A Párbeszéd esete a hangulatkeltéssel

2021 június 15 10:45 de.18 hozzászólás

Jó pár nappal ezelőtt a Párbeszéd két oszloposa benyújtott egy törvényjavaslatot. Pontosabban egy javaslatot, egy már meglevő módosítására. A törvényjavaslat a benyújtásakor a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról szóló törvényt célozta meg módosítani, és az indoklás szerint azért, hogy hatékonyabban léphessenek fel a szexuális bűncselekmények ellen.

Amely utóbbi egyébként önmagában meglehetősen dicséretes igyekezet. S különösen az lenne, ha a törvényjavaslatban a szerzők egy kicsit visszafogottabban áldoztak volna az előítéleteik oltárán. Vagy, mert azért ez sem zárható ki, annak az előítéletnek az oltárán, amelynek létét feltételezik azokban, akiket szavazói bázisuknak hisznek. De ami nem feltétlenül úgy létezik, ahogy gondolják. Függetlenül attól, hogy a törvényjavaslat kritikájaként megjelent írásában Bencsik Gábor némi maszatolást követ el, amikor az ő Facebook-oldalán már a DK-t is egyenértékűen képviselve érzi a történetben. Holott a Párbeszéd törvényjavaslata a gyónással kapcsolatba hozható vallásszabadságot érintő kérdésről minden további nélkül elolvasható a neten, és a benyújtók közül sem Szabó Tímea, sem Tordai Bence nem a DK politikusa.

Vadai Ágnes törvényjavaslata a témában ugyanis kitételként azt is közli, hogy az büntethető az eltitkolásért, „aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról”. Ami nem kicsit árnyalja a képet. A Párbeszéd törvényjavaslatban ez áll: 12. § „(2) Az egyházi személy a hitéleti szolgálata során tudomására jutott, személyiségi jogot érintő információkat – a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményre vonatkozó információk kivételével – nem köteles állami hatóság tudomására hozni”. Amiből „csak” az következik, hogy az egyházi személy köteles a leegyszerűsítve pedofil bűnesetről hozzá jutott információt a hatóság tudomására hozni. Ami azért nem egészen ugyanaz, mintha hitelt érdemlő tudomást szerezne valamiről.

Ennek a kis különbségnek az értelmezési kísérlete során nem nehéz eljutni odáig, hogy az említett szövegjavaslatot a Párbeszéd-címeres benyújtók valószínűleg önerőből sem gondolták kellően át. Már csak azért sem, mert például a gyónás során a „gondolati bűnök” is „játszanak”. Ugyanakkor még a „megcselekedett” bűn esetében is csak hallomáson alapuló, egyfajta pletykának tekinthető információról beszélhetünk. Különösen akkor, ha nem a gyónáson megjelent személlyel kapcsolatos az információ. A gyóntató ugyanis nem rendőrhatósági képviselő. Remélhetőleg. Így sem bizonyítási kényszer nem terheli, sem tanúmeghallgatásokat nem foganatosíthat, és általában sem gyanúsíthat meg senkit. S itt bukik ki a különbség a két törvényjavaslat között. A Vadai-féle javaslat alapján úgy gondolom, hogy felelősségre vonható mondjuk az az egyházi iskolában dolgozó, egyébként hitéleti tevékenységet ellátó személy, akit ugyanazok a jelzőrendszeri kötelmek érintenek majd ezáltal, mint bármely világi iskolában bármely alkalmazottat. Ha látja a gyermeken a bántalmazást, vagy annak akár hatását a viselkedésváltozásban, meggyőződik annak eredetéről, és az egyházi titoktartásra hivatkozva nem tesz semmit, akkor csukda. Alkalmasint, szerintem, teljes joggal.

A Párbeszéd javaslata esetén pedig elképzelhető az is, hogy amennyiben valaki úgy kér „tanácsot” a paptól, hogy mit tegyen, mert „A”-tól hallotta, hogy „Z” kislányokat csábított el, akkor is bejelentési, gyakorlatilag feljelentési kötelezettsége van. Ha a szöveg úgy szól, hogy „A” szerint „Z”-től terhes a Gézuka kiskorú nővére, akkor könnyen lehet, hogy az elinduló eljárás már régen kicsinálja „Z”-t, mire esetleg kiderül, hogy Gézukának esetleg nincs is nővére. Vagy van, de nagykorú, és esetleg a barátjától terhes. Mely esetben esetleg az eljárás tanúkihallgatásai nyomán a barát is szakít vele. Vagy úgy szájon kapja „A”-t, hogy az szaltóval veszi a vizesárkot. De a következményektől szinte függetlenül az látszik, hogy a Párbeszéd szöveg-javaslata igazi feljelentő-országi találmány. Szinte belesimulva a Nemzeti Besúgás Rendszerének építgetésébe.

Az külön „szépsége” a Szabó Tímea, illetve Tordai Bence által jegyzett törvényjavaslatnak, hogy az általános indoklásban, de a részletes indoklásban is hosszan értekeznek az egyházi személyek által, kiskorúak sérelmére elkövetett zaklatási, illetve szexuálisan visszaélő helyzetekről. Ahonnan csak egy lépés az olyan általános megbélyegzés, hogy a pap gyakorlatilag a pedofil szinonimája szerintük. Ami pontosan olyan általános megbélyegzés, amit a kormányoldal sugallt a menekültekkel kapcsolatban. Miszerint a menekült az erőszaktevő szinonimájaként kezelendő. Függetlenül attól a valós képtől, hogy az erőszakot elszenvedők jelentősebb részét azok jelentik, akiket nem a menekültek, hanem a családban, annak környezetében élők, illetve a közös munkahelyeken előfordulók veszélyeztetettnek. Amúgy, miközben az indoklásban nagy hangsúlyt fektetnek a hangulatkeltésre, azt azért beleírták, hogy a „visszaélésekkel kapcsolatban a katolikus papság körülbelül egy százaléka érintett”. Fogadjuk el, elvégre a Párbeszéd tollnokai csak tudják mit írnak.

De akkor itt álljon egy másik adatsor. Ami szerint 2014-ben, egy ilyen tárgyú felmérésben, az adódott, hogy a férfiak 6, de még a nők 2 százaléka is minden további nélkül élne nemi életet egy gyermekkel, ha nem félne a büntetéstől. Illetve a férfiak közel 10, míg a nők mintegy 4 százaléka érdeklődött, legalább az erotikus tartalmak szintjén a gyermekek szexualitása iránt. Ami, nem egészen mutat azonosságot a papságot célzó politikai hangulatkeltés számaival. Akkor sem, ha ettől a hangulatkeltéstől a Párbeszéd politikai előnyt remél. Ám akkor sem, ha személy szerint minden olyan elkövetőt mélységesen elítélek, aki bárki helyzetével visszaélve éli ki, annak a kárára a szexuális vágyait. S különösen elítélem, ha gyermek sérelmére teszi ezt. Akár pap, akár nevelőtanár, akár nevelő-, vagy biológiai-szülő, vagy szomszéd, vagy bárki más az illető.

18 hozzászólás

  • Nos jelenleg lelkiismereti,és vallásszabadság van ami dícséretes!
    Aki súlyos elítélendő,büntetendő cselekedetről értesül,azt lelkiismerezi kötelessége jelenteni,de pld. egy pap a gyónásban elhangzottakat nem hivatott jelenteni,tartja a gyónási titoktartás,de mint lelkész rábeszéheti az illetőt,hogy fejezze be,ha beteg gyógyíttassa magát,vagy önként jelentkezzen a bíróságon!
    A Párbeszéd javaslata helyes,de a gyakorlatban működik az amit javasolnak,szorgalmaznak!

  • amúgy a szexuális bűncselemények ellen,különösen ha védvédtelen kiskorúak ellen irányul,azonnal fel kell lépni,gyilkosság esetén is és ez alól a pap jelentési kötelezettsége sem kívétel!

  • Orsós Elemér

    Kedves Szerző, bocsánatot kérek a belépésemkori kezdeti ellenszenvemért, de szerintem egyre jobbak a vitaindító cikkei, mégha esetleg dacot válthat ki egyesekből ezekre az utóbbi időben a sorozatos együttérzésem! Nagyon nagy kár hogy, kevesen tudnak -Önhöz hasonlóan- pártfüggetlenül, csupáncsak tárgyilagosan gondolkozni!!!

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2021 június 15
    12:39 du.

    Kedves Mariska, a pap bizalmi állásban van amivel -ha hivatástudó- nem élhet vissza, hacsak vissza nem adja a diplomáját, viszont akkor nem gyóntathat! Úgyhogy ezt a földi(pápa) és égi főnökével kell lepacsiztatni!!!
    (Máskülömben meg annyi helyesírási vagy gépelési hiba van a mostani kommentedben mint a pinty, ezért javaslom hogy besörözés előtt reagálj! 😀 )

  • Boda Marcsi
    2021 június 15
    12:34 du.

    Orsóshoz csatlakozva: kevesebb pia, és egy után talán még a gondolkodás is menni fog 🙂
    A Párbeszéd javaslata konkrétan vagy aljas, vagy baromság.
    Az egyik történet egy BTK-s helyzet, amire hitelt érdemlő esetben nem lehetősége, hanem kötelessége van jelenteni. Alkalmasint nem csak a papnak, hanem a jelenleg sokszor félrenéző tanárnak, orvosnak, de még a szomszédnak is.
    A másik egy hivatali jogviszonyon alapuló bizalmas, ámde a meghallgató számára nem bizonyított közlés. Ha bizonyított, akkor belép az első pont.
    Ha a hallomáson alapuló bizalmi közlésekre feljelentési, de akár csak bejelentési, kötelezettség lenne, akkor a következő az orvosod lehet, és akkor kihez mész majd az elgurult gyógyszeredért?
    Az megint egy más kérdés, hogy ha a gyónás alatt esetleg megvallott gondolati bűnt is feljelenteni rendelik, akkor természetesen minden szexuálisan fantáziálóra is terjesszék ki. Gyanítom, hogy a hiperprűd, impotens, és frigid állampolgárokon kívül kevesen maradnának szabadlábon. Elhiszem Nked, ha azt mondod, hogy Te pl. biztos.

  • Boda Marcsi
    2021 június 15
    12:34 du.

    Tudjuk Boda.
    Pusztán „lelkiismereti okokból”
    te is feljelentetted ezt az egész oldalt „illetékes helyen”,
    amint azt megfogalmaztad, mikor itten fenyegetőztél vele.
    Az ilyen emberekre, mint például te,
    született anno egy kifejezés:
    TÉGLA *!

    *Tégla: A Hatalom megfigyelés céljára beépített embere.Besúgó.

  • Nekem csak az nem világos,
    a jelen ellenzéknek elnevezett parlamenti tömörülés miajóbúbánatnak adogat be törvényjavaslatokat,
    mikor úgysem lesz azokból semmi.

    Meg minek szólnak hozzá Fáraó törvény parancsolatjaihoz,
    mikor peg le se sz*rják amiket hozzá szólnak.

    Ezzel az erővel akár kimehetnének az erdőre
    és a fáknak felovashatnák Kant „Tiszta Ész Kritikáját”.

  • Szegyenletes es gyalazatos tettek remenyei minden betuje!!!!

    Gyalazatos diktatura bizonyiteka !!!!!!!!!

    Meg a „lelki-ismeret” sem letezik szabadon ottan, az is torvenyek altal korlatozza fiktatura.
    Gazemeberek mind !!!!!!

    Barmi, ami korlatzova az hogy a feneben lehetne „szabad”?

    Csupan idotak velhetik azt szabadnak!!!!!
    Idiotakat lenne szukseges korlatozni.

    Ami SZABAD az NEM lehet semmifele torvenyekkel, semmi-modon kiorlatozhato, az korlatozas, az nem szabadsag!!!!

    Meg azt sem kepesek felfogni ?

  • Geyza
    2021 június 15
    5:46 du.

    Nekem az sem világos, pl. a jobbik legutóbbi dobása után, hogy ez az ellenzék a józan észen kívül kinek az ellenzéke. Mert Orbáné nem.

  • Andrew_s:
    „A Párbeszéd javaslata konkrétan vagy aljas, vagy baromság.”

    A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Sőt…

  • Andrew:
    Amint Bartuslaci megírta: Kb 30 év. De inkább ötven.
    Annyi kell majd az esetleges új szabad Magyarországnak ahhoz hogy ezeket a szörnyű rombolásokat helyrehozza.
    Csak azt már mi nem érjük meg hál’istennek.
    Mert ami ELŐTTE fog bekövetkezni, az maga lesz a borzalom.

    Az ilyen Gyuri10 és Boda Marcsi szerű idióták miatt akiknek nemhogy szavazati jogot nem szabadna adni de még kést villát sem a kezükbe.

  • Hat valoban nem csodalatra melto, ahol meg a lakossag „lelki-ismerete” is az allamhatalom es a politikusok altal korlatozott.

  • ANDREW_S;

    A politikai ellenzek csupan a politikaban ellenzo meglatasok es megoldasok kovetoi, s NEM egyeni ellesgek.

    Legalabb is remelve azt.

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2021 június 16
    2:20 de.

    Ha nagyon kritikusan utánanézünk ennek az utóbbi 32 évnek és nem vagyunk szélsőségesen pártelfogultak, akkor heuréka felkiáltással rájöhetnénk hogy, az ellenzéknek nevezettek valójában CSAK -titkon megegyezett- váltótársak!

  • Orsós Elemér
    2021 június 16
    12:27 du.

    És ez már az ellenzéki kerekasztalos gengszterváltásra is igaz volt.

  • AuroraBorealis

    Andrew 6:25

    Az ún. ellenzéki kerekasztalnál ott sertepertélt egy Orbán nevű

    mucsai csirkefogó is. Hátha talál magának valami lehullott neki

    való koncot. És talált: Magyarországot.

    A sok marha, aki odaengedte ezt a szarka, vagy kakukktojást!!!

    Borzalmas egy melléfogás, és emberismeret hiánya!

  • AuróraB
    19.2:43

    Azt írod, hogy „Orbán egy szarka-tojás”.

    Csak azt nem értem, minek kell becézni a Felcsúti Tolvajt. 🙁

  • Orsós Elemér

    AuroraBorealis
    2021 június 19
    2:43 de.

    Az első, majd második MSZ(M)P -ugyanazért megbukó- kormányoknál világosan kiderült hogy, az Ellenzéki Kerekasztalban nem csak a Fidesz, hanem az SZDSZ is kakukktojás volt, de leginkább szarkatojás, viszont a Fideszben sokkal nagyobb volt az MSZMP beágyazódás, ezért őket nem lehetett benfentes zsarolópotenciáljuk miatt az SZDSZ mintájára kikoptatni. És már megint Bródy János megcáfolhatatlan aranyköpésébe botlottunk!