- Számos dalodat meghallgattam, és el kell, hogy mondjam, egyedien szép és jó orgánumod van. Mikor fogalmazódott meg először benned a gondolat, hogy énekesnő legyél?

- Köszönöm szépen a bókot, nagyon jól esik. Bevallom őszintén, sosem gondoltam arra, hogy valaha is énekelni fogok komolyabb szinten. Ha nem ismerkedtem volna meg Halász Péterrel azon a bizonyos napon, mikor mindketten megbuktunk egy vizsgán, talán ma sem énekelnék. Petinek meséltem egyszer, hogy mennyire szeretem a fekete vonatot és tök szívesen énekelem minden zenéjüket, ő pedig azonnal felvette a kapcsolatot Honecz Istvánnal, aki egy nagyon tehetséges énekes, hogy lenne e kedve velem közösen elénekelni egy dalt. El is készítettük a tracket, egy Usher Alicia Keys nótát választottunk, aztán feltettük egy közösségi oldalra… Innen elindult a lavina szó szerint…

- Na de gyermekkorodban, az oviban, iskolában szerettél énekelni, vagy teljesen más álmaid voltak?

- Látod, pontosan ez az, hogy egyáltalán nem. Úgy voltam az énekléssel, mint mindenki más szerintem. Énekórán énekeltem, ha muszáj volt, eljártam az énekkarba hülyéskedni, és kész, ennyi volt. Viszont nyolcévesen kaptam egy szintetizátort a szüleimtől, és döbbenten tapasztaltuk, hogy akármi dallamot meghallok, azt egyből vissza tudom játszani. Ezután el is kezdtem járni zongoraórára, ahol szolfézsból meg is buktam szépen, mert inkább hógolyóztam kint a napközisekkel az óra helyett. Úgyhogy a zongorista pályafutásom itt véget is ért, viszont a mai napig megmaradt ez a hallás utáni játszás dolog, és az új dallamok kitalálásánál is sokat használom.

- Egyáltalán mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel?

- Ez most nagyon viccesen fog hangzani, de mindig is mérnök, vagy informatikus akartam lenni. A matekon és a fizikán kívül nemigen érdekelt mást tantárgy sosem. Jelenleg a Széchenyi Egyetemen tanulok gépészmérnökként, azon belül is autógyártó gépésznek. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyat tanulok, ami tényleg érdekel és szeretem is. Általában, ha megkérdezik, mi szeretnék lenni, mindig azt mondom, szívem szerint énekesnő. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ennyi szeretetet és kedvességet kaphatok, és hogy ennyi mindent tudok adni az embereknek csupán azzal, hogy írok egy dalt. Mivel 2012-ben már nem igen engedheti meg magának az ember azt a luxust, hogy azt csinálja, amit a szíve mélyén szeretne, és ugye valamiből meg is kell élni, így gépészmérnök suli elvégzése nagyon is fontos számomra.

- Milyen stílust képviselsz szívesen a zenében és milyen stílust az öltözködésben?

- 2007. augusztus 13. án kezdtem el énekelni. Azóta nagyon sok dalt sikerült összehoznom, és rengeteg emberrel sikerült együtt dolgoznom. És mind, mind más stílus. Volt már techno, house, reggae, rnb, rap, dnb, progressive house stb. Viszont tudod, aki ismeri a dalaimat, tudja, hogy mindig is a hiphop/rnb világa fog hozzám a legközelebb állni. Ott tudom csak igazán kifejezni magam. Köztudott tény, hogy nem tartozom a vékony, modellalkatú előadók közé.

Öltözködésben a nőies stílust képviselem, amondó vagyok, hogy egy nő igenis hordjon magas sarkút és hangsúlyozza ki az előnyös pontjait, még akkor is, ha nem épp nádszál karcsú. Van is egy olyan mondás, hogy aki nem szőke és karcsú, annak igen hamar fel kell mutatnia valami egyéniséget. Teljes mértékben egyet értek ezzel. Lelkesen kampányolok a husi lányokért, és nagyon sokszor osztok meg képeket olyan nőkről akiken „van mit fogni”, hogy igenis fogadják már el az emberek, hogy nem csak az a szexi, amit a média diktál belénk, és hogy nem feltétlenül kell mindenkinek csont soványra fogynia ahhoz, hogy jól nézzen ki.

- Kik azok a zenészek énekesek, akikre felnézel, és úgy érzed, tőlük van mit tanulni, vagy inkább önmagad szeretnéd megvalósítani?

- Természetesen vannak példaképeim, amint már említettem a Fekete Vonatot, az abban éneklő Fatima a kedvenc énekesnőm Magyarországon. Külföldről pedig csakis a csoda néger énekesnők, Aretha Franklyn, Cheryl Lynn, Tina Turner, Lauryn Hill. Viszont manapság nagyon tetszik Adele zenéje is. Szerintem hihetetlen milyen jó stílust tudott hozni, és senkihez sem tudnám hasonlítani a munkásságát. Tőlük mindenképp lenne mit tanulnom. Emberileg viszont egyetlen olyan előadó van, akire mindig is fel fogok nézni, ő pedig nem más, mint Kordik Zsolt Mr. Busta. A kitartása, őszintesége, igazságérzete, és az a rengeteg dolog, amit a magyar rap zenéért tesz, mindenképpen példaértékű, és annak ellenére, hogy mennyi rosszakarója és irigye van, sosem adja fel,mindig eléri a célját, emellett meg még pluszban sok embert visz sikerre. Köztük engem is…

- Pályádról, életutadról jószerével csak angolul olvashatunk. Honnan a szép kiejtés, valamint az angolnyelvhez való kötődés?

- Be kell vallanom, hogy nem tudok angolul beszélni, csakis németül. Halász Péter írja az angol dalszövegeim, és mindig el is magyarázza, hogyan kellene helyesen véghez vinni ezt az egészet. Hallás után ejtem ki a szavakat, nem is törekedem rá, hogy tökéletesen mondjam ki őket, ezért nem hallatszik ki talán „annyira” az akcentus. Több lemezen is sikerült énekelnem, ezek Amerikában, Spanyolországban, és Angliában jelentek meg. Többségük elterjedt az interneten is, úgyhogy innen a sok angol nyelvű cikk, aminek rendkívül örülök, és remélem a továbbiakban is fogunk még ilyenekkel találkozni.

- A beszélgetésünk elején már említettem, sokáig vezetted egy rádió slágerlistáját. Milyen érzés volt ez számodra?

- Tudod, ezt egyszerűen fel sem fogom, mi történik körülöttem. Annyira hihetetlen ez, és valamilyen szinten igazságtalan is, hogy nekem mindig az ölembe pottyantak a lehetőségek, és csak élnem kellett velük, más pedig ki tudja, mennyit küzd egy dalért, egy klipért, vagy akármiért, és lehet véghez sem, tudja vinni, amit eltervezett, vagy szeretne. Viszont úgy gondolom méltósággal, és megfelelő alázattal vagyok a zene és a sikerek iránt. Soha nem fogok elszállni, nem érzem, hogy ez által, bárkinél is több lennék, mindenkivel barátságosan,és tisztelettudóan viselkedem, és nagyon kellemetlenül érzem magam, akkor, amikor néha azt érzékeltetik, mintha én több lennék náluk. Mert egy egyáltalán nincs így. Az, hogy a rádiós listát vezettük, nagyon jó érzés volt. Mindenképpen nagy pluszt adnak az ilyen dolgok, hogy tovább kell csinálni és nem szabad feladni.

- A CKM Magazin felkérését, hogyan fogadtad?

- Az már csak hab volt a tortán, amikor Chris Lawyer elújságolta, hogy a közös dalunkat nemhogy a görög rádiók játszák, hanem a Consoul Trainin és Agent Greg jóvoltából, de még a sikeres férfimagazinhoz járó cd-n is szerepelni fog. Ez egy nagyon nagy előrelépés volt, utána folyamatosan érkeztek a house zenékre való felkérések neves hazai dj-ktől.

- Min dolgozol most, tervezel e lemezkiadást, fellépést?

- Most egy kis pihenő van éppen a zenében, ugyanis sok minden történt mostanában, és fel kellett nekem ezeket dolgozni, és ráhangolódni a további tervekre. Mr. Bustaval elkészítettük a „Tied a szívem dalt”, amiről bátran elmondhatom az eddigi zenei munkásságom csúcspontja, mert több ember hallgatta meg, mint az összes többi dalomat együtt véve. Az alapzene Kovács Hibrid Zsolt és Rédei Tamás munkásságát dicséri. Ehhez elkészült egy videó klip is Horváth Csaba által, amit december 5. én tettünk közzé, és nagyon szépen halad a nagy videó megosztó portálon. Igazi csibészes szerelmes nóta, aminek a történetét az emberek többsége átélte már, ezért is tudják ennyire magukénak érezni. Természetesen a pihenőidőben sem tétlenkedtem, közreműködtem 2 sikeres és elismert rap-ernek a zenéjében, Tkydnek és Deniznek. Ezek a dalok hamarosan közzé lesznek téve. 2012 re tervezek egy lemezt, olyan zenékkel, amik teljesen engem jellemeznek, nem feltétlenül csak hiphop/rnb trackekkel, és kevés, de számomra figyelemreméltó, kiváló közreműködőkkel.

- Hogyan vélekedsz a sikerről, karrierről, és az esetleges kudarcokról?

- Mint már említettem, nem részegít meg a siker. Nagyon boldog vagyok, hogy sokan szeretnek és mellettem állnak, bármi van. Volt egy időszak, amikor teljesen magam alatt voltam a sok rosszakaró ember miatt, akik gusztustalan módon irkáltak rólam mindenhol, és próbáltak megalázni mindenki előtt. Időközben rájöttem, hogy sosem fogok tudni mindenkinek megfelelni, olyan előadó még nem született, akit mindenki szeretne. Tehát eljutottam oda, hogy figyelmen kívül hagyom az engem ért sérelmeket és megpróbálok csakis a jókra odafigyelni. Nemrégiben történt egy eset, hogy írtak egy dalt, amiben engem is megemlítettek, hogy lemezszerződésért bármilyen „extraszolgáltatást” elvállalok. Természetesen ez trágárul megfogalmazva. Szánalmasnak tartom az ilyen próbálkozásokat, és hogy valakinek ennyire ne legyen élete, hogy ilyenekkel van ideje foglalkozni. Ezekre, az esetekre mondja mindig nagymamám, hogy ha ilyen módon megosztom az embereket, akkor már valamit tutira jól csinálok.

- Mi a véleményed a tehetségkutató műsorokról, a sztárgyártásról?

- Régen nagy rajongója voltam az összes tehetségkutatónak, jómagam is jelentkeztem, de sosem jutottam el semeddig sem. Most hálát adok az égnek, hogy így történt, ugyanis nem hiszem, hogy annyival előrébb lennének azok az énekesek, akik onnan kerülnek ki. 90% – a nem tud fennmaradni, és nem tudja az emberek figyelmét huzamosabb ideig felkelteni. Szóval továbbra is haladok szépen lassan az úton, hisz tudjuk a csillagokig göröngyös út vezet.

- Van olyan álmod, amit mindenképpen szeretnél elérni, megvalósítani?

- Úgy érzem elértem azt, ami egy igaz előadónak a legnagyobb álma. Rengeteg levelet kapok a rajongóimtól, hogy „köszi Niki”! Ez az, ami segített engem talpra állni…

Tamás István

- Mikor kezdtél el énekelni, és hogyan emlékszel vissza az első fellépésedre?

- Szüleim szerint, hamarabb énekeltem, mint beszéltem. Az óvodában már rendszeresen voltak „fellépéseim”, anyukám szerint, míg a többi gyerek sírt és húzódozott, én nagyon határozottan mondtam a verseket és énekeltem. Aztán innentől kezdve szinte minden iskolai rendezvényen felléptem. Középiskolás koromban indultak az „igazi” koncertek, hiszen tizenöt évesen már zenekarban énekeltem. Mátészalkán egészségügyi szakközépiskolába jártam és ebből a szakból, egyetlen voltam a gimnázium énekkarában. Tanultam klasszikus éneket is, de ezt követően olyan neves tanáraim voltak, mint Toldy Mária, Sík Olga és Magyar Hajnal.

- Volt akkor már valami szereplési vágyad, vagy ez jött magától?

- Érdekes, mert igazából sosem a magamutogatás volt a lényeg számomra, hanem az, hogy a bennem lévő érzéseket – azokat, amelyekről beszélni nem tudtam, kiadjam magamból. Gyakorlatilag nevezhetjük pszichoterápiának, vagy aktív hangterápiának is, amiről persze abban az időben még sejtelmem sem volt. Az első magánénekórán tizenhét éves koromban vettem részt a mátészalkai állami zeneiskolában.

- Mi az a zenei irányzat, amit most képviselsz a zenekaroddal?

- Megint jót kérdezel, de most egy kicsit visszanyúltam a népi gyökereinkhez, hiszen „gyökerek nélkül nem lehet repülni”. 2011-ben, csatlakozott hozzánk egy kitűnő gitáros és nagyszerű ember, Juhász Robi. Mára teljesen beilleszkedett a kis csapatunkba. Jó barátra és zenésztársra találtunk személyében. Bemutatkozó dalunk, a „Tavaszi szél”, mely nem az ismert népdal feldolgozása, hanem a megújulásról, az újrakezdésről szól; a természet körforgásában mindig megtörténő újjászületésről. Arról, hogy ha hagyjuk, hogy minket is „elrepítsen” ez a tavaszi szél, akkor a változásokat a hétköznapi életünkben is megtapasztalhatjuk, kívül és belül egyaránt.

- Mennyire fontos számodra a színpad, a siker, hogyan éled meg azt?

- Ha ezt húsz éves koromban kérdezted volna meg valószínűleg másként, válaszoltam volna meg most neked. Lehet, hogy csodálkozni fogsz a válaszomon, de nem annyira fontos. Ha nem vagyok színpadon, ugyanolyan jól érzem magam. Nem a külső sikerek, visszajelzések fontosak számomra, hanem az, hogy sikerült-e átadnom valamit abból, amit szerettem volna. Persze, ha ez a két dolog egybe esik az nagyon jó, de nálam nem ez a fő szempont.

- Maximalistának tartod magad, hogyan építed fel a karriered?

- Mosolyogva mondja: A pályám,nevezzük így karrier helyett, hogy finoman fogalmazzak, eléggé cikk-cakkos volt eddig. Nekem, mint már említettem, mindig az önkifejezés volt a legfontosabb, és ha ez éppen egy alternatív zenekarban, vagy egy musical stúdióban, esetleg egy jazz zenekarban adatott meg, az szinte lényegtelen számomra. Nem vagyok karrierista típus, viszont mindent teljes gőzzel csinálok az életemben.

- Volt esetleg a művészi pályádnak olyan szakasza, amire nem szívesen emlékszel vissza, vagy könnyen túlteszed magad az esetleges sikertelenségeken, kudarcon?

- Jó kérdés! Talán a versenyek után. Sok jó eredmény és semmi következmény, semmi további segítség, – de mint látod, nem adtam fel, összehoztam két zenekart is, akikkel rengeteget jártuk az országot. Mindig megtalálom azt a csatornát, amin tovább tudok haladni. Akkor sem keseredek el, ha előtte egy nagy folyó sodort és az új esetleg csak egy kicsi patak. Szeretem az új dolgokat, lelkesítenek, kreatív vagyok. Ezért is hoztam létre az „AMatild” zenei formációt.

- Bevezetőmben említettem, hogy parapszichológiával is foglalkozol. Lehet az éneklést társítani a lélekgyógyászattal?

- Mint már említettem neked, egészségügyi végzettségem van. A gyógyítás és az éneklés, tizenöt éves korom óta párhuzamosan fut, részévé vált az életemnek. Ez a két vonal a Mantra Alternatív Természettudományi Szabadegyetemen találkozott az életemben, ahova négy évig jártam. Itt szeretném kiemelni az egyik legmeghatározóbb tanáromat Dr. Tatjana Szmirnovát, akinek nagyon sokat köszönhetek. Szakdolgozatomat a zene és hangterápia elmélete és gyakorlata címmel írtam. Az éneklést és a lélekgyógyászatot természetesen lehet társítani, akár többféle módon is, pl. úgy, hogy elég sok ismert, illetve, feltörekvő énekessel dolgozom. Tudom, hogy milyen problémákkal küzdenek nap, mint nap, illetve meg tudom találni azokat a módszereket, amelyekkel tudok segíteni a nagyon érzékeny művész embereknek is. A parapszichológián belül az extrapszichológiával foglalkozom. Egyik szakterületem a kronobiológiai pszichogenetika, egy önismereti módszer, amely holisztikus képet ad az ember természetének sajátosságairól. Továbbá foglalkozom Bach-virágterápiával, holisztikus masszázzsal, EFT-vel, numerológiával és a Peter Orban-féle symbolon – asztrológiával.

- Az emberek, akik hozzád fordulnak problémáikkal, mennyire nyitottak ezekre a módszerekre?

- Az emberi lélek sokrétegű. Akik hozzám járnak kúraszerűen, heti rendszerességgel jönnek. Minden alkalommal mélyebbre jutunk el és mindig csak annyit haladunk, amennyit az illető enged. Így tehát az egyénen és problémája súlyosságán múlik, hogy mennyi időt vesz igénybe a javulás. Nagyon racionális, bal agyféltekés, teljesítmény-centrikus a mai világ. Az első, amit próbálok átadni az, hogy a lélek területén mások a játékszabályok, és hogy szemléletmód váltás nélkül nincs gyógyulás.

- Milyen terveid vannak a jövőre nézve? – mindkét területre gondolok itt. A zenére, hogyan épülhet fel a gyógyítás?

- Erre a két kérdésedre egyszerre szeretnék válaszolni. Népi éneklést tanultam Szvorák Katinál. Ezekben, a dalokban megszólalnak őseink, és bennük van az összes megélt örömük-bánatuk esszenciája, amely szerintem sokat segíthet a mai világban helyüket kereső embereknek.

Tamás István

“Nem időpont vagy időszak a karácsony, hanem lelkiállapot. Békességben, jóakaratúan és könyörületesen élni – ez a karácsony igazi szelleme” -Calvin Coolidge, amerikai elnök (1872-1933)

“A karácsony egy ünnep, mely üldözi a magányos, a meggyötört és a kirekesztett embereket”- Jimmy Cannon, amerikai újságíró (1909-1973)

“A karácsonyban az a gyöngyörű, hogy kötelező és kikerülhetetlen. Olyan mint egy vihar, amelyen mindannyian – együtt – keresztülesünk” – Garrison Keillor, amerikai humorista, író (született 1942-ben)

“A karácsony egy szükségesség. Kell legalább egy nap minden évből, mely arra emlékeztet, hogy nem csak sajátmagunkért élünk”–Eric Sevareid, a CBS néhai riportere (1912-1992)

“Mindig könyveket ajándékozzál karácsonyra! Hiszen a könyvek nem hízlalnak, ritkán vétkesek és tartósan személyesek”–Lenore Hershey, újság szerkesztő (1919-1997)

“Már hat évesen sem hittem a Mikulásban. Anyukámmal együtt meglátogattam a Mikulást egy árúházban  – de ő az autogramomat kérte”–Shirley Temple, amerikai színész (született 1928-ban)

“Nincs annál nagyobb gonoszság, mint ha egy gyereknek valami hasznosat adunk karácsonyra”–Kin Hubbard, amerikai humorista (1868-1930)

“Imádom a karácsonyi ünnepeket! Talán érzelgős vagyok… de ilyenkor a kapzsiság úgy elönti a szívemet”–Jim Davis, amerikai humorista (született 1945-ben)

“Mi más számodra a karácsony, mint számlafizetés ideje pénz nélkül; olyan időszak, mikor egy évvel idősebb leszel, de egy órával sem gazdagabb, mikor átnézed a könyvelésedet és rájössz, hogy tizenkét hónapot vesztegettél el mindenféle haszon nélkül?” – Charles Dickens, brit író (1812-1870)

“Hóban ébred majd az ünnep, minden percben nevet ránk.Tud-e bármi szebbet adni, mint a békés nagyvilág?” – Csondor Kata, magyar színésznő (született 1978-ban)

“A repülőtéren már a karácsonyi gyümölcskenyeret is átvizsgálják. Azt viszont még az átvilágítók sem tudják, mik azok a kis piros izék benne”–David Letterman, amerikai humorista, tévés műsorvezető (született 1947-ben)

“Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot” – Sri Chinmoy, indiai költő és gondolkodó (1931-2007)

“Már hosszabbak az árnyak, kell mosoly, biztató. Ki egyedül ünnepel, annak vigasz legyen a szó” – Kormorán, magyar együttes

Kívánunk Boldog Karácsonyt és Boldog Hanukát valamennyi olvasónknak, tengeren innen és tengeren túl!

- Mennyire tartod fontosnak a karácsonyt, mint ünnepet, hogyan készülsz rá, szeretsz ajándékot kapni, adni?

- Úgy gondolom, hogy nem csak ezen a pár napon kell szeretnünk egymást. Igyekszem úgy élni, hogy minden nap kicsit karácsony legyen. Szeretem apróságokkal meglepni a hozzám közelállókat. Én inkább adni szeretek, és karácsony közeledtével többnyire tűkön ülök, hogy mikor adhatom át az ajándékokat a szeretteimnek. Ilyenkor leutazom Szegedre is a családomhoz. Ritkán lehetünk együtt, ezért különleges az ünnep. Olyan “mediterrán”, hangos család vagyunk. Jókat eszünk-iszunk és beszélgetünk. Most különösen várom az ünnepet, hiszen Tündi unokahúgomnak ez lesz az első karácsonya.

- Az Ajándék című szólóalbumod után, most kedveseddel énekelsz egy duettet. Régi álmod teljesült ezzel, vagy már voltak előtte is közös fellépéseitek?

- Gyerekkorom óta Petit tartom hazánk legjobb énekesének, és nem elfogultságból mondom. Mindig is vágytam rá, hogy egyszer vele énekelhessek. Mikor 2010 januárjában elhívott a Bon-Bon “Mindig úton” című lemezére vokálozni, egy nagy álmom vált valóra. És azóta többször volt alkalmunk együtt énekelni, lemezen és fellépésen egyaránt. Minden alkalom nagy öröm számomra. Ez a duett pedig több szempontból is nagy szerelmem lett.

- A Balázs Elemér zenekarának vagy az állandó énekesnője. Mikor, hogyan kerültél be ebbe a jó nevű csapatba?

- 2004-ben látott meg Elemér, a Megasztár első szériájának első 15 versenyzője között, és elhívott a zenekarába. Hét éve dolgozunk együtt. Négy lemezt készítettünk közösen, ebből kettő aranylemez lett, egy pedig Fonogram-díjas. Magyarország és Európa számos nagyvárosából kapunk felkérést, és lépünk fel a Balázs Elemér Grouppal.

- A jazzéneklés, ami meghatározza pályafutásodat, de más könnyűzenei stílusokban is otthon vagy. Nekem nagyon tetszett, ahogyan a Balkan Fanatikkal népdalokat énekelsz. Ezek szerint nem vagy műfajfüggő?

- Jól látod, nem nem vagyok. Sőt, kifejezetten nem szeretem a skatulyákat. Mindig énekesnek hívatom magam. Habár jazz-éneklésből szereztem a diplomámat, szeretek különböző műfajok és stílusok közt lavírozni. Gyerekkoromban énekeltem népdalokat, de kórista is voltam, majd 15 évesen jazzt kezdtem tanulni. Emellett számos pop előadót kedveltem és hallgattam, de klasszikus éneklést is tanultam a konziban és a főiskolán. Szüleimnek köszönhetően nagyon jó zenéket hallgattam, minden stílusból a legjobbat. Ezért is igyekszem minden stílusban ízlésesen énekelni.

- Nem vagy a sztárgyárak megcsinált, tiszavirág életű énekesnője. Mi a titkod, hogy ismert, és elismert énekes lettél?

- Tudod, én még hiszek a mesében. Mindent egy lapra tettem fel. Nem volt más választásom, mert csak ehhez értek és úgy érzem erre születtem. Csak úgy érdemes csinálni, ha belehal az ember. Végigjártam a szamárlétrát, rengeteget dolgoztam, hogy ezt elérjem. Sajnos, ha az ember nemet mond bizonyos felkérésekre, lelassítja a pályáját, de én cseppet sem bánom. A Megasztárban is tudtam, mit akarok és ez nem is volt szimpatikus a műsor készítőinek. Nem arról van szó, hogy összeférhetetlen lennék, inkább csak nem hagyom, hogy olyat nyomjanak le a torkomon, amit nem akarok. Sosem a céltalan és produktum nélküli szereplés volt a célom, pontosan ezért nem lettem celeb. Sajnos nem vagyok az a könyöklős fajta, ezért nehezebb egyről a kettőre jutnom, de legalább megbecsülöm azt, amit elérek.

- Végigjártad a zeneiskolákat, lediplomáztál, és már te magad is tanítasz. Ki lehet már az iskolapadban szűrni a kiemelkedően tehetséges gyerekeket?

- Nagyon nagy a felelősség rajtunk zenetanárokon, hiszen rajtunk is múlik, hogyan alakul az életük. Igazság szerint pár hangból lehet tudni, hogy valaki arra születik-e, hogy zenész legyen. De természetesen nem csak azokkal a gyerekekkel foglalkozunk. Sokan vannak, akik csak hobbiból zenélnek, vagy a szüleik bíztatására jelentkeznek. Sokan melléktanszakként választják az éneket. A lényeg, hogy a muzsika örömet szerezzen nekik. Örülnék, ha minden gyerek tanulhatna zenét, mert ez igenis az intelligencia részét képezi és mert nagyon jót tesz a lelküknek. Arról nem is beszélve, hogy a mai helyzet csak butítja a fiatalokat és vannak iskolák, ahol megszűntetik az ének órát.

- Min dolgozol jelenleg, és mik a terveid a jövőre nézve?

- Rengeteg terv van a fejemben. Petivel több duett lemez ötletünk is van, és közös fellépéseket is szervezünk. A szólókarrieremet sem hanyagolom el. Amint lehetőségem lesz, szeretnék újabb szólólemezt készíteni. Most egy kicsit nehéz a művészek helyzete hazánkban, de mi nagyon lelkesek vagyunk és remélem sikerül minden tervünket megvalósítani.

- Mit kívánsz a rajongóidnak, olvasóidnak karácsonyra és az újévre?

- Kívánom, hogy figyeljenek oda egymásra az emberek! Azt vettem észre az utóbbi időben, hogy elrohannak egymás és az élet mellett az ismerőseim. A karácsony pont alkalmas arra, hogy megálljunk egy pillanatra és elgondolkodjunk mi az, ami igazán fontos az életünkben. Mindenkinek boldogságot, egészséget és békességet kívánok az év minden napjára!

Tamás István

- Szinkronizálni gyermekkorodban kezdtél, hogyan kerültél kapcsolatba a színészettel?

- Először a színpaddal kerültem kapcsolatba, a régi, híres Lakner bácsi gyerekszínháza utóda a Napsugár gyermekszínpad volt, ahol minden hétvégén a gyerekdarabokban Szerencsi Évával, Balázs Péterrel, Csala Zsuzsával, Schubert Évával, Balázsovics Lajossal lehettünk egy színpadon. Ulmann Mónika és Ábel Anita is ott kezdte. A rendező Kalmár Tibor volt, és ha gyerekhang kellett egy filmbe, vagy szilveszteri műsorba szereplő, akkor minket vittek. Én elég ügyeske voltam, és a szinkronban egyre komolyabb feladatokat kaptam, majd azt vettem észre, hogy ez lett szó szerint a munkám.

- Játékot, vagy komoly munkát láttál egy-egy film szinkronizálásában gyermekfejjel?

- Komoly játékot. De ha teljesen őszinte vagyok, akkor mégis azt mondom, hogy bár gyerek voltam, ugyanazt csináltam, mint a felnőtt színészek, ugyanannyi idő alatt, tehát komoly munkát. A rendezők instruáltak és tanítottak. Én fogékony voltam. Szigorúak voltak, nem lehetett linkesedni, komolytalanodni. Azzal a gyerekkel nem dolgoztak többet. Nagyon meg kellett figyelnem, hogy hogyan csinálja az eredeti szereplő, hogyan beszél, stb. mert addig nem mentünk tovább, amíg az olyan nem lett. Én meg próbáltam úgy azonosulni a filmen lévő szereplővel, ahogy csak gyermeki lelkemből bírtam. Tudod, lehet, hogy az emberek azt hiszik, szinkronizálni könnyű. Elárulom neked, hogy sok színész nem is tud, vagy egyáltalán nem szereti ezt a részét a színészetnek, ugyanis nem teheti azt, amit ő akar. Vezetve vagyunk. Hozzáadjuk a belsőnket persze, de nagy alázat és empátia kell sok minden mellett, hogy egy filmszereplőt leszinkronizáljunk.

- Mikor érezted, hogy színészként is meg kell mutatnod magad és már nem elég az, hogy csak a hangod hallják?

- Azt tudnod kell, hogy igazából nem az, vezérelt különböző színházak stúdióiba, hogy máshogy mutassam meg magam, hanem, hogy fejlődjek. A régi Nemzetiben és az Újszínházban voltam stúdiós, sokat is tanultam, aztán mivel a szinkronban folyamatosan szükség volt rám, ezért ott próbáltam kamatoztatni, amit magamba szívtam a színpadon, komoly színészektől, tanáraimtól. És bevallom színészileg, maximálisan kielégít a filmek szinkronizálása. Nagyon szép feladatokat kapok, sokszor Oscar-díjas színésznőket is szinkronizálhatok, komoly filmeket. Nagyon változatosak a szerepek is, és a jó szinkronhoz jó színésznek kell lenni. Nem gondolom, hogy a kettőt külön kellene választani.

- Mi volt az első komolyabb szereped, ami igazi kihívást jelentett számodra?

- Az mindig külön izgalmas, ha általam is kedvelt, nagy színésznőt alakítok, mert nagy felelősséget érzek, és nagy is felelősség abban, hogy a „hangommal eljátszom” őt. Ilyen volt Nicole Kidman, Sissy Spacek, Angelina Jolie, Scarlett Johanson vagy éppen Alicia Keys, akit énekesnőként szeretek. De azt hiszem a legizgalmasabb az volt mostanában, amikor Marozsán Erikát kellet leszinkronizálnom egy német filmben, valószínűleg nem tartózkodott itthon, s ezért.

- Mennyire nehéz napjainkba pályán maradni?

- Jó kérdés, de nem tudom. Biztosan nehéz nagyon. Én azt mondom, mindenki tegye a dolgát olyan jól, ahogy csak tudja és bízzon az isteni segítségben. Többet nem tehetünk. De talán a bizalom nehezebben megy, ezért mindenki inkább törtet, ügyeskedni próbál. Ez erre a szakmára külön jellemző…

- A média a XXI. században szerintem a minden vonatkozásban a csúcsára ért. Termeli a celebeket, nagyüzemileg hozza létre a „sztárokat.” Többségüknek, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is áldozik a csillaguk. Van erről kialakult véleményed, vagy abszolút, nem érdekel, nem foglalkozol vele?

- Az utóbbi. Olyannyira, hogy a kereskedelmi tévéket már egyáltalán nem is nézem. Nem érdekel. Nem tölt föl, nem ad, nem is szórakoztat. De tény, hogy gyorsan tud ismertté tenni.

- Mit jelent számodra a siker?

- A karácsonyi dalok kapcsán megtapasztaltam a siker emberektől jókívánságban, szeretetben, hálában visszaáramlott formáját, ami igen komoly tapasztalat volt. Eddig is úgy gondoltam, hogy az előadó-művészet azon túl, hogy feszít belülről, és csinálnod kell, valójában úgy teljesedik be, ha másnak is szerzel vele örömet, bánatot, élményt, felismerést. Nem is tudjuk, hogy hova ér el egy dal, egy alkotás és miket tud okozni. Volt, aki a dal miatt nem ment a Dunának…

- Felsorolnál egy pár számodra fontosabb előadást, szerepet, szinkront?

- Az igazság az, hogy nem gyűjtöm, és nem tartom fejben ezeket. Külön energia összeszednem gondolatban mindig, ha azt kérdezik, hogy miben szinkronizáltál. 20 év filmjeit aztán meg különösen nehéz. Mostanában inkább a saját dalaim készítése mozgat. Eddig azt hittem, hogy én ilyet nem is tudok. De valószínűleg valami megérett bennem hozzá, és nagyon jó élmény ezt próbálgatni.

- Színészként, vagy énekesként érzed magad jobban a bőrödben?

- Mostanában mindkettőben. Régebben billegett az érzet, de csak azért mert, amit kevesebb lehetőségem volt csinálni az jobban hiányzott. Most élvezem, hogy mindkettőt művelhetem.

- A jövőre nézve mik a terveid, van e szerepálmod?

- Persze! Hatalmas koncertek a világ minden táján nagy táncos produkciókkal, mert gyerekkoromtól táncoltam is, és igen, ami belefér…

Tamás István

- Felmenőid között voltak művészek, egyáltalán honnan a zenéhez való kötődésed?

- Az egész családomban, de még a közelében sincs zenész, viszont ha hitelt adhatok annak az új keletű családfa-kutatásnak, ami még nincs teljesen lezárva, akkor mégis csak van egyetlen művész a távoli felmenőim között Benke Judit – Laborfalvi Róza. A zenéhez való kötődésem egyébként a híres Vándor kórusban kezdődött még szinte gyermekként.

 - Mikor volt az első fellépésed, amire most is szívesen emlékszel vissza?

- Én minden fellépésemre szívesen emlékszem vissza, arra is, amikor még a kezdetek kezdetén, vonattal utaztam le Törökszentmiklósra, és egy kis kocsmában kísért a helyi zenekar a remegő kezű zongoristával, és a sánta dobossal! – Most azt hiszed, viccelek, pedig így volt és kissé pánikba is estem, de végül is isteni volt, mert – ahogy beültek a hangszer mögé ezek a hiányosságok semmivé lettek és fantasztikus buli keveredett belőle. Vagy amikor Szolnokon, a Tisza partján augusztus 20-ai szabadtéri rendezvényen 25 ezer ember előtt én voltam a nagy szám a tűzijáték előtt, de aztán a tűzijáték helyett egy őrületes vihar jött és ebben a 25 ezres bepánikolt tömegben szinte elveszve rohantam az egyetlen „body guard”-ommal biztos helyet keresve. Az nagyon félelmetes volt. Azóta is szorongok egy kicsit, ha nagy tömegben vagyok. Jó sztori volt az is, amikor Las Vegasban a Sahara Avenue és a Rainbow Boulevard sarkán az utcai zenészhez odaálltam és énekelni kezdtem, és velem negyed óra alatt több pénzt keresett, mint egyébként egész nap. Mondta, hogy maradjak, de világrengető terveim voltak, most bele gondolva, lehet, hogy ott kellett volna maradni? – Haha… neveti, – persze, akkor ez óriási büszkeség és sikerélmény volt nekem. Egyébként számomra minden fellépés az első, és egyik sem hasonlít a másikra.

- Még ma is sokan emlékeznek a „Kócbabák” énekformációra, melynek alapítója voltál, olyan nevekkel, mint Csepregi Éva és Fábián Éva. Miért mentetek külön utakra?

- Én már nem jártam suliba, mint a két Éva. Nekem pénzt kellett keresnem, mert elég szegények voltunk, így kerültem külföldre, ahol az első fellépéseim az Apostol együttessel Németország, Svájc és Svédországban voltak, majd a Full-tone együttessel számtalan nyugati turnén vettem részt,

- A szaxofon, legalább is számomra egy eléggé nehezen megszólaltatható hangszer, ezért tovább nem is kísérletezem vele. Te nő létedre mégis istenien tudod megszólaltatni. Miért éppen ezt a hangszert választottad?

- Tudod ez egy véletlen műve volt. Lipcsében zenéltünk, a Hotel Intercontinentalban vendéglátóztunk és az úton, ami a hotelhez vezetett, volt egy hangszerbolt. Minden este ott battyogtunk el az üzlet előtt, ahol mindig a szinte üresen tátongó, csak kották díszítette nagykirakatot láttuk, de egy nap, láss csodát, egy csillogó ezüst” B und S” saxophon mosolygott rám, és azt mondta „tiéd akarok lenni”, így másnap az enyém is lett. – Tudnod kell, hogy igazándiból azért vettem meg, hogy jó üzletet csináljak vele, és majd itthon jól eladom, hiszen olcsó volt, de végül is még két hónapot maradtunk, mert tetszett a zenénk, így meghosszabbították a szerződésünket, szóval az utolsó napokon én már két dalt szaxofonon játszottam. Mert nem tétlenkedtem ez alatt a két hónap alatt, hanem vettem a hangszerboltban egy könyvet és a WC-ben gyakoroltam (a fiúk nagy örömére) aztán voltam olyan bátor, hogy felavattam a hangszert a színpadon. Persze – képzelheted, hogy még enyhén szólva dudaként szólt, de a közönség első pillanattól imádta.

 - Egyik pillanatról a másikra kerültél a köztudatba, nemcsak a magyar, hanem a külföldi elismert zenészek közé, mint hangszeres zenész – énekes. Hogyan tudtad, és tudod kezelni a hirtelen jött ismertséget?

- Azért ezt óvatosabban fogalmaznám meg, mivel ez rettenetesen csalóka. Nem egyik pillanatról a másikra kerültem a köztudatba, hiszen én már 14 évesen végigjártam az országot egy katonazenekarral, egyébként, ha valami véletlen folytán erről az időszakról az olvasók között lenne, akiknek emlékeik, fotóik, hangfelvételeik vannak, rettenetesen megköszönném. Az én emlékeim ebből az időszakból sajnos eltűntek! Aztán jöttek a vizsgák, és jött a Ki Mit Tud, ahol nem csak a Kócbabákkal, de szólistaként is ott voltam a TV-ben, és az is adott olyan népszerűséget, hogy szintén az egész országban utazva felléptem, aztán, mint már említettem neked, a Fulltone együttessel jártuk Nyugat Európát, és abból nőtte ki magát a Marcellina PJT. Tehát én ezt nem hirtelen jött népszerűségként éltem meg inkább lépcsőzetesnek nevezném, vagy mondanám.

- Kik játszottak és játszanak meghatározó szerepet művészi pályádon, kikkel dolgoztál és dolgozol ma is szívesen?

- Eléggé magányos farkas vagyok, de a Hot Jazz band – del és a Budapest Ragtime band- del szívesen dolgoznék újra.

- Nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is ismert előadóművész vagy. Milyen országokban léptél már fel és milyen műsorszámokkal?

- Jó kérdés, de megpróbálom neked felsorolni merre jártam a világban. Szinte Európa minden országában énekeltem, Svájc, Ausztria, Németország TV műsoraiban szerepeltem, hoztam fesztivál díjakat Lengyelországból, NDK-ból, Szlovákiából, de a tengeren túl is nagy sikereim voltak. Szép emlék számomra a Kínai turné CCTV, Dubai, Jamaika, Amerika, hihetetlen sok szép élménnyel járó fellépés van a hátam mögött. Elég speciális a műsorom, ami az évek során gazdagodott és változott, saját dalok angolul, nemzetközi slágerek szaxofonnal, van egy egyedi „Las Vegas Show”-m, ahol többek között Loius Armstrong is én vagyok. Valamint két színházi szezont dolgoztam a Broadway Theater-ben Baselben, ami egy crossover színház és a művészek kreativitása maximálisan ki van aknázva, én például Vámpír asszonyként a plafonon fejjel lefelé sétálva énekeltem és szaxofonoztam. A Youtube -on megtekinthető, „ Marcellina Up side down ( short version)„ egyébként enyhén szólva egy világszám, ezt nem csinálja más.

- Mennyire szereted a kihívásokat és az új dolgokat a színpadon?

- Az életem a kihívások, és új dolgok megvalósítása. Rengeteg ötletem van, és ha belépsz a weboldalamra www.marcellina.net láthatod is a különböző show-kat, illetve videókat. Az első volt a Las Vegas-i „One Woman Show” ahol egy személyben vagyok Louis Armstrong, Marylin Monroe, Lisa Minelli, Louis Prima és Marcellina. Ilyen például a quick change show-m is, ahol a színpadon pillanatok alatt szinte szemfényvesztéses módon a fekete ruha és fekete szaxofon átváltozik fehér ruhává és fehér szaxofonná, majd nem sokkal később már, kék ruhában és kék szaxofonnal a kezemben zenélek. Izgalmas dolgok ezek, és ezt én találom ki, nem egy stáb. Ezért így még érdekesebb számomra egy show létrehozása. De készítettem saját videoklipet is, mármint, hogy én készítettem mindent, a forgatókönyvíró, a kameraman, rendező, sminkes, kellékes, fény technikus, és főszereplő egy személyben jó magam voltam. Egyedül a vágást csináltuk Jankai Krisztiánnal együtt, aki persze el is átkozott, mert sok minden nem úgy lett felvéve, hogy az megkönnyíthette volna az utómunkát. Azért büszke vagyok mégis rá, ha érdekel nézd meg a Youtube-on” Marcellina Pray of love (Official Video) „Most a legújabb kihívás számomra az a női blues band, amit létrehoztam és külön öröm számomra, hogy legjobb barátnőmet Szigeti Editet (festőnő, zeneszerző, gitáros genius) is rá sikerült vennem, hogy legyen a csapat tagja. Egyébként éppen a közelmúltban nagy sikerélményekkel tértünk haza Svájcból. Ezt is megtalálod a Youtube-on „Marcellina Lady Blue” címmel.

- Létezik még a “Marcellina PJT, vagy már a múlté, egyáltalán mi történt veletek?

- Jól tudod, mert a PJT valóban a múlté, sajnos már nem létezik. Több szomorú ok miatt is. Basszusgitárosunk Temesvári Pepó meghalt egy autóbalesetben. A Marcellina PJT éppen hogy csak betört a köztudatba, amikor felkértek minket egy központi ORI turnéra, ahol Korda György, Sárosi Katalin, Zsoldos Imre a népszerű trombitás voltak a Sztárok. Pepó szállította vadonatúj bejáratós Zsigulijával a gitárosunkat, Marschalkó Zolit, Sárosi Katit és Zsoldos Imrét, amikor a szembe jövő hibájából frontálisan ütköztek. Pepó és Zsoldos Imre rögtön a helyszínen meghaltak. Zolit és Katit nagyon sokáig ápolták kórházban, de – erre biztosan emlékszel magad is, hiszen akkor ezzel voltak tele az újságok.

- Ez nagy törés volt a zenei pályánkon akkor, de úgy döntöttünk, hogy hárman maradunk az alapító tagok, Molnár János, Kaszás Péter és én. Sors aztán úgy hozta, hogy egyre kevesebbet koncerteztünk, mert a fiúk inkább a Stúdió munka mellett döntöttek, és már csak én jártam egyedül fellépni. Aztán sajnos a billentyűsünk is eltávozott közülünk, ő drogozás következményeként halt meg, – de erre is biztosan emlékszel.

- A sikert, hogyan éled meg, és hogyan kezeled az esetleges kudarcot az életedben?

- Ez az egész pálya olyan érdekes, mindenki másképpen éli meg. Én valahogy minden nagy sikernél hiányérzettel küszködöm, többször kudarcnak élem meg a nagy sikert is, mert én valamiért máshogy képzeltem – tudod régebben, sokat szenvedtem e-miatt, de másnap reggel már újult erővel haladtam a beteljesülés felé, ami szerintem soha nem jön el, – mondja nevetve. Mostanában egyébként szeretek elbújni, ha valami fáj, persze tudom, hogy ez nem jó, mert akkor az elmélyül, de ez most egy ilyen időszak. Egyébként is, aki erre a pályára szándékozik lépni, annak ajánlom, készüljön fel minden létező rosszra, mert a csillogásnak ára van.

- Dalaid nemcsak magyarul, hanem angol nyelven is megjelennek?

- Ausztriában és Svájcban jelentek meg angol nyelven önálló CD-im, valamint Németországban 1 és Svájcban 2 maxi CD-m, és több Sampler válogatásban CD-n is hallhatók dalaim

- Jelenleg min dogozol, tervezel újabb lemezt, klipet kiadni?

- Én mindig tervezek valamit, belehalnék, ha leültetnének egy sarokba, és azt mondanák, hogy most pihenj egy kicsit. Nagyon sokat dolgozom a Marcellina Lady Blue női zenekarom útjának egyengetésén, – hidd el nekem, hogy nem tartozik az egyszerű feladatok közé. Blues és rock zenét játszunk és most már saját szerzemények is készülnek, így nem unatkozunk. Valamint azon fáradozom, hogy az eddigi különálló show programjaimat valahogy egyben összefoglalva adjam elő. Aztán nem rég készült el az ”Apple Bolero” című legújabb videoklipem, ami – Ravel Bolero -jának egy funny discós feldolgozása. A Youtube-on szintén megnézheted.

- Van olyan álmod, terved, amit szeretnél megvalósítani?

- Azt hiszem, szeretnék egyszerűen boldog lenni…

 Tamás István

Alba Hyseni a Délszláv, azaz Jugoszláv háború ideje alatt érkezett Magyarországra. A Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzőjének, Tamás Istvánnak a kritikája Alba Hyseni Inner – Mission c. lemezéről.

Alba kőkemény énekesnő, művész, aki feltalálja magát Budapest forgatagában, de a szólisták, zenészek túlpörgetett nyüzsgésében, zenei túlkínálatában is. Nem a sztárgyárak gagyi termékeként, hanem az önmegvalósítás tudatos megtestesítőjeként, minden lépcsőt végigjárva követelt magának helyet a magyar zene világában. Egy olyan misztikus lény, akár a “Főnix madár”, mely olykor elhamvad a tűzben, majd újra feltámad poraiból, hogy valami szépet, újat és maradandót alkosson ebben a szétcibált világban.

Alba 15 éve él Magyarországon. Az Inner – Mission c. albumának kiválóan hangszerelt anyagát többször volt szerencsém meghallgatni, még a lemez megjelenése előtt. Most pedig már a kész tökéletesített albumba igyekszem, mint ítész belekötni. Szeretnék erről a lemezen található dalokról minden elfogultság nélkül írni, beszélni, de be kell vallanom, hogy egy profi énekes, profi zenészekkel megálmodott alkotása ez a lemez. A jobbnál, jobb dalok hallatán nem sok negatívumot írhatok, mondhatok. Feltétlen idekívánkozik Alba egyedien különlegesen szép, alt/contra, alt hangjának dicsérete, melyről feltételezni merem, a világon is egyedülálló. Az énekesnő gondolatvilága, szívéből fakadó emberi érzelmei, melyekre felépíti a 12 dalt, egymáshoz közelebb hozza a nyelvi különbözőséggel élőket, minket az egymástól elvadult embereket.

New Yorkban éppen a Reality Blow című számot remixeli egy neves producer.

A dalok sokszínű, és végig izgalmas hangulata mellett, maga a lemezborítója is sejtelmesen rabul ejt. A produkciók sorrendisége kíváncsivá tesz, és ösztönöz a lemez újra és újra meghallgatására. Albának, különlegesen szép hangja kellemesen ércesen szólal meg egy-egy dalban, és ez az énekesnő egyik nagy erénye. Jó hangulatfokozó is egyben ez a nagy hozzáértéssel válogatott, kommersznek egyáltalán nem mondható, kiváló lemez. Ezek a dalok direktben dübörögnek, ezért a tiszta zenével keverve, több zenei síkon járva, újra és újra egyesülve tökéletesednek a hallgató számára. Szinte mindegyik dal a kedvencemmé vált: – mire ellazultam, vagy mire lehúzott volna a földöntúli mélység – az éppen hallgatott dal szellemvilágába – akkor jött Alba különlegesen szép, búgó hangjával újra, majd újra a fülembe suttogott és a csillagokig emelt. Néha olyan érzésem támadt, hogy egy nagy sötét dzsungelben járok, de mielőtt még teljesen fénytelen lett volna minden, az énekesnő és zenésztársai pillanatok alatt láthatóvá, és tökéletesen fényessé varázsolták a sötét erdőt, alagutat számomra, az egy- egy hang és a zenész virtuózok által félelmet keltő érzés hatása megszűnt bennem. Helyette egy kiválóan összegyúrt produkcióval azonosulhattam. Természetesen ezt az élményt, zenei hatást át kell élni, ezt megfogalmazni, leírni nem igazán lehet. Alba olykor démoni, túlviláginak tűnő hangja, hol izgalmasan sejtelmes, hol elképesztően, felemelően jó hatást vált ki belőlem. Az énekesnő albán származása ellenére, kiválóan beszéli nyelvünket, perfekt olvas és nagyon szépen ír. Beérett, profi énekesnővé lépett elő szememben. Új albumával sikereit halmozva kápráztatja el közönségét különleges énekhangjával. Az album létrehozásában egyik nagyon fontos és profi segítője Csigó Tamás zeneszerző, producer volt.

Az Inner – Mission album tökéletesítésén olyan zenészek működtek közre, mint Grencsó István, Dagadu Sena, Hock Ernő, Rozmán Zoltán, Dóra Attila és Bérczesi Róbert.

A lemezen a könnyedség mellett, helyett kap a szerelem, az élet és a halál, melyet összeköt egy híd, de ugyanakkor jelen van a lemezben az elfogadás az elutasítás is.

Alba az Inner – Mission albumával olyan képzelgéseket kiváltó hatást gyakorolt rám, amely olykor eltorzította bennem az érzéseket, és egy pillanatra megváltoztatta, befolyásolta nálam a tudatosság állapotát, de ugyanakkor egyedi, és szép énekhangjával párosult zenei anyagával, hol a mélybe húzott, hol felemelt, lebegtetett, és a valóságba repített…

Tamás István

dolgozott, mint sikeres fotómodell és manöken. Az Országos Ének Verseny és Zenei Fesztivál győztese lett, 2000-ben – musical kategóriában, ahol Viadukt-díjas előadóművészként ünnepelték. Noémi művészi sokszínűségében fellelhető az érzékiség, szenvedélyesség, a törékeny nőies báj, de ugyanakkor, ha szükséges kőkemény szervező, igazi vezéregyéniség, akinek tanácsát kollégái mindig elfogadják. Gyökerei Miskolchoz kötik, ahonnan zenei pályája is elindult. A szép és rendkívül impozáns megjelenésű énekesnővel életéről, pályájáról Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap szerzője, tudósítója beszélgetett.

- Már gyerekkorodban kezdődött a zenéhez és a szépségiparhoz való kötődésed, vagy kislány korodban még nem voltak művész ambícióid?

- Dehogynem, már gyermekkoromban tökéletesen kirajzolódott előttem, persze álomképként, hogy énekesnő szeretnék lenni, ha felnövök. Persze ezt azért is gondoltam így, mert az Édesapám is zenélt akkoriban, így én állandóan ebben a közegben mozogtam, együtt éltem az egésszel.

- Miskolcról indultál, szüleid máig ott élnek. Ők ezt a pályát szánták neked, vagy magad választottad?

- Igen, magam választottam a zenei pályát, de az énekesnői pályától igyekeztek távol tartani engem. Az érdeklődésem a zene iránt egyértelmű volt, azonban a klasszikus vonal számomra túl sok szabályt tartalmazott, nagyon kötött, és konzervatív volt. Tanultam, mert szerettem, és mert a célomhoz akkoriban ez az út vezetett. A lelkem melyén azonban ott szunnyadt a szabadságra éhes kis tigris, és alig vártam, hogy megtaláljam azt a közeget, ahol valóban szárnyalhatok a zenében. A szüleim tanári sikereimre szerettek volna igazán büszkék lenni, és szerettek volna megkímélni az énekesnők nehéz és bizonytalan sorsától. Én azonban a saját utamat kezdtem járni.

- Az első olyan fellépésedre visszaemlékszel még, amikor már a fejedben is megfogalmazódott, hogy igen, ezt kell neked tovább vinni, mert a színpadon a helyed?

- Jó kérdés, de tudnod kel, hogy igazán nem kellett ehhez egyetlen fellépés sem. Természetesen emlékszem arra, amikor először léptem színpadra, mint énekesnő. Hihetetlen erővel és fegyelemmel készültem rá, és a végén nagy sikert könyvelhettem el magamnak az akkori tudásomhoz mérten, és szárnyaim nőttek, amiken vitorlázhattam legalább tíz méterrel a föld felett. Ez azonban nem jelentette azt, hogy itt vége a tanulásnak.

- Életutad, pályádat ismerve, bátran mondhatom, és nem túlzok, ha azt állítom: – neked minden jól áll, mindenből a maximumot hozod ki. Mi a titkod?

- Nincs titok, nagyon egyszerű a válaszom neked. – Csak azt csinálom, amihez kedvem van, azt énekelem, ami érzéseket vált ki belőlem, ami igazán lázba tud hozni. Ha nem ezt tenném, akkor a közönségre sem lennének a dalaim hatással, hiszen nem volnának hitelesek a szavak, a hangok, az érzelmek, amikről énekelek. A stílus nem megfejtendő dolog, az az emberben lakik, csak hallgatni kell a belső hangra, ami mindig sugallja azt, mit kell tennünk.

- Egy új zenei stílust hoztál, ami napjainkig is egy, egyedül álló produktum a részedről. Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy ezt a new-country irányzatot képviseld?

- Én mindig szerettem ezt a stílust, de valóban Magyarországon ez nagyon újszerű irányzat. Ahogy elkészültünk az első koncert-turné anyagával, és meghallották azt a fesztiválokon, volt egy csapat, akik azonnal másolni kezdte a munkánkat, munkámat. Nem tudom, mikor változott meg bennem minden, amikor erre vitt az utam, azt hiszem, ez egy folyamat eredménye volt, amit igazán akkor ismertem fel, amikor már benne éltem. Én mindig a rock zene perifériáján mozogtam, mindig a dinamikus lüktetés jellemezte a zenémet, a nagy érzések, a nagy szélsőségek akár egy dalon belül is. Úgy éreztem, megérkeztem, hazaértem, mert ebben a stílusban benne van minden: Vadság, érzékenység, érzékiség, őszinte gondolatok, vagányság, nőiesség, és a tigris is, ami nagyon fontos, hogy nincsenek szabályok, amik az ember alkotókedvét keretek köze szorítják, ha kell, igen improvizatív stílus ez, s így, hogy a rock és a Country, illetve a rock és a blues keveredik, igen széles spektrumon mozoghatok, mint előadó.

- Művészi sokszínűségednek egyik fontos része a show világa. Milyen érzés egyszer dívának, énekesnőnek, ugyanakkor énektanárnak lenni?

- Óriási dolog ez! Tulajdonképpen mindkét esetben előadni kell, és hitelesnek kell lenni. Ebből a szempontból hasonló a dolog. Az órákon nekem szárnyakat kell adnom a tanítványoknak, akik hisznek a biztató szavaimban, és ettől a hittől jobbá válnak mind emberileg, mind szakmailag. A színpadon is szükség van a hitelességre, amikor az embernek egy dal alatt kell a közönséget egy másik dimenzióba repítenie, az előadói képességeivel kell őket elvarázsolnia. A tanítványaimnak azt szoktam mondani: ”Rossz közönség nincs”, csak esetleg az előadó nem tett meg mindent azért, hogy a közönséget magával vigye. Épp ezért nem alkalmas erre a pályára mindenki, mint ahogyan tanárnak sem alkalmas minden diplomás ember. Ezek adottságok, amik velünk születnek és csak részben tanulhatóak.

- Mindig jó nevű zenészekkel, zeneszerzőkkel dolgozol együtt. A zenekarod is egy összeszokott, a szakmában elismert művészekből áll. Bemutatnád őket az olvasóknak?

- Igen, jól látod, – ez így van. Szerencsés vagyok, mert a zenekarom valóban az ország egyik legjobb csapata, akiket én magam hívtam meg a produkcióba, és boldog voltam, hogy szívesen vállalták el a feladatot. Mindenki jól ismert muzsikus a szakmában.

Billentyű: Vinnaz Csaba, Gitár: Tóth András, Gitár: Tarr Dávid, Basszus: Perjési Szabolcs, Dob: Tiba Sándor. Természetesen dolgozunk vendégművészekkel is, ha úgy adódik.

- Nemcsak magyarul, hanem angolul is jelennek meg dalaitok, klipjeitek. Igaz, hogy dalszöveget is írsz?

- Igen, írok dalszövegeket is, de azt csak alkalmanként, amikor valami épp kipattan a fejemből. Ebben nem vagyok mindig a toppon, de vannak olyan szövegeim, amik kifejezetten jól sikerültek. A dalszöveg írása is egy külön szakma, és képesség, és vannak dalok, amikre igen könnyen jön egy szöveg, de van, amivel nem is próbálkozom, mert érzem, nem lenne elég jó ahhoz, hogy publikálhassam, és ilyenkor szükségem van egy jó szakemberre.

- Tudom, hogy imádod a Távol – Keletet, de számos Európai országban is felléptél már. Megosztanád az olvasókkal, hogy merre is jártál már a nagyvilágban?

- Az életem szerencsés alakulásának köszönhetően valóban sok helyen megfordultam a világban, de sokszor talán nem is a magam érdemeinek köszönhettem, hanem az adott helyzeteknek. Távol – Keleten éltem éveken át, így ott nagyon sok helyen megfordulhattam. Thailand, Taiwan, Malaysia, Indonesia, Bali, Maldiv Köztársaság, Dominika, Holland Antillák, Törökország, Olaszország, Görögország, Franciaország, Ausztriában néhány fesztivál. Egyik országba sem nyaralni mentem, hanem zenélni, de ha éppen nyaralni szerettem volna, akkor abból mindig a zenélés alakult ki. Sok kedves történetet őrzök, és rengeteg emléket.

- Mi a kedvenc stílusod a zenében, illetve mennyire tartod fontosnak, hogy az adott zenei irányzathoz öltözz fel, egy-egy fellépésed alkalmával?

- Nincs kedvenc stílusom, és kedvenc kiemelt előadóm sem, sokféle zenét hallgatok az éppen adott hangulatomnak megfelelően. Természetesen a Rock – Country – Blues keverékű zenéket játszom én magam is, de ettől függetlenül nagyon szeretem a funky, soul zenét is, és természetesen játszani is szeretem. Az öltözködés nem befolyásol, de a divat sem, nem a kirakatnak öltözöm. Szeretem a nőies ruhadarabokat, de szeretem a farmert és a lezser öltözéket is. Egy a lényeg számomra, a kényelem. Nem érzem magam plázacicának, tehát engem az utcán talpig sminkben és frissen belőtt frizurával nem nagyon lát senki sem, de az egyéniségemnek megfelelően választom ki a napi viseletemet. A műanyag dolgokat nem szeretem, inkább a természetesség jellemző rám.

- Magad is foglalkozol sztárképzéssel, fiatal tehetségek helyzetbehozásával. Mi a véleményed a kereskedelmi csatornák sorozatos sztárgyártásával?

- Ez egy fogós kérdés, és sok vitára ad alapot a közvélemény szerint is. Az én véleményem ebben a kérdésben kemény, és nem kell mindenkinek egyet értenie vele, de ha már így rákérdeztél, – nem kertelek. Ami a mai sztárgyártást jellemzi, számomra minőségen aluli, eltekintve egy-két kivételtől. Senki érzéseit nem szeretném megbántani. A jelenleg is folyó verseny igen csekély tudású palettát vonultat fel, de ennek megvan a producerek oldaláról a megfelelő marketing magyarázat is. Azonban azt magad is jól tudod, – a művészet nem marketing, hanem egyszerű és tiszta dolog, amihez semmilyen piackutatási ideológia nem szükséges. Én mindig a művészi értéket, a tartalmat, a tudást, a belső intelligenciát, a hitelességet keresem a zenei produkciókban, és ebbe belefér egy – egy baki, nem ez a lényeg, hiszen mi a hallgatók sem vagyunk tökéletesek. Ami inkább számomra szemet szúró dolog, az, hogy manapság elegendő a sztársághoz a bulvár hazug világa, a szemfényvesztés, megtévesztés, egy valóságshow – ban való szereplés. Véleményem szerint valaki akkor lesz igazi művész, ha sokáig érlelődik, mint a jó bor, kifinomul, akár a kudarcok, akár a sikerek útját járva, vagy mindkettőt megtapasztalva. A mai televíziós versenyek lerombolják az amúgy is szűk hazai piacot, felhígítva a minőséget. Nem nehéz mentorálni a befolyásolható, közepes tehetségű embereket, és elhitetni velük az álmok világát, ami nagyon rövid ideig tart majd, hiszen jön a következő év kitermelt közepes minőségű „sztárhadserege”. A kiforrott előadókat pedig még csak a színpad közelébe sem engedik, vagy gondosan eltakarítják, holott az igazi érteket náluk kellene keresni. Nekik nem mentorokra, hanem Mecénásokra volna szükségük.

A tanítványaimat arra tanítom, hogy a tudás, a belső érték, az eredetisége, a hitelesség mindig többet ér, és higgyenek a képességeikben. Ez a szakma nagyon sokat ad az ember számára, de művészként dupla annyit el is vesz tőlünk. De most is azt mondom neked: – nem szabad megrettenni, ha az út nem egyenes mindig. Kanyarogni kell vele, hogy közben csiszolódjunk, és a megélt tapasztalatok új műveket szülhessenek.

- Aki nemcsak, mint énekest ismer, azt tudja, hogy legtöbb szabadidődet a lovakkal töltöd, de imádod a tengert és a Balatont. Ezt hobby szinten űzöd, műveled, vagy van valami, amiért ennyire kötődsz a lovakhoz és a nagyvizekhez?

- Egy szót mondok neked. – Szabadság! A lovak, a víz, mind ezt jelentik számomra. Egyébként természetesen aktív lovas sportoló vagyok, a lovak mindennapos részei az életemnek.

- Folyamatosan pörögsz, fellépsz, tanítasz, dolgozol. Mit lehet tudni a jövőbeni terveidről, mi a nagy megvalósításra váró álmod?

- Nyugodt, boldog élet. Nem tervezek, mert ma nem a nagytervek időszakát éljük. Szeretném továbbra is jól csinálni a feladatomat, sokat adni az embereknek, a tanítványoknak, és remélem, hogy ezzel maradandó nyomot hagyhatok én is a világban. Nincsenek elrugaszkodott álmaim, egyszerű emberi álmok foglalkoztatnak. Én szerencsés voltam egész életemben, azt hiszem most is az vagyok, hiszen azt tehetem, amit szeretek csinálni, zenélek, tanítok, lovagolok. Az én álmaim valóra váltak.

Tamás István

- A szigligeti Eszterházy kastélyban található az Írók Alkotók Háza. Milyen céllal töltöttél el ott három hetet?

- Igen jók az értesüléseid, mert valóban Szigligetre költöztem három hétre az Írók Alkotók Házába. Ugyanis, egy tanulmányomhoz gyűjtöttem anyagot, és köztudott, hogy az anyaggyűjtés tovább tart, mint a tanulmány megírása. Ebben a kastélyban adott volt az a nyugalom, amire minden író, költő vágyik. A kastély parkja pedig az ihlet kincsestára.

- Megosztanád a kedves olvasóval, hogy konkrétan milyen tanulmányról van szó, és mi az, ami foglalkoztat?

- A fosztóképzős szavak alkalmazásáról készülök tanulmányt írni. Azért, mert az írók, költők, művészek nem igazán alkalmazzák. Pedig, mint kifejezési „eszköz” a magyar nyelvben, a jövőben óriási távlatokat nyithat meg, főleg az irodalom és a költészet területén. Már van több, mint 4500 összegyűjtött fosztóképzős szavam.

- Alkalmaztad már az összegyűjtött a szavakat az írásaidban?

- Természetesen. Amikor 2000 fölötti fosztóképzős szógyűjteményem lett, akkor elfogott a kíváncsiság és az írhatnék. Írtam itt, Szigligetről, az Írók Alkotók Házáról kétoldalnyi szösszenetet, amelyben 50 fosztóképzős szó szerepel. Megmutattam Kulin Katalinnak, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja és nemcsak a klasszikus, hanem a modern magyar irodalommal is foglalkozik, de elsősorban a katalán irodalom a szíve-csücske. Ez utóbbiból készült ő is, Szigligeten egy nemzetközi előadásra. Nagyon jól összeismerkedtünk. Katalin bíztatott, hogy okvetlenül vezessem végig a kutatásomat és írjam meg a tanulmányomat a fosztóképzős szavak alkalmazásáról a magyar irodalomban.

- Már tini lányként tollat fogtál és írni kezdtél. Mi inspirált arra, hogy író, költőként nyakadba vedd az ország búját, baját, mások problémáját?

- A mai napig a gyermekkorom tapasztalatai határozzák meg tevékenységi köreimet. Szüleim a Benes dekrétum miatt kerültek át Magyarországra. A félelmük miatt nálunk egy bőrönd mindig útra készen állt. Szüleim honvágya, a nővérem utáni vágyakozásuk, akit Szlovákiában a nagyszüleim neveltek, megkeserítette életüket és a családi légkörre, rányomta bélyegét. Még nem jártam iskolába, amikor rájöttem arra, hogy szeretettel, türelemmel, vigasztaló szavaimmal képes vagyok feloldani otthon a rossz hangulatot. Iskolásként, amikor megérkeztem, pillanatok alatt felmértem, hogy milyen hangulatban vannak szüleim. Ha apám hátra tett kézzel fel-alá sétált a szobában, anyám pedig lógó orral tett-vett valamit, akkor nagy baj volt.

- Mikor fogalmazódott meg benned először az írás gondolata?

- Gyermekként már írogattam, de valójában tizenhat éves koromtól számottevőek az írásaim. Nagyon sokat olvastam a napköziben. Nyolc éves voltam, amikor valaki a kezembe adta Platón műveit. 10 éves lehettem, amikor apám egyszer a hóna alatt hozta haza Petőfi összes költeményét. Anyám sírva fakadt, mert annyira kevés pénzünk volt, hogy ez a kötet akkor nagy luxusnak számított nálunk. Attól kezdve apám felolvasott Petőfi verseiből minden este.

- Szabadgondolkodású alkotóként, mint kutató, megalkottad a pszichomatikát. Mit takar ez a sokunk számára még szinte ismeretlen szó, fogalom?

- A pszichomatika olyan konstruktív számelméleti, elsődlegesen személyiségelemzési forma, amely a személyiségen és annak közvetlen, illetve közvetett környezetén túl kiterjed fogalmakra, városokra, országokra, s ezen keresztül a Föld egészére, a földön túli világra, ezek analizálható részeire. A Földet időben és térben átfogó, nagyléptékű gondolkodásformák elméletiségének híve vagyok, de csak akkor, ha azok levezethetők és alkalmazhatók az emberiség mindennapjainak gyakorlatában úgy, mint bármely más szinten. A pszichomatika nem csupán gondolatépítő, haladást szolgálva előrevivő konstruktív szemléleti formája lehet a mai földi társadalmak számára, hanem konstruktív-függősége miatt a legegyszerűbb, és ennek okán a leggyorsabban megérthető, időben leghamarabb, szinte azonnal a gyakorlatban alkalmazható analitikus módszer, amelynek kidolgozójaként a minden szinten történő magyar nyelvű kommunikációra is gondoltam.

- Mennyire volt nehéz a pszichomatikát elfogadtatni, illetve megismertetni?

- Nem volt nehéz! – Ennek bizonyítéka, hogy több országban sok magyar tanítványnak átadtam a pszichomatika elméletének alaptéziseit, és már az elméleti anyagot azonnal – előadás közben, ösztönösen alkalmazni kezdték a résztvevők, de még a reményét vesztettnek is felcsillant a szeme.

- A speciális tudományok nemzetközi szintű előadójaként, hogyan zajlik egy – egy előadásod?

- Minden olyan kutatást, amelyet nem fogad el a mai tudományos elit, speciális tudományok közé sorolok. Ugyanis, ha egy elit nem fogad el valamit, vagy a tudomány mai elfogadott ismérveivel nem bizonyítható, attól még létezhet. Sőt, állítom, hogy a tudományos gyökérrel közös, csak még nem nyert megfelelő bizonyítást. Időráfordítás kérdése az, hogy ne kopjanak el olyan igazságok, amelyeket még tudományosan bizonyítani fontos. Ráadásul vannak olyan elméletek, amelyekről nagyon kevesen hallhattak, de már elég sokan megtapasztalhatták.

- Az általad kidolgozott pszichomatikában, számos írásodban, előadásodban fellelhetőek a speciális tudománnyal foglalkozó téziseid. Ezeket mire alapozod?

- A pszichomatika keretein belül szoktam megemlíteni a speciális tudományokat, hogy némi fogalmuk legyen az embereknek róla. Mert a kevés tudással rendelkező embernek szinte minden újabb ismeretszerzés lehetősége speciális tudásnak tűnhet, mert számára új. Így aztán mindig a közönség összetétele adja meg számomra, hogy mi a speciális, és mi nem az. Hiába készültem fel az előadásaimra! Többször előfordult, hogy spontán beszéltem, mert ezt kívánta meg a közönség összetétele. Természetesen az is másképpen zajlott, amikor például ötfős létszámmal konzultációt tartottam. Ott is először a fogalmak tisztázásának volt döntő szerepe, mert különben nem értettük volna meg  egymást.

- Honnan az irodalomhoz való kötődésed, és az önzetlenség, hiszen tudom, szeretsz más írókat, költőket felkarolni, helyzetbe hozni?

- Ha már egyszer magyarnak születtem, és megadatott magyar emberként gondolkodni, érezni, s ezért elég sok hátrány ért, több mint öt évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy nyitok egy weblapot, és azoknak a tehetséges íróknak, költőknek lehetőséget adok, akik hasonlóan perifériára kerültek, mint én. Nem tudtam előre, mi, hogyan fog történni, de reménykedtem abban, hogy megérzik szándékomat szó nélkül is azok az író emberek, akiket belső késztető erejük nem hagyott el. Ezt kizárólag önzetlenül és türelemmel lehetett megvalósítani, mert mindegyikünk máról holnapra él. Mi nem vagyunk alapítvány, nem vagyunk egyesület, nincs pénzügyi elszámolhatóságunk, kizárólag szellemi körré váltunk. Nekünk egy adatott meg: az, hogy írásainkat közre adjuk.

- Nő létedre rendkívül erős vagy. Honnan ez a kitartás és az a hatalmas szeretet, mellyel megérinted az emberek lelkét, szívét?

- A minden szintű túlélésre még a szüleim tanítottak meg, és ezért roppant hálás vagyok nekik, bár már egyikük sem él. Ők rádöbbentettek arra, hogy a történelem, és főleg a világpolitika látható és láthatatlan szálai kötik az ebet a karóhoz éppen úgy, mint egy-egy ember megtapasztalt, megélt sorsa, amiről nem tud mindenki, de a közvetlen környezetének tagjai is csupán részletekre emlékeznek. A többi elsikkad a feledés homályában, mert minden nem kerülhet napvilágra. Még akkor sem, ha azt mondják, hogy semmi sem vész el a Nap alatt. Ez is igaz. Csakhogy az agyunk szelektál. Az ember a rossz érzéseit nem tudja mindig megfogalmazni, csak érzi, hogy valami nem stimmel, valami nem úgy történt, ahogyan mondják, mert ő egészen másképpen élte át például 1956-ot, mástól félt és mást féltett. Hasonlóan, de mégis más közegben élték meg például a Trianont a környező országokba szakadt magyar emberek. Másképpen élték meg az elmúlt húsz esztendőt az egyszerű emberek itthon és a nagyvilágban, de érzékelhetően hasonló gondokkal küzdve.

- Írásaid, kritikáid a nemzet érdekében fogalmazódnak. Nemcsak az interneten, hanem számos könyvben, újságokban publikálsz. Miért van az, hogy az írók, költők megérzik a bajt?

- Azt a megjegyzést kapom általában, hogy túlságosan borongósak az írásaim. Igen, ezek a korszellemet tükrözik. Bár, az elmúlt időszakban írtam már optimistább hangulatú írásokat is. Az írók, költők szeizmográfként reagálnak minden történésre, eseményre, ami megihleti őket. Ezt így kell felfogni a mindenkori hatalomnak és érdemes odafigyelni az írók, költők véleményére. Nem szabad kirekeszteni a leírt gondolatok miatt, mert az írók, költők előbbre járnak sokszor a gondolataikkal, mint a politikusok. Hamarabb érzékelik a bajt, mint némelyik vezéregyéniség, aki elszállva önmagától azt képzeli, hogy mindennek tudora.

- Beszélgetésünk elején mondtad a szigligeti tanulmányod elkészítése, megírása sok időt vesz majd igénybe. Van még más terved is a jövőre nézve?

- A hatvanegyedik életévemet „taposom”. Ideje megírnom néhány visszaemlékezést, a szakkönyvemet, és megfestenem néhány képet a jövőben, az unokákkal való foglalkozás mellett.

Tamás István

Elsőként Fecóra találtak rá, akinek épp akkor oszlott fel zenekara, így igent mondott a felkérésre. Hajasnak közben eszébe jutott, hogy korábban iskolatársával volt egy kezdetleges „metál” zenekaruk, így felkereste egykori gitárosát, Johnnyt, aki örömmel csatlakozott. Az első próbák a fenti négy fővel zajlottak, de rövid időn belül egy ismerősön keresztül megtalálták Gabeszt, aki egyedi stílusával új színt hozott a zenekarba. Már csak egy dolog hiányzott: egy név – „Arizóna”. Nem volt nehéz dolguk, mivel a kezdeti egyeztetések egy azonos nevű kávézóban zajlottak, így az első ötlet ez volt. Eleinte átvett dalokat játszottak, míg a tagok jobban összeszoktak. Tavaszra elkészült az első saját dal, a Kitárt szárnyakkal, A zenekar ezután még jobban belelendült a dalírásba, 2009 őszére el is készült az első demó lemez. Azóta folyamatosan készítik a saját dalokat és mára kialakult a sajátos, pop-rockhoz közeli stílusuk is. 2010-ben több neves fesztiválon és klubesten vettek részt, egyre nagyobb és nagyobb sikereket érnek el.

2011-ben közös megegyezés alapján Hajas kivált a zenekarból, és helyére Szabó András „Bandy” került. A zenekar így új lendülettel, életerővel folytathatta munkáját. Számos koncerten vesznek részt. Majával az Arizóna énekesnőjével, Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap szerzője, tudósítója beszélgetett.

- A színpadon jól érzed magad és láttam, nem vagy lámpalázas. Mióta énekelsz?
- Hatévesen léptem át először a helyi Művészeti Általános Iskola kapuját, ahol hétévig klasszikus éneket tanultam, de őszintén sosem éreztem magaménak ezt a műfajt. Sokszor gondoltam, hogy befejezem az éneklést, de valami mindig visszatartott. Színpadra sem nagyon volt kedvem állni, amikor klasszikus darabokat kellett előadnom. Később a musicalek szerelmese lettem, de talán ez is csak egy múló szeszély volt. Ez után jött a POP. Igen! Úgy éreztem, hogy talán ez az, ami kell nekem, pláne mikor megalakult a zenekarom. 

- Mit jelent számodra a színpad, mennyire élvezed, hogy énekelsz?
- Egy mondatban ki tudnám fejezni neked: a színpad és a közönség a mindenem!  Erre igazán csak akkor döbbentem rá, amikor a fiúkkal megalapítottuk az Arizónát. Nincs annál csodálatosabb érzés, mint amikor a színpadon van kihez fordulni és bolondozni. Viszont nemcsak erről szól a dolog. Ha ötünk közül bármelyikünk hibázik, akkor kisegítjük a másikat. Nagyon fontos az összhang. A közönségnek rögtön feltűnik, ha valami nincs a helyén. Színpadon mindig tökéleteset kell nyújtani. Nem számít semmilyen magánéleti probléma, csak a színpadon eltöltött idő. Mindent meg kell tenni azért, hogy az emberek jól érezzék magukat, hiszen, ha az, aki a színpadon áll nem boldog és nem élvezi, amit produkál, akkor a közönségtől ezt mi, hogy várjuk el? – kérdez vissza. Úgy érzem, eddig igyekeztünk mi is a maximumot nyújtani.

 - Közel három éve, hogy ebben a felállásban játszotok, hol léptetek már fel ez idáig?
- Sok zenekar ott rontja el, hogy megalakulás után máris színpadra akar lépni, elfelejtik, hogy a létra minden egyes fokát meg kell mászni. Először a munka, aztán a pihenés. Az első évünk szinte csak próbákról szóltak. A 2009-es Demó lemezünk elkészítése után jött egy ötlet és elkészítettünk 200 darab ingyen CD-t, amit Budapest zenei klubjaiban helyeztünk el, és pár hét múlva ezekben, a klubokban szerveztünk koncertet. A 2010-es év nagyon sok koncertet hozott, sok tapasztalatot szereztünk, és még jobban megerősítette bennünk azt az érzést, hogy Igen, ez az, amit akartunk.20l1. májusában készült el első nagylemezünk, mely a Gyúljanak a fények címet viseli. Ennek köszönhetőn nagyon sok helyen léphettünk fel és mutathattuk be a közönségnek. Többek közt: Budapest, Kaposvár, Keszthely, Somogybabod, Balatonboglár, és rengeteg helyen, Felvidéken.

- Milyen terveitek vannak, dolgoztok új dalokon?
A zenekar életében az ősz és a tél az alkotás és a felkészülés ideje. Természetesen teljesen nem vonulunk vissza, az interneten tartani fogjuk a kapcsolatot a rajongóinkkal, de most főleg a munkára összpontosítunk. Tervben van egy tévés szereplés is, és a klipet meg szeretnénk mutatni zenecsatornáknak is, remélhetőleg jól fogadják és rotálják majd.
A következő szezonban lesz majd egy lemezbemutató koncert meglepetés vendégekkel, de szeretnénk újra klipet is, és persze rengeteg fellépés van kilátásban és szervezés alatt. Úgy érezzük, zenekarunk egyre kiforrottabb és egyre nagyobb sikereket tud majd elérni, hiszen dalaink nem csak a fiatalok, hanem az idősebb generáció körében is sikert aratnak.  Sokan elfelejtik, hogy mi is tartozik az élő zene kategóriába, reméljük, hogy a zenénk által rávezetjük az embereket arra, hogy egy élő koncert is lehet élvezetes és egyben fergeteges is.

- Van zenei példaképetek, olyan zenekar, együttes, akire felnéztek?
- Lehet, furán hangzik, de szerintem nincs. Amikor megalakultunk mind az öten mások voltunk. Mindenki mást szeretett, szinte mindegyikünk más stílust képviselt a zenekar megalakulásakor. Ahogy telt az idő, az öt emberből lett egy. Rengeteg elismert zenész, zenekar van, akikre felnézünk, tisztelünk, szeretünk. De úgy gondolom, hogy egy „példakép” nagyon jó útmutató olyannak, aki szeretne valakihez, valakikhez hasonlítani.

- A Szlovákiai politikai helyzet kiélezetten kezeli a nyelvtörvényt. Ti ennek ellenére magyarul énekeltek. Nem zaklat ezért benneteket az ottani hatóság?
- Szerencsére ez minket nem érint. Ha Szlovákiában van koncertünk, általában magyar rendezvényeken lépünk fel, különösebben a zenekar nem akar belemerülni a politikába. Mindig is Magyarország szerepelt a céljaink között, ezután is ez fog.

 - A kettős állampolgárság kérdését, hogyan élitek meg, mi a véleményed erről, több fellépési lehetősége lesz a zenekarnak?
- Úgy gondolom, hogy eddig sem, okozott problémát egyik koncertszervezésnél sem az, hogy Szlovákiai magyar zenekar vagyunk. Ha tetszik az embereknek a zenénk, örömmel jönnek el a koncertünkre, akkor a származás nem fog gondot okozni. Mi büszkék vagyunk arra, hogy magyar nyelven énekelhetünk és fejezhetjük ki mindazt, ami bennünk rejlik.

- Már több alkalommal felléptetek az anyaországban is. Sőt még a legendás Bikini együttessel is egy színpadra állhattatok. Milyen érzés nagyközönség előtt játszani?
- Mint jól tudod a koncertjeink többsége eddig Magyarországon volt és reméljük ezután sem lesz másként. Nagyon élvezzük a helyzetet, főleg ha már vannak olyan emberek is, akik a saját számainkra tombolnak. A Bikinivel nagy megtiszteltetés volt játszani, reméljük nem ez volt az utolsó közös koncert.

- A csapat már összekovácsolódott, magam is több dalotokat ismerem. Mit terveztek a jövőtökkel kapcsolatban?
- Igen, jól mondod. Valóban összekovácsolódtunk ennyi idő után, ami lehetővé tette számunkra, hogy legyen közös célunk. Most nagyon sokat dolgozunk, mert azon vagyunk, hogy minél több ember ismerje meg az Arizónát. A közelmúltban jelent meg a „Gyúljanak a fények” című lemezünk, valamint a „Te vagy aki kell” videó klipünk. Szeretnénk közösen sikeresek lenni, és jól tudjuk, hogy a siker és az elismerés mögött rengeteg munka áll…

Tamás István

- Egy kicsit időzünk el a gyerekkorodnál. Már kislányként is vonzódtál a zenéhez, vagy egyáltalán honnan az indíttatás?

- Kislány koromban apukám zenéit hallgattam nagy, nagy szerencsémre. Kedvenceim voltak: a Deep Purple, Joe Cocker, Santana, Led Zeppelin, – de ezeket magad is jól ismered. Apukám tanított énekelni, de én hamar rá jöttem, hogy sok hangom nincs és lusta is voltam az egészhez. Aztán a zene megmaradt, valahogy a véremmé vált. Főleg a rock zene iránti vonzódás hatalmasodott el rajtam. Nagyon sok koncertre jártam, sokat néztem a nagyokat. Majd a gimiben pár barátnőmmel kitaláltuk, hogy összehozunk egy ütős rock bandát. Egy kalapba beleraktuk a nevünket egy cetlin és én, hála a jó sorsomnak a dobot húztam. Ennyi történt. Az eltelt idő bizonyította, hogy jót húztam, mert elválaszthatatlanul beleszerettem a hangszerbe.

- Tini korodban kezdtél el dobolni, ahogy most rád nézek, bármelyik színházban elbírnálak képzelni, mint színésznőt, vagy énekest. Mégis, mi alapján döntöttél a dob mellett?

- Vicces hogy most ezt mondod, mert én színésznő szerettem volna lenni. – Olyan, mintha készültél volna belőlem, mondja nevetve. Ráéreztél, mert játszottam is gyerek színészként a Rutkay Éva Színházban, majd a gimiben, dráma szakra jelentkeztem, de a biokémiára vettek fel. Hogy miért nem énekelek? – kérdez vissza mosolyogva. Mert egyszerűen nincs hangom, mondjuk vokálozni azért meg fogok tanulni. Szerző: itt egy kicsit vitatkoztunk, mert véleményem szerint egy rendkívül egyedi orgánummal megáldott személyiség Vivien, akit beszélgetésünk közben arra ösztönöztem, hogy ne hagyja ki életéből az éneket!

A tini bandákkal, hogy érezted magad. Nem akartál esetleg hirtelen felnőtté válni, nagy zenekarokban játszani?

- Ekkor még nem! Igaz, nem hittem volna az elején, amikor először mentem egy tipikus punk rock tanyára próbálni, hogy nekem ez komoly lesz az életemben. Ezt követően valahogy egyre jobban szerettem és akartam dobolni. Jött a Kőbányai Zene Iskola, ahova nem kis örömömre felvettek. A suli nagyon sok mindenre ráébresztett és meghatározta életemet.

- Mit jelent számodra az Ozone Mama és az iScream zenekarok állandó tagjának lenni. Egyáltalán, hogy éled meg, hogy a két jól ismert banda dobosaként léphetsz a színpadra?

- Tyű, ez egy jól eső kérdés volt. Az biztos, hogy komoly munkákkal jár, hiszen az Ozone Mama, előző dobosa jól fent hagyta a lécet. Sokat jelent számomra hogy ebben a zenekarba lehetek, de azért mert szerencsémre a többiekkel nagyon jól érzem magam szinte testvérekké váltak a fiúk. Az biztos, hogy minden egyes fellépésünket izgatottan várom a lány csapattal is.

- Van kedvenc dobosod, akire felnézel, példaképnek tekinted, és esetleg tanulsz is tőle?

- Szinte gondolkozás nélkül sorolja a nagyobbnál, nagyobb neveket: Steve Gadd, Bernard Purdie, Terri Lyne Carrington, Jojo Mayer Dannis Chambers, Vinnie Colauta. A Magyarok közül Sramkó János volt tanár uram, Borlai Gergő, Delov Jávor, és még mondhatnék egy párat, feleli nevetve.

- Egy szép nő vagy, aki fotómodell arccal, kiváló testi adottságokkal rendelkezik. Ezeket nem lehet eldugni egy rocker szerkóval. Volt már rajtad szoknya, vagy esetleg báli ruha?

- Nagyon kedves vagy, amint látod egy cseppet bele is pirultam. A szoknya nem annyira az én világom, de mostanában már a magas sarkú cipellő játszik nálam. A báli ruha helyett inkább egy sexi koktél ruhában tudom magam elképzelni.

- Milyen terveitek vannak, készültök lemezzel, vagy videó klippel?

- Az új lemezre való anyag alakul, négy szám már megvan. A klipen is dolgozunk folyamatosan, jelenleg már vágó alatt van. Meglátod, dögös lett mondja nevetve…

- Vendég dobosként más bandákban is helyt állsz és ütöd a bőrt. Egyáltalán honnan van benned ennyi energia?

- Nem vendég vagyok, azok a másik zenekarok, amikben játszom. Ilyen az iScream, melynek csak női tagjai vannak. Energiát a zene adja az mindig jó, ha van, mert megbolondít, megnyugtat egyben, és az Anyu, Apu kombo sem rossz.

- Van valami olyan álmod, vagy vágyad, amit szeretnél mindenképpen megvalósítani, elérni az életben?
- Nagy sok álmom van. Álmodozom mindig a dobolással kapcsolatban, mert ezt szeretném nagyon jól csinálni. Ezért, ha időm engedi, sokat gyakorolok. Szeretnék végre már csak a zenével foglalkozni! Ez a legfontosabb, a jelenlegi agyammal, aztán ki tudja, mit hoz a jövő, tréfás az élet, de a dob az mindig meg marad az életemben.

Tamás István

- Gyerekként kezdted a zenei pályát. Felmenőid között volt zenész, vagy művészi vénával megáldott egyéniség?

- Igen, az édesapám zongorázott és fuvolázott. Az ő felmenői, a Bacskorok között is találunk zenészeket. Az őseim Besztercebánya mellett, Špania Dolinában (Úrvölgyben) éltek és a helyi bányász zenekar tagjai voltak. Sőt, anyai nagypapám is hegedült, szóval volt honnan örökölnöm.

- Mi késztetett arra, hogy a katonai pályát válaszd és ezen belül ott még zenét is tanulj?

- Elsősorban zenésznek tanultam, de mivel ez a szakma már akkoriban sem volt biztos megélhetési forma, a szüleim – a fuvolatanárom, Szvoren András javaslatára – beírattak a Zalka Máté Tiszthelyettesképző Zeneművészeti Szakközépiskolába, aminek elvégzése után munkát és jó megélhetést biztosított a katonaság. Első munkahelyem a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Fúvós – Szimfonikus Zenekara volt, ahol a zeneirodalom legszebb és legismertebb műveit volt szerencsém játszani. Egy év múlva – egy kis tatai vargabetű után – átigazoltam a Készenléti Rendőrség Zenekarába. A rendőrzenekari elfoglaltságaim mellett több műfajban is kipróbálhattam magam: a 90-es évek elejétől párhuzamosan fuvoláztam a Kovács József által alapított Lehár Ferenc Operett Zenekarban és énekeltem Tomsits Rudolf jazz-triójában. ’93-ban Bussy Gábor gitáros barátommal indultunk a Ki Mit Tud? – on jazz kategóriában, ahol az első tévés elődöntőig jutottunk. Aztán még ugyanebben az évben bekerültem a Rapülők együttesbe.

- Azóta több együttesben, zenekarban megfordultál, és számos, neves művésszel dogoztál együtt. Kik voltak ők, és mit lehet tudni róluk?

- Itt engedj meg egy “kisebb” felsorolást: Auth Csilla, Balázs Fecó, Balázs Klári, Bársony Bálint, Bereczki Zoltán, Berkes Gábor, Bíró Eszter, Bródy János, Budapest Jazz Orchestra, Charlie, Cotton Club Singers, Császár Előd, Cserháti Zsuzsa, Csipa, Csondor Kata, Delhusa Gjon, Demeter György, Demjén Ferenc, Dér Heni, Dés László, Dolly, Edda, Erdőhegyi Brigitta, Fábián Juli, Farkasházi Réka, Feke Pali, Fekete-Kovács Kornél, Fenyő Miklós, Fool Moon, Freeport, Ganxsta Zolee, Gesztesi Károly, Geszti Péter, Gerendás Péter, Gergely Róbert, Gőz László, Group’n’ Swing, Hajdu Klára, Happy Gang, Havasi Balázs, Hevesi Tamás, Homonnay Zsolt, Horváth Ákos, Irigy Hónaljmirigy, Jazz+Az, Kálloy-Molnár Péter, Keresztes Ildikó, Koncz Zsuzsa, Korda György, Koós János, Kozma Orsi, Kukely Júlia, Kulka János, Lakatos Pali, László Attila, Lovegun, Lerch István, Malek Andrea, Magna Cum Laude, Mező Misi, Modern Art Orchestra, Markos György, Mester és Tanítványai, Miklósa Erika, Miller Zoltán, Nagy Tibor, Nárai Erika, Nikola Parov, Oláh Ibolya, Omega, Pándi Piroska, Patai Anna, Pély Barna, Pierrot, Polyák Lilla, Presszer Gábor, Rácz Gergő, Rapülők, Ricardo Salsa Club, Roy, Rúzsa Magdi, Sárközi Anita, Sárik Péter, Scorpions, Serbán Attila, Sipos F. Tamás, Soho Party, Somló Tamás, Stúdió 11, Szalontai Szilvia, Szekeres Adrienn, Szekeres Tamás, Szentmihályi Gábor, Szikora Róbert, Szinetár Dóra, Szőke András, Szulák Andrea, Szűcs Judith, Takáts Tamás, Taxfree, Tomsits Rudolf, Tóth Vera, Török Ádám, Tunyogi Bernadett, Tunyogi Orsi, Tunyogi Péter, Ullmann Mónika, Unisex, Váci Eszter, Varga Miklós, Végvári Ádám, Veres Mónika, Zanzibár, Závodi Gábor, Zorán, Zsédenyi Adrienn. A legemlékezetesebb viszont az volt, amikor az egyik budapesti fellépése alkalmával Bobby McFerrin-nel együtt énekelhettem. Szerző: A nevek önmagukért beszélnek.

- Hallhattunk rajzfilmekben, sőt filmes szinkronszerepekben is. Mennyire kihívások ezek a szerepek számodra?

- Annyiban mindenképpen, hogy így nem csak a saját dalaimat, hanem világhírű, Oscar-díjas zeneszerzők műveit is előadhatom olyan sztárok után, mint Phil Collins, Bryan Adams, Rob Thomas, vagy Tom Jones. Az is legyezi a hiúságomat, hogy Amerikában ilyen sokszor engem választottak a lehetséges előadók közül. Mivel nagy filmrajongó vagyok, mindig is vágytam arra, hogy énekelhessek egy Disney filmben. ’98-ban kaptam az első lehetőséget. Az eltelt tizenhárom évben, tizennégy rajzfilmben daloltam. A visszajelzések után bátran mondhatom, hogy a gyerekek és szüleik nagy örömére.

Rajzfilm dalok:

Dreamworks: Szilaj, a vad völgy paripája Walt Disney: Toy Story2, Eszeveszett Birodalom, Suli, Suli sorozat, Mackótestvér, Mackótestvér2, Amerikai Sárkány rajzfilmsorozat, Csodacsibe, a Robinson család titka, Bűbáj, Micimackó, A hercegnő és a béka, Toy Story3. A következő dalokat végül más adta elő, de a castingokon (válogatásokon) én is felénekeltem: Mulan, Egyiptom hercege, Kincses Bolygó, Némó nyomában, Tarzan 2, Oliver, Micimackó.

Szinkronszerepei:

Filmek: Tron – Legacy, Rabló-pandúrok, Kemping, Monk – Flúgos nyomozó, Városfejlesztési osztály. Rajzfilmek: Simpson család, Batman, Tündéri Keresztszülők, Disney On Ice: Buzz Lightyear hangja.

- A nagynevek megjelenítése mellett nagyon sok önálló szerzeményed, hangszerelésed is láthattuk, hallhattuk. Megosztanál az olvasónkkal egy párat?

- Többek között Auth Csillának, Erdőhegyi Briginek, Szinetár Dórának, Gesztesi Károlynak, Serbán Attilának, Király L. Norbinak írtam dalokat, vagy pl. Kulka Jánosnak és a Magna Cum Laude zenekarnak vonóshangszereltem, de ezen kívül sok reklámzenét, rádió-tv szignált is írtam.

- Mi a véleményed a kereskedelmi csatornák sorozatos sztárgyártásáról?

- Nincs túl jó véleményem róluk. Nem kifejezetten a tehetségkutatásról szól. Bár sokan kapnak így lehetőséget a bemutatkozásra, nem a stúdió falai között fog eldőlni, hogy ki alkalmas erre a szakmára és ki nem. Féltem a tehetséges, de tapasztalatlan fiatalokat, akiket piedesztálra emel és kifacsar a pénzcsináló gépezet. Én az alapokban, a szamárlétrában, a kemény inasévekben hiszek. Fontos a példaképeink, az idősebb kollégák szeretete, támogatása. Gyökértelenül nem lehet szárbaszökkenni. Éppen ezért, ha hallok egy tehetséges fiatalt, segítek neki, ugyanúgy, ahogy nekem segítettek annak idején. Amúgy meg húznék egy korhatárt és gyerekeket nem is engednék a zsűri elé. Nem nekik való még ez az egész. Az iskolában és a játszótéren lenne a helyük! Maradjon ez a felnőttek játéka. Egyik nagy példaképem, a 64 éves Sir Elton John a Radio Timesban rohant ki az egész zeneipar ellen: szerinte a dalszerzők „csapnivalók” és a tévés tehetségkutatóknak egyetlen kivételes énekest sem sikerült felvonultatniuk. „Fontos, hogy saját számokat írjanak, így nem függenek másoktól. A mai szövegírók ugyanis csapnivalók, ezért ugyanolyan minden dal. A kortárs pop nem valami inspiráló” – mondta a műsorban. „Nem rajongok a tehetségkutatókért. Talán nekem sem sikerült volna, ha ilyenen indulok. És unalmasak, fárasztóak ezek a műsorok. Szeretem Simon Cowellt, de amit a tévében csinál… Volt pár jó produkció, de csak úgy lehetsz sikeres, ha kis klubokban kezded. A tévével azonnal szupersztár leszel, de azt fenn is kell tartanod, ami bizony nagyon nehéz. Leona Lewis és Alexandra Burke (X Factor győztesek) sikere azon múlik, milyen számot írnak nekik legközelebb” – tette hozzá Elton John, aki 50 éve van a pályán és 250 millió lemezt adott el. 15 évesen kezdett zenélni, több bandában próbálkozott a 60-as években és akkor vált igazán híressé, amikor találkozott Bernie Taupin szövegíróval.

- Mennyire nehéz ma egy jó, és nagy múltú zenésznek fennmaradni, versenyben lenni?

- Nem versenynek fogom fel. Az a lovaknak való. Bármennyire is közhelynek hangzik, a zene az életem: a foglalkozásom és a hobbim is, így a mai napig nagy élvezettel és lelkesen vetem bele magam mindenbe, ami a muzsikával kapcsolatos. Ami fontos, hogy úgy kell mindig megújulni, hogy közben megőrizd a saját stílusod. Már nem akarok mindenkinek megfelelni.

- Volt olyan sikerélményed, amelyre szívesen emlékszel vissza és esetleg olyan, amelyre nem?

- Az egész eddigi pályámra szívesen emlékszem vissza, de a legemlékezetesebb a tíz és a tizenöt éves jubileumi, valamint a Müpa – beli Swing koncertünk volt. Az ilyen élmények jó pár évre feltöltenek.

- Milyen terveid, álmaid vannak a jövőre nézve?

- Ebben az évben szeretném kiadni végre a szólólemezemet, ami már négy éve a fiókban van, és lassan szorulást okoz. Ezen az albumon lesznek olyan szerzemények is, melyekben minden hangszeren én játszom majd. Nagy álmom az is, hogy az a közel húsz dal, amit a rajzfilmekben énekeltem, egyszer felkerüljön egy önálló lemezre. Van egy swinges duett lemeztervünk is, amit kedvesemmel, Hajdu Klára jazzénekesnővel szeretnénk egyszer kiadni. Török Tomival 1999 óta készülünk bemutatni az Osztálytalálkozó című musicalünket. Remélem ez is megvalósul hamar. Ami viszont már nem terv, az egy gyerekmusical. Gergely Róbert barátom a múlt nyáron keresett meg azzal, hogy írt egy gyerekdarabot, amit ő is rendezne, és felkért, hogy én írjam meg hozzá a dalokat. Duba Gábor állandó szövegírónkkal karöltve rövid idő alatt megalkottuk a dalokat. A „Bőrönd mese” című musicalünket március 2-a óta nagy sikerrel játsszák Bábszínházban, Patai Anna főszereplésével.

- Megkérdezhetem, hogy valóban Báthory Erzsébetről is írsz egy zenés darabot, vagy esetleg nem jók az értesüléseim?

- Jól tudod, és valóban jók az értesüléseid. Most írok musicalt Báthory Erzsébetről, a bemutató 2012.07.28-án lesz a Nyírbátori Zenei Napok keretén belül. Szerzőtársam Moravetz Levente színművész, író-rendező. A musical szellemi szülőatyja, kedves barátom, Megyeri János szobrászművész, jelmez és díszlettervező. Ő készítette el Nyírbátorban a reneszánsz és Báthory panoptikumot is. Így hárman kezdtünk neki ennek a nagyszabású zenei produkciónak.

Tamás István

- Mióta vagy a zalaegerszegi Hevesi Sándor színháznak a tagja, és mikor fogalmazódott meg benned először, hogy a színészi pályát választod?

- Egy éve, hogy ide szerződtem. Szerződésemet évenként hosszabbítják majd, ha az elvárásoknak megfelelek. Érettségi után szerettem volna erre a pályára jelentkezni, de a szüleim szerették volna, ha elvégzek valami „normális” iskolát úgymond. Ezért jelentkeztem először az Esterházy Károly főiskola kommunikáció és művelődésszervező szakra, ahová fel is vettek. Minden egyes rendezvényen én voltam a fáklyavivő és a tanáraim és az osztálytársaim mondták, hogy ezt a pályát felejtsd el és legyél inkább színész. Így jelentkeztem, a Gór Nagy Mária színi tanodába.

- Van olyan esemény, ami gyerekkorodban történt veled, és jó érzés tölt el, ha visszaemlékszel rá?

- Már általános iskolás koromban késztetést éreztem a színpad világa felé, hiszen számtalan szavalóversenyen vettem részt. Jó pár ilyen versenyt meg is nyerten, de ekkor nem gondoltam még a színészetre. A gimnáziumban viszont már csináltam egyéni esteket. Ott már nagyon élesen bennem volt, hogy a színészi pályára teremtett az isten. Szüleim még mindig szerettek volna valami mást, mindaddig, amíg meg nem láttak színpadon, Budapesten a Ruttkai Éva színházban, ahol Pécsi Ildikó rendezésében a Hattyú c. darabban, György herceget alakítottam.

- Az orgánumod egyedi, nem mindennapi hanggal rendelkezel. Próbálkoztál már a szinkronszínészettel?

- Igen, amíg Budapesten tanultam, addig hál istennek voltak olyan tanáraim, aki bevezettek a szinkron világába, nehéz volt beleszokni. Sokat szinkronizáltam főleg meséket.

- A Budapesten eltöltött idők, milyen nyomot hagytak benned?

- Budapesten a legemlékezetesebb a GNM Kontúr Fizikai Táncszínház, amit Gyöngyösi Tamás az egyik legjobb színpadi mozgás tanár tanított. Ő, összeállított nekünk egy műsort és elmentünk cukorbetegeknek fellépni. Az előadást követően jött a rendező és közölte velem, hogy keresnek és nagy meglepetésemre Pécsi Ildikó volt ott. Mint kiderült, hogy ő is cukorbeteg. Ildikó látta az előadást és mondta, hogy a Ruttkai Éva színházba rendezi a Hattyút, és Dobó Kata játssza a főszerepet, viszont kellene egy kisherceg, aki Katának az öccsét játssza. Ekkor jött igazán az első nagy fellépésem, hiszen olyan nevekkel játszhattam együtt, mint Esztergályos Cecília, Voith Ági, Lőte Attila, Maros Gábor, Lux Ádám és természetesen Dobó Kata.

- A színészetnek külön mozgáskultúrája van, de a zene is gyakori egy-egy darabban. Ilyen előadásokban és produkciókban is fellépsz?

- Igen. A mozgásomra külön odafigyelek. Ez a darabokban is visszaüt, hogy mindig úgy oldom meg, hogy ne csak egyszerűen bejöjjek, hanem én fentről beugrok, leugrok a közönséghez. Ilyen volt a Kisfiú és az oroszlánok, című darab. Ebben én voltam Robertó a trapézművész. Egy fél évet kellett járnom a fővárosi nagycirkuszba, ahol a trapézon kellett tökéletes szintre fejlesztenem az akrobatikát. Nem volt nehéz, hiszen kiváló artistáktól tanultam. Nagyon sokan azt hitték, hogy valóban artista vagyok. Az operettben, ebben az évadban, a Mágnás Miskában kaptam szerepet, nagyon jó kis kabinetalakításaim voltak, illetve a kórussal együtt is énekeltem. Én, azt hittem, hogy nem vagyok nagy énekes, viszont a zalaegerszegi zenei vezetőm Máriás Zsolt mondta: „Kornél neked jó hangod van, csak képezni kell”. Ezt követően egy évig jártam hozzá hangképzésre. Egyébként azt mondom magamról, hogy inkább prózai színész vagyok, de nagyon szeretem a musicalt is. Még úgy érzem a hangomon, sokat kell csiszolni, de ezen, folyamatosan dolgozom.

- A színházi társulatok egy nagycsaládnak számítanak a művészvilágban. Téged, hogyan fogadott be a Hevesi Sándor színház?

- Ez valóban így van. Mi egy nagycsalád vagyunk, olyan szinten, hogy a színház mellett van egy négyemeletes színészlakás, amiben csak színészek laknak. Mi együtt vagyunk a színházban és otthon is. Szerencsére olyan természetem van, hogy könnyen barátkozom és ismerkedem emberekkel. Ma már úgy működünk, hogy mindenki véd mindenkit és ott áll a másik mögött jóban és rosszban.

- A sikert, karriert, kudarcot tudod kezelni, vagy egyáltalán, ha volt, vagy van ilyen az életedben, hogyan éled meg?

- Ebben az évadban volt több sikerélményem a színházban és a nyári színpadon is. A nyári színpadon most játszottam egy főszerepet. A sikert az mindenképpen könnyebb feldolgozni. A karrier az olyan, hogy mindenki két év alatt akarnak meggazdagodni. Ezt véleményem szerint nem szabad siettetni. A sikert szerintem, ki kell várni. Én elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel. Kudarcról még nem igazán beszélhetek, de vannak előttem olyan példák, amiből sokat tanulhatok.

- Hogyan töltötted a szabadságodat?

- Két hetem volt az egész évadban, amit szabadsággal tölthettem el, de ezt a két hetemet is munkával töltöttem el Putnokon a szüleimnél. Itt kaptam egy amatőr színtársulat felkérését, hogy rendezzek nekik egy rövid humoros jelenetekből álló műsort, amit is vállaltam. A helyi közönség óriási tapssal és ovációval jutalmazta munkámat. Ez nagyon jól eső érzés volt.

- Vannak szerepálmaid, vagy olyan célkitűzésed, amit a művészi pályádon szeretnél megvalósítani?

- Minden színésznek van szerepálma, így nekem is. Nekem Molnár Ferenc darabjában eljátszani az ördögöt. Itt meg kell jeleníteni az ördögöt olyan formában, hogy azért szerethető is legyen a közönségnek, és ugyanakkor egyben legyen negatív figura is. Ez egy nagyon olyan szerep, ami egészen a határon táncol, hiszen az ördögnek félelmetesnek és egyben viccesnek is kell lennie. Ez az a szerep, ami igaz, hogy Alföldi Robira van ráírva (véleményem szerint), aki egyik példaképem is, nagy kihívás és színészi feladat lenne. Ez az igazi nagy álmom, de természetesen abszolút az én kereteim között, az én színészi tapasztalatommal, tudásommal eljátszani. Ez a Molnár Ferenc által írt „Ördög” az én nagy szerepálmom…

Tamás István

A művésznő az igényes zenét képviselő énekesnő. Tizennégy évig a Cotton Club Singers együttes alapítójaként nemcsak a zenét szeretők körében, hanem a szakmában is elismertséget vívott ki magának. Az együttesből történő kiválása, még ismertebbé tette önálló művészi pályáján, hiszen egy más zenei stílust, teljesen új zenei világot prezentál most közönségének. A rendkívül pörgős és dinamikus énekesnő a könnyűzene minden műfajában a maximumot hozza és produkálja a színpadon. A klasszikus jazz, a blues, a disco, valamint a rockzene minden területén fellépéseivel, előadásaival bombasztikusan jó hangulatot varázsol rajongói és közönsége körében. Egyedi orgánumával, megjelenésével, valamint nagyfokú szakmai profizmusával a hazai zenei élet egyéniségévé vált. Életéről és zenei pályájáról Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzője, tudósítója beszélgetett a művésznővel.

 - A családodban van, vagy volt valaki, akitől örökölted a zenéhez-énekhez való kötődésed?

- Igen, azt hiszem, édesanyámtól örököltem a zene szeretetét. Ő, és az egész kiterjedt családja mind nagyon muzikális, napjainkig zenekedvelők. Gyerekkoromban, ha összegyűlt az óriási család volt, hogy tíz-tizenöt unokatestvérem is egyszerre, mindig énekeltünk. Teljesen természetes volt, hogy több szólamban énekeltünk, anélkül, hogy még tudtuk volna mi is az a műfaj, amit művelünk. Alá – fölé terceltünk, nagyon hamar megéreztem milyen jó a közös éneklés. A zene is mindig szólt otthon, szerencsére a szüleimnek nagyon jó ízlésük volt. Ella Fitzgerald és Edith Piaf voltak az első női előadók, akiket hallgattam és nagyon meg kedveltem.

- Tini lányként a színházvilága is vonzott. Miért választottad mégis a zenét, az éneklést?

-  Akkor még csak éreztem, de azt mindennél erősebben, hogy színpadon szeretnék lenni. Nem fogalmaztam meg magamnak miért, de soha, semmi más nem érdekelt. Az éneklést azért kezdtem el, mert halálosan komolyan gondoltam, hogy egy jó színésznőnek mindent kell tudnia, énekelni, táncolni. Játszottam több színdarabban, sikeres voltam, de a színművészetire ennek ellenére nem jutottam be. Viszont mindig óriási sikerem volt, ha énekeltem, akár vizsgakoncerten, akár felvételin, vagy bárhol, ahol felléptem. Hallottam, hogy az én hangom másképp szól, mint a többi színinövendéknek. És akkor a véletlen úgy hozta, hogy megismertem a legendás Sík Olga énektanárnőt, aki ellentmondást nem tűrően hívott magához tanulni. Ez a fordulat teljesen megváltoztatta az életemet. Megtanultam tőle, hogyan lehet egy egész életet elénekelni egy dalban, anélkül, hogy szerepet játszanék. Felszabadító élmény volt, azóta is ezt igyekszem tenni, minden fellépésen.

- Alapítója voltál a nagysikerű Cotton Club Singersnek, mely meghatározó szerepet töltött be pályád során. Kinek volt az ötlete a rendkívül igényes formáció megalakítása?

- Mint a legjobb dolgok általában, ez is a véletlen műve volt. Sík Olgánál találkoztam a többi alapító taggal, Zsédenyi Adriennel, László Boldizsárral, Kovács „Kovax” Péterrel. Annyira „egyívásúak” voltunk, hasonló ízléssel, érzékenységgel, humorral, színházi múlttal. Vizsgakoncertre tanultunk meg pár dalt közösen, négy szólamban. Mindenki szólistának indult, de olyan óriási sikerünk volt, és olyan nagy élmény volt közösen énekelni, hogy elhatároztuk, megpróbálunk ebben a felállásban tovább működni. A dolog bevált, mindenki saját maga maradhatott úgyis, hogy egy csapat tagja volt, és mégsem csak önmagáért felelt. Főleg ez akkor vált igazán egésszé, amikor csatlakozott Fehér Gábor, aki végül a legsikeresebb időszak basszistája volt. A négy ember egyénisége közösen adott ki egy kerek egészet, szerintem ez volt a Cotton Club Singers sikerének a titka. Ezt érezték a nézők és azt az örömöt, amit ez nekünk okozott. Általában is úgy gondolom, hogy az „ad örömöt” a nézőnek, akiről süt, hogy ő is élvezi, ő is örömét leli benne.

- Kivált a Cotton Club Singersből Kozma Orsi is, vele és a fiúkkal megmaradt a jó kapcsolat?

- Igen, nem haragban váltunk el. Fehér Gáborral most megszakadt a kapcsolat, de Boldizsárral a mai napig dolgozunk együtt. Nagyon szerettük egymást, ez nem múlik el csak úgy, és nem is szabad. Orsi az egyik legjobb barátnőm lett, vele napi kapcsolatban vagyok és létrehoztunk egy közös produkciót is, a JazzBabiez-t. Ezt nagyon szeretjük, élvezet Orsival együtt dolgozni.

- Már az eltelt idő ad számodra viszonyítási alapot arra, hogy fel tudd mérni, egyáltalán megérte – e számodra, hogy szólókarrierbe kezdjél?

- Hát igen. Ez nagyon nehéz kérdés. Számomra, amikor kiléptem, nem az volt a kérdés, hogy most itt az ideje a szólókarriernek. Egyszerűen besokalltam valamitől, amit már tizenhárom évig csináltam. Nem gondolkodtam, nem mérlegeltem, léptem. Kis idő telt el, amikor már szerettem volna a szólókarriert beindítani, és rájöttem, hogy milyen őrült nehéz dolog ez. Egy csapatban ismertek meg. A nagyközönség az arcomat ismerte, a nevemet nem, nem voltunk bulvárhősök sem. Teljesen ellőről kellett kezdeni mindent. Ráadásul egy olyan időben, amikor a piac amúgy is megtelt, mivel a közönség minden évben kapott tíz-tizenkét új „sztárénekest”… De az eltelt idő arra kellett, hogy letisztuljon, mit szeretnék szólóban énekelni, mi az én utam, mit tudok és mit nem. Ez egy nehéz és kétségekkel teli út, de igazi fejlődés volt. Minden pillanata megérte és biztosan tudom, hogy meglesz a gyümölcse.

- Mennyire vagy karrierista, hogyan éled meg a sikert és az esetleges kudarcot?

- Őszinte leszek veled. Annyiban biztos karrierista vagyok, hogy még mindig énekelek, nem adtam fel, küzdök. Vannak jó fellépéseim, koncertjeim, az feltölt, energiát ad. Nyilván szeretnék sokkal ismertebb és sikeresebb lenni a nagyközönség számára is láthatóvá válni. Sajnos annyira mégsem vagyok karrierista, hogy mindent megtegyek ennek érdekében, olyat is, ami az ízlésemtől, világomtól, eszemtől távol áll. A siker mindig feldob és megerősít, ezért van rá szüksége minden előadónak. A megerősítés nagyon fontos, azt hiszem, minden művész kételkedik néha magában. A kudarcot pedig meg kell tanulni kezelni. Én megtanultam, már nem török össze, mert biztos vagyok abban mi az, amit csak én tudok, amit csak én adhatok.

- Milyen műfajt képviselsz legszívesebben, van zenész, vagy énekes példaképed?

- Mindenki azt gondolja rólam, hogy én jazz énekesnő vagyok. Én magamra nem így tekintek, hiába a Cotton Club Singersben eltöltött évek. Nyilván imádom, és a legtöbb példaképem is jazzénekesnő. Amikor azonban a saját anyagomat készítettem elő, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én a jazz és a soul határán érzem magam a legjobban, abban teljesedem ki, az áll jól nekem. Sokkal inkább a könnyűzene felé hajlok, de úgy, hogy abban legyen valami a jazzből, legyen az hangvétel, felfogás. Ezért is nagyon nehéz a dolgom. Őszintén mondom neked, amit én szeretnék, azt itthon még nem képviseli senki. Olyan muzsikát szeretnék, mint amit Amy Winehouse, Adele, Laura Vane produkál, vagy a régiek közül Dusty Springfield.

- Mi a véleményed a magyar könnyűzene színvonaláról, valamint a kereskedelmi csatornák sztárgyártásáról?

- Megint egy irtó nehéz kérdéssel jössz nekem, mert ha őszinte szeretnék lenni, lehet, hogy megbántanék pár embert, amit egyrészt nem szeretnék, másrészt meg, akikről rossz véleményem van, azok időközben az én szakmám részei lettek. Hát hogyan tehetném? Általánosságban azt tudom mondani, hogy úgy látom, az embereket becsapják, amikor azt mondják, hogy ennyi tehetség van. Nincs ennyi tehetség. A tehetség szerintem nem az a képesség, hogy tudunk-e énekelni, játszani, leutánozni egy videó klipet. Azt nagyon sok ember tud. Amit én tehetségnek hívok, az az, ha valamitől, valakitől kiszakad a szívem, amikor hallgatom. Megérint-e? Érzek-e valamit? Azt látom, hogy a tehetségkutató műsorok legnagyobb hibája az, hogy létrehozták azt a tendenciát, hogy a mérce egyre lejjebb csúszik. Már azt is jónak kiáltják ki, aki úgy vonaglik, mint ahogy a klipekben látjuk, vagy „hű de jó, mert rázza a csípőjét”, miközben ez nem belőle fakad, hanem megpróbál megfelelni egy elvárt képnek. Ha ezt sokszor, sok emberre mondják, a nézők persze elhiszik a „szakértőknek”, és tényleg elkezdenek rajongani. De miért is? Az miért teljesítmény, hogy közepes popnótákra karaokézunk? Úgy látom, most ez a mérce. Arról nem is beszélek, amit mindenki tud, hogy ennyi előadó egyszerűen nem tud kifutni, nem tud megérni. Hol vannak a saját, számukra íródott dalok? Ami róluk szól, amiben meglátnánk, hogy tényleg többek-e az utánzásnál? Én alig-alig látok ilyet, pláne hosszútávon. Nagy bajnak tartom azt is, hogy amiért nincs lemezeladás, a jó szerzők, szövegírók nem írnak nótákat előadók számára. Pedig gyönyörű dolgok sültek ki egy-egy alkotóközösség munkájából. Presser – Katona Klári – Dusán és még sorolhatnám. Az előadókat már nem tartják olyan sokra, pont azért, mert elvesztették a hitelüket.

- Milyen szöveg és dallamvilág illik leginkább a hangodhoz?

 - A dallamos, retro ízű soul-t szeretem, amire lehet jazzesen énekelni. A vokális, gazdag hangszerelés az álmom, sok vonóssal, fúvósokkal, de ebben a műfajban a nagyon intim, kis zenekaros dalok is nagyon jók. A legnehezebb kérdés nekem a szöveg. Hiába van jó pár nagyszerű dalom, a szövegekkel sosem vagyok igazán kibékülve. Én is próbáltam szöveget írni, de persze pont olyan lett, mint amit nem akartam volna. A szövegírás igazi, komoly szakma, költészet. Szeretnék mély szöveget, de nem komolykodót, nem sablonos szerelmes dalokat. Az való nekem, ami sztorit mesél el, mindenki történetét. Ezt a legnehezebb. Dusán szövegei ilyenek voltak.

- Végezetül, mi a célod, mi az a csúcs, amit el szeretnél érni művészi pályádon?

- Közel sem vagyok a csúcson, úgyhogy még sok minden hátravan. A legnagyobb célom az, hogy maradandót hagyjak hátra. Legyenek olyan dalaim, ami sok-sok év múlva is fel akarjanak dolgozni. Tudom, hogy kicsit nagyra törőnek látszik ez a cél, de a szívem mélyén ez a vágyam.

Tamás István

– Már a bevezetőben is említettem, hogy egészen kicsi korodtól kötődsz a zenéhez, énekléshez, sőt az oviban kezdődött minden. Mennyire tudott a zene a játékok, babák világából elcsábítani?

– Számomra mindig is természetes volt, hogy a zene az életem része. Persze gyermekként én is szívesebben játszottam volna a testvéreimmel, amikor éppen zongoráznom kellett. Az éneklés az egészen más volt, viszont sosem éreztem, hogy ez számomra kötelező lenne, mégis folyton énekeltem. A mai napig nem szívesen hívom munkának, bár azon szerencsések közé tartozom, akiknek a hobbija a munkájává vált és jóleső érzés, hogy a zene most teljesen kitölti az életemet.

- Végigjártad a zeneiskolákat, közben fellépéseid során országosan és a határon túl is ismertté váltál. Egyáltalán hogyan bírtad összehangolni a tanulást a turnékkal?

– Biztosan tudod, hogy a zenei iskolákban már megszokták a tanárok, hogy a diákok nagy része már hivatásos muzsikus. Tanáraim mindig büszkén és nyugodt szívvel engedtek el, mert tudták, hogy bepótolom a lemaradást. Ez így volt a Lauschmannban és a Jazztanszakon is. Sőt olyan is sűrűn előfordult, hogy valamelyik tanárommal éjszaka együtt léptem fel, majd másnap az óráján ott ültem a padban. Hamar kollegák és barátok lettünk a tanárokkal.

- Hogyan emlékszel vissza zeneiskolás éveidre. Voltak kedvenc tanáraid?

– Megint egy jó kérdés, jegyzi meg mosolyogva. Általános iskolás koromban klasszikus zenét tanultam a zeneiskolában, és az ott elvárt szigor nem állt hozzám közel. Amikor tizenévesen a jazz-zel kezdtem el foglalkozni, mindent más szemszögből kezdtem látni, és onnantól szerelmemmé vált a műfaj. Az akkori ének tanárom, Szabó Adrien, anyám helyett anyám volt. Majd később az ő szerepét Pocsai Kriszta vette át a székesfehérvári tanulmányaim alatt. Máig szép emlékek ezek az évek. Ezzel egy időben Pély Barnához is jártam, aki sokkal keményebb volt, de néha pont ezért tudott „gatyába rázni”. A Jazztanszakon Holczer Irma, klasszikus ének tanárnőm volt, aki nem csak a hangomnak tett jót, de mindig meghallgatott, ha nehézségeim akadtak. Sok tanárt kiemelhetnék a főiskoláról, de név szerint nem tenném. A lényeg, hogy megvolt az a pár ember, akinek fontos volt számomra a véleménye, és velük mai napig megmaradt a jó viszony, közben megjegyzi: Nem az a lényeg, mit mondanak, hanem, hogy ki mondja.

– Indultál a Megasztár első versenyén. Milyen élmények maradtak meg benned?

– Még a mai napig kicsit összeugrik a gyomrom, ha erről van szó. Húszéves naiv kislány voltam, amikor elcsábítottak a műsor készítői. Magamtól sosem jelentkeztem volna. De mivel többen, több irányból győzködtek, beadtam a derekam. De már a kezdeteknél a műsor nevével nem tudtam azonosulni, és hamar falakba ütköztem. Érzékeny ember vagyok, viszont ugyanakkor, egyben nagyon határozott is. Az értékrendem nagyon a helyén van, és pontosan tudtam már, akkor valójában mit nem szeretnék. Engem nem a sztárság vonzott, csak énekelni szerettem volna. Mai napig így gondolkodom. Énekes vagyok, szeretem a színpadot és szerencsés a helyzetem, mert ez másoknak is tetszik. A műsor nem feltétlen olyan, mint amilyennek kívülről látszik. Kemény iram ez, egy fiatal, kezdő embernek.

- Mi a véleményed a Megasztárról és az X Faktorról?

– Hát ezt most jól megkérdezted, de őszinte leszek: Felelőtlenségnek tartom, hogy ennyi előadót kitermelnek ezek a műsorok. Csak később fog kiderülni, ki alkalmas a szakmára, ki az, aki megmarad majd évekkel később is. Ez dönti majd el, ki az igazi zenész. Mindig azzal jövök – mint pedagógus is -, hogy a tanulás nagyon fontos, és hiába teszi a létrán indokolatlanul magasra a versenyzőket ez a műsor, ha nincs alatta biztos alap, nagyon – nagyot lehet fentről esni. Nincs mese, végig kell járni a szamárlétrát.

– Miért pont a jazzéneklést választottad, nem nehezebb ez a műfaj, mint a pop –rock világa?
– Kicsi korom óta hallgatok jazz-t, és mindig vonzott ez az improvizatív műfaj. Ha valami természetes számunkra, az nem nehéz. Nekem szerencsére egyik műfajjal sem volt problémám. Énekeltem már jazz-t, pop-ot, rock-ot, klasszikust, népdalokat, minden stílust kell ismerni és jól előadni. A skatulyáktól pedig mindig is irtóztam. Mai napig vokálozom pop lemezeken, és énekelek könnyedebb műfajt is. Sosem engedtem, hogy felcímkézzenek. Csak énekesnek hívatom magam.

- Hazánk egyik legnépszerűbb jazz-zenekarának, a Balázs Elemér Groupnak vagy az énekese. Mikor kerültél a zenekarban és hol léptetek fel már eddig?

- Elemér a Megasztárban látott meg és egy ismerősömön keresztül talált rám. Ebből a szempontból sikert hozott a műsor. Azóta is velük éneklek, már hét éve. Rengeteg kellemes emlék fűz hozzájuk. Olyanok vagyunk, mint egy család. Négy lemezt készítettünk el együtt, ebből kettő arany lett. Számos külföldi és hazai jazz fesztiválon, klubokban, koncerttermekben léptünk fel. Róma, Oslo, London, Glasgow, Prága, Pozsony. Bárhová megyünk, mindig nagy sikerünk van. Elemérnek köszönhetően rengeteget tanultam, mert mindig valami újat próbáltunk ki. Éneklem a saját szerzeményeiket, népdalokat, régi zenét, standardeket. Ilyen iskolát kívánok mindenkinek, ilyen tanárokkal, mint a zenésztársaim.

- Mit lehet tudni lemezeidről, mikor jelentek meg, illetve dolgozol most valami zenei anyagon, készülsz újabb lemezt kiadni?

- Ahogy már említettem, a Balázs Elemér Grouppal négy lemezt vettünk fel. A legutóbbi szerencsére nagyon népszerű anyag lett. Emellett közreműködöm több albumban. Az első szólólemezem, „Ajándék” címmel egy karácsonyi lemez volt, mely magyar tradicionális dalokat tartalmaz, amit Balázs József kollegámmal jazzre hangszereltünk és olyan zseniális muzsikusokkal vettük fel, mint Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Farkas Norbert, Lamm Dávid és Zana Zoltán. Nagyon hangulatos lemez lett. A most megjelent Balkan Fanatik új lemezén négy dalban működtem közre vendégművészként, ami a közvélemény szerint nagyszerű lemez lett. Még rengeteg ötletem és tervem van. Remélem hamarosan azokat is meg tudom valósítani.

– Sikeresnek tartod magad, hogy érzed, elérkeztél már a csúcsra, vagy még az igazi siker várat magára?

– Nagyon boldog vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Ahogy mondani szoktam, már ezzel is beérném, ha holnap abba kellene hagynom. De mivel mindig hajt valami előre, sosem dőlök hátra. Úgy gondolom, még sok dolgom van, és talán ettől majd sikeresebb is leszek. Egyébként sosem vagyok magammal elégedett, de talán jobb is így, mert onnantól csak lefelé vezet az út. Nem feltétlen a siker miatt zenélek, csak örömet szeretnék szerezni a barátaimnak, az embereknek, akikkel együtt lélegzek, és velük dobog a szívem.

– Lediplomáztál, és magad is tanítasz zenét. Milyen iskolában tanítasz és hozott ez valamilyen változást az életedben?

– Nagyjából a főiskola elkezdésével párhuzamosan kezdtem tanítani privátban. Miután lediplomáztam, felajánlottak egy állást a Tóth Aladár Zeneiskolában, és boldogan vállaltam. Jazz-éneklést tanítok. Idén pedig a Rajkó – Talentum Művészeti Szakiskolából kerestek meg, ahol tánczene-ének szakon nagyon tehetséges gyerekekkel foglalkozhatok. Nagyon élvezem, rengeteget ad nekem. Sokat tanulok belőle emberileg és szakmailag egyaránt.

– Mivel foglalkozol szívesen szabadidődben, van társad, aki segít mindenben, vagy egyedül éled az életed?

– Mindig azt mondom, hogy nekem nem elég huszonnégy óra, sosem fér bele egy napba minden, amit eltervezek. Három ember munkáját végzem egyszerre, mert délutántól estig tanítok, éjjel vagy fellépek, vagy hajnalig ülök a gép előtt, mivel a saját magam menedzsere is vagyok. Emellett, min énekesnő is képzem magam. Sok ez így, de a kedvesem Szolnoki Péter énekes-zeneszerző segít, és mindenben támogat. Arra pedig mindig gondosan ügyelünk, hogy ha kevés szabadidőnk is van, azt mindig tartalmasan és nyugodtan töltsük el. Az kapcsol ki leginkább, ha vele lehetek.

– Mi az, amit célul tűztél ki magad elé és feltétlen szeretnéd megvalósítani a közeljövőben?

– Jó pár lemez ötlete van még a fejemben, remélem sikerül hamarosan megvalósítani őket. Nem vágyom sokra, csakhogy minden, ami most jó, az maradjon is így. És legyen egészség, szeretet és nyugalom!

Tamás István