Egyszer volt…

2021 március 17 4:05 du.89 hozzászólás

Az elsõ vers, amit három éves koromban kívülrõl meg kellett tanulnom, ez volt:

„Ötvö-succa-negyven-hét,
harmadi-kemelet-tizen-hét…”

Igen, ez volt a lakáscímünk. Persze „E”-vel: Eötvös utca. De akkor ezt még nem tudtam. Azt sem, hogy ez a Terézváros. Viszont tudtam utcaneveket, amelyek akkor már nem léteztek: Andrássy út, Podmaniczky utca, Teréz körút, Király utca. Akkor ezeket éppen másképp hívták.

Háborús gyerek vagyok, 1949-ben kezdtem az elsõ osztályt a Vörösmarty utcai általános leányiskolában. Az Eötvös utcán, a Szondy utcán a Vörösmarty utcáig, onnan bekanyarodva: ez volt a reggeli útvonalam az iskolába, alig tíz perc. Szinte az elsõ naptól fogva egyedül jártam, noha a Szondy utca már akkor is viszonylag forgalmas volt. De senki sem ért rá kísérgetni, hát megtanítottak, hogyan kell körülnézni, mielõtt átmegyek az úttesten. Elõször balra nézz, aztán jobbra…Lámpa errefelé nem volt, a zebra pláne, még nem is volt feltlálva.

Hazafelé csoportosan jöttünk az osztálytársaimmal, néha nagy kerülõvel, ácsorogtunk a lányokkal Jutka barátnõm kapujában félórácskát, aztán a Fischer, vagy a Szõnyi kapujában szintén. Olyan is volt, hogy a lányok hazakísértek engem, ha érdekes volt a téma (én laktam legmesszebb), aztán visszamentek. Néha többször is jöttünk-mentünk összevissza. Egyszer a papám épp akkor jött haza, amikor a kapu alatt trécseltünk. Megkérdezte, mit csinálunk? Mire – állítólag – azt válaszoltam, hogy értekezletet tartunk arról, hogyan lehetne jobban tanulni… Hja, értekezletvilág volt akkortájt… Az apu nem is szólt semmit, orra alatt mosolyogva hagyta, értekezzünk tovább…

***

A Szondy utca egyik sarkán volt egy cukrászda, még az ábrándos békebeli idõkbõl.. Sarkosan volt a bejárati ajtaja, de mintha nem is lett volna, hiszen az ajtó szinte mindig reménytelenül zárva volt. Az üzlet nyilván magánkézben, még a háború elõtti viszonyoknak megfelelõen. A pártállam még nem volt annyira kialakult és mohó. Mi gyerekek viszont nagy vágyakozással nézegettük a cukrászda bezárt ajtaját, üres kirakatát.

Más kirakatok és boltok is üresek voltak. Például a hentes. Üres kampók a falon, a hentes bácsi barátságos a gyerekekkel, sõt a Doktorúr – egy tacskólábú németjuhász (anyuci alighanem félrelépett) – is bejáratos volt hozzá. De áruja általában csak csont a kutyának meg csont a levesnek. Hetenként egyszer marhahús, de nem ízletes göböly, mint manapság, hanem kivénhedt, leselejtezett tehén húsa. Akkoriban a magyar tejelõ tehénállomány szinte teljes egészében TBC-ben senyvedett. Nem csak rágós volt a hús, hanem speciális ízû is, amit idõközben már-már el is felejtettem volna, ha a 80-as években a Dubnai Atomkutató Intézet restijében a marhaszelet fel nem idézi bennem a rágósságot és az ízt. Persze ez ott a különleges, külföldieknek fenntartott reprezentációs-restiben volt. Egyébként arrafelé nem lehetett húst kapni csak úgy… De nálunk akkorra már kiépült a gulyáskommunizmus.

A mi hentesünknél az ötvenes években néha sertéshúst is kaptunk, de annak is volt mellékíze, az ivarérett kandisznó specialitása… De például belsõség sohasem volt, legfeljebb tüdõ, vagy lép (a macskáink imádták). Sertésmájat néha kaptunk egy ismerõstõl ajándékba, aki jó helyen feküdt a komcsi hierarchiában.

Más üzletek is voltak a Szondy utcában, például a csirkés asszony, aki letollazva árult tyúkokat, kakasokat – na persze nem zsengét, hanem rágósat, tartalmas levesnek valót – nála sokszor idõztünk pletykálkodva, mármint a nagymamám pletykálkodott, amíg az asszony fürge kézzel kopasztotta a döglött madarakat.

Vagy a zöldséges, akinek kilenc gyereke volt, és mint az orgonasípok, idõjártával sorra beálltak árusítani. Õk még megvoltak a rendszerváltáskor is, a legkisebb lány szolgált ki, termetes középkorú asszony volt már, nálam vgy tíz évvel fiatalabb…

Jó üzlet volt, mindig lehetett benne kapni valami idényárut. Ádvent idején a naspolya volt a slágergyümölcs. Imádtam. Ma már nemigen van naspolya. Karácsony elõtt jártam a piacon, naspolya sehol. Végül egy helyen találtam, arany-árban, és olyan-de-olyan pocsék volt, hogy ki kellett dobni.

***

A mi kedvencünk azonban – a cukrászda a Szondy utca sarkán – még az ötvenes években sem üzemelt, csak vasárnap délutánonként nyitott ki, és akkor lehetett néhány egyszerûbb süteményt kapni: Francia krémest, dobos-tortát, gesztenyepürét… Az ötvenes években nem volt túlságosan nagy igény ilyen luxusra, nem volt fizetõképes vevõkör. Micsoda különlegesség volt egy igazi meleg kakaó! Otthon csak valamiféle „reggeli ital” nevû förmedvényhez juthattunk hozzá, alighanem valami ovomaltin-származék lehetett… (Na, ezt se tudjátok, hogy micsoda! Bár a 90-es években Svájcban ittam olyat is… Nosztalgiából…)
***

Aztán kijártam az iskolát, el is költöztünk, férjhez is mentem és gyerekeim is születtek. És akkor egy mesekönyvben rátaláltam erre a gyerekversre Zelk Zoltántól:

Északsarki Cukrászdába,
ami éjjel-nappal zárva,
minden reggel s délután
beállít egy fókafiú
és vele egy fókalány.

Mit esznek a fókák?
Jégbõl sütött tortát!

Hóból fõzött kakaó,
az is csak a mindig zárva
Északsarki Cukrászdába’
kapható.

És hirtelen felismertem! Igen, ez a mi cukrászdánk, az ötvenes évek elején! Mára már szinte elfelejtettem… De jobb, ha az ember nem felejt… Sohasem hittem volna, hogy manapság megint ilyen idõk jöhetnek…

Holba Ágnes, alias Almási Alma

89 hozzászólás

  • szia Álmaink Almája

    nagyon érdekes a belvárosra valóban igaz 1000%-ban és a külvárosoknak azon lakóira akik kertes házban laktak de bármi okból nem művelték a kertet, mi ezt úgy csináltuk családi kalákában, nagy hatalmas munkamegosztás volt a családban a gyerek már óvodás korában megtanult sok mindent a nagy dunajáró hajón ahol személyzet volt a család Budapest Mohács és ahol folyta belkereskedelem…

    utána már tudtam (amikor nem mentem el velük Mohácsra a Julcsi néni tartott karban bennünket akiről nem sokkal később derült ki (varázslatos kertje volt amiben minden megvolt és olyan virág nem is létezik amilyenje neki nem volt) hogy közel 90 éves és még sokáig élt és dolgozott… iskolába mi is gyalog jártunk az is nagy esemény volt de otthon minden megtermett és az évenként két disznó is meg a tyúkok keltetve sok tojás és pipihús olyan rántott csirkét ettünk saját uborkából készült ubisalátával hogy ihaj mindenkinek volt feladata én szedtem és rendeztem a gyümölcsöt hatalmas befőzések is mentek a spájz rogyásig volt mindennel a sódarok és a sonkák kolbászok lógtak a befőttek meg égig értek

    a többi szomszéd nem értette és áskálódtak hogy így hogy úgy mert az irigység ő nem csinálja és nincs neki a másik meg dolgozik és akkor kiküldte az ÁVH t az meg kiröhögte és néha elvitték a bejelentőt azután leszoktak rólunk és az ÁVÓ is szünetelt

    a suli isteni volt annyit sohasem hülyéskedtem mint akkor és ott azután más utak lettek de oda hévvel és villamossal… a nagy jövő felé

  • Jo, jo, kedves iras, igazan nostalgias, de miert velnenk Almasi gyermek-kori emlekeinek a beszamolojat „vendeg szerzo” altalinak?

    Hiszen minden-napi hozzaszollasaibol mar ismerjuk eletet, gondpolkodas modjat, ohajait, s a cukszardat, meg ha nyitva is lenne, ugy is mellozni akarnank, hiszen mindannyian vigyazunk a caloria fogyasztasunkon.

  • Köszi szépen Ágnes ezt a remek emlék képet és a Zelk Zoli verset még abból az „ábrándos békebeli idõkbõl”!

  • Tudod Agnes nyanya, németföldet földig bombázták – mégis hamarosan lehetett hust kapni, csokoládét inni, és marzipánt …
    Nem éheztek
    Na nem a német-föld keleti részén, hanem a nyugatin …
    Magyarországról kárpótlás címén a kaját Moszkvába szállították, Németországban (Nyugat) a Marchall-segélyből hamarosan újjáépítették az országot, talpra állították a gazdaságot!

    Hintsd csak a hülyeségeidet, tudom, hogy gyerek voltál, gyerekként mit tudhattál az igazságról – de hogy nyolcvan évesen ilyenekről nosztalgiázol – hát hallod … csak sajnálni tudlak
    A kinaivirus ellen szájkötőt kell viselni
    EZ ELLEN A TOTÁLISAN BETEG VÖRÖS-VÍRUS ELLEN MIKOR LESZ MÁR ELRENDELVE A SZÁJFÉK?

    Bár milyen jó, hogy nem tagadod le, hogy a testi-lelki nyomurunkat okozó rühes-ruszki csizmák birodalmában még a 80-as években is ugyanúgy éheztek …
    Én is jártam Moszkvában a 80-as években – ott is éheztették a népet a nyomorult gazember marxista-leninista elvtársi-nagyurak

  • Gabriel
    2021 március 17
    9:00 du.

    remélvén, hogy Álmaink Almája majd leszedi az ajtófélfáról a prakkert és ad neked, engem csak egy gondolat bánt, mit szívsz? nagyon erős lehet, vagy valaki nagyon tökön rúgott anno és azóta nem van …. szóval csak úgy… szerencsétlen mint az állatorvosi egyetem beteg lova ami rosszindulat neked nincs azt kár is keresni ismertem ilyeneket mi kölkek odajártunk a háza elé szamárfület mutogatni nekik és mondani hogy beeeee amíg ki nem rohant, mint Zrínyi a söprűvel akkor vihogva elloholtunk a sarokig és onnan folytattuk majd elmentünk fagyizni

  • Gabriel
    2021 március 17
    9:00 du.

    nyünyüke (avagy a nyonyó?) jobb, hogy tudd ugyanazok a bankok adták a Marshall segélyt is amelyek finanszírozták a németeket a IIVH alatt nem akarván elveszni hagyni a beruházásukat egyébként az eneszka ugyanolyan rendőrállam volt, mint a zendéka csak enyhe árnyalattal különbözött az egyenruha színe és még a 80 as évek végén az egyszerű melós haverom nem kaphatta meg a bank-átutalásomat a saját bankszámlájáról, mondván neki, hogy nem kaphat külföldről pénzt és ugyanúgy leszedtek a vonatról amikor a hülye konzul egy héttel későbbre datálta a vízumomat és mehettem Salzburgban új vízumért dehát… nem voltam tagja a megszálló usa haderőnek akik flangáltak az utcán mintha övék lenne az utca és ez mai napig így van most már a zendéka területén is

  • Gabriel
    2021 március 17
    9:00 du.

    Kedves Gabriel, merem állítani hogy, e fórumon előfordulók közül nekem volt a legsanyarúbb gyermekkorom, amivel itt most nem szeretnék újfent dicsekedni, mert már únhatjátok! Namármost ennek ellenére nem szeretnék vérfürdőt rendezni sem a sorsrontóim, sem a nálam sokkal szerencsésebb, irigyelt gyermekkort nyerők között sem, amit Neked is merészelek jó szívvel ajánlani! Másrészről e kevesek által ismert civil magánfórumon mi a büdös életben nem tudunk világrengető változásokat provokálni, ezért nem kellene minden magánvéleménytől ilyen arrogánsan felhúzni magad! 😀 (Mellesleg már én is eljutok időnként a „bezzeg” nosztalgia keserűségig, pedig szerintem sem kellene! 😀 )

  • Kedves Gábriel! Köszönöm azt a sok igyekezetet, amellyel próbálod a világot helyrerakni. Sajnálhatják, akik már leszoktak a hozzászólásaid tüzetes olvasásáról. De ne add fel!

    Úgy tudom, istenhívő vagy. Meglátod, Ő egyszer majd megvilágosít téged is, bár ő jóságos, és tudja, hogy „boldogok a lelki szegények…”, és nyilván nem akar téged boldogtalanná tenni. Mindenesetre bízzál… Lehet, hogy még jóindulatúvá is tesz, ki tudja…

  • Mindazoknak, akik túl látnak a nosztalgián, van itt néhány tanulság is. A kommunizmusnak van néhány furcsa elképzelése, ami sajnos sohasem működött még eddig.

    Az egyik, hogy ne dolgozzunk, csak annyit, amennyivel biztosítani tudjuk magunknak a rendes, természetes életet. Ne kapaszkodjunk a divatos ostobaságokért, és ne gürizzünk a vagyonért (egyébként is a gürizésből sohasem lesz vagyon. Vagyon az ügyeskedésből és lopásból gyűlik össze.)

  • A másik, hogy a vállalkozásokat nem egyénileg, hanem államilag vagy szövetkezetileg kell működtetni. (Vagyis a termelő vagyon legyen társadalmi tulajdon.)

    Jelenleg ezek a gondolatok az embertől idegenek. Hogy a jövőben ez hogyan alakul, azt nem is sejtem. Pedig sok problémára – például a környezetszennyezésre – megoldást nyújthatna, ha a társadalom nem a „termelő zabálás”-ra (József Attila) lenne ráállítva.

  • Ha az én élményeimet Rodeo itt elmesélt élményeivel összevetjük, mindjárt azt is láthatjuk, miért volt padláslesöprés. Rákosi ipart akart – szerintem helyesen, – mert amelyik országnak nincs alapvető saját működő ipara, az ki van szolgáltatva. Ezt a rendszerváltás óta alaposan kitapasztalhattuk.

    Ahhoz viszont etetni kell a városi munkásságot. Ha a parasztság ebbe nem áldoz be, akkor honnan lesz ásó, kapa, traktor?

  • 2021 március 17 9:00du.

    „Agnes nyanya”? És te sültparasztozol? Miközben a „hust” meg a „marzipant” sem vagy képes magyarul helyesen leírni? Ez ellen „MIKOR LESZ MÁR ELRENDELVE A SZÁJFÉK”, kedves Chris?

  • Ha pedig a feltűnően szegényes körülményeket akarjuk indokolni, az ebben az esetben elsősorban nem a kommunizmus, hanem a háború következménye volt.

    A háborúnak volt sok győztese, és volt két nyertese.
    A főnyertes az USA, aki tulajdonképpen semmi mást nem áldozott be, mint pénzt. Cserébe sohanemvolt alamuszi világhatalmat és hatalmas hasznokat szerzett magának. A másik, melléknyertes pedig a Szovjetunió, amely az emberéleteket, katonaéleteket áldozta be. Cserébe pedig éhező, lerongyolódott katonai világhatalmat szerzett magának. Nesze semmi, fogd meg jól!

    A franciák lényegében nem csináltak semmit, az angolok harcoltak, de mégis elvesztették a birodalmukat. Győztesek?

    A németek pedig… hmm, ez érdekes: amiatt, hogy ne kezdjenek újra háborúba, mint az I. Világháború után, annyi pénzzel tömte ki őket az USA bankvilág, hogy kemény munkával, de végül győztesként kerültek ki az egészből.

    A magyarok nem fenyegettek semmit, nem is kaptak semmit – bár a Marshall segélyt nekünk is felajánlották, de a kommunista büszkeség meg visszautasította…

    Innen csak elvittek. Háború alatt a németek, háború után az oroszok.

  • Egyébként te mi voltál, hol voltál, mit csináltál, amikor „Agnes nyanya” „gyerek volt”? Vagy te megválaszthattad világra jöttöd helyét, idejét, összes körülményét?

  • Gabriel
    2021 március 17
    9:00 du.

    „Tudod Agnes nyanya, németföldet földig bombázták – mégis hamarosan lehetett hust kapni, csokoládét inni, és marzipánt …
    Nem éheztek”

    Hát persze.
    Mert pl. Angliából Németországba ömlesztették az élelmiszert.

    A győztes Angliában még mindig jegyre lehetett kapni a vajat meg tejet, Németországban már nem.

    Okoskodj csak..

  • Almási Alma 2021 március 18 3:46 du.

    „A főnyertes az USA, aki tulajdonképpen semmi mást nem áldozott be, mint pénzt.”

    Na,ekkora rosszindulatú baromságot már régóta hallottam. Az USA ‘csupán’ 291,557 harci haláleseteket szenvedett,(from Wikipedia),ahogy a Szovjetek segítségére sietett!

    Mindnyájunk figyelmébe: a II világháborút az emberiség kollektív józan esze nyerte meg. Ezt véssétek bele abba a zajos, zavaros agyatokba!

    (Ui.1945. május 8-án Németország megadta magát. Miután az atombombát Hirosimára és Nagaszakira dobták, Japán 1945. szeptember 2-án megadta magát, és a második világháború véget ért. A háború több mint 330 000 amerikai katona életébe került. Sokkal többen tartósan megsérültek, megcsonkultak stb.,))

  • Almási Alma
    2021 március 18
    12:16 du.

    Álmaink Almája

    megszólítva érzem magam

    az eolsztásban a kapitalista módszer a „middleman” rendszer amit nagyon jól leír a népmese a király elküld egy marék lisztért (szegény király kackac) és mire az utolsó inas hozzálép az már csak a nadrágjába porolja a tenyereit

    a társadalmi tulajdon nem feltétlenül állami hanem annak és a helyi közösségnek a kombinációja lévén mindig egészséges az export import és egy faluközösség ragyogóan és gazdaságosan képes termelni de azt az overhead -et ami a külkereskedelemhez kell azt nem képes finanszírozni vagy nem tudja eladni az áruját tehát itt jönnek a külker-vállalkozások a nagy és közép kereskedők…

    és az a híres mondás miszerint a british ember az can’tafford man azaz nem ha valamire nincs pénze azt mondja nem engedhetem meg magamnak tehát egyensúly is létrejöhetne ha nem lenne az erőszak és a monopolhelyzettel létrehozott harci eszközökkel és háborúkkal biztosított konkurrencia kilövési mószer!!!

    EMLÉKEZTETLEK ARRA AMIT MÁR ÍRTAM MÁSHOL

    Kína nagyon okosan kombinálja a kettőt és ez is egyik titka a sikerének (a SARS miatt a világkereskedelem lelassult különösen Kína irányából (a szankciózásdi) de megéri az árkülönbség a kivárást ami soxor hetekben mérhető de ez is már jelentősen lecsökkent az utóbbi hetekben valamit kitaláltak?)

    amazon USA kereskedőtől től vásárol és azt számlázza a profitjával (overhead) megfejelve azaz ugyanazt az árut (most érkezett a kezemben van) Kínából Cdn 52.12 ért kaptam amiben gyorsított szállítás miatt 12.45 S/H van

    mialatt az amazon hajszálpontosan ugyanazt Cdn 145.17 + S/H + GST(kanadai ÁFA) amivel így usque Cdn 200.00 jön ki kerekítve

    mind a két világkereskedő kiírja mennyit adott el az adott tételből Ali baba esetén ez 10+ szeres az amazon adatához képest!!!

    sok mindent deriválhatsz ki ebből

    pláne ha Cenz Ura beengedi és lesz ebből egy nagyobb szabású paláver és a grizi is hozzáteszi meg a gábriel is bár… ugye tudod?

    ne legyen ez a mi kettőnk vitája de jó lenne ha reagálnál

  • De NE feledjek, hogy mind a kegyetlensegeik utan, 3/4 evszazaddal legalabb elertek azt, hogy ma mar hogy NEM akasztanak artatlanokat politikai gyiloeteik okabol.

    Hasonloan. a kilenc es fel-millios nemzet, harom es felmillioinak a sajat modern nyugati kocsiaikon szaladgalhatnak modern autoutakon.
    S vente 300 ezerrel tobb kepes azt elerni.

    Tehat, minden panaszaik ellenere, ma jobban elnek mint valaha is az elemult ezer esztendoben.

    Valaki, valami modon lehetove tette azt, s bizonyara nem szeretett Moszkvai Polit Buro tette volt!!!!

  • Almási Alma
    2021 március 18
    12:16 du.

    Álmaink Almája

    megszólítva érzem magam

    ma reggeli CNN hír elnöki rendelettel azonnali intézkedés az illegális bevándorlók státuszának megjavítására amely rendeletnek a címe (FIGYUZZ!!!)

    az USA mezőgazdasági termelésének gazdaságosabbá tétele

    harsányan röhögök rajtuk a többit tudod deriválni

    itt tart a világ esze

  • Almási Alma
    2021 március 18
    12:06 du.

    kommunizmus szót helyettesítsd be: ÉSSZERŰSÉG-gel!!!

    mint már írám a bőség és a pazarlás az nem azonos sem formailag sem tényszerűen -azaz számszakilag- az USA eddig belebukott az összes terveibe (mert ott műxik a LOBBY zásnak becézett pofátlan korrupció (orgyilkosokkal fűszerezve) MONDAT VÉGI PONT

    Kína hosszú ideje 5 éves tervciklusokkal operál (irodalom erről pro és kontra mérhetetlen) és sikeresen mert 5 év után a tapasztalatokat bele lehet tervezni
    nem részletezem, unalmas lenne Marxizmus meg Keyzenizmust és Kissingerizmust +++ összeugrasztani MAOIZMUSSAL
    bár -valószínű- lesz aki beletolgya… mert már olyan erős szereket használ …

  • Almási Alma

    Ha már belekevered Istent, kénytelen vagyok válaszolni, pedig nem kellene
    Csak annyit, hogy kiragadott mondatokból, nem érthető meg semmi
    Sem az az Irás, sem más …
    A lelki szegények nem azt jelenti, amit a magyar fordítás alapján (ami ráadásul több mint 500 évvel ezelőtti) ma gondolnak róla.

    Pontosan azt jelenti hogy a világban az eltorzított és kifacsart lélekkel (a fordítás hamis, mert az eredetiben szellemmel) élők boldogtalanok, mert nyughatatlanok …

    Nem én kívánom a világot megváltoztatni, hanem arra érzik itt magukat predesztináltaknak jó-néhányan – kezdjük Rodeio barátoddal, a magukat ma a szociológia tudományát művelőknek hazudó marxista filozófusbandával karba öltve. Azok, akik uszítanak.

    Nem én prédikálok arról, hogy a társadalmat osztályokra kell tagozni, és az alapján azokat kiirtani, de legalábbis kínozni, hanem a marxista filozófusok.

    Ha azt mondom, hogy ezeknek a szájából pusztítóbb méreg jön ki, mint bármely kígyó mérge, azzal leleplezem az álnokságukat.

    Mellesleg megköszönöm, hogy elismerted, hogy Magyarországról ugy a németek, úgy a németek csak „elvittek” (finom, nőies szóhasználattal)

    Más, nem tudom, mitől is volt jó az amerikai népnek, hogy a frontra, vagyis mészárszékre küldhetett néhány százezer fiatalt, egy olyan háborúba, amihez semmi közük nem volt?
    Hogy a németek revánsot akartak venni a franciákon, és a franciák végül is más nemzetek élete árán úgy viselkedhettek, mint győztesek??
    Aztan meg az a majd százezer brazil, akinek aztán meg annál is kevesebb köze volt hozzá, de észak-Olaszországban festették pirosra a havat vérükkel.
    A szerencsétlenek úgy tudták, hogy emberiességi küldetést végeznek, zsarnokoktól szabadítják meg a földet (szegények!?) De ök valóban nem is voltak más küldetésből, mert még az akkori brazil kormány se nyert semmit vele – Getúlio Vargas elnök

    Egy háborúnak nyertesei?
    Hmmm…
    Háborúknak soha nem valamilyen nemzetek voltak a győztesei, hiszen a nemzetállamokat nem is igen számíthatjuk csak a XIX. századtól.
    A háborúknak mindig valamilyen uralkodó-körök voltak a győztesei vagy vesztesei – az istenadta népek pedig az elszenvedői

    (Az uralkodó körbe tartozott a Sztálin-féle bolsevista imperialista rezsim is.)

    Nem érted, nem érzed át, hogy nem személyedet teszi itt senki felelőssé a világban történt szörnyűségekért.
    Csak annyit látnék, hallanék szívesen – hogy
    „bocs, de így sikerült túlélnünk”
    Szeretsz olvasni, kérlek olvasd el Kertész Imre könyvét, amiért nem véletlenül nyert Nóbel-diját
    Sok tanulság van benne – hogy az ember igenis kell hogy alkalmazkodó-képes legyen, hiszen másképp nem viselné el a körülötte történő tragédiát..
    De ha az a külső kényszerítő állapot megszűnik, akkor mi viszi rá az embereket, hogy továbbra is úgy járjanak, kelljenek, viselkedjenek, gondolkozzanak és beszéljenek – mint akkor szükség volt?
    Mi az ami megakadályozza, hogy azt mondja, hogy
    „fellélegezhetünk, vége van”

    Vajon mi az a belső kényszerítő erő?
    Igen a „lelki gazdagság” hülye szóval – magyarul a lelki összezavarodottság – az az ami nem engedi hogy megszabaduljon az ilyen sanyargató belső szellemektől

  • Miklós bá’

    bár nekem nem bááááá
    Még szerencse, hogy állítólag legalább olyan jó MARZIPÁN-t tudok csinálni, mint Szamosék
    Na nem a figurákról beszélek, hanem az alapról
    Nemcsak házi fogyasztásra, hanem ELADÁSRA!
    Ugyan a Szamos-félével hasonlítottam, de az enyém nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, az olasz, holland készítmények között
    Szóval nyugodtan sárgulj be az irigységtől …
    A Marzipán nem magyar, a legelfogadottabb észak-itáliai származási története – Milánóból.
    Ugy írhatnám, ahogy akarom, mert egy nemzetközi név – ebből kifolyólag azt használom, ami leginkább elfogadott.
    Na nem a Te rezeda-virágos kuckódban!
    Na most aztán jól lehúztál, rám-pirítottál!

    Persze a tartalom és igy a lényeg egy írásból nyilván nem hat el agyadig, csak a külsőségekbe kapaszkodsz, pedagyógyos úr!

    Németföldról hoztam az említést írásomban – ott aztán nyilván nem marcipánt, hanem MARZIPAN-T árultak, te kis hány-éves!

    Mellesleg a PAN szó kenyeret jelent – így a jelentése az, hogy Marzi kenyere (nem Marci) – persze igazából homályba vész.
    Tanulj tinó – ökör lesz belőled

  • Miklos

    Azért egy percre megálltam, – hisz milyen jó, hogy az általad és jó-néhányotok által már szinte megállás nélkül veled vállvetve használt ordenáré szavakat kissé visszafogtátok.
    A gecizés, parasztozás kezd egy kicsit kimaradni a beirásokból.
    A levegő kicsit tisztább lett.
    Most kezdődik az a történet, hogy én használtam eddig … Te, szégyentelen!

  • Ha meg emlekeztethetnem ALMASI holgyet a „padlas-sepres”-en tett furcsa elkepzelesen, a valosag, hogy Magyarorszag export jovedelme a mezogazdasagi-elelmiszer termekebol eredt 1945-elott.

    De meg a vetomagot is elrabolni a termelo foldmuveloktol az abszolute elmebaj bizonyiteka volt.

    Nem csak hogy kieheztette meg a foldmuveloit is, hanem lehetetlenne tette a kovetkezo evi termeles remenyet is.

    Na azt probalaja ellenbizonyitani, hogy az nem az elmebaj tagadhatalan bizonyiteka.

    Persze Sztalain-varos elkepzlese sem volt normalisabb annal.

    Miert nincsen, nem volt es nem is lessz Swajcnak ‘nehez-ipara’???
    Mert semmi anyagi lehetoseguk arra.
    Ekszer, gyogyszewr, bankolas, tourizmus a lehetoseg es kivalloan sikeresek azokon.

    Miert oly-remesen felfoghatalan az magyaroszagon????

  • Kedves Alma, – ez egy végtelenül egyszerű és emberi visszaemlékezés – épp, a mindenféle jelzők nélküli, pár szavas, mondatos megfogalmazásában van a bája. Látszólag ez sem szól semmiről, mert nincsenek eseménydús történések, mégis egy világot tár elénk, méghozzá egy igen sajátos világot! Látom a család által működtetett zöldségest, ahol minden hadra fogható személyt előbb utóbb bevetettek apraja/nagyja ott buzgólkodott, az üres kampókat meg az alig csontokat áruló hentest, és persze a csirkés asszonyt – kinek ne lenne ilyen élménye a gyermekkori piacokról? És mert van, és mert nagyon ismerős, épp ezért nagyon kedves is!
    Nálunk is volt egy „Habcsók” cukrászda – igaz az állami volt, pont szemben az iskolával – naná – így suli után igencsak megnőtt a forgalma, mert a rengeteg, suliból kitóduló gyerek megrohanta! De ez már némileg később volt!

    Az Ovomaltin c. reggeli ital nagyon népszerű lehetett akkoriban függetlenül attól, hogy a szükség kedveltette meg, sokáig szerepelt a reklámja a régi pesti utcán a hirdető oszlopokon (egy hasát kidüllesztő, teljes erejéből a hatalmas bögrét tartó leányka iszogatta nagy igyekezettel eme nedűt) és bár én már nem ittam – nekem gyerekként már csak szerencsi cicás „jutott” – de a régi plakátok nagyon bejönnek, ezért nálunk már hagyomány, hogy egy- egy ilyen régi hirdetést kis táblák formájában begyűjtjük és megajándékozzuk egymást vele mert a családunk minden tagja imádja ezeket a hangulatokat – mindenféle van már, tűzhelyet, kávét, Unicumot, Cikória kávét, és valami eszméletlen illatú Brillant hajápoló szert is reklámoztak, sőt a telefont hirdető masnis hölgyecske is szerepel a készletünkben, valamint a Maggi fűszerkeveréket hirdető tabellánk is van – ki gondolta volna, hogy a Maggi már az ötvenes években létezett, hogy a korabeli autókról készült színes fémtáblákat már ne is említsem (ezt a fiaméknak szoktuk venni) a kedvencem azonban egy eredeti „amerikánus” jazz zenekar vegyes összetételű, az előtérben egy fekete szaxofonos, ahogy illik fehér zakóban és fekete csokornyakkendőben – valóságosan érzed a dohány füstöt, a whisky illatát és hallod a nyáréjszakában fáradtan, kissé enerváltan szóló bluest. Na most ezek a dolgok szólnak valamiről? Nem, csak egy leíró visszaemlékezés a jelenbe átültetve, és mégis eléd tár egy világot, egy hangulatot, egy akkor jellemző életérzést! Ezért aztán tele is akasztgattam a lakás legkülönbözőbb helységeit – attól függően, hogy miről szól az adott reklámfelület – ezekkel a nosztalgia képekkel, és én nagyon jól érzem magam ebben a világban!

    Ezért aztán látom a Szondy u.-i cukrászdátokat a vasárnap du.-i gyér kínálatú „egyszerűbb” süteményekkel, bár kérdés a Dobos torta kinek egyszerű, már ami a készítését illeti, max. a cukrásznak! Én ugyanis neki veselkedtem vagy kétszer, mondván egy próba nem próba, de rendesen lefárasztott, azt hittem sosem érek a végére! De, persze igazad van, egy cukrászat kínálatában alapsütemény a Dobos is, a fr.krémes és a gesztenye püré is!
    Noha értem az emlékeid apropóját ( Zelk Z.) mégis jó volt olvasni, akár a bájos versike hiányában is szívesen tenném máskor is!

    Azt hiszem már írtam valahol, hogy az a régi pesti környék amelyet említesz ( utcák) nekem nagyon kedvesek valamiért, talán mert mind egy ugrás az Oktogonhoz, és bár világéletemben Budán éltem, sőt szeretek is itt élni, Budapest legkedvesebb része számomra mégis az Oktogon és környéke, a régi Andrássy úttal, Operával, a kis földalattival, el egészen a Városligetig! Ezért szeretem Badent is, számomra az egyik legvarázslatosabb város Európában, mert itt még valamelyest utolérhető a monarchia lehelete, a valamikori Ferenc József világ – egy kicsit ez köszön nekem vissza a Körönd és az Andrássy úti paloták körüli miliőből is! Nem a Ferenc József u.-i világot kedvelem annyira, hanem a millenniumi hangulatot!

  • Pityi Palkó
    2021 március 18
    6:09 du.

    pityike el nem tudod képzelni, mekkora krokogyil könnyeket hullajtok most, hogy leírtad mekkora jelentéktelen számokkal az összes háborús áldozatok 0.66% -kával vették ki részüket abból amiből csillagászati összegű anyagi hasznot csináltak és kifosztották a világot, nagyon jó beruházás és most ugyanez folytatódik 75 éve megállás nélkül

    kedves Cenz Ura a WordPress szóraxik Almának írottyaimmal vagy csak úgy l’art pour l’art?

  • PITYI PALKO; 3/18, 6;09 du.
    Emlekezeteitekbe hozta a US aldozatainak egy reszet, amit a USSR segidkezesi erdekeben szenvedett.

    Az 1400 „Liberty Ships”-ek szamos reszet, melyek a US hadianayag, elelmiszer, uzemanyag, stb. szallitottak Murmanszk es Arckangel-be, a nemet u.n. „wolfpacks” (300 U-boat-ok/tengeralattjarik) az Antlanic oceanon fenekere kuldtek.

    A tenger tavoli reszein Eszak-Amerika es Europatol tavol, ahol sem a US, sem az Angol legierok keptelenek voltak fedezeteiket biZtositani repullo-tavolsagokon tul.

    A szallito convoy-ok SOHA nem voltak engedve meglani segiteni a sulyedu hajok tengereszeit.
    S azok NEM katonak, hanem a ‘Merchantmarine’ tagjai voltak.

    S a US harom foldreszen harcolt a Pacific tengeren-kivul, Japan hadai ellen.
    A Japan katonak a halalig harcoltak, vagy ‘harakiri’ kovettek. S a szovetsgs foglyokat bayonet-gyarlatozarsa hasznaltak. A fiatal ujoncok ‘ver-izlelesere’.

    Haboru az emberilenyek LEGkegyetlenebb tettei.
    S az emberileny, ezen a foldon a leg-kegyetlenebb, leg-verengzobb ragadozo!

    Erkolcsi gyemgesege, a gyarlo, onzo, bekepzelese, kegyetlen tetteiknek a megbocsajthatalan eredmeneye.

    S a barmifele onzo hodito, hatalom-ehes ideologiak, azt a leheto leg-nagyobb-meretekben kihasznaltak mindeg, s mai is.

    A szocializmus volt az emberi-tortenelemben a leg-szervezettebb es embertelenebbul kenyszeritett, leg-meg-nyerobben-bemutatott, kenyszerotett elgondolat!!!

    NE feledd, amig a Voiros hadsereg harom evet toltott visszafoglalni a teruleteit amit vesztett 3 honap alatt 41-ben.

    A haboru 3 elso honapjaban, Sztalin 3 millio Voros katonakat aldozott fel, csupan mert keptelen volt etetni.

    Miutan a „Land Lease” (US segitseg) kezdett erkezni ,lett a Voros Hadsereg kepes ellentalni.

    Persze az csupan Sztalin gazdasagi ostobasaga es a Voros Hadsereg 1936-38-as politikai „tisztogatasai”-nak a kovetkezmente volt, Lengyelorszag kozos leigazasa Hitlerer szovetsegben.

  • Gabriel
    2021 március 18
    8:07 du.

    nevemet tolladra ne vedd!

    unalmas a fröcsögésed és OPNI#2 kategória…, kkk

  • Alma!
    Gratulálok!
    Végre egy kedves,nosztalgiáző cikk(gyűlölködés helyett),csupán az utolsó mondattal nem értek egyet:ezek az idők nem jönnek vissza,csupán jelenleg sok indokolt korlátozás van,amit sajnos a vírus miatt kellett bevezetni ideiglegesen,de remélhetőleg hamarosan vége lesz,és visszatérnek a normális hétköznapok!

  • Egyébként én is arra laktam,és az emlitett iskolába jártam l954-ben voltam elsős,és nekem jóval szomorúbb és maradandóbb remlékeim,tapasztalataim vannakAz első elemiben megkérdzte az osztályfőnök (a komcsi Emmi néni,hogy ki hiszi az istent,ki jár templomba?…na én meg pár őszinte gyerek felálltunk,jelentkeztünk…na attól fogva pikkelt ránk,mindig rossz jegyet kaptunk,a névnapi virágot sem fogadta el….
    Sírva mentem haza,mire Apám begurult és bement az igazgatóhoz,mondván,hogy szabad vallásgykorlás van….
    Az igazgató,aki szintén kommunista és párttag volt igazat adott és az aljas Emmi nénit figyelmeztette,megfenyítette!!!
    Szerencsére akkor is voltak tisztességes kommunisták,pedagógusok,vezetők,mint ma is!
    Hogy Alma,vagy más írta e a cikket,nem tudom,de amit írtam az igaz!

  • Kiegészítés.:

    Mi a Szív utcában laktunk,és akkor Dr.Csató Ödön volt az iskola igazgatója,akit soha nem felejtek el!!!!!

  • @pityipalkó

    Nem számháborúzom. Felteszem, egyedül is utána tudsz nézni a II. Világháború összes katonai (és civil) áldozatainak.

  • Almási Alma
    2021 március 18
    12:16 du.

    Almási Alma
    2021 március 18
    12:06 du.

    Almási Alma
    2021 március 18
    12:16 du.

    Álmaink Almája

    megszólítva érzem magam

    az elosztásban a kapitalista módszer a „middleman” rendszer, amit nagyon jól leír a népmese:

    a király elküld egy marék lisztért (nyomorgó király; kackac) és mire az utolsó inas hozzálép az már csak a nadrágjába porolja a tenyereit.

    a társadalmi tulajdon nem feltétlenül állami hanem annak és a helyi közösségnek a kombinációja lévén mindig egészséges; az export-import(SIC) de egy faluközösség ragyogóan és gazdaságosan képes termelni, de azt az overhead -et (járulékos költségek), ami a külkereskedelemhez kell, azt nem képes finanszírozni vagy az így keletkezett árral nem tudja eladni az áruját;

    tehát itt jönnek a külker-vállalkozások a nagy és közép kereskedők… profik!

    és az a híres mondás miszerint a:
    „british can’tafford man”

    azaz, ha valamire nincs pénze azt mondja: nem engedhetem meg magamnak;

    tehát egyensúly is létrejöhetne ha nem lenne az erőszak és a monopolhelyzettel létrehozott + harci eszközökkel és háborúkkal biztosított konkurrencia kilövési mószer!!!

    EMLÉKEZTETLEK ARRA AMIT MÁR ÍRTAM MÁSHOL

    Kína nagyon okosan kombinálja a kettőt és ez is egyik titka a sikerének (a SARS miatt a világkereskedelem lelassult különösen Kína irányából (a szankciózásdi), de a vevőnek megéri az árkülönbség a kivárást, ami soxor hetekben mérhető, de ez is már jelentősen lecsökkent az utóbbi hetekben valamit kitaláltak?)

    Amazon USA vállalkozás és különféle kereskedőktől vásárol és azt számlázza a profitjával (benne az „overhead”) megfejelve, azaz ugyanazt az árut (most érkezett a kezemben van) Kínából Cdn 52.12 ért kaptam amiben gyorsított szállítás miatt Cdn 12.45 S/H van (azaz Amazon az adott ország valutájában számláz az ő saját és a vevő előnyére, nem kötelező a $!!!)

    mialatt az Amazon hajszálpontosan ugyanazt Cdn 145.17 + S/H + GST(kanadai ÁFA) amivel így usque Cdn 200.00 jön ki kerekítve

    mind a két világkereskedő kiírja mennyit adott el az adott tételből Ali baba esetén ez 10+ szeres az amazon adatához képest!!!

    sok mindent deriválhatsz ki ebből

    pláne ha Cenz Ura beengedi és lesz ebből egy nagyobb szabású paláver és a grizi is hozzáteszi meg a gábriel is bár… ugye tudod?

    ne legyen ez a mi kettőnk vitája de jó lenne ha reagálnál

    …ma reggeli CNN hír elnöki rendelettel azonnali intézkedés az illegális bevándorlók státuszának megjavítására amely rendeletnek a címe (FIGYUZZ!!!):

    „az USA mezőgazdasági termelésének gazdaságosabbá tétele”

    harsányan röhögök rajtuk a többit tudod deriválni

    itt tart a világ esze

    …kommunizmus szót helyettesítsd be: ÉSSZERŰSÉG-gel!!!

    mint már írám a bőség és a pazarlás az nem azonos sem formailag sem tényszerűen -azaz számszakilag-

    az USA eddig belebukott az összes terveibe (mert ott műxik a LOBBY zásnak becézett pofátlan korrupció (orgyilkosokkal fűszerezve) MONDAT VÉGI PONT

    Kína hosszú ideje 5 éves tervciklusokkal operál (irodalom erről pro és kontra mérhetetlen) és sikeresen, mert pontosan ez lehetővé teszi az állandó korrekciót törvényerővel (SIC), a tapasztalatokat bele lehet tervezni…

    nem részletezem, unalmas lenne Marxizmus meg Keyzenizmust és Kissingerizmust +++ Zgiegniew -izmus…; összeugrasztani MAOIZMUSSAL
    bár -valószínű- lesz aki beletolgya… mert már olyan erős szereket használ …

  • Jé, Gábriel, te cukrász is vagy?

  • Almási Alma
    2021 március 19
    7:52 du.

    Álmaink Almája

    a gábrielről még sok sok minden ki fog derülni lassacskán ahogy elpanaszolja a borzalmas életét eleddig egyetlen boldog jiffy (az idő felmérhetetelenűl rövid tartama) sem jött eddig át itt a KMH-n, pedig amit elkövetett az nem akármi, (a marcipány készítés rejtelmei és kazán kovácsolás trükkjei közepette…); a grizi majdnem versenyképes vele, de a grizivel én eccer számháborúzni szeretnék a biztos győzelem reményében, mert nem ismeri fel a számokat (sem)

  • Nem csak elszomorito, hanem oriasian megdobbento is, hogy a mindennapi propagandistak mint Rodeo es tarsai, amig minden lehetosget kihasznalva terjesztik meggyozodott hituket, nem csak a USA-ben letezo elet-korulmenyeket, hanem hajlandok hituk, meggyozodesuk alapojan allandon, de keptelenek megnyerni meg egyettlen egyent sem hogy ne a kegyetlen, embertelen, kapitalista kizsakmantolo USA-ba, hanem barmely dicsoseges proletar diktaturakba vegyek iranyukat.

    Most a Biden adminisztracio letere, kozep es del-Amerikabol, Azsiabol, stb. mind a felreveztett tomegek eletiket is reszkirozzak a USA-ba jutni.

    Vajon miert keptelenek megnyerni a tomegeket, hogy miden lehetoseguk a boldog szocialais eletlehetosgeik csupan a szocialis tarsdalmakban leheto.

    A US-Mexico hatarmenten,ez ev Februar havaban egyedul 100,441 torvenytelen hatar-atlepo erkezett.

    Sot mi meglepobb, hogy eddig Marciusban mar is 9,200, fital 12 even aluliak, szulok es minden felnottek nelkul erkeztek.

    Kozep es del-amerikaban a szulok fizetnek ember csmpeszeket gyermekeiket a US-hatarra hozni.

    A kegyetlen US torvenyek alapjan a hatar-sertes NEM buntett.
    Mindenki hivatalosan folyamodhat letelepedesert.

    Mind kapnak egy megszabott idopontot amikor az immigracios birosag elott megjelenhetnek, kerelmeik meghatarozasara.
    Rendszerint 90% eltunik a nemzetben.

    A kiskoruak esetben mas az eljaras.
    Obama adminsztracioja alatt, az u.n. DACA, vagy a „dreamers”-ek, amely 690,000 „unacompanied minors”
    (szulok/felnottek-nelkulli kiskoruak) kaptak jogos tartozkodasaikat a US-ban.

    Mind felnevelve, iskpolaztatva, s ma mar felnottkorba leve elnek minden kapitalista kizsakmanyolasoknak kiteve.

    Nem csak remeljuk, hanem kerjuk ezen sorok olvasoit, hogy sikereskednenek felvilagositani mind azokat a felrevezetett egyeneket, fiatalokat, hogy boldog jovojuk csupan a szocialista proletar diktaturakban remelheto!!!!

    Kivanva oszinten sikereiket !!!!!

  • 2021 Marcius 19, 6;29 du kozolt sorok a bizonyiteka az ismert kozmondasnak, hogy; „szocializmus semmi mas csak elmebetegseg”!!!!

  • Marcsikám, az iskolának jó kapcsolatai voltak a szemben lévő kápolnával, és nagyon sokan jártak oda hittanra. Én semmi vallási konfliktusra nem emlékszem. De lehet, hogy 1954-re már Rákosival egy kicsit elszaladt a ló…

  • Kedves Besancon, ilyen írásom több is van. Majd néha küldök egyet Chrisnek, ha már túlságosan becsavarodtatok a napi politikába.

  • Bendeguz79
    2021 március 19
    2:08 du.

    grizi, veled ellentétben én megteszem: mea culpa mea maxima culpa

    Enola Gay Hazard Tibbets az Tibbets pilóta jó édes anyukájának a neve ami alapján a bombázóját elkeresztelte, hogy „Kisfiú” (little boy) nevü bombát ledobja

    a többit fenntartom mai napig igaz hijack-elitek a világot ármánnyal és aljassággal

  • Kedves Rodeo!
    Nem nagyon szeretnék belebonyolódni a napi politikába. A II. Világháborút csak azért említettem meg, mert szorosan hozzátartozik ehhez a „kedves, nosztalgikus” történethez.

    A Világban mindig lesz legalább egy Birodalom, amelyik valahogyan rátenyerel mindenre. De neked már írtam, hogy én jobban szeretem, ha ez a Birodalom valami európai kultúrkörhöz tartozik, semmint ha kínai vagy muszlim lenne, vagy esetleg valami négyfülű szalamandra-kultúra.

  • Marcsinak: Tényleg a Csató volt az igazgató… Hogy te mikre emlékszel… 🙂

  • Boda Marcsi
    2021 március 19
    3:44 du.

    A te „gratulációd” kb. annyit ér, mint amikor a galamb „rátisztel” az autómra: undurító ugyan, de csak röhögök rajta.Aztán fogom a slagot és eltüntetem…

  • Almasi Alma

    Nem tudom honnan olvastad ki, hogy valaha cukrásznak neveztem volna magam!
    Cukrásznak lenni, az nem foglalkozás, az művészet!
    Hogy Nejem nyitott egyszer egy cukrászdát, és kénytelen voltam voltam besegíteni – mivel Marzipánt csinálni kézzel, az férfimunka, bizony … (merthogy éppen más nem volt aki tudta volna, hogy milyen a valódi marzipán) – csinálj csak elméleteket belőle – na ez a marxista mentalitás – mint ahogy írtam az INTRICA!
    Úgyhogy egyen csak a sárga irigység ….

    Mellesleg édesanyám mesterszakács volt, chéf az egykori LUCULUS-étteremben.

    Nekem pedig van Pálinkafözö-mesteri diplomám, amit amúgy nem gyakorlok, mert nem igazán járulnék hozzá az alkohol-fogyasztás terjesztéséhez – nem is igazán iszom meg, max. jó bort néha

  • ALMASI 3/20, 1;58 de;
    Nem csak az iskolanak volt jo kapcsolata…hanem a papok kotelessege volt jelenteni az egyhazkozossegeik tagjain a ‘biztonsagi szerveknek’ III/viii.C nek.

  • Almási Alma 2021 március 19 5:00 du.

    Akárhogy is védekezel most, az ide fröccsentett (március 18 3:46 du.) hozzászólásod, (“A főnyertes az USA, aki tulajdonképpen semmi mást nem áldozott be, mint pénzt.”) arról tanuskodik, hogy a dicsőséges proletár diktatúrában módszeresen elbutított személyek, mint pl. te, nincsenek tudatába azokkal az állapotokkal ami meghatározza a gondolataikat és a viselkedésüket. Megkérlek, hogy a jövőben az ilyesféle mesterkélt hablatyolásodaidat légyszíves és tartsd meg magadnak, mivel az ilyen vitriolis megjegyzések csupán a romeo-dnak, bocs, a bolsevik eszmékkel megfertőzött, zavarodott eszű rodeo-dnak tetszik. 

  • Rodeo11 2021 március 19 1:56 du.

    Kérdésem van hozzád, te kofanyelvű,ferdeeszű bolsevik propagandista.
    Miért van az, hogy te állandóan itt a KMH oldalain lógsz ?Nincs szavad otthon ? Unatkozol ?
    Ahelyett, hogy itt pletykázol, feleselsz egész nap, segítségül javaslom számodra –
    a.) Menjél graffitit pucolni a környékeden,
    b.) Járjál be egy nyilvános húgyaldába és naponta ott óbégassd ki magad,😂
    c.) Főzzél egy meleg ételt és oszd meg egy hajléktalannal, – stb., stb., stb.,

  • Almasi Alma

    A cukrászda picike volt, már nincs. Egy hétvégi kiránduló városban, hasonló Szentendréhez.
    De híre volt. Még évekig keresték a bezárása után is és sajnálták hogy nincs többet, azok akik betértek.
    Elköltöztünk …. Nem fényezem magam.
    Mellesleg nekem rosszat tett … szeretem a jó sütiket és sajnos … egy kor után a hasat növeli. Meg a maradékot ugye nálunk nem „újítottuk fel”
    Mint már írtam – én a Klauzál-tér környékén nőttem fel, telis teli azokkal az utánozhatatlan cukrászdákkal

  • Pityipalkó, még eddig nem voltam veled vitriolos. Szóval nyugodj meg, nem vagy partner. 😀

  • Kedves Bendeguz, lehet engem kötelezni, hogy „jelentsek”, és én mégse jelentek. Akkor persze jönnek bizonyos kellemetlenségek, mondjuk nem leszek főesperes. De ugyebár ennyi gerincre azért szükség van, ha valaki Jézus szolgája… Na, ezt csak úgy mondom…

  • PityiPalkó
    és Gábriel

    *

    Az USA 291.557 . k a t o n a . halottja tragikus.

    Ámde szinte nem is mérhető 1,5 % a Szovjetunió 12,5-millió . c i

    v i l . és 8-millió . k a t o n a . és egy földig rombolt ország

    Mindehhez tegyük hozzá, hogy az USA, az addig jó közepes

    gazdaságából a II.Világháborúból és azóta is a világ

    I.gazdaságával jött ki, mely „rekordot” azóta is tartja.

    *

    EZÉRT ÜZENEM a Gábriel NEVEZETŰ „TOTÁLISAN BETEG DÜHÖNGŐNEK” is,

    hogy – saját mocskát ide idézve – AZOK A „RÜHES RUSZKI CSIZMÁK”

    EZZEL A CSALÁDI ÉS MARADÉK HAZÁVAL HÁTUK MÖGÖTT TETTEK MEG

    SOK-EZER KILOMÉTERT, HOGY TOVÁBB MEHESSENEK BERLINIG HITLERÉRT..

  • Kedves Ágnes!

    Hangulatos cikke,felidézi az ugyancsak terézvárosi gyerekkoromat (Mellesleg eddigi hozzászólásaival is egytől egyig egyetértek .)

    Megsúgom, már Édesanyám is ott, a Vörösmarty utca 57-ben nevelkedett a XX.század elején…

    Az én emlékem, nagyanyámmal, anyámmal és nővéremmel – mi, akik velem együtt a családból mindössze megmaradtunk – sétálva a Köröndön, mindig a Szinyei-sarki cukrászda vonzásában.
    Ezt a vonzást a „cukiból” áradó karamell illat, valamint a kirakatban egy üveg vázában csokorban álló gondosan összerakott fagylalt tölcsér füzér gyakorolta rám,olyan mint egy virágcsokor … Kirakatát és homlokzatát hajlított neoncsövek világították meg amelyek jellegzetes kék fénnyel árasztották el a köröndöt és azt az ugyancsak jellemző kiskertet.
    – Egy gombóc fagyira oda mindig betértünk, de azóta is, ha ezt a tengerkék neonfényt bárhol meglátom, szinte megcsap az akkori karamell illat, annak a helynek hangulata jut ma is az eszembe. A nevét azóta se tudom, de amíg létezett ez a cukrászda ha arra utaztam az ott járó villamoson, akkor mindig megbámultam, azt a csodálatos kék fényt…

    Minden jót !!!

  • Almási Alma
    2021 március 20
    2:05 de.

    Álmaink Almája

    egyetértésem jeleként egyet nem értésemről értesítelek

    az ami Európai kultúra volt az ma már meg van fertőzve a: „valami négyfülű szalamandra-kultúra.”-val és az eredete messze nem európai már usque 75 éve, és rohamosan rothad!

    rablómese van és hazugság bele az egységsugarú élőember pofájába… és ugyanannak kirablása és mondva neki mint Karl Schwaab és Bill Gates hogy ne legyen semmid és légy boldog… meg hasonlók és most van SARS többféle is különféle illatokkal

    itthon ki szoktam nyitni az ablakot hogy kiszellőztessek de a Föld ön ugyanazt nehéz megcsinálni
    majd jönnek az ötlábú kék szőrős lények és rendet tesznek

    addig is mosoly és móka és vidámság annak akinek megmaradt az európai kultúrája

  • Pityi Palkó
    2021 március 20
    6:11 du.

    pityike, tucc e olvasni? ha nem akkó’ talán még meg is tanulhatsz olvasni, olvasgass Rodeo összest hasznodra válhat

  • Voronyezs
    2021 március 21
    12:07 du.

    Igen ez agy van.

    De had tegyek hozzá kettő momentumot:

    1: Az USA elképesztő műszaki fölényben volt mind a németekkel, mind a Vörös Hadsereggel szemben. És morálisan is.
    Ezért volt kevese3bb az áldozatok száma.

    2: A Szovjetúnió áldozataunak szám JÓVAL KEVESEBB is lehetett volna, ha nem Sztálinnak hivják az akkori uralkodóját.

    Amit művelt a Háborút közvetlenül megelőző időkben és első napjaiban, azt más országokban már akkor is hazaárulásnak minősítették volna.

  • Voronyezs 2021 március 21 12:07 du.

    ‘Az USA 291.557 . k a t o n a . halottja tragikus.’

    Köszönöm, hogy ezt itt megjegyezted. Megkérnélek, hogy légyszíves és közöld ezt Almási Alma-nak is, aki szerint az USA semmi mást nem áldozott be, mint pénzt. (Almási Alma 2021 március 18 3:46 du.)
    Nem tudom, hogy tényleg ennyire semmibe veszi-e ezeket az embereket Almási Alma, aki tudtunk szerint a Dicsőséges Proletár Diktatúra agymosó konyhájában nevelkedett, formálodott, vagy csak egy rossz elszólása volt. De szerintem pont ezek a hirtelen »elszólások« mutatják a legjobban, hogy ki hogy gondolkodik a másik emberről, ki mennyire becsüli a másikat, ki mit gondol az USA-ról.
    Erre lehet őszintén mondani, hogy mindenki magáról állítja ki a szegénységi bizonyítványát a megjegyzései­vel.

  • Remelem tehetnek egy egyszeru kerdest mind az inteligensebb, gondokodo, kepesebb es jobb-indulato olvasokhoz?!

    Meg idos eletiket is toltik hirdetni egy ideologiat, amely a leheto leg-nagyobb mertekben az emeberiseg alapveto jogait, szabadsagait, lehetosegeit, eletkorulmenyeit semmibevette, eroszakkal nemzeteket sodort tarsdalami, gazdasagi kudarcokba, soha, sehol nem probalt, sot nem is celzott jobb, szabad eletet nyujtani senkinek, sot meg nem is igert elkepzeleseiben.

    De miert nem inkabb toltenek idejuket, munkajaikat, egy otlet terjesztesen ami bekesebb, szabadabb, boldogabb, eroszak-mentes, pusztitas-mentes, gazemberseg-mentes eletet hozhatna a vilag emberisege szamara???????

    Persze a vallasok tobbsegei is azt veltek alapelveikkel, de amig a tobbseg azt onkentesen nem koveti az sem hoz gyumolcsot.

    De legalabb az alapelv, a cel emberseges, s nem kegyetlen eroszakon es tomeg pusztitason alapozott.

    Golkdolt valaha is az itteni kegyetlen, embertelen, szocializmus erdekeit hirdetok arra???????????

    Hiszen nem szukseges senkinek zseninek lenni azt belatni, s miert nem ohajtana barki olvasok az emberiseg bekes, szabad letenek lehetoseget.

    Talan valaki is velne, hogy nem az az emberiseg celja es remenye????
    Attol senki nem menekul eletenek reszkirozasaval sehonann!!!

    Miert nem az egesz-emberiseg jobb lehetoseget es bekesebb eletet velnek celul, miert csak az emberterlen erok hatalmait a tarsdalmak folott????????????

    Mind akik ‘nyiltgondolkodasuknak’ allitjak magukat, miewrt nem gondolnanak arra????????????????

  • Almási Alma:
    „Innen csak elvittek. Háború alatt a németek, háború után az oroszok.”

    Úgy tudom, hogy a háború vége felé – immár nem a két ország közötti szokott árucsere forgalom keretében – a németek kb. 200 millió dollár értékű aranyat, készpénzt, közlekedési eszközt, gépeket „menekítettek ki” (saját javukra)az országból a közeledő szovjet csapatok elől.

    Igen, a háborút követően az oroszok (pontosabban a „szovjetek) vittek el nagon sok mindent.

    A Magyarországot megszálló (nekem: felszabadító) Vörös Hadsereg létszáma kezdetben meghaladta az egy milliót, élelmezésük, elszállásolásuk felemésztette az akkori nemzeti jövedelem 10%-át. A békeszerződés aláírása után kb. 50 ezer orosz katona maradt Magyarországon, akiknek az ellátását ettől kezdve már a szovjet kormány finanszírozta. A magyarországi szovjet szervek (követség, itt állomásozó szovjet katonák, kereskedelmi kirendeltség stb.) szükségleteire 1948-ban pl. 44 millió, 1949-ben 44,9 millió Ft-ot fordítottak abból az évi 10 millió dollárból, amelyet az 1947. decemberi egyezmény értelmében Magyarországon használt fel a Szovjetunió, elsősorban a vegyes vállalatok beruházásaira.

    A potsdami egyezmény alapján a Szovjetunió tulajdonába került minden Magyarországon fellelhető német vagyon aktívuma, míg ennek a vagyonnak a terheit, passzívumát Magyarországnak kellett viselni. Magyarország nem igényelhette a korábbi német-magyar kereskedelemben felhalmozodott aktívumot, míg a német gazdasággal szembeni magyar tartozásokat viselni kellett a Szovjetunióval szemben; ez kb. 45 millió dollárt jelentett. (Ebből 30 millió dollárt a szovjetek Magyarországon használtak fel, 15 millió dollár értékben pedig Mo. árut szállított a SzU.-nak.) Ezen felül Mo 100 millió dollár háborus jóvátételt volt köteles fizetni a SzUnak (ha jól tudom, ennek a felét vagy a negyedét – nem emlékszem pontosan – végül a Szu elengedte), 50 millió USD-t Csehszlovákiának és 50 millió USD-t Jugoszláviának (ez utóbbit csak 1956 után fizették ki).

    A fegyverszüneti egyezmény szerint Mo. köteles volt viselni a Szövetséges Hatalmak magyarországi vállalkozásaiban is ingatlanjaiban bekövetkezett háborus károkat; ezen a jogcímen 1948-ig 2 milliárd forint igényt jelentett be az USA és az UK, egy milliárd Ft igényt a többi nyugati szövetséges. (Hogy ebből végül mennyi került kifizetésre, mennyi esetleg nem, azt nem tudom.) 1941 végén a nyugati Szövetsegesek zárolták a náluk lévó kb. 12 millió dollárnyi magyar betéteket és aktívákat.

    Ami engem illet bevallom, hogy ezeket a – és ezen belül a SzU felé keletkezett – kötelezettségeket nem érzem indolatlanak, habár tudom, hogy ma sokak, s némely magar politikus szerint úgy 1941-től a magyar megszálló csapatok a SzU-ban, mint 1942-től a harcoló magyar seregek a Donnál csak jogosan védték a hazát és a nemzetközi békét, míg a vörös hadsereg 1944-ben orvul, meglepetésszerűen és indok nélkül tört rá a békés Magyarországra. Magam – enyhén szólva – nem osztom ezt a nézetet.

    Az 1956 utáni helyzetet kevéssé ismerem, de azt hiszem, hogy az 1960-as évektől az 1980-as évekig a szovjet-magyar árucsere-helyzet jelentősen változott, a SzU jelentős mennyiségben vett át a világpiacon legfeljebb nehezen értékesíthető magyar terményeket és termékeket, míg jelentős mértékben a világpiaci ár alatt szállított Mo-nak energiahordozókat és nyersanyagokat.

    Alma:
    „ne dolgozzunk, csak annyit, amennyivel biztosítani tudjuk magunknak a rendes, természetes életet.”

    Ezzel szimpatizálok, még akkor is, ha nehezen tudnám megmondani, hogy mi is az a „rendes, természetes élet”.
    Gyanítom, hogy azért talán te sem úgy definiálod, hogy „másszunk vissza a fára!” Bár nekem néha lenne kedvem inkább akár ehhez is… 🙂
    Ezt csak neked (de ha túl hosszú, nem muszáj elolvasnod):
    https://www.krisis.org/1999/manifest-gegen-die-arbeit/

    Alma:
    „Ne kapaszkodjunk a divatos ostobaságokért, és ne gürizzünk a vagyonért (egyébként is a gürizésből sohasem lesz vagyon.”

    Tévedsz. Csakis a munkából lehet komoly vagyonhoz jutni.
    Persze, az esetek szinte 100%-ában nem a saját, hanem a mások munkájából.

    Alma:
    „A másik, hogy a vállalkozásokat nem egyénileg, hanem államilag vagy szövetkezetileg kell működtetni. (Vagyis a termelő vagyon legyen társadalmi tulajdon.)”

    Egyetértenék, de nem így, hanem – beismerem – halvány fogalmam sincs, hogy hogyan. Az állami tulajdon ugyan nem mindig és nem feltétlenü bumbus, de semmiképp sem társadalmi tulajdon. Nyugat-Európában (elsősorban Nagy-Britanniában) 1945 után egy sajátos szerepe volt, amit itt és most túl hosszú lenne kifejteni. Az egykori Szu-ban és a kelet-európai szatelit-országokban az állam viszont – szerintem – alapvetően az össztőkés szerepét töltötte be, e rendszereket nagy általánosságban államkapitalista modernizációs diktaturának tartom.

    Ami a szövetkezeti csoporttulajdont illeti, azzal „csak”
    az a bajom, hogy egy alapvetően profitérdekeltségű versenygazdaságban komoly állami anyagi és politikai támogatás nélkül relatíve rövid idő alatt vagy tönkremennek, vagy alkalmazkodva a társadalmi környezethez, maguk is kapitalista vállalkozássá alakulnak. Ez épp úgy nem társadalmi tulajdon, ahogyan egy tőkés befektetési intézet, nyugdíjpénztár vagy éppen részvénytársaság se az.
    Abban tehát ugyan egyetértek veled, hogy ahogy van, az nem jó, de fogalmam sincs, hog mi lenne jó.

    Alma:
    „Jelenleg ezek a gondolatok az embertől idegenek.

    Miért lennének idegenek? Nem tudom, ki miként van ezzel, de én pl. a gyerekeimet annak ellenére sem bocsájtottam el, nem mondtam föl nekik, hogy még 3-5 éves korban se termeltek nekem semmiféle profitot, sőt, még ma sem. 🙂 Pedig hát kapitalista racionalitás szerint ez tiszta ráfizetés… (Bezzeg Bendeguz79 úr nyiván másképp „ésszerűbben” járt el, hiszen mint szokta írni, „haszon nélkül senki sem fektet be”)

    Alma:
    „Hogy a jövőben ez hogyan alakul, azt nem is sejtem.”

    Én sem.

  • Geyza
    2021 március 21
    7:18 du.

    #1: „elképesztő” ez mai napig igaz + braindrain + loptak és gyávák voltak és maradtak, időben félreugrottak

    zseniális vagy geyza, nagyon jól látod a világ dolgait, az is igaz a világ dolgai erről mit sem tudnak

  • Kővendég
    2021 március 22
    6:30 de.

    a szövetkezeti (más neveken is fut: lakóközösségi, kaláka, faluközösségi, farmerek önkéntes szövetsége) tulajdon azon túl, hogy megfelelő gazdasági törvénykezési alapokat kíván ragyogóan és sokkal gazdaságosabban műxik, mint bármely állami vagy private monopólium (manapság még ráadásul globalizélik is hogy a megszámlálhatatlan láncszemen át csordogáló profit minden résztvevőt kifosszon kivéve a globális tulajdonost (példámban Elon Musk aki ráadásul hatalmas állami szubvencióval csinálja, mert ő a kirakat, a Facebook, Twitter … a csúcsteljesítmények ebben de nincsenek egyedül ma jelentették be a Zoom tulajdonosa és kitalálója is benne van az első kétezer milliárdosban)

    és vannak akik fegyverrel is segítik a profittermelést (nem autót termel hanem profitot)

  • Bendeguz79
    2021 március 21
    8:49 du.

    grizi a szocializmus az egyetlen megoldás,

    minden más becsődölt és hatalmas állami szubvencióval tartják életben:

    lásd:

    az usa hadiiparát, energia kitermelő iparát és mezőgazdaságát a vendégmunkásokkal

    egyébként milyen nyelveken beszélsz azon kívül amit itt használsz? próbáld meg azok egyikét hátha meg is lehet érteni

  • Kedves Kővendég, hozzászólásodhoz mindössze egyetlen – de szerintem nagyon fontos – dolgot teszek hozzá.

    A II. Világháború lezárásakor Churchill a következő elveket képviselte (vagy szándékozott képviselni): A békekötést nem azon az alapon kell megkonstruálni, hogy ki mit érdemel, hanem hogy mi szükséges ahhoz, hogy az ellentétek ne újuljanak ki. Ebből a szempontból elég jól játszottak a nagyhatalmak, hiszen mostanáig (80 éven át) Európában nem tört ki újabb világháború, sőt az EU-val még újabb pozitív lehetőségek alakultak ki…. (Szemben az I. Világháború lezárásával, amely alig húsz évig bírta ki.)

    Az, hogy Magyarország ennek az elvnek a kárvallottja lett, azért volt, mert a mi kezünkben semmiféle adu nem volt. De én ezt – bevallom – olyan nagyon nem nehezményezem. Inkább azt, hogy a jelek szerint még mindig nem tudunk felülemelkedni a teljesen idejemúlt lelki bánatainkon.

  • Pityi Palkó
    2021 március 21
    7:23 du.

    Nos, akkor -nem Alma kéretlen védelmében, mert nem szorul rá, csak az igazság kedvéért- had kérdezzem meg hogy, az USA hány európait likvidált Európában és ezzel szemben hány amerikait írtottak ki európaiak az USA-ban? Nem kéretik internacionalizmusra, ordas eszmék interkontinentális megfékezésére és erősebb kutyára hivatkozni, mert ez 10000 mérföld távolságból és a monopol világpénz birtokában nem lett volna hatással rájuk! Másik indiszkretén kérdésem az lenne Hozzád hogy, szerinted hol tartana most gazdaságilag az USA az előző két világháború saját határain túli háborús lobbijai nélkül? És még egy utolsó, szerinted az az emberveszteség nem volt előre bekalkulálva(sic!) az elvárható haszon reményében?! A nácizás nem érvényes, de ha ésszerű magyarázatokkal tudsz szolgálni, azt még meg is köszönném!

  • KOVENDEG 3/22, 6;30- de. ALMASIhoz cimzett soraiban csupan a B79-hoz cimzettekre.

    Felre-irta, bizonyara mert felre-ertelmezte.

    SENKI nem fektetne be verijtekevel elert jovedelmet a VESTESSEG celjaval, az elmebajos lenne!

    A cel mindeg a jovedelem.Azert dolgozik, remelkedik mindeki.
    De a vesztesseg lehetosege sokszor nagyobb es biztosabb mint a jovedelem-e.
    Hiszen az eletben semmi nem biztositott, meg az elet sem!!!!

    Kerdezze pl. „talalom”-ot!
    Aki irta itten, hogy sporol unokaja javara, de azt a penzt Csanyi-nak adja befekteteni hogy jovedelmezzen.

    Persze a magyar-allam, az adofizetok koytelezettsegere garantalja a betetlezett osszeget.
    De Csanyi es tarsai a jovedelmezoi.

    S vajon mi ellenzeket latna igy a CO-OP-ok, sot az RT-k eseteiben is????

    De NEM az allamhatalom, a part, burokjratak, politikusok erdekeiben hasznalt igazi „kozos-penzek” hasznalatauban?

    MIERT atkozzak az egyent aki a sajat tulajdonat reszkirozza a kozosseg javara, de nem az allamot amely masok, ill. az adofizetik jovedelmeit reszkirozza es pocsekolja????

  • „egy ideologiat, amely a leheto leg-nagyobb mertekben az emeberiseg alapveto jogait, szabadsagait, lehetosegeit, eletkorulmenyeit semmibevette, eroszakkal nemzeteket sodort tarsdalami, gazdasagi kudarcokba, soha, sehol nem probalt, sot nem is celzott jobb, szabad eletet nyujtani senkinek, sot meg nem is igert elkepzeleseiben.”

    Bendeguz, ez MELYIK elmélet?

  • Orsós Elemér
    2021 március 22
    11:14 de.

    Elemér

    é tu Brute? (és te is fiam Brutus?)

    már majdnem magányosnak éreztem magam, mint egy cédrus, de azért a geyza mint Zrínyi ki fog még rontani a garázsából a kezében a páleszes pohárral és fenyegetően kortyolgatni kezd

  • Almási Alma
    2021 március 22
    11:22 de.

    Álmaink Almája

    mibe’ fogadunk a grizi erre sem fog szólni semmit (valószínűleg azzal a hitelkártyájával keresi degeszre magát ami „cashback” készpénz vissza a palánkon való átdobás legújabb esettye mert van olyan is 5% -ot ad vissza azaz ha elkölt $200.00-at arra a kártya 29% kamatos kamatot terhel automatikusan de ha… (nem ismétlem mert a wordpress ideges lesz tőle) ezzel fizet akkor „visszaad neki 5%-kot a grizi -állítólag- ebből él nagyon jó usa színvonalon és k… büszke is rá

  • Geyza
    2021 március 21
    7:09 du.
    ugy látom mindhármat elkaptad– mert egyre rosszabbul vagy,kettőre meg semmit nem változtál
    barátságos üdvözletével

  • Almási Alma
    2021 március 22
    11:14 de.
    Úgy gondolom,hogy a II.háboru után volt egy rendszer amiben nem lett kibeszélve,nem lehetett kibeszélni mik történtek,mely ehhez hozzájárulhatott !
    De az I. háború után sem történt ez meg , mert akik manapság kicsit belementek abba mi történt , még mindig nem tudnak az I. háború után történteken sem felülemelkedni.
    Ez így volt a törökök általi Magyarország elfoglalását követően is , csak ott kb. 150 év múlva másként alakultak az események — aminek köszönhetően még most is van Magyarország!!!
    Az hogy nem tört ki világháború az annak is köszönhető , hogy olyan hatalmas és pusztító fegyverek halmozódtak fel a kialakult nagyhatalmaknál, hogy nem merték egymás ellen bevetni , nem mertek egymás ellen háborút indítani —- a két tábor pedig a sajátjait féken tartotta és a kisebbek sem mertek háborút kezdeni.Ezért is nem mert segíteni ámerika a magyaroknak , mert tele volt a gatyája,meg lehet hogy már a nadrágja is ,vagy felmérte mivel járna ha ő itt mozgolódna.Ezért nem segítettek — hiába ígérték , meg biztatták az 56-sokat.
    No meg az is igaz ,hogy jobban van ez így , mert a tömegpusztító fegyverek esetleges bevetésének Európa lett volna a legnagyobb károsultja !!!
    Amint kilencven után kiderült hazánk területén is voltak tömegpusztító fegyverek —- csak mi nem tudtunk róla !!! Persze lehet , hogy egy-két elvtárs tudta !
    Üdvözlettel.

  • Kővendég
    2021 március 22
    6:30 de.

    Hát igen, valahogy így, ahogy írod…

  • Oh????
    A USA reszvetele a II.V.H.-ban , megmenteni a CCCP-t most csak „penzaldozat” lett?

    Ketnappal elobbi megjegyzesben meg „prfit” erdeke?

    Oszinten, nem a CCCP megmentese volt az erdek, hanem a Nazi hadigepezet megsemmisitese !!!

    Az oroszok on-pusztitasikat kovettek el ugy is, sot ma is azon erolkodnek.
    Kozgazdasaguk semmire megy, az eletszinvonal es a lakosssag elet-hossza csokkenoben.

    Hasonloan az Orosz Federavio lakossaga evente 600,000-el csokken.
    Elhalnak koran, vagy eltavoznak hazajukbol.

    Csupan Putin az olaj-jovedelmeket hypersonic raketak, tengeralatjarokra kolti.

    Fizet $ 10,000 egy masodik gyermekert, de a szulok nem latank jovot azoknak a gyermekeikinek Putin birodalmaban.

    Putin es oligarchiai nem jelent jovot az orosz lakossag szamara.

  • toth péter
    2021 március 22
    1:39 du.

    Szteem te lettél a károsultja,de nem a TÖPFÉKNEK*
    hanem a saját aljasságodnak és hülyeségednek.

    *TÖPFE=TömegPusztítóFegyver(Néphadsereg-beli definíció)

  • Almási Alma:
    „A II. Világháború lezárásakor Churchill a következő elveket képviselte (vagy szándékozott képviselni): A békekötést nem azon az alapon kell megkonstruálni, hogy ki mit érdemel, hanem hogy mi szükséges ahhoz, hogy az ellentétek ne újuljanak ki.”

    Kedves Alma, hát látod, én erről sem tudtam; úgy tudtam, hogy Churchill eredeti elképzelése az volt, hogy öt vagy nyolc darab Németországot kell létrehozni, a keleti rész a mai Bajorországot, Ausztriát és Magyarországot (utána kellene néznem, most nem emlékszem már pontosan, hogy az utóbbit csak a Dunáig, vagy a mai országterületet) foglalta volna magába. Mivel azonban 1944.junius 6-i dátum kicsit megkésett, Churchillnek ez az elképzelése ad acta került.

    Almási Alma:
    „Ebből a szempontból elég jól játszottak a nagyhatalmak, hiszen mostanáig (80 éven át) Európában nem tört ki újabb világháború,”

    Valóban, a nagyhatalmak az 1948-1949-as tízhónapos berlini blokádot követően 1991-92-ig nagyjából békén hagyták egymás európai érdekszféráját.

  • Orsós Elemér 2021 március 22 11:14 de.

    Almási Alma szerint az USA semmi mást nem áldozott be, mint pénzt. (Almási Alma 2021 március 18 3:46 du.)
    Közben az USA  291,557 harci haláleseteket szenvedett, (from Wikipedia), ahogy a Szovjetek segítségére sietett! Almási Alma szerint ez semmi!
    Én csupán erre az ő a rosszmájú, álnok kijelentésére reagáltam. Semmi másra. Remélem ezt megértetted.

    Az itteni feltett, fondorlatos motívomu kérdéseiddel; „had kérdezzem meg hogy, az USA hány európait likvidált Európában és ezzel szemben hány amerikait írtottak ki európaiak az USA-ban?”,”Másik indiszkretén kérdésem az lenne Hozzád hogy, szerinted hol tartana most gazdaságilag az USA az előző két világháború saját határain túli háborús lobbijai nélkül?”,”És még egy utolsó, szerinted az az emberveszteség nem volt előre bekalkulálva(sic!) az elvárható haszon reményében?! „, – megkérlek fordulj az örökösen itt lebzselő, puddingfejü, bolsevik Rodeo haverodhoz feleletekért aki naponta, zavaros handbandázásával sűrün elénk tálalja rémálmait a komcsigengszterek által megmosott elméjéből.

  • toth péter
    2021 március 22
    1:39 du.

    írád:
    „Az hogy nem tört ki világháború az annak is köszönhető , hogy olyan hatalmas és pusztító fegyverek halmozódtak fel a kialakult nagyhatalmaknál, hogy nem merték egymás ellen bevetni , nem mertek egymás ellen háborút indítani —- a két tábor pedig a sajátjait féken tartotta és a kisebbek sem mertek háborút kezdeni.Ezért is nem mert segíteni ámerika a magyaroknak , mert tele volt a gatyája,meg lehet hogy már a nadrágja is ,vagy felmérte mivel járna ha ő itt mozgolódna.Ezért nem segítettek — hiába ígérték , meg biztatták az 56-sokat.”

    #1./ 56 egy hamvába holt colour revolution volt hátbatámadása önmaguk írásos megállapodásának a SZU -val: miszerint 50 évig az ami van az a status quo (tehát nem beszartak hanem rohadt sötét alakok)

    #2./ a két tábor katonai és stratégiai egyensúlyban létezett amit a nyugat a 80 -as években el kezdett felrúgni a szamizdatokkal (másik colour revolutions)

    #3./ már alakult de nem volt kész a NATO teljes hatalma és az EU is csak Kissinger álma volt: EU-t egyben lenyelni és vazallussá tenni

    #4./ a nemzetközi események és bennük a SZU sikeres belső bomlasztása külső erők segítségével lassabban haladt, mint akarták és ma már tudni és látni, hogy nem is sikerült

    a többi történelem

  • Geyza

    Had szabadjon a figyelmedbe ajánlani Orwell-1984 című klasszikus művét. (ismételt elolvasásra, merthogy nyilván olvastad)
    De légyszi tedd meg (persze csak ha kedved van olvasgatni)
    Aztán koncentrálj az egyik nem mellékes könyvbeli szemelyiség O’Brienn ismérveire (szerepjegyeire)
    Ha megtetted olvasd el ismételten Kovendég jelű személy fentebbi beivását (2021 március 22. 6:30 de.)

    Te bátyókám nagyon sokszor személyes információkat osztasz meg magadról, életedről, és személyes gondolataidról.

    A fentebbi személy hogy hogyan vélekedik ezekről rádbizom eldönteni, bár nem kell nagyon fáradni, hiszen maga sokszor kifejtette (tézisekbe szedve)

    Elolvasván a fenti írását (és néhány hasonlót) ha egy beszari alak lennék, bizony már összefostam volna a bokámat, ha arra gondolnék, hogy mi lenne ha az elvtársak újra hatalomba kerülnének.
    A fentebbi jelű személy személyében NEM BESUGÓT – HANEM „S U G Ó T” tisztelhetünk

    Hogy volt-e valaha ideje komolyan működni ilyen szerepkörben nem tudom, de hogy „KÉSZEN ÁLL ERRE A SZEREPRE” arról semmi kétség.

    Bár a fiaim ott a Kárpát „bús-völgyében” élnek akár félhetnék is, szerencsére van brazil állampolgárságuk
    A kétszimü hipokrita azt sugallja, hogy nekem állna okomban (érdekemben) információkat gyűjteni.
    Hogy mennyire fülbemászóan aljas módon teszi – (hölgyek irányában olyan Don Juan-os módszerrel) hogy kedvelt jó ismerősöd 100-zal „veszi be”. Igen Besancon.
    Olvasd el amit írtam neki utoljára, nem fogom ismételni.

    Nem csodálom, hogy sok értékes szemelyiség lelépett innen – mert ez a felület, (vele az újság) egyre inkább valami lezüllött sztálinista-bolsevista fórummá válik.
    Holott az ember azt gondolná, hogy egy ilyen lap -kanadai-magyar kapcsolat-erősítő felület.
    Mint ilyen az egymásról – kanadai, óhazabeli és egyéb helyekre szétszóródott magyarok – való ismeretek átadásáról szól.
    Én valami ilyesmi reményében kezdtem látogatni ez a lapot.

  • Almási Alma!

    Almási Alma
    2021 március 22
    11:22 de.

    „”Bendeguz, ez MELYIK elmélet?””

    sajnos kedves Alma, ez valóság és nem elmélet
    Mi ugy 9 millióan (kb 90%) észrevettük magyarországon is, anno akkor amikor benne éltünk

    Tudom, hogy volt egy kb 1 milliós holdudvara a kiválasztott elvtársaknak, akik nem vették ezt észre – az életkörülményeik jobbak voltak sok ausztriai szegénynél is.
    Hasonlóan ahhoz, ahogy ma is van kb 1 millós réteg Orbán-kormány (fidesz/NER) holdudvarában akik jobban élnek, mint az ausztriai szegényebb családok.
    De attól még igazság az, hogy többszázezer magyar cselédnek (takaritó, mosogató, kapáló) munkára jár át Ausztriába.
    mennének többen is, ha fogadnák

    Abban az általad jólétben átélt kadári rezsim idöszakában nem mentek, hanem ÁTSZÖKDÖSTEK a drótkeritéssel és akn´val védett határon. Vagy disszidiltak a már kissé lazábban kezelt időkben.

    Tudom, hogy neked ez mind újság, és korodra való tekintettel már úgyse változtatsz a nézeteden – így nyilván merő hazugságnak könyveled el.
    Hál istennek, hogy beletatoztál abba az 1 milliós szerencsésebb OSZTÁLYBA
    (MONDJUK FINOBBAN – TÁRSADALMI RÉTEGBE)

    Régi mondás – a lét meghatározza a szemléletet, hát még a jólét! (még-ha relatív is)

  • Gabriel
    2021 március 23
    5:41 de.

    hogy te milyen gyagya maradtál? Álmaink Almája nem szorul rá az én védelmemre nem is azért írom ezt neked, hanem , mert olvasni sem tudsz és a szövegértésed is zero ne oktrojáld rá azt az agyficamot amiben te szenvedsz senki másra és olvasd el mégegyszer a vonatkozó „irodalmat” hogy én mekkorákat röhögök rajtad teljesen át kereszteled magad Gábor ról Gyulá -ra: Gár Gyula

    már kérdeztem mit szívsz de elhallgatod

  • Gabriel, én nem gyűjtök információt senkiről, megjegyezni sem szoktam részleteket, de történetesen elég jó a memóriám azért.

    Így aztán emlékszem, hogy jómultkorában mesélted Rodeonak, miszerint te a komcsi ötéves tervek egyik oszlopos tervezője voltál. Lehet, hogy ezeket a terveket marcipánból készítetted? Miközben nyomorogtál?

  • Geyza
    2021 március 22
    6:37 du.
    Egyetlen országos Jóbarátom , kedves TÖPFE !úgy látszik a töpfe is beakadt nálad,mert te tudtad,hogy van , mert ott voltál .üdvözletével

  • Orsós Elemér

    Pityi Palkó
    2021 március 22
    11:10 du.

    Köszönöm hogy, Te is megértő vagy! (Valóban, figyelmetlenségből ismét kissé pofátlan voltam, viszont nem személyeskedtem, ami itt elég szokványos mostanában! 🙁 (Az is igaz viszont hogy, koromhoz és képzettségemhez képest túl sokat okoskodom! 😀 )

  • Rodeo11
    2021 március 22
    10:38 de.

    Én úgy tudtam hogy ezidáig csak az USA-tól loptak mindenféle műszaki eljárást.

    Tudnék sorolni jópárat a saját szakterületemről de asszem felesleges.

    Te ruszki-bérenc Hitler-kedvelő vagy, minek magyarázzak neked.

    Csak annyit még: Amikor pl. Magyarországon még a jobbágyokat deresre húzták, akkor már az USA-ban olyan könyveket adtak ki a fémesztergálásról és marásról, amik mind a mai napig érvényesek.

    De te csak járassad a bagólesődet és „esztergálj”
    valami furi nótát a szárazfán.
    Csak aztán meg ne verjen a szomszéd miatta heheheheeehehe

  • Thanks GABRIEL, azt irtam ALKMASInak a fircsa kerdesere, de a foszerkeszto/cenzor torolte.

    Tehat szerencse hogy Karikas Gabriel elvez itten valami kivaltsagot:))

    Az igazsag kibujik a zsakbol barmi aron is.

  • Geyza
    2021 március 23
    5:16 du.

    geyzucuci lelkem amikor bántották a jobbágyot Magyarországon akkor az usa (a szent tehened) még nem is létezett sőt még gondolatként sem marni pláne nem tudhattak mert haraptak

  • Almási Alma
    2021 március 23
    11:12 de.

    tisztában is vagyok vele – hogy Te semmit sem jegyzel meg, – mint ahogy írod – csak mindenre visszaemlékszel
    (már amire akarsz)

    Úgyhogy akárhogy is keresheted emlékezetedben, de én soha nem neveztelek aljas hazudozónak, mint ahogy Te most is, és nem egyszer teszed

    (Persze nemcsak engem, hanem könnyedén bárkit, a legkisebb gátlás nélkül)

    Lenyelem ezt is ….

  • Geyza
    2021 március 23
    5:16 du.

    bucika, az Erdogán fekete seggű NATO tag lett, mert nem akar túlárazott USA madárijesztőket (F-35; repülőgép anyánk hajója; Bőing 737 amint éppen kigyullad az egyik motorja Chicago felett…) venni, hanem hatékony védelmi rendszert vett!

    milyen tolómérővel lehet megmérni 2,0178 inchet és hogyan lehet beállítani a +0,0017/-0,0009 toleranciát az esztergán (ez a hivatalos műszaki mértékegység USA ban) itt Canada -ban én olyan marógépen és esztergán dolgoztam a projektemen, amik decimálisak, ügyesen átszámoltam a fenti incseket milliméterre 2 tizedesig és máris meg volt oldva a nagy probléma

    te hogyan marsz? szájkosárral vagy anélkül?

  • Kedves Bendeguz!
    Örülök, hogy te, és Gabriel egymásra találtatok. Már sokszor szóba került, hogy milyen jelentős szerepet játszottatok a Rákosi-Kádár korszakban, tehát nyilvánvaló, hogy sokkal többet is tudtok az akkori disznóságokról. Ez engem nem zavar, de nem lehetne, hogy a tanulságos beszélgetéseitekből engem kihagynátok? Mint már írtam többször, én nem foglalkoztam a politikával. Fizikus voltam. Az pedig egy elvont világ…

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 március 22
    5:24 du.

    Kedves jó Bendeguz, most egy olyat fikcióra kérdezek rá Tőled, amivel -szerintem nemcsak Nálad hanem- sokaknál ki fogom húzni a gyufát:
    -szerinted mi lett volna annak a következménye, ha a Molotov-Ribbentrop paktumot máig betartják? Szerintem arra Nektek(és az egész világnak) jobb nem is rágondolni és ezért jó terelés a CCCP szamaritánus megmentésére hivatkozni!

  • Geyza
    2021 március 23
    5:16 du.

    az is le van benne írva hogyan lehet hengeres rúdanyagból kockát esztergálni?