Articles by: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.

Szerecc, Bandika?

2014 július 30 7:43 du.15 hozzászólás
Szerecc, Bandika?

Kis blődli, mert nagyon meleg van…kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek… Színhely: valahol Budán, egy villában. Talán a Szabadság-hegy oldalában, a kertkapcsolatos panorámaajtón keresztül a táj legalábbis azt mutatja. Szereplők: Jucus, kb. 25 év körüli, festett szőke – alig látni, hogy hajszíne nem természetes, de azért mégis – babaarccal, szilinkonnal kerekített mellekkel, amit egy babarózsaszín köldökpóló alá rejt, illetve inkább mégse. Egy püspöklila sztreccs nadrágban ül egy fotelben, és éppen a lábujja körmeit lakkozza égővörösre, ami erősen problémás, mivel ugyancsak égővörös körmei olyan hosszúak, hogy az ecsetet csak igen mókás ujjtartással tudja fogni.  Erősen koncentrál, és közben enyhén nyitott szájjal […]

Read more ›

A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 6. (befejező rész)

A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 6. (befejező rész)

Az is tanulságos, ami a deportálások leállítása után történt: A katonai helyzet romlása és a deportálások negatív visszhangja, a keresztény egyházak erősödő nyomása, az auschwitzi jegyzőkönyv megismerése kényszerhelyzetbe hozta a kormányzót. Június elején leiratban utasította Sztójayt az atrocitások megszüntetésére, a gazdasági szempontból nélkülözhetetlen zsidók mentesítésére, Baky és Endre leváltására. A leirat totális kudarc! A június 21-i minisztertanácson részt vett Baky, Endre, és a csendőrség felügyelője, Faragho Gábor. Faragho elmondta, hogy alaptalanok a csendőrséget ért vádak, mert a 20.000 fős állományból csak 3 személy ellen kellett fegyelmi eljárást indítani. Majd Baky kapott szót, szerinte mindössze 18 öreg vagy beteg zsidó halt […]

Read more ›

Egy igazmondó ember, Orbán Viktor IGAZ MONDÁSAI 1989 – tól majdnem napjainkig.

2014 július 28 12:03 de.7 hozzászólás
Egy igazmondó ember, Orbán Viktor IGAZ MONDÁSAI 1989 – tól majdnem napjainkig.

Hosszú lesz, mint egy estében elhangzó vonatfütty, de megéri elolvasni. Aki úgy véli, hogy ez az ember korántsem igazmondó, mi több, gerinctelen hazug, nem jár messze az igazságtól. Idézetek, 1989 – 1993  Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. (1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre temetésén elmondott beszédéből)  Ha a választásokon csak pártok indulhatnak – amit helytelenítenék -, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk. […] A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális […]

Read more ›

A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 5.

2014 július 27 8:33 de.2 hozzászólás
A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 5.

Egy népirtás evolúciója és a kollaboráció. Erősítette a kollaborációs hajlandóságát az a nácik által is táplált tévhit, hogy a zsidókérdés rendezése után az ország szuverenitása helyreáll. Erről először Sztójay beszélt már az első kormányülésen, 1944 március 22-én. De Horthy is említette Endrének április 17-i találkozásuk alkalmával. Amikor június 7-én, – már túl voltak a sikeres kárpátaljai és észak-erdélyi akción – Sztójay megreklamálta, hogy Hitler még sem teljesítette ígéretét, a Führer tovább ámította a magyar miniszterelnököt. Sztójay elmondása szerint Hitler kijelentette, hogy „mi nem csorbítjuk a magyar szuverenitást, hanem megvédjük Magyarországot a saját zsidai és zsidóbérencei ellen. […] de mint a […]

Read more ›

A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 4.

2014 július 26 2:00 de.5 hozzászólás
A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 4.

A második döntés: a részletes gettósítási koncepció Március 22-én a Sztójay-kormány első ülésén maga a miniszterelnök közölte a megszállók igényeit: a zsidók kizárása a gazdasági és politikai életből, sárga csillag, gettósítás. A deportálásról úgy tűnik még nem esett szó. A németek a döntést megkönnyítendő elhúzták a magyar illetékesek előtt a mézesmadzagot: minél gyorsabban megoldják a zsidókérdést, annál gyorsabban elhagyják az országot. Erre Sztójay is utalt mikor ismertette kormánya előtt Veesenmayerrel folytatott beszélgetésének tartalmát. Az antiszemiták bekapták a madzagot, pedig csak rá kellett volna nézni a térképre, akkor láthatták volna, hogy miért nem fogják elhagyni az országot a nácik, ha már […]

Read more ›

A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 3.

2014 július 25 7:08 de.19 hozzászólás
A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 3.

Christian Gerlach, az európai holokausztot vizsgálva felveti a holokauszt „eichmanizálódásának” kérdését. Eichmann erősségei és gyengeségei jól láthatók. Ugyan nem kezdeményezett új stratégiákat, de taktikai szinten mindig kiválóan oldotta meg a rá ruházott feladatokat. Magatartása trendkövető. Fejlődőképes volt, 1938-ban, Bécsben még városi szinten gondolkodott és cselekedett. 1941-ben viszont már európai méretekben gondolkodott és cselekedett. Bécsben szerzett kivándorlási ügyi tapasztalatai logisztikai készségekkel bővültek (összegyűjtés, szállítás megszervezése, lebonyolítása). Kiváló csapatépítő és humánerőforrás-menedzser volt. Képes volt egy igen vegyes társaságból igen hatékony gépezetet alkotni és működtetni. A csapatából Dannecker eredetileg textilkereskedő, Seidl megbukott jogászhallgató, Hunsche gestapós segédbíró, Novak nyomdász, Girzick műszerész volt. Az alakulat […]

Read more ›

A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 2.

2014 július 23 6:00 de.14 hozzászólás
A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben 2.

A döntési folyamat. Az események vészjóslóak voltak, de a magyar zsidóság sorsa ekkor még nem dőlt el véglegesen. Maga a döntési folyamat 4 lépcsős, evolutív, egyre radikalizálódó folyamatként írható le. Az összes többi parancs, értekezlet e 4 döntést készítette elő, vagy hajtotta végre. 1: Az első egy általános politikai döntés volt. A Führer március 18-án követelte Horthytól, hogy „oldják meg a zsidókérdést.” Másnap a németek bevonultak, március 22-én felálló Sztójay-kormány ezt elfogadta, amely elindította zsidórendeletek áradatát. Kötelezővé tették a sárga csillag viselését, megkezdődött a gettósítás előkészítése. A végső megoldásról azért sem születhetett azonnali döntés, mert mint azt Eichmann is elismerte, […]

Read more ›

A Nemzeti Történészasszony szerint a világ…

2014 július 21 12:15 de.20 hozzászólás
A Nemzeti Történészasszony szerint a világ…

Schmidt Mária Nemzeti Történészasszony, aki egyedül is megmondja a tutit, eddig se nézte jó szemmel más történészek véleményét a Horthy-korszak és annak szerves folytatása, a német megszállás és a nyilas éra tárgyában. Azonban szervi kancsalsága már kihatott a mentalitására is. A mainstream történelemhamisítás és a szerecsenmosdatás most már agyi szemtengelyferdüléssel is küszködő bajnoka meglehetősen érdekes kijelentésekre ragadtatta magát egy interjú során:  „…vége a liberális körök évtizedes szellemi terrorjának! Azért alakult ki a Szabadság téri emlékmű körüli áldatlan helyzet, mert e körök munkálkodnak a háttérben… A Szabadság téri emlékmű ürügyén egyesek újra próbálják értelmezni Magyarország szerepét a ’44-es szörnyű tragédiában. A […]

Read more ›

Másnak lenni.

2014 július 19 6:30 de.13 hozzászólás
Másnak lenni.

Nem könnyű neki, merthogy ő más. Hogy miben más, azt nem tudta volna megmondani, ahhoz nem voltak megfelelő szavai, de érezte, hogy ő más. Voltak az otthonban még többen is, akik ugyanúgy mások voltak, mint ő, de róluk se tudta megmondani, miben mások. Minden esetre ők, a mások, egész jól kijöttek egymással, és a környezetükkel is. Ültek az asztaloknál, vagy a kanapén, a tv előtt, és ha valaki odajött hozzájuk, hát látta, hogy Közösségképesek. Mert a gondozók azt akarták, hogy Közösségképesek legyenek. Közösségképesnek lenni jó volt. Ha csak magukban voltak, és nem kellett Közösségképesnek mutatni magukat, hát nem csináltak semmit. […]

Read more ›

A kölcsönös megértés jegyében

2014 július 15 12:49 du.159 hozzászólás
A kölcsönös megértés jegyében

Július 1-én Jeruzsálemben Magyarország Tel Aviv-i nagykövetsége és a HOH jeruzsálemi szervezete közös megemlékezést tartott a Holokauszt 70-ik évfordulója kapcsán. Úgy véljük, hogy Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövetének ott elhangzott beszéde olyan elemeket tartalmazott, amely magyar politikus szájából – aki saját véleménye mellett természetesen kormánya álláspontját is képviseli – rendhagyó: ritkán hallani ilyen, kényes témákat, a magyar nép és a magyar zsidóság kapcsolatát bátran érintő felszólalást. Ezért a szerkesztőség úgy döntött, hogy leközli az egész beszédet. Nagyon szeretnénk remélni, hogy néhány más megnyilvánulással együtt ez a szónoklat, a problémák nyílt feltárása a két nép kapcsolatában egy új, régen várt, egészséges […]

Read more ›

Remény és szódásüveg – epilóg.

2014 július 14 6:13 de.15 hozzászólás
Remény és szódásüveg – epilóg.

Az öreg kalapot nyomott a fejébe, rántott egyet a nadrágján, felmarkolta a szódásüveget, a küszöbről még visszabiccentett az asszonynak: majd gyüvök! – aztán elindult a szikrázó napsütésben. Lassan ment, nem sietett sehová, semmi sem sürgette, a Toroköblítő is megvárta, hát minek szaporázza. No meg aztán, már a tüdeje se bírta, hamar kifogyott belőle a levegő. Így hát csak komótosan ballagott, az utca árnyékosabb felén, néha meg-megállva, nézelődve. Nem mintha olyan sok nézni való lett volna: porosan kókadozó akácok, madárcseresznyék, egy-egy tikkadt petúnia ágyás itt, repedezett földű muskátlik ott, semmi különös, de azért mégiscsak más, mint az az örökké árnyékos, belső […]

Read more ›

Növekvő lakhatási szegénység valódi politikai megoldások nélkül.

2014 július 13 4:27 de.1 comment
Növekvő lakhatási szegénység valódi politikai megoldások nélkül.

Éves jelentést adott ki a Habitat, ami alant olvasható. „ A gazdaság ugyan lassú növekedésnek indult, a lakhatási szegénység azonban tovább mélyült 2013-ban Magyarországon. A szakpolitikai intézkedések nem adtak hatékony válaszokat a szegénységben élők problémáira: köztük a rezsicsökkentés és a lakásfenntartási támogatás sok háztartást elért, de nem nyújtott érdemi segítséget. A társadalom szélére sodródott csoportok – a szegregált telepeken élők, hajléktalanok – lakhatási problémái tovább nőttek, s egyre többen élnek nem megfelelő lakáskörülmények közt, vagy bizonytalan jogi helyzetű lakásokban. A lakhatási problémák közül továbbra is a megfizethetőségi problémák a legsúlyosabbak. 2013-ban a háztartások kiadásainak negyedét tették ki a lakásfenntartás költségei, […]

Read more ›

Remény és szódásüveg.

2014 július 12 7:21 de.6 hozzászólás
Remény és szódásüveg.

Vagy fordítva. Az asszony már rég ki akarta dobni, de ő nem engedte. Hogyisne! Érték az! Egyszer még vevőt talál rá, mindig akad valami bolond nadrágos ember, városi, aki pénzt ad az ilyesmiért! Vastag, öntött üveg fala volt, domborított betűkkel közölve: „ Schwarzenberg és Tsa. Szikvízüzem,  alapítva 1905, Síp u. 12. Törv.védve.” Az öreg Schwarzenbergre emlékezett is. Hajlott kis öregember, szakállas, télen-nyáron lüszterkabátban, a fején meg, valami kis, kerek posztósapka. Csöndes kis emberke volt. Aztán, úgy ’45 táján, egyszer csak eltűnt. Hogy ki, vagy mi volt a Tsa., arra, ha megfeszítik, se emlékezik. A törv.védve se mondott sokat neki, igaz, […]

Read more ›

Orwell a dátummal nem sokat tévedett

2014 július 10 2:42 de.21 hozzászólás
Orwell a dátummal nem sokat tévedett

Csak a helyszínnel. „Kedden adták át a Nemzeti Egységes Kártyarendszer első darabjait. A jelenleg érvényes diákigazolványok helyett mostantól aki újabb diákigazolványt igényel, már chippel ellátott igazolványt kap, és a jövőben már csak RFID-csippel ellátott igazolványokat fognak előállítani. Első körben a diákigazolványok esetében lép életbe az új rendszer, és bevezetik az oktatói, illetve kormánytisztviselő igazolványt. A kormány tervei szerint a későbbiekben valamennyi személyazonossági okmányt RFID-chippel látnak el, majd az összes okmányt fel fogja váltani egyetlen kártya.” Aki eddig homokba dugta a fejét és azt hangoztatta, hogy a társadalom feletti teljes ellenőrzés nem lehetséges – mi több, összeesküvés-elmélet – annak ideje elgondolkozni egy-két […]

Read more ›

Két blődli

2014 július 7 11:40 de.13 hozzászólás
Két blődli

Csak, hogy ne vegyük már annyira komolyan egymást… Két lány a Széchenyi fürdőben. Az egyik nagyon szőke, a másik nem.   –          Te Julcsi! –          Mmmmm… –          Az a pasi figyel minket! –          Melyik pasi? –          Hát az, ott, napszemüvegben és fürdőgatyában! –          Aha. Van itt vagy 50 pasi, napszemüvegben és fürdőgatyában. Mi lenne, ha konkrétabb lennél? –          Hát, az, ott! –          Az ég szerelmére, ne mutogass, olyan vagy mint egy szemafor! Inkább írd le, merre van! –          Hogy írjam le? Se papír, se toll nálam! De várjál csak, itt van egy papírzsepi, majd a rúzsommal… –          Állj már le! […]

Read more ›