Articles by: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba. Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni. Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!

Advent

2014 december 18 12:37 du.83 hozzászólás
Advent

Nem vagyok túl művelt teológiából, de azt tudom, hogy az Advent jelentése várakozás. A Krisztusban hívő keresztények számára várakozás a Megváltó születésére, aki majd elhozza a fényt. Ami az emberek életében szimbolikus jelentéssel bírt a látási viszonyok meghatározásán kívül. Legelőbb is az ismeretlen sötétség félelmetességének ellensúlyozására. Talán nem véletlen, hogy a kereszténység alapítói-alakítói éppen a téli napfordulóra tették a nevezetes születésnapot, hiszen az Föld északi féltekén nagyjából december végén fordul az idő: másnaptól minden nappal hosszabbak a nappalok. Ezt a fordulatot egyébként a nem egyisten-hívők is ünnepelték – így még könnyebb volt a pogányság érzelmeit az új megváltás felé terelni. […]

Read more ›

Mi a magyar?

2014 december 10 6:13 de.109 hozzászólás
Mi a magyar?

A legutóbbi negyedszázadban szinte folyamatosak a viták itthon és külföldön élő nemzettársaink között arról, hogy mi a magyar, ki a magyar? Hogy mi a jó nekünk? Ha sokan vagyunk, vagy éppen kevesek kiváltságául osztogatja valaki – uralkodó, erőszakos csoport, délibábos giccskedvelő? Talán sokan hihetnék, hogy a nemzetköziség, az emberi egyetemesség iránt nem tagadott bizalmam miatt ez nekem nem fontos. Pedig nem így van – csak én a hazafiságot nem a nemzetköziség (na jó, globalizáció) ellentétének, hanem éppen egymás kiegészítőjének tartom. Lehet, hogy könnyű nekem – sose éltem hazám határain kívül, sose volt honvágyam. Rövid és ritka külföldi útjaimon mindig biztos […]

Read more ›

Hogyan lehetsz milliárdos?

2014 november 25 7:57 de.36 hozzászólás
Hogyan lehetsz milliárdos?

Egy-egy rendszer lényegére gyakran a villámfény élességével világít rá néhány hétköznapi apróság. Mondok példát. Az ATV egyik műsorában híresek és gazdagok életútját mesélik el. Így került sor Buffet-re, az amerikai milliárdosra, aki halálakor vagyona nagy részét – 37 milliárd dollárt – alapítványokra hagyományozta. (Ettől nyilván nem fognak éhezni a leszármazottai sem, a maradék néhány milliárd azért hagy nekik mozgásteret.) Az életrajz ismertetése során elmondták, hogy mindig is szerényen élt, hogy maga is szegény családból származott, viszont üzleti érzéke, éleslátása segítségével már egészen fiatalon jelentős vagyonra tett szert. Aztán sorolták, hogy mi mindennel foglalkozott, és bár a részvény adás-vétel volt mindvégig […]

Read more ›

Nem értem

2014 november 11 7:00 de.7 hozzászólás
Nem értem

Sok dolog van e Földön, amit nem értek, de ez a színes zenés-pávatáncos parasztvakítás, ami a nemzeti adóhatóság, a kormányzat, az amerikai diplomácia között zajlik, az végképp a homályba veszik. Amit tudni vélek – persze a sajtóból. Pár hónapja, – de lehet hogy még több ideje – az amerikai partnerek figyelmeztették a magyar kormányt, hogy korrupcióra utaló érintettségbe keveredtek magyar potentátok, – köztük egy volt elnök – még a kormányt magát is érintettnek vélte. Ugyan mi másért említette volna a féllator államok között az USA regnáló elnöke hazánkat? Bizonyára igazuk van a kormányt vadul védőknek: nem valószínű. hogy Obama azért […]

Read more ›

Segítség, megőrültek a kütyüim!

2014 november 8 1:26 de.2 hozzászólás
Segítség, megőrültek a kütyüim!

Kezdődött azzal, hogy elromlott a mosógép, „aki” 14 évig hűségesen nyelte a szennyest, amíg egy különösen nagy darab matrachuzat a torkán akadt. Nem is kísérleteztem azzal, hogy javítót találjak hozzá. Pár hónapja ugyanis, amikor a fiatalabb villanysütőm állt magától rá a „lassúsütő” módra, vagyis a beállítástól függetlenül maximum 60 fokra volt képes, azt tanácsolták a szerelők: dobjam ki, nincs alkatrész hozzá. Nem létezik egy nyomorult hőkapcsoló? Az létezik – mondták, de minden sütőbe más és másfajtát építenek, az én készülékem meg már 10 éves, annak nincs alkatrésze már, és szigorú titokként kezelt reléje típusa sem ismerhető. Az asztali számítógépem szinte […]

Read more ›

Nyílt levél ellenzéki oktatáspolitikusoknak

2014 november 5 7:35 de.12 hozzászólás
Nyílt levél ellenzéki oktatáspolitikusoknak

(Hiller István, Kunhalmi Ágnes, Arató Gergely figyelmébe) Tudom, a tévé előtt ülve mindig egyszerűbb jó, vagy annak tűnő érveket találni, mint a nézők figyelő szeme-füle előtt, meg az adásidő szorításában. Éppen ezért inkább baráti segítségnek tekintsék alábbi soraimat, mintsem kritikának. Az oktatás „új”, vagyis inkább ősöreg irányairól van szó, amelyek szerint nem kell annyi érettségizett, úgysem lesz mindegyikükből diplomás, előre a három éves szakképzésért – amelyből sikeresen kiirtottuk minden olyan képesség fejlesztését, ami a világ (és a munkaerőpiac) változásait követni tudó munkaerőt (hogy azt ne mondjam, embert) nevelne. A helyzet ennél bonyolultabb, bár ennek felfogását az ember nem várja el […]

Read more ›

Hahó, Zemberek!

2014 november 1 7:27 de.16 hozzászólás
Hahó, Zemberek!

Magyarország többpárti demokrácia – legalábbis hivatalosan nincsenek betiltva (még?) a pártok. Folyamatosan ezen dühöngök, hallgatván a vasárnapi, budapesti, internetadó elleni tüntetésről, illetve az azt követő attrocitásokról szóló híreket, kommentárokat. Vasárnap két tüntetés is zajlott a fővárosban. A Parlament elé a fociultrák kaptak engedélyt. Ők amiatt tiltakoztak, hogy a meccseken most már folyamatosan jelenlévő agresszivitás miatt a Magyar Labdarugó Szövetség ún. szurkolói ellenőrzői rendszert szándékozik bevezetni. Ez lehetővé tenné a drukkerek azonosítását, illetve a balhésok kitiltását a stadionokból. Az Országház előtt tőlük szokatlan fegyelmezettséggel szidták az MLSZ vezetését – a testület elnöke Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója is. A […]

Read more ›

A jelenlegi ellenzék bírálata

2014 október 30 10:07 de.6 hozzászólás
A jelenlegi ellenzék bírálata

Magyarországon a nyolcvanas évek közepe óta – én azóta érzékelem – nem a “kommunisták” uralták a politikát, hanem a pragmatikusok. Egypárt rendszerben nyilvánvaló, hogy minden politizálni akaró ember abban az egy pártban próbálja a hangját hallatni. (A rendszerellenzék hangja érzékelhetetlen volt a mindennapokban, egészen 1985-ig, amikor Budapesten tartottak egy európai kulturális fórumot, de ennek híre is csak párezer emberhez jutott el.) A hatvanas évek óta tartott fellendülés azt az érzést keltette az átlag magyar állampolgárban, hogy na, tessék: ha nem „ideologizálunk” – vagyis a mindennapokban nem érzékelhető az állandó ideológiai nyomás – akkor jobb lehet a nép élete. (Átlagpolgárról beszélek, […]

Read more ›

Bombahír – magyar „halljakendeket” tiltottak ki az USA-ból!

2014 október 18 3:53 de.72 hozzászólás
Bombahír – magyar „halljakendeket” tiltottak ki az USA-ból!

Túlcsordult az… éjjeliedény Bombaként robbant a hír: az Egyesült Államok kitiltott 10 magyar állampolgárt az USA területéről. Bizonyára vannak, akiket hasonló sors ért, amikor vízumért folyamodtak, de a közlések szerint ez a 10 ember nem akárki, hanem magyar magas rangú tisztségviselők – pl. a Nemzeti Adó és Vámhivatal és a köztudottan a kormányhoz kötődő Századvég ZRt. legfőbb vezetőjéről is szólnak a hírek –, valamint nagyvállalatok, és kormányhoz közel állónak tartott szervezetek prominensei. Az indok szerint az illetők korrupció gyanújába keveredtek. Este 20.27-kor a legfőbb hírszolgálat, a Magyar Távirati Iroda még nem reagált, a külgazdasági és külügyminiszter délután behívatta az USA […]

Read more ›

Csak a Fidesz! És az országgal mi lesz?

2014 október 7 9:55 de.6 hozzászólás
Scenic orange sunset. Fotó: whatsonyourwall.com

Török Gábor „független” politikai elemző azt találta írni, hogy „Orbán Viktor egy baromira jó politikus”: Rácuppantak erre a különböző véleménymondók, politológusok mindkét oldalon, míg legutóbb maga az érintett fejtette ki elméletét az ATV vasárnap esti műsorában. (Nem Orbán Viktor, ó nem! Ő már régen csak megnyilatkozik a nyilvánosságnak.) Tekintsünk el most attól, hogy Török Gábor a mai államigazgatási rendszerben magas pozíciót tölt be, nem mint irányító, hanem, mint ”elemző”. Nem tudom pontosan felidézni a hivatalos titulusát, de ezzel nincs egyedül a jelenlegi kormányzatban. A legtöbb vezető ember hivatalos pozíciója igen képlékeny, a hivatalos cím egyáltalán nem egyezik az illető valós […]

Read more ›

A demokratikus ellenzék legnagyobb bűne és a magyarok hitele

2014 október 1 9:17 de.3 hozzászólás
MKB Bank. Fotó: Horváth Szabolcs

A budapesti ellenzéki főpolgármester-jelölt körül zajló események számomra azt mutatják meg, mennyire fontos (lenne) a szilárd elvi alapokon álló politizálás. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy a választók túlnyomó többsége úgy véli, hogy felesleges minden „ideologizálás”, a mindenkori kormány dolga az, hogy jólétet biztosítson a népnek, akármit is értsünk nép alatt. Ezért aztán az 1990 óta eltelt időkben Magyarországon mindig az a politikai erő szerzett többséget, amelyik meggyőzőbben tudta elhitetni a szavazókkal, hogy képes azonnal – és főként a szavazók bármiféle közreműködése nélkül – jólétet, biztonságot, nyugalmat teremteni az országban. A fidesz jelenlegi sikere is ezen alapul. „Ideológiája” faék egyszerűségű: csak […]

Read more ›

Gondolatok Ukrajnáról – Ahol elefántok csatáznak…

2014 szeptember 9 1:05 du.8 hozzászólás
Ukrán naplemente

Az alábbi sorokat vegyék egyéni gondolatoknak. Egy olyan polgár gondolatainak, aki bizonytalan, és nem elég tájékozott. És fél. Szorong, mert a háború, a fegyverek zaja immár ismét a haza határaihoz vészesen közel került. Annyira közel, hogy félő, ez a pici ország akár akarata ellenére ismét az „elefántok” küzdőterévé válhat. Márpedig egy régi mondásból tudjuk, ahol elefántok csatáznak, ott a „fű” húzza a rövidebbet. Természetesen az ukrajnai helyzetről van szó. Ami egyre kaotikusabb, főként, ha az ember megpróbál nem zsigeri szimpátiából vagy unszimpátiából ítélkezni. A keleti szlávok történelme nem kevésbé eseménydús, mint bármely más, európai nemzeté – sokféle törzzsel keveredve éltek […]

Read more ›

A budapesti lokálpatriotizmus meghaladja a felcsúti vezér fantáziáját

2014 augusztus 11 12:05 de.59 hozzászólás
Keleti sunrise. Fotó: chessbase.com

Magyarország önkormányzati választásra készül, október 12-én voksolhat városai, falvai vezetőire. Budapesten a főpolgármester-jelöltek keresése zajlik, a baloldalon sokakban felmerül Ráday Mihály személye, aki évtizedekkel ezelőtt filmsorozatot forgatott a televízió számára a főváros értékes területeiről, szépséges házairól. Ráday érdemeit én határozottan kisebbíteném. Bár én is szívesen néztem a múlt századfordulói budapesti házak bemutatását, és őszintén örültem, amikor sikerült az Andrássy úti kandelábersort megmentenie, egyvalami azért hiányzott. Illetve, egy tévésorozat készítőjétől nem, de egy főpolgármestertől bizony nagyon hiányzik. Például annak bemutatása, hogy azoknak a gyönyörűséges házaknak a mélyén, meg a hátsó udvaraiban sötét, komfort nélküli lakások jutottak a többségnek (a hatvanas években […]

Read more ›

Pásztorok – Reflexió a miskolci polgármester-jelöltről és a rasszizmusról

2014 július 13 5:34 de.32 hozzászólás
Pásztor Albert

Bogdán Géza A jó Pásztor című cikke tegnap jelent meg a Kanadai Magyar Hírlapban. Erre válaszol és reflektál Rátesi Margit. * Kedves Géza! Régen írtál már, örömmel fogadtam az írásod. De nem értek egyet azzal, hogy Pásztor rasszista lenne. Nem ismerem őt, nem tudom tehát, hogy rasszista-e, de azt az egyetlen mondatot ismerem tőle, amit a fejére olvasnak (joggal, hiszen semmilyen módon nem lehet egy cselekményt egy egész népre érteni). Nagyon sajnálom, hogy így alakult ez az ügy a polgármester jelöléssel, de azt még jobban, hogy ismét bebizonyosodott, hogy szinte képtelenség párbeszédet kezdeni ebben a mindannyiunkat súlyosan érintő témában. Mert ne […]

Read more ›

Reklámtörvény – Paragrafusok hálójában

2014 június 12 7:36 de.1 comment
Illusztráció: Business Week

Hogy mit képes művelni a jog egy társadalom életében, arra jó példa a reklámtörvény, amelyet a minap fogadott el a magyar parlament felkent kétharmada. Persze ez nem rendhagyó esemény abban a törvényhozásban, amelyet többnyire egyetlen csoport, a budapesti ELTE jogi karán egy évfolyamon végzettek csapata határoz meg. Amikor a házelnök a választások előtt a kormány teljesítményét értékelte, kiemelte: több mint ezer törvényt hozott a többség az első ciklusában. Arról persze nem készült statisztika, hogy ezek közül hányat kellett módosítani már a hatályba lépése pillanatában, hogy hány törvényjavaslat változott a módosító indítványok hatására, hányat vertek át sürgősségre hivatkozva, gyakorlatilag mindenféle vita […]

Read more ›