Immár kiérdemelte ezt a megtisztelő címet nemzetvezető testvérünk, a mostanság regnáló hatalom örökös vezetője!

Mer’ miről is szól a történet?

Lázárjankó gondolt egy merészet és lépett egy nagyot!

Lázár János

“Lázár János fideszes frakcióvezető és Sánta János a Continental Zrt. vezetője kezdettől fogva együttműködött a trafiktörvény kialakításában, amelynek a fő célja, hogy helyzetbe hozzák a sátoraljaújhelyi céget a piacon, írta a Népszabadság. Sánta, aki egyben a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének (DBMSZ) elnöke is,”… Erről ITT olvashatunk.

Vajon mi van a kézben?

Igen ám, de evés közben jön meg az étvágy igazán! Gondoltak egy merészet és kiírták a pályázatot!

A pályázatok “rendben” lezárultak, innen kuss mindenkinek, aki nem a mi kutyánk kölyke! Mi több, most már pályázni sem kell, mert majd a Hivatal kiosztja a koncessziókat, hiszen 1400 településen – érdektelenség (értsd: nem kifizetődő) okán – nem is pályázott senki! No de majd, most! Lesz jutalomfalat!

Igaz, akadt némi polémia arról, hogy az eddigi árrés karcsú a kölyköknek, – nosza, emeljük meg háromszorosára – nehogy 2014(?)-ben máshová tegyék az X-et! Sőt! Főszatócsunk még ezt a haszonkulcsot is überelni tudta a maga 12%-ával! Mindent az elégedett állampolgárért!

SŐT!

A Nemzeti Főszatócs (igen, nagy betűvel) engedelmével – (uram bocsá’, utasításával) már fagylaltot, jégkrémet – a későbbiekben házipáleszt, bort, sört kenyeret, óvszert, (ja, ezt nem, mert első a család és a gyermekáldás) babaruhát, zongorát – is lehet majd a szigorúan NEMZETI DOHÁNYBOLT-ban vásárolni! Így a NEMZETI DOHÁNYBOLT hálózat szép lassan visszaalakul NEMZETI SZATÓCSBOLTTÁ, ahol csak a cégtábla lesz más. Valakinek biztosan megérte a táblák átfestése.

Ahány nap, annyi eszement ötlet hangzik el, hogy mit is árulhatnak majd? Gondoljunk bele, hogy az indulásig (nyitásig) még hány nap van hátra? Van még kb. 50-60 nap, addig mi fog még itt “termőre” fordulni? Egyben ugyan biztos vagyok: az ÁNTSZ és a KÖJÁL – hacsak meg nem tiltják nekik az ellenőrzést, kivéve a gyevi bírót alapon, – jó vastag bevételt fog produkálni a büntetésekből.

Ugyan a “nyerteseknek” halvány ficcentése sincs még, hogy hol, mit, mennyit árulhatnak, de a lényeg megvan!

Ők a(z) (erő)nyerők! Nekik még selejtezőn sem kell(ett) indulni!

És mi szívjuk! Nem csak a cigit! Mi vagyunk a rossz “végén”!

Gere Gábor

A Rui Tavares jelentés teljes egészében elérhető az EU weboldalán, magyarul is, és bárki akit érdekel elolvashatja. Maradéktalanúl és objektíven leírja a magyar alkotmányozás és közélet teljes állapotát. Ennél azonban érdekesebb az az interview, melyet Tavares a Klubrádiónak adott május 11-én, melyben nemcsak a véleményét mondta el, hanem a riport elkészülésének a folyamatát is leírja. Az interviewt Szelestyei Lajos készítette vele és alább a teljes szövege olvasható.

Rui Tavares

S: Szóval elkészült a jelentés Magyarország állapotáról. De hallotta-e Képviselő Úr, hogy milyen reakciók fogadták idehaza a kormányzat, illetve a Fidesz politikusok részéről?

T: Nos, hallottam számos különféle reakciót már a dokumentum közzététele körüli vitában is, de gyorsan szögezzük le, hogy ez csupán tervezet. Most beindul a parlamenti folyamat, amelynek során, akárcsak korábban, a mostani összefoglaló alapjául szolgáló munkadokumentumok esetében, meghallgattunk egy sor véleményt. Így a Strassburgban jelenlevő összes párt részéről, de beleszólnak más országok küldöttei is. Ami az első megjegyzéseket illeti, úgy tudom, hogy ténybeli tévedéseket, pontatlanságokat hánytak a szememre, ám én magam még semmit sem kaptam. Várom, hogy ezek a kifogások hivatalos formában eljussanak hozzám. Készen állok megtárgyalni ezeket akár a magyar kormánnyal is, mintahogy idáig is ezt a módszert alkalmaztam.

S: Hogy finoman fogalmazzak, a legfőbb kifogás az volt Ön ellen a Fiatal Demokraták részéről, hogy kettős mércét alkalmazott és a Párt elnöksége arra szólította fel Orbán Viktort, hogy ne engedjen semmiféle Brüsszeli, vagy Strassburgi nyomásnak.

T: A kettősmérce gyanúja nagyon komoly dolog, úgyhogy gyorsan tisztázzuk is. Először is bennünket kötelezettség terhel, hogy minden országot egyformán kezeljünk. Természetesen minden államban mások és mások az alkotmányos és jogi keretek, ám az is tény, hogy egyetlenegy országban sem változtak meg olyan radikálisan ezek a keretek, ide értve az intézményeket is, mint az utóbbi másfél évben Magyarországon. És a magam részéről nagyon zavarna, ha az illetékes európai intézmények nem vizsgálnák meg azt az átalakulást, ha nem lépne az Európai Parlament, vagy a Bizottság. Az én feladatom ilyen módon az volt, hogy Magyarországról készítsek jelentést és állok a kérdések elé.

S: Nagyon érdekelne, hogy milyen módszerrel dolgoztak. Ezt azért kérdeztem, mert a jó multkorjában beszéltem a strassburgi szocialista frakció vezetőjével, Hannes Swobodával, és ő arról panaszkodott, hogy úgy érzik, mintha forgószélbe kerültek volna. Tudiillik, hoz valamilyen intézkedést a magyar kormány, az Európai Parlamentben elkezdik elemezni, hogy az mennyiben áll összhangban a közös elvekkel, de még a végére sem értek, máris szembe találják magukat újabb jogsértés-szagú esetekkel. Önök miként tudtak lépést tartani a viharos és permanens magyar törvényhozással?

T: Valóban folyton módosúlt a jogi környezet, a negyedik alkotmányreform például rengeteg dolgot felűlírt. De mi csak a tényekkel dolgoztunk. Azt a megoldást valasztottam, teljesen nyiltan, átlátható modon, minden érintett erővel közösen végeztük a munkát. Ehhez öt munkaokmányt dolgoztunk ki, ezeket elfogadta az összes strassburgi frakció megbízottja. Azért nem egyedűl csináltam, mert nem vagyok tévedhetetlen. Az igazsagszolgáltatás ügyében például egy konzervativ kolléga segített, az alapelvek és értékek kapcsán a szocialistákra támaszkodtam. A sajtószabadság kérdésében a liberálisok véleményét kértem ki, a jogállam és a demokrácia kérdésében mindkét oldaltól támogatást kaptam. Ezeket a papírokat azután rendszeresen megküldtük a magyar kormánynak, amely időnként véleményezte azokat és a megjegyzéseit beépítettük a szövegbe. Így haladtunk előre. És ugyanezt fogom alkalmazni a jelentéstervezet esetében is, folyamatosan konzultálok minden érintett féllel, és ha kell, akkor korrigálom a kifogásolt részeket. Azt hiszem, ez bizonyítja a jóhiszeműségemet, hogy nyitott vagyok a bírálatokra minden oldalról. Ez eddigis így volt, ezután is így lesz.

S: Hányan dolgoztak a keze alá? Volt-e köztük olyan, aki tudott magyarúl? Az Orbán kabinet ugyanis gyakran hivatkozik a kritika hallatán arra, hogy nálunk a dolgok túl bonyolúltak és az idegen anyanyelvűek nem képesek megérteni azokat.

T: Ahogy említettem, velem voltak a megbeszéléseken a strassburgi parlamenti csoportok képviselői. Azután folyamatosan konzultáltam a magyar pártok embereivel, kik gyakran kifejtették véleményüket, aggályaikat. Amikor Budapestre utaztam, a tárgyalásokon mindig részt vett Hankiss Ágnes, Járóka Lívia, Morvai Krisztina és Göncz Kinga. Amikor tehát a pártok vezetőivel, Navracsics Tíborral, Handó Tündével, vagy bármelyik más politikussal, vagy tisztségviselővel találkoztunk, és akkor még ott voltak a jogászok és szakfordítók az Európai Parlament aparátusából. Nomeg a Bizottság és az Európai Tanács megbízottjai, őket sem hagytuk ki a sorból. Nem volt könnyű összerakni a mozaikot, de azt hiszem, sikerült. A jelentés egyébként nyilvános, fent van az Európai Parlament honlapján, méghozzá magyarúl is. Bárkitől szivesen veszek mindenféle megjegyzést, az email címem: rui.tavares@europarl.europa.eu. Én nem bíró vagyok, közvetítőnek tekintem magam az EP pártok és a magyar hatóságok között, illetve képviselem az Unió összes polgárát. Nagyon sokan aggódnak ugyanis, hogy mindenütt tiszteletben tartják-e ezeket a közös elveket: a demokráciát, a jogállamot, a szabadságot, az alapvtő jogokat, az emberi méltóságot, a kisebbségek jogait, és így tovább. Vagy netán bizonyos esetekben ezek csak papíron léteznek.

S: Úgy érzékelem, hogy igencsak alapos munkát végeztek. Ehhez képest a Fidesz részéről az első értékelés az volt, hogy a jelentés politikailag értelmezhetetlen, szakmailag pedig értékelhetetlen. Ha azt nézem, hogy mennyi energiát ölt ebbe a feladatba, ez a minősítés akár sértéssel is felérhet az Ön számára. De miért lepődött meg ennyire a kormánypárt, amikor végig be volt avatva a folyamatba?

T: Nem szeretnék magánvéleményeket kommentálni. Megvárom, amig újból talalkozom a magyar kormány képviselőivel, majd ők elmondják mi a bajuk. De megint csak hangsúlyoznom kell, ez a jelentéstevő javaslata és nem az Európai Parlament álláspontja. Annak kialakításához figyelembeveszünk sok-sok véleményt a továbbiakban. Így a Fidesz is kifejtheti a nézeteit. A demokrácia már csak így működik. De azt el kell mondanom, hogy igyekeztem kizárni minden ideológiai elfogúltságot, elfelejteni, hogy honnan jöttem és melyik oldalon állok a politikai palettán. Épp ezért nyugodtan nézek szembe azzal a lehetőséggel is, hogy találnak tévedést a dokumentumban, mert természetesen ez sincs kizárva. A javításokat ugyanúgy beleveszem a szövegbe, ahogyan eddigis tettem.

S: Értem, hogy nem kíván megjegyzést fűzni a bírálatokhoz, mert el tudja képzelni, hogy a magyar sajto tele van Fidesz nyilatkozatokkal. Például azzal, hogy az Ön jelentése mögött olyan nagyvállalatok állnak, amelyek dühösek a rezsicsökkentés miatt.

T: Tudja én portugál vagyok, a két ország igencsak messze van egymástól. A végzettségem történész és lenyűgöz az Önök különleges történelme. Szóval innen nézve nem látok semmi okot arra, hogy bosszút álljak. Ugyanez érvényes a cégekre is, csak mondom, hogy egyetlen részvényem sincs. És hát a munkámról a végén vagy hétszáz képviselő állít ki bizonyítványt amikor szavaz a dokumentumról. De ismétlem, ez a harmincöt oldal ajánlásokat tartalmaz a demokráciáról, a jogállamról, a hatalmi ágak szétválasztásáról és az alapvtő jogokról. Azután javaslatokat fogalmaztunk meg az Úniós intézmények és a magyar kormány kapcsolatáról. Ám ezek sokkal inkább érintik a Bizottságot mint a magyar felet. Így például felvetjük, hogy a jövőben Brüsszel és Strassburg megbízottjai ne külön-külön, hanem közösen tárgyaljanak Magyarországgal. Szerintem, gyakorlati megfontolásból ez a magyarok számára is sokkal előnyösebb. Javasoljuk azt is, hogy hozzunk létre egy Koppenhágai Mechanizmust, aminek az a lényege, és ez nem csak Magyarországra vonatkozik, hogy a csatlakozás után is figyelemmel lehessen kísérni a tagállamokban a demokratikus normák betartását. Mellesleg abban teljesen igaza van a magyar kormánynak, hogy egyformán kell kezelni a kis és nagy tagállamokat, a régi és az új tagokat. Ebben tökéletesen egyetértünk, annális inkább, mivel én is egy kis országból jövök. Ebben a testületben politikusok nem kapnának helyet, csak szakértők, és a feladatuk az lenne, hogy felmérjék a demokrácia állapotát az összes tagállamban.

S: Mit gondol, miért olyan veszélyes a magyar fejlődés iránya az Únió számára?

T: 1989, de ugyanígy 1956 tanúlsága is az, hogy nem szabad a népeket sorsukra hagyni a diktatúra elleni harcban. Ezt pontosan tudom, mert mi, portugálok meg jobboldali elnyomás alatt éltünk igen sokáig, és hát olyan nagy különbség nincs a jobboldali, meg a baloldali diktatúra között. Szóval a lényeg az, hogy sorsunk összefonódik a közös Európában: mindenki számára szavatolni kell ugyanazokat a jogokat. És most nem csak Magyarországról beszélek, mert vannak gondok Romániában, Bulgáriában, Görögországban, sőt, még Portugáliában is. De szerintem a magyarokat is foglalkoztatja miként alakul a gazdaság a kontinens déli részén. Egy csónakban ülünk és ez vonatkozik a megfelelő életszínvonalra, valamint elsősorban az alapvető jogokra, mert az megelőz minden más tényezőt. Ezért idézem a dokumentum bevezetőjében Petőfi Sándort, mármint, hogy ”haza csak ott van, ahol jog is van.”

S: Ami a jelentés további sorsát illeti, nagyon sok függ attól, hogy miként áll ahhoz a Fideszt is tömörítő Európai Néppárt. Ön mit vár ezügyben a konzervatívoktól?

T: Ugyanazt, mint az összes többi frakciótól. A felelősségünk meglehetősen nagy az európai polgárokkal szemben. Hogy pontosan érzékeltessem miről van szó, ha lejár a mandátumom Strassburgban, visszatérek a civil foglalkozásomhoz. De azt elvárom, hogy a jövő képviselői is harcoljanak az alapjogokért. És ebből a szempontból teljesen mindegy számomra, hogy a jobb-, vagy a baloldalon állnak-e. Mi, a 754 törvényhozó összesen ötszázmillió emberért felelünk a kontinensen. Nekem az az érzésem, hogy Magyarország távolodik a Szerződés masodik paragrafusában lefektetett demokratikus jogállami elvektől. Épp ezért meg kell fordítani ezt a trendet, különben az a veszély fenyeget, hogy a magyar kormány teljesen feladja ezeket a normákat. Úgy gondolom, hogy a helyzet meglehetősen súlyos, ennek megfelelően kell viszonyúlni hozzá. Majd meglátjuk, hogy mit szólnak a kollégáim hozzá Strassburgban.

S: Van egy testület az Únión belűl, amely befolyását tekintve messze a többi fölé emelkedik, ez pedig az állam- és kormányfőket magábafoglaló Európa Tanács. Van valami elképzelése arról, hogy ez a testület miért hallgat Magyarország ügyében?

T: Igazából a politikai intézmények messze nem tökéletesek. Megvannak a hiányosságai a Bizottságnak és a Parlamentnek is. A Tanácsról azt mondhatom, hogy azért ott is vannak változások. A Testület nemrég megvitatta, hogy biztosítani kell a Koppenhágai kritériumok folytonosságát, vagyis, hogy a tagok a csatlakozás után is tartsák be a jogállamiságot. De azt talán meg lehet érteni, hogy a Tanács az elvont értékekkel foglalkozik, nem konkrét ügyekkel.

S: Tudja, azt gondolom, hiogy ha az Europa Tanács figyelmeztetőleg felemelné a mutató ujját, azért azt Orbán Viktor is respektálná.

T: Én azt gondolom, hogy a magyar miniszterelnök kellőképpen tiszteletben tartja az európai intézményeket. Ott volt például Strassburgban, amikor a tél végén a magyar helyzetet vitatták meg, ami bátor és fontos lépés volt tőle. Bízom abban, hogy a jövőben is kifejti véleményét ezen a fórumon.

Nézze! Én sokat tárgyaltam a magyar kormány embereivel, időnként heves volt a vita, de ez nem zavarta az együttműködést, a párbeszédet. És mindig éreztem a tiszteletet részükről.

S: Azért Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke éppen a strassburgi látogatás után arra figyelmeztette a magyar vendéget, hogy az ne gondolja, hogy csupa ostoba fickó csücsül az Unióban. Orbán Viktor ugyanis gyakran mást mond külföldön és mást mond idehaza. Ez a kettős beszéd hozzátartozik a taktikájához. De Ön az imént többször is kiemelte, hogy a jelentés a személyes meggyőződését tartalmazza. Beletartozik ebbe az is, hogy szankciókat kell alkalmazni Magyarország ellen?

T: Nézze! Amit leírtam az a ténymegállapító vizsgálódás eredménye s támogatta az összes frakció. Az utóbbi kéviselők egész idő alatt közreműködtek a helyzet tisztázásában, tehát szó sincs rögtönzésről. Ami az esetleges büntető intézkedéseket illeti, ilyenekről nincs szó. Az a meglátásom, hogy a leghatékonyabb eszköz az, ha pozitiv párbeszédet folytatunk a magyar féllel a közös értékekről. Ezért nem is javaslunk gazdasági szankciókat, mert szerintem azoknak nincs helyük ha alapvető politikai, filozofiai problémáról van szó. Úgy látom azonban, hogy a helyzet rendkívűl súlyos, mert azok az elvek és értékek forognak kockán, amelyeket még az Únió alapításakor fogalmaztak meg. Ezekről kell a továbbiakban vitáznunk s ezek betartását kell elérnünk. Mert ha nem vesszük komolyan a saját elveinket, akkor az Únió is szét fog esni, mint például annak idején a Népszövetség. Szerencsére az EU-ban magas a küszöb, igy nem kell ahhoz konkrét jogsértésnek történnie, hogy a Szervezet cselekedhessen. De el kell érni, hogy a normák még szigorúbbak legyenek és fel se vetődhessen annak lehetősége, hogy valamely tagállam szembe megy a közös alapelvekkel. 2009 óta egyébként már az Alapszerződésbe is belefoglalták, hogy a közösség megelőző jelleggel dialógust kezdhet bármely tagállammal, ha úgy ítéli meg, hogy ott ilyen jellegű gondok mutatkoznak. Mellesleg éppen Magyarország volt az első amely a tagok közűl törvénybe iktatta a Lissaboni Szerződést.

S: Koszonom Mr. Tavares, köszönöm szépen.

T: Köszönöm szépen.

Nos, eddig az interview. Ezután lehet-e kétség afelől, hogy ki hazudik már megint?

Kerekes Sándor

“A magamfajta Torontóban élő laikus erre azt mondja: miért lenne ez baj?”–kérdi Bede-Fazekas Zsolt az államosított dohánypiac szétosztásáról. “Hiszen legalább Magyarországon is szabályozva lészen a dohánykereskedelem”–tette hozzá a torontói rádiós és még elmondta – Orbán Viktor magyarázatát kérdés nélkül elfogadva – hogy népegészségügyi okai vannak az államosításnak, meg az, hogy így igazságosabb lesz a dohánypiacon keletkező profit elosztása, hiszen “multinacionális láncházak helyett magyar vállalkozókhoz kerülhet” a bevétel.

Kár, hogy – többek között – Szekszárd fideszes polgármestere nem így gondolta. A hvg.hu által talált hangfelvételen Horváth István fideszes polgármester (aki ezek szerint köztörvényes bűnöző) a következőket mondta a dohányboltok elosztásáról: ”Az a lényeg, hogy elkötelezett jobboldalinak kell lenni” és, hogy “ne a szocik győzzenek,” illetve ezt kérdezte a polgármester az egyik pályázóról: “hány kopogtatócédulát hozott be?! Kurva sok megrendelést kapott a Fidesztől.” Egyébként Horváth huga is nyert.

Szekszárd fideszes polgármestere

Horváth István – természetesen – még pár napja tagadta, hogy egyáltalán volt ilyen egyeztetés a dohányboltokról. Aztán amikor előkerült a hangfelvétel híre, már nem tagadott, hanem szemrebbenés nélkül jelezte, hogy ez egy spontánbeszélgetés volt, nem pedig hivatalos egyeztetés. És az Orbán kormány is mossa a kezét, jelezve, hogy ez csupán helyi ügy, nem kell nekik vele foglalkozni. “A kormány helyi ügynek tartja, ezért nem foglalkozik a szekszárdi dohánybolt-pályázatokkal”–mondta Giró-Szász András, hitelességét immár sokadszor lenullázó kormányszóvivő. “Természetes, hogy egy polgármester mindenről tudni akar a településén”–tette hozzá a szócső. Megjegyzem: amikor magyar politikus azt mondja, hogy nincsen ügy, vagy hogy valamivel nem kell a kormánynak foglalkoznia, általában az történik, hogy az üggyel már másnap kénytelenek lesznek foglalkozni, mivel éppen robbanás előtt áll az adott botrány. Ennyit a magyar politikai gárda kommunikációs képességeiről, nem is beszélve rettenetesen rossz itélőképességéről.

Ez nem helyi, hanem valóban nemzeti, országos ügy. Lázár János, a miniszterelnökség államtitkárának barátja, Sánta János dohánylobbista és dohány nagykereskedő írta a trafiktörvényt. Ő lett a törvény legnagyobb nyertese. És mivel a Fideszben is érzik, hogy a trafikmutyi egyszerű, átlagos mutyinál jóval nagyobb ügy a de facto bűnszövetkezetként működő Fidesz-KDNP számára, a törvényhozásban próbálták elkerülni a vádemelésre alkalmas adatok kiszolgáltatását az által, hogy szigorítanak a közérdekű adatközlési törvényeken, ezzel korlátozva az átláthatóságot. Áder János államfő is belátta, hogy ez már rémesen kínos, és visszadobta a törvényt. De ettől még nagy valószínűséggel átmegy egy második szavazáson, amit már nem vétózhat az államfő.

Attól tarthatunk, hogy a trafikbotrány – amennyiben tényleg címlapon marad az ügy – több kárt okozhat a magyar jogállamiságnak és demokráciának mint a Fidesz alkotmányozása, vagy bármelyik más intézkedése. Ugyanis vádemeléssel, Zuschlag János-féle nyolc évig terjedő fegyház büntetéssel és vagyonelkobzással járhat egy esetleges kormányváltás 2014-ben. Ezt nem csak Horváth János is tudja, de feltehetően a nála szignifikánsabb szerepet játszó Lázár János is. Minél most már nagyobb katarzissal, személyes és politikai összeomlással járna egy kormányváltás, annál kisebb annak esélye, hogy a Fidesz belemenne egy ilyen kudarcba és elfogadná azt, hogy esetleg ismét ellenzékből kell folytatnia a politizálást. Mert azt már ők is tudhatják, hogy jónéhány fideszesre nem éppen a parlamenti padsorok várnak.

Komoly veszélyt jelent a trafikügy a magyar demokráciára. Attól tartok, hogy talán most lépte át végérvényesen a Fidesz azt a Rubicon, amiután már nincsen visszaút és amiután nem lehetséges civilizált, békés választási bukás és átmenet. Nincs olyan politikus aki öntudatosan vesztébe rohan. Márpedig a húsz évre, bizonyítottan pártpolitikai megfontolások mentén szétoszott koncessziók felelőseit bíróság elé kell vonni és ha ők is tartanak attól, hogy tényleg ez történhet kormányváltás után, akkor minden kapcsolatrendszerüket és zsarolási potenciájukat felhasználva terelhetik a Fideszt egy olyan útra, amely már nem vezet szabad választásokhoz.

Fotó: mszp.hu

A szocialisták három éven keresztül végig sírták nyugat Európát és Észak Amerikát a magyar alkotmányosság valóban aggasztó állapotáról, miközben most, amikor már az unió – de akár néhány néppárti EP képviselő is -esetleg készen állna komolyabb lépésekre és nyomásgyakorlásra, az MSZP kihátrál és – maximálisan felvállalva a Fidesz kommunikációját – bejelenti, hogy a szankciók magyarellenes támadással érnének fel. Vajon mára Mesterházy Attila sem tud különbséget tenni egy kormány, illetve egy kormánypárt és egy állam, vagy annak társadalma között?  És komolyan azt gondolja, hogy akik eddig bevették a Fidesz “nemzetellenes erőkről” szóló polémiáját, azok hírtelen belátják, hogy az MSZP is lehet patriota, és netán az ellenzékre szavaznak?

Az MSZP most feltehetően hazafiságát próbálja bizonyítani. “Nincsen hazafiság európaiság nélkül, és nincsen modern európaiság hazafiság nélkül”–fogalmazott Mesterházy, bár mondata szinte teljesen értelmezhetetlen. Egyszerre próbálja kielégíteni az európai föderalizmus és a “nemzetek Európájában” álmodozó köröket, miközben az “európaiság” kifejezés vagy totálisan semmitmondó, definiálhatatlan, vagy egy eurocentrikus, sovinista világnézetre vall, és ami ráadásul Észak-Amerikából nézve különösen hamisan cseng.

Ember legyen a talpán aki követni próbálja az MSZP politikáját. A szocialistáknak csak addig kell a külföldről érkező aggodalom, vagy bírálat, csak addig tiltakoznak az alkotmányosság felszámolása ellen, ameddig vissza nem kerülnek prominensei az Országgyűlés bársonyszékeibe. Aztán majd kormányon megint tengődhetnek irány és jövőkép nélkül.

Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy kevesebb mint egy évvel a 2014-es parlamenti választások előtt a kormányváltást kívánok 37 százaléka nem talál magának elfogadható, választható ellenzéki pártot. Egyre inkább bővülhet majd a tartózkodók tábora, ha a szocialisták azzal védik a demokráciát, hogy Orbán Viktor magyarországi side show-ja ként nyilvánosan elítélik az esetleges szankciókat, miközben a külföldi bírálók fülébe súgják: “csak így tovább! De ne zavarjon benneteket, ha majd a nyilvánosság előtt mi is úgy teszünk, mintha fellépésetek egy újabb támadás Magyarország ellen. Hiszen már csak ilyen a politika!”

Ha ezt így folytatják, az MSZP nagyon gyorsan felébredhet arra a valóságra, hogy ez a pitiáner és tehetségtelen mutyizás magyar politikai körökben még talán elmegy, de másutt végérvényesen taszítja az amúgy szolidáris embereket és pártokat.

Fotó: euronews.com

A MIÉP ugyan eltűnt a színről nem éppen szép emlékezetű vezérével együtt, de jött helyette a sokkal hatékonyabb Jobbik, akiket kezdetben (2003-4) olyan lelkesen pátyolgatott a Fidesz. 2010-re sikerült odáig jutnunk, hogy egy nyíltan cigány-, és zsidógyűlölő, és híveit erre a gyűlöletre hangoló neonáci párt meghatározó parlamenti erővé vált, akiknek rettenetes megnyilvánulásaival szemben a kormányerők feltűnő megértéssel viseltetnek. Ma már létezik antiszemita alapvetésű napilap (MH), hetilap (Új Demokrata), Tv csatorna (Echo), benne egy zavart elméjű szerkesztő-műsorvezetővel, akit nemrég (tévedésből?) kitüntetett Balogh Zoltán miniszter.

Azt nem lehet mondani ugyan, hogy a hivatalos politika beépítette volna eszmerendszerébe (ha van olyan neki) a rasszista ideológiát, de azt azért tudjuk, hogy az ország vezető antiszemita publicistája meleg baráti viszonyt tart fönn a miniszter-, és házelnökkel, meg hogy a békemenetnek csúfolt orbánpárti demonstrációk élenjárói garantáltan antiszemiták. (Széles, Bencsik, Bayer)

Orbán Viktor most persze majd megmutatja. Mindent betiltatott – mert ő mindent megtehet -, ami megzavarhatja a Világkongresszus munkáját, amelyen nem mellesleg ő maga is felszólal majd. Nyilván megtudhatják tőle a Kongresszus részvevői, hogy itt mennyire áldásos, sőt üdvözítő a helyzet, a magyarok megvédenek minden nem (eléggé) magyart a (nagyon) magyaroktól, példát vehetnének rólunk az aggódók, lám most sincs gójmotoros berregtetés, nincs anticionista népgyűlés, nincs balhé, az csakis akkor van, amikor a posztkomcsik kormányoznak. Itt, és most csend van, és rend, a balhés dolgokat majd a zsidó kongresszisták kivonulása után rendezik, de az már belefér, mert itt akkora a demokrácia, hogy hetedhétországon innen és túl nincsen olyan. És mindezt egyesegyedül neki köszönhetik a magyarok, a cigányok meg persze a zsidók, sőt egész Európa, és a nagyvilág. A Kongresszus küldöttei meg majd csak hüledeznek, nem tudják köpjenek vagy nyeljenek, meg egyáltalán hogy hová keveredtek ők akkor mostan. Mindazonáltal ne legyenek kétségeink: nagyon is tudják. Azért jönnek ide. Talán majd meg is mondják.

Hát, valóban megmondták. És hát persze egyáltalán nem voltak elragadtatva Orbán önfényező, a lényeget gondosan kerülő felszólalásától. Igen ám, de a nagy pávatáncos kicsit túljárt a WJC, és annak elnökének eszén, mert a kongresszus előtt még nyilatkozott egy izraeli lapnak, és ebben az interjúban – gondosan kerülve a hazai nyilvánosságot – világossá tette, hogy a Jobbik igazi veszélyt jelent az antiszemitizmus eszkalálódása tekintetében, és hogy az ő pártja semmiképpen sem lépne vele koalícióra, még kisebbségi kormányt sem alakítana Vonáék külső támogatásával. Ez végre világos, egyben számon kérhető beszéd, és egyáltalán nem volnék meglepve, ha lenne is majd a jövőben alkalom a számonkérésre. Egyelőre azonban ebből megint a tyúktolvajok, és a spekulánsok kérlelhetetlen ostorozója, Bayer Zsolt megélhetési antiszemita cimborája jött ki jól, hiszen a még WJC elnöke Ronald S. Lauder volt magát kénytelen exkuzálni a bíráló megjegyzései miatt. Mi azért némi aggodalommal várjuk a folytatást, hiszen jönnek majd a Világkongresszus nélküli hétköznapok, a belpolitikai helyzet nyilván fokozódik, és a Fidesznek nagyon kellenek majd azok „billegők”, akik csak akkor választják őket, ha legalább részben kielégítik tudatalatti, vagy nagyon is tudatos homofób igényeiket.

Így megy ez Pannóniában a harmadik évezred második évtizedében, amikor még élnek közöttünk az emberiség története leggyalázatosabb fejezetének, a magyarság szégyenének túlélői, és még élnek az emlékezetben az elpusztított áldozatok.

Gulyás András

Fotó: worldjewishcongress.org

Feldmájer elmondta, hogy a magyar zsidóságot folyamatosan fenyegetik “a középkorból és a holokauszt idejéből itt maradt ordas eszmék és tettek.”

Orbán Viktor beszéde:

 

Feldmájer Péter beszéde:

Movie reel

Az iden tizenegyedszer kerult sor az élet menete felvonulásra április 21-én.

A magyar Holokauszt első napjának emlékére minden eddiginél többen jelentek meg. Nemcsak az emlékező zsidók, nemcsak a méltatlankodó szabadelvüek, de a diplomáciai testület és a parlamenti pártok is résztvettek a menetben. Ilyenkor persze sokan talalgatják, hogy mekkora volt a részvétel, ebből próbálnak következtetni az esemény fontosságára és az ügy támogatottságára. Ez a felvonulás azonban nem politikai esemeny, vagy legalábbis nem kizárolag az. A gyűlölködés és fajüldözés ellen akármelyik politikai erő szégyenkezés nélkül kiállhat, az minden tiszteséges ember érdekét szolgálja. Igy volt ezesetben is. Mindössze három szánalmas jobbikos próbálta meg hangoztatni antiszemitizmusát, de messze ők voltak kissebbségben a husz-, huszonötezer felvonulóval szemben.

Ez a rövid tudósítás egyben az uj, rendszeres helyszíni video tudósitasok első darabja, melyet reményeink szerint még sok fog követni olvasóink, illetve mostmár nézőink, örömére és tájékoztatására.

 Kerekes Sándor

Horthy Miklós, Hitler szövetségese…leöntve.

Természetesen kiolvastam a zsidósággal és a holocausttal kapcsolatban minden magyar nyelven elérhető irodalmat, a Sorstalanság kötetemet sem a Nobel-díj után vásároltam, úgyhogy voltak ismereteim a haláltáborokról, a Kamenyec-Podolszkíjban elkövetett tömeggyilkosságról, a vidéki magyar zsidóság gyakorlati kiirtásáról.

Elmentem Dachauba, tudtam a komoly tradíciókkal rendelkező orosz antiszemitizmusról, kozákok pogromjairól, Sztálin antiszemitizmusáról, a zsidó orvosok perről, ennek készülő magyarországi megfelelőjéről, hallottam a lengyel, román, antiszemitizmusról, a dánok, norvégok zsidómentő akcióiról.

És hallottam a nyugati demokráciák ócska és kisszerű viselkedéséről, mellyel megakadályozták a zsidók bevándorlását a hitleri üldözés elől államaik területére, az angol protektorátus alatt álló Palesztinába, gyakorlatilag odadobva az európai zsidóságot Hitlernek.

De azt hittem, ez már végérvényesen történelem, legfeljebb lapok a történelemkönyvből, méghozzá a legkevésbé sem dicsőséges lapok.

Azt gondoltam, hogy minden magyar végtelenül szégyelli azt, amit Horthy és Szálasi Magyarországa elkövetett zsidó származású polgárai ellen, azt gondoltam, a tenger kiontott vér, a hullahegyek még a legostobább embert is rádöbbentik arra, hogy micsoda borzalmas bűnök elkövetői voltunk, mert erre azt mondani, hogy ez minket nem érint, magyarként és emberként sem lehet.

A mi generációnknak nem volt a zsidósággal kapcsolatos élménye, mert abban töretlen volt a mindenkori magyar állam, hogy tönkrehallgatta a történteket, fél évszázadon keresztül nem volt ez téma, igaz, cserébe manifeszt antiszemitizmus sem volt, ebben hiánytalanul érvényesült a diktatúra elnyomó funkciója, habár azt hiszem, hogy a vonatkozó viccel ellentétben igény se volt rá – a jóllakott ember nem antiszemita.

Az általános iskolában egyszerűen nem tudtuk, hogy van ilyenfajta felosztása is ez emberiségnek, a középiskolában sem volt téma, valószínűleg zsidó osztálytársaim családjában elég mély nyomokat hagyott a vészkorszak ahhoz, hogy kerüljék a feltűnést, ha már a kitűnést nem is tudták elkerülni.

Mit tegyünk, a zsidóságban évezredes hagyományai vannak a tanulásnak, becsülete van a műveltségnek, tisztelete a tanult embernek, és tudnak valamit arról, hogy hogyan kell és lehet kihozni egy gyerekből a benne rejlő tehetség maximumát.

De ezt az osztály nem zsidókérdésként élte meg, egyszerűen tudomásul vette, hogy a Stanci a stréberségig szorgalmas, hogy a Botosmari ahhoz képest, hogy lány (), zavarbaejtően okos, de ebből nem volt soha gond, hiszen okos volt Api is, a csak Bajnaihoz mérhetően szelíd képű Bottyánferi is, meg a maga módján okos volt a vérproli Győző is – nem is csoda, hogy mindahányan vitték valamire.

Természetesen nem állítom azt, hogy a XX. század második felében kihalt Magyarországról az antiszemitizmus, mert egyszer-egyszer – főként magánbeszélgetésekben lehetett találkozni vele, de azt mindenki egyértelműen tudta, hogy a rendszer nem tűri és bizonyos ponton túl szankcionálja is ezt a szellemi degenerációt.

Aztán a rendszerváltás után egyszercsak megjelent a XX. század pestise, eleinte csak lopakodva, rejtve, óvatosan próbálgatva a határokat, kezdve a demokrácia köztudottan antiszemita bajnokával, Csurkával, akit ugyan a hivatalos állami politikától még távol lehetett tartani, de az általa beindított folyamatot megállítani, vagy visszafordítani már nem lehetett.

Innentől kezdve a folyamat csak radikalizálódott, egyre nyíltabbá vált, megjelent a Jobbik, színre édelegte magát a jogászi képzettsége dacára hihetetlenül ostoba, ám legalább rosszindulatú, vitaminhiányos Nyilasbarbie, aki rohamosan közeledő korosodásának hátralevő éveit édesítette meg azzal, hogy zsinórokkal kihányt mentécskéjében hasonlóképpen kihányt beszédeket mondott a mifajtánk képviseletében a magunkfajták, a zsidók és a nemzsidó demokraták ellen.

Elszaladt néhány év, és oda jutottunk, hogy az Európai Parlamentben ez a szerencsétlen, szellemi kihívásokkal küzdő ostoba tyúk is ott van a magyarok képviseletében, mellette meg ott ül a Jobbik igazán szerencsétlen neonácija, akinek nagyanyját elvbarátainak szellemi elődei deportálták, és aki élő példája az emberi tisztességtelenséggel kevert ostobaságnak.

Mert hiszen, ha megrázta a saját nagyanyja sorsa, akkor ugyan, miért nem rázta meg annak a sokezer nagymamának a sorsa, akik unokáik kezét fogva meneteltek a gázkamra felé, és akikből mára, meggyilkolt hozzátartozóik okán még csak emlék sem maradt, csak egy szám a történelemkönyvekben, mint egy a maggyilkolt százezrekből.

Ami még vérfagyasztóbb, az egyenruhás szabadcsapatok masírozása.

Habár mióta sunyi elvbarátaik vannak hatalmon, azóta visszafogják magukat, nem akarva kellemetlenséget okozni potenciális szövetségesüknek, Orbánnak.

Percnyi kétségünk ne legyen, ha a helyzet azt követeli, szeretett vezérünk, akinek népe ugyanazokban a gázkamrákban pusztult el, mint a zsidók, gátlások nélkül összebútorozik a nácikkal, abból pedig cifra világ jöhet az országra.

Tulajdonképpen persze mi vagyunk az oka ennek, mi mindahányan, magyar állampolgárok, akik eltűrjük ezt a mocsokságot, akik nem hisszük azt, hogy a történelem ismételheti önmagát, akik képtelenek vagyunk azt mondani a szegényeknek, hogy álljatok meg egy szóra!

A ti ellenségeitek nem a bankárok – merthogy ez a zsidó szinonimája mostanában – a ti ellenségetek az, akit nagy reményekkel magatok fölé emeltetek, és aki mára belerugdalt benneteket a nyomor ötven éve nem látott mélységeibe.

A ti valódi ellenségetek az, aki a ti rovásotokra gazdagítja a családját, vazallusait, aki a jogaitokat vonja el, egyiket a másik után, olyannyira, hogy mára csak annyi maradt nektek, mint a Miranda formula első pontja: jogotok van hallgatni!

Az igazi ellenség az, aki elveszi gyermekeitek kezéből a kenyeret, aki elveszi tőlük a tanulás lehetőségét, aki elveszi az egészségeteket és aki lassan afrikai nyomorba taszítja ezt a jobb sorsra érdemes országot..

A mai ellenzéki pártok sem foglalkoznak ezzel a problémával, el vannak foglalva egy ma már prognosztizálhatóan vesztett választás során betöltendő szerepükkel, vezetőik pozicionálásával, a mutyikkal, a törleszkedéssel ahhoz az oligarchához, aki ennek az egész folyamatnak az első számú haszonélvezője és szimbóluma, a télen megfagyott hajléktalanok országában a mi adónkból felépített, légkondicionált tehénistálló büszke tulajdonosával.

A mai napig dühöng a téboly, magukat liberálisnak gondoló idióták büszkén hirdetik, hogy még a náciknak is joguk van eszméik hirdetésére, és nem gondolnak arra, hogy elődeik élete Mengele egy ujjának intésétől függött a rámpán, márpedig a Mengelék teremnek ma is, mint a dudva.

Nem hiszik el, hogy velük is megeshet az, ami nagyszüleikkel, szüleikkel megesett, pedig hát könnyen megeshet.

És azt hiszik, hogy miután közülük a többség nem zsidó, hogy őket érintheti ez a dolog, pedig ha bekövetkezik a legrosszabb, hát akkor a megtorlásból ők sem fognak kimaradni, az ország pedig megy a levesbe, mert nem lehet ugyanazt a történetet többször is előadni és megúszni büntetés nélkül.

A mai magyar nácik, nyilasok álomvilágban élnek, de a többségnek tudnia kell, hogy a világ azért – ha lassan is – változik.

Most tekintsünk el attól is, hogy a találó mondás szerint legtöbbet az tett az antiszemitizmus ellen, aki feltalálta az F-16-os repülőgépek légi utántölthetőségét, de gondolkodjunk el már végre!

Ezzel a kérdéssel egyszer és mindenkorra le kellene számolnunk, mert a gyűlölködés és bűnbakkeresés nem lehet megoldás semmire sem, csak az ország pusztulásához vezethet.

Különösen akkor, ha a bűnbaknak kinevezett népek ellen elkövetett bűneink az égre kiáltanak.

Mégsem történik semmi.

Ha valamit tesznek is, akkor az csak látszatintézkedés, vagy a Vezér fényezése.

Pedig Orbánnal kollaborálni ebben a kérdésben bűn, mert lehet ugyan, hogy egy adott szituációt meg lehet oldani alázatoskodással, a Vezér seggének fényesre nyalásával, de a problémát magát nem.

Nem kell elájulni, ha a magukat Nemzeti Érzelmű Motorosoknak nevezett neonáci csőcselék egyik provokációját – mellesleg törvénysértő módon – betiltja a kis despota, lesz helyette másik.

Nem kell elájulni attól, ha a Református Egyház csóválja a fejét Hegedűs lelkész többedik antiszemita megnyilatkozása miatt.

Nem csodálkozni kellene, hanem palástvesztésre ítélni azt, aki az isteni törvényt megcsúfolva embertelen eszmék ócska kiszolgálójává silányult.

Törvény kell ellenük, azonnali feloszlatás, nem formális indokokra, hanem a meghozandó törvény tisztességes szellemére hivatkozva.

Nem kell tűrni, hogy a magyar államból majmot csináljon pár, magát roppant furfangosnak képzelő idióta, akik a nyilas karszalag közepére az echte nyilasnak azonnali ejakulációt okozó H betűt rovásírással írják fel.

Nem kell a fejünket csóválni a Hősök Parcellájában álnéven eltemetett Szálasi sírjának hallatán, hanem meg kell állapítani a személyazonosságot, aztán exhumálni és a maradványait porrá darálva beleszórni a Dunába, folyóba lőtt áldozatainak a meder mélyén eliszaposodott maradványai mellé.

Orbánnak ez a helyzet természetesen tökéletesen megfelel.

Majd elmegy a Zsidó Világkongresszusra, elmondja, hogy Magyarország sohasem, az ő kormánya és pártja meg aztán végképpen nem antiszemita, sőt, – aztán majd Feldmayer Péter hitet tesz a szólásszabadság mellett.

Legutóbb azt mondta: egy demokráciában széles körben védelmet élvez a szólás és a vélemény szabadsága.

Bármi legyen is a Jobbikosok vagy a motorosok tényleges szándéka, ha egy tüntetést nem deklaráltan antiszemita céllal hirdetnek meg, akkor azt nem szabad betiltani.

Nem hát, a szervezeteket kell azonnal betiltani, még ha egy kormánytisztviselőnek ezzel kell töltenie teljes munkaidejét, akkor is.

A nyilasokat és nácikat – még ha Nemzeti Érzelműnek nyilvánítják is magukat – nem illeti meg sem a szólásszabadság, sem a szervezkedés szabadsága, ezt a lehetőséget eszméik népszerűsítésére eszmei elődeik már eljátszották ezelőtt hatvan-hetven éve.

Ezek bűnözők, mert megmérgezik az országot, a magyarságot, a lelkeket, az ifjúságot, a demokráciát.

Azok pedig, akik ezt eltűrik, vagy sunyi politikai szándékból – oszd meg és uralkodj – nem lépnek fel ellene, azok bűntársaik.

Jelzem, ha valamelyik zsidó azt hinné, hogy a cigányellenes rasszizmus őt nem érint, hát téved – a nácik csak a könnyebb feladat felől tartanak a nehezebb felé.

Az a zsidó pedig, aki támogatja ezeknek a férgeknek bármelyik törekvését, az hülye zsidó.

Nem kellene rálépni az auschwitzi rámpa felé vezető útra, nem kellene illúziókat kergetni, nem kellene elhinni, ha a farkas kitűzi magára a „báránybarát” jelvényt, a farkast ki kell irtani.

Azonnal, kegyetlen következetességgel.

Fényes István

Hamvadó cigarettavég

Nem kétséges, hogy ami az élelmiszerárusítást illeti, a brit Tesco után a CBC üzletlánc rendelkezik a legnagyobb forgalommal és piaci lefedettséggel Magyarországon. Az 1992-ben alapított üzletlánc harmincezer alkalmazottat foglalkoztat, több mint 3,300 üzlet tartozik a lánchoz és évi forgalma az 538 milliárd forintot is meghaladja.

A CBA tulajdonosgárda jobboldali kötődései sem kétségesek. Baldauf László, a CBA vezérigazgatója egykor a szélsőjobboldali Gój motorosokat pártolta. Lázár Vilmos, a CBA egyik tulajdonosa, illetve a cég Felügyelő Bizottságának elnöke pedig egyben az antiszemita motorosok tiszteletbeli elnöke.

De nem csak pártközeli cégeket hoz helyzetbe a trafiktörvény által létrehozott koncessziók szétosztása, hanem olyanokat is, akiket közeli baráti szálak kötnek vezető fideszes politikusokhoz. Jó példa erre ifj. Sánta János, a Continental nevű dohánycég tulajdonosa, aki egy évtizede Lázár János közeli barátja. Ezt a fideszes államtitkár és egykori frakcióvezető mondta el, tehát nem rosszindulatú csúsztatásról van szó. Sánta János a trafiktörvény egyik legélesebb kritikusa volt, de egyben szerzője is. Most pedig e szerzemény egyik haszonélvezője lesz. Sánta –  a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnökeként – a barátja, Lázár János által jegyzett trafiktörvényt bírálta, miközben a törvény egyik verzióját jelentős részben ő írhatta. Tehát összefoglalóul: Sánta elvégezte kötelező teendőit és ellenezte a dohánypiacot átrendező törvényt, melyet – titokban – ő írt barátjának, Lázár Jánosnak és amelynek köszönhetően koncesszióhoz jutott számtalan üzleti partnere. 

Sánta egyik alkalmazottja – Berényi János – összesen négy dohányboltot nyíthat. Berényi felesége – Zarka Nikolett – szintén négy koncesszió nyertese. Sánta egyik üzleti partnere – Egedi István Tamás – két dohányboltot nyíthat, Egediné pedig plusz négyet. A történethez még az is hozzátartozik, hogy Dancsó József fideszes parlamenti képviselő a Continental felügyelőbizottságának tagja. Ezt hívjuk angolul all in the family-nek.

Még a korrupció tényállásánál is szomorúbb az egész vircsaft hihetetlen ötlettelensége. Ami a fideszes trafiktörvény körül lezajlott, az a korrupció legprimitívebb, legbalkánibb és legortodoxabb példája. Kreatívitásból elégtelen, és még arra sem ügyeltek igazán, hogy legalább csomagolják egy kicsit azt a tényt, hogy barátaiknak – ráadásul az érintett barátaik bevonásával – alkottak törvényt és alakították át a gazdaság egyik ágazatát.

Meggyőződésem, hogy magyar politikusok azért vállalnak be ekkora pimaszságot és azért fordítanak ilyen kevés figyelmet a látszatra, mert előre boritékolható: saját oldalukon sem lapok, sem pedig támogatóik nem veszik az egészet túlságosan komolyan. Az ellenoldal bírálata pedig úgy sem számít. Trafiktörvény és koncesszió kapcsán a jobboldaliak legyintenek, elfordulnak és azzal vígasztalják magukat, hogy a másik oldal még ennél is korruptabb lenne.

Kanadai szemszögből nézve, ez nem túl szerencsés magatartás, hiszen a legyintés igazán csak a hatalom birtokosainak szemtelenségét és nívótlanságát növeli.

Laborc Sándor (Fotó: hirado.hu)

De pontosan mi is történt Laborc és Portik között? Pontosan mi sem tudjuk, de ha igazak a hétfőn közölt leiratok, sokkal nehezebb lesz az ellenzéki együttműködés létrehozása azzal a szocialista párttal, mely a parlamentáris demokrácia megmentőjeként áll a nép elé, miközben saját kormányzása alatt éppen az alvilág segítségével próbáltak néhányan – pártpolitikai és személyes érdekből - leszámolni a jobboldali ellenféllel.

A Laborc-Portik találkozóra 2008 június 23-án került sor és a meetingről szóló leiratot harminc évre titkosították. De éppen a héten oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal (AvH) a minősítést. Portik Tamást gyilkosságra való felbújtással gyanusították. Ő a magyar alvilág, az éjszakai élet egyik prominensebb szereplője. Portik Tamást 2012-ben fogták el a magyar hatóságok, és ekkor derült fény először a gyanúsított és a nemzetbiztonsági főigazgató között létrejött találkozóra. Portik már 2008-ben attól tartott, hogy kormányváltás esetén letartóztatják, ezért egy Vajtó Lajos nevű harmadik személyen keresztül azt ajánlotta Szilvássy György szocialista titokminiszternek, hogy információt szolgál a nemzetbiztonsági szervnek.

Szilvássy Laborc dandártábornokot bízta meg a találkozóval, melyre egy budai – feltehetően rózsadombi - vendéglőben került sor. Az akció “Vadrózsa” fedőnevet kapott az AvH elődjétől. Laborc 2008 június 26-án másodszor is találkozott Portikkal, ezuttal a Liszt Ferenc téren lévő Menza nevű étteremben.

És pontosan mit is várt Laborc Portiktól? “Bennünket alapvetően az érdekel, az a felület, ahol politikusok, bírók, ügyészek valamilyen módon befolyásolva vannak”–mondta Laborc Portiknak. Portik – aki közelről ismerte a budapesti éjszakai életet, többnyire jobboldali politikusok privát, részben szexuális, illetve kábítószeres szokásaikról szolgált volna a titkosszolgálatnak kompromitáló adatokat.

Többek között ez a párbeszéd is elhangzott Portik és Laborc között a budai vendéglőben:

“Portik Tamás: Én nem szeretnék ebbe az ügybe belefolyni, de halkan megjegyzem, miért is jó nekünk ez a vonal?! Tehát, nem azon vagyunk itt mindannyian, hogy a, megerősítsük a korabeli kormányt?! (…) És mert, hogy én azt vallom, de tessék kijavítani, ha nem így van, hogy…

Laborc Sándor: Abszolút, abszolút jó, abszolút jó, abszolút jó, ez így van.

Portik Tamás: Nekünk az lenne a dolgunk, hogy erősítsük meg a XXX Miniszterelnök urat a székében, vagy magában legalább az MSZP-t.”

“XXX Miniszterelnök úr” természetesen Gyurcsány Ferenc volt.

Aztán a Menzában pedig ilyen is szóba került:

“Portik Tamás: Én mindenben, mindenben, amit önök mondanak, én bármit százötven százalékig elhatároztam, régóta ez a lelkemben, még a szívem… Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg…

Laborc Sándor: Jó. Bármi, ami, ami viszonylag gyorsan fogható és körbejárható, az jó. Tehát úgy kellene valamilyen módon kezdeni. Ez bármelyik felület, tehát, érdekes az, amikor, amikor megpróbálja befolyásolni a döntéshozókat, ez a kábszerrel… bármivel, médiafelülettel, akár kupiba elvinni, stb, stb, tehát ez ez minden olyan, minden ilyen dolog, ez érdekes, és bárkire.

Portik Tamás: Én magamtól is – gondolom -, hogy csinálhatok ilyet a későbbiekben, mert a kuplerájban is érdekelt vagyok… konkrétan, vagy magam is megoldhatom?… készüljön-e felvétel, például.

Laborc Sándor: Hát, szerintem, ez egy jó megoldás (mindannyian nevetésben törnek ki), nem, én úgy gondolom, most ezt megbeszéltük, akkor innentől kezdve, innentől kezdve ez a dolog működik. Ugye azt, azt kell végiggondolni, hogy oké, rendben van, de ő fogja tudni, hogy hol készült a kép. Tehát ez akkor ér valamit, amikor adott esetben, tehát mondom, itt nem arról szól, nem erről szól a történet, hogy valakik ezzel kezdenek mutyizni. Ezt végig kell vinni. Tehát ezt így kell (…), én azt kérem, ha ilyen van, akkor beszéljük meg, hogy ezt hogyan lehet bevinni a közéletbe.”

Tehát arról volt szó, hogy fotókkal, vagy más dokumentumokkal az NBH főigazgatója összeállt volna egy bűnőzővel, és tette volna ezt annak érdekében, hogy jobboldali politikusokat buktassanak le kuplerájokban, prostituáltokkal, kábítószerezve, stb.

A menzás beszélgetés legfélelmetesebb része azonban a vége felé található:

“Portik Tamás: Tudom, hát azért jöttem, és, és megpróbálok mindent elkövetni, mert szerintem én már a 2010-es választáson, hogy mondjam, amikor győzni fog az MSZP, jót mondtam? De ha mit tudom én, miért nem, akkor szerintem az első dolog az lesz, hogy engem el akarnak vinni, akkor biztos.

Laborc Sándor: Nagy valószínűséggel igen.

Portik Tamás: Nekem nagyobb érdekem talán, mint önnek, végül is, mondom, ezt…

Laborc Sándor: Lehet, hogy engem is elvisznek akkor.”

Közben Laborc Sándor az origonak egy egészen gyenge védekezéssel állt elő. Elmondta, hogy szerinte kétséges, hogy úgy hangzottak volna el mondatai, mint ahogy azok a nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvben megjelentek. Szilvássy György pedig képtelenségnek nevezte azt, hogy Laborc esetleg érdemben kooperált volna Portikkal, inkább csak “beszéltette” a gyanús alakot.

Mesterházy Attila szocialista pártelnök szerint “megdöbbentő” a nyilvánosságra került anyagot, Harangozó Tamás és Molnár Zsolt szocialista képviselők (akik a Nemzetbiztonsági bizottság tagjai) pedig attól tartanak, hogy az ügyből alakuló botrány komoly károkat okozhat a magyar nemzetbiztonsági és rendőrségi operatív munkának. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) részéről Jávor Benedek egykori LMP-s képviselő szólalt fel az ügy kapcsán és egy rendkívüli parlamenti ülést követelt.

Egy évvel a következő parlamenti választások előtt lehet, hogy nem csak rezsicsökkentéssel, a kormánypárt részére előnyös helyzetet teremtő választási eljárással és Bajnai Gordon Gyurcsány Ferenccel való összemosásával próbálják még legalább négy évre lenyomni az ellenzéket. A Laborc-Portik ügy arra tökéletesen alkalmas lehet, hogy porrá zúzza az MSZP maradék, vagy az elmúlt három év alatt visszaszerzett hitelességét, és egyben kioltsa a demokratikus ellenzéki együttműködés reményét.

Kár, hogy szétrobbantotta magát a Lehet Más a Politika. Mert valami ilyesmire lenne óriási szükség.

Cipők a Duna-parton

A Fidesz nyilvánvalóan nem egyenlő a Magyar Gárdával. És persze a Jobbikkal sem. Az egyik különbség köztük az, hogy jobbikos képviselők bőven tehetnek olyan kijelentéseket, amelyeket a szalonképességre valamennyire ügyelő mezei fideszesek mégsem vállalhatnak fel. Még akkor sem ha éppen antiszemitizmusuk jelenti az egyik legtermészetesebb közös nevezőt a kormánypárti és jobbikos képviselők között.  Ameddig Bayer Zsolt zsidók, romák és liberálisok ellen uszíthat, ameddig Balog Zoltán erőforrás miniszter sornyi szélsőjobboldali embert tüntethet ki és ameddig a Fidesz hallgatólagosan kooperál helyi szinten a Jobbikkal, addig a Véleményvezér által felhozott Wallenberg év, Holokauszt emléknap, vagy éppen Áder János látogatása a megvert Schweitzer főrabbinál nem más mint PR akció.

Nem elég, hogy vannak vezető fideszes politikusok (elsősorban Rogán Antal) akik bizonyára nem antiszemita, ha pártjuk – politikai megfontolásból – folyamatosan nyít a szélsőjobboldal felé, vagy ha a szavazatvesztés félelme miatt hadarva elmondják – amikor lehetőleg csak külföldön figyelnek - hogy helytelen az antiszemitizmus, miközben ezt gyorsan ellensúlyozzák otthon egy Nyirő temetéssel, vagy egy, a liberálisok és a ‘hatvannyolcas generáció’ ellen intézett kirohanással.

A magyar jobboldal antiszemita. A magyar társadalom egy nem jelentéktelen része is az — Magyarországon és a szervezett nyugati diaszpórában egyaránt. Wallenberg évvel és Holokauszt nappal sajnos nem lehet harcolni a mélyen beágyazott zsidógyűlölet ellen. Ez ugyanis az egész magyar jobboldalt átitatja. Az ilyen kezdeményezésekkel maximum szebb, kellemesebb kirakatot lehet berendezni, elsősorban a külföldi ‘vevők’ részére. Addig biztosan antiszemita marad a magyar jobboldal ameddig alaptörvényüket arra használják fel, hogy a németekre hárítsák a magyar holokauszt – a több mint félmilló magyar állampolgár likvidálása – teljes felelősségét, miközben a zsidó származású magyarok legyilkolásáért elsősorban magyar emberek feleltek, a zsidók gettósitása és deportálása révén pedig első sorban magyar emberek voltak e tragikus folyamatnak a haszonélvezői.

Ha a Vélemény Vezérnek elegendő egy Wallenberg emlékév keretében megrendezett (egy-egy nagykövetségen inkább csak letudott) kultúrest, akkor sajnos fontosabb számukra az a PR akció, mely semmivel sem hozza közelebb a magyar jobboldalt és a magyar társadalmat ahhoz, hogy végre szembenézzen múltjával. “A magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt”–írta néhány éve Kertész Ákos Kossuth-dijas magyar író.

Holokauszt emléknapnak és Wallenberg emlékévnek igazán akkor van értelme, ha Magyarország és annak kormánya szembenéz múltjával, nem hárít, nem terel és nem fordul a kínos kimagyarázás eszköztárához. Kimondottan  üdvözlendő lenne, ha ezt a lépést éppen egy jobboldali kormány tenné meg. De attól tartok, hogy a Fidesznél mindig a realpolitik volt a legfontosabb és legtartósabb elv. És ismerik elég jól a magyar társadalmat ahhoz, hogy tudják: egy ilyen lépés még akkor sem lenne politikailag hatékony, ha lennének olyanok párton belül akik támogatnák az őszinte, nemzeti önreflexiót.

Magukat gójnak hívó motorosok kiáltanak: Adj gázt! Mellettük csíkos kitűzős pincérek, és világháborús katonai egyenruhába öltözött civilek ijesztgetnek cigánygyerekeket. Mindent megtesznek, hogy a katonai zubbonyokról lemossák azt a becsületet, ami még imitt-amott rajt maradt. A távolban valamilyen világszövetséget látunk, sámándobbal jár körbe, vitatkozik, jobbról esetleg, balról kell-e kerülni, aztán csak kereng. Felettük, a világ közepére húzott Pilisen ásogató csoport munka közben szívcsakráról, meg Szíriuszról beszél. Kezükben, lángoló pallósként ékírás lobog. A pilisi völgyben, erős alkatú ember, egy örökmozgóval kétharmadot betonoz.

Örökmozgó

Civilek itt és ott. Hol békét menetelnek, hol savat öntenének szélsőséges gyerekek arcába, hol szülők nevében firtatnák tanárok szexuális szokásait. Civilek, akik tudják a tutit, meg fél civilek: fekete egyenruhások erőszakmentes, vezérszurkolói szelídséggel rángatnak, még savmentes, szélsőséges gyerekeket.

Kerek mondatokat hoz a szél. Szépeket, idegen szívűekről, magunkfajtákról, népekről, mint bomlástermékről vagy állatokról, Orgoványról, amit be kellett volna fejezni és hárommillió szegényről, akit az út szélén kell hagyni.

Békésen baktató civil bankár lábára föld tapad. Néhány tízezer hektár, nem zavarja, megszokta. Milliók között milliárdos, vele menetelnek társai, néhány ezer, a közép közepe.

Aztán megint fekete; fekete ruha, fekete álarc, különleges járművek, különleges jogok. Leteperés. Nem minden fekete, van másutt szégyellt zöld és másutt szégyellt szabásminta és másutt korlátozott, különleges hatalom korlátok nélkül. Újszerű hatalommegosztás, amelyben a hatalmat a hatalmasok egymás közt megosztják.

Magyarország közepe, olyan, mint egy kristályvizű tó, itt-ott politikusok; lézerblokkolóval, házi süteménnyel, vagy népi mintás falloszon egyensúlyozó turult avatva; mintha vízen járnának, pedig nem kristályvíz, bűzlő mocsár, amin járnak. Magyarország közepén bűzös leheletű mocsár van.

Az ország volt miniszterelnöke gázol a bűzben, kezében bili. Az a békebeli serbliacél, aminek halványkék zománca már új korában is kopott. Az egyforintos miniszterelnöknek derékig ér a mocsok, a teli bilit széles könyökkel vigyázva emeli magasba, nem akarja kiborítani, eltartott kisujja kétségbeesetten mutatja a helyes irányt; kifelé (!) ám a volt miniszterelnök, szelíd mosollyal középre tart; nem fogunk visszamenőleges hatállyal megváltoztatni semmit, mondja, és ha lehet, még szebben mosolyog.

Kis asztal úszik, a tónak tűnő pocsolyán, az Alaptörvény asztala, időnként megbillenő tetején a kőbevésett alaptörvény és pótköteteinek pillekönnyű lapjaival játszadozik a tavaszi szél.

Szukits Rezső

Gulyás Gergely bakancsa / Fotó: MTI

Tisztelt Scheppele Professzor!

Meghallgatva Önt élőben a Helsinki Bizottság közelmúltbéli Magyarországról szóló meghallgatásán és olvasva utána kiadott hosszú nyilatkozatát, válaszolnom kell megalapozatlan állításaira és ténybeli tévedéseire, mert a tudományos élet szabadsága – amit messzemenőkig tiszteletben tartok – nem egyenlő azzal, hogy valaki függetleníti magát a tényektől.

Meglepett, hogy miután a szocialista-liberális kormány alatt részben az Alkotmány-előkészítő bizottság tanácsadójaként négy évet töltött Magyarországon és elmerült a magyar politika szövevényes részleteiben, mégis ordító hibák csúsznak a magyarországi alkotmányos változásokról szóló írásaiba. Azt kell mondanom, ez nemcsak a nyilvánosság, de az olyan jól tájékozott véleményvezérek számára is félrevezető, mint Paul Krugman, aki ha tudatában lenne e torzítások mértékének, biztosan kifogásolná, hogy ilyen módon felhasználja őt.

Tudom, hogy Magyarország újonnan elfogadott Alaptörvénye nem felel meg az ízlésének. Ennek okai részben lehetnek szakmaiak, de én úgy látom, többnyire személyesek és politikaiak. A Parlament szándéka az új alkotmány megalkotásával az volt, hogy kifejezze magyarok millióinak akaratát, akik a törvényhozás tagjait megválasztották. A választások előtt Orbán Viktor a közszolgálati televízióban és különféle nyilvános rendezvényeken többször megismételte, hogy Magyarországnak új, állandó alkotmányra van szüksége, olyan tiszteletre méltó alkotmányra, amely kifejezi a nemzet egységét. Őszintén szólva meglep, hogy tagadja ezt a tényt. (A tény az, hogy a választási programban ez nem szerepelt.)

Ennél is meglepőbb, hogy Ön a magyar kormány példátlan felhatalmazását és a korábbi választási törvény arányosságát továbbra is valamiféle tisztességtelen előnynek tartja, amire a Fidesz a 2010-es választásokon tett szert. – Engedje meg, hogy néhány kérdést tisztázzak. A Fidesz–KDNP lista 2010-ben 2,7 millió szavazatot kapott. Egyetlen másik pártlista sem kapott ennyi szavazatot az elmúlt 22 évben. Másodszor, ha úgy gondolja, hogy a Fidesz indokolatlan előnyhöz jutott azáltal, hogy a mandátumok 68%-át nyerte el a szavazatok 53%-ával, mit mondana a Szocialista Párt 1994-es győzelméről, amikor az a szavazatoknak csak 33%-át, de a parlamenti mandátumoknak 54%-át nyerte el? 1990 óta hat demokratikus választásra került sor, de nem emlékszem arra, hogy egyetlen felelős megfigyelő is komoly aggodalmainak adott volna hangot az eredményeket illetően. Vitathatnánk – és megtettük –, hogy ez a rendszer felülvizsgálatra szorul-e 20 évvel kialakulása után. Ez egy jogos felvetés. De a kormány legitimitásának visszamenőleges megkérdőjelezését visszautasítom. (Gulyás úr nem érti – vagy félremagyarázza az igazság részletét: a választók 65 százalékának 53 %-a az 35 % – nem az a kétharmados felhatalmazás, amit a Fidesz említeni szokott.)

De először vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy az alkotmányt „titokban írták” és azt az állítását, amely szerint „sem az ellenzéki pártok, sem civil szervezetek, sem a közvélemény semmilyen befolyást nem gyakorolt az alkotmányozás folyamatára”. Az igazság az, hogy az Alaptörvény kidolgozásának folyamata nyilvános volt, amelyet Ön személyesen is nyomon követhetett volna – másokkal együtt, akik ezt meg is tették – a bizottság nyilvános ülésein való részvétellel vagy az Alkotmány-előkészítő bizottság honlapján keresztül, amely nyilvánosságra hozta a civil szervezetektől és másoktól (országgyűlési biztosoktól, országos önkormányzattal rendelkező nemzetiségektől, a tudományos szférából, magánszemélyektől, egyházaktól, környezetvédő szervezetektől, stb.) érkezett közel kétszáz írásos beadványt. Az előkészítő bizottság minden egyes pártot felhívott, hogy kérje fel az általuk megfelelőnek tartott civil szervezetek véleménynyilvánításra. Minden egyes párt élt is ezzel a lehetőséggel, és végül több mint ötven nonprofit szervezet, egyén és közhivatalt ellátó személy nyújtotta be a véleményét, valamint több mint száznegyven további javaslat érkezett be önkéntes alapon. Ezen túlmenően minden magyarországi állampolgár kapott egy kérdőívet az abban a szakaszban még eldöntetlen, az ország ügyei szempontjából kulcsfontosságú kérdésekről (pl. a fiatalkorúak szavazati joga, a család védelme, a határon túli magyarokra vonatkozó kérdés, az ország természeti erőforrásainak védelme, stb.). Közel egymillióan küldték vissza az ívet véleményükkel. Válaszaikat a végleges tervezet kialakításakor figyelembe vettük. Minden egyes parlamenti párt frakciója és minden független képviselő felkérést kapott arra, hogy nyújtsa be alkotmánytervezetét, de ilyen tervezetet csak a kormánypártok – a Fidesztől és a KDNP – és egy független képviselő, Szili Katalin (a Parlament volt szocialista házelnöke) nyújtott be. Sajnos az ellenzéki pártok úgy döntöttek, hogy politikai okból kivonulnak a bizottság munkájából, valószínűleg abban bízva, hogy ez az egész folyamat legitimitását aláássa majd. Más szóval megtagadták, hogy hozzájáruljanak a nemzet első demokratikusan elfogadott alkotmányához. Rendkívül tisztességtelennek tartom a Fidesz hibáztatását az ellenzék viselkedéséért. (Szervezeti, döntéselméleti szempontból Gulyás úr – hazudik. Tán elég arra utalni, hogy az alkotmány előkészítő testület tagjai sem ismerték, hogy mi készül „Szájer József e-PADján”, első dolguk volt a 4/5-ös kitételt törölni – s éppen az említett Szili Katalin példája mutatja, amit értelmesebbek az első pillanatban tudtak: egy nagy átverés az egész eljárás.)

Másodszor, Ön igyekszik amellett érvelni, hogy „a módosított új alkotmány szerint egyetlen intézménynek sincs joga az egypárti kormány számos fontos jogkörének ellensúlyozására”. Később azonban amellett érvel, hogy egy kormányváltás valószínűtlen bekövetkezése esetén az állítólag Fideszhez hű ombudsman, Médiatanács, Országos Bírói Hivatal, Kúria, Alkotmánybíróság, Nemzeti Bank, stb. lehetetlenné tenné az új szocialista vagy liberális kormány részére, hogy végezze a dolgát. Félretéve indokolatlan megjegyzését, hogy Magyarország „egypárti” állam, hogyan lehetnének ezek a közhivatalok hirtelen olyan erősek jövőre, ha ma nem azok? Most akkor van vagy nincs erejük ahhoz, hogy korlátozzák a kormányt? Vagy azt állítja, hogy e hivatalok viselői egyikében sincs semmi szakmaiság, méltóság, vagy erkölcs? (Ha valóban egypárti kormányt említett Scheppele asszony – akkor bizony tévedett: szintén döntés- és szervezetelméleti szempontból pontosabbb lett volna „egyszemélyi” kormányról beszélni. A lényeget tekintve ugyanis nem a pártok darabszámán van a hangsúly – ezt Gulyás úr is megérti, ha arra utalok, hogy a Szovjetúnióban például 15 párt volt. De a lényeg persze a kinevezetteken van. Nem intelligencia, hanem erkölcs kérdése úgy tenni, mintha nem lenne különbség a kinevezett haverok főnökhöz való viszonya, illetve a politikai ellenféllel szemben.)

Jogtudósként bizonyára tisztában van az „egypárti kormány” és a két párt által vezetett kormány közötti különbséggel. Magyarországon az utóbbi a helyzet. Lehet, hogy a Fidesz és a KDNP hasonló politikai alapelveket vall, de független pártvezetésük és önálló politikai platformjuk van. A kereszténydemokrata választópolgárok iránti tiszteletből ezért tisztelettel kérem Önt, hogy ne alkalmazzon valótlan minősítést a kormánnyal kapcsolatban.

Harmadszor, a negyedik módosítással kapcsolatban azt mondja, hogy az „konkrétan visszaállítja szinte az összes, olyan Fidesz kormány által hozott, vitatott, új törvényt, amit az Alkotmánybíróság elkaszált”. Biztos vagyok benne, hogy olvasta mindazt a több száz oldalt, ami az AB idevonatkozó döntéseihez kapcsolódik, a jogi magyarázatukat, a részletes jogi érveiket, ezért még inkább zavarba ejtő, hogy még ezek után is figyelmen kívül hagyja a tényeket. A bíróság majdnem minden komolyabb döntése, amelyre Ön hivatkozik (egyházügyi törvény, átmeneti rendelkezések, közterületek használata, stb.), kifejezetten felhatalmazta a Parlamentet, hogy hozzon törvényeket annak érdekében, hogy az általa megadott irányelveket követve tisztázza a jogi helyzetet és töltse be a megsemmisített rendelkezések nyomán keletkezett joghézagot. A Parlamentnek alkotmányos kötelezettsége volt arra, hogy újraszabályozza ezen kérdéseket, különben egy olyan ex lex helyzetet teremtett volna, ami teljes jogbizonytalanságot eredményezett volna. Az a tény, hogy a Parlament úgy döntött, hogy ezen fontos szociális kérdések alapelveit a Alaptörvénybe emeli, csupán elvi döntés kérdése. Ugyanolyan elvi döntés ez, mint az, hogy a kaliforniaiak a gépjárművek forgalmi adóját, az arizóniaik az állami bányafelügyeleti hivatal viselését, az alaszkaiak a halászati és a hajózási jogokat, a georgiaiak a lottó és a bingó szerencsejátékokat, a floridaiak a vemhes sertések kegyetlen és embertelen tartását állami alkotmányaikban szabályozzák. (Briliáns érvelés – a poszt elején erről van szó. Ha hiszi is, amit mond, akkor sarlatán, ha nem, akkor kaméleon – mondta erre egy alkotmányjogász, hiszen de facto ezzel prezidenciális rendeleti kormányzás alakult ki Magyarországon.)

Negyedszer, folyamatosan visszautal az actio popularis intézményére, amely alapján bármely magyar állampolgár jogorvoslati kérelmet nyújthatott be az Alkotmánybírósághoz bármilyen törvénnyel kapcsolatban, még akkor is, ha az adott törvény őt egyáltalán nem érintette, mintha ez lenne a bíróság hatalmának valamiféle litmusz-tesztje. Én megértem, hogy néhányan nagy becsben tartják ezt az intézményt, és ezt teljességgel el is fogadom, de az Alkotmánybíróság saját maga kérte e gyakorlat megszüntetését. Idézem az Alkotmánybíróság elnökének a levelét, melyet az előkészítő bizottsághoz intézett: „A szabályozás egyértelműbb lenne, ha az Alkotmányban nem szerepelne az actio popularis lehetősége, a kérelmezők körét törvény határozná meg, a kérelmezést pedig jogi érdekhez kötné.” (Ha Gulyás úr nem érzi a lehetőségek méltánytalan szűkítését – értelmezési gondjai lehetnek.)

Ötödször, azt írja, hogy „az Országos Bírói Hivatal elnökének megadni azt a jogot, hogy a rendes bírósági eljárás keretein kívül saját hatáskörben dönthessen arról, melyik bíróság tárgyaljon egy adott ügyet, sokak számára – ideértve engem is – a jogállamiság végét jelenti Magyarországon.” Visszafogottabban.. Ennek az igen merész állításnak a megfogalmazásakor elfelejti megemlíteni, hogy egy bírósági ügy áthelyezése csak abban az esetben kezdődhet meg, ha azt az ügyet eredetileg tárgyaló bíróság kezdeményezi. Ez nem egy fentről lefelé, hanem egy lentről felfelé végbemenő folyamat. Továbbá, az új alkotmányos rendelkezés szerint nem egyedülálló ügyek, hanem csak ügycsoportok – melyek sarkalatos törvény által kerülnek meghatározásra – helyezhetők át más bíróságra.

Azt is elfelejtette megemlíteni, hogy az Országos Bírói Hivatal vezetője csak akkor dönthet az ügyek áthelyezése mellett, ha a 15 tagú Országos Bírói Tanács ilyen ajánlást fogalmaz meg, és ha a felek elégedetlenek a döntéssel, akkor van fellebbezési lehetőségük. Mellesleg ez a rendelkezés annak a bírósági törvénynek a része, amely az Egyesült Államok és az Európai Unió szakmai ajánlásaira figyelemmel módosult. A magyar bíróságokra tavaly beérkezett, több mint egymillió új ügyből csupán 41 ügyet helyeztek át, közülük is 31 gazdasági ügy volt. Ennek oka, hogy a legtöbb gazdasági ügy a budapesti bíróságok hatáskörébe esik, amelyek az ilyen ügyek 78 %-át tárgyalják. Ez egy olyan hatalmas ügyteher, amely magyarázat is arra, miért fordult elő oly gyakran, hogy az ilyen ügyek tárgyalása 3-5 évig vagy annál is tovább húzódott. Összehasonlításképp, a tavaly áthelyezett ügyek felében még abban az évben döntés született, a másik felét pedig olyan bíróságok kapták meg, amelyek hasonló típusú ügyekkel, hasonló ügyszakban, kevésbé leterheltek voltak – egy apróság, amelyet szintén elfelejtett figyelembe venni, mikor statisztikáját bemutatta. (Ez jogtechnika – ehhez nem/sem értek.)

Hatodszor, Ön súlyos hibát követ el, amikor a Költségvetési Tanáccsal kapcsolatban azt mondja: „joga van megvétózni minden olyan jövőbeli költségvesést, amely növeli az államadósságot”. A jelenlegi szabályozás az adósság relatív, GDP-hez viszonyított arányára utal, ami teljesen más, mint az adósság nominális növekedése, mert ha a gazdaság normál ütemben növekszik, ez a cikkely nem akadályozza meg az államadósság növekedését. Egyébként az EU új költségvetési keretprogramja is kimondja, hogy, ha az államadósság meghaladja a GDP 60%-át, és az adósság 1/20-ad részét kitevő, éves adósságcsökkentési cél három éven keresztül nem teljesül, akkor az adott ország túlzottdeficit-eljárás alá vonható. Egy gazdasági válság közepén ne rójuk fel a Parlamentnek, hogy megteremti a lehetőséget az olyan költségvetés megvétózására, amely folytatná a magyarok következő generációinak csődhelyzetbe taszítását. (Tipikus kötözködés – kb az az értelme, mint ha lehüjézném Gulyás urat, s nem a tényen, hanem az –ly- helyes alkalmazásán vitatkoznánk.)

Természetesen nem tudok kitérni az összes kérdésre, amelyet hosszú okfejtésében taglal, éppen ezért csatolok ehhez a levélhez egy technikai megjegyzést, amely megmagyarázza a módosítás főbb részeivel kapcsolatos jogi érvelést és azok hátterét, amit reményeim szerint ugyanolyan alaposan tanulmányoz majd, ahogy más forrásokat is.

Tisztelt Scheppele Asszony!

Azon folyamatos erőfeszítései, hogy Magyarországot egy zsarnoki “Frankeinsteinként” fesse le, azt a gyanút keltik bennem, hogy tudományos értekezéseit személyes, politikai, vagy más megfontolások hatják át. Természetesen szabadon, kénye-kedve szerint értelmezhet minden magyarországi eseményt, de el kell fogadnia, hogy a szabadon megválasztott országgyűlés által képviselt magyar emberek azok, akik végső soron saját ügyeik – értékeik és hagyományaik – döntőbírái. Ez egy olyan alapelv, amelyért nagyon keményen megharcoltunk, és amelyet a jövőben is meg fogunk védeni.

A tények elferdítésén alapuló Magyarország elleni kampánya, valamint a megalapozatlan vélemények ismételgetése nem fognak minket elriasztani attól, hogy azt tegyük, ami szerintünk jó Magyarországnak és a magyar embereknek, akik nekünk a cselekvésre felhatalmazást adtak.

2013. április 4.

Gulyás Gergely országgyűlési képviselő

Horváth György, a KMH vendégszerzője

Burányi Roland atya

“Nem tetszett nekik az sem, hogy én nem leszek fideszes házi káplán Kecelen. Egyértelművé tettem, hogy semelyik oldalhoz sem tartozom. Saját fejem után megyek, az pedig elsősorban az egyház tanítása. Ez se tetszett, aztán jöttek névtelen levelek…”–jelezte Burány atya. Elmondta, hogy erkölcsileg kétségek ügyek miatt bírálta a helyi fideszes vezetést, amit rossz néven vett a Párt a katolikus paptól. “De ez engem örömmel tölt el. Egy részt azért, mert nem vagyok olyan tehetségtelen mint ők, és velül ellentétben én Kecel népének jólétét mindennél fontosabbnak tartom”–mondta a plébános. De közben azt látja, hogy a Fidesz alatt gyakorlatilag tönkrement a város. Megszűnik a helyi tévé és a helyi újság is.

“Milyen furcsa fintora az életnek, hogy a lekommunistázott előző polgármester – Sinter János - saját zsebből fizette az élő mise közvetítést. Most pedig ez a jobboldali bagázs megszünteti és meg sem fordul a fejében, hogy saját zsebből a közösségért tegyen valamit”–mondta a pap. Hozzátette, hogy a polgármester hatvan kilométert utazott Mercedesében, hogy feljelentse a Pártot bíráló plébánost az érseknél.

A pap “átkos rendszernek” tituláta a jelenlegi Orbán rezsimet és jelezte, hogy helyi szinten a katolikus egyház is küzdeni fog ellene.

“Vannak olyan testvéreink, akik jelenléte nem kívánatos. Éppen ezért, Hazilló Ferencet és Ugró Gyulánét kitiltom minden egyházi intézményből, így a katolikus iskolából is”–deklarálta a plébános.

Nem ismerve közelről a helyi narratívát és az előzményeket, túlzásnak tartom azt, hogy a plébános kitiltana bárkit is a templomból – függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vall a nemkívánatos illető. Az eucharisztiát nem szabad senkitől sem megtagadni, függetlenül attól, hogy korábban mit tett, vagy éppen mit mondott.

Ugyanakkor tiszteletre méltó a Burányi Roland kiállása, különösen egy olyan intézmény képviselőjeként, mely sajnos túl sokszor kollaborált a jelenlegi párthatalommal. Bár én már néhány éve megszakítottam a kapcsolatot mind a kanadai magyar plébániákkal, mind pedig a Magyar Katolikus Egyházzal – és hívőként, illetve tagként továbbra sem fogok velük közösséget vállalni – valamelyest mégis megnyugtató, hogy léteznek olyan hangok a magyar egyházon belül, mint amilyen Burányi atya.

Youth Energy / Marcelo Romero

Az egyik sorolta: megbántottak sok kis jövedelműt az egykulcsos adóval, aztán az orvosok, a pedagógusok, a rendőrök, a rokkantnyugdíjasok, az egészségügyi dolgozók, a munkanélküliek, a nyugdíjasok, a mezőgazdasági dolgozók és földművesek, a diákok, egyetemisták, a közmunkások, a segélyen élők – a sor szinte végtelen. Mindenki beletartozik, aki telefont használ, aki bankszámlát vezet, aki munkát vállal, és aki munkát ad.

Miért nem tiltakoztak? Most, hogy kimennek azt utcára, azt kérdezik, miért éppen most, és miért a fiatalok?

Párszor hümmögve válaszoltam, de ez úgy látszik, nem elégített ki senkit. Így aztán visszakérdeztem: hallottak-e az 1964-es New York-i gyilkosságról. Az amerikai történelem egyik leghírhedtebb gyilkossága volt ez, az áldozat neve Kitty Genovese. Ugyanaz az ember háromszor támadta meg az utcán egy fél óra leforgása alatt, miközben 38 közel lakó nézte az ablakokból. És nem hívta ki senki a rendőrséget.

Az eset annak a szimbólumává vált, hogy a városi élet elidegeníti az embereket egymástól, hogyan lesznek közönyösek egyébként érző emberek.

A New York Times későbbi kiadója, Abe Rosenthal könyvet írt az esetről. „Nem tudjuk, a 38 emberből miért nem hívott senki rendőrt, amíg Miss Genovesét a támadások érték, mivel ők maguk sem tudják ezt megmagyarázni. Valószínű azonban, hogy apátiájuk a nagyvárosi élet egyik tünete volt. Majdhogynem a pszichológiai túlélés kulcsa: ha valakit milliók vesznek körül, és ilyen nyomás alatt van, az állandó irritáció elkerülésének egyedüli módja annak ignorálása.”

Ám Genovese esete bonyolultabb. A New York-i egyetem egy híres pszichológusa, John Darley egy társával együtt tanulmányozta a helyzetet, amit ők a „kívülálló problémájának” neveztek el. Kísérleteket végeztek, „vészhelyzeteket” teremtettek, azt nézték és vizsgálták, ki kel az elesettek segítségére. A kutatók is meglepődtek az eredményektől: hogy kaptak-e a veszélyhelyzetben lévők segítséget, döntően azon múlt, hogy hányan látták az eseményt. Bármily meglepő, minél több szemtanú volt, annál kisebb esélye volt a segítségnek.

Egy egyetemi tanteremben egy tanulót hagytak epilepsziás rohammal. Amikor egy ember volt a közelben, az majdnem mindig segített. Amikor azonban a szomszéd teremben úgy gondolták, hogy sokan mások is látják az esetet, alig mozdultak.

Egy másik kísérletben tüzet szimuláltak, erős füsttel. Amikor a füstöt egyedülálló emberek észlelték, szinte mindig azonnal jelentették. Amikor nagyobb csoportban voltak, a jelentés gyakorisága csökkent. A tanulság, hogy csoportok esetében a felelősség megoszlik, sőt elveszhet. John Darley professzor ezt úgy magyarázza, hogy a környezet vagy azért nem cselekszik, mert úgy gondolja, hogy majd mások fognak, vagy úgy, hogy mivel mások sem tesznek semmit, a baj sem lehet olyan nagy. Darley és professzortársa, Latane arra a következtetésre jut, hogy nem annak ellenére nem hívtak rendőrt, hogy 38-an végignézték a gyilkosságot, hanem éppen azért. Mindenki a másikra várt.

Egy nemrég megjelent könyv (Gladwell: Tipping point) továbbmegy a következtetéssel: ha egy kihalt utcán támadták volna meg Genovesét, lehet, hogy ma is élne.

Ilyenkor a kanadai barátaim kissé ferde szemmel néznek rám: tehát azért nincs tiltakozás, mert túl sok mindenkivel kitolt ez a rendszer?

Nem tudom – mondtam –, bár az igaz, hogy már alig van olyan szegmense a magyar társadalomnak, amelynek tagjai ezzel a három évvel jól jártak volna. Nem beszélve arról, hogy mennyivel jobb egy nyugodt demokráciában élni, mint egy állandó harcban lévő, gyűlölködő, hazug légkörben, ahol sosem tudhatod, milyen törvényt hoznak holnap.

Ezzel együtt lehet, hogy mindenki a másikra vár. Miért pont ő vigye vásárra a bőrét, majd a másik kimegy tüntetni, ha akar. Éppen, mert már alig akad, akinek ne lenne oka tiltakozni, van kire várni, van kire hagyatkozni. Nem egy szociológus így magyarázza. Egyik barátom Ferge Zsuzsára hivatkozik, aki szerint ma már a legszegényebbeknek is van vesztenivalójuk. Ez hozzájárul a csendhez. Például ha közmunkát sem kapnak, teljesen kimaradnak a rendszerből, elvész a megélhetés esélye. Mindenki fél. Joggal. El kell tartani a családot, meg kell élni, ki kell fizetni a számlákat.

Hozzátartozik a Genovese-esethez, hogy utólagos kutatások szerint a 38 szemtanúból senki nem látta teljes egészében a történteket. Így sokan nem ismerték fel a pillanat jelentőségét, azt sem fogták fel, hogy mi folyik igazából. Ugyanígy a hazai folyamatok résztvevői is gyakran csak a részleteket látják, és nem az egészet. Belülről nézve sokan elvesznek a részletekben. Genovese gyilkosát elkapták. Egy héttel a gyilkosság után tartóztatták le egy betörés során. Börtönben ül, most 78 éves. A börtönből elvégezte a szociológia szakot a Niagara Egyetemen.

Most meg azt kéri egy ismerősöm, magyarázzam meg, hogy akkor mi van: mégis csak kimennek, székházat foglalnak, tüntetnek.

A fent említett Tipping point (Fordulópont) című könyv éppen arról szól, hogy mitől következnek alapvető fordulatok folyamatokban. Sokszor egészen lényegtelennek látszó kis szikra robbanást okozhat. A döntő, hogy az elégedetlenség elérjen egy kritikus tömeget. Ez most lehet, hogy megtörtént, ki tudja. Nem mindennap telefonálnak az EU vezetői Orbánéknak, hogy kapjanak a fejükhöz, nem mindennap foglalják el pártok székházát, nem mindennap zúdul minden irányból ekkora ellenállás egy kormányra. De miért pont a fiatalok? Ezt az én ötéves unokám megmagyarázta.

Benny szólt, hogy legóval szeretne játszani. Mondom neki – náluk vendégségben, Vancouverben –, hogy szerintem lenn van az alagsorban, menj le érte. Lemenne, de fél a sötétben. Mondom, hívja le Danikát, a hároméves öccsét. Danika egyből ugrik, ketten fogják a kissámlit, és viszik lefelé a lépcsőn. Nézem őket föntről, majd mögöttük osonok, hogy lássam, mit művelnek. Danika beteszi a sámlit egy sötét szobába, feláll, és felkapcsolja a villanyt. Benny utána, de csak amikor már világos van. Ugyanígy bemennek a másik szobába, az egész ismétlődik. Majd a harmadikban is. A kicsi mutatja az utat a nagyobbnak. Fényt csinál neki.

Végül megvan a legó.

Vacsora közben kérdezem a nagyobbiktól: Bennykém, hogy lehet, hogy te nem mersz lemenni a sötétbe, a kisöcséd, Danika meg ilyen bátor?

Nem bátor ő, papa, csak még túl kicsi, nem tudja, hogy félni kell.

Frank Tibor a KMH vendégszerzője. A cikk eredetileg 2013. április 3-án, a Népszabadság nyomtatott változatában jelent meg.