Prokofjev hova álljon?

2022 június 20 9:50 de.31 hozzászólás

Tegnap, 2022. 06. 19-én dobták be a hazai köztudatba a hírt, hogy az ukrán parlament betiltotta az orosz zenét. Ahogy például a Telex interpretálta a címben: „Ukrajnában betiltják az orosz zenék nyilvános lejátszását”. De igaztalan lenne az adott médium egyedüli kiemelése. Mert rákeresve a neten kiderült, hogy a hazai média számos helyen, és formában, de lényegében hasonló tartalommal adott hírt az uborkaföld szélén állva. Amiért a Telex-et kiemelem az éppen a korrektsége. Amennyiben legalább valami forrást megadott a hírhez. Ami ugyan egy német nyelvű blogbejegyzés, de az is pont ennyivel több, mint ami sok más helyen található.

Ez azért érdemel külön szót, mert annak alapján nem egészen világos, hogy mit is tiltanak be valójában. Az orosz zenét, mint olyat, vagy az orosz előadók zenéjét. Mert a kettő azért nem ugyanaz. Bevallom töredelmesen: nem tudok ukránul. Ugyanakkor az internetes keresésekben azért megtalálható az ukrán kormányzati portál híradása ebben a kérdésben. Az előbbi okokból csak robot-fordításban olvastam. Ennek alapján azonban úgy tűnik, hogy inkább az utóbbiról lehet szó. Elsősorban az orosz művészeket, illetve az orosz nyelvű előadások nyilvános elhangzását szeretnék kitiltani. De még itt is megjelenni látszik az a vonulat, ami egy általános értelmezést is lehetővé tesz.

Holott, ha tényleg az orosz kultúra kerülne fel a palettára, az kínosan kezdene hasonlítani egy korábbi, nem kifejezetten Ukrajna által fémjelzett korszak ténykedésére. Amikor olykor a megbélyegzett kultúra hordozóinak likvidálásával gondolták megtisztani egyes országok, térségek kultúráját az idegen motívumoktól. De a történelmi áthallásoktól most tekintsünk is el. Ha ugyanis feltételezzük, hogy általánosan értelmezik majd a tiltást, akkor vajon előadható lenne-e, mondjuk a „Három narancs szerelmese” című meseopera. Tekintettel arra, hogy a zeneszerője, Szergej Szergejevics Prokofjev, az akkor az Orosz Birodalomhoz tartozó ukrajnai Szoncivkában született, de Moszkvában halt meg.

Egy olyan helyzetben, amikor pont azt emelik ki sokszor, hogy az orosz nemzetiségű, de ukrán állampolgárok együtt halnak a frontokon a többiekkel. Az ukrán vezetés elkezdené keresgélni a ló tulsó oldalát. Amin aztán gondosan, és áldozatokat nem kímélve, leesnek. Sajnos túl sok ártatlan áldozatokkal jár a háború akkor is, ha hülyeségekkel nem gerjesztenek extra hatalmi indulatokat. Szerintem.

31 hozzászólás

  • Nagy butaság az orosz sportolók, művészek, tudósok, stb ki-és eltiltása, egyáltalán ez a kitiltásos őrület. A kultúra a sport, akkor is érték, ha művelője piréz, vagy hottentotta. Szerintem.

  • Nem gondoltam, hogy John Lennon dala, a ‘Képeld el’, ma aktuálisabb, mint valaha. Pedig megjelenése évében, 1971-ben, dúl még a vietnámi háború, és Nixon előtte a Watergate-botrányának.

    Jól gondolom időszerűségét? Hallgasd és jelezz vissza:
    http://www.youtube.com/watch?v=VOgFZfRVaww

  • „a” kérdés ennél -mármint Prokofjevnél – már régen sokkal több és mélyebb!
    a BBC most készített egy interjút Szemjon Bicskov-val aki egy ragyogó orosz karmester jelenleg Csehországban vezényel, és mivel nyilatkozatot tett, {mert az állásának betöltéséhez erre € kötelezte} miszerint elítéli Putyin -t és a hazáját! Most távolmaradásáról döntött.

    Ugyanerről a München-i Filharmónikusok vezető karnagyát is megkérdezték még márciusban, Valerij Gergyev ről van szó, aki Pityer-i Nagyopera és szimfónia Világsztárja és ő lemondott a müncheni állásáról ugyanezen € intézkedés kapcsán.

    én a magam részéről hypocryzis nek és xenophobia-nak határozom meg € és Yuk Rajna lépéseit, amely alapján Yuk Rajna az orosz nyelv használatát is betiltotta és a teljes orosz irodalmat az, hogy mi orosz azt Yuk Rajna dönti el!
    Zelenszkiy tegnap a kilencedik ellenzéki pártot számolta fel, azaz az ottani parlamentben nincs ellenzék! Ez így egyszerűbb!
    mindez egy teljesen demokratikus intézkedés, mert a demokrácia főlegvárai egy árva szó kifogást nem emeltek ellene!

    Gyuri 10 szavaira emlékezve és a történelmi tényekre, miszerint a fasiszta Németországot és vazallusait messze megelőzve Yuk Rajna csinálta a holokausztot addig, amíg Sztálin ki nem végeztette a Yuk Rajnai Nemzeti E]yesület korifeusait.
    a SZU felszámolódása óta Yuk Rajna etnikus tisztogatást végez géppisztollyal amibe beleértik azokat a született ukránokat is akik baráti együttélésben akarnak létezni mint szomszédok és rokonok a Yuk Rajnában élő oroszokkal! ENNEK 14000+ HALOTT ÁLDOZATA VAN SZÁMONTARTVA 2022 FEB 24-IG ami azóta folyik arról még számszerű adatok nincsenek, de van fegyver és lőnek vele ha enyém nem lehet a tied se legyen alapon a végső kétségbeesés tombolása, együttélésről nincs szó sem, ezért béketárgyalások sincsenek
    mindez demokrácia mert € nyilatkozata szerint Yuk Rajna demokratikus ország

    és ezzel itt abba is hagyom…,
    maradok Charles Dutoit Martha Argerich Csajkovszkij b-moll zongora koncertje mellett sokadszor ami kanadai felvétel Montréal ból sok sok évvel ezelőttről akkor Argerichnek még nem voltak ősz hajszálai

  • Velheto volt hogy a cikk iroja Andrew volt.

    Persze Nikita is Ukran szuletesu volt, habar akkor az Orosz birodalom terulete volt, tehat nem Ukrajna.
    De ketsgtelenul, Nikita egy igazi hoskent lett a bolshevik tortenelemben.

    Ki mas merte volna Jossif-Vissarionovits-ot tomeg-gyilkosnak nevezni nyivanosan a szoviet birodalomban????

  • bendeguz
    2022 június 20
    3:41 du.
    grizi itt nem arról van szó, hogy USA-dban miért gyilkolják meg Lenon okat persze demokratikusan!!!
    hanem arról, van szó, hogy Prokofjev egy hatalmas XX. századi zeneszerző,

    aki inherens tehetsége okán bárkinek bármikor meg is mondhatott akármit(SIC),

    mint anno Leonardo da Vinci és Michelangelo Buonarotti mikor az éppen üzemelő Római Pápa a műhelyükben meglátogatta őket {ez manapság miért nem szokás? a római pápa is művelt ember volt még ha a Borgia család sarja is volt egyik másik}

    manapság széklábakat sem faragtatnának egy Michelangelo val mert az nem hoz elég profitot

    mondd? mit szedsz? nagyon erős lehet!

  • bendeguz
    2022 június 20
    3:41 du.

    grizi, szavak helyett? azoknak – mint te -akik semmit sem értenek és soha, próbáld meg!

  • warrior
    2022 június 20
    11:03 de.

    ezt lődd le!

    JSB és Händel mellett ezek isteni hatalmat képviselnek, Isten megszólal:
    rajta, usgyi, győzz le, és sejtelmesen mosolyog hozzá

  • bendeguz
    2022 június 20
    3:41 du.

    majd ha elnököd valaha?
    a 22. Pártkongreszuson, ahol Lenni vagy nem lenni volt az alaptétel a kongresszusi palotában Yelena Obraztzova egy félkilós arany kereszttel egy két kilós arany nyakláncon a világnak orosz zenét adott elő, majd Yevgenyiy Nyesztyerenko is és egyetértettek, és MEGSZAVAZTÁK
    azután jöttetek ti onnan… a többi történet Napóleon-t ne kérdezd róla!
    a lemezen nem Obraztzova hanem orosz nemzeti kincs Irina Archipova a kontralto

  • Bendegúz! Hruscsov idejében Ukrajna nem az „orosz birodalom” része volt, hanem a Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetségének tagállama, Ukrán Szocialista Tanácsköztársaság néven, tagállami parlamenttel (Oroszul: Ukrainszkaja Szovetszkaja Szocialiszticseszkaja Reszpublika)
    A „szovjet” magyarul tanács-ot jelent, de magyarul a tanácsköztársaság-ot egybe írjuk, oroszul meg külön:: szovjetszkaja respublika. A Szovjetunión belül a különböző tagköztársaságoknak határaik voltak, amiken külföldieknek csak útlevéllel, a szovjeteknek meg engedéllyel – própuszkkal – lehetett átlépni.
    Amúgy 1941 júniusában ez szerepel Ukrajna Függetlenségi Nyilatkozatában::
    „Ukrajna új állama, hatalma teljes szuverenitására alapozva, önként csatlakozik az új európai rend soraihoz, amelyet a német hadsereg feje és maguk a német nép alapít: Adolf Hitler , annak vezetője kezdte a küzdelem ezen új rend létrehozásáért. „

  • Rodeio

    Mondandód kiegészitése, vagy inkább a hátterlörülmények tárgyszerü ismertetése a közvetlen beavatkozást 1 hónappal megelözö dátummal

    https://bekialtas.blog.hu/2021/12/19/956_bekialtas_meg_csak_szarnyukkal_csattognak_a_haborus_hejak

  • Succubus Lilith

    warrior 2022 június 20 11:03 de.

    ” Nem gondoltam, hogy John Lennon dala, a ‘Képeld el’, ma aktuálisabb, mint valaha. ”

    Ebben igazad van. Lennon elvtars kommunistanak alcazott globalista csaszuskajabol ideznek nehany sort az en szereny forditasommal:

    Kepzled el az osszes ember a manak el
    (azaz ne foglalkozza jovovel, csak egy hulye tervez elore)

    Kepzeld el, hogy nincsenek vallasok se.
    (Muszaj egyeterteni, gondolkodni tilos, es ebben gatol a vallas is.)

    Kepzeld el, hogy nincs magantulajdon.
    („A Great Reset utan semmilyuk se lesz az embereknek es boldogok lesznek.” Idezet Schwab Miki bacsitol.)

    Kepzeld el az osszes ember osztozik az egesz vilagban.
    (Azon tul, hogy ellentmondas, mert ha nincs tulajdon, akkor nincs min osztozni, ez is arra utal, hogy nincsenek hatarok – legalabbis a globalista uraknak.

  • Succubus Lilith

    Rodeo11 2022 június 20 12:46 du.

    ” a BBC most készített egy interjút Szemjon Bicskov-val aki egy ragyogó orosz karmester jelenleg Csehországban vezényel, és mivel nyilatkozatot tett, {mert az állásának betöltéséhez erre € kötelezte} miszerint elítéli Putyin -t és a hazáját! Most távolmaradásáról döntött. ”

    Mikozben a demokracia es szabadsag bajnokai nem gyozik bojkottalni az orosz muveszeket es sportolokat, addig a demokracia elso folegvaraban, Angliaban olyan intezkedes latott napvilagot, hogy az illegalisokat Ruandaba telepitik. Nem vissza, mert egyetlen egy sem erkezett onnan, de ez nem gond. Az se baj ha majd ott mind ehenhal, vagy kegyeletbol lelovoldozik oket.
    Az ENSZ sem ulesezik emiatt, Brusszel sem lat jogallamisagi problemakat, minden OK.

    De az orosz muvesz es sportolo nagyon bunos!!!

  • warrior
    2022 június 20
    11:03 de.

    Ez jól jött a reggelbe 🙂
    Cserébe:

  • „Örömmel üdvözölöm az orosz tartalmak – dalok, orosz művészek előadásai és orosz könyvek terjesztésének – jogszabályi szintjének betiltását. …” – mondta Olekszandr Tkacsenko kulturális és információs politikai miniszter.
    https://www.kmu.gov.ua/news/mkip-verhovna-rada-progolosuvala-za-zaboronu-rosijskoyi-muziki-ta-knizhok

    Google-fordítós oldal
    https://www-kmu-gov-ua.translate.goog/news/mkip-verhovna-rada-progolosuvala-za-zaboronu-rosijskoyi-muziki-ta-knizhok?_x_tr_sl=uk&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc

  • Rodeo11
    2022 június 20
    12:46 du.

    Nekem gyerekként az egyik nagy élmény volt a Három narancs szerelmese az Erkel színházban (aminek az akusztikája szerintem jobb is, mint az Operaházé, de nem vagyok decibelógus szakember).

    De azért is jó példa, mert az Orosz birodalomban született ukránként. Pityerben tanult, szovjet művészként lett világhírű és Moszkvában halt meg.

    Amikor az ukrán miniszter üdvözli az orosz kultúra kirekesztését, akkor Prokofjev ukrán a születés jogán, vagy orosz az élete és halála okán?

    Függetlenül attól, hogy az, aki nemzetiségi alapon akar művészetet minősíteni az szerintem lábon hordta ki az agyhalált. Akkor is, ha ukrán miniszter.

  • Andrew_s
    2022 június 21
    2:14 de.

    tudd: Erkelnek borzalmas akusztikája volt, de lett neki elektroakusztikája
    a Zeneakadémia és az Opera világhírűen tökéletes fából készűlt zengő dobozok mintha hegedűhúrokat raknánk a nagybőgőre
    és ott nem látsz egy hatalmas belógó mikrofont a függöny mögött belógatva bizonyos kiszámított magasságba, az adja amit hallassz

    csak lemezfelvételekhez engedik le a szuperérzékeny mikrofon párt mind a két teremben és ugye Opera is és Zeneakadémia is rendelkezik kamara teremmel ami Erkelben nincs, viszont isteni tokaji bort mérnek kancsóból a földszinti büfében

  • talalom
    2022 június 20
    8:28 du.
    Amúgy 1941 júniusában ez szerepel Ukrajna Függetlenségi Nyilatkozatában::
    „Ukrajna új állama, hatalma teljes szuverenitására alapozva, önként csatlakozik az új európai rend soraihoz, amelyet a német hadsereg feje és maguk a német nép alapít: Adolf Hitler , annak vezetője kezdte a küzdelem ezen új rend létrehozásáért. “
    —————————————————————
    Van egy idejáró őrült,aki szerint”Izraelnek szent kötelessége lenne az ukránoknak VASKUPOLÁT adni,”az oroszok ellen.Másrészt a zelenskij féle szennycsatorna követelése szerint óriási engedmény,hogy Izrael adjon fél milliárd dollárt Ukrajnának,mert Izraelnek ez nem egy komoly összeg.Annak idején a Hunyadi téren így mondtuk:Már készülünk lejönni a falvédőről.

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2022 június 21
    4:06 du.

    Sőt és ezt a -magyarnál semmivel sem dicsőbb- rovott múltú, még mindig -igaz hogy 81 év után már kissé enyhébben- banderista bábállamot babusgatja agyon kamatos fegyversegélyekkel az állítólag nemlétező DS által idomított legeslegcivilizáltabb nyugati fősodor! (Szóval nekik is úgy elkél a gázálarc, mint Dániában a királyfiaknak! 😀 )

  • Rodeio

    Ajándékodat hallgatva, Bellini – Norma, atkattintva egy másik elödásban Pollione dalára, – Caio, o alemão aktuális (a vivo) videója ugrott fel az ajánlati sorban..
    Guerra, guerra …

    https://youtu.be/gokpxSVBngo

  • Gyuri

    egyáltalán nem véletlen az USA jelenlegi kormányának és ukrajnának a szoros együttmüködése

    https://neokohn.hu/2022/06/21/antiszemita-terkep-bostonban-zsidoellenes-brosurak-los-angelesben/

  • ez most egy darabig nem lesz!!!

  • Gabriel
    2022 június 22
    1:27 du.
    bevallom sokáig kerestem egy scenírozott előadást
    a véga mindenkéépen az amit Bellini zenében leírt!
    nekem itt van DVD-n Caballe 1973 -as CSODÁJA nem érdekes kik a többiek!!!
    https://www.youtube.com/watch?v=vRiXfYQmYoE
    Caballe Jon Vickers a kanadai grizzli medve akinek fél óráig felállva tapsoltak Bécsben Siegmund jáért Poliione
    árulóknak nem szoktak megóbocsátani
    ez mai napig a Sutherland felvételeit is beleértve a lehető legjobb… amit Callas szal találhatsz az nem”az” igazi Callas
    Norma>>> minden emberi tartás és gerincesség mintája

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2022 június 21
    4:06 du.

    https://neokohn.hu/2022/06/23/zelenszky-erzelmi-hurokat-pengetve-biralja-izraelt/

    Nooorrrmmmáálllisss???

  • Orsós Elemér
    2022 június 23
    1:48 du.
    Nooorrrmmmáálllisss???
    ———————————————————-
    Szerinteeeeeeeed???

  • Succbus Lilith

    Elemer,

    Z. szerint: „Amikor a kormányok szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, az nem üzletről szól. Ez az értékekről … szól. ”

    Ugy latszik az izraeli kormanynak nem tetszenek a naci „ertekek”, csak o meg nem fogta ezt fel. Persze vannak mas okai is annak, hogy Izrael vezetosege nem hulye az egyik fel melle allni.

    A Vaskupola rendszert meg amugy is a hajara kenhetne a Z., hasznalni nem nagyon tudna, bar ha szereti a csillogo dolgokat kifenyezhetne maganak naponta akar tobbszor is.

    De amugy nem hulye o, csak erzi a vesztet.

  • gyuri10
    2022 június 25
    6:25 de.

    szerepet játszik egy hólivudi filmen, nemsokára katharsys és te is tapsolni fox!

  • Gabriel
    2022 június 22
    1:27 du.
    kösz, megnéztem! megértettem… de tudomásom szerint a megtámadandó ennek 20+ éve tudatában van, jelenleg a kőkorszaki fegyvereivel gondozza a szituációt, de érdekes módon [a twíten] a yukik állandóan győznek, és még nem únják? közben megy a sikítófrász, hogy az mégsem lehet, hogy a szankcióink tele szart küblik és magunkra borogattyuk!

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2022 június 25
    6:25 de.

    Nekem jó a válasz! 😀 (Nem baj ha sok elérzékenyített sápítozik! 😀 )

  • talalom;

    Nikita Sergejewits a XIX szzadban szuletett, amikor szulofoldje a Czari orosz birodalom ingatlan tulajdona volt.

    Jonehany evtizeddel kasobb lett a Moszkvai diktatotorok birodalma, a CCCP.

    Am,i a Maga „tanacskoztarsasagat” illeti, javaslom olvassa Nikita Sergejewits Feb.24-25- 1956, XX Part Congresussan adot beszedenek szoveget.
    Talalja a weben!!!!
    Minden Szupreme Szoviet jelenlevoknek nyujtotta annak szoveget.

    Talan emlekezne Kirov es az 1934-es part congressus esetere es aldoxzataionak estere is.

    90%-ok Kirovra szvaztak, Stalin a Suzpreme Szoviet 90% meggyilkoltatta.
    Mivel titkos szvazas volt, nem tudva hogy ki szavazott Kirovra, ugy Stalin az osszesek 90% meggyilkotatta.

    Ami Magyarorszag esetet illeti,Rakosi (Rosencweig) betuirol-beture kovette Moszkva oarancsait.
    Annak eredmenye lett a magyar nemzet es kozgazdasaga.
    Az allamositas, a B-listazas, ami 350 ezer kepzett, gyakorlott magayr szakemebereket semmive tett.
    Hat honapos gyorstalapalo-kadereket kikrpzessel mernokoket, szakemeberket allitottak elo.
    Igazi csoda lett volna a nemzet sikere.

    Felevszazaddal azt talan Kadar (Csermnek Janos) talan belatta es kisse engedekes lett, ami az u.n. gulkyas-kommunismust hozta.

    De sajnos a magyarok maig sem kepesek donteni hogy mit ohajtananak, vagy mi modon elnenekde ketsegtelenul a tomegek elete sokkal jobb mint valah is volt.

    De miert ohajtnak ma is a leg-sikertelenebb es legkegyetlenebb allapotokat az itteni pufalykasok?????

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2022 június 27
    2:14 du.

    Kedves Bendeguz, elárulok Neked egy nagy titkot(úgy látszik én leszek itt a legnagyobb vicc előre leleplező! 😀 ) a legfelsőbbrendű proletár diktatúra hatalmi piramisában kurvára nem számított a származás, az IQ, csak az hogy ki tudja legnagyobb köpettel illetni a cár(király, császár), a nyugati és orosz bojárok(burzsujok) és a pátriárkák(bíborosok) orcáját vagy képmását, nomeg a népnek Kánaánt hazudni, ezt a szisztémát persze az összes tartományi megbízott túllihegve átvette a feje nyakon tartása érdekében! 😀
    Node ezek a korszerűtlen, átkos idők szerencsére elmúltak, most más szempontok alapján, más érdekcsoportoknak kell feltétlen lojalitást(köpetet és nyelv amplitudót) igazolni! 😀

    (Mellesleg Csermanek János nem magától lett „engedékes” kisérleti nyúl, hanem mert vele próbálták ki azokat a nyugati szisztémákra hasonlító, un. reform engedményeket, amik mocskosul balul sültek el! 😀 )

  • Rodeio11,
    egy előbbi,bezárult oldal latin javítása helyett,elnézést a helyesírási hibámért,de én olaszul írtam a Gábrieltől étkező szuper intaligás pincejáróknak,hogy: Buon Appetito.