Változatlanul azt állítom, hogy a szavazóhelyiségekben nem történt csalás, legalábbis akkora, amekkora a kétharmadot indokolhatná. De (írtam is) voltak jelek. Például: a voksok számolásakor a bizottság jegyzője rendkívül idegesen és agresszívan követelte, hogy először az egyéni voksokat számoljuk össze, a listással ne törődjünk. Neki az egyéni eredményt azonnal kell közölnie!(?) A jegyzőt a helyi választási bizottság küldi ki, nem tagja a számláló bizottságnak, szavazati joga sincs: annyi a dolga, hogy kitöltse az okiratokat, jelentse a részvételi adatokat, szóljon a központnak, ha pl. kigyullad a szavazóhelyiség. Vitás kérdésekben az elnöknek van döntő szava (őt a helyi képviselőtestület választja). A mi elnökünk […]

Ez a fiatal közönség pont ugyanazt mondja, mint eddig az öregedő liberálisok: politika nem érdekel, az ellenzék fogjon össze akármilyen áron, és tüntesse el helyettem Orbán Viktort. Ezt halljuk nyolc éve a néniktől és bácsiktól, a mostani protesztnek csak a dallama más – ezt nyilatkozta a többi között Tamás Gáspár Miklós filozófus Bódis Gábornak, a Független Hírügynökségnek. Szó volt még orbánista és antiorbánista magyarokról, nemzetpolitikáról, baloldalról…TGM ajánlásával osztjuk meg az interjút a Kanadai Magyar Hírlap olvasóival. A választási kampányban a végsőkig kiéleződött az anyaországi és a határon túli magyarok közötti feszültség. Viszont az eredmény nem igazolta ezt a nagy „felhajtást”. […]

(A Föld S. Péter ‘Szüljetek a köpcösnek’ c. írása alatti vitához…) Beszéljünk az ostobaságról magáról, ami nemcsak a kormányzati intézkedésekből süt, hanem minden megnyilatkozásukból – és aminek a legnagyobb kára, hogy berögzít egy olyan hamis világképet, amiből itt a hozzászólásokból színes körkép bontakozik ki, szinte függetlenül attól, hogy férfi vagy nő írta azokat. A legújabb aranyköpés: egy ellenzéki képviselő kudarcát azzal magyarázta – hivatalos, helyi lapban! – egy mameluk, hogy az illető ellenzéki impotens: hiszen csak lányai vannak! Engedelmetekkel nem foglalkoznék ezekkel a bodaságokkal – az ember a muslincát is csak elhessenti a dinnyeszelete fölül, nem száll vele vitába, és […]

Lázár Jánost a jelek szerint Balog Zoltán követte. Azok sorában, akik felmentésüket kérték a nehéz szolgálat alól. Így aztán az emberi laposelemeknek is új felelőst kell majd keresnie Orbánnak. Már akkor, ha a történet nem fordítva igaz. Lázárral ellentétben Balogból nem igazán nézem ki a józan mérlegelést. Mert ebben az esetben, mint a feladatra teljesen alkalmatlan ember, már rég visszaadta volna a megbízást. Balog Zoltán nevéhez ugyanis olyan emblematikus szereplők tündöklése, és bénázása is hozzá kötődik, mint Hoffmann Rózsa. Az olyan gesztusokról nem is beszélve, amikor gyakorlatilag nagyipari hatékonysággal nézett hülyének másokat. Vagy legalább megpróbálta. Egy füst alatt semmibe véve […]

Még szinte véget sem ért a szombati tüntetés, épphogy csak hazaért a tömeg, már el is kezdődött a szokásos hisztéria. Hogy Márki-Zay Péterből a Jobbik beszélt. És egyáltalán: hogy Jobbikosok is voltak a tömegben. Abba kellene hagyni. Nem a Jobbik, hanem magunk miatt. Magyarország ennél normálisabb ellenzéket érdemel. A Jobbik egy párt, szimpatizánsai vannak, szavazói. Ha szabad a személyes véleményemmel előhozakodnom, én nem tartozom közéjük. Kifejezetten nem. De vannak emberek, akik kedvelik. És ezek az emberek nem mind nácik. Ezek az emberek ott állnak előtted a sorban a Postán, mögötted a zöldségesnél. Megadják az elsőbbséget a kereszteződésben, vagy bevágnak eléd […]

Nem valószínű, hogy szót kaphatnék a szombatonkénti tüntetéseken, így levélben mondom el, mit gondolok. Tisztelt honfitársaim! Két hete hallgatom okos, megfontolt, vagy éppen indulattal teli szavaitokat. Jogos az indulat, és a vereség okainak lázas keresése. Ne keressétek: itt vagyok. Én is voltam az, aki az elmúlt nyolc évben érveltem az ellenzéki pártok elképzelései mellett, sőt a banyatankommal elhúzgáltam a postaládákig azt a kevés szórólapot, ami mégis került. Társaim ragasztgatták a plakátokat, hogy néhányan mégis tudomást szerezhessenek arról: vagyunk itt néhányan, akiknek „nem tetszik a rendszer”. A társaim álltak az elmúlt nyolc évben minden egyes szombaton a választókerület forgalmas pontján: beszélgettek […]

Volt egy, a fiataloktól indult kezdeményezésből szerveződött, újabb tüntetés. Nem is írtam előtte semmit, mert akkor már előre a fejemre olvasták volna, hogy azért nem ért el semmit. Nyilván! Mert nyilván egy cikk tehet mindenről. Miközben a messiást várják. Amivel nem szolgálhatok. A tüntetés örvén felszólaltak a felszólalók. Mondván: „Mi vagyunk a többség”. A fiatalok képviseletében beharangozták Gyetvai Viktor diáktüntetőt. Majd a többi néma csend. Nem azért, mert nem akartak beszélni. De kezdetektől sem értettem, hogy az ellenzékiség nagy dicsőségére megválasztott Márki-Zay Péter mi a jó fenének kell kiemelt beszélőnek. Legyen jelen. De még jobb lett volna, ha egy, Hódmezővásárhelyen […]

– Te jó ég, asszonyom, mit csinál itt? – Nem vagyok asszony. Lány vagyok. – Jó, most nem ez a lényeg. Mit művel? – Nem látja? Szülök. – Itt? Az utcán? – Igen. Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség. – De miért a földön? – Nekem ez a szülőföldem. – Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő? – Nem volt erre idő. Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök urat a Kossuth rádióban, és úgy éreztem, azonnal cselekednem kell. – Ő mondta magának, hogy szüljön az utcán? – Azt mondta, hogy szeretne „egy átfogó, 20-30 éves megállapodást […]

Lázár János jobbra el. A hírek alapján szinte ez az egyetlen biztos információ. A többi jórészt találgatás. Fel lehet tételezni azt, hogy kellően megszedte már magát ahhoz, hogy békésen elvonuljon a vadászkastély kies magányába. Ebben is lehet valami. Ha nem is csak a tele a zsák effektus. Miközben hatalomtechnikai, kremlinológiai okai is lehetnek a távozásának. De sorba haladva, először azt a teliputtony, telizsák effektusra vessünk egy pillantást. Azzal, hogy Lázár kevésre tört volna, aligha vádolhatnánk a nemzeti főkaparnokot. Az alacsonyról felkapaszkodott suttyóra hajazó reakciói alapján az sem valószínű, hogy ne kaparna még egy kicsit, ha tudna. A hatalomvágya tekintetében sem […]

„Van itt valami vita, valami listázásról. Az európai politika lényege a transzparencia, az átláthatóság, hogy a választók tudják ki mit és miért csinál. Csak így tudnak jó döntést hozni. (..) A sajtó munkásait kifejezetten bíztatom arra, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében. Fedjenek fel minél több hálózatot, (..) hozzák felszínre mindazt, ami a mélyben van. És egyébként, ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne is szégyellje azt bevallani sem.” Ezt volt képes mondani a kormányfő a szégyenletes listázással kapcsolatban. Néhány észrevétel. Nem „valami” vita van, „valami listázásról” – hanem egy olyan szégyenletes akció elítélése, ami a legrosszabb […]

A választás eredményének közismerté válását követően röppent fel a hír, hogy az egyik legkeresettebb szóvá a „kivándorlás” vált az interneten. Néhányan erre rácsodálkoztak. Magam pedig a rácsodálkozókon csodálkozom. Legalább annyira, mint azokra, akik most veszik észre, hogy hatalmas bajok lesznek, lehetnek ebből. A hirtelen megugrás sok szempontból természetes, ami a kivándorlás felvetődését illeti. Azt is mondhatnánk, hogy normális reakció, és önmagában talán nem is lenne komolyabb jelentősége. Az teljesen normális, hogy csalódás esetén megindulnak a kompenzációs mechanizmusok. Ilyen a politikai csalódás is. A túlzott várakozásokkal, illetve a rég megszokott mechanizmusokkal való szakítás kényszerei. Mely utóbbira is bőven volt példa az […]

Nem, ez a termék nem tűnt el, ez megjelenik még, papíron és az online térben is. De sajtótermékként mindenképpen megszűnt. A kádári konszolidáció termékeként jelent meg Gazdasági Figyelő címmel 1957. március 7-én, majd 1958 januárjától Figyelő címen. Az 1965-től elhatározott új gazdasági mechanizmus korszakában vált jelentős orgánummá. Bár az MSZMP KB irányzatát követte – mint akkoriban minden újság -, Garam József főszerkesztő idején teret adott a vitáknak. Nyelveket beszélő, képzett munkatársai révén ablakot nyitott a világra. Az Economist vagy a Wall Street Journal cikkeiből fordított szemelvények a hazai közönségnek is mutattak egy-egy szeletet a béketáboron kívüli világról. Évtizedekig írta itt […]

Vasárnap a blogomban megjelent írásom kérdésekkel ért véget a szombati tüntetéssel kapcsolatban. Érdekes reflexióként kaptam olyan visszajelzést, hogy ez a mai fiatalok korholása lenne. Noha nem szántam annak. Nem is lehet az. Márcsak azért sem, mert azok akik a „mai fiatalokra”, mint rémesen borzasztó társaságra gondolnak, azok amnéziásak. Elfelejtik azt, hogy a ma fiataljai olyanok, amilyenné az előző generációk által épített, működtetett, illetve eltűrt társadalom szociológiai körülményei alakították. Ha a ma fiataljainak problémát okoz a konfliktusok kezelése, akkor nem tanítottuk meg őket. Ha a ma fiataljainak problémát okoz a felelősségteljes eszközválasztás egy közös cél érdekében, akkor valószínűleg hiányzott a példa. […]

Még sosem voltam ilyen sokan! Ezt éreztem szombaton este. Szerény számítások szerint százezernél is többen voltunk. És ami még ennél is felemelőbb: főleg fiatalok. Akik most megmutatták, hogy bár a pártokat messze elkerülik, nem mindegy nekik, hogy milyen lesz Magyarország. Mert, mint a szónokok is mondták, ők nem elmenni, hanem maradni akarnak. Magyarországon akarnak Európában maradni. Tömegek az utcán. Jól érzik magukat, mert tudják, hogy sokan vannak. Jókedvűek, okosak, szépek. Komolyak és eltökéltek. Fiatalok. Tudják, hogy mit akarnak: nem félázsiainak lenni, ahogyan Orbán mondta, hanem Európához tartozni. Ehhez Orbán hatalmát meg kell dönteni, el kell zavarni a diktátort. Most megint […]

A szabadságról vitáznak a rádióban. Persze, mind értelmiségiek. Most nagyon proli leszek! Naná, hogy azon boronganak, hogy amikor a határon átmehettek nyugati irányban, a szorongás, meg stb. Nekem a szabadság nagyon fontos – még a macskát is azért szeretem jobban, mint a kutyát, mert nem egy szolgalelkű lény. (Ahogy a mondás tartja: a kutyának gazdája van, a macskának személyzete.) De megőrülök az itt borongóktól. A környezetemben csak az szorongott a határátlépésnél – de az a keleti határoknál is -, aki csencseléssel töltötte az időt: frottírtörölköző Romániából, műanyagpulóver „Olaszból”, Milka Bécsből. Nekünk, többieknek nem nagyon hiányzott a „nyugati” útlevél: úgysem tudtuk […]