Egy szakma hazatalált
Apró, mondhatni eldugott kis helyiség Budapesten, az Akácfa utcában. Ha valaki nem tudja, mit keres, úgy sétálhat el az 59-es szám előtt, hogy észre sem veszi: az ajtó mögött egy kiállítás van, benne kincsek rejtőznek. Bizonyára azt is csak nagyon kevesek tudják, hogy az Ötvös Mesterségtörténeti Gyűjtemény mintegy tizenöt évnyi harc után kapott végre helyet az Erzsébetvárosban.
A fémmegmunkálás legrégebbi emlékei az i.e. negyedik évezredből maradtak fenn, a Nílus, Tigris, Eufrátesz folyók környékén élő népek kultúrájából. Az érceikből könnyen kinyerhető fémeket, aranyat, rezet dolgozták fel 
különféle ékszerek, kultikus tárgyak, szobrok készítésére, mert mindkét fémre jellemző a nyújthatóság, a kalapálással történő könnyű megmunkálhatóság. Az időszámításunk előtti harmadik évezredben, a Földközi-tenger partvidékén, Kis-Ázsiában, Kréta szigetén már fejlett ötvösmesterségről beszélhetünk. Csaknem valamennyi technikát ismerték és alkalmazták; az olvasztást, öntést, finomítást, ötvözést, kalapálást. A második évezred végétől pedig az antik, görög, etruszk, római ötvösmesterek fennmaradt művei között számos művészi kivitelű, filigrán drótmunkát, zománcos tárgyat is találunk. 
A kiállítás, a tulajdonosa és gondozója Zoltán Tamás ötvös, iparművész páratlan gyűjteményét mutatja be, a legrégebbi darabjaival még a reneszánsz mesterek dolgoztak. A kiállított dokumentumok között igazi ritkaságokat is találunk, de látható olyan irat is, melynek tanúsága szerint – alig pár évtizeddel ezelőtt – még azért nem engedélyezték az ötvösöknek, hogy hozott aranyból dolgozzanak, mert az a bűnözést, a lopott ékszerek eltűntetését segítené! A kis múzeum helyszíne nem véletlen – mondta el a tulajdonos. Számtalan más, kedvező ajánlat ellenére, hosszú éveken át makacsul ragaszkodott hozzá, hogy az Erzsébetvárosban legyen, mert a gyűjtemény nemcsak mesterségtörténeti, hanem helytörténeti jelentőségű is. Már 1812-ben dolgozott a Király utca 11-ben egy ötvösmester, Prandtner János. Munkái több világkiállításon nyertek díjat. 
Példája nyomán sorra települtek le a környéken az arany-, az ezüstművesek, a lánckészítők, evőeszköz készítők, ékszerészek. A kerületben működött a nemesfém és drágakő központ, volt olyan év, amikor csak a belső Erzsébetvárosban 400 nemesfémes dolgozott. Sorsukat – származásuk okán – később a II. Világháború, a kevés túlélőét pedig az államosítás pecsételte meg. Az ötvenes években még karikagyűrűt is csak igazolás ellenében, kiutalásra lehetett vásárolni. Az erős megkötöttségek az 1980-as évek vége óta lazultak és ma már ismét sokan dolgoznak ezen a pályán. A mesterséget több iskolában is oktatják, tehát utánpótlás is van. Akár még számukra is érdekes lehet ez a kiállítás, ami a kezdetektől, a fémöntéstől, egészen a legkorszerűbb eljárásokig igyekszik mindenbe betekintést adni. 
Nem feltétlenül ragaszkodtak a szakma történéseinek időrendi sorrendben való bemutatásához. Az öntvények elkészítéshez használatos homokformázás eszközeinek közelében a most is működőképes, lábpedálos polírozógép áll, aki jegygyűrűt visel, talán még ki is próbálhatja. De legalább olyan érdekes része a kiállításnak a vitrinekben sorakozó rengeteg régi szerszám. A szerszámok valójában a kollektív emberi kreativitás termékei, ahol a hangsúly a kollektív szón van. Az összeadott tudásoknak valami fajta eszenciája nyilvánul meg bennük. Ugyanakkor konzervatív, hagyományteremtő is egyben, hiszen a dolog természete szerint, az összeadott gondolatok és értékek a hagyomány felé mozdulnak el. Ráadásul egy ilyen ősi szakmában, mint amilyen a fémművesség, az ötvösség, évezredeken át alakult, csiszolódott, finomodott, tökéletesedett az eszközök formája.
Az ötvösszakma, ötvösművészet művelői a szerszámaikat rendszerint maguk készítették. A kiállítás egyik szobájának bejárata fölött „A kincskészítők műhelye” felirat olvasható. Aki ott körbesétál, kézi szerszámok, kisebb nagyobb gépek egész garmadájával, mellettük roppant hasznos, de közben igen egyszerű megoldásokkal is találkozhat. A precíz, aprólékos kézi munkához jó látási viszonyokra, megfelelő megvilágításra is szükség volt. Ám ez – főleg a villanyvilágítás kora előtt – nem mindenkor állt rendelkezésre. Az ötvösmester asztalán álló – akár pálinkásüvegnek is nézhető – üveggömb pont ebben segített. Megtöltötték tiszta vízzel. Amíg volt napfény, annak az útjába tették, ha nem volt, akkor mögé állítottak egy petróleumlámpát. Annak a fényét gyűjtötte össze és úgy világította meg a munkadarabot. 
Noha az ötvösszakma legnagyobb szerszámgyűjteménye ezen a kiállításon látható, nincs hiány más, érdekes darabokban sem. Az ötvösművészet egyik ága az ékszerkészítés. Ám az ékszerek túlnyomó többsége valamilyen nemesfémbe foglalt – egy vagy több – drágakő. Azokat is behatóan ismerni kell. Találunk az egyik vitrinben olyan dobozt, melyben drágakövek egész kollekciója sorakozik, valószínűleg azért, hogy a vevő választani tudjon. Sok esetben a nemesfém tárgyakba préssel beleütötték a tulajdonos – egybefonódó betűkből – művészi módon megalkotott monogramját. Egy ilyen működőképes présgép is áll az egyik teremben, alatta pedig egy egész monogramkészlet. Komolyabb mesternek, mindegyiknek volt ilyen, ahol az ABC összes betűjének összes kombinációja – tehát kezdve az AB, AC párokkal, de ugyanígy a BA, CA párok is – végig valamennyi megtalálható. Egyetlen betűpár elkészítése több hónapot vett igénybe. A látogatók csak ezen egyetlen tény kapcsán is elgondolkodhatnak, milyen is lehetett a régi, valódi kézműves ötvösök élete.
Author: Révay András
Dr. Révay András: (Budapest, 1944. febr. 28.) A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Rektori Hivatalának oktatási vezetője (1979-99.), tíz évig a Magyar Fulbright Egyesület alelnöke, kommunikációs és környezetvédelmi szakember. Mindezekkel párhuzamosan, 1972-től újságíró. Érdeklődési területe: egészségügy, utazás, gasztronómia, borászat, kultúra. Ma már nyugdíjas.
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
4:38 du.
Ez nem cikk!Ez egy nagyszerű,értékes tanulmány.Minden mondata élvezetes.Köszönöm.
1:07 du.
Egy brazil ötvös-mühely ma is igen hasonlít a fenti képre
Hiába na, a kézmüvesség!
2:45 du.
Nem csak az osi-nemes-fem-muvesek erdemelnek emlitest, de a letezo adatok alapjan bizonyitva hogy a Balkanon, a mai Bolgariaban kb. 4,500 evvel ,ezelott A VASERC OLVASZTasaval kovacsolhato fem-muveles letezett.
Persze az Egiptomi pharoak es Salamon lovas-harc-kocsijaik sem arannyhal voltak osszetartva.
S a fegyverek eloallitasara reg alkalmazva a vaserc.
1:59 de.
tudjátok-e, ők, már a kituggyamikortól alkotnak! megteremteni az adott művelethez egyetlen szüxéges szerszámot és megalkotni a művet… ennél nagyobb teremtés minek? ez is „az” ember, melynél nincs semmi csodálatosabb és zokogva látom manapság, hogy mekkora igazságot hordoz ez a néhány szó!
de nélkülük nincs élet! nélkülük nem lennénk emberek {emberek maradtunk e?}
és milyen csodálatos… lesem a képeken (nem tudok most odamenni légitársaságok sztrájkolnak) a szerszámokat és beindítja fantáziámat, amikor anno kovácsolást tanított a mester annak minden hozzávalójával élőben!!! mert hogy a bánatba’ lehet valaki mérnök bemagolva a vas szén állapot ábra vonalait és értékeit ha nem tudja, mikor hová kell odaütni és milyen kalapáccsal milyen üllőn, és milyen vörös legyen a munkadarab ahhoz hogy… és akkor ezüstről, aranyról meg a millió féle bronzról, rézről nem is szóltunk
csak nézzük a szétlapúlt ősi Agamemnon álarcot és cizellálunk tovább
tudomány isteni magasságokban saruban és bőrkötényben mint Beethoven Rocco mester, vagy Wagner a Nürnbergi Mesterdalnokok Hans Sachs -a és a család meg Nürnberg ez az a Wagner amelyre van egy közönség ők betűről betűre tudják a szöveget és minden hangot is, de mennek mert ez EGY NAGYMISE AZ EMBERRŐL AZ ÖTVÖSÖKRŐL és a mesterekről és újra és újra mert ezt nem lehet megúnni a parsifal mellett ez Wagner másik miséje,
mise az emberről!
6:25 de.
Bocsánat, de a monogramot – ha azt pecsétgyűrűre készítették – vagy készítik ma is – az a vésnök szakág szinte művészi kivitelezése során került annak lapjára,mely előrajzolás után finom pici kézbeeső acél (forgácsoló) véső szerszám segítségével véste a felületbe. Amennyiben viszont a monogramot „dombormű” formában úgymond rátett formában rendelték meg, akkor a vésnök egy arany (v.ezüst) lemezre véste rá a szintén mintakönyvből kiválasztott stílusú névjelzést, amit az aranyműves hajszál-lombfűrésszel kivágva, illetve ráforrasztva vitt fel a gyűrű lapjára és dolgozott ki és tett végleges, egyben díszítő elemmé.
Tudniillik a T.Cikkíró, amikor >a tulajdonos< monogramjáról beszél, félreérthető, hogy a megrendelt ékszer tulajdonosáról, avagy a cégtulajdonosról szól e, mert az nyilvánvalóan óriási különbség, hogy az ékszert (v.a tárgyat) díszítő névbetűkről van szó, vagy pedig a kötelező tartozékként belülre bele ütött ún.névjelről,melyet korábban – a céhes időkben – maga a mester, később pedig, annak létrejötte után, a fémjelzést végző állami hivatal ütött bele. A névjeleknek nemcsak a betűi de keretük is szigorúan meghatározott formájúak volt melyek rajzát a Hivatal egy hatalmas, regiszteres könyvben tartott nyilván.
A céhes időkben a városi céh jelét a céh-vagy fémjelzőmester, míg a mesterjelet valóban maga a mester ütötte bele az általa készített nemesfém tárgyba egy maga készített apró, milliméter nagyságrendű acél monogrambeütővel míg a céhek megszűnte 1867. után már a mesterjel beütő szerszámot is a hivatal készítette, készíti el ma is és őrzi és tartja nyilván a "jegyhamisítás" elkerülése végett is…
A fémjel és a név- illetve mesterjel közötti különbség, hogy az előbbi a hivatalos ötvözési előírások betartását szavatolta, szavatolja, míg a névjel a gyártó felelősségvállalását deklarálja.
Ezt az egész rendszert a világon először Bizánc vezette be…
2:54 de.
Révay úr és
JichakPerlm.
Az ókorban és a középkori céhes időkben aranyékszerekbe a legritkább esetben „ütötték bele” a nemesfém-és név, azaz mesterjelzéseket, az ún. „próbát”…
Ezek a jelzésrendszerek – korabeli törvények – nemcsak a vásárlónak, a kereskedőnek nyújtottak garanciát a kincs nemesfém tartalmára vonatkozóan, de az utókor kutatója számára évszázadok múltán is megfelelő támpontot adnak a mű eredetét, sőt az ötvösmester kivoltát illetően is…
Magyarországon történetesen csak a XIX.sz. elejétől kezdték jelzéssel ellátni. E „hiányt” nagy valószínűséggel a kisméretű acélbeütők fejének szükség szerinti miniatűr mivolta okozhatta, ahová az apró monogramok, vagy figurális szimbólumok vésésének lehetőségét a finom acélgyártás és a műszer-készítés ebből következő manuális készség fejlődése tette csupán lehetővé.
Ezekbe nagyítólencse alatt, ugyancsak finomacél vésőkkel történt mélyített vésést, amely negatív véset a beütéskor domború betűt, számot, vagy figurát eredményezett, mint a pénzverésnél…
Természetesen e szerszámok prés-felületén az ezüst tárgyakra azok nagy méretének köszönhetően már sokszáz, vagy ezer éve bevált – pénzverési gyakorlatot követő – az aranyhoz használtaknál jóval nagyobb beütő „töveket” készítettek és használtak maguk a mesterek és a céhek is.
Modern időkben általában állami hivatalok látják el a hitelesítés munkáját, de vannak államok, ahol csak a gyártő köteles a regisztrált felelősségvállaló jelét használni, de már állami fémjel nélkül.
Megjegyzendő, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia – közös pénzügyi rendszer – fémjelzési törvénye és gyakorlata, a legszebb jelekkel és a leglogikusabb monogram nyilvántartással rendelkező, precíz hitelesítő rendszerként működött és hagyott az utókorra egészen a magyar állam önállósodásáig, 1920-ig, illetve az azt követő alkalmazkodó, új törvényi átalakulásig.
6:46 de.
K.Cikk:
„Karikagyűrűt utalványra az ötvenes években.”
Ez a kiutalásos karikagyűrű-rendszer már 1941-ben a Horthy korszakban és rendszerben is létezett, amikor az állam korlátozta a nemesmémek mennyiségének egyéni tulajdonlását sőt:
Az ún. Zsidó Törvények egyesek számára már eleve tiltották ezek birtoklását. A törvény hatálya alá eső, megvetett hitű és (a törvény szerint szerint fajú) állampolgárok kötelesek voltak nemcsak bevallani a tulajdonukban lévő arany és ezüst tárgyakat stb,de kötelesek voltak „letétbe helyezni” azokat „körzetileg” legközelebb eső „illetékes banknál”, mely pedig ezeket a Nemzethy Bankba beszállítani volt köteles.
A Holokausztból ezzel a módszerrel a hátrahagyott letétekből pengőmilliárdokban számítva is, szép kis summa gyűlött össze országunk díszes trezorjában, ott a budapesti „Szabadság” terén,mígnem az amerikai Aranyvonaton utaztak tovább a kituggya végtelenbe – mert ugyebár az arany örök, legföljebb tulaja válogattya…
3:43 du.
VOGELEIN es T.H.U. hozzaszollasai igen jo felvilagosito hozzaszollasok.
Az u.n.”aranyvonat” esete reg tisztazva volt.
Az magyar-allam aranyfedezetet a nemzetkozi eloirasok alapjan magyarorszagra tovabbitva az MNB tulajdonava valt.
A magantulajdonokat, amit nem tudtak meghatarozni tulajdonossaikat, az eloirt nemezetkozitorvenyek alapjan elarvereztek, s annak jovedelmeit a haboru-utanni segitoszervek javara nyujtva lett.
Kattintsd „Az arny-vonat”-ot.
2:04 de.
Gustav Mahler II. szimfónia? FELTÁMADÁS
ÉS ELŐAGGYÁK
https://www.youtube.com/watch?v=GyiEr2ir_UY
volt hozzá rablómese is
6:13 de.
˙
T. Bendegúz!
22.6.27. 3:43
Csak az „elárverezés”, az nem igaz belőle :-(.
Tudniillik az Ön szerint „meghatározhatatlan tulajdonosokat”
>l e j á r t . l e t é t< címén árverés nélkül adták el.
Ezek a "letétek" a valójukban pedig a zsidótörvény(ek) alapján kötelezően leadott – tehát az áldozatoktól elkobzott(!) – aranyak, ezüstök, drágakövek stb-k voltak.
Fontos tisztázni, hogy ezek nem voltak meghatározhatatlan tulajdonú banki letétek. Először is a vidéki bankok annak rendje és módja szerint részletes elismervényt adtak a beadóknak ezekről az úgynevezett "letétekről", majd tudva, hogy a tulajdonosok többé . m á r . ú g y s e . jönnek értük, az MNB utasítására felszállították Budapestre. Ott pedig azokat a névvel és lakcímmel is megjelölt átvételi bizonylattal együtt tételesen darabszámra és súlyra vették át, illetve vastag iktatókönyvekben darabonként névvel és címmel is ellátva, megszámozva tartották nyilván a tételek mozgatását, stb…
Egy jó ismerősöm egy ilyen Szegedi bankfiók átvételi elismervényével szakértői véleményt is mellékelve bírósági keresetet indított az ékszereiért, akkor 2-milliós érték kártérítéséért… A törvlnyszék puszta formai okokra hivatkozva a keresetét elutasította, majd pedig az idős felperes – alperes a magyar állam – halála miatt az ügy is megszűnt ügynek lenni…
Egy másik barátom a nagyapja arany pecsétgyűrűjéért jelentkezett egyenesen a Nemzet Bankjánál, melyről az említett nyilvántartó könyvek tanúsága szerint kiderült, hogy "lejárt letét: "é r t é k e s í t v e" …
6:37 de.
˙
Rodeo11
.28.2:04
&Bendeg.
Apropó: Gustav Mahler; Néhány éve a Mahler-unoka – New-yorki ügyvéd – nyerte meg azt a pert, amelyet egy 80-90-éves, amerikai Klimt örökös indítottak az osztrák állam, mint alperes ellen, 5 db Klimt-festmény visszaperelése végett, és meg is nyerte. Ti. anno a hitleri Ausztria kobozta el tőlük ezeket a műveket.
Az időhúzó és áldozatot játszó, ezt hazudozó österreicherek végül is kénytelenek voltak az állandó kiállítás faláról leakasztani a festményeket és visszaadni jogos örökösének, aki New Yorkban bocsátotta azokat árverésre ahol óriási licittel több-millió dollárt értek el…
2:54 du.
˙
Kedves Olvtársak!
Cikkírónk 2020.augusztus 20-án kelt az „Elkészült az Aranyvonat” című túlbuzgó cikkére adott 107 kommentünk sok jelen kérdésre adja meg a helyes választ:
https://kanadaihirlap.com/2020/08/20/elkeszült-az-aranyvonat/
Érdemes és tanulságos újra végig-böngészni.
6:24 de.
BENDEGÚZ79
06.23. 2:45
Az arany szín (tiszta) állapotban fordul elő a természetben, ennek megfelelően az emberiség ezt a fémet „könnyebben” volt képes előeállítani és először megmunkálni.
Minden más fém vegyület(ek) formájában alkot ércet, ami megnehezíti a fémek érceiből történő feltárását, illetve a megmunkálását.
Igaza van, hogy a vas megmunkálását már 4500 évvel ez előtt igen nagy emberi szellemi és történelmi jelentőségű teljesítményként kell számon-tartani.
A nyersanyag és fémmegmunkálásnak a jelentősége és fontossága elsősorban a termelőeszközökben mérendő hasznosságuk.