Együtt Kárpátaljáért

2022 május 30 7:32 de.21 hozzászólás

 Hagyományaihoz híven, a budapesti József Attila Színház június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján ebben az évben is műsorra tűzi Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét. Az előadás megtekintésével a nézők ezúttal egy nemes ügy mellé is állnak, mert a színház a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésével gyűjtést szervez a kárpátaljai magyar családok megsegítésére.

A Feketeszárú cseresznye Hunyady Sándor 1930-ban írt drámája. Az 1930 novemberében bemutatott darab hozta meg az író számára az igazi sikert és tette elismert és ünnepelt drámaíróvá. A sikerre jellemző, hogy a színház szakított íratlan szabályaival: húsz év után először nyitotta ki szerző előtt vasfüggönyét, hogy az fogadhassa a publikum szűnni nem akaró tapsát és a szokással ellentétben átvitte a darabot a következő évadra. A századik előadás után is csak a főszereplő Hegedűs Gyula halála miatt vette le műsoráról. A nagy siker minden bizonnyal az akkor még fájdalmasan aktuális téma érzékeny megfogalmazásának volt köszönhető. Hunyady a Trianon-problémát, a történelem eseményeit jól vonja egybe a szereplők egyéni sorsával. Az élet több színterén igyekszik megmutatni a körülmények deformálta emberi magatartásokat. A történet szerint Irina és Dusán, a szerb házaspár az ablaka alatti szerenádra ébred: a falujukban állomásozó magyar katonák jöttek búcsúzni, indulniuk kell a frontra. A falu magyar főbírója titokban figyelmezteti Dusánt: egyik cselédje feljelentette a magyar hatóságnál, hogy Szerbiáért imádkozik. Dusán nem tagadja: szerb a vére, de semmi ellenszenvet nem érez a magyarok iránt, sőt, a főbírót mostantól a legigazabb barátjának tartja. Valójában a csendes magyar férfi Dusán legnagyobb ellenfele, ugyanis szerelmes Irinába. Az asszony viszonozza a főbíró érzelmeit, de visszautasítja a közeledést, nem fogja elhagyni soha a férjét, kéri a főbírót, ne is mutassa ki érzéseit. Két év telik el, a helyzet gyökeresen megváltozik: létrejön Szerbia, az üldözöttekből lesznek üldözők. A főbírónak is át kell adnia hivatalát, pedig számára a falu vezetése sohasem nemzetiségi kérdés volt, hanem legbensőbb szívügye, és most ezt veszik el tőle. Egy ünnepség során végre nyíltan megvallja érzelmeit Irinának, a férj megérkezésével azonban vége szakad keserű, reménytelen szerelmi kettősüknek. A szerb férfi megérez valamit a főbíró és felesége közötti vibrálásból, gyanút fog, de nem akar semmi rosszat feltételezni barátjáról. Amikor véletlenül megtudja, hogy a főbírónál házkutatást akarnak tartani, figyelmeztetni akarja barátját, ahogy annak idején az is megtette ővele. Néhány drámai fordulat után kiderül: Irina szerelmével, a főbíróval fogja folytatni életét, de hogy boldogságra találhatnak-e bármelyikük országában, kérdés marad.

A darabot annak idején a magyar színjátszás legnagyobbjai: Hegedűs Gyula, Gombaszögi Frida, Rajnai Gábor, Jávor Pál vitték sikerre, de napjaink nézőinek sincs oka panaszra. Hozzá még a jótékonysági akciót több módon is támogathatják: az előadásra online megvásárolt jegyek árával vagy a József Attila Színház Szervezési Irodájában és jegypénztárában személyesen megváltott támogatói jegyekkel. Emellett a Máltai Szeretetszolgálat 11784009-20200745 (OTP Bank) számlaszámára történő átutalással vagy a karitatív szervezet adomanyozz.hu oldalán indított online átutalással is hozzájárulhatnak a segítségnyújtáshoz. Az összegyűlt adományt a Máltai Szeretetszolgálat a kárpátaljai rászoruló magyar családok támogatására fordítja.

21 hozzászólás

  • Orsós Elemér

    Volt egy tipikusan ukrán nevű Kárpátaljáról már vagy 20 éve idebitangoló kollégám, aki még nálunk is magyarabb volt! Én irigyeltem és egyben büszke is voltam Rá, mert nekem sem tipikusan magyaros hangzású a nevem, viszont mentségemre legyen hogy, itt sokkal könnyebb magyarnak lenni! 😀 (Azonban az „Össsetartozás Napja” elnevezést túl önmérsékelten diplomatikusnak tartom! 🙁 )
    Ezt a darabot nem láttam és bevallom nem is tudtam róla, de Révay úrnak sikerült úgy felvillanyozni rá az érdeklődésemet hogy, sürgősen kultúrális bakancslistámra veszem és ezennel is bíztatom Szerzőt hogy, ne rettenjen vissza az innen érkező, takarodásra bíztató „NER kollaboráns” hamis vádaktól!!! Szóval, ezért a cikkért is le a kalappal!

  • hogy mik vagynak?
    De mindig lesz valaki, aki profitál az agresszív, ostoba, harcias retorikából, amely kezdettől fogva reménytelen. Német kollégája, Olaf Scholz, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, más néven „sértett májkolbász” (hogy Ukrajna németországi nagykövetét idézzem, aki szorgalmasan köpködi a fogadó ország polgárainak fejét) csatlakozott Zelenszkij farkához. kukorékol. A büszke kolbász cím viselője kijelentette, hogy Németország nem fogadja el „az Oroszország által kikényszerített békeszerződést”, és szolidaritást vállal Ukrajnával.

    Mit akar Scholz Ukrajnával? Nem kell messze keresned a választ. A helyzetet minden szükséges eszközzel eszkaláló, az őrült Zelenszkijt egyre baljósabb kijelentésekre és tettekre taszító lengyel-porosz szövetségnek nagy haszna lesz, ha Ukrajna mint ország már nem szerepel a térképen. Ezután elhagyott gyárakat, mezőket, bányákat, stratégiai teret és emberi erőforrásokat hagy maga után. Valaki hasonlóképpen érvelt ugyanazon a nyelven és ugyanolyan hévvel az 1930-as évek végén. Hogy hogyan végződött, az jól ismert.

  • üdvözlettel a sok …fóbiásnak
    https://www.youtube.com/watch?v=hzAGb4w6YJg&t=1597s
    akkor is ha… mintha én adnám elő

  • Succubus Lilith

    Rodeo11 2022 június 2 6:39 de.

    ” Mit akar Scholz Ukrajnával? Nem kell messze keresned a választ. ”

    Viszont a dolgok folyasanak van pozitiv oldala is.
    Hallottad, hogy az USA fegyverzi szepen felfele Nemetorszagot, mint a 30-as evekben?
    Vajon mi lehet a cel?

    Mindenesetre, mostanaban ne invesztalj be lengyel biznicbe … mar ha amugy szoktal invesztalgatni.

  • Succubus Lilith
    2022 június 2
    11:21 du.

    kösz a jó tanácsot, sejtésem – tehát – pontos!!!
    önmagamba szoktam invesztálni az gyorsan megtérűl kamatostúl és a booster shot -ok is sokat segítenek bár azokat nem az „ismert” farmák desztillálják…

    most hová lesz kitűzve „az” a zászló?

  • Kedves Lilithke;
    Talan tudna emlekezni hogy Nemetorszagot Hitler elvtarsa fegyverezte a foaig az 1930-as evekben?!

  • Pityi Pál
    06.01.1:45

    Az U~A idei katonai költségvetése 750 MD dollár. 4-éve, 2018-ban még 70-milliárd volt, mely emelkedés több, mint tízszeres növekedés.
    Ez gyilkolóerőbe átszámítva akár ezerszeres hatékonyságra is rúghat.
    Köszönhető a Hadipari-Gazdasági-Komplexum ugyancsak hatékony mivoltának.
    Azonban tény, hogy a hatékony lobbizás és PR tevékenységük jóvoltából a . k o c k a . m á r . e l . v a n . v e t v e…

    https://növekedes.hu/elemzesek/nem-akarmennyit-kerestek-az-amerikai-fegyvergyartok/

    Áldás és békesség!

    PS
    A 40-milliárdos pillanatnyi amerikai hadianyag szállítmány csak egy kezdete a még eztán várható profitdagasztó transzfereknek, illetve egy szörnyű – és jóval nagyobb – háború eszkalációjának

  • Rodeo11
    2.11.01.

    Igen. Fóbiásaidnak egy kis fricska a heftikéikre.

    Nekem jól esett végighallgatni, ill. nézni, annyi bizonyos…

    KÖSZ!!!

    PS
    A gyenge, amatőr felvétel dacára is. 🙂

    MELLSLEG Az egész Hegedűs a háztetőn a mai Ukrajnában játszódik a progromok idején…

  • András!

    Ugye ez a darab még az 1941-es HIDEG NAPOK, azaz még a magyar megszállás és tömegmészárlás előtt született mű…
    Ott uszkve és mindössze 3000 embert tuszkoltunk a Duna jege alá. Teleki Pál magyar főcserkész és miniszterelnök erre írta Horthynak, hogy „Nagyméltóságú úr! … Hullarablók lettünk”.

    Kárpátaljas bevonulásunkkor Nemcsák aktuális főcserkész teátrista ugyan mit is ír majd a nagyméltóságú Orban-vezérnek?

    Ezek a revans játékok, mint ez a műsorra tűzés is, sose vezettek jóra. Pláne nem jó eredményre.

    Te pedig, Réva-i/y úr ! Neked inkább az ott megölt,vagy a 40000 kárpátaljai hitsorsost illenék siratnod. Vagy nem ? Talán még rokonod is volt közöttük… Kituggya ?

  • Ejjnye de odavannak azzal a 40 miliárd USD katonai segéllyel.

    Tetszett volna az USA-nak és Nagybritanniának 2014-ben MEG VÉ DE NIE a gyakorlatilag önlefegyverzés után álló Ukrajnát, amint azt megígérték a Budapesti Memorandumban neki, cserébe hogy lemondott a világ harmadik legnagyobb atom-arzenáljáról.

    De b@szták megvédeni, mert a Putyini mutyik valahogy többet értek nekik.

    Hát most akkor fizesenek. Nem ennyit, de tizszer ennyit kellene fizetniük, ha igazán becsületesek akarnak maradni !

    És fognak is, ha nem akarják hogy a ruSSki ár beborítsa aSszabad Világot.

    Méghogy ” hadi ipari komplexus” meg ” extraprofit”
    Szemét aljas dumák ezek. Komcsi dumák. Mikor végveszélybe kerül Európa de az egész Világ is egy rohadt post-szovjet barom miatt. Aki aljasabb még Hitlernél is.

    Fel nem foghatom hogy Voronyezs meg a többiek NEM ÉRTIK
    hogy ez az Oroszország NEM AZONOS a Hitleráj elpusztítójával
    és ez az orosz katonaság nem azonos a korabeli Vörös Hadsereggel ?

    Hát ezeknek mindegy ???
    Csak ötágú csillag legyen a sapkájukon?
    (Fötisztekén kétfejű cári sas persze.
    De ezeket a seggfejeket ez sem zavarja. Csak OROSZ legyen.)

  • Voronyezs
    2022 június 4
    4:12 de.
    én anno Budapesten Bessenyei vel láttam, óriási előadás volt

  • Orsós Elemér

    „Mit akar Scholz Ukrajnával? Nem kell messze keresned a választ. A helyzetet minden szükséges eszközzel eszkaláló, az őrült Zelenszkijt egyre baljósabb kijelentésekre és tettekre taszító lengyel-porosz szövetségnek nagy haszna lesz, ha Ukrajna mint ország már nem szerepel a térképen. ”

    Szerintem rosszul látod, mert ennek a „lengyel-porosz terület visszaszerző érdekszövetségnek” legalább akkora realitása van mint a néhai bécsi döntéseknek, amit a beetetettek még nem vesznek észre, mert pont az a huncut fogja pofára ejteni őket aki a „projektet” 5 milliárddal finanszírozta! 😀

  • Rodeo11 2022 június 3 7:20 de.

    Rodeo11 = Succubus Lilith = Zaphyr Czenzi = Harangozo Karcsika es Marcika stb., stb., stb., stb.,…………….
    ……fönt áll, hogy ezek a multiplex zavarban élő különböző személyiségek nem tudnak egymás létezéséről, de lehet az is, hogy az egyik tudja a másik vagy többi személyiség létezését, azonban a másik vagy a többi nem tud az egyikről és így sokszor átjárnak egymáshoz társalogni.
    Magányos, nyomorult, sértett emberek számára a fröcsögés lelki terápia – ennek az örökösen itt lebzselő, szerencsétlen alaknak mindig van valami olyasfajta olvashatatlan mondanivalója, amibe igyekszik, csupán bosszantásból, mindenkit hülyének nézni, beleértve a KMH-ot is!

  • Orsós Elemér
    2022 június 4
    1:14 du.

    én a helyedben nem fogadnék nagy összegben a mondottadra!!!
    itt közelről szagolom ami ide We the North felszállingózik, hát hagymás babfőzelék utáni naturál gáz szagára emlékeztet, de nehogy a pityit meg a geyshát megkérdezd, azok már a Párizsi Nagyopera Hovanscsína előadásán ülnek {elméletben} Gergyev vezényli a Bolshóy előadóit

    vastaps

    Habeck et se kérdezd és Bärbock is hetek óta hallgatásba burkolódzik

  • Succubus Lilith

    Geyza 2022 június 4 11:45 de.

    ” Fel nem foghatom hogy Voronyezs meg a többiek NEM ÉRTIK
    hogy ez az Oroszország NEM AZONOS a Hitleráj elpusztítójával
    és ez az orosz katonaság nem azonos a korabeli Vörös Hadsereggel ? ”

    Tudjuk, hogy ezt sem tudod felfogni, de nem kene dicsekedned vele.
    Ugyanis ok azt nagyon jol tudjak, csak te nem veszed eszre mi is megy itt valojaban.

    .
    Pityi Palkó 2022 június 4 6:56 du.

    „” „Relax, ” said the night man
    „We are programmed to receive
    You can check-out any time you like
    But you can never leave! „”

    Inkabb azt fontold meg, hogy a cavinton es a ginseng segit az emlekezesben.

  • Ha már kultúra … –

    Vidnyánszky Attiláknak, Rúzsa Magdiknak, Demeter Szilárdoknak ajánlom Kossuth Lajosnak Herman Ottóhoz írt két levelét.

    (Segítségül: 1. „Herman Ottónak. Collegno al Baraccone, 1877
    márczius 22.” 2. „Herman Ottónak. Collegno al Baraccone, 1877
    május 30.”)

  • Succubus Lilith
    2022 június 6
    1:26 de.

    dehát ha nem emlékszik rá hogy mi az a cavinton, hogyan tudna emlékezni arra hogy miben segithet?
    a ginsenget meg legfeljebb likörként ismeri, ha még emlékszik legalább arra

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2022 június 5
    10:58 de.

    „én a helyedben nem fogadnék nagy összegben a mondottadra!!!”

    Meglehet, de egy dilettáns szakértő tévedési jogát szigoróan megkövetelem! 😀

  • Geyza
    2022 június 4
    11:45 de.
    Ez a szerencsétlen geysa csak annyira változik,hogy nap mint nap

    hülyül.Bár a jó fizetségbe még a dilinyója is belefér.Végül is a

    puklikból még egy felest sem lehet bedöngetni.