Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Schreiber: Mulroneynak szüksége volt a pénzre

2007 november 30 11:16 de.0 comments
Schreiber: Mulroneynak szüksége volt a pénzre

Karlheinz Schreiber, a kanadai-német üzletember és fegyver-kereskedő beszámolója szerint Brian Mulroney ex-miniszterelnök “kétségbeesett” volt miután 1993-ban lemondott kormányfői posztjáról és “szüksége volt a pénzre.” Többek között ezt tudhatta meg a kanadai parlament etikai bizottsága, mely a Mulroney és Schreiber közti üzletikapcsolatot vizsgálta 2007 november 29-én. Ez az állítás többnyire megegyezik azzal amit Mulroney mondott az utóbbi napokban: állítólag azért fogadott el Schreibertől 300 ezer dollárt készpénzben, mert nyolc éves miniszterelnöksége után, nem tudta, hogyan fogja biztosítani azt az életszinvonalt amit családja az utóbbi években élvezett. A bizottsági gyűlésen azonban meglepetést okozott Schreiber azon állítása, miszerint Mulroney-nak valóban 500 ezer dollárt […]

Read more ›

Egészségügyi program a szegényekért

10:43 de.0 comments
Egészségügyi program a szegényekért

Afrikai és ázsiai szegénygyerekek és ifjú anyák helyzetén javítani kívánó, ambiciózus nemzetközi program kezdeményezésére tett javaslatot Stephen Harper kanadai miniszterelnök Tanzániában. Kanada 5 év alatt 105 millió dollárral járul hozzá az ENSZ szakosított szerveivel (UNICEF, WHO) és a Világbankkal közösen finanszírozott programhoz. A program keretében 40 ezer egészségügyi dolgozót képeznek tovább és várhatóan 200 ezer embert (naponta 500 gyereket) mentenek majd meg az AIDS-től, a maláriától, a tuberkulózistól és más fertőző betegségektől. Juhar Levél

Read more ›

Ma kerül sor Schreiber kihallgatására

2007 november 29 8:40 de.0 comments
Ma kerül sor Schreiber kihallgatására

A mai nap folyamán kerül sor Karlheinz Schreiber, a német származású lobbista, fundraiser és fegyver kereskedő kihallgatására a kanadai parlament etikai bizottsága elött. Schreiber–akit tegnap szállitottak át Torontóból egy ottawai deportációs központba–állitólag közeli üzleti kapcsolatokat ápolt Brian Mulroney volt miniszterelnökkel a kilencvenes évek során. Amikor 1993-ban Mulroney lemondott kormányfői posztjáról, Schreiber 300 ezer dollárt adott az egykori progresszív-konzervatív politikusnak, hogy lobbizza az Air Canada-t (mely akkor még korona vállalat volt), hogy Airbus repülőgépeket vásároljon. De az utóbbi hetekben Schreiber megváltozta előző állításait és azt mondta, hogy 1993 június 23-án, Mulroney lemondása előtt, adta át a volt kormányfőnek az ominózus 300 ezer dollárt. […]

Read more ›

Foundation launches site on Hungarian-Canadians

2007 november 28 9:00 de.0 comments
Foundation launches site on Hungarian-Canadians

A new website about Hungarian-Canadians went live in June. The site, www.hungarianpresence.ca, features the richness and diversity of Canadian culture by showcasing Hungarian-Canadian artistic and intellectual contributions, both past and present. The first phase of the website displays work by and about a number of notable artists, musicians, writers, scientists, business people and athletes who came to Canada or who are second generation Hungarian Canadians. “From theatre and the arts to business and to sport, Hungarian-Canadians have had a visible impact on Canadian society,” remarks Judy Young-Drache, President of the Canada-Hungary Educational Foundation. “Now we can use an interactive medium, […]

Read more ›

A WestJet az Air France-KLM csoporttal köt szövetséget

2007 november 24 7:54 de.0 comments
A WestJet az Air France-KLM csoporttal köt szövetséget

A fapados WestJet légitársaság egyre inkább komoly vetélytársa lehet az Air Canadának, nem csak a belföldi járatokon, hanem nemzetközileg is, miután a diszkontos cég bejelentette, hogy egy úgynevezett „interline” egyezményt kötött az Air France-KLM, francia-holland légitársasági csoporttal. Az új egyezmény lényegében annyit jelent az utas számára, hogy ha ezentúl Párizsból, Amsterdamból, vagy bármely másik olyan európai országból utazik Kanadába, melyből az Air France-KLM járatokat indit Kanadába, nem kell többé kivenni böröndjeit, ha éppen Montreálban vagy Torontoban száll át egy WestJet járatra, mely elviszi végső célvárosába. Egyes elemzők szerint a következő lépés az lesz, hogy a WestJet és Air France-KLM egy […]

Read more ›

Újabb kanadai áldozatok Afganisztánban

7:49 de.0 comments
Újabb kanadai áldozatok Afganisztánban

Két kanadai katona esett el Afganisztánban amikor felrobbant egy úton elhelyezett pokolgép. Az elhunyt katonák—Nicolas Raymond Beauchamp és Michel Levesque—Québec tartományból származtak. November 2O-án szállitották vissza földi maradványait Kanadába, a kelet-ontario-i CFB Trenton nevű bázisra. Egy afgán forditó is elvesztette életét a két katonával együtt és még három másik québeci katonai—akik szintén a Valcartier bázishoz tartoznak—sebesüléseket szenvedtek . A robbanás Kandahartól 4O km-re történt. A kanadai Alsóházban a kormány és az ellenzék pártok tagjai lehajtott fővel és egy perc csenddel emlékeztek meg az elesett katonákról. Eddig 73 halálos áldozatot szenvedett a kanadai haderő Afghanisztánban. Kanadai Magyar Hirlap

Read more ›

Québeci ünnepi koncert a 400. évfordulón

2007 november 17 6:03 de.0 comments
Québeci ünnepi koncert a 400. évfordulón

Céline Dion popsztár ingyenes koncerttel tiszteleg jövő nyáron szülővárosa, Québec alapításának 400. évfordulója előtt. “Rendkívüli megtiszteltetés, hogy eljön hozzánk ez a kiemelkedő művész. Boldogok vagyunk, hogy Québec lakosai ilyen ajándékot kapnak tőle” – nyilatkozta Pierre Boulanger, az ünnepségsorozat rendezőbizottságának elnöke. A koncertre szabad téren kerül majd sor 2008. augusztus 22-én. Québec városát Samuel de Champlain francia tengerész alapította 1608. július 3-án. Juhar Levél

Read more ›

The New Brunswick marshes come to Montreal

2007 november 15 10:24 de.0 comments
The New Brunswick marshes come to Montreal

A few days ago, the Galerie d’Arts Contemporains presented an exhibition of Andrea Blanar’s latest work at 2140 Crescent street in Montreal.The exhibition is on from 18th of October to 31st of October. The gallery is situated near the unofficial hub of “latest trends“ in Art. It is a short walking distance from the Museum of Fine Arts. Descending a few steps from the street, entering the gallery, one enters another world of the mysterious silence of New Brunswick marshes. The paintings are mostly landscapes. The themes of the artworks are landscapes enriched by a suggestion of magic are the […]

Read more ›

Az emlékezés napja a Brit Nemzetközösség országaiban

2007 november 9 10:48 de.5 hozzászólás
Az emlékezés napja a Brit Nemzetközösség országaiban

A háborús hõsökre, a külföldi fronton harcolt veteránokra és a béketeremtő és békefenntartó műveletekben részt vett katonákra emlékeznek a Brit Nemzetközösség országai november 11-én. Ezen a napon – 1918. november 11-én, 11 órakor – ért véget hivatalosan az elsővilágháború. Egyperces néma tiszteletadással adóznak 1919 óta a háborúban elesett katonák emlékére világszerte, pontban 11 órakor. Az emlékezés jeléül az emberek pipacsot viselnek ruhájukon, melynek hagyománya onnan ered, hogy az első világháborús belgiumi és franciaországi csatamezket ilyen virágok borították. A vérontást szimbolizáló vörös pipacsot egy kanadai tiszt, John McCrae versben örökítette meg 1915-ben. Magyarországon a megemlékezést és koszorúzást november 11-én, az angol, […]

Read more ›

Népszavazás lesz a Szenátus megszüntetéséről

2007 november 7 9:37 de.2 hozzászólás
Népszavazás lesz a Szenátus megszüntetéséről

Stephen Harper miniszterelnök támogatja a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) azon kezdeményezését, mely szerint egy népszavazás döntene a kanadai Szenátus további sorsáról. A referendumra legkésöbb 2009 október 19-én kerülne sor, a következõ általános parlamenti választás keretein belül. De amennyiben e dátum elött megbukik a kisebbségi konzervatív kormány, akár 2008-ban is megpecsélõdhet a Felsõház sorsa. Jack Layton, az NDP vezetõje szerint a Szenátus egy “19-ik századi intézmény, melynek semmi keresnivalója a 21-ik században. Biztos vagyok benne, hogy jobb célokra lehetne fordítani azt az évi 75 millió dollárt amibe belekerül a Felsõház fenntartása”—érvelt Layton. Az NDP vezetõje hétfõn találkozott Harper miniszterelnökkel és […]

Read more ›

Tovább erősödött a dollár

2007 november 2 9:24 de.0 comments
Tovább erősödött a dollár

Ma reggel tovább erősödött a kanadai dollár. Egy dollár értéke elérte a 107,22 amerikai centet a világpiacon. A mai erősödés nagy részt annak köszönhető, hogy a kanadai munkanélküliség 33 éve nem volt ilyen alacsony. A Kanadai Statisztikai Hivatal (Statistics Canada) adatai szerint a munkanélküliség 5,8 százalékra csökkent október végére. Ezen kivül az olaj ára tovább emelkedett és mostani világpiaci értéke 94,41 amerikai dollár. Az olaj árának emelkedése az elmúlt hónapokban hozzájárult a kanadai dollár rekordmértékű erősödéséhez. A Statistics Canada szerint, a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta Alberta tartományban található (3,4%), míg Newfoundlandban a legmagasabb (13,5%). Ontarioban 6%-on áll a munkanélküliek aránya.   A kanadai dollár az angol […]

Read more ›

Az újabb rekordot döntő dollár árcsökkenést hozott

2007 november 1 3:42 du.0 comments
Az újabb rekordot döntő dollár árcsökkenést hozott

2007 november 6-án egy kanadai dollár értéke 106.17 amerikai centre emelkedett. Ezzel valutánk megdöntött minden eddigi rekordot. Utoljára 1957-ben volt hasolóan magas a dollár, de ekkor is ‘csak’ 106.14 centet ért el. A kanadai valuta meteorikus emelkedése az olaj magas világpiaci árának köszönhető, valamint Kanada erős gazdasági helyzetének és az amerikai dollár folyamatos gyengülésének. A konzervatív kormány által bejelentett adócsökkentés–melyet tegnap jóváhagyott az Alsóház–szintén hozzájárult a loonie további erősödéséhez. A kanadai dollár emelkedésére reagálni kezdenek a legnagyobb üzletláncok, melyek kezdik csökkenteni áraikat. A Wal-Mart Canada bejelentette, hogy ezentúl az általuk árult könyvek, magazinok, üdvözlőlapok és csomagolópapírok ugyanannyiba kerülnek mint az Egyesült Államokban. Az […]

Read more ›

60 milliárd dolláros adócsökkentést hírdetett a kormány

2007 október 31 8:33 de.0 comments
60 milliárd dolláros adócsökkentést hírdetett a kormány

Több mint 60 milliárd dollár értékű adó és ÁFA csökkentést jelentett be Jim Flaherty, a konzervatív kormány pénzügyminisztere. 2008 január 1-től 6 százalékról 5 százalékra csökken a federális ÁFA (a GST). Ezen kivül a legalacsonyabb adókulcs 15.5 százalákról 15 százalékra esik vissza és évi keresetünk első 9,600 dollárjára nem fizetünk adót. 2009-től az adómentesség 10,100 dollárra emelkedik. Az adócsökkentéseknek köszönhetően, 2008-tól az átlag adófizető zsebében kb. 400 dollárral több pénz marad. Az ellenzéki Liberális Párt támogatni fogja a kormány fiszkális csomagját a parlamentben. Ugyanakkor a baloldali Új Demokrata Párt (NDP)  a Bloc Québécois-val együtt az adócsökkentések ellen szavaz. De a liberálisok […]

Read more ›

Magyarországon a kanadai napcirkusz

2007 október 30 3:06 du.0 comments
Magyarországon a kanadai napcirkusz

A Cirque du Soleil montreali székhelyű cirkusz azért egyedülálló, mert nem használ állatszámokat, viszont nagyban támaszkodik az akrobaták munkájára. A kanadai társulat meghódította a világot, Európa és az amerikai kontinens legelőkelőbb színházaiban, rendezvényhelyszínein léptek fel állandó sikerrel. Az akrobaták megdöntötték a Guinnessrekordot is: nemrég 342 méter magasan röpködtek a torontói CN toronyban. A Cirque du Soleil most jön először Magyarországra, október 30-31-én két előadás erejéig a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel. A Delirium című darabjuk élő multimédiás élmény, 36 művészből álló nemzetközi stáb közrem6ködésével: 6 zenész, 12 táncos, 6 énekes, 9 akrobata és 3 színész veszi birtokba a színpadot. […]

Read more ›

1960 óta nem volt ilyen magas a dollár

2007 október 29 12:07 du.0 comments
1960 óta nem volt ilyen magas a dollár

1960 óta nem volt ilyen magas a kanadai dollár az amerikaihoz képest. 2007 október 29-én egy loonie-ért 104.54 amerikai centet kaptunk. Egyre több elemző “petro-loonienak” hívja a kanadai dollárt, mivel valutánk rekord-mértékű emelkedése nagy részt az olaj magas árának köszönhető. Utoljára 1960-ben volt ilyen erős a dollár, amikor még John Diefenbaker volt Kanada miniszterelnöke. Január óta több mint 18 centet erősödött a kanadai dollár az amerikaihoz képest. Az erősödő dollár miatt  számos kanadai üzlet elkezdte csökkenteni árait. A Zellers üzletlánc például 25 százalékos árcsökkentést vezetet be, mely valamennyi árucikkre vonatkozik. De így is majdnem 20 százalékkal drágábbak az árak Kanadában […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.