A majális 2021-ben — társadalom hiányában — elmarad

2021 május 1 11:32 de.41 hozzászólás

Május 1. A következmények nélküli csend hazájában emlékezzünk kicsit a Chicago-ban felvonult egykori százezrekre. De nem feledve azt sem, hogy a majálisról, illetve a májusi felvonulásokról mindenkinek más emlékei lehetnek. A fiatalabb korosztálynak talán semmilyen. Ami leginkább azt jelenti, hogy a majális kiüresedésével is sikerült elvenni valamit, ami helyett a társadalmi kínálat a nagy semmi. Mondom ezt annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyok a „parancsra és dátumra érezd jól magad” mozgalmak, illetve ünnepek híve.

Ugyanakkor az is világos, hogy a társadalmakban kellenek olyan közösségi érzést erősítő csomópontok, amelyek közös élményeket, vagy egyáltalán élményeket biztosítanak. Olyanokat, amelyek az embereknek személyükben nyújtanak valamit. S amihez semmi köze azoknak az összejöveteleknek, amiket „a közösen utálunk, illetve istenítünk.” Nem azért, mert ilyenek nem lehetnek, hanem azért, mert a vezérközpontú összejövetelek adta összetartozási pótszer sosem a társadalomról szól általában, hanem egy adott réteg önjelölt önkiemeléséről. Pótszer, aminek a történelem során már nem egy golyózáporos görcs lett az eredménye. A majális hagyományosan más volt. Akkor is, ha nem mindenki szerette, vagy nem mindenki egyformán szerette. Gyerekként emlékszem a szülők céges felvonulásait kísérő rendezvényekre, ahol félrészeg nénik jópofiztak olykor egészen részeg bácsikkal. Ahogy emlékszem a kispesti majálisokra is ökörsütéssel, vándorcirkusszal. Ahol nagyapám megitta az ünnepi, egy pikolónyi sörét, és gulyáslevest ebédeltünk a környékből jöttekkel.

De azt sem feledem, hogy anyám még azokat is jó buliként emlegette a fiatalabb éveiből, amikre szocialista kihívásból, kötelezőként rendelték oda az egész szövőgyárat. Mert közben lehetett beszélgetni, utána közösen virslizni, és általában azt érezni, hogy nem egy atom a végtelen ürességben az ember leánya. Ahogy sok évvel később, már rendezőként egy egyetemi klubban érezhette úgy az ember, hogy ad valamit. Akár csak lehetőséget a közösségi élményhez. Akkor is, ha maga nem igényli az aktív részvételt a kívülről sokszor megmosolyogtató helyzetekben. Amelyhez a keretet akkor ugyan a KISZ adta, de amin valójában magasról tett mindenki a KISZ-re és az ideológiára.

Na, ez az, ami valahogy kiürült, elmúlt, és nem pótolható azzal, hogy kisebb-nagyobb csoportok jönnek össze közösen utálni a másikat. Ahogy azzal sem, ha egy vezér kiáll, és közös utálatra biztatja a híveit. Másokkal szemben természetesen. Miközben ez a közös élmény, vagy akár a közös katarzis az, amitől az emberek hangyabolya társadalommá válik. Az egymáson izzadságszagúan röhögő, vagy agresszíven utáló klikkek halmaza helyett.

Amellett, hogy a klikkeken felül, tulajdonképpen spontán szerveződő, az emberekről, és nem vezérekről, vezér-lózungokról, szóló közösségszerveződést lehet irigykedve nézni másoknál, sosem lesz más, mint irigység, ha alul a népek árja nem válik többé, mint a jégkása szilánkjainak egymást froclizó halmazánál.

41 hozzászólás

  • csak a tribünre és a rablómesére nem emléxek, viszont a nagy zaba pattogatott kukorica, virsli, meg tarja és debreceni és bambi nekünk a többiek söröztek és vidám volt az egész és utána a cég még kivitte az egész csapatját a Vidámparkba ingyen, volt, hogy sétahajóztunk is… szóval kell az ilyen mert csak arról nem volt szó, hogy a Rákosi elvtárs majd a másikak, hanem jópofáskodás ment elfelejtve a nem is olyan sok bajt.

  • A munkasmozgalom a USA-ban kezdodott az ipari (gyarimunkasok)alatal a munkakorulmenyeik liberalizasainak kovetelesevel.

    Minden allami, politikai beavatkozasok nelkul am !!!!
    Onmaguk a munkassag harcolta es aratta sikeressegeit, sot fizette annak az arat is.

    A cikkben emlietet 1886-i u.n. „Haymarket Square”-i (kattindsd azt) merenylet, amely a rendorok elleni gyilkossag volt, de 11 ember vesztette eletet es sokan sebesultek.

    A vadlottak itelete egy fiasko volt, de a munkas-szervezetek sikereskedtek kesobb es a szabad-alkudozas joga torvernyesse valt.

    Ma persze Joe Biden celja emelni a vallalati adokat 21%-rol 28%-ra,ami mar is ellen-eredemnyek kialakulasa a kovetkezmenye.

    G.M. (General Motors)koveti majd a Ford-muveket, a villany-kocsikat keszito gyaraikat Mexico-ban epitik.

    Az nem-csak cegek koz-tulajdonossainak nagyobb jovedelmi lehetoseg, de foleg a Mexico-i dolgozoknak a legjelentosebb.
    (Barki, barhol a vilagon korlatlanul vasarolhatja reszevenyeiket a megsporolt penzeivel!)

    S nem csak a Biden adminisztracio, hanem a US atlag jovedelmi erdekei az igazi vesztes.

    A TANAKOK ES AKASZTASOK HIANYABAN AZ ALLAMHATALOM NEM MINDENHATO AM!!!!!

    A cikkel kozolt-fenykepen , az unnepnapon kivezenyelt munkasok hirdeteseben remeltek a szocialista-munkaverseny alatl az allami-monopol tervezett kozgazdasag sikeresseget.

    Sajnalatosan szamukra az is valotlansag lett.
    De a hirdetett dicso-kenyszeritett allamhatalom megszunt a szoviet tank-hadsoztalyok hianyaval.

    Mar parszzor tettem a kerdest az itteni remenykedok-reszere, hogy ha keptelenek meghoditani az orszagot, vajon miert nem alkotjak a sajat elveik/hiteik alapjan kommunjaikat???????

    A feletett kerdeseimre SOHA senki nem kepes oszinten valaszolni.

    Vajon miert nem ??????

    Biztos-vagyok hogy a cenzor nem torolne valaszukat arra!

    Ketsegtelenul tisztan latja hogy mi celbol soha nem kozolne soraimat!

  • A kiemelést Endre cikkéből tenném:

    „Na, ez az, ami valahogy kiürült, elmúlt, és nem pótolható azzal, hogy kisebb-nagyobb csoportok jönnek össze közösen utálni a másikat. Ahogy azzal sem, ha egy vezér kiáll, és közös utálatra biztatja a híveit. Másokkal szemben természetesen. Miközben ez a közös élmény, vagy akár a közös katarzis az, amitől az emberek hangyabolya társadalommá válik. Az egymáson izzadságszagúan röhögő, vagy agresszíven utáló klikkek halmaza helyett…”

    ès hogy ne tudják az itteni pincebeli bajkeverők megismételni ugyanazt mint az előző cikknél történt, kihangsúlyozom hogy az egyik föbajkeverö – aki az momentán egyetlen hozzászólóként virít itt a a cikk alján, Rodeio – pontosan Endre szavainak ezt a lényegét akarja elmismásolni.
    Mert az emberek uszítás nélkül hamar sutba dobják az ellenségeskedést – merthogy az ember társadalmi lény.
    Olyan állatfajta amely rá van utalva más fajtársaira.
    Enélkül nem értelmezhető emberi lényegünk.

    De bizony az ilyen agitátorok, lefizetett ügynökök profitálnak a társadalmak szegmensekre osztásából, és az azt követően való egymásraugrasztásából.
    Oly mindegy az ideológia – a lényeg, hogy ugorjanak egymásnak, mert-ha mindenki együtt van, az éppeni hatalom birtokosokat bármikor félretehetik…

  • Rodeo11
    2021 május 1
    11:47 de.

    Azt hiszem a majális is egyike a fürdővízzel kiöntött csemetéknek. Amikor úgy romboltak, hogy nem adtak semmit, vagy aránytalanul keveset.

  • Orsós Elemér

    „A cikkel kozolt-fenykepen , az unnepnapon kivezenyelt munkasok hirdeteseben remeltek a szocialista-munkaverseny alatl az allami-monopol tervezett kozgazdasag sikeresseget.”

    Ezt most úgy mondtad, mintha akkor Te is köztünk vonulgattál volna, pedig ez a büdös nagy igazság és főleg a „ünnepnapokra kivezényet munkásokkal” találtál telibe!

  • Bendeguz79
    2021 május 1
    3:43 du.

    grizi, semmi értelme sincs ezekre a röfögésekre „válaszolni”!
    a $4 000 000 000 000 -s Bidén terv még csak terv és most fognak zarándokolni a Bidénné, meg a Harris és Bidén személyesen, hogy eladják a szavazónak (ez CNN 2021./V./02. // 0612 ET élő hír!

    munkahelyet akar teremteni (amit ugyanők a demokraták elküldtek kies külföldre 10000 Mérföldre kies USA tól, most meg nem akar visszamenni!)

    amíg a fossilfuel industry lobby ja létezik addig ebből csak FÜSTBEMENT TERV LEHET a villamosítás ami Magyarországon a XIX. században kezdődött és a XX. század elejére már Budapest Bécs villamosított volt a Kandó mozdonyokkal és a városokban villamos közlekedés volt és maradt mialatt nálatok ott a VILÁG ESZEINÉL LEBONTOTTÁK ÉS BEOLVASZTOTTÁK MERT HA NEM KI A BÁNAT VETT VOLNA ANNYI FOSSILIS ÜZEMANTAGOT MINT MANAPSÁG

    ezzel oktatási bázis hiányában 25 évig meg sem lehet kezdeni ezt a tervet és nem lehet azt a szép színesre mázolt kőkorszaki diesel mozdonyt – ami előtt Bidén elnök ágált tegnap – lecserélni 500 km/h sebességű villamos vontatású bullettrain -re amiből nálatok zéró darab van!

    a többit nem mondom, mert kirügyezel és gyökeret eresztesz és banana fog rajtad teremni;

    ez most banana republik(SIC),

    mikor lesz a tudás almafája újra elültetve nálatok???

    grizi mesélj lelkem bogaram, repesve várom:

    AZ USA ÚJ VAGY LEGÚJABB GAZDASÁGI MECHANIZMUSÁNAK TERVEIT

  • Gabriel
    2021 május 1
    5:58 du.

    még III. osztályú fociban is piros lap jár rángatásért, itt nem! de ne rángass legalább engem ne, ha vitaképtelen vagy akkor fogd be a bagólesődet és olvasgass nálad műveltebbeket (mondjuk neked ajánlom a Boda elvtársnőt)

    hja, és ne hazudj annyit, jó?

  • Bendeguz79
    2021 május 1
    3:43 du.

    grizi

    Új Gazdasági Mechanizmus Magyarország, 1968!

    számomra azzal kezdődött, hogy kaptam 50% fizetésemelést, de az osztály tagjai sem maradtak le ebben (sem)

    nálatok ez hogyan megy?

    minimum órabér $7.00 ami egy azaz egy darab double – double Macdonald coca cola nélkül;… ha nincs rajta ÁFA?

  • Bendeguz79
    2021 május 1
    3:43 du.

    grizi

    nem tudom megállni, hogy your social sensitivity – re ne mondjak valamit

    anno, tudod az átkosban be lett vezetve az 5 napos munkahét, annak elhallgatásával, hogy így hetente nyertünk 2 teljes napot hogy gyakoroljuk szociális érzékenységünket és a community együttartását, ÚGY, HOGY ELMENTÜNK EGYMÁSHOZ HOGY KALÁKÁBAN ÚJ CSALÁDI OTTHONOKAT ÉPÍTSÜNK EGYMÁSNAK (INGYEN) az új tulaj csak az anyagért fizetett (alacsony kamatozású OTP hitelre) mi szállítottunk és összeraktuk (a építési terveket ingyen a kerületi tanács építési osztályán lehetett megkapni és adtak építész segítséget is…néha meghívtunk építkezési vállalkozót kőművesnek hívtuk)

    ez ott kies USA ban a szakszervezetek sikertörténete alapján hogyan néz ki?

  • RODEO;

    Mar igen sokszor nyujtottam reszletes adatokat az altalad allandoan ismetelt dolgokon.

    KONYORGOM probald ertelmezni es agyadba-vesni azeket.

    1., A US-ban a XIX szazadi technologinak, a vasutaknak vege lett a II.V.H. vegevel.

    A haboru alatt nagyon jelentosek voltak a nagymenntisegu hadianyagok szallitasaban az Atlantic ugy mint a Pacific parti kikotokbe a szallitasaikkal.

    De a haboru utan a gumi-kerekes jarmu kozlekedes es szallitas megy.
    Ugy a szallitas az ‘aajtotol az ajtoig’ tortenik, azonnal es olcsobban.

    Mindenkinek van kocsija es hajt, tavolsagokra pedig repul.

    Ma alig letezzik vasuti teher-szallitas, mind a vasuti-sinek is regota felszedve.

    b., AS US-ban, a Federal minimum oraber $ 10.10.
    De minden orszagokban, es nagyobb varosokban mas es mas min. orabek leteznek, a helyikorulmenyek alapjan.

    McDonald fizet diakoknak $15 , aki csak a kassza gombjait nyomja rendelesed alapjan.

    Hasonloan Amazon is, akik csak a futoszalgon meno dobozokat figyelik hogy le-ne-essen.

    Na mit velsz menmnyit-er az a fizetes azert a munkaert?

    Mit fizetnek Oroszban, Kinavan, Cubaban, Venezzuelaban ?

    c., Joe Biden terve, inkabb alma, az csupan az, alom.
    Nemely, bizonyos meretben es formaban letrejohet, de az altalanos ellenzeke mar is tul-tessz remenyein.

    Mint irtam, de cenzor torolte, hogy magas-adozasu (demokrata) orszagok lakossai menekultek, oly- meretekben, hogy a lakossag valtozasa alapjan mind veszztettek US kepviseleti es elnok-valasztasi keruleteket.

    S a koztarsasagi orszagok kepviseltetesei novekedtek.
    Florida 2, Texas 3 kepviselovel novekedett, amig N.Y. es meg California is, eloszor a tortenelemben vesztett.

    Kozben Calidorniaban megy a kormanyzo „visszahivo-valasztasa” is.
    Sot (transgender)Katlane Jenner is versenyzo.

    Biden egyik (dem)kepviselot kabinetjebe nevezte ki, akinek a helyetesitesere most volt annak valasztasa.

    11 GOP, 10 demokrat, 1 fuggetelen, 1 libertarian a versenyben.
    3 GOP a nyertes, tehat u.n. „run-off” valsztas lessz.

    d., „Gazdasagi Mechanizmum Magyarorszag 1968”.

    Akkor kezdodott a Szoviet kozgazdasag kudarcai, Moszkva nem segitette huseges szolgait(?).
    A Marshall segenyt-kapni sikertelen volt Kadar.
    Megtagadta az emberi-jogokat figyelembe venni.
    S csupan $ 33 billio kolcsont vett NSZK bankoktol.

    De a terv-gazdasag gyors modernizalasa keptelenseg volt.
    A penz eluszott, parthuseget vasarolt az altalad bizonyitott „50% fizetesed emelesevel”.

    De nem voltal hajlando hozzajarulni termelo maunkaddal annak visszafizetesen kamattal. Hm????

    e., Valojaban, a szakszervezetek allando , 6 honaponkenti fizetes-emelesek ami osztokelte az iparokat azsiaba termelni termekeiket.
    Az oreg Dong Xio Ping ugyesen nyujtotta annak lehetosget.
    Az a tarsadalmak es ipari-fejlodes EVOLUCIOJA!!!!

    A korulmenmyek altali lehetoseg, s nem dogmak alatali eloirtak teremti a lehetosget.

    Lehetoseg hianyaval semmi nem lehet valosag!!!!!

  • U.I.

    Biden terve nem a „US gazdasagi mechanizmus”, hanem a szocializmus terjesztese, a US anyagi tonkretetele.

    A szabad hazdasagi versenylejetoseg gancsolasa, a dolgozo-termelo adofizetok kifosztasa.

    Igazi Joe Kerenszky Biden.

  • Orsós Elemér
    2021 május 2
    5:32 de.

    Ugyanakkor a képen is látszik, hogy nem látszik az az unott fancsaliság, ami pl. az Orbán-nagygyűlések napidíjasainál.
    Az meberek tudták, hogy vannak alapvető játékszabályok. pl. párttitkárt nem verünk orrba tanuk előtt, és visszük a táblát.
    De közben dumáltak, és tudták. A végén ringlispil és virsli.

  • Bendeguz79
    2021 május 2
    10:49 de.

    grizi

    a szocializmusról általam írottakhoz fűzött borzalmaidra nem kívánok mást reagálni, mint: … pofátlan és szemen szedett agyficam

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2021 május 2
    4:23 du.

    Persze hogy nem látszik az unottság, a kényszeredettség, mert egy rahedli viccel tereltük el egymás figyelmét! Nem véletlenül voltunk mi a keleti blokk legvidámabb barakja, csak így lehetett minden baromságot átvészelni, hetente megjelenő tucatnyi jobbnál jobb viccel, kalákával és baráti kapcsolatokkal! Viszont a rendszerváltást és a devizahitelt jól beszoptuk, pedig azt is viccnek kellett volna venni! 🙁

  • Bendeguz79
    2021 május 2
    10:35 de.

    Személy szerint sosem vágytam az USA-ra és a belügyeit így közvetlenül nem ismerem (amit halottam, annak alapján nem is vágyom megismerni), de azért igen nagy marhaságokat hordtál kupacba.

    „Mint irtam, de cenzor torolte, hogy magas-adozasu (demokrata) orszagok lakossai menekultek, oly- meretekben, hogy a lakossag valtozasa alapjan mind veszztettek US kepviseleti es elnok-valasztasi keruleteket.”

    A demokráciák tipikusan aluladóztató rendszerek. Ez a történelem során számos pontonton és országban megfigyelhető tendencia. Ez igaz Magyarországra is. Ahol a látszólagos alacsony flat-adó valójában túladóztat.

    „d., “Gazdasagi Mechanizmum Magyarorszag 1968”.

    Akkor kezdodott a Szoviet kozgazdasag kudarcai, Moszkva nem segitette huseges szolgait(?).
    A Marshall segenyt-kapni sikertelen volt Kadar.”

    A naptár, mint olyan ismeretlen számodra?
    Marshall 1947.-ben meghirdetett segélyprogramja és 1968 között mintha lenne egy kis időeltérés. Kádár szerepe is kicsit más volt a két időpontban (pl. 1947-ben nem volt döntéshozói helyzetben).
    Annak kifejtésére, hogy miért nincs halvány segédrendőri cipőtalp-fogalmad sem a gazdasági mechanizmusokról, és az 1968-as, majd 1973-78 -as második fordulóról, sem időm, sem energiám.

  • Hmmm. Nagyon sajnálom T. Szerzőt. Hogy nem lehet neki egy boldog, de legalább vidám napja! Hogy állandóan színlelnie kell – demokratát, felvonulót mikor mit.. Ráadásul rákényszerítve mindenféle gyanús dolgokat, úgymint eszmét, elveket, hitet. Sőt, minő borzalom – még ismereteket is. Piha!
    Pedighát – ahogy mifelénk mondják: neki ez is kakis, az is kakis, csak ő a helikopter. Ami elvesztette a kiegyensúlyozó kormányművet – így azután kóvályog, mint… (Keressünk szalonképes hasonlatot.) Mint felvonuló a ligeben, miután fénylő tekintettel elvonult a tribün előtt. (Persze csak színlelésiből.)

  • ANDREW_S. 5/2. 4;23 du.

    Tehat az azt jelenthette, hogy 1980-ban mar nem a kenyszer es a felelem, nem kerdesnelkulli engedelmesseg a partnak, hanem a menet utanni „virsli” lett volna a motivacio???

    De amodon sem onkentes onhatarozataik alapjan am !!!

  • A munkasmozgalom szulofoldjen nem a munkat, hanem a munkassag sikereit es eredmenyei unnepelve.

    Nem masirozassal, hanem egy hosszu hetvegenek lehetosegevel.

    Leve Szeptemben elso Hetfo-je, az elso Vasarnap utan, a nyar utolso hosszu (haromnapos)het-vege.

    Picknick-ekkel, bar-b-cqu-kkal, es a baseball szezon kezdetevel elvezve.

  • talalom
    2021 május 3
    3:28 de.

    látom, ha semmibe nem tudsz belekötni, akkor jössz és belekötsz valamibe. Gratulálok. Igazi publicisztikai lelemény.
    Majd azért meséld el, hogy mindezt a magvas semmit miből sikerült kiolvasnod. Csak nem az összefogott ellenzék közös programjából?
    Ja bocs, mindig elfelejtem, hogy az nincs.
    Viszont van igazi társadalmi szinten összetartó erő. Ja, az sincs. Van egy kisebbség nevében kormányzó többség, ami ökölrázást ígér mindenki másra, és van egy önmaga retorikájától megszédült alternatív kisebbség, aki ökölrázást ígér az előbbire. Valamint van egy kb. 40-50 százaléknyi gyakorlatilag többség, amelyik sz.rik mindkettőre.
    Amúgy meg egészségedre és Neked is szép napot.

  • Bendeguz79
    2021 május 3
    9:46 de.

    grizi, te olyan hüje vagy, hogy mindig elszólod magad!!!

    azt állítod, hogy évente egy nap a szabad, összesen zum beischpiel?

    egyébként 7 napos munkahét és ha beteg dögöljön meg alapon mert arra nem fizetnek neki a betegnek meg fizetnie kell az orvost és a gyógyszert!

    óriási, hogy mit ne mondjak?

    ekkora emberszeretet elveszett a kapitalizmusban, és a dolgozó nem kap profitshare-t sem

  • Itten ,naponta bizonyitva, hogy pl.”rodeo” specialis kivaltsagokat elvez, meg a KMH alapszablyai ellenere is lehulyezni nemely hozzaszollokat.

    De tisztesseges modorban arra valszolni tilos.

    Na mifele liberalis, szocialis, kereszteny egyenloseg eleveinek alapjan menne az itten???

    Miert tiltva kerdore venni allitasat, hogy en valaha is irtam volna az altala valotlanul allitott „egy nap szabad”-ot????

    A demokratikus rendszerben, Labour-day, valojaban harom nap. Mert celzatosan Szeptember elso Hetfo-je.

    S mindenki a Medicare, Medicaid alatal teljes egeszsegi ellatastban reszsedik, ami orvos, korhaz, orvosaltal ki-irt orvossag, sot meg havonta minden egyennek $ 35 dollarig u.n. O.T.C. ef\geszsegi/kozmetikai szuksegleetek), es szemuveg, hallo-keszulek, labbadozo-gondozas, es hazi gondozas, sot meg hazhoz szallitott friis-fott ellatas, therapia, de meg szikseges haztartasi allatas is.

    Persze mindenki az anyagi kepessege alapjan fizet havi osszget.
    Amig golgozik az SS adojanak 1.45%-a.
    A 65 even fellulieknek havi $35.50.
    Aki keptelen, annak az adofizetok nyutjak koltseg mentesen.

    Na hat nem az lenne az igazi embersges, humanitarius szocisalizmus ???????

    Bizonyara azert tiltva anank emelitese is????

    Persze az emberi rossz-indulat, hazugsag es reszerhajlo egyoldalusag, csupan az emberi gonoszasagon alapszik!!!!

  • Bendeguz79
    2021 május 3
    9:36 de.

    Elemér megadta Neked a választ.
    Egyébként a ’80-as években, de már ’73 után sem volt különösebben elvárt a részvétel. Az emberek amúgy sétáltak egyet, aztán elmentek virslizni.
    Aki azt hiszi, hogy itt mindenki azzal kelt és feküdt a ’80-as években, hogy mekkora nagy diktatúra van, az vagy hülye, vagy marha. Voltak ismert játékszabályok, amiket az emberek többsége betartott, és azokon belül kölcsönös lesza..si viszonyban voltak a hatalommal.

  • Bendeguz79
    2021 május 3
    9:36 de.

    grizi, mint mindig, ez is „óriási”:

    „De amodon sem onkentes onhatarozataik alapjan am !!!”
    nálatok Óoz a csodák csodája: május elseje is szeptember elsején van!

    az a kérdésem van ezzel kapcsolatban: hol és mikor van az: „onhatarozataik”?

    mert az ami kies usa ban dívik, hogy vitáznak és van vita a vitáról is, de sohasem az „onkentes” „onhatarozataik” hanem a pénz urainak fegyverekkel megtámogatott döntései léteznek lásd 2021 január 6 Washington DC… traumatológus látta már?

    majd a Cenz Ura eldönti, hogy feldönti e vagy ráddönti?

  • Bendeguz79
    2021 május 3
    9:24 du.

    grizi, te mindenkit ugyanolyan hüjének nézel, mint amilyen te vagy?

    ha minden olyan szép, hogy ihaj (mondod te) akkor miért megy a zokogás és a politikusok miért dumálnak arról, hogy namostasztán valamikor lesz nekünk jó egészségügyünk?

    valaki hazudik

  • ANDREW_S , ELEMER, sot rodeo-nak is.

    Soha nem tagadtam meg .sot soha nem is ellenezte, sem kritizalktram,hogy ti boldogan masirozhattok barmikor barhol az allamhatalom dicsoitese celjabol, vagy barmi celotokban.
    Sot serekntelek Mindannyiotokat tenni azt megallasnelkul ma is.

    De hazugsagaiakot masokat vadolni mert Ti lustak vagytok ismet masitozni mint regen.

    Sot, most tehetitek azt barhol, barmi korlatozasok nelkul.

    Tehat mi a panaszaitok?????

    rodeo;
    politikusok hazugok es fokent on-erdekeiket allitjak, hasonloan mint „rodeo”!!!

  • Bendeguz79
    2021 május 4
    1:09 du.

    Mi van?
    Dear Bendegúz. Bátran állíthatod, hogy hazudok. Egy feltétellel. Tényszerűen alátámasztod az állításod és tényszerűen idézve cáfolod az általam leírtakat. Csak megjegyzem, hogy ezen a ponton bukott meg kedvenc arkangyalod, aki azóta is keresi a Szókratész-idézete tényleges forrását.

  • Bendeguz79
    2021 május 4
    1:09 du.

    grizi, meg fox lepődni, egyetértünk:

    “politikusok hazugok es fokent on-erdekeiket allitjak” …” ti boldogan masirozhattok barmikor barhol az allamhatalom dicsoitese celjabol”

    pontosan, ahogy a VILÁG LEGGYEMOKRÁÍJÁBB országában van:
    van

    Federal Government (hatalmas vízfej, döntésképtelen!)
    50 államban egyenként ugyanaz
    tehát a taxpayer-nek el kell tartania 51 államapparátust amelyek összességükben nem érnek egy kalap szart sem, az eredményeken látszik és te is ugyanezt mondod???!!!

    Hja, és lobby – znak feszt a korrupció égig ér!

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 május 4
    1:09 du.

    Már megint nem figyeltél! Senki nem mondta hogy, boldogan masíroztunk, csak a látszak kedvéért(mint Török Szultán Rejtőnél) jó pofát vágtunk hogy, ne legyünk pofán vágva, mert úgy még rosszabb! Egyébbként aki nem járt rendszeresen nyugatra(persze erről ügyesen el lettünk lehetetlenítve három évenként 50 dollárral!) az nem tudott irígykedni, sőt szentül meg volt győződve(győzködve) arról hogy, azok a csúnya imperialisták gátlástalanul kizsákmányolják a dolgozóikat! A végére már tényleg majdnem elviselhető volt! 😀

  • a fentiek, amiket grizinek írtam és a megjelenésük a Cenz Ura kritikájának függvénye amit én a végtelenségig respektálok, a saját lelki derűm megtartásáért és további derű teremtéséért a „G” -ket mellőzni fogom (tőlem telhetően annyira, hogy ne legyen kalamajka)

    G-k: grizi, gabriel, gyuri10, geyza esetleg más is…

    mindenkit üdvözlök, és maradok olvtárs … nem egészséges mindenben egyetérteni elfogadva azt, hogy vannak a tények és vannak a róluk szóló hitek

  • rodeo;

    ” CSAK ANNYI TISZTELETETT NYUJTS MASOKNAK AMIT AZOKTOL ELVARNAL!!”

    Josif Visarionovits Jugasvili Stalin.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    A Vérvörös csütörtök 1912.május a magyar munkásosztály egyik legnagyobb megmozdulása volt hatalmas rendőri brutalitással, halottakkal…

    https://wikimedia.hu/budapesti vervörös csütörtök

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    A Vervörös Csütörtök kereshető még a Fortepan.hu keresőn 1912. évnél.

  • Bendeguz79
    2021 május 4
    8:44 du.

    grizi, benned mi tisztelnivaló van?

  • Andrew_s
    2021 május 4
    3:35 du.

    NEKED?
    Kérlek kedves megalázkodással, hogy a beképzeltségedből és gőgödből vegyél valamicskét vissza, mert a végén még azt fogom hinni, hogy kedvenc költőnk rokona vagy.

    Talán akkor még valami hasznosítható véleményt is hallhatnánk tőled …
    Így maradtál rodeio conchita-ja – jó állapot az, annak aki szereti

    Nincsenek véletlenek ….

  • Bendeguz79
    2021 május 4
    8:44 du.

    grizi, nem tudom nyújtani, alapelvem: amilyen az aggyonisten olyan a fogaggyisten… ez eddig a 18+ életévem alatt „jól bejött”

    te hogyan nyújtod, grizi?

  • ANDREW_S. 5/4, 3;34 du.

    Dear Andy, soha nem allitottam hogy „hazud”-tal.
    Talan rodeo-soraira hivatkozol.

    De semmi-masnak nem becezheto az, amikor valaki allanddoan predikalja hitet, s nem hajlando annak alapjan elni sajat eletet!

    A tobbi soraidat az „archangel”-ed es Socrates-edhez kelett vplna cimezned!!!!!!

  • Gabriel
    2021 május 5
    1:26 du.
    nickemet (sem) billentyűzetedre ne vedd (soha)

  • Gabriel
    2021 május 5
    1:26 du.

    Dehogy nekem. Magadnak. Okulásul, hogy ne olyanokat idézgess, amit az illető nem mondott. Te maradsz hazugságban, ha gőzöd sincs, de mondod a magadét.
    Jut eszembe, Te kis hazug. Olyasmit tulajdonítottál általam írtaknak, mint Jézus megvetése, vagy ilyesmi. Az előzővel ellentétben ezt elvárom, hogy igazold. Különben csak azt igazolod, hogy egy hazugsággal körbekerített senki vagy. azaz nulla.

  • Bendeguz

    mit vársz Te el egy cinikus ügynöktől, (Agent cubana) aki kubai diktatúrától jövedelmet élvez azért, hogy cinikusan mocskolódjon bárkivel.
    Csak a feladatát teljesíti éppen, dolgozik (sicc!)

  • Kedves, kedves Bandegúz,

    Legalább a saját irományaidat tartsd számon, ha más a máséra olykor úgy válaszolsz, hogy nem olvasod el. Előre is köszönöm.

    Bendeguz79
    2021 május 5
    1:51 du.
    „ANDREW_S. 5/4, 3;34 du.

    Dear Andy, soha nem allitottam hogy “hazud”-tal.”

    Vö:


    Bendeguz79
    2021 május 4
    1:09 du.
    ANDREW_S , ELEMER, sot rodeo-nak is.
    ….
    De hazugsagaiakot masokat vadolni mert Ti lustak vagytok ismet masitozni mint regen.
    …..

  • Andy;
    Vajon minek nevezned valotlan allitasokat masokra kenni ????