Articles by: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.

Schifferileg LMP-nek lenni

2015 augusztus 10 2:54 du.23 hozzászólás
Schifferileg LMP-nek lenni

Az eleje orbáni, a köztesben semjéni, java schifferi, az egész pedig, úgy, ahogy van, a mai magyar politikai rögvalóság. A Schiffer-Vona összeborulást és Kövér menekülő renegátságát Váci sem látta előre, pedig, ahogy e verse is tanúsítja, Váci Mihály vátesz volt. „- Ne bánd: mi van? Ne várd: mi lesz Így, úgy? – nem a te ügyed ez! Mit érdekel, mit érnek el? Egyre ügyelj: neked mi kell! Legyél ügyes: mindenre less! Siess, csak élj! Szeress! Szerezz! Lopj lophatót, csalj csalhatót. Pár buta bók: csattan a csók. Szájon a méz, szíven a máz: szavad igéz, szíved igáz. Nincs az a zár, […]

Read more ›

Levél Minden Magyarok Miniszterelnökéhez update

2015 augusztus 2 1:48 de. Levél Minden Magyarok Miniszterelnökéhez update bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Levél Minden Magyarok Miniszterelnökéhez update

Hetekkel ezelőtt ezzel örvendeztettem meg az orbánfanokat. Akkori írásom már ott megbicsaklott, hogy azzal kezdtem, „Mi, magyarok”. Tudva levő, hogy Orbán egy személyben Magyarország és a magyarok – ahogy ezt nem egy tudathasadásos beszédében már kinyilvánította.  Akkor hát? Nyilván való, hogy jobban tudja, mi a jó neki – a magyaroknak – mint mi, többi magyarok. Miért is akarna minket, többi magyart megkérdezni arról, amire ő – a magyarok –  előre tudja a mi – többi magyar – válaszát? Ami pedig az uniós kezdeményezést illeti: 2015 első félévében 3500, kísérő nélkül érkezett kiskorút regisztráltak Magyarországon menedékkérőként. Közülük 15 – igen, jól […]

Read more ›

Az ukrajnai nyugdíjszivattyú

2015 augusztus 1 7:16 de.6 hozzászólás
Az ukrajnai nyugdíjszivattyú

A Kárpáthír szerint az Ukrán Állami Nyugdíjalap Beregszászi Kirendeltségének igazgatója, Kardos Sándor az Ukrajnából Magyarországra áttelepülők nyugdíjügyeiről tartott tájékoztatót, melyben felhívta a figyelmet az általunk már sokat emlegetett 1963-as államközi egyezményre. Na, kérem. Ez az államközi egyezmény még a Szovjetunióval köttetett meg. Ha a memóriám nem csal, a Szovjetunió már meglehetősen régen nem létezik, tehát, ha nagyon megkaparom, akkor az egyezmény – alaki és formai hibák miatt – nem érvényes. Valahogy Orbánék ezt nem nagyon kapargatják. Az egyezmény szerint a nyugdíjat a saját törvényei alapján az az ország fizeti, amelybe az illető áttelepült, vagyis Magyarország állja az Ukrajnából érkező nyugdíjas […]

Read more ›

Csatlakozva az előttem szólóhoz

2015 július 31 3:59 de.61 hozzászólás
Csatlakozva az előttem szólóhoz

“A munkakeresők a regisztráció után bővebb tájékoztatót kaptak a Magyar Honvédség embereitől a határzárnál végzendő munkájukról. Az eligazítás után a munkavállaláshoz szükséges egészségügyi vizsgálaton estek át. Az egyik behívott férfi a lapnak azt mesélte, először a regisztrációs pulthoz ment, ahol egy adatlapot kapott. Azt mondta, bár nem egészséges, ezt a munkát elvállalná. Munkájukra napi 8 órában számítanak, busz viszi őket ki a határhoz, ahonnan a munka végén vissza is szállítják őket. Naponta kétszer kapnak enni, cölöpverésre, területrendezésre, fahordásra alkalmaznák őket. Munkájukra november közepéig számítanak. Korábban a kormány részéről elhangzott: november 30-ig állnia kell a kerítésnek.” (délmagyar.hu) Azért ez nem semmi: […]

Read more ›

Milliárdok, kamura

2015 július 30 7:52 de.16 hozzászólás
Milliárdok, kamura

Hír: „a Zöld Erdély egyesület a volt lövétei Római Katolikus Népfőiskolának otthont adó ingatlan újjáépítésére kap jelentősebb összeget a magyar kormánytól. A bejelentést a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rögtönzött sajtótájékoztatón Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tette.” Szöget üthetne az ember fejébe, ehhez meg mi köze Pásztor Istvánnak, de felesleges. Orbán útjai kifürkészhetetlenek. Sajnálatosan EZ az egyesület látható módon semmilyen tevékenységet nem folytat, mégis súlyos milliókat kap folyamatosan Kövér László – aki kétségtelenül szivén viseli Erdély és az erdélyiek sorsát – házelnöki keretéből. A támogatás kedvezményezettje: Asociatia „Zöld Erdély Egyesület” […]

Read more ›

Kövér László és a genetika

2015 július 29 4:40 de.9 hozzászólás
Kövér László és a genetika

Nos, kérem, Kövér László beleállt a genetikába: „Ma már, tíz év távlatából azt látjuk: mindaz, amit a magyar baloldal sajátosságának, genetikai hibából fakadó torzult karakterének gondoltunk, az valójában az európai baloldal karaktere”. Főnöke és ivócimborája, Orbán e tárgykörben még csak burkoltan zsidózott – “….a magyar baloldal, amikor erre időnként lehetőséget kapott,rárontott saját nemzetére… különböző – genetikainak talán túlzás lenne mondani – de történeti meghatározottság miatt…” (Azután olyan nevek hangzottak el, hogy Kun Béla, Rákosi Mátyás…) A forrás kétségtelenül hiteles, hiszen Che hozzászólónktól idéztem, ő meg igazán jó elvtárs. Hogy Kövérnek mi a karaktere, azt elég nehéz megmondani, mert leginkább nincs […]

Read more ›

A legkisebb közös osztó

2015 július 27 6:19 de.28 hozzászólás
A legkisebb közös osztó

Na igen, Orbán ismét szólott, méghozzá saját szájúlag, ki a fejéből. Akadnak nálam avatottabb tollúak, akik darabokra szedik, bemutatják ellentmondásait, nevetségessé teszik. Tettem én is valami hasonlót két éven át, de mára feleslegesnek érzem. Orbánon nem fog változtatni, és sajnos, hívein sem. Most vesézzem ki, hogy ez a szerencsétlen töltöttzokni a retorikai agymenése közepette még az elemi számtannal sincs tisztában? Hogy az általa büszkén idézett aljas kérdőívek visszaküldőinek száma nem fedi sem a magyarok 2/3-át, sem 4/5-ét, sem 90%-át? Miért hazudja hát magát többségbe – mert hát, mégiscsak ő egymaga a magyarok? Mert odaát van, ahol ájult csodálóinak azt adhat […]

Read more ›

Hoppá van!

2015 július 26 9:00 de.7 hozzászólás
A MNA bohócai

Valahol azt olvastam, hogy Magyarországon szigorú szabályokhoz kötött a fegyvertartás. Mind a marokfegyverek, mind a hosszú csövűek tartása, a sorozatlövőkről nem is beszélve. Azon felül az egyes félkatonai szervezetek öltözéke is szabályhoz kötött. Magyarországon a fegyvertartás tabu. A szabályok egyedülállóan szigorúak, a szabályok megszegését a törvény kettőtől nyolc évig honorálja. Miden olyan ruházat tilos, amelyik akárcsak a legkevésbé is hasonlít az erőszakszervezetek ruházatára (egyenruha). Az ilyen ruházat félelemkeltőnek minősíthető, valamint a gáz/riasztófegyverek használata garázdaságnak minősül, így a törvény szerint használója-viselője jogszerűen rendszertechnikailag bedarálható, majd mócsingként kiköphető. Már, ha a törvény az ilyenekkel szemben eljárna. De nem. Az ilyen neonáci szemetek […]

Read more ›

Száz jiddis szó – 7.

2015 július 25 2:23 du.1 comment
Száz jiddis szó – 7.

A píremspíl A római történetíró, Tacitus csodálkozva szól arról, hogy amíg minden nép vidáman, önfeledt mámorban ünnepli az újesztendőt, addig a zsidók összebújnak templomaikban, és bűnbocsánatot kérve imádkoznak az Egek Urához. Tacitusnak természetesen igaza van, s erre mi büszkék is lehetünk, ám ne higgyük, hogy az önfeledt öröm nem talál kifejezésre ünnepeinken. Sőt, alig találunk olyan szenvedélyes, szívből jövő népi mulatságot más vallások körében, mint amilyen nálunk a purim ünnepe. Ilyenkor a vallásos zsidó kötelességének tartja az ivászatot, s a hagyomány szerint addig kell innunk, amíg nem tudunk különbséget tenni e két héber kifejezés között: Baruch Mordecháj („áldott legyen Mordecháj”) […]

Read more ›

Igazából no comment

2015 július 23 3:53 de.10 hozzászólás
Igazából no comment

De mégsem vagyok képes megállni: valaki hogyan lehet helyből ilyen hülyeként felelős beosztásban? Azért Orbán egyirányú rámutatása se semmi. Igaz, ő jogász, habár annak is pocsék. ha nem jelenik meg :  https://youtu.be/X1H-xUrdSS8  ki kell másolni a kereső sávba 🙂 Persze, ha az orbáni istálló favoritjai közé tartozik, az más. Akkor meg kérdezem: miért viselkedik nyeretlen kétévesként? Mr. Kuszaszem azért jól teljesített: nem vitte haza a tollat – de csak azért, mert túl sokan figyelték… Félre értés ne essék: nem élcelődöm a testi hibáján, olyan, amilyen, biztos így is szereti valaki. Csakhogy, úgy látszik, a kiskertbe nézése agyilag is kihatott rá. […]

Read more ›

Száz jiddis szó – 6.

2015 július 22 6:44 de.1 comment
Száz jiddis szó – 6.

A gezeresz A most következő héber eredetű jiddis szó (jelentése hozzávetőleg: felhajtás, cirkusz, zűrzavar) éppúgy egy többes számú héber szó származéka, mint a bajt jelentő és általunk már tanult córesz. Csakhogy a héber eredetiben a gezérá (többes számú alakja gezérot) inkább rendeletet, törvényes határozatot tesz, ami normális körülmények között a zűrzavar ellentéte. Ám ki merné a zsidó diaszpóra-létet normális körülménynek nevezni? S bizony az államhatalom intézkedései többnyire nem éppen a zsidó kisebbség érdekeit szolgálták… Érdekes, hogy még az úti imában is (héberül tfilat haderech), amelyet a vallásos zsidó minden nagyobb utazása előtt elmond, arra kérjük a Mindenhatót, hogy óvjon meg […]

Read more ›

Találkozás

Találkozás

Volt már ilyen, ha nem is olyan jelentőségű,  mint Stanley és Livingstone, nem is kellett olyan messzire menni, nomeg, voltaképpen el  se vesztem. Történt ugyanis, hogy jelzé a telefonom: kapás van!  Mondám, vagyok. Erre egy vidám hang kérdi, hogy tudom-e, ő kicsoda? Majdnem azt válaszoltam, hogy tudja a rosseb, de győzött a neveltetésem, és közöltem, hogy fingom sincs. Hát, ő gyuri10, Izraelből. Nobozmeg. Csak remélni tudtam, nem onnan hív, mert rámegy a rómingra a gatyám is, de egy huszas szám volt. Miután volt kettőnk közt egy privát affér, aminek következtében én nyilas lettem, ő meg cionista bibsi – az okot […]

Read more ›

Száz jiddis szó 5.

2015 július 20 11:59 de.11 hozzászólás
Száz jiddis szó 5.

Ma találkoztam egy zsidó – remélem, annak tekinthetem – barátommal, aki rövid időre visszalátogatott – szándékosan nem mondom, hogy haza, mert neki Izrael a hazája, gyermekkora óta – és sokat beszéltünk a héber nyelv nyomairól a magyar nyelvben is. Ennek a beszélgetésnek hatására tovább folytatom az ugyancsak tanulságos nyelvi sorozatunkat.  Ille István A kóser és a tréfli Mindenekelőtt elnézést kérünk az olvasótól, amiért egy szó jogcímén kettővel ismertetjük meg. A kóser és a tréfli azonban két olyan szétválaszthatatlan fogalom, mint a fény és az árnyék. Persze, ez a hasonlat kissé sántít, hiszen ha nem látunk elég tisztán, minden bizonnyal nem […]

Read more ›

Mit lehet erről írni?

2015 július 18 11:54 de.5 hozzászólás
Mit lehet erről írni?

Lacit évekkel ezelőtt ismertem meg, egy Nolblogon szerveződött baráti társaság – amolyan amatőr tollforgatók és egyéb komédiások – egyik összejövetelén. Mondom magamnak, de ismerős ez a pasas!  Amikor megszólalt – az a jellegzetes hangszín, az a kissé lassú – vagy inkább megfontolt mondatszerkesztés, az a hajviselet –  hát persze, a pasi a TV-ből, messzi ifjúságomból. Örökifjú volt, ráadásul néhányunkat, amolyan későn érő, önjelölt zsurnalisztákat még pátyolgatott is a MUOSZon belül, a maga szerény eszközeivel. Sajnos, önmaga által vállalt visszavonultsága nem adta meg az intenzív találkozások lehetőségét. Persze, mindig biztattuk magunkat, hogy na, majd most, ezen a hétvégén, kimegyünk hozzá, elüldögélünk, […]

Read more ›

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Álláshirdetés: kerítéstesztelő 2015. Július 16. – Fedor Ön is gyűlöli menekülteket? Szeretne tenni ellenük? Ez az ajánlat pont Önnek szól! Magyarország Kormánya munkatársat keres Kerítéstesztelő Munkakörbe. Főbb feladatok, munkák: • A magyar szerb-határon felállítandó négyféle próbakerítés tesztelése átmászásos módszerrel • Tesztelési napló írása előre megadott szempontok alapján (átmászáshoz szükséges idő, nehézségi fok, sérülések mélysége, mennyisége, stb) • Konzultáció a belügyminiszterrel, javaslattétel a kiválasztáshoz Az álláshoz tartozó elvárások: • Precizitás, gyors és pontos reakciókészség • Megbízhatóság • Jó fizikai erőnlét • Magas fájdalomtűrő képesség Az állás betöltéséhez előnyt jelent: • FIDESZ-es párttagság • A munkavégzés helyszínéhez közeli lakhely Amit kínálunk: • […]

Read more ›