Articles by: Fényes István
Hatvanöt éves vagyok. Voltam hivatásos katona, dolgoztam biztosítótársaságnál, vezettem gazdálkodó szervezetet, voltak vállalkozásaim, kereskedtem, kábeltelevíziót üzemeltettem, volt az egészségügyhöz köthető vállalkozásom is, most átmenetileg nyugdíjaztam magam, de már nehezen bírom...Jogot végeztem, van tanári végzettségem, és hát katona sem lehettem főiskola nélkül. Láttam ezt-azt, megtapasztaltam az emberi tisztességet és aljasságot egyaránt. 1999-től jelen vagyok az interneten, évekig az Index polidilin próbáltam érvelni vélt igazam mellett, aztán elkezdtem blogot írni, www.pupublogja.hu -n Minden, ami politika és közélet, érdekel, és majdnem mindenről van véleményem is, - ezt szoktam megírni és megosztani azokkal, akiket érdekel…

Nemzetbiztonsági kabinet

2015 augusztus 26 2:54 du.20 hozzászólás
Nemzetbiztonsági kabinet

Ma estére a miniszterelnök összehívta a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését. A döntés célja az volt, hogy az alattvalók tudomást szerezzenek arról, hogy ilyen magasztos grémium is védi az érdekeiket – tiszta Amerika – mert az hamar kiderült, hogy a kerítés önmagában kevés, mint Kocsis Máté nőverő haverjában az angolszász önuralom. Tervek szerint magyarembert a pengés NATO drót, a négyméteres kerítés, többezer határvadász, esetlegesen a Honvédség (mind a tizenkettő…), még esetlegesebben a NATO katonái fogják védeni ezektől a terrorista járványgócoktól. Ezekből ezidáig csak a szerb határon húzták ki a pengés drótot, melyet szerencsétlen készenléti rendőrökkel próbálnak védeni – sikertelenül. A Nemzetbiztonsági Kabinet […]

Read more ›

Mennyi az annyi?

2015 augusztus 25 8:57 de.34 hozzászólás
Mennyi az annyi?

Dől a hülyeség a kormányzati kommunikációból, de hát mi is dőlhetne, hiszen magyarember – amikor még volt esze – megállapította: bolond lyukból bolond szél fúj. Aztán ugyanez a magyarember – szinte ugyanabból a nekifutásból – nekiállt szorgalmasan mantrázni, amit a kormány a szájába adott. Igaz előtte kicsit szopogatta, ízlelgette a cumit, de aztán vett egy nagy levegőt és hammbekapta, mint a kisgömböc a nagymamát, a nagypapát, a tehenet meg a libát. Erre az akcióra a mintát a jelenlegi politikai éra névadója adta, aki először volt képes virulens gemomjával átörökíteni a gömböc jótulajdonságait hálás alattvalóira. Mára már mindenki boldogan beszél a […]

Read more ›

Rémek az esőben

2015 augusztus 23 11:11 de.21 hozzászólás
Rémek az esőben

Hogy mi lesz velük később, azt most ne is vizsgáljuk, csak menjünk ki este az erkélyre vagy a teraszra, esetleg az utcán sétáljunk egy nagyot a tizenhat fokban. Mondjuk egy órácskát, hogy a hideg kellőképpem át tudja járni a csontjainkat. Képzeljünk hozzá még huszonhárom órát, majd még egy napot, még egy hetet, hónapot aztán migránsozzunk egy nagyot. Közben azért jusson eszünkbe a szír kisfiú a afgán csecsemő, vagy a farmerban-pólóban Európát elfoglalni induló muszlim, aki a fiunkkal-lányunkkal, vagy az unokánkkal egyidős, és az éjszakát a hideg földön ülve, fekve fogja eltölteni. A ruhája átnedvesedik, magyaros vendégszeretetünket élvezve reggelre már didereg. […]

Read more ›

Lázár lázálmai

2015 augusztus 22 3:38 de. Lázár lázálmai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Lázár lázálmai

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, Lázár Jankó, Isten jobbkeze, melyet az Úr precíziós feladatokra használ, egy darab papír közbeiktatásával.Rengeteg a dolga, nem is csoda, ha a nagy megterhelés okán egyre inkább egy olyan elmebeteghez kezd hasonlítani, akinek hozzátartozói nem viszik be a gyógyszert, ezért látomásai támadnak és kényszeresen próbálja sorbaállítani a zárt osztály népét a folyosókon. Lázár a többi tolvaj és rabló lankadt figyelmét kihasználva aktivizálta magát, és a „mindegy, hogy mit, csak rólam beszéljenek” Gábor Zsazsai elvét átülteti a gyakorlatba. Ehhez persze ad bőven muníciót a rá vaktölténnyel lövöldöző médiamunkások seregének is – ne unatkozzon a […]

Read more ›

Apokalipszis idején

2015 augusztus 20 10:54 de.16 hozzászólás
Apokalipszis idején

Na, végre! Szinkronba került Áder beszéde arckifejezésével, mely ábrázatot talán egyedül a Magyar Televízió legendás bemondója, a nép által csak Savanyú Jóska néven emlegetett Varga József tudott távolról megközelíteni. A Köztársaság nélküli Köztársasági Elnök felöltötte legméltóságteljesebb képét és miután a gyerekekre már puszta arcjátékával is ráhozza a sikítófrászt, nekiállt a felnőtteket ijesztgetni. Talán jobb lett volna, ha csak huhog, mint a kuvik éjfélkor a temetőben, de helyette olyat vizionált, hogy magyarember ijedtében összevizionálta a gatyaszárát. Lekapta a szekrény tetejéről a vulkánfíbert és elkezdte beleszórni a diplomáját, élete során felhalmozott kétszáz euróját és eltökélte, hogy menedékjogot kér Szomáliában. Biztonságunk megteremtése ránk […]

Read more ›

Stüszivadász a határon

2015 augusztus 19 3:26 de.10 hozzászólás
Stüszivadász a határon

Lázár ma kerítést erősített a déli határon. Jó, nem ment oda személyesen, de fenyegetőzött egy sort, hogy mi fog történni azokkal, akik megbontják a büszke kerítést, mely olyan, mint a Kínai Nagy Fal, még az űrből is látható, hiszen ehhez fogható méretű baromság a világon még egy nincs. Rendben van, hogy egy klinikai eset ezt megoldásnak képzeli, de hogy ez a cseléd még kontrázik is hozzá, az azért már húzós, hiszen öltönyben és szemüveggel egészen intelligensnek tűnik – persze csak messziről…. Pedig az Úr kegyes, még modellezte is tegnap az éppen folyó eseményeket, bemutatta mit érnek a normál használatra méretezett […]

Read more ›

Az új esélytelen

2015 augusztus 17 9:04 de.2 hozzászólás
Az új esélytelen

Most éppen Tóth Bertalannak hívják. Frakcióvezető-helyettes, de országosan a kutya sem ismeri, nemigen aktivizálta magát ezidáig, ami persze lehet, hogy nem az ő bűne, de mégis… A Szocialista Párt keres miniszterelnök-jelöltjét. Sok sikert hozzá, de felhívnám a figyelmet, hogy tekintetbe véve a választásig hátralevő időt és a támogatottság kiszámíthatatlan alakulását, talán kevésbé lenne kockázatos, ha listavezetőnek neveznénk a kiválasztottat. Azt is mondják, hogy a derék ifjú mögött felsejlik Puch Laci bácsi sötét árnya, aki most, hogy harcostársa, Simicska Lajos átadólistára került, lázasan keresheti a csapdából kivezető utat. Majdnem biztos vagyok benne, hogy lesz, aki megrendeli tőle, hogy merre masírozzanak döngő […]

Read more ›

Fagyott libák

2015 augusztus 16 1:48 de.4 hozzászólás
Fagyott libák

Tatárföldön végeztek velük az orosz hatóságok, brutális kegyetlenséggel. Sztalinyec lánctalpai taposták meg őket, emberi fogyasztásra visszavonhatatlanul alkalmatlanná téve őket. Azért csodálkoznék, ha a tett színhelyének alkalmazottai nem főztek volna maradványaikból tárkonyos libalevest. Tették mindezt Putyin pribékjei, az élelmiszerbiztonsági előírásokra hivatkozva, kérlelhetetlen szigorúságukkal megrettentve a háromnegyed magyarországnyi Tatárföld valamennyi boltosát, a libákat és az exportáló magyar cégeket, akik nem vették komolyan az Uniós szamkciókra adott orosz válaszlépéseket. Ez a video vélhetőleg csak az első a sorban, ha nem tanulnak az érdekeltek belőle, hát a következő már egy bevásárlóközpont hűtőkamráiról fog szólni, libák ezreiről, melyeken a dicsőséges Russzkaja Armija tankjai gázolnak majdan […]

Read more ›

Aranyér a medvecsapáson

2015 augusztus 15 3:21 de.23 hozzászólás
Aranyér a medvecsapáson

A Kézizálog Zrt kölcsönöket vett fel, nem is keveset. A kölcsönök fedezetéül aranytömböket ajánlott fel, melyet partnerei elfogadtak – több, mint három milliárd forintról van szó. A történet idáig rendben is van és nem is lett volna baj a továbbiakban sem, ha az aranytömb aranyból van – de trombitarézből volt. Az pedig jóval kevesebbet ér, különösen most, hogy a cég menet közben bedőlt, a tartozásaira pedig ezek szerint nincs fedezet. Természetesen felmerülhet néhány kérdés az üggyel kapcsolatban, így például az, hogy a fedezetet elfogadó nagytőkések, az érintett takarékszövetkezet miért nem vizsgáltatta meg az aranytömböket szakértővel, ami nem lett volna valami […]

Read more ›

Diktátor-rulett

2015 augusztus 14 3:30 de. Diktátor-rulett bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Diktátor-rulett

Kedves barátom és harcostársam a demokrácia helyreállításáért folytatott harcban, hello, írt egy kommentet legutóbbi posztom elolvasása után, engedjétek meg, hogy itt válaszoljak neki, lehet, másokat is érdekel az általa is felvetett probléma. Nem, nem a velem kapcsolatos kérdés, hanem egy, az én hangulatomnál sokkal fontosabb gond… hello ezt írta: „PuPukám, egyre csüggedtebbnek érezlek, és azt hiszem, nem tévedek. Ez a keserű hangnem a korábbi írásaidról eltérően már nem az erre hajlamos lelkek és agyak ébresztgetését, tuningolását szolgálja, hanem annak a helyzetnek a konstatálása, hogy ebből nem hogy egyhamar, de esélyes, hogy egyáltalán nem lesz európai megoldású kiút.” Kedves hello, aki […]

Read more ›

Bóni gróf provokál

2015 augusztus 11 11:14 de.17 hozzászólás
Bóni gróf provokál

Moldova írta valahol, hogy vannak emberek, akik keresik a halált. Belekötnek mindenkibe, nekimennek fűnek-fának, mígnem aztán egyszer megtalálják. Ilyen a mi szeretett magányos sejtünk is a maga genetikai fél-kódkészletével, de hát ez magában nem lenne baj. Istenem, sokfélék vagyunk, van, aki ember, van meg aki még csak vidáman csapkod a farkincájával az emberré válás felé vezető – kétségkívül élvezetes, bár síkos – úton. A baj csak ez, hogy Vezérünk olyan, mint Andreas Lubitz, a Germanwings gépének másodpilótája, aki társaságkedvelő ember volt, ezért utasait is magával vitte a halálba, mikor szándékosan hegynek vezette gépét. Ő csak annyiban volt más, mint a […]

Read more ›

Jobbra, azután tökig a gázt!

2015 augusztus 7 11:54 de.15 hozzászólás
Jobbra, azután tökig a gázt!

Tapolcán választás lesz a hónap végén. Két önkormányzati képviselői helyet kell betölteni, de a tét nem ez a két hely, hanem az, hogy szerezhet-e az ország egyik jelentős városában egyszerű többséget a Jobbik. Merthogy ezzel – és a jobbikos polgármesterrel – kezébe vehetné a város irányítását. Tapolca érdekes város, a politikai zűrzavarnál csak a fejekben levő zűrzavar nagyobb. Ez az a város, ahol az alpolgármester volt szocialista önkormányzati képviselő, aki kilépett pártjából és függetlenként fogadta el a felkérést a főállású alpolgármesteri tisztségre, akit a szocialisták azonnal kizártak a pártból, akit a Jobbik és a Fidesz együttműködésével megválasztottak, majd közvetlenül ezután […]

Read more ›

Kálmán Olga 2.0

2015 augusztus 6 1:58 de.54 hozzászólás
Kálmán Olga 2.0

Én Kálmán Olga ürügyén kicsit a mai médiahelyzetről, és az irreális elvárásokról írok ma. Merthogy sokan annyit nézték már őt, hogy belefáradtak, mint ahogy az ember bele tud fáradni a partnerébe is, ha tizenéven keresztül csak őt tudja nézni, mert mondjuk bányában dolgozik, ahol a legszebb nő a bányarém. Kálmán Olga egyedi jelenség, és attól jelenség, hogy tehetség. Ő az, aki szembesíti a politikusokat elveikkel, viselkedésükkel, saját magukkal, és a sok szembesítés eredményeképpen megszületik a kép a mai Magyarországról. Mégis, újabban divattá vált kritizálni, erőszakosnak nyilvánítani, agresszivitással vádolni, jóllehet ő csak teszi a dolgát, ha kell negyvenszer is visszakérdez: Ön […]

Read more ›

Julis néni bugyogója

2015 augusztus 5 6:20 de.33 hozzászólás
Julis néni bugyogója

Aggódunk, mert jön a járvány. A baktérium. Meg a vírus. Meg az ismeretlen trópusi betegségek. Meg a búr, a búr, a búrkalappal, kőműves a házalappal, kis genyó a drótfalakkal, pengékkel… A járványveszély egyébként mindenhol fennáll, ahol nagy tömegben zsúfolnak össze embereket, megfelelő higiéniás körülmények biztosítása nélkül. Ez ellen természetesen tenni kellene, de mi helyette kerítést építünk, mert a kerítés majd megakadályozza, stb… Lószart Mama, mondaná a klasszikus, a vírus, ha jönni akar, akkor jönni is fog, annak nem kell vízum, meg letelepedési engedély. De menekült se kell neki, hiszen attól vírus, hogy icipici és szabad szemmel kiszúrhatatlan, így aztán akármikor […]

Read more ›

Isten szolgái, merre jártok?

2015 augusztus 4 6:15 de.25 hozzászólás
Isten szolgái, merre jártok?

Isten bizony, (tudom, második parancsolat, de hátha nem hiába?) nem vagyok vallásellenes, sőt, bizonyos szempontból irigylem is a hívő embereket – ezt már sokszor leírtam – mert nekik még akkor is van egy kapaszkodójuk az életben, mikor én már minden reményt elvesztettem. A vallásos embereket ennyire azért nem irigylem, de megértem, hogy sokan vannak olyanok, akik számára a tételes vallás segít eligazodni a világ dolgaiban, viselkedésmintát és útmutatást ad az élet bonyolult helyzeteiben, eligazítást ad, hogy hogyan viselkedjen a vallásos ember élete során. A vallásos emberek mindig kerestek maguknak lelki vezetőt, egészen a sámánokra visszamenőleg, akik ettek egy kis gombát, […]

Read more ›