Articles by: Szigetvári Viktor
1978-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát politikaelméletből. Három magyar miniszterelnöksége alatt dolgozott tanácsadói, illetve kommunikációs igazgatói kapacitásban, nevezetesen Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc valamint Bajnai Gordon kormányzása idején. 2009-ben a Bajnai kormány államtitkára volt. 2013-tól az Együtt nevű párt társelnöke.

Szigetvári Viktor levele Orbán Viktornak: Nem szabad az illiberális, putyini Oroszország kottájából énekelnünk!

2015 december 6 8:51 de.16 comments
Szigetvári Viktor. Fotó: Facebook.

Az Orbán kormány bírósági útra tereli az Európai Unió azon döntését, miszerint minden tagállamnak be kell fogadnia a 160 ezer menekültből, akik jelenleg Görögországban, illetve Olaszországban tartózkodnak. A Magyaroszágra eső kvóta csupán 2.300 menekült lenne, de az Orbán kormány – Robert Fico szlovák miniszterelnökkel együtt – bírósághoz fordult ezügyben. Szigetvári Viktor, a balközép Együtt párt elnöke azonban nyílt levélben szólította fel a magyar kormányfőt, hogy a nyugati partnereivel találjon közös és emberséges megoldást a menekültválságra és ne haladjon tovább az illiberalizmus útján. Ime Szigetvári Viktor levele… Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az Együtt nevében felszólítom önt, hogy ne forduljon nemzetközi bírósághoz a […]

Read more ›

Szigetvári Viktor: A Fidesz feudális országgá tette Magyarországot

2015 november 23 1:49 du.23 comments
Szigetvári Viktor

Szigetvári Viktor beleegyezésével osztjuk meg a KMH olvasóival a vasárnap elhangzott beszédét Mezőhegyesen. De miért is számít egy átlagos kanadai, vagy külhoni olvasónak az, hogy ezen a magyarországi településen összellenzéki tüntetés volt a hétvégén? A Fidesz-KDNP kormány intézkedései tönkreteszik az ország egyik legnagyobb agrárexport vállalatát, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt-t, ami nemzetközileg ismert cég és a világ harmadik legnagyobb vetőmag előállítója. A Mezőhegyes körüli földek eladását tervezi az állam és mivel helyi vállalkozó alig akad aki ezeket minimum 15-20 millió forintért megtudná venni, félő, hogy itt is – mint másutt – Fidesz-közeli vállalkozóknál landolhat a föld. Mint, ahogy azt Szigetvári Viktor jelzi: […]

Read more ›

Szigetvári Viktor a KMH-ban: Az EPP szégyene, hogy elnézi a Fidesz kétszínű játékát!

2015 június 7 4:46 du.58 comments
Fotó: Szigetvári Viktor Facebook oldala.

Az Együtt aktivistái vezető szerepet játszottak az Orbán kormány nyiltan rasszista, bevándorlóellenes plakátjainak megrongálásában. Üdvözöljük bátorságukat és polgári engedetlenségüket! A Kanadai Magyar Hírlap felkereste Szigetvári Viktort –  az Együtt vezetőjét –  és megkérdeztük tőle, hogy elsősorban mit lát a Fidesz bevándorlóellenes stratégiája mögött? Valóban így reagál a Jobbik megerősödésére, vagy talán necces témákról akarja elterelni a figyelmet az Orbán kormány? Szigetvári Viktor így válaszolt a KMH kérdésére: Orbán Viktor és a Fidesz kettős céllal csinálja ezt a szégyenletes kampányt. Mindkét cél mögött ugyanaz az ok húzódik meg: a Fidesz csökkenő népszerűsége, a kormány mögé felsorakoztatható többség olvadása. A Fidesznek érdeke, […]

Read more ›

Varázstalanítást! Szigetvári Viktor válasza Gyurcsány Ferencnek

2014 szeptember 7 5:11 du.18 comments
Szigetvári Viktor. Fotó: Facebook.

Mindenki látja, az ország tragédia felé sodródik. Mindenki érti, van felelőssége e helyzet létrejöttében, és abban is, hogy el lehet még kerülni a tragédiát. De mégis, ellenzéki közéleti vitáinkat az önismétlés, a megsemmisítő gúny, a kiúttalanság abszolutizálása és a sápadt ijedtség egyszerre hatja át. Van, aki abban reménykedik, hogy jön a polgárháború, mert annak jönnie kell, és az emberhalál és a pusztítás után jön a felemelkedés. (A fenét.) Van, aki szerint csak úgy kell végre politizálnia az ellenzéknek, miként azt Orbán teszi: egy nekünk inkább tetsző populista narratívával kívánatos inkább hülyének nézni a magyarokat, hiszen politikát csak úgy lehet és […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.