Articles by: Gergely Beatrix
Gergely Beatrix Budapesten született újságíró. 2007 januárjától a Klubháló fórumát szerkesztette. 2009-től Zöldi Lászlótól átvette Bodor Pál (Diurnus) napi jegyzeteinek szerkesztését. 2010-2012 között az Ellenszék Internetes Magazin kultúra rovatát vezette. A MUOSZ fotószakosztály tagja.

A TIZEDES MEG A TÖBBIEK — a Pesti Magyar Színházban

2016 szeptember 29 12:26 de. A TIZEDES MEG A TÖBBIEK — a Pesti Magyar Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A TIZEDES MEG A TÖBBIEK —  a Pesti Magyar Színházban

A TIZEDES MEG A TÖBBIEK a Pesti Magyar Színházban A II. világháború vége felé járunk. A Magyarországon harcoló felek egyre fáradtabbak, kimerültebbek, és egyre kevesebben akarnak önként és dalolva a frontra menni. Mindenfelé lógósokba botlik az ember. Főhősünk, a tizedes is azért oson be egy kastélyba, hogy végre megpihenhessen a frontvonalak között. Ám nemsokára kiderül, hogy a kastély más katonaszökevényeknek is a tanyája, és ezekből az ágrólszakadtakból ügyes, ravasz és túlélésre képes csapatot kellene kovácsolni… 2017-ben a szerző, Dobozy Imre születésének 100. évfordulóját ünnepeljük. Bravúros komédiáját Keleti Márton pompás filmje tette legendássá. A történet egyes mondatai jelképessé váltak az évek […]

Read more ›

Gellérthegyi álmok: A Karinthy Színház–KoMod Színház előadása

2016 szeptember 28 12:08 de. Gellérthegyi álmok: A Karinthy Színház–KoMod Színház előadása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Gellérthegyi álmok: A Karinthy Színház–KoMod Színház előadása

Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című darabját játszák a budapesti Karinthy Színház–KoMod Színház előadásában. „Úgy kell tenni, mintha élnénk. Mozgatni, járatni, tornáztatni az agyat: játszani. Ha abbahagyjuk, azzal már föl is adtuk… Mondd meg, mit akarsz játszani?” Háború van – mindegy, hogy hányadik. Egy katonaszökevény és egy menekült lány bujkál egy gellérthegyi villában. Odakint ellenségek, a házon belül viszont csak egy férfi és egy nő, akik egymásra vannak utalva, akik próbálnak túlélni és megszabadulni a múltjuktól. Játszanak, hogy eltereljék a figyelmüket a robbantások közeledő zajáról. Eljátszanak mindent és mindenkit; a múltat és a jövőt. De hol van a határ a játék és valóság […]

Read more ›

Négy fal között – avagy zárt ajtók, tárt lábak — a Jurányi házban

2016 szeptember 27 12:48 de. Négy fal között – avagy zárt ajtók, tárt lábak — a Jurányi házban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Négy fal között – avagy zárt ajtók, tárt lábak —  a Jurányi házban

Tünet Együttes Négy fal között – avagy zárt ajtók, tárt lábak „A nő semmiben sem kelti fel jobban a férfi vágyakozását, mint amikor félig levetkőzve, szép fehérneműben áll előtte. Van férfi, aki abban leli örömét, ha ilyenkor eltépi a nő fehérneműjét. Csak boldog lehet az az asszony, akinek olyan férfias és szerelemittas férje van, hogy tönkreteszi a ruháját.” Dr. Fritz Kahn A szerelem iskolája című kézikönyve 1957-ben jelent meg, és akkor forradalmi szemléletével nem egy szemérmes házaspárt indított el a boldog párkapcsolat és az érzéki örömök felé. Kahn eszményi világában illatos és kívánatos Nők erős és potens Férfiakkal szeretkeznek. De […]

Read more ›

Mediterránia – kiállítás az Őrmezei Közösségi Házban

2016 szeptember 26 3:10 du. Mediterránia – kiállítás az Őrmezei Közösségi Házban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Mediterránia – kiállítás az Őrmezei Közösségi Házban

 Gedeon Péter építész, tervező, grafikus kiállításának megnyitójára kaptam meghívót. Az Őrmezei Közösségi Ház Kőgalériája zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel, tisztelőkkel. Aki nem ismeri Gedeon Péter munkáit, most valóban Velencében, vagy Horvátországban érezhette magát, de sétálhatott képzeletben Görögország szűk utcácskáin. Az élethű ceruzarajzok mind-mind elvarázsolják a látogatót.  Hobby, vagy szenvedély? Ki tudja megmondani, talán mindkettő. Gedeon Péter egyszerűen csak  ujjgyakorlatoknak nevezi munkáit. 1995-ben kezdet el „rajzolgatni”. Sokat utazott és utazik a világban, szenvedélyesen fotózza a látottakat, de ez nem elégítette, elégíti ki. Ezért kezdett el rajzolgatni, hogy az építész szemével is láttassa a sok – sok csodát amit látott. Számos kiállításon örvendeztette […]

Read more ›

Hajóval az Adrián…egy nap a Telašćica öbölben

2016 szeptember 24 4:20 du.6 hozzászólás
Hajóval az Adrián…egy nap a Telašćica öbölben

Lassan véget ér a nyár a nyaralások ideje. Ha valaki mégis úti célul most választja a csodás Adriát, egy felejthetetlen hajókirándulást ajánlok. Telašćica a szépséges öböl. Zadarból indultunk, és három órás hajókázás után elértük a meseszép Telašćica öbölt. Három órát kaptunk, hogy megnézzük a Natúrpark nevezetességeit. „ A Telascica Nemzeti Park az Adriai tenger kellős közepén, a Dugi sziget déli végén fekszik. A hivatalos neve Telacsisa Natúrpark, azonban a köznyelv Telascica Nemzeti Park-ként hívja. A Telascica-öböl 8 kilométer hosszan nyúlik be a Dugi sziget déli oldalába. 70 kilométernyi tengerpart és 25 öböl teszi változatosság a gigászi méterű Telascica-öblöt. Az öbölben […]

Read more ›

HAZUDJ INKÁBB, KEDVESEM! a Budaörsi Latinovits Színházban

2016 szeptember 16 1:51 de.2 hozzászólás
HAZUDJ INKÁBB, KEDVESEM!  a Budaörsi Latinovits Színházban

Alfonso Paso: HAZUDJ INKÁBB, KEDVESEM! Krimi–Vígjáték Hazudni rossz, értem? Bár néha kétségtelenül muszáj: hol a helyzet hozza úgy, hol a jellem parancsolja meg, hol pedig a szenvedély diktálja így. Ezúttal eme harmadik eset esete forog fenn: jólét-szülte, unalom-nemzette hazugságok hálóját csodálhatjuk meg, valamint a folyamatot, melynek során fentemlített háló egyre tágabb, egyre áthatolhatatlanabb – és a maga módján egyre szórakoztatóbb lesz, olyannyira szórakoztató, hogy halálra (olykor a szó legszorosabb értelmében) röhögjük magunkat, mire kikeveredünk belőle. De ha mégsem, és élve gabalyodnánk ki a hálóból, akkor örömmel üdvözölhetjük magunkat a valóságban, ami – többek között – arról nevezetes, hogy nincs a […]

Read more ›

Mellékhatás a Rózsavölgyi Szalonban

2016 szeptember 15 3:24 du.1 comment
Mellékhatás a Rózsavölgyi Szalonban

Lucy Prebble a kortárs angol drámairodalom kiemelkedő és elismert szerzője. Mellékhatás (The Effect) című darabját 2012-ben hatalmas sikerrel mutatta be a Londoni Nemzeti Színház, és még abban az évben megnyerte a legjobb drámának járó kritikusok díját. A darab egy hétköznapinak induló egyszerű gyógyszerkísérletről szól, ahol egy új depresszió elleni szert tesztelnek. A kísérlet résztvevői arra vállalkoznak, hogy némi díjazás fejében heteken át, a világtól elzárva, szigorú megfigyelés alatt szedik az új gyógyszert, vagy annak placebóját. Két huszonéves kísérleti alany, Connie és Tristan között már az első napokban forrni kezd a levegő, de senki nem tudja, hogy a két fiatal egyre […]

Read more ›

Szépség fénye..ZSIGÁR CECÍLIA kiállítása

2016 szeptember 13 10:43 de. Szépség fénye..ZSIGÁR CECÍLIA kiállítása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Szépség fénye..ZSIGÁR CECÍLIA kiállítása

Szépség fénye…. avagy Tegyél azért, hogy szép legyél….. – öltözködéstörténeti kiállítás – ZSIGÁR CECÍLIA kiállítása Drága barátaim! Kis kiegészítő a kiállításhoz….. Mint ahogy a cím is mutatja ez öltözködés történeti kiállítás. Mindig igyekszem több értelmű, gondolat ébresztő kiállítást létrehozni. A mostani cím is erre utal. Öltözködés történet egyrészről a különböző korok ruháinak bemutatása 1460 évektől napjainkig és az én történetem. Igyekeztem sokrétű munkásságomból megmutatni pár dolgot , ami az én történetem. Nem véletlen a keretek használata. Hiszen ha belegondoltok, mindig keretek közé vagyunk zárva. Rajtunk múlik, hogy ezek a keretek közül ki merünk vagy akarunk bújni vagy élni tudunk-e a […]

Read more ›

Tabu kollekció a Trafó Kortárs Művészetek Házában

2016 szeptember 10 6:46 de. Tabu kollekció a Trafó Kortárs Művészetek Házában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Tabu kollekció a Trafó Kortárs Művészetek Házában

Test, szex, betegség, vér, halál, gender-kérdés, horrormondókák gyerekeknek. Főszerepben a kényes témák és a külső-belső tabuk ihlette extravagáns ruhaköltemények. A Tabu kollekció a legendás PESTIESTI kosztümmágusának és a Soharóza vezetőjének közös vizuális és hangzó ínyencsége. Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra karnagy szakmáik ötvözéséből születő látványos divatkoncertje olyan játékos világképet rajzol elénk, melyben az izgalmas és titkon mindenkit foglalkoztató tabutémák vonulnak fel a mindennapok frusztrációinak kifutóján. Hogy végre egyszer farkasszemet nézhessünk velük… A Soharóza 25 kórustagjával közösen teremtett Tabu kollekció szókimondó világának szereplői az intimitás tradícióit felrúgó kérdéseket sajátos humorral kezelik: halálrevüket rendeznek, tisztelik a termékenységet, az őserőt, vagy akár […]

Read more ›

Kutyaharapás a Szkénében

2016 szeptember 8 12:35 de. Kutyaharapás a Szkénében bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Kutyaharapás a Szkénében

Székely Csaba:  Kutyaharapás Nézőművészeti Kft. – Vádli Társulás – Jászai Mari Színház – Szkéné Mocskosszájú  gengszterdráma 16 éven felülieknek! Egy kockázatos bankrablás, és egy kockázatos rendőri akció. Egy gengszter, aki fiaként szereti a beépített rendőrt, és egy gengszterfőnök, aki elnyomja a fiát. Egy világ, ahol mindenki mindenkit lenéz, mindenkit szid és mindenki mindenkivel szövetkezik. Aztán mindenki rajtaveszt. Egy film, amit mindenki látott, de senki sem tanult belőle. Apropó, ti láttátok a Saul fiát? Dzsóbácsi, a góré:       Fodor Tamás Kicsidzsó:                   Bercsényi Péter A Szerb:                      Nagypál Gábor A Román:                   Mucsi Zoltán Az Ukrán:                   Király Attila A Cigány:                   Kaszás Gergő A Tót:                         Katona László […]

Read more ›

Koszorúzás Fejtő Ferenc szobránál

2016 augusztus 31 4:56 du.28 hozzászólás
Koszorúzás Fejtő Ferenc szobránál

Ez év augusztus 31-én lenne 107 éves Fejtő Ferenc francia-magyar történész, író, újságíró. Ebből az alkalomból ma koszorúzást szervezett a Népszava az író szobránál a Szent István parkban. A szobor Kocsis András Sándor alkotása. A megemlékezésen köszöntőt mondott Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó vezetője, Iványi Gábor lelkész és Hiller István történész, az MSZP választmány elnöke. A fotókat a koszorúzáson készítettem.

Read more ›

Sokszínű GuiZhou

2016 augusztus 19 2:44 du. Sokszínű GuiZhou bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Sokszínű GuiZhou

Ma délelőtt a budapesti Hilton Szállodában bemutatták Kína – GuiZhou tartományát. A moderátor kínaiul és magyarul köszöntötte a megjelent vendégeket, majd egy negyed órás videót láttunk  GuiZhou ( ejtsd: Guicsu) tartományról. Kína ezen területét, gazdaságát, gasztronómiáját, kultúráját a magyarországi Kínai Nagykövetség tisztségviselője ismertette. Magyarország és Kína 2015-ben megállapodott egy új Selyemút létrehozásában. GuiZhou az ország 15. innovációs kísérleti régiója. Híd Magyarország és Kína között. A turizmus nagymértékű emelkedéséhez hozzájárult a Budapest–Peking — Budapest közvetlen repülőjárat  beindítása. 2016-ban 40-50 %-kal emelkedett a kínai turisták hazánkba látogatása. A tartomány először vesz rész a Budai Vár területén megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepe rendezvénysorozaton, 12 […]

Read more ›

Szálinger Balázs: Köztársaság a Zsámbéki Színházi Bázisban / Műemléki Rakétabázis

2016 augusztus 17 12:49 de. Szálinger Balázs: Köztársaság a Zsámbéki Színházi Bázisban / Műemléki Rakétabázis bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Szálinger Balázs: Köztársaság a Zsámbéki Színházi Bázisban / Műemléki Rakétabázis

A fiatal Julius Caesart kalózok ejtik fogságba Míg a váltságdíjért menesztetett szolgák összeszedik és visszatérnek a horribilis mennyiségű pénzzel, Caesar 40 napot tölt a kalózok rejtekhelyéül szolgáló szigeten. A kalózok vezére hamar felismeri képességeit; rendkívüli intellektusát, éles világlátását, kíméletlen emberismeretét, vezetői agilitását. Elhatározza hát, mindent elkövet, hogy meggyőzze Caesart: maradjon velük, s legyen az utódja. De nem csupán kalózhajók és pár tucat ember feletti hatalom utódlásáról van szó. Egy egész születőfélben lévő birodalom fennmaradása a tét. A kalózok ugyanis államalapításba kezdtek. Mely államnak szilárd rendszere, ideológiája, struktúrája van. Jövője is. Az utánpótlás, az eljövendő nemzedék elszórtan szunnyad megannyi város „keltetőiben” […]

Read more ›

MAGIC NIGHT – A nagy illuzionista show a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2016 augusztus 12 11:01 de. MAGIC NIGHT – A nagy illuzionista show a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
MAGIC NIGHT – A nagy illuzionista show a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

MAGIC NIGHT A nagy illuzionista show! VILÁGPREMIER 18 éven aluliak szülői felügyelettel vehetnek részt az előadáson! 2016. augusztus 12. (péntek) és 13. (szombat) 22.00 Margitszigeti Szabadtéri Színpad (110 perc, egy szünettel – várható befejezés: 0 óra 10 perckor) Ahol a lehetetlen lehetségessé válik! Az éjszakai revücirkusz hatalmas sikere után az idei évben egy szuperlátványos magic show-val várjuk a műfaj szerelmeseit a Margitszigeten, az illúzió és a mágia jegyében összeállított, egyedi programmal. Világhírű illuzionisták lépnek színre elbűvölő lányok és egy sármos konferanszié társaságában, hogy lélegzetelállító mutatványaikkal elkápráztassák a közönséget. A Magyarországon még soha nem látott, hihetetlen attrakciók izgalommal és csillogással töltik […]

Read more ›

Az opera királya Plácido Domingo Budapesten

2016 augusztus 11 3:37 de.6 hozzászólás
Az opera királya Plácido Domingo Budapesten

Plácido Domingót, a világ egyik legismertebb operaénekesét, sokoldalú előadóként ismerhette meg a közönség pályafutása során. Rendkívüli énekesi és színészi képességei mellett karmesterként is elismert művész, az utóbbi években pedig a Los Angeles-i Opera főigazgatójaként kamatoztatja páratlanul gazdag tapasztalatait. 2016 januárjában ünnepelte 75. születésnapját, de kirobbanó energiája továbbra is töretlen – erről a magyar közönség is meggyőződhetett augusztus 10-én a Papp László Budapest Sportarénánál. Budapesti kétrészes koncertjének műsorán népszerű operaáriák mellett operett- és musical részletek valamint a spanyol világsztár gyökereit jelentő zarzuelák is felcsendülnek. Az augusztusi áriaestre ifjú művészek is meghívást kaptak: a Domingo által alapított Operalia énekverseny két felfedezettje, Angel […]

Read more ›