Articles by: KMH Vendégszerzők

A hazugságra épített rendszer előbb-utóbb összeomlik

2013 július 19 12:41 du.63 hozzászólás
House built on sand

Több mint két éves az alábbi bejegyzésem, és annyira aktuális, hogy szó szerint közölhető, az ország mai állapotával némileg kiegészítve. Ugyanis a két év alatt nemhogy nem változott semmi előnyére ebben a maffiaországban, de minden elképzelést felülmúlóan ment tönkre minden, beindultak az újabb rablások, mutyik, lenyúlások, és természetesen a szakadatlan hazudozás. Ha 2010-től 2011 májusáig annyit hazudtak, hogy ezt a címet voltam kénytelen adni a bejegyzésnek – akkor az elmúlt 26 hónapban ez a tendencia fénysebességre kapcsolt. Azóta már nemcsak ellopták három millió ember magánynyugdíjra félretett pénzét, de ugyanabban a pillanatban el is bokázták. 2010 nyarára már semmi se maradt […]

Read more ›

A felcsúti nap ne süssön Európára

2013 július 11 10:34 de.105 hozzászólás
Sun power

„Nem tudjuk elfogadni, hogy azt az alapszerződést, mely alapján – népszavazással is megerősítve – beléptünk az Európai Unióba, most valaki egyoldalúan felül akarja írni” – mondta Orbán. Arra reagált így a kedves vezető, hogy az Európai Parlament elfogadta a Tavares-jelentést, és ezért ismét csak szégyellhetik a pofájukat a magyarok, hogy ilyen kormányuk van. Olyan, amelyik szarik az európai értékekre, szarik az európai jogra, és amúgy szarik mindenre, ami emberi és tisztességes. Van képe azt mondani, hogy valaki egyoldalúan felül akarja írni az Unió alapszerződését. Miközben ő nem tartja be az alapjogokat. Az merészel így siránkozni most, aki az utóbbi három […]

Read more ›

Csak a Viktor!

Orbán Viktor

Olvasom, hogy milyen rút támadást intézett nemzetünk ellen az EU, liberális, kommunista utódpárti baloldala, valamint a pomogácsok. Vezérünk csodálatosan védte nemzetünk érdekeit, és a rezsicsökkentést. Mondjuk, ez utóbbit könnyen tette, mivel a tárgyalásnak a rezsicsökkentés nem volt témája. Asszem, a támadók részéről ez szóba sem került… De mindegy, mert a rezsicsökkentést megvédjük. Kerül, amibe kerül – nekünk. Aztán úgy visszaemlékeztem az utóbbi huszonhárom évére Vezérünknek… Politika pályafutására – ha ez annak nevezhető(?) mert például, ha egy pártelnök választást veszít, akkor ott, ahol nincs rezsicsökkentés, és különben is lemaradtak már mert Magyarország jobban is teljesít, szóval ezekben a gyenge államokban a […]

Read more ›

Kim Lane Scheppele: A Tavares-jelentés dicsérete

2013 július 5 2:19 de.153 hozzászólás
Kim Lane Scheppele: A Tavares-jelentés dicsérete

Európa ma tett azért, hogy rászorítsa a magyar kormányt azoknak az alkotmányos értékeknek a betartására, amelyeket buzgón támogatott, amikor közel egy évtizede csatlakozott az Európai Unióhoz. Az akció a Tavares-jelentés formájában ment végbe, amely átvitorlázott az Európai Parlamenten jóval több mint elegendő szavazattal. A jelentés pontos jegyzék a Fidesz-kormány ellen, és erős programot ad az Európai Unió intézményei számára ahhoz, hogy visszahozzák Magyarországot az európai gyülekezetbe. A jelentés elfogadásával Európa végre nemet mondott Orbán Viktor miniszterelnökre és alkotmányos forradalmára. A Tavares-jelentés a Fidesz-hatalom elmúlt hároméves konszolidálásának messze a leghatározottabb és legkövetkezetesebb hivatalos elítélése. És az európai intézmények számára erős eszközrendszert […]

Read more ›

Trencsényi László: az iskolai demokrácia megteremtéséről és védelmezéséről

2013 július 2 10:51 de.12 hozzászólás
Fotó: Hegyi Zsolt

Amikor – épp egy hónapja, a tér túlsó, északi sarkán demonstráltunk a pedagógusnapon, az oktatási államtitkárság az alábbi közleményt adta ki: ”…odaszegődött hálózatok együttesét nem bejegyzett szervezetek alkotják, amelyekről nem lehet tudni, hogy kiket képviselnek, hogy milyen felhatalmazásuk van. E laza szerveződések antidemokratikusnak kiáltják ki a mostani kormányzatot, amely szabályos, jogszerű választások után nyerte el a kétharmados többségét, a maguk maroknyi kisebbségének akaratát akarják rákényszeríteni a társadalomra.” Még, hogy az én legitimitásom lenne kétségbevonható az iskolai demokrácia megteremtésében és védelmezésében? Még hogy törpe minoritás? A tanszabadságért alapított hálózat tagja vagyok. Legitimitását 2011 fagyos telén éppenséggel itt szerezte a Fogadóóra elnevezésű […]

Read more ›

El Camino – Az út, ami hazavisz

2013 július 1 1:43 de.18 hozzászólás
Sándor Anikó könyve

Akik túl élték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg – amikor általában már késő. Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét – még időben. Átlagos, középkorú, magyar nő vagyok, az effajta lét minden küzdelmével. Pár hónapja azonban becsuktam egy ajtót, mögötte hagyva az addigi életemet, a munkámat, a teljes létbiztonságot. Elegem lett az évtizedek óta feszítő elégedetlenségből, a mindennapok monotonitásából, és világgá mentem. Csakhogy a függetlenség költséges dolog, nekem pedig nem voltak jelentős tartalékaim. Azon töprengtem, hogyan tovább. Ma […]

Read more ›

Lévai Júlia: Szakmai közreműködéssel építhették vissza azt a rákosista rendszert, amelyben az újságíró a hatalom delegáltja

2013 június 29 11:29 du.39 hozzászólás
Lévai Júlia (Fotó: Polgár László Vince)

Utoljára 19 évvel ezelőtt álltam ugyanígy egy tüntetésen, ugyanebben a bukósisakban. Mint láthatjátok, az van ráírva, hogy Szabad Magyar Rádiót. Ez azért volt rajtam, mert 1994-ben – az akkori antiliberális kormány – egy vérbeli biciklistát bízott meg alelnökként azzal, hogy rúgjon ki vérbeli rádiósokat. Az illetőnek fogalma sem volt a rádiózásról, ezért én a biciklisták nevében arra kértem őt, hogy pedálozzon inkább a megszokott terepein, és ne a mi stúdióinkban. Ha most következetes lennék, egy turulmadarat kellett volna a fejemre tennem, de hát honnan is szerezhetnék én ilyet. Van nekem olyan származásom?! Úgyhogy marad a sisak, ugyanazzal a ma is […]

Read more ›

Balogh Artúr: Mély gödrökben süllyed el a haza…

Balogh Artúr (Fotó: Polgári László Vince)

Eljöttünk, hogy tudatosítsuk Orbán Viktorban és korrupt félelemkeltő rendszerében azt, hogy van egy csapat, van egy közösség amelyik mindent meg fog tenni azért, hogy elzavarjuk a kormányt, hogy felszabadítsuk Magyarországot az Orbáni diktatúra alól! Mert mi nem félünk, bátrak vagyunk és elszántak , nem adjuk fel, mi érezzük magunkban az erőt! Szükségünk van egymásra! 2014- előtt ez a nyár nem a pihenésről hanem a munkáról és a meggyőzésről kell, hogy szóljon. Szükségünk van rátok! A Politikusoknak a civilekre a romáknak a nem romákra! Számítunk rád, rád és rád és mindenkire , minden olyan gondolkodó fejre aki képes elmondani kommunikálni , […]

Read more ›

Veres Dávid: Az Orbán rendszer visszaparancsolja a magyarokat a diktatúrába

2013 június 27 2:59 de.27 hozzászólás
Veres Dávid

Veres Dávid, a Nagy Imre Társaság budapesti szervezetének aktivistája volt az egyik szónok a „Gyáva népnek nincs hazája” c. tüntetésen, melyről június 26-án beszámoltunk. Az alábbiakban részleteket közlünk Dávid hatásos beszédéből. „Nagy Imre alakja itt áll, félúton a diktatúrából a demokráciába vezető hídon, parlamentre vetett tekintetével egyértelműen kijelölve azt az utat, ami mellett az 56-os forradalmárok elkötelezték magukat, s amin 1989 után 2010-ig haladt a társadalom”–mondta Veres Dávid, utalva a Vértanúk terén lévő Nagy Imre emlékműre. „Sajnos 24 évvel a rendszerváltás után azt kell megélnünk, hogy demokráciánk jelképeit egy pocakos minidiktátor, kultúrkampfja keretében folyamatosan meggyalázza. József Attila nézheti, ahogy úszik […]

Read more ›

Lojalitás az Orbán-rezsimhez, vagy Kanadához?

2013 június 17 8:36 de.22 hozzászólás
Fotó: Lyle Stafford, Times Colonist

1941. december 12-én a Horthy-rezsim hadat üzent az Egyesült Államoknak. A magyar származású amerikaiak, főleg a friss bevándorlók, pánikoltak. Sokan lojálisak voltak Magyarországhoz, támogatták a Horthy-rezsimet, „nemzeti összetartozást” hírdettek, Magyarország és Horthy támogatására buzdítottak. Sőt, még pénzgyűjtéssel is támogatni kivánták Horthyék háborús erőfeszítéseit. Amikor Roosevelt elnök elrendelte a „megbízhatatlan” japán, német és olasz bevándorlók internálását, egycsapásra megváltozott a helyzet. Az amerikai magyar szervezetek kinyilvánították lojalitásukat Roosevelt iránt, elítélték Horthyt, sokan csatlakoztak a fasizmus ellen küzdő amerikai hadsereghez, és gyűjtéseket rendeztek antifasiszta célokra. Magyar bevándorlókat nem deportált Roosevelt, de érdemes megjegyezni, hogy Kanada is internált kb. 20 ezer japán származású bevándorlót […]

Read more ›

Velencei Bizottság vs. felcsúti jogállam

2013 június 16 5:32 du.40 hozzászólás
A Velencei Bizottság ismét kifejtette súlyos aggályait az Orbán rendszer antidemokratikus rendelkezéseiről.

Aki eddig nem vette tudomásul többszöri felszólítás ellenére sem azt, hogy az alkotmány nem játék, az ugyan ezek után sem fogja nagy valószínűséggel. A narancshályog az egy olyan betegség, amit a mai orvosi technika még nem tud kezelni, gyógyítani pedig végképp képtelen. Nos azok, akik ezen hályog miatt nem látnak tisztán, azokat a Velencei Bizottság legújabb jelentése sem fogja megvilágosítani. Sőt, ezek a betegek kérdezhetik azt dajcsfürnemfürtompi után szabadon, hogy ki a f@szom az a Velencei Bizottság, mert az ő falujukban olyan ugyan nem lakik. Mindenesetre a mostani jelentése a VB-nak azt mondja el jogi nyelven, részletesen, amiről mi már […]

Read more ›

Trafikmaffia – kinél van a dohány?

2013 június 11 11:32 de.41 hozzászólás
Orbán Viktor (Fotó: Facebook)

Jó dolog az árvíz elvtársak, elterelheti a figyelmet a kínos korrupciós ügyekről, mint pl. a trafik mutyi. Míg a kedves vezető megmenti a Margitszigetet, addig a trafik tender győztesei készülődnek a nyitásra, már alig van idejük arra, hogy megnyissanak, és csörgessék a kasszát hússzoros haszonnal a régi szerény nyereség helyett. És amíg a Kárpátok legújabb géniusza felhajózik Visegrádig, hogy ott is pávatáncoljon egy keveset a gáton, addig a régi, „nem nyert” sorsjegyet húzó trafikosok újra pályázhatnak, mert Pártunk és kormányunk nagy kegyesen engedélyezte, hogy az országos felháborodásra tekintettel újra nekifuthassanak a pályázatnak azok közül páran, akiktől a megélhetést és a […]

Read more ›

A mucsai Cosa Nostra

2013 június 10 3:17 du.47 hozzászólás
Itt még nem volt barackfa...

Magam is meglepődtem, újra olvasva ezt a több mint két éves bejegyzést, mennyire aktuális. In medias res, avagy vágjunk a közepébe, ne kerülgessük a forró kását. „Érdekes volt, hogy a nagykövet, aki tavaly még Orbán Viktorral együtt állt a nyilvánosság elé egy a budai várban tartott amerikai követségi rendezvényen, ezúttal meg sem említette a magyar miniszterelnök nevét. Elődjéről, Bajnai Gordonról ugyanakkor meleg szavakkal beszélt, kiemelve, hogy fontos gazdasági reformokat, megszorító intézkedéseket hozott a költségvetési egyensúly helyreállítására.” 2011-et írtunk. Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete beszélt Európáról, a Magyar Köztársaságról, a több mint húsz év előtti határnyitásról, a magyarok […]

Read more ›

Képzelt Nagy-Magyarország helyett…

2013 június 4 12:12 de.51 hozzászólás
Orange fantasy / wetcanvas.com

A Fidesz elmúlt 3 éve, a külhoni magyarsággal kapcsolatos tevékenysége a valóság helyett a képzelet birodalmából építkezik. Ezen a területen is korszakváltásra van szükség: felelős módon, közös erővel kell együtt dolgoznunk a külhoni magyarság megmaradásáért, boldogulásáért. Az Orbán-kormány az Összetartozás Dalának megjelentetésével már hetekkel ezelőtt megkezdte június 4-e, e kétségkívül fontos, a történelmi emlékezetben is helyet és jelen-tőséget követelő nap újabb bagatellizálását. Aki már hallotta a dal szövegét, abban rögtön megfogalmazódik a kérdés: mi is tulajdonképpen a célja a kormányzatnak ezzel a nappal? Az eredmény ugyanis nem más, minthogy jobb esetben újabb terméket helyez fel a kormányzat az általa felépített […]

Read more ›

Minden Fideszes Lakjon Jól 15.0

2013 június 1 9:05 de.11 hozzászólás
Simicska Lajos 2012-ben

Nincs is szebb annál elvtársak, amikor egy demokráciának csúfolt országban a miniszterelnök kollégiumi szobatársa és a falubelije együtt nyernek sokmilliárdos állami megbízást. Kollegisztánban ez természetes, Simicska elvtárs és Mészáros Lőrinc elvtárs egy gyenge 4,5milliárdos (bruttó majdnem 6milliárdos) megbízást nyert éppen, de ehhez ők már hozzászoktak, ahol pályáznak, ott nyernek is. Legyen az állami földbérlet, vagy százmilliárdos vasútfejlesztés, a siker garantált. „Újabb hét, újabb közgépes munka. Ezúttal egy hulladékgazdálkodási társulásnak dolgoznak 4,5 milliárd forintért. Két konzorcium indult, a Közgép-vezette csoport nyert, amelyben részt vett a felcsúti polgármester cége is.” Mészáros elvtárs jó elvtárs, ő Felcsút polgármestere, a Puskás Faláb Akadémia elnöke, […]

Read more ›