Articles by: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.

Olga története

2014 július 4 5:00 de.2 hozzászólás
Olga története

Olga amolyan megtűrt volt nagynénjénél, lévén, hogy az anyja, úgy egy éves korában, egyik napról a másikra meglépett egy dzsidáshadnaggyal, otthagyva Olgát nővére gondjaiba. Apja meg nem nagyon kerülközött, de hát Olga nem tudhatta, hogy ez így nincs rendjén. Ha Olga olvasta volna Hamupipőkét, igencsak ráismert volna saját sorsára, de hát nem igen olvasott ilyesmit. Nem csak azért, mert mesekönyvvel még csak nem is találkozott, hanem, amikor már elbírta a moslékos vödröt – az pedig úgy 10 éves korában lehetett – nagynénje kivette az iskolából. Minek az a nagy tudás, hangoztatta, én is épphogy le tudom írni a nevemet, és […]

Read more ›

Mamuska

2014 július 3 2:36 du.9 hozzászólás
Mamuska

Ezt a nevet Olga „adományozta” neki, Olga, a búza szőke hajú, ungvári lány, akinek kék szeme csak úgy világított pisze orra felett. Haját, mint a szalmafonatot tekerte körbe a fején, a szája meg be nem állt, csak csacsogott, csobogott, mint egy vidám kis csermely. Mamuska, mit gondolsz, melyik blúzomat vegyem fel ehhez a szoknyához? Mamuska, nem túl mély a kivágása ennek a ruhának? Mamuska, én olyan, de olyan szerelmes vagyok! Általában havonta egyszer szokott mély szerelembe esni, minek alanya hol egy fess katonatiszt, hol egy kócos diák, máskor meg egy kipedrett bajuszú vigéc volt, ilyenkor mindig Mamuskához telepedett, és csak […]

Read more ›

A kispályás, aki nagy pályán akar játszani

2014 július 2 6:48 de.18 hozzászólás
A kispályás, aki nagy pályán akar játszani

„A jelek szerint Orbán Viktornak szűk lett a magyar belpolitikai játszótér, az Unió színpadán, az igazán nagy ágyukkal mérné most össze politikai tehetségét és befolyását. Az EP-választások után a magyar miniszterelnök vállalta fel az ütköző szerepét az Európai Parlament és az Európai Tanács között.” Kezdjük akkor talán ezzel. Orbánnak csak hazai – kis – pályán elismert a politikai tehetsége, befolyása a nagypályán (Európai Unió) a nullához tendál. Persze, ő másképpen látja, de hát ez már agresszív kismalac mivoltából eredezik. Azután itt van ez a kis piti, személyes arcoskodás, hogy ő azután jusztse fogja Junckert támogatni, azért sem, mert hát megígérte […]

Read more ›

Oly korban éltem én…

2014 június 29 6:24 de.28 hozzászólás

Oly korban éltem, amikor Nándorffy tanító úr körmössel nevelt, pajeszomnál fogva húzott lábujjhegyre, onnan suhintott lefelé egy taslit, de mégis elmentem hozzá elköszönni, amikor némi feljavításra, ’56 után, Lengyelországba vittek. Oly korban éltem, amikor UNRA és IKKA csomagot kaptunk, valódi csokoládéval és igazi kakaóval, amiből  egy tábla csoki két hétig tartott, kockánként élvezve. Oly korban éltem, amikor orosz tanárunkat, hatodikban, bizony, kicsúfoltuk, mert a lágy hangzókat erősen „szaftosan” ejtette, de, mivel egyik lába rövidebb lévén, ormótlan ortopéd cipőjében nehezen járt, hát szó nélkül fogtuk az éthordóját, és mentünk a száz méterrel arrébb lévő napközi konyhájára. Oly korban éltem, amikor tornaterembe […]

Read more ›

Önkormányzati választások – módszertani utasítás

2014 június 28 3:03 du.5 hozzászólás
Önkormányzati választások – módszertani utasítás

– Na szóval, Józsikám, akkor most fogod magad, és szépen kimensz a faluba, és regisztráltatsz. – Nade, Tóni bátyám… – Semmi nade, semmi Tóni bátyám! Ez most hivatalos, és én vagyok a tanácsel…izé, a polgármester, hát akkor mensz, és kész! – Jóvanna, megyek! – Nnna. Így mindjárt jobb. Oszt listád van-é? – Van. – A Gáboré? – Azé. – Na, akkor tiszta ügy, azokho nem mensz. Hanem, elsőbben is, mensz a Paptagba, a Zsíros-Kovácsékho! Tudod, ha az öreg Zsíros-Kovács regisztrál, akkor a fél falu is azt teszi. Szóval, odamensz, oszt kacsintasz egy jó nagyot, hogy ugyi, Pesta bátyám, aztán majd […]

Read more ›

Miért és mire vagyunk büszkék?

Miért és mire vagyunk büszkék?

Egy magyar ember egy napja A magyar ember látott egy reklámfilmet hazájáról, és ezért elhatározta, hogy a mai napon csupa olyan dolgot vesz a kezébe, amit magyar feltalálóknak köszönhet az emberiség. Kezdetnek fogott egy golyóstollat (Bíró László, 1931), felírta, hogy Találékony magyarok, majd egy mágnessel feltette a hűtőgépre (Szilárd Leó 1929), utána öngyújtóval (Irinyi János 1836) rágyújtott egy cigarettára, közben CD-t hallgatott, nézegette a hologramos matricát a borítón (Gábor Dénes, 1947), majd beszedett egy C-vitamint (Szent-Györgyi Albert 1931). Eszébe jutott egy barátja, telefonált egyet a vezetékes telefonjáról (Puskás Tivadar 1878). Még volt egy kis ideje, ezért játszott egy kicsit a […]

Read more ›

Sógorokhoz, vagy messzebb?

2014 június 23 5:59 de.9 hozzászólás
Sógorokhoz, vagy messzebb?

Megyünk, megyünk…de miért is? A Határátkelő blogból emeltem ki az alábbiakat. Sokan azt hiszik, Ausztriában, sőt másutt kolbászból van a kerítés. Nem, szomorú a hír, de nincs így. Akkor mi az ok, amiért egyre többen külföldön vállalnak munkát? A blog írója Nyúlz of the World jól taktikázott,  Erdélyből érkezett, Sopronban bérel lakást, Ausztriában rendszergazdaként dolgozik, naponta ingázik a lakása és Bécs között. Felsorolja mindazokat a jó dolgokat, amitől OTT embernek érzi magát, munkavállalóként. Ami elvitathatatlan, az a biztonság. Ausztriai fizetésből – Magyarországon élni, no igen! Ez már döfi! Most mégis a teljes kiköltözést tervezi. Miért is? „…Mi változott az elmúlt két évben, amióta […]

Read more ›

Mikor kezdődött?

Mikor kezdődött?

Már maga se tudta, hol, és mikor kezdődött. Talán valamelyik húsvétkor. Kiskabátos húsvétok voltak azok, minden olyan tavaszszagú, piruló lányokkal, ragadós csokitojásokkal, itt-ott egy-egy pohárka likőrrel, de nem sokat, hiszen mégiscsak gyerek vagy még, kamasz se igen, csak egy csontos térdű, hegyes könyökű gyerek, aki ilyenkor pár percre idősebbnek érezte magát. De lehet, hogy nem akkor, mert ugyan az elején kellemes zsibongást érzett, meg olyan nevethetnékje támadt, de aztán undorítóan forogni kezdett vele a világ, tán még hányt is, de arra már nem emlékszik igazán. Talán a gimiben, a tánciskola után, az udvaron, a nagy gesztenyefa jótékony homályában, a becsempészett […]

Read more ›

Volt egyszer egy Fidesz-MPP

2014 június 21 2:57 de.11 hozzászólás
Volt egyszer egy Fidesz-MPP

Volt. Mára már se nem fiatal, se nem demokrata. Mi több, polgári soha nem is volt, pedig Orbán rögeszméi közül az egyik a polgárosodás elősegítése volt.  Csakhogy, nem volt hozzá alapanyag. Hát el is hagyták. Most éppen erősen kereszténydemokratára vannak hangolva – ami úgy, ahogy van, marhaság, mivel hogy lehet valami, ami nincs, kereszténydemokrata – oly annyira, hogy már mindenhol – plakátilag – a pártszövetségből a KDNP áll elől, ami, ugyebár, azt hivatott sulykolni, hogy a nem létező párt a pártszövetségben az erősebb tényező! Nem, kérem, ezen nincs semmi megmosolyogni való, Semjén elvtárs szerint mindig is úgy volt, hogy ők […]

Read more ›

Amikor a CCCP-ben (befejező rész)

2014 június 20 5:58 de.5 hozzászólás
Amikor a CCCP-ben (befejező rész)

Moszkva nem hisz a könnyeknek…Elkövettem azt a könnyelműséget, hogy úgy gondoltam, lerövidítem az utamat és a tér egyik oldaláról a másikra a metróállomáson keresztül jutok át. Amikor harmadszor is a Gyetszkij Mir (gyermekek világa) áruház – na, ott minden volt, ami bölcsőtől az alsó tagozatig szükséges volt egy gyereknek – előtt bukkantam felszínre, feladtam. Ugyanis a metró három szintben keresztezi egymást, három szép, magas, tágas folyosórendszerben. Hatalmas, márvánnyal borított, freskókkal és frízekkel díszített csarnokok, itt lemész, ott feljössz – már, aki kiismeri magát. Hát én nem. A mozgólépcsőkön az utasok szigorúan jobboldalon álltak, a baloldal a sietősek számára volt szabadon […]

Read more ›

A magyar függetlenség napján

2014 június 17 9:10 de.16 hozzászólás
A magyar függetlenség napján

Avagy, mi is kell a magyarnak? Hát, örömünnep. Legalábbis egy orbáni csahos ezt a napot örömünnepnek nevezte. Igaz, 1958-ban ezen a napon végezték ki Nagy Imrét és mártírtársait, de hát, mit lehet tenni, ha  ez a fideszeseknek örömünnep, akkor örömünnep. Orbánék otrombasága nem ismert határokat. Cirkuszi játékot rendeznek a hungaricumként aposztrofálható bamba birka népnek, aki ezen a NEMZETI GYÁSZNAPON ott örvendezett a Hősök terén, és a nép, az isten adta nép oly boldogan csápolt ott, mint a  megverselt barom, melyet igába hajtottak. Hiába volt a mártírok hozzátartozóinak tiltakozása, ( „Kifejtették: ahogy október 6., úgy június 16. is nemzeti gyásznap. Az […]

Read more ›

Orbán levelét megírta a náci emlékmű ügyében

2014 június 14 7:13 de.17 hozzászólás
Fotó: Facebook

Orbán levelet írt, méghozzá nem másnak, mint 30 zsidó származású amerikai kongresszusi képviselőnek. Ez a levélírás valami kényszeres cselekedet lehet náluk, hiszen ilyesmit Morvai Hisztike is elkövetett, holmi metszett farkincákkal való játszadozásra buzdítva őket. Orbán nem ekkora bunkó, ő nem használ ilyen szavakat – egyetlen egyszer feledkezett meg magáról, amikor némi pálinkatöltetben a székesfehérvári huszárokról dalolt nem éppen a Mária kongregáció első áldozós leánykáinak délutáni teázásához illő obszcén nótát, de látszott rajta, hogy kb. úgy áll neki a szó, mint Bajnainak az Internacionálé. Szóval, levelet írt, teli mézes-mázos hazugságokkal. „egy függetlenségét oly büszkén ünneplő népnek, mint az amerikai, talán természetesnek […]

Read more ›

Orbánszó, szélbeszó

2014 június 9 3:24 de.37 hozzászólás
Orbánszó, szélbeszó

Orbán: célunk a néppárti kormányzás A pénteken megalakuló kabinet célja, hogy néppárti kormány legyen, néppárti kormányzást folytasson – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a parlamentben, harmadik kormánya minisztereinek eskütétele előtti beszédében. Ehhez egy apróság hiányzik: nincs néppártunk. Van fideszünk, de az nem néppárt. Emlékeztetett, hogy az elmúlt 24 évben az összes kormány munkáját testközelből figyelhette, hasznos erkölcsi és gyakorlati tapasztalatokat szűrhetett le, ami megadja a lehetőséget, hogy kiérlelt szempontok alapján, határozott célok és világos elvárások mentén alakíthassa meg a szabad Magyarország 10. Kormányát. Hát, a casting minden esetre jól sikerült. A kiérlelt szempontokkal ugyan van egy kis gond – ezt […]

Read more ›

Töltött ratyli – az igazi hungaricum!

2014 június 3 2:45 du.40 hozzászólás
Töltött ratyli –  az igazi hungaricum!

Hozzávalók: 1 ½ nyersratyli, 1 jókora pese, 2 csobolyó gönyézde (ha lehet, pöcörgősi), 3 csipet ciháta. Elkészítése: A nyersratylit fertály órát posvásztjuk, míg csurmot nem ereszt. Szépen höllyén kipicskázzuk, a nyesedékből apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek a kosvadtba. Közben a pocadékot megpeccsenjük,  a ratylit pedig hagyjuk slottyanni. Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós. A pesét lesolyvasztjuk, azután már csak töttyentgetjük, mert hamar odakaphat. Lehet másképpen is csinálni, tájjellegtől függően:  kb. egy kávéskanálnyi lapcsát beledegesztenek, és utána frissen szedett kerti pomoszlóval sütik ki. De a lapcsát előbb föl kell bürnyölni, különben benne marad a szaklonc és annak szokott lenni […]

Read more ›

Orbán Viktor köszöntése

2014 május 31 3:08 du.35 hozzászólás
Orbán Viktor köszöntése

Nagy napra ébredtünk ma! Ma ünnepli születésének 51. évfordulóját dolgozó népünk nagy Vezére a világmindenség Legfénylőbb Csillaga, Magyarország Örökös Miniszterelnöke és Vezénylő Tábornoka, Orbán Viktor úr/elvtárs! Kedves Barátunk, Elvtársunk, Urunk, Vezénylő Tábornokunk, dicső Orbán Viktor! Szeretettel üdvözlünk a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Pártjának és a Nemzeti Együttműködés Rendszere dolgozó népének harcedzett és szeretett Vezérét – 51. születésnapod alkalmából. A forradalmi harc dicsőséges útján haladva, életednek több mint egyharmadát szentelted annak az ügynek, hogy a munkásosztály felszabaduljon a gátlástalan és kizsákmányoló imperializmus, a hanyatló Nyugat, a New York-Tel Aviv tengely járma alól, a szabad és független Magyarországért vívott harc ügyének, hogy […]

Read more ›