Liberális győzelem Kanadában — Újabb kisebbségi kormány alakul

2021 szeptember 20 11:51 du.47 hozzászólás

Több mint hatszáz millió dollárba került a szövetségi választás, amelyet egyedül Justin Trudeau miniszterelnök akart. A választás eredménye? Körülbelül ugyanaz mint két évvel ezelőtt, amikor a liberálisok ismét győztek, de parlamenti többségük kisebbséggé zsugorodott. A kampány több alkalommal erőszakba torkolt, a kormányfőt kavicsokkal dobták meg, a szavazók kétharmada nem gondolta helyesnek az előrehozott választását kiírását, kampánytémává vált a cinizmus, a pandémia okozta káosz és stressz, a kötelező vakcínák és oltási útlevelek kérdése, a lakhatási válság, a csaknem történelmi szinten lévő infláció — amely helyenként már 5 százalék körül mozog — a szárnyaló államháztartási hiány és a klímaváltozás.

Nem sokkal éjfél előtt hétfőn, a következő volt a mandátumok alakulása:

  • Liberális: 156
  • Konzervatív: 123
  • Bloc Québécois:: 29
  • Új Demokrata: 28
  • Zöldpárt: 2
  • Néppárt: 0

Összehasonlításként, 2019-ben a liberálisok 157, a konzervatívok 121, a Bloc 32 és az új demokraták 24 mandátumot szereztek. E teljesen felesleges, haszontalan és roppant rosszkedvű választás egyetlen igazi nyertese a baloldali Új Demokrata Párt  és annak karizmatikus, általában hitelesnak tartott vezetője, Jagmeet Singh.  A Trudeau kormány ott folytatja ahol augusztusban abbahagyta, amikor feloszlatták a parlamentet. Tették ezt pusztán azért mert a kormányfő úgy gondolta, hogy vissza fogja szerezni többségét. Ez nem sikerült, sőt: két liberális miniszter elvesztette választókerületét. Ritka, hogy miniszterek akik pénzt és lehetőséget hoznak adott választókerületüknek megbuknak.

A választás eredménye megnyirbálja a kormányfő erkölcsi tekintélyét. De a konzervatívok is nehéz hetek és hónapok elé néznek. Bár a konzervatív eredmény többnyire megegyezik a két évvel ezelőttivel, nem erre számított a legnagyobb ellenzéki párti. Erin O’Toole konzervatív kormányfőjelölt a középre húzta pártját. Bejelentette, hogy támogatja az abortuszt, a melegházasságot, a klímaváltozás elleni harcot, az antirasszizmust és fel akarta karolni a munkásosztályt. Ennek ellenére nem tudta megnyerni a lakosság bizalmát. Kérdés, hogy innen hogyan tovább?

Van egy érdekessége az eredménynek. A kampányban a populista Néppárt óriási hullámokat vert. Volt olyan felmérés, ahol több mint tíz százalékon állt a szélsőségesnek tartott párt. A közösségi médiában, az interneten megjelenő cikkek alatti hozzászólásokban (helyesebben: hőbörgésekben) és az erőszakos tüntetéseken úgy tűnt, mintha perceken belül elsodor bennünket az összeesküvési elméletekkel operáló és oltásellenes forradalmi tömeg. Csakhogy egyetlen egy mandátumot sem nyertek el és összesen 5 szálékos eredményt értek el. Forradalom elnapolva. Marad ami van.

Kép: Justin Trudeau egy választóval a voks napján. 

47 hozzászólás

  • A megfelelési kényszeres ún. Kanada már végóráit „éli” nem vitás!!!…- hiszen az agyalágyultak már Asterix és Tintin képregényeket is megsemmisítettek Kanada szerte.
    … az akció állítólag még az amúgy liberális ferde hajlamú Trudeau miniszterelnöknek is sok volt…:O

  • Chris abban egyet tudnék érteni, miszerint teljesen fölösleges hatalmi téboj érdekében létrehozott pénzkidobás ez a választás {is SIC ennyit hozzátennék}!

    mindenféle fölösleges dologgal foglalkoznak a politikusok, mialatt pontosan a mesterségesen gerjesztett infláció növekedéssel látható annak, aki képes látni {az egész arra épül, hogy Kanada választói nem képesek és ez igazolódott is}, hogy a gazdaság tervezése smafu {SIC} sőt aszt is hogy drágalátos hivatásos politikusaink nem is értenek hozzá mert azok zsebéből trombitálnak akik aszt akarják ami van és… a „nép szava” nem lett meghallgatva, kioktatás fojik már hosszú évek óta, arról, nekem mint electornak mit is kell szeretnem, mert őpolitikussága aszt nálam sokkal jobban tuggya, ekkor megundorottam tőlük,!

    Jagmeet Singh nekem is egyenes és harmadik utas politikusnak tűnik, de nem volt képes „eladni” a nagyon russzul elővezetett politikai és a nemlétező gazdasági konceptyét {ebben nincs egyedül}

    most lesz kavicsdobálás és eldurvul a hejzet világszerte pattanásig feszültek a húrok a pándémia kapcsán létrehozott erőszakos rendőrállamokban és nem akarok ide ojan adatokat behozni nem pontosan a cikk témája {dehogynem, de…}
    a világgazdaság annyira leült, hogy az AUKUS létrejötte semmi mást nem mutat, mint hogy még a hadiipari rendeléseket is elorozzák {útonállás} az ún szöveccségesek egymástól, mert a gazdaságot tönkrevágták és azzal a pénzalapokra hejezett gazdaságtervezéstelenséggel nincs is megoldás ami jelenleg fojik nem lehet, mert képtelenség úgy tervezni gazdaságot, hogy először a profitot tervezem bele amit ki akarok venni és nem a gazdaságba visszaforgatni és hogy mit „gyártok” mindezért az teljesen mellékes, egyetlen feasibility study -t sem készítettek az innovációkról amik itt Greater Toronto ban és csatlakozó vonzókörükben megvalósulnak de legalább nem hadiipar hanem normális de ez is pénzkidobás azaz hatalmas a korrupció… még nem nésztem meg mi lesz Ontario val de a nyugati provinciák siralmas képet mutatnak, az atlantaik meg eccerűen és vitathatalanul pofánvágták a „hatalmat”

    mindazonáltal jobb, hogy a konzik nem kerültek hatalomra de mostlehetőségük mara’tt a kerékkötésre másra nem is alkalmasak még egy Harrist és Bob Rae-t ON nem élne túl!

    majd azok is elmongyák akik nem itt élnek hogy mit nekem és hogy hová meg a grizi is előjön a demokrácia című spenótfőzelékével amit céklalevelekből főzött…

  • még egy: Elisabeth May hatalmas, elsöprő többséggel visszakerült BC parlamentbe és adott egy hosszú interview -t a CBC ben most éjjel ő kiborította a tele bilit és amit az indián Chief mondott Kamloops ból az meg akkora pofon a fennálló „fehér” politikusoknak, hogy az már a kritizáltaknak gyalázat, az atlanti halászati gyalázat is hasonszőrű

  • PáLoS TReND
    2021 szeptember 21
    2:47 de.

    ez érdekelne, mesélj, sohasem olvasok képregényeket, J. Trudeau ról sok minden elmondható, de, hogy ferde hajlamai lennének az nem fér bele… sz’al kitörölték? honnan?

  • PáLoS TReND
    2021 szeptember 21
    2:47 de.

    Mit látok?
    Egy náci csirkefogó…

  • Canada NEM eli vegorait, sem ez a vilag, de amint az emberiseg szaporodasa es a korulmenyek, fokent a kozgazdasagi, eccologiai es tarsadalmi korulmenyek csupan elesednek, az atlag helyzet sokkal robbanobnak tunik.

    Sajnos a politikusok azon nem segitenek a sajat egyeni erdekeik cejabol kiahasznalva a korulmenyeket.

    Az emberiseg szaporodasanak korlkatozasa, sot csokkentese, a szabad vilagszerti kerskedelem.kozgazdasag es a demokratikus kormanyzas modszerenek alaklmazasa a leheto megoldas.

    remalhetoen ugy a lakosssag figyelmet lenne hAJLANDO FORDITANI A VILagszerti termeszet helyreallitasanak is.

    Persze a gyarlo emberi onzes annak ellenkezo iranyaban mukodik.

  • Göllner András

    Rodeio

    Mindegyikötöktöl más motivumból, (más inditékokból) kérem, ha tehetitek hallgassátok meg.

    Ha ismeritek Dr. Máté Gábort, amit fel tudok tételezni, hiszen ma mindannyian kanadaiak vagytok, akkor sem árt ujra és ujra meghallgatni

    Anno nekem a fiam szólt elöször róla – most viszont találtam egy elöadását magyar felirattal, hogy a magyar „társaink” is értsék – Külön érdekesseg, hogy tavaly Rióban tartotta ezt.

    Tudom, hogy Andrásnak talán nem „kombinál” a szakmájával, (most más magyar szociologusnak hivott képzödményekröl ne beszéljünk) – de az emberiség elsösorban egyének összesége, amit eröszakkal és MESTERSÉGESEN ugyan lehet megpróbálni ugymond organizálni – de hogy ez létrehjöhessen a rendszerbe be kell tenni egy tényezöt, ezt a tényezöt (axióma) ugy hivják, hogy totális hatalom.
    Ezt csak az birja felfogni és megérteni aki tudja matematikából, hogy mik azok a „halmazok”
    Akkor megérthetné hogy mi az a „tényezö” (axioma) amire le kellenne cserelni az elöbbit
    Aki nem hajlandó ezt megismerni, annak kár azt állitania, hogy tudománnyal foglalkozik.
    Mert akkor megérthetné, hogy Jézus vagy Buddha – persze sokan-sokan még az emberiség történelmében – annyira egyértelmüvé tették mindezt …

    Nem csüröm-csavarom tovább, mert csak érthetetlenebbé válik amit mondani akarok.
    Máté Gábor sokkal érthetöbben és szemléletesebben mondja el azon dolgokat is tök röviden, hogy mi az emberiség története – nyilván nem azáltal a szerencsétlen által hivatkozott osztályharcok története –

    És mennyire leirja azt is ami kanadában történik éppen – összhangban a cikkel és teljes összhangban az eseményekkel

  • Mi a „voks” magyarul??????

    Nem ismernek a szavazas szot, meg ha valasztas nem is letezne, mert valojaban a politikusok valasztanak, a lakosssag ottan is csak a part-preferenciaikat jelezhet, nem a kepviseloiket egyenileg, nevszerint.

  • Gabriel
    2021 szeptember 21
    12:03 du.

    nem tudom elképzelni sem az „addiction”-t mivel én nekem ijenem {sem} sincs!

    valahol Britanniában valaki kitalálta, hogy áramtermelő erőműveket szeméttel is lehet fűteni és abba beleértette aszt a fahulladékot amit már semmi másra sem lehet használni „ő” pellet nek faforgácsnak nevezi… a
    nyugat Kanadában valami emberen kívüli lény üzletet látott abban, hogy hajórakományszámra pellet et szállíccson britanniába és ehhez el kesz’te kivágni a több ezer éves őserdőt és géppel faforgácsot gyártani belőle… sexpír gyártó sejmes sexpír t gyárt ugyanezekből a fákból mert a seggeket kímélni kell és hadd élvezze amikor törölgeti az őslakosságnak nincs iható vize mert a tarsand et mossák azzal hogy a kátrányt kimossák és utána életveszéjes kemikáliákkal olgyák, hogy fojékony legyen és csőbe nyomható… ezek az alakok a profittyuk egy részét beleértve a nagy pharma cégeket politikusok lobby csoportya és évtizedek óta $ százmilliárdokat „áldoznak arra, hogy egyre nagyobb mennyiségben foggyon a termékük

    aki láncfűrészt gyárt az mindent fel akar apríttatni {hakellhanem} aki SARS „elleni” vaxot gyárt az kitalálja a SARS -t hogy el tuggya adni a vaxot már van ahol a negyedik oltást osztogattyák és „tudományosan” meg is van magyarázva az egységsugarú hullajelölteknek, hogy az nekik jó mert a profit növexik esz is addiction sőt a heroin ehhez képest smafu a druszád {nem ugrik be a spanyol megfelelője} erről rebeg semmi újat nem találok benne… fast forward -oltam

  • Gabriel
    2021 szeptember 21
    12:03 du.

    „tocallo” mégsem vagyok „ojan”

  • GABRIEL;
    Az emberisegnek a „totalis hatalom” megszuntetesere van a nagy szukseg, s nem a diktatorok totalis hatalmaihoz valo visszateresre.

    Elfelejtetted hogy a vallasok is mind, minden joindulataik ellenere a totalis hatalmaik a cel.

    Az emberilenyeknek a sajat totalis on-hatalmukra van szukseg, hogy soha senki mas eletebe nem uthetne-bele a piszkos orrat, fokent a mindenfele diktatorok, politikusok,stb.

    Vajon miert minden allati fajok kepesek a sajat-termeszet-altali modon letezni, kiveve csak azokat melyeket a gyarlo-emberiseg kihasznalva puszit???

  • Oh come on olvasok, mi az a hatszaz-millio dollar a Canadai adofizetoknek, amig kedves Trudeau ur politikai hatalom-tartasat a valasztas eredmenye megerositette???

    De vajon miert nem letezne Canadaban is megszabott hatarido minden allami vagy szovetsegi poziciok idotartalmara es minde-evi szavazasok annak szuksegleteit szolgalni?

    Vajon miert a PM diktalhataja a sajat ohajai szerinti szavazasokat a sajat ohajainak a kieleegitesere?????

    Mi lenne a Canadaik, sot meg a magyarok meglatasa is azon????????????????????

  • BendeguZ79
    2021 szeptember 21
    12:00 du.

    „Az emberiseg szaporodasanak korlkatozasa, sot csokkentese, a szabad vilagszerti kerskedelem.kozgazdasag es a demokratikus kormanyzas modszerenek alaklmazasa a leheto megoldas.”

    Lehet hogy igazad van, de ki dönti el hogy kiket kell csökkenteni és a csökkentésre ítéltek fognak-e ennek a frappáns döntésnek örvendezni? Mellesleg egyes szakértők szerint a Föld kétszer ennyi embert is el tudna tartani ha nem „demokráciára” és”liberalizmusra” kényszerítenék, hanem csupán önfentartása kárhoztatnák Őket és akkor külső beavatkozások nélkül is beállna az ideális egyedszám globális közgazdasági haszonszempontok alapján gyártott fajelméletek nélkül!

  • Rodeio

    Nem azért küldtem én ezt el, merthogy az én fóbiám szerint ebben neked kelleni magadra ismerni

    és ugyanugy igaz az András tekintetében

    Hanem csak belegondolásra, hogy mi is valójában az amiért SARS-unk van, meg demokrácia-export és igy továbbb..bbb…bbb

    „”..aki láncfűrészt gyárt az mindent fel akar apríttatni {hakellhanem}…” – ez is pont igy van
    Aki távkonferenciák és föleg távmunkák megvalósitására alkalmas kütyüket gyárt – az is mindent el akar adni – ugyhogy a SARS ezt is megoldja …
    Meg hogy mennyi mindent még…….
    és had ne soroljam még mi mindent kell az egységsugaru torkán lenyomni

    Hogy miért nem azt a banánt kell neki megvenni, amelyiket a szomszéd termeli – hanem amelyik a fene tudja melyik másik kontinenesen nött …. és igy tovább
    Ez pusztitja az erdöt, meg minen javakat nyakló nélkül – merthogy mennyi sok szép dizeloil eladható ha kétszer körbe kell vele a földet járni …
    Napestig sorolhatnám
    át kellene már értékelni a dolgokat és a valós problémák miatt vonyitanunk akár hangosabban a mint svéd szökeség

  • Rodeo11
    09.3:03

    „”Ne monggya!- Illetve csak monggya!”,mondta a mi néhai Latyink.

    Ne röhögtess! – mondom én – Illetve csak röhögtess !!!
    😀 😀 😀 😀 😀 …

    Hát mit mongggyak? Dől belőled a humor. Én ezen a . k i t ű n ő

    rendszer-diagnózison már első olvasatra majd’halálra röhögtem

    magam. Mert biz’ kevés ilyen mélyenszántó, mégis közérthető

    elemző munka lát napvilágon még itt a KMH-n is.

    Címzettedről már nem is beszélve, aki csak mellébeszél, mert nem

    érti, vagy inkább nem akarja érteni, amikor

    pszichés magyarázatokat fűz a legkézenfekvőbb folyamatokhoz is.

    Pl. amikor – nyilván önmagából kiindulva – a történelmet a

    gazdaság érdekszférája helyett valamiféle önmagán megtapasztalt

    hatalmi addikció belemagyarázásával akarja megindokolni.

    Természetesen az ilyen függőség szerepe sem vonható kétségbe,

    hisz létezik.- Lásd pl. Gabriellt is, személye szinte már

    teljesen elhatalmasodott ezen az oldalon.

    Ám diktárok ide, despoták oda, történelmi folyamatokban csak a

    gazdaság primátusa után – mint a teljes politikai horizont

    mindössze egyik eleme – következhet többek közt a hatalmi

    mánia, ill. hatalmi téboly, minek ugyancsak egyik következménye

    a személyi kultusz, annak egymást feltételező elfajult formái.

    Azonban ez nem ok, hanem okozat… Tudniillik a társadalmi

    folyamat alapját adó gazdasági . é r d e k . teremti meg azt az

    irányítási, vezetési és kormányzási – politikai –

    feltételrendszert amely majd számára megfelelő embert,

    embereket ültethet a neki megfelelő pozíció(k)ba, ezzel ágyazva

    be a despotának megfelelő,potens hasznos személy számára avezéri

    státuszt is,ahonnan aztán az kiélheti a saját hatalmi addikciója

    minden mániáját is…

    Véleményem szerint a prof. ide hozott videója sem mentes szakmai

    szemellenzőktől s így hivatkozási alapnak gyenge, hisz nem, vagy

    így nem igaz.

    Szóval a fűrészgép példa mindent elmond, de milyen állati hangon
    ˙

    GRATULA ! ))) 😀 (((

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 23
    6:15 de.

    kösz, ez jólesett! akkó’ majd alkalom adtán fojt. köv. várom grizi -t amint beboríttya a… zakármit

  • Orsós Elemér
    2021 szeptember 22
    2:08 du.

    szia Elemér, nincs jó kérdés, következésképpen rossz kérdés sincs, kérdés van és arra vagy ad a delinkvens választ vagy hallgat mint SARS a fübe’ a grizi meg olvasott valamit a Karl Schwaab és Bill Gates aljas seggségeiből és magáévá tette, pedig ha a karlschwaabokat és billgates eket csökkentenénk sokkalta kevesebb gond maradna a Föld nevű bojgón {én egy még egy jó néhány más egyedet is ide sorolnék de nem teszem, mert schnass vagy nem ildomosch mert mások „azokat” másként oktrojálják én felnégyelés előtt karóba húznám őket és rájuk eresztenék egy boj vöröshangyát is}

    egyetértek felvetéseddel miszerint a demokrácia szóval való brekegés semmi másra nem is jó, mint amit a békák kórusa csinál nyárestéken a pocsojban

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 23
    6:15 de.

    Tökéletes

    Nem is kell erröl a fenti kinyilatkozásodon túl semmi mást mndani.
    Aláirod tokkal vonóval teljes mellszélességgel, hogy mit és kiket képviselsz

    És föleg azt hogy tökéletesen érted – tisztán és érthetöen ki is nyilvánitod hogy minden mögött valami saját (önös) érdeket kell keresni – amit mint tényt folyamatoson állitok és leirok …

    Csakhogy mint hipokrita farizeus magadnak (magad és szemfényfesztö társaid) kreáltatok egy olyan kasztot – akik nem átallják magukról folyamatosan deklarálni, kinyilvánitani hogy ök maguk a „Megtestesült Tökéletesség Tudói” – egy „tökéletes” (szerintük) társadalmi berendezkedés megteremtésének a kiválasztottjai – ahol „természetesen” ök azok az ELIT RÉTEG (kaszt) akik HIVATOTTAK ennek megszervezésére és a legföképpen az IRÁNYITÁSÁRA.

    lásd erröl ORWELL müveit – 1984, ÁLLATFARM (vagy másképp a DISZNÓK uralma és mások)
    Persze ehhez kell az a MINDENT MAGA ALÁ SÖPRÖ ESZEVESZETT GÖRCSÖLÉS, AMELLYEL SEMMILYEN ESZKÖZTÖL VISSZA NEM RIADVA OSSZÁTOK FEL EGYMÁSSAL ki nem békithetö SZELETEKRE (KASZTOKRA) egy fantazmagórikus „tudományosság” álcáján az emberiséget (HUMÁN TÁRSADOLOM – SOCIETY) – HOGY AZ IGY SZEGMENSEKRE OSZTOTT EGYSÉGSUGARUK EGYMÁST GYÜLÖLJÉK – ÖLJÉK – ÉS FOLYAMATOSAN HARCBAN ÁLLJANAK EGYMÁSSAL, MINT NAGY ELÖDÖD MEGIRTA!

    Aljas és irigy hatalommániások!

    Az hivatkozott h.sz-ban nem neked szántam sem a leirást, sem a videót, hiszen számodra A HITED, MEGGYÖZÖDÉSED ALAPJÁN UGYIS ELFOGADHATATLAN (és felfoghatatlan) – bár PSZICHÉS INDOKOKKAL elörebocsátottam a felmentésed
    (nem én, hanem a palesztrában hivatkozottak)

    Ahogy Jézus mondta rólatok – „szemforgató hipokriták”

  • Latom, itt is sok naci kommentel.
    En azonnal kilovom ki a naci, nagy gyakorlatom van benne.

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 23
    6:15 de.
    most feltettem BWV 244 CD-n ami ebből érdekes Mengelberg vezényli! és ez a 2-dik lemez.
    Mengelberg átélte aszt amit zsidó kevés ő mint a minden idők legnagyobb zsenije {Klemperer t is beleértve} „őszinte”! JS Bach kommunista a XVII. században és Mengelberg be is mutattya! nem mintha a többi előadó el tudná kerülni?

    két dolog: a katolikus liturgiában két mise van az „ünnepi” és a „gyász” és a kettő szószerint azonos kivéve egyetlen eszmét{SIC} a gyászmisében nincs CREDO!

    és JS Bch BWV244 jében nincs feltámadás!
    amikor megszólal a: „wir setzen uns…” akkor ünnep van körtánc keringő dallamra és vad üvöltözés mert{???} MI MÉG ÉLÜNK!!!

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 23
    6:15 de.
    de mindenekelőtt megszólal a „kakas” és utána mi marad ???
    Erbarme dich… h moll ban amire Beethoven aszon’ta {és soha egyetlen művet semírt ebben a hangnemben} mert ez az öngyilkosok hangneme és ezután már csak a temetés van hátra és az utána az ünnep: mi még élünk

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 23
    6:15 de.

    persze közben felhangzik „a” Pontius pilatus kérdésére kit engeggyenek el?:
    BARRABAM

    az emberiség méjpontya… innen hová?

    és JS Bach zokogni kezd

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 23
    6:15 de.

    Chris lécci!
    és akkor a zokogás után a sírbatétel. Nun ist der Herr zu gebracht… az a zeneszerző aki az idők végtelenjében ennél tartalmasabbat tud komponálni az jöjjön ide és mutassa fel… addig az a két és fél perc a sopran szavaival:

    Habt Lebenslang vor euer Leiden Dank! dass ihr mein Seelenheil so werth geacht’t!
    Mein Jesu gute nacht! {choral}

    és utána egy pillanatnyi csend majd felzendűl a: Wir setzen uns…

    és latin: requiescat… magyar: elvégeztetett

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 23
    6:15 de.

    Lady! aszongyák azok akik értenek hozzá hogy ez az előadás JSBach -é!
    teljes, én a partiturámból követem

    nincs mit hozzá tennem

    https://www.youtube.com/watch?v=BUO7FI7bHO0

    3:14:15 az időtartama

  • Orsós Elemér
    szept.22.2:08

    Alapvetően jó meglátásod’ azzal egészíteném ki, hogy bizony az emberiség(?) a forrásait nem az önmaga fenntartására fordítja, hanem fegyverkezésre, ami egyenlő a tengerbe dobott ezer-milliárdokkal.

    Ha csak az U~A militarizmus tobzódását vesszük figyelembe, az önmagában is több nép teljes nyomorának a felszámolására is elegendő lenne. Ámde a katonai-tőkésgazdasági „logika” MEK(ld.ott) inkább követi a római Kolosszeum – ha gyengébb, hát hadd pusztuljon – logikáját s a hüvelykujját folyamatosan lefele tartva, miközben ő a tőzsdén – a sportfogadáson – a gladiátorokon milliárdokat zsebel be nap-mint-nap…

    Arra kérnélek, v. aki olv.társ (pl.Rodeo11, v.79. Bendegúz) még olvassa és jártas a statisztikában, szíveskedjetek közölni nagyjából közölni az UA éves – mindent beleértve (a bakancsfűzőig) – védelminek titulált, ám valójában katonai kiadásait.

  • Rodeo11
    2021 szeptember 21
    3:03 du.

    Te idióta.

    A pelletet fűrészporból csinálják, ami a fafeldolgozás irdatlan mennyiségű mellékterméke.

    Ha csak azért vágnák ki a fákat hogy felfűrészelve pellet készüljön belőlúk akkor megfizethetetlen lenne a pellet ami per pillanat az egyik leggazdaságosabb fűtőanyag.

    Csak azért írom te idióta, mert egy időben egy barátom gyárnak a pellet kazánjaihoz csináltam kisebb vezérlő elektronikákat és mindent megtudtam a pelletről. Még készítettem egy hetes hőmérséklet rögzítő készüléket is, amit teherautó tachográfból alakítottam át. Azért, hogy a hőmétséklet görbéből ki lehessen elemezni azt, hogy az éjjeliőr szabályosan elvégezte e az előírt műveleteket a kazánon az ékszaka folyamán.

    Amiket összehordtál annak természetesen se füle se farka.

    De a szélsőbalnal tetszik.
    Mert azokat a cúúúna kapitalistákat fikázod a sefüle-sefarka férc-írományaidban.

  • ELEMER 9/22, 2;08 du

    Az a szeretett Sztalin elvtarsad bolcs arany-kopese volt 1945 korul, hogy ez a Fold kepes lehetne eltartani „ketszerannyi emberi lenyt” HA a vilag az o bolshevik-szicializmussat gyakorolna, ami akkor a ket billio kuszoben alt.

    De ma a vilag-lakossaga a 8 billio kozleben lobog.

    De mind az ertelmes kepezett, tanult es gyakorlott szakertok meglatasai, hogy a 10 billio az ultimet maximum emberi-szam.

    Elsonek, azt a 10 billios szamot elerjuk nem kevesebb mint 18, talan 17, sot 16 ev alatt is, HA az emberiseg szaporodasa kisse lassulna.

    Persze az mind csupan saccolasok!!!!

    A tagadhatalan valosag ma, hogy az emberiseg mar is megallithatalan, sot visszafordithatalanul pusztitotta a Fold minden szukseges let-lehetosegeinek a letezeseit.

    A naponta szaporodo emberiseg MIND jobb eletet ohajt, ami tobb energia, elelem es minden mas szuksegletek eloallitasat koveteli.

    Talan a magyarokat nem erdekli, s arrol sem hajlandok hallani, hogy a Food legkore u.n. „REDUCING” athmosfera.
    Az az hogy az oxigen tartalma csokkenoben ionok ota, s ma teljes mertekben naponta mergezve az emberiseg tettei alatal.

    A Fold felszine naprol-napra nagyobb meretekben takarva beton es aszfalt-al.

    A termeszet, az erdok es minden novenyzetek, melyek az athmosfera tudeje naprol-napra oriasi mertekben pusztitva celzatosan vilagszerte.

    Talan Gabriel tanuvallomast nyujthatna, hogy mi mertekben megsemmisiye pl. az Amazon eso-erdok, mert az emberiseg celja a gabona (soya)termelese.

    De az esoerdok megszuntetesevel 3-4 ev utan alig kepes a talaj legelot nyujtani a gabona termeles helyett.

    Az erdok egnek felvilagszerete a termeszetes es oriasin halado szarazsagok miatt.
    Eszak Amerikatol Sziberiaig.

    Nem is emleitve hogy a vilagszerti felmelegedes az u.n. „PERMAFROST”-ot kiolvasztja, ami sokkal tobb CO2-t nocsajt az athmosferaba.

    A tengervizek melegedve, a felszintjeik emelkedik jelentosen.

    A vilag MINDEN tengerparti varossai az aradas veszelyeben alnak.

    Elhalaszthatalan emliteni a legkorok hullamainak a valtozasait, ami az u.n. „global klimate-valtozas”.

    Nem modhatnad hogy azt Magyarorszagon nem figyelte volna meg mindenki?

    S az emberisegnek halvany dunsztja nem letezik annak megoldasan!!!!

    A VILLANY-AUTOMOBIL remenye teljes valotlan ostobasag.
    Mert amig a vilanny-automobil nem szennyez, de a villany-energia csupan a szen-alapu foldgaz, olaj egetesevel leheto.
    Sot sokkal tobb vilany energiat szukseges termelni, mert meg a vezetekek is vesztenek energiat.

    Az u.n. „carbon trading” az csupan egy uzzleti kihasznalasa a problemanak.

    Az u.n. „ZOLD-ENERGIA” csupan elkepzelt remeny!
    Sem a Nap-sutes, sem a szelek nem megoldasok, mert az mind idoleges.
    Pl. a hurrican bizonyitotta azt Texas, Luoisianna eseteiben.

    Az ATOM energia, koltsegei es korulmenyei alapjan csupan a mult remenye volt.
    Meg Iran sem hajlando sem kepes azon tobb-tucat-billiokat kolteni.
    Nem is emlitve az atom-hulladekok elhanyegolhatalan kezeleseit es koltsegeit.
    (Az Oroszok az atom-hulladekokat az eszaki-jeges-tengerbe ontottek es ontik, de ma az mar nem „jeges-tenger” am)
    Azert senki nem is tervez nuclearis-eromuvet!!!

    Europaban, sot meg eszak-amerikaban is az emberi-szultesek csokkenoben, kiveve a torvwnytelen bevandorlok zomeit.

    A BROMIUM remelhetoleg lassitana a szaporodast es az emberi agressziot es verengzeseket.
    De arrol senki nem hajlnado \hallani sem.
    Sot meg az itteni olvasok valllasosak is aggodnak az emberi-szaporodas csokkenesenek emlitesen is.

    Tehat mi a magyarok meglatasa vagy tervei azon??????

    Ne feledd, az emberiseg nem-lete utan ez a Fold es a termeszet leg-gyonyorubb alkotasa lessz az egyedulliseg.

    Amig talan egy masik ketalabu, veres onpusztito faj megnem jelenne?!

    Az volt am a Biblia „MENYORSZAG” igerete is !!!!!!!!!

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 24
    3:52 de.
    az a kevés amit én tudhatok az nem elegendő adat ehhez!

    a „mószer” az érdekes: van egy „szerkezet” amej által a kölcségek eltűnnek és bevétellé, profittá minősülnek{SIC}

    ha nem hadiiparról beszélünk, hanem a világ egyik leggazdagabb beruházója és feltalálója Elon Musk abból csilliárdos, hogy állami szubvencióval dolgozik azon felül, hogy az adózása is zárt ciklusú azaz egyik oldalon kimegy a másikon visszafojik.
    a hadiipar résztvevői annyi féle címen vállalkoznak, hogy azok sem követhetők mert egy Bőing vagy Lakkhíd Martin és a többiek kerítésükön kívülre telepítenek sok mindent alvállalkozói rendszerben és ezek bonyolult láncolata által eltűnnek a számok!

    annyit ki lehet számítani, hogy a lerombolt országokból lopnak ingyen nyersanyagot és azok az offshore egységek nem is kerülnek az adóhivatal szeme ügyébe

    abból is lehet követkesztetni, hogy a jelenlegi állami tartozás mértéke $30000000000000 amit ők trilliónak mondanak normális számrendszerben billió, tehát ennyi bizonyosan elúszott valakik zsebébe, akik eszt sem forgattyák be a gazdaságba, hanem egyre újabb összegeket vesznek el ahonnan tudnak!
    és akkor nagyon pontosan mondod, a tőzsdei mozgásokat amik újra újabb profitot jelentenek, de szvsz az a gond az egészben hogy mindez az usa ban nem látható hova tűnik nem pontosan tudható …

  • Geyza
    2021 szeptember 24
    10:59 de.
    aszt, hogy tahó vagy aszt eddig is tu’ttam, minek ismétled önmagad… vitaalapnak meg az irományod nem alkalmas

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 24
    3:52 de.

    Megnézhetné magát ez az istenverte Világ, ha az USA nem lett volna anno és nem lenne per pillanat a leghatalmasabb és legfejlettebb, félelmetes haderővel rendelkező állam.

    Vagy németül beszélne mindenki, vagy japánul.

    Attól függően hogy mi tortént volna..idézem hogy hol, egy japán politológus professzortól, aki valamikor 1937 körül jelentette meg a cikkét egy japán napilapban:

    ” És el fog jönni a napja annak, a középázsiai végtelen sztyeppéken megütküznek egymással a Japán Császári Fegyveres Erők a Nyugati Hatalmak hadseregeivel. A gyözelem nem lehet kétséges és akkor végre egyesíteni lehet majd az egész Emberiséget a Japán Császár jogara alatt.”

    Felfogtad idióta ?

  • SchumackerLady
    2021 szeptember 24
    3:52 de.

    Minden szavaddal egyetértek és az utolsó mondatodra még saccolni sem tudok -a hivatalos közlönyökben meg nem hiszek- mert már megint és régóta rendszerint -még ejnye-bejnye látszatmegszidást sem kapva- sorozatosan átléphetik az éves költségvetésüket, mintha állam az államban pozicióban lennének! De az is lehet hogy, nem tévedek!

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 22
    9:08 de.

    Honnan, melyik ujjadból szoptad ki azt, hogy én valaha is valahol vagy akárhol is bármilyen vallást kivántam volna HATALOMRA JUTTATNI?

  • Orsós Elemér:
    „egyes szakértők szerint a Föld kétszer ennyi embert is el tudna tartani ha nem “demokráciára” és”liberalizmusra” kényszerítenék, hanem csupán önfentartása kárhoztatnák Őket és akkor külső beavatkozások nélkül is beállna az ideális egyedszám globális közgazdasági haszonszempontok alapján gyártott fajelméletek nélkül!”

    Igen ez talán lehetséges lenne, csak vissza kellene másznunk a fára. Bár, egy állítólag hozzáértő (paleontontológus vagy mi) ismerősön szerint ez sem lenne megoldás, tudniillik mi nem önként jöttünk le,hanem kényszerből. Szerinte annak idején valamilyen környezeti ok miatt a fákon annyira lecsökkent az ősmajmok élettere, életlehetősége, hogy csak a legügyesebb, legerősebb, leéletrevalóbb ősmajmok tudtak a fákon megmaradni, ők az ügyetlenebb, gyöngébb, „selejtesebb” ősmajmokat lezavarták a fákról a földre. No, hát szerinte az utóbbiakból alakultak ki az idők sorából lassan az emberek. 🙂

  • Geyza25.12:41
    szesztestvér

    Sajnálom, hogy így kell beszállnom egy alapjában „békés” portál eszmecseréjébe, de hát amilyen bunkó az adjonisten, olyan lett a fogadjisten is…

    Pajtás, én a gazdasági felépítés és törvényszerű folyamatok alapján következtetek és nem holmi „mi lett volna, ha…” felületes, épp-hogy jött, ilymód’ levont konklúziók alapján.
    Merthát ha pledául megkérdezed a Don-kanyarban és más, arrafele szarrávert „hős” bajtársak bármelyikét az biztos, hogy ők sértettséggel emlékeznek vissza erre a történelmi tényre különösen, hogy fogságban, vagy egészen hazáig zavartatva érte meg Magyar Királyság oly pocsék, végső buktáját…

    Tehát bár az, hogy az ő egyéni élményük nagyon is tényszerű és gyakorlati, attól még a nagy részüknek fogalma nem volt a háború igazi összefüggéseiről, pedig ők aztán mondhatttyák, jaa! ott vóóóttak két-három évig is és „mindent láttak” de csak a maguk lövészárka, vagy lövészteknője perspektívájában…

    Már bocs’kedves Geyza, de pontosan így vagy Te is a magad szemellenzős, úgymond’ „”műszaki”” – valójában szűkös kispolgári, rövidlátó – szemléleteddel, minek során nem látsz túl tranzisztoraid, tachométereid és oszcilloszkópjaid valójában kicsinyes világán. Ez a te objektív valóságod…

    De rátérve a konkrétumra, ha jól emlékszem, itt a KMH-n már százszor letárgyaltuk a gazdasági militarizmus egyáltalán nem mellékes ok-okozati összefüggéseit és – bár nem örömmel de – meg kellett állapítanunk, hogy az U$A gazdasági egyensúlya 1945.óta* teljesen a Katonai-Gazdasági-Komplexum függvénye, amely „”béke”” esetén mindig egy kicsit meginogni látszik, bár ilyen tiszta piullanatra az elmúlt uszkve 70 évben sem igen adódott alkalom, tekintettel a „hidegháborúnak” nevezett, extra jól jövedelmező, varázslatos műbalhé óriási áldásainak, amely ugyancsak extrapofitok milliomodik hatványán hozta a mammon üdvösségét egyes arra hivatott, jól preferált katonai besszállító számára a bakancsfűzőtől az interkontinentális rakétáig.
    Nem is tudjuk, van e az U$A-ban olyan cég, amely ne lenne érdekelt a Milit ry-Industri l-Compl x-ben…

    Hofival anyósával:

    Te Geyza! Ez lenne az igazi respublika ?! 😀
    ˙

    .

    * Objektív valóság, hogy a háború előtt még csak a közepes gazdaságok táborába tartozott, és tény, hogy a II.Világháborús állami rendelésekenek köszönhette GDP-je mintegy hétszeres (700%-os) felfutását. S míg mások azzal csak koloncokat vettek magukra, addig az U$A onnantól már ugyanezt a tragédiát (ti. a II.Világháborút), mint gazdasági – és katonai – prosperitást „hozta” magával… Ez az igazi valóság.
    Tegyük hozzá, hogy világháborús előnyéhez jelentős mértékben járult hozzá földrajzi fekvése, ill. ennek stratégiai előnye; a két óceán, óriási távolság másoktól: egy úszó földrajzi anyahajó…
    ˙

    .

    Utónóta/finn állé:
    NA és még egy, mert utalsz a japánokra is:

    A SzU Jaltában tett ígéretéhez hűen a TÍZ-Magyarországnyi(!) Mandzsúriából úgy zavarta, verte ki az azt már húsz éve bitorló japán náci fenevadat, mint macska az egereket a megszállt sublódból… – Egy pillanat alatt…

  • Bendeguz79
    2021. szeptember 24.
    11:31 de.

    „Szeretett Sztálin elvtársam” csak a bilire szoktatásig tudhatott atyáskodni felettem, igaz édesapám is csak 5 éves koromig, mert Neki a szibériai sztálini atyáskodás túl hatásosra sikeredett!

    De visszatérve a lényegre: amit a bróm osztogatásról javasolsz avval maximálisan egyetértek, de azt leginkább azoknak kéne adagolni, akik a modern izmusokkal megideologizált túltermeléssel és a „fejlődés szükségességének” hamis magyarázatával akarják a káros anyagok kibocsátását elbagatelizálni! (Na, persze attól a 10 gyermekes családoktól sem sajnálom a dupla adagot, akik még kettőt sem tudnak nyomoruk miatt normálisan megetetni!) Mert kérdem én -csak a példa és kekeckedés kedvéért- speciel a meg sem nézett relámokért miért kell erdőket kivágni, miért kell hónapok alatt kiégő lámpaizzókat gyártani, amikor már 100 éve hibátlanul működőre is van precedens, miért kell még a legegyszerűbb népautókat is szükségtelen kütyükkel telepakolni, mert az árkülönbözetből például vastagabb, biztonságosabb bádogra telne, a szignifikáns póri közhasználatban levő komminikációs eszközökhöz miért nem elég a jóval kevesebb energiát és pénz igénylő 2G, miért kell OSB és forgácslapokból összetákolt, a hurrikánok miatt évente újraépítendő „lakóházakat” kecsegtető hitelekkel eröltetni, amikor a csak háromszor annyiba kerülő tégla házak százszor annyi hurrikánt is kibírnak, miért kell a szegény nyomorgóknak halászháló helyett halat vagy ehetetlen facebookot adakozni és lehetne sorolni még a leginkább Földre káros, csak a globalizációnak -főleg agymosásilag- direkte hasznos ésszerűtlenségeket gyártani, ja és csimborasszóként, miért kell a levágásra tenyésztett szarvasmarhákat angol WC-re szoktatni?
    (Persze az is elképzelhető hogy, szemtelenül agymosatlan, tehát faék egyszerű vagyok! 😀 )

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 24
    11:31 de.

    Tisztelt Uram, Neked is ajánlom Bendeguznak feltett -ökörségnek tűnő, de azért szerintem elgondolkoztató- kérdéseimet! 😀

    Sajnos a fára visszamászás is már káros kibocsátásokat okozna elsatnyulásunk miatt, mert visszaköltözés előtt még közös használat esetére is többszáz millió létrát le kéne gyártani! 😀

  • Geyza:
    „Attól függően hogy mi tortént volna..idézem hogy hol, egy japán politológus professzortól, aki valamikor 1937 körül jelentette meg a cikkét egy japán napilapban:
    ” És el fog jönni a napja annak, a középázsiai végtelen sztyeppéken megütküznek egymással a Japán Császári Fegyveres Erők a Nyugati Hatalmak hadseregeivel. A gyözelem nem lehet kétséges és akkor végre egyesíteni lehet majd az egész Emberiséget a Japán Császár jogara alatt.””

    Ja, és „magyar-japán közös határt!” (s nem mellékesen: „zsidómentes magyar hazát!”) Aztán a bilibe lógott a kezük, ezért felébredtek…

  • Kővendég
    2021 szeptember 24
    4:50 du.

    Lehetne olyan világ is, ahol a hatvanmilliárd ember mindegyikének JÁR 20 négyzetméter, mindenkinek egyforma kicsi piros autó és általában mindenki megkaphatná ami kell az élethez. Feltűnősködésnek, pazarlásnak helye nincs.Munkát is kap mindenki, mert ennyi ember fenntartásához sokat kell mindenkinek dolgozni. Mégha automaták is állítanának elő mindent.A Központi Computer irányítaná a Föld életét, teljesen racionális döntéshozási módszerekkel…

    Aki „jobbítani” akarná az életet, azt elsőre megfeddik, másodjára börtönt neki és ha ismét vissza esik a jobbítási mániájába akkor halálra ítélnék.

    Nade..a siralomházból az executió előtti éjszakán igen udvariasan de határozottan felszólítanák hogy szedje össze a holmiját és jöjjön de halkan nehogy a többi rab felébredjen.

    Aztán egy űrhajón elszállítanák a Titánra ahol több, régebbről ismert és halálra ítélt reformista fogadná kedélyesen a megdöbben tagot.

    Kiderülne hogy ők irányítják a Központi Computeren keresztül a Föld életét, de a Földre soha többet vissza nem térhetnek. Ki igazítják a Rendszer hibáit, persze hosszas rágódás és modellezés után.

    Hát kérem.
    Ez egy sci-fi novella általam zanzásított jővőképe…

  • Sch-L

    1
    Rühellem az erőltetett „népieschkedést”(hogy Karinthyt idézzem)

    2
    neked nem vagyok semmiféle „testvéred”.
    Meg szoktam nézni kivel koccintok.

  • Kővendég
    2021 szeptember 25
    7:01 de.

    Na ja.
    A nácik ki akartak irtani mindenkit aki nem árja,
    csak egyeseket azonnal, másokat lassabban.De mindenképp.

    A jappcsik máskpéppen gondolkoztak:
    nekik rabszolgák kellettek, hosszútávra,akik kiaknázzák az általuk elfoglalt déli félgömb elképesztő természeti kincseit.Meg akiken élveboncolásokat hajthatnak végre és akiknek a nőit prostitúcióra kényszeríthetik a ” nemes jamoto faj” katonáinak kényére-kedvére .
    De az atom észretérítette az akkor már kb hatvan éve folyó agymosás következtében magukat VALÓBAN nemzetek felettinek képzelő seggfejeket.

    Aztán az USA felemelte Japánt oda, ahol most van.
    Maguktól ilyen eredményekre nem lettek volna képesek.
    Mintahogyan Kína sem. A különbség csak annyi
    hogy most Kína pontosan ott folytatja, ahol az amcsik
    Japánnal 1945-ben abbahagyatták.

    Jópár éve olvastam egy tanulmányt hogy mi a különbség
    az USA és Japán gyártmányfejlesztési és gyártási bekerülési költségei között:

    Japánban kb 80 % megy el fejlesztésre és 20 % a gyártási költség az olcsó munkaerő meg a mániákusan szorgalmas melósok miatt.

    Amerikában ez pont fordítva van. Nekik az össz költség 20 százaléka is elég kitalálni valamit. Mert lényegesebben innovatívabbak. És ez elmondható az angolokra németekre is.
    A magyar koponyákról már ne is beszéljünk.

    Kína meg gyakorlatilag gennyesre lopta magát. Mások szellemi javaiból él, elég jól.Állítólag.

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 24
    11:31 de.

    Ezer bocsánat! Ezt a „jópofáskodást” természetesen Kővendégnek akartam írni, de lányos zavaromban rossz helyre címeztem!

  • Geyza
    2021 szeptember 24
    10:59 de.

    míg te a tahómétereddel bajlócc, hogy megtudd a tahóságod mértékét,

    Kanadában rendkívüli választások voltak és felborult a bili… NDP- sehová sem került még a Bloc is több képviselőt tett a parlamentbe mint ők a Cdn 25000000 kidobott választási kortespénzekért, a Zöldek neveccségessé váltak bár bekerültek a Parlamentbe de a jelenlegi elnökük nem… és akkó” te a cikk tartalmához nem értvén egy fikarcnyit sem csak hőböröx a tahómétereden látott adataiddal… a Liberális párt az meg sunyít mert csak aszt nem érte el amire vágyott

  • Geyza
    25.1:05

    1./ Az „az erőltetett népieschkedés” az a Te valóban egyszerűsködő, kocsmai stílusod paródiája – b o c s!
    De az is lehet,hogy Te már elve vagy ennyire profán.

    2./ Írod,hogy Te”meg szoktad nézni kivel koccintasz”
    ami természetes addig,amíg a talponálló vízszintes 🙁

  • Well ELEMER es KOVENDEG

    A bromiumot nem adagolni, hanem mint tisztan irtam az ivovizben es minden italokban vilagszerte, de meg az ingyen „pirulat” is a noknek, mint Joe Biden az egy billio Covid elleni oltasokat a raszorulo nemzeteknek nyujtani.

    Mi mas lehetoseg letezhetne meg a mesekonyvek alapjan is???
    Lasd Haiti esetet, a tagadhatalan pelda.

    De MINDAZOK akik elkepzeleseiben a szocializmus latszik a megoldasnak, vajon miert nem elik eletuket a predikalt almaik alapjan???????

    Visszautasitottak az ingyen koltozes lehetoseget, de ma meg Magyarorszagon is az szabadon es korlatlanul leheto.

    Persze onnan meg a fokolompos csaladtagjai is menekulnek.
    S ki a fene ohajtan oda betolakodni????

    A szallitasi „pallet”-ek eszaki „spruce”-bol vagva!!!!

    A „FURESZPORBOL” csupan az u.n. „CHIP-BOARD” keszitve, aminek igen sok alaklmazasi lehetosege van, DE a levego nedvessege is felbomlassza azt.

    Plasztic felszinti burkolattal butorok keszitesere alkalmazva!!!!!

    NEM rodeo !
    A szegeny Kinai dolgozok bagokert dolgoznak a Kinai CCP-t vilaghatalomma tenni az olcso termekeik vilagszerti elarasztasaival.

    Persze azok is demokraciat remelnek, de majd a jovo fogja bizonyitani hogy az emberi jogok, demokratikus on-uralom, vagy a szocialista eszmek diktaturaja lessz a jovo tarsdalmak uraloja.

    Remlve az emberiseg billioinak a remenye felulkerekedik a maroknyi diktator politikusok hatalma folott.

  • Cipokeszito asszonyom:

    Geyza megjegyzese tagadhatalan!

    Maga sirankozik mert anyanyelve nem valhatott sem Japan, sem Nemet, de meg Oroszra sem.

    S az allitott US nemzetvedelmi koltsegeinek allitasat is a valosagos adatok oriasian tagadja!!!!!!!

    Meg ma, Joe Biden is csak 570 billiot kolt a 20 plusz trillio dollaros GDP-bol a nemzetvedelemre, s annak 2/3 a fizetesek es nyugdijjak!!!!!!!
    Tagadhatalan, hogy vann abban sok tulzott pocsekolas is am.

    Azert nincsen penz modern atom-tengeralatjarokra es hyper-super raketakra mint Moszkva es Beijingnek, nem is emlitve a szigetek epiteseit mas-nemzetek tengeri-hatarain belul.

    Kritizlas mindeg orvendetes es progresszive az elohaladast serkenteni, de a valosag es oszinteseg hianyaban csupan hazug propagandat szolgal.

    Vajon miert nem ohajtana Maga azt elkerulni????

    Miert allandoan a regi-propaganda-szloganokat ismetli, MIERT nem hajlando soha reagalni sem a feltett kerdesemre, sem oszinte vitara az alanyon????????

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 26
    11:34 de.
    grizi, fejin találtad a szöget el is ájúlt!

    szóval eszt most nekem címeszted?

    „NEM rodeo !
    A szegeny Kinai dolgozok bagokert dolgoznak a Kinai CCP-t vilaghatalomma tenni az olcso termekeik vilagszerti elarasztasaival.

    Persze azok is demokraciat remelnek, de majd a jovo fogja bizonyitani hogy az emberi jogok, demokratikus on-uralom, vagy a szocialista eszmek diktaturaja lessz a jovo tarsdalmak uraloja.

    Remlve az emberiseg billioinak a remenye felulkerekedik a maroknyi diktator politikusok hatalma folott.”

    én meg eszt neked címzem grizi:
    {jobb ha t’odd}
    gyemokrácíjábúl nem lehet megélni{SIC} ezért van usa ban 25000000 munkanélküli, + 47000000 nyomorszínt alatt tengődő {ne cáfold ez usa hivatalos adat a 47 millió tavaj év végén csökkent erre a kisebb számra 21% -kal azaz előtte: 59493670 volt!!!}

    na most ez Kínában nincs!

    emberi jogok sincsenek mert aszt sem lehet megenni, sem meginni de mindenkinek joga van dolgozni és ha dolgozik akkor meg tud élni abból amit keres, és tanulnak tudományt, mint matematika, fizika, mechanika, AI, és új technológiák alkalmazásával nincs náluk infrastruktúrális probléma ami usa ban manapság már kardinális kérdés lett de még gyemokratikussan vitásznak róla a haza bölcsei és így amíg vita van nincs infrastruktúra van viszont LGBTQZANZA, CRT, Woke, meg ojan nyelvtan amiben nincsenek genderek tehát sohasem fogja mekkt’unni hogy ez most az apptya vagy annya? egyébként őrzitek a lángot és ahol még nem ég ott gyorsan lángra lobbantyátok ez kínában szintén nincs…

    de te nyugo’ttan irigáljál ide is bármit, ojan bűbájosch és negédes meg egyébként is ti vagytok a világ eszei és ti vagytok a lexebbek a Tejútrencerben

    mikor a Bojo val tartott sajtóértekezleten a Mr Bidén rajtaütésszerűen elalutt és ébresztgetni keszték jótét lelkek akkó a világ élőben láthatta naccságotokat és szédítő erőtöket {mijen pelenkát használtok?}

    szóval itt van nekednek gyemokrácíjá, vidd haza

  • Bendeguz79
    2021 szeptember 26
    11:34 de.

    grizi lelkem bogaram, most ide mondd nekem belem a pofámba:
    miért hozott törvényt a military recruitment „draft” azaz kötelező sorozás ingyen és semmi anyagi térítés ellenében a usa kongjesszus, tegnap?

    mi is a gond?