Articles by: Fényes István
Hatvanöt éves vagyok. Voltam hivatásos katona, dolgoztam biztosítótársaságnál, vezettem gazdálkodó szervezetet, voltak vállalkozásaim, kereskedtem, kábeltelevíziót üzemeltettem, volt az egészségügyhöz köthető vállalkozásom is, most átmenetileg nyugdíjaztam magam, de már nehezen bírom...Jogot végeztem, van tanári végzettségem, és hát katona sem lehettem főiskola nélkül. Láttam ezt-azt, megtapasztaltam az emberi tisztességet és aljasságot egyaránt. 1999-től jelen vagyok az interneten, évekig az Index polidilin próbáltam érvelni vélt igazam mellett, aztán elkezdtem blogot írni, www.pupublogja.hu -n Minden, ami politika és közélet, érdekel, és majdnem mindenről van véleményem is, - ezt szoktam megírni és megosztani azokkal, akiket érdekel…

Incitatus új világrendje

2014 szeptember 24 11:25 de.9 hozzászólás
Incitatus új világrendje

Szilárdan hiszem, hogy egy vezetőt leginkább az minősít, hogy milyen beosztottakkal meri magát körülvenni. Meg kell mondjam, rendszerek, vezetők, Vezérek, pártok jöhetnek-mehetnek, de az emberi természet nem sokat változik, a szocialista nagyüzem vezérigazgatója után ugyanúgy cipelték a táskáját, mint Rapcsák képviselő után – nyugodjék békében. Neki legendásan nagy segge volt, két padot kellett számára biztosítani a Parlamentben, gondolom Hódmezővásárhelyen is. Nem lehetett könnyű egy akkora segget találni, mely pótolhatta volna, de Orbán számára nincs lehetetlen, csak tehetetlen, így került képbe  Lázár, a Nemzet Parvenüje. Amikor megvezéresedett Szeretett Vezetőnk, akkor ő is érezte, hogy a táskacipelés snassz dolog, legfeljebb hátizsákkal illik […]

Read more ›

Buherál a suttyó

2014 szeptember 20 8:04 de.13 hozzászólás
Buherál a suttyó

Mint a nol.hu írja, Budapest megpróbáltatásainak nincs vége a választással, a kis hatalomtechnikus tovább szeretné folytatni Budapest szétverését. Mint a nol.hu írja, „Orbán Viktor évtizedekre stabilizálni akarja a főváros működését Budapest közigazgatási rendszerének átrajzolásával. A Budapest-törvényjavaslatot az október 12-i önkormányzati választások után, de még az idén minden bizonnyal a parlament elé terjesztik.” A Belügyminisztérium 2011 nyarán három előterjesztést készített. Az első számú – és állítólag a kormányfő rokonszenvét elnyerő – javaslat az volt, hogy szűnjön meg a kerületek önállósága, választott polgármesterek helyett kinevezett „helytartók”- hivatalnokok vezessék, a saját képviselő-testület pedig menjen világgá. Hát a fene tudja, nem egy vadonatúj modell, […]

Read more ›

Cavintont a magyarnak!

2014 szeptember 18 10:39 de.13 hozzászólás
Cavintont a magyarnak!

A magyar politikai élet a rossz memóriára épül. Csinálhatsz ebben az országban bármit, ha megfelelően hosszan el tudod húzni az eljárást, akkor a kutya se hederít rád többet, az ügyed alszik, mint a tej, már ha azt a tejet nem valamelyik üzletláncban veszed, mert ha elköveted ezt a hibát, akkor a tejedet benevezheted bátran a „Világ legéberebbje” vetélkedőre. A jog maga is elismeri az idő erodáló hatását egy eljárásra, más a megítélése egy ezelőtt tíz évvel elkövetett bűncselekménynek, meg más, ha tegnapelőtt követted el. Ha tegnapelőtt követted el, akkor azért arra oda kell figyelni, hogy nehogy ítélet szülessen, aztán menet […]

Read more ›

Nepotizmus. Szervilizmus.

2014 szeptember 17 11:03 de.6 hozzászólás
Nepotizmus. Szervilizmus.

Tehetséges család. Mert, hogy a miniszterelnök lánya pályázatot nyer, az majdhogynem természetes, – azzal a génkészlettel nem kunszt! Az a génkészlet eleve magasabb pozíciókra predesztinálja tulajdonosát, és percig se legyen kétségünk, ezt nem is ússzuk meg. Ami a csodálatos, hogy nem csak a vér szerinti leszármazottak részesülnek az áldásból, hanem a rokonságra is kisugárzik a Vezér karizmája, bizonyítva természetfeletti képességeit. Itt van mindjárt ez a Vitézy gyerek, aki gyermekkorában négykézláb mászott az asztal körül, a kanyarokban csilingelt és hibátlanul bemondta a hatos villamos megállóhelyeit – teljesítménye nagyságát az sem csökkentette, hogy a Széll Kálmán teret Moszkva térnek hívta. Rokonság ide, […]

Read more ›

Fújjunk lufit

2014 szeptember 14 12:43 de.2 hozzászólás
Fújjunk lufit

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a bank 100 százalékos tulajdonában lévő MFB Földgázkereskedő Zrt. megalapításával olyan állami érdekeltségű földgázkereskedőt hozott létre, amely további kereskedelmi földgázkészletek megvásárlásához nyújt finanszírozási hátteret. Ezzel a lépéssel az alapítók szerint Magyarország tovább tudja növelni a rendelkezésére álló földgázkészleteket. Ez a hivatalos indoklása a legújabb mutyigyanús akciónak. Az új céget százmillió forintos alaptőkével hozták létre, ami ebben az üzletágban hozzávetőleg a nullával egyenlő, és minden lírai duma ellenére ez csak arra jó, hogy valakiknek a zsebébe beletolják a fent említett összeg többszörösét finanszírozási nehézségeik átmeneti enyhítésére. Azt el kell ismerni, hogy Orbán és gazdasági holdudvara nem […]

Read more ›

Díszdoktorok egymás közt

2014 szeptember 12 6:18 de.7 hozzászólás
Díszdoktorok egymás közt

Itt járt Barroso, és jó diplomatához méltó módon jópofizott egyet a Mi Boldogságunkkal, majd felkereste a halálraítélt Corvinus Egyetemet, a vörös métely fészkét, ahol díszdoktorrá avatták. Ideje volt, hiszen akinek szeme van a látáshoz, az már akkor látta, mikor a repülőgépből kiszállt, hogy kínosan érzi magát, feszeng, mint akinek a gyík felszaladt a lábszárán a nadrágja alatt. Kevesen tudtuk, hogy ez a vendéglátójával szemben érzett kisebbségi érzésből adódik, mégiscsak zsenánt, hogy egy valódi díszdoktor fogadja, neki meg eddig csak az jutott, ami a hetedik gyereknek. De ennek hamar vége lett, hiszen az Egyetem megajándékozta vágyai tárgyával, a díszdoktori oklevéllel. Neki […]

Read more ›

Az ellenállás napja

2014 szeptember 10 10:10 de.2 hozzászólás
Az ellenállás napja

A tegnapi tüntetésről szerettem volna írni. Minden tiszteletem és megbecsülésem azoké, akik részt vettek rajta, de meggondoltam magam. Talán majd az önkormányzati választás után jöhet el annak az ideje, hogy beszélgessünk azokról a dolgokról, melyek oda vezettek, hogy egy kétmilliós városból kétezer embert lehetett odavinni egy demokrata rendezvényre. Mindenesetre nem lehet mindent Orbánra fogni, vagy pedig be kell bizonyítani, hogy azok közül az emberek közül, akik az ellenzéket vezetik, kik Orbán emberei. Nem, nem újabb összeesküvés-elméletekre van szükség, hanem konkrét tényekre, tényeken alapuló elemzésekre – kíváncsi vagyok, hogy lesz-e a demokratikus oldalnak ereje az önmagával való szembenézésre, vagy maszatol tovább. […]

Read more ›

Vérpadra velük!

2014 szeptember 9 3:23 du.23 hozzászólás
Vérpadra velük!

Orbán állítólag azt mondta Kötcsén az önkormányzati választásról, hogy úgy kell nyerni, hogy a balliberálisok esélye arra, hogy visszatérjenek a hatalomba, a nullával legyen egyenlő. Nem hiszem, hogy ez a kijelentés bárkit is meglepetésként ért volna, a meglepő az lenne, ha másként foglalna állást. A politika számára nem programokat és a programok közötti választás lehetőségét jelenti, számára a politika élet-halál harc, melyben az ellenfél megsemmisítendő ellenség, ő pedig nem a köz szolgáinak vezetője, hanem Bórembukk, a nagy hadvezér. aki kivont karddal vezeti győzelemre csapatait. Amit Kötcsén mondott, az a diktatúra alapvetése, hiszen ha az ellenzéket megsemmisíti, akkor már csak ő […]

Read more ›

A kritika kívánatos időpontja

2014 szeptember 4 11:16 de.17 hozzászólás
A kritika kívánatos időpontja

Igen nehéz eldönteni, hogy valakinek a dolgaival kapcsolatban mikor kívánatos elmondani a véleményünket. Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy így, egy hónappal a választások előtt ismét beindult egy Gyurcsányt támadó hullám, különféle helyeken leginkább a Népszabadságban megjelent cikkéért támadják, pedig hát abban a cikkben csak azt írta le, amit valamennyi demokrata a bőrén érez, nevezetesen, hogy egy egységes demokrata tömb több sikerrel venné fel a harcot Orbán maffiájával, mint a jelenlegi pártstruktúra keretei között. A véleményformálók között ott van a gyorsreagálású Szigetvári Viktor éppúgy, mint a szocialisták elnyűhetetlen Szekerese, – egyikük még el sem tudta olvasni talán a cikket, máris […]

Read more ›

A Fidesz Rajk elvtársai

2014 augusztus 25 11:01 de.7 hozzászólás
Rajk László

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretett Viktor! Mélyen elítélem Rajk elvtársat, aki leleplezése előtt bomlasztó magatartásával gátolta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, korrupciós ügyeivel aláásta a fülkeforradalom tisztaságát, a multik előtti meghunyászkodásával letette a fegyvert a tiszteletlen brüsszeli bürokratákkal szembeni szabadságharcban, és alattomosan veszélyeztette a rezsicsökkentés elért vívmányait! Ezért követelem ennek az alávaló Rajk elvtársnak a mielőbbi és példás megbüntetését! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretett Viktor! Most bizonyára csodálkozol, mert Te nem ismersz semmilyen Rajk elvtárstat. Ne csodálkozz kérlek, mert lesz Rajk elvtárs. Szokott ugyanis lenni. Rajk elvtárs eljöveteléhez három dolog kell: egy korlátlan politikai hatalmat gyakorló párt, amely ugyebár megvan. Aztán a politikai […]

Read more ›

Nemzeti érzületű ember

2014 augusztus 13 4:00 de.1 comment
Nemzeti érzületű ember

2011 decemberében írtam ezt róla. Már akkor is szerettem… Azt mondta a Viktor, hogy „amennyiben a kormány gazdaságpolitikai elveit az IMF hitel feltételeiként fel kell adni, akkor ránk, nemzeti érzületű emberekre semmi szükség nem lesz.”  Telitalálat. Azért érti ez a Viktor a világot, mindössze abban téved, hogy a hozzá hasonló nemzeti érzelmű emberek szükségességét feltételhez köti, holott bátran kijelenthetjük, hogy rájuk akkor sincs szüksége az országnak, ha majd a történelem úgy emlékezik meg Matolcsyról, mint korunk közgazdasági géniuszáról, aki speciális adottságainál fogva kétszer annyi dolgon tudta rajta tartani vigyázó szemeit, mint mások. Azt is mondta szegényke nagy zavarodottságában, hogy „Nekünk […]

Read more ›

Magyar alkony

2014 augusztus 10 4:11 de.68 hozzászólás
Magyar alkony

A demokrácia legfőbb hiányossága az, hogy azok, akikre rá lett bízva a hatalom gyakorlása, többnyire nem mernek élni vele, rettegve attól, hogy szép, elvont szabadság-eszményeik esetleg sérülhetnek. Ennek következtében aztán a szélsőségesek elpofátlanodnak, fel-alá masíroznak, ott marconáznak a településeken, ijesztgetve a zsidókat és a cigányokat, valamint a nálunk tanuló, vagy éppen csak erre járó színes bőrű népességet, bizonyítva, hogy az emberi agy fejlődése roppant lassú és nehézkes folyamat. Bizonyára van ebben jelentősége a földrajzi fekvésnek is, mert mintha a Lajtától nyugatra az emberi agy fejlődése némileg gyorsabb lenne, mindenesetre arrafelé képesek mai életük megkönnyítésére használni a múltat, míg mifelénk inkább csak hamisítani […]

Read more ›

Szabadságkérelem.

2014 augusztus 7 7:47 de.44 hozzászólás
Szabadságkérelem.

Nyirkos minden, állandóan esik az eső, rosszkedv, dögunalom, már köpni sincs kedve a tevének.Pedig oka éppen lenne rá, csak már nincs kedve hozzá. Mi jöhet még? Várunk, közben elszórakoztatjuk magunkat. Elröhigcsélünk azon, hogy Balog miniszter egy laza mozdulattal leteszi az RTL KLUB mikrofonját a földre, holott valakinek már egyszer úgy kellene pofán vernie az ilyen gőgös, sunyi és beképzelt alakot, hogy a takony menetet vágjon a nyakán. A mozdulattal, mellyel a választópolgárokat tájékoztatni kívánó televízió-csatorna mikrofonját eltette az útból, pármillió magyart fosztott meg a hiteles tájékozódás jogától, ami azt is jelenti, hogy ehhez neki nem volt és nem is lesz […]

Read more ›

Forradalmárok és igavonók.

2014 augusztus 5 7:46 de.17 hozzászólás
Forradalmárok és igavonók.

Forradalmárnak lenni – maga a csoda. Láng, lobogás, intuíció, hevület, mennydörgés és villámcsapás, kardvillanás és hősi halál, egyik kezünkben lángpallosunk, másikban szerelmünk pihegő kebele ötszáz köbcenti szilikonnal turbózva, belegondolni is jajdefincsi! Ellenben a hétköznapok szorgos robotosának lenni szürkeség, spleen, undor és unalom, rabság és kényszermunka, monotónia és beletörődés, szenvedés felsőfokon – jujjdeszörnyű. És mégis valahogy úgy van ez, hogy a forradalmár általában éhendöglik, ha nincsenek mögötte a hétköznapok szürke robotosai, az aktivisták, a különféle PR, reklám és szervezési szakemberek, a politika boszorkánykonyhájának névtelen rabszolgái, kiknek – ha jókedve van – hősük odavet egy morzsát a dicsőségből, – vidulj rabszolga! Persze a […]

Read more ›

Láttál már kormányzót uborkafán?

2014 augusztus 1 9:49 de.9 hozzászólás
Láttál már kormányzót uborkafán?

Ki nem látott, jöjjön ide, láthat. Éppen mászik ez a nemes állat… Másfél milliárdot fordít a kormányzat a hajdani karmelita kolostor – mai nevén Várszínház – átalakítására, hogy a Nagybeteg Agybeteg méltó körülmények között tudja majdani miniszterelnökét, aki természetesen nem ő lesz. Lesz az még több is, majd a föld alatti garázs, az új irodai berendezés, az informatika, a pánikszoba, a menekülőalagút, a Várstadion, stb. külön költségvetési soron jelenik meg. Hogy ki lesz akolostor gazdája, azt ma még nem lehet biztosan tudni. Mostanában Lázárt emlegetik a cím várományosaként, de két év hosszú idő, 1936-ban Jezsov például még szilárdan hitte, hogy […]

Read more ›