Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

A Károlyi-szobor, Schiffer András felmenői, dossziéügy és a fideszes kulturkampf

2012 március 26 11:39 de.41 hozzászólás
A Károlyi-szobor, Schiffer András felmenői, dossziéügy és a fideszes kulturkampf

Folytatódik a gazdasági válság, az IMF tárgyalásoknak még nyoma sincs és 550 milliárd forintos megszorítást tervez az Orbán-kormány, mellyel az Európai Unió túlzottdeficit-eljárását szeretnék elkerülni. A közbeszéd mégsem a húsbavágó témáktól hangos, hanem a Fidesz kulturkampfjának újabb fejezetétől, mely két részből áll: önkormányzati szinten a fővárosi közgyűlés engedélyezte Károlyi Mihály néhai miniszterelnök szobrának eltávolítását a Kossuth térről, illetve annak raktározását, majd ha megérkeznek a szükséges engedélyek, Siófokra szállíthatják el az ikonikus emlékműt. A Károlyi-szobor leszámolásán kívül Lázár János fideszes frakcióvezető úgy próbálta lejáratni egyik ellenfelét – nevezetesen Schiffer Andrást – hogy messze visszanyúlt a történelembe és az LMP-s politikus nagyapjának „bűneit” hozta fel az ökopárti képviselő ellen. Az viszont érdekes, […]

Read more ›

A fideszes kanadai magyarok a Magyar Nemzetben támadják Kertész Ákost

2012 március 25 12:20 du.234 hozzászólás

A Magyar Nemzet címet viselő kormánypárti napilapban támadták rendkívül durva kifejezésekkel Kertész Ákos Kossuth-díjas írót a Kanadában egyre aktívabb fideszesek.  Bucsy Levente újságíró „Nem kell Kertész Ákos a kanadai magyaroknak című” írásban  „a magyar diaszpóra vezetőjeként” ír Ábrahám Tiborról, a Vancouveri Magyar Ház elnökéről aki az általa képviselt kormánypárti csoporttal arra kéri a kanadai hatóságókat, hogy utasítsák el Kertész menekült-kérelmet, mivel állítólag ezt követelik „kanadai nemzettársaink.”

Read more ›

Új vezetőt választott a kanadai ellenzék – középre húz a baloldal

10:24 de.6 hozzászólás
Új vezetőt választott a kanadai ellenzék – középre húz a baloldal

A kissé indulatos, ámde középre húzó 56 éves Thomas Mulcair lett a legnagyobb kanadai ellenzéki párt vezetője, miután megnyerte az Új Demokrata Párt (NDP) pártelnöki választását. De a szocialista pártban még befolyásos szakszervezetekkel feszült kapcsolatot ápoló Mulcair nem örült annak, hogy nehezebben nyerte a versenyt, mint amire számított. Warren Kinsella politikai elemző szerint Mulcair elkezdett üvöltözni kampánydolgozóival és önkénteseivel, amikor kiderült, hogy a szavazás első fordulójában csupán 30 százalékos eredményt ért el, miközben legalább 35 százalékra számított a párt legismertebb és legsikeresebb québeci politikusa. „Business as usual”–kommentelte Kinsella Mulcair legújabb kirohanását.

Read more ›

Az LMP fideszes „népszavazás gyilkoló” kampánynak minősíti az OVB-döntést

2012 március 24 2:50 du.24 hozzászólás

A magyarországi Országos Választási Bizottság (OVB) megtiltotta a Lehet Más a Politikának, hogy biciklit ajándékozzon annak a pártaktivistának, aki a legtöbb aláírást gyűjti a párt hétvégi népszavazási maratonján. Az OVB szerint az ökopárt jogszabálysértést követ el, amikor „értékes ajándékot” (azaz egy biciklit) ígér a 24 óra alatt legjobban teljesítő aktivistának. Ugyanakkor fontos tudni, hogy az említett törvény általában nem a párt aktivistáknak számt ajándék-osztogatást tiltja, hanem azokra szab ki pönálét, akik a választópolgárok támogatását próbálja jutalmazni. Vágó Gábor, az LMP képviselője kijelentette: fellebbeznek a testület döntése ellen és „nonszensznek” nevezte az OVB határozatát. „Ez a Fidesz népszavazásgyilkoló kampányának egy újabb aljas húzása. […]

Read more ›

A Fidesz megvonta Iványi Gábortól a Scheiber Sándor-díjat

A Scheiber Sándor-díjat kiosztó kuratórium tagjai Iványi Gábort, a kormány-kritikus metodista lelkészt jelölték a zsidó-keresztény párbeszéd és toleranciát elismerő díjra, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium teljesen precedens-nélküli módon áthúzta a tudósokból álló kuratórium döntését és helyette Shaul Shaked jeruzsalemi professzort tüntették ki. Érdekes, hogy az MTI lényegében csak a Magyar Szocialista Párt közleményén keresztül számolt be a KIM példanélküli intervenciójáról, miután Lendvai Ildikó jelezte: Iványitól azért fosztották meg a kitüntetést, mert a Fidesz egyházpolitikáját bírálta. „Erdemeinél súlyosabban esett latba, hogy Iványi Gábor bírálja a kormányt”–mondta Lendvai a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjéről. „Bosszúból először a több évtizede a szegények között […]

Read more ›

A szólás szabadsága és a Kanadai Magyar Hírlap

2012 március 23 3:04 du.273 hozzászólás
A szólás szabadsága és a Kanadai Magyar Hírlap

Az elmúlt hat hónap alatt jelentősen nőtt az olvasóink és a hozzászólóink száma. A statisztikákat kedvelők részére elmondhatom: miközben 2011 tavaszán naponta 250 és 300 között mozgott az egyéni látogatók száma, mára átlagosan napi 1,800-an olvasnak minket. Szintén szignifikánsan nőtt a hozzászólók száma. Főszerkesztőként természetesen örvendetesnek tartom azt, ha egyre többen olvassák a KMH-t, illetve ha egyre többen diskurálnak – akár szenvedélyesen – egymással. A többi kanadai magyar lappal ellentétesen, a KMH azzal is támogatja a nyílt, demokratikus dialógust és a szólásszabadságot, hogy teret enged a kommenteknek. De most eljött az őszinte önkritika ideje.

Read more ›

A Fidesz könnyítené az államfő lemondását

A Fidesz könnyítené az államfő lemondását

A magyar parlament kormánypárti többsége olyan módosításokat javasol a házszabály körül, mely könnyítené a mindenkori köztársasági elnök lemondását. Nem kell túlságosan nagy fantázia azt feltételezni, hogy ezzel a lépéssel éppenséggel a plágium-botrányba keveredett Schmitt Pál lemondását segíhetik elő a kormányoldalon, hiszen egy héten belül készül el az államfő kisdoktori disszertációját vizsgáló Semmelweis Egyetemi bizottság jelentése.

Read more ›

Rétvári Bence Ottawában tárgyalt, kanadai értelmiségiek tiltakoznak

2012 március 16 8:08 du.96 hozzászólás
Rétvári Bence Ottawában tárgyalt, kanadai értelmiségiek tiltakoznak

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Ottawába látogatott és elmondta, hogy szerinte „Magyarország és Kanada érdekei megegyeznek a menekültkérdés megítélésének és kezelésének ügyében.” Rétvári Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszterrel tárgyalt és elmondta, hogy mind két fél csökkenteni akarja a menekülés-jogi kérdésekben a „tömeges visszaélést.” Bár nem csak magyar romák menekültek Kanadába, mégis elsősorban erre a népcsoportra gondolt Kenney és fideszes-kereszténydemokrata tárgyalópartnere.

Read more ›

Kormánypárti provokátorok zavarták meg a millások tüntetését, a széljobb ismét randalíroz

2012 március 15 2:44 du.64 hozzászólás
Kormánypárti provokátorok zavarták meg a millások tüntetését, a széljobb ismét randalíroz

A jobboldali lengyelek a Fidesz mellett, a liberális és szociáldemokrata franciák pedig az ellenzék oldalán tüntettek Budapesten az 1848-as forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett utcai megmozdulásokon és ceremóniákon. A Millások a Szabad Sajtó útján tartottak demokrácia-párti tüntetést, melyen több tízezren vettek részt, azonban több mint 500 kormánypárti provokátor zavarta meg a békés civil kezdeményezést. A Rendszervágás nevű kormánypárti csoport számos tüntetőjét előállították a Millás tüntetésen jelenlévő rendőrök és rohamrendőrök.

Read more ›

A fideszes gazdaságpolitika visszavonását javasolja az OECD

2012 március 13 9:42 de.53 hozzászólás
A fideszes gazdaságpolitika visszavonását javasolja az OECD

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) azt javasolta Orbán Viktor miniszterelnök kormányának, hogy húzza keresztül a jobboldal legfontosabb gazdasági „vívmányát,” nevezetesen: az alsóközéposztályt és a szegényeket hátrányosan érintő egykulcsos adót. Az átlag keresetnél jobb fizetésű adófizetőknél emeljék fel a személyi jövedelem-adót, a minimálbér pedig legyen teljesen adómentes. (Ugyanakkor az OECD arra is rámutatott, hogy a minimálbér emelése komoly teherrel járt, így az adócsökkentés, vagy annak eltörlése lett volna a hatékonyabb megoldás.) Tehát az OECD elutasította Matolcsy György és Orbán Viktor által preferált egykulcsos adót és a progresszív adózást javasolja. Különösen pikáns, hogy egy nemzetközi szervezet csapott rá a nyolc éven […]

Read more ›

Szlovákiai választási eredmények: megint elbukott a Fidesz favoritja, viszont bekerült a liberális Most-Híd

2012 március 11 10:19 de.17 hozzászólás
Szlovákiai választási eredmények: megint elbukott a Fidesz favoritja, viszont bekerült a liberális Most-Híd

A Fidesz immár másodszor áll ki egy bukott felvidéki párt mellett a szlovák parlamenti választásokon, ahelyett, hogy elfogadná a szovákiai magyar választók többsége által választott Most-Híd nevű liberális-konzervatív pártot.

Read more ›

Háborút hírdet a magyar diplomácia Kanadában a „nemzetellenes erők” ellen?

2012 március 10 4:23 du.52 hozzászólás
Háborút hírdet a magyar diplomácia Kanadában a „nemzetellenes erők” ellen?

Nem mindennapi esemény, hogy egy Európai Uniós ország akkreditált nagykövete háborút hírdet. A diplomáciai munkakör azért mégsem erről szól és talán még Martonyi János külügyminiszter számára is unortodox lépésnek számít, ha éppen egyik nagykövete jelenti be a hadiállapotot bárki ellen. De körülbelül ezt tette Pordány László, Magyarország ottawai Nagykövet, aki nemes egyszerűséggel tudatta, hogy galád nemzetellenes erők folytatnak konspiratív munkát Ottawában, Montreálban, Torontóban és Vancouverben és arra buzdította az ottawai CHIN Radio magyar adásának hallgatóit, hogy lépjenek fel közösen Orbán Viktor kritikusai ellen. Többek között úgy, hogy felveszik a magyar állampolgárságot és szavaznak a következő választáson. Íme a hadiállapot bejelentése: „Nem véletlen, hogy úton-útfélen számtalan durva és igazságtalan támadás érte, és éri ma is […]

Read more ›

A Fidesz Szlovákiában is eldöntötte, hogy ki a magyar és ki a nemzetellenes

A Fidesz Szlovákiában is eldöntötte, hogy ki a magyar és ki a nemzetellenes

Kanadában már megszokhattuk, hogy az itteni magyar diplomácia háborút deklarál az Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányát bíráló kanadai állampolgárok ellen. Lásd Pordány László nagykövet 2012 január 1-én elhangzott rádióbeszédét, melyben elmondta: Montreálban, Ottawában, Torontóban és Vancouverben is le kell győzni a „nemzetellenes erőket.” Szlovákiában is eldöntötték, hogy ki a magyar és a ki a nemzetellenes. A szombati szlovákiai választásokon, a 2010-ben a pozsonyi törvényhozásból kiesett Magyar Koalíció Pártját tartja a Fidesz az egyetlen igazán „magyar” pártnak, annak ellenére hogy az MKP-nál nagyobb és sikeresebb Híd nevű alakulat mandátumokkal is rendelkezik és 7 százalékot meghaladó eredményt érhet el a választáson.

Read more ›

Ellenzéki összefogás az LMP-s népszavazás körül – nemet mondanak a feudalizmusra

2012 március 9 8:40 de.63 hozzászólás
Ellenzéki összefogás az LMP-s népszavazás körül – nemet mondanak a feudalizmusra

Megszületett Magyarországon a demokratikus ellenzéki összefogás a Lehet Más a Politika szociális népszavazása körül, miután Mesterházy Attila szocialista elnök kijelentette az MR1 reggeli adásában, hogy az MSZP is támogatja az LMP kezdeményezését. A héten Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója már jelezte, hogy ők is kiállnak az ökopárt népszavazása mellett. Most már csak az a necces, hogy a saját bevallása szerint is a kormánypártot „segítő” köztársasági elnök – amennyiben őt továbbiakban is Schmitt Pálnak hívják – nehogy véletlen olyan dátumra írja ki a négy igenes népszavazást, amikor a lakosság fele éppen nyaral.

Read more ›

Államférfi-e Mesterházy Attila? Évértékelőt tart a szocialista elnök

2012 március 8 8:43 de.38 hozzászólás
Államférfi-e Mesterházy Attila? Évértékelőt tart a szocialista elnök

Ma délután tart évértékelőt Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke. Idén különösen nagy a tét a 38 éves politikus számára, hiszen Mesterházynak bizonyítania kell, hogy egyedül ő tudja összefogni a demokratikus ellenzéket, egyedül ő lehetne a kormányváltást eredményező kooperáció motorja. Nem lesz könnyű feladat.

Read more ›