Articles by: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.

Kísértet járja be Európát

2019 január 29 9:07 de.41 hozzászólás
Kísértet járja be Európát

Vagy inkább kis sértett, ráadásul nem is annyira kísértet, mint inkább vírus: az illiberalizmus és populizmus vírusa, a virus orbántropum. Nem is Európát, hanem inkább a hasonszőrűeket: Putyin, Aliyev, Erdogan, Bolsonaro. Észak- Korea, Mianmar és a Fülöp-szigetek egyenlőre kimaradtak, de hát ott max. a felülfertőzéstől lehet tartani. A mi kis sértettünk sértettségének alapja, hogy – szerinte – báncsák Krahácsot! Rögeszméje ilyesmiben csúcsosodik ki: „nem tűrjük el, hogy Magyarországnak a tekintélyét, a becsületét rombolják és megtámadják következmények nélkül! „ . Ezzel csak az a baj, hogy Magyarországot a kutya sem támadja, csak hát, mivel túltengő egója következtében úgy véli, ő maga […]

Read more ›

Tánc- és illemtan

2019 január 17 8:45 de.87 hozzászólás
Tánc- és illemtan

Minap a Klub-rádióban egy betelefonáló hölgy – aki valszeg az angol kisasszonyoknál nevelkedett, de legalábbis még az átkosban vett tánc- és illemórákat – kioktatta Szél Bernadettet a kézfogás közbeni viselkedésről, és javasolta neki, tanuljon némi illemet. Az általa kifogásolt viselkedés egy kézfogás kivitelezése volt, mivel aközben Berni telefonált, és ez a NER illemszabálya szerint lenéző magatartás. Merthogy a nagyon illemtudó madame szerint a kézfogásnak határozottnak kell lennie, kivitelezése közben a partner szemébe kell nézni. Hogy milyen mélyen, arról nem szólt a madame, ráadásul Matolcsy és Schmidt Mária esetében az a gond is felmerül, melyikbe, bár ők (sem) szoktak kezet fogni. […]

Read more ›

Az államelnök, mint olyan

2019 január 6 8:33 de.56 hozzászólás
Az államelnök, mint olyan

Alternatívája a köztársasági elnök, ami azért elég fura, mert egy köztársaságnak az elnöki státusz anakronisztikus. Róma köztársaság volt, de nem volt elnöke. Mindegy. Orbanisztánban ez a státusz meg teljesen értelmetlen, mivel nincs köztársaság. Haladjunk. Az állam elnöke – maradjunk ennél a státusznál – az elvek szerint a pártokon felül álló, a nemzet egységét szimbolizálni hivatott személy. Általában. Noch dazu, választás útján kerül ebbe a pozícióba, nem pedig egy pillanatnyilag hatalmon lévő párt érdeke szerint. Mármint, jobb helyen választják. Orbanisztán nem jobb hely, itt kinevezik, méghozzá kormányzati – vagyis párbeli – többséggel. Még hogy a nép válassza, abszurdum, hiszen a nép […]

Read more ›

A király, bizony, meztelen

2018 december 30 10:05 de.90 hozzászólás
A király, bizony, meztelen

Momentán ott tartunk, hogy Magyarország még nevében sem köztársaság – ténylegesen meg pláne – és nincs alkotmánya – mert hát az alapizé nem igazán helyettesíti , habár állítólag gránit szilárdságú, de leginkább csak márvány, mármint, sajt. Annyira büdös is. Egy köztársaság nem attól az, hogy nincsen királya. Persze, akad olyan is, aminek van, de intézményei, működése köztársasági. Orbán Viktor 2006-ban úgy fogalmazott, hogy a köztársaság csak ruha a nemzet testén. Vetkőzik is, de rendesen! Méghogy NER! Miben is áll a nemzeti együttműködés, amikor még a nemzet sem élvez Orbánnál semmi féle előnyt? A nemzetnek ugyanis egy testnek, egy léleknek kellene […]

Read more ›

Orbán várba költözéséről

2018 december 29 9:32 de.97 hozzászólás
Orbán várba költözéséről

Egy – feltehetően hívő – Facebook kommentelő a kritikus hangokra úgy reagált, hogy ez mindenkor is így volt, az ország vezetői ott székeltek. Most csak azért legyen ez másként, mert hogy Orbán? Nos, igen. Részint, mert az ország vezetőjeként tisztelni barokkos túlzás, részint meg sehogy sem illik sem korábbi állásfoglalásához, sem egyéniségéhez. Noch dazu, a hangsúlyozott puritánság is erősen kérdéses. Korhű bútormásolatok, kárpitok több száz millióért, feltöltött könyvtárterem (még ha borospince lenne, de az már korábban ott volt)? Ez utóbbi különösen irritáló. Minek az neki? Az, hogy jogot végzett – egyesek szerint végzett a joggal – nem jár kéz a […]

Read more ›

A másik dolog, ami nincs

2018 december 16 10:39 de.24 hozzászólás
Bayer Zsolt "állatoknak" nevezte a romákat

Az egyikről tudjuk, mert D. Cornstein, az USA frissen kinevezett magyarországi nagykövete izibe kijelentette, bár még a Szabadság-tér sarkáig se jutott el, az az antiszemitizmus. Ha ő mondja, biztosan nincs. Ha a mi potentátjaink mondják, az azért némi gyanúra ad okot, habár, mint a Nemzetvezető Testvértől tudjuk, ne azt figyeljük, mit mondanak, hanem, mit cselekszenek. Mondjuk, sorosoznak, de természetesen azzal nem zsidóznak. Hanem, itt van ez a másik dolog, ami Orbanisztánban nincs: a rasszizmus. Tekintsünk el most a migráncsos torzulásától, vegyük színtiszta eszenciáját, a Nemzet Gyámolítójának irányadó szavait: „ nem fogadjuk el a migránsok kényszerbetelepítéséről szóló kvótát”. Ez eddig rendben […]

Read more ›

Olvasói levél: A csodálatos magyar nép bólogat…

2018 november 20 9:59 de.137 hozzászólás
Olvasói levél: A csodálatos magyar nép bólogat…

Valahogy az utóbbi időben egyre többen vannak, akik úgy gondolják, saját fórumuk híján nekem küldik el véleményüket, mert hátha… Nos, és veszem magamnak a bátorságot, és nyilvánossá teszem ezeket. Az alant közölt olvasói levélben is csak a nyomdafestéket nem tűrő, ámbár találó kifejezéseket finomítottam. A lényeg maradt. –Ille István * „Ki szerint érdemel normális parlamentet ez az ország? Ez a szerencsétlen nép 20-25 évente választ magának egy diktátor hajlamú embert vagy társaságot, amelyik előbb néphülyítő baromságokat ígér, aztán szétcseszi az országot, a csodálatos magyar nép meg bólogat, végignézi, és még tapsol is. Itt van egy ekkora ország Európa kellős közepén, minden […]

Read more ›

Ezek maguktól ilyen hülyék?

2018 november 16 2:53 du.85 hozzászólás
Ezek maguktól ilyen hülyék?

„A Fidesz parlamenti frakciója az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyűlési képviselő ügye miatt, mondván, nem nyilvános adatokat tett közzé és hamisított meg politikai haszonszerzés céljával. Demeter Márta egy Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez beadott írásbeli kérdésében azt írta, iratbetekintése során kiderült, hogy a honvédség Airbus a319-esén kiképzőrepülés keretében utazott haza egy bizonyos Orbán Flóra, Páfoszról. Kérdés, lehetett-e ez a személy Orbán Viktor azonos nevű lánya? A Kormányzati Tájékoztatási Központ lelkesen közölte: a megnevezett lány nem a kormányfő, hanem a Cipruson szolgáló egyik magyar katona 2 éves gyereke.” Na, kérem. Tekintsünk el attól, hogy egy két éves gyerek mennyire alkalmas a légi […]

Read more ›

Nemzeti konzultáció

2018 november 14 12:48 du.37 hozzászólás
Nemzeti konzultáció

Konzultáció: Szakértői vélemény kérése, amikor az egyik fél egy másik félhez, általában az ügyben szakértő személyhez fordul tanácsért, véleményért. Gyengébbek kedvéért: [konzultáció < francia: consultation (tanácskozás, véleménykérés) < latin: consultatio (tanácskozás) < consulto (tanácskozik, megfontol) < consulo (átgondol, dönt)] Eddig hét, nemzetinek nevezett konzultációt követett el nemzeti kormányunk. A java olyan kérdések feltevéséről szólt, hogy ugye, nem akarod, hogy elvegyék a magyarok munkáját, a hazáját, a feleségét, babrálják biciklijét, stb. Ezekkel csak az volt a baj, hogy ún. zárt kérdéseket tettek fel. Nem lehetett rájuk másképpen válaszolni, csak igennel vagy nemmel. De ki az az agyalágyult, aki pl. a munkahelye […]

Read more ›

Milyen országban élünk?

2018 november 12 10:43 de.72 hozzászólás
Milyen országban élünk?

A tősgyökérről. Általában ez a fáknál a törzs (tessék, kérem, nyugodtan asszociálni a tősre) függőleges irányú gyökérbéli meghosszabbodása, eltérően az oldalgyökerektől, amik, ugyebár – gyengébbek kedvéért mondom – oldal irányba nőnek. Ennél fogva a törzsgyökér a legvastagabb, és a legerősebb. Mondjuk, a tősgyökeres pécsiek tükének hívják magukat, ami meg erősen a tőkére hajazik. A franc ebbe a magyar nyelvbe, de rohadtul árnyalt tud lenni! Famíliáknál, nemzetségeknél a tősség már nem ennyire ismeretes, minden esetre tősnek lenni nem is olyan egyszerű. Főleg nem magyarnak. Népünk Boldogsága Tisza István halálának századik évfordulója alkalmából tartott, a történelem ki tudja hányadik hamisítási beszédében – […]

Read more ›

Te is, fiam, avagy mihez vezethet a túlhatalom

2015 december 5 9:16 de. Te is, fiam, avagy mihez vezethet a túlhatalom bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Morte di Giulio Cesare.  Vincenzo Camuccini, 1798.

A múlt nem szűkölködik politikai gyilkosságokban. Ezek közül az egyik hazai vonatkozású: Merániai Gertrúd meggyilkolása. Ugyan valszeg pótcselekvés volt – elvégre a királyra, II. Andrásra még az összeesküvők sem mertek volna kezet emelni. Ráadásul a párját vesztett férj, valami érthetetlen okból Péter ispánon kívül gyakorlatilag futni hagyta az elkövetőket. A királynőt megölnötök jó lesz félnetek nem kell? II. András közutálatnak örvendett a nemesség körében, ugyanis tömegesen ajándékozta el az ország földállományának 2/3-át kitevő királyi birtokokat – na, kiknek is? Hát, biza, a csókosok – na jó, akkoriban báróknak nevezték őket – egy szűk csoportja és a királyné rokonsága volt a […]

Read more ›

Okoskodás a párizsi terror után

2015 november 19 2:24 du.31 hozzászólás
Make the best of things

Ilyesmire elég sokan vagyunk képesek, de hát javában amatőrök vagyunk. Hanem a politikusok, szakemberek utólagos okoskodása elég értelmetlen. Érdekes módon még az érintettek is csak utólagosan reagáltak, pedig Angliából, az USA-ból is időben kaptak titkosszolgálati információkat a franciák, de ki tudja, miért, nem reagáltak. ellenségképEz legyen az ő bajuk, se tehetségem, se érdekem nincs őket kritizálni, de az itthoni reakciókról azért ejtenék egy-két szót. Illetve, Orbán levegővétellel kapcsolatos, a kvóta és a visszatoloncolás elleni hetvenkedő kirohanása, a terrorizmus menekültek általi szétterítésének fantáziálása több szót is megérdemelne, azonban felesleges. Orbánt saját hangján kívül a másé nem érdekli, odaadó hívei és ájultan […]

Read more ›

Butulásunk története

2015 november 13 12:29 du.9 hozzászólás
Butulásunk története

Évek óta szajkózom – de nem csak én, nálam okosabbak, hozzáértőbbek, szakmailag képzettebbek – hogy Orbánék részéről tudatos lebutítása folyik az országnak. Felnőtt szintem a média, fiatalok szintjén az oktatás az eszköz, méghozzá ugyancsak gátlástalanul használva. Már az előző kormányzati ciklusban hadat üzentek a középfokú oktatásnak. Akkor ugyanis ezen a szinten – vagyis a pallérozott elmék és felsőfokú képzésre továbblépni képesek aránya 2/3 vs. 1/3 volt, amit mára, valamilyen ismeretlen okból Orbánék meg akarnak fordítani, mármint a szakképzésben résztvevők aránya legyen 2/3. Igaz, hogy se oktatók, se műhelyek, se tananyag, se felvevő piac – ugyan már, tessék mondani, ki tudja […]

Read more ›

Orbán, a jusztis emberke

2015 november 8 8:29 de.12 hozzászólás
Orbán, a jusztis emberke

Magyarország meglehetősen mini szterelnöke (itt most nem csak a termetére célzok) Felcsúton, a Kastély Óvoda alapításának 60. évfordulója és az óvoda történetéről szóló kiadvány bemutatója alkalmából rendezett ünnepségen azt találta kijelenteni, hogy mivel Felcsút adja a miniszterelnököt, minden helyi fejlődés támadásnak van kitéve. Szerinte azonban e támadásokat jó híreknek kell tekinteni, mert azt jelentik, hogy „történik valami”. Nos, valóban, történik valami. Leginkább kivételezetten. Érdekes módon a világban máshol nem igazán számít, hogy milyen település adja a miniszterelnököt – kivéve Romániát, de ott is meg lett az eredménye. Majd később kap egy emléktáblát: itt született. Már, ha érdemes lesz rá. „Minél […]

Read more ›

Göncz Árpád temetésén több ezren énekeltek

2015 november 7 12:59 de.3 hozzászólás
Göncz Árpád temetésén több ezren énekeltek

A szertartáson több ezren voltak jelen, a ravatalnál Koncz Zsuzsa és Brody János búcsúztatták Göncz Árpádot. A két neves zenész a volt köztársasági elnök kedvenc dalát, a Ha én rózsa volnék-ot adta elő. A dal utolsó versszakában elcsuklott az énekesnő hangja, a tömeg rögtön rákezdett és befejezte a dalt helyette. Nem volt előre megbeszélve, nem állt ott Fischer Iván, hogy megénekeltesse a tömeget, mindössze csak az emberek spontán, ám végtelenül felemelő és megható reakciója volt. Göncz Árpád elnök úr, szeretett Árpi bácsi, legyen neked könnyű a föld…

Read more ›