Articles by: Georgina Bojana
Huszonkét éves korom előtt a MÉLYÉPTERV-nél. Utána pedig a sajtóban a Hirlapkiadó Vállalatnál, a Ganz-MÁVAG üzemi lapnál majd tudományos lapoknál, végül a régi Nők Lapjánál dolgoztam. Ezt követően a Mai Napnál. Munkaköreim: gépíró, titkárnő, sajtólevelező, honoros, több novellám is megjelent, horrort is bevállaltam. Életem csúcspontja volt, amikor játékmesterként dolgoztam. A hétvége mindkét napján egy-egy oldalam volt. Keresztrejtvénnyel, fülszöveggel. Játékok kitalálásával, levezénylésével, sorsolással, rendezvényszervezéssel. A Mai Nap "élete" végén, mint személyzetis dolgoztam, de erre már nem vagyok büszke. Patt helyzet volt. Ennyi. Elmúlt években egy teljes évig főszerkesztőként írtam, szerveztem, csináltam a BÉKEKÖVETET, a pilisi református újságot. Hitvallásom: a soha ne add fel! -re bíztatni a reménytelenségbe burkolódzókat.

Előzetes védelem

2015 május 25 7:33 de.2 hozzászólás
Előzetes védelem

Szabadságunkat az év bármelyik szakában, bárhol eltölthetjük. A cél akár Kelet, akár Nyugat, de lehet Dél is, Afrikától kezdve – Új Zélandig. A világ bármelyik országába utazhatunk. Amennyiben nyaralásunk célja más ország, akkor érdemes ezt a néhány, jó tanácsot megfogadni. A felkészülés Előzetesen tájékozódjunk arról, hogy az adott országba beutazáshoz szükséges-e, javasolt-e védőoltás, vagy betegség megelőző célzattal gyógyszer szedése. Egyéni és meghatározott úti célra vonatkozó részletes tájékoztatást, Magyaroszágon az Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Oltóközpontjától kérhetünk. Más országokban a helyi nemzetközi oltóközpontoktól. A gyógyszertárban olyan só-keveréket is vásárolhatunk, mely hasmenés esetén vízben feloldva, segíti a víz- és ásványi anyag utánpótlásunkat. Olyan […]

Read more ›

Anyák napjára

2015 május 3 3:05 de.4 hozzászólás
Magyarországon ma ünneplik az Anyák napján, Kanadában, illetve az USA-ban pedig jövő vasárnap.

Május első vasárnapján az egyik legszebb ünnepre ébredünk Magyarországon, köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, dédanyánkat és a nevelőanyákat. Ezen a szép ünnepen köszöntsük fel mindazokat az édesapákat is, akik bármi okból gyermekeiket egyedül nevelik. Ők azok, akik munkájuk végeztével sütnek, főznek, vasalnak, ápolnak, biztatnak és az anyai szerepet is betöltve, mindent elkövetnek, hogy pótolják – a pótolhatatlant… Kevesen gondoltak, gondolnak arra, hogyan is válik egy anya – édesanyává? Édesanyává lenni nemcsak biológiai, de lelki változás. Ezt adja hűen vissza, az alábbi vers: Anya dúdolja Azt kérdezed tőlem hogyan vártalak? Mint az éjszakára fölvirrad a nap, mint a délutánra jön az alkonyat, […]

Read more ›

Füstölgök – Már az energiaitalok fogyasztását is korlátoznák

2015 április 28 10:23 de.23 hozzászólás
Füstölgök – Már az energiaitalok fogyasztását is korlátoznák

Friss hír az MTI-től: Rétvári: a kormány korlátozná az energiaital-fogyasztást Az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozását tervezi a kormány – derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából. A tárcához Oláh Lajos független képviselő fordult azzal a kérdéssel: a kormánynak van-e arra vonatkozó szándéka, hogy betiltsa az energiaitalok forgalmazását a magyarországi üzletekben a fiatalok számára. Rétvári Bence válaszában tudatta, hogy Az egészséges Magyarország 2014-2020 egészségügyi ágazati stratégia népegészségügyi programterületével összhangban előkészítették a Táplálkozás-egészségügyi Szakpolitikai Programot, amelynek kiemelt cselekvési területe az egészséges választás elérhetővé tétele a fogyasztók számára. „A területet érintő tervezett intézkedések […]

Read more ›

Semmi sem drága

2015 április 23 12:04 de.8 hozzászólás
Semmi sem drága

Élő SAS madarat, cirkuszi szereplővé, kabala állattá alacsonyítani… A Ferencváros labdarúgócsapata egy élő sast kap, így a jövőben nemcsak maszkos, hanem hús-vér kabalaállata is lesz a zöld-fehéreknek. Hamarosan új taggal bővül a Fradi Család, pár hónap múlva egy igazi, saját, élő sast kap a Ferencvárosi Torna Club. A kis fióka egyelőre még meg sem született, de Szabó László solymász segítségével a Fradi TV bemutatja, hogy milyen lesz a Ferencváros élő kabalaállata. Ezt a hírt olvasva hirtelen el sem tudtam dönteni, hogy igaz lehet-e ez? S, hogy mennyire igaz, ha igaz… Képtelen vagyok elhinni, hogy ez IS megtörténhet kis hazánkban. Az […]

Read more ›

A mi Himnuszunkról – a magyar Himnuszról

2015 március 17 10:03 de.36 hozzászólás
A mi Himnuszunkról – a magyar Himnuszról

187 éves a Nemzeti HIMNUSZUNK.  187 éve, 1823. január 22-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét, a szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később, meg is zenésítette. Gyönyörű költői mű e 64 sor. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mitől és miért tér el a többi európai ország himnuszától? Három alább leírt példa, a választ megadja, a fenti kérdésre. 1.) A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után – mondjuk így – , a győztes Európa tiltakozott e […]

Read more ›

Egy levél a padlóra került, elszegényedett magyar emberekhez

2015 március 9 12:05 de.3 hozzászólás
Egy levél a padlóra került, elszegényedett magyar emberekhez

Kedves Madddim! Mindig is így neveztelek, de ezt a levelet viszont hozzád, kedves Olvasóm, Neked is írtam, aki e sorokat olvasod. Megcímezhettem volna más névre is, mert minden olyan EMBERNEK írom, aki bármi okból azt érzi, – nem a saját hibájából -, de a padlóra került. Itthon Magyarországon, vagy bárhol e világon. Egyre többen és többször azt tapasztaltuk/tapasztaljuk, nem jól mennek a dolgaink, a dolgok. A különféle új és még újabb rendeletek, §-sok, mintha nem is védenének minket, sőt ellenünk fordulnak, mert ellenünk fordítják. „Értő kezek” ezekkel bántanak, kisemmiznek, megaláznak és porba taszítanak, – minket, a „többeket”. Mi pedig? Egyre […]

Read more ›

Köszönjük!

2015 március 8 12:05 de.9 hozzászólás
Illusztráció: Sandie Keyser

Mit is? A nőnapi virágot, azt, hogy fontosak vagyunk az évnek e napján. Azt, hogy „hivatalosan is elismerik” e napon azt, hogy a felvállalt, sőt, ránk osztott szerepünkben teljesíteni, megfelelni akarunk. Azt is, hogy a párunk, férfi munkatársaink észrevették, sőt, díjazzák akaratunkat, munkánkat, sőt a megfelelni vágyásunkat. Van, igen van, hogy oda is égetjük a vacsorát, sőt a szárítóról lekapkodjuk a ruhákat és begyúrjuk a szekrénybe, mert fáradtak vagyunk arra, hogy ki is vasaljuk. Az is előfordul, hogy meseolvasás közben előbb alszunk el, mint a gyermekeink. Majd felriadunk és még éjszaka megvarrjuk az elfeslett nadrágot, sőt előkészítjük a másnapi ruhákat, […]

Read more ›

Azok a telek!

2015 január 31 6:35 de.15 hozzászólás
Azok a telek!

Befagyott Duna, hólapátolás a Boráros téren, síelni vágyók tömege a Fogaskerekűn, jégbe zárt Erzsébet tér: megmutatjuk, milyen volt a téli Budapest a múlt században. A tél egészen más városon, mint falun. Ha beköszönt a fagyos hideg és nagy hó zúdul a földre, falun minden lecsendesedik, lelassul. Az emberek behúzódnak a meleg szobába, s csak a legszükségesebb dolgok miatt lépnek ki a hideg külvilágba. A városban azonban ilyenkor sem állhat meg az élet: dolgozni kell menni, iskolába, óvodába vinni-hozni a gyereket, vásárolni, szórakozni. A Budapest Gyűjtemény fotóiból készült válogatásból bepillanthattok a régi pestiek téli életébe. Üllői út és József körút sarka […]

Read more ›

Magyarországi Tajgetosz

2015 január 23 1:05 du.21 hozzászólás
Magyarországi Tajgetosz

Van egy régi, közeli ismerősöm, aki lányának szülés közben megsérült az agya. Ez a lány ma már 38 éves, az édesanyja azóta nem tudott munkát vállalni, amióta hazahozta a kórházból. Ön- és közveszélyes, ha nem adják be neki időben a gyógyszereit. Az asszony magasabb családi pótlékot kap + ápolási díjat. Eddig ebből éltek, no meg a férj fizetéséből, aki hamarosan nyugdíjba megy. Ápolja a lányát, mert nem dugja be semmiféle kerengőbe. Tisztelem ezért, de tény, hogy rendesen hazavágta az életüket. A férj soha nem dobbantott, végig a felesége mellett maradt és marad, de tény, hogy iszik és eldől. No meg […]

Read more ›

Búcsúzunk…

2015 január 16 7:52 de.1 comment
Andrassew Iván

Álljatok meg most kis időre…Emlékezzünk együtt, Andressew Ivánra…A fia írta tegnap: „Papa ma délután meghalt. Másfél éve derült ki, hogy nagyon beteg. Soha nem állt le, mindig azt mondta, hogy amíg bírja, folytatja a munkát, hiszen olyan sok ember szereti, akiket viszont-szeret, ezért ez kötelessége. Határozottan megtiltotta, hogy temetése legyen, helyette ragaszkodott hozzá, hogy testét orvostanhallgatók vizsgálhassák. A népszavás kollégái pedig szombaton 16 órakor a Szent István parkban, Fejtő Ferenc szobránál gyertyagyújtásra hívják az emlékezőket. Pár napja családjának azt mondta, hogy ha meghalna, mindenkit puszil. Hát, most mindenkit puszil.” Iván kérésére hallgassuk meg együtt ezt a mantrát: Itt a Kanadai […]

Read more ›

Nem fáradnak!

2015 január 9 3:00 de.2 hozzászólás
Nem fáradnak!

Hazudnak a szemembe, a fülembe: neten, egyéb sajtóban, tévében, rádióban Miszerint csökkent a munkanélküliség. Érdekes módon pont annyival többen kerültek foglalkoztatásba – 200ezren – mint amennyi közmunkást foglalkoztattak.  A Fityesz eszementnek hisz, de nemcsak engem, országunk népét. Pedig jó lenne, ha tudomásul vennék, hogy nem mindenkit lehet „hintába tenni”. Szeretném az arcukba kiabálni: – Fityesz „babáim” (nem a barátaim!) – szürke állományommal nincs baj, az életkörülményeinkkel igen. Az örökös mesék kegyetlen károkat okoznak az egészségünkben, mert megnyomják az epénket, gyomrunkat és fárasztják az idegrendszerünket. Csipásszemű, aki többször felvállalta a tévében, hogy „parasztgyerek” volt. Nyakam tenném rá, ma már nem volna […]

Read more ›

Aranyköpések, vegyesen

2014 december 31 3:51 de.2 hozzászólás
Aranyköpések, vegyesen

Kedves Olvasóink, ezekkel az „örök igazságokkal”, itt is, meg ott, bárhol találkozhattak. Egy csokrétába gyűjtve, azért mégis más. Olvassák vidoran, hiszen a Szilveszterkor (is) az Udvari Bolond mondásain nevetni kötelező, ám ajánlatos elgondolkozni. A megtisztelő Udvari Bolond szerepét, felvállalom/felvállaljuk – az igazat írjuk, sőt valljuk is, de nemcsak Szilveszterkor. – G.B. Szabad országban, szabad ember, szabad akaratából azt mond és azt tesz, amit megengednek. A vadászat olyan sport, amit a nép választott képviselők útján gyakorol. Barátok jönnek, mennek, az ellenségek pedig gyűlnek. Az ifjabb fiúk olyanok, mint a golflabdák; lyukról-lyukra gurulnak, csak ippeg a célba találással, még gondjaik vannak. Ha […]

Read more ›

Boldogsága az égig ért!

2014 december 24 2:21 de.2 hozzászólás
Boldogsága az égig ért!

Kedves és hűséges Olvasóinknak, békés, boldog, egészségben megélt, szeretetben gazdag, örömteli Karácsonyi ünnepeket kívánunk! Georgina Bojana és a szerzőtársak Kezét a síma, hófehér csempére tette. A várt, mégis hirtelen rátörő görcstől összerándult. Kilenc hónapja várták, várja, mikor jön el az órája, a perc, amikor magához ölelheti régen várt gyermeküket. A fájdalom elmúlt, újból lépett, inkább csak csosszant a folyosón, ahol több utolsó órás várandóssal együtt, mégis külön sétáltak. Úgy érezte, egyedül van, egyedül maradt. Pedig mennyire nem így volt, mert a szerelem, a szeretet, féktelenül és megállíthatatlanul röpültek feléje. Akadálytalanul törték át magukat így együtt, a kórház bezárt ablakain és […]

Read more ›

Nagy hűhó a fene nagy semmiért

2014 november 18 12:06 du.26 hozzászólás
Nagy hűhó a fene nagy semmiért

Mindig is tudtam, a kormányunk vezetői NEM NORMÁLISAK, (módosítva: aki pedig az, azok közül sokan bólogatósak). A külföldi, nagy cégeket, országunkba már évekkel ezelőtt behívták és azok be is jöttek. Meg nem értem miért kell őket folyamatosan baszkurálni? (Még a buszjárataikat is betiltatnák?! Amikor azzal a Tesco és az Auchan is nekünk segít!  /Zárójelben jegyzem meg: A CBA? No itt nincs buszjárat, de érdemes az elkövetkezendő rendeletekre, §-sokra oda figyelni! No, ők csókosak! Ők Döbrögi tenyeréből esznek. A mindenféle rendelet, új § megálmodásakor, kiagyalásakor a CBA üzlet-területeinek a méretét is igencsak figyelembe vették! Mit mondhatnék, mit írhatnák erre/)? Folytatom: Budapest belső kerületeiben […]

Read more ›

Óvoda vs. családi pótlék

2014 november 13 1:50 du.10 hozzászólás
Óvoda vs. családi pótlék

Ha a gyerek nem jár óvodába, ugrik a családi pótlék? Jövő ősztől kötelező lesz óvodába járnia minden háromévesnek. Akik mégis elmulasztanák óvodába vinni a gyereket, attól az tervek szerint elvehetik a családi pótlékot – mint az iskolakerülőktől. A legnagyobb veszély a rászorulókat fenyegeti. Az Origónak nyilatkozó családügyi államtitkár szerint csak az óvodába járó kicsik után jár majd családi pótlék. Zseniális! Főleg hogy volt olyan terv, hogy munkavállaláshoz kössék a családi pótlékot. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője állt elő ezzel. Merthogy meg akarják reformálni a családtámogatásokat. Ahogy van, nem jól van, ez tény. Leginkább az a baj, hogy a realitások hidegen hagyják az ötletgazdákat. Volt olyan kormánypárti elképzelés is, ami […]

Read more ›