Ültünk a Kék Banán elnevezésű, akkoriban még inkább csak a nyugat-európai kollégák és a magyarországi tényfeltárásra „szövetkezett” újságírók szokásos találkozóhelyén, vagy ahogy mi emlegettük, a ’Kék Banán Hírügynökség’ egyik asztalánál Jeszenszky Zsolttal, a külügyminiszter fiával, aki megmutatta apja, illetve nagybátyja, Antall József miniszterelnök fotoalbumát, azt a fényképgyűjteményt, amely a lehető legobjektívebb módon dokumentálta a két … Tovább a folytatás olvasásához
2012. február 19-én rövid levelet írtam Mester Ákosnak, a magyarországi liberális szellemiségű 168 Óra című hetilap főszerkesztőjének és Nagy Csaba úrnak, a hetilap online szerkesztőjének – abból az alkalomból, hogy a rangos orgánum egy nappal korábbi ajánlása „hézagpótló, alapos, értékes kötetként” mutatta be a Vince Kiadó gondozásában, 2012-ben Bori munkaszolgálatosok címmel, szerzőként Csapody Tamást feltüntető … Tovább a folytatás olvasásához
2012 februárjában a Kanada Világa internetes weboldalán Remzső László honfitársam írását olvastam, majd a szintén kanadai The Vancouver Sun cikkét, melyek – statisztikai adatokkal alátámasztottan – mutatták be a Kanadában menedékjogi kérelmet benyújtó személyek számának, ezen belül a Magyarországról érkezett, menedékért folyamodók számának emelkedését 2010-től, a második Orbán-kormány hivatali idejétől számítottan.
Tegnap, 200 kilométer megtétele után, 2012. február 13.-án este a Parlamenthez ért az az éhségmenet, amely az észak-magyarországi Miskolc városából indult Budapest felé, az Országház előtt tiltakozva a tarthatatlan állapotok miatt. Az éhségmenet szervezői három hét haladékot adtak Orbán Viktor miniszterelnöknek arra, hogy változtasson politikáján – ellenkező esetben az egész országot mozgósítani fogják… Hogy mi … Tovább a folytatás olvasásához
Alig hangzott el a magyar parlament külügyi bizottsága elnökének kijelentése, miszerint „a zsidók itt nálunk nem kívánatosak” – néhány óra múltán, 2012. február 11-én már hungaristák és az európai országokból meghívott nemzetiszocialista organizációk csizmái csattogtak Budapest utcáin, a Normafánál rendezett megemlékezésen, a Budavári Palota és az államelnök rezidenciája, a Sándor-palota közelében…
Budapest, 2012: „Izraelt terroristák alapították…” (Gyöngyösi Márton, Jobbik) Valóban nem kell félnie a zsidóságnak Magyarországon? 2012. február 9-én, bár a hivatalosnak tekinthető kormány-orgánum, a Magyar Nemzet hasábjain „Nem kell félnie a zsidóságnak Magyarországon” címmel tették közzé nyilatkozatukat a jelenleg még EU-tagországnak számító állam vezetői, a neonáci parlamenti párt – a Jobbik Magyarországért Mozgalom – külügyi … Tovább a folytatás olvasásához
“Nem vagyunk demokraták…” “Isten óvja attól Magyarországot, hogy ezek hatalomra kerüljenek!” Zazrivecz-Vona Gábor a neonáci Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke 2012. január 28-án, a parlamenti párt rendezvényén több ezres hallgatósága előtt kimondta azt, amely milliók számára eddig sem volt kétséges, ti. azt, hogy “Nem vagyunk demokraták”. Az 1999-ben alakult, 2003-ban pártként bejegyzett organizáció – hasonlóan az … Tovább a folytatás olvasásához
Őrző, vigyázz a strázsán! Levelet kaptunk a Magyar Politikai Fogylyok Szövetségétől Bár Magyarországon – a demokráciára hivatkozva – szabadon szerveződhetnek, folytathatják tevékenységüket a különböző szélsőjobboldali neonáci, hungarista és „radikális nacionalitásnak” nevezett organizációk, sőt, mint ismert: a rasszista, xenofób, az antiszemita megnyilvánulásoktól sem mentes Jobbik Magyarországért Mozgalom a 2010. évi országgyűlési választások óta parlamenti képviselettel rendelkezik … Tovább a folytatás olvasásához
Martin Schulz, EP-elnök: „Kölcsönös a konfrontáció…” Orbán Viktor elfeledkezett a választóinak tett ígéreteiről? Magyar nap volt tegnap, január 24-én, Brüsszelben, Belgium fővárosában, a NATO és az Európai Unió székhelyén. – Orbán Viktor miniszterelnök, a január 21-én lezajlott budapesti és torontói tüntetések hőse, látszólag elfeledkezve a „szabadságharcról” és a választóinak tett ígéreteiről, európai retorikát erőltetve magára … Tovább a folytatás olvasásához
Népbíróságok, nyilas tömeggyilkosok és a szovjet érdekek Kiket végeztek ki a svéd diplomata halálára hivatkozva? A második világháború után fantasztikus kombinációk, híresztelések kaptak lábra – világlapok, a korabeli magyarországi média is könyvtárakat megtöltő mennyiségű írások tömegével árasztották el a nyilvánosságot – ezeknek a híreknek, álhíreknek egyetlen céljuk volt: fényt deríteni a svéd diplomata, a követségi … Tovább a folytatás olvasásához
„Békemenet” elnevezéssel civil kezdeménykedésként aposztrofált kormánypárti demonstrációra került sor Budapesten, 2012. január 21-én, melyet néhány kanadai magyar is támogatott. Olyan belpolitikai eseményre, amely csak a diktatórikus államokban szokásos. A tüntetés megbízott szervezői között közismert, mondhatni hírhedt neveket fedezhettünk fel, mint Bencsik András Magyar Gárda-alapítót (a Magyar Demokrata főszerkesztőjét, a Népszabadság egykori MSZMP pártrovatának vezetőjét), Bayer Zsolt újságírót … Tovább a folytatás olvasásához
2012. január 17-én Brüsszelben, az Európai Unió központjában elindult az eljárás Magyarország, mint tagállam ellen, mivel az Orbán Viktor vezette kormány az elmúlt hét végéig nem válaszolt az EU által kifogásolt kormányzati intézkedésekre, a testület által korábban is bírált – a Fidesz-KDNP koalíció szerint szükségesnek vélt – törvények életbe léptetése miatt.
Az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) – a Navracsics Tibor irányítása alatt álló Fidesz-hatóság elődje – a pártállami diktatúra egyik jellemző szerve volt. Eredetileg, Dobi István miniszterelnöksége idején, 1951-ben, a „sztálini alkotmány” bevezetése után azért hozták létre, hogy a magyar állam és a vallásfelekezetek között létrehozott egyezményeket (tényelegesen: diktátumokat) valóra váltsa, valamint a pártállam vallásokkal kapcsolatos … Tovább a folytatás olvasásához
Míg a szélsőjobboldali demonstrációra a vidéki városokból is szervezett formában érkeztek Budapestre az EU-ellenes tüntetők, addig a délutáni órákban a Parlament előtt a kormány támogatására összegyűlt néhány száz ember, “EL A KEZEKKEL MAGYARORSZÁGTÓL” feliratú táblákkal vonult fel – a Fidesz szervezői a hirtelen hűvösebbre fordult időjárással magyarázták a részvevők meglepően alacsony számát.
Tudósítónk Szemenyei-Kiss Tamás jelenti Budapestről Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, tévedésbe ejtés, tévedésben tartás és tiltott szervkereskedelem bűncselekményének elkövetése miatt összesen kilenc ember – köztük Pákh Imre amerikai állampolgár és Fásy Ádám üzletember, magyar állampolgár – ellen emelt vádat az ügyészség a Budapest II-III. Kerületi Bíróságon.