Forradalom Ukrajnában, némaság Magyarországon

2014 február 22 6:33 du.66 hozzászólás
Kelet-Európa Viktorai. Az egyiket már elküldték...

Azon kívül, hogy a magyar közrádióban leterroristázták azokat a tüntetőket, akik elfoglalták Kijevet, elűzték Viktor Yanukovich oroszpárti, autoritér elnököt és ledöntöttek egy tucatnyi Lenin-szobrot országszerte, elképesztő az a némaság, a szolidaritás teljes hiánya, ami Orbán Viktor kormányát jellemezte az elmúlt napokban. Miközben Donald Tusk lengyel miniszterelnök központi szerepet játszott a Yanukovich és a tüntetők közti megállapodás létrejöttében – melynek köszönhetően szombatra észrevehetően csökkent az utcai erőszak – Orbán Viktor megelégedett azzal, hogy közleményben jelezte: „a háttérből folyamatosan követi az eseményeket.” Még annyit tett hozzá, hogy „Magyarország minden csatornán keresztül együttérzését, segítőkészségét nyilvánította ki az Ukrajnában történtek miatt.” A kanadai konzervatív […]

Read more ›

Az állampolgár szívatóval indul…

Fotó: AP

Hogy az a…! Itt most hosszú, változatos, nyomdafestéket nem tűrő kifejezések sora következik, tegye mindenki hozzá. A kifakadásra a magyar egészségügy késztetett. Immáron negyedszer. Negyedszer szívatnak meg ugyanis a különböző intézmények. Persze, jó, tudom, magyar állampolgár szívatóval* indul – na de ennyi szívatással már a huszonéves Trabantom is bepöccent -10 fokban is. Négyszer történt meg ugyanis, hogy a kiemelt(!) eü intézmény olyan javaslatot, beutalót, egyebet adott, amelyet a MEGFOGALMAZÁSA miatt nem fogadott el a vizsgálatot végző, ellátást adó szolgáltató. Egyszer például azért kellett fél napot várakoznom a zsúfolt rendelőben, hogy a „beteg naponkénti sebkötözése otthonában javasolt” szöveg helyett azt írja […]

Read more ›

Schmuck Andor a KMH-ban: A fasisztákkal nincs alku!

2014 február 21 2:30 du.22 hozzászólás
Schmuck Andor

Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke adott interjút a Kanadai Magyar Hírlapnak. Elmondta – többek között -, hogy pártja a rászorulóknak adja az államtól kapott kampánytámogatást és szerinte nem köthetnek alkut a demokratikus pártok a parlament fasiszta alakulatával. Mégis megdöbbenten látta, hogy a demokratikus ellenzék jobbikosokkal együtt ült parlamenti bizottságokban négy éven keresztül. Szerinte hitelességi válságban szenved a magyar politika.  Azt olvashattuk, hogy az Összefogás a héten megegyezett Bokros Lajossal. Igaz, Bokrosék nem kértek egyetlen helyet sem a közös listán és egyéniben sem indulnak, pusztán néhány irányelvben egyeztek meg a demokratikus ellenzékkel. A szocdemeknek miért nem sikerült egy […]

Read more ›

Egy kampányfilm, filmecske

Egy kampányfilm, filmecske

Ugyan inkább sírni kellene a FIDE(b)Sz pártszövetség – gyengébbek kedvéért a (b) ugyanazt jelenti, mint a megboldogult SZK(b)P esetében: bolsevik – négy év alatt viselt dolgain, ami rendesen néphülyítésként értelmezhető – mármint annak, aki képes felfogni, és nem csak bambán benyeli, mint kacsa a nokedlit – de inkább röhögjünk egy kicsit rajtuk. Ha valaki úgy érezné, hogy túlzott a derű, megnyugtatom: nem az.

Read more ›

Lehet másképp

Fotó: saltywaffle.com

Adj tüzedből lángot, annak aki kér   (Cicero) Van kiút a hajléktalanságból, csak lehetőség, segítség, elhatározás, és kitartás kell hozzá. A lehetőség adva van egy pályázat formájában. Ez a pályázat nem más mint a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül az 5.3.3. A segítséget a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület adja, akik pályáztak erre a projektre és nyertek, hogy a legnehezebb helyzetben, a társadalom perifériáján élő embereknek tanulással, önfejlesztéssel, munkaerő-piaci érvényesüléssel, és a lakhatásuk megoldásával hozzásegítsék őket hajléktalan létük felszámolására. Konkrétan arról van szó, hogy a projekt keretében szociális gondozó-, és ápoló szakképesítés megszerzésére van lehetőségük a résztvevőknek, […]

Read more ›

Varga Mihály egykori irodavezetője a náci Magyar Hajnal színeiben indul a választáson

2014 február 20 12:03 de.40 hozzászólás
Boros István nyíltan náci politikus összeszedte a szükséges 500 aláírást és Karcagon indul egyéniben.

Egy nap alatt sikerült Boros István náci politikusnak összeszednie a szükséges 500 aláírást Jász-Nagykun-Szolnok megye 3. számú körzetében. Boros – úgy mint a Magyar Hajnal (a hivatalosan bejegyzett nevük: „Nemzeti Forradalmi Párt”) összes többi jelöltje – be kellett, hogy bizonyítsa, hogy egy csepp zsidó „vér” sincs benne. Ezért a párt honlapján lehozták Boros családfáját, melyből kiderül, hogy szülei és nagyszülei – egy római katolikus nagyszülő kivételével – mind reformátusok, bár az 1983-ban született Boros István nincsen megkeresztelve. Boros édesapja meghalt, anyja pedig egy karcagi kötődében dolgozik. Mint sokan a szélsőjobboldalon, Boros István is Orbán Viktor és a Fidesz körül kezdte politikai […]

Read more ›

Az új éhínség igézete 2.rész

2014 február 19 1:25 du.33 hozzászólás
Fotó: Gregory Melle

(Az első rész itt olvasható.) Három lényeges momentuma van e törvénynek: 1. Kinek mekkora lehet a birtoka, és mit ér az? 2. Hogyan szerezheti meg valaki a föld tulajdonát, vagy haszonbérletét? 3. Milyen hatása várható az új földbirtok-politikának? Korábban az egyéni gazdálkodó maximum 300 hektár földet szerezhetett meg tulajdonba. Ezt a rendelkezést csak az a balek tartotta be, aki nagyon be akarta tartani. Így aztán nem csoda, ha gatyaszárig elszegényedett vidékeken akadtak, akik – kihasználva persze az adózás ostobaságait is – palotát építettek maguknak, nem is akármilyent. A földalapú támogatásból legföljebb egy agrármúzeumba illő traktort, meg néhány munkagépet szereztek be, […]

Read more ›

Petschauer Attila – Legendák közt az ember

2014 február 18 3:58 de.36 hozzászólás
Petschauer Attila – Legendák közt az ember

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Hős volt. A sport hőse, mégis nevesíthető és névtelen gyilkosok végeztek vele. Még hősi halott sem lehetett, hiszen… Sovány vigasz, hogy minden humanista, minden magyar és minden sportrajongó saját halottja évtizedek óta. Illetve ez inkább csak így együtt érvényes: minden humanista sportrajongó magyar ember hőse, Petschauer Attila. Talán nem sértés az utódoknak: az 1920-as, 1930-as években a magyar kard minden […]

Read more ›

Gyurcsány szerint Orbán egy őrült, hitvány gazember, aki gyilkosokat menteget

2014 február 15 5:34 du.141 hozzászólás
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor gyilkosokat menteget. Fotó: Marjai János / MTI

Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke szenvedélyes évértékelő beszédet tartott ma egy budapesti szállodában, melyben hitvány gazembernek nevezte Orbán Viktor kormányfőt. Elmondta, hogy a kormány által tervezett német megszállás emlékművel „Radnóti Miklós gyilkosait mentegeti” a miniszterelnök. (Mint ismert: éppen ma halt meg 102 évesen Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni.) Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke, illetve az Összefogás miniszterelnök-jelöltje az elsősorban hallgatta végig Gyurcsány 45 perces beszédét, melyet többször tapsvihar szakított meg. A DK elnöke tegezve fordult a kamerához és szidta Orbánt, akinek szerinte „elment az esze.” Elmondta, hogy Mesterházy kevésbé kemény szavakat használ, de utalt arra, hogy […]

Read more ›

Sírásók és házmesterek, reszkessetek!

10:21 de.1 comment
Bureaucracy / Jukka Nopsanen

Elismerem, a címben – figyelemfelkeltés céljából – van némi túlzás, de nem sok. Ez idő szerint ugyanis a veszprémi járási kormányhivatal – tartok tőle a többi hasonló státuszú hivatal is – két szakmát ismer, amelynek képviselőit minden évben köteles (!) ellenőrizni adófizetési fegyelem szempontjából: a temetőfenntartókat és a társasházkezelőket. A többi: baletttáncos és kőfaragó…, ügyvéd, úriszabó, fagylaltkészítő és taxis ebből a szempontból irreleváns. Sem nem regisztráció köteles a hivatalban, sem nem kell igazolnia évről évre, hogy befizette az adóját. A hivatal köteles (!) továbbá minden áldott évben (tehát nem csak a regisztráció alkalmával) az erkölcsi bizonyítvány meglétét is ellenőrizni ennél […]

Read more ›

Üzenet a fasiszta pártnak: „Foglalod ám a kurva anyádat, de nem a mi zsinagógánkat!”

2014 február 14 1:13 du.123 hozzászólás
Fotó: Nagy Dénes Lajos

Félreérthetetlen üzenettel várták az antifasiszta tüntetők a gyilkos nácik és nyilasok örökségét képviselő jobbikosokat Esztergomban, ahol megakadályozni próbálják a neonáci párt, a 19. századi zsinagógába tervezett ma esti lakossági fórumát. Miközben a kanadai magyar demokraták szép szóval próbálták rábírni a torontói fideszes Bede Fazekas Zsolt rádióst és annak Paraméter Klubját, hogy ne szervezzen egy oda látogató jobbikos parlamenti képviselőnek előadást, azt most már mi is látjuk, hogy sokan a magyar jobboldalon csak az erő nyelvét értik és tisztelik. Az esztergomi tüntetők teljes érővel sorakoztak fel a Holokauszt-tagadó, a meggyilkolt 500 helyi magyar zsidó polgár emlékét sárba tipró neonáci csoportulások ellen. […]

Read more ›

Az új éhinség ígézete 1. rész

Fallow field / Kelly Chripczuk

A magyar földbirtok-politika nem az a kifejezett sikertörténet. Sem a jobbágy-felszabadítással nem vált azzá, sem az 1945-ös földosztással. Mindkettő antagonisztikus ellentmondásokat gerjesztett. Egy interjúból idézek, amelyben a modern paraszti gondolkodás óriása, s egyben az utolsó hiteles parasztvezér, Szabó István (89 éves) összegez: „1948-ban kezdeni kellett valamit a mezőgazdasággal, mert egyszerűen nem volt árualap az országban, közel álltunk az éhezéshez. A termelőszövetkezeti rendszer valamit javított ezen, de 1956-ban szétugrottak a szövetkezetek. Három év múlva megint komoly helyzet alakult ki, vagy jegyrendszer, vagy éhezés, vagy egy radikális átszervezés. Az utóbbit választotta az ország vezetése. Nem volt könnyű feladat, ezt személyesen tapasztaltam meg, […]

Read more ›

Kanadai támogató nyilatkozat az újfasizmus elleni esztergomi tüntetők mellett

2014 február 13 3:59 du.150 hozzászólás
Fotó: Garai-Édler Eszter

Kedves magyar antifasiszták! Távol Kanadából szeretnénk gratulálni Nektek ahhoz, hogy pénteken, Esztergomban, nem csak szavakkal hanem bátor tettekkel véditek a szabadság lángját Magyarországon. Gratulálunk, hogy bátor tettekkel harcoltok azok ellen akik évek óta, a regnáló hatalom védőszárnyai alatt szennyezik az ártatlanul meghurcoltak, meggyilkoltak méltóságát, emlékét és hátrafelé, a zsarnokság irányába meneteltetik hazánkat. Az új fasizmusnak, akár a réginek, nem a zsinagógában hanem a történelem szemétdombján a helye !! Veletek vagyunk lélekben, gondolatban, szívünkben. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza !!!! Göllner András Alapító és Nemzetközi Szóvivő A Kanadai Magyar Demokratikus Charta

Read more ›

Irány Esztergom! A zsinagógát védő antifasiszták a Jobbiknak és a Fidesznek is üzennek

Nem törnek át!

Miközben a Mazsihisz meglehetősen ambivalens kommunikációt gyakorol a Fidesz-KDNP kormány történelemhamisító tevékenységével szemben (a kétértelmű üzenetekhez az is hozzátartozik, hogy a Mazsihisz lájkolta Orbán Viktor Facebook oldalát), szerencsére egyre erősebb a magyar társadalomban egy olyan független civil mag, mely nem tiszteleg az évtizedek óta bebetonozott vezetők és az államtól függő szervezetek előtt, mely nem vár engedélyükre, elveti a műüdvariasságot és megalkuvás nélkül képviseli elveit. Ilyen csoportnak számít az a több mint 200 civil aktivistából álló közösség, mely a Facebookon keresztül tervez egy kisebb „kirándulást” Esztergomba, ahol az 1888-ban épült zsinagógát (mely a helyi zsidó közösség második világhaború alatti lemészárlása óta konferenciaközpontként, aztán kultúrházként üzemel) […]

Read more ›

Olvasói levél: „Szépen, nyugodtan, újra meglesz a 2/3″…

2014 február 12 11:02 du.102 hozzászólás
Olvasói levél: „Szépen, nyugodtan, újra meglesz a 2/3″…

Kedves Kanadai Magyar Hírlap! Véletlenül bukkantam az oldalatokra és féltelek benneteket. Ne aggódjátok már úgy agyon magatokat, mert még belerokkantok. Bizony, a tehetetlen düh és a gyűlölet hosszú távon káros az egészségre. Mi, akik Magyarországon élünk, köszönjük szépen jól vagyunk, sőt: egyre jobban. Hagyjatok fel végre az uszítással, állandó feszültségkeltéssel. Eddig sem jutottatok vele semmire (szegény Soros Györgynek ez élete legnagyobb kudarca, persze csak Bajnai után). Gyertek el drágáink április 6-án és ITT tapasztaljátok meg, hogy szépen, nyugodtan, újra meglesz a 2/3. Sok szeretettel, Szöllősi Éva *** Kedves Szöllősi Éva, köszönöm aggódó szavait. Szívből kívánom Önnek, hogy élvezze a kétharmad minden vívmányát, […]

Read more ›