Articles by: Róna György
1946-ban születtem Budapesten, világszemléletem konzervatív elitista (ahogy mondani szoktam én tudom is, hogy ez mit jelent). Okl. matematikusként diplomáztam az ELTE-TTK. Kutatásaim és munkálkodásaim konstruktív függvénytantól, operáció kutatás, rendszerelmélet, szervezés és vezetés tudomány, igazgatás témáin keresztül nagy egyedi feldolgozó rendszerek problémaköréig terjednek. Legfontosabb teendőm a problémák matematikai modellezése, így „rossz-szokásommá” vált a dolgok mögé nézni, s ezt megtartottam „püffögéseim”-ben is. A 90-es évek közepe óta „sajtó-levelezgetek”, valamint fórumokon és blogokon igyekszem magamat megnyugtatni, hogy „Gyerekek én legalább szóltam!”.

Napi szösszeneteimből – a létezőben nem utasította a kormány az adóhivatalt a vélt vagy valódi ellen vegzálásra, mert nem volt ilyen hivatal

2014 december 19 2:02 de.2 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – a létezőben nem utasította a kormány az adóhivatalt a vélt vagy valódi ellen vegzálásra, mert nem volt ilyen hivatal

Szégyentelenül – Vagy csak nyíltan, hogy mindenki tanuljon belőle KI mással, mint az állampárt lapjával, a Magyar Nemzettel közölte az adóhatóság (hogy az érintettel is közölték-e, arról nem szól a fáma): „Költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást november végén a norvég alapok ügyében a NAV”. A dolgon nagy meglepő nincs Lázárék rászálltak erre a témára és nem eresztik, már csak azért sem mert minden kritikát elütve erre is hivatkoznak! Azonban van a dolognak egy nem is olyan kis stichje. Ahogy a derék lap is megírta: „A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a norvég pénzek elosztása miatt nemcsak […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – mindaddig így lesz, míg a falak nem az ő, hanem a mi – adófizető állampolgárok – pofánk kenik el!

2014 december 18 12:28 du.11 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – mindaddig így lesz, míg a falak nem az ő, hanem a mi – adófizető állampolgárok – pofánk kenik el!

Szavak, kifejezések értelme, tartalma teljesen megváltozott – Valami tényleg nagyon félrement „Kizökkent az idő; – oh, kárhozat!”, még az a szerencse, hogy nem „én születtem helyre tolni azt”, s magam részéről csak csodálkozom és próbálok szólni. Tudom egy olyan világban, ahol a több ezer éves tapasztalatokból leszűrt elemi logika nemcsak nem előírás, de mint ortodox, konvencionális és tankönyvszerű egyenesen üldözendő, a legkevesebb, hogy a fogalmaknak, szavaknak és kifejezéseknek is új értelmet adnak. Hosszas – siránkozással teli – felsorolás helyett a legújabb példa. Vajna úr ifjú hitvese nyilatkozott a médiának abból az alkalomból, hogy elterjedt a híre „Gyémántbizniszbe vág bele Vajna […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – a szakmai brancs-szellem az erősebb

2014 december 17 5:53 de.2 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – a szakmai brancs-szellem az erősebb

Emberi tisztesség vs. szakmai brancs-szellem – Magyar György sumákolása A Népszava kérdezte őt „a Központi Nyomozó Főügyészségről „a NAV-elnök Goodfriend elleni feljelentése ügye” kapcsán. Az ismert ügyvéd válasza engem egy kicsit meglepett: „nem várok tőle eredményt. Azzal ugyanis egészen fura helyzet állt elő, hogy konkrétan André Goodfriendet jelentette fel rágalmazásért. A hatóság nyomozást folytathat, de az amerikai ügyvivőt nem tudja meggyanúsítani, amíg diplomáciai mentessége fennáll. Valószínűleg meg kell majd szüntetni az eljárást, mert az USA továbbra is védelemben fogja részesíteni és nem oldja fel diplomáciai mentességét. Hiába döntöttek nagy sebtében, a diplomáciai mentesség nem ugyanaz, mint a mentelmi jog, amiről […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – szenilis vén trottyok írják át a történelmet

2014 december 16 12:54 de.8 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – szenilis vén trottyok írják át a történelmet

Honnan tudták, hogy róluk van szó – Mint a hülye-gyerek önként jelentkezik a pofonért Mottó: Nem törvény az, hogy kapkodni kelljen! Van valami perverz „még a balsors is csak minket tép” gyermeteg dac – természetesen az egyértelmű figyelemelterelés és rosszul értelmezett zsibbasztás mellett – abban, ahogy a mára elemi szinten tudatlan, külgarázdává züllesztett külügy reagál a világra. Sarah Sewallnek, az amerikai külügyminisztérium emberi jogi államtitkárának a korrupcióellenes világnapon kijelentette, hogy: „a még távoli országokban is meglévő korrupciós gyakorlat az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket sértheti. Az Egyesült Államok nagykövetségei ezért Közép- és Kelet-Európa kéttucat országában a korrupcióellenes küzdelmeket támogató akciótervek összeállításán dolgoznak”. […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – szóval az ujjából szopja

2014 december 15 7:20 de.2 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – szóval az ujjából szopja

Szegény Lázár, már megint csak a munka marad =)) – Ha a sorok mögé nézzünk Manapság már nem csak azt kell mondanunk, hogy nyomják Krahácsot, de a főkancellárért személyesen is aggódnunk kell. Csapás csapáson, vagy még az ág is húzza. Itt van például, hogy a mocsok paprajancsik (ne már Wazze a paparazzi az olyan snassz) nem átallottak belefényképezni az ingujjába, vagy hogy a még ennél is mocskosabb fírkászok – minden szarba beleütnék az orrukat (erről jut szembe a drogteszt során ezt is megvizsgáltathatnánk) – a gyermekei ajándékainak forrását fírtatják, hogy ne is beszéljünk azokról a gazoktól, akik abba is belekötnek, […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – még a 2/3istent is barátjáról…

2014 december 14 9:42 de. Napi szösszeneteimből – még a 2/3istent is barátjáról… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Napi szösszeneteimből – még a 2/3istent is barátjáról…

Kavarnak, mint a fagylaltgép – Ennyire tudatlanok, vagy csak ennyire nézik hülyének a zembereket? Ártunk és qurmányunk az M0-s megsarcolása elképesztően bornírt és gátlástalan baromságát (nem véletlen, hogy még a leghűségesebb pártkatonáik közül többen is értetlenkednek) is felhasználják, hogy okadatolják: nekik okuk és joguk a gátlástalan hazudozás! Orbán Viktor a Napi Gazdaságnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy „az M0-s körgyűrű a magyar autópálya-rendszer része. Egyes részei uniós kötelezettség miatt válnak fizetőssé.”. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára péntek este azt hangsúlyozta az MTI-nek, hogy „azért kell bevezetni a díjfizetést, mert az EU által finanszírozott útfejlesztési projekteknek minden […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – hiába no, nagyok ezek az oroszok

2014 december 13 12:58 du.7 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – hiába no, nagyok ezek az oroszok

A derék kormány nem érti – Az önkormányzati cégek adósságállománya dinamikusan növekszik „Az önkormányzati vállalatok adóssága több mint 1000 milliárd forint” számolt be a belügyminiszter az Állami Számvevőszéknek az önkormányzatok ellenőrzésének tapasztalatairól, a jó gyakorlatokról szervezett pénteki, budapesti szemináriumán. Elmondta azt is, hogy: „az állam a közelmúltban, 1368 milliárd forint értékben vállalta át az önkormányzatok adósságát, és akkor abban bíztak, hogy sikerült megállítani az önkormányzatok eladósodását”. Ismertette: „A 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő vállalatoknál 620 milliárd forint, a 10-50 százalék közötti önkormányzati tulajdonú vállalatoknál pedig 382 milliárd forint adósság halmozódott fel, azaz 1002 milliárd forintos kétes hiány van az önkormányzati vállalatoknál.”. […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – azért nagy szerencse, hogy nem Chuck Norris-ról nevezték el az M0-s északi hídját

2014 december 11 12:58 du.11 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – azért nagy szerencse, hogy nem Chuck Norris-ról nevezték el az M0-s északi hídját

A duma és a tények – Igazi dialmat-os élmények Orbanisztánban „Azzal, hogy megpróbáljuk a fejlesztés alatt lévő és egyébként kiemelt fejlesztési irányt jelentő vasúti közlekedésre átszoktatni, illetve közösségi közlekedésre átszoktatni az embereket, a kormánynak ez kiemelt célja”- így magyarázta Kovács Zoltán a kormányszóvivő a legújabb sarcot. Majd hogy humoránál van hozzáfűzte: „A Nemzetgazdasági Misztérium szerint más európai városokban is szokás az úthasználatért fizetni”. Népünk szemefénye, a daliás 2/3isten mondta „Magyarországon a személygépkocsi fönntartása szinte luxusszámba megy (…) ugyanakkor Magyarországon a gépkocsi – bizonyos színvonal alatt – nem luxus, hanem munkahely, megélhetés, ezért ennek a költségeit jelentősen csökkenteni kell”. Tudjuk az […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – tessék mondani, az üvegzsebes is zsebes?

Napi szösszeneteimből – tessék mondani, az üvegzsebes is zsebes?

Azonos színvonalért azonos sarc – Megszűnik az M0 díjmentessége Az MTI egy ma korareggeli híre szerint: „Megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége – erősítette meg szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a nol.hu értesülését az MTI-nek.”. A tárca közleménye szerint: „a körgyűrű M5-ös autópálya és M4-es autóút (4. sz. főút), valamint M3-as autópálya és 11. sz. főút közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók.”. Az egy dolog, hogy mindehhez egy bugyuta maszlag indoklást fűztek „Az arányos közteherviselés érdekében az M0-s egyes szakaszai és […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – egy kis ünnepi számolgatás féle, vagy amit akartok

2014 december 10 4:58 de.20 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – egy kis ünnepi számolgatás féle, vagy amit akartok

Mégis kinek a stadionjai – Őfenesége igen csak gagyira sikerült maga-mutogatása Nehezen tudom eldönteni, hogy óvatos duhaj, több vasat jó tartani, vagy csak egy kis idétlen reklám, vagy mi munkált a derék blikk.hu-ban mikor – nos most is meg kell állni, mert nem tudni: visszautasíthatatlan ajánlatot kaptak, vagy nekik kellett pitizni érte =)) – magát Őfeneségét láthatták vendégül. „Orbán Viktor kedden a Blikk online olvasóinak a kérdéseire válaszolt, majd interjút is adott a napilapnak,” Már az sem volt semmi, hogy: „A kormány elleni tüntetéseket személyes sikerként éli meg, mert az ő generációja harcolta ki a szólásszabadságért a rendszerváltáskor” nettó gátlástalan […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – legalább mások legyenek férfiak!

2014 december 9 8:25 de.7 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – legalább mások legyenek férfiak!

Jól jön ez kis mellékes – Kósa úr hétvégenként maszekol egy kicsit Sokunkat lepet meg igazán a blikk.hu beszámolója arról, hogy a derék alelnök könyvritkaságokat vásárolt. A dologról Kósa Lajos közleményt adott ki mely szerint: A sajtóhírekben megjelent állítással szemben a tény az, hogy 2014. december 5-én 17 órakor a Központi Antikvárium által szervezett árverésen nem magának vásárolta a nagy értékű és valóban ritka könyveket. Kósa közleménye szerint „a tételeket egy debreceni ismert könyvgyűjtő barátom kérésére, az ő pénzén, megbízása alapján neki vettem, mivel ő személyesen nem tudott megjelenni az árverésen”. Nos, a dologgal kapcsolatban meg kell jegyezzem, hogy a […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – „Kocsis megőrült-e, viccel, vagy csak nagyon buta”, dehogy is!

2014 december 8 4:58 de.18 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – „Kocsis megőrült-e, viccel, vagy csak nagyon buta”, dehogy is!

Hát ez inkább Mekk-Mester – Tényleg itt lenne az ideje reálisabb kép rajzolásának Az egy dolog, hogy ártunk és qurmányunk és a lakáj-média a daliás 2/3istenüket a Bölcs Vezető szintjén reklámozzák. Az azonban egyre tarthatatlanabb, hogy a magát ellenzékinek képzelgő média sem igazán hajlandó szembenézni a valós narratívával. A derék Népszabadságban pontosabban a nol.hu-n ma egy meglehetősen jól átgondolt írás jelent meg „A páciens neve: Orbán Viktor” címmel Mester Iván tollából. A sok értelmes és releváns felvetés mellett úgy alapvetően nagyon mellé ment a dolog. Így ír: „OV okos ember, de nem igazán művelt, nem bátor, hanem gátlástalan machiavellista, intoleráns, […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – miért is lenne ott alkirály, ahol teljhatalmú uralkodó

2014 december 7 2:20 de.4 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – miért is lenne ott alkirály, ahol teljhatalmú uralkodó

Ez azért elég árulkodó a közállapotokról – Csodafegyver jön az ÁFA-csalók ellen Már magában sem semmi, hogy a bejelentő illetékes elvtárs (az NGM egyik államtitkára) minősítette csodafegyvernek. Nos egy friss hír szerint: „az új elektronikus áruellenőrző rendszer – a tervek szerint januártól vezetnék be – egész Európában egyedülálló lesz. Az úgynevezett utaztatásos áfacsalásokat próbálják megszüntetni – ha beválik az új rendszer, ez akár évi több tízmilliárd forintos pluszbevételt is jelenthet a költségvetésnek”. Csak úgy néhány kérdés kapsiból: erre máshol nincs szükség, mások túl drágának vélik, kinek lesz buli, ez is olyan gyermeteg próbálkozás, mint a legtöbb, s főleg mi ez […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – A dolgok jelentése az orbáni holdudvarban nagyon más

2014 december 6 9:00 de.19 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – A dolgok jelentése az orbáni holdudvarban nagyon más

A derék matyar bírák tudják a dógukat – Őfenesége nem a levegőbe hablatyol Jogi úton kell megtámadni André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjének “ködös és zűrös hablatyolását”, jelentette ki péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök. Nos a daliás 2/3isten nem a levegőbe beszél, tapasztalatból. Természetesen arról van szó, hogy a derék matyar (i)gazságszolgáltatásra célzott. Egyrészt arra az esetre mikor Kovács Zoliékat (hülye vagy Wazze, natürlich az És-s) keményen megvegzálták, mert le merték írni, hogy mit is mondott Őfenesége egy jegyzőkönyvileg rögzített közgyűlésen. Nem, nem azért mert nem mondta, még csak azért sem mert ne lett volna hiteles jegyzőkönyvileg közgyűlés. […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – Az ember már azt sem válogathatja meg, hogy kit hív meg?

2014 december 5 2:36 de. Napi szösszeneteimből – Az ember már azt sem válogathatja meg, hogy kit hív meg? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Napi szösszeneteimből – Az ember már azt sem válogathatja meg, hogy kit hív meg?

Nicsak mit Plihál ma – Nettó fenyegetés a Fityesz-KB mai vezércikke „Még övék az utca” címmel és „De csak addig, amíg övék az utca.” véggondolattal mondja el eléggé talányos mondókáját a derék Plihál Tamás szándéka szerint az utcai tüntetésekről. Az már csak hab a tortán, hogy valahogy úgy sikeredett mintha mindenkit a gaz usákok által beképzelt korrupció vitt volna utcára. „Az elmúlt hetek történéseit figyelve mintha a szemünk előtt elevenednének meg ennek a „felforgatókönyvnek” a sorai. „Amit valóságnak észlelnek, az azzá válik.” Így van ez a korrupcióval is: annyit emlegetik, hogy a végén mindenki „valóságnak észleli”, és elhiszi, soha nem […]

Read more ›