket Orbanini keresztapa kesztyűbábja, Cecilia javasasszony éppen egy éve, legalább ö t . h ó n a p o n . á t . b e s z é l t . l e . a maszk viseléséről s így, azok tudtukon kívül pont emiatt költöztek át az örök vadászmezőkre, azoknak nem hinném, hogy vigasztaló lenne a „hm mindenki hibázhat” kezdőmondatod… Persze a bűnösök ráfoghatják, hogy nekik már úgyis minden mindegy…
    Remélem az ilyen fölfelé mutogató bábasszonyok és államtitkárok hamarosan felelnek az ilyen és hasonló hamis „szakvéleményekért”

    Egyébként vezetési alapelv, hogy

    „Minden szervezet és rendszer értékét az adja meg, hogy rendkívüli állapot esetén mennyire hatékony”.

    Orbanisztán értéke tehát egy hatalmas nulla !!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Besancon, rátapintottál a lényegre! 😀

  • Elemér, így jár az, aki Gábrieltől gyűjti be a „bölcsességet”… 😀

  • Almási Alma
    2021 március 13
    4:56 de.

    Álmaink Almája

    a CNN folyamatosan kinn tartja élőben azt a számot ami a napi pozitivitást adja de ki is számíthatod az adott mai számokból: 29347982 eset 532593 halott

    kerekítsünk az USA lakossága 340 000 000 azaz 0,0018% a „fertőzések eseteinek” számaránya és ez a világon ma a LEGROSSZABB arány!

    akkor hol van a Besançón kesergésének alapja?

  • Tisztelt Aczél Gábor!
    Nem vígasztalni akarom, de ha Hunniában sok helyütt ehhez hasonló szervezettséggel folyik az oltás, akkor talán jobban jár, akit kifelejtenek, és a végére marad.

    https://hirklikk.hu/kozelet/az-oltasra-3-orat-kell-varni-a-jahn-ferenc-korhaz-tomott-varoiban/378390

    Ha engem majd behívnak „oltakozni” (létezett ilyen magyat szó, vagy ez az Orbán és tsai. birodalom newspeakjának csinálmánya?), benézek az oltóhelyre, és ha ilyen, kizárólag szándékos tömegfertőzésre alkalmas kép tárul elém, már fordulok is sarkon, s szaladok el, nehogy esetleg utolérjenek.

  • SzandiMandi
    2021 március 12
    5:25 du.

    Drága Besancon!
    Nincs itt semmi látnivaló, a mijóurunk kínaival oltakozott meg mindenki más is aki csak számít. (Talán még a bazi nagyferóis.
    Engem csak az nyugtalanít, hogy marcsink, tóthpéterünk meg a ferink még talán mindig hezitál mikor most a haza becsülete a tét?! 🙂

    —————————————

    Nyugi, Marcsika nem hezitál, annyira azért mégsem hülye! Ha igazat állított – nála sosem tudni – akkor ez idő tájt már megkapta a Pfízert „életkorára tekintettel”🙂 Na csak ezt tudja meg a vezér, lesz ne mulass, mert ahelyett, hogy méltósága rongyaiba burkolózva visszautasította volna, még hirdeti is!
    De! Láthatóan épp maga a kormány „veti meg az ágyát” a kínai vakcina körüli anomáliának, amennyiben külön embereket (fizetett troll sereget ) alkalmaz a „népszerűsítésére” akiket úgy tűnik nem képeztek ki elég jól mert rendre elcseszik a feladatot, másrészt az eljárás maga mellyel a házi orvosokat illetik, már minősítése valaminek! Milyen dolog is az, hogy kapsz 1-1 ampulla (10 adag) Pfízert ugyanennyi Modernát, meg Astrát – ez összesen kb 30 adagnyi, és mellé 120 adag kínait! Ám az előbbi háromból csak akkor kapsz újabb ampullát, ha az utóbbi 120 -as készletet beoltottad! Hát nem röhej? Mint a gyerekeknél – addig nincs süti, míg meg nem etted a levest! Másként nem megy a kínai cucc? Miért az állampolgári bizalmatlanság, hisz a vakcina az vakcina, ami megvéd legszörnyűbb következménytől – hát akkor?
    Kezdettől fogva valami olyan dilettáns ugyanakkor átlátszó és erőszakos dumát nyomott a kormány mind a beszerzésre, tervezésre, eü-i minősítésére vonatkozóan, hogy még a legártalmatlanabb, totál semleges és naiv állampolgár is gyanakodna és bizalmatlan lenne – tényleg nem észlelik, hogy milyen béna a kommunikációjuk? Nem kéne lecserélniük egy két meghatározó és felelős egyént? Ja, hát az viszont aligha megy miután mindjárt a vezérrel kellene kezdeni!

  • Gabriel
    3:58 és 4:34

    Megnyugtató, fenkölt és öntelten magabiztos szavaidat nyilván a . v i l á g r e k o r d . b r a z i l : 11-millió-363ezer Covid – f e r t ő z ö t t . és 275-ezer Covid – h a l o t t . szomorú tapasztalataid éltetik.

    Jaj,ha itthon is vóná’! A te jártasságod éltethetné e hazát? 😀

    Đ

  • „az USA lakossága 340 000 000 azaz 0,0018% a “fertőzések eseteinek” számaránya és ez a világon ma a LEGROSSZABB arány!”

    Kedves Rodeo, bízzunk benne, hogy Viktorunk segedelmével előbb-utóbb MI még ezt is felülmúljuk!

  • Dubois

    Ja, hogy mennyire igazat írtam!!!!
    A világ tele van ilyen ostobákkal, akiknek éppen az aktuális politikai agymenések jelentik az útmutatókat …

    Te magad úgysem fogod fel a világ valóságát, és hogy igazán nyugodt legyél, itt leszögezem, hogy a világ humanoidjainak kb 95%-a.
    Gratulálok, beletartozol abba a nagy többségbe – aki azon mocskolja itt egymást, hogy melyikük a jobbos, melyikük a balos. És ezen az alapokon ölitek egymást.

    Próbálkoztam, de nem érdemes, – annak a nagyon sok értelmes embernek (aki kb csak 5% lehet) sajnos nagyon-nagyon igaza volt.
    Akiket amúgy ti balgatag nyájbéliek is folyamatosan dicsőítve bégettek – hiszen ez a faixa az akinek a kultúrát köszönhetitek.
    Igen a zenét, irodalmat, festészetet, építészetet – mindent amit kulturális értéknek nevezünk.
    Mint ahogy Rodeio is itt ácsingózik a zene után – eszi, de nem főzi … mert arra már képtelen
    Ennyike …
    Te kis szerencsétlen – fogalmad sincs a vírusról, a valóságáról, ezért a politikusok játszmáját helyettesíted be a történetbe.
    A te kis butus agyadban – mint ahogy az itt szereplők jó többségében is, a kettő ugyanazt jelenti!??.

    Úgyhogy végül is – lehet, hogy be kell látnom, hogy mennyire jogos volt ez a vírus-akció azok részéről akik arra ítéltek benneteket, hogy … „nyasgem”
    Bár nagyon nem fér össze az értékrendemmel … de be kell látnom, hogy nincs más járható út …

    „…Ne légy rosszindulatú daganat a föld testén. Nyiss utat/Hagyj helyet a természetnek. Adj teret a mindenségnek…”
    írva vagon a 10. pontban a Georgiai Köveken.
    Hát el jött az idő – 95% megy a levesbe ….

    Idézem inkább Bernard Shaw-t;
    „az emberek 2%-a gondolkodik, 3%-a hiszi azt, hogy gondolkodik, 95%-a pedig inkább meghalna, hogy gondolkodjon”
    Inkább pánikol, – teszem hozzá én – pánikolj csak … nyugodtan kicsikém …

    Amúgy leszarom az oltást, nem kell; nem járok gyógyszertárba, rendelőbe, soha nem csináltam még magamon semmilyen úgymond „chekUp”ot.
    Csak azért tudom a vér-csoportom, mert rendszeres véradó voltam, 18 éves koromtól … csókollak …
    szomorkodj tovább, nem sajnállak kis félnótás – mennyire egy kis vidéki, buta beszari és világtól elzárt majomketrecben éled a világodat — mi szüksége van az emberiségnek ilyenekre?
    Vagy hordoz valami különleges fizikai tulajdonságot valamely géned?
    szellemi és kulturális különlegességeket bizonyosan nem …

  • A US-ban, 24 orszag, Californiatol Floridaig. reszben ,mashol teljessegeben felfuggeszttek minden jarbany-ugyi korlatozasokat.

    A lakossag nagyresze visszautasit mindenfele korlatozasokat, sot meg lovoldozeseket is okozott sokfele.

  • Dubois
    Még egy tény, amivel csodásan kitárulkoztál ….
    Talán már tavaly volt, vagy még azelőtt, amikor valamilyen dumáddal egyetértettem éppen, csak hát …
    Csak-hát nekem estél utána, teljességgel kitálalva kulturális képzetlenséged, (teritett betli) valamint teljes ostobaságodat vele – mondván, hogy én milyen orbánparti, fasiszta bunkó vagyok, aki még a csodálatos Budapestről sem tudja, hogy az nem egy nagy-falu, hanem egy világváros.
    Te kis bunkó, egy világváros már rég nem mérhető Budapesthez semmilyen aspektusban, sem jelentöségében, sem kulturálisan – én láttam a világból már egy-két szeletet.
    Mellesleg, hagyd meg nekem – várostervezönek, hogy tudom-e, hogy Budapestet hová sorolják be.
    A lényeg pedig, amihez ész és látás és ismeret kellene, hogy tudd, hogy Budapestet lehet falunak nevezni, mert voltak falai.
    A községeknek, amiért te kis városi ficsúrként felhúztad az orrodat, az az, hogy számodra a falut az a település jelenti, amelynek soha nem voltak falai.
    Nyilván hirtelen félelembe estél hogy mi lesz most az eddigi jelzőid ledegradáló értelmével, merthogy a legdegradálóbb szóhasználat a szátokból hogy Orbán egy falusi paraszt minimum, de lehet, hogy faluvégi cigány.
    Szomorú, hogy Magyarországon ez az értelmiségi ellenzék – ilyen suttyó alpári

  • Dubois
    2021 március 14
    5:34 de.

    olvasd kővendéget:

    Kővendég
    2021 március 14
    4:57 de.

    egészséges szemléletmód szükséges a léthez!

    nekem lenne kérdésem, adva van (volt!SIC) egy vírus aminek ma usque 15 féle mutánsa létezik…;

    melyik vax melyik mutáns ellen véd meg és ha valaki a másikak egyikét – másikát kapja meg, akkor mi történik vele?

  • Kővendég
    2021 március 14
    4:57 de.

    Ha engem majd behívnak “oltakozni” (létezett ilyen magyat szó, vagy ez az Orbán és tsai. birodalom newspeakjának csinálmánya?), benézek az oltóhelyre, és ha ilyen, kizárólag szándékos tömegfertőzésre alkalmas kép tárul elém, már fordulok is sarkon, s szaladok el, nehogy esetleg utolérjenek.

    —————————-
    Szerintem alapból nincs/nem volt ilyen szó – ez egy nagyon csinált és erőltetett kifejezésnek tűnik. Kicsit a Kazinczy féle „nyaktekerészeti mellfekvenc”-re ( nyakkendő) vagy a „gőzpöfögészeti tovaloködöncre’ (vasút) hajaz – de hát Kazinczy sem tudhatott mindent, és talán nem rajta múlt, hogy egyik kifejezés sem honosodott meg!
    Ami az oltásos helyszíneket illeti, én még csak ilyeneket láttam sajnos, bármely kórházból vagy rendelőből készült a képanyag, és hasonló döntésre jutottam : ha még eddig nem sikerült elkapnom, így garantáltan összejönne, ezért hát nem kérek belőle, kivárom, míg elfogy a sor, és talán állampolgári jogon még választhatok is!
    Bár, ennek a tömegnyomornak köze sincs a vakcinákhoz, ill annak milyenségéhez, annál inkább a fejetlen szervezetlenséghez, dilettantizmushoz, és a pöffeszkedő ostobasághoz !

  • Válasz cikk cémére:

    NEM – DE KŐFARAGÓK ÉS BALETT TÁNCOSOK IGEN.