Parasztnak jó lesz!

2014 február 1 12:44 du.64 hozzászólás
Parasztnak jó lesz!

Elöljáróban hadd szögezzem le, hogy 48 évi budapesti életem ellenére – majd 15 év vidéki létemre én is „parasztnak” tartom inkább magamat, mint „pestinek”! Hogy miért jutott ez eszembe? Nos: ITT olvashatjuk és láthatjuk miért! Hallgassuk csak ezt a beszédet, nézzük az előadót! Ebben benne van minden kórisme! Az már csak hab a tortán, hogy nem két számmal kisebb öltönyben kellett volna megjelennie! No, de vissza a mondanivalómhoz! Megboldogult középiskolás korom Magyar nyelv és irodalom tanára Szueta János tanár Úr, – Isten nyugosztalja – ha felelésre került a sor, akkor bizony nem volt elnéző! Pontosan megkövetelte a versek pontos felmondását. Ha idézetekre […]

Read more ›

Államosítások kora

2014 január 28 10:43 de.60 hozzászólás
Államosítás

Ezerrel folyik tovább a bolsevik tempó, a felcsúti ámokfutó államosít tovább, övé az ország, azt tesz a bevételeivel, amit csak akar, semmi nem maradhat magán kézben, ahogyan egy vérbeli kapitalista országban ez elvárható. A Mol, a Rába,  a Pro-M Zrt,a MAL Zrt, a Bakonyi Erőmű, a Főgáz, a Vízművek, az önkormányzatok, az iskolák, a dohánykereskedelem, a nyerőgép ágazat, a cafeteria, a takarékok, a gáztározók, a választási rendszert üzemeltető cég  és a többi után most a hulladékgazdálkodás van porondon. „A nonprofit jelleggel működtetett állami monopólium megvalósítása a kormány célja a közműszolgáltatások területén – mondta a Napi Gazdaságnak Hegmanné Nemes Sára.” Az […]

Read more ›

Szebb jövőt?

2014 január 27 10:55 de.144 hozzászólás
Szebb jövőt?

Kedvenc kocsmámban – ami azért nem nagy kunszt, mivel összesen kettő élte túl az orbáni dúlást, de a másik túl messze van –  az erősen jobbikos kocsmáros – némi józan eszére való apellálás után – felhagyott az egy pohár sör kicsapolása közbeni legalább négyrendbeli zsidózással (ami azért kiflicsücsök szenátorinyához képest is – aki egy lélegzetvételre min. 12-szer mondja ki, hogy bukottbaloldal, bármi is a téma – nem semmi), áttért a plazmatévén vetített Vona-féle évnyitó/programadó beszédre. Mivel a legrosszabb pillanatban toppantam be, mikor is Vona plazmatévéileg éppen a halálbüntetésről és a kémiai kasztrációról beszélt, majdhogynem médiahatósági beavatkozással fenyegettem a kocsmárost, ha […]

Read more ›

Szégyenlista

Shame / Penny Siopis

Neves – és a neves emberek farvizén mindenképpen nevessé válni akaró – személyiségek és feleségeik, exfeleségeik, gyermekeik írták alá azt a nyílt levelet, melyben a hirtelen elpartneresedett Mesterházy Attilát arra szólítják fel, hogy az MSZP mai kongresszusán „töröljék Gyurcsány Ferencet a baloldali pártok közös listájáról. Ne segítsenek hozzá egy mindenfajta moralitás híján lévő politikai kalandort ahhoz, hogy továbbra is a Magyar Országgyűlés tagja legyen.” Nézegetem az aláírók listáját, néha mosolygok, néha szánakozom, néha csodálkozom. Hát, hiszen mit is lehet mondani egy olyan listáról, melyen együtt szerepel a Magyar Népköztársaság volt moszkvai nagykövete a Corvin-közi hős anyával, meg a társairól jelentő […]

Read more ›

Orbániai szösszenetek

2014 január 26 3:12 de.7 hozzászólás
Orbániai szösszenetek

Mi vezette Orbánt, mikor Putyinhoz ment tanulmányútra? Kétség kívül a hatalmi téboly kiélése tapasztalatainak cseréje igen csak kézenfekvő magyarázat a daliás 2/3isten cáratyuskához való zarándoklatának, de én is azok közé tartozom, akik ennél spirituálisabb magyarázatra gyanakszom. A Hetek egy írása felkeltette a gyanúmat egy lehetségesre. A lap beszámol róla, hogy „Több mint egymilliárd dollárt költöttek a szovjetek a pszichológiai hadviselés kutatására 1917 és 2003 között – állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány”. A tanulmány szerint a tudományos akadémia moszkvai biofizikai intézetének professzora, Szergej Turligin, akinek szűkebb szakterülete a telepátia vizsgálata volt, s jelentős eredményeket ért el a kecske-bűvölésben. Na itt az […]

Read more ›

A mi sasmadarunk

2014 január 23 11:23 de.109 hozzászólás
Nemzeti-érzelmű angyal.

Hát – csóválta meg bánatos fejét a Vezér – sok jövőnk már nincsen, úgy tűnik. Amit lehetett, azt már elloptuk, a számlákat feltöltöttük, a vazallusokat kifizettük, már minden kommunikációs baromságot feltálaltunk, mégsincs könnyű helyzetünk. Már hiába Gyurcsányozunk, semmi hatása nincs, legjobbjaink elhulltanak a csatatéren, Schiffer, a titkos csodafegyver ötletei is bedöglöttek, éppen most ment világgá tőle Osztolykán is – a fene tudja, merre tart a világ. Lehet, ezeknek a cigányoknak sem lesz elég a szavlejárt száraztészta, ha így folytatódik a dolog – telhetetlen fajta, nem vitás… Hát – csóválta meg bánatos fejét a Vezér – sok jövőnk már nincsen, úgy […]

Read more ›

Orbán Iraputoja

2014 január 21 9:52 du.13 hozzászólás
Orbán Iraputoja

Politikai meggyőződéstől függetlenül: Orbán produkciója az Aranylabda-gálán nettó katasztrofális volt. Nincs kedvünk feszegetni, hogy mi a búbánatot keresett Miniszterelnök Úr a színpadon, viszont a mutatott teljesítmény mellett már nem tudunk elmenni szó nélkül. Kínosabb mutatvány volt, mint Pintér Attila, amikor összetett mondatokkal próbálkozik. Pedig egy díjat átnyújtani nem tűnik akkora truvájnak, főleg, ha még a győztes nevét is más olvassa fel. Talán a lelki ráhangolódásnál történhetett valami, mintha fejben nem lettünk volna ott rögvest az elejétől. Utána pedig már borzasztó nehéz megtalálni a ritmust. Kezdjük rögvest a bevonulással. Ahogy a felvételből látható, a fizikai felkészüléssel nem volt gond, a formaidőzítés […]

Read more ›

Gábriel arkangyal és a birodalmi sas.

2014 január 20 6:37 de.139 hozzászólás
Gábriel arkangyal és a birodalmi sas.

Nos, kétségtelen, hogy egy arkangyal  főangyal (más néven arkangyalok, görögül: αρχάγγελοι) isten hírvivője, magasabb rangú angyal. Már itt is gond van a beosztással: mégis, ki nevezte ki őket annak?  Nevezett arkangyalunk meglátogatthatta a kormányzat valszeg többé-kevésbé illuminált tényezőit, mivel kitalálták, hogy legyen egy emlékhely a német megszállás – amúgy kétségtelenül „dicsőséges”  – emlékére. Idézzük ide, mit is jelent maga a szó: emlékhely = emlékeztető jel; egy nagyobb szabású építészeti vagy képzőművészeti alkotás, amely egy kiemelkedő eseményre vagy nagy hatású, jeles személyre emlékeztet, ennek emlékét örökíti meg. Hát, hogy kiemelkedő esemény lett volna Magyarország német megszállása, az barokkos túlzás.  Logikus következménye […]

Read more ›

Felcsút és a Közgép után még orosz gyarmat is lettünk!

2014 január 16 4:44 de.78 hozzászólás
"Szenzációs! Mindent kipróbál, mindet át akar érezni, meg akar érteni!"--by: Székely Éva Orbán-rajongó (Facebook) a fenti képről.

Közeledik a választás továbbra is, a felcsúti rablóvezér még amit lehet ellop az éhenkórász haverjaival együtt. És amivel csak lehet, megköti a következő kormányok kezét, és a magyar emberek lábát, tíz ciklusra előre, ahogyan azt megígérte. A felcsúti paraszt ismét egymaga döntött. Mindig így van ez, mint a jó bolsevik időkben, amikor egy elbaltázott diktátoron múlik minden. Egy baltás gyilkos kiadása ma már csupán gyerekcsínynek tűnik, most éppen Magyarország, és így a magyar emberek jövőjét döntötte el egymaga a gráci páciens. Egyedül döntött most éppen arról, pár hónappal az elkotródása előtt (bár mindent meg fog tenni ellene, az biztos), hogy […]

Read more ›

Jövőkereső

2014 január 13 9:49 de.36 hozzászólás
Fotó: handsofintegration.com

Annak idején sokat meditáltam a szocializmus nevű képződményen, most a kapitalizmus nevűvel vesződök. Nehéz volt váltani. Akkor a szocializmusban hittem, azt gondoltam, hogy javítható, a valóságban egy rossz konstrukció volt a roncs derbin, ahol nem célba, hanem árokba futott. Meg kell vallanom, hogy számomra a rendszerváltás (bár előtte sem volt okom panaszra) több anyagi és nem anyagi jót hozott, mint a többségnek. (Mert az anyagi javakból, gazdasági sikerekből sokaknak kevesebb jutott, mint nekem. Szabadságra pedig lelke mélyén sem mindenki vágyott annyira, mint én.) Mindezek ellenére, politikai okok miatt soha nem éreztem magam annyira rosszul, mint most. Elképesztő módon zavar az […]

Read more ›

Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna

Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna

Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. A rendszerváltozás után néhány évvel mondta ezt Kövér László, akkor, amikor még a Fidesz magát liberális baloldali pártként határozta meg, és amikor az akkor még a Kövér által kiadóként jegyzett Magyar Narancs Cápaszem című gúnyos kiadvánnyal „köszöntötte” a katolikus egyházfő magyarországi látogatását. Az idősebbek és az egészen középkorúak még emlékeznek arra, hogy a Fidesz prominensei szívesen gúnyolódtak a vallással és a hívő emberekkel, az akkori kereszténydemokraták parlamenti felszólalásait nemegyszer viccesnek szánt beszólásokkal színesítették, és rendre felhangzott a csuhások és a térdre imához csatakiáltás. Abban a kommunista kutyás történetben speciel igaza lett Kövér Lászlónak, mert […]

Read more ›

Fohász

2014 január 12 1:46 de.14 hozzászólás
Fohász

Uram, te, ki oly bölcs vagy és oly nagylelkű, essen meg a szíved rajtunk, magyarokon, kiket oly régóta büntetsz általunk már elfeledett, vagy nem feledett, de eltagadott bűneinkért, hibáinkért, tévedéseinkért! Lásd be Uram, valamit azért te is elqrhattál a teremtés során – nem kicsit, nagyon. Mikor az észt osztottad a Föld népeinek, talán amit adtál, az már lejárt szavatosságú volt, esetleg avas, de, hogy bármilyen is volt, abból is keveset adtál a magyarnak, az már biztos. Az sem volt tőled szép, hogy teremtettél egy magyar népet, de mindjárt kuruc meg labanc, népies és urbánus lett belőle, adtál neki egy Magyarországot, […]

Read more ›

Atombomba

2014 január 10 8:27 de.10 hozzászólás
Atombomba

– Lehetséges, hogy a miniszterelnököt félretájékoztatták? – töprengett Esti, kezében az újsággal. – Másképp mondhatna akkora baromságot (még ha Indiában is), hogy: „a több atomenergia miatt nálunk lesz a legolcsóbb az áram, négy-öt éven belül”?! (Egy megawattnyi atomerőművi áramtermelő kapacitást szakirodalmi adatok szerint, átlagosan 5000 dollárért állítanak elő. Az előkészítésre 5, az építésre 7, az üzemidőre 50 évet lehet számolni. A piacon elérhető áramárat 90 euróra becsülve – a mostani 48 euró! -, a számítás vége: az Putyinról elnevezett, Nem Leszünk Gyarmat Magyar Nemzeti Atomerőmű, a tervezett élettartama alatt, nem fogja visszahozni a befektetést, sőt 100 milliárdos veszteséggel zár majd. […]

Read more ›

A Felcsutok Géniusza

A Felcsutok Géniusza

A Felcsútok Géniusza épp rezsicsökkentett kulipintyója tágas nappalijában időzött, amikor az ablakon kitekintve arra lett figyelmes, hogy Magyarország jobban teljesít. Sejtette már régóta, de most mindez bizonyossággá vált. Amerre a szeme ellátott, szorgos munkáskezek építették a felcsúti stadiont, Magyarország városállamának leendő büszkeségét. Traktorzörgés hallatszott valahonnan. Tiborczék viszik a fát haza az erdőből, jutott az eszébe. Lám, még erre is van gondjuk, nem csak a magukét hordják el, de a másét sem hagyják az út szélén. A sírás tudvalevőleg az asszonyok dolga, utoljára akkor érzett valami torokszorítót odabenn, amikor a Puskás Akadémia feljutott a kettőből az egybe. De most kis híján […]

Read more ›

Mondj örömöt és keresd a jót!

Mondj örömöt és keresd a jót!

Már Orbán Viktornak is kínos Kerényi Imre Magyar Krónikája. Bár Orbán elment a csütörtöki megnyitóra, ezt állítólag inkább Kerényi felé tanusított személyes szívességből tette. Ugyanis Orbán szerint Kerényi felhívása „szerencsétlen” volt. Szerinte sem kéne közpénzből nyomtatni egy ilyen lapot, hanem esetleg „baráti cégek” támogatásából lehetne finanszírozni, akiket azonban, éppen a „baráti” állam támogat… (A Szerk.) Minden bizonnyal emlékszik még a kedves olvasó az első Fidesz-kormány idején önnön kormányt fényező Magyar Vizsla című havonta megjelenő pártlapra, ami ingyen járt, tehát még csak fizetni sem kellett érte senkinek. Ha emlékeim nem csalnak, úgy tudomásom szerint annak anyagi költségeit a Fidesszel szimpatizáló gazdasági […]

Read more ›