Bob Rae Liberális Pártja úgy döntött a hétvégén megrendezett ottawai kongresszusán, hogy az egykori kormánypárt a marihuána teljes legalizációja mellett tör lándzsát, ugyanakkor hű marad Kanada politikai hagyományaihoz és továbbra is támogatja a monarchia intézményét. Összesen 3,200 liberális párttag vett részt az ottawai kongresszuson és a szavazók 67 százaléka döntött úgy, hogy továbbra is támogatja a … Tovább a folytatás olvasásához
A Liberális Párt folytathatja a kormányzását Kanada legnépesebb tartományában, miután legyőzte a nyáron még biztos nyertesnek tűnő Progresszív-Konzervatív pártot. Dalton McGuinty tartományi kormányfő balközép pártja 53 mandátumot szerzett a 107 képviselőből álló törvényhozásban és így erős kisebbségi kormányt alakíthat az elkövetkező négy évre. Összesen 54 mandátum kéne a parlamenti többséghez és a jelenlegi eredmény jelzi, … Tovább a folytatás olvasásához
Az Ontario tartományi választások előtti utolsó napon közzétett Ipsos Reid felmérés szerint Dalton McGuinty liberális kormánya lesz az október 6-ai általános választás győztese és egy harmadik ciklus erejéig folytathatja a kormányzást Kanada legnagyobb tartományának balközép pártja. A liberálisok 41 százalékos támogatottságot élveznek, Tim Hudak progresszív-konzervatívjai 31 százalékon állnak és a magyar származású Andrea Horwath szocialista Új Demokrata Pártját … Tovább a folytatás olvasásához
Összesen 1,600 dollárt kapthatnak fejenként Ontario tartomány egyetemi hallgatói 2012 január 1-én, amennyiben Dalton McGuinty liberális kormányfő egy harmadik ciklust nyer az október 6-ai tartományi választásokon–legalábbis ezt igéri a balközép párt választási programjában. Ez annyit jelent, hogy összesen 30 százalékkal csökkenhet az egyetemi tandíj Kanada legnépesebb tartományában. A főiskolai diákok pedig 750 dollárt kaphatnak fejenként … Tovább a folytatás olvasásához
Kanada egyik legnagyobb és legbefolyásosabb szakszervezete, a Canadian Auto Workers (CAW), támogatja az Új Demokrata Párt (NDP) és a Liberális Párt egyesülését. Pat Martin, az NDP parlamenti képviselője és potenciális pártelnök-jelölt a héten dobta be a baloldali fúzió ötletét, jelezve hogy indulni fog a pártelnök választáson, amennyiben a párt vezetése nem fontolja meg a lehetőséget. Ken … Tovább a folytatás olvasásához
Hosszú évtizedeken keresztül, a kanadai Liberális Párt egyik legfontosabb bástyája a római katolikus egyház volt, hiszen a katolikus szavazók alkották a párt törzsközönségét. Ontario francia kisebbségeitől kezdve, az olasz és egyéb mediterrán bevándorlókon át, a Liberális Párt számíthatott a katolikusokra és a pártelnökök is kötődtek az egyházhoz. Sokat mond, hogy a Louis St-Laurent korszak óta (azaz 1948-tól) a … Tovább a folytatás olvasásához
A Kanadai Szabadságjogok Chartájához, a Pierre Trudeau liberális miniszterelnökségének egyik legfontosabb aktusához térne vissza a harmadik helyre szorult liberális párt és alanyi joggá emelné a gazdasági és társadalmi jólét egyes elemeit. Alfred Apps pártelnök a torontói Empire Club tagsága előtt mondott beszédet, melyben jelezte, hogy valamennyi kanadai alanyi joga kéne, hogy legyen a gyors és korszerű állami … Tovább a folytatás olvasásához
Tíz éve másodéves irodalom és történelem szakos egyetemista voltam a montreáli Concordia Egyetemen. Amikor a híradóban bejelentették Pierre Trudeau egykori miniszterelnök halálhírét, köztémává vált a néhai liberális kormányfő kulcsfontosságú szerepe Kanada fejlődésében és modernizációjában. A CBC közszolgálati televízió éppen az olimpiáról adott közvetítést, amikor Peter Mansbridge bemondó Trudeau halálhírével megszakította a programot és egész nap … Tovább a folytatás olvasásához
Meghalt Claude Béchard, a québeci liberális kormány fiatal agrárminisztere kedd délután, miután kedd reggel írásban közölte, hogy lemond posztjáról, illetve Kamouraska-Temiscouata képviselőségéről. A 41 éves miniszternél két éve fedeztek fel pankreász karcinómát és az év elején egy hetet töltött kórházban, ahol meg is műtötték. “Megtiszteltetés és nagy öröm volt számomra, hogy Québec népét szolgálhattam”–mondta Béchard kedd reggel. Délután … Tovább a folytatás olvasásához
Az Environics legújabb pártpreferenciás felmérése szerint sokat ártott Stephen Harper miniszterelnök azon döntése, hogy a vancouveri téli olimpia befejezéséig prorogálja a parlamentet. A Michael Ignatieff vezetése alatt álló Liberális Párt megelőzte a kormányzó konzervatívokat és a felmérés szerint a lakosság 37 százalékos támogatással rendelkezik. Ezzel szemben a jobbközép kormánypárt 33 százalékon áll, mely 4 pontos csökkenést jelent a cég decemberi felméréséhez képest. Tovább a folytatás olvasásához
Egy sikeres liberális kongresszust követően és számos pártpreferenciás felmérés szerint tükrében (mely szerint egy mostani választáson győzne a legnagyobb ellenzéki part), Michael Ignatieff beharangozta a kormány megbuktatásának lehetőségét. Ignatieff kijelentette, hogy amennyiben Stephen Harper miniszterelnök jobbközép kormánya nem nyújt lényegesebb segélyt a munkanélkülieknek, júniusban bizalmatlansági indítványt kezdeményezhetnek a liberálisok, vagy éppen a kormány ellen szavnak … Tovább a folytatás olvasásához
A legújabb Strategic Counsel pártpreferenciás felmérés szerint hosszú idő után először vezet a Liberális Párt és ez jelentős részben Michael Ignatieff új liberális vezető sikeres politikai szereplésének köszönhető. Ha “ma” lennének országos választások Kanadában, a lakosság 33 százaléka szavazna a Liberális Pártra, 32 százalék Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártjára és 17 százalék a szocialista Új … Tovább a folytatás olvasásához
Stephen Harper miniszterelnök ma reggel ellátogatott Michaelle Jean főkormányzóhoz és javasolta a kanadai parlament azonnal felfüggesztését. Majdnem két órás tárgyalás után, Jean elfogadta a konzervatív miniszterelnök kérését és 2009 január 26-ig felfüggesztette a parlamentet, ezzel elhalasztva a liberális-szocialista ellenzéki koalíció bizalmatlansági indítványát a jobboldali kormány ellen. A főkormányzó döntése felháborodást váltott ki a baloldali szimpatizánsok … Tovább a folytatás olvasásához
Úgy tűnik, hogy a baloldali ellenzéki pártok valóban koalíciós egyezményen keresztül készülnek megdönteni Stephen Harper konzervatív miniszterelnök hat hete megválasztott kormányát. Ez attól függetlenül megtörténhet, hogy a jobboldal kihátrált hihetetlenül elhibázott, múlt héten bejelentett terveiből. Jim Flaherty konzervatív pénzügyminiszter a hétvégén bejelentette, hogy kormánya mégsem szünteti be a politikai pártok állami finanszírozását és azt is igérte, hogy a … Tovább a folytatás olvasásához
Stéphane Dion, a kanadai Liberális Párt vezetője bejelentette, hogy legkésöbb hat hónap múlva távozik a párt éléről. A liberálisok várhatóan jövő május elején tartanak egy kongresszust és valószinű, hogy ekkor választanak a küldöttek új vezetőt. De egyes hírek szerint az is lehet, hogy egy hónappal korábban választanak új vezért. Dion elismerte, hogy kudarcot vallott választási … Tovább a folytatás olvasásához