Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Ki fogják siklatni Orbán gyorsvonatát

2011 december 30 9:42 de.45 hozzászólás
Ki fogják siklatni Orbán gyorsvonatát

Egyelőre nem lehet tudni, hogy végül kik döntik be Orbán Viktor miniszterelnökségét. Lehet, hogy éppen az MTVA előtt 20 napja éhségsztrájkoló Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka, vagy a tévé székház előtt egy jó erős rúgással kordont döntő 65 éves Lendvai Ildikó? Esetleg azok a civilek és ellenzéki politikusok akik 2012 január 2-án úgy köszöntik be az új esztendőt, hogy az Állami Operaházba tervezett, 13 millió forintba kerülő fideszes-alkotmányt ünneplő produkció idején utcán tüntetnek a rendszer ellen? Vagy talán az IMF-EU páros, illetve Hillary Clinton amerikai külügyminiszter üti be az utolsó szöget Orbán politikai koporsójába, amikor a magyar kormányfő elvárásai ellenére, nem folytat semmilyen tárgyalást január elején […]

Read more ›

Elhunyt Romváry Zsuzsa

2011 december 29 3:06 du.4 hozzászólás
Elhunyt Romváry Zsuzsa

2011 december 28-án hunyt el Montreálban Romváry Zsuzsa kanadai magyar szerző. Romváry Zsuzsa (született Sólyom) 86 éves volt és a St. Margaret’s idősek otthonában töltötte élete utolsó időszakát. Gyászolja fia, Janko, menye, Mona, valamint unókái Nadia és Mark, illetve hozzátartozói Jolika, Esther és Gregory.  2011. december 31-én 11 órakor temetik az 5301 Decarie Boulevard alatti Kane & Fetterly ravatalozó kápolnájából. Virágok helyett arra kérik Romváry Zsuzsa barátait és ismerőseit, hogy az Alzheimer’s Society-hez küldjék be adományaikat. Romváry Zsuzsa 1992-ben írta a Zsuzsa Not Zsazsa–Balance with a Smile című könyvét. A memoár-jellegű írásban Susan Romvary az 1956-os forradalom utáni Magyarországról való menekülésének történetét és a kanadai társadalomba való integrációját írta le.

Read more ›

Thürmer Munkáspártja is gyászolja a halott észak-koreai diktátort

Thürmer Munkáspártja is gyászolja a halott észak-koreai diktátort

Thürmer Gyula Munkáspártja is felsorakozott azzal az igencsak szűk és különös nemzetközi klubbal együtt, mely Kim Dzsong Il halála és két napig terjedő temetése alkalmából gyászba borult. Ehhez a társasághoz a kanadai Marxista-Leninista Párt (CPC-ML) is csatlakozott és a kanadai KB főtitkára, Sandra L. Smith, „mély szomorúságáról” írt, valamint az „anti-imperialista világ” nagy vesztességéről. Thürmerék azonban túl teljesítettek és még koszorút is küldtek Phenjanba a Kedves Vezér búcsúztatása alkalmából.

Read more ›

Képíró-dosszié a Kanadai Magyar Hírlapban

2011 december 28 7:02 du.2 hozzászólás
Képíró-dosszié a Kanadai Magyar Hírlapban

Szemenyei-Kiss Tamás budapesti újságíró küldte el lapunknak a Képíró Sándorról készült hat részes esszé-sorozatát, mely a KMH Tanulmányok c. szekcióban olvasható. Képíró Sándor egykori csendőr százados esete nem csak Magyarországon, hanem a nemzetközi sajtóban is címlapra került, hiszen a 97 éves idős ember lehet az utolsó azok közül, akiket második világháborús szerepük miatt állítanak bíróság elé háborús bűnök elkövetése gyanúja révén. Képíró Sándor tárgyalására 2011 májusában került sor a budapesti Fővárosi Bíróságon, a Simon Wiesenthal Központ bejelentése nyomán.

Read more ›

Eddig nyolcan haltak meg a québeci utakon

4:18 du.1 comment

2011. december 28: Karácsony óta nyolcan haltak meg Québec országútjain, jelentette a Sûreté du Québec tartományi rendőrség. A halálos balesetek közül ketten a Montreáltól közvetlenül délre fekvő Montérégie térségben történtek. A legfiatalabb áldozat egy 19 éves nő, aki a Montreáltól 75 kilométerre észak-keletre fekvő St. Liboire község környékén karambolozott és hunyt el kedd reggel. Három tucat gépkocsi karabolozott a 40-es országúton -a montreáli Boulevard des Sources  magasságánál – az idei tél első komoly hóvihar idején. A Sûreté du Québec a 40-es autoroute des Sources szakaszát lezárta és szintén eltorlaszolta a 20-as országút egy részét a Boulevard St-Charles környékén, miután egy teherautó futott be a két irányt kettéválasztó kerítésbe.

Read more ›

Az éhségsztrájkolók kirúgása miatt tiltakoznak

Az éhségsztrájkolók kirúgása miatt tiltakoznak

Az MTVA Kunigunda utcai székháza előtt éhségsztrájkoló újságírókat tegnap délután azonnali hatállyal kirúgta a köztelevízió. A Népszava információi szerint a mai nap folyamán a „magánterületről” való elmozdításukat kezdeményezhetik. Nagy Navarró Balázs elmondása szerint egy számára ismeretlen szemüveges férfi jelent meg nála ma reggel és arra szólították fel, hogy azonnal távozzanak a székház előtti területről. A rejtélyes férfi nem árulta el nevét és azt sem, hogy pontosan ki is küldte. Csak annyit mondott, hogy „a tulajdonos” üzenetét közvetíti.

Read more ›

Hóvihar dél-Ontarioban és Québecben

2011 december 27 8:00 du. Hóvihar dél-Ontarioban és Québecben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Hóvihar dél-Ontarioban és Québecben

Toronto és Montreál között, illetve a montreáli szigettől északra fekvő régiokban jelentős mennyiségű csapadékot vár az Environment Canada. Ottawában 10-től 15 centiméter hó hullhat ma éjszaka és szerda reggel között, miközben Montreálban 10, Torontóban 5 centiméteres hólepelre ébredhet a helyi lakosság. Montreálban még szerdán napközben egy extra 4 centiméter havat várnak.

Read more ›

Orbán elhallgattatással válaszol a kritikára

Orbán elhallgattatással válaszol a kritikára

Szapáry György, Magyarország washingtoni nagykövetének Orbán Viktort védő levelét csaknem két hét késéssel közölte a New York Times, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a magyar demokratikus rendszer szisztematikus leépítése ellen tiltakozott újabb, a kormányfőhöz intézett december 23-ai levelében és az egyik legtekintélyesebb brit napilap – a The Guardian – egyenesen letrabantozta Orbánt és kormányát. Eljött az ideje annak, hogy a jobboldali értelmiségiek, a Fidesz holdudvara végre vegye észre, hogy a magyar demokrácia felszámolása ellen felszólalni nem egyenlő valamilyen szoci nemzetellenes hisztivel, hanem mindenki erkölcsi és egyben patriota kötelessége. Clinton december 23-án írt levéléről sokat nem tudunk, azt azonban a Népszabadság kiderítette, hogy az amerikai külügyminiszter aggodalmának adott hangot a magyar demokratikus intézményrendszer […]

Read more ›

Nemzetet fejleszt a piaci kofa

2011 december 26 11:14 de.5 hozzászólás

2011. december 26 – Ismét előkerült rejtélyes szendam bloggerünk, aki most éppen a nemzeti fejlesztési minisztérium élére kinevezett fideszes nádbútor kereskedőt cikizte, de azért nemzeti érzelműen. Szendam betekintést nyújt Serényi Zsuzsanna (aki inkább Németh Lászlóné asszony nevén fut) pályafutásának néhány fontosabb momentumába. A kommunista nádbútoroktól és ócska vietnámi kosaraktól a narancsdiktatúra szívéig. Íme Lászlóné: „Teltek múltak az esztendők, a KGST bedöglésével megszűnt a vietnámi biznisz is, így Zsuzsikának lépnie kellett. Egy jó nagyot … bele a bankvilágba. Miután a Bank Leumi Le Israel és az Austrian Bankers College szaktanfolyamain jelentős tudásra tett szer, 1990-től a Bank Leumi, Budapest osztályvezetője (némi Tel-Aviv-i […]

Read more ›

Az LMP szerint Guantanamo-i kínzás folyik

Az LMP szerint Guantanamo-i kínzás folyik

A Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti ökopárt a hírhedt magyarszági Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) módszereit a Guantanamo-i börtönben alkalmazott kínzáshoz hasonlította azért, ahogyan a köztévé bánt a székháza előtt éhségsztrájkoló újságírókkal. Az LMP karácsonynapján hívta ki a rendőrséget az MTVA székházához, miután az állami hírcentrum vezetősége ugyanazt azt az ordító karácsonyi számot (Jingle Bell Rock) játszotta oriás hangszórókon keresztül napokon át, kizárólag azért, hogy ezzel a sajtószabadság felszámolása ellen tiltakozókat őrjítse.

Read more ›

Olvasói levél: Medicare börtön karácsonykor

2011 december 25 11:11 du.1 comment
Olvasói levél: Medicare börtön karácsonykor

Leírom magyarul az egész Medicare rémálmomat, amelyre a Montreáltól délre fekvő Charles-LeMoyne kórházban került sor.

Read more ›

Kanadában „unortodox” a karácsony

Kanadában „unortodox” a karácsony

Az Ipsos Reid felmérése szerint egyre kevesebben őrzik Kanadában a karácsonyi hagyományokat, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a kanadaiak elfordultak volna a szeretet ünnepétől. A kanadai közvéleménykutató cég szerint az ünnepek alatt a keresztény lakosság 28 százaléka vesz részt szentmisén, vagy istentiszteleten, amely húsz ponttal kevesebb mint a 2007-ben, ugyanezen a felmérésen mért érték.

Read more ›

Kellemes ünnepeket kíván a KMH!

2011 december 24 2:06 du.10 hozzászólás
Kellemes ünnepeket kíván a KMH!

Két nagy ábrahámi vallás ünnepli egy időben a fény eljövetelét. Erre az alkalomra szedtünk össze egy csokornyi idézetet íróktól, filozófusoktól, művészektől és közéleti szereplőktől, melyek részben tükrözik és közvetítik karácsony és hanuka fő üzeneteit, valamint azokat a sokoldalú érzéseket, melyeket az ünnepek kelthetnek bennünk.

Read more ›

Gyurcsány a Gyorskocsi utcai tapasztalatairól beszélt: az erőszakos állam rendje jön

2011 december 23 10:18 du.18 hozzászólás
Gyurcsány a Gyorskocsi utcai tapasztalatairól beszélt: az erőszakos állam rendje jön

Kálmán Olga, az ATV egyik népszerű műsorvezetője interjúolta meg Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, miután végre szabadult a Gyorskocsi utcai börtönből. Gyurcsány szerint jobban bántak a Demokratikus Koalíció elhurcolt képviselőivel mint a Lehet Más a Politika aktivistáival, mivel a DK vezetőitől láthatóan féltek, az LMP-től viszont nem. Gyurcsány balközép pártja azt követelte a rendőröktől, hogy azonnal hívják a Gyorskocsi utcába Pintér Sándor belügyminisztert. Pintér nem jött, viszont a DK elhurcolt politikusait hazaengedték, de a LMP aktivistáit nem.

Read more ›

Karácsonyi lázadás: Gyurcsány Ferencet letartóztatták, LMP blokád a parlament körül

Karácsonyi lázadás: Gyurcsány Ferencet letartóztatták, LMP blokád a parlament körül

A Gyorskocsi utcába vitték a rendőrök az ellenzék vezető politikusait, miután blokád alá vették a parlamentet és így próbálták megakadályozni a Fidesz diktatorikus törvényhozását. Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Steiner Pál, Nyako István és még kb. tíz  képviselőt állítottak elő a rendőrök és hurcoltak el a parlament környékéről. Egyébként a szocialista politikusokat azért kerültek börtönbe, mert körbefogták a Kossuth téren lévő rendőrautókat és a civilek letartóztatását próbálták megakadályozni.

Read more ›