Articles by: Georgina Bojana
Huszonkét éves korom előtt a MÉLYÉPTERV-nél. Utána pedig a sajtóban a Hirlapkiadó Vállalatnál, a Ganz-MÁVAG üzemi lapnál majd tudományos lapoknál, végül a régi Nők Lapjánál dolgoztam. Ezt követően a Mai Napnál. Munkaköreim: gépíró, titkárnő, sajtólevelező, honoros, több novellám is megjelent, horrort is bevállaltam. Életem csúcspontja volt, amikor játékmesterként dolgoztam. A hétvége mindkét napján egy-egy oldalam volt. Keresztrejtvénnyel, fülszöveggel. Játékok kitalálásával, levezénylésével, sorsolással, rendezvényszervezéssel. A Mai Nap "élete" végén, mint személyzetis dolgoztam, de erre már nem vagyok büszke. Patt helyzet volt. Ennyi. Elmúlt években egy teljes évig főszerkesztőként írtam, szerveztem, csináltam a BÉKEKÖVETET, a pilisi református újságot. Hitvallásom: a soha ne add fel! -re bíztatni a reménytelenségbe burkolódzókat.

Most merre? S, hány az óra?!

2014 november 5 10:25 de.12 comments
Most merre? S, hány az óra?!

Előbb ugye építették a hatalmas üzletközpontokat, plázákat, mondván: itt meg ott, sok embernek LESZ munkahelye, megélhetése. Most pedig nyirbálják “őket”, mármint a multikat. S a végén majd szépen kivonulnak. Mi lesz helyettük? Üres betonkolosszusok és munka,megélhetés nélkül maradt embertömegek. Mindezt köszönhetjük (többek között) a KDNP-nak! Jó, tudom. Külhonban, más országokban is úgy van, hogy hétvégén zárva vannak a boltok. Mert, hogy családi életet élnek az ott dolgozók, meg az oda vásárlási szándékkal belépők is. Nagyon halkan megjegyzem, külhonban a hét öt napján a dolgozók keresnek annyit, hogy megengedhetik maguknak a nyugodalmas hétvégét. Itthon NEM ez a helyzet. Itthon sok munkavállalót kizárólag […]

Read more ›

Emlékezünk, emlékezzünk

2014 november 1 7:40 de.17 comments
Emlékezünk, emlékezzünk

Ebben a dalban minden benne van, amit szeretnék elmondani. Életünk országútja fut a lábunk alatt. Bármennyire hárítanánk, veszteségeink voltak, vannak és lesznek is. Minden múlandó, az élet is, ebbe belenyugodni nehéz. Azt mondják, az idő gyógyít, de ez nem igaz. Ami a gyászunkban vigaszt ad(hat), hogy szerencsések voltunk/vagyunk, mert eddig-addig velünk/velem volt, szeretett és szerethettem. Kiváltságként éljük meg az elmúlt, közösen megélt éveket, élményeinket és emlékeinket. Sokan nem érzik, még nem szembesültek az elmúló percek értékeivel, meg kellene tanulniuk, tanulnunk ezzel jól sáfárkodni. Életünk minden pillanatát szépen, teljesen meg- és kiélni. Mondjuk ki addig, amíg nem késő, öleljünk addig, míg […]

Read more ›

Szenvedélyeink 3.

2014 szeptember 29 12:27 du.0 comments
Szenvedélyeink 3.

Mottó: akinek inge, vegye magára! Amit megeszel, az a tiéd… Márta folyamatosan tanult. Diploma, diploma, nyelvvizsgák és még egy újabb oklevél, végzettséget igazoló papír. Szülei ezt várták el tőle, tanuljon. Édesapja szerint: a nőből és a bizonyítványokból, soha nem elég. Az előbbit Márta nagyon is jól tudta, emlékeiben felsejlett édesanyja kisírt szeme, a szinte kézzel tapintható feszültség, a veszekedések, sértődések és megbocsátások sorozata. Az utóbbit is megtapasztalta. A sok diploma, a több nyelv tudása –  meghozta gyümölcsét. Elhelyezkedett. Egy hiper-szuper szálloda igazgatójaként, mérhetetlenül sokat keresett. Csodás lakást, kocsit vásárolt, de soha nem pihent. A szabadságát – papíron – rendre kivette, de […]

Read more ›

SOS Gyermekfalu

2014 szeptember 27 12:01 de.0 comments
SOS Gyermekfalu

Múlt év karácsonyán közöltünk egy cikket az SOS Gyermekfaluról. Most kaptuk ezt a mail-t. SOS GYERMEKFALU MAGYARORSZÁG A gyermekkori álmok nagyon fontosak Kedves Barátunk! A gyerekek számára minden iskolaév óriási lépést jelent álmaik megvalósítása, majdani hivatásuk megtalálása felé. Minden gyereknek van egy álma arról, hogy mi szeretne lenni felnőttként! A gyermekkori álmokat nagyon fontosnak tartjuk: ezek adnak ösztönzést a tanuláshoz, fejlődéshez, ezek visznek előre. Az igazi siker az, ha minden SOS gyerek a maga képességeihez mérten kihozza magából a legjobbat, és boldog felnőttként éli majd az életét. Mi ehhez szeretnénk minden segítséget megadni a gyerekeknek, és ez igen nagy anyagi […]

Read more ›

Szenvedélyeink 2. A kábulat

2014 szeptember 26 11:18 de.1 comment
Szenvedélyeink 2. A kábulat

Alkohol és gyógyszer. Mottó: akinek inge, vegye magára!  A körúti bérház első emeletén lakott a középkorú házaspár. Irma a feleség, zugivó volt. Alkoholizmusáért ezért férje folyamatosan eltángálta, szomjuhozó feleségét. A második emeleten lakott Erzsi, aki megértette, átérezte Irma siránkozását. Rosszul értelmezett barátságból ezért mind többször vásárolt olcsó, kannás bort, meg kétdekás (azaz 2 decis) töményet a sarki boltból. Irma feljött, az alibi mindig megvolt, majd egy kis zsíros kenyér, vagy bármi előétel, s máris előkerült a dugóhúzó, vagy sörnyitó. Irmának sem kellett sok. Egy-kettőre jól érezte magát. Énekelt. Olyan szép népdalokat tudott, Erzsi is rákezdte. Irma férje, János, sokszor kérlelte […]

Read more ›

Szenvedélyeink 1. Idő- és pénznyelő alkalmasságaink…

2014 szeptember 25 11:36 de.3 comments
Szenvedélyeink 1. Idő- és pénznyelő alkalmasságaink…

A telefon Emma néninek közel 86 ezer forint nyugdíja van, ehhez jön még +40 ezer forint, amit az albérlőjétől kap. Ez bizony összesen 126 ezer forint. Országunkban sok család, kevesebből él. Emma néninek, még sincs soha pénze. Egyik hitelből törleszti a másikat, egyik kölcsönből az előbbit, vagy a többit. Gyermekei minderről mit sem tudtak, úgy hitték, anyjuk a pénzét teszi félre, nem az eszét… Mennyire tévedtek! Emma néni egyszer kórházba került, a postaládájának ajtaja nem tudta elnyelni azt a sok felszólító levelet, értesítést. Gyors- hitelt adó cégektől, magánszemélyektől…Ekkor derült fény Emma néni pénz-elveréseire, könnyelműségeire. Miért is? Emma néni mindig is szerette […]

Read more ›

Orbán avatott

2014 június 30 10:16 de.23 comments
Orbán avatott

Orbán Viktor miniszterelnök szerint nehéz munkával, de sikerült elérni, hogy Magyarországon az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol. A kormányfő ezt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának vasárnapi tisztavatási ünnepségén mondta, a budai Várban. * Ha Ő mondta, akkor az “úgyis van”! Pedig időnként jó volna, ha félnének is, a betörők, csalók, kártékony, lopós népcsoportok  - no, nem az egyenruhától. Az intézkedésektől, no meg a bűncselekmények bekövetkezte utáni ítéletektől. De mit is remélhetünk, ha ott “fent”, példát mutatnak. Rosszat. Nincsenek súlyos következmények. Minden el van sikálva… A  ”nyakkendős” csalók, bűnelkövetők vagy megússzák a “deresre húzást”, börtönéveket, vagy nem. Ha kiszabadulnak, akkor […]

Read more ›

Az ország gerince megy el

2014 június 24 11:05 de.4 comments
Az ország gerince megy el

Kiszámíthatóbb, jobb élet reményében Statisztikai számok – nem kozmetikázva! Ismét a Határátkelő blogot olvastam, áthoztam. Meglepő statisztikai adatokkal szembesültem, elkeserítően szomorú számokkal. Ezt osztom meg most itt, a Kanadai Magyar Hírlap tisztelt Olvasóival! Tehát: “A mai poszt később jelent meg, mint általában szokott, ennek pedig az az oka, hogy a blog lehetőséget kapott arra, hogy (együttműködő partnerként) publikálja a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete által a nagy-britanniai magyarok körében végzett felmérést. Aminek akad jó pár tanulsága. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete online kérdezett meg Nagy-Britanniában élő magyarokat arról, miért mentek el Magyarországról, miért Nagy-Britanniát választották, mi jellemzi társadalmi-gazdasági helyzetüket, mennyire érzik […]

Read more ›

Magánlevélnek indult…

2014 június 18 11:52 de.25 comments
Magánlevélnek indult…

Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! No meg beosztottjai, “alattasai”! Gondom van, mert gondolkozom, tehát vagyok. Ha pedig vagyok, vannak elképzeléseim, indulataim, emlékeim, sőt jövőt építő terveim is. Önnek e levélben, a “sovány” tortánknak csak egyik-másik szeletjét kínálom fel. Kis hazánkban felgyorsultak az események. Előbb ugye az országunk háza körüli rekonstrukció. Van, akinek tetszik, többeknek nem, nekem sem. Főként azért, mert sok szép, öreg fát kivágták, viszonylagos pusztaság veszi körül azt a Házat. No, persze, van ennek sok előnye is, mert átlátható, felügyelhető. A különféle szobrokról itt és most nem nyilatkoznék, forrnak az indulatok, Ön ennek ellenére erőszakkal, de azt teszi, […]

Read more ›

A média bojkottja, mint olyan

2014 június 7 2:48 du.15 comments
A Deutsche Telekom lenne Orbán Viktor kidobólegény? Illusztráció: Magyar Kétfarkú Kutya Párt

“Nem lehet egy filmet normálisan végignézni, mert állandóan reklámot tesznek bele.” (Lázár János)” A “fogaskerekeket” íly módon állítják le. Mit is nevezek “fogaskerekeknek”? Ha egy vállalkozás, cég nem ad hírt a termékeiről, eseményeiről, akkor azt nem is keresik, nem is vásárolják. Így a cég becsődöl. Igaz, sok embert újból el kell küldeni, de vigasztalódjanak, mert 3 hónapig tuttira ellátja őt az Orbán kormány, utána szélnek eresztik. Statisztikát ily módon szépítik, mivel állítólag ma jobban élünk?! No igen, ez attól függ, ki és kik?! Mert akik ezt mondják, ők biztosan. A felcsúti polgármester biztosan célba ért, ér. De a többiek, itt […]

Read more ›

Zsolnayból – paraszt tányérból

2014 május 19 7:59 de.11 comments
Kifőzde

Alkalmaink, ünnepeink és hétköznapi örömeink. Alcím: Csilivili éttermek és egyéb “lakma” helyek Vallom, mondom, hirdetem:     Máté Péter: Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár… Mindig van remény, hinni kell, hidd hát el! Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád, megbosszulja önmagát!… Most örülj, hogy van ki vár és a két karjába zár… Igen. Erről írok. A MOST jó megéléséről, használjuk ki az éveinket, az életünket, gyűjtsünk sok élményt, hogy legyenek szép emlékeink. Tudományosan bebizonyították, ha egyetlen pohár vizet jó szívvel, szeretettel nyújtunk át, annak a víznek a molekulái megváltoznak. Egészségünkre válik. Ennek az ellenkezője […]

Read more ›

Anyák napi köszöntés

2014 május 4 8:44 de.29 comments
Magyarországon május első vasárnapján ünneplik az anyák napján. Kanadában erre  mindig egy héttel később kerül sor.

Május első vasárnapján képzeletbeli, szép virágcsokorral, jókívánságokkal köszöntjük az Édesanyákat, Nagyanyákat, Dédanyákat. Szeretettel kívánunk jó egészséget, szép, kiszámítható, boldog, békés és biztonságos életet az élőknek. Az elhunytakra pedig emlékezzünk egy fehér gyertya meggyújtásával, a láng fellobbanásával köszönjük meg azt, hogy voltak, így mi is lehetünk ezen a Földön. -Georgina Bojana, a Szerkesztőség nevében

Read more ›

Május 1.

2014 május 1 7:03 de.28 comments
Májusfa

Magyarországon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg. A 110 évvel ezelőtti tömegtüntetésről a korabeli sajtó így számolt be: “A csapatok katonás rendben érkeztek. Zárt sorban a város minden részéből, a liget határán kibontják a zászlót, magasra emelik a jelszavakat hirdető táblákat, melyekről a párizsi kongresszus három nyolcasa sötétlik: 8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra alvás.  Igen, valaha így volt, később a szocializmusban is. Ma már kevésbé. Az igaz, hogy előfordul(hat)nak olyan esetek, amikor a munkavállalót kevesebb időre jelentik be. A munkaadót ebben az esetben, ha elcsípik, megbüntetik. Többnyire viszont, nincs bünti, mert a munkavállaló hallgat és boldog. A háromszorosát dolgozza […]

Read more ›

Agyament ötlet

2014 április 14 9:35 de.43 comments
Agyament ötlet

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ) azt javasolja, hogy a háziorvosok lehetőség szerint naponta legfeljebb ötven beteget lássanak el. Fekete Imre, a FAKOOSZ alelnöke a szövetség balatonfüredi XXIII. országos gyűlésén tartott szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: jelenleg akár napi 70-80 beteg is megfordul a háziorvosi rendelőkben. Ahhoz, hogy az orvosok több időt fordíthassanak egy-egy betegre, és így emelkedjen az ellátás színvonala, azt javasolják, hogy az előjegyzett, valamint előjegyzés nélkül érkező betegek száma összesen ne haladja meg a napi ötvenet. Hozzátette: ezt és több, az alapellátás átalakítására tett javaslatot még megvitatják a szövetség tagjaival, azután terjesztik az egészségügyi kormányzat elé. Ismét egy […]

Read more ›

Gátja mindennek van, úgy általában…

2014 március 19 10:44 de.5 comments
Jacek Yerka

…folyóknak, rendelkezéseknek, lelkiismeretünknek (már akinek?), anyagi- erkölcsi lehetőségeinknek, tervezéseinknek – majd annak megvalósításának. Egyetlen egy gát nem ismeretes: Orbán Viktor pénzszórásáé. * A megtévesztettek, sokan az előbbi választáskor is rossz lóra tettek, s most is többen fontolgatják, mert agymosottak, miszerint ismét u.erre a “gebére” tesznek, mely ló csak ott húz, ahol némi zabot adnak néki. Hahahaha! A gebe ezer sebből vérzik, a patáját sem kezelik, régen nem csutakolták, csak a robotot várják el tőle, s ezért még hálás is legyen! * No és a többi zabbal mi lesz? Azt azoknak a lovaknak adják, melyek szárnyakat növesztettek és azon röptetik feljebb […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.