Vértaknyok

2021 május 10 8:49 de.31 hozzászólás

Nem kellene Bayer Zsoltról írni, mert ha írunk róla, az olyan, mintha Bayer valóban Orbán Viktor házi publicistája volna, ahogyan a sajtóban mostanság szokás őt nevezni. Pedig, nem publicista Bayer, hanem csupán egy mocsadék vértakony.

Nem is róla írunk, hanem a vértaknyokról.

„Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.”

Ezt Bayer Zsolt Orbán miniszterelnök jó barátja, az 5-ös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosa mondta, amikor civilek némán, a munkát nem akadályozva, de azért eléggé demonstratívan tiltakoztak az Igazságügyi Bizottság amúgy nyilvános ülésén. Még azt is mondta az 5-ös számú vértakony, hogy szanaszét kellene verni a pofájukat.

Tiltakozni kellene, felháborodni. De ez már nem elég, mert tiltakoztunk már eleget, és fel vagyunk háborodva, ám nem változott semmi. Hacsak azt nem tekintjük változásnak, hogy Magyarország rosszabb hely lett annál, mint amilyen volt.

A vértaknyok országában élünk.

Orbán miniszterelnök játszotta a hülyét, amikor megkérdezték, és azt hazudta, hogy nem hallott arról, miszerint jó cimborája szanaszét verné magyar állampolgárok pofáját. Majd még hozzátette, hogyha hallott volna erről, akkor sem kommentálná. Halász János a Fidesz frakciójának szóvivője szerint a Fideszben sokan vannak, akik szeretik Bayert ezért a stílusért.

Nem vagyunk egyformák, van, aki az eperfagyit szereti, van olyan, aki a vértaknyozást.
Normális országban nem lenne ezzel gond, bunkók, tahók mindenütt vannak, legföljebb az a különbség, hogy a miénkénél szerencsésebb helyeken az ilyenektől a politikai elitnek hányingere van, és kiveti őket a soraiból.

Nálunk nem ez így megy. Magyarországon a vértaknyok büszkén hirdethetik, hogy ők mekkora tahók. Hogy verik az asszonyt, lenézik a gyengébbet, nem segítik, hanem üldözik az elesetteket. Rendes magyar embernek mondják magukat, akik mindent a hazáért, a nemzet felemelkedéséért tesznek. Mélyen vallásosak hazudják magukat, miközben a vértaknyos világnézetük köszönő viszonyban sincs a hittel.

Szívesen ájtatoskodnak, és bár az európai értékekről papolnak, ezen valójában azt értik, hogy az Európától kapott értékeket – értsd: uniós támogatásokat – ők és csókosaik zsebre rakják.

Szomorúak vagyunk emiatt, de legalább magunkat ne csapjuk be: Magyarország a vértaknyok országa lett. Ők mondják meg, hogy mi a jó – hogy mi, többiek, akiket megvetnek és lenéznek, mikor vagyunk jó magyarok, jó szülők, jó gyerekek.

Mi, akik undorosunk a vértaknyoktól, és ha tehetnénk, bottal sem piszkálnánk őket, jobb híján ismét kénytelenek vagyunk felháborodni és tiltakozni. Nem tehetünk úgy, mintha az 5-ös számú vértakony nem mondott volna semmit, csak mint mindig, most is büdös volt a szája.

31 hozzászólás

  • Ha már Zsóti, én szoktam róka írni:
    „Viktoriánus Robinson” nem érti/szereti a viccet

    A Párt központi napilapjában az 5.számú, Orbán kedvenc lovagja bele szállt a főpolgiba

    Mint ismert nagy botrányt kavartak – főleg – a NER-társak egy viccesnek szánt megjegyzéséből, pontosabban annak egy kivonatából. Ő maga „az elvi, elkötelezettségbéli, stílusban megmutatkozó különbségek mellett tettem egy viccesnek szánt megjegyzést a testalkatunkból fakadó különbségekre is. Rossz vicc volt, nem kellett volna” –ként minősítette a „He is short and fat, and I am tall and slim” félmondatot.
    A leginkább mocskos , undortó jelzőiről hírhedt Zsóti (Őszentségét „demens vénember”-nek nevezte és egy diáklányról is képernyőre nem való jelzőkkel irogatott) is tollat ragadott: „Karácsony a barlangban” címmel vezércikkezett a Párt központi napilapjában.
    Meg kell jegyezzem, hogy a szintén nem kulturált fogalmazásokról ismert Csépányi Balázs ma is vezércikkezett a téma ürügyén, kifejtvén: „Valakinek a testalkatán élcelődni? Szánalmas és egyúttal szégyenteljes.
    Amit Karácsony tett, úgy hívják a fejlett nyugaton – amit egyébként követni szeretne a magyar baloldal –, hogy body shaming, azaz magyarul testszégyenítés”. Nos ha csak arról lenne szó, hogy törpe, csökött, illetve seggdugasz voltűról lenne szó, akkor akár lehetne is benne igazság. Azonban ennél fontosabb, hogy egy gusztustalanul dagadt slampetyák disznó, ami egyértelműen testalkat kérdése!!! Persze ha és amennyiben az elmekórtani kezeléseinek a következménye, akkor ez sem fair! =))
    No, de vissza a Párt erős emberéhez. A tőle megszokott stílusban és hangnemben (a nem „body shaming” jegyében: „….ott van már Gőgös Gúnár Gedeonné, a szkájproli, meg az a furcsa kis nagyon hülye alak az űrkikötőből, aki szorosan ránőtt a gondosan nyírt szakállkájára”) mocskolódott. Ennek részeként elővezette abbéli meglátását, hogy „Szegény Karácsony, negyvenöt év alatt annyit tudott megtanulni angolul, hogy „ihlíííbedih”, de arról meg kiderült, hogy német.”!
    Aminek az alapja az a kampány, amit NER-társai csináltak elhíresztelvén, hogy „azért képtelen doktori címet szerezni, mert nincs angol, sőt semmilyen idegen nyelv vizsgája.
    Nos az tény kérdése, hogy a magyar Parlement képviselői többségének sincs. Köztök „Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, Németh Szilárd alelnök, Kubatov Gábor pártigazgató és Kósa Lajos volt debreceni polgármester” egyikének sincs! Kiemelten kell megemlíteni, hogy a mi derék köztársaság nélküli KE-nk úgy ment ki Brüsszelbe képviselni hazánkat, hogy saját bevallása szerint egyetlen kukkot sem beszél egyetlen idegen nyelven sem! =))

  • A vértaknyokról jut eszembe!
    A covides nyomorunkon még élősködnek is!
    O1g lánya Egerszalokon a Saliris tulajdonosa 93millót kapott kompenzaciokent kozpenzbol a covid miatt elmaradt nyeresegkompenzaciojakent!
    De most meg kapott ujabb 1000milliot ugyanigy!
    A nemzeti gázszerelo ujonnan szerzett egri szallodaja utan 2.400milliot hasonlo juttataskent!
    (Kozben a maradek kb.30 -50 szalloda es szallashely osszesenvagy 850millot!)
    Jelentkezzen mar az, aki szinten igy meg lett tamogatva 10-100 milliokkal!
    Nekem szamtalan ismerosom vesztette el a munkajat, maradt bevetel nelkul, vagy ha volt vallalkozasa, akkor az bukott nagyot!
    Semmilyen tamogatasban, kompenzacioban nem reszesult semmelyik!
    Nem is ertem! Hisz o1g lanya es a Nemzetigaz-szerelo csak 2 db szavazat a jovo evi valasztasokon, ha egyaltalan meg lesz tartva! De akik karvallottjai vagyunk a Vértaknyoknak, mi 5-10 millioan vagyunk!
    Azt is tudom, hogy aki a valasztasi szamlalasokat iranyitja, az csalja el a valasztast, ha akarja, nem mi!
    Csak arra kell figyeljen, hogy ne nagyon haladja meg a raeso szavazatokat az összszavazói szám!
    Ďe varhatoan barmi uj ötletük, kivansaguk, számukra rossz eredmeny van, leallitjak megint a szavazatszamlalast es azt korrigalva a kello eredmenyre folytatjak!
    Ez multkor is mukodott!
    Bájjernak egy dologban van csak igaza!
    A vertaknyainknak az jar, amit ő leírt! Bar lehet, hogy azt o masoknak szanta!
    De biztatni szeretnek mindenkit! Eljon az ido amit atelunk! Vagy aktivan, vagy passzivan az eredmenyeit élvezve!

  • Föld.S .Péter!

    Lehet,hogy Bayer Zsolt ezt mondta,(ki tudja igazolni?…)de ha igen Orbán nem tudott róla(!!)és én meg sokan csak a stílusát tudom kifogásolni,,,igazat mondott,többen (sokan!) még más jelzővel is illetnék a „dicső” alpári,hazug,leszerepelt ellenzéki
    csőcseléket….!
    Én le sem tojom őket,és nem minősítem őket,megteszik azt saját maguk is,szerencsére!!!!!!!!!!!!

  • franciamagyar

    +1

  • butella
    2021 május 8
    5:59 de.

    Kedves Chris, kérlek engedd át ezt a nem túl rövid hsz.-t mert pont mielőtt elküldtem volna, zártad le a Magyarország kirablását taglaló írást!

    Kedves butella – Szerintem hatalmasat tévedsz! Kővendég – legalábbis eddigi gondolkodását ismerve – nem egészen arra a rétegre gondolt, akit te itt megnevezel és véleményed alátámasztásaként több bekezdésben ragozol.
    Ez már évek óta létező fogalom, mi is gyakran mondogattuk a férjemmel, hogy van egy réteg akinek a hátán fát vághatsz, lényeg, hogy a szekerce nyelére nemzeti szín szalagot köss!
    És ez bizony nem a nyugdíjas réteg, ill. nem pusztán ők. Legalább ugyanannyi van közöttük az aktív korosztályból, akár a fiatalabb akár a középkorú vagy a korosabb rétegből akik bármit tesz is a jó vezér, elvakultan tapsolnak hozzá, anélkül hogy végig gondolnák, számukra ez mit is jelent hosszú távon !
    Kedves Butella, nem mindenki Boda Marcsi – ő már fogalom e téren, de próbáld meg elképzelni, hogy nem minden nyugdíjas reszket olyan mértékben a szerencsétlen kis piculáért, amiből még a csirke far‑hátat megszerezheti alkalmanként, hogy ezért bármire képesek lennének. Bár tény, hogy nagyon sokan vannak akik a lehetetlenül alacsony „nyugdíjakból” kénytelenek megélni, már aki tud. De talán épp ezért, nekik már mi veszíteni valójuk van /lenne? Ők általában a nyugdíjasok idősebb, betegebb rétegét alkotják, akik már dolgozni, mellékeresni sem igazán tudnak, élnek amíg tudnak. Gondolod, hogy embertelen viszonyaikért hálából Orbán szavazók? Mit is kéne meghálálniuk? Tizenegy évnyi „nemzeti kormányzás” után ott tartanak, hogy kiszolgáltatottan, gyógyszereik vagy élelmezésük netán a fűtésük függvényében tengődnek, mikor melyiket fizetik ki, mert az alapvető szükségleteikre havonta nem futja, vagy ez vagy az! Ezért teszik oda az X-et ahova, mert mi lesz ha elveszi ezt is a vezér? Te ezt tényleg komolyan gondolod?
    Butella, csak szólok, hogy a nyugdíjas és idős állapot nem jelenti azt, hogy feltétlenül hülye is mindegyik és nem lát, nem hall nem gondolkodik vagy nem éri fel ésszel, hogy mi és hogyan vezetett idáig, mi történik most és mi történhetne adott körülmények között? Biztos vannak ilyenek is, de milyen alapon általánosítasz?
    Te látszólag sajnálod és együtt érzel ezekkel a „megzsarolt, behúzott nyakú, földig alázott emberekkel” de ugyanakkor egy óriási felelősséget is a nyakukba varrsz, azzal mikor azt mondod ők 2 millióan a felelősek, az ő nyomorult kis megalkuvásuk a hatalommal a biztos rossz megmaradása érdekében tehet arról, hogy a vérszívó újra és újra a hatalomban maradjon! Miért hiszed, hogy közülük egyik sem tud vagy szokott gondolkodni? Hogy nem látja, ettől a kormánytól ő semmire nem számíthat, elvegetálhat még egy darabig, aztán annyi! Miért hiszed, hogy egyikük sem éri fel ésszel, hogy ennél rosszabb már nem lehet, hát jöjjön aminek jönnie kell, 11 ilyen év után a változás talán lendít rajtuk is valamit – vagy nem, de veszteni valójuk nincs!
    A minimumból élő idősebbeknek már nincs, a fiatalabb még aktívabb, és jobb nyd.-jal rendelkezőknek meg azért nincs mert pontosan tudják, hogy a szavazáskor épp a vezér van kiszolgáltatva nekik, és talán a bővebb és szélesebb körű információik ( bár ez is relatív!) mobilizálhatóbb létük okán a változás nekik (is) garantáltan nyereség. Én is, más is olvastunk már olyan hozzászólásokat, kommenteket itt ott, ami egyértelműen „a sok hülye nyugdíjast” teszi felelőssé Orbán hatalomban tartásáért mondván ők „rajonganak” a vezérért és bármit eltűrnek a nyugdíjukat féltve – ha ez így lenne, tehát ha attól reszketnének, hogy Orbánék elveszik tőlük azt a nyomorult kis megélhetésüket, épp hogy másként döntenének a „fülke magányában”- így aztán erre Orbánnak még ha akarná sem lenne lehetősége – ennyi józan esze még egy „nyuggernek” is lehet! Ha félek valamitől kitalálom, hogy tudom elkerülni a bekövetkeztét – nemde?
    Egyébként ilyen butaságot ne mondj és ne is írj, hogy O. elveszi a nyugdíjakat – ezt nem teheti! Befagyaszthatja, nem emeli (azt mondjuk eddig sem tette mert a 0.6 meg az 1.8 százalékok amúgy sem emelések, max. inflációt követő korrekciók, annak is csúfos és nem valós) de el nem veheti – gondolod, hogy Orbán ezt nem tudja?
    Annyiban azonban egyetérthetünk, hogy a nyugdíjasok között is vannak ilyenek is és olyanok is – van ki Orbánékra szavaz és vannak szép számmal akik épp nem!
    Apropó mi van azzal a réteggel, akinek jelenleg minden „hepi?” Alighanem ők azok a nemzeti szín baltások, akikről szó volt feljebb. Nincsenek kevesen ők sem, vagy az a középkorú – szándékosan nem írtam középosztálybelit, mert olyan nincs – réteg akiknek valamiért Orbán jön be, holott nem él túl jól, de a gyerekeik előtt rendesen elhúzták a mézesmadzagot azzal, hogy hű de sokféle nevű hitellel adósodhat el egy életre, és lám, ez a családvédelem Orbán módra! A családi pótlékot ugyan a Gyurcsány kormány emelte utoljára 2008-ban, azóta azaz 13 éve egy fityinggel sem emelkedett, de ez csak a kiskeresetűeknek téma, egy másik rétegnek meg zsebpénz! Azoknak, akik a te meg az én meg a valamennyiünk adójából kompenzált 7 személyes gépkocsikhoz jutnak egyedenként 2.5 millióval megtámogatva! Szerinted kik gondolhatnak ma az ilyen típusú kedvezménnyel megtoldott kocsicserében? Hát nem a csóró, máról holnapra élők az biztos, legyen akárhány gyermeke. Tudod mennyien vannak akik élnek is ezzel a lehetőséggel? Nekik milyen alapon adományozunk csak úgy két és fél milliót abból az adóból melyben a minimálbéres munkavállaló befizetése is benne van? (a saját köreimben is tudok nem is egyről, egyiknek sem lét kérdés, de „miért ne ha egyszer adják?”
    Az ilyen – olyan adókedvezmények szerinted kiknek vannak kitalálva? A kereső népesség jó része igénybe sem tudja venni, mert nem keres annyit, hogy érvényesítse! A 4 gyermekes anyák adókedvezménye nem az Orbán Récsöl és a hasonló remek anyagi helyzetben lévő jelentős keresettel rendelkező anyáknak és családoknak lett kitalálva? Hányféle kedvezményt biztosít Orbán a köreinek és a tehetősebb rétegnek?
    Nos szerinted ők kire és hova szavaznak? A 2 milliós nyugdíjas réteg mellé már nem is igen lenne rájuk szükség, mert akkor valós lenne a 2/3 holott tudjuk, hogy mindössze 2.824 millió szavazatot kapott (2018-as adat) és ebben benne vannak a külhoni szavazatok is, a számítógépes „meghibásodásról” már nem is beszélve, és ez az alig 49 % csak a parlamenti öntörvénynek köszönhetően lett 67%!
    A magánnyugdíjak elcsaklizása pl az évszázad egyik legnagyobb gazembersége volt – és? Történt valami? Ezt a 3000 milliárdot aligha a nyugdíjasoktól vette el Orbán! Az aktív korosztály, fiataloktól a középkorúakig mind szó nélkül tűrték, bár Ungvári Rudolf, különböző civil szervezetek, és pártok képviselői is hívtak szervezett tüntetésre – hát mit mondjak, voltunk vagy 5 ezren a több százezer helyett! ki Itt pl ki húzta be a nyakát és miért? Az aktív keresők mit féltettek? Talán az állásaikat, meg a fizetésüket ? Ha igen, mennyiben különböznek a nyugdíjasoktól szerinted? Ötezer ember nem valószínű hogy elér valamit, de 2-3- 4 százezer már inkább! Hány embert is érintett a magánnyd. kérdése? Senkinek nem volt olyan fontos a jövője, majdani nyugdíjas léte, a gyerekei ill. a családtagjai biztosítása hogy mozduljon, de még előtte gondolkodjon? Ja, hogy Orbán aki szerint a pénztárak eltőzsdézték a befizetéseket és a hozamokat, beígérte az egyéni számlanyitást meg egyebeket – megtörtént? Nem tegnap, nem is tegnapelőtti a sztori, azóta már láthatták a károsultak, hogy mivé lett a pénzük – az enyészeté! A fiam egyike volt annak az akkor 100 ezer, azóta 60 ezerre apadt magánnyugdíjpénztári tagoknak, akik nem mentek vissza az „államiba” – ez idáig nem volt oka ezt megbánni! De – ha sokan fogadták volna kétkedve Orbán hablatyolását, és nem mennek szó nélkül vissza, hanem veszik a fáradtságot a külön nyilatkozatra, miszerint maradni óhajtanak a pénztáruknál, akkor Orbán nem tudott volna mit tenni, hasonlóképpen a tüntetésekhez : amíg csak pár száz, pár ezer ember tiltakozik valami ellen, addig elsöpri őket az hatalom, de ha több százezren állnak ki a jogaik /tulajdonaik mellett, a hatalom meghátrál – ha nem is végleg! Ezért kell állandóan résen lenni! De ne sajnáld le vérző szívvel a behúzott nyakú kisnyugdíjasokat, és főleg ne „nyuggerezd” őket mintegy Kövér mögé bújva. És főleg ne őket tedd felelőssé az ország nyomoráért, mert sokan sokféleképpen tehetnek róla, nem merül ki a 2.5 milliós nyugdíjas tábor hova szavazásában!

  • Orsós Elemér

    toth péter
    2021 május 9
    3:04 du.

    „Nézd ! Végül is a három pontban összefoglaltakban egyetértünk….

    Kedves Péter, sajnos a reális kibontásodból nem tudok semmit cáfolni, pedig jó lenne! 🙁

  • A ludas matyi károsodást okozott !! Ezért ilyen zavaros ez az írás,no meg a megerősítő hozzászólások.A szerző zsebében kinyílott a vértaknyos bicska , már csak az következik tőle mint ami Franciaországban történik nap mint nap . Mert nem lesz neki elég , hogy leírja a dolgokat — belső feszültsége mást akar és másokat is fel akarja hergelni ” valamire „, ezt még most nem mondja mi az, de a gyuris parancs ha megjön neki — mindent meg fog tenni amit kérnek tőle. Efelé halad gondolkodása , efelé haladnak írásai! Tehetetlenségből fakadóan nagy feszültség halmozódik benne,mely lehet ,hogy vértakonyként ki fog ömleni belőle! Efelé haladunk.
    üdvözletével.

  • toth péter
    2021 május 10
    3:43 du.

    nyiss ablakot a világra (egyelőre elegendő a FÖLD átfogó megtekintése!)

    az eseményekből (nem a rablómeséből!) az látszik, hogy „valami” nem abba az irányba halad, mint azt a fennálló hatalmak tervezték, hanem divergál az átkozott nép (ahogy Arany jános mondja…”ott” ő még „istenadta” -ként aposztrofálja) (dehát: les temps é changent )

    elszabadult a hajóágyú… is(SIC)
    szerte széjjel és az olyanoknak mint a kis löttyedt hasú szotyolazabáló nagyon érdekes fognak alátenni… nekem vannak ötleteim de majd ti, akik vele éltek, jobban ki tudjátok ókumlálni

  • Boda Marcsi,

    Látom előjöttek a régi jó reflexeid. „Ha Kádár, izé Orbán ezt tudná….”

    bayerzsóti Fidesz-tag? Igen. A Fidesz delegálta Orbánt? Igen. Elnöke mostanság a te vezéred annak a söpredéknek, amivé a Fidesz vált? Igen. Akkor most szépen rendeződj V, alakba, a csúcson dugd ki a nyelvet, és mehetsz vissza a farpofák közé.

  • Jurasek Fábián Sebestyén

    Föld S. Péter!

    Mocskos írásod és mocskos gondolataid nem kívánnak választ, mert egy normális ember tehetetlenül áll az efajta udormány tákolmány előtt… Én csupán azt kérdezném, hogy ha ezt a szerintetek mocskos világot sikerülne felkoncolnotok, akkor mi jön a kánnaán a tisztesség és bölcsesség dicsfényében fürdőzve?! Szerinten nem, hanem a lehető legymocskosabb országrablás, hiszen úgy ki vagyok már éheztetve, hogy férebeszéltek, látomásaitok vannak tőle! Nyugat-Európa éppen most fizeti meg az árát múltnak és a jelennek és ti ehhez a pusztuló, sűlyedő kultúrához, hajóhoz akarjátok hozzákötözni szegény maradék Magyarországot! Ti beszéltek tisztességről, amikor legszívesebben egymást fojtanátok meg egy kanál vízben egy kis koncért… Ha netán Kormányra kerülnétek, az tiszavirág éltű lesz, mert kellő lelkület híján, nektek még tehetség sem jutott, így kontraszektálódtatok. Isten mentse meg Magyarországot a fajtátoktól!

  • Andrew-s!

    Én nem vagyok egy pártnak sem tagja,sem lekötelezettje…mint azt többször megírtam,csupán egy tárgyilagos,normális itélőképességű ember,aki megírta a véleményét erre a szerencsétlen,értelmetlen cikkre a ” az érzékeny sértett baloldali” szerzőnek!
    Ennyi!

  • György Molnár

    „Halász János a Fidesz frakciójának szóvivője szerint a Fideszben sokan vannak, akik szeretik Bayert ezért a stílusért.” Nem tudom, mi az hogy „vértakony”, csak azt tudom, hogy „ezek ugyanazok” copyright Bródy János, ezek voltak a nyilas testvérek Szálasinál (lásd Pokorni Zoltán nagyapját, Pokorni József nyilas tömeggyilkost), az ÁVÓ verőlegények Rákosinál, az ÁVH 3/3-as besúgói Kádárnál (lásd Pokorni Zoltán apját Pákozdi János álnéven)…….Ahogy nemrég az ÉS főszerkesztője, Kovács Zoltán mondta, ezek „félművelt, kulturálatlan” emberek, szerintem persze még félműveltek sem, attól még beszélhet Orbán folyékonyan angolul, de tahónak élete végéig tahó marad….És a Covid 19 óta tömeggyilkos is……. (lenne egy jogállamban)……

  • Besancon
    2021 május 10
    2:33 du.
    Idézet tőled „””…amiből még a csirke far‑hátat megszerezheti alkalmanként,…””” ez a csirkefarhát szindróma egy nagy blöff,marhaság,nem igazság ,zagyvaság — és nagyon sokan beszedik ! Miért ?
    De hozzá kell tenni még a csirkelábat is mint nyugdíjas ételt— bár manapság eléggé felment az ára !!! többe kerül mint a csirkefarhát !!! Persze mindezt a nyugdíjasok lenézésére , sajnálatára használják ! De mindezek nagyot tévednek !!!

    Az egyik legjobb „”” csirkepörköltet ” lehet ezekből készíteni
    így a „nyugdíjasok ” a legfinomabb pörköltet eszik !!! Tehát nemigen „sajnálni” kell őket , hanem irigyelni , mert a legfinomabbakat eszik ! A csirkemell , mely a ” finom falat”-nak számít , közel sem olyan a belőle készült pörkölt ! Aki nem hiszi próbálja ki!
    Mit gondoltok miért tesznek a húslevesbe csontokat,csontos húsokat ? azért mert megadja a leves ízét , ezek nélkül nem olyan finomak a levesek !! és milyen csontos húst tesznek bele? : csirkefarhátat,csirkelábat,csirkenyakat ” csirkeaprólékot” , nézzétek meg a nagy láncolatokban :: bele vannak csomagolva ” leveshúsok” előrecsomagolásába !!!
    Miért szeretik sokan a kis apró madarakat , ahol nem sok hús van ,amikor összsúlyuk 5-20 dkg között jó ha vannak ??? Csak gondolkodni kell és kiderül !!! Szerintem mellőzni kellene a csirkefarhát ilyen megvilágításba helyezését !
    Idézet tőled : „””A magánnyugdíjak elcsaklizása pl az évszázad egyik legnagyobb gazembersége volt – és?….”””
    Erre ettől jobb válasz nemigen kell : Orsós Elemér
    2021 május 8
    2:05 du.
    butella
    2021 május 8
    5:59 de.

    Kedve Butella, nejem és én hál’ Istennek -korunknál fogva már nem választhattuk a kurva kecsegtetőnek reklámozott magánnyuddíjpénztárat, de mindhárom lányomnak minusszal sikerült kiszállni belőlük! Ennek ellenére még mindig szidják a nyugdíj visszaállamosítást, amit nem tudok még most sem megérteni, persze az is lehet hogy, ők nem voltak jó -beavatott- káderek a prémium nyugdíjra!”””idézet vége.

    Ha ezt meg tudod érteni , akkor azt is , hogy a magánnyugdíjpénztár egy nagy átverés volt : azok jártak volna jól akiknek nagy fizetésük volt —- no meg a cégek adhattak kiegészítéseket és ha valakinek volt nyereséges magáncége — az a többletet kitette magának ::: hát ez háborgott a sok pénzért , aki csak a megkeresett összegből tett a pénztárba— mint kötelezőt az ráfázott ! Neked is a sajátodat kellene kiszámolni , hogy az amit kaptál volna egy összegben— lehet szépnek tűnő összeg lett volna– mert nem minden nap kap ilyen összeget egy átlagember !!! De ha kiszámoltad volna hogy az az összeg hány hónapra lett volna elég olyan havi nyugdíjat kifizetve belőle, mint hasonló keresettel állami nyugdíjban maradott esetében kifizettek —— rájöttél volna , hogy 3-6 évig sem lett volna elég !!! És mehettél volna segélyért , meg kiabálhattál volna az államra , hogy neked miért nem ad nyugdíjat mint a többinek !!!Ezeket végig kellene gondolni meg számol, meg egyáltalán hogyan működik igazán a magánnyugdíjpénztár, és ha azt megérted — nem fogsz többé háborogni !!! Az államosítás után a Pénztárak észbe kaptak — és elkezdtek eredményeket kimutatni , hogy sikerüljön valakit megtartani neki!!! Nem jellemző hogy sikerült volna bővíteni!!!
    Na ezek után üdvözletével,,,

  • Egyetértő ÜDVÖZLETTEL! Íme ezzel egyet lehet érteni :::
    Jurasek Fábián Sebestyén
    2021 május 11
    12:17 de.
    Föld S. Péter!

    Mocskos írásod és mocskos gondolataid nem kívánnak választ, mert egy normális ember tehetetlenül áll az effajta undormány, tákolmány előtt… Én csupán azt kérdezném, hogy ha ezt a szerintetek mocskos világot sikerülne felkoncolnotok, akkor mi jön a kánaán ,a tisztesség és bölcsesség dicsfényében fürdőzve?! Szerinten nem, hanem a lehető legmocskosabb országrablás, hiszen úgy ki vagyok már éheztetve, hogy félrebeszéltek, látomásaitok vannak tőle! Nyugat-Európa éppen most fizeti meg az árát múltnak és a jelennek és ti ehhez a pusztuló, süllyedő kultúrához, hajóhoz akarjátok hozzákötözni szegény maradék Magyarországot! Ti beszéltek tisztességről, amikor legszívesebben egymást fojtanátok meg egy kanál vízben egy kis koncért… Ha netán Kormányra kerülnétek, az tiszavirág éltű lesz, mert kellő lelkület híján, nektek még tehetség sem jutott, így kontra szelektálódtatok. Isten mentse meg Magyarországot a fajtátoktól!

    üdvözletével

  • „A nep az Istenadta nep”.

    De vajon mit irt volna A.J. egy evszazaddal kesobb?

    Lirikusan a Becsi csaszar Magyarorszagi latogarasa alkalmaval isrta azt, az elso Edward, Montgomery herceg latogatasaval pathuzamot jelezve, Walls meghoditasa eseten.

    Minek velte volna a Moszkovitakat???

  • Boda Marcsi
    2021 május 11
    1:40 du.

    Hátpersze hogy nem vagy tagja nekik
    Egy ekkora idiótát mint te egy párt sem lát szívesen a soraiban.
    Te csak a FIDESZ végbelében tartozkodsz.
    Ha „tárgyilagosan” nézzúk a helyzetedet.
    Csak úgy mint anno az MSzMP-nek : )) : )))
    Ha nácik kerülnének hatalomra, hirtelen te is azzá válnál.
    Az undorító antiszemita indíttatásod megvan hozzá.

  • Emelkedik a színvonal – vértakonyilag.
    Hajrá!

  • Geyza!
    Én sem köpönyegforgató,sem terhelt agyú nem vagyok,mint te (szándékosan kisbetűvel!)szerencsétlen ……és nem a zárt osztályról írok!!!pá,kérj egy szurit…!
    Se náci,sem komcsi nem voltam és nem is leszek!!!!

  • Vajon GEYZA hajlnado lenne egyszer ertelmesen az atkozasai, a naci-zasai es SOB-zasai hianyaval kozlni az olvasokkal, hogy mi a O remenye, meglatasa az orszag jovojere vonatkozoan???

    Mi az amit szivebol ohajtana mindenki szamara is!!!!

  • U.I.
    NEM a „hatalamak”-at, hanem a tarsadalom let-lehetosgeit, eletmodjaikat, a tarsdalmi es gazdasagi lehetosegeik iranyat!!!!

  • Orsós Elemér

    György Molnár
    2021 május 11
    3:25 du.

    Mindkét rivális oldalon bőven vannak vértaknyok, de az ellenfélé természetesen sokkal vértaknyosabb, hasonlatosan mint a szomszéd kertje, ami sokkal zöldebb! Egyelőre még az összes hatalomesélyes takony ugyanabból a köpönyegből bújt ki, tehát ez így egy licitálásos testvér vírcsaft, viszont Föld S. úr -aki szintén újságíró- Bayernél sokkal szalonképesebb és néha még humora is van!

  • Mrs.Besancon es masok is,a 5/12, 2;33 du.

    Lenne kedves megprobalni ,oszinten ismertetni az olvasokkal itten, hogy MIERT oly ellenseges-hangon ellenzi mind azokat az egyeneket, akik talan maskent latjak sajat korulmemyeiket, eletuket, jovojuket, mint Maga es hasonlo felfogasu es meggyosodesu egyenek ottan??????

    Igen boldogan vennem, s elore is halasan koszonom, persze csak a kerdesemre valo valaszat, minden egyeni ragalmazasok hianyaval!!!

  • Boda Marcsi
    2021 május 12
    10:24 de.

    „Se náci,sem komcsi nem voltam és nem is leszek!!!!”

    Náci nem, de antiszemita náci szimpatizáns az mindig is volt. Emlékszünk, mert az Internet megőrizte tonnaszámra a monológjait, amikor a palesztinok mellé állt és a zsidókat elítélte minden lehetséges és saját magához illő, mocskos mód. Most hogy áll Marcsi? Merről fúj a szél, szegény palesztinok, vagy szegény izraeliek-et kell gondolnia? Mit mondd a vezére?

  • „Boda Marcsi
    2021 május 11
    1:40 du.

    Én nem vagyok egy pártnak sem tagja,sem lekötelezettje…mint azt többször megírtam,csupán egy tárgyilagos,normális itélőképességű ember”

    Valamint bejegyzésedet a szabad ég alatt írod, vagy egy sziklabunkerben. Különben rád omlana a plafon.

  • Kedves Besancon
    21.máj.10. 2:33

    Az a legszomorúbb, hogy írásod 99 százalékával úgy ahogy van én egyetértek, 🙂 mert jómagam a 8./5:99-es kommentem lényegét tekintve annak szántam, hogy a nyugdíjasság, mint a politikát és a választásokat [persze csak ebben az értelemben a gazdaságot is] keményen befolyásoló – meghatározó – csapat nem részegységként, hanem lényegét tekintve mégiscsak egy egységes, bizonyos fokig döntő hatású társadalmi osztályként soroltassék be a történelmi folyamat jelenlegi, a rendszerváltás szakaszába, mint a cserépszavazók anno az ókori Athénban, akikkel számolt az elit is.

    Mindez persze csak addig működik így, amíg a jelenlegi nyugdíj és választási sőt, szavazati jogszabályok hatása mondjuk együtt és kölcsönhatásukban érvényesülhetnek.

    Mert pl. az a jogosan fölvetett kérdésed, hogy „de mit is veszíthet egy nyugdíjas” talán megfelelhetne a marxi kijelentésnek, hogy maximum „csak a láncait vesztheti”. Ámde Ő ezt egy termelő osztály öntudatára apellálva, annak forradalmi jellege vonatkozásában mondta ki: a bérmunkásra (dolgozóra) mint a termelőerők 1/2-részt legfontosabb alkotóelemére. Ugyanez sajnos nem mondható el a nyugdíjas cserépszavazókról akiknek nincs „gazdasági erejük”, sőt…

    T.Besancon! Én valóban elfilóztam azon a lehetőségen is, hogy a Vezér, ahogyan az Önkéntes Nyugdíjpénztár 3000-MD-ját képes volt minden következmény, v. megbánás nélkül . e l s i k k a s z t a n i , miért is ne lenne képes – mondjuk egy rázós gazdasági, v. politikai „szükséghelyzetben – a nyugdíjpénztárt, ill. a nyugdíjakat kisebbre, v. végső esetben teljesen redukálni.

    Egy junta feje bármire képes, és bármit megtehet. Nem véletlen a politikájában az erős, sőt már totális keleti orientáció, ami bizony már e „végső esetnek szól”…

    Röviden visszatérve a mit veszíthet kérdésére, Marx a munkásoknál is feltételként szabta, hogy ha a munkás már képes lesz felismerni a saját különleges helyét a gazdaságban, a politikában, ill. az államban… A mai nyugdíjas politikai ereje és értéke pedig csupán abban az 1 db., 1 értékű szavazatában rejlik, ami csak jelenleg védi őt
    a kisemmizés v. nyugdíj redukció veszélyétől.

    Arra pedig, hogy akkor meg a nyugdíjasság szerinted is miért nem mozdul már meg, a válasz az, amit tisztelettel Te magad méltóztattál kimondani, hogy Orbán ereje egyelőre még nem jutott el a maga végső stádiumába, ezért egyelőre nem teszi meg az ultima ratio-t, vagyis a nyugdíjasok még mindig bíznak és reménykednek az ő közismerten hazug szavában is, amiért közülük sokan még hálásak is neki.

    Másfelől a többségük fizikai ereje már nem felel meg a harcos polgári magatartásnak, tüntetéseknek és más megmozdulások néha veszélyt is hordozó elvárásainak. Tehát az öntudat hiányán kívül többekközt ezért is húzódnak vissza a védettnek hitt csigaházaikba…

    Szeretettel üdvözöl: butella

  • ˙

    Bayer Zsótt [a fotón a jobboldali alak] A ZSIDÓKRÓL mondja:
    ˙

    ˙ ” A Z O K . A . G A L Í C I A I . J Ö T T M E N T E K .”

    Mindezt egy tévéműsorban akkor, amikor különösen napirenden

    van a Kamenyec-Podolszkíji alaposan összehangolt; húsz-ezer

    ember terhére elkövetett 3-hetes magyarnáci-németnáci pogrom

    és tömegmészárlás bűntettének a társadalmi vitája… 🙁

  • cukihara
    2021 május 13
    7:47 de.

    Bayer Zsótt [a fotón a jobboldali alak] A ZSIDÓKRÓL mondja:
    ˙

    ˙ ” A Z O K . A . G A L Í C I A I . J Ö T T M E N T E K .”

    ——————————–

    Szeretném a látszatát is elkerülni annak, hogy Bayert bármi alól felmenteném, mert olyan mélyre süllyedt (feltéve, hogy már eleve nem ott volt) hogy minősíteni sem lehet, de a fent idézett mondat szerintem Hegedűs Lóránt református lelkésztől származik, mégpedig az ifjabbtól. Bayer talán őt – bár tény, hogy már az is meghatározó, hogy kitől és mit idézünk, csak a pontosság kedvéért jegyeztem meg. Az időzítés viszont gyalázatos .
    Ha én tévednék, úgy elnézésedet kérem!

  • Besancon:
    „a fent idézett mondat szerintem Hegedűs Lóránt református lelkésztől származik, mégpedig az ifjabbtól.”

    Jól emlékszel. Bár nnak idején én nem olvastam az irományt (fontosabb és jóval sürgetőbb tennivalóim voltak), magam is ifj. Hegedüs tiszteletes úr nevéhez kapcsoltam.
    Tudok arról is, hogy az akkor MIÉP országgyűlési képviselő, aktív tiszteletes úr ellen egy büntetőeljárás (maga kérte az országyűlést, hogy függessze fel mentelmi jogát), és egy egyházfegyelmi eljárást kezdeményezését megelőző valami indult a Dunamelléki Református Egyházkerületben, aholis a nagytiszteletű id. Hegedüs Lóránt püspök úr, az egyházkerület akkori elnöke arra kérte beosztottját, ifj. Hegedüs lóránt tiszteletes urat, hogy a jövőben próbáljon árnyaltabban fogalmazni, de fegyelmi eljárás indítását nem tartotta indokoltnak.
    Ami a büntetőügyet illeti, az I.fokú biróság közösség elleni izgatásban bűnösnek mondta ki a vádlottat, ám a II.fokú eljárásban a Fővárosi Itélőtábla a vád alól a tiszteletes urat jogerősen felmentette, mert a cselekménye nem bűncselekmény.
    Most, pláne míg ez a járvány tart, jobban ráérek, megkerestem (hja, még ha a magyar „baloldali” és liberális értelmiség nagy része netán kóros feledékenységben szenved is, a NET nehezen felejt) a tiszteletes úr inkriminált cikkét. Nem több, mint egy flekk, de hát… csak KMH olvasói iránt érzett kíméletem és humanizmusum miatt nem teszem ide a linket. Nem is tartalom, az olyan, amilyet vártam, de hát a stílus… egy református lelkésztől. Hová süllyedt a magyar nyelv az erdélyi hitvitázók óta…
    (Persze, bárki joggal mondhatja, hogy az én irományam se különbek, az én németesen hosszú mondataim recsegnek, ropognak, akár egy rossz izület. Sajnos, így igaz. De legalább nem lelkipásztorként – kinek majdhogynem a legfontosabb szerszáma a nyelv – keresem a kenyeremet.)

  • Édesmindegy, hogy

    Bayer Zsó’,vagy if.Hegedűs Ló’

    MINDKETTŐ ANTISZEMITA és VÉRNÁCI

  • KOVENDEG 5/13 8;39 du.

    Soha nem toltottem idomet a papok ugyeivel, de minden amit jelzett, sot a weben is olvashato az allitolagos torvenye-fenntartasanak rendszeren igazi „kanguru” modszer.

  • OIM* odáig sűlyedt pár éve, hogy azt találta ide beröfögni hogy idézem:

    „Izraelnek nincs joga ott lenni ahol van”.

    Akkor még emberszámba vettem ezt az izét és írtam neki egy hosszabb lélegzetvételű „dolgozatot” a modernkori Izrael létrejöttéről, stb..
    Azzal hogy ha nem akceptálja, akkor utoljára szólok hozzá úgy, ahogyan emberekhez szoktak szólni.
    A válasze egy durvaság volt.
    Ennyike…

    Ja igen, az utóirat : Gurlic , a melldöngető zsidónáci pediglen körbe nyalogatja ezt az utolsó hazudós antiszemita banyát.

    *OIM = Oldal Impertinens Marcsája