Fontos gesztust tett a baloldali szavazók felé a Liberális Párt amikor a kongresszusi képviselők 77 százaléka döntött úgy, hogy ezentúl aktívan támogatják a marihuána teljes legalizációját. Samuel Lavoie, a fiatal liberálisok szövetsége örömmel fogadta, hogy a résztvevők túlnyomó többsége támogatja a kendermag legalizációját, ugyanakkor jelezte, hogy még nem lehet tudni, hogy milyen formában szerepel ez az új  álláspont a párt 2015-ös választási programjában.

“Kongresszusunk annak bizonyítéka, hogy a Liberális Párt nem csak él, hanem virul és változik”–jelezte a 63 éves Bob Rae. A párt ideiglenes vezetője 2013 júniusáig vezethezi a liberálisokat, hiszen ekkor kerül sor a pártelnöki választásra. A tavalyi csúfos választási veresség után – melynek köszönhetően harmadik helyre szorultak a liberálisok – végre egy pozitív hírrel kezdhette ottawai találkozóját a nagy múltú egykori kormánypárt. A héten jelentette be Lise St-Denis, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) Saint-Maurice-Champlain nevű választókerület szövetségi képviselője, hogy belép a Liberális Pártba, így egy képviselővel bővült a párt 35 fős frakciója. St-Denis szerint a québeci választók nem az NDP-re szavaztak, hanem a párt népszerű és québeci-születésű néhai vezetőjére, Jack Layton-re. St-Denis elmondta, hogy nem értett egyett a markánsan baloldali NDP-vel számos fontos politikai kérdésben. Ilyen például az állami és a versenyszféra partnersége (public private partnership) infrakstruktura fejlesztési projektekben, vagy az NDP a szenátus felszámolását célzó politikája.

A Liberális Párt folytathatja a kormányzását Kanada legnépesebb tartományában, miután legyőzte a nyáron még biztos nyertesnek tűnő Progresszív-Konzervatív pártot. Dalton McGuinty tartományi kormányfő balközép pártja 53 mandátumot szerzett a 107 képviselőből álló törvényhozásban és így erős kisebbségi kormányt alakíthat az elkövetkező négy évre. Összesen 54 mandátum kéne a parlamenti többséghez és a jelenlegi eredmény jelzi, hogy nem McGuinty teljesítménye miatt folytathatják a liberálisok a kormányzást, hanem a jobboldali ellenzék elhibázott kampányának köszönhetően.

Tim Hudak kormányfő-jelölt Progresszív-Konzervatív Pártja összesen 37 mandátumot szerzett és Andrea Horwath magyar származású kormányfő-jelölt új demokratái pedig 17 fős frakciót alakíthatnak a Queen Park-i törvényhozásban. A Zöld Párt nem került be a tartományi parlamentbe és a lakosság 2,9 százaléka szavazott az környezetvédelmi kérdéseket előtérbe helyező kispártra.

Utoljára 26 éve volt Ontario tartománynak kisebbségi kormánya és McGuinty ötven év óta az első kormányfő aki három egymást követő ciklust nyert a választásokon.

“A liberalizmus él és virul Ontarioban”–mondta McGuinty támogatóinak, ugyanakkor beismerte, hogy a többségi kormányából kisebbség lett és ez által üzentek neki a választópolgárok. “Az ontarioiak azt mondták, hogy bíznak bennünk, de keményebben kell dolgoznunk”–mondta a kormányfő.

Az Ontario tartományi választások előtti utolsó napon közzétett Ipsos Reid felmérés szerint Dalton McGuinty liberális kormánya lesz az október 6-ai általános választás győztese és egy harmadik ciklus erejéig folytathatja a kormányzást Kanada legnagyobb tartományának balközép pártja. A liberálisok 41 százalékos támogatottságot élveznek, Tim Hudak progresszív-konzervatívjai 31 százalékon állnak és a magyar származású Andrea Horwath szocialista Új Demokrata Pártját a lakosság 25 százalék támogatja.

Amennyiben a nyáron a biztos bukás küszöbén lévő McGuinty liberálisai valóban megnyerik a választást, győzelmük nem a liberális kormányzás sikerei miatt jön létre, hanem azért mert a jobboldal az adócsökkentésen kívül szinte semmit sem igért a választópolgároknak. Hudak majdnem Tea Party szintre süllyesztette a hosszú múlttal rendelkező progresszív-konzervatívokat és ez nem vált be Kanada legnépesebb tartományában. A nyáron kétségbeesett választási filmeket és reklámokat készített McGuinty, melyben beismerte, hogy “nem az ország legnépszerűbb politikusa,” de végig arra építette kampányát, hogy népszerűtlensége ellenére, mégis ő lenne a biztonságosabb jelölt a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben.

Az Ipsos felmérés szerint a lakosság 37 százaléka úgy gondolja, hogy McGuinty a legalkalmasabb politikus a kormányfői posztra, Hudakra csak 27 százalék szavazna és Horwath pedig 25 ponton áll.

Azt azonban még nem lehet tudni, hogy ismét liberális többségű lesz-e az ontario-i törvényhozás. Elképzelhető, hogy McGuinty harmadik ciklusa alatt már kisebbségi pozicióból lesznek kénytelenek kormányozni.

A jobboldal azonban elgondolkodhat azon, hogy mire ment neo-konzervatív gazdasági politikájával és hogy a győzelem ösvényét nem kéne esetleg a hagyományos vörös tory értékekkel betonozni.

Összesen 1,600 dollárt kapthatnak fejenként Ontario tartomány egyetemi hallgatói 2012 január 1-én, amennyiben Dalton McGuinty liberális kormányfő egy harmadik ciklust nyer az október 6-ai tartományi választásokon–legalábbis ezt igéri a balközép párt választási programjában. Ez annyit jelent, hogy összesen 30 százalékkal csökkenhet az egyetemi tandíj Kanada legnépesebb tartományában. A főiskolai diákok pedig 750 dollárt kaphatnak fejenként 2012 elején.

Mind két esetben, a támogatás kimondottan az alacsony ás közepes jövedelmű ontario-i családokból származó diákoknak kiván segíteni. Azok vehetik igénybe a támogatást, akiknek szülei együttesen évi 160 ezer dollárnál kevesebbet keresnek. A Liberális Párt számításai szerint a lakosság 86 százaléka igénybe vehetné az új, alacsonyabb tandíjakat.

Yasir Naqvi, az Ottawa-Centre választókerület liberális képviselője szerint a következő ciklusban összesen 400 millió dollárba kerül az új támogatási rendszer és 370 ezer diák veszi igénybe.

A tartományon kívülről érkező diákok, illetve a nemzetközi tanulók nem lesznek jogosultak a támogatásra, hiszen ők máshol fizetik be jövedelem adójukat.

A Canadian Centre for Policy Alternatives számításai szerint, 1990 és 2011 között 244 százalékkal emelkedett az egyetemi tandíj Kanada legnagyobb tartományában.

Andrea Horwath, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP)  magyar származású kormányfő-jelöltje szerint nem elég amit a liberálisok javasolnak, hiszen az 1,600 dolláros visszatérítésen kívül be kéne fagyasztani a tandíjakat valamennyi egyetemen. Az NDP számításai szerint összesen 365 millió dollárba kerülne a tandíjak teljes befagyasztása. Az NDP szintén beszüntetné a diákok által felvett állami kölcsönökre eső kamatot.

Tim Hudak kormányfő-jelölt Progresszív-Konzervatív Pártja két milliárd döllárt költene az oktatásra. Összesen 60 ezerrel növelné az Ontario egyetemi férőhelyeket, így többen vehetnének részt az állami felsőoktatási rendszerben. Ezen kívül törölnék a McGuinty kormány által indított, a külföldi diákokat segítő ösztöndíj programot.

Ken Lewenza, a CAW elnöke, levélben értesítette Martin-t, hogy támogatja törekvését, mondván, hogy “számos stratégiai érdek” szól az egyesülés mellett.” Lewenza szerint a Canadian Alliance és a Progresszív Konzervatív Párt fúziója óta egyértelművé vált, hogy a baloldalon is egységre lesz szükség.

Azonban nincsen egyetértés a párton belül arról a kényes kérdésről, hogy pontosan milyen szerepet játszhatnak a szakszervezetek a következő (előreláthatóan 2012 januárja és márciusa között megrendezésre kerülő) pártelnöki választáson. Az utolsó, 2003-as pártelnöki vokson a szakszervezetek a szavazó párttagok 25 százalékát delegálhatták a kongresszuson. Thomas Mulcair, az egyik frontrunner-nek tartott potenciális pártelnök-jelölt ellenzi a szakszervezetek kiemelt szerepét és ennek valószinű pragmatikus okai is vannak. Mivel az NDP québeci lendülete meglehetősen új fejlemény, még kicsi a québeci párttagság és a francia tartomány szakszervezetei sem játszottak fontos szerepet a baloldali párton belül. Az is lehet, hogy Mulcair liberális párti múltja miatt (Jean Charest québeci kormányfő egykori fejlesztési minisztere volt) is inkább középpárti irányba húzná az NDP-t.

Brian Topp, a párt administratív elnöke és az egyik potenciális pártelnök-jelölt azonban jelezte, hogy nem ért egyet Mulcair-rel és tovább szeretné “építeni a munkás mozgalommal kötött stratégiai szövetséget.”

Layton a progresszív United Church of Canadában nevelkedett, apja lelkész és Red Tory politikus volt, aki szivén viselte a noblesse oblige által előirt kötelezettségeket a szegények felé. Schmidt szerint Layton egész életében vonzónak találta a Katolikus Egyház szociális igazságosságról szóló tanításait és a legutóbbi válaszáson az NDP számos nyiltan katolikus jelöltet indított, akik aztán be is kerültek a parlamentbe. Az egyik Andrew Cash, a Davenport választókörzet új, 48 éves NDP képviselője. A nyolcvanas években Cash egy torontói punk csoportot hozott létre “L’Etranger” néven, mely egy helyi katolikus egyházközség ifjúsági egyesületéből nőtte ki magát.

Cash-en kivül Charlie Angus, az észak-Ontario-i Timmis-James Bay parlamenti képviselője is aktív a katolikus egyházban, a Dorothy Day által alapított Katolikus Munkásmozgalom (Catholic Workers’ Movement) támogatója, az egykori Catholic New Times című nyomtatott lap munkatársa. 

 ”Az emberek csak halála után veszik észre, hogy milyen ritka volt a politikában Jack Layton tisztességessége, energiája, a szociális igazságossághoz és az egyenlőséghez való elkötelezettsége”–irta Schmidt, aki rámutatott arra, hogy az NDP vezetője rendszeresen tüntetett a munkanélküliek és a kisnyugdíjasok mellett és a béke támogatója volt.

“Jack Layton az igazságot képviselte egyre több katolikus számára, amikor oly sok püspök elfelejtette, hogy az áldozat könnyei egyben Isten könnyei. Layton a közéletben is életben tartotta a galilei vízióját”–irta Schmidt.

Lehet, hogy Jack Layton valóban elszakította a Liberális Párt balszárnyához fűződő római katolikusokat és kétségkívül igaz, hogy számos katolikus egyházközség nagyra becsülte az NDP vezetőjét. De az utóbbi években a hagyományosan inkább protestáns konzervatív párt (kivétel volt a római katolikus Brian Mulroney miniszterelnök) is bőven talát támogatót az egykor a liberálisokra szavazó katolikusok köreiben. Különösen azoknál, akik ellenezték a Jean Chrétien és Paul Martin korszak szociálliberális intézkedéseit. Kérdés azonban, hogy mekkora lyuk keletkezik ha végérvényesen átáll a liberális párt baloldali katolikus szárnya az NDP-hez.

Alfred Apps pártelnök a torontói Empire Club tagsága előtt mondott beszédet, melyben jelezte, hogy valamennyi kanadai alanyi joga kéne, hogy legyen a gyors és korszerű állami egészségügyi ellátás, valamint a magaszintű közoktatás. Apps szerint ezzel a haladó lépéssel Kanada lenne a demokratikus világ egyedüli országa, mely chartájába, illetve alaptörvényébe emelné a jóléthez való jogot. Különösen népszerű lehetne ez a politika Québec tartományban, ahol az Új Demokrata Párt (NDP) markánsan baloldali kampánya szinte teljesen kiradírozta a liberálisokat, még Montreál egyes liberális fellegváraiban is.

 A májusi történelmi veresség után (melynek következtében 77 mandátumról 34-re csökkent a liberális frakció), bizonytalanná vált Apps elnöki széke. Különösen azért, mert a pártelnök volt Michael Ignatieff bukott miniszterelnök-jelölt egyik legfontosabb támogatója. Emlékezetes, hogy Apps hívta vissza az Egyesült Államokból Ignatieff-et, szinte felajánlva a tudósnak a miniszterelnök-jelölti posztot. “A liberális párt az országút mellet vérzik. Ismét fel kell találni saját magunkat és megfogalmazni relevanciánkat”–mondta Apps.

De nem lesz könnyű dolga a liberális pártnak, hiszen Stephen Harper konzervatív miniszterelnök elszívhatja a középpárti szavazókat és az NDP-nél pedig éppen a napokban fog eldőlni, hogy a hagyományosan baloldali párt is inkább a centrum felé nyít, vagy esetleg enged a párton belüli egyre hangosabb, Barry Weisleder által képviselt szocialista platformnak és végérvényesen elfoglalja a baloldali terepet. Ha az NDP az utóbbi útat választja (még akkor is ha Jack Layton pártvezető a kulisszák mögött eléggé erélyesen ellenzi a szocialista platform legkeményebb ötleteit) nehéz helyzetbe kerülne a progresszív vonalat képviselni kivánó liberális párt. Különösen az egészségügy területén, mely Tommy Douglas, a modernkori kanadai állami egészséügy új demokrata alapítója nevéhez fűzödik.

Pierre Trudeau (1919-2000)

Tíz éve másodéves irodalom és történelem szakos egyetemista voltam a montreáli Concordia Egyetemen. Amikor a híradóban bejelentették Pierre Trudeau egykori miniszterelnök halálhírét, köztémává vált a néhai liberális kormányfő kulcsfontosságú szerepe Kanada fejlődésében és modernizációjában. A CBC közszolgálati televízió éppen az olimpiáról  adott közvetítést, amikor Peter Mansbridge bemondó Trudeau halálhírével megszakította a programot és egész nap kizárólag a volt kormányfő életéről és haláláról közvetítettek riportokat és archív felvételekez. De ennél sokkal meglepőbb volt az a nyers és nyilvánosan kifejezett emóció amely addig egyáltalán nem jellemezte a kanadai társadalom viszonyát a közélet szereplőivel.  Több mint 60 ezren vonultak el Trudeau koporsója előtt és a miniszterelnök temetésén lévő tömeg mérete–amely az utcáról hallgatta a montreáli Notre-Dame-ban történő temetési misét–is precedens nélküli volt. Trudeau fiai–Justin és Sacha–vonaton utaztak Ottawából Montreálba Trudeau földi maradványaival együtt és minden álomáson és a vasút melleti településeken gyászolók várták a vonat érkezését.  

Trudeau életével és halálával is felrázta a politikai állóvízet Kanadában. Tizenhat éves liberális kormányzása idején, Trudeau legalább hét politikai döntéssel és törvénnyel hozzájárult Kanada modernizációjához és egy új nemzeti öntudat, illetve identitás kialakításához. 1969-ben Trudeau kormánya bevezette a hivatalos kétnyelvűséget, miközben elismerte azt, hogy Kanada nem két kultúrából tevődik a nemzet, hanem alapvetően multikulturális jellegű.

1975-ben a parlament megszavazta a liberális kormány Munkabér és Fogyasztói Ár Kontroll nevű tövényt, mely növelte az állam szerepét a gazdaságban, az által hogy egy maximum bérplafont szabott ki a több mint 500 dolgozót alkalmazó magáncégek számára. A bérplafot a teljes szövetségi közszférát is érintette és úgy szintén a tartományi köztisztviselőket. A fogyasztói ár kontroll pedig az inflációt mérsékelte 1975 és 1978 között.

1980-ban Trudeau nevezte ki a kanadai Alsóház első noi elnökét Jeanne Sauvé személyében. Trudeau egyik utolsó aktusaként főkormányzóvá emelte Sauvét 1984-ben. 1982-ben repatriálta a kanadai alkotmányt és szinten ebben az évben fogadta el kormánya a Kanadai Emberjogok Chartáját.

Trudeau liberalizmusa kétségkívül drága volt, hiszen a kanadai állam példanélküli terjeszkedésének ára a deficit növekedése volt. A 16 éves kormányzás idején 1,200 százalékkal növekedett az államháztartási hiány–azaz, a deficit 16 millárd dollárról 200 milliárdra ugrott. Ezen kivül a szabadságjogok felfüggesztése 1970 októberében (amikor a Front de Libération du Québec nevű marxista-terrorista csoport elrabolta és meggyilkolta a québeci liberális kormány egyik miniszterét és szintén fogságba ejtette a brit gazdasági kirendeltség montreáli vezetőjét), valamint a kanadai hadsereg bevonása és a 497 civil letartóztatása mai napig vitatott fejezet Kanada történelmében.

De Trudeau halála után sokkal többet tudtunk meg a miniszterelnök privátéletéről és hitéről, melyről alig beszélt kormányzása alatt. Trudeau hívő keresztény volt és kereszténységét erősen befolyásolta katolikus nevelése és családi háttere. Politikai pályafutása idején összesen egyszer beszélt nyilvánosan hítéről. “Hiszek a halál utáni életben, hiszek Istenben és keresztény vagyok”–mondta Trudeau 1971-ben egy újságírónak. Halála után azonban megtudhattuk, hogy Trudeau a Saint-Benoit-Du-Lac kolostorba járt lelkigyakorlatokra és a montreáli bencésekhez szentmisére.

Trudeau politikájának igazi öröksége az, hogy bekapcsolata a lakosság addig közömbös rétegeit a közéleti diszkurzusba és egy olyan hazafiasságot alakított ki Kanadában, melynek alapja a sokszínű, többnyelvű társadalom és a társadalmi igazságosságot is szem előtt tartó állam. Ez a hozzáállás nem csak a magyar nemzetről és hazaszeretetről gyakran prédikáló magyarországi jobboldalnak szolgálhatna példaként, de a neo-liberális magyar baloldal számára is, különösen amikor teljesen háttérbe szorítja a szociális igazságosság elvét.

Trudeau valódi (bár kétségkívül drága) országépítő vízióval rendelkezett és ezt a média hatékony felhasználásával sikeresen tudta kommunikálni.

Claude Béchard (1969-2010)

Meghalt Claude Béchard, a québeci liberális kormány fiatal agrárminisztere kedd délután, miután kedd reggel írásban közölte, hogy lemond posztjáról, illetve Kamouraska-Temiscouata képviselőségéről. A 41 éves miniszternél két éve fedeztek fel pankreász karcinómát és az év elején egy hetet töltött kórházban, ahol meg is műtötték. “Megtiszteltetés és nagy öröm volt számomra, hogy Québec népét szolgálhattam”–mondta Béchard kedd reggel.

Délután egy Québec-városi kórházba került ahol halála előtt egy római katolikus pap feladta a betegek kenetét. Jean Charest québeci kormányfő “remek bajtársnak” nevezte Kamouraska-Temiscouata választókörzet képviselőjét.

Béchard 28 éves kóra óta–tehát 1997-től–képviselte a Nemzetgyűlésben Kamouraska-Temiscouata szavazóit. Az elmúlt 13 év alatt a vidéki körzet liberális fellegvárrá vált, ami ritkaság, hiszen a jobbközép kormánypárt népszerűsége leginkább Montreálban, a kisebbségek által lakott körzetekben erős. A 2003-as liberális győzelem után Béchard a munkaügyi és szociális szolidaritásért felelős minisztériumokat vezette, később átkerült a családügyi és aztán az agrárminisztériumba.

Béchard a jelenleg rendkivül népszerűtlen Liberális Párt legkarizmatikusabb politikusa volt, kimondottan jól válaszolt újságírói kérdésekre, interjúkban egyben magabiztos és humoros volt. Éppen ezért szerepeltette őt Charest a Nemzetgyűlésben–különösen amikor ellenzéki kritikára kellett válaszolni–valamint a plenáris üléseket követő média scrumokban. Tehetséges scrumolásából arra a következtetésre jutott számos politikai elemző, hogy Béchard lehet a népszerűtlen kormányfő utódja.

A legújabb felmérés szerint a québeci lakosság 57 százaléka azt szeretné, ha Charest minél hamarabb lemondana a miniszterelnökségről. Ennél azonban sokkal riasztóbb (legalábbis a kanadai egységet támogatók számára) az, hogy tíz ponttal vezet a szeparatista Parti Québécois. A Léger Marketing szerint a québeci lakosság 41 százaléka támogatja a szuverenista mozgalmat, a liberális pártra azonban csak 31 százalék szavazna. Nem segít az sem,  hogy Marc Bellemare, a liberális kormány egykori igazságügyi minisztere beperlete a kormányfőt. Bellemare eredetileg azt állította, hogy a liberális párt egy gazdag támogatója beleszólt a tartományi bírók kinevezésébe és, hogy erről Charest is tudott. Charest elutasította az állítást és beperelte a volt minisztert. Bellemare azonban úgy gondolja, hogy nem jogszerű a benyújtott peranyag, hiszen azon a felperes neve “Jean Charest,” miközben a francia tartomány kormányfőjét hivatalosan “John James Charest-nek” hívják, hiszen ez szerepel anyakönyvi kivonatán.

A következő választást legkésőbb 2013 decemberében kell megtartani, azaz 5 évvel az előző tartományi választás és harmadik liberális kormányalakítás után.

A liberálisok relatív népszerűsége feltehetően a baloldali Új Demokrata Párttól (NDP) is elszívott potenciális szavazókat, de a parlamenten-kívüli Zöld Párt növekedése is árthatott az NDP-nek . A parlament legkisebb pártja most 13 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, a zöldeknél pedig 9 pontot mértek.

A szeparatista Bloc Québécois (mely kizárlólag Québec tartományban indít egyéni jelölteket) 8 százalékon áll.  A francia többségű szövetségi tartományban a lakosság 36 százaléka szavazna a leszakadást pártoló alakulatra, mely megegyezik a liberálisok québeci támogatottságával.

A decemberi prorogálást követően, az Alsóház március elején fog ismét ülésezni, amikor a konzervatívok bemutatják új költségvetésüket. A jobbközép kisebbségi kormányt elvileg bármikor bedöntheti az ellenzék, de nem valószínű, hogy ez az őszi ülésszak előtt bekövetkezne.

Á.C.

De a parlamenti matematika szerint Ignatieff csak akkor tudja megbuktatni a múlt októberben megválasztott kormány, amennyiben a szeparatista Bloc Québécois és a szocialista Új Demokrata Párt is támogatja a kezdeményezést. Ha tényleg a munkanélküliek megsegítéséről szól az indítvány, akkor valószínű, hogy a két kisebb baloldali part a liberálisok mellé áll és a kormány ellen szavaznak az ellenzéki képviselők. Ez azonban egy meglehetősen szokatlan helyzetet teremtene, ugyanis ebben az esetben a nyár kellősközepén (júliusban) lennének ismét választások, melyre alig van példa Kanada történelmében.

Kanadai Magyar Hírlap

Michael Ignatieff

A legújabb Strategic Counsel pártpreferenciás felmérés szerint hosszú idő után először vezet a Liberális Párt és ez jelentős részben Michael Ignatieff új liberális vezető sikeres politikai szereplésének köszönhető. Ha “ma” lennének országos választások Kanadában, a lakosság 33 százaléka szavazna a Liberális Pártra, 32 százalék Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártjára és 17 százalék a szocialista Új Demokrata Pártra (NDP). A liberálisok most 7 százalékkal növelték szavazótáborukat, míg a konzervatívokra most 6 százalékkal kevesebben szavaznának.

A felmérés nem csak a konzervatívok számára aggasztó, hanem a szeparatista Bloc Québécois-nak is. A Bloc Québécois az összeomlás szélére jutott, mivel országosan most már csak 5 százalékon áll a szeparatisa alakulat. Ennél sokkal fontosabb az, hogy a francia-többségű Québec tartományban most már csak 22 százalékon állnak és ezzel 16 ponttal csökkent szavazótáboruk. Québecben most a liberálisok 24 százalékra emelkedtek és a konzervatívok pedig negyedik helyen találják magukat 17 százalékkal.

A felmérés azt is kimutatja, hogy előretört a parlamenten kivüli Zöld Párt. Ez különösen igaz Québecben, ahol a lakosság 26 százaléka szavazna a zöldekre és így első helyen találja magát a balközép párt. Kérdeses azonban, hogy ez elegendő lenne ahhoz, hogy mandátumhoz jussanak a kanadai parlamentben. Országosan csak 9 százalékon állnak.

A Liberális Párt annak köszönheti előretörését, hogy Michael Ignatieff sarokba szorította Harper miniszterelnököt, azzal hogy jelentős részben ő diktálta az idei évi költségvetést és a tervezett gazdasági beavatkozás mértékét. Az egyébként harcias Harper kénytelen volt engedni, hiszen Ignatieff azzal fenyegette, hogy megbuktatja a jobbközép kisebbségi kormányt.

Kanadai Magyar Hírlap

Kanadai Magyar Hírlap

De a legutóbbi tudositások szerint, ezek a lépések már nem lesznek elegek ahhoz, hogy megállítsák a ma délután megalakult baloldali koalíció kormánybuktató szándékát. A liberálisok Stéphane Dion leköszönő pártvezérrel koalíciós szerződést kötöttek a szocialista irányzatú Új Demokrata Párttal, melynek értelmében Dion lenne a baloldali kormány ideiglenes miniszterelnöke és 24 fős kabinetjében hat új demokrata képviselő is helyet kapna. Ezen kivül a szeparatista Bloc Québécois kivülről támogatná az új baloldali koalíciót, mely előreláthatóan 2011-ig maradna kormányon. Dion csak jövő májusig maradna kormányfő, amiután a Liberális Párt újonnan megválasztott vezetője venné át a kormány irányitását.

A jelenlegi tervek szerint a baloldali koalíció december 8-án fogja megbuktatni Harper konzervatív kormányát. Amennyiben ez a jelenlegi forgatókönyv szerint be is következik, Harper miniszterelnök kötelessége lesz ellátogatni Michaelle Jean főkormányzóhoz (aki most éppen kelet-Európában van) és megkérni, hogy II. Erzsébet királynő képviselője oszlassa fel a parlamentet és hirdessen ki egy újabb federális választást. Mivel utoljára október 14-én voltak országos választások Kanadában, kicsi az esélye annak, hogy Harper javaslatát elfogadná a főkormányzó. Az viszont inkább elképzelhető, hogy Harper benyújtja lemondását és Jean pedig felkéri a Dion által vezetett baloldali koalíciót, hogy alakítson egy új, stabil kormányt.

Kanadai Magyar Hírlap

Dion elismerte, hogy kudarcot vallott választási kampánya és szereplése, de egyben rámutatott arra is, hogy a Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártja negativ és igazságtalan kampányt folytatott ellene, melynek köszönhetően a választópolgárok nem ismerhették meg a liberális miniszerelnök-jelölt igazi arcát. “Megbuktam. A konzultációk során kiderült, hogy amikor kollégáim és barátaim ajtóról ajtóra mentek a választópolgárok felkeresésének érdekében, egymás után azt halloták, hogy nem szeretik a párt vezetőjét. A múlt most már a múlt. Nagyon szerettem volna sikeres lenni, de egy demokráciában el kell fogadnunk az eredményt és tovább kell mennünk”-mondta Dion hat nappal az október 14-ei választások után, első sajtótalálkozása során.

Dion elfogadta azt, hogy ő kénytelen elvállalni a felelőséget a választási kudarcért, melynek nyomán a Liberális Párt 19 mandátumot veszített el ezzel frakciója összesen 76 képviselőből áll az új parlamenti ciklusban. De a balközép párt vezetője szerint, nem az ő szereplése miatt szenvedett a hivatalos ellenzék vesztességet, hanem inkább azért mert a konzervatívoknak sokkal több pénzt pumpáltak be a negativ  és lejárató kampányba mint a Liberális Párt, melynek eleve kevesebb pénze volt a választási hadjárathoz. Dion szerint pártja egyszerűen nem tudott hatékonyan válaszolni a konzervatív vádakra jelenlegi “pénzügyi krízise” miatt. A legtöbb elemző szerint azonban a kudarc egyik legfontosabb oka a Dion nevéhez fűzödő környezetvédelmi terv volt, melynek egyik központi pillére egy karbon adó lett volna.

Dion helyére magasrangú liberális politikusok máris pályáznak. Bob Rae, Ontario egykori baloldali kormányfője és Michael Ignatieff, nemzetközileg ismert politológus és iró minden bizonnyal ismét indulnak a pártvezetői posztért, miután Dion 2006-ban mind kettőjüket legyőzte. A távozó liberális vezető egyik szóvivője elmondta, hogy Dion semleges marad a pártelnöki választás alatt.

Kanadai Magyar Hírlap